Primrose vs Yahiko

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Primrose vs Yahiko

Témanyitás by Kayabuky Yahiko on Kedd. Jún. 18, 2013 10:25 pm

Külvilág, háló, élet és halál, ezek mind olyan fogalmakká váltak, amelyek relatívakká szelídültek. Ha éltünk, mégis milyen élet volt az, ahol az ember csak egy virtuális térben létezik? És mégis… mégis olyan jól éreztem magam. Az első néhány napban. Aztán, miután bejártam a város védett részeit, megfigyeltem az NPC-ket, a velük trade-elő játékosokat és a sok itemet, melyek mind arra vártak, hogy valaki megvegye őket, nos, mindezek után kifogytam az ötletekből, és jó ideig csak hol itt, hol ott ücsörögtem, s közben egyre tovább és tovább gondolkoztam.
Egyik alkalommal eljutottam az Élet Emlékművébe is, ahol elidőztem egy darabig. Leültem egy padra, aztán végre tisztáztam magamban mindent. Összeállt a fejemben a struktúra, és minden, ami kellett hozzá. Azonban volt egy hatalmas bökkenő, ami elvette a kedvem az egésztől… éhes voltam.
Ekkor sétált el előttem egy lány. Felpillantottam és láttam, hogy ő bizony egy játékos, akárcsak én, ha pedig játékos, akkor a kinti világból jött, odakint pedig a nők zöme tud főzni. Ráadásul nagyjából egyidős lehetett velem, bár a virtuális térben a fene se tudta volna ezt pontosan megmondani. Na de mindegy is, egy jó darabig néztem őt. A haja eléggé hosszú volt, és meg kellett hagyni, nem csak ezen a téren volt valami nagy neki, de mindegy is volt, engem más hajtott.
- Ilyen feltűnően végigmérni valakit illetlenség. – szólalt meg egy idő után, majd tovább indult, mintha a dolgára ment volna, bár nem nagyon hittem, hogy lehet neki.
Felálltam én is, és követtem, miközben magyaráztam neki:
- Meglepő, hogy milyen sok női karakter van a játékban, pedig az ember nem is gondolná, hogy őket is érdeklik az efféle online játékok. De ha már így van, úgy döntöttem miért is ne lehetne női karakter a csapatomban? – kezdtem bele az elméletem, vagy jobban mondva a stratégiám ismertetésébe. - Mert ugyebár mindenki ki akar jutni innét, és ezt csak csapatban lehet. A csapatnak pedig szüksége van minden kaszt erejére és specialitására, ezt más sok másik játékból megtanultam. És persze egy csapatnak össze is kell dolgozni, így hát az sem mindegy, hogy a tagok mennyire vannak összhangban egymással. – csavartam tovább a gondolatmenetet. - Szóval a különféle kasztok gyengeségeit a másikaknak kell kiküszöbölni. Egyik a másiknak segítségére kell lennie mindenben. És mivel még egyik kasztból sincsenek benn a csapatomban, így köszöntelek köztünk! – üdvözöltem kurtán, nem törődve az ő véleményével, vagy azzal, hogy mit válaszolna. Nem zavart, hogy fogalmam sem volt róla, hogy hányas szintű, vagy hogy melyik kasztba is tartozik. Még csak azt sem vártam meg, hogy levegőhöz jusson, máris folytattam: - Amúgy meg éhes vagyok, szóval összeüthetnél valamit... – közöltem vele a tényeket, s vártam, hogy akárcsak a cselédek, ő is engedelmesen cselekedjen, de nem egészen így lett.
- Hogy mondtad? – kérdezett vissza.
Úgy véltem, hogy biztosan csak elbizonytalanodott afelől, hogy mit is készítsen nekem, így hát gondoltam, adok neki valami támpontot:
- Egy rántotta, vagy mondjuk egy tejbegríz jó is lenne, ezt gyorsan meg lehet enni és laktató is. – ismertettem vele a lehetőségeket szárazon, rezzenéstelen arccal.
- Te most főzetni akarsz velem, komolyan? – kérdezgetett tovább, és kezdett az a benyomásom lenni, hogy itt bizony nem lesz kaja, bár az igazat megvallva, s utólag átgondolva eléggé ostobaság is volt reménykednem, elvégre ő nem cseléd, így fizetést sem kap, tehát nem kell megcsinálnia az utasításaimat sem.
- Miért, nő vagy nem? Én meg éhes. Hol itt a probléma? – tettem azért még egy kísérletet, hátha.
Egy ideig nem is válaszolt, csak odasétált a falhoz, és leült valami peremre, vagy nem is tudom mire.
- Téged nem tanítottak illedelemre? – szólalt meg ismét, s már kezdtem azt hinni, hogy mást nem is tud, csak kérdezni.
- Furcsa, odakint a lányok mindig azonnal teljesítették, amit mondtam. – tűnődtem, hátha a kinti státuszom hatást gyakorol rá.
- Ez viszont nem az a világ. Itt nem úgy megy, ahogy az elkényeztetett fiúcska megszokta... Attól, hogy a csapatod tagjának tartasz, vagy mi, nem fogsz mindent egy csettintésre megkapni. Pláne úgy nem, hogy én biztos előbb lennék csapatkapitány, mint te.
A válasza nem győzött meg, úgy is mondhatnám, hogy képtelen lettem volna elfogadni, hogy felettem valaki is uralkodjon, ez is volt az egyik motivációm abban, hogy kijussak, elvégre egy admin se parancsolgasson nekem!
- Persze, persze, de attól én még mindig éhes leszek. – kötötték le továbbra is a gondolataimat az éhségérzet kellemetlen hullámai, ami miatt nem tudtam kellően átlátni a helyzetet.
- Te..most... áh, hagyjuk. Most komolyan.. főzetnél velem? – jutottunk vissza ismét közel ugyanoda.
Én erre csak bólogattam, elvégre pontosan ezt akartam, így hát miért mondanék nemleges választ?
- Akkor úgy gondolom... vadászni kéne előtte valamit... ételnek. – javasolta.
Nos, abban egyet kellett értenem, hogy a semmiből bizony nem lehet ételt faragni még itt, a hálón sem, így hát nem is lepődtem meg annyira.
- Oké, itt megvárlak, sok sikert! – adtam ki neki az ukázt. ~ Ha visszajön, bizonyítja, hogy eléggé hűséges, és rátermett, hogy a csapatomba lépjen, és a hasam is tele lesz végre.
- Nem! – förmedt rám teljesen vehemensen, amitől majdnem az ütő megállt bennem, mert nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud. Elvégre külsőre annyira barátságosnak és segítőkésznek tűnt… Na jó, elismerem, hogy nem csak a kajakészítésben segíthetett volna, de az már egy másik történet, és ott még nem tartott a kapcsolatunk, amit reméltem, hogy fejlődni fog. - Te fogod lekaszálni azt a rohadt nyulat vagy tyúkot, ha kell békát, amit megeszel... – jelentette ki, és úgy éreztem, hogy nem tudok neki ellent mondani, bár kezdtem érteni, hogy mire megy ki a játék.
- Az sajnos nem válna be, ugyanis, bár lehet, hogy nem látszik, de árnyharcos vagyok, a leírás szerint pedig méreghasználó... NEM eszem mérgezett kaját. – közöltem vele nyíltan a kasztom, egyrészt remélve, hogy ő is felfedi a sajátját, valamint, hogy végre megtudjam, valóban úgy állunk-e, ahogy sejtettem.
- Akkor pedig nem mérgezed meg a kis késedet, hanem csak úgy ledöföd az állatod. – akadékoskodott, és még biztosabbnak éreztem magam abban, hogy ez csak arra megy ki, hogy kicsaljon a védett övezetből, bár persze ez csak sejtés volt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy letesztelem így van-e, és egészen nyíltan teszem fel neki a kérdést:
- Ha harcolni akarsz, miért nem inkább azt mondod? – mosolyogtam ferdén, remélve, hogy rátapintottam a valódi céljára, és mivel a harc miatt akartam másokkal találkozni, nem azért, hogy szópárbajokat vívjunk. ~ Ki tudja, ha tényleg harcra kerül a sor, talán még az éhségem is elszáll.



[off]Az esetleges félreértések elkerülése végett jelezném, hogy a párbeszéd előre egyeztetve lett, nem én találtam ki egyedül.[/off]
avatar
Kayabuky Yahiko
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jun. 17.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
35/50  (35/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Primrose vs Yahiko

Témanyitás by Primrose on Csüt. Jún. 20, 2013 9:53 pm

Már eltelt fél év, ha nem több azóta, hogy Ő meghalt. Úgy döntöttem, hogy adózok neki egy kis tisztelettel, még akkor is, ha az iránta érzett érzelmem elkezdtek már kihűlni. Még mindig fájt, ha Rá gondoltam, de már csak egy volt a szeretteim közül, akiket gyászolnom kellett. Gyászoltam anyát, apát, a kistestvéremet, mindenkit, akit ott hagytam az életben, hisz úgy voltam vele; ők is ezt teszik.
Beléptem az a Fekete Vaskastélyba, és az Élet Emlékműve felé vettem az irányt. Hallottam, hogy a béta tesztelés idején még itt éledtek újra a játékosok, ám most, hogy itt a halál az életünk tényleges kioltását jelentette, a kastély nem volt több mint egy szentély a gyászolóknak. Ennek ellenére kevesen töltöttek el itt időt, aligha láttam embereket bejönni ide, talán tartottak attól, amit látnak majd.
Meglepődésemre ült a padokon egy ember, én pedig kedvetlenül grimaszoltam egyet. Ha imádkozni akartam, azt inkább magamban kívántam tenni, s ki tudja, talán más is történt volna az érzelmek hevében… de így kellemetlenebbé vált a helyzet. Üveges tekintettel mentem tovább a nagy kőtömb felé, és ahogy elhaladtam a személy mellett, láttam, hogy egy fiú az –nem lehetett idősebb, mint én, hisz– nagyon feltűnően végigmért, csoda, hogy nem fütyült utánam. Persze én, mint „úri hölgy”, nem hagyhattam szó nélkül a dolgot.

- Ilyen feltűnően végigmérni valakit illetlenség. - Majd mentem is tovább, felgyorsítottam a lépteimet, és reméltem, hogy nem szólít meg.
- Meglepő, hogy milyen sok női karakter van a játékban, pedig az ember nem is gondolná, hogy őket is érdeklik az efféle online játékok. - Úgy tűnt, egy isten sem hallgatta meg az imáimat. De ha esetleg elérném az emlékművet… - De ha már így van, úgy döntöttem miért is ne lehetne női karakter a csapatomban? – Ahogy dumált és dumált, én egyre csak igyekeztem a kőtömb felé. Már halványan láttam a neveket, az áthúzottakat is… - Mert ugyebár mindenki ki akar jutni innét, és ezt csak csapatban lehet. A csapatnak pedig szüksége van minden kaszt erejére és specialitására, ezt más sok másik játékból megtanultam. És persze egy csapatnak össze is kell dolgozni, így hát az sem mindegy, hogy a tagok mennyire vannak összhangban egymással. – Nem igazán értettem, mit akar ennyire felvezetni a mondókájával, de reméltem, hogy valami értelmeset, ha már ennyire törte magát. - Szóval a különféle kasztok gyengeségeit a másikaknak kell kiküszöbölni. Egyik a másiknak segítségére kell lennie mindenben. És mivel még egyik kasztból sincsenek benn a csapatomban, így köszöntelek köztünk! – Kicsit meghökkentem, de folytattam az előre lépdelést. Kényszeríteni senki sem tud, hogy belépjek holmi csapatba vagy céhbe… - Amúgy meg éhes vagyok, szóval összeüthetnél valamit…
Ekkor megállítottam lépteimet, és szembe fordultam vele. Bocsánat, de ezt nem hagyhatom szó nélkül… a gyász… várnia kell.
- Hogy mondtad?
- Egy rántotta, vagy mondjuk egy tejbegríz jó is lenne, ezt gyorsan meg lehet enni és laktató is. – Olyan rezzenéstelen arccal közölte velem a dolgot, hogy már kezdtem elhinni: komolyan gondolja. De nem, csak viccelhetett… vagy ez valami égi tréfa, hogy nekem kijutnak az idióták?
- Te most főzetni akarsz velem, komolyan?

- Miért, nő vagy nem? Én meg éhes. Hol itt a probléma? Tovább próbálkozott, én pedig kezdtem kiakadni.
Míg rendeztem a gondolataimat, odasétáltam a kőtömbhöz, és leültem az előtte lévő apró peremre, és végigfuttattam a tekintetem az áthúzott neveken, mígnem szemem megakadt az Övén. A tekintetem újra üvegessé vált.
Istenem, jó uram, áldj meg szerencsével, és add, hogy a halálok… hogy ez az egész csak egy rossz tréfa. - Tudtam, hogy ez az ima se fog meghallgatásra találni, csak süket fülekre, mint minden egyes másik, amit esténként suttogok el.
- Téged nem tanítottak illedelemre? - Szólaltam meg újra.
- Furcsa, odakint a lányok mindig azonnal teljesítették, amit mondtam. - A felvágása egyre jobban felpumpálta bennem a mérget.
- Ez viszont nem az a világ. Itt nem úgy megy, ahogy az elkényeztetett fiúcska megszokta... Attól, hogy a csapatod tagjának tartasz, vagy mi, nem fogsz mindent egy csettintésre megkapni. Pláne úgy nem, hogy én biztos előbb lennék csapatkapitány, mint te. - Összeszűkült tekintettel, már-már hunyorogva tekintettem rá, hátha megérti végre, hogy jobb nem felmérgelni a farkast.

- Persze, persze, de attól én még mindig éhes leszek. - Pimaszsága már-már lenyűgöző volt. Egész életében ezt kellett csiszolgatni ahhoz, hogy ilyen lehessen.
- Te… most… Áh, hagyjuk. Most komolyan… főzetnél velem? - Szinte meggyőzött, de még mindig reméltem, hogy jobb belátásra téríthetem.
Válaszként hevesen bólogatott.

- Akkor úgy gondolom... vadászni kéne előtte valamit... ételnek.
- Oké, itt megvárlak, sok sikert!

Meglepetten pislogtam. Ez volt az, amitől teljesen kiborultam, és kapkodni kezdtem a levegőt idegességemben.
- Nem! – Förmedtem rá. - Te fogod lekaszálni azt a rohadt nyulat vagy tyúkot, ha kell békát, amit megeszel... – Jelentettem ki dühödten. Egy dolog volt a főzés, legfeljebb megmérgeztem volna, olyan rossz kaját csinálok. De még ez is? Az már nem véletlen lett volna, hogy átdöföm a torkát egy nyíllal…
- Az sajnos nem válna be, ugyanis, bár lehet, hogy nem látszik, de árnyharcos vagyok, a leírás szerint pedig méreghasználó... NEM eszem mérgezett kaját. - Ó, szóval árnyharcos. Ez egész jó, mivel ha elég távol megyek el tőle, akkor szanaszét lőhetem.
- Akkor pedig nem mérgezed meg a kis késedet, hanem csak úgy ledöföd az állatod. – Lassan, tagoltan beszéltem, hátha így felfogja.
- Ha harcolni akarsz, miért nem inkább azt mondod? - Mosolyodott el. Úgy tűnt, nem esett le neki, mit akartam mondani, de nem bántam különösképp.

- Ó, igen. - Feleltem. - Gyere… küzdjünk meg. - Szinte futólépésben rontottam ki az épületből, nem érdekelt, követ-e, a fal felé vettem az irányt, a védőmezőn kívülre.

_________________
Színem: #8F7ACC
avatar
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
136/150  (136/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Primrose vs Yahiko

Témanyitás by Kayabuky Yahiko on Kedd. Jún. 25, 2013 11:37 am

- Ó igen. Gyere… küzdjünk meg! - válaszolta.
~ Szóval kibújt a szög a zsákból. – gondoltam némileg elégedetten, és egy kicsit gyanakvóan, mivel úgy éreztem, hogy ez túl könnyen ment.
De nem is húzta az időt, annyi biztos, céltudatosan és határozott léptekkel tartott egyenesen a védett terület határához. Egy jó darabon én is csak szótlanul mentem utána, megpróbálva tartani a lépést, ami nem is volt olyan egyszerű, majd amikor már azt feltételeztem, hogy közel vagyunk a védelem határához, megálltam és megszólaltam:
- Lehet, hogy kicsit elhamarkodott voltam, szóval mi lenne, ha még azelőtt, mielőtt kimennénk a védett területről kötnénk egy kis... mondjuk úgy fogadást? – tettem fel a kérdést, és már előre elterveztem magamban, hogy hogyan fogom neki tálalni a dolgot.
- Fogadást? Mire gondolsz? – kérdezte, miközben tovább haladt, így kénytelen voltam én is követni.
- Nos, azt hiszem, az én oldalamról ez egyértelmű, ha nyerek, akkor főzöl nekem valami finomat. – közöltem teljesen komolyan.
- Ha nyersz. – nyomta meg hangsúlyosan a szavait. - No és akkor mi van, ha én győzök? Van valami ajánlatod számomra?
Sejtettem, hogy itt fogunk kilyukadni, de nem jöttem zavarba.
- Passzolom. Találj ki valamit, aztán mag megmondom, hogy megoldható-e. – válaszoltam neki egy félmosoly kíséretében.
- Mit szólnál, ha harc közben találnám ki? Olyankor jobban vág az eszem. – érdeklődött, ám ez már korántsem volt ínyemre.
- Hmm, érdekes meglátás, de van némi problémám vele. – álltam meg ott, ahol még ott, ahol úgy gondoltam, hogy még védelemben vagyok. - Ugyanis harc közben nem tervezem, hogy bármelyikünk szóhoz fog jutni, látatlanban pedig nem az igazi a fogadás. Elvégre, ha például az összes pénzem vagy az itemeim kéred, akkor úgy vélem, hogy az nem valami fair, ha azt vesszük, hogy én csak egy vacsorát kívánok. Nem gondolod? – indokoltam meg a habozásom okát, de közben máris tovább törtem a fejem, és kezdett körvonalazódni benne egy úgyszólván „vészmegoldás”.
- Nem hinném, hogy az itemeiddel kezdhetnék bármit is, a pénzedre pedig nem fáj a fogam. – vonta meg a vállát, és bár őszintének tűnt, révén, hogy nem ismertem, nem hihettem neki csak úgy.  - Ellenben sajnos még nincs semmi ötletem, és komolyan mondtam, hogy könnyebb úgy gondolkodnom. Vagy majd közlöm harc után. Egy kis plusz izgalom belefér, nem? Netán félsz?
~ Hóh, talán a férfiúi önbecsülésemre próbál hatni? – tanakodtam, és be kellett valljam magamnak kezd egyre jobban tetszeni a helyzet.
Nemcsak egy jó harcnak nézhetek elébe, de még izgalmasabb lesz a fogadás miatt. A vérem máris forrt.
- Tudod mit? Akkor legyen meg az izgalom. – mondtam, és bedobtam a már egész jól kirajzolódott „vésztervemet”. - Ha nyerek, akkor a vacsi mellé téged is megkaplak. – nyögtem ki eléggé meggondolatlanul, majd miután leesett, hogy voltaképpen mit is mondtam, elgondolkodtam, majd kissé el is vörösödtem.
Igaz ami igaz, én is férfiből voltam, tehát ha így nézzük, nem lett volna problémám azzal, ha tényleg úgy alakul a dolog, mint ahogy mondtam, főleg, hogy nem is volt rossz bőr a lány… sőt! De nem ezt akartam kihozni belőle, így a lehető leggyorsabban tiltakoztam is:
- Na persze nem úgy értettem! – hadartam gyorsan.
Meg sem szólalt, csak egyszerűen csípőre tette a kezét, az ajkával pedig egy furcsa formát vett fel, ami önmagában még jó is lehetett volna, de a szeme egyértelműen elárulta, hogy az imént elhangzottakért nem rajong, és akkor még enyhén fogalmaztam, így hát gyorsan folytattam is a magyarázatot:
- Szóval úgy értettem, hogy belépnél a csapatomba. Úgy értem hivatalosan is. – köszörültem meg a torkom, hogy ezzel is nyomatékot adjak a szavaimnak. - Szóval ha így is áll a feltétel, akkor nem bánom, tényleg bármit kérhetsz tőlem te is, ha nyersz.
- Áll a dolog. – bólintott rá. - Gyere ki a védett területről, és azonnal kezdődhet a harc.
~ Nocsak, de gyorsan belement. Ennyire magabiztos lenne? – tűnődtem. - Legyen hát. – mondtam én is úgyszólván beleegyezésként, aztán magamra öltöttem a ruhám, majd a tőreim, és megrohantam vele a tőlem telhető leggyorsabban.
- Sansa! – kiáltotta el magát, majd egy szép nagy farkas szerű lény jelent meg kettőnk között.
~ Tehát állatidomár. – vontam le a következtetést. - Gyere kutyi, kapsz valami finomat! – néztem rá elszántan, hiszen tudtam, hogy ha vele végzek, akkor nyert ügyem van, hiszen az idomárok a lényeik nélkül szinte semmire sem mennek.
A tőreimet magam elé vontam, amolyan bokszoló stílust idézve, hogy ha letámad minél jobb pozícióba kerülhessek.
Alig, hogy a dög nekem rontott, a lány kezében megjelent az íja, mellyel máris elindította felém az első nyilát.
~ Lehetetlen! Két kaszt egyszerre? – képedtem el, de sajnos nem volt időm még csak megszólalni se.
A nyilat éppen, hogy sikerült kikerülnöm, a farkassal azonban már nem volt ilyen szerencsém.
Már előre láttam, hogy a gyorsaságából ítélve semmi esélyem arra, hogy elkerüljem, így hát meg se próbálkoztam vele. Hagytam, hogy egyenesen nekem rontson, majd harapott is.
Állkapcsa a vállamat szorította össze, és bár a nagy részét felfogta a páncélom, egy kevés életet még így is levett, viszont ott volt előttem, gyakorlatilag esélytelen volt, hogy elhibázzam. A fájdalom ellenére, melyet éreztem, teljes erőmből mindkét kezemben tartott tőr belevágtam az ordas testébe.

Aktuális Stat:
HP: 14/15
Fegyverkezelés: 2
Erő: 3 (+2x0,5) -> sebzés ütésenként: 2
Kitartás: 3
Gyorsaság: 2
Speciális képesség: 2
Páncél: 0/2
avatar
Kayabuky Yahiko
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jun. 17.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
35/50  (35/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Primrose vs Yahiko

Témanyitás by Klein on Csüt. Aug. 08, 2013 10:48 pm

Inaktivitás miatt lezárom a párbajt.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2910
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Primrose vs Yahiko

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.