A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Témanyitás by Aoishi Airi on Kedd. Máj. 21, 2013 9:41 pm

Soha nem voltam megbarátkozva azzal, ha egy ember egy másikkal harcolt. Tisztában vagyok azzal, hogy olykor-olykor elkerülhetetlen ez, de egy harcot is meg lehet oldani normális és értelmes ember módjára. Most én mégis itt vagyok és ellenfélre várok.
Tulajdonképp valamiért mindig ellenszenvem volt a PVP-vel szemben. Talán az előbbi dolog miatt, vagy azért, mert folyamatosan egyenlőtlen és kegyetlen dolgot hallottam és láttam vele kapcsolatban. nem igazán békültem ki a ténnyel, hogy a jóval erősebb karakterek a náluk jóval gyengébbekkel harcolnak, és nem is ezzel van a baj, mert a gyenge játékos az erőstől csak tanulhat, de ha az erős játékos kegyetlen és cseppet sincs tanító szándék benne, akkor tönkreteheti a másik felet. Ebben a játékban pedig ez hatványozottan igaz, hisz itt megéljük a karaktereinket teljes mértékben. Persze jelenleg számomra is fenn állt a lehetőség, hogy egy ilyesfajta emberrel kerüljek össze, legalábbis az elküldött felhívásra bárki jelentkezhet, így csak reménykedhetek, hgoy egy normális és rendes embert kapok ki.
A Kezdetek Városának egy csendesebb terén álldogáltam. Itt vártam az ellenfelem felbukkanását, hisz ez egy elég jó hely, hisz kevesen is járnak itt és hely is van bőven, így nem az van, hogy korlátozva vagyunk falakkal, bár a különböző térdíszítő elemek mind hátrány, mind pedig előny lehetnek.
- Nem szeretem a várakozási időt... - motyogtam magamnak, miközben a menüben mászkáltam össze vissza, mintha csak annak a látszatát akarnám fenntartani, hogy elfoglalt vagyok. Tulajdonképp erre csak azért volt szükség, hogy ne fel-le kezdjek járkálni. Közbe fel-fel néztem, így nem kerülték el a szememet az itt járkáló emberek, az olyanok, mint például azt a nálam jóval magasabb férfit aki egy macskával volt. Így ez alapján első benyomásra azt mondanám, hgoy biztosan idomár. nem igazán tudok róla, hogy másképp lehetne pet-et tartani a játékban, bár még eléggé kezdőnek számítok így az is lehetséges, hgoy mindössze nem hallottam erről az opcióról vagy nem tudom. De most különben is a várakozás elveszi minden időmet amit esetleg információszerzéssel tölthetnék.

_________________
Posztszín: #B22333
Beszédszín: #C6DB09
avatar
Aoishi Airi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
150/150  (150/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Máj. 25, 2013 7:45 pm

Az egész délelőttöt Aldoval töltöttem, kint voltunk megint a Déli negyedben horgászni. Ám mivel ma sem volt szerencsénk, - az alacsony szintű jártasságom miatt csak kishalakat fogtunk, azzal meg legfeljebb a macsekom tud eljátszani, a hasamat nem tölti meg - ezért úgy döntöttem ideje hazaindulni. Nem mintha otthon felejtettem volna a naptejet, hiszen aligha égek le a tóparti napfényben, de nem látom értelmét a további ücsörgésnek a susnyásban. Kissé elgémberedve kecmergek ki a kemping székből, majd hála pár gombnyomásnak a kellékeket nem kell hazacipelnem, hanem elég csak az inventorymba száműzni őket. A kint töltött pár óra azonban arra legalább kiváló lehetőséget nyújtott, hogy amíg Aldo kifutkorászta magát, majd az ölemben aludt, addig rendbe tudtam kicsit szedni a menümet. A poti- és kristálykészletem kész káosz volt, így különböző szempontok szerint csoportosítottam az egyes darabokat és legalább számba tudtam azt is venni, hogy miből hány darab van, esetleg mely fajtákból akad most hiányom. Tisztába vagyok vele, hogy konkrétan kristályfüggő lettem, s lassan a potik iránt is kezdek ellenállhatatlan vonzalmat érezni, miközben alig használok el belőlük párat. Pedig van, hogy a kanapén heverészve, vagy a műhelyben dolgozva órákig el tudok szöszmötölni velük és stratégiákat alakítok ki a használatukra. Alkalom viszont még nem volt őket kipróbálni... de talán ha én kreálnék rá egy alkalmat. Hmmm...
Ahogy hazafelé tartunk, belém csap az isteni szikra és egy kisebb téren lecövekelek. Aldo értetlenül néz rám, azt hiszi kap valamit, ezért dorombolva elkezd a lábamhoz dörgölőzni. Kicsit még pitiztetem, szeretem megdolgoztatni a kajáért, vicces, amikor mély torokhangokat hallat ilyenkor, miközben azt se tudja hogy tegye-vegye magát. Felkapom, megdögönyözöm, majd kap egy kis cica nasit, nehogy azt mondja valaki is, hogy nem kényeztetem el eléggé. Különben is, szükségem lesz rá a tervemhez. Felteszem a pöttöm macskát a vállamra, ő önkényesen átmászik a másik oldalra, miközben fejét a hajamba fúrja. Aztán lenyugszik végre és nem is akaródzik neki lemászni. Nekem pedig végre alkalmam nyílik arra, hogy felszólalhassak a járókelők előtt.
- Aincradiak! Kinek van bátorsága kiállnia egy pokemon mester ellen? Bármilyen szintű, bármilyen kasztú ellenfél ellen kiállok. Ne tolongjanak emberek, csak szépen sorjába, akár végigmehetünk az ABC-n is! Lássuk csak, akad itt olyan A-betűs, aki kiállna ellenem? Csak nem ijedtetek meg a petjeimtől? - próbálom hergelni az embereket, hátha felcsigázok valakit annyira, hogy ha másért nem, hát a nagy szám befogásáért kiálljanak ellenem és az állatkáim ellen Twisted Evil
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Témanyitás by Klein on Szer. Jún. 19, 2013 3:34 pm

Ossu!

Kérésre lezárom a küzdőteret. Lévén csak egy kör, így jutalmatok 10 arany.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2994
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A macskás fura alak - Airi vs. Anat

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.