You kun vs Zsiráf

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Pént. Jún. 06, 2014 10:19 pm

Felhívtam. Volt vele tervem. A levél tartalma csak ennyiből állt. "Gyere délben az első szinti erdő sztyeppés területére." Direkt csak ennyi volt, és direkt nem védett területre. Had féljen, meg amúgy is, elég nagy már a szintje a gyereknek. Kíváncsi vagyok hogy fog fogadni. Elvégre eleddig nem fogadtam se levelet, se semmit senkitől. Ezt a tiltást a mai nappal ünnepélyesen is berekesztem. Hehe. Nem igazán voltam kíváncsi rá mikor lekerültem ide, azonban volt valami. A terv! Láttam én is, ahogy valószínűleg mára már mindenki Aincradban azt a bizonyos felhívást. AincradStars. Valami nyugati sémára épül ez is biztos, azonban ha valamiben, akkor mi, Japánok abban vagyunk a legjobbak, hogy megmutassuk magunkat a világnak. Megmutassuk milyen jók is vagyunk.... mindenben. 8)Erre viszont kellett egy statiszta. You kun. Rolling EyesÉs gondoltam felevelenítem a régi barátságot egy könnyed mobolással, nah meg eszébe juttatnom, hogy mégis csak megmentettem az életét. :3 Szóval lényegében tartozik nekem, muhahaha :PAmúgy is jön ha én mondom neki, szóval úgy se fog ellenkezni. Volt a tervemnek egy másik része is, de azt később. Előbb You kunt akartam beszervezni.
És lám, meg is érkezett  a nap fénypontj...ához. 8)Alacsony, zömök gyerek, nagy, nyílt tekintettel, érzékeny mimikával és mindig lelkes jellemmel. Ez volt ő, Youta. De röviden csak You kun. Rolling Eyes
- Miért nem írtál rám egyszer se QQ!? - még elém se ért, de már ezzel kezdte. Láttam az arcán, hogy érzékenyen érintette a kis bújocska. Mindjárt elsírja magát. facepalmÉrzéketlenül álltam egy helyben ő meg odaérve folytatta. - Azt hittem, hogy meghaltál, de nem volt kihúzva a neved. Nem tudtam, hogy mit csináljak Ryuu! QQ -
- Remélem fejlődtél azért valamit közben. -
- Igen...
- Jó. x3 - Rám nézett és már nyitotta is a száját. - Félelmetes vagy, amikor így vigyorogsz. - A csapatunk újra összeállt.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Szomb. Jún. 07, 2014 9:26 am

Gyönyörűséges napunk van. A nap sugarai át sütnek a fák lombjain, az erdő mobjai olykor-olykor átrohannak egyik bokorból a másikba, a madarak csicseregnek méghozzá velem egyetemben. Ezúttal nevemhez hűen verébként ücsörögtem egy öreg tölgy tetején és figyeltem az alattam elterülő erdőt. Érdekes, hogy emberként fele ennyi mob sem látható, igaz ezek inkább dísz mobok mint sem harci szörnyek. De ez is azt bizonyítja, hogy átalakulva nem vesz tudomást rólam Aincrad élő világa. Egyébként valamiért most még kellemes érzéssel is töltött el csak így ücsörögni a fán. Olykor-olykor kiadok egy-egy csicsergő hangot amire vicces módon néha még válaszol is az egyik „fajtárs”. Idilli hangulat, vagy minek is hívják. Azonban egy ideje már nem láttam semmilyen mobot. Kicsit furcsállottam is, hogy így eltűntek de hamar megértettem az okát mikor egy fekete hajú srác bukkant föl. Nem igazán vett észre, vagy ha igen akkor se törődött velem. Miért is tette volna? Én csak egy ártalmatlan veréb vagyok :3. Még ha rendelkezik is bármilyen észlelő képességgel ezen a látszaton akkor sem tud változtatni. De a fiú simán tovább állt.
~ Merre tartasz dicső harcos?~ Tettem fel magamnak a kérdést és kinyújtóztatva a repülés előtt a szárnyaim követtem a fiút. Útja egy meglehetősen sík területre vezetett, legalábbis az eddigi erdős részt alapul véve. Egy viszonylag még közeli fán telepedtem le és figyeltem őt. Nem nagyon csinált semmit, egy ideg, majd ennek az oka is kiderült. Várt valakire. Nem telt bele túl sok idő, hogy egy kis zömök testű srác bukkanjon föl és hisztizve köszöntse a rá váró másik fiút. Nem értettem meg minden szót de amit kivettem abból nekem az jött le, hogy itt szimpla mob vadászat lesz.
~ Unalmas!~ Állapítottam meg és lendületet véve tovább repültem. Szándékosan, viszonylag alacsonyan akartam elrepülni felettük és talán ez is volt a szerencsém. A képességem hirtelen megunta a veréb alakot és úgy döntött ezt úgy adja tudtomra, hogy pingvinné alakulok. Madárnak madár volt ez is, csak nem annyira röpképes. Kétségbe esetten csapkodtam, hátha meghazudtolom a gravitációt ez azonban nem jött össze és egyenest a fekete hajú srác tarkóján landoltam.
- Jövőőőők! – Kiáltottam el magam a becsapódás előtt aztán még szándékosan rá is csimpaszkodtam a fejére. - Pingvin ölelés! :3 - Fúrtam bele a fejem a hajába.


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Szomb. Jún. 07, 2014 3:46 pm

Az történt, hogy leálltam vele dumálni. Persze nem igazán, kit érdekel, hogy ő mit csinált és hogyan, míg el voltam? Rolling Eyes Engem aztán egy picit se. A lényeg, hogy itt van, és még erősödött is elmondása szerint. Jó lesz egy darabig testőrnek. Razz Nem igaz, hogy szívtelen lennék, jut eszembe, egyszerűen csak mondhatjuk úgy is, hogy haszonelvű vagyok. Ezzel nincs semmi baj. Attól még haverok vagyunk. Felvetem You kunnak, hogy mutassa meg mit tud, mire pofákat vág, nah meg mentegetőzik, hogy most nincs is semmiféle mob. Ehh, hát ez igaz. De attól még vele leállhatna ktzni. Ez persze eszébe se jut, nem mintha megerőltetném magam ilyenekkel. Rolling Eyes Nem izgat a fölöttem elrepülő madárka. Észre se veszem. Csak a háttér egyik eleme. Mert ugye senki sem figyel mindenre, mikor épp fontos dolgot hoz elő. Ha lenne észlelésem, akkor se hiszem, hogy arra pazarolnám, hogy az erre tévedő ártalmatlan mobokat figyeltessem vele. Youtára koncentrálok, habár ezt is csak úgy félvállról.
- Hallottál már az AincradStarsról? -
Vetem fel a gyors kérdést. Elhűl, lesápad. Már előre tudja, hogy mit akarok vele csinálni. Nem egy észkombájn a gyerek, de már eleget lógott velem, hogy tudja mire gondolok ilyenkor. Ez még akár veszélyes is lehetne, ha nem ő lenne az. Rolling Eyes Ezért bírom Youtát. Sose tudná felhasználni a megszerzett információit. xP
Aztán meg Őőő-zik. Elhúzom a szám.
- Fellépünk ott. x) - Jelentem ki cinikusan és egyben nagyon is határozottan. Időt se hagyok neki, hogy ellenkezhessen. Nyitná a száját, azonban ebben kivételesen nem én állítom meg.


Az épp fölém érő háttérkép megváltozik. Én csak a rám vetülő árnyékot érzékelem, de az előttem álló srác arckifejezésévből többet is leolvashatok. Majd egy hang és a birtokosának súlya.
Nincs súlyemelésem! Shocked
- P-p-pi pi pingviiiin?!?! :O -
Hátra csúszom, de nem esem el "hála" a nagy kardomnak, mely a súly alatt belefúródott a földbe. Így viszont engem kedvére szorongathat a beszélni tudó madár.
Épp, hogy csak a lábammal tudom tartani magam.
Nem akarok beszélni, de muszáj. Nagy nehezen nyögöm ki, amit akarok. Ekkora égést. >.> Ki a fene ez? Shocked
- Ne-nem bírlak el! @.@- Nagyban lehet látni, hogy csak a kard tart minket. Youta meg használhatatlan. Én azonban nem akadtam ki. Nah és akkor egy pingvin, de engedjen el! Mad A karom két oldalt széttárva és hiába kalimpálok vele csak mutatvány, semmi több. Engedj el! Nem kapok levegőt! No

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Csüt. Jún. 12, 2014 10:36 am

Az egyik srácot eléggé váratlanul éri a repülő pingvin megjelenése, vicces arckifejezése meglehetősen szórakoztató a hebegése pedig csak a jéghegy csúcsa.
- Pingvin bizony. – Mosolyodom el, már amennyire egy pingvin képes arra, hogy mosolyogjon. A landolási zónám is viccesen reagálta le a történéseket. A kardja beleállt a földbe és talán ettől nem dőlt hátra de ahogy ott kalimpált a karjaival és kétségbe esetten próbált talpon maradni. Még a végén jót mulatok a két fiún.
- Ha nem bírsz el talán akkor jobb lenne valami könnyebb. ^^ - Vetem fel az ötletet a fiúnak és a terv az volt, hogy egy tengerimalaccá alakulok ehelyett egy kutya alakját vettem fel. Ez még nem lett volna probléma ha mondjuk egy Chiwawa vagy egy palotapincsi formáját öltöm magamra. Azonban egy jóval testesebb példány jutott nekem. Egy újfullandi kutyus. ^^ Szeretettel ölel, Suzu. Minden esetre ez így még murisabb is. Ha még képes megtartani akkor sem szállok le róla hanem a nyelvem lógatom és megpróbálom megnyalni az arcát. De ha össze is szakad akkor sem tágítok egy ideig hanem akkor is megnyalom, majd úgy helyezkedem, hogy a farkamat csóválva direkt az ő arcát csapkodjam vele. :3 Aztán mégis csak feltápászkodok egy kis idő elteltével és vagy a folyamatos unszolás hatására, arrébb cammogok és leülök szembe a két sráccal. Farok csóválva és logó nyelvel lihegve. Aztán gyorsan vissza is alakulok emberré így már török ülésben, a valódi formámmal ülök velük szemben és mosolygok.
- Férfi létedre nem vagy valami izmos ha még egy pingvint sem bírsz el! – Cukkolom még őt egy picit pluszba. Persze tisztában vagyok vele, hogy itt a muszklik nem érnek semmit de attól még jó őt heccelni.


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Csüt. Jún. 12, 2014 12:48 pm

Hát igazán megtisztelő a sztyeppén egy pingvin, főleg ilyen ragaszkodón belém kapaszkodva, de már igazán leszállhatna rólam. Fájni ugyan nem fáj, és már szinte megfullaszt Youta röhejes pofája, de attól még elég kényelmetlen ez a test tartás, és hát szó mi szó, a tudtára is adom a fura alaknak. Youkun, Youkun meg hozza a formáját, ahelyett leszedné a nyakamról. Elképed, és meg se moccan, ennyire számítson rá az ember, mikor bajban van. Cshh. Majd jött mögüllem, egészen közel a fülemhez a bántóan hangos megjegzyés, hogy akkor "legyen valami könnyebb", majd Youta arckifejezése egy másik értelmetlen alakot öltött magára. Azok a kikerekedett szemek, istenem lol. Kami samaaa \o\ Ez neked könnyebb??? Egy még nagyobb teremtmény nehezedett rám, ezzel párhuzamban rogyott meg a térdem és hálát adtam a szerencse istenének, hogy a kardom nem süllyedt olyan mélyen bele a földbe és kiszakadt. Estem egy hasast, a kutyuli ~ mint kiderült ~ élvezettel nyalta fel a port az arcomról, majd söprögette le a nyálat is a farkával. De megérte. Nem szeretnék a saját kardomtól sebzést elszenvedni. No Elvégre védett övezeten kívül vagyunk. Suspect - Igazán segíthettél volna Youta >.> - Vetem oda, amint lemászik rólam zaklatóm. A srác meg még mindig földbe gyökerezett lábbal mered a..... lányraaaa! O.O - Wow! - Jelentem ki én is, nem foglalkozva a szavaival, majd elmosolyodom, s csak hozzá teszem az igazságot, enyhítve a rajtam ért sebet. - Fél percembe se telik beszereznem egy erre alkalmas jártasságot és meg tudnálak pörgetni a fejem fölött jóval nehezebb formában is. ˇ^ˇ - Aztán leporolgatva magamról a még megmaradt port, meg ugye a maradék nyálat az arcomról, fel is állok teljesen. - Ez a speciális képességed? - Egyszerű érdeklődés ez az irányomból. Valóban tetszetős képességre tett szert, ami azt illeti. És jól használja ki. A csaj ~ ha valóban csaj ~ elég nagy troll ahhoz, hogy esélye legyen arra, hogy megkedveljem. ^^ - És csak létező állatokká tudsz átváltozni, vagy mobok is mennek, esetleg kitalációk? Surprised - Folytatom, ha az előzőre igen a felelet. Youta meg megkukult. Jellemző. wtf Pedig engem szívatott a kis csaj, nem őt. >.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Csüt. Jún. 12, 2014 2:44 pm

Igen, sejtettem, hogy a srác nem fogja sokáig bírni és annak rendje és módja szerint össze is szakadt a termetes kutya, azaz az én súlyom alatt. A másik srác meg csak lesett mint Rozi a moziban főleg akkor mikor visszaváltottam az eredeti alakomban. Legalább ez működött rendesen. Jó pofa volt a srác ledermedve, kíváncsi lennék mire is gondolhat.
- Meglepődtél? Nem számítottál ilyen fordulatra? Esetleg az zavar, hogy lány vagyok? Vagy a szépségem tett ily merevvé? – Bombáztam meg a fiút a kérdéseimmel némi gúnyos kacérkodást is bele véve a hangomban az utolsó kérdést pedig egy halk kuncogással toldottam meg, kihangsúlyozva a kérdés kétértelműségét, hogy még inkább zavarba hozzam a már amúgy is sokkban lévő fiút.
- Sikerült felállnod? – Vetettem oda a másik srácnak aki egy szintén sokat mondó” wowal” reagálta le a mutatványom és közben őt is igyekeztem zavarba hozni igéző tekintetemmel. Ez a nézésem még a megjegyzésére sem változott, arcom meg se rezzent és ugyan azzal az arckifejezéssel igyekeztem neki válaszolni.
- Abban az esetben akár felléphetnénk egyűt a közelgő Aincradstarson valami féle akrobatikus tánccal. Mit szólsz? – Vetettem oda kérdést az ő kérdésére csupán egy mosoly kíséretében bólintottam. Ennél többet nem is kell tudnia, legalábbis így gondoltam, de ő azért tovább kíváncsiskodok.
- Nos… - Picit elgondolkodtam a kérdésen. Egyrészt mert bugyutának tartottam. Igaz magam se próbáltam még a képességem határait de ha abból indulok ki, hogy ez egy játék, nyilván csak azoknak a lényeknek az alakját tudom felvenni amiket a készítők lemodelleztek. De jobb is így mert ez a kérdés eszembe juttatott egy kis játékot. Egy csipetnyi füllentést. :3
- Nos, kis gyakorlással bármilyen lény alakját fel tudom venni, akár kombinálni is tudom őket így elméletben képes vagyok rá, hogy kitalált lények alakját is felvegyem. De ez már egy bonyolult ága az alakváltásnak amire anya még nem tanított meg. Viszont hét éves korom óta tanulom az alakváltás művészetét így a legtöbb normál állat formáját képes vagyok magamra ölteni. – Adtam meg a fiúnak a részletes választ. Ezután pedig lássuk miként is reagál a hallottakra ^^


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Szomb. Jún. 14, 2014 6:29 pm

Hiába beszéltem ennek a szőkés-barna tökkelütöttnek, az csak meredt előre. >.>/ A csaj meg húzta a fejét, hát ezen besírok. Jól forgatja a szót, és hát ez a gyerek a legjobb hallgatóság. Úgy belevörösödött, hogy majdhogynem színt váltott. Nagyjából ekkor álltam fel, és reagáltam le a csaj.... értitek, az előbb még egy pingvin volt, utána meg egy bernáthegyi, vagy mi a fene, aztán egy nőci! - Wow! - Elismerésem, jó kis spec képi, meg is jegyzetem neki, addig Youta felém fordította fejét, de olyan ütemben, hogy azt egy lajhár is megirigyelné. A feje meg szinte már már gőzölt. Höhö, igazán mókásak voltak a sao informatikusai. Elvigyorodtam és hátba veregetem a haverocskámat. - Be ne lázasodj nekem. Felborítanád a világ működését vele. - A csaj meg élvezte a helyzetet, ami azt illeti, én is! *.* Jah és igen, állok mint a cövek. Cool De nagyszerű dolog, hogy bekapcsoltam az etikai módot. Neutral A magyarázatomra, pedig újabb érdekes ötlettel állt elő. - Óó, miért ne? A Hip-hophoz mit szólsz? Megpörgetnélek kétszer aztán átvetnélek a lábam közt és feldobnálak, te meg elrepülnél mint a madár. Surprised - Vagyis madárként, de ha már így mondtam ki, akkor így is marad. xP Ahogy rákérdeztem a speciális képességére, látható volt rajta, hogy habozik megválaszolni azt, majd egy "Nos"-al indított. Közben Youta rendezte magát, azonban még mindig egy hatalmas pír terült el az arcán. Odahajoltam hozzá, s ha a lánynak nincs hallgatózása, akkor nem hallhatta, ahogy kiejtettem a számon azt az egyszerű szót, hogy ; "Tetszik?" - Na de Ryuuu >.< Neh neh..nnnhhh >////> - A lány azonban bele kezdett egy felettébb mulattató kis mesébe. Ránéztem a csajra, majd Youtára, s a következő pillanatban elkaptam a gyereket fél karommal és magamhoz húztam, úgy nevettem hosszú percekig. - Ha-ha-hallod ezt Youkun*? -
- Ne hívj íígy. >.< ... fő-főleg ő előtte. Embarassed -
- Egy animágussal van dolgunk! Micsoda, micsoda szerencse! Höhöhö, könnyesre sírom magam!!.... - És valóban jóízűt heherésztem, de úgy látszik csak engem mulattatott a dolog ennyire. Szóval felegyenesedtem és a lányra szögeztem vörös íriszeimet. - Én Ryuu vagyok, egy az ősi sárkányok közül, ő pedig - mutatok Youtára, majd meg is dörzsölöm a haját. - Az ételem, de lehet megtartom udvari bolondnak. xP Amúgy Youtának hívják. Yoroshiku. :3 -
Nem tartottam problémának, hogy a saját nevünket mondtuk meg. Most nem és csaj szimpi volt. Youtának meg furcsa ízlése van, mit ne mondjak, de mindig is tudtam, hogy mazoista. Rolling Eyes
- Átváltozol a kedvünkért? Legyen mondjuk egy magas, hosszú nyakú, foltok nélküli zsiráf. *.* - Soroltam fel a hirtelen jött kikötéseimet.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Vas. Jún. 15, 2014 4:30 pm

Jó kuncogtam magamban, ahogy a fiú elvörösödik akár a főtt rák, vagy ha aktuális akarok lenni akkor akár az indikátor. Smile Ezt a társa is szóvá teszi neki én pedig így még öntök egy kis olajat a tűzre.
- Lázas vagy? Esetleg szeretnéd, hogy ápoljalak? – Lépek egészen közel hozzá és az arcába hajolok ahol szinte érzem a lehelete melegét. Itt persze nem állok le, orrvérzésig akarom szekálni a srácot és a kérdésem közben még finoman végig is húzom a nyakán a mutató ujjam egészen az álláig ahol még egy kicsit fel is lököm neki, aztán pedig ellépve tőle hátat fordítok és a vállam fölött kacsintok a fiúra. Azonban itt már el is vesztettem az érdeklődésemet és a másik fiúnak szenteltem a figyelmem. Ő már kicsit más tésztának tűnt, valamivel talpra esettebbnek és kevésbé zavarba hozhatónak.
- Érdekes volna. Esetleg egy sárkánnyá is alakulhatnák, hogy mind a ketten elrepülhessünk. – Vittem picit tovább a gondolatot. Idő közben a magabiztosabb fiú valamit odasúgott félénk barátjának aki már érthetően kezdett el valamiért tagadni. Nem voltam gondolat olvasó de sejthető volt miről is lehetett szó de most csupán egy mosoly megejtésével lógva is hagytam a dolgot.
- Youkun? – Vontam meg a szemöldököm az előttem kibontakozó párbeszédre persze még mindig mosolyogva. – Aranyos név, akár csak a gazdája. –Színlelek egy kis pírt az arcomra megadva ezzel a kegyelem döfést a fiúnak, már ez az előbbi után ez lehetséges egyáltalán ^^.
Közben Ryuu-kun, mint ahogy megtudtam a nevét belement a játékba, ez talán így még érdekesebb is. :3
- Én pedig Suzume vagyok. Az erdő boszorkánya. – Viszonzom a bemutatkozást. – Én is nagyon örvendek. De talán nincs is szükségem bemutatkozásra hisz a hírnevem már rég megelőzhetett. – Na ez az amiben kételkedtem de a játék az játék :3. – Én egyébként megtartanám szolgámnak a helyedben. A sárkány fogak közül nagyon nehéz kiszedni magadnak a húscafatokat. Nem árt egy segítőkéz. – Jegyzem meg elvigyorodva ami a kéréstől mégy nagyobbra nyúlt.
- Miért is ne? Kapjatok egy kis ízelítőt a hatalmamból, és esetleg ti is demonstrálhatjátok mit tudtok. – Felelem, bár kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy teljesítem a kérés, főleg úgy, hogy a képességem rosszalkodik is. Legnagyobb meglepetésemre ez viszont nem történt meg és a kért alakot könnyen fel tudtam venni. Igaz elgondolkodtató, hogy milyen betegek lehettek a grafikusok. :3

_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Kedd Júl. 15, 2014 11:44 am

Széles mosoly terült el az arcomon, ahogy a lány módszeresen kezdte el kikészíteni Youtát. A gyerek szóhoz sem tudott szólni, és innen is láttam, ahogy megfő a levében hangtalanul. Kétség kívül a csaj orvérzésre hajtott, és a szép benne az, hogy mindezt poénból! *.* Ugyan, nem hiszem, hogy valóban tetszene neki a kis fegyverhordozóm, máskülönben nem játszadozna így vele, mint egy játékos kiscica. Hehe, nőők. x) Youta a végére már-már látható gőzt engedett ki a fejéből a fülén keresztül, de engem is felhúzott a dolog, így oda súgtam neki, hogy " Tetszik e" a csaj, mire hápogni meg szabadkozni kezdett. A Youkun megnevezésre meg tiltakozni, a csajszi viszont folytatta tovább. Mintha csak össze beszéltünk volna. Lehet, hogy meg is történt, csak szavak nélkül. Yoután mindig élvezet szórakozni. ^^ Olyan kis ártatlan szegényke, és a legjobb benne, hogy hagyja. ^^
A kegyelemdöfés az volt, amikor elhangzott, hogy a Youkun megnevezés ~ amit eddig szerencsétlen srác ki nem állhatott ~ aranyos, pont úgy, mint a gazdája. Hát ez kész, Youta elterült. Szerintem szerelmes. o.O
- Ó ne! - Meredek a pöttömre, nem nézve a lányra. Most szerep-játszom. - Mit tettél a vacsorámmal? :O - Majd kis töprengés után, nah meg látva, hogy Youta kezdi összeszedni magát, rá emeltem a tekintetem a lányra. Azokat a félelmetes, nagy, vörös szemeket. *.*
- A megrázkódtatásért cserébe átváltozol a kedvünkért? Legyen mondjuk egy magas, hosszú nyakú, foltok nélküli zsiráf. *.* - Soroltam fel a hirtelen jött kikötéseimet. És megtette. \o/ - Sugoiii! *-* - Tettem hozzá egyből, s az épp feltápászkodott fiút megragadtam. - Küzdj meg velünk erdő boszorkánya. \o\ - Teátrálisan lengettem bal kezemet, míg a jobbal szorosan fogtam Youta karját. - Az első ellenfeled a fegyverhordozómmá avanzsált vacsorám lesz - Cinkosan mosolyogtam rá ~ a lányra ~. Mindketten tudtuk, hogy Youta bénázni fog, így nem érdemes elküldeni a párbaj felkérést. Nah meg tesztelni akartam, hogy képes e "besározni" a szép színes indikátorát egy poén kedvéért. Azzal odalöktem a fiút. - Ha legyőzted, kiállok ellened én is. Cool - Tettem még hozzá cinkosan.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Szer. Júl. 16, 2014 10:05 am

Meglehetősen jól szórakoztam ezzel a két fiúval, különösen a szégyenlőssel. :3
Gyakorlatilag a feje már vörösebb volt mint… mint… nem is tudom hirtelen mihez hasonlítani. Mint a fiú szemei? Azt hiszem.  ’’^^
- Csak felmelegítettem neked. – megyek bele a játékba. - Nézd csak! – Nyalom meg a mutató ujjam és a fiú homlokának nyomom és egy „sistergő” hangot adok ki. – Látod, a vacsora hamarosan tálalható állapotba kerül. Bár egy picit még pirulhatna. – Hajolok egész közel az arcához.
A kérése nem volt nagy szám, főleg, hogy a képim is végre helyre állt. Tök viccesen néztem ki. Egy zsiráf aminek nincs foltja. Párszor még körbe is jártam magam, hogy alaposan megnézzem tényleg tökéletesen sikerült-e az átváltozás.
- Küzdjek meg veletek? – Nézek rá kérdően zsiráf szemeimmel. – Legyen, megküzdök a fegyverhordozó vacsoráddal. De előre szólok, boszorkányként én is fiatal srácokat szoktam vacsorázni. Ha veszítesz… - Tekintetem hirtelen átment sötéten vészjóslóba, már amennyire ez lehetséges volt és a teljes hatás kedvéért még hagytam egy kis szünetet is. – Élve felfallak! – Párbaj felkérést nem is kaptam, végül is minek. Az életpontok ugyan úgy fogynak. Ryuu-kun elém lökte a fiút ettől hátráltam egy lépést.
- Ó már is kezdünk? – Kérdem és hatalmas lábaimat felhúzva nemes egyszerűséggel ráléptem a szerintem még mindig csábom kábultában lévő srácra. – Folttalan Zsiráf döngölés! – Kiáltom el maga. Ha sikerül rátaposnom akkor még ráadásként kicsit bele is dörgölöm a földbe, mintha csak egy cigi csikket nyomnák el.
- Nocsak, Új dizájn! – Mutatok a szemeimmel az indikátoromra ami be is sárgult. – Sebaj, ha felfaltalak akkor lesz még az piros is. – Hajolok le Youtahoz egész a füléhez. – Vagy az is lehet, hogy megtartalak szex rabszolgának! – Suttogom.

_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Szer. Júl. 16, 2014 2:55 pm

Isteni látvány volt ez a fura szerzet itt előttem. A programozók megveregethetik a vállukat, hogy egy ilyen elfuserált teremtményt is képesek voltak létrehozni. Mind betegek! \o/

Az a szitu, ami lezajlott előttem, Youtával meg a kis csajjal, olyan... hmmm, bizarr volt, de én élveztem. Habár Youkun kevésbé, ezt be kell valljuk. Amikor eljátszottan a lány, hogy csak miattam "izzítja" föl a chibit, akkor hát egyszerűen csak felnevettem! - Jah vagy úúúgy. Ez esetben megbocsátok. x) - Youkun pedig már tiltakozna is, és szegényke kegyelemért könyörög-ne, de csak odáig jut el, hogy ártatlanul néz kifelé a fejéből. - É-é-én nem is vagyok vacsora. QQ -
Majd ugye jött a nagy felkérés, és mikor mondta, hogy megesz, akkor én is gonoszul elvigyorodtam. - Youkunt megeheted, de én mint mondtam, nem ember vagyok, hanem egy sárkány. x) De ne aggódj, attól még le foglak győzni. ^^ -
- Ryuu, én ezt nem akarom! QQ -
- Ne nyavajogj, hanem csináld, különben felfal a boszi. \o/ -
- O.O
De megmukkanni már nem tudott, mert a csajszi elé vetettem, mint a római kolosszeumban az oroszlánok elé az amcsi keresztényeket. \o/ Vagy valami ilyesmi.... sose voltam jó töriből. >.> De hát mindenki amcsi, aki nem ázsiai. x)
A csaj meg fogta és beledöngölte a földbe. Huhhh, ez aztán a vérmes nőszemély! x3 Én lelkesen ugrottam fel, majd tapssal fejeztem ki tetszésemet.
- Úúú, ügyesek vagytok, ne hagyd magad Youkun! /o/ -
- Ne- hív-j ííígy ,>.<
E-ezt meg fogom jegyezni Ryuuuu Mad

Előrántotta a kardját, de csak annyit ért el vele, hogy azzal együtt passzírozta bele a földbe a nagy zsiráf.
- Youtát sex rabszolgának? O.o nem tudtam, hogy bejön neked. x3 - Egy kicsit tényleg meglepődtem, aztán villant, hogy most játszunk, a csaj meg nyomatja a rizsát ezerrel. - Én nem ajánlanám, az az ellenkezős fajta. Rolling Eyes - És úgy néztem mindkettőre, mintha tapasztalatból beszélnék. Youta a siránkozós résznél tartott. - Ne mondj ilyeneket Ryuuu. Nem is tudod, hogy.... milyen... Embarassed
Nem fogja tudni kimondani! Razz
- Ryuu kun! o.O -
Helyesbítettem ki a fiút. Azt hiszem ez a srác nem koncentrál eléggé a küzdelemre, csak tartja maga előtt azt a haszontalan kardot és néz rám. Nah erre mondom, hogy az ilyennek nem érdemes nagy szintűnek lennie, mert semmit sem ér vele. Előveszem hát a saját fegyómat.
- Lehet be kéne szállnom mielőtt pixelekre bontod a fegyverhordozóm. >.> - De még nem léptem semmit. xP


_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Pént. Júl. 18, 2014 10:33 am

Szegény fiú két oldalról is elég rendesen kapja az ívet amire még rátolok pár lapáttal. Cool
- De bizony. te vagy a legédesebb legínycsiklandozóbb falat amit valaha is láttam. – Indul be újra a kacérkodós hangom.
- Ha sárkány vagy és legyőzlek akkor viszont sárkányölő boszi leszek. \o/ És még ráadásul egy ritka vacsora részese is. – Jegyzem meg a fiú… megjegyzésére Razz
Közben You-kun ellenkezni próbált de Ryuu-kun gyorsan elcsitította.
- Úgy bizony! Ha veszítesz kitépem a szíved és megeszem. A szemeidet pedig gumicukornak nézem és az lesz a desszert! – Nyalom meg a szám szélét és egy sötét, kiéhezett pillantást vetek You-kunra. Maga harc már nem volt túl hosszú. Egyetlen taposás és a földbe döngöltem őt. Ő persze próbálta elővenni a kardját ami sikerült is de hasztalan.
- Ha ellenkezős fajta akkor nem baj! Majd betöröm mint a vadcsikót és olyan engedelmes kis pincsit faragok belőle amilyet csak szeretnék. Ugye jó leszel majd You-kun? – Kérdezem tőle mézes mázasan és közben a lábammal elkezdem őt nyomizni. :3
Ez idő alatt Ryu is elővette a fegyverét úgy tűnik ő is harcolni akar.
- Várj a sorodra Ryuu-kun. Előbb fel kell falnom a fiút. Gyere csak ide kicsi sült kacsám! – Változom vissza emberré azonban ez elég furán sikerült. Valahogy csak részlegesen változtam vissza és az ember testen megmarad a hosszú zsiráf nyak és a fej.
- Ez elég fura! – Jegyzem meg és elkezdem simogatni a saját hosszú és folttalan nyakam. – De tök jó érzés. Rrrrrrr. – Kezdek el a doromboláshoz hasonló hangot adni. :3

/Ha harcolunk a régi vagy a mostani pontjaimmal/kasztommal szeretnél harcolni?/


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Pént. Júl. 18, 2014 5:36 pm

// Nekem jó vagy így íjászként, nem fontos az időrendet megbolygatni vele, meg minek magyarázkodjon Suzu (ha tenné) Ryuunak a kasztváltás miatt, habár jobban bírtam a karit harcművészként. Razz //

Csak pislogok és egy kis időre mosolygós háttérkép funkcióra váltok. Olyan jó látni, ahogy a gyerekek eljátszadoznak. ^^ Milyen aranyosak. x) Ennivaló mindkettő! *.* A csajszi precíz leírása arról, hogy miket fog művelni Youkun szemeivel, egyszerűen káprázatos volt. Ilyen egy igazi feleségnek való! *.*
- Hehe, jobb lesz Youkun, ha nem várakoztatod meg a hölgyeményt. Razz -
Teszem fel neki, mintha csak egy kis beszélgetésről lenne szó. A "hölgyemény" pedig jelen pillanatban egy sárga színű zsiráf alakjában tetszelgett. Persze a fiúnak megvan a magához való esze, habár nem tud nekem ellent mondani. Így csak tiltakozik, és eszébe se jut, hogy akár jártasságot, vagy erőpontot fejtsen ki mellé. Pedig jóval erősebb tőlem, könnyedén taszíthatna félre. Akkor viszont nem Youta lenne. x) Élvezet volt a legalább hat szinttel magasabb srácot odalöknöm egy zsiráfnak, hogy egye meg. \o/ És a zsiráf meg is tett. Azaz, hogy még csak megpuhította, míg Youta siránkozott, meg megígérte, hogy ezt meg fogja jegyzeni.
- Remélem is, itt töröm magam, hogy egy emlékezetes napod legyen. Rolling Eyes -
Youta nem örült a dolognak. Ezt abból szűrtem le, hogy el akart menekülni, de pont rosszkor próbálkozott és jól megismertették vele közelebbről a föld szemcséit.
- LOL. x) - A csaj nem semmi, nah meg ez a sex rabszolgás dolog. xD Oda is tettem, hogy ellenkezős fajta a szentem, mire a chibi megint csak adta magát, és a fekete hajú szépség sem okozott csalódást. Teljesen könnyedén vette az utalásomat, sőt, még rálapátolt egy adaggal a történetre. Komolyan mondom, a végére meg fogom sajnálni Youtát. Razz
- Nem akarok "jó" lenni. Engedj el onegaiiii QQ -
- Ne siránkozz már, inkább örülj, hogy egy ilyen csinos boszihoz kerülsz. Razz -
Kontrázok egyből, ha már nem én voltam az első, aki a lány szavaira reagált. Majd ugye elővettem a kardomat, amire a lány... megijedt? Valamit akar? Értetlenül néztem ki a fejemből, de gyorsan leesett.
- Óóhh, csak nem éhes vagy? x3 -
Nem gondoltam, hogy nálam nagyobb szintű lenne, Youtának alig ment le az életereje, mikor megsebezte. Ez pedig arra engedett következtetni, hogy nincs akkora sebzése, ami egy support, magas szintű játékost komolyan megsebezze. Tehát maximum velem egy szinten lehet, talán pont kiképzős ő is.
Közben a kis csatlósom, ~ ahogy lehetősége adódott ~ felpattant és felém futott. Én meg... nos hát, én meg kivettem a kezéből a kardját. Nem is volt ideje átgondolni, hogy mit csinálok. Egy fél lépéssel mögé kerültem, majd a hátába nyomtam az öklöm, amitől elesett. \o\
- Nanio shitunda Ryuu? o.O -
- Damare, valamit keresek, hol is van.... -
Kvázi rátérdeltem a gyerekre a paralízis mérgét keresve és a saját kardjára kenve fel, belé szúrtam. x3
- Nyo, most már nem leszel útban. *.* Vaó, érdekes! Ezek szerint a testedet is képes vagy befolyásolni, vagy ez a képid utóhatása? *-* - Felálltam. - Demo, suman, erdő boszorkánya, de nem hagyhatom, hogy a vacsim te edd meg. Meg még nem is döntöttem felőle. Rolling Eyes -
- Ryuuu, mindig ezt csinálod. >.< -
- Naaa, a félholtak csöndben fekszenek, amíg meg nem mentik őket. -
- De én nem is...
- Cshh, nincs semmi baj, ne erőltesd túl magad. Neutral -
De a hangom nem volt kedveskedő.
- Noh, akkor most én leszek a hős sárkány, aki legyőzi a gonosz boszorkányt, mit szólsz? Smile -
Néztem újra a lányra mosolygósan. Youta kardját a vállamra fektettem, míg a saját, ~ bazinagy pallosom ~ a hátamon feszített. - Milyen vagyok két karddal? Cool - Tettem fel az újabb kérdésemet játékosan.


_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Vas. Júl. 20, 2014 2:59 pm

- Így van így! – Bólogatok hevesen. – Mindketten azon vagyunk, hogy ne felejtsd el ezt a napot. Főleg azt szeretném, hogy engem ne felejts el You-kun! – Vált át megint lágyan erotikussá a hangom. :3
A kicsi You-kun ellenkezni próbált, ezt nem hagyhatom a leendő rabszolgámnak.
- Szeretem rosszfiúkat de te a szolgám leszel tehát legyél jó és tedd amit mondok. – Lépek rá közben a fejére. – Nyeld a port Pincsi! – Kiáltom el magam. XD
Amikor elengedtem a fiút Ryu-kun meglepő lépésre szánta el magát és lebénította szegény srácot. Ezt nem hagyhattam szó nélkül.
- Héééé! Csak finoman a bénító méreggel! Azt akarom, hogy a leendő szolgám aktív legyen. Mit kezdjek egy nyomoronc rabszolgával? – Öltöm ki a nyelvem. Persze csak a zsiráf nyelvem mert a fejem az még mindig nem alakult vissza és ezt Ryuu-kun meg is jegyez.
- Fogalmam sincs. Eddig nem csinált ilyet. – Vonom meg a vállam és elkezdem rázni a fejem mire vissza is vált a valódi alakom.
- Na így már azért sokkal jobb! – Igazítom meg a hajam majd visszaszállok a szerepjátékba. – Hős sárkány a gonosz boszi ellen? Nem a Gonosz boszi gonosz sárkányának kellene lenned? Razz Kérdem tőle. – Mint akinek két kardja van. – Nyújtom ki a nyelvem majd folytatom. – Képes lennél három kardot is forgatni? Mondjuk úgy hogy az egyiket beteszed a szádba, vagy mondjuk öt kardot úgy hogy a lábaddal is forgatsz még kettőt. Azzal már felléphetnél akár a ki mit tudon is! - Viccelődök egy csöppet majd előveszem az íjat.
- Szeretnél párbajra hívást hős sárkány-kun? – Kérem tőle, kissé gúnyosan.


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Szomb. Aug. 02, 2014 10:15 pm

- Úhh! *.* -Jól meggyepálták szegény You kun, és hát megesett rajta a szívem nah. No Azért ennyire még nem éltem ki rajta a szadizmusom. Habár a saoban azért voltak érdekes dolgok. Rolling Eyes Majdnem elröhögtem magam, amikor full komolyan kellett néznem előre. De... Pincsi!! \o/ Amikor kifejtette az aggodalmát a "rabszolgája" felől felvontam a szemöldököm. - Még nem a te rabszolgád. Eleve úgy volt, hogy én találtam, és a vacsorám volt, aztán kineveztem fegyverhordozómnak. scratch .... szóval amíg nem győzöl le, addig az enyém. x3 - Tetszett is meg nem is ez a zsiráfos, félig átváltozós dolog. Egy kicsit bizarr volt, ami azt illeti. o.o Majd megrázta a fejét és minden visszaállt a rendesbe. - lol egy bug? xD - Ezt nem vártam volna a saotól, de lehet, hogy nem is az, csak a csaj nem olvasta el, hogy mit tud a képije, vagy nem tudja rendesen használni. Suspect - Nem vagyok senki sáárkánya! ˇ^ˇ - Húztam fel az orrom álsértődötten, majd rá is öltöttem a nyelvem vidáman. Ahha. - Még szép, hogy! Cool Nagy hősünkhöz, Date Masamunehoz méltóan hatot is! Az ujjaim közé fogva! \o\ - Csak láttam egy shounen animét meg végig vittem egy játékot ezzel kapcs. xP - És akkor én lennék a Hatkarmú sárkány! Cool Csak sajnos most otthon hagytam a többi kardot. Rolling Eyes - Az íjra kimeresztettema szemeim. Meg voltam győződve arról, hogy közelharcos. Uhh, akkor sok mindent át kel gondolnom. - Ezek szerint nagy távolságban te leszel fölényben, kis távolságban eddig én... ez így, olyan uncsi. x) - Nem szeressem az ilyen harcokat, főleg az íjászok. Hogy is mondjam, nem tartom rendes kasztnak őket. Nem bírnak semmit se csinálni a gyengusz nyilaik lődözésétől eltérően. - Mutass valami érdekeset. Jah és persze, kell az expé. Razz :FF- El is küldtem neki egy egész életes kt felhívást. Rolling Eyes

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Vas. Aug. 03, 2014 10:14 am

- Még nem de az lesz! – Vágom rá magabiztosan. – De talán nem is kell, hogy nyerjek. Döntsön ő maga. You-kun, kinek a társaságát szeretnéd élvezni? Az enyémet… - A hangom itt ellágyul és igyekszem valami férfi izgató, cuki pózt felvenni, nem mintha sokat látna belőle. XD – Vagy inkább az övét? – Itt persze a hangom már unott volt és csak legyintettem a fiú felé. Most komolyan? Ki választana egy férfit helyettem? Hacsak nem… úúúú Yaoi! *.*
A kis malőr az átváltással eléggé váratlanul ért, de talán nem csak engem lepett meg.
- Nagyon úgy tűnik. – Bólintok. Az ma tényleg egy ilyen nap. Tele vagyok bugokkal.
- Te nem szeretnél az én kis háziállatom lenni? – Lágyul el megint a hangom. – Jól bánok ám a kedvenceimmel, mindig kényeztetem őket. – Játszadozok kicsit vele is, ne csak You-kun kapjon a jóból.
- Hmm… ha minden ujjad között van egy kard jó erős ujjaid lehetnek. Kíváncsi vagyok mivel erősíted Razz Viccelődöm picit. Nem vagyok rest, én is előveszem a fegyverem amire megint rácsodálkozás lett a vége. Ryuu-kun persze már az esélyeket latolgatta és volt egy olyan érzésem, hogy már fejben a taktikát tervezgette. „Ha közel kerülök hozzá nincs esély!” Szinte biztos voltam benne, hogy erre gondol. Mindig erre gondolnak mikor meglátják az íjamat.
- Igen ez így van. – Húzódik egy öntelt vigyor a szám szélére. Ezt akár veheti figyelmeztetésnek, hogy nem feltétlen biztos, hogy közelharcban ő lesz előnyben. Idő közben persze már meg is kaptam a párbajfelkérést amit készségesen el is fogadok.
- Igyekszem érdekes lenni a számodra. – Ígérem meg neki. Nem mozdulok amíg ő nem teszi vagy az időzítő le nem jár. Szemeimmel a terepet fürkészem. Az erdő talán még hasznomra lehet.


_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Vas. Aug. 10, 2014 2:08 pm

Suzu : közelre sebzés: 1 távolra sebzés: 15; minden 3. körében pihen, támadáshoz 4 vagy afölött kell dobnia, speciális képességhez 2 vagy afölött kell dobnia, hp: 50+2
statok:
Élet 10
Fegyverkezelés 12 +1
Erő/Irányítás 2/6 0/+8
Kitartás 4
Gyorsaság 10 +3
Speciális képesség 7
Páncél +2
Ryuu : sebzés 18, minden 5. körében pihen, támadáshoz 4 vagy afölött kell dobnia, speciális képességhez 3 vagy afölött kell dobnia, hp: 20+2
statok:
Élet 4
Fegyverkezelés 15 +5
Erő/Irányítás 10 +8
Kitartás 4 +5
Gyorsaság 10 +5
Speciális képesség 5
Páncél +2



Youkun teljesen össze volt zavarodva. Az pedig egyáltalán nem jött jól a számára, hogy a lány pont őtőle kérdezősködött. Hogy mit szeretne? leginkább valószínűsítem, hogy elmenekülni innen. x3 De arra nincs lehetősége, így csak keservesen rázza a fejecskéjét mindkét eshetőségre. - Ahh, unalmas vagy You-kun. Nem látod, hogy Suzu chan mindjárt megfeszül, annyira szeretne tetszeni neked?! x3 - Azért megy vissza is a labda, nah. ^^ Majd jött a kérdés, amire igazság szerint már vártam, sőt, sokkal előbbre vártam, de úgy látszik, Youta jól elszórakoztatta az ifjú íjászt. x3 - No tanksu. ^^ Én a másik fajta vagyok. Csak úgy mint kegyed, boszorkány chan. Smile De lehetsz még a játszópajtásom. x)  - Húzom közben el a szót, mintha tényleg 8 éves szinten lennénk, de eközben meg is lengetem a két kardot. Ideje már egy kicsit játszadozni is. És ezzel új értelmet nyert az előbbi mondatom. Mutassa meg, hogy milyen jó játszó pajtás is lehet! *.* Elhúzom a szám, de ez egy groteszk vigyorba fullad. Nem mosolygás, azon már túl vagyok. Úgy érzem, hogy tartogat még meglepetéseket és ez felvillanyoz! *-* Már mondtam neki, hogy mutassom van izgalmasat, és gondolatban is szugeráltam a remek party érdekében, de most meg isnéztem magamak. Eddig csak a bájait figyeltem ugyanis. Rolling Eyes Most azonban azt is szemügyre vettem, hogy hogyan áll be, mennyire íjász hajlamú, van e benne például közelharci affinítás. Nem könnyű ezeket kiszúrni, de nem is olyan eget rengetően nehéz. Ha a gyerek csak és kizárólag az íjához van nőve, és felegyenesedve várja, mikor lőhet tűpárnává, akkor jószerivel csak közel kell kerülnöm hozzá, és a többit már maga a rendszer elintézi. Úgy tudom, hogy automatikusan letiltja, ha nem vagyok elég messze tőle. x3 Ha viszont, és volt  a bibi, a csajszi ruganyosan állt a lábán, nem kapaszkodott bele a fegyverbe. Így hát volt esélye egy izgibb előadásnak. - Here I go! - Mondtam ki derűsen és két oldalt tartva a két pengét, mint egy remekbe szabott játékban, úgy rohamoztam meg! -.* A saját fegyómmal akartam, bal oldalról megsózni, lássuk mennyire gyors. A jobb kezemben lévő, You kuntól kapott kardot egyelőre még nem akartam használni.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Aug. 10, 2014 2:08 pm

The member 'Ryuu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Szer. Aug. 13, 2014 8:00 pm

- Pontosan! – Helyeselek. – Már teljesen megfeszültek. – Tolom ki megint a mellem. Lehet már kicsit uncsi… ááá dehogy az én melleim mindig üdítő látványt nyújtanak. Razz
Valahogy sejtettem, hogy Ryuu-kun visszautasít de nem hittem volna, hogy a sejtésem beigazolódik. Legalábbis én ráfogom, hogy igen. X3
- Más fajta vagy? Úgy érted jobban vonzódsz a másik nemhez mint hozzám? – Színlelek némi csalódottságot. – Mooo most olyan szomorú vagyok. Pedig nagyon szívesen kényeztettelek volna. Ry-uu-kun . – Néha tényleg úgy érzem magam mint egy rossz ribanc. Sőt valahogy egyre sűrűbben viselkedek így. Ne baj legalább nagyobb meglepetést okoz mikor rájönnek milyen is vagyok én. Pedig azt még én sem tudom milyen. Razz
Nem kellet sok, hogy a harc kezdetét vegye. Egyszerűen a fiú fogta és az egyik kardal egy oldal irányú vágással indított, megjegyzem elég bénán. Kíváncsi vagyok, hogy harcolt már két fegyverrel előtte vagy ez most egy ilyen random ötlet. Minden esetre ha utóbbi akkor az nem kedvez. Nincs tapasztalata abban, hogyan is kezelje a két fegyvert. Ahogy rohan felém, úgy szorítok rá az íjra. Egyenlőre nem éreztem szükségét a képim használatát. Kicsit ízlelgetem őt mielőtt még igazán komolyan harcolnánk. Felmérem a statjait, az életét és a páncélját meg persze a sebzését és ezzel együtt a fegyverkezelését. Alap dolgok ezek amihez első sorban nekem is sebeződnöm kell majd. Na ne szaladjunk ennyire előre. Inkább térjünk ki. Ahogy a kard meglendül úgy én hátra vetődöm és ezzel együtt már eresztek is el egy nyilat, amolyan bullet time stílusban csak itt rohadtul nem lassul be az idő. De majd úgy emlékszem vissza rá, hogy belassult. :3
Nem volt egyszerű így célozni de annyira nem is bánom ha mellé megy. Tovább szól a móka. Ahogy földet érek egy sejtelmes pózt veszek fel.
- Akár másképpen is folytathatjuk a harcot, Ryuu-kun – Rebegtetem meg a szempilláim. :3

_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Aug. 13, 2014 8:00 pm

The member 'Suzume' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Vas. Aug. 24, 2014 5:48 pm

- Zannen. Milyen kár. QQ - Nem világosítottam fel azon tévedéséből, hogy egyáltalán nem vetem meg a női nemet. Már csak azért sem, mert épp dolgom volt. Ketté vágni az aranyoskát. x) Szóval igazán nem róhatná fel ezt a mulasztást senki nekem. Talán alkalomadtán majd kiköszörülöm a csorbát,.. ha kedvem tartja. Elvégre mi bajom származhatna abból, hogy sütinek néz? o.O Úgysem lehet belőlem ukét kinézni, szóval nekem aztán oly mindegy. >.> De ha gondolkodom, akkor rájöhettem volna, hogy túlságosan lazára vettem a szitut. Még be is hajoltam mintha egy filmforgatáson lennénk. Nem mondom, tuti látványos volt, de hasznosnak egy cseppet sem bizonyult a vágásom. Hosszú centikre voltam a célomtól és ez egy picit elrontotta a kedvem. Ám csak addig, míg egy nagyon hasonlót nem láttam tőle is. Úgy éreztem, hogy a csajszi is a játékra megy. Még jó, hogy olyan teljes életest küldtem ki neki, aminek a végén nem tudom megölni. Rolling Eyes Tetszik a stílusa, de azt hiszem ezt már egyszer leszögeztem magamban. Közben kicsit hátrébb csöndben nyöszörgött Youta. Amikor a nyílvessző elsuhant mellettem. Jól láthatóan akkor se talált volna el, ha bemozdulok, akkor csak felnevettem, majd tettem egy nagy kört a két karommal a levegőben, kézben tartva mindvégig a két kardot.
- Akkor most, hogy bemelegítettünk, elkezdhetjük az igazi játszmát is? - De csak eszelősen vigyorogtam felé, majd megvillantva felé nagy, vörös szemeim, bal karomat az égbe emelve indultam felé. Mint egy érzéketlen robot, amelyiknek mindegy, hogy ha eltalálják, aztán gyorsaságra kapcsoltam és le akartam sújtani rá, de szándékosan úgy vezettem a lányt, hogy jobbra akarjon kiugrani a nagy lendületű balos ~ fentről lefelé függőleges ~ támadásom elől.
Ha beugrik, akkor pont a kardomba ugrik bele, amit véletlenül kitartottam a végén jobboldalt. Rolling Eyes

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Aug. 24, 2014 5:48 pm

The member 'Ryuu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Suzume on Csüt. Aug. 28, 2014 11:23 am

Meglepő fordulat \o/ ryuu-kun meleg. vagy legalábbis ezt állítja. Hmm…
- Akkor kössünk egy kis fogadást! – Ajánlom fel neki. – Ha veszítesz adsz egy csókot You-nak ha én veszitek én teszem meg ugyan ezt valamelyikőtökkel. Na mit szólsz? Razz Szeretnék látni egy kis Yaoit :3.
A támadásom sikertelennek bizonyult, mint ahogy a csábos pózom is. Sejtettem, hogy egyik sem fog működni. Előbbi mert ugrás közben nagyon nehéz ám célozni, utóbbi… nos, a napvilágra került információk fényében ez egy cseppet sem meglepő fordulat.
- Igen, kezdjünk is neki. Végtagjainkat kinyújtóztattuk és már teljesen be vagyunk melegedve, egyikünk legalábbis mindenképp. Razz Jaj de sokat fogok még ezen viccelődni. :3
Ryuu-kun ismét támadásba lendült miközben én felkeltem a földről. Érdekes, hogy a bal kezét emeli előbb támadásra. Ha jól emlékszem nem bal kezes a srác. Két kardot használ de innen látszik, hogy amatőr ezen a téren. Ennél átlátszóbb trükköt nem is használhatna. Bal kézzel támad, hogy leplezze az igazi támadást. ósdi trükk, ha jobb kézzel próbálna irányítani és a ballal vinné be a csapást hatékonyabb lett volna. Így hát nem jobbra tértem ki hanem ballra. Kockázatos ugyan és éppen csak sikerül kitérnem a támadás elöl de a szerencse mellettem állt ép így éppen, hogy sikerült el slisszannom  a penge elöl.
- Ennél azért több kell, hogy megsebezz Ryuu-kun! – Nyújtom ki a nyelvem rá, közben pár lépést hátra szökkenek és már lövök is ki egy újabb nyilat. – Ha így folytatod meg kell csókolnod You-kunt. – Jelentem ki független attól, hogy belement a fogadásba vagy sem.


A hozzászólást Suzume összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 28, 2014 11:24 am-kor. (Reason for editing : Suzume)

_________________
avatar
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
10/2700  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 28, 2014 11:23 am

The member 'Suzume' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Ryuu on Hétf. Szept. 08, 2014 5:38 pm

//képit előre kidobtam és aktív x3 //

Érdekes felvetést hallhattunk az előbb, sőt, ami azt illeti elég érdekeset is! *.* - Benne vagyok! Younak x3 - You kun azonban hangosan kezdett el méltatlankodni a háta mögötti kis megegyezésre. - Nem! Én nem vagyok benne! Kikérem magamnak, hogy...
- Ó ugyan már picim! Egy kis mulatság belefér! Razz - Aztán az előbbi kedveskedő, már már örömteli hanghordozást, felváltotta egy sértődöttebb, komolyabb. - Meg aztán. Csak nem gondolod, hogy veszítenék! - Ravasz vigyor ül ki az arcomra. Nem a társamat figyelem. Az valahol hátrébb fekszik és élvezi a paralízis méreg adta élvezeteket. Ha egyáltalán érez valamit! Suspect
- Nah szóval. - Lengetem meg a kardot újfent., és egyben hagyom is a belém száguldó nyilat. - Óh! o.o - Rámeredek előbb a sebre, majd az életemre. - Elég sokat sebzel hallod. xd - Ijedek meg tettlegesen. Úgy látszik, mintha lenne is valami a tarsolyomban ellene, pedig nem volt! Razz Azonban volt valami, ami lassíthatja a kis folyamatot. Aktiváltam a képim. A páncélommal egyetemben maradt az életcsíkomon kemény hét pont. Nah mármost ezt számszerűen a másik nem tudhatja, csak annyit, hogy ő mennyit sebzett. Tizenötöt. A hpcsíkom pedig szép zöldből pont sárgába, sárgás vörösbe húzódott. Én meg nem vagyok ideges. A képimet magamra fordítottam, mind a 30%-ával együtt. Így pedig egy kisebb fehér felizzást követően körülöttem az életem visszacsúszott zöldbe. Nem telítődött rendesen, de zöld volt határozottan. x3
Olyan mintha bármennyiszer megcsinálhatnám! ^^
És akkor most úgy döntöttem, hogy neki megyek. - Áhh, ez egy ócska vas! - Üvöltöttem rá, mintha ő lenne az, s felé dobtam You kun kardját. Teljességgel felé, majd~ közben rohanva a lány felé ~ felugrottan és jobbról föntről akartam egy legyalulást véghez vinni. De ha nem is sikerül már az érdekel, hogy mennyire ijesztettem meg.

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: You kun vs Zsiráf

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.