Titkár vs. Vezér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Hétf. Júl. 22, 2013 6:23 pm

Megszólalt a hősi lelkiismeretem. Nem, most nem azért nyaggatott, hogy induljak kalandozni, s mentsek királylányokat, vagy komplett királyságokat. Ennél valamivel apróbb, de annál sokkal nyomasztóbb az, hogy egy számomra sokkal kedvesebb személyt hagytam cserben, mikor neki szüksége lett volna rám.
Nem sokáig bírva a nyomást, amint végeztem a teendőimmel, utamat azonnal az Igazság Palotája felé vettem. Az életerőm épphogy visszatöltődött a legutóbbi csatározás óta, szóval miért is ne keressem fel az én kedvenc Titkárnőmet, hogy kihívjam egy visszavágó mérkőzésre. Vagy hívjuk inkább folytatásnak? Igen, ez sokkal jobban passzolna hozzá. Annyira hirtelen hagytam legutóbb faképnél, hogy még csak befejezésnek se lehetne hívni...
Bőszen, céltudatosan lököm be a céhház két szárnyas ajtaját, majd azonnal a lépcső felé fordulok. A fokok leküzdése után pedig a lányok lakásai felé fordulok. Igazából fogalmam sincs, hogy ki hol lakik, így mindenhova bekopogok abban a reményben, hogy aki ajtót nyit, az Hinari lesz.
Nagy szerencsémre nyomban az első próbálkozás a keresett szőke lányhoz vezet. Olyannyira megörülök, mikor meglátom Hinarit, hogy szinte el is felejtem, hogy mit akartam neki mondani.
- Szervusz! - üdvözlöm, majd nem sokat kertelve egyből a közepébe ugrok annak, amiért elé járultam.
- Fogadd bocsánatkérésemet, amiért a múltkor olyan hirtelen tűntem el, nem volt tisztességes a részemről. Arra gondoltam, hogy ha van egy kis szabadidőd, akár most is folytathatnánk, amit akkor félbeszakítottunk. - ecsetelem mosolyt biggyesztve arcomra.
- De ha máskor szeretnéd, akkor is benne vagyok, akármikor megkereshetsz! - ez a legkevesebb, amit tehetek érte és azért, hogy visszaállítsam a becsületemet az ő és a saját szememben.

Élet: 160
Páncél: 23

statok:
Élet: 32 = 160 hp
Fegyverkezelés: 8
Erő/Irányítás: 18
Kitartás: 7
Gyorsaság: 24
Speciális képesség: 6
Páncél: 23

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Hétf. Júl. 22, 2013 10:11 pm


Unalmas volt a délelőtt. Nem volt kedvem semmihez, még kivánszorogni se akartam a szobámból, nemhogy elmenni a főtérre küldetést vállalni. Úgy éreztem, valamiért itthon kéne maradnom ma, s bár jó lett volna kicsit gyakorolni, mégse vettem rá a fáradtságot. Azt hiszem, talán túl sokat harcoltam mostanában, többet, mint eddig, de az eredmények még így is csak nagyon lassan jöttek. És továbbra sem tudtam meg semmit a Katanáról. Ez pedig percről percre egyre jobban foglalkoztatott, úgy tűnt, csupán a nagyon kritikus szituációkkor képes önmagáról beszélni, mint például az árnyharcos lány ellen, amikor én magam is kételkedni kezdtem benne.

Mostanában szokásommá vált az inventoryban tárolni. Nem tudom miért, mintha csak ezzel próbáltam volna ellensúlyozni azt a sok időt, amikor belelátott minden gondolatomba. Még mindig volt bennem egy kis félsz a programját illetően, de nem akartam, hogy rájöjjön, márha képes egyáltalán a gondolkodásra. Furcsa volt, Kayaba értelmet is adott neki, olyan volt, mintha egy az egyben átültetett volna egy lelket a fegyverbe. Lélek… egyesülve a kard erejével… Over… Soul…?
Kopogtattak.
Kíváncsian nyitottam ajtót, előtte gyorsan felkapkodva magamra némi lenge ruhát. Hajam még mindig ki volt bontva, felszerelés pedig egyáltalán nem volt rajtam. Így meg is lepődtem, amikor a céhház jelenlegi egyetlen férfitagja állt velem szemben, teljes fegyverzetben. Szóhoz sem engedett jutni, így, jobb híján, csak elpirulva mosolyogtam, majd egy köszönés után beinvitáltam az előszobába.
- Ööö… hát persze, szívesen gyakorolnék veled… harcot. Igen. Egy pillanat – hadartam, majd beszaladtam a szobába, becsuktam magam után az ajtót, és rendesen felöltöztem. Miután minden készen állt, és a Katana is az övemen lógott, kicsit nyugodtabban léptem át a küszöböt, majd elindultunk a céhház harctere felé.
- És, hogyan gondoltad? Félélet vagy teljes?

pontok:
Élet: 20 = 100
Fegyverkezelés: 20
Erő: 25
Kitartás: 10
Gyorsaság: 32
Speciális képesség: 17
Páncél: 28

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Hétf. Júl. 22, 2013 11:10 pm

Kíváncsi szemekkel kukkolok Hinari után, ahogy hátat fordítva nekem elindul az egyik szoba felé. Hősi pillantásom elég gyors ahhoz, hogy mielőtt becsukódhatna az ajtó, jól megszemlélem a Titkárom. Kihívó lábain át, formás fenekén keresztül egyenesen szőke hajáig mindenhol bejárom lélektükrömmel. A képet próbálom minél jobban beleégetni az emlékezetembe, majd amíg a leányzó ruhákat kap magára, én nekiállok felfedezni az előszobát. Persze semmit a kéznek alapon csak figyelmemet szentelem a tárgyaknak, bútoroknak. A lakás hangulata, a levegőben terjengő édes illat , mely körbeleng... Minden Hinarit juttatja eszembe. Vajon a többi lány lakása is így sugározza magából tulajdonosa kilétét..?
Nem sokáig "élvezhetem" magányomat, mert a lány csatlakozik hozzám, immáron teljes páncélzatban. Be kell valljam hiányos öltözékében sokkal inkább vonzotta tekintetemet alakja. A harci felszerelése ezt most elrejti szemem elől, megengedve, hogy tényleg arra koncentráljak, ami az elkövetkezendő percekben, tízpercekben valóban fontos lesz.
- Legyen teljes élettel. Úgy több időnk és lehetőségünk is van. - felelem a lánynak, majd gyorsan neki is állok fejben számolgatni. Ha jól osztok-szorzok, akkor most százhatvan életem van és ehhez jön huszonhárom páncél pont is. Az összesen száznyolcvanhárom leüthető pont. Egész jó, bár nem hiszem, hogy másban remekelnék a Titkárhoz képest...
Mire kiérünk a céhházas harctérre, meglátom oldalán azt a furcsa kardot is, mely a múltkor nem hagyott nyugton.
- Ha szabad megkérdeznem milyen kard ez..? - s bökök rá , habár jól tudom újjal mutogatni nem szép dolog. - A legutóbb is felfigyeltem rá, de akkor nem adódott rá alkalom, hogy megkérdezzelek. - folytatom, mire már odaérünk leendő harcterünkre.
Én személy szerint hátam mögé nyúlok, s szokásos kombómat kapom elő, mely nem áll másból, mint buzogányból, meg pajzsból. Lassan nem ártana fegyverzetet cserélnem, kissé elavultnak érzem őket. Egy hősnek mindig a legjobb fegyverzet kell a gonosz elpusztítására! Nem..?

Élet: 160
Páncél: 23

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Kedd. Júl. 23, 2013 1:09 am


Nem tudtam nem észrevenni a változást, a tekintetet, mellyel a felöltözésem előtt és után meredt rám. Szólni persze nem szóltam, egy elégedett mosollyal nyugtáztam csak, s még egy halk kuncogás is belefért, mielőtt elsuhantam volna mellette, át a küszöbön, majd intettem felé, hogy ő is kövesse a példámat.
- Rendben – feleltem, elgondolkodva haladva az oldalán. Túl gyorsan jött ez a felkérés, de amíg leérünk, bőven van időm újra kielemezni őt, méghozzá a legújabb információk alapján. Nos, annyit tudok, hogy sokkal több élete van, mint nekem, ez persze elvárható egy lovagtól, de ha hozzávesszük a képességemet, talán valamennyire csökkenthetem a különbséget. Nem tudom, pontosan mennyit fejlődött az előző meccsünk óta, de valószínű az ereje is nőtt, így fő szempont kell hogy legyen a gyorsaságom ebben a párbajban. Sokszor nem találhat el, s bár az igaz, hogy ez „csak” egy gyakorlás, azért a maximális koncentrációnak ott kell lennie.

- Ó, igen – fordultam felé, s már elő is húztam a Katanát a tokjából – A felugró kisablak szerint „Ősi Sárkánymintás Katana” névre hallgat, és nem hiszem, hogy lenne belőle mégegy a játékban – magyaráztam elgondolkozva – Igazán különleges, képes beszélni, ahogy azt már hallhattad is – folytattam, direkt kihagyva a gondolatolvasást a történetből. Bármennyire is megbíztam a céhvezérben, azért mégsem fogom neki csakúgy elárulni a harcokban alkalmazott taktikám fő elemét. Ha akarta, meg is mutattam neki közelebbről.
Miután elkezdődött a visszaszámlálás, én is két kézre fogtam a fegyvert, és vártam egy kicsikét, ám ha nem mozdult, elindultam felé én. Nem vesztegettem az időt, kíváncsi voltam mennyire emlékszik az előző megmérettetésre, így lemásoltam az odavágón alkalmazott első mozdulatom (pajzsra mért csapás szemből, majd oldalra lépés és szúrás). Ezek után hátraugrottam, spontán leguggolva, ha esetleg felém suhintana.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Kedd. Júl. 23, 2013 11:00 pm

Ősi sárkánymintás katana? A neve egyáltalán nem hétköznapi hangzású, bizonyosan ritka lehet, vagy ahogy Hinari mondja, lehetséges, hogy nincs is belőle több. Mégis hogy akadhatott rá egy ilyen különleges felszerelésre..? Nem mintha nem örülnék neki, elvégre az én céhem szolgálatában van forgatva. Én is örülnék egy hasonló kaliberű fegyvernek, pláne ha beszélne!
- Óhh, érdekesen hangzik! - mondom, s hajolok oda, ahogy a Titkár felmutatja nekem kardot megtekintésre. Szépen néz ki, biztos sokat dolgoztak a kivitelén. Elvégre ha csak egy van belőle, akkor aztán oda kelle tennie magát a tervezőnek, hogy az mindenképpen lenyűgözze azt, aki ránéz. És tényleg van benne sárkányminta!
- Akkor ahogy ígértem, teljes életes. - makogom, miközben megnyitom a menümet, s a szokásos fél életes helyett a teljesre nyomok rá. Már most izgatottnak érzem magamat. Még sosem harcoltam teljes élettel. Így talán még esélyem is lesz a leányzó ellen... Vagy legalábbis több lehetőségem. Hazudnék, ha azt mondanám nem készültem neki meglepetéssel, mert bizony terveztem egy kis apróságot, ami lehet megzavarja egy pillanatra, de ki tudja, lehet csak én tartom jó ötletnek...
Megforgatom a buzogányt és kimeresztett szemekkel bámulni kezdem, sugározva belé az akaratot, hogy az is szólaljon meg. Semmi. Csak egy egyszerű tömegcikk. Nem lesz jó ez így... Céhvezér vagyok és nincs semmi különleges cuccok. Így aztán biztos, hogy később ki fognak nevetni erősebb, nagyobb körökben. Vagy várjunk csak, pont, hogy ez lesz az én kimondott védjegyem! Semmi rare adalékanyag, csak a hősi szellem és egyszerű felszerelések! Hehe, igen ez jó, ezzel beírom magam a történelembe!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal fürkésztem a fegyvert, majd gyorsan feleszméltem, mikor Hinari támadásba lendült. Nem tudván, hogy mire készül, csak bebújok a pajzs mögé onnan figyelve, hogy honnan érkezik az első csapás. Meglepő módon semmi ide-oda cikázás, kardforgatás, vagy valami. Szemből rohan rám, mint egy rinocérosz és rávág a pajzsomra, melyen nagyot koppan a fegyvere éle. Na várjunk csak... Ez nekem valahonnan nagyon ismerős lépés. Nem ezt csinálta előzőleg is..?
Végül is fölösleges ezen agyalni, mert újra támad, mielőtt én még gondolkodhatnék. Beleszúr az oldalamba, én meg hátratántorodok. Azt hiszem tényleg ezt csinálta a legutóbb is. Hogy nem jöttem rá erre korábban..?
- Ez szép volt. - jegyzem meg egy apró mosollyal, majd én is beindítom a lábaimat. Előre lépek velük annyiszor, amennyiszer kell, aztán oldal irányú csapást mérek a leányzóra, majd ha ez megvan, visszalépek és a pajzs mögé rejtem testemet.

Élet: 158
Páncél: 0 (eredetileg 23)

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Szer. Júl. 24, 2013 12:50 pm


Hirtelen hajolt közelebb, nyilván a Katanát nézve meg magának jobban is, ám a mozdulat olyannyira váratlanul ért, hogy alig észrevehetően léptem hátra egy picinykét, majd mikor rájöttem, rögtön korrigáltam is, remélve, hogy nem vágom fejbe a fegyverrel.
- Jah, és titokzatos is… tudod még mindig nem tudok róla mindent – kezdtem el beszélni, csakhogy csináljak is valamit, és hogy ne látszódjon, mennyire zavarba jöttem a reflexemtől. Bár meglehet, észre se vette, hiszen gyorsan történt, de számomra akkor is kellemetlen volt kicsit, mintha magától mozdultak volna az izmaim. Hiába, eddig nem voltak túl jó tapasztalataim az ellenkező nemmel, de hát nem éppen a céhvezérrel kéne elkezdeni, pláne nem egy visszavágón… Megráztam a fejem. Ideje tényleg a harcra koncentrálni. Ez egy fontos meccs lesz.

Ahogy ő a buzogányát, én őt fürkésztem, próbálva kitalálni, mégis min gondolkodhat, majd, miután lejárt a felkészülési idő, megindultam. S mint legutóbb is, a Katana először a pajzsnak ütődött neki, ám bármennyivel is erősödtem a legutolsó erőpróba óta, a lovag mintha meg sem érezte volna a csapást. Megállásra azonban nem volt időm, elterveztem, hogy véghezviszem a múltkori mozgáskombinációt, így egy szívdobbanásnyi kiesés után indítottam a szúrást, ezúttal már ténylegesen Lewisre célozva, s nem is kellett csalódnom: a Katana piros csíkot hagyott a férfi páncélján, és amikor futólag ugyan, de rápillantottam az életcsíkjára, az is csökkent egy icipicikét. Vagy csak én akartam azt hinni? Végülis élete és páncélja bőven lehetett, lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Mindenesetre azért leguggoltam, de mint kiderült, elég rosszul tettem, ugyanis felém lépett, mielőtt támadott volna, erre pedig nem számítottam. Ha rögtön lendítette volna a fegyverét, talán könnyen kicselezem, de így, a guggoló helyzetből nem tudtam sem hátraugrani, sem kitérni, még úgy sem, hogy gyorsabb voltam nála. Jobb híján pedig egy spontán vetődéssel próbálkoztam, időközben magam fölé emelve a kardomat, ám túl közel volt, és gondolom a fegyverkezelése se volt annyira kevés, hogy elvétse.
- Köszi – feleltem, miközben felálltam, és megigazítottam a ruhámat – Ez se volt csúnya – tettem hozzá mosolyogva, a visszavágására célozva. Sokkal óvatosabbnak kell lennem a közelharcban, veszedelmes lépés közel kerülni a buzogányához – vontam le rögtön a következtetést, de ha mással nem is, az új felszerelésemmel elégedett voltam. Hiába talált be, az életemből nem vett le.

Viszont ígyis elég volt a sebzése ahhoz, hogy hosszútávon baj legyen belőle, a sárkány viszont mostmár, a kis változásoknak köszönhetően korántsem volt annyira kockázatmentes, mint eddig. Talán majd később. Mondjuk, amíg van rajtam annyi páncél, hogy kibírja a képességem sebzését is, addig gyakorlatilag ez a mellékhatás észrevétlen marad az ellenfelem számára, mivel az életcsíkom nem csökken, s bár jóllehet itt nem feltétlen erre játszottam, mégis…
- Summoning Earth Dragon! – kiáltottam végül, lábamat erősen megvetve a talajon. Mindent bele kell adnom, nem érdemelné meg, hogy ne tegyek bele mindent, már a legelejétől. Eközben már alakot is öltött a sárkány, és teljes sebességgel száguldott a lovag felé, hogy megharapja.


Élet: 100/100
Páncél: 28/10
Ha betalál a képesség: Páncél: 28/3, erőd 7-el csökken és 3 ponttal sebződsz (csak azért írom ide mert már más mint a múltkor).

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Vas. Júl. 28, 2013 7:59 pm

Buzogányom ívesen hasítja a levegőt nehéz fejével, s pont eltalálja a védelem nélkül maradt lányt. Nem gondolta volna, hogy a támadása után én ilyen tempóban fogok reagálni? Végül is mindegy, ez a kérdés az eredményen nem változtat. Sikeresen lesebesítem Hinarit, kinek mint páncélzata jó pár ponttal kevesebbet mutathat, mint előtte. Jobban belegondolva fogalmam sincs, hogy mennyit is sebzek, ezen még nem agyaltam. Nekem nincs időm arra, hogy ilyen apróságokon törjem a fejem, mikor az egész világ súlyát a vállaimon hordom! Így jobbára azt viselem, amit a többiek átnyújtanak nekem, hogy "ugyan már, ideje lenne váltani." Apropó, a titkárom kardjához hasonló fegyvert azonban szívesen elfogadnék, azzal bizonyosan könnyebben menne a hősködés!
Hátrébb lépve, magamat védelembe helyezve a pajzsom által, tanakodni kezdek. Hátrányban érzem magamat más játékosokkal szemben, hisz' nekem még csak normális különleges képességem sincsen. Éppen hogy letiltani tudom azokat, vagy növelni a gyorsaságomat. De ezen felül semmi, amit konkrétan kamatoztatni tudnék egy ütközet során. Ezzel szemben a Justice League minden tagja valami hajmeresztő erővel rukkol elő állandóan. Ott van például Szophie, aki a petjét emberré tudja változtatni, vagy Rita, aki egyszerre két kardot bír forgatni. De beszélhetek Hinariról is, kinek most képessége nem jut eszembe, de bizonyosan láttam már az előző csatánkban. Mi is volt az..?
Amikor pedig a titkárom elkiált két szót, vagyis inkább hármat, az emlékeim mintha nyomban visszatérnének a látottaktól: Kardjának pengéjéből egy sárkányforma lény kúszik ki, útját egyenesen felém véve. Szemem elkerekedik a hirtelen jött támadástól, érzékelhető pillantásomból, hogy nem számítottam egy ilyen mozdulatra. Az emlék visszatért képként gondolataimba, mikor a legutóbb is ez történt. De ezúttal nem hagyom, hogy ugyan úgy süljön el, mint a mostani első támadása, amit beengedtem, mert nem jöttem rá a trükkre...
Hátrébb rakom bal lábamat, bal karomat pedig a jobbom felé zárom, s mikor úgy látom, lendítek egyet rajta, hogy jól kupán verjem vele a sárkányt. Lendületemet kihasználva pedig jobb karomba is erőt gyűjtök, majd elhajítom a buzogányt egyenesen Hinari felé. Remélhetőleg a meglepetés erejével fogja érni a levegőben köröket leíró eszköz...

Élet: 158
Páncél: 0 (eredetileg 23)

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Kedd. Júl. 30, 2013 1:37 am


Már az előző támadásomnál néztem a szemét, próbáltam következtetni, mennyire is emlékszik, illetve a mozdulatait, hogy mennyire tud reagálni a múltkor látottakra. Ezt a megfigyelést azonban most nem tartottam annyira lényegesnek, egyszerűen, valahogy magától értetődő módon jött a kombináció, a képesség használata, nem is igazán arra pályáztam, mint az első csapásoknál. Mégis, ezúttal felfedezni véltem a felismerést, s hacsak egy egészen rövidke pillanatig, de ott volt. A reakcióján is rögtön meglátszott, s én csupán elmosolyodtam, ahogyan az erőteljes, sebesen száguldó sárkányforma semmivé foszlik. Örültem, hogy nem kellett csalódnom benne, s a tudat végre meghozta a harci kedvem is, ami a párbaj elején még csak zavart gondolatokból állt, megjegyzem egy egész más témához kapcsolódva.

És már repült is felém a buzogány, gyorsabban mint szokványos, mondjuk ez nem is csoda, hiszen nem futott vele egyetlen sétáló kődarab sem. Ügyes volt, azt meg kell hagyni, kihasználta a sárkány miatti látótér-csökkenést, így csak minimális időm volt konstatálni a felém közelítő tárgyat, alakját homályosan véve ki a képességem maradékának árnyékában. Ugyanazt alkalmazta, amit én is. Szóval teszteljük egymást, és csak utána csapunk össze? Nekem így is tökéletes. Ahogy én is, úgy ő is csinálta ezt már, csak legutóbb éppen egy pajzzsal, ami igaz kicsit más ívet írt le, de repülő tárgynak repülő tárgy volt.
Nem kívántam a saját csapdámba esni.
Elegánsan sasszéztam odébb, még a kard beleszólása sem kellett, ezúttal tudtam én magamtól is, mit is kell csinálni: a szituáció és így a közelharci és távolsági harc előnyei és hátrányai is megváltoztak, ellenfelemnek momentán ugyanis nem volt fegyvere, és bár tudtam, hogy az öklével is tudhat ám szépen sebezni, azért még mindig kisebb kockázattal járt, mintha a buzogánnyal néztem volna farkasszemet. A Katana amúgysem kedvelte túlzottan, ha őt használom pajzsnak más fegyverek ellen.

Nekiindultam tehát, rögtön azután, hogy elsuhant mellettem Lewis fegyvere, s ezúttal már nem frontálisan támadva, hanem az utolsó pillanatban a jobb oldala felé véve az irányt, lendítettem meg a Katanát, s úgy próbáltam belévágni a fegyvert. Ha jól jött ki az ív, és nem ütközött egy esetlegesen elékanyarított pajzsnak, akkor én magam is fordultam félig, ahogy vitt a lendület, majd egy félig hátulról indított, második vágást intéztem feléje. Ha megállította az első próbálkozásom, abban az esetben a háta mögé léptem, és onnan igyekeztem megszúrni őt, majd ezek után nem guggoltam le, inkább ugrottam hátra kettőt-hármat, tanulva az előző hibámból.

Élet: 100/100
Páncél: 28/10

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Vas. Aug. 04, 2013 9:08 pm

A buzogány szép ívben, hevesen forogva repül a titkárom felé, s egy pillanatra bizonyos vagyok benne, hogy sikeresen találni fog a támadás, de akkor a lány egyszerűen elhajol előle. Hát igen, hogy lehettem akkora barom, hogy úgy gondoltam: nem védhet ki egy ilyen könnyű mozdulatot? Egyáltalán gondoltam rá, mikor kifundáltam ezt a lépést..? És így még fegyverem sincsen! /o\ No sebaj, egy olyan hős, mint én, boldogul a fegyvere nélkül is. Hisz' itt van még nekem az öklöm is, mely oly sok szorult helyzetből kihúzott már...
Egy pillanatra leengedem a pajzsomat, hogy megszemlélhessem Hinarit, midőn felém tart. Mozdulatai egy igazi, tudatos harcosé, de mégis hordozzák magukban azt a vitathatatlan tényt, hogy egy nőé. Kecses, finom, s a páncél és a kard ellenére van benne valami szép. Nem, rosszul fejezem ki magamat. Hinari szép, s más helyzetben nem szívesen látnám rajta a felszerelését, mert könnyedén eltereli az ember figyelmét vonzó arcáról. Odabent a lakásában jól emlékszem, hogy teljesen más szemmel néztem rá. A páncél lenne az, mi megváltoztatja bánásmódomat..?
A harc közben megy, Hinari rohamoz fegyverével, mint egy valódi hős, én pedig már nem találok magamnak időt arra, hogy gondolataimból felébredve rögvest pajzsomat hívjam segítségemre. Karjának pengéje hasítja jobb oldalamat, mitől reflexből is odébb ugrok, s védelmemmel ráfordulok támadómra.
Nagyot szikrázva találkozik pajzsom a fegyverével. Ezt a pillanatot kihasználva nyomban kilépek, s szinte ugrok a lányhoz karomat nyújtva felé. Egy pillanatig azt hiheti, hogy tenyeremmel arcát akarom elkapni, de nem így történik. Kezem elsuhan arca, füle mellett, majd kanyarodik, hogy fejének hátuljára markoljak rá, s úgy rántsam sajátom felé. Az utolsó pillanatban azonban, mikor olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy bőrömön érzem Hinari meleg leheletét, megállítom a kezemet. Nem akarom, hogy a lány szép arca egy ütközéstől eltorzuljon. Lefejelni azért mégsem lenne illendő, erre időközben rájöttem.
- Volna itt valami, amiről beszélni akarok veled... - szólalok meg, s kezdek bele valami olyanba, amire valószínűleg ő nem számított, de én már sokat gondoltam rá. Elengedem a fejét, s karomat lassan visszahúzom a saját térfelemre. Hinari szemébe nézek, s úgy folytatom.
- Időről időre felmerül bennem önnön halandóságom, mikor megkörnyékez a halál. Vezérként és hősként pedig ez minden napos fenyegetés. De mégsem hátrálhatok. Te is tudod miért. - nem akarom tovább boncolni ezt a szálat, nyilván a lány is megérti, hogy milyen elveket vallok.
- A céhnek viszont kell egy vezér. Éppen ezért bármi is történjen velem, azt akarom, hogy Te vedd át az irányítást. A liga tagok, mint egy nyáj, terelgetni kell őket a jó úton. Úgy hiszem, sőt bízok benne, hogy te képes lennél erre. - na hirtelen ennyi. Hagyom hagy eméssze meg a hallottakat, miket talán nem a küzdelmünk közepén kellett volna hozzávágnom, de véleményem szerint nem várhatott tovább. Különben elfelejtettem volna...

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Hétf. Aug. 05, 2013 4:54 pm


Valamiért úgy tűnt, nem koncentrál teljes mértékben, tekintetével hosszan méregetett, de nem úgy, mint akinek szánt szándéka kitalálni, hogyan is fogok támadni. Nem, sokkal inkább volt olyan, mintha elmerült volna a belső gondolataiban, így nem is csodálkoztam rajta, hogy nem sikerült időben reagálnia a csapásomra. Enyhén össze is ráncoltam a homlokom, furcsa volt, hiszen céhvezérünk általában mindig odafigyel a fontos harcokra, és az eddigi magatartásából és persze a hozzám intézett szavaiból arra következtettem, hogy igenis fontosnak tartotta ezt a párbajt is.

A két tárgy ütközése még az udvaron lévő port is felkavarta, és nekem hunyorítanom kellett, de még így se láttam tisztán, Lewis mit is tervez. Aztán már csak a felém közeledő kezét vettem észre, odébb lépni azonban nem tudtam: túl közel kerültünk egymáshoz. Egy pillanat volt csupán, az elején még támadni, sebezni akart, aztán végül mégis megállt. Nem szóltam semmit, talán a meglepettségtől, de persze valahol tudni akartam, mi zajlik a fejében, mire gondolhat most. Miért teszi vagy nem teszi a dolgokat.
Bólintottam, s kivártam, még a szótlan Katanát is lejjebb engedtem, miközben hátralépett. Az előző jelenetet játszottam vissza, és amúgy fülig vörösödtem volna a helyzettől, amibe az előbb csöppentem, de a férfi hangja komoly volt, aggodalomra okot adó, így végül elhessegettem a miérteket és a hogyanokat, helyette a szemébe néztem, és vártam, hogy folytassa.

Amiket mondott… nos, sok mindenre számítottam, s ez is köztük volt lehet, de mégis váratlanul ért. Tehát még neki is ez jár a fejében. Egy kicsit el is szomorodtam, hiszen tudtam, itt mindenki számol a halállal, mindenki gondol rá, többször vagy éppen alig-alig, de kimondani csak kevesen merik. És ha ez az eszébe jutott egy párbaj közepén, akkor a téma bizony igen előkelő helyen szerepelhet gondolatai sorában, és én elsőre –tudatosan vagy tudat alatt- rögtön tagadni akartam, hiszen ő egy hős, céhvezér és frontharcos, nem gondolhat ilyenekre. Rossz volt ez így, és éreztem, ahogyan összeszorul a szívem. Nem akartam elveszíteni senkit, soha többé, de jól tudtam, hogy néha hiába teszünk meg mindent.
Újfent bólintottam: hát persze hogy tudtam, miért. Őt is a mások megvédésének célja vitte előre, s a liga alapelvei, amit még Ai mondott nekünk a cukrászdában… mind jobbá tett minket. Hátrálni nem is lehetett volna, már csak ezek miatt sem, és ahogy valószínűleg sokakat, így engem is ez vitt előre, amikor legszívesebben megálltam volna. Mélyen beszívtam a levegőt, éreztem, hogy folytatni fogja, hogy nem véletlenül mondja el ezeket nekem, és hogy tényleg megfordult már a fejében, mi lesz, ha itthagy minket. Ezt pedig eddig eleve lehetetlennek tartottam, hogy meghaljon, az ő szájából mégis valóságosnak tűnt. Keserű szájízzel hallgattam, az viszont, amit mondott, minden gondolatomat törölte. Hogy én, mint céhvezér?
Összezavarodtam, s valami olyan érzés kerített a hatalmába, mint a stellán, amikor megnyertem az első kört. Nem éreztem magamat méltónak, az akkori győzelemhez, sem pedig a feladathoz, amivel most megbízott. Mégis… komolyan gondolta. Itt nem a szerencse és a pontok döntöttek, csakis Lewis, hogy hogyan látta a világot maga körül, bene a JL-el és annak tagjaival. Úgy gondolja, hogy én képes lennék minderre? Végülis… sok mindent elértem itt, melyeknek feléről még csak álmodni se mertem volna, mégis, mindmáig úgy éreztem, hogy valamennyire köt a valóság és azzal együtt a másik énem. Csak kint, a kórházban bizonyosodott meg, hogy a kettő lehet akár egy és ugyanaz.

- Rendben – feleltem végül, kicsit talán sokáig váratva őt a válasszal – Azaz…- fogalmam sem volt, hogyan folytassam. Kérdezzek vissza, hogy valóban jól meggondolta, hogy tényleg ezt szeretné? Tudtam, a céhvezérségbe nem tartozik bele a bizonytalanság, így mindkettőnk részéről fölösleges lett volna a kérdés, de akkor mit mondhatnék neki? – Köszönöm a bizalmat – mosolyogtam rá egy kis szünet után – Viszont remélem, hogy nem lesz rá szükség – tettem még hozzá. Öngyilkos biztosan nem akar lenni, így tényleg, őszintén reménykedtem benne, hogy ez csupán egy gyorsan kimondott gondolat, és hogy semmiféle utalást vagy célzást nem rejt a jövőt illetően. Lewis nem halhat meg… mi lesz akkor a világgal, hozzá hasonló hősök nélkül?

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Kedd. Aug. 13, 2013 11:29 pm

Jobban fogadta, mint arra számítottam: Több döbbenetet és kevesebb egyetértést "reméltem", de persze örülök annak, hogy így alakult. A szavak lassan jönnek kecses ajkaira, bizonyára rágódik a hallottakon még aközben is, hogy nekem válaszol. Nem tudná mire vélni kérésemet..? Persze nekem sem egy harc közben kellett volna felvetnem ilyen asztalhoz leülős témát és talán az egész céh elé terjesztés lenne a legcélravezetőbb... Mégis, úgy érzem, hogy Hinarinak szüksége van időre ahhoz, hogy egyáltalán a gondolattal megbarátkozzon. Meghalni ugyan én nem akarok, pff! Ki akarna meghalni..? Nekem még dolgom van, méghozzá annyi, mint csillagon az ég. Az emberek, a játékosok, mindenki aki ismer számít rám. A jelenlétemre, a segítségemre, hősi akcióimra!
- Egy ideig biztos nem lesz rá szükség, ezt megígérhetem neked! - mondom a lánynak, s teszem kezemet buksijára, hogy megsimogassam szép szőke haját. Arcomra mosoly húzódik, csak úgy, mint az övére, s már-már el is felejtem azt, hogy éppen egy küzdelem közepén vagyunk. A párbaj végéig visszaszámláló óra ugyan úgy kattog fejünk felett.
- De ez még maradjon kettőnk között. Nem akarom, hogy többiek gondolata a halálom körül forogjon. Ilyenkor az ember akaratlanul is belegondol... Az pedig nem akarom, hogy engem lássanak holtan gondolataikba merülve, vagy lidérces álmukban. - a mosolyom ekkor kissé lelankad, kezemet is leveszem Hinari fejecskéjéről, s visszazárom magam mellé. A céhházra tekintek, s szemeimet végigjáratom minden egyes apró részletén, mintha keresnék rajta valamit, ami számomra sokat jelent. Ez részben igaz is, de nekem nem csak egy része jelentős, hanem az egész. Az Ököl, A Liga. A hely, ahol magamra találtam.
- Sajnálom, most neked is biztosan ez jár a fejedben. Ne aggódj, nem akarok meghalni még egy jó darabig. És utána sem. Amíg a világnak szüksége van rám, addig bent tartom az utolsó leheletemet. - visszafordulok Hinari felé, s belemélyedek gyönyörű szempárjába.
- Ez az a hely, ahol magamra találtam. És ez az a hely, ahol megadathat ugyan ez másoknak is. Jó kezekben akarom tudni...

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Szer. Aug. 14, 2013 4:48 am


Az érintése nyugalmat sugárzott, visszaadott kicsit abból a motivációból és magabiztosságból, aminek nagy része a bejelentése után elhagyott. Jólesett, bár nem tudtam volna meghatározni a pontos okát. Rám mosolygott, én azonban egyelőre nem voltam képes rá: túlságosan is az elhangzottak hatása alatt voltam még, s bár annyi bizonyos volt, hogy per pillanat a tény semmin se változtat, de azért a jövőt illetően felvetett némi utánagondolást. Persze jól tudtam, vagyis egyre biztosabban, hogy Lewis nem akar meghalni, a levegő azonban nyomással volt tele, amit a mosolya csupán kismértékben tudott csillapítani. Furcsa volt, féltettem őt és valahogyan… nem akartam elveszíteni.

Bólintottam, persze, maradjon csak kettőnk között, mégcsak az kéne, hogy a többiek is elkezdjenek Lewis sorsáért aggódni és újra előkerüljön a téma. Nem akartam, hogy a halálról beszéljenek, Szophienak tett volna a legrosszabbat, de a céh többi tagjának se kívántam. Magamnak se, hogy őszinte legyek. Ez a céhvezérség pedig… hát, féltem a reakcióktól. Nem is kicsit. Féltem, hogy hogyan fogadnák, ha esetleg valaha is beteljesülne, főleg Ritától tartottam ilyen téren, nem tudhattam, mennyit képes elviselni. Nagy szerencsére azonban ennek nem volt túl nagy valószínűsége, hittem Pánci kitartásában és életerejében, s őbenne is: nem fog itthagyni minket. Együtt győzzük le a 100. szinten a bosst, és addigra már rég el is felejtem, amiket most mondott… ha valaha is el lehet felejteni ezeket a szavakat.
- Rendben – feleltem ismét, nem igazán válaszolva neki, csakúgy a semmibe mondtam, mintha érteném és tudnám azt is, amiket magában tartott. Követtem én is a tekintetét, a céhház épületét nézte, a kastélyt, ami nélküle nem jöhetett volna létre. Egyszerre volt szomorú és boldog, én pedig vártam, hogy folytassa, hogy mondjon valamit. Visszanézett rám, immáron kicsit közelibbnek hatott a hangja, s én egy picit meg is nyugodtam. Bólintottam, ezúttal határozottan és mosolyogva:
- A világnak mindig szüksége lesz rád. És nekünk is.

Nem láttam még ilyennek. Mélyen bele volt merülve gondolataiba, lehet, hogy nem is nekem mondta, amiket mondott, de mélységesen őszinte volt és tudtam, hogy nem bízná rá akárkire ezeket a szavakat. Kicsit megtisztelve éreztem magam emiatt, s átéreztem a hangulatát, megértettem és igyekeztem vissza is adni. Nekem is sokat jelentett e hely, de talán neki még annál is többet, s momentán nem akartam mást, csak megnyugtatni őt.
- Ne félj, jó kezekben lesz. Veled mindig – mosolyogtam rá, s meglepődve vettem tudomásul, hogy egyáltalán nem feszélyez a közelsége. Sőt, közel akartam tudni… magamhoz.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Shiel D. Lewis on Szer. Aug. 14, 2013 5:59 pm

Örömmel töltenek el Hinari szavai, még akkor is, ha elég visszafogottan közli őket velem. Nem vált szószátyárrá az elmúlt percekben, s azt hiszem erről a téma tehet a leginkább. Már láttam úgy, hogy szinte dőltek belőle a szavak, de akkor is aranyos volt, mint ahogy most is.
- Örülök annak, hogy ezt mondod, köszönöm. - s mosolyodok el újfent a lánynak. Veszek egy nagy levegőt és az órára pillantok, mi szüntelenül számol. Be kell valljam elment a kedvem a csatározástól és sokkal inkább megjött ahhoz, hogy az időmet más dologgal töltsem. Mondjuk például a céhhel.
- Sajnálom, nem igen akaródzik folytatni tovább ezt a harcot. - húzódik a szám félre és érzem, hogy kínos helyzetbe hozom ezzel mindkettőnket. Még jó, hogy rajtunk kívül nincs itt más, hogy szemtanúja legyen céltudatlanságomnak. Szerencsétlen lány biztos nem érti miért viselkedek így és nagyrészt én sem. Csupán azt teszem, amiről úgy gondolom, hogy meg kell tennem.
- Hogy lehet, hogy mi sosem csinálunk együtt semmi mást edzésen kívül, Hinari? Erőpróbálunk, vagy a céh gazdaságát vitatjuk. - mondandóm közben pajzsomat lassan hátamhoz emelem, mígnem a rendszer felismeri, hogy el kívánom tenni. Akkor pedig már én engedem el és válok fegyvertelenné.
- Azt hiszem most jöttem rá arra, hogy mennyire elhanyagoltalak téged, vagyis benneteket. Az egész céhet. Egy vezér szemével kémlellek titeket, pedig többek vagytok tagoknál... A barátaim vagytok, sőt némelyikőtök annál is több. - na itt már tényleg befogom a szám egy időre, hogy hagyjam végre a lányt is szóhoz jutni. Elég gáz, ha csak én dumálok folyamatosan, holott ketten vagyunk itt. Itt? Miért vagyunk még mindig itt..? Csinálni akarok valamit. Valamit a céh-el közösen, ami nem küzdelemből, vagy harcból áll. És rá akarok gyújtani. Bizony, el akarok szívni egy jó cigarettát. Be akarok állni és élvezni az életet.
- Azt hallottam van egy szobánk teli csokival meg sütivel. Szívesen bekukkantanék...

_________________
Adatlap
avatar
Shiel D. Lewis
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 371
Join date : 2012. Nov. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : füstfelhőben

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
115/700  (115/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Hinari on Szer. Aug. 14, 2013 7:07 pm


No igen. A harc.
Teljesen megfeledkeztem róla az előző percekben, a téma és Lewis pillanatok alatt el tudta felejtetni velem. Ami azt illeti, egyetértettem vele, nem értettem már akkor se, miért épp a harc közepén hozta fel ezeket, de mivel megtette, esélyünk se volt úgy folytatni a párbajt, mint ahogy elkezdtük. Elmosolyodtam, és bólintottam:
- Hogy van az, hogy mi sose tudjuk normálisan befejezni a kt-kat? – nevettem rá, hogy oldjam kicsit a feszültséget. Ahogy ő, én is eltettem a fegyverem, szó nélkül csúsztattam bele a Katanát a tokjába, kicsit örülve annak, hogy ezúttal nem szólt közbe. Pedig sokmindent mondhatott volna, mégse tette, ezzel növelve kissé a belé fektetett bizalmam. Ha itt lesz az ideje, úgyis tudni fogja, mit mondjon…

Aztán megismételte gondolataim, elgondolkodtató hümmögésre késztetve. Való igaz, még egyszer se beszélgettünk csakúgy, kifejezett téma nélkül, de ha jól belegondolok, Szophie-n kívül nem sok taggal kerültem baráti-barátnői kapcsolatba: tesszük a dolgunkat, néha együtt küldetésezünk, vagy összefutunk egy-egy tornán, esetleg küzdőterezünk… Ez Aincrad. Még a céhtagok is csak elmennek egymás mellett. Keserű lett a szám íze: határozott szándékom volt változtatni ezen, méghozzá minél hamarabb. Lewis fejében is hasonló gondolatok járhattak, és amikor kifejtette őket, éreztem, hogy az utolsó szavainál kissé elpirulok. Igyekezvén leplezni ezt, újfent bólintottam.
- Én is hasonlóan érzek – egy újabb mosoly, őszinte és egy picit vidámabb, mint eddig – Tényleg össze kéne ülni néhányszor, és csakúgy ellenni egymással. Esetleg készíthetnél olyan italokat is, mint a múltkor… a többieknek is, persze. Amolyan baráti est a céhtagokkal… - feleltem, egyre jobban beleélve magam az elképzeléseimbe. Kicsit elfelejteni ezt a haláljátszmát, amibe belekerültünk, és végre egy társaságként, egy céhként viselkedni – Oh, a sütiszobára gondolsz? Még csokiszökőkút is van! Remek ötlet, csatlakozom ^^ – nevettem rá, és már indultam is el az említett helyiség felé, bevárva őt is. Furcsa volt, hogy Lewis még nem járt ott, de majd én megmutatom neki a különlegességeket is. Talán van még abból a rumos csokiból, amit Szophieval ettem. Sétáltam mellette, mosollyal az arcomon.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3244
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11199/10100  (11199/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Klein on Szer. Aug. 14, 2013 8:24 pm

Ossu!

Még mindig jó titeket olvasni, kár hogy ez a KT is ilyen kurta lett végül. 60 xp (a katanának 18 xp) és 120 arany jár azért rá így is Very HappyLezárom a párbajt.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2928
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Titkár vs. Vezér

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.