Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Go down

default Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Szomb. Jan. 18, 2014 9:10 pm

*Első nap a SAO-ba, Aisu megjelenése után*



A kezdeti káosz után egy kis nyugalom következett és persze megjelent az új társa Aisu. Bár nem régóta vagyunk együtt az mégis szemet szúrt, hogy mennyire kis huncut, bár igaz még mindig nem volt esélye kimutatni a foga fehérjét, akárhogy is viselkedjen mégis csak ő az állandó partnerem a harcokban, majd maga kárán tanul a dolgokból. Nem nagyon tudom, hogy hogyan is működnek az ilyes féle  játékok ez az első amivel játszom és igencsak szerencsétlen választás volt részemről és Sachi részéről is, de nem tudhattuk előre, hogy ez fog történni. Körül néztem a Kezdetek Városában, abban reménykedve, hogy Sachi még a közelben van, de nem találtam semmi nyomra vezetőt. Kérdezősködtem, de senki se tudott semmit, de viszont a környező erdőségről és síkságról elég sokat megtudtam, bár nem szándékoztam oda elmenni, bár igaz az erdőről azt mondták, hogy viszonylag biztonságos és mégis nem merészkedem oda egyedül, hisz ezek után nem bízom a szerencsémben. Így beültem egy fogadóba és rendeltem valami süteményt, és rákérdeztem arra is, hogy van e kiadó szobájuk a tulaj erős bólogatással jelezte, hogy van és rögtön adott is egy kulcsot. Látszólag örült nekem a fogadós, de igen nem is tűnt egy túlzottan népszerű helynek a fogadó, így megértettem a tulaj túlzott örömét. Végeztem a sütimmel, majd Aisura pillantottam. ~Tényleg vajon ő neki szükséges enni és ha igen akkor mit eszik. Bár nem igazán látom, hogy lenne szája.~ Átfutott a fejem ez a gondolat és gondoltam rákérdezem, hisz minél többet tudok róla annál jobb párost fogunk alkotni.
~ Aisu, te szoktál enni? És ha igen akkor mit szeretsz enni?
~ Ejj, Desdemona nem látod, hogy nincs szám amivel tudnék enni, de ha tudnék akkor azt sütit amit ettél szívesen megkóstolnám. De nincs mit tenni, hisz a testem jég és nem vagyok több egy lebegő jégkupacnál.
~ Ugyan ne beszélj butaságokat, te igen is értékes vagy, mármint számomra, hisz mi egy csapat vagyunk és jelenleg te vagy az egyetlen barátom akihez szólni tudok. – mondtam neki kissé zavarba jöve.
~ Ez most nagyon boldoggá tett, nem mondok többet ilyen badarságokat csak is kitűzött céljainkat fogom szem előtt tartani!
~ Rendbe, akkor mit szólnál hozzá, ha most felmennénk a szobába amit kivettem és pihenjünk kicsit.
~ Rendicsek, de pihenni ilyenkor? Én még nem vagyok fáradt.
~ Akkor te még elfoglalhatod magad csak engem hagyj nyugodtan pihenni.
~Rendicsek!
Ezt követően megkerestük a szobát, ahol az elkövetkező napokban otthon fog nyújtani nekünk. Aisu gyorsan felmérte a szobát és a szórakozási lehetőségeket kutatta, én közben leültem az ágyra egy kis ideig figyeltem a kis gólemet, majd lefeküdtem és még néhány zavaros gondolat átfutott a fejemen, majd álomra csuktam szemeim, közben Aisu is elcsendesedett és végül ő is elaludt. Vajon mit fognak hozni az elkövetkezendő napok még?

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Pént. Május 02, 2014 1:03 am

*Tanuljunk meg lovagolni, 1.rész*


Mióta a játékba léptem esemény dúsabb napokat élek meg mint a kinti világban. Valahol örülök annak, hogy itt lehetek, hisz itt elvesztettem a béklyóim amik kint rajtam voltak. Mostanában nézegettem csak igazán a jártasságokat és a harmadlagosak azok amik igazán megfogtak maguknak. Igaz a többi jártasság nagyobb haszonnal bír egy küldetésen vagy harcok során, de még sem azok fogtak meg maguknak. Még nincs jártasságom és valahogy idejét érzem annak, hogy legyen végre egy. Igaz is a harmadlagos jártasságokat csak gyakorolni kell és kapok rájuk pontokat. Akkor elsőként a lovalás az amit megpróbálok. Bár már nem ma, már későre jár, majd holnap neki indulok ennek a feladatnak. Elérkezett a reggel és bár nem volt látható rajtam, de izgatott  voltam.
~Aisu ma valami különlegeset fogunk csinálni.
~Mit fogunk csinálni?
~Nos…lehet ez neked nem is lesz olyan nagy móka, igazából ma bérlek egy lovat és kipróbálom a lovaglást.
~Lovaglás? Azt én tudom csinálni?
~Nem tudom. Majd te is megpróbálhatod.
~Akkor az nekem is jó lesz. Akkor menjünk lovagolni!
~Előbb megreggeliznék.
~Rendben, de siess vele…
~Nyugalom, időnk mint a tenger.
~De engem már érdekel ez a lovaglás, gyerünk menjünk…Ne itt beszélgessünk!
~Jól van-jól van…
Reggeli után fel is kerestük a helyet, ahonnan lovat tudunk bérelni, majd kimentünk a mezőre és kezdetét is vette  a gyakorlás. Mármint nem is volt ez olyan egyszerű, mint gondoltam. Már a felszállásnál problémák adódtak, nem is kicsik. Sajna eleinte képtelen voltam felülni a lóra, egyszerű nem ment, így már az elején a felszállással való próbálkozásokban elfáradtam kicsit. Amíg én a fűben pihentem addig Aisu „ülte” meg a lovat.
~Nem tudom miért nem megy neked ez Desdemona, pedig nagyon egyszerű felülni rá.
~Te ügyesebb vagy mint én.
~És most hogyan tovább? Fent vagyok és most mit kell csinálnom?
~Nos fogd meg a kantárt először is, várj egy kicsit…
Majd felkeltem a földről és lóhoz léptem, majd a kis gólem karjára tekertem a kantárt.
~Így valahogy jó lesz…
~Akkor most már fogom és most?
~Most vezesd a lovat. Segítek elindulni, rendben?
~Rendben.
Majd megfogtam a gyeplőt és vezetni kezdtem a lovat. Persze, úgy hogy ez Aisunka ne tűnjön fel túlzottan.
~Most lovagolok?
~Igen lovagolsz.
~Én hamarabb megtanultam mint te…
~Úgy tűnik neked jobb érzéked van hozzá.
~Majd neked is menni fog. Akkor most cseréljünk is, hogy te is tudjál gyakorolni. Én már lovagoltam most te jössz.
~Ahogy gondolod.
Aisu egy mozdulattal lerázta a karára tekert kantárt, majd le is libben t a ló hátáról. Akkor vissza gyakorolni. Eléggé hosszadalmas procedúra volt ez és még mindig nem voltam képe felszállni rendesen a ló hátára. Végül majd egy napi szenvedés után sikerült végre felszállnom a lóra. Viszont elindulni nem tudtam vele, egyszerűen nem vagy nem akart elindulni a ló vagy épp, ha mozdult egyet akkor én akarództam leesni a ló hátáról.
~Már feltudsz ülni rá, de nem tudsz haladni vele…Miért van ez? Nekem ment.
~Nem tudom talán nekem többet kell gyakorolnom majd. Viszont mára ennyi volt, mert már kezd sötétedni. Ideje vissza vinnünk a lovat és haza mennünk.
~Kár, hogy már menni kell. De, ha neked gyakorolni kell akkor az azt jelenti, hogy majd fogunk máskor is lovagolni, ugye?
~Igen fogunk máskor is lovagolni. De akkor indulhatunk is haza.
Majd leszálltam lóról és vezettem magam mellet, hisz jelenleg csak így vagyok képes lóval együtt előre haladni. Vissza vittük a lovat, majd visszatértünk a fogadóba és Aisuval le is zártuk a mai napunkat.

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Vas. Nov. 02, 2014 4:56 pm

* „Elveszve” *
 
Visszahúzódtam a világtól. Magam sem tudom megmondani pontosan, hogy miért is cselekedtem így, de még is jónak éreztem a dolgot. Talán részben azért is vonultam el, mert egyszerűen nem éreztem jól magam a bőrömben és a világban amibe csöppentem. Természetesen erről nem a körülöttem lévők tehetnek ez csak is az én saram. Egyszerűen nem tudtam belépni abba a közösségbe amibe kellet volna. Nekem ez az egész túl ijesztő volt és túl erőltetett tempójú. Pedig már kezdtem úgy érezni, hogy képes leszek változni és kilépni a védelmező burkom mögül, de ez még sem sikerült és egészében véve többet haladtam hátra, mint előre. Gyorsan akartam mindazt meglépni, amire képtelen vagyok. Csak tartani szerettem volna Aisuval a tempót, de sajnos az ő tempója túl gyors volt nekem. Nem voltam képes felnőni hozzá és nem tudtam számára megfelelő társsá válni. Az is igaz, hogy csak én ostorozom magam ezzel, hisz Aisu nem érzi úgy, hogy visszahúznám vagy, hogy rossz partner lennék neki. Lehet csak én bonyolítom túl a dolgokat. Mindenesetre szükségem volt a menekülésre és a magamba zárkózásra. Jó ideje nem csinálok semmit. Még Aisu se próbált meg elrángatni bárhova is. Pedig látom, hogy mennyire unatkozik. De ő még is azt nézi, hogy most nekem mi a jó, én meg önző mód elfogadtam ezt és nem figyeltem rá úgy ahogy kellet volna. Szörnyen érzem magam emiatt. Legalább néha tehettem volna valamit érte, hisz ő annyi mindent adott nekem, én meg cserébe hirtelen eldobtam mindent és magamba roskadtam. Bár az is igaz, hogy  a magamba fordulásom nem sokat rontott a kapcsolatunkon. Sőt tán most jobban megtudjuk érteni egymást mint azelőtt. Az utóbbi időben nagyon sok mindenről beszéltünk és ezáltal erősödött a kettőnk között lévő kötelék. Örülők, hogy sikerül végre jól megértenünk egymást, eddig olyan nehéz volt közös nevezőre jutnunk, most pedig már teljesen összhangba kerültünk és egyszerűbb egymással beszélgetnünk, így egyre könnyebbé is váltak azok a nyomasztó és szürke napok... Hála Aisunka még mindig életben vagyok. Hisz, ha ő nem lenne akkor már rég véget vetettem volna az életemnek. Csak ő tart még az élők között és neki köszönhetően sikerül lecsillapítanom a lelkemben kavargó vihart. Sose fogom tudni neki meghálálni azt a türelmet és odaadást, amit az utóbbi időben kaptam tőle. Főleg, hogy most készülök egy olyan lépésre ami lehet nem fog tetszeni és ezzel őt is elválasztom a társasági élettől. Viszont rengeteg időm volt jól átgondolni a dolgot és akárhogy is futattam neki, mindig ugyanarra döntésre jutottam. És már éppen ideje lenne Aisuval is megbeszélnem a dolgot…

*A döntés*

Kisebb görcs keletkezett a gyomromban, mikor oda érkeztem, hogy Aisunak is elmondjam azt, hogy mire is jutottam. Viszont ezt mindenféleképp meg kell beszélnünk, de még is félek attól, hogy miképp is fog reagálni majd a dologra. Csak reménykedek abban, hogy nem fakad ki magából és kezdünk hosszas vitába majd. Oda tipegtem a gólemhez és egy párpercnyi csend és szorongás után sikerült elkezdenem a mondandómat.
-Aisu. Az utóbbi időben nem igazán csináltunk semmit se és azt is tudom, hogy ez csak is az én hibámból volt. Viszont ezen idő alatt nagyon sokat gondolkoztam és arra a döntésre jutottam, hogy bizonytalan idő tartamra ki kell lépnünk a céhből. Hisz eddig se tettünk ott semmit, mármint pontosítok én nem tettem semmit, így viszont feleslegesnek tartom azt, hogy tag legyek. Én igyekeztem a közösség része lenni, de ez nekem még nem megy és csak szorongok amiatt, hogy semmit se teszek…Lehet én bonyolítom túl a dolgokat és biztos, hogy velem van a probléma. De jelenleg képtelen vagyok változni és így képtelen vagyok egy adott közösség részévé válni. Sajnálom, hogy ilyen gyenge vagyok. Igyekszem majd fejlődni, de csak lassan és nehezen megy számomra. Ezért kérném a türelmed és segítséged a dolgokban. Mert innentől újra csak mi ketten leszünk egymásnak.
Azt hiszem ennyi volt amit elakartam mondani neki. A mondandóm befejezése után lesütöttem a tekintetem. Gonosznak éreztem ezt a dolgot vele szemben. De, ha most nem lépem meg ezt a dolgot, akkor sose lesz vége ennek a szenvedésnek.
~Túl sokat aggodalmaskodsz. De megértelek és részemről rendben van a dolog. Az én feladatom, hogy vigyázzak rád és arról is gondoskodnom kell, hogy jól érezd magad. Ha nem vagy boldog akkor én se vagyok az és nem is tudnék az lenni még akkor se, ha nekem megfelelnek a körülmények. Ha neked nem jó akkor nekem se. Elég sokat beszélgettünk már egyéb dolgokról is. És szerintem az én hibám is, hogy így alakultak a dolgok, hisz legtöbbször én rángattalak bele a dolgokba és én makacskodtam mindig. De most már jobban fogok figyelni rád és igyekszem majd makacskodás helyett, mindent megbeszélni veled és csak is veled együtt fogok dönteni bármiről is legyen szó.
Valahogy nem ezt a reakciót vártam tőle. Kissé meglep és megnyugtat a dolog. Egy megkönnyebbült mosoly ült ki az arcomra. Végre most először teljesen nyugodtnak érzem magam és talán úgy érzem, hogy önmagam vagyok nem pedig valaki aki eddig kényszeresen lenni akartam.
-Innentől kezdve mindketten figyeljünk oda a másikra és hallgassuk meg egymást.
~Rendben, megbeszéltük.
Most úgy érzem hatalmas kő esett le a szívemről. Úgy néz ki Aisu sokat komolyodott, míg elvoltunk…Most már csak Chanceryt kell megkeresnem és megbeszélnem vele a dolgokat. Azután pedig komolyan neki kell kezdenem az önismereti és önerősítő tréningnek és addig nem futamodok meg, míg el nem érem a kívánt célom. Nem lesz könnyű és gyors a folyamat, de most úgy érzem, hogy idővel képes leszek kicsit nyitottabb lenni a világ felé.

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Csüt. Okt. 01, 2015 1:18 pm

*Egy újabb szint - Pet fejlődés (1.)*

Hirtelen egy furcsa álomba csöppentem, pontosabban csöppentünk. Más nem igazán lehetett csak álom, hisz a világ teljesen idegen volt a SAO bélitől. A sok mesebeli figura az érdekes mágikus lények és mágiák és persze az is, hogy mindezt egy játékbaba ként éltem meg. Ezek egyikese helyezhető bele a játék világába, talán a furcsa lények igen, de a mágia és az, hogy egy játékká változtam már nem. Mindenesetre nme volt túl kellemes álom a szép és viszonylag nyugodt környezete ellenére sem, hisz én csak tétlenül várhattam és nézhettem azt, ahogyan Aisu próbálja megoldani a kialakult helyzetet.  
De bármi is volt ez álom vagy valóság, végre vége van. Bár nem igazán emlékeztem arra, hogy pontosan mi is történ miután a tündér varázsolt valamit, mert rögtön ezután már az ágyamban találtam magam és kissé zavartan pattantam fel belőle. Még szürkület volt még csak most készülődik felkelni a nap. A tekintem Aisut kereste a szobában, de nem láttam sehol sem, így átmentem a nappaliba hátha ott meg lelem. Nos, a jéggólemet meg is leletem, de alig mertem rá ismerni a szürkülti félhomályban. Aisu megváltozott és mintha nagyobb is lenne.  
A gólem csak értetlenül nézte a darabjaira tört fotel szállingózó pixeleit, amin pihenni szokott. Épp azon pihent, mikor hirtelen növésnek eredt és a ezt a hirtelen tömegváltozást már nem bírta el az ülőalkalmatosság és a súlya alatt összetört.  
~Ezt nem szándékosan csináltam.
-Ez most lényegtelen. Aisu mi történt veled és hogyan?
~Magasabb szintre fejlődtem. Ez volt az ajándékom a tündértől. Bár arra nem emlékszem, hogy miképp is kerültünk ide vissza. Azt tudom, hogy a szekrényen keresztül jutottam el Narniába, de oda most már nem férnék be, mármint a szekrénybe.
Csak ámulva hallgattam a gólemet. Egyszerűen nme tudtam hova tenni az eseményeket. Most akkor tényleg megtörténtek ezek a dolgok vagy lehetségesek az olyan küldetések is, amik az álmokból állnak össze? Mindenesetre tud még meglepetéseket okozni ez a világ számomra. Igazából azt sem tudom, hogy Aisu tud e álmodni, hisz az egy dolog, hogy képes gondolkozni és saját döntéseket hozni, de még is ez akármennyire is szomorú, ő csak egy program. Bár kitudja, hogy miket írtak még bele abba a programba.  
~És most mi legyen?
Hirtelen felkaptam tekintetem és megráztam kicsit a fejem, hogy visszatérjek a gondolatimból.
-Ezt még is, hogy érted?
~Hát tudod a fotel... összetört. Ez is elég nagy volt, de ennél nagyobb és erősebb kell most már.
-Nem hinném, hogy ennél lenne nagyobb és erősebb, ez elég nagy volt már. De tényleg csak ennyi zavar?  
~Miért kellene valami más miatt is aggódnom?
-Nos... Nem volt kissé fura ez az álom szerű küldetés és hogy csak így megnőttél.
~A küldetés kissé érdekes volt. A fejlődés pedig már varható volt, ezen minden pet átesik, nekünk is változnunk kell néha. Persze az bestia alapú peteknél ez másképp történik. Ők folyamatosan változnak és növekednek. De én gólemként másképp működöm, nálam ez egy ilyen hírtelen dolog.
-Értem...
~Elég kábának tűnsz. Még nem aludtad ki magad és lehet a varázslat is kivett belőled egy kicsit. Szerintem menj vissza aludni.  
-Nem semmi gond, csak kisé sok minden történ, így egyszerre. Csupán ki kell szellőztetnem kicsit a fejem és jobban leszek. Átöltözöm és teszek is egy sétát, ha gondolod akkor te is velem tarthatsz.
~Ez csak természetes, hogy veled tartok. Az én feladatom vigyázni rád, nem hagyhatlak egyedül.
Csak egy lágy mosoly ült ki az arcomra gólem szavainak hallatán, majd át is öltöztem és neki indultam koptatni a Kezdetek városának utca köveit és igyekeztem túltenni magam ezen a furcsa küldetésen és próbáltam magam felkészíteni az újabb kihívásokra, ami ránk fog várni...

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Szomb. Nov. 07, 2015 12:28 pm

*Az új képességek akcióban*

Épp egy kazamata felé tartunk. Bár magamtól nem szánnám rá magam és egyedül végképp nem vágnék neki. Viszont nem is vagyok egyedül, hisz még a városban lerohant egy kisebb csapat, hogy csatlakozzak hozzájuk és segítsek nekik kiüríteni egy kazamatát. Bár merem feltételezni, hogy csak a miatt kértek meg rá, mert látták mellettem Aisut és ha annyira nem is foglalkoztak olyan nagyon a gólemmel a néha-néha felé sandított pillantásokból, elég hamar le lehetett vonni ezt a következtetést. Én magamban egyébként se nézek ki egy nagy harcosnak, viszont a mellettem lévő gólem igen, és gondolom a méretéből nagyából a szintemet is meg tudják tippelni, de legalább is azt biztosan, hogy nem lehetek kezdő. Időközben megérkeztünk az úticélunkhoz is. Még mielőtt belépnénk, használom az új képességem. Ugyanis jó ideje már jött róla egy rendszer üzenet, de még eddig nem nyílott alkalmam rá, hogy használjam és lássam élesben is a működését, és persze még Aisu sem tudta használni a neki kiosztott újabb képeségét.
-Hűű ez nagyon király! Több lett a Hp-nk!
-Mondtam én, hogy megéri őt meghívni a csapatba, és még azt nem is láttuk, hogy mit tud a gólemje, ha akcióba lép.
-Jól van emberek elég a fecsegésből, induljunk végre el, mert sose foguk végezni!
-Jaj főnök nyugi, már indulunk is. Lááátood?
-Héé! Jobb, ha nem húzod fel, tudod milyen. Még a végén te leszel az élőpajzsunk odabent.
-Elég legyen már a marhaságokból. Indulás! Gyerünk egy-kettő…
Elég szórakozott kis társaság ez, igazából én így idegenként nem is igazán tudtam mit hozzá szólni a dolgokhoz. De azért örülök annak, hogy a hasznukra lehetek. Végül neki vágunk a kazamatatisztogatásnak is, eddig még Aisu nem alkalmazta a képességét, bár nem is igazán volt rá szükség, hisz nem jöttek olyan nagy létszámban az ellenfelek és könnyedén el tudtuk intézni őket.
-Elég erős peted van. Még is, hogyan tudtál szert tenni egy gólemre?
-Nos a játék elején kaptam egy tojást vagy is valami olyasmit és közvetlen a kezdeti káosz után el is pixeleződött és Aisu került a helyére.
-Aisu? Szóval, így hívják… Hát elég nagy mázlista vagy, elég könnyen tettél szert a társadra, ha jó a tippem, akkor még ritka is, ugye? Nem sokan rohangálnak gólemekkel az oldalukon.
-Igen, ritka, és én is áldom a szerencsém, hogy ilyen jó társat kaphattam.
-Nah igen tényleg elég menő. Viszont most már jobb figyelnünk közeledünk a vége felé és azt hallottuk erről a helyről, hogy eleinte könnyű, aztán a végén kicsit megviccel mindenkit és kapunk egy erősebb mob csapatot.
Nem is kellet sok épp, hogy kiesett a száján már jöttek is a mobok. Tényleg sikerül megszenvednünk velük, már csak azért is mert elég fürgék voltak, hozzánk képest. Amint a sikerült néhány mob életét sárgába vinnünk, Aisu is aktiválta az új képességét, és már jött is a jég vihar, ami annyira nem ritkította meg a mobokat, viszont sikerül egy kis gyorsaság előnyt szereznünk, agy már gyorsabban tudtuk aprítani őket, és végül sikerült felszámolnunk a mobokat. Ezt követően nem is igazán időzött itt tovább a csapat, mindenki szépen sorjában elkezdett kiteleportálni, az egyiküktől kaptam egy barát felkérést és meg mielőtt az illető is távozott volna, meg is invitált a következő kis kalandjukra. Tehát lesz még hozzájuk szerencsém, viszont most már nekünk is ideje haza indulnunk…

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Desdemona on Kedd Júl. 11, 2017 8:45 pm

*A történet vége*

Álmomban se gondoltam volna, hogy ez bekövetkezik. Bár az tény, hogy ez várható volt, hogy a gépek nem fogják örökké életben tartani a testemet a gyenge szervezetemmel. Talán még sokáig is bírtam. Viszont arra nem számítottam volna, hogy szépen lassan elkezdek leépülni, valahogy egyszerűbb lett volna, ha csak úgy megtörténik és nem kell ennyit küzdenem vele…

Minden olyan semmilyen... Nem érzek már semmit és nem zavar semmi sem... Teljesen elvesztem az idő végtelen tengerében és mostanra már fuldoklom benne. Elvesztem... Semmivé lettem... Nem tartozom már sehova sem... Talán nem is igazán lesz olyan valaki, aki keresne engem... Bár ki tudja... Ismertem azért néhány embert... Valahogy viszont már nem tudom felidézni őket, sem az arcuk, sem a nevük nem jut eszembe.
Még annak a hideg lénynek a nevét is nehezen idézem fel, ami most is mellettem van és aggódik értem. Miért aggódik? Mikor került ide mellém? Hogyan hallom a hangját a fejemben? ... Minden annyira homályos. Olyan mintha mindeddig egy másik világban éltem volna. Sőt biztos, hogy nem otthon vagyok, már csak a mellettem lévő lényből is ki lehet találni. Valahol az is rémlik, hogy eddig szabadon mozoghattam anélkül, hogy a gyenge szervezetem meggátolt volna bármiben is.

Próbálok emlékezni, viszont néhány nagyon halovány foszlányon kívül semmi sem tárul elém. Már ahhoz is gyenge vagyok, hogy emlékezek. Mostanra már az erőm végén járok... a légzés is egyre nehezebb. Eddig tartott minden, a betegségem győzött. De legalább kaptam egy ajándékot az élettől a szomorú vég előtt... Vajon kihasználtam én ezt az ajándékot rendesen? Sajnos nem emlékszem rá... csak remélni tudom, hogy igen.  Behunyom a szemeim és igyekszem összerakni azt a sok kis emlékfoszlányt, ami elém tárul. Sajnos sikertelenül... Nem tudom eldönteni, hogy mikor voltam boldog és mikor nem, hogy azok a homályos alakok vajon kik lehetnek... Mostanra már mindegy is, hogy kik voltak ők... már nem lesz alkalmam beszélni velük. Az utolsó lélegzeteim veszem, a környezetem is egyre homályosabb.

A maradék erőmet összeszedve megmozdítom a karom, majd szinte azonnal éreztem valami hideget, ami gyengéden körbe öleli a kezem... Ő volt az, az aki olyan hűségesen őriz engem. Bánt, hogy már nem hallom a szavait és, hogy nem tudom felidézni őt sem. De úgy érzem, hogy mindig is velem volt, sose hagyott el és mindig kitartott mellettem.  Valahogy ez jó érzéssel tölt el. Utoljára még átjár egy meleg érzés és érzem, hogy boldog vagyok. Az arcomra egy gyenge mosoly ül ki, nincs már sok erőm... Szeretném szóra nyitni a szám, de nem tudom. Már nem én irányítok... Behunyom a szemeim azzal a tudattal, hogy többé már nem nyitom ki őket többé.
~Köszönök minden. - Ennyi volt az utolsó gondolatom, valahol tudom, hogy eljutott hozzá. Most már teljesen nyugodt vagyok, vége mindennek... az élet utolsó szikrája is kihunyt bennem. Meghaltam.

A gólem már csak tétlenül nézhette, ahogy a gazdája pixel halmokra robban szét. Jó ideig csak mozdulatlanul állt, mint egy jég szobor. Valami elveszett belőle... a lelke volt az. Desdemona volt a gólem lelke, így a lány halálával az el is veszett. Minden érzelem kihalt belőle egyetlen pillanat alatt. Egy gólemnek cél kell, amit a gazdájuktól kapnak. Viszont ez a gólem épp most veszítette el azt. Már csak egy üres mozgó jég halom semmi más. Megindult kifelé a szobából, majd elhagyta az épületet is, amiben eddig tartózkodott és csak ment előre... Nem tudta, hogy miért és hova, csak ment. Semmi nyomot nem hagyott maga után. Nem tudni, hogy hova mehetett vagy hol is köthetett ki végül. Egyszerűen csak eltűnt, ugyanúgy, ahogyan a gazdája is.

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja



avatar
Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 404
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.