Narancs Part

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Chakna on Szer. Aug. 16, 2017 10:13 pm

Nos, hamar kiderül, hogy Eiki szándéka pontosan az volt a levéllel, aminek tűnt: randevúra hívott… Persze, feltűnt a találkozásaink alkalmával, hogy tetszem neki, épp ezért nem igazán tudtam akkor mit kezdeni a közeledésével… De az, hogy még most, sok hónap után is így érez… Kicsit meglep. Nagyon hamar helyre kell tennem ezt a dolgot… De nem akarom megbántani… Úgyhogy reménykedem, hogy adódik rá ehhez megfelelő lehetőség… Mindenképpen jó döntés volt, hogy eljöttem beszélni vele.
A mosolyát a röpke ölelés után barátságosan viszonzom.  És látom ám azt a zavart pillantást… Lehet nem volt a legjobb ötlet megölelni…
Aztán meg is kell tennem az első lépést a dolgok rendezésében: Tudom, hogy fájni fog neki. De a legkisebb dolgot is szeretném elkerülni amit esetleg pozitív visszajelzésnek vehet.
- Téged is jó újra látni. Igen, mehetünk - válaszolok, továbbra is mosolyogva. 
Pár perc csendet hagyok, utána elkezdek kérdezősködni. Bár, nem zúdítok rá kérdésáradatot, csak egyesével teszem fel a kérdéseimet, ha lehet olyanokat, hogy magától is meséljen.
- Mesélj, merre jártál az elmúlt hónapokban? - érdeklődöm a magam visszafogott stílusában. Egy dolog, hogy nem akarok belebonyolódni mégegy szerelmi szálba… És másik, hogy igenis barátként gondolok Eikire, és hálás vagyok neki. Tudom, nem volt tudatos részéről, de segített nekem, hogy találkoztunk.
Az a 10-20 perc séta elég, hogy megpróbáljam kideríteni mi minden változott mióta nem láttam. Az én esetemben ez jóval nyilvánvalóbb: Többek között ott a céhlogó a fejem felett, a visszafogott mosolyom, állandó jelleggel, és egyébként is sokkal vidámabb vagyok, mint akkor. Illetve magabiztosabb is.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 572
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
649/1500  (649/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Tsujimoto Eiki on Szer. Aug. 16, 2017 11:14 pm

Kicsit fájt, hogy nem fogta meg a kezem, de nem viselt meg túlzóan. Végtére is nem tudom, hogy ő maga hogy érez irántam, így érthető, hogy nem akar egyrészt kínos helyzetbe kerülni, másrészt furcsa lenne, neki gondolom. De hát, na. Így hát lassan leengedem a kezem és biccentek, majd intek neki, hogy kövessen. Kicsit kényelmetlen volt így a séta, de nem akarok erősködni. Kérdéseimre csak úgy-ahogy válaszokat kaptam, szinte olyan volt, mintha hamar le akarta zárni a beszélgetést. Nem tudtam miért. Bár arra következtetek, hogy nagy eséllyel csak nem akar magáról beszélni. Volt már rá példa, hogy nekem is voltak ilyen pillanataim, bár többségében nem adódtak ilyen „problémáim”. Kérdésére egy kissé elgondolkodtam.
-Igazából… Itt-ott… nem csináltam semmi hasznosat (sajnos), emiatt szintet lépni se nagyon sikerült. Pedig jó lenne, mert 40-es szinten az egyetlen kiemelkedő statom a sebzésem… ami… hát jah… leginkább solo playerként nem túl épp szerencsés. – nevetek fel kissé zavartan – Eh… tényleg be kéne már kicsit rúgni a régi motort, vagy soha nem fogok feljebb lépni a „ranglétrán”. 198-t sebzek, de az a szégyen, hogy ezzel az ütéssel még magamat is egy hitelném. Viszont… azért történtek velem is dolgok. Mint látom, te is bekerültél egy céhbe, ahogy én is. Engem Chanchery fogadott meg. Cuki egy céh, bár ritkán találkozok a tagjaival. És neked, hogy tetszik a tiéd. Nem nagyon rémlik a céh jelvény, de biztos jó hely, ha még nem jöttél el.

Eközben a távolban kezd megjelenni a tengerpart jelezvén, hogy hamarosan elérjük a célt. A kezem egy lehelletnyit a lány keze felé indul ösztönösen, de végül sikerült leállítanom magam. Egyszerűen bennem volt az érzés, hogy megfogjam a lány kezét, hogy ezt az utat futva kell megtennünk, egyenesen a hullámok ölelésébe… Ja… Mint valami elcsépelt romantikus filmbe.. pfhuj!!!
avatar
Tsujimoto Eiki
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 303
Join date : 2016. Aug. 22.

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6722/6900  (6722/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Chakna on Csüt. Aug. 17, 2017 11:46 am

Megnyugvásomra nem viseli meg látványosan, hogy nem fogadtam el a felém nyújtott kezét.
Így sétálunk egy-két percig aztán rákérdezek merre járt. Semmi hasznosat, mi? Azt hiszem ez éppen az amit én csináltam majdnem fél évig  miután bekerültem…  Ami pedig a többi mondandóját illeti… Már az első találkozásunkkor is feltűnt hogy sokat foglalkozik vele, hogy mennyire erős… Ez úgy tűnik nem változott.  
- Én elkezdtem haladni, de nem megy valami gyorsan. Sokat kell még tanulnom a rendszerről. - mondom el a helyzetemet tömören. Konkrét kérdések nélkül nehezen beszélek magamról… Sokminden összefügg sokmindennel, majdhogynem minden mindennel, és ne tudom honnan kezdjem, mit hagyja ki, és hol fejezzem be….
Céhbe került, Chanceryébe ráadásul. aminek örülök, mert magányosnak tűnt mikor megismertem… És Chan pedig bár kicsit talán furcsa, de kedves lány, valószínűleg jó helyen van Eiki a céhében.  De ha jól értem ez nem egy olyan céh, ahol szinte családként együtt vannak… Kár… valószínűleg jót tenne neki…
- Igen, találtam egy rendkívül összetartó, kedves céhet. Szinte családnak is lehetne mondani - mesélek én is néhány szóban a céhről. - Nem tudom találkoztál-e már Sayaval, Kiwivel, Junnal, Shuval, Cearral, vagy valamelyik másik taggal… -próbálok tapogatózni, hogy valamelyiküket ismeri-e.
A tengerparthoz közeledve megcsap a sós levegő.
Nem az illata, azt a kinti tengerpartokkal ellentétben nem érezni, inkább a frissessége, és a jóleső hűvössége. Véletlenül téved a tekintetem éppen oda,
amikor Eiki keze egy pillanatra felém mozdul. De ez a pillanat éppen elég ahhoz, hogy megerősítse: Ha nem akarom megbántani, vigyáznom kell,hogy a viselkedésemmel milyen jelzést adok, nehogy félreértse.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 572
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
649/1500  (649/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Tsujimoto Eiki on Csüt. Aug. 17, 2017 7:18 pm

Nem tudtam igazából, hogy ez az „elkezdtem haladni” most jó vagy rossz, sima utalgatás, vagy egyszerűen ő is simán csak annyit csinált, mint én. Kb… semmit. Nos mindegy. Ha ezt is tette (vagy nem tette), akkor sincs róla semmivel másabb véleményem. Ő is ugyanolyan ember, mint mindenki más, magamat is beleértve. Bár… ezek a tömör szavakkal való kommunikáció… hát… kissé talán majd zavaró lesz, de megoldom valahogy. Az a baj, hogy így nagyon nehéz továbbvinni a beszélgetéseket, ha ilyen hamar kifullad egy téma, hisz egy rövid időn belül elég hamar kifogynék az ötletekből, hogy mit dobjak fel, így egy ideig nem is kezdek új témába, csak hagyom az eddig hangzottakat emésztődni, persze miután közöltem vele, hogy elvileg egyik említett céhtagjával sem találkoztam. Legalábbis… nem rémlik a nevük. Lehet összefutottam már egy-kettővel, de így hirtelen most nem ugrik be. További öt perc csendes séta telt el, míg el nem értük a partot, ahol megálltam és elkezdtem vizsgálva a környéket valamiféle büfé után.
- Ahm… Mit szeretnél enni? Valami gyorskaja? Nasi? Vagy valamiféle normális ételt akarsz harapni?
Válaszától függően kezdek neki a kutatásnak, hogy aztán a bő választék miatt a lehető legközelebbi, igényesebb kajáldába, majd miután leütünk az egyik asztalhoz, már intek is az NPC pincérnek.
- Pincér! – jelzek, majd amint ideér Chakna felé intek - Ahm, a hölgy rendel először. Egy összegben fizetünk.
Gyorsan lecsaptam a dolgokat és nem hagytam, hogy Chakna beelőzzön. Tudom, hogy ő nem akar fizetni, de ha nem hagyom, hogy sokáig agyaljon, hisz a pincér vár, így gonosz mosollyal fordulok felé. Csak nem engedi, hogy meghívjam… de én akkor sem adom meg magam!!!
avatar
Tsujimoto Eiki
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 303
Join date : 2016. Aug. 22.

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6722/6900  (6722/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Chakna on Hétf. Aug. 21, 2017 1:53 pm

Látom az arcán… Nem érti miről beszélek… Hát persze… Nem tudja hogy fél évbe került mire rászántam magam, hogy nekiálljak dolgozni azért, hogy kijussak innen, és erősebb legyek, hogy megtudjam védeni azokat, akik fontosak nekem... Nem kezdek ellenben magyarázatba, éd nem is kérdez, így válaszolnom sem kell.
Eddig is keveset beszoltem, és mindig a lényegre szorítkozva mondtam el amit szeretnék. Ez így van most is. Engem nem feszélyez az csend.
Úgy tűnik nem ismerősek neki a céhtársaim. Nos… kicsit meglepő, hogy legalább Shu neve sem ismerős neki, de hát igazából nem tartom elképzelhetetlennek hogy nem hallott még róla.
Milyen ételhez lenne kedvem… Egy pillanatig figyelem a tengert, hagyom hogy a friss tengeri levegő átjárjon… Ehhez a hangulathoz valami könnyű, és egyszerű étel illene…
- Igazából nekem mindegy hol, de valami könnyű ételt ennék most- válaszolok mosolyogva a kérdésére
Találunk egy hangulatos, parti éttermet, ahol mielőtt én tehetnék bármit (ha akarnék Razz) odainted a pincért, és közi, hogy én rendelek először, és egyben fizetünk. Oké… Szóval most a pincér várja, hogy rendeljek, mielőtt még láttam volna az étlapot? Öhm…
A gonosz vigyor láttán majdnem elnevetem magamat. Már értem mire megy ki ez az egész. De nem szállok be a gyerekes versengésbe. Ha ennyire fizetni akar, hát fizessen…
Mindenesetre gyorsan beletemetkezve a kínálatba igyekszem nagyjából 3 másodperc alatt eldönteni mit kérjek, ha már a pincér vár. Végül a paradicsomleveshez kapok kedvet, így azt kérek a pincértől. Eikié a terep, hogy rendeljen. A pincér pedig kezd kissé türelmetlennek kinézni… Mosolyogva figyelem hogy vajon milyen hamar választ.

Ha megtörtént a rendelés, akkor nem maradok csendben sokáig.
- Szóval, azt mondtad semmit hasznosat nem csináltál az emúlt fél évben. - kezdek neki - Volt valami oka, vagy egyszerűen így alakult? - kérdezek rá, ezzel remélve beszélgetést indítani.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 572
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
649/1500  (649/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Tsujimoto Eiki on Szomb. Aug. 26, 2017 7:18 pm

Kissé elgondolkoztam a lány kissé furcsa kérésén. A könnyű étel nem egészen olyan dolog, amit egy beülőbe csak úgy meg lehet tenni. Ott általában az ilyen étkek igazán ritkaságszámba mennek, így nagy valószínűséggel nem lesz megfelelő Chakna számára egy egyszerű kis, sima büfés kiruccanás. Hm… Hát igen az nem lenne túlságosan szerencsés. Viszont akkor muszáj kicsit mélyebbre nyúlnom a zsebembe, bár kifejezetten nem is bánom. Úgy döntöttem egy viszonylag nagyobb étterem féleséghez hozom el, mely közvetlenül a tenger partján áll, így miközben vacsorázunk, csodás kilátás nyúlik a teraszról a nyílt tengerre. Igazából elég gyakran szeretek merengeni a dolgokon mostanság, főleg ha valami váratlan jött közbe. Így hát ez számomra pont tökéletes helyszín. Hamarosan kijelentem, hogy én fizetek, mely nekem úgy tűnt valamiért nagyon mulatja társnőm. Viszont nem kérdezek rá. Helyette hagyom, hogy rendeljen, majd miután én következtem én viszonylag ráérőssebben, de elég hamar eldöntöttem mit akarok.
- Én nekem ez Lazac, édes-savanyú mártással, rizsgombócokkal tűnik szimpatikusnak. Most nem kívánok levest. Italnak… hm… hozzon, legyen szíves valami jó minőségű bort.
A rendeléseinket leadtuk, és hamarosan meg is hozták a bort, bár levesre és húsra még pár percet várni kell, de addig legalább tölteni lehet. Kibontom a bort, s közben Chaknához fordulok.
- Remélem nincs gondod a vörös borral Chakna. Szívesen koccintanék veled, ha nem bánod.
Amennyiben bólint, töltök neki is és magamnak is, miközben figyelek, hogy természetesen mindkettőknek a boros pohara, csak fél adagra legyen teli. Nem a bor íze miatt, szimplán, azért mert éhes gyomorra nem kell sokat inni. Bár itt nincs komolyan hatása, a hatás egyszerűen berögződött, így ezzel nincs mit tenni.
- Szimplán csak így alakult. - felelem a kérdésére - Nem vagyok az a küldetésező fajta, de a jelenlegi szintemen a szörnyek már túl erősek soloba, így mivel nincs sok ismerősöm inkább nem kockáztattam. Veled mi a helyzet? Ahogy nézem sokat változtál. Ennek van valamilyen oka? Márha lehetek ilyen merész, hogy megkérdezem.
avatar
Tsujimoto Eiki
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 303
Join date : 2016. Aug. 22.

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6722/6900  (6722/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Chakna on Kedd Aug. 29, 2017 10:59 pm

Látom furcsának találja a kérésemet…Mi furcsa ebben?  Elég tág fogalom, hogy "könnyű étel…" De se ő, sem én nem akadunk fenn ezen túl sokáig, és bár nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy jó ötlet, ezúttal rá bízom a vezetést.
És úgy tűnik mégiscsak jól tettem, mert a hely maga lenyűgöző… Be kell vallanom, helyszínek terén van érzéke a romantikához…
Én jól mulattam rajta, ahogy próbál elég érdekes módon érvényt szerezni a szándékának… Pedig igazából elég lenne, ha megkérne, hogy engedjem, hogy fizessen… Nem engedem szívesen, de ha ragaszkodik hozzá, nem rontom el az örömét.
Nem lepődöm meg, hogy bort is kér… Már az első alkalommal is ezt tette. Ahogy ugyanúgy meg is kínált belőle mint most. És én meg ugyanúgy mosolyogva rázom meg a fejem, és utasítom el az alkoholt.
- Ne haragudj, Eiki - kezdek neki szóban is - De nem szeretem az alkoholt. - közben azért barátságosan mosolygok hozzá.
Érdeklődve hallgatom, amit  kérdésemre válaszolsz. Szóval innen fúj a szél… Nem szereted a küldetéseket. Inkább vadászol a megélhetésért, de elértél oda, hogy csapatra van szükséged.
- A céhtársaid biztos szívesen segítenek ha szükséged van támogatásra, és amiben tudok, én is. - teszem hozzá, kicsit halkabban, szinte súgva a végét, mert tartok tőle, hogy félreérti, és valami kellemetlen szituáció lesz belőle.
Elmosolyodom a kérdésedre. Már hogyne kérdezhetnél ilyet. Lehet, hogy ez lesz az a lehetőség, amit ettől a találkozótól reméltem…
- Nagyon nagyon sok minden - - kezdek bele - Sok emberrel ismerkedtem meg. Nagyrészük ahhoz a céhhez tartozik, amihez csatlakoztam. - kezdem a céh felől - Köztük van a te céhvezéred, Chan, két fogadott húgom, Seishin és Liese. És közöttük van Tachi, akit azóta sem igazán tudok hová tenni, de a felsoroltak közül a legközelebb áll hozzám. - közben a tekintetét fürkészem, hogy meglássam benne, hogy felismeri-e valamelyik nevet Chanén kívül, és hogy elért-e hozzá a burkolt üzenetem.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 572
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
649/1500  (649/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Tsujimoto Eiki on Vas. Szept. 10, 2017 11:14 am

Rendeltem magamnak ételt, ahogy a bort is, azonban úgy tűnt társnőm nem annyira támogatja a szeszes italokat, még akkor se, ha ez csupán bor. Mindenesetre nem erőltetem, helyette megfogom a saját poharamat és megtöltöm. Aprót kortyolva megízlelem a nedűt. Nem volt valami jó, de rossznak sem lehetett mondani. Olyan… középkategória. Miután letettem a tartóra a lány felé fordulok.
- Semmi baj Chakna. Nálam ez csak szokás. Előszeretettel iszok a hal és húsételekhez egy kis vöröset. Ez egy családi szokás. Apám mindig az állítja a húsételek előtt kötelező a bor… és hát rám ragadt. – mosolygok rá.
Ennek ellenére viszont nem folytattam további indokokkal. Amit mondtam valóban igaz volt többek között, viszont azt nem tettem hozzá, hogy jó atyám csak a kifogásokat kereste sokszor, hogy egy újabb adag üvegbe belekezdhessen. Én viszont ténylegesen a húsételek mellé szeretek csak inni, vagy ha tényleg az a végcél, hogy kicsit becsiccsentsek. Szerencsére utóbbira elég ritkásan vetemedek. Kérdésére őszintén feleltem, hisz igazából többségében nem szeretem a ferdítéseket, féligazságokat, ha komolyabb téma kerül szóba. Válasza viszont mosolyt csal az arcomra.
- Persze, hogy ott a céh, de világéletembe solos voltam. Érthető szerintem, hogy kicsit szokatlan a csapatosodás. Viszont aki igényli a pallosom, azt nem utasítom vissza.
Kissé furcsán hangozhatott ez a kijelentés és annak ellenére, hogy nem volt szándékomban, de kissé perverz értelme is lehetett a mondatnak. Mondjuk az a része is többnyire igaz :3 /nyeheh/. Viszont (szerencséjére) nem tűnt fel nekem a végének különös csengése. Nem gondoltam semmi rosszra igazából, ez egy olyan támogatás, amelyet a barátainknak illik megadni, így semmi kivetnivaló, vagy félreérteni való nem volt Chakna kijelentésében. Viszont kíváncsian hallgattam a válaszát a kérdésemre, miközben aprókat kortyoltam a borrol. A nevek közül csak kettő csengett ismerősnek. Ebből az egyik egyértelműen Chan volt, nos a másik….
- Én a helyedbe nem igazán bíznék abban a Tachi gyerekben. Nekem túl sunyinak és álszentnek tűnik. A stílusa se a legmegnyerőbb… - egy ideig még morfondírozok, de végül azért elmosolyodok – Hm… lehet, még mindig bennem van egy kis „Méreg” azután, hogy elküldött mindenkit a bossról… nem tudom… Mindenesetre nem rám tartozik, kivel barátkozol. – mosolygok rá bíztatóan – Ha bajba kerülsz, csak szólj és megyek. Apropó baj… Anno küldtél egy üzenetet valami ismeretlen személyről meg valami kastélyról azt hiszem… Akkoriban épp kazamatáztam szóval elég későn értesültem… vettem észre az üzenetet. Azt látom, hogy ép vagy, de mond csak mi lett a vége? – teszem fel a kérdést kíváncsian.
avatar
Tsujimoto Eiki
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 303
Join date : 2016. Aug. 22.

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6722/6900  (6722/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Chakna on Szomb. Szept. 16, 2017 6:19 pm

Elvek.  Eldöntöttem, hogy nem teszem ki magam (mégegyszer) mindannak, ami a mértéktelen alkoholfogyasztás következménye lehetne. Ehhez pedig úgy a legkönnyebb tartani magam, hogyha egyáltalán nem iszom alkoholt, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve. Ez nem ilyen.
Elmosolyodom, amikor magyarázatot fűz hozzá, miért rendelt bort. Nem, eszembe sem juntott azt feltételezni, hogy részeges lenne… Annak félreérthetetlen nyomai vannak, amik rajta nem kátszanak.
Úgy hallgatom a reakcióját, hogy ha valamit félreértelmezett, amit mondtam, akkor gyorsan korrigálhassam, mielőtt komolyabb félreértés lesz belőle. 

- Persze, érthető, ezért is jegyeztem meg. Hátha így majd előbb eszedbe jut, hogy van kitől segítséget kérned. -
Tachi megismerése óta nem kerülik el a figyelmemet a félreérhető mondatok, most is tudom, hol lehetne félreérteni amit Eiki mondott. De azt is, hogy neki nem állt szándékában a szavak többféle értelmével játszani. Sőt.. Talán fel se tűnt neki, ha jól látom, hogy félreérthetően fogalmazott. Úgyhogy egyszerűen mosolyogva reagálok neki. Érdekes egy figura Eiki… van benne egyféle ártatlan kedvesség… Ugyanakkor pajzánság is.
Ahogy Tachiról beszél egyre szélesedő mosoly játszik az arcomon. "Sunyinak és álszentnek tűnik"… Ha tudnád, Eiki, milyen jól látod…
- Mert sunyi, és álszent. Amikor az akar lenni -felelek mosolyogva. Nem teszem hozzá, hogy a stílusa viszont… a tenyérbemászóságig megnyerő… De hát nem is emiatt szerettem bele… Megüti a fülemet, hogy van benne némi méreg.
- Elmeséled, mi történt? - kíváncsi vagyok. Valószínűleg volt oka, ha Tachi nem engedte a többieket a bosshoz. De gyanús, hogy nem egyedül ment be.
Nem érzem szükségét hogy válaszoljak a felajánlására. Megteszi a szavak helyett a hálás tekintet, a mosoly, és a bólintás, ami jelzi, hogy úgymond "tudomásul vettem".
Hiretlen kell néhány perc mire eszembe jut, hogy mikor küldtem neki üzenetet. Utána viszont megintcsak mosolyogva röviden összefoglalom neki.
- Az első eset az első szinten volt, az erdőben. Kaptam egy névtelen levelet, ami egy romos kunyhohóz hívott. Gyanúsnak tűnt, úgyhogy küldtem egy jelzést azoknak, akik a barátlistámon vannak. Végül kiderült, hogy a … volt céhvezérünk, Jun csalt oda, minden ártó szándék nélkül. - kezdem az időben korábbi élménnyel, aztán folytatom. - A másik pedig… Nos egy hiba miatt a 20. szint helyett a 19.-re keveredtem. Gyorsan el is tűntem volna, de utána kellett járnom valaminek, és végül egyedül nem is tudtam volna kikeveredni a szintről. Tachi és Kiwi viszont segített. - ne véletlenül emelem ki, hogy kiknek a segítségével sikerült végül megoldani a problémát odafent. Szeretném, ha kicsit más oldalról is látná a barátaimat. 

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 572
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
649/1500  (649/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Narancs Part

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.