Urbus

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Hime on Pént. Júl. 19, 2013 3:51 pm

//Yuichi I love you //
Meglepettségemben meg se tudtam hirtelen szólalni. Nem tudom, hogy jöhetett rá, hogy ki is az igazi, de az tuti biztos, hogy ezzel nagyon lenyűgözött.
-Ezt meg hogy csináltad kincsem.- Kérdeztem tőle. Ám a következő pillanatban. mint egy tollpihét, felkapott, és már rohant is velem együtt. Két klónom meg csak állt, hisz nem én mozogtam, így ők se tudtak semmit tenni. De ez van. Velük most már nem is foglalkozok. Ahogy életem futott velem, mélyen magamba szívtam a cseresznyefák virágának mámorító illatát, és élveztem ahogy az enyhe szél cirógatja minden porcikámat, hisz még én is vizes voltam. Ám egy kis utcácskában letett engem, és a víz mindkettőnkről apró pixelekben bomlott le. Meseszép látvány volt.Ahogy ott álltunk az utca közepén a napfelkelte bódító hatása alatt, a szürrealisztikus házak között, amik kissé hangulatrombolóak lehettek volna, ha foglalkozok velük, mintha egy tündérmese közepében lettem volna, és nem egy halálos játék fogságában. Ám mióta megismertem Yui-t minden megváltozott körülöttem, és bennem. Ő se szólalt meg, de én se. Lassan közelebb bújtam hozzá, karjaimat átfontam a nyakán, és egy forró, minden eddiginél szenvedélyesebb csókot adtam neki.
Majd ennyit súgtam a fülébe: - Köszönöm, hogy vagy nekem. És köszönöm ezt a csodás napot.
Ezután fejem mellkasára hajtottam, és hallgattam a szívverését. Legalábbis én meg voltam róla győződve, hogy hallom. Mindent kizártam magam körül. Csak ő volt és én. Semmi más nem számított ott, és akkor. Nem számított a veszély, nem számított a kint hagyott családom. nem számított a félelem, nem számított semmi más csak a SZERELEM.Ám a következő pillanatban menüm elkezdett villogni, és amikor megnyitottam, a semmiből a kardom került a kezembe.
- Ez meg hogy?- Néztem ijedt szemekkel Yui felé, majd behúzódtam egy falmélyedésbe. Észre vettem, hogy a kardom mintha kicsorbult volna, és kezd szétpixeleződni. Na nem, azt már nem hagyom. Gyorsan elő a szerszámos táskám, és egy másodperccel később már rajtam is volt a nővérke egyenruhám.
- Életmentésre... azaz fegyvermentésre felkészülni!- Kiáltottam fel, miközben minden létező eszközömmel próbáltam kijavítani a hibát. Közben reménykedtem, hogy drága párom egy kicsit közelebb jön, ezzel is takarva engem az avatatlan szemek elől. Pár perccel később kardom ismét a régi fényében tündökölt.
- Fuhh, ez közel volt.- Néztem rá kincsemre, miközben a kardomat, és a szerszámos táskámat vissza tettem az invertorymba. Csak a ruha marad rajtam véletlenül.
- Akkor most merre tovább?- Kérdeztem életemet, miközben vidáman egy csókot leheltem ajkaira.

/Off: A ruha képe pm-ben el lett küldve Yuichi-nak./

Hime
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 427
Join date : 2013. Jun. 11.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
800/800  (800/800)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Kedd. Júl. 30, 2013 3:55 am

/Jun és Chan/

Szép lassan telt az idő, bár idegességem valami oknál fogva nem hagyott alá. Mikor beljebb értünk az épületbe, Jun valamiért megjegyezte:
"-Ne aggódj Jay, az onsen vizéről azt tartják, hogy gyógyító hatású, biztos jobban leszel tőle."
Ennyire kiülne az arcomra az ideg? Nem kéne így viselkednem, de valamiért bennem van ez a furcsa érzés, amit nem tudok rendesen megmagyarázni. Jó lenne kicsit kiengedni magam, mert így megsértek mindenkit. Épp, mikor erre gondoltam, megjelent mellettem Álomkelő, Chan petje, mivel mellém lett parancsolva. Valamiért nagyon úgy tűnik nekem, hogy ódzkodik Juntól: talán megérzése van vele szemben, vagy csak szimplán azért viselkedik így mert történt köztük valami? Áh...minek komplikálom túl én ezt a dolgot? ÁK végülis egy harci pet, ráadásul vadmacska. Nem az a típus, aki dorombolva dörgölődik oda hozzád az első cic-cic-re.
Épp beértünk az öltözőkhöz, mikor megálltam egy kicsit: nem akartam bunkónak vagy perverznek tűnni, hogy együtt vetkőzzek le velük, vár még Channal ez nem esett volna nehezemre, de megvártam míg mindketten átvedlettek Ádám-kosztümre és csak utána mentem én is levakarni magamról a cuccokat. Ezután vagy két törölközőt magamra terítettem, balra tőlem Channal, szintén törülközőben. ÁK nagyon nehezen jött ki a száraz biztos terepről ide, az onsen már vizes területére, úgy kellett szerelmemnek kituszkolnia őt. Hosszú idő után azonban sikerült meggyőznie a vadmacst, talán pont a meleg tej lehetőségével. Amint azonban meglátta a belső helységet, melyben már egyértelműen víz volt, a lehető legmesszebb menekült tőlünk. Én mindenesetre odavittem egy száraz és meleg-puha törölközőt neki, hadd bújjon el benne.
Körbenéztem, és láttam, hogy jó sok fürdési lehetőség van itt. El is kezdtem számolni őket:
-Egyszer egy az meggy.... ~mi? Hogy jön ide a meggy? Fúj. Szeretem, de ha kukacos, akkor fúj.~
- Na, szóval egyszer meggy az egy.....vagyis egy meggyszer meggy, az..... ~ fene meggye meg. Very Happy~

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jun on Kedd. Júl. 30, 2013 12:33 pm

//Jay és Chan :3//

A cicus kezdett kicsit nyugtalankodni, máris megérezte volna a meleg vizet? Mosolyra húztam a szám, vicces belegondolni, hogy egy cica egy ilyen helyen mint ez. A valódi világban valószínűleg még sosem volt egyetlen állat sem onsenben. A majmokon kívül... Pillanatok alatt el is tűnt a látómezőmből Álom, sőt Jay is. Biztos szégyenlős és nem szeretne velünk öltözni, én pillanatok alatt levetettem a ruháim és egy törölközőért nyúltam.
- Én előre megyek, ha kész vagytok majd gyertek. - mondtam elsősorban Channak mivel ő volt hozzám legközelebb, majd félrehúztam az ajtót és máris megcsapott a párás levegő. A terembe lépve egymást követő falba épített csapok, és egy hegybe pakolt, mosdótál fogadott. Szinte kivétel nélkül mindegyiknél helyet foglalt némi szappan is. Nosztalgikus érzés fogott, el főleg ha visszagondoltam, régen milyen jót mulattam hasonló helyeken. Kiválasztottam magamnak az egyik tálat és egy kevéske szappan segítségével megkezdtem a mosakodást. Milyen jól habzik a szappan ebben a világban, lehet ezt egyfajta cenzúrának találta ki az admin? Nevetek fel a saját butaságomon, majd megtöltöm a miniatűr lavórt vízzel és leöblítem magamról a szappant. Ha időközben bejöttek Chanék is felajánlottam nekik még egyszer a hátmosást, hátha meggondolták magukat. A vizes hajamat egy kontyba fogtam össze pár hajtű segítségével, csak néhány rakoncátlan tincs lógott ki. De mit sem törődve velük, a törölközőt magamhoz tartva, ezzel is takarva bizonyos testrészeim, a gyógyvíz felé indultam. A hatalmas, "medence" teljesen természetes hatást keltett, hála a díszköveknek és szikláknak amiket bele illetve körbe raktak. Illetve két vízköpő is helyet foglalt benne. Olyan mű, de mégis valóságos. A vízbe először csak az egyik lábam tettem bele, hogy hozzászokjak a hirtelen forrósághoz, majd  a másikat is lassan beletettem, végül helyet is foglaltam, a törölközőt összehajtva a fejemre raktam. A hideg víz teljesen átitta, legalább tovább maradhatok bent anélkül, hogy megfőnék.

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1515
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Chancery on Kedd. Júl. 30, 2013 1:51 pm

//Jun és Jay :3//

Mikor belépek, teljesen elámulok a látványon. Tudtam, hogy néz ki egy onsen, de most, saját szemmel látni, méghozzá úgy, hogy nem valami rajzolt akármicsoda, teljesen más. Gyönyörűszép. Egy rövid ideig pihentetem a szemem a látványon, aztán körbenézek, hogy lássam, mit kell csinálni.
Álom persze rögtön elbújt a lehető legszárazabb sarokba, de hálásan meglengeti a farkát, mikor Jay odakészít neki pár törölközőt.
Jun rögvest elkezd mosakodni. Tényleg, említette is, hogy enélkül nem szabad a vízbe menni, valami szokás miatt, de érthető is. Uszodába sem ugrik be általában rögtön az ember, nehogy szívrohamot kapjon. Mikor a hajamhoz nyúlok, jut eszembe, hogy még rajtam van a cicafül pánt, pedig le kéne szedni. Nincs hozzá sok kedvem, megint levedleni a külsőségekhez, de nem is lenne jó, ha a víztől valami baja esne. Két kattintás a menüben és már el is tűnt. Az érdekesség a dologban, hogy csak ezután érzem magam olyan tényleg, igazán meztelennek. Fura.
Én is elveszek egyet a mosdótálak közül, egy kis szappan, és leülök Jun mellé, hogy utánozhassam. A hátmosást ismételten elutasítom, de Jay felé vetek egy sunyi pillantást, hogy ha gondolja, akkor én szívesen megnyomorgatom a vállait fürdés előtt :3
Mindezek után eljön a várva várt pillanat, és jóformán szaladok is a medence széléhez. Jun már javában ejtőzik, miközben benyújtom a lábam, és szinte végigfut a hátamon a hideg a jó érzéstől, a meleg víz érintésétől. Olyan gyorsan és simán csusszanok be, amennyire csak képes vagyok, és fel is szakad egy jóleső sóhaj a tüdőmből.

-Isteneem, ez mennyei... -hunyom le a szemem és hagyom, hogy a meleg átjárja a testem. Szinte érzem, ahogy bizsereg a bőröm tőle. Ezt kár lett volna kihagyni.
Közben ÁK-nak is megérkezik a melegített tej, amit a törölköző mögül lefegyel, ahogy azt a macskaszokás megköveteli.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Kedd. Júl. 30, 2013 10:57 pm

//Chan és Jun//

Kilépve az onsenbe a már korábban látott sok fürdőlehetőségből egyet kihasználok gyorsan: beszappanozom magam és leöblítem. Láttam Chan pillantását, elég sunyin nézett felém: én meg egy "csábító", egyszemöldök fel-le rángatós pillantást vetettem felé, hogy jöjjön nyugodtan közelebb Razz
Jun kérését ismét elutasítottam én is a hátmosást követően, Channak viszont "hagytam magam". Háh, ez de jól esik.....
Miután Jun elment én meg jól jól át lettem masszírozva, plusz páromat is kimasszíroztam kicsit,  még egyszer átmostam magam, majd Channal együtt indultam el az egyik forró vizű forráshoz: azaz indultam volna, mert olyan szélsebesen rohant neki, hogy azt hittem, fejest fog ugrani a vízbe.
Hála az égnek nem ezt tette, mert elég melegnek néz ki az a víz. Ígyhát komótosan én is odasétálok, és ránézek szerelmemre, aki csak annyit mond:
-"Istenem, ez mennyei...", majd lehunyta a szemét. Előtte viszont a pillantásából észrevettem, hogy azt mondja nekem: szálj már be te is.
Erre valami oknál fogva megszólaltam:
- De hát én a nyomkereső vagyok, nem a Batmaaaan!
Hogy miért, arról fogalmam sincs. (XD)
Betettem lassan hát én is az egyik lábam a vízbe: majdhogynem húsig égetett a forró víz. Alapvetően nem szeretem annyira a meleget, de szép lassan a másik lábam is behelyezem a katlanba. Majd leülök és szinte azonnal meg is csúszok, de nem nagyon, inkább mintha belehuppantam volna a vízbe. Így hát, nyakik érve főttem az onsenben, Chan mellett, kicsit megsimogatva a combját, nem sokkal a térde fölött. Ezt hála az égnek a gőzöknek köszönhetően Jun egyáltalán nem vette észre. ~legalábbis remélem~.
-Hmm...tényleg nem rossz, egész kellemes ez az illat meg az érzés- lazulok el egyre jobban, ahogy telik az idő.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jun on Szer. Júl. 31, 2013 3:11 pm

//Chan és Jay :3//
Végül tényleg nem moshattam meg senkinek se a hátát, még a cicust sem látom. Pech.. de legalább tetszik nekik is a fürdő. Jay kicsit óvatosnak tűnt a beszállásnál. Mintha minden mozdulatát kétszer is meggondolná. A hatalmas gőzfelhő miatt alig látom őket tisztán, talán kissé túlságosan is nagy.
- Örülök, hogy tetszik, mondtam, hogy Isteni dolog az onsen. - kacagtam el magam. Csak a végén nehogy itt verjék el az összes megtakarított pénzüket. Bár nem mintha olyan drága lenne, és szerintem én is sok időt el fogok itt tölteni, főleg ha véglegesen is a városba költözök.
- Nektek mi a véleményetek a játékról? Én kezdem úgy érezni, hogy soha sem fogunk kijutni. - hoztam fel a sokakat kellemetlenül érintő témát, nem is tudom mért. De talán érdekel, hogy ők hogy érzik magukat idebent. - Eleinte nekem kicsit hiányzott a külvilág, de már egészen hozzászoktam az itteni élethez. - Bár nem sokban különbözik a kinti életemtől, csak itt kicsit meg is kell dolgoznom a dolgaimért néha napján. Amíg hallgattam az ő véleményüket elképzeléseiket, elkezdtem játszani a vízzel. Kisebb hullámokat keltve a lábaimmal, amik néha talán túlságosan is nagyra sikerültek és kilötyögtek. Csak nehogy a kiszállásnál ez miatt dobjon valaki egy szaltót...A szemeim hozzá kezdtek szokni a gőzhöz és már kezdtem átlátni rajta, valami egy törölközőkupacból egy tál tejet lefetyel. Csak nem a cicus bujkálna ott? Biztos finom lehet...és a cica is...
- Mondd, Chan, milyen íze van a cicádnak? - kérdeztem tőle halál komoly hangon. Biztos mennyei ragu lenne belőle. - mondd csak, odaadnád esetleg, hogy kipróbálhassak valamit? mondjuk...egy ragut... - a ragura már elnevettem magam.

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1515
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Chancery on Szer. Júl. 31, 2013 5:52 pm

//Jun és Jay :3//

Hmm..
Mrrrr...
Hmrrrr....
Isteniiii:3 Úgy is mondhatnám, ellenék itt egész nap, ázva a jó meleg vízben, nem törődve senkivel és semmivel, nem idegeskedni, nem hepciáskodni, nem gondolkodni. Csak Jun kérdő hangsúlyának hatására kezdem hegyezni fülem a külvilág felé is.

-Én még talán örülnék is, ha sosem jutnánk ki. -válaszolom mosolyogva, kicsit megmozgatja a vállaimat is. -Csak a családom hiányzik, meg az igazi macskám. Más úgy nem igazán.
Aztán kíváncsian hallgatom Jay válaszát is, már ha megteszi. Erről igazából nem is beszéltünk még, amióta megtaláltuk egymást végre, bár én arra tippelek, ő a kijutás mellett fog szavazni. Fogadunk, Richard Parker? :3
Jun következő kérdése után viszont a lefetyelés is abbamarad a törölközőkupac mögül és halk morgással jelzi a tulaj, hogy egy bizonyos valaki szakadjon már le róla, mert kezdi unni a hülyeségeit. Jómagam csak eltöprengek, hümmögve-fejbólintva, de nemigazán tudok válaszolni, így csak széttárom a kezeimet.

-Nem tudom, milyen íze lehet. Nem vagyok kínai, hogy macskát egyek. -aztán kicsit szigorúbbra veszem a hangsúlyt. -Én nem, nem adom kölcsön. Csinálj ragunyúlból ragut, de Álomkelő-ragut nem kapsz. -nyújtom ki a nyelvem és visszasüppedek a békés vízbeli világba. Mintha egy elszaladó kisördögöt is látnék a bokorban, talán többet is, de nem is figyelek rájuk igazán; úgyse az enyémek.
Jun hullámainak hangjai viszont lassan elringatnak a gondolataimban. Feldereng szemeim előtt a végtelen óceán és a csónak a tigrissel, aki épp jóízűen lefetyel valamit maga előtt. Vajon milyen könyv illene egy onsenba, olvasnivalónak? Talán pont a Pi Élete, a sok vízzel és hősséggel, de talán valami más is megtehetné. Mondjuk valami tengerészes-kapitányos, olyanokat úgyse olvastam sokszor.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Szer. Júl. 31, 2013 6:37 pm

//Chan és Jun//

Hát, jómagam a vizet isteninek nem mondanám, mert kezdek lassan főtthúsú Jay lenni, de azért én is jól érzem magam bent.
Mikor végighallgattam Chan válaszát a játékkal kapcsolatban, hogy szeretne itt maradni, pontosítva örülne, ha nem jutnánk ki, belül egy kicsit fájt.
- Igaz, itt az élet sokkal könnyebb, mint odakint. Itt megszerezhetsz könnyedén magadnak bármit, sokkal könnyebben mint odakint. Ha órákig ölsz szörnyeket a mezőn, vagy bárhol, összeszedhetsz annyi pénzt magadnak, amiből megveszel egy házat idebent. Ráadásul itt nap mint nap együtt lehetek Channal, nem vagyunk elválasztva egymástól, azt csinálunk, amit csak akarunk. Nem kell félned attól, hogy nem lesz pénzed rezsire, vagy kirúgnak a munkahelyedről, vagy lebénulsz nyaktól lefelé egy baleset folytán. Csak attól kell félned, hogy valaki megöl. Valaki vagy valami. De őszintén, mégis szeretnék kijutni. Sok dolog van még a valódi világban, amit szeretnék megtenni és nagyon remélem, hogy kijutunk innen. Meghalni pedig nem akarok itt a játékban.
Jun macskaragú említésére fura érzés támad a fejemben, mintha hallanám Álomkelő gondolatait a morgásán keresztül. Ezt el is mondom mindkettejüknek:
- Jun, ÁK ezt üzeni neked: Ha csak egy ujjal is hozzám mersz érni, szétkaparom az arcod és cafatokra szedlek, amíg csak lélegzel! Tudod, kiből főzzél te ragut! Fogjá' magadnak egy galambot aztán süssed ki azt, vazze'!
-mosolyodom el hirtelen. - Te lány, neked meg köszönöm a tejet, többször is gondolhatnánk erre.
Hogy hogyan érthettem meg azt amit mond? Passz. Lehet, nem is értettem, csak bemeséltem magamnak.

Mindenesetre én is visszamerülök a vízbe, kicsit megsimogatva Chan hátát meg egy puszit is nyomtam az arcára.
Vajon tényleg nem fogunk innen soha se kijutni? Nagyon remélem, hogy de. Nem akarok ebben a világban eltűnni, mégha sokaknak nem is hiányoznék odakint...

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jun on Szer. Júl. 31, 2013 7:52 pm

// Chan és Jay :3//
Érdeklődve hallgatom végig mind a két fél elgondolását. Channal ellenben én cseppet sem hiányolom a családom, sőt pontosan ugyanaz van mintha kint lennék. Talán az az egy különbség, hogy nem halmoz el senki csak úgy ajándékokkal, hanem kell hozzá egy kicsit dolgoznom is...
- Talán igazad van, egy ragunyúl jobban esne mint a cica. - majd meghallgattam Jaytől Álomkelő gondolatainak fordítását, ami megnevettetett. - Nem is tudtam, hogy beszéled a nyelvet. - lepődtem meg, majd Álomkelőt kerestem a tekintetemmel, aki kicsit sértődötten sőt egyenesen bosszúsan néz rám. Egy ideig szemezgetünk egymással, majd visszatér a tejecskéjéhez, én pedig a többiek felé fordulok. De mintha valami más lenne, Jay kezd vörösödni, Chan pedig egyre jobban ellazult. Szinte már ki sem látszik a vízből...Sőt én is mintha erőtlenebbül érezném magam. Mióta is vagyunk a vízben? Tíz perce már biztos...
- Szerintem jobb lenne ha kiszállnánk, mielőtt még valaki rosszul lesz a víztől. - javasoltam aggodalmaskodva. Főleg Chan miatt aggódva, remélve hogy még nem késtem el a figyelmeztetéssel. Elég ciki lenne, ha ezzel tenném tönkre az első onsen élményüket. Ha nem sikerül kikelteni a vízből akkor megrázom kicsit, vagy akár kihúzom a vízből.
- Később ha gondoljátok még visszanézhettek szerintem estére sem lesz bezárva, szóval eltölthettek néhány romantikus percet kettesben- javasoltam közben perverz mosoly rajzolódott az arcomon, majd próbáltam a kissé nedves törölközővel takargatni magam. - Most egy kis hideg vízzel öblítsétek le magatokat, nehogy rosszul legyetek. - mosolyogtam rájuk, majd elindultam én is mosakodni. Álomkelő közelében egy mosolyt engedtem felé, amire szinte biztosan fúj, főleg az utóbbi kis malőrök miatt...Ez a fürdőház majdnem olyan jó volt mint az emlékeimben élő volt. Már megérte kiadni érte azt a pár aranyat, és a tej sem lehet rossz, főleg ha Álomkelő ennyire szereti. Hmm hideg tejecske, már alig várom. Már a gondolattól is összefut a nyál a számban.

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1515
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Chancery on Szer. Júl. 31, 2013 9:27 pm

//Jun és Jay :3//

-...Hülye...
-Egyetértek. -bólintok még mindig cicamosollyal az arcomon, és bár a választ Richard Parkernek címeztem, valaki biztos magára veszi, tekintve, hogy őt csak én hallom. Egyébként is, tigrisem, hol van az aranyam? Legszívesebben kezdenék vitatkozni Jay-el a kijutást illetően, de túlzottan is jólesik a fürdő ahhoz, hogy ilyen piszlicsáré hepciáskodással elrontsam. Hisz annyiban nincs igaza, hogy itt könnyebben halhatunk - szerintem még nehezebben is. Itt akkor halsz meg, ha valaki megöl álnok módon, mert nem figyelsz oda, vagy ha lecsap a boss. Odakint meg az is elég, ha valaki túl sokat ivott a kelleténél a volánnál.
Gondolataimba merülve lebegek tovább @.@ 
Lebegek és nézek a felhőket a narancssárga égen, mellettem a csónak, benne a tigrissel. Nincs semmi más, csak én meg Richard Parker. Így vagyunk egy darabig, amíg valaki meg nem bökdös és mintha a távolból szólna Jun hangja, hogy ideje kiszállni.

-Nemáá'... -húzom el a szám. Harcolnék tovább, hogy én mégpedig maradok még, mert jólesik, mikor Richard Parker megint megszólal.
-Hallgass rájuk.
Cöh. Najó. Viszont arra választ fogsz adni este, hogy miért hallak itt többször annak ellenére, hogy mentálisan teljesen jól vagyok, nincs se adrenalin, se félelem.
Jaybe kapaszkodva, és igen kelletlenül végül kikecmergek a vízből, de mikor meghallom, hogy zúdítsuk le magunkat hideggel is, legszívesebben ugornék vissza. Utálom a hideg vizet, én a meleget szeretem, pont azt a hőfokot, amilyen az onsen víze. Odahaza is olyan forró vízben szeretek fürdeni, amiből Jay sikítva ugrik ki. Talán emiatt nem is követjük a mondást, hogy "spórolj a vízzel, fürödj a pároddal"?
Hirtelen zúdítom magamra a hideget, hogy lehetőleg minél kevesebb ideig maradjak alatta, ami talán fél másodpercet sem tesz ki, és már törölközök is, hogy ennek a legutolsó lépésnek még az emlékét is elfeledjem, és maradjon csak a jó forró onsenes emlékem.
Meghajlok Jun előtt, ahogy azt az animékben már sokszor láttam, miközben magam mellé utasítom a macskámat is.
-Köszönjük, Jun drága. ^^

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Szer. Júl. 31, 2013 9:53 pm

//Chan és Jun//

Immáron puhára főve figyelem Jun válaszát, miszernt a ragunyúl jobban esne, mint a cica. Hát, az tuti.
-"Nem is tudtam, hogy beszéled a nyelvet. " szólt Jun, mire kicsit értetlenül néztem.
-Hát, őszintén szólva, én se tudtam róla, csak most derült ki. De az is lehet, csak véletlen volt ^^; - vakargatom kicsit a fejemet "cikisen".
Jun szemezgetett ÁK-val egy kicsit, én pedig szerelmemet néztem meg kicsit alaposabban. Mármint ami a vízből kilátszott. Tehát az arca, csukott szemmel, az igazi nyugodtság arca. Mintha semmi nem lenne ezen a világon most az onsenen kívül. Ismerem már szegényt, annyira bele tud merülni valamibe, hogy aztán az ember nagyon nehezen tudja kirángatni belőle. Hiába, ő ilyen.
Jun javaslatára, hogy szálljunk ki, egyetértően bólogatok. Arra, hogy néhány romantikus percet eltöltsünk viszont kissé a fejemet rázom. Ezt talán nem publikusan kellene.
Kis hideg víz, kis hideg víz. Channal együtt kikászálódtam a medencéből, fogva a kezét és próbáltam minél jobban támogatni, mert tudom, ha sokáig vízben vagyunk, utána sokkal nehezebbnek érezzük magunkat.
Egy újabb kis "zuhany" után pedig én is megköszönöm Junnak, hogy megfőhettem :DHabár én nem hajolok meg, de kicsit biccentek.
- Jaja, köszi szépen,  jobb volt, mint amire számítottam. Smile
Ekkor már Álomkelő is hozzánk csapódott Chan hívására, én pedig elmélyedek azon gondolataimban, vajon mi fog történni velünk holnap. Hisz itt minden nap történik az emberrel valami. Egyszer onsenbe megy, másnap legyak pár disznót, és csak telnek a napok, hetek, hónapok. Vajon mennyi ideig leszünk ide bezárva?
Egy biztos: aki ezt a játékot tervezte, azt akarta, hogy az itteni emberek majdhogynem teljes életet tudjanak élni...

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jun on Szer. Júl. 31, 2013 10:18 pm

// Chan és Jay :3//
Kicsit nehézkesen de végül sikerült Chant is visszatérítenünk közénk, és végül mindannyian leöblítettük magunkat. Egy villámgyors de alapos törölközés, a ruhákat magamra kaptam, mielőtt még bárki olyasmit látna amit nem lenne szabad. Vagyis talán inkább megrémisztené őket. Kicsit elkuncogtam magam. Majd Chan és Jay megköszönték a kellemes onsen élményt, amire én is meghajoltam, egy széles mosoly kíséretében.
- Én köszönöm, nagyon jól éreztem magam, főleg a délelőtti kis randinkon. - kacsintottam csábosan Álomkelőre, majd Chanra. Mindig is szerettem félreérthető helyzeteket kialakítani. Már köszöntem is volna el a többiektől és mentem volna a szobácskám felé amikor eszembe jutott, hogy valami kimaradt.
- Mindenki állj! - szólítottam le őket. - majdnem kimaradt a legfontosabb dolog! - majd megragadtam a kezüket és a pult felé igyekeztem ahol rögtön rendeltem magunknak egy-egy üveg tejecskét. Természetesen végül négy üvegcse lett, nem lenne szép kihagyni a cicust, főleg azok után hogy ígértem neki is. Amint az eladó kihozta nekünk odagurítottam neki azt a pár aranyat majd Chanék kezébe nyomtam az üvegeket.
- A fürdőzés után mindig jól esik egy kis friss tejecske. - amint kimondtam azzal a lendülettel lepattintottam a tejes üveg tetejét és már meg is húztam. - Áh! Isteni. -majd letöröltem a szám széléről a tejbajuszkát. - Remélem majd máskor is összefutunk így közösen. Közös vadászat vagy kirándulás keretében. - A fáradtságtól már nem igen láttam, és a forróvíz is elvette az erőmet, itt lenne az ideje felavatni a szobát amit kivettem. Majd egy újabb meghajlás kíséretében elköszöntem tőlük.
- Én most nyugovóra térek, szép estét és köszönöm a mai kalandokat. - éppen indultam volna el amikor eszembe jutott egy apróság. Jay felé rohantam és megpróbáltam halkan csak neki hallhatóan súgni a következőket. - Elfelejtettem mondani, az a hír járja, hogy az onsen vize javít a teljesítő képességen, és nem kell visszafognod magad nincs hallgatózás jártasságom. - majd hátrébb ugrottam és felrohantam a lépcsőn.
- Sziasztok! Jó éjt neked is cicuuus~♪ - Egy kis béke és nyugalom, pihe puha párnácskák és alvás. Jó hosszú alvás.

// Köszönöm a játékot :3 Bármikor vevő vagyok egy újabbra^^//

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1515
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Chancery on Csüt. Aug. 01, 2013 12:38 am

//Jun és Jay :3//

Vissza akajok menni, olyan jó meleg volt T_T
Igaz, ahogy hűl le a testem, úgy múlik a szívfájdalmam, hogy ki kellett végül kászálódjak a medencéből. Viszont: holnap is lesz nap, vagy ha nem is olyan hamar, később még ellátogathatunk ide. Mondjuk kettesben. Ha nem is onsenbe, akkor valami más romantikus helyre.
Ha egyszer elkap a merengés, akkor abból nem egyhamar szoktam szabadulni, még öltözködés közben is jár az agyam. Úgy érzem magam, mint akit kicseréltek, ami betudható a gyógyító víznek is akár. Mégis van valami olyan érzésem, hogy alig egy-két nap és megint jönni fog valami, ami visszazökkent.
..Minek aggódom ilyesmiért? Miért törődöm a jövővel? Csak most döbbenek rá, hogy hol is vagyok és milyen helyzetben.
Más lányok már a gondolattól is rendre romantikus hangulatba kerülnek. Én bezzeg csak akkor, amikor már a küszöbön állunk. Már hetek óta újra együtt vagyunk, de még csak most fogom fel a dolgot. Ennyire elmerültem volna a harcban és a fejlődésben?

-Mindenki állj!
-Jaj, igenis! -vágom magam haptákba, és nézek, hogy most mi lehet. Szó szerint megijedtem, de szerencsére semmi komoly, csak Jun kedveskedik nekünk még utoljára. Istenem, belepirulok már lassan, annyi mindent kapunk tőle. A valóságban miért nincs több ilyen ember? És az biztos, hogy ezt rettentően meg fogom neki hálálni... mondjuk majd engedem, hogy megmossa a hátam Very Happy
Bár önmagában nem szeretem a tejet, ezúttal igaza van, jólesik. Igaz, csak a felét iszom meg, a másik felét odaöntöm ÁK-nak, aki boldogan lefetyel és pillanatok alatt bepuszilja az egész adagját. Kicsit mintha gondolkodna, mereven néz fel Junra, aztán félig-meddig hozzádörgölőzik a lábához, hogy rögtön ugorjon is az enyém mögé. Sunyi mosollyal kísérem figyelemmel a jelenetet, aztán Jun még súgott valamit kedvesemnek, hogy ugrabugrálva visszavonuljon a szobájába.

-Szia neked is, és köszönjük! <3 -integet egy sort, majd megragadom Jay karját és alig várom, hogy mi is beérjünk a szobákba. -No, mit sugdosott neked? -kérdezem széles mosollyal, ahogy azt szoktam. Közben az agyam tovább dolgozik mindenféle esti program kigondolásán.
Ritkán kerülök romantikus hangulatba, de akkor nagyon. :3


//Szintúgy :3 Még a végén eléred, hogy ÁK megkedvel téged Razz//

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Csüt. Aug. 01, 2013 1:04 am

Gyors öltözködés, és már kinnt is voltunk az onsen vizes területéről. Szárazan, melegen jöttünk ki az öltözőből az előtérbe. Lassan elköszöntünk hát Juntól és indultunk volna kéz-a-kézben Channal a szobánk felé, mikor Jun ránkszólt:
-"Mindenki állj!"
Meg is ijedkem kicsit, hogy most miafenevan, mit akar még tőlünk. Szívem itt mellettem egyből vigyázállásba vágta magát, mintha egy katona lenne.
Aztán mikor megkaptuk a tejet, meglepődtem: hideg tej, csak úgy? Hát egye fene, szeretem a tejet, meg szomjas is vagyok. Lassan, kortyokban ittam, még láttam, ahogy ÁK hozzádörgölődzik kicsit Jun lábához, talán a plusz tejadagért.
Az utolsó kortynál tartottam, Jun elköszönt szépen tőlünk, majd odasúgta nekem:
-"Elfelejtettem mondani, az a hír járja, hogy az onsen vize javít a teljesítő képességen, és nem kell visszafognod magad nincs hallgatózás jártasságom."
Majdhogynem kiköptem azt a kis italt, ami még a számba volt, de "megúsztam" egy félrenyeléssel és egy kis köhögéssel.
Furán néztem Junra, csakhogy éreztessem vele: furcsa vagy.
Egy lány nem nagyon szokott ilyesmiket mondogatni. Nagyon furcsa. Viszont mindenesetre, elindított bennem egy kis fantáziálást Chan felé...
-Oké, köszi, szia, majd még találkozunk!- köszöntem el én is végül Juntól.
Ekkor ért egyből szerelmem kérdése, vigyorgó arccal:
-No, mit sugdosott neked?
Kicsit elpirultam, mert fantáziám egyből jobban elindult. Nem is azért, mert teljesítménynövelő az onsen, hanem mert, ha jól tudom, itt ha nincs hallgatózás képességed, senki nem hallja azt, ami a szobában van, hacsak nem kopog be.
-Semmi különöset cica... csak egy kis dolgot. Menjünk be a szobába, majd bent elmondom... - az utolsó szavakat szinte már a fülébe suttogom bele, majd egy apró, puha csókot adok a nyakicájára és picit megharapom a fülcimpáját. Úgyse látja senki....

//Én is köszönöm, és bocsi, hogy többször olyan sokat kellett várni rám ^^;//

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 01, 2013 4:12 pm

Jun: Tartós Specialitás Potion (három körig 5-tel növeli a spec. képesség pontjaid)
Jay: Gyenge Gyengítő Méreg (-2 erő, minden találattal, maximum 3 találatig marad a pengén)
Chancery: Bőr Cipő (+2 gyorsaság)

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Saya on Pént. Aug. 02, 2013 11:30 pm

//Jay :3//

-Hugi, én szeretem ezt a helyet! Minden olyan zöld! -ugrálok örömömben a város felé vezető úton. Picikét bejártam a mezőket, de tényleg csak pirunyit, mert már este van és ilyenkor sok az ismeretlen mob odakint. Hugi csak hümmög a szokásos mogorvaságában, mert ő jobban szereti a vér vörös színét, mint az én hajam zöldjét.
Na, már csak ezért is nem akarok visszamenni az első szintre, ott nincs ennyi zöld, és így jobban tudlak idegesíteni téged. Hugi, még mindig nem akarsz eltűnni a fejemből?

~Soha.~
Oké, ahogy akarod, de nem foglak kiengedni.
Délután amúgy akartam én küldizni, hogy eléggé kifáradj te is és most aludjunk, de valami cicafüles lány elragadta az utolsót a tábláról, én meg nem mertem odamenni, hogy megkérjem, had csináljam meg én. Lesz majd később is küldi, és majd akkor azt megcsinálom és akkor hármas szintű leszek! Az nagyon jó lesz, mert talán a hármas szint még zöldebb, mint ez, és akkor éghetsz a rosszindulatodban, Hugi Razz
Dúdolva ugrálok az utcaköveken, mindig próbálok a lámpák fénye alá kerülni. Odahaza a Kezdetek Városában az árnyékban bújtam meg mindig, mert vadásztam, de most nem akarok vadászni senkire meg semmire.

~Én viszont majd fogok, később.~
-Ha meg rajtam múlik, akkor soha! -kuncogok és tovább ugrálok a köveken, egészen addig, amíg meg nem látok valakit az utcán.
Ismerős, mintha láttam volna már valahol. Szemüveges, de nem tudom, honnan rémlik, hogy ki ő. Puszit ad annak a cicahajúnak, aki elcsente előlünk a küldetést, aztán a cicahaj eltűnik pár kattintás után.
Tehát most indul arra a küldetésre, nyuu T_T
Félredöntött fejjel nézem még mindig a fiút, mert tényleg nagyon ismerős, de nem tudom, honnan. Rá akarok jönni, de nem megyek oda kérdezni, mert még hülyének fog nézni és azt nem akarom.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Szomb. Aug. 03, 2013 2:29 am

//Saya//

A tegnap esti onsenes élmény utàn elég sokàig aludtunk Channal, kifárasztott a nap is, meg azt este is.
Dél körül azért már felkeltünk. Egy gyors ebéd utàn kimentünk a főtérre,  hogy megnézzük, hogy van-e valami küldetés. Volt is, de csak egy mindössze, és olyan, amit sajnos csak egyedül lehet megcsinálni. Így hát szerelmemnek átadva a stafétabotot, hozzá úgyis jobban illett a dolog. No, sebaj, lesz itt még küldetés. Viszont csak este indul majd el, addig még sokmindent lehet csinálni. Bevásároltunk minenből, ami kellhet majd neki, és sokkal hamarabb eltelt az a pár óra, mint számítottam. Így hát este kikísértem a küldi indulási helyéről, sok sikert kívántam páromnak, még egy gyors puszit is adtam neki szerencsehozónak, aztán pár klikk után, gyönyörű fényeffektekkel elteleportált a szemem elől.
Miután elment, furcsa érzés volt a nyakam körül: mintha valaki figyelne. Nem volt valami nehéz észrevenni az illetőt, egy zöld hajú kislányt, aki egy szál fehér ruhában,  félredöntött fejjel és szomorú tekintettel bambult felém egy lámpa alatt. Hát, biztos nem egy nagy rejtőzködőmester a kicsi, nevetem el magamban magamat. Szegény.. vajon hány éves lehet? Egyedül van itt a SAO-ban? De akkor hogy élhette túl eddig? Valami itt nagyon furcsa, mintha valahol már egyébként is láttam volna ezt a kislányt. Mindenesetre szép lassan odasétálok komótosan, kicsit közelebb érve már integetve is.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de ismerjük mi egymást valahonnan? Engem Jaynek hívnak egyébként. Észrevettem, hogy nagyon néztél minket  Minden rendben? - kérdeztem, mintegy talán túlságosan is aggodalmaskodva. Ez van, ilyen vagyok, nem tehetek róla, ilyen a természetem, aggódok az emberekért akkor is, mikor nem kéne.


A hozzászólást Jay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 05, 2013 8:22 pm-kor.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Saya on Szomb. Aug. 03, 2013 1:13 pm

//Jay :3//

Hugi sutyorogni kezd, mindenféle gonosz dolgot. Érzem, ahogy a rosszindulata lassan ellepi az egész fejemet, és mintha csápokkal ölelné körbe a fejem, hogy átvegye az irányítást.
~Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Hisz tudod, az éjszakák az enyémek. Had vadásszak, csak picit. Nem tart sokáig, hisz nézd; a buta kis áldozat már jön is felénk. Micsoda hülye egy képe van, bamba, mint egy őz. Nővérkém, had szórakozzak, csak egy kicsit. Ígérem, nem fogom megölni, csak sárga leszel egy kicsit megint.~
Lehunyom a szemem. Nem, Hugi. A válaszom: nem.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de ismerjük mi egymást valahonnan?
Nem.
- Engem Jaynek hívnak egyébként. Észrevettem, hogy nagyon néztél minket  Minden rendben?
Nem! Hugi, nem! Menj szépen vissza a helyedre és hagyd békén az agyamat!
De nem teszi. Az a ködszerű valami jelen van, látom, ahogy vigyorog rám, a vörös szemei villognak, és szőke fürtjei mocskosan hullanak a vállára. Kivillannak fehér fogai, ahogy odalép a fiúhoz.
Ne tedd...
Úgyis csak képzelődöm, de akkor se tedd, kérlek!

~Miért ne? Ez csak egy buta őzike. Finom ragu lesz belőle, és aztán a cicafület is megehetjük.
Emlékszel cicafülre, nem igaz? Ő volt az, akit először akartunk, akkor még közösen, megölni, de a pókja elkergetett minket.
De most itt ez a srác. Láthatólag közel áll hozzá. Nem tart sokáig.~

Nyújtja a kezét, amit csak én látok. Legszívesebben ráugranék, de tudom, hogy ő nem létezik. A Hugi nem létezik. A Hugi nem létezik. A Hugi nem...
Le kell őt győznöm! Tudom, mit akar, látom. Megöli a fiút. Aztán megöli a lányt. És megöl engem is.
Nyitom a szám, de nem jön ki hang a torkomon. A Hugi nem engedi, de a lábaim fölött még nincs irányítása. A Jayhez szaladok - ez a neve, ugye? Már nem is emlékszem -, szinte nekiütközök és olyan erősen markolom az ingét, belefúrva az arcom, ahogy csak lehet, de széttépni nem akarom.
Behunyom a szemem és azt képzelem, hogy egy nagy legyezővel kergetem vissza a Hugit a helyére.
Így telik el tán egy perc. Remélem, a Jay addig nem kergetel. Aztán a Hugi lassan visszavonult, elhalkult, eltűnt, csak a jelenlétét éreztem egy kis gombócba gyűrődve az agyam legmélyén. Kinyitottam a szám: ismét volt hangom, még ha reszketeg is.

-B-B-Bocsánat...
De nem engedem el, nem emelem fel az arcom. Olyan jó így lenni most.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Szomb. Aug. 03, 2013 3:15 pm

//Saya//

A kislány, miután hozzászóltam, nagyon furán viselkedett, megdermedve állt, mikor odasétáltam, a semmibe meredve, kérdésemre nem is válaszolt, mintha nem is hallotta volna. Magába meredve állt ott, kicsit kezdtem már kellemetlenül érezni magam. Egyszer azonban csak elkezdett rohanni felém teljes erővel, de nem volt veszélyérzetem ezzel kapcsolatban: meg eléggé meg is lepett eme lépésével. Nekem ütközött és, mintha sírna, belefúrta a fejét az ingembe, és úgy csimpaszkodott rajtam, minthogyha az élete múlna ezen.
-Héhéhé, mi a gond kislány? - nem is kicsit megrémülve kérdeztem, de nem válaszolt, csak még jobban szorított.
Ennek a lánynak segítségre van szüksége, de hogyan tudnék segíteni, egyáltalán mi baja lehet?
Hogy egy percig vagy egy óráig álldogáltunk ott a lámpa alatt, fogalmam sincs.
Egyszer viszont hangot hallottam, ami a lánytól jött:
"-B-b-bocsánat..."- mondta remegő hangon.
Nem tudtam semmit sem mondani erre. Kezemet a fejére tettem, megsimogattam, és egy kicsit magamhoz szorítottam.
- Semmi baj. Először is nyugodj meg, aztán meséld el, mi a baj. Rendben? - szóltam minél kedvesebb, nyugodtabb hangon.
Még egy kicsit hagytam, hogy szorítson, hogy lenyugodjon, majd mikor már megenyhült kicsit, mégegyszer megsimogatom a fejét, majd odahívom az egyik padhoz, hogy leüljünk és elmesélhesse, mi történt vele. Odanyújtom mosolyogva hát a kezem neki, és csak annyit mindok:
- Gyere, keressünk egy ülőhelyet, aztán beszélgessünk egy kicsit. Okés? Smile


A hozzászólást Jay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 05, 2013 8:21 pm-kor.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Saya on Szomb. Aug. 03, 2013 3:58 pm

//Jay :3//

Deja vu, nem is, dupla deja vu érzésem van, tudjátok, az olyan, mint mikor úgy érzem, valami megtörtént, ami már szintén megtörtént valamikor egyszer. Valami a fejemre nehezedik, és már kezdek megijedni, hogy a Hugi az, de nem, csak a Jay simogatja meg a fejem.
És valaki már simogatta régen, de nem tudom, kicsoda.
Zöldet látok, zöld padlót, zöld szobát, és egy alakot. Láttam már valamikor, de nem tudom, ki ő. Mosolyog és a fejemet simogatja, azt mondja, "Semmi baj, Saya". De én csak a játékban vagyok Saya...
~Biztos vagy te abban?~
Hugi nem moccan, de tudom, hogy csak arra vár, mikor gyengülök el megint. Ő folyton ilyen, kis gonosz. Bár kitéphetném magamból és mehetnék tovább nélküle. Mindegy, az a lényeg, hogy most visszavonult, és elengedhetem a Jay bácsit.

-Izé... köszönöm... és bocsánat. -hebegem, és megfogom a kezét, hogy a padhoz mehessünk. Még soha senki nem vezetett kézenfogva, pedig olyan jól esik. Illetve talán a Papa, de őt nem ismerem, nem emlékszem rá. Hugi, a Papa jó ember volt?
Leülök és összehúzom magam, de még mindig félek. Félek, hogy a Hugi hirtelen fog támadni... de talán ha elterelem a figyelmem, akkor nem lesz semmi bajom. Csak az a gond, hogy semmi sem jut eszembe. Nem beszéltem még sok emberrel, mint mások, és nem tudom, mit szoktak ilyenkor csinálni. De a Hugiról nem akarok mesélni, az biztos...

-Én csak... csak megijedtem. Előbb volt itt egy gonosz. De már elment. -felelem végül. Ez jó, elárulom vele a Hugit, de nem is, pont, mint eddig. Picit meg is moccan miatta, de aztán visszavonul. Megijedtél? Ijedj is, mert előbb-utóbb úgyis elkergetlek.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Hétf. Aug. 05, 2013 8:34 pm

//Saya//

-Izé... köszönöm... és bocsánat.- habogott a kicsi, de azért megfogta a kezem, így szépen odavezettem kézen fogva az egyik padhoz, majd leültünk rá mind a ketten. Nem ültem hozzá túl közel, nehogy bárki is félre értse, hogy mit művelek én itt egy kislánnyal, akin csak egy fehér ruha van. Meg hogy ő se érthesse félre. Mondjuk, ő rohant belém előszőr, de akkor sem akarok bajt ebből.
Mikor ránéztem, nagyon úgy tűnt, hogy fél valamitől, vagy valakitől. Megkérdeztem hát, hogy mi a baj, de csak annyit válaszolt, hogy volt itt egy gonosz, aki már elment.
- De hisz senki gonosz nem volt itt a környéken, csak én és a párom, meg az njk-k.. vagy álruha lett volna rajta? Láttál valakit? - nézek körbe alaposan, de mivel nem látok senki gyanúsat, így visszafordulok beszélgetőpartneremhez.
-Az én nevemet már tudod, megkérdezhetem esetleg a tiédet, ha nem tartod túl tolakodónak? - teszem fel a kérdést megint, hogy legalább tudjam, hogy hívjam. Ilyen sötétben egyáltalán mit keresett kint?
- Tényleg, jut eszembe még megkérdezni: hogyhogy ilyen későn kinnt vagy? Kerestél esetleg valakit, vagy küldetést csinálsz?- érdeklődtem tovább.
Aggódom ezért a kicsiért, annyira ártatlannak és védtelennek tűnik, ráadásul nagyon fura érzésem van. Mintha valóban nem lennénk egyedül és valaki folyamatosan figyelne minket. Ilyenkor sajnálom, hogy még nem vagyok magasabb szintű és nincs olyan képességgel, amivel a rejtőzködő vagy lopakodó embereket észlelhetem..
Gondolataimba próbálok nem túlságosan belemélyedni, figyelni a lányra.
Tényleg, vajon Chan mit fog szólni, ha hamar fog visszatérni a küldetésről és meglátja, hogy egy ilyen kislánnyal beszélgetek? Biztos ő is édesnek találná. Hisz tényleg az a zöld hosszú hajával.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Saya on Kedd. Aug. 06, 2013 12:19 am

//Jay :3//

Rázom a fejem és azt kívánom, hogy a Jay bácsi ne keresgéljen. Úgyis itt van az a gonosz, de most nem fog gonoszkodni, különben el fogom látni a baját, úgybizony! Hiába kuncogsz, Hugi, tudod jól, hogy igazat mondok.
-Watashi wa... Saya. -válaszolom, nem tudom, miért japánul, egyszerűen csak így jött. Aztán persze jön a szokott kérdés is. Mit csinálok egyedül, hol vannak a szüleim, tuti ezek fognak következni. Elfintorodom. Utálom az ilyet. Miért kérdez mindenki rögtön ilyeneket? Most legyek őszinte?
Félredöntött fejjel megnézem a Jay bácsit. Aranyos szeme van, meg aranyos arca, meg mókás szemüvege, mint a cicalánynak. Pedig ide nem is kell szemüveg, elvileg. Mondjuk a vak kislány se lát mindig, vajon ők is olyanok, csak a szemüveg meggyógyítja őket?

-Én csak szeretek kint lenni. Ilyenkor nincsenek itt annyian. Nincs olyan sok kérdés. Meg nem akarnak folyton elhurcolni abba az izébe az első szinten a többi gyerek közé. -húzom fel az orrom, mert én igenis elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül kószáljak. -Amúgy is a Cicafül előlem csente el a küldetést. Csak... asszem nem vett észre. És most szabad vagyok, mert semmi dolgom. És csak erre jártam.
A lábam nem ér le a földre. Mit kell ilyenkor csinálni? Lóbálni:3 Aztán felemelem a kezem, lehívom a szürke valamit, pötyögök, és elővarázsolok két kindertojást. Még a Játéksarokban vettem őket tegnap, mielőtt eljöttem. Az egyiket odanyújtom a Jay bácsinak.
-Szereti? Én most sokat vettem^^
Ha elfogadja, odaadom, ha nem, akkor vállat vonok és leteszem a padra, óvatosan, hogy ne pixeleződjön el, amíg megeszem a másikat. Így-úgy, utána még nézem egy darabig a Jay bácsi arcát, aztán megkérdezem. -Miért van rajtad a szemüveg? Meg a Cicafülön?

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Pént. Aug. 09, 2013 6:31 pm

//Saya//

Miközben beszélgetünk a kicsike elkezdi rázni a fejét, valószínűleg azon kérdésemre, hogy látott-e itt valakit.
Majd elárulja a nevét is: Saya. Bár japán tudásom gyenge, mint a harmat, a watashi wa-t animékből már sokszor hallottam.
További kérdéseimre is válaszol, szerencsére, nem úgy tűnik, hogy harapófogóval kell kihúznom belőle a dolgokat. Beszédes egy lányka.
Említésére, hogy a gyerekeket el"hurcolják" az első szinten található óvóházba, kicsit elmosolyodom, mert olyan "kikéremmagamnak" hangsúlyban mondta.
- Hát, mindenesetre örülök, hogy találkoztunk Saya, bár hogy őszinte legyek, megijesztettél az előbb, azt hittem, valami komolyabb bajod van.
Láblógatás és kindertojás kínálgatása következett, melyet egy köszönöm szépennel el is fogadtam. Kibontottam, megettem, a játékot belőle pedig odaadtam Saya-nak, én úgyse nagyon tudnék mit kezdeni vele.
Egy ideje már csöndben ültünk egymás mellett, mikor észrevettem, hogy nagyon bámul valaki. Az a valaki pedig ott ült mellettem.
-"Miért van rajtad a szemüveg? Meg a Cicafülön?" - kérdezte kíváncsian.
Megmozgattam az orromon a szemüveget, levettem, majd vissza, de semmi különbséget nem éreztem. Tényleg, itt szemüveg nélkül is meg lehetne lenni.
- Hát, szerintem már csak megszokásból van rajtam. Azt hittem, hogy ebben a világban is kell majd hordanom, de tévedtem. Cicafület pedig egyébként Chancery-nek hívját, de hívhatod Channak is, meg Chan-Chan-nak is, de felőlem maradhat Cicafül is Smile- mosolyodom megint csak el.
Leveszem a szemüvegem, majd odanyújtom Saya-nak.
-No, kipróbálod, hogy milyen szemüvegesnek lenni? Csak vigyázz, el ne ejtsd, mert fogalmam sincs, hogy egyáltalán lehet-e kapni másikat itt a játékban, szóval csak óvatosan.
Ha elveszi, elveszi, ha nem, akkor visszabiggyesztem az orromra.
-Apropó.. neked van hol laknod? - érdeklődöm még egy kicsit.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Saya on Pént. Aug. 09, 2013 7:52 pm

//Jay :3//

~Chancery. Milyen hülye név.~
Miért?
~Mert azt jelenti, 'kancellária'. Mégis ki az a hülye, aki ennek nevezi el magát?~
Talán pont a Cicafül, biztos tetszett neki a szó. Ne ítélj el senkit a háta mögött, Hugi, az rossz dolog.
Miután kicsit leteremtettem, a Hugi megint visszavonul, mint az ijedt kispatkány, és csak füleli a további eseményeket. Érzem, hogy minden idegszálával minket figyel, mert mindig is utálta a gondolatát annak, hogy másokkal is beszélgessek rajta kívül, meg hogy kapcsolataim legyenek.

-És mire jó a szemüveg? Vakok vagytok, és ezzel láttok? Mert találkoztam már egy vak lánnyal, de neki nem volt szemüvege. -figyelem, ahogy a Jay bácsi leveszi a szemüvegét. Milyen más az arca nélküle. Mókás. Mármint a változás. Szemüvegben olyan kis izé, a szemüveg nélkül meg kerek, és a szemei is kisebbek.
Óvatosan megragadom a szemüveg szárát és megforgatom. De hát ez csak üveg!

~...mivel szemÜVEG...~
Jó-jó tudom. Megnézem az üveget is, így messziről ha belenézek, akkor mintha összezsugorítaná a köveket. Ez így mégis mire való? Aztán felveszem a fejemre, úgy, ahogy azt a Jay bácsin is láttam, de semmi változás, csak a kövek lettek ugyanakkora méretűek, mint amekkorák valóban. De akkor ez odakint vajon hogy működhet? Mert nem értem x__x
Leveszem és visszaadom a tulajának, aztán kibontom a kis játékot is a kindertojásból. Valami műanyag cicafigura egy kosárban. De édes *.* Megtartom, és majd kiteszem valahova emlékbe.
Aztán a Jay bácsi megint kérdez valamit, mire elgondolkodom, aztán megrázom a fejem.
-Nem. Mindig el akartam vinni "nekem való helyre", de ahhoz nem volt kedvem, így mindig az utcán aludtam, vagy ott, ahol biztonságban voltam.
"Már amikor aludtam... mert olyankor a Hugi úgyis vigyázott rám." teszem hozzá magamban.

Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 692
Join date : 2013. May. 17.
Age : 13
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 28
Exp:
3040/3100  (3040/3100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Jay on Pént. Aug. 09, 2013 8:22 pm

//Saya//

A beszélgetésünk valóban hosszabb, mint vártam, azt hittem, egy pár mondatos szócsere, aztán vége is. Erre itt ülök későn este Arbus főterén, mintha semmi gondom nem lenne, holott rengeteg van. De valahogy vicces és nyugtató Saya mellett ülni, de mégis valahogy a zsigereimben érzem, valami nem oké körülötte.
Olyan érzésem lenne, mikor csöndben van, mintha magában beszélne. Mondjuk én is szoktam, meg mindenki más, hisz hogyan gondolkodnánk ha nem vitáznánk saját magunkkal? Viszont ha magunkkal vitázunk, akkor önnön elménket akarjuk arról meggyőzni, hogy nincs igaza, tehát..... @.@
-És mire jó a szemüveg? Vakok vagytok, és ezzel láttok? Mert találkoztam már egy vak lánnyal, de neki nem volt szemüvege- kérdezi Saya, mire felnevetek megintcsak.
- Nem, nem dehogyis, nem vagyunk vakok, csupán rossz a szemünk. Ha vakok lennénk, teljesen mindegy lenne, hogy van-e rajtunk szemüveg, vagy nincs, akkor se látnánk. Ha el"romlik" a szemed, az csak annyit jelent, hogy a szemedben lévő "lencse" rugalmatlanná válik, vagy rosszul görbül az ember szeme, attól függ, hogy közelre vagy távolra látsz rosszul. Persze, sok minden is közrejátszhat, például ha van egy úgynevezett fénytörés a szemedben, akkor más szögben kell a szemüvegben a lencséket megcsiszolniuk, így korrigálva a szem romlását, hogy az illető jól láthasson. A való életben sajnos nekem ez a problémám van, és nagyon nehéz szemüveg nélkül lennem odakint: elveszítem akkor a magasságérzetem, plusz teljesen máshogy látom a világot. Örülj, hogy neked nem kell szemüveg, mert iszonyatos egy tehet, sok mindent csak azért nem merek vagy nem tudok megcsinálni, mert szemüveges vagyok. - magyarázom el neki a dolgokat, bár nem vagyok benne biztos, hogy megértette. Viszont visszaadta az okulárémat elég hamar miután megvizsgálta, így visszabiggyesztettem az orrom hegyére.
Következő kérdésemre mikor válaszol, eléggé elszomorodom, sőt, inkább megsajnálom őt: nagyon jól tudom, milyen rossz kint aludni az utcán, megpróbálok segíteni neki kicsit.
- Hát, az nem valami jó. Én majdnem mostanáig az utcán aludtam, csak miután rátaláltam Chanra, utána kezdtem el fogadókban aludni. Helyenként drága, viszont mindig meg tudod szerezni idekint, vagy a mezőkön a kellő aranyat rá, csak ölj le tíz vagy tizenöt vadgyesznót az első emeleten és még félre is tudsz tenni Smile.

Jay
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 268
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Valahol északon

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
1033/1100  (1033/1100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Urbus

Témanyitás by Sponsored content Today at 4:56 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.