Ai vs. Hina-chan ^^

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by RenAi on Hétf. Jún. 17, 2013 8:01 pm

Már egy jó ideje mást sem csinálok mintsem itt üldögélek egyedül a zsúfolásig telt fogadóban. Nem ült mellettem senki, unottan támaszkodtam a az asztal szélén. Nem mondanám hogy nem volt mit csinálnom épp csak nem volt semmihez sem kedvem mostanság. Most fejeztem be pár küldetést így újat vállalni nem igazán akartam. Hmm… küzdőtérre nem volt kedvem menni. Hmmm lehet valami bulit kéne szervezni, néha egy kis lazítás nem árt meg. Dőltem hátra a székemen úgy hogy a két hátsó lábán billegtem. Kissé túlzottan hátra engedtem magam, így épphogy csak vissza tudtam magam rántani hogy hátra nem zúgjak. Bár ennek örömére az asztalon lévő üres üveg felborult és elkezdett gurulni lefele. Gyorsan utána nyúltam és megfogtam. Ekkor támadt egy mesteri ötletem az unaloműzésre ami ráadásul helyben van. ^-^ Az aszalta letettem fektetve majd jól megpörgettem, és eldöntöttem. Akinél megáll és rá mutat az lesz az ellenfelem, és méghozzá itt a fogadó lesz a helyszínünk. :3 Az üveg csak pörög, pörög és pörög… majd elkezdett lassulni, én meg árgus szemekkel bámultam hogy  kinél fog megállni. Majd egy szőke lánykára mutatott. Hátulról nem ismertem fel, bár emlékeztetett valakire. Oda léptem hozzá majd megkocogtattam a vállát.
- Szia Gratulálok, az üveg téged váálaa… választott! – Az elejét még igencsak lelkesen mondtam, majd mikor Hina-chant véltem felfedezni az arcocskában kissé elbátortalanodtam, sőt a végét kifejezetten halkan és hadarva mondtam el. Mármint az utolsó szót. Pislogtam a lányra, kissé megszeppentem hiszen céh tag, és sok dicsérő dolgot hallottam róla. Sőt tulajdonképp látszik is rajta hogy Ő az a fajta aki tudja mit csinál. Ellenfélnek is veszélyes, és ugyanakkor nem tudom hogy milyen hatással lenne ránk egy csata. Nem akarok rosszban lenni vele, nem szeretnék az ellensége lenni és azt sem szeretném hogy bármennyire is neheztelne rám. Nah persze veszíteni sem szeretnék, tudom hogy mindent bele adnék és egy harc aminek legyen bármilyen eredménye is nem akarok a céhben negatív hangulatot. Kissé megszeppenve kérdeztem ismét vissza.
- Van kedved egy párbajra… nincs megértem… - Azzal már fordultam is meg és pucoltam is el. Nem éreztem eléggé felkészülve magam erre, a múltkor Ran-t is nehéz volt kezelnem, félek nem is sikerült jó benyomást keltenem benne, nem szeretnék ismét így járni. Most valahogy nem akartam a bajt keresni…

Pontok:
Élet: 29
Fegyverkezelés: 17
Erő:14
Kitartás:4
Gyorsaság:24
Páncél:33


A hozzászólást RenAi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 19, 2013 6:13 pm-kor.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1864
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Hétf. Jún. 17, 2013 10:57 pm


Fáradtan dőltem hátra a székben, és bámultam a fölöttem lévő, korhadt fagerendákat. Elmélyülten nézegettem egy darabig, majd sóhajtva hunytam be a szemem, inkább a hallásomat kiélezve, bár egy-két perc után rá kellett jönnöm, hogy cseppet sem érdekelnek a körülöttem lévő beszélgetések. Monoton morajlásuk csak még az eddiginél is jobban elálmosított: valljuk be, nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Ehh – ültem fel, és rendeltem magamnak valami üdítőt, lehetőleg jéggel. Levegő se nagyon volt idebent, a meleg pedig lelassított, így nem tudtam rávenni magam az eredeti tervemre sem, amiért ide látogattam. A Katanát szórakozottan forgattam, és már vagy ezredszerre próbáltam másfelé terelni gondolataim, azok mégis vissza-visszaterelődtek a témára. Harc. Gyakorlás. Igen, feltétlen szándékom volt kihívni valakit, lehetőleg az eddigieknél eltérő helyszínen, ezzel is fejlesztve az összmunkánk hatékonyságát, ámde most, hogy itt voltam, valamiért minden szembejövő arc unszimpatikusnak tűnt. Semmi kedvem nem volt megmozdulni.

Ekkor éreztem meg a kezet a vállamon, és érdeklődve fordultam hátra, belenézve a mindig mosolygós szempárba, ami most egy pillanat alatt határozatlannak tetszett. Meglepődtem, nem is kicsit, így elsőre nem is tudtam normálisan válaszolni. Ai pedig már fordult is volna hátra, ám ezt azért nem hagytam: megfogtam a karját, és fölálltam én is. Éreztem a játékosok pillantását a hátamon, még a pincérek is megálltak egy rövidke másodpercre.
- Párbaj? Hát persze, hogy elfogadjuk! – szólalt meg a Katana hirtelen, szinte beleordítva a csendbe, én pedig legszívesebben a fejemet fogtam volna, ha lett volna szabad kezem, ennek hiányában azonban csak kényszeredetten nevettem fel, és csóváltam meg a fejem. Hát ez jól indul. Máskor hagyd, hogy eldöntsem én, oké? Ő céhtárs.
- Ami azt illeti, éppen lenne kedvem – próbáltam menteni, ami menthető – Ám tudtommal az üvegezést nem másra szokták használni? – tettem még hozzá mosolyogva, hogy oldjam valamennyire az esetleges feszültséget – No és hogyan tervezted?

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by RenAi on Pént. Jún. 21, 2013 4:14 pm

Meglepődtem mikor Hina-chan pillantott vissza rám. Rögtön az jutott az eszembe hogy Ran sama már elveszítette bennem a bizalmát a harcunk során, és félek hogy ez mással is megtörténhet. Igaz erős jelét nem mutatta, de azt hiszem ez történt, nem látok bele a fejébe, de a megérzésem ezt sugallja. Ostoba voltam és győzni akartam, igaz győztem is a végére de ezt csakis annak köszönhetem hogy feladta. És mégis miféle győzelem ez?... Igaz szóvá nem tettem nála, de keserű érzést kelt bennem akárhányszor rá gondolok. Akár hogy is… sosem érhetek majd fel hozzájuk, ezt azt hiszem megtanulhattam. Nem akarok ebbe bele törődni, de Ők olyan elérhetetlen szinten állnak ami számomra megközelíthetetlen marad amíg csak élek. Képzeletbeli fejrázás… össze szedem magam. Már épp elfordultam volna Hina-chantól hogy elegánsan és angolosan távozzak, mire a lány újai fonódtak a karomra. Meglepődtem, majd egy furcsa hangot is hallottam ami megtörte az általunk keltet csendet. Ledöbbent és elsápadt arccal bámulom a lány katanáját. Szép kis darab, és jobban megnézve….BESZÉÉÉÉL?... Akadtam ki.
- Whaaa, mond csak Hina-chan. – Hajoltam hozzá közelebb, robotikus mozgással.
- Ugye…ezt az előbb nem csak én hallottam?... – Még mindig megdöbbenve hajoltam vissza, majd a lány bejelentette hogy egy kis harchoz neki is van kedve. Nem tudom hogy örülök-e ennek. Félek hogy vele kapcsolatban is lerontok majd néhány dolgot, pedig nagyon nem szeretnék.
- Ohh, az tök jó.. izé… - Kissé zavarban voltam, majd össze szedtem magam, és a zavart mosolyból ismét barátságos mosoly lett.
- Okés, nos akkor mit szólnál ahhoz, hogy ha megbeszélnénk előtte valamit. Először is: hogy mindketten a maximumot nyújtjuk és hogy nem haragszunk meg a másikra legyen bármi a végeredmény. – Azt hiszem hogy ez kellett ahhoz hogy nyugodt szívvel száljak szembe vele. Majd ha rábólintott akkor el is küldtem neki a meghívót.
- Rendben, fél életig és itt! Mit szólsz hozzá? – Mutattam körbe és szabtam ki az elképzeléseimet. Majd feltett egy furcsa kérdést, miszerint az üvegezést nem-e másra szokták használni?.... Jobban bele gondolva tényleg úgy működik hogy az akire rámutat az üveg az csókot kap. Ledöbbenek. ~ Ugye nem?.... Nem is gondoltam volna róla… Sőt kinézni sem tudnám belőle… de igaz is… eddig mindig csak lányokkal láttam ~ Elvörösödtem, és jobban zavarba jöttem mint eddig bármikor, megdermedtem egyhelybe és az üveg is csak úgy kicsusszant a kezemből, ami eltörött és pixeljeire hullott szét.
- Öhmm…. izé… *Fordultam vörösen és féllénken féloldalt, majd a két mutató újam össze-össze érintgettem zavaromban*
- Etoo… tudod én nem vagyok… olyan és van barátom is… ne haragudj… de… de nem tudlak megcsókolni! – A mondat utolsó felében olyan zavarban felkiáltottam. Persze pici buksimban lejátszódott a csók… de akkor is… képtelen lennék egy lányt megcsókolni.  o///o 

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1864
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Vas. Jún. 23, 2013 8:46 pm


- Hallani? Mit? – kérdeztem vissza, bár pontosan tudtam, hogy miről beszél. Óvatosan körbenéztem, és nyeltem egyet. Hirtelen nagyon melegem lett, úgy tűnt testünk automatikus válaszreakciói itt is ugyanúgy működnek, mint odakint. Kezdtem kissé kényelmetlenül érezni magam, és már bántam, hogy ilyen könnyedén belementem a dologba. Túl sokan figyelnek.
Nem tudtam megfogalmazni, pontosan mi is volt a problémám. A Katana nyilvánvaló volt, de eddig sem rejtegettem, a stellán egy nézőtérnyi játékos előtt villogtattam, így bolondság lett volna most kezdeni a titkolását. Hogy beszél? Azt is mindenki hallotta. Ekkor azonban aktiválódott az észlelésem, és amikor félig hátrafordultam, egy idegesen vigyorgó, sapkás fiú állt előttem, tekintetét a kardra szegezve. És ahogy végignéztem az egybegyűltek arcán, sokukén irigykedést és rosszindulatot véltem felfedezni. Túl közel vannak. Persze gondolhattam volna. Az arénában nem volt baj belőle, ott bőven volt közöttünk tér, ám itt…
- Jah, hogy azt – folytattam tettetett csodálkozással – Tényleg beszél. Segít – emeltem fel a hangom, előhúzva az említett fegyvert, és megforgatva párszor a levegőben. Még egy félmosolyt is eleresztettem, amint a szemem sarkából láttam, hogy többen hátrébblépnek. Most talán még az eddiginél is több kedvem volt a harchoz. Jó lesz megmutatni, mit is tudunk!

- Rendben! – feleltem határozottan, majd rámosolyogtam a lányra. Tudtam, mi járhat a fejében, én sem szerettem volna feszültséget kettőnk között, akármi is történjék itt. Egy barátságos meccs két céhtárs között, egy kis nézősereggel, egy viszonylag szűk helyen. Mozgásterünk aligha lesz, ám ez is csupán egy új szituáció, amivel meg kell birkóznunk. Egy újabb lehetőség a fejlődésre. Miközben Ai elküldte a felkérést, sajnálkozó arccal néztem az njk csaposra, aki program létére elég szépen felfogta a helyzetet. Sok nem fog maradni a helyből, ha bemelegszünk.
Aztán a lány mondott valami furcsát.
- He? – ennyit bírtam csak kinyögni, félrebillentett fejjel próbálva olvasni az arcáról. Kisvártatva leesett, hogy mire reagált, és hogy amit mondtam az üvegezésről, az egy csöppet félreérthető volt. Hogy jövök én jól ki ebből? – Ööö… azt csakúgy mondtam… hogy tereljem a témát… tudod… feszültségoldás… azaz nem úgy, hanem… ehh!
De most komolyan. Még beszélni se tudok normálisan. Mélyen beszívtam a levegőt, és újra megpróbáltam tisztázni a helyzetet, amikor a Katana megszólalt, mondandóját a lánynak címezve:
- Hidd el, nem rólad álmodozik.
- Köszi – sóhajtottam, és zavartan a lányra nevettem. Ezzel el is volt intézve a téma, remélhetőleg – Akkor kezdhetjük? – fordultam felé, és rányomtam az elfogadás gombra. Amint lejárt a hatvan másodperc, engedtem, hadd támadjon ő előbb.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by RenAi on Kedd Júl. 16, 2013 10:29 pm


Látom nem lesz egy átlagos küzdelem ezzel a lánnyal, túlzottan nem ismerem, de aranyos bár kissé zárkózottnak vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg.. ümm nem egy olyan hülye liba mint én. Bár meglátjuk majd mit tudok kihozni belőle. Ha még Rii-chant is rá tudom venni néhány ostoba poénra akkor bizony Ő sem lehet nagy akadály. Bár kissé félek míg Rita szigorúnak tűnik és elnyomja az érzelmeit hogy egy igazi felnőtt komoly gondolkodású nőt lássunk benne, Hina-chan kissé bizonytalanabb, bár ahogy látom ő sem tagad meg némi kihívást és bátran áll szembe akadályokkal. Most talán meg ismerhetem jobban is. Igen, meg szeretném ismerni Őt is. Szimpatikus lánynak tűnik talán még barátok is lehetünk. Sokszor elgondolkodtam rajta hogy mi lesz majd ha egyszer kijutunk innen… vajon tudunk elég erős kapcsolatokat kiépíteni hogy a nagyvilágban is össze-össze röffenjünk néha?... Vagy hogy netán Jin majd megkéri a kezem, és nem csak egy horogra akadt jobb nincs lány vagyok az életében. Szeretnék megfelelni mindenki elvárásának, de valahogy mindig rosszul jövök ki a dolgokból… de nem adom fel! Ai-chant bizony szeretni fogják, és igen fog olyan erős kapcsolatokat kiépíteni ami túl éli a változások okozta nehézségeket.

Kihívtam párbajra Hinarit először megijedtem, valahogy nem rá számítottam, de boldogan állt ki ellenem, sőt még a feltételeim is elfogadta. Persze sokak számára ez egyértelmű lenne, de megtanultam hogy jobb mindent tisztázni. Kissé félre értettem pár dolgot, de talán meg is nyugodtam ilyen téren. Mikor ki is mondtam egy elég kínos mondatra sikerült és valahogy túl tudtam kiabálni a fogadó lármáját is. Így mindenki felénk nézett mikor tűzpiros arccal kijelentettem hogy nem tudom megcsókolni. Nincs bajom azzal ha valaki a saját neméhez vonzódik.. de..de nekem ott van Jin. És amúgy sem tudnám elképzelni magam egy lánnyal. Vörösödtem el fülig már a gondolattól is. Hina-chan dadog és ismét nem tudom mit akar mondani, bár sejtem és mint mondtam örülök a visszakozó válasznak. Sőt a kardja is mondott egy érdekeset, miszerint higgyem el hogy nem rólam álmodozik. Ez szöget ütött a fajembe ugyanis ez úgy hangzott mintha lenne valaki már a lány életébe. Igazán tűzbe jöttem már a gondolattól is. Mégis vajon ki lehet az aki bejönne Hina-channak, talán még ismerhetem is azt a srácot…várjunk csak… az előbb bizonyosodott be hogy netán… nem biztos de lehet akár lány is az illető, vörösödtem bele a gondolatba ismét. Időközben elküldtem a párbajra meghívást amit el is fogadott a lány. Hátrébb húzódtam majd ismét megszólaltam.
- Ha nyerek el kell mondanod hogy ki is az a más valaki akiről a kardod beszélt! – Kacsintottam és kiöltöttem a nyelvem. Teljesen feldobódtam. A vissza számlálás elkezdődött, és én már meg is tettem az első lépésem. Egy buff magamra. Hehee, a fegyverkezelésem máris megnőtt. Bár nem vagyok tisztábban sem a lány képességével sem pedig a statjaival. Bele borzongok hogy mégis mi sülhet ki ebből.A vissza számlálás véget ért, így mivel a lány nem támadt, kezdtem én. Felemeltem a közelemben lévő széket és a lány felé hajítottam, és én nyomban követtem. De nem ám egy egyszerű úton, felugrottam az egyik asztalra és onnan egy magas ugrással igyekeztem lerúgni a lányt majd pedig a meglepettségét kihasználva suhintani egyet a kardommal, vagy ha kell védekezek  a pajzsommal. Ha időközben hátrál akkor bizony tapadok rá, nem adom fel és követem. Ha előre lép az ugrásos rúgásomnak annyi de egy köríves vágással azért még bepróbálkozok. Ha valamelyik oldalra akkor is támadok, ha távolabb esik nálam a lány akkor a pajzsommal megpróbálom terelni a kardját és alulról szúrni egyet.

/A fegyverkezelésem megdobódik 8 pontal, három körig. Így az most 25 pont./


A hozzászólást RenAi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 24, 2013 10:42 am-kor.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1864
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Pént. Júl. 19, 2013 6:37 pm


Azt hiszem, most jött el az az idő, amikor tényleg azt kívántam, bárcsak ne éppen ezzel a karddal kerültem volna bele ebbe a szituációba. Valószínű csak arra akart utalni, hogy egyáltalán nem érdekelnek a lányok ilyen téren, de Ai persze ezt is félreértette, én pedig kezdhettem el azon gondolkodni, hogy mégis mit fogok neki mondani. Ezzel együtt viszont… nos, azért, ha már előkerült a téma, az a hatvan másodperc elég lehetőséget adott végigvenni a lehetőségeket, de mégsem eleget arra, hogy átgondolhassam, mit is szeretnék pontosan. És kivel. Az egész témát mellékesnek képzeltem ebben a haláljátszmában, amibe belekerültünk, egészen az előző pár hétig. Most viszont… ehh, tényleg nem volt itt ennek az ideje. A végén még előnyből indul a kizökkentségem miatt, az pedig egyikünkhöz sem lenne méltó, és a céhhez sem.

Mire feleszméltem, már egy szék repült felém, méghozzá nem is kis sebességgel. Ez a momentum emlékeztetett egy kicsit a legutóbbi küzdelmemre, ahol egy labda száguldott ugyanígy, a homokos tengerparton, egy-két szinttel feljebb. És hogy amennyire az a harc volt félig játék és csak félig komoly, annyira éles ellentétben állt emezzel, ahol tényleg mindent bele kellett adnom, és mint egy frontharcos, úgy harcolni. Egyszerre mozdultam vele, s bár a lány mozgását nem is láttam pontosan, az volt az alapvető gondolatmenet, hogy bizonyosan nem egy tárgy hozzámvágásával szeretne életpontokat levinni. Ezzel együtt azonban a szék még mindig útban volt, így előbb azt kellett hatástalanítanom, mielőtt ellenfelemmel foglalkozhatnék. Egy elegáns, oldalirányú vágással végre is hajtottam a műveletet, ám a széthasított tárgy élesebb vagy éppen életlenebb darabkái miatt reflexszerűen takartam el a szemeim.
- Fentről jön! – hallottam, és gondolkodás nélkül ugrottam hátrébb, nem nagyon foglalkozva a mögöttünk ácsorgó, a harcot bámuló tömeggel. Szerencsére azonban gyér gyorsaságuk ellenére is egész jól felmérték a szituációt, így úgy széledtek szét, mint az ijedt madarak. Még jó, kicsit bosszankodtam volna is, ha miattuk esek el. Sokáig azonban nem gondolkodhattam ezen, máris érkezett a támadás, ami meglepően gyorsan, és ami a legfurább, pontosan csattant, piros csíkot hagyva maga után. Páncélom egy pillanat alatt majdnem teljesen leesett rólam, pedig jóformán még el sem kezdődött a párbaj. Erős. Persze mást nem is vártam, így csupán halványan elmosolyodtam, és kihasználtam azt az egyszerű tényt, hogy a rövid kard rövidebb a Katanánál. Amint a találata után a kezét mozdította, úgy léptem a pajzsával ellentétes oldala felé, és megpróbálkoztam egy szúrással, lévén –egyelőre- senkit sem szerettem volna lekaszabolni egy lendített vágással. Ezek után két villámgyors ugrással megfelelő távolságot vettem fel, és a kiáltás (Summoning Earth Dragon!) után már indítottam is felé a barna sárkányt, ami remélhetőleg levesz kicsit az erejéből és még plusz sebzést is biztosít.


Élet: 80/80 Páncél: 17/3
(Képi ha talál: 3 sebzés + 14 helyett 11 lesz az erőd.)

pontjaim:
Élet: 16
Fegyverkezelés: 22
Erő: 20
Kitartás: 8
Gyorsaság: 27
Speciális képesség: 16
Páncél: +17

Kockázós számítás:

Hinarinak 3 vagy nagyobb, Ainak 4 vagy nagyobb kell találathoz (Ai buffjánál meg pont fordítva), a pihenésetek meg Ai minden 3. körben, Hinari meg minden hatodikban. 1-1 támadás, képességhez mindkettőtöknek 2 vagy afelett kell dobnia.


/ És akkor eddig volt 1-1 támadás. /

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by RenAi on Csüt. Aug. 01, 2013 3:30 pm

Elkezdődött a párbajom egy ingen csak érdekes lánykával. Nem csak céhtárs de hiába voltunk többször bosson és harcoltunk is már egymással, még így sem tudtam hova tenni a személyiségét. Meglehetősen összetett, ugyanakkor egyszerű is. Féltem hogy, hogy fogunk egymáshoz viszonyulni de úgy nézem nem lesz gond, még a harc előtt leszögeztem hogy nem lesz sérelem egyikőnk feléről sem bármi is legyen a kimenetele ennek a párharcnak.

Kezdésképp egy széket dobtam felé hogy eltereljem a figyelmét, és próbáltam fentről támadni, de megfeledkeztem a beszélő kardjáról. A kis spicli kardocska miatt még fogok bosszankodni úgy érzem. Nem adtam fel kivédte a támadásom, de újból próbálkoztam és sikerült is, bár igencsak meglepett a lány sikllje, ijedtemben nyögtem egyet és hátra hőköltem megpillantva a barna sárkányt. Azt hittem hogy valami giga nagyot fog sebezni vagy hogy mozgásképtelenné válok vagy nem is tudom. De a támadás után nem történt semmi, pár pillanatig meglepődve néztem az életcsíkom ami még mindig annyi volt amennyinek lennie kell, bár nem sokkal ezelőtt megvágot amit szinte észre sem vettem, nem azért nem nem tudtam róla, vagy mert nem éreztem, csupán mert a taktikám az hogy nem foglakozok „apróságokkal” rögtön támadni is akartam de Hinari hátrált és használta a képességét, ami meglepett. Mivel csak a páncélomból hiányzott a katana sebzése de a sárkányé nem, fogalmam sincs mégis miféle támadás lehetett ez. Sok minden megfordult a fejemben, hogy valamiféle buff lenne… de azt az ember saját magán használja harcokban nem pedig az ellenfelén. Ez logikátlan lenne. Ekkor villant be hogy valamiféle debuff lehet. De nem éreztem magamon semmit. Összeráncoltam a szemöldököm, tudtam hogy csakis akkor fogok rájönni hogy ha támadok. Időközben morfondíroztam >< Lassabb lennék… nem, nem érzem magam annak. Próbáltam találgatni hogy mi az amilyen gyengítést okozhatott nekem ez a lány. Már támadtam is, pár másodperc pihenés után amíg morfondíroztam, ha esetleg a lány nem támadott időközben.
- Cuki sárkány, cuki kard, és te… te is cuki vagy. – Kiáltottam oda neki hangosan. Sőt még picit bele is pirosodtam és lesütöttem a szemem, hogy hatásosabb legyen. Rájöttem hogy lehet Ő is olyan szemérmes mint Rii-chan. És Őt is imádom zavarba hozni hátha működik ez Hina-chanon is. Akkor már kettőjükkel tudnék gonoszkodni. *Belső gonosz kacaj* Ha sikerült ha nem, támadtam. Hina chanhoz közelítve megpróbáltam becsúszni a pajzsom a fejem felé tartani hogy ki tudjam védeni a lány támadását, és a lábát vágni a kardommal. De ügyetlen voltam így nem tudtam sikeresen megvágni, rossz taktikát alkalmaztam volna?... Felpattantam és hátra szökelltem, védekezésbe álltam és pihentem kicsit.


A hozzászólást RenAi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 01, 2013 3:34 pm-kor.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1864
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 01, 2013 3:30 pm

The member 'RenAi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Csüt. Aug. 01, 2013 10:36 pm


Úgy tűnik ezúttal jó döntés volt már az elején beleadni mindent, amit csak tudtam, persze Ai ellen nem is lehetett csakúgy játszogatni: egy pillanat alatt előttem termett, s bár mindketten sebeztük egymást, a Katana még mindig velem volt. Figyelj minden rezdülésére! - mondtam neki gondolatban, csak a biztonság kedvéért. Éreztem a belőle áradó magabiztosságot, és ekkor rájöttem, hogy maga a kard is tud bizonyos érzéseket átadni a használójának. Az ilyen harcokat szereti. Éles küzdelem egy méltó ellenféllel. Elmosolyodva indítottam a sárkányt, ami meg is lepte a lányt, s habár az életcsíkján nem láttam változást, mégse lepődtem meg túlságosan: lovag volt, bizonyosan rengeteg páncéllal rendelkezett.

Bólintottam, csakúgy magamnak, és lopva körülnéztem: kíváncsi voltam a körülöttünk lévők reakcióira, és persze az észlelésem és végig aktiválva volt, nehogy valamelyik meggondolatlan játékos bele akarjon avatkozni a JL-párbajba. Ennek azonban nyomát sem láttam, így gyorsan visszakaptam a fejem, és innentől már csakis RenAi-ra koncentráltam. Nem kellett sokat várnom, már támadott is, ügyesen használva mindkét kezében lévő felszerelést, egyszerre használva őket elterelésre és támadásra.
- Ööö... Köszi. Te is... ügyes vagy - feleltem nem kis csodálkozással a hangomban. Nem igazán értettem, mi célja vele, mindenesetre aranyos is volt de a gondolataimat is sikerült elterelnie a harcról, igaz csak egy rövidke ideig, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a Katanám nélkül bizony elég rossz helyzetbe kerültem volna. Rám szólt, hangosan és mindenki számára érthetően, egy egyszerű "Figyelj, mert jön!" kiáltással, mire én csak elpirultam. Ez a lány... nemcsak a kardjával, a szavakkal is tud bánni. Ennyi idő alatt képes volt kitalálni, mivel juthat előnyhöz ellenem? Nem véletlen, hogy JL-es. A támadása viszont nem sikerült, igaz nem éppen rajtam múlott, azaz nem teljesen, de egy újabb ugrással sikerült hárítanom, valahogy. Eközben beleütköztem egy njk-ba is, így kis híján elestem, de aztán csak összeszedtem magam valahogy. De hogyan tovább?

Fogalmam sem volt, mennyit engedhetek meg magamnak. Amikre az eddigi pár csapásváltásból következtetni tudtam, hogy erős és viszonylag pontos. Ami viszont feltűnő volt, hogy nem használt ellenem képességet, legalábbis erre utaló jelet eddig nem láttam, és a kardom sem. Ezzel szemben én máris kijátszottam az egyik "kártyámat"... de mi legyen a másikkal? Imádtam az element absorbot, de valamilyen szinten mindig megnehezítette a dolgomat. Döntenem kellett, méghozzá minimális időn belül. Ekkor eszembe jutott Ai kikötése, még a szavai is a fülemben visszahangzottak. Megígértem neki, hogy mindketten a maximumot fogjuk nyújtani. Gondoltam, hogy a föld segítségét fogom hívni, logikus lett volna, hiszen akkor észre se venné a változást, a sárkányra fogná a debuffot és a buffot is, viszont... van egyáltalán esélyem eltalálni? Érdekesen oszthatta a pontjait, hiszen a lovag kaszt nem a magas fegyverkezeléséről híres, bár lehet csak megint én gondolom túl... a kardforgatók azonban az ügyességükről ismertek, és nem hagyhattam, hogy sokan lássák bénázni a legendás fegyvert. Nem.
Tűz! - mondtam ki végül, persze csak gondolatban. Talán még sose volt szükség rá, de éppen ebben rejlett a képességem ereje. Ezek után nem maradt más hátra, mint a támadás. Meglendítettem a fegyverem, majd rohamoztam, az utsó méteren kétszer is irányt változtatva. Ezúttal nem törődtem a nézőkkel, és egy lendített vágást indítottam útjára.



Élet: 80/80 Páncél: 17/3
FK-t növelek, így 38 lesz, majd támadás 20-as erővel. (Asszem amíg a buffod tart csak simán fordul újra a kocka, 3 kell nekem 4 neked, ha sikerül a képim.)

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 01, 2013 10:36 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by RenAi on Vas. Szept. 01, 2013 8:37 pm

Furcsa párbaj egy boszo… köhöm furcsa lánnyal. Sárkányokat idéz meg, beszél a kardja, kék cuki rucit visel, ha nem kardja lenne még azt mondanám róla hogy mahou shojo, de a kard láttán nem tehetem. Nem haladós a harcunk, ügyetlenkedünk mindketten, ugyanakkor elnézve Őt biztos vagyok benne hogy sok mindent rejteget még számomra. Ami el is várható egy JL-estől. Büszkeséggel tölt el a gondolat hogy annak idején még én vettem fel Őt, és most egy igencsak erős és ügyes lányka lett belőle. Pedig akkor még megszólalni sem akart igazán, sőt még most is elég szemérmes, amit még az előnyömre is fordíthatok. Egy aprócska dicsérettel is sikeresen eltereltem a figyelmét, és ha a kardja nem lett volna, vagy legalább csendesebb lett volna akkor sikeresen be is viszem. Összeszűkült szemöldökkel, hümm-ögve esek gondolkodóba hogy mégis mihez kezdjek a helyzettel. Hátra ugrok, fel az egyik ülésével srégan oldalra néző felével és leülök az asztalra. Majd megkordul a gyomrom. Nagy elkerekedett szemekkel nézek körbe, remélve hogy mások nem hallották. Majd vöröslő arccal tapasztalom hogy igencsak hangosra sikeredet. Ekkor pattant ki a zseniális pénztárcakímélő ötlet. Mármint ha sikerrel járok.
- Hmm, mit szólnál egy fogadáshoz! – Fontam össze a karom.
- A vesztes meghívja ebédre a másikat. ^^ - Vártam mit reagál rá Hinari, majd elhatároztam, hogy most már tényleg győznöm kell. De a jelenlegi helyzettel is kezdenem kell valamit, mivel nem csendesült le pici pocim egyetlen morgás után. Az invimból előhívtam pár nyalánkságot, aminek a felét oda is dobtam a tőlem nem messze álló lánynak.
- Tessék, kóstold meg őket. Aincardban ezek a legízletesebbek. – Ajánlottam neki. Időközben örültem a pihenőnek, mivel így vissza nyerhetek a kitartáspontjaimból. Ha végeztem a kajálással, amiket gyorsan be tudtam ám pusztítani, elegánsan felállok, leugrok a székről, és kardom hegyét a lány felé fordítva jelzem hogy folytathatjuk.

/Pihi kör kijátszva./

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1864
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Hétf. Szept. 02, 2013 1:10 am


Vagy a lány volt még annál is ügyesebb, mint azt számoltam, vagy pedig én néztem el valamit, de a lényeg, hogy valahogyan sikerült elvétenem a támadásomat. Egy pillanatra meg is álltam, elgondolkodva nézve végig a csatatéren, megfelelő helyet keresve a visszavágásra, illetve ahol fogadni tudom az esetleges ellencsapását. Jobb híján egy szék mögé álltam be, hogy ha errefelé igyekszik, ne tudjon olyan könnyen a közelembe jutni, azonban Ai minden várakozásom ellenére leült. Elfáradt talán, vagy lehet, hogy ez is egy újabb trükk, amivel el akarja terelni a figyelmem? Eleinte oldalra billentett fejjel nézegettem, mihez is fog kezdeni, majd miután a szünetbe beállt csöndbe a lány gyomorkorgása „ordított” bele, elmosolyodtam.
- Hehe, legyen – fogadtam el az ajánlatát. Ha nem egy párbaj közepén lettünk volna, lehet el is nevetem magam, de így jobbára csak egy enyhe mosolyra futotta, meg némi kis fejcsóválásra, hiszen nemigen tudtam megérteni a céhtársamat, hogyan juthatnak eszébe ilyen dolgok egy harc alatt. Bár, azt meg kell hagyni, most, hogy mondta… én is kezdtem egyre éhesebb lenni. Ezt azonban hamar kivertem a fejemből, inkább megindultam, s amíg nem figyelt rám, megpróbáltam megszúrni őt. Előtte megkerültem pár széket s asztalt, de azt hiszem, még így is bőven volt időm a támadásra, mert láthatólag őt most nálamnál jobban lekötötte az ennivalója, amit lehívott maga elé. Sóhajtottam, s bár nem tetszett, hogy így kelljen sebeznem, azért egy ilyen lehetőséget mégse hagyhattam ki. Egy ebéd és egy vallomás forgott kockán ugyanis, bár utóbbiról még fogalmam sem volt, mit mondhatnék, ha ő nyer. Akárhogy is sikerült a dolog, rögtön felvettem a megfelelő távolságot, ám mire észbe kaptam, már egy csomag repült felém, tele finomabbnál finomabb édességekkel.
- Öhm… köszi – feleltem, s (persze csak őutána) be is kaptam pár cukorkát, hogy addigis elüssem valamivel az időt, majd felkészültem, hogy fogadhassam a következő próbálkozását.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Szept. 02, 2013 1:10 am

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Hinari on Szer. Szept. 18, 2013 2:25 am


De nem támadott. Evett. Félrebillentett fejjel néztem, és vártam, ám úgy tűnt, nem igazán hajlandó befejezni a műveletet, hiába, a cukorkák hatalma és befolyása erősebb volt. Hmmm. Odaültem mellé, érdeklődve fordulva hozzá, de nem kérdeztem semmit, szerettem volna belelátni a fejébe, kitalálni, mire is gondolhat. Nem érdekeltek a többiek, volt aki a fejét ingatta, más hangot is adott a nemtetszésének, de voltak unottan távozó játékosok is. Valamit tennem kellett, úgy intéztem, mintha üzenetem jött volna, figyelmesen olvastam el egy korábban kapott levelet, mintha csak most jött volna, majd idegesen zártam be, és ijedtem fordultam Ai felé. Persze ennek nagy része színjáték volt, ha nem az egész, de nem járathattam le a céhemet, és RenAit sem.
- Úgy tűnik igaz… - karoltam át a lányt – Senki se egyen a fehércsíkos csomagolású karamellából, bénító hatása van! – emeltem meg a hangom, miközben a lány fülébe súgtam: „Kijutunk innen, és majd megbeszéljük.” Fogalmam sem volt, mi történhetett, lehet még a végén nem is mondtam hülyeséget, és tényleg tartalmaztak az édességek másodlagos hatásokkal rendelkező összetevőket is. Zavartságot, paralízist, meg ilyesmi. Reméltem, a lány is asszisztál a műsorhoz, mindenesetre számítottam rá, így ahogyan magunk mögött hagytuk a fogadót, annak minden kíváncsi szempárjával együtt, megkönnyebbülten sóhajtottam, és huppantam le egy padra. Mást nemigen tudtam tenni, már nekem sem volt kedvem ehhez az egészhez, nem nehezteltem rá, inkább furcsállottam a dolgot. Csípőre tett kézzel szemléltem a lovaglányt, a fejemet csóválva. Sose fogok kiigazodni rajtad – mondtam ki, persze csak gondolatban, majd elnevettem magam. Sóhajtottam, és rányomtam a feladásra, így a párbaj funkció kivetítője sem villogott felettünk, tekintetek kereszttüzébe sodorva a párosunkat.
- De ez nem igazi vereség, így nem mondom el, mire gondolt a Katana – nyújtottam nyelvet neki, majd, ha ellenkezett, ha nem, fogtam a kristályomat, és elteleportáltam. Nehezemre esett volna tovább beszélgetni vele, még meg kellett emésztenem az imént történteket…

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3421
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11796/10100  (11796/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Klein on Szer. Szept. 18, 2013 4:59 pm

Ossu! Very Happy

Közös megegyezéssel lezárom a párbajt. Kicsit rövid lett, de 50 xp-t és 120 aranyat így is megér, a Katana pedig 15 xp-vel fejlődik.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3051
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai vs. Hina-chan ^^

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.