Chitose vs. Nio

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Chitose on Szomb. Ápr. 18, 2015 11:35 pm

Már nem gondolkodik... ? Az hogy lehet ? Én amióta csak itt vagyok, nem telt el nap úgy, hogy ne gondoltam volna arra, mi lenne, hogyha most a családommal lennék. Hogy éppen mit csinálnék... Ez járt a fejemben akkor is, amikor épp elértem Nio lándzsáját, majd a siker hatására reflexszerűen támadtam is. Csoda, hogy sikerült, ahooz képest, hogy nem is teljesen koncentráltam. Akkor úgy látszik, azok, akik lándzsával harcolnak, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogyha egyszerűen lefogom a fegyverüket. Ezt jó lesz megjegyezni, vagy majd valahova felírom a párbaj után. Amit viszont ezután tett Nio, az meglepett. Azt vártam, hogy most majd megint visszaugrk a helyére, és onnan akar ellentámadást indítani, ahogy ezt eddig is tette. Érthető, végülis ő lándzsát használ, annak meg kell a távolság. De nem, amint a csapásom célt ért, ő is rögtön ellentámadt. Először azt hittem, hogy majd szúrni akar vele, de végül mégiscsak egy vízszintes mozdulatot tett, mire én függőleges állásba rántottam a kardom, és a másik kezemmel meg is támasztottam, hogy ne sodorja el a csapása. Épp hogy csak sikerült, mert ha csak egy kicsivel is később jövök rá, hogy szúrás helyett vágni akar, akkor biztos eltalál. De ha már ilyen közel van, és ellentámadott, akkor megpróbálkozok ugyanezzel én is. A lándzsát ellököm magam mellöl oldalra, majd az ellenkező irányba szökkenéssel próbálom elérni, hogy ezúttal az én kardom éle legyen közelebb Niohoz, mint a sajátja. Hátha így nem tudja időben védekezésre használni. Végül, mint valódi támadást, egy vízszintes vágást indítok feléje. Ezután pár hátraszökkenéssel eltávolodok tőle, hogy ne tudjon megint rögtön ellentámadni. Egyébként is, az előbbi mondatai még mindig nem hagynak nyugodni. Hogy tudja megállni, hogy ne gondoljon a kinti világra ? Én még nem próbáltam ki, mi lenne, hogy egyszer elhatároznám, hogy mostantól úgy fogok élni, sose gondolok többé rájuk, de szerintem nem is menne. Hiszen elég csak egy szó, vagy egy hétköznapi cselekedet, és máris az jut eszembe, igen, hogy ezt már mondták nekem, vagy igen, ilyet már láttam. De azért mégiscsak Nionak van igaza. Ha túl sokat gondolok rájuk, az felőrli a lelkemet. Azt nem szabad.
- Akkor jó neked, hogy már nem tudsz gondolni rájuk. - mondtam ki hangosan is a végkövetkeztetésemet. - Hogy sikerült ezt elérni ? - még egy kicsi kíváncsiskodás, bár nem akakok tolakodónak tűnni...

/Páncél: 0/9 Élet: 35/35/

_________________

Chitose
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 224
Join date : 2013. Mar. 23.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
597/600  (597/600)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Nio on Hétf. Ápr. 20, 2015 2:17 pm

Támadásom kivédte és tökéletesen harcképtelenné tett. Kissé kifogytam az ötletekből, bár szintemhez képest nincs is olyan sok lehetőségem, mint gondoltam, így sok variáció sincs.
Miután ellentámadásom nem sikerül valami fényesen, az övé pedig igen valami újabb taktikát kellett kitalálnom, de gyorsan. Viszont kérdése váratlanul ért. Egy pillanatra le is engedtem fegyveremet és gondolkodóan néztem fel az égre, majd egy halovány mosollyal felé fordultam.
-Nem gondolnék rá...?- kezdtem elgondolkodva kissé gúnyosan.- Gondolok arra, hogy mi lenne most, ha a valóságban élnék. Igen gondolok a családomra és barátaimra. Bocsánat a rossz szó használatért. A gondolkodom nem teljesen igaz. Néha eszembe jutnak, de nem agyalok rajta, hogy "mi lett volna, ha...". Ezen nem gondolkodom. Elfogadtam, mert mást nem tehetek és ha tudok próbálok optimista lenni. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak annyit tehetek, hogy küzdök azért, hogy kijussak haza. Ennyi az egész. Neked is ajánlom- fejeztem be rövidke mondandóm, majd egy erőteljesebb mosollyal arcomon támadó állásba hajoltam.- Nem mondom, hogy jót tett az az ember azzal, hogy bezárt ide minket és az életünkért kell harcolnunk, de rám valamennyire pozitív hatása is volt. És ezek az élmények is hozzá járultak ahhoz aki most vagyok, és aki leszek eztán.
Monológom után reflex-szerűen támadtam. Eléggé messze volt, így a nekifutás valamennyire egyértelmű volt, hiszen messze volt. Így egy gyorsabb, de nem túl gyors tempóban futottam felé. Viszont egy lépéssel közelebb léptem, mint egy vágáshoz, vagy döféshez kellett volna. Más volt a tervem. Alapszintű akrobatikámat, majdnem elfelejtettem... Így mikor közvetlen közelébe értem felugrottam és fentről egy döféssel válaszoltam előbbi támadására, majd mikor földet értem a tőlem már megszokott módon vissza galoppoztam helyemre.


Páncél: 0/9
Élet: 35/35

_________________

20.Szint:
Élet:23(-2)
Fegyverkezelés:18(+27)=>45
Erő:18(+25)=>42
Kitartás:20(+11)=>31
Gyorsaság:17(+37)=>54
Spec. képesség:21(+2)=>26
Páncél:70

Felszerelés:Végzetes Lándzsa(+12erő)
Aranykorona (+3 erő +5 gyorsaság + 25 páncél)
Bőrgyűrű (+18 fegyverkezelés +3 erő -2 élet);Mennydörgés Gyűrű (+18 gyorsaság, + ehhez még 4 gyorsaság, ha Villanás is fel van szerelve)
Mindenes Rúna (+2 fegyverkezelés +2 erő +2 irányítás +2 kitartás +2 gyorsaság +2 speciális képesség)
Opáltalpas Cipő (+12 gyorsaság +4 erő +5 páncél)
Opálbevonatú Ruha (+1 kitartás +1 erő +35 páncél)
Foltozott Köpeny (+7 fegyverkezelés +8 kitartás +5 páncél)

Futnak:
Ismerkedős:-
KüzdőTér(2/0):-
Küldetés(3/2):Under Solvik; Lonely Day

Nio
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 560
Join date : 2013. Mar. 06.
Age : 24

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2076/2100  (2076/2100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Chitose on Szomb. Jún. 20, 2015 1:35 pm

Miután láttam, hogy a támadásom sikerült, halvány mosoly futott végig az arcomon, és ezzel a jókedvvel vártam Nio válaszát. Viszont amit mondott, az egészen meglepett. Úgy tűnik neki is lehetetlen, hogy ne gondoljon a kinti világra... ő viszont megpróbálja elfogadni a dolgokat, úgy ahogy vannak, és kezdeni valamit ezzel az új helyzettel. Jó lenne, ha ez nekem is menne. Még mindig nem tudtam hozzászokni ehhez a világhoz. Néha még mindig azt hiszem, fel kell takarítanom, hogyha véletlenül lelökök egy poharat, vagy meglepődök, ha hirtelen elpixeleződik valami. Ahhoz viszont kétség sem fér, hogy küzdenünk kell a kijutásért. Mégis mi mást tehetnék ? Ha nem volna ott a kijutás reménye, csak be lennénk zárva ide, akkor én nem is tudom, mit csinálnék.
- Persze ! - bólintok vidáman, hogy szóban is megerősítsem az előbbi állítását.
Végül már nem maradt idő további gondolkodásra, miután befejezte a beszédet, rögtön támadt. Valószínűleg már előre kitalálta, hogy mit fog csinálni, a válasza után, ezért jön ilyen gyorsan az újabb támadás. Felemeltem a kardomat, mintegy pajzsként. Még nem tudom, mi jár a fejében, de nem akarom megkönnyíteni a dolgát.
Miután már majdnem elért, akkor egyszercsak felugrott, és a levegőből támadt, egy majdhogynem függőleges szúrással. Már túl közel volt, nem volt időm kitérni, így inkább a kardomat emeltem magam elé, hogy az védjem meg, de nem, az nem pajzs, tehát a két fegyver csak elsiklott egymás mellett és Nio lándzsája végül az én vállamban kötött ki. Hátráltam pár lépést és megpróbáltam nem teret engedni annak a rossz érzésnek, ami a távozó pixelek látványa után kerített hatalmába. Sajnos ez a támadás már az életcsíkomból vett le, hogy az láttam, a fejem fölött. Viszont ahogy akkor csak úgy felugrott, az vagy akrobatika jártasság vagy képesség lehetett. Potiont vagy kristályt nem használt, azt láttam volna, de inkább a jártasság, mert a spciális képességét az már bemutatta. Közben ismét érzem, ahogy rámtelepszik az ismerős fáradtság érzése.Lehajtom a fejem, és hangosan kifújom a levegőt. Mostmár kezd kicsit bosszantó lenni, hogy itt állandóan meg kell szakítanom a tamásaimat pihenésekkel, de ez van. Talán egy kicsit többet kellene tennem kitartásra is.
- ... Az előbbi az aktobatika volt, igaz ? - kérdezem meg Niotól. - Talán nekem is érdemes lenne beruháznom az első szintre... - vetem fel csak úgy, mint egy futó ötletet.

/Páncél: 0/9 Élet: 32/35/

_________________

Chitose
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 224
Join date : 2013. Mar. 23.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
597/600  (597/600)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Nio on Szer. Júl. 01, 2015 4:47 pm

Támadásom sikerrel járt és talált, sokkal jobban, mint azt hittem. Még jó hogy eszembe jutott az akrobatika, hála a rövidke hegyi beszédnek végre valami használható támadást is ki tudtam találni, viszont erre legközelebb valószínűleg már számítani fog, ami azt jelenti, hogy ismét törnöm kell a fejemet. Bár nem csak felülről lehet használnom, már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan alkalmazhatnám még másképpen.
Iménti bemutatóm után, ahogy elnéztem ismét kifogyott a szuszból. Átkozott pontok. Valami azt súgja, hogy nem nagyon díjazza ezt a stat rendszert. Persze én sem, ami nem újdonság. Mindenesetre én is leguggolok lándzsámra támaszkodva és kérdésére válaszolok, miközben én is fújok egyet.
-Igen, ez az volt. Hasznos ha éppen eszembe jut, hogy van- mosolyogtam biztatóan. -Az ember a saját kárán tanul leginkább, nem igaz? A kitartás fontos ebben a világban,- álltam fel, és álltam védekező pozícióba- ezt én is a saját káromon tanultam meg egy korábbi párbajom alatt, akkor sajnos vesztettem, bár annyira még most sem bánom, hogy így alakult az a párbaj. Nem vagyok, nem voltam és nem is leszek annyira jó, hogy könnyűszerrel megnyerjek egy csatát vagy párbajt. De azért küzdeni még lehet, hátha legenda leszek vagy hasonló, nem?- kérdeztem kissé bohóckodva, de védelmemet nem leengedve.
Optimista vagyok, de tisztában vagyok saját képességeimmel és tudásommal. Éppen emiatt nem hiszem, hogy hamarosan kijutok a frontra. Annyira jó talán sose leszek, hogy pont rajtam múljon az utolsó boss. Ha már itt tartok... lehet hogy el kéne menni megpróbálni egy bosst kicsinálni... Nem, nem, nem... ez még messze van.
Ráztam meg fejem, és tértem vissza jelenlegi valóságomba és összpontosítottam Chitoséra és párbajunkra.

_________________

20.Szint:
Élet:23(-2)
Fegyverkezelés:18(+27)=>45
Erő:18(+25)=>42
Kitartás:20(+11)=>31
Gyorsaság:17(+37)=>54
Spec. képesség:21(+2)=>26
Páncél:70

Felszerelés:Végzetes Lándzsa(+12erő)
Aranykorona (+3 erő +5 gyorsaság + 25 páncél)
Bőrgyűrű (+18 fegyverkezelés +3 erő -2 élet);Mennydörgés Gyűrű (+18 gyorsaság, + ehhez még 4 gyorsaság, ha Villanás is fel van szerelve)
Mindenes Rúna (+2 fegyverkezelés +2 erő +2 irányítás +2 kitartás +2 gyorsaság +2 speciális képesség)
Opáltalpas Cipő (+12 gyorsaság +4 erő +5 páncél)
Opálbevonatú Ruha (+1 kitartás +1 erő +35 páncél)
Foltozott Köpeny (+7 fegyverkezelés +8 kitartás +5 páncél)

Futnak:
Ismerkedős:-
KüzdőTér(2/0):-
Küldetés(3/2):Under Solvik; Lonely Day

Nio
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 560
Join date : 2013. Mar. 06.
Age : 24

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2076/2100  (2076/2100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Klein on Vas. Szept. 13, 2015 9:41 am

Osu!

Gratulálok a több, mint két éves KT-hoz, de most már lezárom, főleg mivel Chitose bejelentette az inaktivitását. 40 exp és 100 arany a jutalmatok.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2902
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chitose vs. Nio

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.