Fekete haj vs Sudár fekete haj

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Csüt. Aug. 29, 2013 3:23 pm

Alkohol mentes napjaim, huszonötödik nap. Ki voltam, nagyon ki voltam, nehezen viseltem a hiányát a piának, hisz utóbbi éveim lételeme volt, az hogy ne józanodjak ki. Ez már a huszonötödik nap fáj a fejem a józanságtól, de ez is a megannyi kényszer beképzelése. A kocsmákat ívesen kerülöm, hogy ne legyen baj. Ne legyek annyira az ital vonzásában és igyekszem kevesebbet is rágondolni. De már sorozatban ötödik napja hogy egyáltalán nem alszom, és ez kicsit kiborító. Testem hála ég nem zavarja, néha kifárad, majd feltöltődik. Olyan, mint egy tetves felhúzós játék. Ahol csak tárazni kell, hogy újra legyen energiám. Picsába már! El kell valahogy tereljem figyelmem erről. Erre nincs is jobb alkalmam, minthogy. Esély, hogy öljek. Bizony-bizony pvp-znem kell, hogy jobban legyek. Igen ez az. (/Gollum effektus Surprised /)
Nem voltam rest és újra felmértem az aréna falát, szerkezetét, építési stílusát. Még mindig szánalmas volt a látvány, de talán pont ez az a hely, ahol meglelem végre első áldozatom. Legutóbb az az árnyharcos szinte sebezhetetlen volt és szófukar. Az ostobája, hogy tolhatja ki ide a képét ilyen magas szinten. A helyett hogy valahol gubbasztana és inkább tanulna, mint minden rendes korabeli, gyökér.
Első ránézésre, csak cicafülű ostobenkó cafkákat látok, és néhány nyomit. Ott egy izomkolosszus, asszem ráijesztek a gyökérre. Azzal egy nyílvesszőt helyeztem az idegre és már céloztam is, alig negyven méter, szél nincs, süt a nap, meghalsz. Pendült a húr és már repült is a két nyílvessző. Játszi könnyedséggel pattant le a lila mezőről a nyílvessző. Nem kellett ennek sok, barbár gyökér és már jött is keménykedni. Egy fejjel még magasabb is volt nálam, pedig egy lépcsővel lentebb állt. Azonban pont ezektől kicsit sem tartok. Rövid szóváltás után távozott. Még egy gagyi lovag, utálom az ilyen nyámnyila korcsokat. Majd kinéztem még egyet, a fekete haja könnyű célpont volt. Óvatosan felhúztam íjam és kicsit kivártam mire tökéletes találat lesz és már repültek is a nyílvesszők..


_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Csüt. Aug. 29, 2013 9:39 pm

Reggel ismét tíz óra tájt keltem. Drága jó párom hajnalban elment vadászni, és mondtam neki, hogy keltsen fel, de vagy túl mélyen aludtam, vagy nem akart felébreszteni.
Valószínűleg a Kezdetek Erdejében, vagy a Nagy Síkságok ritkítja a mobállományt. Gondoltam utánamegyek, de mire kiérnék, már jöhetnénk is vissza. De a napi vadászatért egyre messzebb kell járni, mert a közeli vaddisznókat szó szerint ahogy spawnolnak, úgy legelik is le a játékosok. Gyorsan elfutottam Szophie boltjába, miután meglett az ércem egy fontos gyűrűhöz, aminek nagy jelentősége lesz a jövőnkben.
No de a fejlődésben én sem maradhatok el, úgyhogy mivel a mai vadászat kimaradt, a meglepi hála az égnek megvan, időmből kifutja, elnézek a Kezdetek Arénájába, és mire Drágaságom visszaér a vadászatról, addigra végzek.
Körbenézek az arénában, hátha van egy méltó ellenfél a számomra, esetleg egy-két fogást tanulhatok. Már egy ideje csövezek, de semmi említésre méltó. Aztán egy kis szóváltásra lettem figyelmes, aminek az oka, hogy egy íjász nem bírt nyugton lenni a nyilaival, és egy izompacsirtát talált el. Majd a szóváltás után nézelődtem tovább, sétálgattam. Nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az előbbi jelenetnek... Ám egyik pillanatban majdnem orra estem a lépcsőn, csak a szerencsén múlt, hogy nem tanyáztam egyet. Mintha valaki fejbedobott volna egy féltéglával, kb. az az érzésem volt. Megfordultam, és megláttam egy fekete hajú srácot, íjjal a kezében. Hirtelen a lövöldözős játékok, és a mesterlövészek jutottak eszembe a helyzetről.
Nem szép dolog kempelni, mondták már? - kérdeztem a sráctól. Hehh... még szerencse hogy nem a városon kívül jött rá a kempelhetnék. Itt még szerencse, hogy a rendszer meggátolja az életpontveszteséget ilyen váratlan helyzetekben. Majd kis szünet után megkérdeztem: Ha már itt vagyunk, nem harcolunk egyet? - aztán lehívtam az inventorymból az [Életlen Katana] kardom, amit tegnap kovácsoltam. Kíváncsi vagyok, hogy milyen az új kardom, kézbe vettem, és pár alap mozdulatot, suhintást csináltam vele a levegőbe.


Statok:
Élet 7 (35)
Fegyverkezelés 4 +5
Erő 7 +2
Kitartás 3
Gyorsaság 6 +1
Speciális képesség 3
Páncél +4

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Pént. Aug. 30, 2013 1:05 pm

Bingó! Teli találat. Reakciója felüdülés volt.
- Nocsak, nocsak, netalán kolléga, aki eltévedt a virtuális játékok között? - kempelni, hogy szép dolog vagy nem, pont nem én leszek aki ezt eldönti, egy módi van, levadászni az áldozatokat, és sértetlenül továbbállni a következőre. Ez a pvp játékok legfőbb lénye, a módszer tökéletesen mindegy. pár pillanattal ezelőtt, úgyis pörögve zuhant a nyilam a földre és már elpixeleződött. Elhasználtam, szóval ez van.
- Persze, nem véletlen hívtam fel a figyelmed, kell egy vesztes, akin kipróbálhatok valamit - feleltem egyszerűséggel. Az idióta, még előre le akar állni velem. Na, most megismeri mi is az igazi pvp. Végre nem egy cicafülű ostobenkó lány, meg nem is egy ficsúr. Bár továbbra is a csíra korból való lehet. Már látom, ahogy könyörög a négyesért töriből, de nem azt nem kapja meg, elégedjen meg a megbukással vagy a megfelelttel.
- Gyerünk le a küzdőtérre, itt akadályoznának minket az ostoba nézők - nem vártam meg mit reagál, elindultam lefelé a küzdőterek felé. A szokásos környezet, otromba falak, elcseszett aréna forma és nem utolsó sorban hiteltelen hely. Szánalmas, remélem más városban lesz valami értelmes aréna, mert ez már gáz. Súlyos gondokkal küzdött a programozó, tárgyi tudása nulla, esztétikai érzéke mínusz egy.
Felkínáltam neki a párbajt, majd menümből előhívtam a mellvértem, a gyűrűm és cipőm. Teljes életes párbaj, választottam ki az opciót és vártam. Ha elfogadta, azzal meg is indítottam támadásomat. Gyorsan céloztam, felhúztam az íjam és már repült is a nyílvessző szélsebesen. Mögötte az illúzió nyílvessző kicsivel lemaradva, a maga lilás zöldes derengésében. Szép látvány volt, még mennyivel szebb lenne, ha találna is. Azzal lábam kicsit berogyasztottam, ha rohamozna, könnyebben ki tudjak ugrani támadása elől.


pontjaim:

Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 1+9 =10
Erő/Irányítás: 2/3 0/+2 =2/5 -> találat esetén sebzés: 6(5+1), pusztakezes: 1
Kitartás: 2
Gyorsaság: 4+5 =9
Speciális képesség: 8
Páncél: 8

életerő: full
páncél: full

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Szomb. Aug. 31, 2013 6:03 pm

A kempelés kifejezésre az íjász reakciója megleptek.
- Mondhatjuk így is, elég sok játékot kipörgettem annak idején. De mint látod, itt ragadtunk mindannyian. Nem mintha bánnám, de számomra jobb ez a világ, mint a kinti. - mondtam neki. Aztán szót ejtettünk a harcról, és ő is ki akar próbálni valamit.
- Ha vesztest keresel, akkor rossz helyen jársz, mert abba nekem is lesz beleszólásom - kicsit zavarók voltak számomra a szavai. Vesztes? Na és miért feltételezi rólam alapból? Minden esetre elkövette az alapvető hibát.
- Sose becsüld le ellenfeled! - mondtam neki határozottan. Majd meglátjuk ki nevet a végén... Aztán megindult le a küzdőtérre, én pedig utána.
Láttam hívja le az inventoryjából a cuccait, én is hasonlóképp tettem. Aztán jött a párbajfelkérés, teljes életesre.
Kicsit hezitáltam, hiszen nemrég elég durván kikaptam, és nem szívesen alapozok senki jóindulatára, ha alul maradok. De akkor még egyes szintű voltam, most már négyes vagyok, a sebzésem is nagyobb, az életerőm is, és a kardom is jobb.
Aztán végül, vonakodva ugyan, de ráböktem az elfogad gombra.
Laza állást vettem fel, kicsit előrehajolva, kardom magam elé kitartva, mint aki rohamra készül, de az oldalirányú kitérés az elsődleges. íjász ellen nem szabad távolságot tartanom, mert ő távolsági harcos, gond nélkül levadász, én pedig közelharcos vagyok. Ha közelharcban meg tudom szorongatni, akkor nyert ügyem van. Ahogy kilőtte a nyilat, úgy azonnal egy lépés jobbra. - Ebből még baj lehet, nem sokon múlt - gondoltam. Aztán kivont karddal rohantam a srác felé. A bal oldalán derékmagasságban próbáltam rajta vágást ejteni. Remélhetőleg támadásom célba talál. Aztán a támadás után a közelében maradtam ellenfelemnek, ezzel vagy hátrálásra, vagy közelharcra kényszerítve őt.


Életerő: 35
Páncél: 4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Szer. Szept. 04, 2013 3:45 pm

Mi az hogy sértőek a szavai, nem is ez rosszabb, hányok tőle!
- Pojáca! Nehogy sajnálni kezdjelek már, nyígj máshol kiscsíra! - köptem felé a szavakat. - Tudod a szánalmat nem keresni kell, kiérdemelni, és te pontosan az az alkat vagy, de az én szánalmamból nem kapsz feléd. Jobb idebent, mind idekint. Megfog dögleni az odakinti éned... idővel - csak hogy tudja, jobb odakint, mint odabent, a gyökér! Ez is olyan idióta, mint a cica lány.
És és már keménykedik is, most komolyan itt mindenki ilyen itt. Egyszer kemény és erős, másszor, meg "nekem ugyan mindegy tanár úr, hogy kettes, vagy hármas, csak ne bukjak meg".
- Tudod pontosan jó helyen járok. Ismerem a fajtád, sok olyan diákom volt, odakint, mint te.. - húztam el a szám kellemetlenül, mintha ganajt ízlelnék meg. - Cöhh, persze, cicafül kettő... - morogtam magam elé, nem is érdekelt, ehhez már innom kellene, de nem lehet, ilyen faszság miatt nem fogok csak úgy visszaszokni a piára.
Elfogadta a párbaj meghívásom és könnyedén kikerülte nyílvesszőm. Valahol mögötte a falról pattant le lilás hatást keltve. Azonban neki állt felém rohanni, mint egy kétnapos csiga. Olyan szánalmasan vágott kardjával, hogy vétek lenne, nem kikerülni. Pontosan így tettem, had ízlelje meg nem létező győzelmét és piros csík jelent meg ruházatomon. Sebzése azonnal felemésztette páncélom és az életerőm is megmozdult. Oké már tudom mennyit sebez. Még három vágás és vége a meccsnek. Látszólagosan a támadás után nem akart sokat távolodni, ravasz, de nem eléggé. Némi port rúgtam fel, bár kétlem, hogy szeméig eljutott volna, és hátra futottam pár lépést, ha sikerült. Minimum nyíl távról megfeszítettem íjam és útjára engedtem a futás közben odahelyezett nyílvesszőt. Nem kellett sokat reppennie, vajon most hárítja-e újra a szegycsont felé irányított nyílvesszőt?
- Ezt nyeld be kisfiú - sziszegtem, ha talált, ha nem a nyílvessző.


pontjaim:

Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 1+9 =10
Erő/Irányítás: 2/3 0/+2 =2/5 -> találat esetén sebzés: 6(5+1), pusztakezes: 1
Kitartás: 2
Gyorsaság: 4+5 =9
Speciális képesség: 8
Páncél: 8

életerő: 24/25
páncél: 0

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Szer. Szept. 04, 2013 10:47 pm

Hát ez felháborító - gondoltam az íjász szavai hallatán...
Nem kértem szánalmat, sem sajnálatot. Attól, hogy máshogy látod a világot, nem kell leszólni a másikat. Nem hinném, hogy bármit is tudsz a kinti életemről, ennek hiányában kétlem, hogy meg tudnád ítélni azt, hogy számomra hol jobb. - aztán kis szünettel vágtam rá a mondatára, miszerint a kinti énem "meg fog dögleni" - Lehet, de a tiéd is. És kétlem, hogy bármit is tudnál ellene tenni ellene....Neki lehet, hogy jobb odakinn, lehet, hogy nem. De számomra itt határozottan jobb, ez a világ többet adott ebben a pár hónapban, mint a valódi 25év alatt. Jobban belegondolva, ha nem így alakult volna a SAO, akkor Tündérkémmel sem ismerkedtem volna meg, és össze sem jöttünk volna. De idebenn könnyebben mennek a dolgok, és mindenki előtt ott a lehetőség élni, ellentétben a kinti világgal, ahol csak a gazdagok élnek, a többiek csak túlélnek... jobb esetben...
Aztán a következő mondatán ledöbbentem. Ezek szerint tanár lenne ez a fazon? Nem tűnik tanárnak, egyáltalán nem.
Nem hiszem, hogy ismersz, és hogy bármit is tudsz rólam. Megítélni a másikat a helyzet, vagy maga az ember ismerete nélkül nem helyes. És mivel tanár voltál odakinn, ezt tudnod kellene. Egy tanárnak csak a tudás alapján szabadna ítélkezni, és nem a másik gondolkodásmódról, és az elveiről. - mondtam neki, kicsit ingerültebben... A cicafüles utalást nem értettem, de biztos meggyűlt a baja egy idomárlánnyal az tuti. A modora miatt ezen nem is csodálkozok a legkevésbé sem. Ilyen alak?És tanár? Hová fajul a kinti világ, ami állítólag szerinte jobb... - gondoltam magamban.
A támadásom talált, ami nem meglepő, hiszen meg sem próbált kitérni előle.
Valami nem stimmel... Ez csak beetetés volt? - gondolkodtam. Aztán megpróbált port kavarni, amivel túl sokra nem ment, de hátrált. Rohantam felé, de pont belerohantam a nyílba amit kilőtt. De annyi baj legyen, ha már ott vagyok, megpróbáltam derékmagasságban megvágni, ezúttal a jobb oldalán.

Életerő: 33/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Csüt. Szept. 05, 2013 12:58 pm

Szánalmas. Ezután inni kellene, úgy látszik ez a hely tényleg a retardáltaké. Legalább bármely lövöldözős játék csak ostobákkal és kicsi csírákkal van tele.
- Hogyne tudnék róla! Egy szóval leírtad, hogy kinti fostosabb, mint ez. Ergo, halottakkal vagy odakint körbe véve, se pénzed, se semmid, árva vagy. Netalán tévedek? - üvöltöttem vele, mint a sakál. Teljesen jogosan, meglátjuk, ha ő is a bőrömben volt, és úgy járt, mint én öt évesen, akkor fogom csak szánni sorsát és "esetleg" segíteni. Ellenben, csak egy kis nyígó szarzsák.
- Ó, ho-hó az én testem ugyan mindegy, az se zavar, ha megdöglik. Ellenben rajta leszek, hogy kijussak, vagy egy nemes ellenfél által halljak meg, aki jobb nálam - ezt korábban senkinek nem mondtam, de talán ez a nyikhaj kis senki talán mutat valamit amiért érdemes harcolni vele.
- Igen, én pont egy olyan tanár vagyok, aki tudás alapján osztályoz. Telibe trafáltad. Első szavaddal aláírtad, hogy te nem ilyen ember vagy. Ha tényleg létezik az a tudás, amit te képviselsz, akkor három percen belül nyersz. Ellenben.. - vicsorogtam rá, és lassan tagoltan ejtettem ki a szót - véged.
Talpalatnyit nem mozdultam a támadása alatt, ez kellett, tudnom kellett, mennyi időm van. Legszívesebben felnevetnék a tudatlansága miatt, hisz az ő ideje, hamarabb elfogyott, mint gondolná. Második nyilam talált és vele együtt az illúzió nyilam is testébe fúródott. Próbált egyet vágni, ezúttal a másik oldalról, de ez elől kimozdultam könnyedén. A lassú támadás útvonalát követve egyszerűen csak, kifordítottam csípőm balra és hátrafelé toltam hátsóm, miközben behúztam a hasam. A kard pengéje a levegőt kaszálta. Nem voltam tovább rest, szökkentem hátra párat, úgyse érne utol és íjam felhúzva becéloztam újra a szegycsontját, egy kicsit tartottam, hogy a találat biztosabb legyen, azonban, úgyis belemozdulna, hogy csökkentse a távot közöttünk így minimálisat lefele és balra fordítottam a nyíl hegyén. Észre nem vehette, az alig egy fokos változást, ha meg mégis, rendkívül éles szeme lehet. Jobb veséjébe fog belefúródni, ha ezt az irányt tartja, ha belemozdul, akkor a gyomrába fúródik a nyílvessző, kicsivel köldök fölött. Elengedtem, és már repült is a nyílvessző, mögötte lilásan pörögve az illúzió nyíl.
- Egyél ilyet, ne mást! - kiáltottam felé.


pontjaim:

Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 1+9 =10
Erő/Irányítás: 2/3 0/+2 =2/5 -> találat esetén sebzés: 6(5+1), pusztakezes: 1
Kitartás: 2
Gyorsaság: 4+5 =9
Speciális képesség: 8
Páncél: 8

életerő: 24/25
páncél: 0

//kurokoto szenyó bocsesz Razz Ha ez a nyíl talál, akkor 3-as gyorsaságra esel le, ami annyit jelent, hogy következő körben három nyílvesszőt zúdít rád Kurokoto //

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Vas. Szept. 08, 2013 1:09 pm

Ellenfelem már-már kapisgálja a kinti életem minőségének az okát, és azt, hogy miért jobb ez a hely számomra, mint a kinti.
Árva? Nem teljesen, de az nem változtat. A szüleim elváltak, anyám elhúzott egy palival, és már lassan 20éve nem is hallok felőle. Apám pár évvel rá felakasztotta magát, utána a nagyszülőkhöz kerültem, akik szépen elherdálták az örökséget, és amikor emiatt nem tudtam befejezni a tanulmányaimat, és szóvá tettem, ők is kiraktak - mondtam neki, kicsit felemelve a hangom. - Családom nem volt, csak rokonaim. Mindenért meg kellett küzdenem, saját erőmből. És odakinn csak a gazdagok előtt vannak lehetőségek, a csórók előtt nem igazán... Csak, hogy megértsd, miért jobb ez a világ, mint a "valódi" - a valódi szócskát már fanyalogva ejtettem ki.
Van benn valami amit mondasz, a kijutáson én is dolgozok, bár még idő amíg beérem a Frontharcosokat. De attól függetlenül csinálom a küldetéseket, vadászok, párbajozok, amitől közelebb kerülök a szintjükhöz. De mellette igyekszem jól érezni magam. - mondtam neki. Talán ezzel a felfogással valamelyest sikerül egy kósza gondolatot ültetni a fejébe, miszerint nem ártana lazítani, esetleg máshogy állni az itteni emberekhez, és nem lenézni mindenkit.
Három perc? Több mint elegendő - mondtam gúnyos vigyorral az arcomon - majd meglátjuk ki nevet a végén.
Az előző támadásom elől kitért sajnos. És már készült az újabb támadásra, ami elől majdnem sikerült kitérnem, de a fickó ravasz, és erre is készült, mert máshogy repült a nyíl mint ahogy kellett volna neki. Vagy, számított arra, hogy közelebb merészkedek. A nyílvessző a gyomromba fúródott, és fájdalmat ugyan nem éreztem, de hirtelen mintha belassultam volna. Vagy ő lett gyorsabb? A helyzet ugyanaz, lényegesen gyorsabb lett, mint én. Amennyire tudtam közelítettem felé, és ha kar(d)nyújtásnyira van tőlem, akkor pedig megpróbálom a kardommal megvágni.

Életerő: 27/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Hétf. Szept. 09, 2013 10:31 am

Meglepődve hallgattam, szóval tudja miről beszélek. Hasonló cipőben jár, akkor biztosan egyetemi tanárnak készül vagy valami magasztosabb cégvezetőnek. Hisz az ilyen emberből vagy bűnöző lesz és az utca söpredéke, vagy magas beosztásig eljuthat, mert nincs hátráltató tényező és mint én is csináltam leszartam a környezetem, ki akartam törni. És sikerült!
- Értem, akkor üdv a klubban - mosolyodtam el - hasonlóan szerencsétlenek vagyunk, a feleségemet két gyerekemmel elvesztettem egy repülőgép balesetben, szüleimet meg még fiatalon autóbalesetben. Egy idegen országban így magamra maradtam. Ennyi az én oldalam. Azonban továbbra sem értek veled egyet fiacskám. A valódira azt kell mondjam még mindig jobb ennél, annak ellenére, hogy csend és hullaszag van csak odakint. És természetesen helyes, ki kell jutni innét, idegesít ez a hely. Meg berúgni is nehezebb itt - azonban kimondtam azt a szót amit nem kellett volna. Már nem olyan, mint tíz nappal ezelőtt, akkor még a szó kiejtésénél is hánynom kellett volna, már csak úgy rossz, mert rettentően hiányzik a pia. Szóval elég neked is a három perc, lássuk ezzel mit kezdesz. És a nyílvessző újra talált. Szegény srác olyan lett tőle, mint egy csiga. Ha előtte állnék fejen, akkor sem tudna eltalálni. Mivel vadász vagyok, így nem si hagyhatom értelemszerűen, hogy elérjen azzal az ócska karddal. Egyet hátraszökkentem, hogy ne tudjon eltalálni. Se kavics, semmi nem állta utam. Készültem lőni és a rendszer jelezte, nőttek az esélyeim. A jobb felső sarokban megjelent három kis nyílvessző, mint használható támadások száma.
- Nagyszerű - vigyorogtam. Azzal betöltöttem az elsőt, és éltem a gyanúperrel, első lövés fejre. Ha ügyes ezt a találatot elkerülheti, másod lövést is útjára engedtem ezt már mellkasra, igazán nem céloztam, csak törzs találatra próbálok összpontosítani. Harmadik nyilam egy kicsivel lentebb, hastájékra lőttem, és minden eshetőséggel számolva egyet hátra ugrottam még. Ahogy a három, azaz hat nyílvessző az áldozat felé tartott függőleges vonalban csodás látvány volt.

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Szept. 09, 2013 11:19 pm

Meglepődve hallgattam a tanár szomorú történetét. Fogadd őszinte részvétem. Neked sem lehet könnyű az élet... - mondtam neki. Majd közölte, hogy még mindig nem ért egyet velem a valódi világ kontra művilág témában. Én pont ebben a világban találtam meg azt a lányt, akit a másik felemnek mondhatok. Bár még csak pár hete jöttünk össze, mégis biztos vagyok benne, hogy ő az igazi számomra. És ezt ennek a világnak köszönhetjük, odakinn valószínűleg csak elmentünk volna egymás mellett, vagy nem is találkoztunk volna. - majd kis szünet múlva folytattam - És igen, a kijutás is célunk, és ha kijutunk, odakinn is együtt maradunk. - mondtam ellenfelemnek. Bár nem tudom, min mehetett keresztül az íjász, amikor a családját elveszítette, nem szeretném átélni, és megtapasztalni. Még csak pár hetesek vagyunk Tündérkémmel, és sok szép dolog vár ránk, sok együtt töltött idő. Ahogy a tanárnak is lehetett volna boldog élete, láthatta volna a gyerekeit felnőni... Már ahogy elmondta, már tudom mi tette ilyen emberré, amilyen. Mindenkit megváltoztatott volna egy ilyen esemény...
A lövése után nem kicsit lelassultam. Illetve, a konkrét lassulást nem érzékeltem, csak azt, hogy az ellenfelem hirtelen felgyorsult. Mintha egy "Burst Linker" lenne. Neeem, az a cucc még nem létezik, majd talán pár év múlva esetleg. Minden igyekezettel tartottam a tanár felé, és sajnálattal vettem tudomásul, hogy a kardom nem érte el. Túlságosan is felgyorsult hozzám képest. Aztán hirtelen egy egész kupac nyílvesszőt láttam meg, amint felém tartanak. És a nyílvesszőket is gyorsabbnak érzékeltem, mint a korábbiakat. Csak felém tartó világító pacákat láttam. A fejem reflexből félrerántottam, de a mellkasomba és a hasamba sikeresen begyűjtöttem pár nyilat. Ez így nem lesz jó, még a végén sündisznó lesz belőlem... - mormogtam magam elé. Minden erőmmel az íjász felé közeledtem, és ha elég közel vagyok, akkor megpróbálok rajta a kardommal egy vágást ejteni.

Életerő: 15/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Kedd Szept. 10, 2013 1:12 pm


- Nem az, de a diákjaim még megvannak, őket ki kell tanítsam, és nem az alávaló számító kis dögöket, akik testükkel, vagy lefizetéssel akarnak előrébb jutni. És kösz, neked is részvét - én is ilyen idióta akartam lenni, és az is vagyok, de ha már halálra ítéltem magam, a nemes vad ejthet csak el, más senki. - Ha egyikőtök meghal idebent? - kérdeztem rá ezzel kapcsolatosan, ami könnyen megeshet. Itt sokkal könnyebb meghalni, mert ez játék, odakint az élettel legalább nem játszanak. Ott csak véletlen történnek balesetek főleg. Hideg vízként érheti a felismerés, de jobb, ha felkészül a halálra, ugyanis más játékok a halálról szólnak, itt a halál elleni harcról. Szép álmokat dédelget, de mire odajut..
Nem teketóriáztam és repültek nyilaim a srác felé. Túl lassú volt már, hogy hárítsa nyilaim, így megkapta a következő adag lassítást. Ezúttal négy nyílvessző villant meg a számlálón, de nyomban lecsökkent csak háromra. Igen éreztem a testemet átható fáradságot, így egy szusszanásnyi ideig csak néztem magam elé. Mikor megvágott. Bármennyire is lassan támadott, moccanni nem tudtam. A kijelzőn a szám visszaugrott egyre. Tehát újra gyors, akkor nincs mit tenni, mi lehet egy noob kocka következő lépése. Amikor nem vártan újra tud mozogni a rootolásból azonnal támadni kezd, de felismeri, hogy gyorsabb, mint volt így megáll, megörül. Ezt az időpontot kell eltaláljam. Hátra szökkentem kettőt, és megemeltem íjam. Légcsövére céloztam, de úgy hogy lehetőleg a lágy részt találja el, valahol a szegycsont fölött, majd elengedtem a felhúzott nyílvesszőt és repült színes ikertestvérével.
- Ügyesen kitaláltad, mikor kellett pihennem, így könnyedén megvághattál – dicsértem a mozdulatot – te mikkel pvpztél? – kérdeztem, ha már ő is erre fecsérelte némi idejét korábban a többit biztosan tanulásra, legalább mivel töltötte. Lehet lelőttem már párszor, még nyomingerkorában.


pontjaim:

Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 1+9 =10
Erő/Irányítás: 2/3 0/+2 =2/5 -> találat esetén sebzés: 6(5+1), pusztakezes: 1
Kitartás: 2
Gyorsaság: 4+5 =9
Speciális képesség: 8
Páncél: 8

életerő: 15/25
páncél: 0

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Szer. Szept. 11, 2013 1:52 am

Mint kiderült, a tanár a diákjaihoz akar visszamenni, mert ki kell tanítania. Az alávaló, számító kis dögökből sajnos több van, mint rendes emberekből. De ha csak egy embert is jóra tanítasz, akkor már volt értelme a munkádnak. - mondtam ellenfelemnek. Majd amikor a páromról meséltem neki, megemlítette, mi van akkor, ha egyikünk meghal idebent...
Igen, tudom, benne van a pakliban sajnos. De amennyire tudok, vigyázok rá. Csak az első szinten vadászgatunk, küldetésekre amióta összejöttünk nem hagyom, hogy egyedül menjen. Ha kell bármi áron megvédem. És, ha bármi gond lenne, noha túl óvatosak is vagyunk, de a teleport kristályunkat városon kívül mindig olyan helyre tesszük, hogy könnyen tudjunk használni, ha baj van. - mondtam neki. - de tisztában vagyok vele, és aggódom érte, amikor kora hajnalban már megy vadászni az ördögfiókával... és általában nem ébreszt reggel, és akkor az első dolgom a térkép és a helyzetének a lekérése.
Ahogy bekajáztam az előző nyilakat, az ellenfelem tovább gyorsult. Legalábbis az én szemszögemből. De az sem lehetetlen, hogy én lassultam be, de az idő relatív. Egy külső szemszögből látszódna csak a képességének az igazi hatása, de most anélkül kell beérnem. Tovább haladtam felé, amennyire tudtam. Körülbelül mintha a gyorsvonat után futnék. És láttam, ahogy megállt pihenni. Lemerültek a Duracell elemek? - futott át a gondolat az agyamon, miközben a kardcsapásom eltalálta, egy szép piros csíkot hagyva maga után, ami a bal vállától a derekának a jobb széléig tartott. Majd pár pillanat múlva eltűnt. Legalább javítottam az esélyeimen, és a kardcsapásom aránylag sokat levitt az életéből. Aztán hátra szökellt kettőt, és kis idő elteltével célzott, a nyakam vagy a vállam lehetett a célpont. És utána az a furcsa fényesen világító nyíl is. Nem sokon múlt hogy ki tudtam térni előle.
Amin meglepődtem, megdicsérte a támadásom. - Nem semmi volt a sebességed, annyi futkosástól, és olyan gyorsan futkosástól én már rég kifáradtam volna - utalva arra a baromi gyors sebességre, amit produkált az előbb. Majd afelől érdeklődött, mikkel pvp-ztem korábban. Volt mindenféle, de főleg a régi retro játékokkal vadultam sokat, szerintem ismered azokat a játékokat. Quake 3, Unreal Tournament és Counter Strike amivel játszogattam, és pvp-k voltak. De sokat játszottam MMO-kkal is amiben fejlődnöd és erősödnöd kell... - mondtam az íjásznak.
Aztán ismét közeledtem felé, és egy újabb, az előzőhöz hasonló vágást próbáltam produkálni. Minden bizonnyal ismét meg fog állni kis ideig célozni, ha esetleg hátrálna, és akkor talán utolérem.

Életerő: 15/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Csüt. Szept. 12, 2013 3:03 pm

Amit mond az hülyeség, totális baromság.
- Na idefigyelj, szerinted egy tanárnak az a célja, hogy egy embert jól megtanítson valamire? Nem! Rohadtul nem! Az a szülő dolga, a tanárnak más dolga van, hogy minél több olyan ember kerüljön ki a keze alól, akik tudnak egy kérdésre választ adni. Nem azt hogy.. - imitáltam kezemmel és testemmel egy kurvát. Kidüllesztett mellkassal léptem hozzá közelebb - na, Tanár Úr, csak a "ketteske" kellene, bármi áron. Este meddig van az irodáján? - majd pózt váltottam és laza lezserként mutattam magam.
- Figyu van estére vip jegyem a tökmindegy milyen esemélyre, iszunk a haverokkal mer az jó, gyere nézz be dumáljunk. Ha meg elmegyek mert miért is ne szórakoznék a diákjaimmal erre letámad, hogy nem lehetne a dogában tizenhat pontom a tizenhárom helyett? Nem **** meg! Húzz el ****! - majd felvettem szokásos testtartásom és folytattam koncentrálásom a harcra - és ezek nem emberek, férgek! - vágtam a képébe a szavakat. Lehet erre gondolt igazából, nem érdekel csak felhúznám magam ostobaságán.
Amit ezután mondott, hogy védené, kb már nem is érdekelt. Úgy zárja börtönbe szerencsétlen párát ahogy akarja, jogosan megteheti, leszarom. Azzal sikeresen felhúztam is magam és még ráadásként pihenő körömben orvul megtámadott. Na de egyszer neki is kell pihennie, akkor visszakapja a sunyi kis dög. Ahogy visszakapta a sebességét, máris nagy legény lett de volt olyan balga, hogy ne vegye észre, nem én gyorsultam, hanem ő lassult le. Két nyílvesszőm talált, de hiába, túl sok életereje maradt még és én már csak egyetlen vágását kaphatok be többet nem.
- Kösz! - és kérdésemre is válaszolt, bár amiket megemlített sose hallottam még azokról.. - Egyiket se ismerem én VRMMO-zok és abból is az új Battlefield a kedvenc, ölni a sok kis kockát - vágtam mellé egy hihetetlenül mély vigyort. Majd szökkentem hátra és ő követett továbbra is azonban várt nem támadott. Felemeltem az íjam és közelebb jött, hogy ne tudjak lőni. Még ha hárítani továbbra sem tud, legalább a támadásokból okult már. Nehéz lesz a harc vége, képes volt tanulni harc közben, akkor most ismerje meg, hogy nem riadok én vissza tőle. Megtorpantam és jött utánam. A lendülőkardját ezúttal sem akartam kivédeni, hagytam betalálni. Rendkívül egyszerű támadás egy rendes ugrással kitudnék előle térni.. szánalmas. Azonban saját támadásommal sem voltam rest, nyomban el is intéztem. És az öklömet próbáltam a gigájába belepasszírozni, úgy, hogy hogy az még nekem is fájna, ha odakint lennék. Ha sikerült, ha nem lábbal elrúgtam magam és usgyi el.


életerő: 6/25
páncél: 0
Sebzés találat esetén 1.

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Pént. Szept. 13, 2013 12:33 pm

Az ellenfelem mondataiban találtam némi kivetnivalót.
Igen, a szülő feladata lenne. De vannak akiknek nincsenek szülei, vagy vannak, de magasról tesznek rájuk. És szerintem a jó tanár nem csak a tantárgyára tanítja meg a diákjait, hanem a helyes út felé is terelgeti őket. - mondtam neki - Legalábbis nekem volt olyan tanárom, aki mintha az apám lett volna. Ha ő az egyik nehéz korszakomban nem áll mellém, akkor lehet börtönben kötöttem volna ki. És nem nagy dolgokat tett, csupán arra tanított, hogy mi helyes, és mi nem. Lehet nem érzed szükségét, de lehetséges, hogy ezáltal valakit a jó útra visszavezetsz, és ember marad az embertelenségben. - mondtam a tanárnak. Remélem megérti amit mondtam neki, és tudok rá hatni.
A VRMMO terén a SAO az első játék amivel vadulok, az indulás előtti napokban sikerült beszereznem a Nerve Geart. De amiket mondtam játékokat, azok sem rosszak. Battlefield-ből a régi, hagyományos PC-re szánt változatot ismerem. Nem is tudtam, hogy már van benne VR is - mondtam neki kicsit meglepetten. Asszem a SAO után lesz mit kipróbálni.
Az előző csapásom talált, és elégedetten néztem rá az életerőcsíkjára, ami már a sárga zónában van neki is. Még egy találat, és győzök. De aztán amin meglepődtem, kaptam öklöst amikor a közelébe merészkedtem, hogy ne tudjon lőni. A gigámba kaptam egyet, aztán ahogy a harcstílusán ledöbbentem, jött egy rúgás is, gyomorszájba.
A rúgástól egy pillanatra még talán éreztem a fájdalmat is. Tudatalattiból az ember hajlamos beképzelni, hiszen tudja azt, hogy a valóságban ennek fájnia kellene. És amennyire valósághű a környezet, könnyen azt hinné az ember, hogy ez a valóság. A rúgástól hátraestem. És láttam, hogy közben ismét távolodik tőlem. Kicsit fáradtnak éreztem magam, de még tudtam volna harcolni ha akarok. De 1-2 körön belül a rendszer meggátolta volna, és jobbnak láttam most kifújni magam. Felálltam, és a menümből lehívtam a vizes kulacsomat. Egy kis hideg víz jót tesz, és amúgy is az a szomjas fajta vagyok, aki hamar kiszárad. Legalábbis a való világban. Itt, pedig a szokások rabjai vagyunk...

Életerő: 13/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Pént. Szept. 13, 2013 2:07 pm

Sületlenségeket beszélt, minden szülőt érdekli a gyereke legalább annyira, hogy eszébejut naponta legalább egyszer. Hisz gyereket azért csinál az ember, mert az önzőségét felakarja adni, onnantól önzetlenül fele a saját gyermekéért és jólétéért. Amit ez a srác elmondott előbb mi lett szüleivel, elég szar, és igen mondható árvának. De egyben az ő hibája is hisz én magam sose kerestem felnőttben ideált, én magam voltam mindenki ideálja.
- Tanulj! Ez a helyes út, minden más lényegtelen. A tudás mindent helyettesít, tudás egyenlő a pénzzel, pénz egyenlő a hatalommal. Bármi mást mondanék felesleges, ez azt jelenti nem tanultál elég jól - Többet nem kívántam neki mondani, ha erre árvaként nem jött rá, akkor nincs miről beszélnem tovább a fiatal sráccal. Amit ezután mondott kicsit sem érdekelt, a puhány érzékeny tanárokat mindig is utáltam, megvezethetők voltak bármikor. Szánalmas, elég volt első mondatát meghallgatnom már pontosan tudtam a folytatását. Régen nálam is próbálkoztak ezzel, amikor megtudták, hogy teljesen egyedül vagyok és az árvaház utalt be iskolába, hogy ne csak a kosz ragadjon rám, meg tanuljak magaviseletet. Azonban erre nem volt szükségem, ment magamtól is eléggé utáltam ahhoz a világot, hogy tudjam hol és mikor kell kifakadni.
A VRMMO-s mondata viszont érdekelt, nem hallott az egy éve kiadott VRFPS-ekről, ennyire szánalmas lenne a reklámozása, hogy nem jutott el hozzá? Pedig tudtommal első nap már legalább négyszázezres érdeklődő köre volt a játéknak.
- VRFPS pedig már egy ideje kint van és már öt játék közül válogathatsz.. de nem érdekes - húztam el a szám. Majd csak úgy pörögtek az események, épp hogy a port akartam felrúgni az elrugaszkodásomhoz, de nem számítottam arra, hogy ennyivel elvétem a random rúgást és pont gyomron rúgom az illetőt. Jószerével elszállt és ott is maradt. Ha már ennyire jó pozícióban van és nem mozdul, az eddig tapasztalt, kimozdulás oldala irányában de még a vállát célbavéve céloztam. Találat esetén, ha helyben marad, akkor vállába kapja a nyilat, ha kimozdul és abban az irányban, amerre eddig, akkor valószínűleg a mellkasát fogja díszíteni egy újabb tollas és illúzió nyilam rövid ideig. Amit teste szépen elnyel és megkezdődhet újra a lassítás.


életerő: 6/25
páncél: 0
Sebzés találat esetén: 6

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Vas. Szept. 15, 2013 10:06 am

A tanulásról és tudásról szóló mondatokkal részben egyetértettem:
Igen, a tudás az hatalom, és amit megtanulsz, azt nem vehetik el tőled. Ez tény, legalábbis jelenleg. - mondtam neki - De ha így fejlődik a technológia, akkor lehet, hogy megváltozik az, amit te tanulásnak és tanításnak nevezel. A sisak a fejünkön hozzáfér az agyunkhoz, irányítja azt. Nem adok neki pár évet, amíg kiforrja magát a technológia, és képes lesz több évnyi tananyagot percek alatt beírni az emlékezetbe. - majd kis szünet után folytattam - De mint mindent, ezt is lehet rossz célokra fordítani. Gondolok itt az emlékezet, és az emlékek törlésére.
Jobban belegondolva akkor már abban sem lehetünk biztosak pár év múlva, hogy amikre emlékszünk, tényleg megtörténtek, vagy sem... Saját emlékeink, vagy csupán beültetett emlékek... És ugyebár ott a felejtés... Vannak dolgok amiket nem szívesen felejtenék el. Sem a legszebb dolgokat, sem a legszörnyűbbeket. Hiszen az emlékeink és amiken átmentünk tettek minket olyanná amilyenek vagyunk.
De visszatérve, a tudás tényleg egyenlő a pénzzel, de ahhoz, hogy a tudást megszerezd, kijárj egy főiskolát vagy egyetemet, ahhoz bizony pénz kell. Ergo, kevés ha akarsz tanulni, ha nincs miből... De vannak leckék amikre az élet tanít minket. És az is teljes mértékben igaz, hogy a pénz a hatalom. Pénz beszél, kutya ugat... - tettem hozzá.
Ellenfelem kihasználta amíg egy előrehozott pihenőkört tartottam, mielőtt a rendszer tette volna két-három kör múlva, hogy mozdulni se bírok. Inkább saját akaratomból pihentem, mintsem behódoljak a rendszernek. Noha így is ezt tettem, hiszen ha nem engedelmeskedek a rendszernek, akkor is előbb-utóbb meg kellett volna állnom, és akkor nem úszom meg ennyiből. Volt, hogy túlhajtottam magam moboláskor, és két körig nem tudtam magamról, és az első dolog amit utána megláttam, az a konnektor orr ami már sokadszor lökött odébb, és az éppen bepirosodó életerőcsíkom. Nem sokon múlt. Azóta óvatosabb vagyok ilyen téren.
Ahogyan kortyoltam a kulacsomból, kaptam egy nyilat a vállamba, és reflexből kiejtettem a kulacsot a kezemből, ami ahogy földet ért, úgy hullott megannyi színes pixelre...
- Jössz nekem egy itókával - mondtam neki már-már röhögve, és a kardomat leszúrtam a földbe, és feltápászkodtam. Majd kihúztam a kardom, és indultam meg ellenfelem felé, és ha a közelébe érek, szokásomhoz híven egy jobbról balra, fentről lefele irányuló vágással megpróbálom megsebezni. Csak egyetlen találat szükséges hozzá, hogy győzzek. Csak egyetlen egy találat, ami remélem nem várat magára sokáig. Nekem még egy találat belefér, és a második lenne túlütés, azaz a végső csapás, legalábbis erre következtettem az életerőcsíkom fogyásából.

Életerő: 7/35
Páncél: 0/4
Sebzés: 9

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Kurokoto on Hétf. Szept. 16, 2013 10:53 am

A technológia módosíthat pár dolgon, ebben igaza van, mint például, most ez a szituáció, amikor az ember szórakozásra vágyott, vagy elfeledni a való világot, és ezzel visszaélnek. Ebben igaza lehet, azonban a világ kollektív felfogása mindig is önző lesz és maradi. Ezen nem tud senki változtatni, míg a pénz az úr. - Részben igazad van. De ne feledd, az olyan emberek mint én, aki nagyobb hatalommal bír, ezt minden alkalommal meg fogják akadályozni. Tudod, hülyék mindig is kellettek, ha mindenki okos lenne, több háború lenne. Ha vágod a történelmet, megtalálod a példákat benne. Nem egy van - nem kívántam többet mondani ezzel kapcsolatban. Magam elé fújtattam is még egyet,azt hiszem el kell mondjam neki, hogyan értem fel ilyen fiatalon, ilyen magasra önerőből.
- Tudod néha meg kell tenni valamit, hogy előrébb juss. Én huszonöt éves koromig, egy utolsó szemét voltam, míg nem találkoztam Keikoval, aki hamarosan feleségem lett. Az addig megszerzett pénzből fel tudtuk építeni közös életünk alapjait és nekikezdtem a felső oktatásnak. Ha jobban tetszik addig csavargó voltam a végletekig és nem kellett más nekem, csak pénz. Sok-sok pénz. Keiko kinevelt ebből és megmutatta, milyen ha nem csak egy fizikai porhüvely vagyok. Szóval volt életem egy ideig - a végére csak elszomorodtam, majd a düh vette át helyét. És hiába, de hiába lett lassabb. Ahogy elmondta jövök neki piával támadt is és én leblokkoltam. Felugrott a győzelmét jelző felirat és felajánlotta számára, megöl avagy életben hagy.
- Tedd meg, megérdemled a teljes győzelmet - amúgy meg tojok a piádra diákokkal nem iszom. Általában. Ha kivégzett, hát elpixeleződtem, ha életben hagyott, azzal intettem és távoztam, nem kívántam többet beszélni vele és a pia meghívással mit sem törődve, mármint hogy tartozok neki piával. Elsétáltam. Nem éreztem úgy hogy tartoznék neki bármivel is ha már életben hagyott. Kicsit tovább szenvedhetek még a földön..


// Köszi a párbajt! Ha életben hagytad, akkor kurokoto elment. //

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
avatar
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
10/450  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Szept. 16, 2013 11:49 am

Amit ellenfelem a háborúról mondott, egyet kellett vele értenem. Merek fogadni, hogy azok az algoritmusok, amik most a szintvezéreket irányítják, pár éve a hadsereg szolgálatában állt mint egy lopakodó vagy rakéta vezérlőprogramja. Minden új technológiát előbb a haditechnikában használnak fel, pusztításra, majd miután ott elavult lett, használták máshol is. - majd kis szünettel folytattam - Legjobb példa erre az atomfizika. A múlt században először bombát csináltak belőle, és majd' 50év kellett hozzá, amíg az ember belátta, hogy megoldható vele az energiaválság. De valószínűleg már valami sokkal pusztítóbb van a hadsereg birtokában... A tudás felhasználható jóra és rosszra egyaránt, csak sajnos ha rossz emberek kezébe kerül, akkor egy pillanat alatt végünk lehet, sőt az egész világnak is...
Aztán mesélt a feleségéről, aki megváltoztatta, és egy ideig volt élete. De sajnos a baleset miatt teljesen kifordult magából. Meg tudom érteni, ha az én párommal valami történne, én is megváltoznék. De ebbe nem akarok belegondolni.
A támadása után nem mozdult semerre, nem tért ki előlem, és a csapásom könnyedén betalált. Mintha éppen laggolt volna, vagy csak meghalni akar? Vajon tényleg ennyire találkozni akar a szeretteivel odaát? Ezt is meg tudom érteni, ha Ai Hane-el történne hasonló, én sem tudnám, mihez kezdjek nélküle. Amióta összejöttünk, boldogok vagyunk, és nem tudom már elképzelni nélküle az életet.
A kardcsapásom talált, de a rendszer félúton megállította a mozdulatomat, és egy üzenetablak ugrott fel előttem, miszerint legyőztem, és dönthetek felőle, hogy beérem-e a győzelemmel, vagy meg is ölöm. Az igazat megvallva erről az oldalról ijesztőbb ez az ablak, mint az ő helyzetéből. Legalábbis számomra. Ijesztő volt annak tudatában lenni, hogy egy gombnyomással dönthetek egy másik ember sorsa felől. Nem helyes, nagyon nem helyes ez így...
A szavai, miszerint tegyem meg, mert megérdemlem a teljes győzelmet, eléggé nagyot ütöttek.
Csak Istennek van joga döntést hozni mások élete, vagy halála felett. - majd rányomtam az [Életben marad] feliratú gombra - Sok minden vagyok, de gyilkos nem. Távol áll tőlem. És szerintem a családod sem szeretné, hogy itt és most meghalj. - kis szünet után folytattam - Egyébként jó párbaj volt, méltó ellenfelem voltál. Feladtad a leckét a felgyorsulással elég rendesen.
Aztán láttam, ahogy ellenfelem megindult kifelé az arénából. Néztem utána, de csak ment tovább a maga útján... Kíváncsi lennék, mi jár a fejében, de majd még lehet összefutunk valamikor. De az már egy másik történet...

// Én köszönöm a párbajt, jó küzdelem volt //

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1085
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Klein on Szer. Szept. 18, 2013 4:43 pm

Ossu!

Lezárom a párbajt, jutalmatok 25 xp és 80 arany.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3013
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fekete haj vs Sudár fekete haj

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.