Fénylő Mocsár

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Phobos on Kedd Nov. 25, 2014 1:13 pm


Alakultak a dolgok… de mégsem. Tény is való, hogy a szitakötőek nem kis kellemetlenséget okoztak a csoportnak, ám nem voltak leüthetetlenül fürgék. A társak többszörös hibázását a fiú rossz karmának vagy ómennek tekintette. ~ Mi lesz, ha én is így fogok bénázni? ~ No A gondolat valósággal hatályos módon megrémítette a lovag, miközben a most is félig-meddig ügyetlenkedő csapattársakat figyelte. Persze elégedett volt azzal, hogy eddig neki nem akadtak gondjai ezekkel a roppantul idegesítő mobokkal, de a sebzésével tulajdonképpen csiklandozta a bogarakat. ~ Az utolsót egészen biztos, hogy nem üthetem le. Kárba megy egy támadás. ~ A következtetés levonva Raven rosszallóan rázta meg fejét, és enyhe tanácstalanság ült ki rostély fedte arcára. Egyetlen lendületbe koncentrálta támadását, aztán egy alulról felfelé irányított, kardvéggel rögtönzött suhintással próbálta megütni az egyetlen árva szitakötőt, melynek oly rengeteg bosszúságot okozott a szóban forgó fiúnak és társainak.

Támadás /o\


_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Nov. 25, 2014 1:13 pm

The member 'Raven' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Kedd Nov. 25, 2014 2:30 pm


A mob facelegel, hogy Ravennek elfelejtett hozni a levelekből, de már lusta visszamenni. Inkább Anatot támadja újfent.


(-45)

(0/6) Silver - 155
(0/6) Anat - 198 (10% <->)
(3/6) Szophie - 160+25
(3/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Silver jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Silver
Óriás szitakötők
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Anat
Óriás szitakötők
Óriás szitakötők
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Óriás szitakötők
Raven (Sebzés: 29, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Óriás szitakötők

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Silver on Szer. Nov. 26, 2014 8:50 pm

Nem forgott az életünk veszélyben, így megengedtem magamnak azt a megállapítást, miszerint a helyzet komikussá vált. Legalábbis segítő kezet nyújtó társaim szemszögéből bizonyosan. Különösen Miss Szophie és kutyája nem találta a ritmust, igyekeztem nem kimutatni, mennyire mulatságosnak találtam a mobok gúnyolódását.
- Kegyed sokkal jobban mutatna szurkolólányként, ha szabad megjegyeznem Wink - szólaltam meg, egy játékos kacsintást is ajándékozva a lánynak. No igen, egyelőre nem tartottam harcra termett amazonnak, de hátha rám cáfol hamarosan. Addig is azonban feladatom volt, maradt még egy szitakötő, aki körül meg kéne suhogtatni a levegőt. Gyors kettős támadással indítottam útjára pengémet, az első vágás után fordítottam a kard fogásán, és teljesen más szögből támadtam újra.
avatar
Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Nov. 26, 2014 8:50 pm

The member 'Silver' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Szer. Nov. 26, 2014 9:09 pm


Silver írta:... feladatom volt, maradt még egy szitakötő, aki körül meg kéne suhogtatni a levegőt. ...
Hát ezt hiba nélkül sikerült. Megsuhogtatni a levegőt. Suspect De igazad van, csak szépen fokozatosan! ^^ Mindeközben a megmaradt szitakötő abbahagyja a röhögést és inkább élvezi a legyezgetést, amit a fülledt mocsárban biztosítotok számára. Nameg támad.


(-46)

(2/6) Silver - 155
(0/6) Anat - 189 (10% <->)
(3/6) Szophie - 160+25
(3/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Anat jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Silver
Óriás szitakötők
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Anat
Óriás szitakötők
Óriás szitakötők
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Óriás szitakötők
Raven (Sebzés: 29, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Óriás szitakötők

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Anatole Saito on Vas. Nov. 30, 2014 1:47 pm

Nyeh, legalább a fejemen trónolva kellemetlenkedő szitakötőt sikerült elintézni. Azonban van egy másik, amelyik szintén rám szállt, bár ez már csak képletesen szólva. Igyekeznek a többiek is ütlegelni a komiszt, de mindhiába. Most már tényleg ideje megemberelnünk magunkat.
- Én mondom, ez a mocsár el van átkozva >.< - Ismét felsejlenek kellemetlen emlékeink Ravennel a jetismocsárból és fancsali képpel továbbcuppogok a latyakban, hogy végérvényesen pontot tegyek a szitakötő ügy végére -.- Repül a nehéz pöröly, ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Repülj, ha repülhetsz, szitakötő! Pöröly alatt fejed! Uccu neki, leütöm szárnyad, kiontom beled >.>

2x támadva a nyomi szitakötő... Vééégre \o/


A hozzászólást Anatole Saito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 30, 2014 1:51 pm-kor.
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Nov. 30, 2014 1:47 pm

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Szer. Dec. 03, 2014 8:15 pm


\o/ Egy támadás elég is volt, mire Anat másodjára készült volna lecsapni, márcsak pixelek szállingóztak a környéken. Mehettek is tovább, ám egy jóideig nem jön senki. Csak itt-ott valami cincogásfélét hallotok, apró karmok kaparászását a körülöttetek lévő fákon. Végül előbukkan a kisállat, érdeklődve figyelve a társaságot.
Egy darab Mímelő Mókus áll előttetek.

(2/6) Silver - 155
(1/6) Anat - 189 (10% <->)
(3/6) Szophie - 160+25
(3/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Szophie jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Szophie on Szer. Dec. 03, 2014 8:28 pm

Csak elszontyolodva néztem a rajtunk nevető szitakötőket, és egyet kellett értenem Silver-kunnal. Semmire sem vagyok hasznos, maximum szurkolni. Arra sem igazán, mert akrobatikám ellenére biztosan pofára esnék a sárban, amint megpróbálkoznék vele. Pont ahogy az előbb tette Vezér, aki most csurom sárosan próbálja dühösen elkapkodni a felszálló pixeleket. Hát, legalább már nem röhögnek tovább a nyomi szitakötők rajtunk.
Helyette egy aranyoska mókuskába futottunk, de ennek sem sikerült jobb kedvre derítenie. A mókusok legtöbbször gyorsak és ügyesek.T__T Ami nem jó hír rám nézve. Inkább fogtam magam, elővettem két pompomra hasonlító labdácskát fogóval, amit még Vezérnek vettem játék gyanánt annak idején, amikor még kicsi volt. És hát.. szurkoltam. Vezérnek, hogy találjon. Többet nem igazán mertem tenni, még ennyit sem nagyon. De ha már akrobatika, legalább a hátraszaltó és az angol spárga ment. Meg a "V-E-Z-É-R! Hajrá!" kiáltások. Persze azon sem lepődnék meg, ha pont ez miatt nem sikerülne neki a támadás. Meg azon sem, ha legközelebb engem rohamoz majd meg.^^
Végül ha Vezért túléltem, akkor a többieknek is hasonló mód drukkolni kezdtem.^^ R-A-V-E-N! S-I-L-V-E-R! A-N-A-T-ole!

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2292
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6420/6500  (6420/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Dec. 03, 2014 8:28 pm

The member 'Szophie' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Szer. Dec. 03, 2014 9:07 pm


Nem akar ez összejönni... No Mókuska csak a füleit mozgatja kíváncsian, elugorva a mellette elsuhanó Vezér elől, majd közelebbugrál Szophiehoz, megkarmolva őt, 9 sebződést okozva neki. Ám fura dolog történik. Alighogy Mókuska megérinti a lányt, Szo bizsergést érezhet *, a mob viszont meglepetten hátrál egy lépést, majd rápillant Vezérre, majd Szophiera, és újra Vezérre. Arcán ijedtség tükröződik, mintha keresne valamit, úgy nézeget összevissza. Végül felcsillan a szeme, felkúszik egy fára, és elővesz két makkot az odúból. Azokat mutogatva néz sunyin és vigyorogva a páros felé.

(2/6) Silver - 155
(1/6) Anat - 189 (10% <->)
(4/6) Szophie - 160+16
(3/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Raven jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus


* Meleg szél futott végig a mezőn, és egy aprócska, ügyetlen kis fehér valami bukdácsolt a nálánál alig alacsonyabb fűben. Egy lány sétált mellette mosolyogva, nevetve a kis füles jószágot. Majd egy állat, barna, lompos farkú futott végig a helyen. A fűből pedig morgással próbálkozó nyöszörgés hangzott fel, majd a fehér kis bundagömb megindult a barna, lompos és bozontos, makkal foglalatoskodó jószág felé. És üldözőbe vette. Egyiknek sem volt oly' hatalmas a gyorsasága, mindegyik lassú volt, fiatalka, és akadályozta őket a ngy fű. Ám a mókusunknak volt egy előnye, annak ellenére, hogy száját vészesen teli tömte makkal. Méghozzá a fáramászás. Így hát rövidke futás után felmászott egy fára, a kicsike kis farkas pedig csak nyöszörögve, moroga, vinnyogva próbált utána menni, mind hiába. Semmilyen képzettsége nem volt hozzá. A mókus nevetve figyelte a jelenetet, az egyre dühösebben vinnyogó, és farkát egyre vadabbul csóváló, felfelé ugrándozó Vezért, és aggódva figyelő gazdáját. Majd egy könnyed mozdulattal dobálta mind a kettőt fejen egy-egy makkal.

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Phobos on Kedd Dec. 09, 2014 9:41 pm


Kezét homlokához nyomva, fájdalmasan nyögve rázta meg fejét. Balsejtelmei beigazolódtak: semmi kétség, hogy a karma műve. A bénázás őrá is ráragadt, mint valami kóros betegség.
- Na jó, ide se jövök többet /o/ - És amit mondott, az... nem igaz. Foghatta volna magát, és hazamegy, mert elege volt a sorozatos luftokból. A gondolat már Ravent is feszélyezte. Végülis, nagyobb veszteségek híján az óriási bogarak el lettek távolítva a játékasztalról, és a lovag egy régi ismerőst pillanthatott meg.
- Miért csinálják ezt velem? No - Utálta a mókust, mert az szintén csak a rosszra tudta emlékeztetni. Tenka - elég volt ezt az egyet gondolatban emlegetnie. Az emlékképek végig söpörtek elméjén, ám ettől függetlenül összpontosítani próbált. Két marokra fogta az oldalkardot, majd egy hosszú, erőteljes suhintással próbálta megszabadítani a dögöt az értékes életpontjaitól.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Dec. 09, 2014 9:41 pm

The member 'Raven' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Szer. Dec. 10, 2014 9:44 pm


Rav, kihasználva Mókuska kíváncsiságát, sebezte meg őt, mire az állat csak dühösen panaszkodik, a makkjával hadonászva. Fejbe is vágja vele Szophiet, majd nyelvet ölt, és egy ággal feljebb kúszik a fán.




(2/6) Silver - 155
(1/6) Anat - 189 (10% <->)
(4/6) Szophie - 160+7
(4/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Silver jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Silver on Kedd Dec. 23, 2014 5:42 pm

Cheeky little bastard! Nem gondoltam ám komolyan, hogy csak a levegőt simogatom, mégis elreppent a kardom útjából a kis szemtelen... egyenesen bele egy pörölybe! Hah! Serves you right! Hüvelykujjamat felmutatva dicsértem a kovácsot, jó sidekick lehetne belőle mellettem. Viszont pillanatnyi nyugalmunkat máris felzavarta egy mókus, kinek fára mászási skilljei kiválóak voltak, és egy csapástól alig esett az életcsíkja.
- Cheeky little bastard! Hagyod békén a cheerleaderünket! - kiáltottam a szemtelen kisállatra, aztán oda is mentem és megráztam a fát, amin szaladgált, majd fel is kapaszkodtam, és egy jól célzott suhintással lenyestem az ágat, amin éppen üldögélt, hogy aztán leugorhassak, és felülről érkezve megcsapkodhassam.
- Jól vagy, Miss Szophie? - kérdeztem aggódva lelkes szurkolónktól. Tényleg jól állt neki a szerep. Nem hiába, az én szemeim csalhatatlanok Wink

// Attack \o/ Bocsi a késésért //
avatar
Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Dec. 23, 2014 5:42 pm

The member 'Silver' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Csüt. Dec. 25, 2014 3:40 pm


Mókuska még a makkját is elejti, úgy kapaszkodik a fába, de aztán csak leeseik szegény. Sad Silver ütésével se tud mit kezdeni, így egy dühös cincogásszerű reklamáció után karmolja meg Szophiet, miközben igyekszik eltávolodni a kardforgató fiútól.

(-64)

(3/6) Silver - 155
(1/6) Anat - 189 (10% <->)
(4/6) Szophie - 158
(4/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Anat jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell

dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 /

P:143
, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2

vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell

dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec.

képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Dec. 27, 2014 10:50 pm

A mókuska és a makkja. Egyszerűen nem tudok nem perverz dolgokra gondolni a két szó összekapcsolása esetén, amink hatására előbb elvigyorodok, aztán facepalmolok, végül még a hideg is kissé kiráz, ahogy elborzadva próbálom a vizuális képet elhessegetni a fejemből. Pfejj.
Visszatérve a harchoz, meg kell állapítsam, hogy egyelőre jól állunk. Szophi azonban úgy látom, hogy elveszítette a páncélpontjait, legalább is életsávjának csökkenése erre utal, így jobbnak látom megkérni Ravent, hogy váltsa le.
- Gilbert! Switcheld légyszi Szophiet, próbálunk meg spórolni a hp-val, amíg csak lehet. - Tisztában voltam vele, hogy a fiúnak szinte kimeríthetetlen mértékű volt a páncélpont készlete, főleg a különleges kardjának hála, de lehet kérnem sem kellett volna a cserére. Egy a lényeg, tartsunk ki minél tovább! Azonban ideje nem csak a számat jártatni, hanem támadni is, így hát nekiugrok a mókuskának.
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Dec. 27, 2014 10:50 pm

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Kedd Dec. 30, 2014 2:54 pm


Támadás sikeres; Mókuskát ez viszont inkább felhergeli, mintsem megállítja, dühét pedig Szophien tölti ki.

(-185)


(3/6) Silver - 155
(2/6) Anat - 189 (10% <->)
(4/6) Szophie - 149
(4/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Szophie jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Szophie on Kedd Dec. 30, 2014 3:19 pm

Különös érzés futott végig rajtam, miközben a mókusra pillantottam. Érdeklődve néztem őt egy darabig, aztán.. egyszer csak egy repülő valami közelített felém, mígnem fejbe vert egy makk. Értetlenül pillantottam az állat felé, majd megfogadtam, mostantól elkötelezett mókus gyűlölő leszek. Vezér már eddig is az volt, most legalább meglesz közöttünk az összhang.
- Köszönöm. - mosolyogtam Silverre, miután megpróbált megmenteni. - Voltaképp nem fájt, tudod.. nem fájhat. Csak fejbe dobott. - nyugtattam meg, hogy nincs semmi bajom, majd.. hát.. jobb híján folytattam a szurkolást.>.>
A mókus megsemmisítését Vezérre bíztam, aki akrobatika jártasságunknak köszönhetően már tudott akár fára is.. hümm.. ugrani. Mászni nem, az azért egészen vicces lenne. De magasra fel tud ugrani, hogy elérje mókuskát, és leharapja a farkát. Már ha végre sikerül.T_T

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2292
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6420/6500  (6420/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Dec. 30, 2014 3:19 pm

The member 'Szophie' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14924
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Kedd Dec. 30, 2014 3:24 pm


\\\ooo///

(-252)


(3/6) Silver - 155
(2/6) Anat - 189 (10% <->)
(5/6) Szophie - 140
(4/6) Raven - 205+116 (-2D ha van P)

Raven jön.

dobások:
Silver (Sebzés: 35, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Anat (Sebzés: Z:121 / S:132 / P:143, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Mímelő Mókus
Szophie (Sebzés: 17, Pet sebzés 67, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus
Raven (Sebzés: 29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Mímelő Mókus

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Strea on Vas. Jan. 11, 2015 1:48 pm


Raven úgy tűnik beszorult a mocsárba. Suspect Mókuska meg akkorát röhög rajta, hogy el is felejt támadni.
Silver jön. Smile

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1148
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Fénylő Mocsár

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.