[Küldetés] Kapocs

1 / 5 oldal 1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Strea on Csüt. Jún. 13, 2013 5:23 pm


Kapocs

Résztvevők:
  • Saya
  • Ekiguchi Ran
  • Parvulus és Peter Worker
  • Kenzo Kamitora
  • Lyliana

Határidő: mivel elég sokan vagytok, legyen kezdésnek 10 nap/kör, aztán meglátjuk, mennyire lesz gyors vagy éppen lassú a játék.
Sorrend: egyelőre nincs!
Pontjaitok: az első harc előtti körben fogom elkérni őket, addig lehet fejlődni és szerelkezni  Wink





A mai napon különlegesen derűs és tiszta idő köszönt rátok, még az eleddig megszokott, fel-felbukkanó felhők sincsenek sehol. Csupán csak pár repülő mob szeli át a kék égboltot, vijjogásuk elhallatszik egészen a kövezett utcákig, amik szinte zsúfolásig meg vannak telve élénken beszélgető játékosokkal és hangos, kiáltozó árusokkal. Hogy miért döntöttetek úgy, hogy elindultok, azt rátok bízom, de annyi bizonyos, hogy utatok egy apróbb téren vezet keresztül, melynek egyik szélén fából készült hirdetőtábla várja a küldetésezni vágyókat. A környék békésebbnek és csendesebbnek tűnik az átlagnál, a felettetek lévő erkélyen öreg njk locsolja a virágokat, s int, amikor meglát titeket. Mintha maga az idő is lassabban folyna errefelé, nem csoda hát, ha kicsit több időt szenteltek e helynek, mintsem feltétlenül szükséges.
Persze nem vagytok egyedül. A padokon halkan sustorgó párok ülnek, a közeli cukrászda nyitott teraszán éppen egy céh tart megbeszélést a napi terveiről, s a szürke épületek tövében megbúvó bokrok között fiatal, vöröshajú lány kutat valami után. Látszólag senkit sem érdekeltek, ám akinek van észlelése, annak bizony hamar feltűnhet az ismeretlen, aki egy elhúzott, fölső emeleti függöny mögül figyeli a lent zajló eseményeket.

Találkozni, ismerkedni nyugodtan lehet, küldetést azonban még ne vállaljatok el! Ha bármi kérdés/kérésetek van, pm-ben elérhető vagyok. Jó szórakozást!

_________________
.
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap

Mesélői feladatkörök

Aktív mesélések:
1. [Küldetés] Romváros
2. [Miniboss] Angyalbob

Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 896
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Ekiguchi Ran on Szomb. Jún. 15, 2013 11:56 am

Hát... mit is lehetett ilyenkor mondani? Ammm, talán, hogy megint csak sikerült elvesznie az utcákon? Ran megrögzött eltévedővé vált az alatt a néhány nap alatt, mióta itt volt... az pedig nem volt megint bizonyos, hogy nem e valóban régebb óta volt itt, de ezen túl sokat gondolkodni fejfájdító dolognak bizonyult, így mára már nem foglalkozott vele. Egyébként is fontosabb volt most kiötölni, hogy tulajdonképpen mitévő is legyen a helyzetben? A térkép általában kicsit zavaró volt, valami okból kifolyólag nehezen tudott rá koncentrálni, így a jeleket is kissé felületesen tudta hasznosítani. Ráadásul ő az a csendesebbik társasága fajta volt, a nem mindenkivel szóba elegyedő, s ha nem is négy fal közt élő, de inkább az ismerősök fedezékéből kukucskáló fajta. Csak itt nem voltak ismerősök, így nem volt ki mutassa az utat, őszintén, a valóságban is csak addig nem tévesztette el az utat, amíg egyedül kellett tájékozódnia! Ez kicsit zavaró volt alkalmanként, s most is már szinte frusztráló, de nem annyira, hogy eltüntesse az átlagos mosolyt az arcáról.
Aztán egyszer csak megállt, eljött az idő pihenni ebben a lábszedegetésben, nem tett jót egész nap bolyongani céltalanul, mert hogy most még csak azt sem tudta, miért eredt neki, talán kilométerhiánya lehetett, igen... az valószínű feltevésnek tűnt, biztosan így volt! Emberek jártak-keltek, mint az megszokott volt itt és mindenhol máshol, egy erkélyről néni integetett neki, s ő vissza reflexből. De volt ott egy csapat játékos is, akik mellett ellopózva próbált kicsit belehallgatni a cseverészésükbe, hátha felkap valami pletykát. De mindennek közepe a küldetéstábla volt, a kézikönyvből híres találmány, mely sok játék alapját képezte szintfejlődés terén: minden itt kezdődött. El is indult feléje, ám amilyen könnyű volt figyelmét elterelni, már meg is pillantott egy sokkal érdekesebb dolgot.
Egy lány volt az, valami után kutakodott a bozótosokban, s Ran éppen az a fajta volt, akit az ilyesfajta kutakodók nagyon könnyen félrevontak puszta jelenlétükkel is. Ugyan maga sem volt egy létra, de ő kisebbnek látszott nála, ha nem is feltétlenül fiatalabbnak, mert ugye volt bőven neki fiatalító featúrája másokhoz képest. De nem ez volt itt a fontos, sokkal inkább a tettek és az azokra való vágy, el kellett ütnie az időt és nem mellesleg, tényleg érdekelte, mit csinált az a lány. Oda is surrant hozzá, s egy alkalmas pillanatban felfedte magát, éppen mikor az éppen az ő irányába mozdult.
- Ohayō gozaimasu! - köszönt neki hajlongva - Mit keresel? Hadd segítsek, igen, segítek!
Onnantól kezdve rátapadt, főleg, ha nem válaszolt neki, vagy teljes mértékben ignorálni látszott. Nem, neki esze ágában sem volt elmenni, szimpatikusnak találta, ok nélkül, még ha nem is viselkedett vele barátságosan. Ügyeskedett hát, hol eléje szökkent, hol mellé, nem hagyta magát lerázni, s mindeközben végig mosolygott. Egyáltalán nem hiperaktív volt az összhatás, egyszerűen csak ragaszkodó, kíváncsi, tettre éhes, cseppet sem hangos.

Ekiguchi Ran
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 32
Join date : 2013. May. 28.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
140/150  (140/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Saya on Vas. Jún. 16, 2013 1:05 am

Ma mit csináljunk, Hugi? Neem, én most nem akarok csak ülni és várni az estét, én most ki akarok mozdulni. Legutóbb is kimozdultunk és az olyan jó volt! Neked is jó volt? Persze, nem is vártam tőled más választ, csak a nemet. Undok vagy, Hugi, nagyon undok. Nem érdekelsz, én kimegyek!
Úgy ám! Látod, meg is tettem! Nézd meg, hát nem gyönyörű az idő? Szinte érzem a napsugarakat az arcomon. Odakint sosem volt ilyen jó idő, ez is mutatja, milyen csodás ez a világ!
Megvan! Megint vállalok egy küldetést! Tökjó muri volt az előző, biztos most is remek kalandba keveredünk. Vajon Jóképű Desszert is megjelenik újra? Jó lenne. Nosza, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, hajrá!
Nagyon jó kedvem van, Hugi. Bocsi, de nem bírok ellenállni, úgy sasszézok a főtéren, mint egy vidám kisgyerek, a hajam biztos selyemként lobog a virtuális szélben. Remélem, senki nem látja a bugyimat, bár hogy őszinte legyek, most ezt sem bánom, olyan szép idő van. Biztos mindenki felfelé néz, nem lefelé. Hugi, te miért nem tudsz semminek se örülni?
He, ki beszél? Ja, úgyse hozzánk. Egy lányka hajol valami vörös hajú felé és beszél, de milyen furin beszél, hihi. Édes. Mit akar tőle? Ja, csak segíteni. Mi is menjünk segíteni? Neem, nem kell, megoldják ketten is. Ránézek a küldetéstáblára, majd vissza a párocskára, és megint a táblára, majd a párocskára. Hugi, én meggondoltam magam, ma ne küldetésezzünk. Nem, nem fogok vadászni sem, hiába reménykedsz! Ma az lesz, amit én akarok! És én most el akarok feküdni a forró kövön. Széttárom a kezeimet és hanyat vetődöm a földön. Kellemes, nem is fáj, semmi, tökjó. A napsugarak játszanak az arcmonok. Remélem, nem lép rám senki. Nem akarok most felkelni, jó itt lenni.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Peter Worker on Pént. Jún. 21, 2013 7:02 am

Kellemes idő volt, már amennyire egy programozott világban kellemes időnek lehetett nevezni az időjárást. Mindegy is, igazából a kedvtelenségemen nem tudott segíteni most ez sem. A járókelők, még a játékosok is úgy mozogtak, mintha e világhoz tartoztak volna már, mi nem igazán lelkesített, de még így is próbáltam a jót látni a rosszban, vagy valami ilyesmi. Talán, legalábbis próbáltam ezt magyarázni magamnak inkább kevesebb sikerrel.
Egy személy volt, kihez hangulatom volt. Közrejátszott benne az is, hogy némi felelősséget is éreztem iránta. Én „vettem” rá a dolgokra, így nekem kellett megmutatnom, hogy hogyan is működnek az itteni rendszerek. Shukaku és Timudus. A kicsiny lány és a tollas sárkánya mellettünk sétált. Különleges látványt nyújthattunk együtt négyen. Két sárkány és két magának való figura, azonban nem sokan néztek meg minket, minek örültem most, talán jobban is mint kellett volna.
Shukaku nem szeretett volna még megismerkedni a Young Justice tagjaival és én megígértem, hogy nem erőltettem a dolgokat e témában. Most Timudus nevelése és megismerése volt az elsődleges cél. Időnként úgy éreztem, hogy ennek eredménye olyan, a küzdelem olyan, mintha ha azt a bizonyos egyszarvút akartam volna simogatni, mit csak tisztaszívű, szűz lányok érinthetnek.
-Szóval, hova menjünk ma? Van egy szép növényház a város szélén, akár oda is elmehetnénk. Szerintem nagyon szép és szeretném megmutatni, hogy a városokban is vannak szép és nyugodt helyek. – mosolyogtam Shukaku irányában, majd néztem körbe, míg vártam a válaszára. Semmi sem változott a környezetben a pár mondatom után. Egy vörös hajú lány keresett valamit fűben, csakhamar segítséget is kapott. Valakik virágokat öntöztek, valakik a földön feküdtek. Mh. Semmi különleges. 


A hozzászólást Peter Worker összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 23, 2013 7:38 pm-kor.

Peter Worker
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1008
Join date : 2012. Sep. 28.
Age : 24

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2601/2700  (2601/2700)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Hime on Vas. Jún. 23, 2013 2:07 am

Verőfényes napsütésre ébredtem ma is. Kezdem már kicsit unni. Vajon miért van az hogy amikor a küzdőtéren vagyok, akkor bezzeg tud esni az eső. Na de bánja a kánya. Ez van, ezt kell szeretni. Gondoltam magamban. De vajon ma mit is kezdjek magammal? Elindultam, hogy valami harapnivaló után nézzek. Mikor végre elértem az étteremig, örömmel láttam, hogy szinte teljesen üres. Ez az végre nyugodtan megehetem a reggelimet. Mosolyogtam magamban. Mikor végeztem illedelmesen megköszöntem a reggelit a pincérnek, majd fizettem, és elköszöntem. Sőt még a szakácsnak is küldtem pár jókívánságot és dícséretet.
Innen a cukrászda irányába indultam tova, ahol a szokásos fagyi, csokiturmix kombinációt vettem. Majd kis sétára indultam.Utanom hallgattam a város nyüzsgését, a szokásos reggeli zajokat. Árusok kínálgatták portékáikat, játékosok beszélgettek mindenféle dolgokról.

Hirtelen egy hangulatos kis térre értem, ahol észrevettem egy hirdető táblát. A közelébe mentem, de így első ránézésre nem fogott meg egyik ajánlat se.Azon gondolkoztam, hogy tovább kéne mennem, ám egy furcsa érzés nem hagyott nyugodni. Valami miatt olyan érzésem volt, hogy maradnom kéne, csak nem tudtam, hogy mi miatt.
Hirtelen egy vörös hajú lányra lettem figyelmes, aki mintha valamit keresett volna a bokrok között.
Mivel én is a vöröshajúak táborába tartozom, így odamentem hozzá.
-Tudok segíteni valamiben?Ha megmondod, mit is keresel, megpróbálom megtalálni.-Kérdeztem tőle, miközben azt az  áldott jó szívemet szidtam magamban.
Kíváncsi voltam válaszára, már csak azért is mert már volt mellette egy szintén fiatalnak tűnő lány, gyönyörű hosszú hajjal.
Ha nem válaszolt, illetve a segítséget elutasította, akkor elmentem onnan és leheveredve egy fa tövébe élveztem a napot.

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Shukaku on Vas. Jún. 23, 2013 10:24 am

~Együtt sétálunk a főtéren az új ismerősökkel. Talán barátnak még nem merném nevezni… illetve a fiút még biztosan nem. Semmit sem tud rólam, de szerencsére nem is kérdezősködik.~
*A kicsiny lány, aki igazán igyekszik azon, hogy senkinek ne hívja fel a figyelmét magára szinte eltűnik a fiú hatalmas sárkánya, Hisame mögött.*
~Jó, hogy itt van mellettem ez a szelíd sárkány. A sárkányok nagyon nagyon okosak, és ez a sárkány nagyon kedves is velem. Sokan biztosan úgy képzelik el, hogy csak azért vagyok emellett a sárkány mellett, hogy megvédjen engem. *Kis durcás fintor fut át az arcán.* De bizony ez nem is így van.  Meg tudom én védeni saját magamat is. Bizony meg! A sárkány nagyon jó társaság, lehet vele jót beszélgetni, nem úgy mint az emberekkel, őszinte velem, nem úgy mint az emberek, és nem tekint betegnek sem azért, mert nem az emberekkel közösködöm… ebben biztos vagyok. Szeretném, ha egyszer majd közülük valónak tekintene. A társának. Azt is szeretném, hogy az én pici sárkányom, *Lenéz a karjaiban nyugvó Timidusra.* a kicsi Timidus is úgy tekintene rám, mint a társára.~
*Szemei körbefutnak a téren, gyorsan kielemzi a tájat, igyekszik észlelni a közeledő veszélyt. Tudja, megtanulta rövid élete során, hogy veszély mindig van, csak szerencsére legtöbbször őt túl kicsinek, túl jelentéktelennek ítéli ahhoz, hogy rátámadjon.*
~A vijjogó madarak az égen. Csak arra várnak, hogy lecsaphassanak. Az árusok győzködik a gyerekeket, hogy cukorkát vegyenek, pedig a szülők igyekeznek leszoktatni erről. Az árusok tudják, hogy a gyerekeket könnyű becsapni. Ránk vadásznak, de én okosabb vagyok.~
*A tragédia óta minden kis tanításra, intelemre emlékszik amit valaha volt szülei elmondtak neki, és tiszteletükre, emlékük miatt igyekszik is betartani ezeket. Bár szűkszavú, néha egyáltalán nem beszél, de ha mégis megszólítja valaki, akkor tiszteletteljesen viselkedik még a felnőttekkel is… bár ők úgysem értik meg soha ezt az egészet.*
~A néni az erkélyen, aki a virágokat locsolja biztos ugyanolyan pletykás mint a többi néni. Apu nem szerette őket, és azt mondta, hogy sas szemük van, és kifigyelnek minden apróságot, hogy utána csámcsoghassanak rajta. Biztos most is engem figyel. Figyeli, hogy mikor hibázok. *Kicsit kihúzza magát, de továbbra is igyekszik Hisame takarásában maradni.* Nem fogok hibázni. Látod néni? Én soha!~
-Túl sok ember. *Nyöszörögte halkan, majd amikor meghallotta a társa hangját felemelte a fejét, felnézett rá, és mosoly nélküli, minden érzelmet mellőző tekintetével őt is újra feltérképezte.*
-Igen. A növényház remek lenne. Hisame elmesélhetné, hogy melyik növényeket szeretik a sárkányok, hogy melyik jó ha Timidusnak megfájdul a gyomra. Tudom, hogy húsevő, de apu öreg vadászkutyája is evett füvet amikor…
*Hirtelen elhallgat. Nem szabad elkezdenie mesélni. Még nem engedheti túl közel magához, hiszen még ő sem tud róla semmit. Bár kedvesnek mutatkozik, elővigyázatosnak kell maradnia a felnőttekkel szemben. Ezt sohasem felejtheti el.*
-Igen. Az jó lesz.  

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Strea on Hétf. Jún. 24, 2013 3:04 pm


A lány a közeledésetekre abbahagyja a keresést, és félénk, ámde érdeklődő tekintettel szemlél titeket. Jó darabig nem szól semmit, s amikor már azt hinnétek, nem is fog, hirtelen mégis megszólal:
- Titeket… mi az, ami összekapcsol ezzel a világgal?
Hangja rendkívül halk és bátortalan, látszik rajta, hogy gondolatban teljesen máshol jár. Hamar lesüti szemeit, mintha valami nemkívánatos dolgot tett volna az imént, majd elnéz újra a bokrok fele, arcáról végtelen szomorúság olvasható le – Talán még visszajövök… amikor narancsba fordul az ég… - motyogja, inkább magának, mint nektek, majd gyorsan megköszöni a segítségeteket, és elteleportál. A pontos helyet nem halljátok, így akkor se tudnátok utána menni, ha szeretnétek.

Kisvártatva mindannyian egy hangos huppanást hallotok, és ha arrafele néztek, egy fiút láthattok, aki éppen az imént ugrott le az emeleti ablakból. Kezdő felszerelést visel, fegyver nélkül, mezítelen lábát tornáztatja egy kicsit, majd hangosan felnevet.



- Jó, mi? Akármit csinálhatunk, a városban nem esik bajunk – mondja csakúgy a semmibe, majd összeráncolt homlokkal néz végig rajtatok – Nyugi, ő mindig ilyen. A lány – fordul Ran és Hime felé vigyorogva, majd legyint egyet – De ami a fő, hogy ha neki nem is, de nekem segíthettek! Eltűnt az állatkám. Én pedig túl gyenge vagyok, bizony – bólogat, majd odaszalad Saya-hoz, és kezét csípőre téve fölé áll, eltakarva előle a napot – Te is amolyan hüllőféle vagy, hogy sütkérezel a napon? A petem is ilyen – választ se várva szökken odébb, kis szünetet tartva, hogy mindenki rá figyeljen, majd megköszörüli a torkát, és folytatja.
- Szóval, ha segítetek, cserébe elmondom, mit kell csinálnotok, hogy részt vehessetek egy bónusz küldetésen. A küldetés extra könnyű, és magas jutalommal jár, ámde kissé bonyolult az aktiválása. No, mit szóltok? Csak annyit kérek, hogy segítsetek nekem megtalálni az én aranyos kis kígyócskámat. Nélküle én… én… nem is tudom mihez kezdjek – itt direkt Parvulus és Peter felé fordul, szomorú szemmel nézi a sárkányokat, majd várakozón néz végig a kis csapaton, válaszra várva.





Határidő: július 3, de ha mindenki ír hamarabb, úgy a mesélés is hamarabb érkezik.
Pótlási lehetőségek: Kenzo, ebben a körben még becsatlakozhatsz egy 500 szavas reaggal
Sorrend: továbbra sincsen

_________________
.
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap

Mesélői feladatkörök

Aktív mesélések:
1. [Küldetés] Romváros
2. [Miniboss] Angyalbob

Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 896
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jún. 24, 2013 4:02 pm

-Hallod ezt Timidus? Láttad azt a lányt? *Suttogja az ölében csücsülő kis sárkánynak.*
-Talán ő az egyetlen, aki megérthet. Gondolkodik és elgondolkodtat, mint egy jó mesekönyv.
*Meredten, üveges szemekkel figyeli azt a helyet, ahol a jelenés feltűnt  majd eltűnt  Számára nem is igazán volt fontos a játék, már el is felejtette, hogy egy játékban van, hiszen sokkal jobban élvezte az ittlétet mint a kinti világot, így a játék célja, a kijutás nem nagyon foglalkoztatta. Azonban most, ez a pár szó, vagy talán a lány jelleme, a halksága, szerénysége, titokzatossága felkeltette az érdeklődését.*
~ Gondolkodik és elmereng, pont mint én. Nem akarja, hogy kövessék, vagy azt, hogy segítsenek neki, de ő segít ha szükség van rá. Rejtelmes mint a mesehősök, akik nem várnak jutalmat a hőstetteikért. Összekapcsol a világgal… amikor narancsba fordul az ég.~
*Elmosolyodik, és letekint a kicsiny sárkánybébire.*
~Az első kérdésre már meg is van a válaszom. *Megsimogatja Timidust.* Vajon a többi kérdés és feladat is ilyen egyszerű lesz?~
*Gondolatmenetét a földre huppanó fiú zavarja meg. Először, ahogy a zuhanást figyeli majdnem felsikít, de sikerül elharapnia a sikolyt. Továbbra sem szokta meg a játék és a valóság közötti különbségeket, így pár lépést hátrál, amikor észreveszi, hogy a fiúnak kutya baja sem történt. Azonban a válasz is olyan sebesen érkezik, mint a közéjük az erkélyről leugró fiú. Újra felveszi kifejezéstelen arcát, az álcát, mely eddig mindenhol bevált, és csöndben figyeli a jövevényt.*
~Igaza van, és ez az újabb igazság egy újabb közös tulajdonság köztem és a lány között. Neki nem tudunk segíteni, és nincs is szüksége a segítségünkre.~
*Mikor a fiú elregéli a baját kicsit hitetlenkedve hallgatja.*
~Túlságosan nyugodt ahhoz képest, hogy elveszítette az állatkáját. Szerintem ő egy újabb hazudós fiú, aki csak a rosszba akar belerángatni minket.~
*Konokul tartja magát azon véleményéhez, hogy a legtöbb ember gonosz, és ártani akar neki.*
~Azonban ha tényleg elveszítette a kisállatát… ahogy Peter is tette, akkor neki is jár egy új esély arra, hogy ismét vele lehessen. Vajon ebben a világban mindenki ilyen hanyag, és senki sem vigyáz a petjeire?~
*Bár nem lép előre, továbbra is a Hisame takarásában marad, ha a többiek nem szólnak semmit, akkor ő teszi fel az első kérdést. Segíteni szeretne. Természetesen nem a fiúnak, hanem a kis kígyónak  ha az egyáltalán létezik, és tényleg elveszett. A jutalom egyáltalán nem érdekli, és nem is érti, hogy miért várna el bárki jutalmat azért, hogy egy elkallódott apróságot megmentsen. Igyekszik nem látszani, vékonyka hangja teljesen szenvtelenül, de hallhatóan töri meg a csendet.*
-Mi a neve?

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Saya on Kedd. Jún. 25, 2013 2:18 pm

*Puff*
Jéé, ez meg mi volt? Kiváncsian felnézek a földről, de nem sokat látok, így inkább feltolom magam és a kezeimre támaszkodva figyelem a kibontakozó jelenetet. De cuki az a fiú! Nagyon aranyos, szeretem az ilyen pattogós emberkéket, de olyan gyorsan hadar, hogy nagyon kell figyelnem arra, amit mond. Nem tudom, milyen lányról beszél (talán arról a vörösről, aki időközben eltűnt?), de aztán úgyis egy petre terelődik a szava, aztán valami bónusz küldetésre. Meg mégis mit értett azon, hogy én hüllő lennék? Én nem vagyok hüllő, kikérem magamnak >.> De nem szólok semmit, csak hallgatok, amúgy is a folyamatos pofázásába nem tudnék belekötni.
De aztán mégis elhallgat, na de jó. Feltápászkodom a földről, leporolom a fehér ruhácskámat, és mire végzek, valaki igen halkan megszólal a közelben. Aww, de cuki az a kissárkány! *.*

-Jaja! És hol vesztetted el? -kérdezek én is, fél szemmel végigmérve a két sárkányos személyt. Sosem láttam még ilyen közelről állatidomárt ezelőtt. Vajon ha a kisállatukat érinteném meg Vele, akkor az idomár is megijedne, vagy külön van a dolog? Egyszer ki KELL próbálnom... igen, ki fogom próbálni. Nem a kislányon, mert látszik, hogy nyeszlett és saját árnyékától is megijed, az olyanokat én békén hagyom - Hugi már nem biztos, de majd rászólok. Majd azon a srácon ott mellette, vagy a Hadarón, aki elveszítette. Vajon ugyanolyan cuki az a kígyó, mint a kicsi meg a nagy sárkány? Egyszer már kellett keresgélnem, akor is valami állat után, szóval nem lehet nehéz dolog. Mag a Bónusz küldetés nem izgat annyira, hisz azt sem tudom, miről lehet szó, majd döntünk, ha eljutunk odáig. Igaz, Hugi? Ja, persze, te most megint csendben vagy, válogatós.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Ekiguchi Ran on Vas. Jún. 30, 2013 10:17 am

Ran egyenlőre nem foglalkozott tovább a nézelődéssel, ott volt elvégre a lány aki most megállt és visszanézett rá. Természetes, hogy találkozott a tekintetük néha, mert akkor már ő is rajta tartotta szemeit. Ráért, nem piszkálta tovább, de ott sem hagyta, csak keresett tényleg valamit az imént. Aztán egy magasabb, vörös hajú lány, vagy nő lépett oda hozzájuk és nagyjából ugyanazt kérdezte, mint amit Ran, csak talán jóval udvariasabban. Amikor azonban már egy másik lányka is csatlakozott, ő kezdte úgy érezni hogy hárman már egész biztos el fogják ijeszteni, így hát próbált egyenlőre csak vele foglalkozni. Végül mondott valamit, mire megcsóválta a fajét.
- Technikailag, valami sisak. - vágta rá hamar - De mi az ami tényleg, na olyat még nem találtam meg... csak nem azt keresi?
Ámulva tátotta enyhén el száját, vajon tényleg ugyanarra a dologra gondoltak mindketten, mármint ő is ilyen dolgot kereshetett, csak sokkal aktívabban nála? Értékelte a gondolatot, minden esetre, szívesen segített is neki még ha egyenlőre nem haladtak sehogy, mert még mindig hármasukat nézegette. Aztán viszont búcsúzott, így becsukta száját és elmosolyodott.
- A nevem Ran, ne felejtse el jó? - egy kicsit szomorkás arcot vágott, mégsem örült azért hogy elköszönt - Megígérte ám, szóval este itt leszek és majd együtt keressük tovább! Sayonara!
És elteleportált, olyasmi amiről a kézikönyv gyakrabban tett említést, így nagyjából ő is tudta micsoda. A vörös hajúra pillantott és aztán a nála is alacsonyabb zöldes hajúra, de mielőtt megszólalhatott volna, valaki nagy lármával megérkezett és beszélni kezdett. Egy fiú volt az, a petjét hagyta el és őket akarta rávenni, keressék meg jutalom fejében... csak, hogy összefoglaljuk. Viszont nem tetszett Rannak, hogy a zöld hajú lányt az állatához hasonlította, csak nem akart "bevágódni" nála? Hm... otrombaság... Egy pillanatra morcos képet vágott, majd azt semlegesre cserélve közelebb lépett a lányhoz, de szavait már ennek az illetőnek osztotta.
- Te már csak a lányokat szereted piszkálni, mi? - tegezte otrombán, de megelégedett meg ennyivel - Na jó, én jövök, ha a lányok is...
Körbenézett. Nem tűnt sértődöttnek a zöld lány, de azért nem akarta kitenni ennek a fiúnak a hülyeségeinek, nem mellesleg még el is kezdhetett unatkozni bármely pillanatban, ő pedig vállalkozott magában segíteni az unalom elleni küzdelemben.
- A nevem Ran. Hogy hívják, tegezhetem? - fordult oda a zöld hajú lányhoz, majd válaszát követően halkabban hozzátette - Ha megint elkezdi az az alak, elintézhetem a száját?
Tűnődve fordult a sárkányosok felé, de leginkább a nagyok árnyékában meghúzódó idomárt és petjét, ki előbbi épp egy kérdést tett fel. Persze, ők mindig legyenek csak mások árnyékában... ez azért dühítő volt kicsit. Ha felé nézett, mosolyogva integetett neki, de egyenlőre ott maradt a zöld lánnyal, ha már megszólította ugyebár.

Ekiguchi Ran
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 32
Join date : 2013. May. 28.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
140/150  (140/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Hime on Hétf. Júl. 01, 2013 3:34 pm

A kislány, akihez odaléptem egyik pillanatról a másikra eltűnt, és közben számomra érthetetlen mondatokat motyogott.Ez egy kissé furcsa volt számomra, hisz eddig még soha nem teleportáltam. Végignéztem a többieken, csak úgy, felszínesen, és észleltem, hogy elég színes társaság gyűlt itt össze.Nem is maradtam volna ha nem történik még egy furcsaság.
Hirtelen szinte, mintha az égből pottyant volna leugrott közénk egy fiú.Elkezdett magyarázni valami bónus küldetésről meg az elveszett petjéről- Ám amikor megmondta, hogy milyen petről is van szó a hideg is végigfutott a hátamon.
-Ki-ki-ki-kígyó?-Kérdeztem, miközben éreztem, hogy a karom tiszta libabőr, és olyan sápadt vagyok, mint Drakula menyasszonya. Nem sok híja volt, hogy el nem ájultam.
Mikor kissé magamhoz tértem és megtaláltam a hangomat így szóltam.
-Ugye most nem komoly, hogy kígyó peted van?- Kérdeztem nem kis ijedtséggel az arcomon.
Kissé oldalra fordultam, amerre idő közben a fiú és nézett és kíváncsiságom, és rajongásom az egekig szökött. Hirtelen én is észrevettem a fiú csodálatának tárgyát, melyek régi rajongásom emlékképeit juttatták eszembe. Emlékképek sorozata özönlött el, melyek mind-mind szobám szegleteit, részleteit mutatták. Hisz a két gyönyörűség, amelyeket az idegen csodált nem volt más, mint két sárkány, régi imádatom résztvevői.
-De gyönyörű sárkányok.-Mondtam csillogó szemekkel.
A sárkányok mindig is a gyengéim voltak, és előkelő helyet foglaltak el a szívemben. Most is szinte megbűvölve néztem őket, miközben arról ábrándoztam, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lehetne egy. Viszont tisztában voltam vele, hogy lovagként erre esélyem sincs. De örültem neki, hogy mégha csak egy küldi idejére is de a közelemben van két ilyen fenséges méltóság.

_________________
Páncélom::
Páncél:




Statjaim::

Élet: 13 (+2)  ->75
Fegyverkezelés: 6 (+3) -> 9
Erő: 13 (+9) -> 22
Kitartás: 6 (+2) -> 8
Gyorsaság: 10 (+5 ) -> 15
Spec. Képesség: 8 (+4) -> 12
Páncél: 98

Keresés: 1
Akrobatika: 1
Nyomkövetés: 1
Hallgatózás: 1
Kristályírás: 11
Növénylátás: 56


Kristályok:
6 Gyenge anti-mob kristály
2 Halvány gyógyító kristály
1 Halvány Füst Kristály



Képesség::
Hollow:
Leírás: Hime képessége, hogy egy harc során, 3 körig képes két "klónt" lehívni, akik teljesen ugyanúgy néznek ki, mint ő. Ám mint mindennek, ennek is megvan az ára. Hime gyorsaságát felére csökkenti, és kitartásából is levesz két pontot az adott harcra.

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Peter Worker on Szer. Júl. 03, 2013 3:58 pm

- Mh. – némán néztem a semmivé vált lány után, majd mint itt mindenki, úgy az én figyelmemet is a zuhanó test és az az okozta puffanás terelte – Mh. -  a cselekedetén és lelkesedésén nem csodálkoztam, hisz nem is olyan rég még magamat ütöttem pofán, csak hogy megnézem, az indikátorom színe változik e, ha a magam zöldjét ütöm e. Igaz, akkor kicsit szerintem a történések kicsit túllőttek a dolgokon, hisz elméletileg kikerültem egy pillanatra a valóvilágban, de mit sem számított ez most. A fiú magával ragadott. A félreértés elkerülése miatt, bár egy tizenéves kislány is volt mellettem, semmiféle perverzióra és egyéb morbid dologra sem kell gondolni a személyemet illetően. Mindennek megvolt a maga oka. Shukakunak a barátja akartam lenni, nagytestvére jobb szó híján, míg a fiúnak az öröme volt szimpatikus a számomra. A kígyókeresés bár nem ragadott magával, sokan maradtunk és Shukaku is szólt hirtelen, mi nem kevés meglepetéssel töltött el engem. Úgy gondoltam, hogy számára is szimpatikus lehetett a fiatal fiú, mert hát ő belőle és egyéb tizenéves lányból sem azt néztem volna ki, hogy a fiú által ígért jutalom vonzotta volna.
Jeleztem Hisamének, hogy lépjen oldalra. Nem, mert bárkinek is rosszat akartam volna, hanem csupán csak, hogy mások számára is látható legyen a feltett kérdés tulajdonosa. Bár Shukaku Hisame testének árnyékban volt, nem akartam, hogy ott is maradjon.
Nem tűnt ez nekem többnek egy egyszerű játéknál, így nem problémáztam most semmin sem. Gondoltam én a fiúról kérdezek, hogy hívják és egyéb finomságok a személyét illetően, de semmi hang nem hagyta el a számat. Kérdeztek mások, én pedig figyeltem.  

Peter Worker
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1008
Join date : 2012. Sep. 28.
Age : 24

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2601/2700  (2601/2700)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Kenzo Kamitora on Szer. Júl. 03, 2013 11:28 pm

Urufuval sétálgattunk és egy kis téren megláttunk egy csomó árust. Nem sok pénzem van, de gondoltam megyek feléjük és körbenézek mert az nem kerül semmibe. Az árusok szebbnél szebb dolgokat mutogatnak és magukhoz próbálják csalogatni a standjához a vevőket. Csak nevetni tudok rajtuk és sétálgattam körbe. Majd egy szemre való lányt és elkezdtem követni igaz nem feltűnően. A lány egy tábla mellet ment el ahol egy küldetést jelez. Gondoltam Követem tovább hátha valami jó kis küldit vesz fel ahova beférek még én is és így közelebbről is megismerhetem. A lány egy kis parkba vezetett ahol kicsit régebbi házak vannak és az egyik erkélyen egy idős úr virágokat öntözött és intett menjek beljebb. Nem tétlenkedtem besétáltam, de tudtam ha locsolni kell én menekülök ahogy csak tudok. Szem elől tévesztettem a lányt így hát elkezdtem sétálni. A lányt megláttam egy padon miközben egy srác kezét fogta. Eszembe jutott a szerelmem mien jó lenne mellette lenni. Ahogy körbe néztem egy lányt pillantottam meg hogy keres valamit, de mire megindultam volna felé már mentek neki segíteni. Így hát úgy gondoltam lefekszem a földre és nézem az eget. Nem sokáig tudtam igaz az eget bámulni mert egy nagy huppanásra lettem figyelmes. Egy srác ugrott valahonnan le és kezdő öltözékbe volt. Gondoltam ő is úgy van mint én hogy kezd belenyugodni mi is történt velünk. A srácot sem érdekelte és mosolygott hogy semmi baja meg mondta is. Nem tudom mi lehet ma a levegőben, de valami furát éreztem mintha valami baj közeledne. Nem érdekelt igaz hiszen sok választ el minket hogy kijussunk innen. De inkább felültem és Urufut elkezdtem simogatni.
-Kicsi kutyám nem nagyon találunk barátokat már.
Urufu helyeslően vakkantott hogy igazam van. Ebbe még nem szoktam bele így eléggé magányos vagyok, de sajnos így jár az aki olyan mint egy farkas. Feltűnt egy kisebb tömeg így gondoltam oda sétálgatok és megállok a környékükön hátha valamien küldetésre mennek amire csatlakozhatok. 2 sárkány is volt náluk így tudtam hogy nem egyszerű játékosok. Próbáltam feltűnés nélkül hallgatózni, de ha észreveszik és szólnak akkor elmondom minek is sétáltam ide.

_________________

Kenzo Kamitora
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 30
Join date : 2013. Jan. 25.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
135/150  (135/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Strea on Csüt. Júl. 04, 2013 5:29 pm


Ran kérdésére a lány csupán félénken bólintott, arcán halvány mosoly jelent meg a lány szavai hallatán. Szólni ugyan nem szólt többet, de így is érezhető volt, hogy értékeli a jószándékot. Csöndesen meghajolt, és elteleportált.

A srác nálánál már sokkalta vidámabban vette az érdeklődést, csípőre tett kézzel vigyorgott, majd miután végighallgatott mindenkit, széttárta karjait:
- Lányok-lányok, ne ilyen gyorsan, egyszerre csak egy, oké? – és nevetett, látszott rajta, hogy rendkívül élvezi a helyzetet – Nos, én Kenkisuu vagyok, de hívjatok csak Ken-nek, a kígyócskámat pedig Koburának hívják – kezdett bele újra a maga szokatlan lelkesedésével - Egy igazi kígyó, bizony, bár még csak picike – fordult Hime felé, ördögi mosollyal az arcán – Csak nem félsz? Őtőle aztán nem kell, még gyámoltalan a szerencsétlen – vonta meg a vállát, majd ezzel egyidőben le is hívta a menüjét – Nos, ha tudnám, hol vesztettem el, akkor nem lenne elveszve, nem igaz? – folytatta, közben a beállításokkal babrált valamit, aminek eredményeképpen hamarosan megjelent egy viszonylag nagy térkép, amit mindenki kényelmesen szemügyre vehetett. Az első szintet ábrázolta, azon belül is a Kezdetek Városát és annak közvetlen közelét.
- Itt voltunk együtt legutóbb – mutatott az erdőség felé – Aztán elaludtam, és mire felébredtem, ő már sehol sem volt – vakargatta meg a fejét, közben tekintetét végigjáratva a társaságon. Ha rosszalló arckifejezéseket fedezett fel, csak újfent megvonta a vállát, és hozzátette, hogy „Szép idő volt, nah”, majd, mintha mi sem történt volna, folytatta a szövegelést. Időközben észrevette Kenzot is, ahogy fülel, így a többiekkel együtt neki is elküldte a pontos koordinátákat a helyről. Ezek után megvárta, hogy van-e valamilyen kérdés, majd sarkon fordult, és kezét a magasba emelve, vidáman trappolva vezette előre a társaságot.
- Ó, jut is eszembe – fordult hátra pár méter után – Titeket hogy hívnak? Persze nem muszáj elmondani, hiszitek vagy sem, baromi jó vagyok a becenevek adásában – vigyorodott el, a lányokra kacsintva.





Sorrend: továbbra sincsen
Határidő: július 14, éjfél

_________________
.
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap

Mesélői feladatkörök

Aktív mesélések:
1. [Küldetés] Romváros
2. [Miniboss] Angyalbob

Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 896
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Júl. 04, 2013 8:04 pm

*Nem örült annak, hogy Peter miatt előtérbe került. Szerette volna elemezni az eseményeket, és gyűlölte azt, hogy nézik. Ha nézik, akkor várnak tőle valamit, ő pedig nem akar megfelelni az elvárásaiknak.*
~Kenkisuu… vajon miért választhatta ezt a nevet? Mit jelenthet a név?~
*Apja azt tanította neki, hogy minden dolog nevének jelentése van… a szellemeknek, a természetben lévő dolgoknak, és az embereknek is… mintegy a név kötelez. Ő is úgy választotta meg a sárkánya, Timidus nevét, hogy jelentéssel bírjon. Az ő neve is jelentéssel bír. A gondolataiban ritkán nevezte az embereket a nevükön. Inkább a lány vagy a fiúként hivatkozott rájuk, így személytelenebb volt, és nem jelentett kötődést az adott illetőhöz. Persze amikor megszólalt, illendőségből használta a neveket, és azt sem szerette volna, ha butának hiszik, hogy nem tudja azokat megjegyezni. Emlékezett minden névre. Még a gyilkosok nevére is. Próbálták rejtegetni előle, de ráakadt egy újságban… teljesen véletlenül persze. Mivel a bosszú nem bosszú volt számára, az emberek mércéjével vett elégtétel sem jelentett elégtételt, így nem vált megszállottá, nem üldözött senkit… csak megjegyzett dolgokat. Az ő neve, Onnanoko is csak annyit tesz, hogy lány. Egy lány, a sok közül… amilyen szeretett volna lenni. Átlagos.*
~Kenkisuu, kenkisuu…~ *Ismételgette magában a nevet.*
~Kenkisuu, kenkisuu, kenkyuu… mint kutatás… kenki… mint ellenszenv… inkább… az jobban illik erre a fiúra. Elvesztette a kisállatát… a petjét… a barátját… és egyáltalán meg sem viseli. Gyámoltalan és szerencsétlen… biztosan, ha te vagy a gazdája. És még csak nem is harcban veszítette el… felelőtlen volt és óvatlan… csak saját magát okolhatja.~
*Bár automatikusan elindult a többiekkel Hisame mellett, most megvetette a lábát, és jól hallhatóan szólalt meg színtelen hangján.*
-Igazad van. A kígyótol nem kell félnünk. Sokkal inkább tőled kell. Kegyetlen vagy és gonosz. Egyáltalán nem visel meg, hogy Kobura eltűnt.
*Igen, az állatokat természetesen a nevükön kellett nevezni. Ők megérdemelték.*
-Miért segítsünk neked? Kobura talán csak kihasználta az alkalmat, és megszökött tőled.
*Összeszorította kezét. Dühöt érzett, de az hangjában nem volt hallható. Szembenézett a fiúval, fagyos tekintete kereste a fiúét.*
-Nekem milyen nevet adnál? *Gúnyos mosoly villant meg az arcán, majd visszaállt a halott érzéketlenségbe, várva a válaszra.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Hime on Pént. Júl. 05, 2013 4:57 pm

-Nézd Ken, akár kicsi az a kígyó, akár nem, én ugyanúgy rettegek tőle, de hogy lásd kivel van dolgod, segítek én is a keresésben, de ha nem gond megpróbálom magam távol tartani tőle, és nem megfogni. Persze csak ha neked is jó. Amúgy Hime vagyok, de arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen becenevet adnál nekem.- Mondtam és a következő pillanatban lenyitottam a menümet, és magamra terítettem köpenyemet amely kívül fekete csipke volt, még belül vörös selyem. Mosolyogva emlékeztem vissza arra a napra, amikor ehhez hozzá jutottam. Tudtam, hogy az erdőbe készülünk, így ez látszott a leglogikusabb lépésnek. Újra visszanéztem a két idomár felé.
- Nagyon aranyosak a sárkányaitok. Milyen fajták?- Kérdeztem tőlük álmélkodva.- Ilyeneket még soha nem láttam.
Közben eléggé elgondolkoztam. Azt mondta Ken, hogy csak úgy elveszett a pet-je. Ennyire elővigyázatlan lenne? Vagy csak ennyire mostohán bánt volna az állattal? Ki tudja. Ám mikor az egyik idomár rá is kérdezett az általam csak gondolt dolgokra széles vigyort vágtam. Úgy látszik nem csak nekem tűnt fel a dolgok furcsasága. És hála isten volt valaki aki ki is mondta, amit én hirtelen nem mertem volna. Már sajnáltam, hogy a kislány eltűnt, és helyette egy ilyen beképzelt srácnak kell segítenünk, de most minden küldetésre szükségem van. máskülönben már a kígyó megemlítésekor faképnél hagytam volna őt. Elindultam én is Ken után, és közbe magamban visszaidéztem a térképet. Az erdőben még nem jártam, de reménykedtem, hogy nem fogok eltévedni, vagy hogy valamennyire együtt maradunk. Nem szerettem volna egyedül összefutni azzal a kígyóval. Annyira irtóztam tőle, hogy a nevén se voltam hajlandó nevezni.

_________________
Páncélom::
Páncél:




Statjaim::

Élet: 13 (+2)  ->75
Fegyverkezelés: 6 (+3) -> 9
Erő: 13 (+9) -> 22
Kitartás: 6 (+2) -> 8
Gyorsaság: 10 (+5 ) -> 15
Spec. Képesség: 8 (+4) -> 12
Páncél: 98

Keresés: 1
Akrobatika: 1
Nyomkövetés: 1
Hallgatózás: 1
Kristályírás: 11
Növénylátás: 56


Kristályok:
6 Gyenge anti-mob kristály
2 Halvány gyógyító kristály
1 Halvány Füst Kristály



Képesség::
Hollow:
Leírás: Hime képessége, hogy egy harc során, 3 körig képes két "klónt" lehívni, akik teljesen ugyanúgy néznek ki, mint ő. Ám mint mindennek, ennek is megvan az ára. Hime gyorsaságát felére csökkenti, és kitartásából is levesz két pontot az adott harcra.

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Saya on Szomb. Júl. 06, 2013 1:33 pm

A Hadaró megint nekikezd hadarni, én meg megint nekikezdek fülelni, mert egyébként egy szavát sem értem szinte. Ken... nem baj, nekem marad Hadaró, mert az illik rád, de azért megjegyzem a nevét is, hogy ha meg kell szólítanom, akkor ne álljak majd kukán, hanem tudjam. A kígyójának neve is valami K betűs. Biztos ez a kedvenc betűje. Nekem vajon mi a kedvenc betűm?
Nem sokat töprenghetek, mert a Hadaró, nevéhez hűen tovább hadar-hodor, és előhív valamit, amiről aztán felismerem, hogy térkép. A térképet nézve még kicsit előre is hajolok, hogy jobban lássam és megjegyezzem, hol vesztette el a kígyóját. Nincs is messze, talán már vissza is jött magától. De még mindig úgy vagyok vele, hogy semmi kedvem segíteni neki. Minek? Idegen, nem ismerem, nem tudom, mit akarhat, a bónusz sem izgat, ma ehhez semmi kedvem. Viszont kerestem már rókát, és ez biztos nem bonyolultabb annál, meg most remélhetőleg olyan csúnya gonosz katonák sincsenek, és sokan is vagyunk. Mikor megindul, én is megyek a többiek után sasszézva, jókedvűen.
Mikor nevünket kérdezi, csak gyorsan válaszolok.
-Saya. -és megyek tovább. Mellettem a cuki sárkányos kislány a becenevét kérdezi, mire az én arcom is felderül. -És nekem milyet adtál? -kérdezem jókedvűen. Aztán a környezetet is kezdem lesni, hát ha visszajött a közelébe közben az a kígyócska.
-Amúgy ez normális? Hogy egy pet elszaladjon a gazdijától? -kérdezem félhangosan, hisz sok-sok idomár van a közelben, legalábbis szerintem a sárkányosok is például azok, én meg nem ismerem ezt a kasztot, de meg akarom ismerni. Tényleg, én mi is vagyok? Huha... el is felejtettem. Megvan, árnyharcos! Árnyékokkal harcolok, hehe.

//Upsz, rólad elfeledkeztem, Ran-sama, gomenne @.@  Saya-chan figyelmetlen ^^;//


A hozzászólást Saya összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 06, 2013 5:24 pm-kor.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Ekiguchi Ran on Szomb. Júl. 06, 2013 5:18 pm

Elhallgatott, úgy tűnt, hogy hiába volt hajlamos megszólalni és szóval tartásra kísérelni meg másokat, ők ezt benne nem értékelték igazán. A zöld lány egy szép semmivel elintézte, ignorálta, Ran csak akkor kapott kérdésére választ, mikor Ken ugyan azt tette fel. Szóval ő pedig Saya volt, de mivel nem neki árulta el, ezért békésen mosolyogva elsodródott mellőle és cserébe ő kezdte ignorálni, hasztalanul ugyan, mert ő aztán sem vett róla tudomást, ahogy a többiek sem. Körbenézett, megvakarta fejét és aztán készségesen ő is bemutatkozott.
- Az én nevem Ran, másodszorra is. - mondta halkan, majd tűnődve hozzátette - De egyszerűen csak Ekiguchi-san... Most miért is ilyen komoly mindenki?
Na nem mindenki volt komoly, de a többség meglehetősen tárgyilagosan szemlélte az eseményeket, beleértve a külső nézelődőket, akik nem voltak érdekeltek a feladatban. Egyáltalán mi volt az egész lényege? Kusza dolog, sok hűhó semmiért, vagy valamiért, de tényleg... Miért is keresett magyarázatot? Ó jaj, de hát nem is volt rá szüksége, a fiú kimagyarázta magát bőségesen, ekkora szóáradatra kevés válasz lehetett méltó. De azért megvakarta fejét, agytekervényei néhány pillanatra növelték percnyi fordulatszámukat, végül pedig ujjával csettintett.
- Á, de mire jó ez az egész? - kérdezte, illedelmes hangtónussal, s könnyed gesztikulációval érvelésbe kezdett - Itt vagyunk mi, ebben az országban egy virtuális valóság mmo rpg-ben, de mit csinálunk? Hol van ebből a szerepjáték? Mármint, milyen szerepet játszunk is mi el tulajdonképpen, önmagunkat? Az jó? És ez virtuális valóság, be vagyunk ide zárva, akkor meg miért is akarunk kijutni? Már aki ki akar jutni. Én személy szerint maradnék, és miért ne akarna maradni az a sok ember, akiket odakint csak a gyár vár? Szívesebben csinálnék mást, pontokat gyűjtögetni meg ilyesmi... ez egy kicsit olyan furcsa így, nem? Elvégre, most nem egy képernyő előtt ülök nagy unalomban. Nem lehetne értékesebb dolgokkal tölteni az időt? Például egy nagyot sétálni!
Na persze, arra nem volt garancia, hogy most is bárki figyelt volna arra, amit mondott, meg hogy nem e csak "akkor meg miért jelentkeztél?" kérdéseket kapott reakcióképpen. De tényleg, ezt biztosan megkérdezte tőle valaki, így hát valamit válaszolnia is kellett.
- Na igaz, tudom, tudom... - vigyorodott el zavartan - De pont ezért várom meg este az új barátom, hogy együtt keressük majd meg erre is a választ! Azonban, ha témánál kellene maradnom... - lépett oda a Ken nevű "főnökhöz", csípőre vágva  kezeit - Ez mind szép volt, de az elveszett barátodnak egészen véletlenül, nem kellene rajta lennie a minitérképeden???
Végül odaaraszolt az imént még láthatatlan, alacsony sárkányos lányhoz, aki mint most kiderült, nem mellesleg szintén nem szívlelte a beszédes fickót. Végre egy csavarosabb eszű és pont a legkisebb az egész csapatban, de jó! Neki súgta oda, feltéve ha elég közel tudott csusszanni hozzá.
- Ohayō gozaimasu, szerinte is bűzlik az alak? - súgta oda neki játékosan - De már azért megérni vele menni, hogy valaki megvédje a kígyóját tőle, nem? Ha van terve, ha nincs, Főnök, akkor rám számíthat! Egyébként én úgy hívnám magát, hogy... Hime! Mert olyan, mint valami igazi, rejtélyes hercegnő!
Rámosolygott, aztán hátrébb lépett.

Ekiguchi Ran
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 32
Join date : 2013. May. 28.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
140/150  (140/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Strea on Hétf. Júl. 15, 2013 11:01 pm


- Ühüm-ühüm – bólogatott Ken hevesen Hime monológjára, majd amikor amaz felvette a köpenyét, álmélkodva mérte végig, és füttyentett – Te és én, ma este? – kacsintott rá, majd elgondolkodva lépett hátrébb, száján elégedett mosoly húzódott végig – Hime. Hime, a Vörös Démon. Remélem megfelel – mérte végig újból, hosszan elidőzve a domborúbb testrészeken.

Végül aztán csak sikerült elszakadnia, és jókedvűen indult tovább, a sárkányos kislány heves kifakadására azonban meglepetten fordult hátra: látszott rajta, hogy totál nem érti, mégis mi a baja az eddig csöndes lánynak. Értetlen tekintettel méregette őt, majd megvakarta a fejét, és vigyorogva vállat vont.
- Nyugi, kislány, csak nyugodtan, oké? Felőlem akár kegyetlen is lehetek, ha úgy gondolod, hiszen azt gondolsz, amit akarsz. Én csak nem szeretem a fölösleges dolgokat, az olyanokat, mint a rosszkedv és az aggódás, ennyi az egész. Semmi értelmük nincsen, és helyettük nevethetek is, igaz? Ennyire egyszerű. No para, hiszen itt vagytok, és segítetek, és igenis fontos nekem az állatkám, ha nem lenne az, minek kértelek volna titeket, hogy segítsetek? – hangja a vége felé már komolyabbá vált, és idegesen nyalta meg a szája szélét – Ha valaki, akkor te tudod, milyen leplezni az érzéseidet… Kis Pukkancs – tette még hozzá, az utolsó szót már vigyorogva ejtve ki.

- Hmm, neked? – kérdezett vissza – Te nagyon aranyosnak tűnsz – lépett oda Sayahoz, és mintha csak a kishúgához szólt volna, megsimogatta a buksiját – Még nem adtam neked, de adhatok… legyél mondjuk Kawaiii – chan – mosolygott rá, majd Ran felé fordult, és egyszerre válaszolt a két lány kérdésére – Hát, nem igazán értem a gondolatmenetet, de annyit tudok, hogy nem érdemes ilyeneken töprengeni, azzal csak magad őrjíted meg. És hogy normális-e hogy elvesztettem? Hát, nem tudom. Sokmindent nem tudok, de a legtöbbjük nem is érdekel. A lényeg, hogy megtaláljuk, a többi nem számít. A térképemen is néztem, nincs rajta, mondjuk az igaz, hogy nincs keresés jártasságom… vagy nyomkövető… vagy mi is az. Nektek van?

*

Mindeközben továbbra is sétáltok kifelé a városból, ám miután elhagyjátok a védett övezetet, Ken is inkább a környezetére és a véletlen mobokra figyel, és int nektek, hogy inkább ti is tegyétek ezt. Az erdő közeledtével előbukkan egy-egy vaddisznó is, Ken viszont továbbra sem áll le, így, ha nem akarjátok, hogy felkoncoljanak a mobok, nektek kell elintézni őket, ez azonban nem jelent problémát, hiszen sokan vagytok. Nemsokára beértek a sűrűbe, ahol a fiú egy kis pihenőt javasol, majd leül egy fatörzs tövébe, szájába vesz egy fűszálat, és mosolyogva nézi maga fölött a felhőket.




Határidő: 10 nap/kör, ám utoljára lesz ilyen! A következő körtől áttérünk 3 nap/főre, mert így sose fogunk a végére érni. Tehát most még júli 25, éjfél.
Sorrend: nincs
Pótlási lehetőségek: a szokásos 500 szó

_________________
.
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap

Mesélői feladatkörök

Aktív mesélések:
1. [Küldetés] Romváros
2. [Miniboss] Angyalbob

Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 896
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Hime on Kedd. Júl. 16, 2013 10:17 am

-Hmmm Vörös Démon. De felvágták itt ma valakinek a nyelvét.-Néztem rá kissé mérgesen Ken-re. -Annak meg még a gondolati csíráját is felejtsd el, hogy te meg én valaha is, mert a végén még megesik, hogy véletlenül szét pixeleződsz.
Ezzel a mondattal be is fejeztem a beszédet és a többiek nyomába indultam. Mikor kiértünk a városból tudtam, hogy itt már nem babra megy a játék. Minden lépésünk komoly következményekkel járhat. Kissé felhúztam magam azon is, hogy nem elég, hogy ez a szemtelen kölyök elhagyta a pet-jét, de még ráadásul a füle botját se mozdítja, amikor jópár vadkan támad ránk.
-Nem kéne esetleg neked is csinálni valamit, ahelyett hogy csak állsz és nézed, ahogy mi gyilkoljuk a mobokat?- Förmedtem rá ingerülten. Bár választ nem igen reméltem.
Az még jobban felidegelt, mikor az erdőben egy határozott mozdulattal lehuppant a fa tövébe, és mint aki jól végezte dolgát egy fűszálat kezdett el rágcsálni. Ennek ennyire lenne fontos a petje? Ha nekem tűnne el a petem, akkor meg sem állnék addig, amíg akár a föld alól is, de elő nem kerítem.
-Nem az állatkádat kéne keresni? Vagy azt hiszed, hogy nekünk nincs más dolgunk?- Kérdeztem idegesen, majd még a válaszra vártam, úgy döntöttem, egy nagyobb farönkre telepszem le. Remélem nem ez alól fog előcsusszanni a kígyó, mert akkor asszem egy-két dobhártya és jó pár fa fogja bánni.
A háttérből az erdő énekesmadarainak kórusát lehetett hallani, amint trillájukkal próbálnak elvarázsolni minket. Mindig is élveztem a természet lágy hangjait. De abban is reménykedtem, hogy nem fogunk itt túl sokat időzni.

_________________
Páncélom::
Páncél:




Statjaim::

Élet: 13 (+2)  ->75
Fegyverkezelés: 6 (+3) -> 9
Erő: 13 (+9) -> 22
Kitartás: 6 (+2) -> 8
Gyorsaság: 10 (+5 ) -> 15
Spec. Képesség: 8 (+4) -> 12
Páncél: 98

Keresés: 1
Akrobatika: 1
Nyomkövetés: 1
Hallgatózás: 1
Kristályírás: 11
Növénylátás: 56


Kristályok:
6 Gyenge anti-mob kristály
2 Halvány gyógyító kristály
1 Halvány Füst Kristály



Képesség::
Hollow:
Leírás: Hime képessége, hogy egy harc során, 3 körig képes két "klónt" lehívni, akik teljesen ugyanúgy néznek ki, mint ő. Ám mint mindennek, ennek is megvan az ára. Hime gyorsaságát felére csökkenti, és kitartásából is levesz két pontot az adott harcra.

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Shukaku on Kedd. Júl. 16, 2013 5:15 pm


~Hime. Igen, ez a neve. Illetve legalábbis így mutatkozott be.~
*Az elején nem nagyon érdekelte Shukakut a lány. Túlságosan… vidám volt és túlságosan élő. Meg a kígyóktól is félt. Hogyan lehet félni egy kisállattól? Persze tartani kell az erdő minden vadjától, erre az apja megtanította, és amelyikhez nem szabad, ahhoz nem szabad közel menni, mert veszélyes lehet. Azonban ahogy eddig látta az itteni petek legtöbbje nem veszélyes, ha az idomárjuk nem az. Amikor azonban kikelt  a fiú ellen, átformálódott a véleménye.*
~Úgy látom őt is jobban érdekli Kobura mint ez a vigyori tejbetök.~
*Amikor a Saya nevű feltette a kérdését, röviden válaszolt, de úgy érezte, hogy válaszolnia kell, ha már nem csak őt lepte meg ez a viselkedés.*
-Nem, nem normális. Ahogy ez a fiú sem az.
*A fiú csipkelődéseit nyugodtan hallgatta végig, sőt, akár még mosoly is villanhatott volna az arcán, mert a sok szócséplés és örömködés között végre egy kis idegességet is megfigyelt a fiún. Az utolsó mondat azonban meglepte, de a fiúéhoz hasonló vigyorral válaszolt rá, mintha egyetértene az érzelmek rejtegetésének fontosságában, mintha sorstársat talált volna a fiúban.*
~Csak azt tudod, hogy rejtegetek valamit, de azt nem, hogy mit. Én viszont tudom, és nem fogok belesétálni a csapdádba.~
*A mobok kaszabolásában neki sem volt nagy tapasztalata, azonban nem akart haszontalannak tűnni, így ha ügyetlenül is, de bátran hadonászott a késével. Timidust semmiféleképpen nem akarta csatába küldeni, akkor sem, ha a másik idomárok esetleg így tettek. Amikor pihenőt tartottak, már nem érezte azt, hogy neki kellene felszólalnia. Azt várta, hogy a társai tegyenek valamit. Ha senkinek nem gyanús ez az ügy, amiben kétkedett, hiszen páran már felszólaltak a vigyori ellen, akkor ő szépen sarkon fordul, és itt hagyja a bagázst, hadd sétáljanak bele a csapdába.*
~Himét csak még jobban önmaga ellen fordítja a fiú. Fura, a gonoszok mindig egymás ellen szokták fordítani a csapatot a könyvekben. Ez a fiú nem is próbálkozik, nem is akarja, hogy kedveljük.~
*Meg is történt amire várt, és Hime hangot adott az elégedetlenségének és az értetlenségének. Miután leült egy fatönkre, Timidussal a kezében sétált oda hozzá, és megszólította.*
-Tollas sárkány… pontosabban nem tudom. Timidusnak hívják.
*Leült a lány mellé a fűbe.*
-Te hova bújnál, ha kígyó lennél, és el akarnál menekülni egy ilyen szívtelen valaki elől? Ha meg akarjuk találni, akkor keresnünk kell. A gazdája pedig nem keresi.
*Felállt a fűből, és körbenézett.*
-Velem tartasz?
*Az igazat megvallva azt sejtette, hogy csapdát állítottak nekik, és azért gyűjtötték őket össze az erdő közepén. Ezért is volt ideges a fiú a kérdései miatt.*
~Igen... biztosan emiatt. Ez volt abban a könyvben is. Mi is volt a címe? Vajon miért pont minket? Mindegy, a lényeg, hogy ne legyünk itt, amikor rajtunk ütnek. Ha pedig tényleg van elveszett kígyó, akkor sem ártunk vele ha mi legalább keressük is... bár ezt egyre kevésbé hiszem.~

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Saya on Kedd. Júl. 23, 2013 9:44 pm

Én sem igazán értem még mindig a kígyóelvesztéses dolgot, de ha így alakult, akkor így alakult, és akkor ha segítséget kért, az a jó, ha segítünk is, nem? És jó sokan vagyunk, így biztos nem lesz baj, ha meg mégis, akkor megoldjuk.
Mikor odajön hozzám Hadaró, picit megijedek, de aztán csak kuncogva-pirulva vehetem tudomásul, amit mond. Kawaii-chan! Akkor aranyos vagyok? Hugi, tényleg aranyos vagyok? Még fejsimit is kaptam, érezted?
Viszont azzal a sárkányos kislánnyal nem stimmel valami, olyan kis fura meg szomorú meg aggresszív, és az mindig jelent ám valamit, tudom. Odamennék hozzá, de nem merek, mert mi van akkor, ha engem is megharap? Meg amúgy is. Majd később.
Mikor kiérünk, és jönnek azok a nagy-nagy csúnya disznók, megállok és lehunyom a szemem. Nem szeretek ölni, de előveszem a késeket, és ahogy lehet, lekaszabolom legalább az egyiket. Ha segít valaki, azt megköszönöm kedves mosollyal, mert úgy kell, és megérdemli. Azután, ahogy azt kell, tovább megyek a többiekkel.
Mikor Hadaró megáll, hogy pihenjünk, elhúzom a szám egy icuri-picurit. Minek álljunk? Én még tudok menni. Leülök a fűbe és piszkálom a füvet, olyan mókás, hogy ha kitépek egyet, szétesik pixelekre. Olyan szépek ezek a kis kockák, de én nem akarok ugyanígy szétesni, soha. Aztán az a fura sárkányos lány felkel, beszél valamit a Vöröshajúval, és azt kérdezi, vele tart-e. Hova? Hova-hova-hova akarnak menni? Oda merjek menni megkérdezni? Szeretnék, de nem merek. Hugi meg már nagyon csendes, mert zavarja az idő, úgyhogy felkelek és közelebb somfordálok a sárkányos lányhoz, de nem akarok túl hangosan beszélni.

-Izé... hova akartok menni? Jöhetek én is... esetleg?

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Strea on Pént. Júl. 26, 2013 6:47 pm


- Hm? – néz rátok Ken, amikor elindultok, a tenyerével takarva el a szemét, hogy nehogy belesüssön a nap – De sietős itt valakiknek… - tápászkodik fel, nagyot nyújtózva. Miután leporolta magát, ráérősen ásít egyet, majd elvigyorodik, és két ugrással már mellétek is kerül – Hát ti, hová-hová? Ennyire nagy lenne mindenkinek a kitartása, még pihenő sem kell a harcok után? – kérdi, majd vállat von, és utánatok ered. Látszólag örül, hogy van valami tervetek, addig se neki kell jártatnia az agyát. Még dúdol is valamit út közben, zsebre vágott kézzel, továbbra is a fűszálat rágcsálva. Egy icipicit azért hátrafordul, amint meglátja, hogy Kenzo megunta a menetelést, és visszafordult, de sokáig azzal sem foglalkozik, helyette csak nyelvet ölt a fiúra, és máris Hime mellé sorol, mint aki meg sem hallotta a lány visszautasítását.

Akármerre is induljatok, hamarosan azt veszitek észre, hogy enyhén emelkedni kezd az ösvény, és nemsokára útelágazáshoz is érkeztek. A jobb oldali út nem követi az emelkedést, helyette látszólag egyenesen halad, beleveszve a sűrű erdőbe, ahová a hatalmas lomkoronáknak köszönhetően alig jut be a fény. A másik ösvény ezzel szemben fölfele halad tovább, meredeksége minden méterrel nő, ám az aljnövényzet is ritkul, és a fák magassága is csökken. A távolban állathangokat is hallhattok, ám egyelőre semmi sem keresztezi utatok.
- Ha már ennyire jók vagytok, mondjátok meg azt is, merre menjünk – teszi csípőre a kezét a fiú, majd széttárja karjait – Persze ha gondoljátok, letáborozhatunk egy kis időre itt is. Szeretek cuki lányok társaságában lenni – vigyorodik el újból, és néz végig rajtatok. Petert, aki továbbra is csöndesen követ titeket, persze kihagyja a „népszámlálásból”, vele nem foglalkozik. Ha sokáig nem döntötök, akkor fogja magát, és letelepszik a fűbe, amennyiben valamelyik utat választjátok, úgy továbbra is veletek marad.

A reagotok végén kérlek írjátok le a jelenlegi statjaitokat (felszereléssel együtt értendő), a küldi végéig ezek fognak számítani az esetleges harcokban.





Sorrend: nincs
Határidő: 3 nap/fő
Pótlási lehetőségek: Ran egy 500 szavas reaggal még visszacsatlakozhat, Kenzo és Peter azonban kiestek a küldetésből. Peter, mivel nem kért jutalmat, továbbra is a csapattal marad és akármelyik körben írhat reagot, ha úgy gondolja.

_________________
.
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap

Mesélői feladatkörök

Aktív mesélések:
1. [Küldetés] Romváros
2. [Miniboss] Angyalbob

Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 896
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Hime on Pént. Júl. 26, 2013 9:39 pm

Hiába szerettünk volna a két hölggyel elindulni egy kicsit messzebb a többiektől, Ken egy pillanat múlva mellettünk volt. Így megakadályozott minket abban, hogy messzebb menjünk tőle. Amikor elindulunk, már csak páran vagyunk, az egyik srác ahogy elnéztem, megunta ezt a színjátékot, és elindult vissza. Lehet, ő tette jól, de már kezdtem nagyon kíváncsi lenni a dolgokra, hogy hogyan is alakulnak majd. Amint tovább indulunk Ken megint mellém lép, ám én egy egyszerű mozdulattal sarkon fordulok, és az idomárlány mellé lépek.
- Kezd egy kicsit elegem lenni ebből a hólyagból. Neked nem?- Kérdezem tőle. - Amúgy ha én kígyó lennék, akkor valószínűleg valami nehezen felfedezhető helyre mennék. És te? Amúgy te is úgy érzed, hogy valami nem stimmel ekörül a srác körül?- Kérdezem a lehető leghalkabban az idomár lánytól. Ahogy lépdelünk egyre magasabb dombra érünk. Majd a következő pillanatban egy útelágazódáshoz érünk. Az egyik út még magasabb helyre vezet, a másik viszont a rengeteg irányába. Ott igaz több a veszély, de a rejtekhely is. Ha az eszemre hallgatok, akkor arra indulunk, ha a szívemre, akkor vagy felfele, vagy haza. De jobb lesz gyorsan dönteni, még mielőtt ez a lustaság megint leheveredik, és a végén ránk esteledik. Ám ha jobbra megyünk a sűrű már szinte dzsungelhez hasonlító hely irányába, akkor nem biztos, hogy szerencsés, ha ott ér minket a sötétség. Ki tudja, milyen mobok várnak ránk ott.
- Szerintem jobbra kéne indulnunk.- Nézek türelmetlenül a fiú felé, és reménykedek benne, hogy a többiek is helyesnek vélik a gondolataimat.- Arra több az elbújási lehetőség egy kígyónak, mint abban az irányban, ahol szinte semmi nincs.


/Tegnap elfelejtettem beleírni, hogy van 1-es szintű keresés illetve akrobatika jártasságom is.Tudtam, hogy valami kimarad X'D van egy egyes érclátásom is Smile/

Statjaim:

Élet: 35/35 (7)
Fegyverkezelés: 5
Erő/Irányítás: 6
Kitartás: 6
Gyorsaság: 5
Speciális Képesség: 3
Páncél: 16/16



A hozzászólást Hime összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 29, 2013 1:26 pm-kor.

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Saya on Szomb. Júl. 27, 2013 3:32 pm

Már nem kapok választ, mert a csúnya Hadaró máris felpattan és közbeszól. Ez gonosz dolog volt tőle, remélem, a kígyója majd megbünteti érte. El fogom neki mondani, vagy majd én ütöm meg picit a pofikáját a végén, hogy ilyet nem illik. Viszont akkor már nem leszek Kawaii-chan többé O_O Jaj Istenem, melyik legyen? Tudom már! Felpattanok a nyakába, mint egy kis akrobata, belekapaszkodok a hajába és uccuneki lovagoljunk! Jajdejóérzés :3
~Rólam ne feledkezz meg. Én itt vagyok.~
Tudom, Hugi.
Végignézem azt is, ahogy valaki megfordul és elhagy minket. Vajon miért teszi? Kövessem? Áh, nem, nem kéne. Meg ha már a Hadaró megkért minket rá, én segíteni akarok neki megtalálni a kisállatát. Úgyis kíváncsi vagyok, hogy néz ki a kígyó, mert biztos szép. Láttam már kígyót könyvekben meg állatkertben, de tudom, hogy például egy pók sem olyan itt, mint odakint, és biztos a kígyó is másmilyen akkor.
Mikor odaérünk a kereszteződéshez, ámulva bámulok, de azt nem tudom, merre kéne menjünk. Hogy választ kapjak, kérdőn nézek a többiekre, hogy ki merre akar menni, mert ha egyöntetű lesz a döntés, hogy - akkor a Vörös szerint jobbra - menjünk, akkor azzal egyetértek én is, ha meg nem, akkor majd megyek azokkal, akik kevesebben vannak. Hogy azt miért? Kiegyenlítésnek, mert ha kevesebben vannak, kevésbé védettek, de ha én is ott vagyok, akkor az máris kicsivel több erőt jelent, és azzal nekik is segítek. Nemigaz? Hát nem pazar ötlet?

~Deeehogynem, egyenesen sziporkázol... cöh....~
Aztán a Hadaró nyakából is leszállok, mert már elég volt a rajta való lovaglásból. Utána látom, hogy valami kisördög szalad vissza a bokrok közé. De érdekes. Megnézem, ott van-e még, de már nincs.

Spoiler:
Élet: 3
Fegyverkezelés: 3
Erő: 3+1
Kitartás: 3
Gyorsaság: 5
Speciális képesség: 3
Páncél: +2

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Kapocs

Témanyitás by Sponsored content Today at 3:57 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 5 oldal 1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.