Gyilkos vs. Pacis

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Drake Haru on Szer. Júl. 23, 2014 9:57 pm

M - titkos nevén Maszat  üzenetet küldött. Már nem az első alkalom volt ez, de még mindig felpörgetett a dolog. Tetszett a feladat, és még hasznot is húztam belőle. Többszörösen. Igaz, ami igaz, jó üzlet volt ez neki is, nekem is. Most is üzenetet kaptam, habár játékos névvel nem tudott szolgálni az áldozatról, és elég kevés információval halmozott el. No, annyi baj legyen, kitalálom én magamtól is, hogy ki lesz az. Legalább van benne egy kis nehezítés is. Maximum, ha több lehetséges áldozatra illik a leírás, akkor mindet megölöm. Azt sosem mondta senki, hogy probléma, ha a vártnál több embert szabadítok fel. Felszabadítás.. Ehh, már én is ezt a bugyuta megnevezést használom. No persze nem vitatom, hogy lehet a dologban igazság. És teljesen mindegy, hogyan nevezzük, amíg élvezem. Úgyis csak akkor fog kiderülni, hogy igazunk volt-e, amikor kijutottunk. És engem igazán akkor sem fog érdekelni..Vagyis olyan szinten mindenképp, hogy igaz volt-e, vagy sem, és ráfoghatom-e a gyilkosságokat erre, vagy inkább hallgassam el, hogy piros voltam. Nehogy már kitalálják a szerzetesek, hogy imádkoznom kell hetekig, hogy megtisztítsam a lelkem, mert öltem.. Vannak hátrányai, ha az ember egy szentélyben él.
Az adatok egyértelműek voltak, habár elég tágan lehetett őket értelmezni. A helyet egyértelműen megadták. Tízes szint, szafari, kis tó környékén látták utoljára, nő, idomár.
Így hát szépen a megadott helyszínre teleportáltam, majd ráérősen elkezdtem sétálgatni. A legjobb módszer arra, hogy felmérjem a terepet. Utamba került hamarosan egy játékos, de ő férfi volt, és kardforgató. Mindazonáltal úgy gondoltam, alkalmas lesz gyakorlásra.. Meg mi van, ha az információk rosszak, és ez a fiú volt mégis az, akivel végeznem kell? Így hát felszabadítottam egy kissé fárasztó, de ragyogó, és véres küzdelemben. A következő áldozatom viszont váratott magára, mivel elég hosszú időn keresztül egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Már délutánra járt az idő, és majdnem feladtam, és írtam egy üzenetet M-nek, hogy nyomoztasson még a csaj után, és majd ha több lesz az infó, elvégzem a feladatot, de aztán az utamba került egy ló mob. Addigra természetesen tökéletesen kipihent voltam, és a lehető legteljesebb mértékig visszatöltődött az energiám. Nem csoda, hisz a harc órákkal előtte volt. Így hát tökéletesen fitten vágtam neki annak, hogy felderítsem, ki tartozik a paci pethez.

_________________
Színem:DarkOrchid
avatar
Drake Haru
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 255
Join date : 2013. May. 16.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1540/1700  (1540/1700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kusumi Ayani on Kedd Aug. 12, 2014 10:21 am

- Tűzrózsa! Hahó! Hová a fenébe mentél megint… Tűzrózsa! – szaladok kiabálva petemet keresgélve.
Éppen élelmiszer begyűjtő utam kellős közepén jártunk Tűzrózsával, amikor megszökött. Fogalmam sincs, lehet egy vadat látott nem tudom… De azért figyelhetne rám, ha őt hívom. A 10. szint szörnyei már cseppet sem jelentenek veszélyt rám, vagy legalábbis annyira nem, de az igaz, hogy jelenleg a Szafari területén vagyok, szóval nem hiszem, hogy sok szörnnyel találkoznék. Az aggaszt igazán, hogy Tűzrózsát nem igazán szeretem magára hagyni, mert csak a bajt keresi ilyenkor az esetek nagy többségében… jó most én mondom ezt, mikor én is 10 esetből 8 alaklommal tuti, hogy rossz utat választok, de akkor is. Én egy rossz mozdulattal nem gyújtom fel a szafarit legalább. Eddig szerencsére nem történtek tűzesetek, és nem is tudom, hogy lehetséges-e de nem én akarok lenni az első, akinek köszönhetően a Szafari területe hamuvá ég. Már-már kezdtem megbánni, hogy nem mentem be inkább egy üzletbe, hogy feltöltsem a készleteimet, ahelyett, hogy a vadonból szedném össze a dolgaimat, de hát most, na... Le vagyok égve, és nem szívesen csapolnám emiatt a céh pénztartalékait, így is eléggé megfosztottam már őket a legutóbbi tartozásaim kifizetésével. Csodálnám, ha Miri legközelebb is a céhbank közelébe is engedne. Azért a növényeket természetesen meg kellene majd vennem, mert a növénytermesztő szaktudásom…. sajna nem elég ebben a világban, hogy életet leheljek egy-két palántába, így viszont marad a bolt… miután megtaláltam azt a makacs petemet. Végre megpillantom, miközben egyhelyben áll, és fülel. Én morcos arccal megyek oda hozzá, és megböködöm az oldalát, mire sértődötten nyerítve arrébb lépked.
- Csak ne te sértődj meg nekem. A fél erdőn átgázoltam utánad. Ha tudtam volna, hogy ez lesz inkább Nyomkövetés Jártasságot vettem volna… - mondom, majd meglágyul a hangom – Azért örülök, hogy nem esett semmi bajod.
Mire ő forgatja szemét, amire én csak elhúztam a számat.
- Ideje hazamenni, és megnézni mit tudok összeütni a mai fogásból. – mondom mire elveszem a teleportáló kristályomat, hogy használhassam.

// bocsi a késésért tisztára megfeledkeztem erről xD amúgy viszont te jobb ha sietsz (kari) mert a végén még ugrik a megbízatásod Razz //

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Drake Haru on Szomb. Szept. 06, 2014 7:58 pm

- Mókuska, mókuska, fölmászott a fára.. - magamban dúdoltam az ismert gyermekdalt, miközben én is felfelé másztam, habár kissé nehézkesen, jártasság hiányában. Viszont köztudott volt, hogy onnan jobban körbe lehet kémlelni a vidéket, kiszűrve az arra kószáló áldozatokat. És akkor elügetett alattam egy paci. És rögvest utána pedig egy lány. Talán egy mobot üldöz? De azok nem futnak így.. Nem, a gazdája lehet. Idomár? Nő? Nocsak.. Ennyit a nagy keresgélésről..
- Leesett, leesett, kitörött a lába.. - folytattam fejben a dalszöveget, rögtön kiagyalva következő lépésemet, habár semmi kedvem nem volt lábat törni.. Na nem mintha ebben a játékban ilyesmi lehetséges lenne. Azért nem estem le a szó szoros értelmében - semmi kedvem nem volt pontokat veszíteni - ám direktben eléggé hangosan, és szerencsétlenül, na meg gyorsan értem földet. Nem akartam, hogy elteleportáljon. Feltett szándékom volt, hogy ott tartsam. És persze bevégezzem a feladatomat.. Persze nem lehetek benne teljesen biztos, hogy ő a megfelelő személy, de nem is lehetetlen a dolog. M persze mindig olyan feladatokat ad csak nekem, amit biztosra vesz, hogy el tudok végezni. Így hát könnyen és gyorsan kiszűrhetek pár dolgot.. Illetve az sem nagyon érdekel, ha mégsem ő az a bizonyos célpont.. Azért még párbajozhatunk egy jót életre-halálra, nem? ^^
Na de.. Előbb maradjon itt. Reméltem, hogy az esésem hangja elég ahhoz, hogy felhívja rám a figyelmet. Még sikítottam is egy szépet, hogy sikeres legyek. És ha már a figyelme rajtam marad, onnantól talán nem teleportál rögtön. Csak azt kell elérnem, hogy maradjon, rakja el azt a vacak kristályt, és maradjon. Esetleg kiverhetném a kezéből.
Az esés után rögtön futásnak indultam.. A kezét céloztam. Fegyveremmel a pacit próbáltam visszatartani, a kristályt pedig akármilyen módon eltávolítani..

_________________
Színem:DarkOrchid
avatar
Drake Haru
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 255
Join date : 2013. May. 16.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1540/1700  (1540/1700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kusumi Ayani on Szomb. Szept. 06, 2014 8:50 pm

Már épp mondtam volna a teleportálás parancsát, mikor is hirtelen Hallgatózásom jelez, majd utána a sikoltást is hallom. Hirtelen a hang felé fordulok, és lejjebb teszem a karomat. A hang felé fordulok, és Észleléssel is figyelek arrafele. Nemsokára ki is szúrom a felém tartó lányt, aki fegyverével játszadozva egyenesen rám mered. Tűzrózsa bár észrevette nem cselekedett elsőre, várta én mit mondjak. Én viszont csak akkor eszmélek fel, amikor már túl közel járt felém. A fegyvere lendül, és kezem felé csap. Szikraeső, és a Teleport Kristály a földön hever. Ha fegyvertelen lennék biztos megrövidült volna a karom, de ha a lánynak is feltűntek a szikrák rájöhet, hogy bizony a kezemen lévő fehér kesztyű is fegyver… meg, ha jártas a legendás itemekben az is feltűnhet neki, hogy emez a Nevelés Kesztyűje. Elhátrálok tőle, majd ökölbe szorítom kezemet védekező állást veszek fel. Eközben Tűzrózsa is elhelyezkedett, így a támadóm kettőnk közé lett beszorulva. Ahogy elnéztem nem olyan idős, ráadásul vöröslő indikátora, és előbbi agresszív stílusa mindent elárult. Ő nem csak véletlenül támadt nekem. A kristályom felé pillantok, amely kettőnk között van nagyjából, de egy elfojtott káromkodás után ismét a lányra nézek.
- Nem tudom miért támadtál rám. De nem fogom hagyni, hogy elszökj, miután rám támadtál – kiáltom petemnek.
Rányomok a Kesztyűm gombjára, és aktiváltam a pörgőst, amivel gyorsaságunk 6-tal több lett. Éreztem, ahogy testem megremeg, és elönt a lelkesség. A lány felé pillantok, majd elmosolyodok. Megfeszítem a virtuális izmaimat és elrugaszkodok feléje. A fegyverétől nem tartva próbálok adni neki egy gyomrost, majd egy ütést fejre, majd hátraugrok, ugyanis Tűzrózsa hátulról próbálja meg felöklelni, majd patáival agyonlapítani a lányt.

// Pörgős aktiválva gyorsaságom 42-re növelve (+6 gyorsi) így pont 2x-ese a tiedének, így 2x támadhatok, 2x támadok én egyenként 8-as sebzéssel (fölső), 2x Tűzrózsa egyenként 43-as sebzéssel (alsó) //


Ayani (Sebzés: 8/43, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Haru (Sebzés: Z33/S36/P39, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességet nem használhat.)

Ayani pontok:
Élet: 41
Fegyverkezelés: 34
Erő: 8
Irányítás: 43
Kitartás: 17
Gyorsaság: 36
Speciális Képesség: 43
Páncél: 50

Nevelés Kesztyűje lvl 6

Haru
Élet: 25
Fegyverkezelés: 20
Erő: 30
Kitartás: 9
Gyorsaság: 21
Speciális Képesség: 4
Páncél: 25

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Szept. 06, 2014 8:50 pm

The member 'Kusumi Ayani' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14839
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Drake Haru on Csüt. Szept. 18, 2014 5:37 pm

Nagy csatakiáltással támadtam. Igen. Sikerült. Legalább nem lógott meg, még ha ezzel kiszolgáltatott helyzetbe is kerültem. És bizony nem buta az áldozatom, ki is használta a lehetőséget. Pedig sok esetben jártam már úgy, hogy a meglepődés hatására elfelejtettek mozdulni... Most viszont sajnos nem volt alkalmam megint ezt átélni.
Ennek ellenére ellenszenves volta lány. Nem volt sem szerencsétlen, sem sikoltozós, mégis.. Megmagyarázhatatlanul jó volt. Vagy legalábbis annak tűnt. És én gyűlölöm az ilyesmit.>.> Nincs az az ember, aki ennyire jó legbelül, mint ahogy ezek mutatják.. Nem értem, mi értelme elnyomni a gyilkolás csodás élvezetét, és holmi kedvesség mögé rejteni. Persze most kiéli magát. Mivel piros indikátoros vagyok, így úgy dönt, jogot formál magának ahhoz, hogy megbüntessen. Talál egy magyarázatot, amely miatt teljesen jónak és elfogadhatónak tartja, hogy öljön, vagy legalábbis megtámadjon. És ezzel szabadjára engedi a benne rejlő vágyakat az ösztönös gyilkolásra... Csak még mindig kedvesség mögé rejti. Mindig, mindig, mindig. Ezt a hétköznapi életben kellene alkalmaznia, nem csak a hozzám hasonlók ellen... Annyira buták az emberek, hjajj.
Az életpontjaimra nézve elgondolkodtam. M soha nem ad olyan küldetést, amelyet képtelen vagyok végrehajtani. Esetleg olyat, amely kicsit több keresgéléssel és gondolkodással jár, szokott. De nem kenyere az, hogy elveszítse az oly nehezen megtalált embereit, akik hajlandóak neki dolgozni. Mindig jól átgondolja véleményem szerint, hogy kinek ad milyen feladatot. Így pedig gyakorlatilag lehetetlen, hogy ez a lány legyen a célpontom, ekkora sebzéssel.. Illetve lehetséges, ha képes vagyok egyetlen ütéssel megölni, viszont nem úgy tűnik, mintha életerő szempontjából kevésen állna. Így pedig... Nem, nem ő lesz a célpontom. Csak tudnám, hogy akkor ki az?! O.o Ez rossz, nagyon rossz. Amíg ezzel a lánnyal vesztegetem az időmet, addig meglóghat az igazi ellenfelem! Meg kell találnom! Persze foghatom arra, hogy kevés információt kaptam csupán a célszemélyről, de.... nem. Nem hagyhatom meglógni! Semmi kedvem máskor újra neki kezdeni ennek a küldetésnek. Én ma meg akarom ölni azt a bizonyos állatidomárt.
- Ohh.. Azt hiszem, összetévesztettelek valakivel. - vallom be zavart mosollyal az arcomon, majd még egy bocsánatot is rebegek, mielőtt megfordulok, és elindulok a bokrok sűrűjébe.. Itt kell lennie valahol annak az áldozatnak! Biztos vagyok benne, hogy annyira nem lehet messze... De fenének mászkál itt ennyi állatidomár nő egy helyen..!

_________________
Színem:DarkOrchid
avatar
Drake Haru
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 255
Join date : 2013. May. 16.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1540/1700  (1540/1700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kusumi Ayani on Vas. Szept. 28, 2014 11:39 am

Szinte villámképp csapok le, és öklöm nyoma, és Tűzrózsa lángjai nagyjából az összes életét elemésztették…. húúú aztarohadt … ez nem sokon múlt. 1 támadási körömmel levittem az életének több mint a körét…. jó a Pörgős biztosan segített, de azért ez nagyon dúrva. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha élete nem áll meg a sárgánál, hanem tovább esik vörösbe, és szépen lassan elérte volna a 0-át… azt hiszem… az nem lett volna a legboldogabb érzés… Embert ölni. Sosem akarom megtudni ezt az élményt, hogy milyen lehet. Kicsit elmerengtem, és nem figyeltem, hogy a csajszi eközben el akar andalogni, azonban petem mint szokott most is előbb kapcsolt. Könnyedén utolérte a nálánál lassabb ellenfelét, és elállta az útját. Végül nekem is sikerült kijózanodnom, és karba font kézzel, elhúzom a számat, miközben közelebb megyek a lányhoz. Elfújom a szemem elé lógó hajszálakat, majd kicsit mosolyogva odaállok mögé. Igazság szerint a pörgős be van kapcsolva, így ha akarna sem tudna elfutni előlünk, hisz 2x gyorsabbak vagyunk nála a látottak alapján.
- Na szóval, ha ilyen kedvesen megpróbáltál lépni. Akár meg is magyarázhatnád, miért is támadtál rám, vagy miért keresel egy hozzám hasonló személyt. Mint látod gyorsabb vagyok nálad, és Észlelés Hallgatózás Kombóval könnyen be tudlak mérni, még ha Nyomkövetésem nincs is. Szóval… Szökés helyett inkább beszéljük meg a dolgot okés? – kérdezem tőle, de ha nem válaszol, akkor fújok egyet, és nyugodt hangon közlöm vele – De miattam a Börtönbe is küldhetlek Játékos Veszélyeztetése, és a… megfelelő indikátor szín miatt. Elég hasznos tud lenni a Börtön Kristály. Szóval kérlek. Mesélj egy kicsit. Persze megpróbálhatsz elteleportálni, de azzal csak bűnösségedet ismered el... és lehet én is tudok olyan trükköt, mint te az előbb, mikor én mentem volna el. – szólok neki barátságosan.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Drake Haru on Vas. Szept. 28, 2014 9:25 pm

Kissé bosszúsan, és immár nem túl lelkesen, de továbbra is tettre készen, és a feladat elvégzése iránti elkötelezettségben sétálgattam, még csak nem is siettem igazán. Úgy gondoltam, a lány békén fog hagyni, nem üti bele az orrát a dolgomba a továbbiakban. Az ilyen zöldikék inkább elkerülik a konfliktusokat többségében. Ám hamarosan rá kellett jönnöm, tévedtem. Talán azért jött utánam, mert érzi, hogy fölényben van. Benne van a hozzá hasonlókban ez is. Szeretik fitogtatni az erejüket.
Morcosan meredtem a pacira. Nem szeretem a lovakat. De legalább a játékban nem büdösek. Mondjuk attól még nagyon furcsa pofája van.. Olyan.. olyan, ami nem tetszik.
Megtorpantam, megálltam, és az állat szemei közé bámultam.
Felsóhajtottam a kérdések áradatára.
- Sajnálom, tévedtem. - böktem ki, lemondóan, kissé esetlenül. - Én csak.. - kezdtem bele, és arcom eltorzult egy röpke pillanatra, mintha csak valami nagyon fájó dologra gondolnék.
- Egy idomár lány miatt a barátnőm.. Mi csak.. Moboztuk, és.. Ők meg ott voltak.. És piros volt az egyik, és... Nem tudtunk, mit csinálni.. Hárman voltak, és erősebbek.. Én megöltem az egyik zöldet.. De.. - itt lassan eleredtek a könnyeim. - Lorit megölték... ott voltam, és... Nem tudtam mit tenni... - szégyenkezve összekuporodtam a földön, kezeimmel szememet törölgettem. - Elfutottam... Annyira szégyellem.. - zokogtam magam elé. - És azóta ez miatt megvet mindenki... - szipogom tovább. - De nem hisznek nekem.. Biztosan te sem hiszel nekem.. Én csak.. erősödtem.. És most.. Loriért.. Emlékszem, hogy egy hosszú, sötét hajú piros indikátoros lány volt.. És egy idomár, de nem tudom, milyen petje volt. És lány.. És hasonlított rád.. hátukról.. - a hangom szakadozó volt, halk, nem egyenletes. Sziopogtam, gyors ütemben vettem a levegőt.
Aztán most vagy hisz nekem, vagy nem. Tudatalattim viszont a börtönről kezdett ezalatt gondolkodni. Egyszer lehet, el kéne látogatnom oda. Csak előtte kéne találni egy biztos kivezető utat.. Semmi kedvem örökké bent ragadni.

_________________
Színem:DarkOrchid
avatar
Drake Haru
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 255
Join date : 2013. May. 16.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1540/1700  (1540/1700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kusumi Ayani on Pént. Nov. 07, 2014 8:15 am

Tűzrózsa nyugodtan, és kissé ingerülten nézett vissza a lány szemeire. Apró fekete szemeiben szinte lángoltak az érzelmek. Nem bízott a lányban, és ezt ki is mutatta. Gyanakodva méregette a lány, de nem támadott. Nem adtam neki rá engedélyt, és tudta jól, hogyha megint magától cselekszik, nagyon mérges leszek rá. A lány ekkor úgy csinál, mintha valamit megbánt volna, vagy nem tudom, és előadott egy kisebb darabot. Nem tudom, lehet csak gyanakvásom miatt, vagy, mert megtámadott, de óvatos voltam. Egy ideig még állok, és nézem őt gyanakodva, majd fújok egyet, és elengedem. Mármint eddig sem fogtam, de ez lényegtelen.
- Menj csak. De ne halljaik rosszat rólad. – mondom neki fáradt mosollyal.
Ha elindult megvárom, míg hallótávolságon kívülre ért. Majd halkan Tűzrózsa felé szólok.
- Indulás.
Akrobatikámat, Észlelésemet, Hallgatózásomat összerakva megpróbálok minél csendesebben követni a lányt, figyelve arra, hogy ne érjek be arra a zónába, amibe Hallás jártasság nélkül is észrevehet. Elvileg sok itt a fedezék, és Tűzrózsa jóval lemaradt, hogy fénye ne legyen túl feltűnő. Figyelek mindenre. Bár látni nem mindig látom, de hallani hallom a kisebb zajokat, így nagyjából tudom, merre kell menni, és Észlelésem is segít. Bár néha össze kell szednem magamat, mert végül is nem Nyomkövetéssel keresem, így kissé nehezebb, ráadásul, ha van Észlelése, vagy Hallgatózása akkor tutira-észre fogja venni, hogy követem. De szerencsére, ha Lopakodni próbálna, 1. szinten még érzékelni tudom, szóval ez nem fog összejönni ellenem. Már csak az maradt, hogy kövessem egy darabig, amíg megbizonyoshatok róla, tényleg komolyan gondolta-e amit mondott, vagy csak kamuzott. Ha csak kis elszólása is lesz, akkor hú de nagyon pipa leszek rá.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Drake Haru on Szomb. Dec. 20, 2014 1:23 pm

Bólintottam.
- Köszönöm. De fogsz rólam rosszat hallani. Muszáj, mert a barátnőm életéért muszáj elégtételt vennem. Meg fogom ölni azt, aki hasonlít rád. És a másikat is. Addig nem nyugszom, amíg ez meg nem történik. - szememben éles tűz gyullad, a bosszú édes és gyönyörű tüze, melyet annyiszor láttam már azokban, kik megpróbáltak engem megölni. Hasonló okból, mint amit most én játszok el.
- Abban viszont biztos lehetsz, hogy senki mást nem bántok. - húztam ki magam, és egy esetlen, ám kedves mosolyt küldtem felé. Majd elindultam utamra az erdőben, hogy tovább keressem a lányt, akit feladatom volt megölni. És tényleg hasonlított erre az itt lévőre. De biztosan nem ő volt az. Még nem is lódítottam nagyot, tényleg keresek egy idomár lányt, aki hasonlít erre itt.
- Vajon merre lehet... - sóhajtottam fel csendesen, egy ponton megállva, és megvizsgálva a bokrokat. Már az ágak töréseit sem láttam. A rendszer eltakarította a nyomokat.
- Ez így lehetetlen. - ingattam meg a fejem. - Biztosan elment már. Azt hiszem, mára értelmetlen tovább keresgélnem. - és ha sikerült információt szerezni arról, hogy ma itt volt, akkor M emberei biztosan megteszik nekem, hogy megkeresik újra. Így hát lenyitottam a menüm, hogy elővegyem a teleport kristályomat. Ideje volt egy kellemesebb vadászatba kezdeni, egy valamivel forgalmasabb helyszínen. Plusz egyáltalán nem bíztam az idomárban. Szinte biztosra vettem, hogy követ, vagy legalább megfigyel valahogyan. Nem igazán láttam arcában a megértést, sokkal inkább a gyanakvást. És az a paci sem volt igazán barátságos, húú de nem. Gyűlölöm a lovakat.
Ekkor ugrott be valami. Talán egy ilyen lány barátsága még jól is jöhet.. Vagy legalább a bizalma. Sosem baj az, ha ártatlan kis édességnek hisznek az emberek, akármennyire is hánynom kell az ilyesmitől. Végül nem a kristályt, hanem egy szendvicset vettem elő, és elkezdtem falatozni. Közben magamban morogtam.
- Pedig olyan nehéz volt a nyomára bukkanni. Ezt a csekély kis információt is megszerezni.. Szinte lehetetlen küldetésnek bizonyul Lorim megbosszulása. Pedig muszáj.. Ő annyira nagyszerű volt, és kedves volt velem. Az első ember, aki így viselkedett velem. Nem hagyhatom ennyiben.. nem.. Igenis erősebb leszek, és megkeresem azt a lányt, aki ezt tette! - eltökélten néztem fel a sötétedő égre.
- Csak idő kérdése.. - most ha pacis követett, akkor lehet, harapni fog erre, és előjön. Ha nem, akkor nincs baj. Vagy ha követett, de nem jön elő, voltaképp akkor sincs baj. Már elhintettem benne az ártatlanságom magvait.. Ez pedig éppen elég nekem.

_________________
Színem:DarkOrchid
avatar
Drake Haru
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 255
Join date : 2013. May. 16.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1540/1700  (1540/1700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Kusumi Ayani on Pént. Jan. 02, 2015 3:03 pm

Tekintetem gyanakvó maradt a lány szavai után is. Ha színészkedik, nagyon jó színész. De attól, még ugyanúgy gyanakvó maradok. Nem feltétlen bízom a lányban. Túlontúl… nagy szenvedéllyel támadt rám először, ami nem éppen azt mutatja, hogy nagyon sokat gondolkozott volna ki lennék is. Még ha hasonlítok is, nem kellett volna ilyen lelkesen támadnia. Bár a bosszúvágy sokszor veszi el az ember agyát… a bossokra is volt olyan, hogy tiszta pipa voltam, miután meghalt a bátyám… pedig semmi közük nem volt hozzá. Végül a lány úgy döntött elindul, és én ahogy terveztem, némán, amennyire csak tudtam követtem. Kicsit nehézkes volt, és volt egy-két pillanat, amikor azt hittem, hogy lebukok. De ha a lány észre is vett, ennek nem mutatta a reakcióját. Egyik pillanatban végül megállt. Én is megtorpantam, és némán hallgattam. Nem úgy viselkedett, mintha lebuktam volna, így kissé megnyugodtam. Tovább hallgatóztam. Még pár percig némán álltam, majd ellöktem magam a fától, ami eddig takart, majd az ellenkező irányba kezdek menni, eltávolodva a lánytól. Tűzrózsa is odakocog hozzám, amikor eléggé eltávolodtunk már. Bár még mindig, gyanakodtam a lányra, úgy tűnt, mintha tényleg nem engem akart volna megtámadni. Hát nem tudom… lehet túlságosan is paranoiás vagyok… vagy agyamra ment már a front állandó veszélye.. lehet legközelebb ki kéne vennem egy pihinapot… áh nem mégsem.. az majd ráér, ha kijutottunk. Miri is részt vesz a bossokon, és ő sokkal jobban meg is dolgoztatja magát… szóval még nem pihenhetek. Ahogy már tényleg jó messzire elmentünk, hogy már se ő, se én ne érezhessük, egymást semmilyen módon előveszem a kristályomat. Majd megpaskolom kicsit petem nyakát.
- Jaj kislány, úgy tűnik kicsit sokat parázok. Na, mindegy menjünk haza. Teleport, Kezdetek Városa

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
avatar
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 21
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Klein on Szomb. Jan. 10, 2015 5:05 pm

Ossu!

Lezárom a párbajt. Rövid volt, így csak 40 xp és 100 arany a jutalmatok.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3051
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Gyilkos vs. Pacis

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.