Pihenő

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Csüt. Feb. 22, 2018 10:27 pm


Nem tudom, minek kellene egy ilyen helyzetben az ember fejében járnia. Az bosszantott a legjobban, hogy mélyen magamba nézve semmit nem találtam. Kérdések, azok talán akadtak, ha nagyon megerőltettem magamat, de épp ettől éreztem úgy, mintha nem is volnának valódiak. A viszontlátás egyszerre ért mély érzésként, és mégis semmiként. Olyan üres voltam legbelül, mintha csak egy idegennel találkoznék - hisz voltaképp így is volt. Mindeközben mégis ott lebegett bennem valamiféle érzés, a régi emlékek öröme. Keserű íze lett a számnak. Eszembe jutott az éjfekete, sötéten kavargó kávé, melyet akkor ittam, mikor azt az üzenetet kaptam, meghalt. Újra felbuggyantak belőlem az eltemetett érzések, ám most nem gyászként, mintsem inkább vádlón. Mégsem kérdeztem meg, merre volt vagy mit tett. Képtelen voltam ilyen mód tekinteni rám. Számomra ő egyszer már meghalt, és a visszatérte mit sem változtat a tényen, hogy teljesen elhidegült valaha volt kapcsolatunk egymástól. Szomorkás mosollyal néztem a jágkék szemekbe. Azazhogy nem. Mégsem. Valami megváltozott. Meglepődötten pislogtam társam barnás, meleget sugárzó íriszeire. Azon gondolkodtam, vajon az emlékeim fakultak-e meg annyira, hogy még a szemszínét is eltévesztem. Az járt a fejemben, vajon tényleg ennyire elhomályosult-e róla minden emlékképem. Reakcióm nem volt titkolt, ő maga is észrevehette, habár gyorsan lesütöttem tekintetemet, próbáltam eltakarni a hirtelen hibát.
A farkasokra pillantottam. Vezér leült fajtársával szemben, éppen mellettem, és kihúzta magát. Tartása fenséges volt, fejét magasban tartotta, füleit határozottan fölfelé húzta. Biccentett fajtársának, és szemeit mindvégig rajta tartotta, míg amaz vonyításba kezdett. Nem követte a példáját. Nem mozdult, csak bámulta a másikat. Várta, hogy mi fog történni. A következő alkalom, amikor mancsait és seggét felemelte a hideg hóból, az volt, mikor is Hati szaglászni kezdte. Erre vidáman reagált ő maga is, farkát izgatottan lengetve, és viszonozta a körbeszaglászás és az üdvözlés farkasos műveletének minden mozzanatát. Ezek után úgy viselkedett Hatival, mint két régi jó cimbora. Könnyen megtalálta a közös hangot. Látszott rajta, hogy örül. Pofája mintegy nevetett, amennyire látható a mosoly egy ilyen bestia vicsorgó fogai mellett.
Én eközben búskomoran figyeltem a fiú arcán elterülő mosolyt. Nem éreztem azt, hogy helye lenne itt most ennek a reakciónak. Nem volt megnyugtató, mint Leo állandó szélesre tárt vigyora. Ez sokkal inkább zaklatott fel, ahogyan rápillantottam. Megmagyarázhatatlanul markolta a lelkemet az érzés.
- Szia. - suttogtam haloványan. - Még nem kezdtünk el játszani, addig nem is lehet ismerős, nemde? Azaz versenyezni. - akadályverseny volt, igaz? Jól emlékszem? Vajon tényleg az volt, vagy emlékeim eltorzították az eseményeket, miképp a fiú szemszínére is másképp emlékezem?

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Csüt. Feb. 22, 2018 11:16 pm

A fekete farkas eleinte nem tudta, mire vélni társa viselkedését. Azt hitte, az évek alatt elidegenült a szagától. Kicsit mintha félt is volna, azért környékezte meg annyira óvatosan, majdhogynem félénken Vezért. Körültekintő maradt, hogy egy rossz, hirtelen mozdulatot se tehessen. Nem akart kárt tenni rég nem látott fajtársában és barátjában. Tudta, mennyire gyöngéden kellett odahajolnia a szóban forgó fehér farkas tomporához, nehogy szarvával megszúrhassa. Lehajtott füle és farka a megadás jele volt, amennyiben konfrontálódásra került sor. Az egykor önteltség határáig büszke Hati meghunyászkodott valaki előtt – az nem számított, hogy Vezér volt az. Ő senki fiának sem volt hajlandó fejet hajtani – nekem vagy más barátjának sem. Hozzám hasonlóan a démonfarkas is megváltozott: ahogyan a rubinvörös szempárban lévő szikra kifagyott, és mélykéken ragyogott. A szívét kétség, harag, és fáradtság dermesztette meg. Már nem az a Hati volt, mint akit Aincrad petcsászáraként ismertek.
Nagy megkönnyebbülésére a viszontlátás valóban szívélyes volt. Fülét figyelően megemelte, farkát kölyökkutya lelkességével kezdte el csóválni. Sokat szaglászta rég nem látott barátját, alaposan feltérképezte, mennyi mindent változott az évek alatt. Miután meggyőződött valamiről és elégedettnek is tűnt, hátsóját a magasba emelve, mellső tagjaival mélyre ereszkedett. A kutyaszerűek nyelvén játszószándékát fejezte ki, a sajátunkat latba véve. Megható izgalmában hevesen vette a levegőt, ide-oda ugrándozott a hóban. Bármit megtett volna, hogy ezekkel játékra ösztökélje Vezért.
Zavarodottan vontam el tekintetemet Hatiról. Szégyenletes volt, amennyire irigykedtem a boldogságára. Sosem lett volna szabad bármit is sajnálnom tőle, de gyűlöletes érzés kerített hatalmába. Saját mosolyomat nem éreztem elég természetesnek és egy pillanatra némi undorral keveredett. Szemeimet lesütöttem, hogy véka alá rejthessem a momentumnyi zavaró érzést és megpróbáltam legalább külsőleg szívből rá mosolyogni Szophiera. Tény, hogy boldog voltam a viszontlátásnak, és ezúttal jutott rá idő is, de…

- Ja, csak… – zavarodottan forgattam meg szememet. Lassan felegyenesedtem ülőhelyemről, gyöngéden lesöpörvén az idomárlány kezét a vállamról. Nyájas bazsallyal néztem a szemeibe. – Nem érzem úgy, hogy még képes lennék rá. Nagyon elfáradtam, Szophie. – Szégyenérzetből vontam el róla tekintetemet. Onnantól kezdve igyekeztem állni pillantását. Mindeközben próbáltam Hatiról is elvonni a figyelmemet, nehogy újból feltörjön belőlem az irigység.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Csüt. Feb. 22, 2018 11:45 pm


Vezér úgy figyelte a démonfarkast, mint egy tanár vizslatja rég nem látott diákját. Talán éppen azon igyekezett, hogy felmérje, mennyit változott, milyen irányba fejlődött rég nem látott barátja. Talán azt próbálta meg kideríteni, hogyan is viszonyuljon fajtársához. Következetes volt és nem kapkodta el a dolgot. Tudta, hogy egy farkassal van dolga, egy kiszámíthatatlan és érző lénnyel, aki mindig a saját feje után megy, és mindig a saját döntései vezérlik tetteit. Hati nem csak barátja volt, hanem egy olyan pet, aki kivívta annak idején tiszteletét és szimpátiáját, mely nagyon ritka dolog a hófehér bundájú farkasnál. Talán csak egy, egyetlen egy egyed van még ezen az Aincradi világegyetemen, aki elért valami hasonlót nála, az pedig Álomkelő volt. Igen, egy macska. Igen, ez az a tény, amit a büszke farkas soha életében nem fog bevallani.
Vezér mélyről feltörően, visszhangzó morgást hallatott. Nem volt kedves érzés hallgatni. Nem tetszését, sőt, haragját igyekezett kifejezni ezzel fajtársa felé. Hirtelen mozdult. Odakapott. Nem törődve a szarvakkal, nyakánál a sötét bundával borított bőrt csiptette fogai közé. Kicsit megráncigálta. Óvatosan, de épp úgy, hogy érezhető lehessen a cselekedet. Fajtársa szemébe nézett, kihívóan és most már mégsem dühödten. Továbbra is morgott, de egyre csendesebben és kevésbé vészjóslóan. Az előző cselekedeteivel csupán csak ki akarta fejezni nemtetszését a farkas viselkedése előtt. Olyan volt, mintha csak tényleg Vezér lett volna az alfa kettejük között. Most az egyszer nem akarta ezt az érzést átélni.
Mozdulatai közben tovább ösztökélte fekete társát, és a morgás lassan játékossá változott. Mancsaival pofozni kezdte Hatit, s amint lehetősége volt, pofáján hosszan végignyalt, mintegy ingerelve a másik egyedet. Játékot kezdeményezett. Verekedést, ha arról van szó. Nem volt hajlandó elfogadni a másik változásait. Képtelen volt beletörődni, hogy Hati tényleg elveszítse a nagyságát. Most arra koncentrált, hogy a verekedésben, a játékos huzavonában és egymás szekálásában felmérje a másik képességeit. Füleit erősen hegyezte, farkát nem játékosan lóbálta, hanem mereven tartotta. Minden figyelmét a másikra összpontosította, mintha csak egy vizsga elé állítaná amazt.
Én örültem a farkasok játékos cívódásának. Ritka volt a pillanat, mikor Vezért ilyen önfeledten önmagának láthattam. Ritka volt egyáltalán az is, hogy ennyire farkashoz mérten viselkedjen. Többnyire kemény, feszes és fennséges tartása és csendessége határozta meg. Volt benne mindig is valami, ami az embereket néma ámulatra ösztökélte. Csak ilyenkor, ezekben a játékos pillanatokban - na meg akkor, amikor Falatot hajkurássza - volt igazán önmaga, az az ugyanoly játékos egyed, kit még kölyökkorában ismerhettem meg.
Arcomra láttukon kedves mosoly költözött. Örültem nekik. Boldoggá tett a kapcsolatuk. Ám közben arra is gondoltam, vajon a mi kapcsolatunk Askrrel vajon nem magán a peteken alapultak mindvégig? Ez több volt, mintha csak újra kéne kezdenünk a kapcsolatunkat. Itt arról volt szó, hogy már a saját régi érzéseimben sem bíztam meg többé. Megkérdőjeleztem mindent, mik valaha is voltunk mi egymásnak.
Nem voltam biztos a fiú szavaiban, viszont a nyomatékos szóhasználat mindenképp arra engedett következtetni, hogy a mondandója többet tartalmaz annál, mint aminek tűnni akar. Összepréseltem ajkaimat. Mélyen a szemébe néztem.
- Akkor gyere és pihenj meg. - nyújtottam ki kezeimet ölelésre, és vártam, hogy közelebb jön-e vagy sem. Hirtelen felindulásból jött ez a reakció. Nem azért, mert sajnáltam, vagy mert késztetést éreztem rá, hogy anyáskodjak felette. Inkább csak a segítőszándék vezérelt. Valami mintha azt súgta volna, hogy mintha én is átéltem volna ugyanezt. Valamiért emlékeztetett a szituáció arra, amikor a börtönben teljesen elvesztettem az utat. Úgy éreztem magamat hirtelen, mint egy ragyogó csillag. Leo lebegett a szemeim előtt, és hogy miképpen mentett meg a teljes kiégéstől. Valahogy mikor a fiúra pillantottam, valami jeges hideget véltem felfedezni a tekintetében. Jobban szúrt, mint bármely jégcsap odakint a fagyos erdőben. Fel kívántam olvasztani, mert amíg az nem történik meg, úgy éreztem, én sem kaphatom meg a választ a kérdéseimre. A kérdésekre, amelyek némán egyre csak körvonalazódtak bennem. Úgy éreztem, helyre kell raknom a kapcsolatomat vele ahhoz hogy tudjam, annak idején tényleg képes voltam valódi érzelmekre, nem pedig csak álérzelmek és gondolatok vezettek hosszú időn keresztül.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Pént. Feb. 23, 2018 12:30 am

Egyáltalán nem kellett volna meglepetésként érnie a „támadás”, de Hati mégsem lehetett elég körültekintő. A nem tetszőnek hangzó, acsargó morgás egyszerű balsejtelemre adott okot, semmi többre. Elvégre, ha a farkas barátjának tartotta Vezért, miért kellett volna szélsőségesen óvatosnak lennie? Honnan tudhatta, hogy nem csak érzelmileg, de fizikailag is fel kellett készülnie a fogadtatásra? Tanácstalanul hajtotta le fejét, szemével kerülte a fajtárséval való kontaktust. Szégyenteljesnek érezte magát, ahogyan Vezér a nyakánál megragadta és ráncigálni kezdte. A váratlan esemény hatására fájdalmasan felvinnyogott: mintha egy kölyökkutya lett volna, akit gazdája azért vert, mert rossz fát tett a tűzre. Egy darabig megadóan tűrte, visszafojtotta magában az újból és újból feltörekvő visongó hangot. Egyszer már eltűrt ennél nagyobb fájdalmat, ami megfosztotta a józan gondolkodástól, ezúttal nem hagyhatta, hogy fölébe kerekedjen. Egy ponton mintha tűz lobbant volna minden pixeleiben, felnyitotta szemeit. Füleit és farkát felszegte, szőrét felborzolta, majd egyet vagy kettőt odakapott. Nem szándékozott belemarni barátjába, egyszerű figyelmeztetés útján közölte Vezérrel, hogy ismét az ura alatt tartotta a helyzetet – legalábbis egyelőre.
A mozdulatok kezdtek gyöngédekké válni: vagy magától, vagy Vezér értette a célzást. Most végre láthatta, hogy Hatiból nem veszett ki minden büszkeség. Amiken keresztül ment, azok nem teljesen verték ki belőle a tüzet, bár mostanában – az én hibámból adódóan – gyöngén pislákolt. A dölyfössége helyett jogos haragot érzett, méghozzá irántam. Már többször is szóvá tette, hogy gyűlölt. Eleinte nem tudtam komolyan kezelni, másodjára képtelen voltam mit kezdeni ezzel az információval. Végső soron úgy bántam Hatival, mint egy kutyával, akinek meg kellett tanulnia, hol a helye. Tudtam, hogy igaza volt, de egyikünknek sem kínált jó megoldást. Megfeledkeztünk volna arról, amiért eddig küzdöttünk – miért és kikért.
A démonfarkas lassan reagált, így a legtöbb játékos pofon célt ért. Nem mintha zavart volna, mindezek ellenére is nagyon boldognak érezte magát, hogy ismét annak a körében lehet, akit régen egyenrangúként ismert el és szeretett. Vezért testvérnek tartotta, nem alfának, s talán már sejtette, a szóban forgó fehér farkas miért támadta meg. Tekintetében a realizáció szikrája futott végig. „Hogy is hagyhattam, hogy ez megtörténjen? Milyen ostoba voltam!” – valami hasonló gondolat futhatott le elméjében, egyetlen pillantásból megítélve. Így, ezzel a tudattal Hati viszonozni kívánta a testvéries pofozkodást a saját mancsaival, aztán újból a levegőbe kapott, agyarait visszafogottan ugyan, de erővel csattogtatta. Testtartása is egyre tiszteletteljesebbnek, semmint megalázkodónak tűnt, de farkát ugyanolyan pajkos örömmel csóválta. Volt még min változtatnia.
A szívből jövő, kedves mosoly csalhatatlanul őszintén játszott a lány arcán. Velem ellentétben saját magát meg nem hazudtolva tudott örülni a pillanatoknak. Olyan volt, mint a tavasz napsütés, ami a jeget felszárította és annak helyén virágok sarjadtak. Annyira… őszinte volt, hogy egy pillanatra azt hittem, álmodtam. Tényleg ő az és nem egy látomás? Nem fog eltűnni, hogyha viszonzom az érintését? Nagyokat pislogtam, mintha egy létező illúziót próbáltam volna szertefoszlatni ezzel a gesztussal. Fejemet téveszméimből kijózanodva ráztam meg és meglepetten tekintettem végig a lányon. Tárt karokkal állt előttem. Régi ismerősként üdvözölt és nem idegenként akart újonnan bemutatkozni. Újból kérdések törtek fel elmémben: tényleg szabad? Ugye nem tűnik el, a hozzáérek? Ugye nem fog itt hagyni?
Valamiért hirtelenjében óvakodni kezdtem. Nem bizalmatlanságból, hanem egy nyugtalanító érzés kezdett körbevenni. Kezeim remegtek, tenyerem izzadt, még a hideg ellenére is. Nagyon lassan, kisebb, robotikus mozgások közepette léptem bele ölelésébe. Kezeim eleinte bizonytalanul fonták körbe hátát, majd miután meggyőződtem arról, mennyire is valódi, határozottan, mégis gyöngéden vontam magamhoz.  

- Úgy hiányoztatok… – ismertem be, gyermetegebb hangon, két nagyobb sóhajtás között. Nehéz volt nem gyengének mutatkozni egy régi ismerős előtt. Nem csak őt, hanem azt a kényelmes érzést is hiányoltam, hogy barátaim jelenlétében nem kellett megpróbálnom erősnek lennem. Lehettem én, saját önmagam.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Szer. Márc. 07, 2018 7:40 pm


Erősen és védelmezően magamhoz szorítottam, mintha anyaként húznám védelmező szárnyaim alá fiókámat. Láttam rajta a meggyötörtséget, és oltalmat kívántam nyújtani a fiúnak. Vezér pedig a játékos evődéssel fajtársának. Úgy gondolom, a fehér farkas igyekezett visszahozni a régi időket, látni akarta Hati szemében a csillogást újfent, amely mintha csak kiveszett volna belőle. Nem tudom, mi történhetett velük, de azt látom, hogy sok nehézségen mentek keresztül, amelyet az idő még nem enyhített, és nem kerültek még az emlékek a tapasztalat fiókjának homályába.
Azt hiszem, elmondhatom,hogy bizonyos szinten értettem az érzéseiket. Nekem is évekbe telt, mire megküzdöttem véglegesen a magam batyujával, és csak nem olyan régen mondhattam el magmaról, hogy mindenen túlléptem, és képes vagyok végre a kiegyensúlyozottság talajára lépni. Arcomra kedves mosoly költözött, miközben jó erősen magamhoz szorítottam a fiút, s a hátát simogatni kezdtem.
Mit mondhattam volna szavaira? Hogy én elfelejtettelek? Nem kívántam megbántani még jobban, nem is tudtam volna, nem engedte volna a lelkem egy darabkája, hogy beismerjem. Eltűnt, kiveszett az életemből, mint ahogy én magam is elvesztem benne egy rövidke időre, és a helyemet azóta sem találtam meg. Elmosolyodtam a gondolataimon, és végül inkább magamnak válaszoltam, mintsem neki.
- Gyere, keressük meg együtt a helyünket a világban. - eltoltam magamtól, és a szemébe néztem. Azokba az irritálóan barnává változott íriszekbe. Fogaimat összeszorítottam, számat csücsörítettem. Rövid hezitálás után döntöttem. Rátértem a témára.
- Gyanúsan megváltozott a stílusod. - engedtem meg magamnak a rövidke megjegyzést, és habár egy percig sem utaltam volna a szemszínére saját kételyeim miatt, mégis erősen mustráltam az adott testrészt.
- Elég laza ez a haj. Csak nem beléptél a meggondolatlan tinédszer korba? - ugrattam aztán. Mondjuk úgy, hogy ezzel a külalakkal már el tudtam képzelni, hogy Leoval egy asztalnál randalírozzanak. Habár a jellemfejlődéséről lemaradtam ez irányban, a külső mégis valami hihetetlen vagányságot tükrözött, amit egyelőre nem láttam a fiúban, de úgy gondoltam, lehet, hogy már köszönőviszonyban lehetnek, csak még nem volt alkalma megmutatni. Hisz mégis csak, ez egy megható újratalálkozás, annak ellenére is, hogy a lelkemben kissé negatív érzéseket is keltett a sok kimaradt év, mely ismeretlenné - tényleg ismeretlenné - tette őt számomra. Ettől függetlenül meg akartam ismerni a történetét. Legszívesebben behívtam volna a pihenőbe, és egy forró kakaó mellett a lábamat a tűz fölött melengetve elmeséltettem volna vele mindent, ami történt, és azt is, ami nem.
Mindeközben Vezér tovább folytatta a Hatival való harcot, ám a démonfarkas egyértemű pozitív reakciói miatt ő maga is élvezni kezdte, és lassan átváltott a felügyelőből ő is játszópajtássá. Farkát izgatottan kezdte el csóválni, füle kajlán féloldalra állt. Olykor, mikor nem vette észre, még nyelve is kilógott izgatottságában, pedig a büszke farkas az ilyesfajta viselkedést nagyon ritkán engedte meg magának. Olyan volt többnyire, mint egy büszke nemes, ragaszkodott a saját illemszabályaihoz. Most viszont, egy ideig, amíg Hatival játszott, egy gyermeteg farkaskölyökké változott. Boldog voltam, hogy így történt.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Vas. Márc. 18, 2018 6:45 pm

Hangom beleveszett a téli szélfúvásba, miközben ő nem mondott semmit. Egy árva szót sem. Lehet, nem is volt szükség rá, de nyugtalanított. Végül bele kellett törődnöm. Szememet arra a fél pillanatra lehunytam és szaggatottan vettem a levegőket. Torkomban érzett szívverésem egyre érezhetetlenebbé vált, ahogy lélegzésem üteme is kezdett nyugtatóbb lenni. Egyre kevésbé akartam azokra a képekre, érzésekre gondolni. A már megszokott, borzalmas szenzáció útját elvágta az üresség: nem éreztem semmit. A lány jelenléte megnyugtatott, holott eleinte tartottam, hogy gyengeségem pillanatában vett észre. Ettől függetlenül az ellenkezője történt.
Tekintetemmel követtem őt, ahogyan hátrébb húzódott az ölelésből, hogy jobban felmérhessen. Éppannyira lehetett kíváncsi arra, mi történt velem – velünk –, mint én őrájuk. Természetesen… az ember nem mindennap tér vissza a halálból, nem igaz? Eleinte arra számítottam, rögtön rátér a lényegre. Végül rá kellett jönnöm, hogy nem egy regényben vagy egy szappanoperában voltunk, ahol a lány a fiú karjaiba omladozik vagy legszívesebbet a szart is kiverné belőle, amikor rájön, mégsem hagyta el az élők világát. Túl sok idő telt el azóta, mióta szó nélkül eltűntem. Talán könnyelműség lett volna Szophiet a barátomnak nevezni. Nem tudtam, ő miként élte meg ezt az egészet.
Feltűnt, amiképpen lelki tükreivel mélyen az enyéimbe merült. A változás szokatlan lehetett számára, ezt teljesen meg tudtam érteni. Egy ponton aztán kezdett enyhén zavarba ejtő lenni, de álltam pillantásait. Ennél nagyobb és veszélyesebb nehézségekkel szálltam szemben, ennyi nem rendíthetett meg. Unszolására lágyabb kuncogás tört ki belőlem, ajkamon pedig – egy momentum erejéig – szolid mosoly futott végig.

- Hát… ja, meg t’om érteni, ha tökre szokatlan. – mondtam fél-könnyedséggel hangomban. Kezemet gyorsan végigfuttattam rövidebb fazonra nyírt rőzsémben. – Hati ötlete volt. „Ha el akarsz vegyülni a tömegben, jobb, ha az igazi mivoltodat hozod. Az nem olyan feltűnő.” Vagy valami ilyesmit motyogott.
Őszintén bevallottam a fél-idegen lány előtt, hogy ez az igazi énem. A hosszabb szőke haj, a csalhatatlan kék szempár, a gyermeteg attitűd látszat volt. Azzal, hogy magamat megváltoztattam, több köteléket akartam kialakítani. Még a szószátyár démonfarkaskölyök társasága sem adhatott meg mindent. Többet akartam.
A gondolatra a szám sarkában keserű mosoly jelent meg. Szo mustrálását onnantól kezdve állni tudtam ugyan, de tekintetem beleveszett az egyre vastagabbá váló hó és a játékos, fiatal farkasok látványában – ismét ugyan, ám ezúttal semmiképp sem irigykedően. Hati is azokra a csodálatos pillanatokra véka alá rejtette minden büszkeségét, fajtabéli tartását és kölyök módjára játszadozott rég nem látott pajtásával. Nyüszíteni ugyan nyüszített, de ez a ragaszkodás és a feltétel nélküli szeretet kinyilatkoztatásának édesgető hangja volt. Behemót termete ellenére úgy ugrándozott a hóban, mint a rókák lemmingvadászat közben. Egy ponton azonban megállt, fejét felemelte és szaglászott. Még egy taszítást szíves-örömest felfogott Vezértől, de egy kevésbé kutya-szerű vakkantással felhívta szóban-forgó fajtársa figyelmét. Zsákmány – még emberi szavak nélkül is megértettem, a fekete farkas mit akart mondani neki. Valahol a vastagabb hótakaró aljában kisebb állatok rejtőztek, alagutakat vájva. Meg voltak győződve arról, hogy két farkas elől is védve maradtak – ezt Hati kihívásnak vette. Egy újabb ugatással jelezte Vezérnek szándékát, majd rókamód ismét felugrott. Ugyan méretes jószág volt, de a hó nem süppedt be alatta annyira, hogy a réteg aljára láthasson: ahhoz ásni is kellett. A démonfarkas megállás nélkül hívta fel fajtársa figyelmét arra, mit akart csinálni, mialatt elindult egy irányba, orrát a hideg réteghez tapasztva, kereste a kipixeleztethető zsákmányt. A kellemetes játék így válhatott ősi vért ébresztő vadászattá.


_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Pént. Ápr. 13, 2018 1:36 pm


Volt valami megnyugtató abban, ahogyan átöleltem. A tudatban, hogy segíthetek. És ahogy légzése csillapodott, úgy vált fejemben a mosoly egyre szélesebbé. Büszke voltam magamra, hogy ilyen hatást gyakorolhatott személyem valakire. Örültem neki, hogy tényleg támasz lehetek. És szép lassan kezdte szárnyait nyitogatni a találkozás öröme is lelkemben.
Az első pillanattól kezdve valamiféle nyugtalanság fogott el. Ez eddig nem tudtam hova tenni az érzést. Most lassan kezdtem kapisgálni; eltelt idő ide vagy oda, örülök neki, hogy újra láthatom. A régi érzéseket és emlékeket felül írhatták az újak, de elfeledni nem tudtam őket. Ott voltak valahol egy zsebbe elsüllyesztve. És valahogyan elkezdett a zseb kinyiladozni.
Rámosolyogtam, őszinte örömmel. Megnyugtatott, hogy láthattam, hogy tit voltunk csak mi ketten, ebben a belsőséges találkozásban. Örültem, hogy egy kihalt környéken lehettünk. Ebben az élményben, önző mód, nem kívántam osztozni senkivel.
Eltoltam magamtól a fiút, és reá pillantottam. Meghallgattam a mondandóját. Jól kivehetően, nem csak a külseje változott meg, hanem a személyisége is. Avagy, inkább csak az álcát vetette le magáról, és most végre önmagát adja.
- Bevallom őszintén, kíváncsiságomat egyre jobban felcsigázod. - kuncogtam, miközben az arcát vizslattam.
- Mi történhetett veled, ami így megnyitott önmagad felé? Mi az, amitől így meg tudtál nyílni? - néztem rá őszinte érdeklődéssel, majd oldala felé nyúltam, és végigsiklattam rajta ujjaimat.
- Kíváncsi vagyok z régi-és számomra új - énedre. - a szemébe néztem. Mélyen és vizslatóan. - Meg akarlak ismerni megint, ha szabad. - rámosolyogtam még egyszer, majd engedtem vizslató pillantásomon, és leemeltem tekintetemet a fiúról. A farkasokat kezdtem el figyelni. Keserű íz költözött a számba, miképpen eszembe jutott, Vezér milyen lehetett, amíg elvesztettük egymást. Milyen volt akkor, amikor újra rátaláltam. Egy teljesen más, személyiségét vesztett, ám mégis szabad állat. Az járt a fejemben, vajon tényleg jól bánok-e vele. Vajon megkapja-e mindazt, amire szüksége van. Miért nem hisztizik, vinnyog vagy nyüszít soha bármiért. Vajon nincs-e szüksége barátokra? Hatival olyanok voltak ők ketten most, mint a testvérek. Ez egyszerre melengette meg szívemet, és közben fájdította is meg. Arra gondoltam, nem-e lenne szüksége több barátra. És mégis - hogyan tudnék én barátokat szerezni egy ilyen világban számára?
Vezér is, társával együtt, túrni kezdte a havat. Támadt egy ötlete. A lényege az volt, hogy sarokba szorítsák ellenfeleiket. Egyik oldalról Hati már elkezdett ásni, így ő a másik irányba állt, és igyekezett úgy irányítani az ásást, hogy ne maradjon menekülőút a kisállatoknak. Orrát teljesen beletúrta a hóba, lassacskán szinte eltűnve környezetében. Csendben volt, eluralkodott rajta a játék és vadászösztön. Farkát izgatottan csóválta. Megállathatatlanul haladt a célja felé.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Pént. Ápr. 13, 2018 8:45 pm

Hangulatnak

Valahogyan… csalhatatlan bájossággal tudott nevetgélni. Ahelyett, hogy szívem zakatolhatott tőle, inkább mélységesen megnyugtatott. Azokban a szabad pillanatokban, amikor nem a múlt árnyai jártak a fejemben, őszinte békét érezhettem. Még akkor sem tapasztaltam ilyesmit, miután megleltem „valódi” otthonomat: az Igazság palotáját. Az ott, hetekre vagy hónapokra szerzett megnyugvást persze egyetlen emlékfoszlány képes volt tönkretenni. Mintha a „talpaikra” állított dominósorozat egyikét meglökték volna, úgy dőlt a többi is… vagy akár egy kártyavár összeomlott volna, miután elég volt egy lapot is kivenni a gondosan felállított halomból. Hiába is próbáltam a múlt sötét árnyékából kimenekülni, az sokkal gyorsabban ért utol, mint azt vártam. Sosem feledtem el azt a napot, amikor elvesztettem az önkontrollt és majdnem kezet emeltem arra, akit szerettem. Ezek után hogy mehettem volna vissza arra a helyre, amit otthonnak neveztem…? Sehogy. Akármit is tettem a régi életemmel, a villám mindig lesújtott az amúgy is ingatag toronyra. Újra kellett kezdenem az egészet. Ezért féltem eleinte, hogy a lánnyal újból találkoztam. Ám amint megláttam a vörös indikátort, a céh jele nélkül, meglehetősen nyugodttá váltam. Pont az ellenkezője annak, amit éreznem kellett volna.
„A vörös gonosz.”
„A vörös gyilkos.”
„A vörösben nem lehet megbízni.”
„A vöröset irtani kell…”
De nem volt más, csak álszentkedés. Nagyjából mindenki tudhatja mostanra, létezik sokkal rosszabb dolog a gyilkosoknál. Van, aki be sem mocskolja a kezét más vérével, amit pár aranyérem fejében elvégeztet másokkal. És az önbíráskodás? Honnan tudhatjuk, ki ítélkezik jól, ki művel eredendően gonosz dolgokat? A vörös éppoly játékos, mint a zöld és sárga. Nem számít – már rég nem. Egy közös ellenség létezik. Így tehát nem volt okom félni Szophietól sem, ha esetleg rossz útra tért volna. Nyilván megvolt rá az oka, ami – egyelőre – jó, ha rejtett maradt előttem. Jelen pillanatban csak örülni tudtam a viszontlátásnak.
Kérdésére kissé elmélyültem. Kerestem a megfelelő szavakat, kifejezéseket, amivel elmagyarázhattam ezt a jól észlelhető változást. Államat elgondolkodva dörzsöltem bal hüvelyk- és mutatóujjammal.

- Belefáradtam, hogy saját magam elől menekülök el. Semmi több. – Végül egyszerűen válaszoltam. Éppen annyi, amire szüksége lehetett: se többre, se kevesebbre. Válaszomat követően a hóra tapasztottam szemeimet. Néztem, amiképpen a kitaposott lábnyomokat hogyan tölti ki lassan, de biztosan az újabb réteg. A lány átható mustrálására tekintetem visszatért őrá.
- …Rendben. – mormoltam halkan, de annál határozottabban. A kedves, ámbár szolid mosoly visszatért szám egyik sarkába, mialatt néztem, ahogyan Szo elmerül a farkasok látványában. Felszínesen ugyan, de egy darabig nyomon követtem, mialatt Hati ugrabugrálással próbálta a mélyen megbúvó vadat előcsalogatni, majd fajtársával együtt elkezdett áskálódni. Időbe tellett, mire a legalsóbb rétegig juthattak, így bátorkodtam magamra vonni az idomárlány figyelmét. Előtte egy picit hagytam, hogy még élvezhesse a Vezér-Hati duó „játékát”, majd azt követően elszántam magamat. Lassan ugyan, de biztosan megfogtam bal kezét és gyöngéd erővel vezetni kezdtem – természetesen amennyiben hagyta.
- Gyere, üljünk le. Ott kényelmesebb beszélgetni. – szólítottam meg, felajánlkozva, ujjammal a pihenőház lépcsősorára mutatva. Türelmesen vártam, míg dűlőre nem jutott.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Pént. Ápr. 20, 2018 7:34 pm


Válaszára szolidan felnevettem. Jogos. Teljesen jogos. Ennél igazából nem is kell több ok vagy indok arra, hogy újra önmagaddá válj. Nem kell ehhez semmi különleges, mint azt hiszik s keresik sokan. Igazából az egész rohadt egyszerűen megy, ha jobban belegondol az ember. És mégsem. Valami miatt, talán a társadalom nyomására, mégis rengetegen bújnak álarc mögé, és hosszú ideig, vagy talán soha nem is szabadulnak önnön fogságukból. Néha tényleg kell valamiféle lökés, hogy újra önmagad útjára lépj. Néha elég egy döntés erről. Néha pedig, mint esetemben, csak úgy, magától megtörténik az élet hatására.
Hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet, és talpamon előre-hátra kezdtem hintázni. Mindeközben arcomra kislányos mosoly ült.
- Én sem vagyok már ugyanaz. - mondtam ki csendesen a szavakat, és kutatóan a szemébe néztem. Tekintetem sokat sejtető maradt.
Ahogy kimondta a rendben szót, úgy éreztem azt egy ígéretnek, egy amolyan hosszú távra kötött szerződésnek, amely előírja, hogy még sokat fogunk találkozni, beszélgetni, megismerni egymást újra és még jobban. Örültem neki. Nem csak magam miatt, Vezér miatt is. Kellettek neki is az új ingerek, melyeket Hati sodorhatott magával. Mostanában, mióta kijutottunk a börtönből, egy olyan békés, visszafogott világban éltünk ahhoz képest, amely ingerszegény volt a sötétséghez szokott párosunknak. Mosolyom szélesre vált, miközben a játszadozó farkasokra pillantottam, és elképzeltem, miképpen fonódik össze újra sorsuk és történetük. Még talán halkan fel is kuncogtam a gondolatra.
Túlságosan belemerültem a petek játékéba, így meglepetésként ért az érintés. Tekintetemet védekezően emeltem rá, testem hirtelen mozdult, de aztán rájöttem, hogy nincs veszély. Szégyenkezve sütöttem le tekintetemet a hirtelen reakció miatt, s odanyújtottam tenyeremet a fiúnak. Talán az előbbi reakció miatt, talán másért, arcomra enyhe pír költözött, amely mégis elütött hófehér bőrömtől. Nem néztem a szemébe, úgy bólintottam. Engedtem őt, hogy vezessen, amerre akar. A farkasokért nem aggódtam. Sosem aggódtam ezekért a szuper talpraesett lényekért. Nyugodtan hagytam magukra őket a kutatásukban.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Pént. Ápr. 20, 2018 8:21 pm

Kijelentésére összepréseltem ajkaimat. Nem szóltam semmit, csak egy kisebb biccentéssel értettem vele egyet. A kiállása, a stílusa, mindene más volt, mint amire emlékeztem. Nem, egyáltalán nem zavart. Persze szokatlannak szokatlan maradt, de adnom kellett magamnak elég időt, míg hozzászoktam a változásokhoz. Átható tekintetéről elvontam a sajátomat és felsóhajtottam, egyik kézfejemet homlokomhoz nyomva.
Ó, igen… minden nehezebb lesz. Elég sok mindenről lemaradtam…
Bármit megtörténhetett – ezt jól tudtam, de ez egy kicsit sem könnyítette meg a dolgot. Bárki, akit egykor ismerhettem, elmehetett, s soha nem tért vissza. Még nem voltam Black Ironban… egyelőre nem éreztem magamban annyi erőt, hogy utam arra vezessen, nemhogy ránézzek az obszidián táblára. Nem jártam ott, mióta ő és Hinari vigaszt nyújtottak Shiki halálakor. Egy – voltaképpen ismeretlen – halála is sok volt, de évek alatt mennyire számíthattam? Újabb nagy levegőt fújtam ki. El kellett terelnem ezeket a gondolatokat.
Megrémült volna? Ha egyetlen, árva érintés így hatott rá, akkor csak képzelni mertem, miken mehetett keresztül. Persze alaptalan feltételezések jártak elmémben, amikor ezt gondoltam. Ettől függetlenül lehetségessé válhatott, hogy az indikátorszín változásával kapcsolatban állt. Az idomárlány szemlátomást szégyenkezett miatta. Igaz, állta a rá visszatérő pillantásomat, egy elmélyült, nyugtató mosollyal, szavak nélkül próbáltam bátorítani. A bólintása csak újabb indítékot adott arra, hogy én vezessem, ő kövessen – egyelőre. Lassan, a vastag hóban lépkedve fogtam a kezét, megközelítvén a házikó fával keretezett lépcsőjét. Gyengéden le akartam ültetni a legmagasabb fokára, míg én eggyel-kettővel alatta elhelyezkedőn foglaltam helyet. Egy darabon úgy maradtam, kezeimmel térdeimen támaszkodva, ujjaimat állam alatt összekulcsolva. Mélyeket lélegeztem be, majd ki. Nehéz volt a megfelelő szavakat számra venni, még mielőtt… az első kérdésemet feltehettem volna.

- Ti… tényleg halottnak hittetek? – Fejemet az irányába fordítottam, kíváncsiságomra gyógyírt keresvén.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Pént. Ápr. 20, 2018 9:10 pm


Kellemesen nyugtató hatással volt rám kezének melege. Már nem is volt annyira ismeretlen, már nem is volt annyira távoli, mint én azt gondoltam. A fejembe költözött a gondolat, hogy nem változott semmi, a lényegben semmi. A körülmények, azok megfoszthattak régi külsőnktől vagy jellemünktől - de az érzésekben nem tudtak változást előírni. Továbbra is szívemhez közelinek éreztem a fiút, az első, és azóta is egyetlen igaz farkasos barátomat. Tudtam jól, hogy a mi kapcsolatunkat voltaképp a farkasok kapcsolták össze, hogy ez volt az a közös nevező, amely miatt így összefonódott az utunk. Mégis úgy gondoltam, hogy ennél valahol jóval többről van szó. Hopeot magát kedveltem, és ő volt az, akit újra meg akartam ismerni, felfedezni. Kíváncsiságom egyre nőtt, és ahogy vezetett a magas hóban, úgy vált légzésem egyre nyugodtabbá, és gondolataim letisztulttá. Nemsokára egészen vidáman lépdeltem mellette, szinte szökellve méretes csizmáimban. Aztán hirtelen megálltam. Kirázott a hideg. Karjaimat hirtelen összefontam magam körül. Kikerültem Vezér képességének hatása alól, és újra érezni kezdtem a hideget. Tüsszentettem egyet a hirtelen bekövetkező hőmérséklet változásnak köszönhetően, majd szorosabbra húztam magamon vékonykának számító szövetkabátomat. Mindeközben követtem a fiút egészen a lépcsőig, ott lesöpörtem a havat a kis részről, ahova ülni kívántam, majd pedig közel telepedtem hozzá eléggé ahhoz, hogy érezzem a testéből áradó meleget. Megvárta, míg kényelembe helyezkedem, lábamat elegánsan átvetem a másikon, és kitámaszkodom, majd csak akkor tette fel a kérdést, amikor már egészen elkényelmesedve foglaltam helyet a priccsen. Szavaira hümmögve elgondolkodtam. Visszarepítettem magamat abba a régi időbe, egy másik életbe, ami oly távoli volt, mintha soha nem is létezett volna.
- Igen. - válaszoltam nagy komolyan. - Nem volt semmi hír rólad egyik napról a másikra. Aztán a neved.. feketébe fordult. - elevenítettem fel az emléket mély sóhajjal.
- Abban a régi életemben nem léteztél többé. Az elsők között voltál, akiket elvett tőlem a játék. - az arcára néztem. Végigfuttattam vonásain tekintetemet.
- Abban a régi életemben nem is hittem volna el, ha viszont látlak újra. - ejtettem ki a nehéz szavakat, aztán egy mosollyal feloldottam a komor hangulatot - Most viszont.. Ez már egy másik életem. Most bármi megtörténhet, meg sem lepődöm rajta. Egy bizakodó jövő felé tekintek, és lám, te is újra itt vagy. És a meglepő az, hogy ezen nincs mit gondolkodnom, nem meglepő számomra. Mert most már tényleg tudom - bármi, bármi megtörténhet. - ismételtem meg újra meg újra a szavakat, jól kihangsúlyozva őket meg a lényeget.
- Már csak egy valamit tennék meg szívesen. - húztam félmosolyra a számat, és közelebb hajoltam hozzá, hogy átöleljem őt. Melegen a karjaimba húztam a fiú nyakát, a gesztus közben pedig egy kis havat markoltam a tenyerembe. Az ölelésnek álcázott támadást pedig megkezdtem, jéghideg havat szórva a kabátja testétől elálló részébe, hogy jól megtréfáljam. Mindeközben arcomra ördögien komisz vigyor költözött. Játékra invitáltam.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Askr on Szomb. Ápr. 21, 2018 8:45 pm

Az első válaszára gombócot nyeltem. Főmet elfordítottam és elkomorodva hallgattam végig a magyarázatot. Elégedetlen és felháborodott voltam, de nem hoztam az idomárlány tudtára. Nem akartam kedvét szegni. Azt hiszem, elég volt kérdésemmel is felhívnom erre a tényre a figyelmét. Egyetlen szó – egyetlen tényleg – meglepően sok üzenetet hordozott magában. Szemöldökömet felvonva meredtem magam elé, miképpen Szo folytatta. Ez azonban kezdte elvenni a dolog élét. Egyáltalán nem zavart, csupán meglepett. Visszafordultam, hogy végignézhessen rajtam. Tekintetemet lesütöttem, homlokomat elmélyülten ráncoltam, alsó ajkamat felszippantva szavain töprengtem. Mit mondhattam volna? Mit tehettem volna? Fogalmam sem volt, miképpen kellett reagálnom vallomására. Elveszetten tekintettem az irányába és egy nyugtázó biccentéssel, hümmögéssel feleltem szavaira.
- Ilyenek ezek a csodák, nem igaz? – tettem fel egykedvű gúnyossággal a költői kérdést, szememet az elmélkedésből felocsúdva forgattam meg. Arcomon elterülő mosoly ezúttal ismét hamis, ám egyben fájdalmas is volt. – Már nem hiszek a hókusz-pókuszban…
Még mielőtt nagyon folytathattam volna, a lány kijelentésére kíváncsiságomban elhallgattam. Kérdően felvontam szemöldökömet és tétlenségemben hevesen pislogtam. Sikerült meglepett kiáltásomat elfojtani, de a kedvesnek álcázott aktus szó mi szó, teljesen meglepett. Magamon kívül felálltam, pulóveremmel bajlódva igyekeztem a hideg fürdőt lerázni hátamról a lecsurgó jeges vizet. Miután döbbenettel az arcomon néztem rá, az hamar csíntevő vigyorrá nőtte ki magát.
- Ó, sz’al ilyen tréfás kedve támadt? – Drámaiságot megjátszóan kaptam kezemet szám elé és borzongást szimuláltam. Ezt követően sunyi félmosoly ívelt át mimikámon. – Akkor én se fogjam vissza magamat, heh? – Azzal se szó, se beszéd, mennyasszony pózban felkaptam és jól megpörgettem a levegőben. Gond nélkül történt mindez, mialatt csíntalanul nevettem. Egypár fordulat után fogtam és jól a hóba tuszkoltam, persze annak híján, hogy bármi baja eshetett volna. Gyöngéd erővel nyomtam bele a vastag, fehér rétegbe, hadd érezze a kölcsönös törődést.
Mialatt játékunk megkezdődött, a vadászat eredményesnek ígérkezett: az utolsó szökdécselést követően Hati lábai között egy vadmacska szegte fel fejét. A szóban forgó állat azonban nem juthatott messze, mialatt a démonfarkas hátsó mancsával áldozata farkára lépett. A hozzá képest meglehetősen apró állatka fájdalmában felnyivákolt, viszont azután már nem tartott soká. A szilaj pet fenyegető lépéssel fordult irányába és egyetlen harapással kioltotta az állat életét. Diadalittas vigyor ívelt át pofáján, és Vezér társára nézett, vajon látta-e, mit művelt.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 523
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Szophie on Vas. Május 27, 2018 11:12 pm


- Semmilyen hókusz-pókuszról nem beszélek, csupán a valóságról. - csettintettem türelmetlenül a nyelvemmel, a látható hideg hozzáállását látva. Nem tetszett, amit adott. Nagyon nem. Talán épp azért, mert nem akartam ilyennek látni. Talán azért, mert máshoz voltam szokva. Talán csak látni véltem, miképpen távozik az élet a fiúból, miközben ezt mondja. A remény a jóra. Én pedig éppen azért küzdök már, hogy mindez visszatérjen hozzám. Mert egyszer elvesztettem, nagyon hosszú időre minden lelki erőm odalett. Elkárhoztam, és most próbálom a hamuból felépíteni magamat. Ám ő még nem hamu, ő már ég, de még el lehet oltani. Nem akarom, hogy hagyja magát felemészteni. Így aztán újult erővel fordultam az érveimhez.
- Akit elveszettnek hittem, hazatért. Amit lehetetlennek gondoltam, megtörtént. Amit a legfájdalmasabbnak, az nem fáj többé. Amit a legborzalmasabbnak, az semmiségnek tűnik. És amiről azt hittem, hogy nem létezhet, megtapasztaltam. Úgy gondolom, te is poklokat jártál meg Halállal. - nyomtam meg a szót, amelyet legutolsó küldetésünkkor olyan félve, rettegve ejtett ki, tudván, hogy ez a valami őt roppantul megviselte. - És mégis azt érzem, ez a tapasztalat más irányba lökött. Engem is lökhetett volna sok felé, de akkor még mindig a börtön szennyes plafonját bámulnám, nem ezt a kék eget. Azt hiszem, sok dologról kell majd még beszélgetnünk. - azzal részemről lezártnak tekintettem a témát. Most nem volt még itt az ilyesminek. Túlságosan privát lett volna. Még ismerkednünk, bolondoznunk kellett előtte. Újra egymásra találnunk valami régi emlékezetben, és szívünkbe új lángokat hevíteni.
Ezek után következett a fordulat, amit én hoztam be az életünkbe, és nem is számíthattam más visszavágásra, mint amit végül kaptam. Mondhatni, pontosan hasonló szituációt akartam kiprodukálni. Védekezhettem volna, sok mindenre lettem volna képes, ha nagyon akarom. Ám ez most nem életveszélyes szituáció volt, én pedig minden jártasságom ellenére is csak egy védtelen és gyenge nőnek születtem, alap esetben nem jutott eszembe a játék által nekem adott erő. És most nem is vettem volna hasznát, mert a nevetéstől a levegő után kapkodtam, és próbáltam ily módon életben maradni egyáltalán, miközben hátára fordult cserebogár módjára kapálóztam. Könnyű, szívet melengető, kellemes, felszabadító nevetés volt ez. Hosszú ideje először. Leterített, beletemetett a hóba, és én nem ellenkeztem. És volt egy pillanat, amikor csendben maradtam. Amikor szinte egyszerre, varázsütésre elhalt a nevetés, és csak zilálva kapkodtam a levegőt. És boldogan az arcába néztem olyan közelről, abban a rémesen kínos szituációban. A mozgástól és hidegtől kipirult arccal néztem fel rá, egyenesen a szemébe.
- Hogy te mennyire hiányoztál. - jelentettem ki nagy komolyan, és elmosolyodtam.
Közben az állatok tőlünk pár méterre befogták a prédát. Egy vadmacskát csípett nyakon Hati. Vezérnek már nem jutott. Ebből most nem lett szafari jelvény, habár nem is ez volt a lényeg számomra. Viszont tudtam, hogy lassan indulnunk kell. Egyéb kötelességeink is voltak még aznapra, és sajnos egyre jobban sürgetett az idő.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2336
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Pihenő

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.