Shu vs Haru

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Szer. Júl. 30, 2014 3:28 pm

Ez reggelem is úgy kezdődött mint minden reggel. Én a földön voltam, Inu meg az ágyban aludt.
-Kelj fel Inu. -mondtam Inu-nak a földről, majd feltápászkodtam.
Mivel Inu nem akart felkelni így nem volt más választásom. Megfogtam a takarómat és kihúztam Inu alól. Inu szépen a földre huppant.
-Ezt meg miért, és mit akarsz tőlem hajnali kilenckor?
-Ami neked hajnali kilenc az nekem reggel kilenc. Egyébként kellene valamit ma csinálnunk a pihenésem kívül.
-Nézzük meg hogy van valami érdekes küldetés?
-Nincsen kedvem.
Küldetésre semmi kedvem nem volt menni. Nemrég fejeződött be egy küldetés. Ma inkább edzeni kéne ha már az idő is alkalmas. Kiket is ismertem meg eddig? Szophie, Shukaku, Ilsette. Ha nem utáltak meg minket akkor talán Shukaku és Timidus megküzdenének velünk. Egy próbát megér. Küldtem Shukaku-nak egy üzenetet.

" Szia Shukaku! Nem lenne kedvetek Arénázni egyet Inu-val és velem? Ha igen akkor az Aréna előtt leszünk.

Nanami Haruka "

Elküldtem az üzenetet és reménykedtem, hogy eljönnek. Nem tudom, hogy mennyire rossz benyomást tettünk amikor először találkoztunk. Szóltam Inu-nak, hogy hova megyünk. Ha nem is mutatta Inu de szerintem örült, hogy a pihenésen kívül csinálunk valamit. Elindultunk az Aréna felé. Miután megérkeztünk az Aréna előtt a falnak támaszkodva vártam, Inu meg leült a földre.
-Nem is kérdeztem eddig, kikkel is fogunk Arénázni, ha eljönnek?
-Shukaku és Timidus.
-Értem, jó tudni. Szerintem kevés esély van rá, hogy eljönnek tekintve, hogy milyen remek benyomást keltettem.
-Viszont már megkomolyodtál. Legalább is ég és föld a különbség aközött amilyen voltál és amilyen most vagy.
-Régen is menő voltam.
(Talán mégsem változott meg annyira.) -gondoltam.



A hozzászólást Nanami Haruka összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 30, 2014 4:19 pm-kor.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Szer. Júl. 30, 2014 4:18 pm

A pittyegés éppen egy vad becserkészése közben érte utol a lányt, és mivel a szarvas így el is inalt, ami igencsak megnehezítette azt, hogy  a rajzot, amin ideig dolgozott befejezhesse, így egy kicsit dühösen nyomott rá az elfogadásra, és az üzenet elolvasása után sem lett jobb a kedve, hiszen a válla felett áthajolva már Timidus is elolvashatta, ami csak egyet jelenthetett, és ezt mindketten nagyon jól tudták, így a lány már bele is fogott az ellenkezésbe, meg se várva, hogy a sárkány megszólaljon.
-De… te mondtad, hogy nem harcolsz olyannal, aki ellen semmi esélyed nincsen. Akkor miért engeded meg Inunak, hogy ő ezt tegye?
-Azért, mert te mondtad, hogy tanítsam a kisebbeket, márpedig erre a legjobb módszer az, ha megküzdünk velük.
-Megküzdünk? Nemnemnem! Eszedbe se jusson, hogy engem is belerángatsz a viadalaidba. Szerintem itt semmi szükséged nincs rám. Ellenük úgy sem tudom használni egyik képimet sem, és úgyis csak a képik miatt tartasz.
-Az elsőt tudod használni, csak semmi értelme nincsen, mert úgysem tudnak eltalálni.
-Tudod mit? Menjünk! Neked is jót tett amikor kikaptál Álomkelőtől, talán Inunak sem fog megártani, ha találkozik egy másik nagyszájú pettel.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy összehasonlíthatsz azzal a kutyával?
-Nem kutya, farkas.
-Farkas az Vezér. Na ő farkas. Inu maximum farkaska.
-Akkor a Draconiában látott sárkányokhoz képest te is csak sárkányka vagy.
-A legtöbbjüknél okosabb voltam, ahogy Vezér is okosabb Inunál. Nem a méret a lényeg. Te is láttad, hogy ott a kölykök voltak a legértelmesebbek.
-Igen. Láttam.

Kuncogott a lány, és eltette a rajzeszközöket.
-Szerintem indulhatunk, ne várakoztassuk meg őket.
És hála a teleportkristálynak, nemsokára már ott üdvözölhették őket az Aréna bejárata előtt. Majdnem olyan gyorsan odaértek, mint az üzenet, amit küldtek volna, így ezzel nem is foglalatoskodtak.
-Szervusztok. Köszönjük szépen a meghívást, itt vagyunk.
A sárkány is biccentett, de ő inkább a másik pet felé fordult.
-Mégis miből gondoltad, hogy megfelelő ellenfél lehetsz a számomra?
Nem kellett ahhoz átlépni az aréna kapuját, hogy a harc elkezdődjön. Timidus szokásához híven szavakkal puhította az ellenfelét, mielőtt akár egy csapást is bevitt volna.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Szer. Júl. 30, 2014 6:03 pm

Álldogáltam a falnak támaszkodva, lehajtott fejjel  várva, hogy Shukaku és Timidus megérkezzenek. Amikor felemeltem a fejemet akkor megláttam Shukaku-t és Timidus-t. Nagyon örültem, hogy eljöttek. Mikor odaértek hozzánk Shukaku köszönt és Timidus is, csak ő Inu felé biccentett.
-Sziasztok! Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek!
-Sziasztok.
Timidus kérdezte Inu-t, hogy miért gondolja azt Inu, hogy megfelelő ellenfél lesz Timidusnak.
-Azt elismerem Timidus, hogy közel nem vagyok veled egy szinten. Viszont akkor sem vagyok egy gyenge farkas. És utálom beismerni de én is tudom, hogy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy te győzöl én meg veszítek.
Amit Inu mondott az igaz. Viszont kicsit félelmetes volt, hogy beismerte. Régen szerintem valami olyasmit mondott volna Inu, hogy neki is ugyanannyi esélye van mint Timidusnak, vagy valami hasonlót. Ilyenkor hálát adok az istennek, vagy Kayaba Akihikónak, vagy nem tudom, hogy minek, hogy Inu komolyodott. Ha még az ágyról sem rúgna le akkor még tökéletesebb lenne. Viszont ne legyek telhetetlen. Örüljek annak, hogy megkomolyodott.
-Együtt élünk Inu de akkor is meglepődtem ezen.  
  -Bocsánat amiért megkomolyodtam egy kicsit.
-Egyáltalán nem baj, örülök, csak még hozzá kell szoknom ehhez.
-Akkor jó.
-Egyébként Timidus, erősebb vagyok mint látszik.
-Ez igaz. Régen viszont inkább a szád járt csak. Már bocsi Inu.
Lehet, hogy kicsit gonosz voltam de tényleg régen csak a szája járt. Nagyjából  szinte mindig csak a szája járt és nem ismerte be ha hibázott, jó ez még mindig kicsit nehezen megy neki de majd lesz jobb.
-Utálom beismerni de sajnos ez igazad van Haruka.
-Jó tudni, hogy igazam van.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Szer. Júl. 30, 2014 8:38 pm

Shu arra számított, hogy kap valami köszönetet, amiért elvállalta a küzdőterezést, de valamiért a nagyon köszönöm fura volt. Persze arról már hallott, ráadásul pont kettejüktől, hogy Inu miatt nem nagyon jönnek ki másokkal, és így talán nem is akad nagyon olyan, aki szívesen kiállna ellenük. Ezt jól megtanulta már a kis idomár Timidus mellett, akinek szintén elég nagy szája volt, és elég sokan megorroltak rá emiatt. Többek között ezért is egyezett bele abba, hogy segít, hiszen átérezte a helyzet súlyosságát.
-Hát… szívesen. Számíthatsz ránk.
Na igen, ha ő maga kötelezte el magát amellett, hogy a kicsiket fogja segíteni, akkor nem teheti meg, hogy csak azért, mert valaki első pillantásra nem volt annyira rokonszenves, lemondjon róla. Ő szeretett segíteni, Nanami pedig ráadásul még kérte is a segítségét, és ez mostanában igen ritkán sikerült… mármint azon kívül a dolgokon kívül, amit Timidus szervezett le, de az teljesen más célú is volt, persze Shu igyekezett ott is azt előre tuszkolni, ami az ő célja volt. Inu válaszára a sárkány csak elvigyorodott és megcsóválta a fejét.
-A felszerelésetek alapján nem értétek még el a kettes tiert, avagy nincs pénzetek arra, hogy jobb páncélt vegyetek. Mivel első ismeretségünk alkalmával kezdőként mutatkoztatok be, így azt hiszem jogosan feltételezhetem, hogy az első állításom a helytálló. Ha azt feltételezem, hogy ti is beleestetek abba a hibába, hogy éltetek a kiképzőtiszt adta lehetőségekkel, a szintetek akkor sem éri el a mi szintünk felét sem, emiatt azt kell mondanom, hogy nem nagyobb az esélye a győzelmemnek, hanem száz százalékos. Kivéve persze ha nem alapoztatok arra, hogy a kinézetetek alapján az ellenfeletek gyengébbnek higgyen titeket, de ezt erősen kétlem.
Lassan besétált a küzdőtérre, majd szépen elhelyezkedett valahol.
-Kezdhettek ti. Küldjétek el a felkérést. Egyedül fogok ellenetek harcolni.
A lány ezalatt felcsüccsent valahova a közelben a nézőtéren, és várta a felkérést.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Szer. Júl. 30, 2014 10:41 pm

Inu mondata után Timidus vigyorgott és csóválta a fejét. Nem értettem, hogy miért csinálja de hamar kaptam a kérdésemre választ. Timidus mondta, hogy beleestünk abba a hibába, hogy a kiképzőtiszt által léptünk a 10-es szintre. Meg, hogy nem nagyobb az esélye, hogy Timidus győz hanem száz százalék. Ha Inun nem is lehet látni de szerintem nem kedveli annyira Timidust. Én sem voltam annyira oda azért amit Timidus mondott. Érdekes, ha a valóságban azt mondta volna  az egyik szolga, hogy bekerülök egy játékba ahonnan nem lehet kijutni és egy sárkány mondja azt, hogy gyenge vagyok akkor azt biztos, hogy nem hittem volna el.
-Lehet, hogy rossz lépés volt, hogy igénybe vettük a kiképzőtisztet de akkor sem bánjuk!
Ha jó, ha rossz döntés is volt Timidus akkor se mondja nkább mert nem az ő dolga. Mi jó döntésnek gondoltuk és gondoljuk és ennyi.
-Igazat adok Inu-nak. És ha legyőzöl minket akkor legőzöl. Nem fog összedőlni a világ.
Shukaku bement a küzdőtérre. Shukaku után bementem én is a küzdőtérre. Shukaku miután bement a küzdőtérre leült. Timidus mondta, hogy kezdhetünk mi, és, hogy egyedül fog harcolni. Kicsit sértő, hogy ennyire gyengének hisz minket Timidus de mindegy. A felkérést elküldtem. Tudom, hogy az lesz a vége, hogy mi vesztünk de reménykedem, hogy a küzdelem után azért nem mondja nazt Timidus, hogy semmi esélyünk nem volt az égvilágon. Komolyan mondom, hogy ha egyszer erősebb lesz Inu akkor megint megküzdünk majd Timidussal, és talán Shukakuval is. Viszont az még messze van mert nem tervezem, hogy használom többet a kiképzőtisztet. 10-es szint volt az első célom, onnantól meg a saját erőnkből fogunk fejlődni.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Júl. 31, 2014 7:47 am

A sárkány ezúttal is kénytelen volt félrebillenteni a fülét, ami nála azt jelentette, hogy nem ért valamit az eseményekkel kapcsolatban, vagy éppen az egész esemény menetét nem érti. Így volt ez most Nanamival is, aki valamiért ha összefüggéstelenül is, de olyan szintű intelligenciát volt képes felmutatni, ami igencsak meglepte Timidust. Egyetértően bólintott, és még meg is hajolt kissé, mellsőit megrogyasztva.
-Okos beszéd. Semmiféle megbánás nem teheti jóvá az elmulasztott lehetőségeket, így az egyik legfölöslegesebb érzelem, felesleges időpocséklás. Ha már valami megtörtént, úgysem lehet változtatni rajta. A jelenben tanulhatsz a múltból, és megteremtheted a jövődet. A múltat már nem lehet megváltoztatni, de megváltoztathatod a történtekhez való hozzáállásodat. Tehát nem megbánásra vagy keserűségre van szükség, hanem arra, hogy megértsd az élet leckéjét, és továbblépj. Csodálkozom azon, hogy ilyen kevés tapasztalattal erre magatoktól rájöttetek. Nem vártam volna.
És valóban nem reménykedett abban, hogy pont ez a páros fog neki bármi újat mutatni. Persze most is a pet volt az, aki okosat mondott, nem pedig az ember, így annyira mégsem volt nagy meglepetés, mint inkább pozitív csalódás, de az biztos, hogy nem voltak ilyen elvárásai egyikükkel szemben sem. Ezután a lány felé fordult.
-Nincs szükség arra, hogy igazat adj neki, hiszen igaza van. Az igazat egyébként sem te adod, nem te döntöd el. A világ természetesen nem fog összedőlni, én csak rávilágítottam arra, hogy a társad kijelentése nem volt helytálló amikor azt mondta, hogy bármi esélye is lenne ellenem, és mennyiben végre hajlandóak vagytok támadni, úgy ezt rövid úton be is bizonyítom.
Egyáltalán nem vett fel sem támadó, sem védekező pózt, nyugodtan, szinte pihenő állásban várta azt, hogy az ellenfele meginduljon. Eközben Shu csak fejcsóválva figyelte az eseményeket a nézőtérről, most azonban kivételesen nem bánta a sárkány kioktató hangnemét. Saját példájából tudta, hogy Inunak erre szüksége van, Nanami pedig sokkal jobban fog boldogulni mellette, ha valamelyest egyenrangúbb félnek tekinti őt majd a pet.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Csüt. Júl. 31, 2014 7:12 pm

Timidus elkezdte mondani a mondandóját. Szerintem lehet mondani, hogy Inu egy kicsi dicséretet kapott. Miután elmondta amit Inu-nak akart mondani Timidus én következtem. Felém fordult és nekem is elmondta amit akart.
(Nem kedvelem, ezt kimerem már jelenteni!)
(Hogy őszinte legyek, én sem kedvelem annyira.)
Inu nem bírta elviselni Timidust és ez szerintem egy kicsit látszott is rajta. Kivételesen de egyetértettem Inu-val.
Engem csak az idegesített nagyjából amit Timidus mondott. Röviden annyit jelentett nálam, hogy Timidus mondott, hogy sokkal erősebb, semmi esélyünk nincsen, kezdjük el, hogy hamar be is fejezzük. Ha ilyen a személyisége az ellen nem lehet semmit sem tenni. Viszont Shukaku-nak is nehéz lehet néha.
(Inu! Remélem nem kell elmondanom, hogy-hogy fogunk támadni.)
(Nem, nem kell elmondanod. Viszont ha erősebb leszek akkor még egyszer megakarok küzdeni Timidussal, de akkor úgy, hogy Shukaku is küzd.)
(Rendben, pont akartam javasolni.)
Inu a képességét használva óriásfarkassá változott. Inu szemében most Timidus egy plüssnek nézhetett ki. Én az elővettem az irányítópálcámat és az én képességemet használva fellépdeltem a virágon és így már levegőben álltam. Inu elkezdett futni Timidusfelé előre. Én is kezdtem a virágokon menni a levegőben. Szemből támadtuk egyszerre Timidust. Inu a karmaival és pedig az irányításpálcámmal, támadtuk egyszerre Timidus mellkasát, majd mindketten gyorsan hátráltunk és visszamentünk a helyünkre és vártunk, hogy vajon Timidus mit fog lépni. Szerintem ha be is találtak a támadásaink akkor sem ejtettünk eget verően nagy sérülést. Szerintem Inu nem fog békén hagyni engem addig amíg nem lépünk szintet. De jó lesz nekem. Habár kipróbálhatnám, hogy bezárom a fürdőbe egy kicsit amíg le nem higgadna. De én járnám meg este. Kell neki egy saját szoba mert az ágyamat nem adom oda neki akkor sem!




45 HP  6 P


avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Júl. 31, 2014 8:06 pm

Ha látszott is Inun az, hogy mérges Timidusra, vagy éppenséggel nem kedveli, akkor a sárkány vagy nem vette észre ezeket az apró jeleket, hiszen talán a kutyafélék testbeszéde és nonverbális jelei nem voltak számára annyira nyilvánvalóak, mint mondjuk egy másik fajtársa, vagy egy macska jelei, lévén, hogy egyik esetben önmagát kell csak megértenie, macska pedig akadt a céhházban, és Álomkelővel elég időt töltött ahhoz, hogy eltanulja mit jelent az, ha a mancsát nyalogatja, ha borzolja a bundáját, vagy ha éppen magasba emeli a farkát. A másik lehetőség ugye az volt, hogy egyszerűen nem akart tudomást venni arról, hogy miként is viszonyul hozzá jelenlegi ellenfele, vagy talán még elégedettséggel is töltötte el, hogy a terve bevált, hiszen Inu talán haragudhat amiatt, hogy valaki kimondta előtte az igazságot. Bár Timidust az is meglepte, hogy a farkas ezt ilyen könnyen elfogadta, abban biztos volt, hogy már nem gondolkodik higgadtan, ami bőven elegendő volt ahhoz, hogy hibás lépésbe hajszolja. Azt látta, ahogyan egymásra néztek, és a bólintást is, így egy kis elismerést érzett, hiszen kettejük között is megvolt az az összhang, amivel szavak nélkül tudtak kommunikálni. Persze a sárkány azzal nem volt tisztában, hogy a képességük ugyanolyan, Mint Álomkelőé, vagy legalább is hasonló, így ezt a kis csalafintaságot nem fedhette fel, de ez jelenleg csak az előnyére szolgált, hiszen csak óvatosabbá tette. A két fél már eleve sokat fejlődött legutóbbi találkozásuk óta, de abban még így is biztos volt, hogy semmi esélyük nincsen, bármit is mondjon Ren a képességekről és a kis szintű veszélyes ellenfelekről.  
Azt mindketten észrevették, Timidus is, és Shu is, hogy képességet próbálnak használni, de nem tettek ellene semmit. Speciális képesség pontjuk nyolcszor akkora volt, mint az ellenfélé, könnyedén blokkolhatták volna a képességüket, Timidus mégis úgy döntött, hogy engedi nekik, hiszen ezzel csak információkat osztottak meg, és a pet hitte, hogy komoly sérülést semmiképpen nem okozhatnak, ha csak nem nekik vannak Aincrad legjobb képességei… és Timidusnak igaza volt. Egy pillanatra Shura pillantott, aki pedig a menüjére, és egyértelműen megrázta a fejét. Persze őt lenyűgözte a jelent, és inkább azt bámulta, miután választ adott Timi kérdésére.
~Nem változott semmi a pontokban? Akkor ez csak zavaró képesség lenne mint a Farkasagyar és a Denevér kristály? Ezzel nem fognak sokra menni.~
A sárkány egyszerűen elröppent a hatalmasra nőtt farkas lábai között, kitérve az ütések elől, majd a hátuk mögött előbukkanva bekapcsolta a második képességét, és támadt. Ők nem építettek a gyorsaságra, nem sokszor esett meg, hogy kétszer gyorsabb volt az ellenfelénél, most azonban mint kiderült, a pontok állása ezt mutatta. Persze szegény Timidus most sem tapasztalhatta meg, hogy milyen érzés egymás után kétszer lecsapni a gyorsaságpontokból szerzett előnynek hála, de még a képességét is feleslegesen használta el, hiszen egyetlen egyszer kellett a karmait végighúznia Nanamin, ahogy elsuhant mellette, és a rendszer máris az ismerős lila fallal jelezte a küzdelem végét. A sárkány nyugodtan leereszkedett a földre, és igazgatni kezdte a tollait.
-Ennyi volt. Megmondtam. Nem volt esélyetek. A visszavágó előtt elmondanátok, hogy mit szerettetek volna elérni a képességekkel? Nanami képességét értem, remek ötlet volt, így akkor is meg tudott volna támadni, ha repülök, de a te képességed Inu nem értem.


/ Mind a fegyverkezelésük, mint a specük nyolcszor akkora mint az ellenfelé, így a találati esély 100%. Timi egy találattal ötvenet sebez, így a küzdelem véget is ér. /

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Vas. Aug. 03, 2014 10:36 pm

 Már az elején lehetett tudni, hogy mi lesz a harcnak a vége. Egyszerre támadtuk meg Timidust. Timidust mivel sárkány így vannak szárnyai amit tud is használni. Egyszerűen csak annyit kellett tennie Timidus-nak, hogy repüléssel kikerülte a támadást majd ő támadott meg minket és egy csapással le is győzött minket. Engem nem igazán érdekelt de Inu-t annál inkább. Nem mutatta Inu, de magában már sárkánypörkötet csinált Timidus-ból. Timidus mondta, hogy nem volt esélyünk a győzelemre. Kérdezte, hogy a visszavágó előtt mit szerettünk volna a képességeinkkel. Mondta, hogy az én képességem remek ötlet volt, viszont Inu képességét nem érti.
-Nem kalkuláltam be a dolgokba azt, hogy szárnyad is van. Az teljesen kiment a felemből, hogy ha akarsz akkor repülhetsz is.
-Nekem is kiment a fejemből, hogy mivel sárkány vagy így tudsz repülni. Ha előbb eszembe jutott volna akkor inkább egy máshogy támadtunk volna.
Most belegondolva jobb támadás lett volna talán az ha Inu támad szemből Timidusra, Timidus felrepül és akkor én támadom meg Timidust. Talán az működött volna. Habér ha működött is volna kkor is csak egyszer, Timidus nem buta íígy gondolom kétszer nem dőlt volna ugyanannak a trükknek. Meg amúgy is eltalált volna minket. Így csak egy kicsivel tartott volna tovább a küzdelem. Tuti, hogy amikor hazafelé fogunk majd tartani akkor Inu erről fog nekem hegyi beszédet tartani. De jó lesz nekem majd végig hallgatni. Inu-nak csak ez az egy képessége van. Majd a következő remélhetőleg erősebb lesz.
(Haruka, nem megyünk egyből haza hanem gyakorolni megyünk! Remélem érthető voltam!)
(Igenis, értettem!)
Így még nem láttam Inu-t. Az biztos, hogy kicsit ijesztő. Hát még az mennyire lesz, hogy majdnem biztos vagyok abban, hogy hajnalig fogunk edzeni. De legalább megismertem egy új oldalát Inu-nak amit biztos, hogy nem fogok szeretni! Habár lehet, hogy nálam is lesz ilyen, akkor az érzés kölcsönös lesz. Mindenesetre ha tényleg megteszi Inu akkor szerintem nem leszünk már annyira jóban egy ideig.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Aug. 04, 2014 12:25 pm

Tudvalevőlegesen Timidus nem sok olyan emberi nonverbális jelet sajátított el, amellyel kifejezhette volna az aktuális elgondolásait egy témáról szavak nélkül. Bár ismert párat, és példának okáért az emberek kézlegyintését át is ültette úgy, hogy ő a farkával legyintett, amikor ugyanazzal a kifejezéssel akart élni, azaz jelezni, hogy a dolog el van felejtve, nem kell vele foglalkozni. Ezen kívül ugye mellsői megrogyasztásával meg is hajolt, ha tiszteletét akarta kifejezni egy másik teremtmény irányába, de többet nem nagyon vett át, és inkább élt a saját kifejezőeszközeivel, mint az emberekével. Most azonban valami olyan kellett, amit ez a két okostojás is megért, és hiába vette volna elő a sárkányok végtelen mimikájának és morgásának eszköztárából a legjobb módokat, sehogysem tudta volna átadni azt a szintű csalódottságot és megdöbbenést úgy, hogy Nanami és Inu is megértsék, így hát sajátos eszközhöz nyúlt. Jobb mellső mancsát a szemei elé tartotta, majd végighúzta a pofiján, és igyekezett a lehető legelképedtebb arcot vágni hozzá. Egyszóval, Timidus Alexhez hasonlóan facepalmolt. Ennél jobbat keresve sem találhatott volna.




-Ugye ez most csak valami vicc? Ugye nem mondjátok komolyan, hogy egy sárkánnyal való harcban, egy olyan sárkánnyal való harcban, akinek naaagy tollas szárnyai vannak, tehát még nem is képesség kell ahhoz, hogy repüljek… nem számítottatok arra, hogy esetleg felhasználom ezt a tudásomat ellenetek? Mit vártatok? Mire számítottatok? Arra, hogy majd odasétálok, és egyenként megharapom mindkettőtöket? Vagy arra, hogy tűzsárkány vagyok, mint Nestor és majd tűzet fogok fújni? Vagy jégsárkány, mint Hisame és jeget? El sem olvastátok a guidebookot, és úgy mászkáltok védett területen kívül? Ennyire meg akartok halni? És még a kérdésemre sem válaszoltatok…

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Kedd. Aug. 05, 2014 8:17 pm

Most tudom, hgy teljesen hülyének nézhetünk ki amiért azt mondtuk, hogy elfelejtettük, hogy Timidus-nak van szárnya de pontosabban nem azt felejtettük el, hogy szárnya van, hanem azt, hogy tudja is használni. Hány olyat láttunk már akik nem tudták a szárnyaikat használni. Íy ez mondhatni, hogy egy megszokás. Persze ezt Timidus nem tudja de ha elmondjuk neki akkor biztos, hogy nem megértő lesz. Kimerem jelenteni: Nem bírom Timidust! Inu-nak igaza volt.
(Inu, teljesen igaza volt. És bejelentem, hogy én sem bírom Timidust!)
(Gondoltam, hogy nálad is elszakad a cérna egyszer. De örülök, hogy belátod. Ebben legalbb egy véleményen vagyunk. Én meg azt jelentem be, hogy ha nagyobb és erősebb leszek akkor ismét megakarok küzdeni Timidussal, viszont akkor azt akarom végkifejletnek, hogy a lábam előtt kegyelemért könyörögjön! Vagy nekem elég az ha laposra verem.)
(Én meg azt szeretném, hogy amikor talán egy szép napon kiskedden lesz akkor Shukaku is harcoljon.)
(Kiskedd az mikor lesz?)
(Nem fonsot, vedd úgy, hogy nem mondtam.)
Nos, Tmidus kioktatott miket. Röviden: nem igaz, hogy nem vettük észre Timidus szárnyait.
-Most ha hiszed ha nem de pontosabban azt felejtettük el, hogy tudod használni a szárnyaidat. Rajtad kívül nem láttunk olyat petet akinek van szárnya és használni is tudja. Így ez egy buta megszokás lett nálunk.
-Az amit mondott Haruka az teljesen igaz. És nem, nem akarunk meghalni. (Mindjárt megesküszöm, hogy egy nap megölöm!)
(Erre ne esküdj meg, viszont nekem aztán elhiheted, hogy nem nagyon született egyenlre olan embere e földön akit nem kedvelek, vagy jelent esetben pet. Jó mondjuk nem volt lehetőségem arra, hogy ezt kiderítsem a valóságban. Viszont Timidus-t én sem bírom, viszont akkor sem ölhetjük meg!!! Téged sem bírtak amikor régebben beszélgettünk valakivel.)
(Jó, ez igaz.)
(És téged sem öltek meg, pedig szerintem volt rá okuk. Vagy tévednék? Vezérrel sem vagy jóba. Habér, hogy őszinte legyek a személyiségetek nagyon hasonló. És ezt nem tagadhatod le Inu!)
(Jó ezt nem tagadom le, viszont nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon de nagyon nem bírom Timidust. Nem volt kicsit sok a nagyon?)
De, egy kicsit.
(Akkor jó!)
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Kedd. Aug. 05, 2014 8:39 pm

A sárkány úgy döntött, hogy nem fog többet csodálkozni vagy elképedni az emberi hülyeségen, de azt is belátta, hogy ha egy petnek van annyi esze, illetve helyesebben mondva inkább nincs annyi esze, hogy ne asszisztáljon az ilyesmihez, akkor azt is be kell látnia, hogy az emberek képesek annyira elhülyíteni még őket is, hogy ilyen szinten dilettánsokká váljanak a küzdelemhez. Persze Inu még kicsi volt, így talán csak ezért ragadt rá ennyi minden Nanami butaságából, de azért az, hogy ezt még ki is jelenti, helyesli a szavakat, nem pedig belátja a tévedését és megpróbál rajta javítani… na azt már ő sem tudta hova tenni.
-Rajtam kívül hány pettel találkoztatok eddig, akinek volt szárnya és nem tudta használni? Mire alapoztátok azt a sejtéseteket, hogy a szárnyaim esetleg csak dísznek lennének? Abban valóban igazatok lehet, hogy egy fiókának, aki még tanulgatja a repülést, annak valóban nehezére eshet a repülés, de az én méreteim alapján már könnyen kikövetkeztethettétek volna, hogy én már nem vagyok fióka, tehát tudok repülni.
-Én… nem szeretnék közbe szólni… meg igazából semmi közöm nincs hozzá… de ha már említettetek peteket, meg megszokást… az engem is érdekelne, hogy milyen szárnyas peteket láttatok, akik nem tudnak repülni. Akiket én ismerek, Falco, Villámlás, Rosa, Anika… ők mind-mind gyakorolgatják már a repülést, és tudnak is repülni. Sokat foglalkozom a petekkel, és megköszönném, ha elmondanátok olyan dolgokat, amit ti tudtok, és én nem…

Még Shu sem hitte, hogy ez a két újonc valami nagy felfedezést tehetett a petek repülésével kapcsolatban, és inkább csak kifogást kerestek… de azért hátha…  
-Ha nem akartok meghalni, akkor ne vegyétek ilyen könnyelműen a harcot, és ne becsüljétek le az ellenfelet. A támadásotok átlátszó volt, bár ügyesen tettétek, hogy egyszerre támadtatok. Most már tudjátok, hogy tudok repülni. Elmondom még azt is, hogy nem tudok sem tüzet, sem jeget fújni. Tollas sárkány vagyok. Most, hogy ezt tudjátok, dolgozzatok ki egy megfelelő stratégiát, majd támadjatok újra. Shu!
A lány bólintott, és már el is küldte a felkérést egy újabb párbajra.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Yue on Kedd. Aug. 12, 2014 11:50 pm

Timidus megkérdezte, hogy eddig hány pettel találkoztunk. Nos, nem sokkal, viszont én aki nagy részből könyvekből láttam a valóvilágot így nem tudnám megmondani, hogy milyen pet volt. Örülök annak, hogy tudom, hogy mi az az unikornis és a főnix. Már látom, hogy ennek is utána kell, hogy járjak. Viszont abban Timidus-nak igaza volt, hogy ő nem fióka. Akiket mi láttunk azok mind fiókák voltak.
-Való igaz, hogy láttunk olyan peteket akik nem tudnak repülni, viszont semmi újat nem tudunk mondani mivel azok mind még bébiszinten voltak. (Viszont majd utánajárok. Kicsit érdekel a dolog.) Mióta Timidus a SAO-ban vagyok te vagy az első pet aki nem bébi szinten van, és közel egy év alatt hamar megszoktam.
Timidus mondta, hogy ne vegyük könnyelműen a harcot, és, hogy nem tud tüzet, jeget fújni. Ez hasznos információ. Mondta Timidus, hogy dolgozzunk ki egy stratégiát. Viszont ugyanúgy szerintem 100% az esélye annak, hogy Timidus győz. Minimális esetben ha van akkora szerencsénk akkor egyszer megtudjuk támadni Timidust. Nos az egyszer biztos, hogy Inu nem adja fel, viszont ő is tudja, hogy semmi esély nincsen a győzelemre. Csak nem akarja elismerni. Még szerencse, hogy gondolatban is tudunk beszélni egymással. De fog ez hiányozni nekem a valóságban. Minden jóban van van valami rossz, és minden rosszban van valami jó. agy tudom is én hogy-hogy mondják. Az, hogy a vereségünk után Inu biztos, hogy edzeni fog, magyarán én is az hasznos, de egyben nem akaromos lesz. Timidus szólt Shu-nak aki küldött még egy felkérést. A felkérést elfogadtam.
(Na jó. Mi legyen a stratégia?
(Te beteg vagy Nanami Haruka? Mióta szoktunk gondolkodni azon, hogy mi legyen a stratégia?)
(Tényleg, teljesen igazad van, nem szoktunk annyira stratégiát tervezgetni. Mivel mi fogunk kezdeni így akkor majd megbeszéljük gondolatban. Viszont tisztázzunk néhány dolgot mielőtt támadni kezdünk.)
(Oké. Mondjad.)
(Egy:Kivételesen stratégiát fogunk kitalálni. Vagy legalább is tisztázzuk a tényeket. Mivel Timidus tud repülni, így fel, balra vagy jobbra is mehet ha támadsz. Így a terv egyszerű, te támadsz én készenlétben várok arra, hogy Timidus a szárnyait használja és a levegőbe menjen. A képességedet ne használd. Gondolom már tudod miért, vagy remélem, majd mondom, hogy mikor. Ennyi. Vagy beválik, vagy nem.)
(Oké, vettem.)
-Akkor kezdjük is. (Inu, kipróbáljuk, hogy milyen ha tervvel támadunk. Viszont némi változtatással. Gambatte Inukami!)
(Oké, tudom, hogy min változtatsz. Arigato gozaimas Nanami Haruka! Szintén gambatte.)
Inu aktiválta a képességét és óriásfarkas lett. Inu Tmidus felé kezdett gyorsan futni, viszont egyszer csak gyorsan irányt váltott, balra vette az irányt. Egy hatalmasat vonyított Inu remélve, hogy Timidus arra fog 5 másodpercig figyelni. Majd ismét Timidus felé futott. Timidus-ra akart ugrani és amint ugrott egy hatalmasat rögtön visszaváltott a normál formájába remélve, hogy kicsit meglepi Timidust.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
390/1500  (390/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Shukaku on Szer. Aug. 13, 2014 1:26 pm

A sárkány valahogy megsejtette, hogy milyen választ fog hallani, így abban a pillanatban, ahogy bebizonyosodott, hogy sejtése beigazolódott, már nem is nagyon figyelt tovább a válaszra, és azt is elhatározta, hogy az idomárral nincs is kedve tovább foglalkozni. Ugyanolyan harcképtelen kislány volt, akárcsak Shu, aki talán, esetleg, ha néha dühből, vagy hirtelen felindulásból képes valakit megütni, de azt sem a saját védelmében teszi. A társa már a kapcsolatuk elején elmagyarázta neki, hogy ő még sohasem ütött meg senkit, és így igen nehezen indult be számukra ez az egész harcolósdi, egy évet el is vesztegettek, hiszen csak nagy ritkán akadt egy-egy vaddisznó, akit Shu végre hajlandó volt megtámadni, hogy élelemhez jussanak. Azt is úgy kellett Timidusnak kikényszerítenie belőle, hogy ő megtámadta a malacot, és Shu pedig azért harcolt, hogy megvédje a sárkányt a feldühödött mob elől. Persze azóta nem sok minden változott azon túl, hogy a húsáért már ő is megöli a vadat, persze csak pont annyit, amennyit kell, és mindig egyfajta kegyelettel és tisztelettel vadászik… bár ezt a pet nem nagyon vette észre, nemhogy érthette volna. Azt azonban tudta, hogy gyorsabban dűlőre jut, ha Inunál próbálkozik, hiszen ő talán értelmesebb, így hát úgy szólalt meg, hogy csak ő érthesse.
-Az a dolgod, hogy megvédd a lányt. Mindig legyen terved, és tartsátok készenlétben a Hazatérés Kristályt. Gyengék vagytok, sokan egy ütéssel elintéznének titeket, ahogyan én is. Igyekezz ne nagyképűsködni, amíg nincs mire. Tiszteld az ellenfeledet, és a nálad erősebbeket. Ha nem akarsz meghalni, akkor csak ennyi teendőd van. Magadra haragítottad Vezért is, és még nem tudom, hogy kiket. Ez nem megfelelő taktika. Alázattal kell viseltetned azok felé, akik feletted állnak, tehát nagyjából mindenki felé, amíg nem fejlődsz. Tanulj meg viselkedni és higgadtan gondolkodni, legalább a védett terület határain kívül.
A küzdelem ismét nem tartott volna sokáig, ha Timidus nem kíváncsi természetű. A csibézés, mint próba módszer már bevált Elysionnál, és most ugyanezt a módszert alkalmazta itt is. Egyenesen Inu felé repült, teljes sebességgel, és várta, hogy a pet félreugrik-e a támadása elől. Inunak nem volt nehéz kitérnie, a kérdés mindössze az volt, hogy megteszi-e. Ráugorhatott a sárkányra, de már az ütközés ereje elég volt ahhoz, hogy Timidus győzzön, azonban ha kitér, úgy szerez magának egy plusz kört. Természetesen a félrevezető hadműveletek sikertelenek voltak, és bár az meglepte a sárkányt, hogy a pet nem hatalmas kutyaként támadott, de nem tudta kizökkenteni.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12244/10100  (12244/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Klein on Csüt. Aug. 21, 2014 5:18 pm

Ossu!

Lezárom a párbajt, 25 xp és 60 arany a jutalmatok.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2913
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shu vs Haru

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.