Ai Hane VS Tsu

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Ai Hane VS Tsu

Témanyitás by Tsu on Csüt. Aug. 15, 2013 10:48 am

Egy újabb verőfényes reggel, amelyből szerencsére nem éreztem semmit a kelésemkor. A gondosan elhúzott függönyök megtették a hatásukat, s nem engedtek át magukon egy halovány fénysugarat sem! Valahogy a mai reggelt másnak éreztem, mint a többit, mintha valahogy könnyebb lenne a lelkem. Talán sikerült végre aludnom egy kellemeset, vagy egyszerűen csak ilyen ez a nap, fene se tudja. Akár mi is történt velem a szokásos reggeli rutinom után keresésbe kezdtem.
Igazából nem tudtam, hogy mit keresek, mert ezt valahogy nem sikerült elterveznem. Kutattam már fegyver után, sőt, még társakat vagy ellenfeleket is sikerült találnom. Ám ma, szétszórtnak érzem magam, a testem olyannyira könnyű, az elmémben pedig olyannyira össze vissza van minden, hogy arra sem igazán emlékszek, felvettem-e a cipőmet.
Vajon ez a digitális világ szórakozik velem, vagy valami betegséget kaptam volna el az igazi világban? Ezelőtt még sosem betegedtem meg, mindig is erős immunrendszerem volt, így inkább erre az idióta játékra gyanakszom!
A foglyok között járkálva sikerült kiszemelnem egy hölgyeményt. Titokzatos öltözködési stílusából arra következtettem, hogy jól esne neki egy férfi kellemes társasága. Normális esetben ennél a ténynél megállapodnék és nem is foglalkoznék tovább semmivel vele kapcsolatban, ám most valamiért odasétáltam a leányzóhoz.
- Üdv, a nevem Tsu, téged hogy hívnak? Elég meleg van ma, nem akarod levenni a csuklyád, vagy talán fázol? – Kérdeztem furcsálló tekintettel az ifjú lányt.
Miközben a hölgy válaszát vártam, képességemet használva kezdtem el róla információkat gyűjteni. A hölgy neve Aizawa Haneko, amelyet valamiért egész szépnek találtam. Első szintű volt és húsz éves. Éppen ideális partner lenne arra, hogy egy csicskásommá váljon.
Eme gondolat volt az, amely felébresztet a hosszan tartó álomból. Az elmémben ismét rend lett,s immár a testem is normálisan működött, azonban, ha már elkezdtem valamit, azt normálisan be is fejezem. Elérem, hogy ez a nő megkedveljen, s a társammá váljon, vagy akár a tanítványommá. A lényeg, hogy ki tudjam használni!

_________________
Szint 2 Exp: 93/100
Pontozás:Élet: 1 (+1 T.)
Fegyverkezelés: 3 (+3 T.)
Erő: 4 (+1 T:)
Kitartás: 3 (+1 T.)
Gyorsaság: 3 (+2 T.)
Speciális képesség: 6
Páncél: 15

Tsu
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 41
Join date : 2013. Mar. 09.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
135/150  (135/150)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai Hane VS Tsu

Témanyitás by Ai Hane on Csüt. Aug. 15, 2013 10:47 pm

Reggel szép idő volt, napos , egy felhő sem volt az égen, s ekkor úgy döntöttem ma nem megyek vadászni, inkább pihenjünk, gondoltam, majd inkább elmegyek kicsit szétnézni a városban. Himekot is lassacskán felrángattam az ágyéból egy kis étellel, hisz erre mindig ugrik. Miután jóllaktunk elindultunk hát nézelődni a városban.
Sok szép érdekes dolgot láttunk, vagy inkább olyat amit még nem nekünk találtak ki, ilyen kisebb szintű dolog csak nagyon kevéske volt így nem volt miből válogatni. Pont amikor untam magam, s már lassan haza indultam volna, egy ismeretlen idegen megszólított.
- Üdv, a nevem Tsu, téged hogy hívnak? Elég meleg van ma, nem akarod levenni a csuklyád, vagy talán fázol? - Mondta felém. Ami őszintén eléggé felhúzott. ~ Nem elég, hogy csak így idejön nekem, még a csukjám is az útjában van...
Ezek után lassan levettem a csukját majd ránéztem, pontosan a szemébe.
- A nevem Hane...Ai Hane... - Mondtam, talán kicsit mogorván. De megzavarta a nézelődésem. Egyébként nem szoktam ilyen lenni az emberekkel, de nem volt jó előérzetem vele szemben. Nem ismertem , így nem tudtam ki is ő. Milyenek a szándékai.
Himeko mellettem apró morgással jelezte, hogy ő sem szívleli ezt a fickót, de remélem , hogy mind ketten tévedünk, s mégsem olyan amilyennek első látásra tűnik. Talán csak én érzem rosszul, vagy csupán segítségre lenne szüksége, nem tudni miért jött ide hozzám.
- Nyugi Hime. - Szólaltam meg, s próbáltam csitítani a kicsi társam. Majd vártam az idegen válaszát. Kicsit furcsa figura volt így külsőre is, de egye fene...lássuk mi lesz ebből...

_________________

Adatlap

Ai Hane
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 101
Join date : 2013. Jun. 18.
Age : 24
Tartózkodási hely : Jobb ha nem tudod!!!

Karakterlap
Szint: 2
Exp:
85/100  (85/100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése http://bestofanime2013.lapunk.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai Hane VS Tsu

Témanyitás by Klein on Pént. Okt. 11, 2013 1:38 pm

Inaktív KT, egyik user se lépett fel egy hónapja. Lezárom.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2899
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ai Hane VS Tsu

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.