Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Nov. 14, 2013 1:53 pm

A Viadal. A Viadalról ne is beszéljünk. Még mindig csupa homály fedi az egészet. Nem igazán lehet kiigazodni rajta, de legalább olyan érzésem van, hogy ha eddig nem, akkor már nem fogok meghalni. o.O
Az utcát járta kissé elgondolkozva és egy almát rágcsálva. Most volt pénze, úgy hogy ha elfogy a gyümölcs, akkor kivesz ... még egyet Rolling Eyes , vagy valami egyéb nasit. Szóval ott tartott, hogy a közelmúltról elmélkedett nagy unalmában. Összeszedte a legtöbb bútort és miegymást, ami az apartmanjába kellett. Még nem kopogtatott be Esuhoz, de ahogy egyre többet jut eszébe a lehetőség, annál inkább érzi azt, hogy meg fogja tenni. >.<
Talán az sem ártana, ha megbeszélnék a "közelmúltat". Azon járt az esze, hogy most, miután kezdi megszokni, hogy újra van fájdalom, és újra elkezdett edzeni, sokkal jobban érzi magát, mint eddig. Valahogy élettel telibbek a napok, és habár nem ér semmit, és még mindig a pontot döntenek, de mégis elengedhetetlen része lett a mindennapjainak. És ez tetszett. Be akar szerezni egy dobot is, hogy gyakorolhasson. Ezért járja most a második szintet (is) át. Ugyan az első szint tiszta sims, és sok minden megtalálható, de dob nem volt. T.T
Úgy hogy úgy döntött, nem hajt a tatár, megnézi a szinteken az összes lehetséges várost, ahol ilyesmi tanyázhat. Lehet, hogy egy kisebb városban bukkan rá a szerelmére. *.*
Egyszóval Arbus kisebb és szegényesebb utcáit járja épp, és nézelődik. Minden bolt ablakán be, és árust megnézegetve. Út közben njk-k szólítanák meg, de ő figyelmen kívül hagyja mindent. Minek? Rolling Eyes
Magától is meg tud találni egy boltot, küldi meg most nem kell. Amúgy is ugyanazt hajtogatják örökké a buta programok, ha érdekesek lesznek, majd legfeljebb visszamegy. Rolling Eyes
Persze nem veszi észre nagy kivagyiságában, hogy egy nagy kosárnyi pettel érkező njk közelíti meg, majd negédesen felé nyújt egy petet. Ő meg tovább menne, ám az njk nem hagyja magát levakarni, és a kezébe nyomja a petet.
- Nézze meg uram. Rendkívül jó társ pet. És nem is drága, nézze csak meg!
- o.O
- Nézze meg u...-
- Mi ez a szörny?!? >O<
Fordítja maga felé a furcsa petecskét, ami leginkább egy krokodilra hasonlít. Amaz meg csak a fogait csattogtatja.
- -.-"
- Nézze...
- Hallottam! Arra válaszoljon, hogy ez egyáltalán madár, vagy hüllő? Suspect
Az njk meglepetten pillogott rá. Nem értette, hogy mi a problémája.
- Vágom, hogy fantasy, meg FF meg minden, de mihez kezdjek egy ilyen ... izével ._.
A hátamon is feláll a szőr. :/

Az árus csak pislant, nem mert megszólalni. Pedig nem is kiabált. >.> Másodjára. Neutral
- Omg baka non charakter playerek... -
Fogta a krokodil szörnyet és a mellkasához nyomta az árusnak.
- Nem ezért jöttem -.-" -

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Nov. 14, 2013 2:43 pm


*Shu csak nagyon ritkán bújt elő a Young Justice tornyának rejtekéből, de most egy fontos küldetésen járt. Igaz ezt a küldetést nem a játék találta ki neki, nem is egy NJK kérésére csatangolt a városban, hanem önszántából. Igen, erre elég nehezen vette rá magát, de sajnos az első szinten kezdett kifogyni a látnivalókból. Minden lehetséges mobot felkeresett, amit csak az első szinten meg tudott találni, és szerencsére csak kevesekkel kellett harcolnia is. A veszélyesebb erdőjárásokra Hisame is elkísérte, így mindig biztonságban érezhette magát, a sárkánynak pedig még gondot sem okozott, ha esetlegesen el kellett bánnia egy első szinten mászkáló mobbal, hiszen ezek már nem voltak számára ellenfelek, de Shu igyekezett mindig kerülni a csatát.*
~Sorra betelnek a kis jegyzetfüzeteim, és nincs is elég hely már sem az eszköztárban, sem a szobában a fiókban. Vajon lehet kapni valahol egy nagyobb füzetet? Esetleg olyat, amiben végtelen lap van, és lehet cserélgetni benne, és én választom ki, hogy négyzetrácsos legyen, vagy vonalas, vagy sima. Akkor sokkal szebb lehetne az egész, mert a vonalra írnám a megfigyeléseket, a négyzetekbe az adatokat és lerajzolhatnám a sima lapra a mobot. Vajon mennyibe kerülhet egy ilyen füzet? Ha esetleg látok egyet, akkor feltétlenül meg kell vennem. Hetven arany. Talán elég lesz. Nem lehet egy füzet annyira drága.~
*Óvatosan és mindenre odafigyelve közlekedett a város utcáin tébláboló tömegben. Mindenkit igyekezett kikerülni, nem láb alatt lenni, és megpróbált minden standot megnézegetni, hátha megtalálja azt, amit keres.*
~És persze a pet eledel. Hiszen végülis ezért jöttünk ide. Timidus szerint itt sokkal finomabbakat lehet kapni, mint az első szinten. Persze, kell neki ez az ínyencség, mert a hal, amit fogok neki, az sohasem jó. Egyszer nyesen szereti, meg ő is szeretné kifogni, máskor nem sütöm meg eléggé, vagy túlsütöm. Mindegy… legalább a sok próbálkozás miatt biztosan egyre ügyesebb leszek.~
*A sárkány, akinek nógatására felmerészkedett a második szintre a kapucnis ruhában bújt el, Shu vállán pihent, és néha ki-kikandikált a lány feje mellett, hogy beleszagolhasson a levegőbe, és arra irányíthassa a lányt, amerről valami érdekeset érez, vagy lát. Arra az eseményre azonban mindketten felfigyeltek, amikor egy fiú kezdett el veszekedni az egyik árussal mellettük. Shu odapislantott, és amikor meglátta a rengeteg petet, azonnal közelebb is surrant, és belehallgatott a beszélgetésbe. Mivel látta, hogy a fiú tanácstalan, és még csúnyán is bánik a szegény állatkával, eldöntötte, hogy közbeavatkozik. Még nem tudta eldönteni, hogy a fiú nem szereti-e az állatokat, vagy csak az eladó túl rámenős, de mivel Al érdeklődött a lény faját illetően, úgy döntött, hogy segít neki. Odalépett a veszekedőkhöz, és egy finom meghajlás után, halkan kezdett bele.*
-Elnézést kérek, hogy beleavatkozom, de azt hiszem, én tudok neked segíteni.
*Pipiskedve megigazgatta Al kezét az állatkán. Az talán megérezte Shu-n a segítő szándékot, vagy Timidus jelenlétét érezte, de megnyugodott, és nem harapta meg a lányt.*
~Igen, ez még itt is működik.~
*Elmosolyodott, és örült, hogy a játékban is tud még olyan hatással lenni az állatokra, mint a kinti világban volt.*
-Így kell helyesen fogni, mert így nem zavarja, és nem fáj neki, és így a legkényelmesebb számára.
*Ezután szakértő szemmel megvizsgálta a lényt.*
-Azt hiszem, hogy egy tollas kajmánt találtál magadnak. Aki hüllő.
*Fordult a fiú felé újra.*
-Sokan összekeverik a krokodilokkal vagy az aligátorral.
~Sokan azt sem tudják, hogy a krokodil meg az aligátor nem ugyan az.~
-Úgy tudod őket megkülönböztetni, hogy a krokodilnak nagy széles feje és orra van, és az orra vége tompa, az aligátornak széles a feje, elkeskenyedő orra van, és picit csúcsosabb, a kajmánnak pedig pici feje van és neki a leghegyesebb az orra. Persze amikor nagyobbak lesznek, akkor már a méretük alapján is, de amíg picik, addig a fejüket kell nézni.
*Rámosolygott az eladóra is, és úgy döntött, hogy neki is segíteni fog.*
-Szerintem remek választás egy fiúnak, mert nagyon… fiús állat. Olyan félelmetes, és nyugodt. Persze ha jól bánsz vele, akkor szelíd marad, és egy csomó mindenben tud neked segíteni.
*Elégedett volt a beszédével, és nagyon örült, hogy ebben a témában szólalhatott meg, hogy alkalma volt megvillogtatni a tudását. Bár nem várt köszönömöt, remélte, hogy azért a fiú értékelni fogja a segítségét, és ha már megállt egy kisállat kereskedő előtt, akkor biztos érdeklik az állatok, és Shu esetleg még többet tud neki segíteni.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Nov. 14, 2013 3:28 pm

Az állatszörny teste pont elfért a kezében, kivéve a testéhez képest nagy (és nehéz) fejét, meg a hosszú farkát. Alex már épp indulni készült volna, már ki is mondta a végszót, és az árus mellkasán landolt a szörny, mikor egy lány állt közéjük. Alex értetlenül állt meg a jelenség előtt, aztán leesett. Azt hiszi a lány, hogy ő érdeklődött a petek iránt, pedig esze ágában sem volt. Az árus volt olyan agresszor, hogy ráerőltesse ezt a felettébb nem kívánt bájcsevejt. T.T Azonban a közbeavatkozásnak "hála" a kezében maradt a krokodilszörny. Most rajta volt a sor, hogy pislogjon egy sort, és csak bambuljon ki a fejéből értetlenül. Segíteni? Miben? o.O
Köszöni nem kell, már sikeresen lekoptatta a tapadós njk-t.... jaaah, hogy az állatszörny faját illetően. Voltaképpen kicsit sem érdekli, annyi bizonyos, hogy a való életben ilyen nem létezik, szóval minek törje magát vele? Razz
De ahogy a lányt elnézte, azt a lelkesedést nem törhette meg. Látszik rajta, hogy idomár. Szereti ezeket az állatokat, még ezt a bébi monstert is megnyugtatta, amelyik az ő kezében még harapni akart. Ráadásul nem vette el, hanem Alex kezében hagyta, hogy őt szokja meg a pet...??? o.O De ő nem akar petet. >.< Ne ajánlgassa neki, mert nem és kész! xd
Kayaba külön gyártmányú kémei, programhibák. :/
A krokodilokról tartott kiselőadás meg mondhatni untatta. Jól tudta ő is, hogy a kroki meg az aligátor más, de... azért azt be kellett magának vallania, hogy nem tudta volna megkülönböztetni a kettőt egymástól. Rámeredt a lányra, még mindig a kezében a kajmánnal. Az meg elhelyezkedett, a farkát rátekerte Alex csuklójára, de nem szorosan, csak, hogy ne lógjon, majd bevágta a szunyát. Az njk meg folytatta a betanult szövegét.
- Csak tessék. Nyugodtan vitassák meg, hogy melyiket viszik. ^^
Alex a szemeit forgatta.
- Ó fogd már be. ._. -
Hupsz? O.o
- Vagyis az njk. >.> Teljesen lerohant ezzel a pettel, most meg biztosra veszi, hogy megveszem. Neutral Nem vagyok idomár. ._."
Te öhm, szereted az állatokat? ^^"

Mentő kérdés, mielőtt a kedves kislány megharagszik rá, mert bunkó. >.< Próbált hozzá mosolyogni is.
- Látszik, hogy sokat foglalkozol velük, biztosan idomár vagy, ugye?

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Nov. 14, 2013 3:55 pm


*A fiú kirohanására picit visszahőkölt, de amikor kiderült, hogy nem hozzá szólt, megnyugodott, bár így sem vette jó néven a szavakat, amiket Al használt. Csípőre tette a kezét, és kissé dorgálóan folytatta.*
-Az árusoknak az a dolguk, hogy eladják az árujukat. Ezért árusok. Te sohasem jártál még piacon? És különben is ne kiabálj amikor ennyi sok kisállat van itt melletted. Még a végén megrémíted őket.
*Lassan megcsóválta a fejét, és nyugodtabb hangnemben folytatta.*
-Igen, idomár vagyok, és nagyon szeretem az állatokat.
*Kicsit belepirult a dícséretbe, és szégyenlősségében leszegte a fejét.*
-Nos… izé… köszönöm szépen. Igyekszem mindent megtanulni róluk, foglalkozni pedig…
*Rápislantott a fiú karján szunyókáló kajmánra, és rögtön elérzékenyült a látványtól.*
-Persze, hogy sokat foglalkozok velük. Most nézd meg milyen aranyos.

*Még a hangját is lehalkította kissé, hogy ne ébressze fel vele az állatkát, bár az utca forgatagában ez nem sokat számított.*
-Nagyon kedvelhet téged, és biztosan megbízik benned, különben nem merne elaludni a kezeden. Ilyet csak akkor csinálnak, ha biztonságban érzik magukat. Talán neked is van valami különleges hatásod rájuk.
*Halkan pittyegett egyet, mire Timidus kidugta a fejét a ruhája csuklyája aló, és hunyorogva tekintett bele a külvilágba. Shu csak értetlenül megvakarta a fejét, majd Timidust is egy picit, hogy a sárkány ne érezze elhanyagolva magát.*
-Nem értem, hogy miért nem szeretnél magadnak egy állatkát. Látod, mi is nagyon jól megvagyunk Timidussal. Nem kell ahhoz idomárnak lenned, hogy kisállatod legyen, mindössze így nem fogod tudni őket harcoltatni, de remek társad lehet.
*Újra elpirult kissé, majd cipője orrát vizsgálva, halkan jegyezte meg.*
-Ha szeretnéd, akkor még segítek is az elején.

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Nov. 14, 2013 4:14 pm

- :/
Sajna felvette a kislány, amit az njk-nak címzett, és már kapta is a kis letolást, hogy ilyet nem szabad, meg az árusok ide-meg oda, csak hogy kihagyott egy tényezőt.
- Ezek njk-k. Ha megverném se mondana mást, mint amit az előbb hallottunk tőle. >.>
Megrántotta a vállát, mint aki jelezte, hogy ezzel bőven elég okot szolgáltatott, arra, hogy így viselkedhessen.
- Nem emberek. Általában nem is foglalkozom velük, csak amennyit a játék megkövetel.
Az "állatok" megrémítésénél elhúzta a száját. Hehh, ezek a petek csak programok. Oké, hogy egy pici, (aranyos) kislány, de nehogy már elhiggye, hogy ezek itt élőlények. >.< Szépen el kell különíteni az njk-t a jk-tól, az embert a programtól, a rendes állatot, aminek van érzése és lelke, és a tamagochit facepalm
Meglendítette szegény kajmánszörnnyel a kezében a karját, mire az szédülve tért magához.
- Nem mondom, hogy nem lettek valósághűek, de ezek nem igaziak. o.O Ugyanolyan előre beprogramozott programhalmazok, mint itt minden. Csak a jk-k valódi érző lények. >.>
Mesterséges intelligencia, főleg lélek meg nem létezik. ._.
Azért ezt remélem tudod...

Aztán lejött, hogy pont azt a kezét lengette meg, amiben a kajmán volt. Erre az állat fel is ébredt és miután magához is tért, beleharapott a fiú ujjába.
- Íííí, - lengette meg újból a fájdalom hatására. - Te kis szörny! >.<
Azonban a kajmán bébi nem engedte el, és Shuhoz sem akart menni. Maradt Alex karján. Az njk árus most csöndben hallgatta a kis jelenetet, talán hallgatott Alexre? o.O
Meglehet, de valószínűbb, hogy kifogyott a mondanivalóból. Csak odáig tartott a feladata, hogy egy jk-t meggyőzön arról, hogy kell neki egy társ pet.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Nov. 14, 2013 4:43 pm


*Megrökönyödött azon, amit a fiú mondott, és egy ideig megszólalni sem tudott. Így nem is mondott semmit, nem vágott közbe, és a fiú nyugodtan végigmondhatta azt a sok butaságot, amiről Shu egyáltalán nem tudta eldönteni, hogy honnan is szedhette. Amikor a fiú befejezte a rengeteg badarság összehordását, meg is kapta érte a büntetését, mert a kajmán beleharapott az ujjába, amire a fiú felvonyított. Shu elégedetten figyelte az eseményeket, újra csak csípőre tette a kezét, és még egy halk nevetést is megengedett magának.*
-Úgy látszik, hogy a kajmánnak nem tetszett az, amit mondtál. Hogyan tudna nemtetszést kifejezni, ha nem élne?
*Újra csak megcsóválta a fejét, halkan cüppögött és hozzá, majd kissé kioktató hangon szólalt meg, bár inkább a segíteni akarás csengett ki belőle, de sehogyan sem tudta elnyomni azt a kis érzést, amit az olyan emberek iránt érzett, akik úgy beszélnek butaságokat, hogy nem is értenek hozzá, nem is akarják megtapasztalni azt, hogy lehet, hogy nincs is igazuk. Nem lenézés volt ez, nem is szánalom, igazán meg sem tudta fogalmazni, hogy mi volt ez az érzés, de mindig benne motoszkált, amikor ilyenekkel beszélt, mint ez a fiú.*
-Ki mondta neked ezeket a butaságokat? Valóban njk-k, és nem tudom, hogy hogyan viselkedne, ha megvernéd, de ha arra célzol, hogy nem érzik a fájdalmat, akkor azt ugye tudod, hogy a játékban senki nem érzi.
*Megcsiklandozta Timidus orrát, mire a sárkány fintorogni kezdett, majd Shukaku rámutatott a fiú ujjára, amit a kajmán megharapott.*
-Mégis ugyanúgy reagálsz te is, és Timidus is az érintésre. Bár Timidust még pont így visítani nem hallottam. Akkor miért ne lehetne érző lény?  
*Kicsit elmosolyodott, de látszott rajta, hogy nem csúfolásként mondta az előbbit.*
-Ha csak az a gondod, hogy adatok, akkor ebben a világban te is csak az vagy. Ugyanannyira vagy adat, mint ők, ugyanannyira élsz, mint ők. Itt bent nem nagyon számít az, hogy kint ki vagy. Ugyanúgy pontjaid vannak mint nekik, és ugyanúgy…
*Kicsit lehalkította a hangját, bár eddig sem adta át magát a hevességnek, végig lassan, érthetően beszélt, bár kicsit sértetten.*
-Ugyan úgy pixelekből állsz, mint ők maguk. Ha saját magadat élőnek tartod, akkor ők is élők.
*Megsimogatta Timidust, majd egyik kezével megragadta a kezét, a másikkal pedig kicsit megvakargatta a kajmánt az álla alatt, mire az engedett a szorításból, és Shu könnyedén lehúzhatta a fiú ujjáról. Kezében a kajmánnal az árushoz fordult, és kedvesen szólt hozzá, miközben visszaadta az állatot.*
-Köszönjük szépen, nem kérjük. Szerintem egy ilyen felelőtlen fiú úgysem tudna gondoskodni egy ilyen kisállatról.

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Nov. 14, 2013 9:14 pm

"Hogyan tudna, ha nem élne...."
- Attól még, hogy úgy viselkedik mintha, az... tudod mit. Nem fogok tudományos vitába szállni egy tizenévessel. ˇ^ˇ
Ha nem fogadod el, hogy ez a világ egyesek és nullák halmaza, az nem az én bajom, és még csak nem engem minősít. Cöhh...

De a lány csak folytatta, s ahogy s amilyen kedvesen kezdte, most úgy rombolta le Alex előtt a róla alkotott első benyomás élményét. Ez a lány valóban elhiszi, hogy itt minden él..."él"....facepalm
~ Ez talán már egy másik generáció, amelyik majd a mátrixban fogja élni a minden napjait. ~
A fájdalomról szólva önkénytelenül is megrándult az arcizma. Cshh, még hogy senki.
- Nah jó. Akkor most bizonyítom neked, hogy a jk-k élőbbek az itt lévők bármelyikénél, ugyanis én érzem a fájdalmat. Lehet, hogy egy ilyen testben vagyok, de a tudatommal irányítom, ami pedig egy hús vér szervezet része, nem pedig program. Ami másról nem mondható el, csak a jk-król.
Még meg is böki a homlokán a lányt. Teljesen feldühítette a felsőbbség teljes, lenéző magatartás. Hogy képzeli, hogy csak úgy kioktathatja, főleg, hogy nem ért hozzá. Mert nem ért hozzá, az már kiviláglott.
- Nem a testem a lényeg, hanem az emberi tudatom, ami az njk-knak nincs meg, meg a többi drágalátos petnek. Nem élőlények ezt jegyezd meg!
A végszó azonban mégis a ~eddig még ismeretlen ~ kislányé volt, ami meg csak hab volt a tortán. Hogy ő? Nem tudna gondoskodni? Mit tud róla egyáltalán, hogy így ítélkezik felette évekkel fiatalabbként. Pökhendi kis mitugrász, és még kedvesnek tartotta az elején. >.<
Kikapta a kajmánt a z njk kezéből, és megint csak hadonászva vele a lány felé, mutatta ki nem tetszését a viselkedése iránt.
- Már ki ne tudna gondoskodni erről a műszörnyről, ha otthon tudtam gondoskodni a háziállataimról, amik tényleg élőlények voltak, akkor ez gyerekjáték lesz!
- Akkor megveszi a ...
- Meg meg!
De még mindig a lány felé fordulva ontott a szikrákat a szemein keresztül. Csak úgy füstöltek a zöld szemek, közben a kis kajmán azt se tudta, hova legyen szédültében. Csak lógott az összeszorított kézben. Tehetetlen volt, de nem nagyon bánta, most nem harapott...habár ki tudja. Lehet, hogy ha felocsúdik még kap Alex pár harapást.
- Akkor hát 15 ara...
- Átutalva...!!!
Jelentette ki ugyanolyan mérgesen még mindig a lány felé nézve, és csak fél kézzel húzva le a menüt, mint az előbb.
- Ó, köszö...
- Én is! >.<
Persze ezt is teljes dühében jelentette ki.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Nov. 14, 2013 9:51 pm


*Hallgatta a fiút, de már nem rökönyödött meg rajta, viszont azt az ötletet, hogy segítsen neki teljesen elvetette. Nagyon jól láthatóvá vállt, hogy a fiú buta, pökhendi és mindenkinél okosabbnak hiszi magát. Összekulcsolta a karjait, és most már tényleg kissé sértett hangon szólt a fiúhoz.*
-Nem akarsz vitába szállni, mert félsz, hogy veszítenél. Ha valami mozog, eszik, beszél és minden olyasmit csinál, amit egy élő, akkor az él.
*Azon picit elcsodálkozott, hogy a fiú érzi a fájdalmat, de elkönyvelte annak, hogy valószínűleg csak füllent, mert elfogytak az érvei.*
-Ha a fájdalom tesz élővé, akkor az nem valami jó dolog. Én nem szeretem a fájdalmat.
*Ezzel a mondattal befejezvén a beszélgetést már fordult is volna meg, hogy távozzon, főleg miután a fiú megbökte. Szerencsére egy halk morgással sikerült megállítania Timidust abban, hogy megharapja, de egy kis felmordulást a sárkány még így is megengedett magának. Amikor azonban a fiú megvette az állatot, nagyot sóhajtott, mert rájött, hogy mégis maradnia kell, hiszen nem hagyhatja, hogy a szegény kajmán szenvedjen amiatt, mert ennek a buta fiúnak felsőbbrendűségi komplexusa van, amit ezzel a szerencsétlen kisállattal szeretne megtámogatni, és bizonyítani az igazát. Visszafordult, és kicsit halkabbra vette a hangját.*
-Oké… legyen. Ha te azért tartod magadat élőnek, mert érzed a fájdalmat, akkor szerinted én sem vagyok élő.
*Itt kissé hosszabban elgondolkodott, mert össze kellett szednie a gondolatait. Ezúttal egyáltalán nem volt kioktató a hangja, hiszen már a kisállat sorsa függött attól, hogy meg tudja-e győzni a fiút az igazáról.*
-Szerintem azon kívül, hogy van-e a kinti világban teste, vagy nincsen, Timidus például ugyanannyira él, mint én.
~Vagy mint te.~
-Az igaz, hogy programok, de nem olyanok, mint a tamagochi. Ebben a világban igenis élnek! Azért nem igaz, amit mondtál, mert képesek tanulni. Timidus egy csomó dolgot tanult már meg, saját döntéseket hoz, és szeret engem. Egy program ilyet nem csinál.
*Kicsit hezitált, majd csak kibökte amit gondolt.*
-Szerintem nem tudsz olyat mondani, amit Te meg tudnál csinálni, de Timidus nem. Tehát Timidus ugyanannyira él, mint te, amíg mindketten a játékban vagytok.
*Egyfajta kihívás volt ez, ez is csengett ki a hangjából, de ha fenyegetőnek tűnt volna, azt azonnal egyensúlyozta az utána következő őszinte aggódással a fiú felé intézett kérés.*
-És légy szíves ne lóbáld szegényt, és finomabban fogd. Nem ő tehet arról, hogy haragszol rám.

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Nov. 14, 2013 10:21 pm

- Igen haragszom, mert buta vagy. Neutral
Sóhaj. Nem szabadna így beszélnie egy tizenévessel. Egy pillanatra le is hunyta a szemeit, és eldöntötte, hogy nem izgatja fel magát még egyszer rajta. A lányra nézett, bele azokba a nagy szemekbe, és komoly volt még mindig, de már nem látszott a dühe. ... annyira. :/
- De nem tehetsz róla. A hozzád hasonló fiatalokat könnyen megtéveszti a technika ilyen nagy fokú mestersége. :/
Közben a vállára tette a kajmán bébit, amelyik egyből el is helyezkedett rajta, majd a fiú haját kezdte el cibálni, persze piciny termeténél fogva nem túl erősen, így csak apró kellemetlenség volt.
- Tulajdonképpen sajnállak is. Neutral
Amikor "erről a világról" beszélsz, akkor egy ember alkotta mű világról is, ami sosem érheti el azt a szintet, amit a természet évmilliók alatt felépített.
Kérdezz meg egy biológust, de ne is, ... akármelyik apró informatikus meg tudja neked mutatni, hogy milyen egyszerű beprogramozni egy gépet, s amíg a programja tart, addig el is van. Ezt a világot sok év alatt hozták össze képzett informatikusok csoportjai.
Nem rovom fel, ha téged megtévesztett.

Majd megvonta a vállát. Ő ennyit akart közölni a lánnyal.
Itt meg is állt a nagy beszédben.
- Pfú, had tegyem azért azt még hozzá, hogy miért ne tudnék? Kayaba és az informatikus csapata nélkül is képes vagyok döntés hozatalra. Tőle függetlenül gondolkozom, és saját tudattal rendelkezem. Ezt Timidus nem tudja. Amit ő mond vagy tesz, minden Kayaba előre eltervezett lépésének része.
Az pedig, hogy téged segít, az annak tudható be, hogy Kayaba nem kivégezni akar minket, hanem egy olyan játékot elmondása szerint, "amit végig visznek". Tehát ugyanúgy meg van benne az összes segéd elem is, mint minden másban. Megbízni megbízhatsz a petedben, de tudd, hogy ő nem élőlény.

Kissé kihúzta magát közben, habár csak önkénytelenül, nem akart még jobban a lány fölé magasodni, csak a helyzet ezt váltotta ki belőle. Csak ennyi. Még csípőre is tette a kezét. A kis kajmán bébi meg elindult egy felfedező útra az egyik válláról a másikra. Tarka tollas nyakát végig nyújtogatva mindenfelé.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Pént. Nov. 15, 2013 12:10 am


~Mindig csak a korommal jön. Nem gondolja már, hogy picit unom ezt? Pfff!~
*A fiú ezután következő szavait csak fejcsóválva hallgatta. Teljesen arra emlékeztette, mint amikor a nagynénje beszélt, csak éppen fordítottban.*
-Ha olyan sokat tudsz a kinti világról, akkor bizonyára tudod, hogy vannak ott olyanok, akik hisznek valamiféle istenben.
*Ezzel a témával még így, dühösen is nagyon óvatosan bánt, mert ha az állatokhoz való hozzáállásával kapcsolatban akármikor vérig sértette volna a fiút, a hitében nem akarta megbántani, ha esetleg volt neki. Ezt már megtanulta akkor, amikor a nagynénikéje jött át, elcibálta őt a templomba, és a papbácsi haragudott rá, amikor olyan kérdéseket tett fel, amilyeneket elvileg nem illett volna. Pedig még érdekesek is voltak azok a mesék, csak néhány része zavaros volt, és ő csak jobban szerette volna érteni.*
-Ők azt mondják, hogy azt a világot nem sok év alatt, hanem csak hat nap alatt… hogy is mondtad? Hozta össze, és nem is csoport, hanem egyvalaki, és az is csak addig fut, amíg a programja tart. Akkor ők sem élnek? És ha igazuk van, akkor miért lenne az a világ élőbb, mint ez? Ez tényleg így van. Vannak könyvek is, amik erről szólnak, és sok-sok kép is.
*Örült, hogy a fiú nem fejezte be a mondandóját, és annak második felét is elmondta, bár nem értette, hogy miért érvel saját maga ellen, és miért támasztja alá szavaival az ő érveit.*
-Kayaba bácsi nélkül nem tudsz semmit sem tenni, tőle függsz, ugyanúgy, mint Timidus. Azt csinál velünk, amit akar.
~Csak ne hallatsszon, hogy engem ez nem zavar. Csak ne lássa, hogy én szeretek itt lenni!~
-És különben is, az egyik szavad üti a másikat. Ha te saját magad tudsz egyedi gondolatokat kigondolni, akkor arra nem lehet csinálni egy Timidust, aki előre beprogramozott módon reagál, mert azt nem tudják, hogy te hogyan reagálsz, mert kiszámíthatatlan vagy.
*Kicsit kifújta magát, majd mintegy zárszóként hozzátette.*
-De úgyis mindegy, mert ha buta vagyok, akkor úgyis könnyen fogsz tudni olyat mondani, amivel igazad lesz.
*Sértetten lebiggyesztette az ajkát, és nem szólt ezután a fiúhoz. Még önmagát is meglepte, hogy milyen gyerekesen tud viselkedni, ha akar.*
~Szóval? Miért vagy te a játékon belül jobban élőlény, mint Timidus?~
*Amikor meglátta, hogy a fiú hagyja, hogy a kajmán cibálja a haját, hogy a vállán mászkáljon, úgy döntött, hogy inkább nem teszi fel a kérdését, hanem próbál valami békésebb utat keresni. Attól, hogy a fiú fölé magasodott nem ijedt meg, de Timidus egyre jobban feszengett a vállán, és Al láthatta rajta, hogy nem nagyon tetszik neki a kialakult szituáció.*
-Figyelj.
*Folytatta sokkal barátságosabb hangon.*
-Szerintem te nem vagy buta, akkor sem, ha engem annak hiszel. Csak…
*Újra csak elharapta a mondatot. Ezzel a fiúval nehéz volt úgy beszélni, hogy ne vegye kötekedésnek a szavait.*
-Én sokáig figyeltem meg a mobokat, és rengeteget foglalkoztam Timidussal. Nem tudom, hogy igazam van-e, de szerintem igen, és ha töltenél egy pici időt a kajmánnal úgy, hogy nem csak programként tekintesz rá, akkor bizonyára megszeretnéd. Egy kutyus se lesz soha az ember szintjén, mégis jobban lehet szeretni, mint néhány embert. Egy növény még ennyit sem tud, sokan mégis nagy gonddal ápolják a virágaikat. Timidus beszél hozzám, válaszol, és sokkal okosabb is, mint jó néhány kinti állat. Ha tőlük nem várod el, akkor a petektől miért?

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Pént. Nov. 15, 2013 5:13 pm

Elhallgatott, és csak figyelt. Látszott a lánykán, hogy nagyon gondolkodik, és próbálja megválogatni a szavait. A végén meg még fújt is egyet lemondóan. Nem nagyon tudta, hogy mit is kezdjen a lánnyal. Végtére is, még csak egy tinédzser, hogy várhatta el tőle, hogy felnőttként gondolkozzon, mikor nem az? Ráadásul nagyon is koraérett a gondolkodása, ami persze előidézhette Alexben ezt a fajta reakciót. De nem leteremteni kellett volna, hanem megérteni az ő álláspontját. Nagyon látszott a lánykán, hogy a szívén viseli Kayaba petjeinek a sorsát, ami egyfelől ijesztő is lehetne, de nem kéne mindig valamit mögé látni a dolognak. Egyszerűen csak megpróbálja élvezni, és azt tenni amit szeret, ha már itt ragadt. Itt nincsenek állatok, petek vannak, de azok olyan élethűek, hogy miért ne lehetne foglalkozni velük.
~ Meg kéne hagynom a hitében... ~
Azon gyötrődött magában, míg a lány beszélt, hogy megteheti e. Vagy túl nagy felelősség, esetleg tehetne e ellen valamit? Kayaba teremtményei, akármit is mondunk, bármikor átprogramozhatók, mint például Nestor is. Hinari szereti azt a sárkányt, pedig Hinari.... nem várhatja el ettől a lánykától, hogy minden eshetőségre felkészüljön, ha az ő saját korosztálya sem teszi.
~ Különben is. Saját bevallásom szerint is néha átfordulok paranoidba >.> ~
Rátette a lány fejére a kezét, de (habár a kicsiknek nem valami felemelő érzés lehet) kedvességből, s megsimogatta, majd úgy guggolt le hozzá, hogy ne kelljen felfelé néznie állandóan.
- Sajnálom, goromba voltam igaz? :/
Vissza kell vonnom amit az előbb mondtam, nem vagy te buta. Wari na~
És talán van abban valami igazság amit mondasz, habár elég zavarosan érveltél. :S scratch 

Kicsit megvakarta a fejét, hogy is álljon hozzá ehhez a lányhoz? o.O Nagyon sok mindent kever, és nem oktathatja ki, nem tanára, vagy apja, báttya. O.o
- Figyelj, ha megfogadsz egy tanácsot, akkor nézz ezentúl mindent sokkal árnyaltabban. Ne csak a felszínt, hanem a mozgatórugóját is. Senki nem tudna 6 nap alatt egy egész világot megteremteni. ^^
De mi a mögöttes tartalom? Hm? Surprised
Mindig erre keresd a választ, és akkor Timidusra és az emberi lélekre is kapsz egyszer választ.

Levegő beszív, kifúj, sóhaj. Persze a lányka fejét már elengedte. Épp az előbb. >.>
- De nem akarlak kioktatni, értelmes kislány vagy.
Hümm, megkérdezhetem a neved? Én Alex vagyok. Yoroshiku. ^^

Erre, talán mintha csak így akarta volna a kis kajmán ráharapott a fülére. Alex lefagyott, majd lehúzta a hüllőmadarat a sajgó füléről, és a kezébe temette. Amaz meg kíváncsian kukucskált kifelé.
- Harapni tabu, mattaku...
Fordult a pet felé.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Pént. Nov. 15, 2013 6:07 pm


*Shunak kezdett elege lenni ebből az egészből.*
~Oké… csak meg kell ígértetnem vele, hogy jól fog bánni a kajmánnal, és figyelni egy picit úgy, hogy ne vegyen észre. Nem lenne jó, ha lerázna, majd eldobná szegényt az első bokorba. Meggyőzni úgy sem tudom, mert csökönyös mint a… mint a fiúk általában. És megint a korommal jön, és kicsinek nevez… ehh. Nálam sokkal nagyobbak is ugyanúgy élőlényként tekintenek a petekre, ahogy én is. Peter például már biztosan nagyon nagy, és ő a lányának hívja Hisamét, Hisame pedig az apukájának Petert, és ott van például Hinari is, aki szintén ilyen.  Ha ők játszhatnak papás-mamásat, amikor ilyen öregek, akkor miért néz ez a fiú engem butának emiatt? Én legalább kisállatként kezelek egy kisállatot.~
*Egyre jobban idegesítette, ahogy a fiú vele beszélt. Leguggolt hozzá, fogdosta, és úgy csitítgatta, mintha egy csecsemőt akarna elaltatni.*
~Nem is mondtam, hogy tudna, csak azt, hogy kint ezt hiszik, és igaznak hiszik, akkor itt bent ugyanez miért ne lehetne igaz, amikor erre még bizonyítékok is vannak? Ha azok élők, akkor Timidus is az. Pffff! Semmit nem ért abból amit mondok neki.~
*Kettőt hátralépett, jelezve a fiúnak, hogy illene tartania a kellő távolságot, hiszen még csak nem is ismerősök, nemhogy barátok. A hosszú monológra csak bólintott egyet, majd újra elkuncogta magát, amikor a pet megharapta a fiút.*
~Gondolom most nagyon élvezed, hogy élsz, hogy érzed a fájdalmat. Vajon hogyan lehetséges ez?~
-A mögöttes tartalom? Szerintem most az a mögöttes tartalma a kajmán harapásának, hogy éhes, vagy játszani szeretne. Ha sokáig melletted lesz, és odafigyelsz rá, akkor meg fogod tudni különböztetni, hogy melyik szava mit jelent. Úgy tudod megtanítani arra, hogy ne harapjon, ha megmutatod neki, hogy ugyanúgy fáj neked is, mint neki. Vinnyogj, vagy valami hasonlót, úgy majd megérti.
*Elindult az egyik irányba, majd pár lépés után visszanézett a fiúra.*
-Nem jössz? Szerezni kellene valami eledelt a petednek. Elvileg volt már háziállatod nem?
~Szegény háziállatok, amik neki lehettek. Biztosan őket sem tekintette élőnek, vagy valami alsóbbrendű valaminek.~
*Sóhajtott, és várt, hogy miként reagál a fiú. Valahol a szíve mélyén nem csak annak örült, hogy segíthet a kis kajmánon, hanem mindemellett elégedettséggel töltötte el az is, hogy pesztrálhatja a fiút egy picit.*
-A sárkány Timidus, én pedig Shukaku vagyok. A kajmánt hogyan fogod elnevezni?

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Pént. Nov. 15, 2013 8:42 pm

~ Majd megérti... később talán, de biztosan emlékezni fog akkor amikor kelleni fog. ~
Felállt, ahogy a lány hátrébb lépett. Talán tényleg túl bensőséges volt, de nem tehet róla. :|A kisebb, főleg a sokkal kisebb gyerekekkel nem tud hogyan bánni, csak így. >.> Persze egyből fogta, hogy nem tetszik a komoly lánykának. Ez egyben volt mulatságos és frusztráló is. Akkor most mihez kezdjen, aztán a lány látva a kis közjátékot közte és a kajmán bébi közt újra csak felvette a tanítónéni szerepét. Ez a lány vagy tanár, vagy biológus, vagy biológus tanár lesz. @.@ De az is lehet, hogy óvónéni, és plüssállatkákat fog elnevezni xD Nah de vissza a jelenbe, becsukta a szemét, és hagyva a kajmánnak, hogy újfent rátekerje a karjára a farkát és úgy kapaszkodjon belé, közölte a lánnyal az észre vételeit.
- Hai hai. Lerí rólad, hogy nem hiszed el nekem. Pedig tudok bánni az állatokkal. Egyedül a macska félék tettek próbára, viszont volt egy gőtém. Öregfiúnak hívtam és nagyon szelíd volt, nem is volt sokszor bent a ketrecében. Surprised ^^
Majd a kislány magához ragadta a kezdeményezést, és így a nagy dob keresés átvedlet kajmánpet eledel keresésbe. Azért kicsit sajnálta. :|De nincs mit tenni, ha már volt olyan hülye, hogy megvegye ezt a teljesen haszontalan és pénz sülyesztő, tollas papagáj kajmánt, akkor etetni kell. Neutral
- Yoroshiku Timidus. Surprised
Nos, Shukaku chan, mit esznek itt a petek? Surprised

Egy kérdéssel indított, látszott a lányon, hogy büszke arra, hogy mennyit foglalkozott a petekkel. Hát akkor megadja neki azt az örömet, hogy kérdezget is. Miközben mentek előre, elöl a lány, ő hátul, hagyva kibontakozni Shut, azért körbe körbe nézett. Hátha rábukkan az áhított dobra, elvégre az volt ide is írva, hogy találhatók rendes boltok is itt, nem csak harci.
~ Hmm, talán nem is baj, hogy ez a szörnyecske velem lesz, legalább könnyebb lesz így megszoknom Nestort. Ha egy sima állat van nálam, az a furcsa beszélő sárkány csak egy újabb lépcsőfok lesz. Ha Hinari szereti, akkor nekem is meg kell szeretnem.... eehhh, Hinari chan.... hogy találkozhatnék vele többet?... >.> Valamit ki kell találnom. :/ ~
A kérdés, miszerint minek fogja elnevezni az új petet, megvonta a vállát, aztán rájött, hogy kikel nyitnia a száját is, hiszen háttal van neki a lány.
- Nem tudom még ... te tudsz egy jó nevet? -
~ Mondjuk lehetne Kajmánszörny.... ~ Rolling Eyes

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Pént. Nov. 15, 2013 10:22 pm


*Örült, hogy a fiú követi, mert ez azt jelentette, hogy még sem annyira reménytelen, mint ahogy elsőnek gondolta. Talán egy kis kedvesség mégis szorulhatott belé az ego mellé, és esetleg ha Shukaku jól megtanítja neki a dolgokat, akkor talán képes lehet felnevelni ezt a kis kajmán bébit. Napestig győzködhette volna a lányt arról, hogy mennyire felelősségteljes, de Shukaku úgysem hitte volna el. Főleg akkor, amikor Al még el is kezdte magyarázni, bizonygatni az igazát. A lány megfordult, felvonta a szemöldökét, és újra végignézett a fiún. Most látszott először az arcán, hogy egy kicsit elgondolkodik azon, hogy érdemes-e bármit is elhinnie, amit a fiú mond.*
-Egy gőte. És ketrecben tartottad.
*Csípőre tette a kezét, és a fiú könnyen leolvashatta az arcáról a „Komolyan?” kifejezést, illetve a ki nem mondott „Miért nézel engem hülyének?” kérdést.*
-A gőték akvaterráriumban laknak, nem pedig ketrecben, ugyanis kétéltűek. Még a szalamandrának is kell a víz, pedig az inkább szárazföldi faj. Tudod egyáltalán, hogy mi az a kétéltű, és miért kétéltű?
~A macska félék pedig mindenkit próbára tesznek, mert eléggé makacs fajta, de így kell őket szeretni. Például a könyvtárban lévő cicát is sokszor figyeltem, és ő is figyel engem. Remélem egyszer majd oda is jön hozzám.~
*Nagyot sóhajtott, és most már ő kezdte el felvenni azt a hangnemet, amikor a felnőtt próbál magyarázni valamit egy durcás gyereknek.*
-Nem kell kitalálnod dolgokat ahhoz, hogy bebizonyíts nekem valamit, ami nem igaz. Én nem vagyok olyan…
~Gőgös és felfuvalkodott hólyag mint te.~
-Aki lenéz másokat azért, mert nem tudnak valamit. Szívesen segítek neked a kajmán nevelésében, és adok tippeket, ha megkérsz.
*Ekkorra már levette a csípőjéről a kezét, és úgy folytatta a magyarázást.*
-Lehet kapni általános pet eledelt, ami az összes petnek jó… elvileg. Persze mindig lesznek finnyásabbak, akik nem esznek meg valamit, és ez fajtától is függ, meg a kisállat egyéniségétől. Timidus például szereti a gyümölcsöt, de Hisame pedig csak húst eszik, pedig mindketten sárkányok, csak Timidus tollas sárkány, Hisame pedig jégsárkány. Ha van horgászat jártasságod, akkor foghatsz neki halat is. Ki kell tapasztalni, hogy mit szeret, és azt kell neki adni. Számodra is tápláló lenne az az étel is, amit nem szeretsz, mégsem szívesen eszed meg. Így vannak ezzel a petek is. Szerintem próbálkozzunk először az általános pet eledellel, utána majd meglátjuk.
*Ezután megfordult, és újra elindult, folyamatosan nézelődve, kutatva a megfelelő stand után.*
-Nevet pedig én a természete után adtam Timidusnak… bár lehet, hogy elhamarkodtam a döntést. Régen még félénk volt és ijedős.
*Erre a sárkány hangosan morgott egyet a lány ruhája alól.*
-Na jó, szóval óvatos volt. Most persze már nem ilyen, sőt… de emiatt nem fogom átnevezni, mert mindkettőnknek tetszik a neve.

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Pént. Nov. 15, 2013 11:13 pm

- "Ketrecet" mondtam? Shocked
Weeehh, pedig volt, és nem ketrecben tartottam ._.
De ezek után nem csodálom ha nem hiszel nekem.
-
~ Ezek után én se hinnék magamnak.... gyanús vagyok. Suspect ~
De kívül csak annyi látszott, hogy halványan megrántotta meg a vállát, majd a kis kajmán bébit emelte szem magasságig, majd picit megbökte az orrát.
- Weh, valahol máshol járhattam, ha az a négy év otthon ennyire bezavart és "kaidorit" mondtam "terrariumu" helyett... csibész. :/ -
Öhm, nos mindezt magyarul, és halkabban is, a lány csak a két japán szót érthette.
- Ok, wakatta Rolling Eyes Akkor majd kitapasztaljuk... -
~ Pff, ez égés. T.T Hehh, azt se tudom, hogy magyarul vagy japánul gondolkozom e. Nézzük.... asszem vegyesen... de hogy jött ide a ketrec szó? o.O ~
- Probably this pet belong there \o/ -
- Hmm nandake? Hová megyünk? :3 Ismered ezt a helyet?
Mármint a várost. Rolling Eyes
Én csak most kezdtem el szét nézni itt, miután végeztünk a 10-es bossal... tényleg milyen szinten vagy? :O
Ha szabad tudnom... Surprised

De csak a "ketrec" című "bemutatkozása" járt az agyában. Ez egy akkora wtf, mint ide a 100.-ik szint facepalm Jobb ha fel se hozza többet ezt, talán elfelejti a leányzó. Rolling Eyes
Nagy levegő.
- Mi járatban vagy erre? Beszélgethetünk is. Rolling Eyes
Lépett mellé. A kajmánszörnyecske közben feljebb kapaszkodott a karján és a válla közelében vette fel az előbbi "karperec" formációt. Végül is egész csendes kis bestia ez, miközben elég perverz grimaszai vannak. o.O
Mit akarhat? :O
Lehet, hogy már azon gondolkodik, hogy milyen ízűek lehetnek Alex pixeljei! xd Azért méregeti és vesz róla méretet, hogy kitapasztalja az ellenség erejét :O És majd amikor védett övezeten kívül kerülnek, akkor lecsap. >.> És olyan ijesztőek a szemei. :O

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Nov. 16, 2013 1:51 pm


*A további szabadkozásra egy ideig nem figyelt, de pár mondat után megunta, és ezúttal már dühösen fordult oda a fiúhoz. Az is zavarta, hogy elkezdett valami ismeretlen nyelven dünnyögni, hogy ő ne érthesse, az angol szavak azonban meglepték. Szúrós szemmel nézett a fiúra, és újra csípőre tette a kezeit. Dühös volt, ideges, és nagyon elege volt már a fiúból, ezért miután hallotta őt angolul beszélni, ő is az anyanyelvén szólalt meg, mert az indulatok azt hozták ki belőle.*
-For how long do you want lie to me?
*Kicsit megköszörülte a torkát, és eldöntötte, hogy végre pontot tesz erre az egész katyvaszra, ami körülötte zajlik, amióta ezzel a valakivel összehozta a balsors.*
-Addig nem vagyok hajlandó tovább menni, amíg nem fejezed be a hazudozást, és nem vagy hajlandó nekem elmondani az igazat. Azt azonban nem hagyom, hogy árts a tudatlanságoddal a szegény kis kajmánnak, szóval ha itt akarsz hagyni, akkor követni foglak, és végig piszkálni, amíg nem fogadod el, hogy szükséged van a segítségemre. Hidd el, nagyon kitartó tudok ám lenni, ha kisállatokról van szó.
*Ránézett Timidusra, aki kibújt a lány ruhája alól, és mutatva az ő eltökéltségét is, szembenézett a fiúval.*
-A kérdéseidre persze szívesen válaszolok, hiszen azért vagyok itt, hogy segítsek neked.
~Bár jobban örülnék, ha az állatkáról kérdezgetnél. Azt hittem engem le akarsz rázni, és mégis érdekel, hogy mit keresek itt? Tudom ám, hogy mit akarsz. Azért akarod tudni, hogy ismerem-e a várost, mert el akarsz szaladni, és kiváncsi vagy, hogy tudlak-e követni. Na majd meglátod!~
-Annyira nem ismerem a várost, de ha el akarsz szaladni, akkor Timidus folyamatosan figyelni fogja a levegőből, hogy merre mész, így végig követni tudlak.
~A szintem? Csak nem akar megtámadni a piac közepén? Ez a fiú gonoszabb mint hittem.~
*Kicsit zavarba jött, így újra csak Timidus nógatására volt szüksége, hogy összeszedje magát.*
-Miért vagy kíváncsi a szintemre? Hidd el, meg tudjuk védeni magunkat, ha esetleg úgy akarsz minket lerázni…
*Ezután pár szót intézett Timidus felé, a sárkány saját nyelvén amit a fiú nem érthetett, mindössze csiogást és morgást hallott.*
„Tizedik boss? Biztosan le tudnánk győzni?”
„Hazudik!”
„Csak henceg.”
„Akkor az.”
*Miután befejezték a diskurzust, megvetették a lábukat. Shukaku az utca kövezetén, Timidus pedig a lány vállán. Mindketten nagyon elszántnak tűntek, de az könnyen észrevehető volt, hogy a sárkány sokkal biztosabb a dolgában, és Shukaku csak miatta tart ki az igaza mellett.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Szomb. Nov. 16, 2013 2:40 pm

- Stopu! ... -
Tette ki nem túl szelíden a lány elé a kezét. Habár semmilyen ellenséges nem volt benne, és őszerinte a mozdulatban sem, de hát hevesnek heves volt, az tény.
~ Kami sama, ennyire még nem értettek félre. o.O ~
- Látható, hogy nem tudunk egymással rendesen kommunikálni, de hagyd már meg nekem a döntés jogát, hogy mit tudok és mit nem. o.O
Nem kell hinned nekem, nem kért rá senki... O.o
-
Közben a kis kajmán a karjáról egyenesen a fiú fejére mászott fel, majd helyezkedett kényelembe. Ez beiktatott Alexnél egy egy másodperces csöndet, mialatt értelmetlen grimaszba fulladt egy próbálkozása annak érdekében, hogy levegye a petet. Ugyanis neve-nincs kajmánszörnyünk nemes egyszerűséggel beleharapott a felé tartott kézbe, majd elégedetten figyelte, ahogy Alex visszaveszi sajgó jobbját.
- -.-"
A kajmán maradt a fiú fején, ő meg megrázta a kezét. Fájt. Sad
- I askedu yo-u ...
Mondta (volna) angolul a lehető legnagyobb japán akcentussal amivel csak lehetett, láthatóan európaiként. Az angolt annyira nem szerette sose, és nem tudta olyan jól, mint két anyanyelvét. Így hát érthető módon gyorsan vissza váltott japánra.
- Hagytam neked, hogy segíts, mert látszott rajtad, hogy fontosnak tartod, de nem hagyom, hogy kioktass. Főleg meg ha, hazugnak gondolsz, egyáltalán mi értelme veled tartanom?
Nem igazán mérges, mint csalódott volt. Nem tudott rendesen beszélgetni a kislánnyal, pedig szeretett volna, amaz viszont minduntalan felkapta a vizet. Úgy nagyjából mindenen. Neutral
- Mint láthatod nem vagyok japán, és egészen a játék kezdetéig otthon töltöttem 4 évet. Szinte egyáltalán nem használtam a japán nyelvet azalatt az idő alatt, szóval nem tartom bűnnek, ha rossz szót mondok egyszer egyszer.
Az emberrel az anyanyelvén is előfordul néha.
Ha ezt nem érted meg, akkor nincs veled semmi dolgom. ˇ^ˇ

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Nov. 16, 2013 3:36 pm


-Oké, oké…
*Legyintett a fiú felé. Mivel ő kiskorában tanulta meg mindkét nyelvet, amikor ez sokkal könnyebb volt számára, sohasem találkozott a nyelvtanulás nehézségeivel, de mivel a fiút egyébként is butának tartotta, így még valamennyire hihető is volt az a történet, hogy összekeverte a szavakat, főleg azután, hogy nyekegve megpróbált angolul megszólalni, és miután ez sem ment neki, inkább továbbra is japánul folytatta. Bár ezután sem hitt a fiúnak, azt beismerte, hogy ebben talán tényleg tévedett. Nem örült neki, de bizonyítani akarta a másiknak, hogy neki nem esik nehezére beismerni ha téved. Talán ha példát mutat neki, akkor ő is jobb belátásra fog térni.*
-Gomen’nasai! Lehet, hogy tévedtem… de nem könnyű rajtad kiigazodni, ha folyamatosan össze-vissza beszélsz.
*Kicsit elgondolkodott, majd a tőle telhető legbarátságosabb hangon folytatta.*
-Az a baj, hogy hiába értettél a kinti világban az állatokhoz, ha továbbra is tartod magad ahhoz, hogy a petek nem igazi kisállatok, akkor hozzájuk semmit nem konyítasz, hiszen te csak az igazi állatokhoz értesz.
~Remélem ezt legalább megérti, és emiatt nem lesz dühös rám. Próbálok úgy beszélni vele, ahogy ő akarja, de ha ez sem válik be, akkor már tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek. Annyira reménytelennek tűnik ez az egész, pedig nem is látszik annyira rajta, hogy ne szeretné a szegény kis állatkákat. Még türelmes is a kajmánnal, pedig elég szeleburdin viselkedik.~
-Azt ajánlom, hogy szerezz be valami vékony, de szőrmés ruhát. A kisállatok szeretnek belekapaszkodni az anyjukba, mert úgy védve érzik magukat. Bár ez a hüllőkre nem igaz, de úgy látszik ez a kis kajmán éppen ilyen.
~És szegényke csak téged fogott ki anya helyett.~
-Szóval olyasmi kell, amibe tud kapaszkodni, de elég vékony ahhoz, hogy érezzen téged az anyagon keresztül. Persze utaztathatod a hajadban is, ha úgy szeretnéd, de ha tényleg érzed a fájdalmat, akkor nem hiszem, hogy nagyon kényelmes lesz hosszú távon.
*Rápillantott a fiú kezére, és elhúzta a száját.*
-Mondtam, hogy vinnyogj.
*Egy picit gondolkodott, majd újra megfordult, és elindult, továbbra is keresve a megfelelő standot. Pár másodperc után azonban még a válla fölött hátravetve hozzátette.*
-Nekem se veled van dolgom, hidd el. Csak a kajmán miatt maradtam még itt, és én is valami finomat keresek Timidusnak. Több szem pedig többet lát.

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Szomb. Nov. 16, 2013 4:47 pm

Keresztbe fonta a karját. Ő csak "az igazi állatokhoz ért". Látszik a szóhasználaton is, hogy miatta csinálja. Nagyszerű, hát nem fogja megdicsérni érte, hogy milyen kis kedves kis lányka, amikor nem. .__. Az előbb még azt bizonygatta fennhangon neki, hogy még vele is felér a petje, ez a Timidus. Hát cshh.... akkor most mi is az "igazi"? Csak ráncolta a homlokát. Valójában egész szépen elbeszélgetnek egymás mellett, s a legtöbb szó csak idő meg energia pazarlás. Észre se veszik egymást, és ez a kialakult helyzet kezdte dühíteni, de a lány volt olyan értelmes, hogy ne feszítse túl a húrt, így ha ő akadna ki, megint csak ő lenne a gonosz. >.> Kegyetlen ez a világ. Neutral
- Nem szokásom vinnyogni. :/ -
Replikázott vissza élből a gyerkőcnek. Persze persze.... habár azért, most hogy ezt kimondta, valóban hátráltató lesz, hogy nem nézi valódinak ezt a kis kajmánszörnyet. Nagy levegő, és habár gondosan elraktározta ezt a szőrmés ötletet (ami annyira nem tetszett neki, nincs oda a szőrmékért), nem reagált rá. Csak kifújta a levegőt. Majd Shukaku chan elindult, hogy aztán megint csak megtorpanjon egy kis időre, és feszítse Alex idegeit. wtf
- Nem kell minden petet pesztrálnod. Ez a kajmán az enyém, és sok közöd nincs hozzá. Neutral
Csak hagyom, hogy itt legyél... amíg nem húzol fel még jobban. ˇ^ˇ

~ Hmm, és ha még is megteszi, akkor úgy döntök, hogy megnézem mi folyik a 11.-ik szinten. Rolling Eyes ~
Erre egy elégedett vigyor ült ki az arcára, majd megragadta valami az tekintetét. Egy zenei bolt, és mi van a kirakatban? Na mi?
- Mitsuke ta! -
Indult meg célirányosan a dob felé, a fején a kíváncsi kajmánnal. Rolling Eyes

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Nov. 16, 2013 7:10 pm


-Nem?
~Persze, hogy nem. Végül is nem azt csinálja amióta csak találkoztunk. Komolyan mondom, rosszabb mint amikor Timidus pici volt. Ő is elégedetlenkedik mindennel, és követelőzik, és butaságokat kér rajtam számon, amit meg sem ígértem neki, és csak ő emlékszik rájuk. Te Timidusnak legalább megértette, amikor beszéltem hozzá, és elfogadta, ha igazam volt. Sokkal értelmesebben lehet velük beszélni, mint ezzel a fiúval, és még ő tartja magát felsőbbrendűnek Timidusnál. Hát pedig nem is az. Nagyon nem!~
-Csak azokat a peteket pesztrálom, akiknél úgy érzem, hogy veszélyben vannak a hozzá nem értő gazdáik miatt. De ahogy látom, más dolgod van, és nem vagy te azért olyan gonosz, mint amilyennek mutatni akarod magad, és talán annyira buta sem. Türelmes vagy a kajmánnal, felelősséget vállalsz érte, ha már hirtelenkedve megvásároltad, és eddig bántani sem akartad.
*Összecsapta a kezeit, majd meghajolt a fiú előtt.*
-Köszönöm uram, hogy megengedte, hogy itt maradjak ön mellett. Végtelenül hálás vagyok a kedvességéért. Remélem továbbra is sikeresen fogja venni az akadályokat , és sok segítséget kap majd az új társától, akivel bizonyára sikerül majd összebarátkozniuk.
*A szavai után még egyszer meghajol, még pukedlizik is a fiúnak, ezután tovább indul, de még intéz pár szót felé, bár könnyen leeshet Alexnak, hogy ezúttal már nem hozzá, hanem a kajmánhoz szól.*
-Vigyázz rá, és bizonyítsd be neki, hogy nagyon is élő vagy. És nyugodtan harapd meg, ha rosszul viselkedik.
*Timidus azonban vitába száll a lánnyal, és Al bár a sárkány szavait nem értheti, Shu direkt japánul válaszolgat kedvencének, így valamiféle képet alkothat a beszélgetés menetéről.*
„Most itt hagyjuk?”
-Igen, itt.
„De gonosz!”
-Nem gonosz, csak önfejű.
„Milyen fejű?”
-Önfejű. Makacs.
„Bántani fogja…”
-Dehogy fogja. Csak olyan mint az összes fiú és erősnek meg bátornak akar tűnni.
„Biztos?”
-Persze, hogy biztos.
„De…”
-Jól van na.
*Visszafordult a fiú felé.*
-Ha bármi kérdésed lenne még, vagy mégis szeretnéd, hogy segítsek, akkor a Young Justice céhházában megtalálsz. Ha esetleg olvasni szeretnél, akkor van egy nagy könyvtár, szívesen mutatok neked könyveket a petekről. Én már mindet elolvastam. És… ha esetleg mégsem tudnál megbarátkozni vele, akkor nyugodtan hozd el nekem. Én szívesen látom.
*Vár egy picit, hogy szól-e valamit a fiú, de ha nem, akkor egy viszlát után tovább indul, folyamatosan társalogva Timidussal, de már úgy, hogy a fiú ne érthesse.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Vas. Nov. 17, 2013 3:32 pm

- Mitsu-ke... -
Hát persze, hogy már nagyon ment volna a maga útjára, de nem hagyhatta ott a (beszélő) kislányt. Shukaku azonban nem akarta szó nélkül ott hagyni, de menni sem szándékozott vele, így megállt és felé bambult. A sok sok szöveg, a burkolt kioktatás és a tény, hogy a lány nem tartja érdemesnek arra, hogy korához illően viselkedjen vele... (melyik tizenéves tenné ezt meg? o.O ) .... nem csak hogy dühítette, de még ennél is inkább untatta. Csak állt ott a lányt bámulva, és még egy vállrándításra sem volt hajlandó. A kajmánszörnynek tett szép beszéd meg már átment szentimentálisba... amire azért (ha lehet ilyet mondani) reagált.
- Haaahhhh....? -
Teljes unottságában demonstrálta, hogy ő bizony nem veti alá magát a lány tévképzeteinek, de már nem is óhajt vele többet foglalkozni. Nem reagált a meghajlásra, sem a köszönésre, de még a kis beszélgetésre sem ami a lány és Timidus sárkányszörnyecske között lezajlott. Mindenesetre szeretett volna facepalmolni, de csak magában ejtette meg ezt a műveletet. Teljes közönyt, teljes szenvtelen magatartást akart tanúsítani a lány iránt. Unta ezt a kis szócsatát, felettébb unta. Főleg azért mert ez és az ilyesfajta irányultságú viták nem vezetnek sehova és egyik fél sem fog tudni győztesen kikerülni belőle. Mindent meg lehet magyarázni. >.>
~ Olyan mint az összes fiú, blablabla <.< ... mintha ennyi idősen olyan hú de sokkal összehozta volna az élet, otthon gubbasztva a monitor előtt ... unalmaaaas ˇoˇ ~
Egyértelműen átment passzív támadóba. A lány vagy elmenekül, vagy kiprovokál egy újabb vitát, de ő aztán nem fog "lealacsonyodni" a lány szintjére. De nem ám ˇˇ
Arra, hogy hol találja meg a lányt, csak legyintett teljes közönnyel és felsőbbség teljesen.
- Hai hai..... báy. Neutral -

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Vas. Nov. 17, 2013 4:16 pm

*Shukaku már meg is fordult és el is indult a maga útjára, de Timidus csak nem akarta annyiban hagyni ezt az egészet. Felszállt a lány válláról, és előtte lebegve kényszerítette megállásra.*
„Írj!”
-De mit írjak?
„Csapat. Otthon.”
*Csipogta a sárkány, majd a fiú felé bökött. A céhház kifejezés nem tartozott Timidus szavai közé, az pedig, hogy cím megadására szólítsa fel a lányt még kevésbé volt elvárható tőle, hiszen ő nem a térkép vagy házszámok alapján közlekedett, hanem leginkább a megérzéseire és az emlékezetére hagyatkozott. A lány azonban megértette a sárkány szavait.*
-De miért tenném? Látod, hogy nem is érdekli.
„Buta. Elfelejti.”
-Na, nem mondunk ilyet.
„Bunkó!”
*A lány sóhajtott, és megpróbált elhaladni Timidus mellett, de a sárkány nem engedte el.*
„Nem is válaszol. Goromba! Bunkó!”
*Szavait már a fiú felé is intézte, Shu pedig nagyon örült annak, hogy a fiú nem értheti kedvencét. Ő úgy érezte, hogy befejezte a dolgát, és biztos volt abban, hogy a fiú nem fogja bántani a kajmánt, és talán még jól is fog bánni vele, ha nem lesz olyan lusta, hogy utána olvasson, vagy megkérdezzen egy idomárt. Shukakut nem érdekelte az, ha nem vesznek róla tudomást, ha megbántják, ha levegőnek nézik, amíg elérte a célját, és biztonságba tudhatta a peteket. Timidus azonban teljesen más volt, és feldühítette, hogy ilyen neveletlenül bántak a társával.*
„Mondd meg neki, hogy bunkó!”
-Nem mondom! Kérlek Timidus! Végeztünk!
*Hangja halk volt, és nem is szólt rá erélyesen a sárkányra, hiszen valahol tudta, hogy saját magának kellene fellépnie a pimaszság ellen, de saját maga megvédésére ritkán szokott szavakat pocsékolni, és ezt Timidus is tudta.*
„-Ha te nem…”
~Úgy sem fog megérteni.~
*Timidus azonban erre is számított. A fiú elé lebegett, és mivel az annyira buta volt, hogy nem tudta felfogni, amit a sárkány mondott volna neki, úgy döntött, hogy nemzetközi jelölést fog használni. Ezt akár japán, akár amerikai, akár európai, biztosan meg fogja érteni. Egy hosszú ’E’ hang kiadása mellett ráöltötte a nyelvét a fiúra, majd farka hegyével meglegyintette az orrát.
„Bunkó!”
*Ismételte meg újra, hogy a fiú felismerje a hangot, amikor más sárkány mondja majd neki, mert abban biztos volt, hogy nem ő lesz az egyetlen, aki ezzel a kedves jelzővel illeti majd. Ezután természetesen nem repült vissza Shukaku vállára, hanem ott maradt a fiú előtt, sürgető tekintettel figyelte, és várta, hogy az bocsánatot kérjen Shukakutól.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Vas. Nov. 17, 2013 11:40 pm

Nem értette, nem érthette a sárkány szavait, mert ilyen a rendszer. Egy pet tud úgy beszélni, hogy mindenki érthesse, másikat csak a gazdája, esetleg pár kivételes tag hallhatja rendes emberi nyelven, és van amelyik nem hajlandó egy kukkot se szólni. Így nem volt meglepődve azon, hogy a sárkány pityegéseire rendre válaszolt a lány. Már az előbb is lejött neki, hogy nem valami szívesen veszi a sárkuci a szájára a nevét...valószínűleg nem is teszi, de jelzőkkel felettébb könnyen látja el. Ha lett volna ideje végig gondolni, talán másképp cselekedett volna. Azonban nem volt annyi ideje, hogy a sárkány, a ~ Kayaba által teremtett izé ~ szemszögéből is megvizsgálhassa az ügyet. Ezt a nagyon kényes, és nagyon idegesítő ügyet. Már amúgy is tele volt vele a... hócipője? Surprised vele... Rolling Eyes
Hát még, hogy ez a pöffeszkedő adathalmaz tegye neki a nagyfiút. Úgy volt vele, hogy megelégelte. Nem volt tekintettel rá ez a kis 'izééé sem, hát ő sem fog kesztyűs kézzel bánni vele. Jogosnak tartotta, megtámadhatatlan sértettségében kapta el a repülő 'madarat és rázta meg mint egy koktélos üveget. Jó istenesen. Rolling Eyes
Volt egy pillanat, amikor elhúzta a száját és kilátszott egy ér a homlokán, ahogy lüktet. >.>
Ez volt annak a pillanatnak az előzménye, amikor is rámarkolt a sárkányra, nem törődve azzal, hogy talán összegyűrheti a szárnyait, és feltett szándéka volt a lelket is kirázni belőle.
Egyelőre csak.... >.>
- Eddig türelmes voltam, de itt a vége....sajnos a peteken kívül mást nem is figyeltél, hülye adathalmaz, ugyanis nem szokásom kamuzni, ha egyszer nincs miért.... -
Értette ezt arra, hogy jóval felettük áll szintben, és az előbbi 'támadás csak olaj volt a tűzre. Neki is van egy limit.
Aztán egy laza mozdulattal dobta vissza a halk idomárja felé, és olyan ~ nem lehet megmondani, hogy vicsorogva vagy vigyorogva ~ képpel fordult Shukaku felé, ami egyértelműen jelezte, hogy ebből még baj is lehet.
- Neveld meg jobban a peted Idomár, ha már másra nem vagy jó! -
Még a kajmán is lelapult a fején a fiúnak. Alex meg átfordult 'gyilkosba'. Meg nem mondaná, hogy mi dühítette ennyire fel. Talán Shukaku ilyen mértékű ragaszkodása egy művilághoz, vagy a sárkány pofátlansága, de talán a saját tehetetlensége. Ez a játék sok szempontból életképtelenné tesz embereket. És már ő is kezdi.... elmerül benne. És ez dühítette, dühe pedig most Timidusra, így vele együtt Shukakura is rázúdult.
A szemei ~ a zöld szemek ~ haragosan villantak meg, ha a lány nem tett semmit, de ha igen, akkor is.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Nov. 18, 2013 7:21 am


*A felé kapó kéz nagyon meglepte Timidust, így semmi esélye nem volt kitérni előle. Hogyan is számíthatott volna arra, hogy valaki az ő teljesen jogos felháborodására nem szégyenkezve húzza be fülét-farkát, és vinnyogva kér bocsánatot, hanem még úgy csinál, mintha jogában állna bántani is őt, és bántja is? Hangos csipogással adott hangot nemtetszésének, de tétlen így sem maradt. Mielőtt a fiú eldobhatta volna, ráharapott annak kezére, de csak annyira, hogy a dobás ereje lerepítse azért, így fogaival végigszántotta a fiú kézfejének mindkét oldalát, és nagyon reménykedett abban, hogy az tényleg érzi a fájdalmat, még akkor is, ha védett területen vannak. Ezután igyekezett minél szánalomra méltóbb zuhanással visszarepülni Shukakuhoz, de azért arra figyelt, hogy ne üsse meg a lányt, amikor megérkezik. Megrázta a fejét a lány ölében, és hangos, síró és sértődött hangot hallatva tett úgy, mintha nagyon megviselték volna az események. Természetesen Timidus szédült, és nem örült annak, hogy megnyomorgatták a tollazatát, de komolyabb baja nyilvánvalóan nem lett, így remek színészi adottságait –a sárkány szerint minden adottsága megvolt, és természetesen mindegyik a játék ’remek’ szintjén- kihasználva lóbálta úgy a fejét, mintha nagyon szédülne. Mutatott ő be már ennél sokkal szédítőbb mutatványokat is a levegőben, de most az volt a célja, hogy Shu engedje harcolni, úgy igazából, és ehhez az kellett, hogy haragot ébresszen iránta a fiúban. Most már nem csak Shukaku becsületének a megvédéséről volt szó, hanem a sajátjáról is. Ha Alex jól figyelt, ha érdekelte, akkor észrevehette, hogy a sárkány csak eljátssza a fájdalmát, és Timidus a kellő pillanatban két jajgatás közepette még egy vicsort is küldött felé, elégedetten megnyalva fogait, amivel sikerült fájdalmat okoznia ellenfelének. Amikor Shu látta, hogy mi történik felsikított, és halálra rémült arccal kezdett rohanni Alex felé.*
-Timidus! Gomenna…
*Igen. A lány úgy kezdte volna, hogy bocsánatot kér Timidus viselkedése miatt. Azonban amikor Alex rázni kezdte a sárkányt, azonnal elharapta a szót, megtorpant, és úgy nézett, mint aki el sem hiszi, hogy mi történt. Mivel közel állt, így a fiúnak még nagyot se kellett hajítani a sárkányon ahhoz, hogy a lény Shu ölében landolhasson. Magához szorította a kis tollassárkányt, simogatta, nyugtatgatta, végigtapogatta, hogy sehol sem esett semmi baja, majd amikor a fontosabb személlyel végzett, ránézett a fiúra. Ha az dühöt várt volna, akkor nagyon csalódnia kellett, mert Shu fagyos, érzelemmentes arcát kapta válaszul a cselekedeteire. Úgy tekintett rá, mintha még őt sajnálná, és hangja is ehhez hű maradt, mindenféle dallamosság nélkül.*
-Te tényleg gonosz vagy. Gonosz vagy, és buta.
~És szívtelen és kegyetlen.~
-Hogyan bánthatod Timidust? Azért, mert nyelvet öltött rád? Te nekimennél egy csúfolódó kisgyereknek? Nekem is csak ennyi kell, hogy bánts?
*Timidus nem örült annak, hogy legyerekezték, de ezúttal nem szólt érte. Csöndben, haragos tekintettel figyelte Alexet. Lassan Shu szavai is újra megtöltődtek élettel, ahogy felfogta a történteket, és az ő szavaiból is kihallható volt a harag.*
-Ha nem élne, akkor hogyan tudtad volna megsérteni? Kayaba bácsi biztosan tudta, hogy ilyen vagy, és úgy programozta, hogy rád így reagáljon!? És még te gondolod, hogy értesz az állatokhoz?
*A felé intézett sértést újra csak nem vette volna magára, ha a sárkány nem szól közbe, és nem hívja fel rá a figyelmét.*
-Timidus nagyon jól nevelt, veled ellentétben. Én pedig nem büntetem meg azért, mert igaza van…
*Kicsit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy megadja Timidusnak amit kért. Hangosan leutánozta a sárkány már sokszor elhangzott szavát, de ezúttal le is fordította.*
-Azt jelenti, hogy neveletlen vagy.
*Direkt nem használta az erősebb kifejezést. Nem akart lealacsonyodni a fiú szintjére.*
-Timidus szerint neked lenne szükséged nevelésre, és… szerintem is! Remélem egyszer találkozol egy erősebb pettel, aki majd megmutatja neked.
~Hisame. Jó lenne, ha itt lennél.~
-A kicsikbe könnyű belekötni, magasabb szintről, ráadásul védett területen. Igen… kifejezetten bátor és felnőttes dolog.
*Timidus először tiltakozni akart a lekicsinylése ellen, de azután ő is rájött arra, hogy nem is akkora butaság ezzel sértegetni a fiút. Persze Shu célja a harc elkerülése volt, és a bűntudatkeltés, Timidusé pedig egy tisztességes harc kivívása, és az, hogy abban megleckéztethesse Alexet.*

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5934
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Halász Alex on Hétf. Nov. 25, 2013 7:41 pm

Amint nekivágta a buta adathalmazt kisállatot a lánynak, szinte ugyanakkor meg is bánta. Azonban már eléggé fel volt tüzelve ahhoz, hogy lelkifurdalása ne állítsa meg abban, hogy még hozzá vágjon egy sértést is. "Máshoz úgy sem értesz." Szenvtelen arckifejezéssel hallgatta végig a kislány kifakadását. Valójában teljesen megértette a helyzetét. Nem tudta teljesen megérteni, csak értette, hogy milyen érzelmi motivációk miatt érezhet így. Ő nem viseltetik így egy előre megírt program iránt, de minden bizonnyal kikelne magából ha a kutyáját bántanák, vagy akármilyen más élőlényt. Így hát csak hallgatott és nézte a lányt. Állta a tekintetét, nem tudta felidegesíteni, hiszen sajnálta. Olyat tett az előbb, ami a lánynak rosszul esett. Nagyon szeretheti a peteket, és ezt a kis undok sárkányt meg még annál is jobban. Azért a homlokán láthatóvá vált egy kicsike ér, ami konstans mód dagadt a sárkány reakcióit figyelve.
~ Kis dög, még nagyon megemlegeti o.O ~
De nagyon unta, fárasztó volt összességében a sok érdektelen szöveg és türelmesen állni a kiakadást. Nem kis önfegyelmet igényelt, hogy ne üvöltse le a csajszi fejét. Meg aztán ott volt mögötte a zenebolt. Be akart menni! >.<
Így hát mikor a lány a végére ért, ő egyszerűen csak kijelentette, hogy haza megy, majd megfordult.
Nem lesz olyan gyáva alak, hogy leáll egy nála gyengébbel viaskodni. Minek? Elfogadná amit ő mond? Lenne értelme? Nem! Egyszerűen csak kilép a "beszélgetésből", és nem fogja sem magát sem a járókelőket ezzel idegesíteni tovább. A lány meg gondoljon amit akar.
- Moo kaeru. Ja na~ -
Azzal besétált a zeneboltba a fején a kajmánbébivel.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1621
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4281/4400  (4281/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Témanyitás by Sponsored content Today at 1:29 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.