A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Hétf. Május 20, 2013 10:47 pm

Tétlenül álldogáltam a Főtéren. Megszokásommá vált, hogy a Kezdetek Városában keresek aktuális áldozatokat, mert eddig igen kamatozó volt, ha itt tettem próbát. Igen ám, de egészen eddig Felszabadítóként kerestem a kenyerem, egy titkos céhjelvénnyel. Nem virított rajtam a Young Justice tirádás logója, ha bárki is rám nézett. Szóval már nem voltam Felszabadító. Ez jelentett néhány megkötést.

Például most hiába szemezgettem több JK-val is, dönteni képtelen voltam. A megszokás vitt ide, de jelen esetben a megszokás nem feltétlenül jelentett jót. Ideje átszoktatnom magam arra, hogy pozitív gondolatok mentén kell gondolkoznom a többiekről, nem kereshetem mindig a leterítendő hullajelöltet, vagy a céhbevonós ismerkedéseket. Kénytelen vagyok… hmm… Kénytelen vagyok mit tenni? Nem tudtam a választ. Kénytelen lennék rendesen viselkedni?

Ilyen gondolatok közepette törtem éppen a kobakomat, az Arénától nem messze. Susaya egy sziklán feküdt, nem túl messze tőlem, süttette a hasát a koranyári nappal. Én törökülésben csücsültem, támasztottam a fejem, és üveges tekintettel bambultam a harcterek irányába.

Rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, pontosan hogyan is kéne akkor most próbálkoznom. Random leszólítani embereket? Így küzdöttem meg Anat csajával is. Jó, de benne bíztam, hogy nem cincál majd szét. Ahogy pedig meg is tehette volna. Csúfos vereséget szenvedtem. Hát akkor?

Bakker, szerintem még kajak el-el is bóbiskoltam, annyira törtem a fejemet, most hogyan tovább. Nem mondom, megint kinéztem magamnak egy-két alakot, de butaságnak tartottam kihívni őket. Nyilván azért vannak még mindig a Kezdetek Városában, mert nem elég skillesek ahhoz, hogy feljebb lépjenek. Magyarán fél fogamra se elég egyik sem. Hát akkor? Hmm, nem volt jobb ötletem: eldöntöttem, hogy társulok én is Susaya mellé… Csalogató a napocska.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Hétf. Május 20, 2013 10:53 pm

Na, ez a nap se semmi. Nem elég, hogy megfuttatott egy eléggé agresszív mob, de még egy normális fogadót sem találok a városban, ahol ihatok valamit a nagy ijedtségre. Vagy zárva vannak, vagy tapasztalatból tudom, hogy nem érdemes bemenni. Persze tudom, hogy a jó fogadók vagy öt utcával észak felé vannak, de lusta vagyok odáig elmenni.
Sóhajtok egyet, majd megindulok a közelben lévő Főtér felé. Mikor odaérek, szórakozottan benézek pár árushoz. Persze normális cuccok nincsenek... az mmorpg-k rossz szokása, hogy le kell járnod a lábad egy eladó jó felszerelésért. Na mindegy, megyek tovább. Egy Hősi Köpenyt meglehetősen sokáig bámulok, de aztán megyek tovább. Tudom, mire gyűjtök, és nincs kedvem felrúgni a terveimet. Még.
Jobb híján egy utcai árus njk-tól veszek valami üdítőt, azt kortyolom, miközben az embereket fürkészem. Jó is lenne a nap... nemrég léptem szintet, léptem be egy céhbe, szereztem egy Szabdalót, meg minden, csak kezdem unni.
Fejlődni akarok. Unom már a kezdeti szinteket, még ha nem is nagyon fedeztem fel a negyediket, ötödiket. Erős ellenfelek ellen akarok harcolni, boss, miniboss, frontharcos, mindegy! Csak a gyengéket unom már. Az olyanokat, akik velem egy szintűek, tehát gyengék. Vereség? És? Persze, mindent megtennék a győzelem érdekében, de nem nagyon zavarna. Legalább lenne, ami ösztönöz...
Mint a Túlélő. Na, az egy üde színfolt volt. Tény, hogy nem nyomtam sokat a latban, de legalább ezt is megtapasztaltam.
Furcsa érzés... tudatosítani akarom magamban, hogy gyenge vagyok, a fejlődés utáni vágyért. Nem paradoxon, de akkor is elég hülyén hangzik... én és az idióta filozofálgatásom!
Tovább figyelem az embereket, felhajtom az innivaló maradékát. Habár megakad a szemem a hülyegyerek-kinézetű játékoson, és a majmon (utóbbit nehéz lenne nem észrevenni), egyelőre nem akarok velük harcolni. Nem ismerem az erejüket, a képességüket... meg azt sem, akarnak-e egyáltalán harcolni. Akkor meg minek fárasszam magam, hogy felkeljek erről a kényelmes székről?

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Hétf. Május 20, 2013 11:03 pm

Elkaptam a tekintetét. Nem úgy történt csak, hogy egy pillanatra összenéztünk, aztán ő is elfordult, meg én is, hanem hogy néhány szívdobbanásig masszívan fixíroztuk egymást. Ez nem a „jó nő-e a másik”-féle szemezgetés volt, hiszen… ugyan már, mind a ketten meglett férfiak voltunk, cöh, nem! – sokkal inkább amolyan felismerés. Hogy a másik figyel téged, és ebből a szempontból ez számodra is igen érdekes. Három szóval leírva az egész szituációt felkeltette az érdeklődésem.

Aktiválódtak a Felszabadítós berögződések, és egyből moccantam: már egyenesedtem is fel, léptem, hogy meginduljak hozzá. Közben a világ minden kincséért sem szakítottam volna el róla a tekintetem. Végigmustráltam, tetőtől a talpáig: milyen fegyverzete van. Milyen páncél borítja. Milyen kasztú lehet? Susaya a helyén maradt, ahol eddig is volt. Persze aranyló bundáját egyáltalán nem volt nehéz így sem kiszúrni. Attól még kezemben szorongattam a Kovács Irányítópálcáját, jó szolgálatot tesz az az én életemnek is. Lassítottam, ahogy a srác elé értem. Még egyszer, utoljára alaposan végignéztem. Szemtelenül, igen. De azt tanultam, hogy ez egy elég hatékony technika. Fölényesnek tűnik tőle az ember, már akár itt eldőlhet a harc közte és a másik között. Ha lesz harc egyáltalán.

Csak kötözködni akartál, vagy miért néztél? – kérdeztem. Tényleg csak kérdeztem. Nem követeltem választ, nem volt kihívó felhangja a kérdésnek. Csak kérdeztem. – Láttam, hogy kukkolsz – tettem hozzá. – Mármint hogy figyelsz – egészítettem ki még kicsit.

Nem egészen féloldalasan álltam, kicsit elfordulva, a szemem sarkából nézve rá. Úgy lett volna az igazi, ha szembe tudok állni vele, fölé magasodva, de akkor még soha nem bírtam megállni, hogy A: vagy én fordítsam el a tekintetem, B: elröhögjem az egész tök komoly szituációt. Szóval addig is, amíg tökéletesítem a technikám, maradt ez a módszer.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Hétf. Május 20, 2013 11:10 pm

Éppen üdítöm maradékát hajtom fel a pohárból, mikor a hülyegyerek feláll, és idejön. Közben meglehetősen szemtelen módon bámul, bámulja a Szabdalót, a Vas sisakot, esetleg, ha jó a látása, az Arany Gyűrűket... Ez igen, nem semmi.
Amikor szellemileg emelkedett mondandóját közli velem, nézek egyet. Ügyes... hangszín alapján sima érdeklődés, de valójában hergelés lehet. Sajna ez engem nem hat meg.
-Paranoiás vagy, esetleg simán harcolni akarsz? Alig néztelek meg jobban, mint a többi embert az utcán, esetleg azt a majmot figyeltem egy kicsit. Nem akarok ok nélkül kötözködni, ellentétben egyesekkel. Jobban szeretem a komoly párbajt, mint a karddal lerendezett nézeteltéréseket.- még mindig a székben ülök, megmozdulni a világért sem lennék hajlandó, mert minek? Ha csak 'mit mondtál az anyámra' típusú játékos, akkor könnyen lerázom, ha pedig komoly harcot akar... hát, annak nem túl nagy az esélye. És persze fennáll a tényleges elmebaj lehetősége, miszerint tényleg azt hiszi, hogy bámultam. Egy frászt, inkább ő bámult meg elég furcsán engem. Az, hogy pár másodpercig összevillant a szemünk, még nem egyenlő a merev nézéssel.
-Na jó, tegyük fel, hogy tényleg észrevettelek, és egy isteni sugallat folytán harcolni akarnok veled. Mi lenne a válaszod, ha így lenne?
Jó, enyhén pofátlan vagyok (tényleg enyhén), de nem igazán érdekel. Ami azt illeti, még szívesen is harcolnék ezzel az idegesítő hülyegyerekkel, de ha boldogan vigyorogva kihívnám, akkor már előnyben lenne a pszichológiai hadviselés terén. Azt meg nem vállalom, hiszen akkor már fél sikert aratna. Azt sem igazán tudom, miért áll nekem profilból, de az ilyen apróságok nem igazán érdekelnek. Egyelőre.

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Hétf. Május 20, 2013 11:22 pm

Ha Felszabadítóként tekintettem volna a srácra, még érdekes is lett volna. Így viszont… nem tudtam mit kezdeni vele. Nem adott logikus reakciókat, nem egészen stimmelt a viselkedése. Nem, nem volt ez így. – Az egy pet, egy aranymajom. Az enyém – tájékoztattam kihívóan. Ne bomolj, ki ne lenne büszke ha legendás petje lenne? Meg nem is láttam még ezt a srácot sehol. Nem mondom, hogy ott voltam a legjobbak között, pedig kis túlzással azért ez volt a helyzet. Nah, mondjuk ki, egész skilles voltam! A legutóbbi két bossharcon tutira nem volt ott ez a srác. Innentől kezdve nem éreztem, hogy félnivalóm lenne tőle.

Kezemet összefontam a mellkasom előtt, úgy néztem le rá. Örültem, hogy még csak fel sem állt. Addig is kénytelen lesz felnézni rám. Legalább ennyivel megadva a tiszteletet a több exp-esnek. Agyam hátsó szegletében felmerült a gondolat, hogy talán egy korábbi bossharcon már ott volt, csak elpatkoltak, és ezért kitiltásra került a rendszerből, de aztán ezt el is vetettem.

Pff – Átlátszó az indok, haver. Magamban remekül szórakoztam. – Nem hinném, hogy problémát jelentenél, haver. Pet nélkül is simán leverlek – állítottam tök határozottan, magabiztosan vigyorogva. Úgy saccoltam, hogy tényleg ez a helyzet. Simán, játszva el fogom intézni a srácot.

És mielőtt megfutamodnál… – szaladt szélesebbre a vigyorom, miközben lehívtam a menürendszeremet, hogy kattintgassak benne néhányat. Gyorsan megvoltam vele, szinte rutinos volt a mozdulatsor, ahogy KT-felhívást küldtem neki.

Elég alaposan fel volt öltözve ahhoz, hogy ne one hit-es ellenfél legyen, és innentől kezdve akár még kicsit izgi harc is lehet. Ha viszont megeszem a srácot reggelire, nos… bemelegítésnek akkor sem volt utolsó.

Akartam még mondani neki valamit. Hogy biztassam, vagy valami. De aztán nem futotta ilyesmire.

pontok:
Élet: 18 (+1) –> 95 HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 (+2) –> 7
Irányítás - Susaya sebzése: 13 (+9) –> 22
Kitartás: 5 (+2) –> 7
Gyorsaság: 22 (+1) –> 23
Speciális képesség: 8
Páncél: - (+2) –> 2

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Hétf. Május 20, 2013 11:24 pm

Nem, nem vagyok hülye. Tudom, hogy az egy pet, és azt is valószínűsítettem, hogy a hülyegyereké. A fajtája... nos, nem vagyok nagy fauna-szakértő, de hát annyi baj legyen.
Persze ezeket csak gondolom, hiszen nincs kedvem magam fárasztani a beszéddel. A hülyegyerek viszont láthatólag elemében van, lekicsinylően beszél, azt mondja, pet nélkül is simán lever. Hm, ez érdekes helyzet.
-Ki mondta, hogy nem versz le? - kérdezem kíváncsian.
-Én csak megkérdeztem, hogy ha esetleg harcolni hívnálak, mi lenne a válaszod.
Pillanatnyilag felfüggesztem a beszédet, mivel némán figyelem, ahogy menekülésről beszél. Hm. Látom, agyilag nincs a topon. Idejön, gyakorlatilag kihívom, és azt hiszi, elmenekülök?
-Ennyire harcolni akarsz? Ez tetszik, nagyon is... nem érdekel, ha vesztek, de úgyis mozogni akartam egy kicsit.
Még nem fogadom el a kihívást, előbb kényelmesen felállok, majd nyújtózkodom egyet. Csak aztán nyomok rá az 'OK' feliratra. A visszaszámláló rögtön megjelenik, én pedig pár lépést távolodom a hülyegyerektől. Bízom benne annyira, hogy ne hívja a petjét is, de ezt majd meglátjuk.
Kihúzom Szabdalómat a helyéről, Vas Sisakomat (amit esztétikai okok miatt általában az inventorymban tartok) pár gombnyomással felszerelem, és támadóállást veszek fel. Nagyot sóhajtok, megrázom a fejem, majd a harcra összpontosítok. Ha le is gyaláz ez a fickó, legalább belekóstolok a kemény harcba is.
Hm, leálltam párbajozni egy olyan játékossal, akiről semmit nem tudok. A felszereléséből nem tudok leszűrni információt, úgyhogy marad a tapasztalat.
Na meg a kezdés előnye. Ahogy lejár az idő, teljes sebességgel ellenfelem felé rohanok, és jobb kézzel fogva a kardot, balról csapok egyet, mellmagasságban. Ezután igyekszem félreugrani, de csak reménykedni tudok a sikerben...

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Hétf. Május 20, 2013 11:32 pm

Feszítettem a Kezdő Vértemben. Jah, tök gáz, hogy mindig ezt hordom, de őszintén: azt még gázabbnak éreztem, hogy pénzt adjak ki komolyabb páncélzatra. Idomár vagyok, könyörgöm! Az életpontjaim a mindenem. Főleg egy olyan király pettel az oldalamon, mint Susaya! Meg az irányítópálcámmal, amely még jobban megtolja az életét. És a képességemmel, aminek hála sokkal jobbak vagyunk Susayával, mintha páncélra költenék. Szóval hadd feszüljön csak rajtam a Kezdő Páncélzat, legfeljebb olyan következtetéseket vonnak le egyesek, amilyeneket nagyon nem kéne. Nekem csak annál jobb.

Rohamozott. Királyság! Én sem csinálhattam volna szebben: szemberohantam! És hogy mit mormoltam közben az orrom alatt? Testcsere! Hadd lepődjön meg, ahogy a következő pillanatban már egy kettes szintű aranymajom vágódik szembe vele. OK, tény, hogy ez a csel nem volt egészen tiszta, de a szabályokat nem szegtem meg, és bizony továbbra is én, én harcolok.

Csak annyira voltam gyorsabb nála, hogy a csapását még el tudjam kerülni. Nem mondom, majdnem megborotválta az arcomat, mert bizony rohadt jól forgatta a kardját (magas fegyverkezelés Tai felezett találati esélyéhez képest), de pont sikerült még annyit szlalomoznom, hogy ne adjam magam ilyen könnyen. Lendítettem viszont a Susayás öklömet, hogy cserébe én mossak be egyet. Elég esetlen volt a mozdulat, de mindig probléma kicsit megszokni egy új testet hirtelen. A kölyök szintű testét még szerettem is, kicsi volt, kényelmes. De fiatalként már a mozgása is sokkal másabb volt, furák voltak a szokatlanul hosszú kezek, a lábak, amik kapaszkodásra lettek elsősorban kifejlesztve…

Nem állt szándékomban hagyni, hogy elmeneküljön. És közben imádkoztam, hogy az én kitartásom legyen magasabb, ne az övé. Utána léptem. Előlem aztán nem léphet meg. És addig is soroztam. Különösebb védekezést nem terveztem. Ha lefoszlik rólam Susaya kinézete, hát annyi baj legyen. Legalább megint mellettem áll a meglepetés ereje.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Kedd Május 21, 2013 12:34 pm

A rohamozás egész jól megy, és úgy tűnik, meg is tudom sebezni a hülyegyereket, aki szintúgy felém fut. Ha sikerül, jó kezdés lesz ez. Ha sikerül, ebben azonban nem bízhatok. Nem szeretem a véletlentre hagyni a dolgokat, bár néha rászorulok. Ez azonban ,reményeim szerint, nem ilyen helyzet.
De mit motyog ez? Imádkozik? Vagy szitkokat gyakorol előre? Egyik sem valószínű. Mint ahogy az sem, hogy egy pillanat alatt helyet cserél azzal a majommal.
...pedig pontosan ez történik. Döbbenten nézem a petet, aki a meglepetés erejével védekezve félre tud hajolni a vágás elől, majd a meglendített öklöt, ami egyenesen telibe kap. Esélyem nincs védekezni ellene.
Puff.
Ha a való életben lennénk, a kórházban kötnék ki egy ekkora állastól, de itt nem áll fenn ennek a veszélye. Szerencsére. 'Csak' hátracsúszok vagy fél métert, és próbálom összeszedni a gondolataimat, ez egész könnyen megy, nem vesztegetek vele időt.
-Fair play, mi? Ki vele, hol az irányítód? - kérdezem az emberszabásútól [tehát Taitól, csak Kyuu ezt nem tudja]. Hm, úgy volt, hogy egyedül küzd meg ellenem. Hát akkor majd adok én neki! Nem szeretem a betartatlan ígéreteket, és ezt meg is mutatom. Most azonnal.
Szabdalóm támadóan felemelem, majd a pet felé rohanok. Az ütéseit az ügyességemet kihasználva egy lépéssel kikerülöm, majd egyenesen, pontos célzással szúrok a hasa felé, de az eszem közben máshol jár. Hol lehet a hülyegyerek? Az túlzás, hogy szétverem, hiszen láttam, hogy gyorsabb nálam, de megizzasztom. Kerüljön bármibe. Ez a nyomorult pet nem érdekel, én az ellenfelemet keresem! És meg is fogom találni. Valamikor biztosan.

Páncél: 0/9
Élet: 34/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Kedd Május 21, 2013 9:09 pm

Ó, hát olyan egyszerűen ment ez a párbaj, mint a pont. És olyan gyorsan, mint a csík! És ha már a geometriai alakzatoknál tartottunk, az ellenfelem nem volt más, mint egy hatalmas kocka. Aki úgy nyalta be a cselemet, mint kacsa a nokedlit. Marha nehezen bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam, de féltem, hogy akkor lebukok. Iszonyatosan király ötlet volt kitalálni ezt a testcserés dolgot, és mázli, hogy a rendszer elfogadta anno, mint képességet. Nélküle… hehe, sokkal szürkébb volna az életem.

Nem akartam a közelembe engedni újra a csáveszt, ha már egyszer eltávolodott tőlem. Rá akartam tenni az egészre még egy lapáttal, és egy remek terv körvonalazódott a fejemben. Ha már az előzőt is benyelte, akkor ez is lemegy a torkán. Le fogom erőszakolni. Tokkal és vonóval.

Sz’al azt figyeltem, hogy a sebességem nem kicsit nagyobb az övénél, és módszeres hátrálásba kezdtem. Helyet! Helyet! – mondogattam volna, akartam is szajkózni, de aztán rájöttem, hogy hopp, akkor elárulnám magam. A lényeg, hogy el akartam érni, hogy kapjak néhány másodpercnyi időt, amíg…

Digivolúció! – zengtem olyan mély basszussal, amit csak elő tudtam szedni magamból. – Aranygorilla Forma! – Már-már áriáztam. A fene se gondolta volna, hogy ilyesmire képes vagyok. Igazi ripacs módjára játszottam túl a szerepem. Az újabb Testcsere már kicsit megviseli a kitartásom, kell néhány pillanat, amíg helyreáll az érzékelésem: egy bazi nagy gorilla testében megint minden kicsit más. Például az ellenfelem pöttöm. – Nyikhaj kardforgató – bömbölöm, miközben új alakomban rárontanék, hogy a földbe tapossam, rá ugorjak, megsemmisítsem, elpusztítsam, helyből szüntessem meg a létezését.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Szer. Május 22, 2013 9:33 am

A francba! Bármennyire is próbálkozok, a rohadék hátraugrik a szúrásom elől. Hiába, a statjai jobbak az enyémnél, az tény. A nyilvánvaló vereség viszont nem nagyon zavar, legalább beteljesült a vágyam, nem? Találkoztam egy erősebb ellenféllel, aki péppé ver. Talán szó szerint.
Elmosolyodom. Ha a pet van itt, akkor a petet fogom megtáncoltatni. Nem nagyon érdekel, mit próbál kiabálni a hülye hangján, de egyszer csak arra pillantok, ahol eredetileg a sziklán feküdt a majom...
...még mindig ott van.
Mi?
Lehet... lehet, hogy csak blöfföl? Vagy lehet, hogy az csak egy illúzió, és ez itt tényleg a pet?
Hoppá, közben tovább növelt a méretén, valami böhóm nagy izé lett belőle. Hű, de jó, mindjárt rohamozni is fog.
Csak egy baj van. Sajnos soha nem érdekelt, milyen kinézetű az ellenség. A pontjai nem a kinézetétől függnek, és nem attól, mennyire keményen néz ki. Jobb, ha valami észrevehetetlen, láthatatlan. Mint például a képességem.
A képességem!
Eddig még csak egyszer használtam... azon a tornán, ahol balszerencsék sorozata kísért. Az nem számít. Máshol soha.
Soha nem használtam a képességemet, bár minden részletét tökéletesen ismerem.
Azzal kideríthetném, ez az idomár-e, vagy a pet! Meg kellene sebeznem ahhoz, hogy sikerüljön, de az nem gond. Ügyesebb vagyok nála, úgyhogy ezt kihasználhatom.
De használjam? Tényleg? Úristen... Nem nagyon szerettem használni eddig. Valahogy... valahogy rejtegettem.
De hát a képesség azért van, hogy használjuk.
Kardom támadásra emelem, és a speciális képességemre koncentrálok. Most először, valódi harchelyzetben. Külső jele nincs, az arcomon sem lehet látni semmit... de én tudom. Tudom, hogy most hatni fog.
Mikor az a nagy izé felém rohan, felkészülök. Mivel elég messze van, van időm erre. Az utolsó pillanatban balra ugrom előle, és egyetlen mozdulattal, melybe minden eddigi tapasztalatomat belesűrítem, megpróbálom felhasítani az oldalát.
Ha sikerül, életbe lép a képességem is, amelynek van egy furcsa része.
Ha egy petet találok el vele, semmi nem történik. Ha egy idomárt, rajta és a petjén is kifejti hatását.
Tehát ha sikerül a találatom, csak állok. Ha a rendszer blokkolja a böhöm nagy majom támadását, mintha Immortal Object lennék, akkor az ott az idomár. Ha viszont elrepülök, és tovább fogy a hp-m, akkor megszegte az írarlan szabályokat, és a petje támad rám...

Páncél: 0/9
Élet: 34/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Szer. Május 22, 2013 10:39 am

Iszonyatosan rohadt jó érzés volt Aranygorillaként rohamozni. Ha Fúzióval vettem fel ezt a formát, akkor mindig a háttérben voltam, és Susaya volt elől, tehát igen keveset éreztem abból, hogy milyen is ezt a formát birtokolni. Most viszont… hejj, mintha egy jeepben ülnék, sőt amilyen batár állat voltam ebben a formámban egy hummerban, és onnan a magasból tekintenék csak le ellenfelemre. Lendülő karom a gallytörő, ami eltakarítja előlem az utamba rakódott szennyet, hogy engem el se érhessen. Ezúttal viszont a gally visszaszúrt.

A kard belém szaladt. Annyira nem bántam, hiszen életem mint a tenger, érted, most néhánnyal kevesebb vagy több, tökre nem számít. Cserébe legalább megint meglephetem, ahogy visszaváltozom. Szóval nem, nem zavart különösebben, ha megcsap. Az viszont már annál inkább sokkolt, ahogy ő sokkolt: meg se tudtam mozdulni. Az hagyján, hogy egy pukkanással levált rólam a Testcsere csele, tehát ott maradtam én, mindenféle Susaya-formás álcák nélkül, de még le is bénultam. Mi a franc?!

Höh?! – adtam hangot a felháborodásomnak, már ha ilyesmire képes voltam ebben a teljesen kellemetlen helyzetben csinálni. Mert most komolyan… ez így nem volt jó, így annyira túl sok mindent kezdeni a helyzettel nem tudtam.

Susaya irányába lestem, nem kevés meglepetéssel az arcomon a srác támadásának a hatása miatt. A petem is totál le volt dermedve, ezt ide láttam. Azért ismertem már annyira Susayát, hogy tudjam, ha ránézek, akkor mit is láthatok rajta. Ez a pet most teljesen le volt hibernálva.

Höh! – ismételtem meg a korábban már elhangzott mondatot, ezúttal sokkal több felháborodással. És masszívan harcoltam a hatástalanodás ellen. Én aztán baromira pofonokat akartam osztani!

Páncél: 0/2
Élet: 84/95

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Szer. Május 22, 2013 11:28 am

[off] Nem, mindkettőtök tökéletesen mozog. Nem paralízis a képességem hatása. Csupán a támadások és a támadó hatású effektek blokkolódnak, mintha egy láthatatlan fal lenne előttem. Mintha Immortal Object lennék, csak itt nem írja ki a feliratot. Ja, és elvileg a Testcsere sem tűnik el, legalábbis az én képességemtől biztosan nem. Csupán megtudom, hogy te vagy az. [/off]

Sikerült! Szabdalóm egy elegáns mozdulattal vörös pixelcsíkot húz a rohadék oldalába. És...
...visszaváltozik a hülyegyerekké. Igen! Támadni sem tud, úgyhogy dupla siker. Most a valódi pettől sem kell félnem. Egy ideig.
Azonban ez az idő nem hosszú. Hátraugrom, hogy ne tudjon hirtelen rámtámadni a képességem hatása alól kikerült irányító.
-Mindenesetre megnyugtat, hogy mégsem vontad bele a petedet. - mondom halálos nyugalommal. Csak a szokásos, ezt még harc közben sem veszítem el. Remélhetőleg.
Mivel azonban már lejárhatott az idő, vigyáznom kell. Ismét egy-egy elleni, szokványos harc ez, melynek az lesz a vége, hogy veszítek. De már nem érdekel.
Megtört a jég. Először használtam rendesen a képességem, és tökéletesen bevált. Nem sebződtem, és ha ügyes vagyok, talán meg is tudtam volna sebezni. Ezúttal viszont csak az volt a célom, hogy kiderítsem ellenfelem kilétét.
Nos, még kétszer használhatom a képességem a harc során. Viszont nem tudom folyamatosan alkalmazni, így erre a támadásra biztosan ugrott a lehetőség, hogy megspékeljem a specialitásommal.
És ha így van, akkor egyelőre kénytelen vagyok beérni a sima harccal. És nem akarom átadni a kezdés jogát.
Ellenfelem (aki immáron a hülyegyerek formájában van újra) felé rohanok. Kihasználom azt, hogy le van döbbenve, és vízszintesen, balról jobbra vágok egyet a pengémmel, majd igyekszem hátraugrani. Lesz, ami lesz, egyelőre közelharcot kell vívnom vele, még akkor is, ha ez számomra nem túl kifizetődő. Az egyetlen, amit most tehetek, az az, hogy blokkolom a csapásait, és ha alkalom adódik rá, azonnal visszazámadok. A képessége nem sokat ér ellenem, a meglepetés erejét már elhasználta, úgyhogy ennyi előnyöm legalább van...

Páncél: 0/9
Élet: 34/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Szer. Május 22, 2013 7:17 pm

(off) Bocsesz. Pedig még a képességleírást is átfutottam gyorsan. Köszi, hogy szóltál! (/off)

Oh, hát jön akkor a szokásos dance! Yeah! Abban reménykedtem, hogy ezúttal nem kell a sablonhoz nyúlnom, és megleszünk nélküle is, de ez sajnos nincs így. Úgy tűnik, hogy megint a régi, ezer éves, jól bevált taktikához kell folyamodhoz: beáldozás!

Méghozzá a saját életemet áldozom be ilyenkor. Mivel nekem sok van, ezért nem gáz. Gyors fejszámolás után sem tudom megállapítani, hogy mennyi lehet a srác sebzése, de nem is érdekel. Bossharcos tank vagyok bakker, rajtam ne fogjon ki holmi kis noname emberke! Szóval bátran fogadom a sebzést, sőt mit fogadom: állok elébe. Még egy igazán nem lehet a világvége. A csapása nem fáj, mivel nincs fájdalom a SAO-ban, de azért elég kellemetlen. Mindegy, hősiesen fogadom és tűröm, sőt, hogy a másik meglepetését megint tetézzem, ráfogok a kezére. Nem is kicsit, hiszen van súlyemelés jártasságom, így annyira rászorítok, amennyire csak telik tőlem. A lényeg, hogy fogjul ejtsem. És amíg ezzel bajlódunk, addig sem vagyok rest: osztom a jobbegyeneseket. Bizony, ilyen vérmesen egyszerű a taktika.

Gyakran előfordul, hogy a másik gyorsan kapcsol, hogy van még egy keze, és akkor cserébe ő is nekiáll támadni engem. Mivel nem először kergetem magam ilyen szituációba, ezért már rutinosan szúrom ki az árulkodó jeleket, mint a lendülő kéz, és reménykedek, hogy ebben a küzdelemben is meglesz a kellő gyorsaságom és tapasztalatom ahhoz, hogy akkor hagyjam ott a küzdelmet, amikor nekem arra szükségem van, tehát amikor a másik is támad. Arra a válaszom igen egyszerű: hátrálás. Kikerülni a hatótávjából, és nem, nem azért, hogy megtartsam kettőnk között a tisztes távolságot. Ó nem, ez csak egy újabb csel!


Páncél: 0/2
Élet: 71/95

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Szer. Május 22, 2013 11:34 pm

[off] Hm... úgy 'nevelkedtem', hogy minden támadást le kellett írnom. Hajszálpontosan. Lehet, hogy ez itt nem így megy, de akkor is jobban szeretem a pontos meghatározásokat, támadások számát, meg az egyéb marhaságokat. Mert így ésszerű. Nem vonom kétségbe a játékodat, távol álljon tőlem, csak mondom. Az 'osztom a jobbegyeneseket' nem éppen a legrészletesebb leírás, legalábbis a számomra. [/off]

Hát mit mondjak, a hülyegyerek meglehetősen lazán fogadja a támadásomat. Konkrétam semmit nem tesz ellene, simán bevárja, hogy a vágásom megsebezze, majd...
...majd hátraugranék. Ha sikerülne.
A francba! Olcsó trükk volt, mégis bevettem. Megragadja a karomat, és nem úgy tűnik, hogy el akarná engedni a közeljövőben. Ráadásul a jobb keze már lendül is, hogy szétverjen.
Csakhogy én sem alszom közben. Ellenfelem kizárólag a gyorsaságának és a szerencséjének köszönheti, hogy egyszer eltalál, aztán már adom is vissza, kamatostól. Legalábbis tervezem. Ő viszont nem kockáztat többet, hátrál, megszakítva ezzel a fizikai kontaktust.
Hogy ez jó-e, vagy rossz, majd elválik.
Az tény viszont, hogy így nem fogom sokáig húzni. Ez a módszer neki nagyon is megéri... egyszerűen hagyja, hogy betaláljak, majd ő is támad. És mivel neki sokkal több élete van, így hamar ki fogok kapni.
Az pedig nem áll szándékomban.
Én is hátrálok. Kardom magam elé emelem, hogy ezzel is segítsem az ellenfelemre irányuló összpontosítást. Egyenesen, nyugodt tekintettel figyelem minden rezdülését. Mint az Anatole nevű fickóval pókerezés közben, csak ez kissé komolyabb. Itt igenis harcolni kell, fegyverekkel, életpontokkal.
Hát, mit mondjak, a kártyázás jobban ment. Már csak azért is, mert ott nem számított, az ellenfelem mennyivel erősebb nálam.
Várom, mit csinál. Nyugodtan, türelmesen. Most, hogy nagyjából öt méterre vagyok tőle, nem kell félnem az egy másodpercen belüli támadásoktól, amíg el nem mozdul a helyéről. Azt meg észreveszem. De egyelőre védekező állásban vagyok, kardom magam előtt, és nem mozdulok. Még.
...azonban ez csak álca. Izmaim teljes készenlétben várják, hogy az agyam parancsára azonnal, késlekedés nélkül megfeszüljenek...

Páncél: 0/9
Élet: 24/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Pént. Május 24, 2013 10:56 am

(off) Oh, én nem nevelkedtem sehogy. Csak vannak dolgok, amiket ha úgy tetszik, lusta vagyok pontosan levezetni, inkább a másik fantáziájára bízom, hogy mit lát bele. És ha te beengedsz azokból a pofonokból egyet vagy tízet, akkor értelemszerűen egyik variáción sem fogok felháborodni. Nem szeretek mindig mindent pontosan megfogalmazni. A túl sarkos fogalmazás elveszi a játék fantáziadússágát. Szerintem. Bár lehet, hogy néha meg túlzásokba esem. (/off)

Még bőven futja a kitartásomból! Nem mintha annyira jó állapotban lennék még mindig, hiszen az izmaim kezdenek bekeményedni a hirtelen megerőltetéstől, egyre nehezebben mozgatom a tagjaimat, lassulok. De ez még mindig az az állapot, ami tökéletes bármilyen rohamozásra. Amint a kellő távolság beékelődik közénk kis cselem után, és a srác biztosan nem tud elérni, ő talán kivárni akar, engem viszont hajt a lendület: addig akarom ütni a vasat, amíg meleg. Talán egyetlen másodpercet, ha hagyok megülni a kettőnk közötti párbajban, majd neki is lendülök.

Nem tervezek különösebb cselt, az Susaya módszere mindig. Én csak szimplán rohamozok. És hogy miért? Hiszen ő is tudja már, hogy mivel jár az, ha frontálisan támad engem. És nagyon remélem, hogy nem forog elég gyorsan az esze ahhoz, hogy abban a néhány szívdobbanásnyi időben, amíg ő és én nem dőltünk egymás fegyvereibe, nem eszelt ki valamit ellene. Ugyan még mindig nem sikerült kiszámolnom, hogy mennyit sebezhet, mert francnak van ideje ilyesmire, de úgy láttam, hogy megéri a cserénket: ő belém márthatja a fegyverét, cserébe én elhelyezek rajta néhány öklöst. Nekem tökéletes! Szóval ha így támadna megint, akkor ez lesz a tervem…

Másrészről ő sem hülye. Abban reménykedhetek, hogy tart tőlem, és helyből ledórezolhatnám. Az remek volna, csak nem tűnik túl reálisnak. Helyette sokkal valószínűbb, hogy trükközni próbál. Nos, a célom a sebzése. Ehhez pedig legfeljebb a gyorsaságomat tudom felhasználni. Hozzá képest gyatrán kezelem a fegyverem, így arra nem támaszkodhatok. Ha nem ahhoz hasonló, ölelős szituációba keverednénk, mint az előbb, akkor az övénél nagyobb sebességem igyekszem kihasználni, és úgy záporoztatni rá az ütéseimet. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbet saját fegyverével, ügyes mozgásával ki fog tudni védeni közülük.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Pént. Május 24, 2013 3:34 pm

[off] Hm... amit mondasz, abban van igazság, de legalább a támadások számát jelezhetnéd. Nem vagyok az a típus, aki a gyorsaságból adódó támadásszámhoz ragaszkodik, mert akkor egyszer támadhatnál. Volt, hogy valaki ötször lassabb volt nálam, és háromszor támadt. Egészségére! Elfogadtam. De a 'záporozó ütéseket' már érdekesnek érzem. Very Happy [/off]

Fáradok. Nem túl határozottan, de fáradok. A hülyegyerek kitartása jóval magasabb lehet az enyémnél.
De még bírom! Nem szeretem a fárasztó dolgokat, de egy harcban ilyesmi nem számít. Folytatom a harcot az elkerülhetetlennel, és még élvezem is.
Igen, élvezem. Élvezem, amikor ellenfelem felém ront, alig hagyva időt pihenni. Élvezem, ahogy megint az a helyzet látszik kialakulni, ami eddig is.
És előre is élvezem, hogy ez nem így lesz. Nagyon nem.
Elmosolyodom, és én is ellenfelem felé lépek. Egyet, mert akkorra ide is ér. Na meg azért is, mert az energiámat másra tartogatom.
Készül ütni, ahogy eddig. Megtehetném, hogy azt csinálom, amit eddig, és a lehető legtöbb sebzésért hagyon magam megütni. Egyfajta áldozat. Az pedig hülyeség ilyen előnytelen helyzetben, mint amilyenben én most vagyok.
Várok. Nyugodtan várok, egy pillanatig, ami majdnem túl hosszúra nyúlik. De csak majdnem. Balra lépek, bal kezemmel igyekszem elkapni a jobb karját, amivel ütni készül. Viszont, ha sikerül, azzal a mozdulattal már fordulok is balra, testem lendületét és gyorsaságát kihasználva, és a jobb kezemben tartott Szabdalóval a hasát támadom.
Nem vagyok hülye, tudom, hogy jobb kézzel is háríthatna. Viszont bízom abban, hogy a meglepetés ereje, és az ügyességem elég ahhoz, hogy meg tudjam sebezni.
Ó, és ez még nem minden! A támadás előtt egy pillanattal a speciális képességemre koncentrálok. Szemmel látható jele nincs, és ha sikerül is, akkor sem lesz. Viszont alkalmazom, és ha sikerül, nem kell félnem a sebzésétől. Egy ideig biztos nem. Ez esetben elengedem a jobb karját a bal kezemmel, és ököllel igyekszem állonvágni. Csak egy kis bosszú. Lehet, hogy nem talál, de nem kell ellentámadástól tartanom. Ha lefog... hát, akkor gond van, de én megteszem, ami tőlem telik. Mindenesetre nagyon szaporán igyekszem hátraugrani, de nem tudom, ez elég lesz-e...

Páncél: 0/9
Élet: 24/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Kedd Május 28, 2013 1:59 am

Azt hiszem mondhatjuk, hogy bohém voltam. Bohémság volt tőlem annyira gondtalanul belacsapni a harcba, ahogy én odatettem magam, és bohémság volt annyira bevállalni azt, hogy én is sebződhetek, cserébe annak reményéért, hogy én is leoszthatok néhány pofont. Ennyi erővel fejjel is futhattam volna a falnak. Beoptam. Na mindegy…
Szóval úgy történt, hogy egészen biztos voltam a dolgomban. A srác nem tudott semmi újdonságot kitalálni, legalábbis első blikkre úgy tűnt, így teljes lendülettel vágódtam előre, hogy bemossak neki egyet. Ő azonban az utolsó pillanatban reagált, remek ritmusérzékről téve tanúbizonyságot. Kicselezett. Nem volt elég nagy a közöttünk lévő gyorsaságkülönbség, hogy időben tudjak reagálni még én is az eseményekre, és esetleg finomítsak a röppályámon, vagy valami. Nem, helyette nagyon csúnyán belém szaladt a kardja. Felnyögtem, az fix, mert nem számítottam rá.
Ezúttal én voltam az, aki nem kapcsolt elég gyorsan. Bizony mozdítottam a kezem, hogy akkor játszunk ide-egyet-oda-egyet, de mire én is ütni tudtam volna, ő újabb pofont helyezett el az államon. Beleroppantak a virtuális fogaim, bennem meg felmerült az ötlet, hogy a valóságban talán most köptem ki néhány fogam.
Nem akartam adósa lenni, meg hagyni, hogy tovább játszadozzon velem: felordítottam, és nekirugaszkodtam. Vállal, úgy, ahogy álltunk egymással szemben, úgy rohantam neki. Hogy felökleljem, a földre vigyem. Automatikusan hívni akartam Susayát, hogy pixeljeivel megerősíthessem magam, mondjuk az Aranygorilla Módban egy Mesterke-páncél mögé rejtőzhessek, de időben kapcsoltam ahhoz, hogy a számra lakatot tegyek. Persze a hezitálás látszódhatott, nem mintha ez idő alatt nem lett volna célom a másik fellökése. A földön ugyanis sokkal kevesebb a mozgástér, abban reménykedtem, hogy ott képes leszek legalább két ütést rárakni szépen a pofikáira. Rátérdelve a mellkasára, egyet jobbról, egyet balról…


Páncél: 0/2
Élet: 71/95 -14-8=49/95

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Kedd Május 28, 2013 3:10 pm

Most mondjam, hogy számítottam rá? Hm, az talán önteltség lenne. Pedig ez az igazság. Számítottam rá, hogy sikerülni fog a támadásom, és a hülyegyerek újabb értékes életpontokat veszíthet.
Oké, találtam, és a képességem is sikerült. Viszont azt nem hittem volna, hogy az ütés is sebez. Márpedig azt teszi... mi van? Csak mázlista vagyok, vagy neki van rossz szériája?
Mindegy, a lényeg, hogy sikerült. Nem érdemes ezen filózni, pláne, hogy a hülyegyerek egy üvöltéssel taszít rajtam egyet. Ezzel nem vesz le tőlem hp-t.
Sajnos. Mert akkor blokkolná a rendszer.
Így csak puffanok egyet, és mivel védett területen vagyunk, az esés miatt sem veszítek életet. Mindenesetre az ellenfelem vadállat módjára jön.
Vagy mégsem?
Talán, talán van még időm. Mintha habozna egy pillanatig. Nem is az időveszteség, inkább a koncentráció gyengülése miatt sikerülhet. Esetleg.
Összeszedem magam, és egy hirtelen mozdulattal oldalra gurulok. Azonnal felpattanok, egy pillanatig sem szándékom a földön maradni.
Öcsém, ez meleg helyzet volt. Nem elég, hogy majdnem lefogott, és kivégzett, de még a képességem is hiába pazaroltam el. Ami pedig nem túl vicces, hiszen már csak egyszer használhatom. Igaz, hogy megsebeztem kétszer, de így is összehasonlíthatatlanul jobban áll. Sajnos.
És még egy tényező, ami eléggé zavaró a számomra.
Kezdek fáradni.
Nem baj, ezt még kibírom. A felpattanás után szinte azonnal támadok is, hiszen nincs sok esélyem. Akkor meg kihasználom azt, ami van. Fentről lefelé csapok a Szabdalóval, bár már eléggé lihegek, de egész gyorsan. A pontosság már más szempont, bár abban alapból jobb vagyok a hülyegyereknél, úgyhogy talán rábízhatom magam a statjaimra. A védekezés... hát, én igyekszem. Mindenesetre nem hiszem, hogy egy teljes erejű rohamot kibírnék. De majd meglátjuk.

Páncél: 0/89
Élet: 24/35

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Taidana on Szer. Május 29, 2013 11:09 am

A tippem csak félig jött be, hiszen a srác ki tudott térni a földre vitelem elől. Mármint nem, a megfektetés bejött – pfuj! –, de ennél tovább nem jutottunk. Jesszus, ez ennyi erővel egy defektes pornófilm leírása is lehetne! Szóval mind a ketten a földön hemperegtünk éppen, csak nem egymással – ez egyre rosszabb lesz, francba! –, amikor ő bizony oldalra perdült. Gyorsabb volt, mint én, vagy mondjuk inkább úgy: technikásabb, és a kardja hamarosan belém talált – hehe –, én pedig fájdalmasan felszisszentem. Nem mintha fájt volna, nem, sőt ha már ezt a pornós vonalat akarjuk továbbvinni, akkor még jól is esett. Hiszen fuck yeah, harcolunk, vagymiaszösz, nem?
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy bakker, ezt nem kellett volna hagynom. Mármint számíthattam volna rá, nem? Hogy csak részben fog bedőlni a taktikámnak, és utána azokkal a csodás kardos mozdulataival, amiket bakker, még csak követni sem tudok, szépen lever majd. Mindegy, már késő volt. Így is szép tapasztalat volt a harc, hiszen sose nyomultam még így, Susaya nélkül. Jó, ez nem egészen igaz, hiszen volt nem kevés idő, amíg nem álltunk non-stop egymás oldalán, de azért ilyen konkrét KT-ba nem keveredtem akkor. Hát, huh, úgy tűnik, hogy nem véletlenül.
Eh! – jelezték a fények, hogy a párbajnak vége. A fél életem lement, innentől kezdve a győztes…
Grat, Kyuushiro! – ajánlottam fel egy pacsit az ellenfelemnek. Meg ha már felettem állt, mert így ért az utolsó csapás, akkor már igazán fel is segíthetne. Kíváncsian lestem rá, hogy vajon van-e benne ennyi empátia. Susaya unottan ásított a sziklán, de láttam, hogy azért csak felénk sasol… Még akkor is láttam ezt, ha a lecsúszott fejpántja állandóan kitakarta a szemét.


Páncél: 0/2
Élet: 49/95-14=35, köszi a párbajt! Very Happy

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
avatar
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
115/900  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Kyuushiro on Szer. Május 29, 2013 11:27 pm

Hm... oké. Ettől a szimpla támadástól nem várok sokat, de talán a hülyegyerek túl gyakorlatlan. Pontosabban az egyedüli harcban gyakorlatlan. Mert az biztos, hogy ha a majom is harcolna, esélyem nem lenne. Na nem azt akarom mondani, hogy most olyan sok van, de hát na... azért több, mintha ketten jönnének ellenem.
Mindenesetre sikerül. Szabdalóm virtuális sebet hagy maga után. Bár ebben a világban minden virtuális, úgyhogy nem is érdemes megemlíteni ezt a tényezőt.
Szóval, ott tartottam, hogy megsebzem. Oké, király, kemény vagyok, meg pár egyéb önámítás, de valami közbeszól. Egy elég jelentős dolog.
Nyertem.
Mi van? Nézek egyet, bevallom őszintén. Bár a petje nélkül harcolt, mégsem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Mint az állat, annyi élete van... talán a százat is eléri, öcsém! Az én sebzésemnek... hm, meglehetősen sok. Nagyon sok. Marhára sok. Mégis... 'sok kicsit sokra megy' alapon sikerült levinnem a fél életét. Hogy miként, azt még mindig nem vágom, de Istenem, nem akadékoskodom. Talán hagyta magát, vagy rossz passzban volt, vagy mit tudom én.
Ellenfelem érdekesen fekszik a földön. Szinte reflexből nyújtom a kezem, mint azt jóféle baráti félholtra verés után szokás. Nincs Súlyemelésem, úgyhogy egy kicsit kell erőlködnöm, de azért sikerül felsegítenem. Majd a pacsit is elfogadom a hülyegyerektől. Hiába, én már így hívom.
-Köszönöm. - elmosolyodom. Arcomra visszatér a nyugalom. Tettetett? Szó sincs róla, én ritkán színlelek érzelmeket. Egyszerűen csak majdnem mindig nyugodt vagyok. Hát Istenem, ez nem nagy bűn.
-Hát, mit mondjak, megizzadtam. Nem is tudom, hogy sikerült, viszont végre harcoltam egy jót. Köszi, és viszlát! - majd megfordulok, és elmegyek.
Eredeti tervem, hogy tudatosítom magamban a gyengeségemet, részben sikerült. Viszont ez a jó bunyó meghozta a kedvem a... az élethez. Úgy összevéve. Szóval megérte? Hm, meg, azt hiszem...

[off] Én is köszönöm! Smile [/off]

_________________
Nio vs Kyuu:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 6+8
Erő: 6+14
Kitartás: 6+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10
Páncél: 24


Jelenlegi stat:
(13. szint)
Élet: 14 => 70 HP
Fegyverkezelés: 10+3
Erő: 6+23
Kitartás: 7+6
Gyorsaság: 35+10
Spec. képesség: 10+3
Páncél: 27
avatar
Kyuushiro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 398
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
871/900  (871/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Klein on Pént. Május 31, 2013 1:52 pm

Ossu!

Lezárom a párbajt, jutalmatok 25 xp és 70 arany.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3051
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Megláncolt Hold, avagy a Kyuu vs Tai párbaj!

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.