Atoru jegyzetei

Go down

default Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szer. Jan. 15, 2014 9:29 am

Mi van ma velem?

A mai is egy átlagos napnak indult. Mob ölés, küldizés, a szokásos. Azonban valami történt. Egyszer csak elkapott a röhögő görcs. o.o Először azt hittem, hogy valami bug lehet az oka… Igen, biztos csak egy bug!- nyugtattam magam. Majd egy régi fajta táncolni kezdtem. o.o Ismerős volt a tánc, azt hiszem még a gimiben kellett utána néznem. Mi is a neve? Valami amerikai neve van. Johnson? Davidson? Ja, már tudom, Charleston! Amióta gyűjtöttem róla, azóta megakartam tanulni, ezért aztán sok videót néztem róla. Csak a lábaim miatt nem tudtam eltáncolni. Több ember is furcsán nézett rám, de én még magyarázkodni se tudtam, hisz a röhögő görcs még nem múlt el. Így mentem a Kezdetek Városában, nevetve és Charlestont táncolva. Gondolom sokan hülyének néztek engem, dehát  ez van. A bug ellen nem tehetek semmit, a Charleston pedig egy jó tánc. később már elmúlt a röhögő görcs és már charlestont se akartam táncolni.
- Végre! – sóhajtottam. A nevetésből mára ennyi épp elég volt. Ahogy tovább ballagtam a házak között jobbra-balra nézelődve, egyszer csak észrevettem valamit, jobban mondva valakit. Egy kék hajú fiú volt, aki teljesen úgy nézett ki, mint az ikertesóm. Megdörzsöltem a szemem, de a következő pillanatban már nem is láttam. Mégis mi van ma velem? Vajon tényleg Hachit láttam az előbb? Vagy a sok nevetéstől már hallucinálok? Mindegy is, gondoltam. Majd vissza indultam a fogadóba, ahol szobát béreltem.
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szer. Jan. 29, 2014 8:54 pm

A szökés, avagy egy szinttel feljebb!
Már ha sikerül...
A fogadóban ültem az ágyamon és gondolkodtam. Az első dolog ami eszembe jutott, az az volt, hogy egy házat kéne szerezni. Kezdtem már unni, hogy mindig fogadóban szállok és a pénzügyemnek se tett jót. A második dolog az a fejlődés volt. Akármilyen szép is volt ez a tízes szint, valahogy nem éreztem akkora dicsőségnek. Talán azért mert a kiképzőtiszt segített a dologban? Mind a 9 szint, amit fejlődtem, pusztán arra volt jó, hogy magasabb legyen a szintem, de semmi másra nem. A statjaimon kívül semmiben nem változtam. Talán lélekben. Már nem fáj annyira Hachi elvesztése, de még mindig mély nyomot hagyott bennem. És ehhez kapcsolódik a 3. dolog: nem vagyok elég bátor. Akárhogy is igyekeztem eddig, egyszer se tudtam magam rávenni arra, hogy akárkinek is segítsek. Talán egyszer, vagy kétszer, de akkor is. Sokkal önfeláldozóbbnak kell lennem. Az életpontok nem számítanak, hisz később úgy is regenerálódnak, akkor meg mindegy. Ha meg harc lenne, akkor meg azért vannak a potionok, hogy használjuk őket. Na igen, de vajon akkor is így fogom gondolni, amikor a csapattársaim kerülnek bajba? Áh, ne is gondoljak most erre, inkább a nagy hírre. És ez volt a negyedik dolog, amin gondolkodtam. Állítólag egy játékos elkeseredésében neki állt püfölni a Kezdetek városában található úgynevezett „Halál hirdetőt” Ez nem volt más, mint egy nagyobb hirdető féleség, ahol fel volt tüntetve a halottak neve, halál időpontja és módja. Ez a bizonyos játékos addig ütötte, amíg az Immortal Object felirat meg nem szűnt és beleállította a kardját. Szegénykém annyira megriadt, hogy elengedte a kardot, és amikor hozzá akart nyúlni, akkor az Immortal Object felirat jelent meg. Persze, ez csak mende-monda, nem tudom mennyi igaz belőle. Inkább nem megyek a közelébe annak a táblának, egy név miatt, ami ott szerepelt. De azért kilehet azt máshol is próbálni. Már tudtam, hogy hogyan fejlődhetek gyorsabban. A 11. szintre megyek! Persze felvetődik a kérdés: Hogyan? Ez egyszerű. A kazamatában elkezdem ütni a falait a boss terem mellett. Egyfolytában ütöm, amíg akkora rést nem vágok, hogy átférjek rajta, így kialakítva egy járatot, amivel a 11.-re jutok. Így több pénzhez jutok –anyagi gondok-, Több EXP-t kapok –fejlődés- és mivel ott erősebb szörnyek vannak, így nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy kiálljak ellenük. Így, reménnyel telve indultam a Teleporthoz, majd nem sokára a 10. szinten voltam. Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a kazamatába. A boss terem megtalálása nem volt nehéz és nem sokára belekezdtem a munkámba. Ütöttem a falat, mire megjelent az Immortal Object felirat.
- Nem sokáig leszel olyan elpusztíthatatlan. –mosolyodtam el. Ütöttem, vágtam, ahol csak értem, de csak nem akart megsérülni. –Gyerünk már! – mordultam fel egy idő után. Annak a játékosnak, hogy sikerült? Majd mikor lejárt a kitartásom, feladtam és lihegve dőltem a falnak.
- Úgy tűnik, hogy ez mégse válik be. – mondtam, majd elindultam a kijárat felé, hátra se fordulva. Pedig, ha hátrafordultam volna, talán láttam volna azt az aprócska repedést, amit a fegyverem csinált a falon.
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Pént. Feb. 28, 2014 4:50 pm

Egy régi ismerős…

-De szép reggel a mai. - keltem ki vidáman az ágyamból. Ideje lenne enni valamit. Megnyitom a menüm, de nincs semmi kajám. Hát ez remek. -.- De sebaj, ez se rontja el a mai napomat. Very Happy
Baktatok a bolt felé, de egyszer csak megszólít valaki hátulról.
- Világjáró szerencsejátékos vagyok. Hát te ki vagy? –szólít meg az ismeretlen.
- Én Atoru vagyok, és te… -nem fejezem be a mondatot, mert meglátom, hogy egy pillangóval beszélgetek. o.o
-Nagyon jól tudom, te halaskofa vagy. Te vagy a mindenem, napsugaram, öreg, szürke és álmos vagy, te vagy az én kis ördögfiókám, tüdővészes kaméliás hölgyem.
Ez azért fura. :suspect:Sőt, nem csak ez, több dolog is. Egy: mióta beszélnek a pillangók? o.O Kettő: Nem vagyok halaskofa. Három: Álmos vagyok, de öreg nem. >.> Négy: Mi az a kamélia? Ezt a szót, valahogy nem értem.
- Ha te mondod… -Inkább hallgatok, nem szólok hozzá, akkor elmegy.
- A halál elveszi azt, amihez az emberek ragaszkodnak, és
meghagyja, amitől szabadulnának. Fújj hát, szél, ne is törődj velük. Az élet tüzénél melegítem a kezemet, és ez négyszeres könnyebbség.
Úgy tűnik nem fog lekopni. T.T De akkor legalább ne rébuszokba beszéljen! Ha azt akarja mondani, hogy a felesleges dolgok ránk maradnak, de ne foglalkozzak ezzel, akkor ezt mondja, ne ezt a fura szöveget, aminek már most elfelejtettem a felét! A pillangó kezdett kihozni a sodromból, de nyugtattam magam, hogy elmegy.
- Hurkagyurka. Eltaláltam, igaz? Most nem kapsz medáliát. Nem jössz vissza, Bill Bailey, nem jössz haza, ahova már nem mehetsz többé. Bukj le, Winsocki, menj, kapj
el egy hullócsillagot. Clay csendben fekszik, de a vér nem nyugszik, ördögűző lesz a nevem parókia-szerte.
– Úgy tűnik nagyon élvezte, hogy szövegelhet nekem, annak ellenére, hogy nem is figyeltem rá. Na mindegy, előbb-utóbb csak abba hagyja, csak bírjam idegekkel.
- Hagyd abba, ne beszélj ilyen zagyvaságokat! – Kiáltok rá végül. Ezt már tényleg nem bírom. T.T Valaki mentsen meg!
- Egy, két, három, olala, hulla vigasza. Nem, én nem nézek végig ezen az elhagyatott úton. Mert, ó, az átkozott percek azt mondják, ő, aki imád, még kételkedik. Jövel, Jókedv, hozd magaddal őrült képzelgéseidet, én irányítom őket, három nap múlva nevetségesen alacsony szezonvégi árakon árusítják ki őket. Szeretlek, szeretlek, te borzalom, rémség, távozz, boszorkány, takarodj, valóban rossz helyet választottál, hogy lesántulj, fűzfa, fűzfa, fűzfa. - kezdett el végül énekelni hozzám.
- Lá-lá-lá, nem hallom! Nem hallom! –éreztem, hogy az őrület határán száguldozok. Ha nem hagyja abba, bele őrülök.
- El kell érnem a gyorsvonatomat. – azzal el is tűnt. Hát, ez fura volt. Eddig nem találkoztam ilyennel a játékban, de remélem, hogy nem is fogok. Nagyon idegesítő. Nem sokára oda értem a bolthoz, bevásároltam és indultam is haza. De alig tettem pár lépést, amikor egy hang ütötte meg a fülömet.
- Haaachiii! – ismerős volt a hang, és amikor megfordultam, már rá is jöttem, hogy miért. A lány nem sokára oda ért hozzám, szeme boldogan csillogott, látszott, hogy örül valaminek. Ezt a lányt már egy jó ideje ismertem, még kintről, ő volt a kocka klubbunk vezetője, és általában együtt játszottunk minden játékban. Viszont itt, egészen ez idáig nem láttam.
- Chi- Chifumi? – kérdeztem végül meg, hogy teljesen biztos legyek a dolgomban.
- Hát persze, hogy én vagyok az, te kis butus. :3 Ó, Hachi, úgy hiányoztál. – mondta, szinte már mézédesen. Mielőtt ellenkezhetem volna, hogy összekeversz vele, már meg is csókolt. Csak úgy! Ott, az utcán. O.o Nem értettem, habár kezdett összeállni a kép. A tesóm nem mindig volt otthon... Chifu mindig kedvesen bánt vele… Most pedig ez… Szóval jártak! Ez egy kicsit meglepett, meg nem is, hiszen Hachi mindig kifogta a nőket. Egy igazi szoknyafecér volt.
- Mi a baj Hachi? – nézett végül rám egy kicsit riadt arccal. – Talán valami rosszat csináltam? Vagy már nem szeretsz? - Erre most mit mondjak? Valamit ki kell találnom. De azonnal.

//Folyt. köv.//
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szer. Márc. 19, 2014 2:47 pm

Egy régi ismerős…
2. rész

Tehát Chifu itt van a játékban és ezek mellett járt a tesómmal is. Most mit mondjak neki? Ha elmondom az igazat, vagy engem öl meg, vagy saját magát, mert a Hachi nélküli életbe szerintem belehalna. De akkor mit tegyek? Hazudjam, hogy Hachi vagyok, és így egy jó ideig el tudom húzni a dolgot? Talán ez lesz a megoldás, de ha rájön, nekem annyi.
- Dehogynem szeretlek édesem. – kezdtem bele valami mézes-mázas szövegbe. – Csak kicsit meglepődtem, hogy te is játékban vagy, ennyi az egész. ^^ És mondd csak, eddig hogy megy? – próbáltam más irányba terelni a beszélgetésünket. Látszott rajta, hogy egy kicsit még gyanakodik, de amint a dolgairól kérdeztem, egyből felderült.
- Képzeld, remekül állok! Nem rég léptem a 12-es szintre! Ha így haladok tovább, akkor nem sokára mehetek a frontra! \o/ - lelkendezett teljesen kikelve magából. Viszont az utolsó mondatától kicsit komor lettem.
- Mondd, Chifu, biztos, hogy a frontra akarsz menni? Az egy nagyon veszélyes hely, és nem akarom, hogy bármi bajod essen. – mondtam, majd átöleltem. Nem tudom, hogy Hachi mit szólna ehhez, de én szerintem ő is ezt tenné.
- Ha-Hachi. Embarassed- pirult el Chifu – Eddig soha nem aggódtál értem. Embarassed- bakker 🤦most Hachi vagy ilyen faragatlan volt, vagy pedig tudta, hogy Chifumi  mire képes. Én az utóbbit tartom kézenfekvőnek, de sebaj, akkor beszéljük ki magunkat! \o/
- Az lehet, de eddig nem is játszottunk olyan játékokkal, amik életre-halálra mennek. Ha bajod esne, nem is tudom, hogy mit csinálnék… - Itt az igazság pillanata, most majd kiderül, hogy mit csinálna, ha kiderülne, hogy a fivérem nincs többé.
- Ó, Hachi, - ölelt át szorosabban – Én nem tudnék nélküled élni. – Ez így azért baj… ._. Nem tudom, hogy meddig tudom a szerepem játszani, de mindenesetre nem hinném, hogy sokáig. El kell tűnnöm, de most!
- Sajnálom Chifu, de mennem kell. – kezdtem bele, de aztán eltöprengtem, hogy mégis miért kell mennem? :suspect:Mobölésre velem jönne, akkor vajon mi? Aztán eszembe jutott. – Fontos céhgyűlésünk lesz, amiről nem maradhatok le. Szia!
- Ó :(Pedig  úgy maradtam volna még veled. Akkor viszont majd legközelebb találkozunk. :3 – mondta, majd elfutott. Én csak fellélegeztem, mert végre megszabadultam tőle, remélhetőleg sok időre.
Viszont akkor még nem tudhattam, hogy a dolgok másképp fognak alakulni…
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Vas. Ápr. 27, 2014 7:25 pm

Búcsú a Testvériségtől

Az ágyamon feküdtem. A szobám már üresen tátongott, minden holmimat az ágy mellett lévő bőröndbe raktam, és már csak arra várt, hogy elinduljak vele. De még nem tudtam menni. Előbb át kell gondolnom a dolgokat, így mindent, de főleg a céhvel kapcsolatban. Ez a céh volt az első hely, ami befogadott a köreibe. Persze ez részben tekinthető az én „hibámnak” is. Hiszen akkoriban még más ember voltam. Mindig csak vártam a pillanatra, hogy mikor szólítanak meg, de én nem kezdeményeztem. Már magam sem tudom, hogy miért. Talán azért, mert féltem, hogy elutasítanak? Könnyen lehet. Senki nem viseli könnyen az elutasítást, én pedig a zaklatott lelkiállapotommal még annyira sem bírtam volna. Lehet, hogy öngyilkos lettem volna… habár, ezt nem tudhatom. Nem történt olyan eset, így csak sejteni tudom, hogy mi lett volna a reakcióm. De térjünk vissza a tárgyra. Szóval, Judy volt az, aki segített, így lettem ennek a céhnek az alapító tagja, egy másik, máig ismeretlen lánnyal együtt. Aztán jött hozzánk Joey, a rendes, és kissé talán fura lovag. Így már elméletileg négyfős volt a klán – gyakorlatilag pedig három. Így tengettük a céhes napjaink, majd egy párbaj során megismerkedtem Ayanival, aki felajánlotta, hogy beléphetek abba céhbe, amibe ő is van, és ahonnan Judy eljött. Erre pedig nem sokkal utána belépett még egy tag, akivel még szintén nem is találkoztam. Így már talán nem lesz vége a céhnek, még ha ki is lépek. Azonban, még egy válasz áll előttem: Miért akarok kilépni? Hiszen a szívem azt súgja, hogy menjek, de az agyamnak nem elég ennyi. Válaszokat vár, és lehetőleg logikusakat. Erre viszont csak én tudok választ találni. Talán azért, mert már kissé kényelmetlennek találnom a mostani helyzetem? Mivel ez a céh az egyik utolsó darabkája annak az énemnek, aki egykoron voltam. Annak a félénk, és csendes Atorunak, aki mindig egyedül érezte magát. De ezzel az énemmel már „végeztem”, szinte már feledésbe merült. Viszont, ameddig ebben a céhben maradok, úgy érzem, hogy sosem tudok vele igazán végezni, és van esély, hogy visszatér, amit nem szeretnék. Hiszen már van néhány ismerősöm, akit igenis a barátomnak érezhetek, mint Licht, vagy Lancer. És nem akarom őket elveszteni. Vagy az lehet az oka, hogy változásra vágyok? Ki tudja. Ezer, meg egy okot, feltételezést, vagy éppen hipotézist felsorolhatnék az mellett, hogy miért akarok elmenni, de a lényegen ez nem is változtat. Elhagyom a céhet, és kész. Igazából nem is értem, hogy miért kell indokot találnom. Talán azért, hogy ne legyen bűntudatom? Mondjuk ez nevetséges. Miért lenne bűntudatom? Hiszen Judy-ék sem állnának az utamba, ők is beleegyeznének, hogy menjek, hogyha én ezt látom jónak. De akkor miért? Úgy hiszem, hogy ez is az egyik olyan kérdés, amire még magam sem tudok válaszolni rendesen. Annyi viszont bizonyos, hogy nem lesz könnyű megtenni ezt a lépést. Azonban a változás miatt szükséges lesz. Talán bele is kéne kezdeni a levélírásba.

Atoru írta:Szia Judy!
Sajnálom, hogy ezt a hírt kell olvasnod, de elhagyom a céhet.Nem a ti hibátok, vagy ilyesmi, csak kalandra, és változásra van szükségem. Remélem, megértitek. További kellemes játékot, és sok szerencsét!
Ennyi, üzenet elküldve. Már csak azt kell megtennem, hogy lehúzom a menümet, kikeresem a céh menüpontot és kilépek. Ezt még úgymond a könnyebbek közé sorolhatnám, ha nem kérdezne vissza. Ott egy kissé visszakoztam, azonban tudtam, hogy már nincs visszaút. Elindultam a sors hullámvasútján, és nem tudhattam, hogy mi vár rám.
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szer. Jún. 04, 2014 8:01 pm

Az igazság elől nem lehet elmenekülni…

//Chifu-val való első találkozás után két héttel és három nappal//

Ez a nap is átlagosnak indult, míg a sors úgy nem döntött, hogy még egy NPC állatkát küld rám. Vígan sütkéreztem a napfényben a negyedik szint partján. Az idő tökéletes volt, a homok pedig kellemesen meleg. Jobbra nem is vágyhat az ember. Aztán valaki egyszer csak megszólított.
- Hej, fiacskám, mit szólnál néhány históriához? – szólt az ismeretlen. Én egész eddig csukott szemmel pihentem, így most a napfény kissé elvakított. Mikor végre kitisztult a látásom, megláttam egy pingvint. ._.
- Maga kicsoda? – tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést, ami hirtelen eszembe jutott. Valamiért ezek az állatkák mindig kiszemelnek maguknak. Ha legközelebb ilyen történik, tuti, hogy faképnél hagyom a sorost.
- Hát még ezt sem tudod, kölök? – ripakodott rám a röpképtelen madár. – Én vagyok a nagy Halszakáll! A Jeges-tenger ördöge! Én vagyok az, aki egymaga legyőzött egy kardhalat, és úgy, hogy csak egy szárnyamat használtam! Látod ezt a vágást? Ez abból a csatából maradt. – mondta és megmutatott valami hosszabb heget a bal szárnyán. Egy kissé kételkedtem benne. Már ha csak a pingvinek előfordulási helyeit és a Jeges-tenger elhelyezkedését vesszük figyelembe, akkor is fura az egész. De nem szólok közbe. Talán egy kissé fel tud vidítani ez a kis pingvin.
- Tényleg? – mondtam kissé viccelődve. Így talán még egy kicsit még mulatságosabb lesz ez az egész.
- Ha mondom! – válaszolt kissé emelkedett hangon. – Egyszer egy gyilkos bálnát is lehalásztunk a legénységemmel. Az volt ám a nagy harc, sok jó emberem odaveszett az ütközetben… De a díj megérte! Halotti tort ültünk a társainkért. – egy kissé elsötétül az arca a Kapitánynak. Úgy látszik, szereti a matrózait. De… ők vajon hol vannak? Hm… Talán kiderül.
- Még az volt szép, amikor egy egész heringrajon ütöttünk rajta. Nem tudtak védekezni, egyszerű volt az egész. Na igen, de elmúltak azok az idők… - itt pedig egy kissé elhallgatott. Vajon mi történhetett? Miért a múlt idő? Ezt talán csak ő tudja. És nem biztos, hogy meg akarja velem osztani. De talán most jól eshetett neki egy kicsit nosztalgiázni.
- És mondja, Kapitány, mostanában nem halászik? – kérdeztem meg tőle. Ő pedig csak mosolyogva válaszolt.
- De! Csak pecabottal. – nevetett, mint egy vén tengerész. Aztán útnak indult, és nem sokára eltűnt a homokos tengerparton. Én pedig élveztem tovább a napsütést, mikor váratlanul egy hang ütötte meg a fülemet, egy ismerős hang…
- Szia Hachi~ :3
Nem mertem odanézni, és szerintem a szívem is kihagyott egy dobbanást. Az egész testem megfeszült. Chifu… Ki hitte volna, hogy megtalál? De mégsem maradhatok néma, valamit mondanom kell.
- Szi – Szia, Chifu! ^^” – Most mi lesz? Nincs semmi nyomós indok, ami miatt elmehetnék, a céhes szöveget pedig nem hinném, hogy újból elhinné. De azért vigyorogtam rá, mint a tejbe tök. Viszont így is láthatta, hogy ideges vagyok kissé. És miért? Félek a közelébe menni, főleg, mivel a bátyámnak hisz engem… Ha pedig megtudná, hogy mi történt… Abba jobb nem bele gondolni. Vajon meddig tudom még játszani a tesóm szerepét? Ez nem sokára kiderül. És mi lesz akkor, hogyha lebukok? Akkor talán még rosszabb történik, mint amire számítok. Azt pedig nem szeretném.
- Khm, Chifu, mondanom kell valamit… - mondtam kissé komolyabb hangszínen.
- És mi lenne az? :3 – nézett rám továbbra is csillogó szemekkel. Fájni fog, amit tenni fogok.
- Tudod, nem voltam hozzád őszinte… Én… Nem Hachi vagyok. Hanem Atoru. – próbáltam nem rá nézni.

~Hachi! Végre itt van, Hachi! *-* Ez volt az egyetlen gondolatom, amikor megláttam őt a tengerparton. Ugyan kinek lehetne még ilyen jó teste? Igen, ez csak ő! *-* De nem szabad látnia, hogy ennyire epedek utána, nem… Akkor a végén még bedurcizna rám, az pedig nyem jó. Akkor viszont csak mögé lopódzok, és úgy üdvözlöm! Igen, ez lesz a legjobb! *-*Az üdvözlésemre viszont nem úgy válaszolt, ahogy akartam. Pedig ilyenkor mindig olyasmit mond, hogy „Jujj, de megijesztettél!” vagy azt, hogy „Chifu, túl gonosz vagy, miért hozod rám a frászt?” de most semmi. :(Vajon mi történhetett vele? Lehet, hogy van egy barátnője, és azért ilyen? Már nem szeretne? :(Ez a viselkedés… Látom rajta, hogy ideges! Tuti, hogy az új barátnőjét várta itt, és én most csak púp vagyok a hátán. És a mostani mondata és a komoly képe! Biztos, hogy szakítani akar!~ Körülbelül eddig tarthatott a kislány gondolatmenete, mert utána meghallotta azt a mondatot. Egyszerre ezernyi kérdés rajzott fel benne. Ez most mi lehet? Talán csak viccelődni akar, mint régen? Vagy ez tényleg Ato lenne? Nem, az kizárt… Ato sohasem engedte volna, hogy megcsókolja! Ez megint csak valami tréfa lesz.
- Miről beszélsz, Hachi… Ugye... most csak ugratsz, ugye? ^^ - próbálta megtartani a mosolyát és önbizalmát, de nem sikerült. Szívébe gyökeret vetett a kétely. ~Mi van, hogyha igaz, és ez Ato. Akkor hol van Hachi? És akkor először sem vele találkoztam, hanem Ato-val?~ És ekkor rájött még egy dologra. ~Úristen, Hachi megöl, ha megtudja, hogy a tesójával smároltam! Ennyit a kapcsolatunkról. T.T~

Úgy látszott, hogy Chifu nem teljesen érti, hogy mit mondok. Vagy pedig csak nem meri magának bevallani.
- Nem, ez az igazság. – De fájt, ezt kimondani! – Hachi... Hachi már kint van. – próbáltam lehunyni a szemem, és nem figyelni Chifura, akinek most okoztam egy óriási fájdalmat… De remélem, hogy nem fog hülyeséget csinálni.

Az újabb hírek leblokkolták. ~Az én szerelmem? Aki az MMO-k császára címet is kiérdemelné? Nem. Nem! Nem!!! Ez nem lehet igaz! Hachi… Hachi nem halhatott meg! Vagy… mégis? Ki tudja? Akármi megtörténhetett. Akkor… Akkor viszont mindennek vége.~ Akármennyire akarta, be kellett látnia, hogy szerelme nagy eséllyel már meghalt. Hogy lenullázódott az életcsíkja és az agya már a múlté- Nem… Ez neki sok volt. Túl sokat vesztett el most, egy szempillantás alatt ahhoz, hogy beletörődjön. Ez a világ már halott, hogyha nem szerethet senkit sem. Akkor még mit keres itt? Gyorsan felállt, és lenyitotta a menüjét, hogy a kristályért nyúlhasson. Közben pedig bármennyire is nem akarta, eleredtek a könnyei.

Tudtam. Nem kellett ránéznem Chifura, tudtam, hogy mit jelent ez a szipogás. Sír. És én miattam. Meg kell nyugtatnom. Próbáltam közeledni hozzá, és valamennyire lenyugtatni.
- Nézd, Chifu… Tudom, hogy ez most nehéz, de le kell nyugodnod. – még nem tudom, hogy mit mondhattam volna. Egyszerűen teljesen használhatatlannak éreztem magam, és nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel.

A könnyfüggönyön át sajnos nem túl sokat látott, minden homályossá vált előtte. De így is ki tudta venni annak az alakját, ki fájdalmat okozott neki. A mondandóján pedig csak még jobban felhúzta magát.
- Hogy nyugodjak le? Azok után, hogy ekkora szomorúságot okoztál nekem, még azt kéred, hogy nyugodjak le, és ne sirassam el a szerelmem, te… te… testvérgyilkos! – Jól tudta, hogy nagy gorombaságot vágott a fiú fejéhez, de nem érdekelte. Nem érdekelte már semmi sem. Csak az, hogy megtalálja a kristályt és véget vessen mindennek. Lázasan kereste az inventory-jában, és végül sikerrel járt. El is mondta a parancsszavakat.
- Teleport >>Starting City< – és már el is tűnt.

Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz belőle. És mégis megtettem, annak ellenére, hogy tudom, hogy milyen következményekkel jár. Amit Chifu mondott, az pedig kissé szíven ütött, habár tudtam, hogy a pillanatnyi frusztráció az oka. Azonban egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mit mond Chifu. És megijedtem azoktól a szavaktól. Ugortam volna, hogy elkapjam, de sajnos már csak a homokba érkeztem. Beleöklöztem egyet. Miért? Miért nem vagyok elég gyors? De még nem késő! Gyorsan előkerestem én is a Hazatérés Kristályt és már mentem is a Kezdetek Városába. Csak egy cél vezérelt. Hogy minél előbb megtaláljam Chifu-t, még azelőtt, hogy valami őrültséget csinálna!

//Folyt. köv.//
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szer. Jan. 14, 2015 9:12 pm

... de szembe lehet nézni vele.

~Nem hiszem el... Merre járhat az a lány?~ Gondolkodtam, miközben a Kezdetek Városában bóklásztam. Egyszerűen sehol sem találom! Ilyenkor jön jól az emberek segítsége. És bizony hamar segítségre is akadtam, ugyanis néhány járókelő látott arrafelé egy kislányt, aki hangosan zokogott és emellett neki is ment néhány embernek. Így aztán nem sokára el is jutottam a város szélére, ahol ott állt Chifu. Éppen a mélybe tekintett le, a szőke haját lengette a szél.
- Chifu! - kiáltottam oda neki.
- Atoru-san! Te mégis hogyan...
- Kérlek, ne csinálj semmi badarságot...- próbáltam nyugtatni.
- Mégis milyen badarságot követhetnék még el? Már az is elég nagy badarság volt, hogy azt hittem, hogy te vagy Hachi... Hogy gondolhattam ilyet? - újból zokogni kezdett.
- Chifu, nézd, ez nem a te hibád. A szerelem tette. Megértem, de kérlek most...
- Dehogy érted meg! A nagy büdös francokat érted meg! Meghalt a bátyád! Téged pedig nem is nyomaszt a tudat, hogy...
- Elég, Chifu! - mondtam a lánynak határozottan, amitől egy kicsit megszeppent. - Ne mondd azt, hogy engem nem hat meg a halála. Egy teljes éven át elszigeteltem a világtól magam, mert annyira rosszul esett ez nekem... Hiszen a bátyám volt, és a testvérem...
- Atoru-san... Ez esetben vessünk együtt véget az életünknek. Mit szólsz hozzá? - kérdezte szánakozva a lány. Nekem azonban el kellett keserítenem.
- Sajnálom Chifu... De nem áll szándékomban meghalni... Vagy hagyni, hogy te meghalj! - ezzel a lendülettel a lány felé szaladtam, akit úgy látszik, hogy ez meglepetésként ért, mert mozdulni sem bírt, így én átölelhettem.  - Nézd... Tudom, hogy nehéz Hachi nélkül az élet. De nem adhatod fel, pont miatta! Mit szólna, ha látná, hogy ezt teszed? Hm? Mit mondana szerinted?
- Nos... Én... Nem tudom... - mondta zavartan.
- De, tudod. Csalódna benned, mert nem éltél, és a gyász felülkerekedett rajtad. Erősnek kell maradnod, mint amilyen mindig is voltál, Chifu. Hachi is ezt szeretné, tudom...
- Atoru...-kun...
- Ezért aztán élj Chifu, hogy Hachi ne haljon meg! Hiszen él! Minden emlékünk, ami vele történt, itt van bennünk! Ha meghalnánk, akkor végérvényesen vége lenne... - itt már alig bírtam visszafojtani a könnyeimet. Ezek az érzelmek, amiket nem oszthattam meg mással, most hirtelen a felszínre törtek, és nem tudtam velük mit kezdeni.
Ám hirtelen úgy éreztem, mintha Chifu is átölelne engem, és talán már egy kicsit le is nyugodott.
- Köszönöm, Atoru-kun. - mondta, és éreztem, hogy megnyugodott. Hála az égnek. Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha Chifu is meghalt, és pont a szemem láttára. Ezt talán már tényleg nem éltem volna túl. De megmenekült. És ez erőt adott ahhoz, hogy én is küzdjek tovább. Hogy megmutassam a bátyámnak, hogy nem adtam fel.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Vas. Ápr. 12, 2015 8:14 am

Kedves naplóm...

Nem hittem volna, hogy egy nap még ilyen jegyzetet fogok készíteni, mint a mostani... De úgy döntöttem, hogy naplóírásba kezdek, így vettem a bátorságot és el is kezdtem. Tehát:

Kedves Naplóm!
Ma Április Tizenkettedike van, időszámításunk szerint a Kétezer-huszonötödik esztendőben. Immáron majdnem három éve leledzek ebben a játékban, és várok, hogy mikor fogok kijutni.
Jobban mondva várnám, de mégsem teszem. Mivel nem szeretnék elmenni.
Idebent itt vannak a barátaim, és a társaim. Még Chifu és az egész Kocka Klub is bent van a játékban. Így már semmi értelmét nem látom annak, hogy kijussak...
És ez zavarba ejtő. Mirika és Ayani is keményen dolgozik, hogy az embereknek visszaadhassák az életüket, és hogy jót tegyenek velük. A szintfőnökökkel való összecsapásban bármikor meghalhatnak, hiszen ki tudja, hogy képesek lesznek-e használni a burkot? Lehet, hogy jön egy boss, akinél nem lehet, és ott a vég.
Ezt ők is jól tudják, de harcolnak tovább.
Én pedig mit teszek? Elnevetgélek Shuval, a szerelmetes álmaimat fűzögetem Kokoroval és teázok Szophieval. Ez így nem mehet tovább, tennem kell valamit.
De vajon mit tehetnék én, aki semmire nem jó és még a bajtársait sem képes megvédeni? Én, aki nem vagyok elég erős ahhoz, hogy szembeszálljak valakivel, és ha kell megöljem?
Persze, mondhatjuk erre azt, hogy nem gyávaság... De kérdem én, akkor mi az? Lovagiasság? Könyörület? Irgalom? Ezek a szavak a mai világban elavulttá váltak és a jelentésük is eltorzult. A mai világban már nem léteznek ilyen dolgok...
És ha léteznének is, nem hinném, hogy pont bennem lennének meg.

Persze, most így visszaolvasva a leírtakat eléggé önmarcangolásnak tűnhet az irományom, talán az is. Elegem lett a passzív szerepből, és tenni akarok valamit.
Azonban mielőtt bármit is tennék, fejlődnöm kell. És tudok is bizonyos személyeket, akik tudnának segíteni...

Úgy látszik ideje lesz meglátogatnom a Menny Védelmezőit!

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Hétf. Szept. 28, 2015 9:08 pm

Kezdő szint más távlatokból


Első szint, július. A szint széle. Lefelé bámultam a feneketlen mélységbe, ami annyi ember halálát okozta már. Itt állok egy lépésre attól, hogy én is végezzek magammal.
Persze nem akarom megtenni, miért tenném? Ott van Kokoro, a céh és a többiek is. Csupán... Elolvastam Az üvegbúra című könyvet, és úgy tudom, hogy az írója még abban az évben öngyilkos lett. Érdekel, hogy milyen gondolatok járhatnak az emberek fejében ilyenkor. Hogy miért úgy reagálják le a dolgokat, ahogyan. Szerelemet, düht, boldogságot... Csupa megfoghatatlan dolgot.
Ezért döntöttem úgy, hogy elindulok megtapasztalni az emberi viselkedést. Nem nemes cél, sem taktikai, mindössze kíváncsiságom vonz magával.
Amint leszálltam a falról, egy lihegő fiút vettem észre.
- Még...szerencse...hogy meggondoltad magad. - szemöldököm felszökött a szavak hallatára, aztán rájöttem mire gondolt. Egy széles, kedves mosoly jelent meg arcomon.
- Ne aggódj, nem ugrottam volna. Csupán kíváncsi voltam. - e szavak után pedig elsétáltam, magam mögött hagyva a meglepett játékost.
Ő segített volna, gondoltam. Nem akarta a halálomat, mint sok más játékos...
Pontatlan megfogalmazás! Az enyémet még senki nem akarta, ezzel szemben sok a gyilkos a játékos, és több ember is célpont. Akárcsak Judy, vagy Anatole...
Megborzongtam. Nyár közepe van és mégis hűvösebb lett a levegő. Egy pillanat múlva elmúlt. Különös.

Egy macska-egér játékot játszunk egymással. Sose lehet tudni, hogy ki a macska és ki az egér. Egy lényegtelen gondolat, lényegtelen helyszínen és időben. Csak az ember lényeges. Csak a gondolkodás.

Beértem a városba. Kavalkád, embertömeg, zaj. Élet.
Egy kofa kardokat kínál, egy másik gyümölcsöt. Veszek egy almát. Beleharapok, de egy arra szaladó kisfiú kilöki a kezemből. Rezignáltan figyelem a földre érő és pixelekre robbanó tárgyat. Ha elég egyest és nullát raknák megfelelő helyre, akkor megalkothatnám újra. Hiszen minden csak egy adatsor. Ha lebontjuk a házak kültakaróját, a kutat, az almákat, az embereket: mindenhol csak hömpölygő számsorokra bukkanunk. Még én is ezekből vagyok. A gondolatimat is úgy közvetíti egy készülék, kódolja és dekódolja.
Újabb borzongás.
Haladtam az utcán, két férfi összeszólalkozott. Csak mondat foszlányok jutottak el hozzám.
- ... tudsz jobban vigyázni?
- Tudod kivel beszélsz? ... vagyok! Velem egy tejfeles szájú ficsúr így nem beszélhet!
- Ha! Mondod ezt, mikor a nevedet is úgy loptad egy mitológiából... - ez nem az az énünk, aki kint van. Erre akkor rájöttem mikor két lábon jártam-keltem a többiek között. Ők megszokottnak tartották, én örültem neki. Ez a világ egy új kezdet, mindenki tiszta lappal indul. De milyen áron?
Valamit valamiért, hangzik az ismerős szöveg fülemben. Ha nem adunk, nem kaphatunk. El kell dobnunk életünket, családunkat, osztálytársakat és munkatársakat, hogy itt lehessünk. Itt, ahol a fizikai törvényei nem mindig érvényesülnek. Ahol egy kislány is erősebb lehet az izomkolosszusnál. Ahol annyi tárgyat hordhatsz magaddal, amennyit elbírsz. És bármikor meghalhatsz, ha életpontjaid semmivé foszlanak. Elátkozott Paradicsom. Ezzel a névvel illette egy ismerősöm. Amennyi mindent kapunk, annyi mindent elveszíthetünk rövid időn belül. Megéri nekünk? Szükséges itt kínlódnunk és egyáltalán jól járunk-e vele?
Gondolatban újra a szint szélén járok. Elmosolyodom. Igen, megéri. Ezekért biztosan megéri.
Egy furcsa bizsergést éreztem a mellkasomban. Elmélázva haladtam tovább a Főtér felé...

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Szomb. Dec. 12, 2015 3:43 pm

Soleil


Hosszú idő után álmot láttam. Egy fehér madár repült keresztül az égen, míg én egy szörnnyel küzdöttem. Nem tudtam a célját a harcnak… Fel se fogtam, hogy miért vagyok ott, de tudtam, hogy meg kell állítanom.
Abban biztos voltam, hogy az nem a SAO világa volt. Vagy ha mégis, akkor azon a helyen még nem jártam. Emellett a környezet is sokkal realisztikusabb volt. Éreztem a reggel hűvösségét a tüdőmben mikor lélegeztem. A szívem hevesen vert, halántékom lüktetett, görcsösen kapaszkodtam a tőrömbe. Éreztem, hogy ez a valóság.
A szörny fröcsögve támadt. Valamilyen szárnyas lény volt, szénfekete tollakkal és kéken izzó szemekkel. De nem éreztem sem gyűlöletet, sem haragot. Sokkal inkább volt szánalomra méltó. Ezeket az érzéseket sem tudtam megmagyarázni.
Valamint volt ott valaki más is, egy lány. Szőkehaja és ugyancsak egy tőre volt. Ott állt és nem mozdult, csak minket figyelt. Ekkor a szörny hörögve megszólalt.
„Kérlek, szabadítsatok fel a szenvedésem alól. Kérlek.” Ismerős volt a hangja, még a hörgésen keresztül is. De mégis kié lehetett? Sehogy nem tudtam rájönni.
A lány ekkor lépett előre és átölelte a szörnyeteg nyakát.
„Ne aggódj. Madárként boldog leszel az égbolton. Most már szabad vagy.” – mondotta és egyszerre nagy fényesség támadt a szörnyeteg körül és egy pillanatra megláttam egy kékhajú fiú alakját, amint átöleli a lányt. A következő pillanatban hófehér madárként tovarepült.
A lányra tekintettem, aki piszkosabbnak látszott. Sötét foltok tarkították, de így is mosolygott. Én visszamosolyogtam rá. Egy pillanattal később pedig rohantam felé.
Fekete madarak százai fedték be az eget. Ostromolták a lányt és szinte egy emberként kérték, hogy szabadítsa meg őket. A szárnycsapások és hangok kakofóniáján keresztül nem hallotta meg a kiáltásomat. A fehér madarak egymás után repültek el az égen, miközben a lány egyre betegesebben nézett ki, míg végül összecsuklott és zuhant lefelé egy szakadékba.
Utána vetettem magam és szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, hogy a teste egyre inkább kihűl és a szívverése is lelassult. Tennem kellett valamit, de mit?
Végül döntöttem. Átvállaltam a sötétséget, amit magába szívott, majd hirtelen szárnyak nőttek ki a hátamból. Felszálltam a felhők közé, ahol látszódott a Nap vöröslő korongja. Hátranéztem újonnan szerzett szárnyaimra.
Koromfeketék voltak.
Hirtelen gyengének éreztem magam. Félig eszméletlenül a földre zuhantam, karomban a lánnyal. Ezután felkeltem.

Nem tudom, hogy mit akart jelenteni ez az álom. Tényleg nem tudom. Az egész olyan zavaros volt. És vajon ki volt az a kékhajú ifjú? Talán én? Vagy a testvérem? Mit jelképeztek a madarak? És hol voltam egyáltalán? Nem tudom. Tényleg nem tudom…
Egy dolgot viszont tudok. Még soha nem találkoztam azzal a lánnyal. Ennyire ártatlan és tiszta arca egyedül Kokoronak van, ő viszont nincs itt. Remélem, hogy jól van és nem aggódik miattam.
A lány kilétére sehogyan sem tudtam fényt deríteni. Viszont még emlékszem egy dologra vele kapcsolatban. A nevére.
Soleil.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Atoru on Vas. Jan. 10, 2016 9:01 pm

Harmadik

Mivel a második utóbbi időben kellemetlen látogatókat kapott, ezért egyből a harmadik szintre mentem. Ezen a szinten kevésszer jártam és akkor is csak átfutóban. Nem csodáltam a virágok szépségét, a zöldellő rétek selymes füvét, a pillangók egymással megejtett násztáncát. Pedig régebben is mennyi figyelmet szenteltem a csillagoknak és az első szint szebbnél szebb tájainak. Mikor változott ez meg? Magam sem tudom.
Járok a szinten. A várost már rég magam mögött hagytam, most nem szeretnék emberek közelében lenni. Csak barangolni, egyedül.
A távolban három alakot vettem észre, akik egymást kergetve nevettek a semmibe. Közeledtem feléjük és rájöttem, hogy kisgyerekek ők, méghozzá NPC-k. Ők nem tudják, hogy mi folyik kint – hogy mi igazából nem mi vagyunk, csak egy játékbeli kivetülésünk. Hogy ez az egész – velük együtt csak egy kitalált valóság, illúzió csupán.
Sóhajtok. Mostanában egyre gyakrabban teszem. Ők boldogok, mert mindezt nem tudják. Nem tudják, hogy mi mennyit szenvedünk, hogy elérjük célunkat; hogy mennyit gyászolunk a többiek miatt, kik odavesznek egy-egy küldetések során. Saját létezésük kérdését sem feszegetik. A parancs adott, csak teljesíteniük… Nem akarok így tekinteni rájuk. Hiszem, hogy többnek kell lenniük egyszerű programnál – hogy igazából ők is gondolkodnak, van tudatuk és felvetik ugyanezeket a kérdéseket.
Egyikük észrevett és hirtelen felém fordult. Egy kislány volt. – Miért olyan szomorú?
- Én? – feletem meglepődöttségemben. Ezt mégis miből gondolta?
- Maga. Talán történt valami?
- Nem - nem, én csak… - tagadhattam volna, ahogyan csak akartam, de a lényegen nem változtatott volna. – Csatlakozhatok a fogócskához?
- Persze! Gyere csak! – nevetett és már húzott is két társa felé. Mindhárman bemutatkoztak, de nem jegyeztem meg a nevüket. Elvégre csak az számított, hogy kikapcsolódhatok kissé. Azonban nem gondoltam volna, hogy pont három NPC-vel fogom ezt megtenni.
Maga a játék jónak bizonyult. Bár a szintkülönbségek miatt nem jelentettek volna kihívás, de ki vagyok én, hogy tönkretegyem a szórakozásunkat? Ehelyett együtt szaladtam és kacagtam velük úgy, ahogyan már régen tettem. Valóban rám fért már egy fogócska.
Végül fáradtan és lihegve terültem el a földön, velük együtt.
- Köszönöm. Hálás vagyok, hogy játszhattam veletek.
- Mi köszönjük. Viszont már későre jár, nekünk indulnunk kell haza. Viszlát! – válaszolta és már ott sem voltak. A Nap hanyatlóban volt, a csillagok lassan előmerészkedtek rejtekükből és megmutatták magukat teljes pompájukban. Hihetetlen élmény volt.
Nem tudom meddig maradhattam ott – talán két óra lehetett. Azonban útnak indultam. Már megvolt a következő úti célom: egy kellemes éjféli úszkálás a Negyedik szinten…

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 20
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru jegyzetei

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.