Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kusumi Ayani on Hétf. Ápr. 14, 2014 3:20 pm

Kicsit… őrültségnek tartom, amire készülök… jó sosem voltam teljesen 100-as az hót ziher, de hogy ennyire? Na, mindegy… végül csak kiakasztom azt a szerencsétlen táblát a küldetésfalra. Melyen ez állt:

„Harcolni vágyókat keresek egy edzés időtartalmáig. Az oka: Fejleszteni szeretném a harci tudásomat, illetve megismerkedni más playerekkel. Több személyt is örömmel várok.

Ui: Kazuma nevű árnyharcosokkal, kik maszkban jelennek meg, nem szándékozok kiállni (ugye értetted Kazu >.>)

Üdvözlettel mindenkinek: Kusumi Ayani, idomár”

Ui2: a helyszín az 1. emelet arénájának a B cellája.”

Ezután el is indultam az általam kijelölt helyszín felé. Tűzrózsa egész úton ott caplatott mellettem izgatottan. Való igaz, hogy nagy merészségre teszek most tanúbizonyságot, de a lelkem mélyén eléggé aggódok. Biztonsági okokból jónak láttam szólni, hogy Kazura nem számítok… eléggé paprikás a baráti viszonyunk az biztos, és nem nagyon bízok benne, hogy jól sülne el a dolgok, ha ő meg én harcolni kezdenénk… mostanra biztos jóval fejlettebb nálam, és biztos, hogy nem kímélne, ha adnék egy adandó alkalmat, hogy kinyírjon.  Amint odaértem az arénához, az eseményszervező NPC-vel való társalgás után végül odaindulok a B cellához, majd leülök az aréna közepén, és várok. Remélem, jön el valaki… mindenesetre, ha jöttek el felállok, és felszólalok.
- Sziasztok, a nevem Kusumi Ayani, illetve petem Tűzrózsa, ha minden igaz a felkérésem miatt vagytok itt. Előzőleg annyit szeretnék mondani, hogy megkértem a területért felelős NPC-t hogy úgy állítsa be a rendszert, hogy a kieső személy, akinek 0-ázódik az élete kerüljön a cellán kívülre, ahonnan nézheti a meccset, majd térjen vissza a harcba full HP-val 1 perc kényszerpihenő után. Addig megy a meccs, míg 0-ázódok. Persze senki nem fog meghalni mielőtt attól tartotok. Ja és hogy tudjátok. 195 HP-m és 30 Páncélom van. 54 HP-t tudok gyógyítani magamon (4-5 körönként), és van a raktáramban 2-3 Nagy Poti. Szóval ne féljetek, hogy rövid küzdelem lesz. Poti, Kristály, Képesség aktiválás szabadon.  – mondom kacsintva, majd indítom a visszaszámolást.

// Danee mivel te nem voltál online mondom: Atoékkal meg lett beszélve, hogyha én 0-ázlak titeket, akkor lesz 3 kör szünetetek melyet nézőként töltötök arénán kívül (persze hogy könnyebb legyen, Kleinnek osztani kérlek, írjatok akkor is), ha a kint lévőnek letelik a 3 kör full HP-val és P-éllal visszatér a játékba. :Dleváltás van 1 támadásomat képesek vagytok kivédeni, de cserébe a támadás elé kell ugornotok. :Dsok sikert. Ha netán képességpontjaitok feleakkora vagy kevesebb, mint az enyém akkor is tudjátok használni képieiteket, mert engedélyt adok rá ;D Utólag vásárolt itemeket is lehet szerezni, de az 1. kör végén legyen a pontjaitok leírva, ugyanis a a stat az állandó lesz.  Támadást lehetőleg még ne indítsatok Very Happy//

stat:
Élet: 39 (195 HP)
Fegyverkezelés: 27
Erő: 3
Irányítás: 29
Kitartás: 12
Gyorsaság: 32
Speciális Képesség: 20
Páncél: 30

Nevelés kesztyűje: 5. szint

// eh én kértem, és csak én nem írtam le a statomat xD gomene javítottam Very Happy//


A hozzászólást Kusumi Ayani összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 17, 2014 3:34 pm-kor.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Danee on Szer. Ápr. 16, 2014 10:01 pm

- Cöh... idomár! - ejtettem ki a szót nem kevés haraggal és megvetéssel, miközben a markomban galacsinná passzírozódott egy másik hirdetés letépett papírja

Nem igazán tudtam mit akarok, úgyhogy baromság lett volna azzal győzködnöm magam, hogy de jó lenne egy kis edzés, de abban se voltam biztos, hogy feltétlenül nyugis szocializálódás adta volna meg azt a pluszt amit valahogy hiányolni véltem.

Tény, hogy baromira untam magam. Az egész hóbelebancot, ami körülvett. Mondjuk végre elhárítottam az idegesítő dolgokat az életemből, és néha még jól is mulattam, azon ahogy mások agyára megyek.

De a végeredmény akkor is kiábrándító volt. Szürke, unalmas, monoton. Senki nem akart átverni, megvezetni, főleg nem behálózni. De ez nem is az a történet, és amíg nem jutok el végre odáig, addig talán az se baj, ha közben szeletelek egy kis idomárt, vagy épp petet, éppen mihez van nagyobb kedvem.

Mivel az idomár szó elsőre kiverte nálam a biztosítékot, muszáj volt újra átfutnom, mert a lényeg nem ragadt meg bennem elsőre:
- Több személyt is vár... - csattant a tenyerem az arcomon, ahogy a gondolataim rögtön kifordították normális jelentéséből, és rögtön a beteg, perverz képzettársítás ötlött be
- ... ez olyan mint ha azt írta volna, hogy: Több személyt is vállalok...
Biztos voltam benne, hogy valami női nevet olvastam az idomár szó előtt, így aztán rögtön bizarr képek sokasága hullámzott át a szemeim előtt
- Kasumi... nem... Kusumi - igen ez volt a név
- Basszus... - mostanában már magamat is sikerül lefárasztanom - szóval annyira erősnek érzi magát, hogy akár egy maroknyi ember ellen is kiállna?
Az baj... nem kéne kiállnom ilyenek ellen... tutira frontharcos. Elég csak visszagondolni Anattal a baráti meccsünkre, mely alig tartott pár pillanatig
- Pfff... - fogtam a fejem. Igazából fogalmam se volt mit csináljak aznap. Baromira untam magam, így a mob csépelés szóba se jöhetett, az egyedül lazulás is túl egysíkú volt már
- De ha tényleg többen lennénk rá... vagyis ellene... akkor lehet érdemes lenne megpróbálni
1. emeleti aréna, B cella. Mit gondolsz, Fényes?
Simogattam meg szórakozottan a kardom markolatgombját. Hát igen, az antiszociálisok előbb-utóbb képzeletbeli barátokat találnak ki vagy csak simán magukban beszélnek
Megpróbáljuk? Tegyünk egy próbát, nem? A gombon megcsillant a fény egy pillanatra, vagy legalábbis azt képzeltem be. Én is úgy gondoltam!
Így aztán fogtam magam és elsétáltam lö' arénába, kellemesen napos idő volt, amolyan strandidő, meg is fordult a fejemben, hogy inkább visszafordulok, és bevetem magam a tengerbe a negyediken.
De amíg ezen vívódtam, meg is érkeztem az aréna belsejébe, ott torpantam csak meg a porond szélén
- Öm, hello! Danee vagyok, egy bizonyos Kusumi Ayanit keresek... a hirdetésre jöttem-  dobtam fel a témát az egyetlen személynek akit a képernyő közepén észrevenni véltem. Ott gubbasztott a homok kellős közepén.
Hát nem volt egy szótlan lány rögtön tolta a rizsát, nem volt nagy meglepetés, hogy ő az idomár akit keresek. Plusz előkerült az emlegetett pet is.
- Wow, végre nem egy átokverte sárkány! - törtem ki MAJDNEM örömmámorban. Azért olyat nem teszek, de ha őt is köti a gravitáció, akkor egy gonddal kevesebb.
- Nekem megfelel, kedves Ku-su-mi san! De azért inkább megvárnám az erősítést, ha nem túl nagy gond! - azzal elővarázsoltam egy bazi nagy strandtörölközőt, kiterítettem a homokra, majd pik-pakk fürdőnadrágra váltottam
- Én addig napozok! - dőltem le további teketóriázás nélkül

Pontok:
Élet: 20 FK: 16 Erő: 23 Kit: 8 Gyors: 18 Spec: 10 Páncél: 25



//miért a leglustábbnak kell először írnia reagot? QQ

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1527
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4788/5000  (4788/5000)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Atoru on Csüt. Ápr. 17, 2014 1:41 pm

Ez a nap sem indult máshogy, mint eddig: Mob ölés, farmolás, és egyéb ínyencségek. Azonban egy furcsa gondolat motoszkált a fejemben. Szerettem volna egy kis nosztalgia küldetést a régi idők kedvéért az első szinten. Dehát ilyen kinek nem fordul meg a fejében? Csak a legtöbben álmodozásnak hagyják, de én nem fogom. Ha már ezt a fejembe vettem, akkor meg is teszem! Persze részben azért is, mivel így a kisebb szintűeknek is tudok segíteni a fejlődésben, a segítség adás pedig majd levon a számlámból kicsit a sorssal.
Mikor leértem az első szintre, egyből elvigyorodtam. A Kezdetek Városa semmit sem változott azóta, hogy elmentem innen, leszámítva azt, hogy kevesebb a játékos. Azonban remélem,  hogy ez a nyüzsgő város sosem lesz kihalt. Nem is tudnám azt elképzelni, hogy ez megtörténhet. Bandukolásom közben odaértem a Küldetés táblához. Ahhoz most túl lusta vagyok,  hogy egy olyan NJK-t keressek, aki küldetést ad, főleg azért, mivel ezeket a legritkább esetben lehet megtalálni. Persze a jutalom is nagyobb, és néha ritka tárgyakkal is találkozhat az ember. Azonban én most a lehető leggyorsabban akartam valamilyen küldetést találni. Volt ott kincskeresés, bérmunka, szörnyvadászat és hasonló gyakori küldetés, amit akár napi szinten meg lehet oldani. Azonban egy kiírás felkeltette a figyelmemet. A felhívás szerint egy játékos harcos társakat keres, hogy megküzdjön velük. És akármennyien mehetünk! O.O Elég jó játékos lehet, hogy ha vállali annak a kockázatát, hogy akár húsz az egy ellen is lehet a harci felállás. Azonban ha erre kerülne a sor, akkor biztos, hogy átállok hozzá. Közben olvastam tovább is, és kiderült, hogy az illető egy lány! O.o Akkor ha sokan leszünk, tényleg segítenem kell. De várjunk csak! Ki mondta, hogy én menni fogok? Habár... Egye fene! Elmegyek. Még gyorsan elolvastam, hogy hova kéne menni, és már indultam is. Az arénában csak egy lányt és egy fiút láttam. Gondolom majd a lány lesz az ellenfelünk. Így ő hozzá indultam.
- Üdv, Atoru vagyok és a harcfelhívásra jelentkeznék. -mondtam, majd suttogva még hozzá tettem - Ha majd kell segítség, mivel sokan lennénk csak szólj és segítek. - fejeztem be a mondandóm. Ezután ő felsorolta az összes harci adatát. Egy kicsit, sőt, sokkal erősebb volt nálam. Nem beszélve a petről is, ami mellette volt. Ez azért érdekes meccs lesz. Kíváncsi vagyok, hányan fognak eljönni erre a megmérettetésre. De addig át kéne néznem, hogy minden rendben van-e. Potim nincs, mérgem se, így csak a felszerelésben bízhatok. De amíg meg nem érkezik mindenki, addig leülök, hogy nézegessem kicsit a felhőket. Aztán hirtelen eszembe jutott valami! Ha már legutóbb olyan rossz volt a csapatmunkánk a kazamatában - ami nem kicsit volt az én híbám - mi lenne, ha most újra próbálnánk? Ha mást nem is, Lichtet meghívom, legalább majd látja azt is, hogy azóta sokat erősödtem. 8)Azzal gyorsan elkezdtem pötyögni a levelet:

Atoru írta:Szia Licht! Ha van kedved egy kis harchoz, akkor várlak az első szint arénájában. Wink

Többet nem írtam, hadd legyen kicsit sejtelmes. Kíváncsi vagyok,  hogy majd eljön-e. Rolling Eyes

Statok:
É: 10 p; FK: 17; Erő: 13; K: 11; Gy:12; SK: 9; PP: 23

avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 961
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 19
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Cú Chulainn on Csüt. Ápr. 17, 2014 5:33 pm

Gondoltam ma kirúgok a hámból, semmi monoton és egyhangú mob hentelés, csak pihenek, esetleg beülök valahová. Székhelyem még mindig a Kezdetek városa fogadójában volt, nem messze egy hirdetőtáblától. Előtte vitt el az utam egy kávézó felé, ott akartam kezdeni a napot. Aztán az embernek vannak beidegződött rossz szokásai..az egyik ilyen az volt, hogy ránézek a hirdetőtáblára...esetleg meg is állok előtte...esetleg bele-bele olvasok egy-egy küldetésbe, vagy hirdetésbe. Az egyik viszont érdekesnek tűnt, annyira hogy a reggeli itókámat, amiről még nem döntöttem el mi az, megvárakoztassa. Nem hallottam még ilyenről, bár nem vagyok eme kis világban túlságosan tájékozott. Egy játékos, több, más ember, pet ellen szeretne küzdeni.A neve ismeretlen: Kusumi Ayami. Azt írja, tesztelni az erejét. Nos...hősies csatának mutatkozik a vállalkozók részéről. Pont az első szinten vagyok...szórakozni akartam ma...de ez is az lesz...Jó, sikerül meggyőzni magam, nagyon sokat fog várni még rám az az ital. Elindulok a küzdőtér felé, megkeresem az emlegetett cellát és belépek rajta. Idili kép tárul a szemem elé. Atorut látom és Danee-t, ahogy épp napozáshoz készülődik. Pont időben léptem be, hogy elkapjam az ismeretlen lány mondandóját (gondolom ő lesz az ellenfelünk). Megígéri nekünk, hogy nem lesz túl hosszú, főleg, hogy az ő nullázásáig tart a csata. Az elmondottak alapján az sokáig fog tartani...Kusumit nem akartam félbeszakítani, de most már üdvözlöm Atoruékat és bemutatkozom nekik.

-Sziasztok –kezet nyújtok a fiúknak, majd Kusumihoz lépek- Lancer, örülök a találkozásnak. Sok szerencsét a küzdelemben, remélem jól fogunk szórakozni. ^o^/

Előhúzom a felszerelésem, majd intézek még néhány szót Danee-hoz.

-Hogy áll a leendő céhed?
avatar
Cú Chulainn
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2014. Jan. 29.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
270/500  (270/500)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Licht on Vas. Ápr. 20, 2014 9:38 pm

Mostanában szokásom dél környékén felébredni. Ez egy új és számomra idegesítő szokás, de valamiért az utóbbi időben sokáig alszom. Még félig kómásan feküdtem ez ágyban, nehéznek érzetem magam és egyáltalán nem mondhatom magam kipihentnek. Ha már sokáig alszom legalább kipihent lennék, de persze, hogy nem. Fekszem és nézem a plafont. Semmi kedvem nem volt megmozdulni. A pislogást a plafon felé az szakította meg, hogy jött egy üzenetem. Atoru küldte és érdeklődne afelől, hogy van e kedvem egy harchoz. Megmozdulni sincs kedvem, nehogy még harcolni. De nem is fekhetek egész nap az ágyamban és amúgy se lenne jobb dolgom, szóval miért is ne.
Kedvem az momentán nincs semmihez sem. De jobb tevékenységem sincs, tehát részemről rendben. Majd az arénában találkozunk akkor. 
Küldtem egy válasz üzenetet, majd kikeltem az ágyból végre. Az összekaparásommal nem siettem. Idő volt mire fel is fogtam a dolgokat magam körül és nem csak zombi mód kóvályogtam a szobában. Végül csak összeszedelőzködtem és sikerül elindulnom végre. Annyira nem akart telni az idő és fogyni az út, már-már azt hittem sose juttok el az Arénáig. Végre oda értem az Arénához, aztán gyorsan le is blokkoltam és ismét megnéztem azt a rövidke üzenetet amit Atoru írt. De azon kívül, hogy az első szinten lévő arénában vár semmi egyéb nem volt megemlítve. ~Ez hatalmas. Még is melyik szegletébe lehet?!~ Majd nyűgösen sóhajtottam egyet és küldtem még egy üzenetet neki.
Még is az aréna melyik szegletében vagy? Azt már nem írtad le és nem egy kis helyről van szó. Örülnék neki, ha elküldenéd még is az aréna melyik szegletébe menjek vagy annak is, ha kijössz összeszedni az a főbejárat elől. Nekem mindegy melyik opciót választod, a lényeg az, hogy végül megtaláljalak.
Elküldtem az üzenetet és leültem a földre. Közben vártam a választ vagy azt, hogy kijöjjön ide.


Pontok:

Élet: 16 {Hp: 80}
Fegyverkezelés: 10 (+8 )
Erő: 8 (+6)
Kitartás: 6 (+3)
Gyorsaság: 6 (+5)
Spec. képesség: 7
Páncél: (+25)
avatar
Licht
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kusumi Ayani on Szer. Ápr. 23, 2014 7:05 pm

Nagyon örültem, mikor az első személy megérkezett. Gyorsan elmondtam mi a helyzet, aztán mikor petemet kezdtem bemutatni hirtelen kitörése, kissé meglepett, de elmosolyodtam.
- Ha jól értelmezem a szavaidat, harcoltál már idomár ellen. Akkor vagy Shu vagy Peter ellen harcoltál, több játékost nem nagyon ismerek sárkány pettel. Előbbivel még nem harcoltam, de az utóbbi elég… kemény dió… Nyugodtan, ha jönnek, még annak még örülnék is. ja és kérlek a –sant és barátait kérlek, mellőzd a nevem mellől. Nem szeretem annyira ezeket a jelzőket. – mondom mosolyogva a fiúnak.
Azért meg kell hagyni nem sokáig, teketóriázik. Mintha csak valami strandon van, letelepedik, és csak úgy egyszerűen neki áll pihengetni. Hát jó kicsit meglepett ezzel a nagy lazasággal, de különösebben nem zavart. Viszont hamarosan 2 további tag is becsúszott. Őket is köszöntöttem ugyanazzal a bemutatkozó szöveggel, mint Daneet. A két új tagunk Atoru és Lancer. Mily kegyes velem a sors. 3 srác jön majd ellenem. Tűzrózsa nem nagyon fog örülni ez biztos. Viszont mielőtt indíthattam volna Atorut pillantom meg, aki a menüében piszkálódik. Odalépek, majd mosolyogva megkérdezem.
- Levelet küldesz egy külsősnek? Szeretnéd, hogy várjunk még egy személyre? – kérdezem, majd ha bólint, akkor válaszolok – Rendben akkor addig őt megvárjuk. Amúgy.. lehet, hogy rosszul látom, de ott a sávod fölött csak nem a Phoenix céhlogóját látom? Ha jól emlékszem az Judy céhe. – húzom el a számat – Egykor céhtársak voltunk, most viszont nem vagyunk olyan jó viszonyban egymással. Ha már tudunk egymásnak köszönni nyugodt szívvel, akkor már valami baj van biztosan. – tréfálkozok, majd közelebb hajolok hozzá, és azt suttogom – Azért ha szeretnél máshova csatlakozni a Voice, Aincrad első céhe tárt karokkal várja az új tagokat.
Kacsintok egyet a fiúra, majd elkezdek körbe-körbe járkálni a környéken, amivel szép kis virágos mezőt hagytam magam után, hála boss köpenyemnek, ami miatt sajnos minden lépésem után virág nő. Bár jó, mert mindig kellemes illat jár körbe, de rossz, mert egyrészt mindenki tudja, hogy merre megyek, meg néha már légfrissítőnek érzem magam…

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Atoru on Szer. Ápr. 23, 2014 7:34 pm

A lány hozzám fordult, miközben Lichtnek küldtem az üzenetet. Mondanám, hogy irritált, mert így belekontárkodik a dolgaimba, de valamiért nem zavart.
- Öhm… Igen, egy barátomnak küldöm az üzenetet, ha megvárnánk, annak nagyon örülnék. – mosolygok a lányra. Kissé kedves, és van benne valami, ami nem hagy nyugodni. DE nem értem pontosan, hogy mi az. Közben azt is észrevette, hogy melyik céhbe tartozok. o.o Tudják a nevét? Azonban erre jött a még meglepőbb kijelentés, hogy ő Judy régi céhtársa. Nem tudtam hogyan állni ehhez a dologhoz. Kissé talán ő is láthatta a meghökkenésemet, ezért aztán gyorsan válaszoltam.
- És mondd csak, miért lettetek rossz viszonyban? Talán ártott neked Judy? – kérdezem, teljesen tudatlanul. Judy-t az ilyenekkel nem szoktam zargatni, hiszen így is olyan elfoglalt szokott lenni, van, hogy nem látom több hétig. :roll:Viszont hogyha már ez a Kusumi Ayani felhozta a témát, akkor ki kell használni a lehetőséget. Azután pedig a fülemhez bújt, és suttogni kezdett. Azt hittem, hogy nem hallok jól. Ezzel most azt akarta mondani, hogy lépjek k a céhből? Hm… Ki tudja? Talán igaza van. Kellene egy kis változatosság, és az a tény, hogy az első céh a játékban… Ez az egész túlságosan kecsegtetően hangzik.
- Rendben, majd még gondolkozom ezen. – mondom a lánynak. Ki tudja? Talán átgondolom ezt az egészet, és nem sokára egy új céhben leszek. Csak… nehéz lesz ott hagyni a Phoenix-et. Hiszen ők voltak az elsők, akik segítettek nekem, hogy kissé beilleszkedjek ebbe a világba. De a búcsúzás mikor nem fájdalmas? Mindig szomorúak vagyunk, amikor el kell válni, de valaminek a vége, valami újnak a kezdete is. Közben elbűvölve figyeltem a lányt, és azt, hogy mögötte a homokban virágok nőnek ki. O.O Ilyen spéci tárgyat nem lehet csak úgy kapni minden boltban. Inkább úgy néz ki, mint egy szintfőnöktől dobott tárgy. Akkor viszont a párbajt illetően bajban vagyunk. T.T Egy frontharcossal vajon meddig bírhatjuk? Persze már az elején szólt, hogy milyenek a statjai, de arra nem számítottam, hogy a fronton harcol. Közben azt is észrevettem, hogy Licht visszaírt. Az üzenet után gyorsan lenyomtam magamban egy facepalm-ot. Nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagyok. Akkor egy kicsit pontosabban fogalmazok neki.

Atoru írta:Szia Licht!
Bocsi a rossz irány megadás végett, mindjárt mondom pontosabban. A B cellába kell jönni, itt már vagyunk négyen. Homokos terepre számíts.

Kész, üzenet elküldve. Már csak várni kell. Közben valamikor Lancer is megjelent, ami számomra külön öröm volt. Mindig jó ismerős arcokat látni, főleg, ha együtt harcolhatok velük. Kedvesen köszöntem neki is, és vártam, hogy még ki csöppen be ebbe a harcba.
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 961
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 19
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Danee on Csüt. Ápr. 24, 2014 3:10 pm

Miután fellőttem a napszemüveget is, és a leányzó is válasszal szolgált, amikor eszembe jutott valami:
- Yo, Ayani-..., Ayani! - jutott még időben eszembe a urazás/hölgyezés elhagyása - Egyszer futólag már találkoztunk! Ami azt illeti csupán egy gyors adás-vétel volt, de most már emlékszem rá!
- Hai, hai, idomárok ellen igen: Shuhaku... -
kezdtem számolni az ujjaimon közben az eget bámulva révedtem el a gondolataim közt kutatva - Elysion..., Snowcat... és... Timiduson, Anikán és Reginán kívül hallottam már Hisaméről, Chancerynek is van egy macskája, de a nevét nem tudom, és Hinarinak is egy sárkánya... pedig ő tuti nem idomár, és és és... halottam, hogy a legerősebb pet valami főnix! De a nevét annak se tudom, és azt se ki lehet az idomár... deee Hisamével nem harcoltam még, Peter sárkányával, csak Shutól halottam róla, úgyhogy még csak tollaskígyók ellen... de az nehéz...
Aztán elkezdtek szállingózni az emberek: Atoru, Lancer, aztán felfedezni véltem a bejárathoz érő Lichtet is
- Yo Atoru-kun! Mizujság? Egy oldalon harcolunk most is vagy inkább a hölgy oldalára állnál? - dörgöltem az orra alá, miután láttam hogy valamit a fülébe súghatott
- Hai, Lancer-san! - rázunk hát kezet - Ami azt illeti, úgy tűnik, egy hölgyeményt sikerül meggyőzni a céhről, ma-holnap talán már céhház is lesz belőle! Majd küldök üzenetet, ha van fejlemény!
Végezetül odakiáltottam a bejáratnál megpillantott leányzónak!
- Hoi, Licht-sama! Erre, itt vagyunk! - integettem neki egy száll fürdőnadrágban, amit kábé addig is hagytam magamon, mert úgy tűnt a napozásból így nem lesz semmi, így hát sebtiben magamra öltöttem a sok bronzot meg vasat, mármint a páncélt, fegyvert.
- Hát, én készen állok, kedves Aya... ni!

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1527
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4788/5000  (4788/5000)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Cú Chulainn on Csüt. Ápr. 24, 2014 6:02 pm

Spéci felszerelése van a lánynak, szép kis virágmezőt varázsolt nekünk az aréna durva, nem létező vérszagtól bűzlő kopár sivatagja helyett. Gondolom ezt sem egy útszéli árusnál vette. Kíváncsi vagyok hány nap és éjj után fogjuk tudni lenullázni az életpontjait. Legalább hideg kaját hozhattam volna.

Atoru nagyon jól szórakozik leendő ellenfelünkkel, kíváncsiságomnak eleget tenne most egy hallgatózás jártasság...De szerintem az nem túl lovagias és hősies eszköz, nem is fogok belefektetni így soha. Inkább Daneehoz fordulok, és elkezdek beszélgetni vele a leendő céhről.

- Hölgy? – kapom fel a fejem csillogó szemmel- azok mindig jók, színesítik az ember életét...sokkal érdekesebb lesz a céhbeli élet is, hála nekik. \^o^/ -ezen a ponton szállt el a fantáziám egy picit mocskos irányba...Picit? Gyenge szó volt rá, de nem is ecsetelném jobban. Mindenesetre eléggé megtetszett és felbuzdított a céhes dolog, főleg hogy Danee optimistán látja. Szerinte nem sokára már céhházban tölthetem az éjszakát, nem a sok pénzt felemésztő, mindamellett nem túl otthonos fogadóban. \^o^/ Ilyen sok jó hírrel élvezet csatába menni, ameddig majd le nem törli a vigyort a képemről Ayani..miért van olyan érzésem, hogy megfogja tenni? Közben Danee is készen állt a csatára, a rendszer szépen rávarázsolta a felszereléseit. Mindenki készen áll a csatára, bár mintha Atoru még üzent volna valaki után...gondolom bevárjuk őt.

Meg is érkezett Licht, ha jól látom, gondolom őt hívta Atoru. ^o^/
-Szia Licht. –köszönök rá- sok szerencsét neked is! –nem fogom letámandi az információkkal, majd megteszi más helyettem...Felveszem a harci pozíciót és várok.
avatar
Cú Chulainn
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2014. Jan. 29.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
270/500  (270/500)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Licht on Hétf. Május 05, 2014 4:05 pm

Ücsörögtem az aréna bejáratában a földön, közben unottan néztem magam elé és vártam Atoru válaszát. Nem kellet sokat várni jött is a válasz. Felkeltem a földről, nyújtóztam egyet, majd elindultam befelé. Így, hogy már kaptam pontos helyszínt egyszerűbb volt oda találni, bár nem ismerem ki olyan jól magam az arénába, de sikerült elsőre oda lelnem. A belépésem után meg is kaptam a köszönéseket, bár az a tag aki fürdőnadrágban integetett valahogy nem volt ismerős, de kéne, hogy legyen mert tudja a nevem.
-Sziasztok!
Közben a számomra még beazonosítatlan srác elé léptem aki közben felöltözött. Majd elkezdem végig mérni és közben kattogtak a fogas kerekeim, igazából így arcról ismerős csak a neve nem ugrik be, mag hogy honnan is ismerős. De meg kérdezni meg nem fogom, inkább gondolkozom rajta még kicsit. Pár perc gondolkozás után derült égből villámcsapás és eszembe jutott kivel állok is szemben és nem kis meglepettséggel az arcomon mutattam felé.

-Ohh már emlékszem rád, te vagy az a mesemondó vakrandiról! Danee, ugye?
Azért megkérdeztem, mert elég gyér név memóriám van, de csak jól tippeltem. Majd az ismeretlen lányhoz fordulok és bemutatkozom neki.
-Üdv én Licht vagyok. Benned kit tisztelhetek?
Aztán körbe néztem a terepen majd a többieken. Többen fogunk harcolni, de milyen felállásban az jó volna tudni, bár az még jobb lett volna, ha Ato add rendes felvilágosítást az üzenetében, de már mindegy.
-Nos…akkor skacok mi is lesz a pontos hadi felállás? Én csak ide lettem híva, de fogalma sincs milyen rendezvényre jöttem…
Majd kérdőn nézve mindenkire vártam a válaszokat, mert hát csak jó volna tudni, hogy még is mi a pontos fennállás.
avatar
Licht
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 246
Join date : 2013. Oct. 07.
Tartózkodási hely : Valahol, még én se tudom hol... oO

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kusumi Ayani on Hétf. Május 05, 2014 5:09 pm

Végre valahára a 4. személy is befutott. Mosolyogva üdvözlöm, majd kérdéseire boldogan válaszolok is.
- Szia Licht. Nos, akkor neked is elmondom, amit eddig a többieknek. Kusumi Ayani vagyok, idomár, mint láthatod. Petem Tűzrózsa, aki mint ltáhatod a tűzparipa fajába tartozik. Na, ennyit a lényegtelen dolgokról. A számodra lényeges az, hogy Lancer, Atoru és Danee társaságában le kell 0-áznotok az én életpontjaimat. Vagy a petemét, attól függ, hisz az idomár akkor is veszít a harcokban, ha petje meghal. Úgy lett beállítva az aréna, hogyha valaki 0-ázódik a harctérről ki teleportálódva a nézőtérre esik ki, ahol 3 percig szünetelni kell, majd visszakerül a meccsbe, ám ha én 0-ázódok akkor a meccsnek vége, és mindannyian mehetünk a dolgunkra. A többieknek mondtam, hogy amúgy healer vagyok és a 195 HP mellé 5 körönként tudom magam healelni 54 HP ponttal… szóval ne sajnáljatok. Ja és gondolom úgyse várunk senkire így a harcot el is indítom, ha nem haragudtok meg. – mondom, és rá is bökök a START-ra amitől el is kezdődött a visszaszámlálás, majd Danee-ra nézek – Mivel úgy láttam szereted süttetni a hasad kicsit megpirítalak. – kacsintok rá – Tűzrózsa Lángoló Unikornis! Hajrá.
És ekkor jelzett a kürtszó, ami elindította a menetet. A pacim rögvest aktiválta is a kívánt képességet, aminek következtében a vörösen égő csodás lángok körbe vették testét. Hát most hogy belegondolok, ezzel a képivel felgyújtom a lovamat, ami külső hallgatónak elég érdekes lehetne, ha ezt hallja, de hát ez van, most nem tudok mit tenni. Eközben én Ato felé fordulok, és nekiindulok.
- Remélem nem haragszol, hogy nincs olyan orbitális sebzésem, de hát, aki a kicsit nem becsüli… - mondom, majd egy ütést próbálok bevinni a fiú gyomrába, majd utána egy szép jobb horgost a kobakjára, Tűzrózsa eközben megpróbálja legázolni Danee-t.

// 2x támadom Atot (fölső) aki 3-at sebződik (hogy melyik talált azt te döntsed el Ato)

Tűzrózsa támadja Daneet (alsó), sajna mellé. //

Pihikör jelzőm:
Ayani: 2 kör
Tűzrózsa: 1 kör

Lángoló Unikornis sebzésszámítás:
(irányítás+gyorsaság) / 2 = (29 + 32) / 2 = 61 / 2 = 30,5 --> 30 sebzés


Ti találati esélyeitek:
Danee (Sebzés: 23, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Atoru (Sebzés: 13, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Licht (Sebzés: 14, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Lancer (Sebzés: 11, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)

Én találati esélyeim:
Lichtet támadva:
2x Ayani (Sebzés: 3/29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)

Daneet támadva
Ayani (Sebzés: 3/29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)

Atorut támadva
2x Ayani (Sebzés: 3/29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)

Lancert támadva
3xAyani (Sebzés: 3/29, Minden 5. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)

HA VALAKI VÁLTANÁ A MÁSIAKT AZELŐTT KELL MEGTENNIE MIELŐTT A TAG ÍR, PL HA VALAKI ATOT AKARJA VÁLTANI, DE ATO ÍRT ELŐBB AKKOR A SWITCH SIKERTELEN! Köszöntem


A hozzászólást Kusumi Ayani összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 26, 2014 8:51 am-kor.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Május 05, 2014 5:09 pm

The member 'Kusumi Ayani' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Danee on Hétf. Május 05, 2014 5:34 pm

- Ez így kicsit erős... - motyogom halkan, ahogy lehorgad minden lelkesedésem Licht jelzője hallatán - mesemondó, huh? Nem... az egy másik Danee lehetett - húzom el a számat, és inkább a kardomba kapaszkodok.
De egy perc sem telik bele és a kíváncsiságom győzedelmeskedik, a többi meg már jön magától, ömlik ki a számon a szó:
- Neked sikerült bepasiznod, Licht? Mert én még szabad vagyok, ha gondolod, ezután ejtőzhetnénk együtt egyet egy kávézóban, vagy ilyesmi! -
veszem le a napszemüveget, domborítok egy kockahasat mielőtt elfedné a Bronzvért, ami megint csak kockahasat mintáz, de hát az már nem az igaz...
Meg aztán Ayani megint szónokolni kezdett... még épp időben kezdtem neki visszaöltözni teljes vértezetbe. Eltart pár másodpercig mire mindent végig nyomogatok, hogy megjelenjen rajtam. Amíg Licht a használati útmutatót hallgathatja, addig én pont kész is vagyok
- Lángoló? Nagy cucc... -
biggyesztem le a szám Ayani parancsa hallatán - Héj! Hátra az agarakkal, vagyis a lángcsóvákkal! - ugrok hátra inkább ösztönből, mintsem átgondolt taktika részeként. Az Akrobatika 2es végre bizonyíthatja, hogy megérte belefecolni az időm! Ugyan hátraszaltó nem lett belőle, de még időben térek ki a napkitörésekkel küzdő négylábú elöl
Ez a paci veszélyes!
- Húúúzá innen, te lángolt lókolbász! -
ordítok rá dühösen, s már suhintok is, hogy szeleteljek belőle egy keveset, már ha nem túl fürge a szakácsképesítésemhez képest:
- Fényes Vaskard, Lóaprítás! -
azzal egy körbe-pörgő, levegőbe hasító széles mozdulatba viszem bele minden erőmet
Támadhattam volna Ayanit is rögtön, hiszen ő le tudja switchelni a lovát, de a ló is útban volt, fel is idegelt, meg nőt se bántok, ha nem muszáj

//Tűzrózsát támadom, 23 sebzés, ha talál


A hozzászólást Danee összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 05, 2014 5:36 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1527
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4788/5000  (4788/5000)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Május 05, 2014 5:34 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Atoru on Hétf. Május 05, 2014 9:06 pm

Külön öröm volt számomra, hogy Licht is ide talált. Így már négyen álltunk szemben eggyel. Elején kissé unfair-nek is éreztem, hiszen így sokkal több sebzést fog. Azonban az egyensúly mérlege egyből egy szinten volt, amikor újra meghallottam azokat a szép adatokat. Eléggé ügyes lány lehet, hogyha odáig eljutott, és ezenkívül még azt is betudta állítani, hogy az arénában csak az ő kiesése számítson, nekünk pedig regenerálódjon pihi közben. Egyszerűen le a kalappal előtte. Azonban most teljes erővel a harcra kéne koncentrálnom, ugyanis elkezdődött. A pet Danee-t vette célba, aki a szíves üdvözlést viszonozta is. Nem is harcol olyan rosszul. Azonban nekem is figyelnem kell, ugyanis Ayani engem vett célbe. Az első,  hasra mért ütését szerencsésen kivédtem, azonban a fejemet már nem tudtam időben elhúzni. A fájdalom érzéketlenség ellenére is, már reflexből kiböktem egy "Áú"-t. Azonban meglepetésemre, az ütése nevetségesen alacsony volt. Talán azért, mivel a petje a főfegyvere? Vagy csak azért csinálja, mert így imponálna nekem, hogy menjek az Angelic Voice-ba? Ki tudja... Azonban, ha az utóbbi igaz, akkor viszonoznom kell a szívességét. Az első támadással a mellkasát vettem célba, míg a másikat mellé szúrtam. Persze ezt úgy próbáltam tenni, mintha csak elszámoltam volna magam. Azonban aki jó stratéga, vagy eléggé szemfüles, az észreveheti, hogy a második támadásnak sem ereje,  sem pontos célja nem volt. Csak böktem egyet a levegőbe. De mindegy is, azért remélem,  hogy Ayani veszi a lapot, és nem azt hiszi, hogy alábecsülöm.

É: 50 ( full)
P: 20

/Egy vágás Ayani-ba, ha talál 6-os sebzés, a második vágás luft/
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 961
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 19
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Május 05, 2014 9:06 pm

The member 'Atoru' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Cú Chulainn on Pént. Május 09, 2014 2:35 pm

Elkezdődött a csata, pörögnek az események. Ayani Lichtnek is elmondja amit nekünk, csodálkozom, hogy még nem unja meg ugyanazt a szöveget. Mindenesetre nemh iszem, hogy érkezünk még, szóval egy időre félre teheti, és kezdhet harcolni. Ezután Danee bepróbálkozott Lichtnél. Valamiért jóízzüt nevetek rajta, de szurkolok neki, hátha sikerül. \^o^/ Aztán Aya petje, egy –mostmár- lángoló ló, vagy unikornis, mittudom én, nekifut Daneenak. Gondolom ez akar lenni a támadása. Nem volt rest, visszatámadott. Aya Atorut vette célba, de messziről úgy néz ki, mintha bökdösnék egymást, egyiknek sem csökkent túlságosan az életpontokat jelző csík. Lichtet és engem egyenlőre békénhagyott. Társa leszek Daneenak a „lóaprításban”szerintem, a lándzsám segítségével még grillezet lovat is csinálhatunk belőle. ^o^/

-Danee, támadt egy fenomenális ötletem. ._. Ha végigszúrom a lándzsát ezen a lón, akkor csinálhatunk belőle nyárson sültet. Tűz sem kell alá, úgy is ég már. Valakinak van itt főzés jártassága? –nézek körbe, segítő arcokat keresve. Remélem kapok, mert magam nem fog menni. Meg remélem az is leesik nekik, hogy viccelek. A végén még valami gonosz állatkínzónak néznek majd. Lehet nem a legjobb ötlet ezután pont a lovat támadni, mert az csak beigazolja sejtésüket. De bízok én abban hogy ismernek és nem képzelik azt, szóval mégiscsak támadom a lovat, lándzsámat előretartva szúrás gyanánt nekifutok, hogyha szerencsém van és találok, felnyársalom a lovat. Ami gondolom hiába fog megtörténni, a játék rendszerének hála végigsem fut rajta a lándzsa, vagy nem tudom...soha nem próbáltam még lovakat vagy csirkéket felnyársalni itt.
avatar
Cú Chulainn
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2014. Jan. 29.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
270/500  (270/500)
Céh: Anarchisták

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Május 09, 2014 2:35 pm

The member 'Cú Chulainn' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kusumi Ayani on Szomb. Jún. 14, 2014 7:54 pm

Danee szólása Lichtnek kiváltott belőlem, egy jó kis kacajt.
- Gyerünk Danee csak bele a közepébe. – nevetek jóízűen – De szerintem Licht jobban belemenne, ha nem ilyen előkérdést tennél fel neki.
Majd még mindig kuncogva indultunk útnak. Tűzrózsa rohama mellément, de Danee volt olyan óvatlan, hogy aközben csapta meg pici pacim, miközben ő a Lángoló Unikornis hatása alatt volt, így Daneeka sebződött 30-at. Enje benje. Viszont Tűzrózsa élete megcsappant, nem vészesen, de megcsappant. Érdekes egy meccs. Én eközben Atot vettem kezelésbe. A gyomrost elkerülte, de a fejbekólintást nem kerülhette el. Muhaha…. Am... viszont a csapásai kicsit… nevetségesek voltak. Mosolyogva ugrok, el a rohama elöl. Ekkor viszont meghallom Lancer futását, és a szavait. A gyönyörű luftja csak még röhejesebbé tette a szavait, azonban nem bírtam megállni.
- Én Mesteri szinten űzöm, legalábbis a jártasságom Mesteri szintre van fejlesztve, de a lópecsenyét felejtsed el Lancer barátom. Mert erre harapok. – mondom gonosz vigyorral, és nekiesek.
Leguggolva egy forgó rúgással kirúgom a lábát, majd a lendülettel együtt egy ütést mérek föntről a gyomrába. Kemény 6 ponttal sebezve őt. Majd felállok és elállom az útját Tűzrózsa felé menet. Bár még ránéztem, Ato felé is intéztem szavaimat.
- Túl nagy falat lennétek a drága petemnek. – majd egy Lee féle beállást követve intek feléjük – Lancer, Ato csak rajtam keresztül.
Jó persze mivel ketten vannak, nem tudnám megállítani mindkettejüket, de remélem értik a célzást. Ahogy elnéztem nem esett túl nagy feladatot Lancer eltalálása, azaz a Fegyverforgatási képességem jóval az övé felett van. Azaz Tűzrózsa seperc alatt kicsinálná. Atoról nem sok mindent tudok mondani, de őt is sikerült eddig eltalálnom. Danee jelentett azonban a legnagyobb veszélyt. Még szerencse, hogy piszkálgatta Tűzrózsa idegeit. Mindenesetre kíváncsi vagyok lesz-e megint olyan ostoba, hogy megtámadja Tűzrózsát, miközben még mindig aktív a képessége.
- Apropó Licht hova tűnt? – kérdezem, ugyanis a lány hirtelen volt nincs már itt sem volt.
Azért míg eszembe van aktiváltam Dühös funkciót is.

// előző találatok: Tűzrózsa mellé - én 1x találok, 1x mellémegy (3 sebzés Atoruba) – Danee talált (23-at sebez Tűzrózsába, Tűzrózsa képessége visszasebez Daneera 30-at) – Ato csapásai mellé – Lancer csapásai mellé. //

// Dühös funkció kesztyűn aktiválva, Tűzrózsa sebzése 5-tel nő, 3x támadom Lancert biztos találattal 6-t sebezve belé (3. pihikör), Tűzrózsa támadja Danee-t (sebzése 35) //

Pihikör jelző:
Ayani: 0.kör
Tűzrózsa: 2.kör

Jelenlegi életek:














A hozzászólást Kusumi Ayani összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 14, 2014 7:59 pm-kor.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Jún. 14, 2014 7:54 pm

The member 'Kusumi Ayani' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Danee on Vas. Jún. 15, 2014 11:25 pm

- Mit csináltatok Lichttel? Vagy csak gyorsan elosont haza, hogy kicsinosítsa magát a randinkra? - tűnődtem, miután magam is hiába kerestem a csinos leányzót
Sajna a lángoló lánglovag lángló minden igyekezetem ellenére is megperzselt, amint a közelembe ért, pedig úgy éreztem nem érzek iránta semmit sem, de talán csak a páncélomat sikerült megszédítenie állatias vonzerejével, melynek hatására a vértem teljesen elolvadt a közelségétől.
Én meg hoppon maradva, s látva, hogy a szenvedély hőhullámai nem csillapodnak, igyekeztem távolabb lépni:
- Kifejezetten jó ötlet... lenne, Lancer barátom, de úgy tűnik a ló fejében is valami hasonló fogalmazódott meg, ahol is én lennék a frissen sült fogás a terítéken! Azt hiszem, míg az éteri ether el nem fogy a paciból, bármilyen részegség környékezze is ennyire betintázva, hogy ő már szabadon lángol... addig jobb ha a hölgyet táncoltatom meg kicsit pengém élesebbik felével, s meglátjuk, melyikünk az ügyesebb lábú tánc-virtuóz!
- Ayani kedves? -
fordultam hát a lányhoz, s a lót csak mardossák az irigység lángjai, míg hamuvá nem ég - Szabad lesz egy táncra? - hajoltam meg illően, majd hogy felkérésemnek több figyelmet vívhassak ki, kardom rántottam rá. Nem. A másikat. Ami fémből van. Igen, azt.
- En garde! - hasított szavam, s hasított a fényes vaskard pengéje is a levegőbe, egyenest rárontva az idomár-leányra. Léptem könnyed és ruganyos volt, az aréna homokjának finom porát a levegőbe felverve sasszéztam pengetávolságba. Pengém az orra előtt cikázva igyekezett megtéveszteni ellenfelem, ahogy testem, s karom meghosszabbításaként tőrt előre, míg jó magam féloldalasan néztem farkasszemet a lánnyal, akár egy hivatásos bajvívó

//támadom Ayanit, magát, 23 dmg ha talál[/color]

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1527
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4788/5000  (4788/5000)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Jún. 15, 2014 11:25 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Atoru on Hétf. Jún. 16, 2014 11:58 pm

Lancer viccén szívesen nevettem volna, de megembereltem magam és nem mosolyogtam. Csak egy játékos megjegyzést tettem hozzá.
- Ejnye Lanc, állatokat nem eszünk, főleg nem unikornist, ami félig ló. - mondtam viccesen. Azért örültem, hogy a csapása mellé ment, hiszen nem akartam, hogy bármi baja essen a lónak. Habár attól tartok, inkább Lanc-ért kéne aggódnom.
Ayani közben a csapásaim elől könnyedén kitért. Persze ebben benne volt az is, hogy az egyik direkt mellé ment, hiszen mégis csak lány. A lányokat pedig nem bántjuk, legalább is szüleim ezt tanították. De vajon azt tudták, hogy egyszer rabul esek egy játékban és egy nálam sokkal magasabb szintű lánnyal fogok párbajozni? Nem hinném.  Hogyha pedig tudtak róla,  szolhattak volna, hogy ilyen helyzetbe is fogok kerülni, és akkor felkészülök rá. Mondjuk nem túl sok esély lett volna arra, hogy hiszek neki... Mondjuk a jövőbeli énemben is csak akkor bíznék meg, hogyha lenne rajtam bármilyen olyan anyajegy, vagy sebhely, amiről tudom, hogy ő tényleg én vagyok a jövőből, nem pedig valaki más. Viszont egy kissé elkalandoztam.
Ezalatt Aya intézett felénk néhány szót, és a kérdése is jogosnak bizonyult. Licht eltűnt. Lehet, hogy a harc hevében vált köddé, esetleg Danee kijelentésén sértődött meg - na jó, ez nem rá vallana - esetleg az is lehet, hogy megunta és haza ment. Azonban ez a lényegen nem változtat, és csak annyi biztos, hogy elment. Így viszont az erőviszonyok sem ugyanazok, mint eddig, hiszen már 3v1 a játszma... Akarom mondani 3v2, mivel Ayani idomár. Danee, aki hátrahagyta a lovat és Ayanihoz sietett, akinek a harci pozícióját egy kissé komikussá tette az alatta elterülő virágszőnyeg. Hiszen ki harcolna egy virágokat növesztő ellenféllel? Úgy látszik Danee. Én viszont most kissé töprengőbe estem. Most egy lánygyűlölő gonosz sohiniszta ember legyek, vagy egy állatkínzó? Remek lehetőségek. Viszont inkább az utóbbi mellett döntök, Danee mellé már túlerő lennék Ayani-val szemben. Mellesleg pedig pont Aya mondta, hogy a lova életét visszatudja tölteni, tehát nem lesz probléma, ha a pacit támadom. Így meg is indultam felé, de mégis suttogtam egy szót a lónak.
- Bocsánat.

/Két támadás Tűzrózsába, egyenként 6-6 sebzés/
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 961
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 19
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Jún. 16, 2014 11:58 pm

The member 'Atoru' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Atoru on Hétf. Jún. 16, 2014 11:59 pm

A másik kocka facepalm
avatar
Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 961
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 19
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Atoru, Licht, Danee, Lancer vs Ayani, Tűzrózsa

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.