Mirika Vs Hinari

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szomb. Aug. 16, 2014 7:11 pm


Lassan kezdtek mindennapivá válni a különböző harcok, csaták és megmérettetések, és még én magam is meglepve tapasztaltam, mennyire nem tekintek rájuk úgy, mint valami eseményre, különleges helyzetre vagy élményre. Beleolvadtak a napi ritmus egymás után következő fázisaiba, s a régebbi bossokra sem néztem már úgy fel, mint a Túlélő Csarnok előtt. Ezzel szemben viszont nem voltak számomra unalmasak, legalábbis egyelőre, igaz a mobozás monotonságát igyekeztem kerülni, de mindig volt valami, ami kicsit fellendítette a megszokottakat. Egy-egy új mob vagy bejáratlan terület, s Nestor is ott volt mellettem, színt és lendületet víve ezekbe a kirándulásokba: ketten kevésbé volt egyhangú. Így amikor a postásgyerek meghozta a reggeli levéladagot, benne a felkérésekkel, segítségkérésekkel, intéznivalókkal és az aincradi újsággal, én csak egy pillantást vetettem a figyelemfelkeltő címsorra, és minden izgatottság nélkül írtam oda gondolatban a listához: „aréna”. Egy új harcrendszer, új küzdőtérrel, új funkciókkal és új célokkal. Érdekes.
Aztán persze később már egyenest foglalkoztatott is a hogyanja, de első körben csak azt néztem meg, mennyire számít rendes küzdőtérnek, a Katana miatt. Ezzel szerzett is egy minuszpontot, arról a tényről nem is beszélve, hogy ennek is volt nyilvános toplistája, én pedig nemigen akartam mégtöbb feltűnést kelteni, ígyis bőven elég volt, amit figyelmet eddig kaptam. Be is csuktam a hírlapot, s bár még a nap folyamán elsétáltam a helyszínre, annyira nem mozgatott meg… de hát mégis, azért ki kellett próbálni. … Majd valamikor…

Pár nappal később viszont érdekes információkhoz jutottam, s nem tudtam nem elsiklani felettük. A legendás fegyverek létezése nem volt köztudott, az pedig végképp nem, hogy hogyan fejlődnek, azonban úgy tűnt, hogy az aréna hathat rájuk valamiféleképpen, bár az még senkinek sem volt világos, hogy pontosan hogyan. A lehetőség azonban képes volt egy új helyzetből láttatni velem a szituációt, és újból fellelkesíteni, amit rég nem éreztem már, ha harcokról volt szó. Harcolni fogunk, most viszont teljes erővel! – vettem a kezembe a Katanát, miközben lerobogtam a lépcsőn, vidáman, tele elhatározással. És tudtam is, hogy kit fogok először kihívni.

Pm, pontok és itemek:
Hinari írta:Szia,
Lenne kedved kipróbálni az arénát ellenem? Ha igen, várlak a bejárat előtt!

Lv32:

Élet: 42 (210 hp)
Fegyverkezelés: 70
Erő: 62
Kitartás: 25
Gyorsaság: 72
Speciális képesség: 40
Páncél: +70

Potik, Mérgek és Kristályok:


  • Hazatérés kristály
  • 1x Pánik Burok
  • 1x Pánik Kristály
  • 3x Mini HP potion (+5 hp)
  • 3x Kis Potion (+20 hp)
  • 1x Egyszerű Frissítő Potion (+4 gyorsaság egy körig és +25 HP)
  • 1x Nagy potion (+40 hp)
  • 1x Rövid Specialitás Potion (+3 spec két körig)
  • 1x Béna Adrenalin Potion (+1 sebzés +1 gyorsaság két körig)
  • 4x Gyors Futás Kristály (+4 gyorsaság 1 körig)
  • 2x Halvány Erősítő Kristály (kövi sebzés +5)
  • 1x Tövisgyökér Kristály (következő két körben +10 sebzés)
  • 1x Hátszél Kristály (3 támadásig +20 gyorsaság)
  • 2x Gyenge Gyors Ütés Potion (+1 többletkörnyi támadás)
  • 2x Gyenge Anti-mob Kristály (kiválasztott mobot bénít 1 körig)
  • 1x Halvány Dühítő Kristály (következő körben minden mob figyelmét a használóra vonja)
  • 4x Pajzs Kristály (következő sebződést felezi)
  • 6x Gyenge Tisztító Kristály (negatív hatást levesz, max 2 statnyit)
  • 1x Gyenge Speciális Méreg (2 körig ellenfélnek nincs spechasználat)
  • 1x Gyenge Elnyomó Méreg (5 sebzés + sebzésnyi erődebuff sebzés/5 körig, 2 találat, mob/boss spec)
  • 1x Pet Bódító Méreg (ellenfél pet 2 körre elalszik)
  • 1x Füst Kristály (Látás 2-vel nem rendelkező jk 2 körig nem tud támadni)
  • 4x Gyenge Kinézet Kristály
  • 7x Hangrögzítő Kristály
  • 6x Fotó Kristály
  • 2x Farkasagyar Kristály
  • 1x Egyedi Csillag Kristály
    (Széttörésekkor erősen fényleni kezd és emelkedik így pár méteres magasságba. E fény bármilyen sötétséget megtör  és csillagként mutatja meg az utat bármerre is akarsz menni, vagy épp juttat ki bárhonnan.)

Céhbank:

5 Mini Potion
2 Béna Frissítő Potion
1 Egyszerű Frissítő Potion
1 Farkasagyar
1 Gyertya Kristály
1 Magasugrás Kristály
1 Gyenge Speciális Méreg
4 Hosszú Pontosság Potion
1 Gyenge Paralízis Méreg
1 Bohóc Kristály
1 Gyenge Fárasztó Méreg
5 Vörös Bika Potion
1 Pánik Burok

1 Lökés Kristály
1 Tartós Pontosság Potion
1 Rövid Ellenméreg
1 Erőtér Kristály
1 Hamis Sebzés Kristály


A hozzászólást Hinari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 16, 2014 9:38 pm-kor.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Szomb. Aug. 16, 2014 9:16 pm

Levelet kaptam, lájf! Megláttam Hina-chan nevét a küldőnél és egyből felderült az arcom, nagyon örültem neki, hogy ki akar kapcsolódni velem :3 Legalábbis amikor megnyitottam, erre gondoltam, mert hát mi másra gondolnék, mikor éppen nincs semmi nagy hepaj, mint a bossharc. Legrosszabb esetben arra gondoltam, hogy farmolni akar velem, mint a múltkor, azon is tök jól szórakoztunk Szophiékkal hármasban. Viszont így, mikor megláttam az üzenet szövegét, örömöm elreppent. Kicsit csalódtam, hogy csak egy párbajfelkérés állt az üzenetben No Kis harcmániás >.> Meg kéne tanítanom már kikapcsolódni kicsit, hátha egyszer nem harcolni hív, hanem legalább meginni egy teát Rolling Eyes
Amúgy persze hallottam az arénáról, de mivel nem voltam nagy PvP-s, ezért eszembe se jutott, hogy megmérettessem magam. Úgyis a mezőny hátsó felében lennék, talán még a top 10 se lenne meg, amennyit én nyerek. A pontozásom bossharcokra van tervezve. Néztem egy darabig az üzenetet, aztán nagyot sóhajtottam, beadtam a derekam. Visszaírtam, hogy kábé mikorra érek oda, aztán összeszedtem a holmijaimat meg a tudásomat is Hinarival kapcsolatban. Mondjuk nem vittem túlzásba a készülődést, erősebb volt nálam a lány. Gondolom kellett neki egy ellenfél, akit könnyen leverhet, és sokat is ér a skalpja Razz Ez meg nem az a típusú harc volt, amit minden áron meg akarnék nyerni, mint amilyen mondjuk az a tornadöntő volt Anat ellen. Mind a mai napig sajog kicsit a szívem, a stratégiámat halál egyszerűen, egy halom potival semlegesítette, olyan volt, mintha végtelen élete lenne >.>
Ha nem is könnyen, de odataláltam. és közben lassacskán magamra öltöttem a felszerelésemet. Na meg az ujjatlan kesztyűmet is, mert azt menő volt húzgálni, és legalább nem esik ki a kezemből a késem Razz A szöszi persze már ott volt, én meg még az új sisakom igazgattam az utolsó lépéseknél.
- Hahó! Mizújs, Hina-chan? :3 - köszöntem a lánynak bájosan integetve, aztán odaszökkentem eléje és kiosztottam egy ölelést is... kicsit kényelmetlen volt vértbe öltözve Rolling Eyes

Spoiler:
Élet: 170 HP
Fegyverkezelés: 50
Sebzés: 2x48
Kitartás: 16
Gyorsaság: 63
Speciális képesség: 21
Páncél: 100

Spéci tárgyak:
Gyémánt Mellvért +10% sebződés, a pluszsebzést visszaüti a támadóra

3x Vörös Bika Potion
1x Mini Potion (+5 HP)
1x Kis Potion (+20 HP)
1x Béna Frissítő Potion (+10 HP és +2 gyorsaság egy körig)
3x Gyors Futás Kristály (+4 gyorsaság egy körig)
2x Pajzs Kristály (felezi a következő támadás sebzését)
1x Halvány Erősítő Kristály (+5 sebzés egy körön keresztül)
1x Halvány Gyógyító Kristály (2-2 HP-t gyógyít 3 körön keresztül)
2x Gyenge Kábító Méreg (-2 fegyverkezelés minden találattal, maximum 3 ütésig)
3x Gyenge Gyengítő Méreg (-2 erő, minden találattal, maximum 3 ütésig)
3x Gyenge Fárasztó Méreg (-2 kitartás, minden találattal, maximum 3 ütésig)
2x Gyenge Lassító Méreg (-2 gyorsaság, minden találattal, maximum 3 ütésig)
3x Gyenge Paralízis Méreg (egy körig bénítja az ellenfelet)
4x Gyenge Speciális Méreg (2 körig megakadályozza a speciális képesség működését, maximum 1 találatig marad a pengén)

Céhbank:
4 Mini Potion
2 Vörös Bika Potion
4 Kis Potion
1 Béna Adrenalin Potion
2 Rövid Akarat Potion
1 Gyenge Fárasztó Méreg
1 Gyenge Paralízis Méreg
2 Pajzs Kristály
7 Halvány Gyógyító Kristály
2 Gyors Futás Kristály
5 Gyenge Fárasztó méreg
1 Egyszerű frissítő potion
3 Tükör Kristály
2 Nagy Potion
1 Gyógyító Kristály
2 Lökés Kristály
1 Hátszél Kristály

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szomb. Aug. 16, 2014 10:52 pm


Odafele menet már el is kezdtem a taktikázást, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit sem lesz egyszerű a dolgom. Persze ez nem lepett meg, hiszen Miri mégiscsak erős ellenfél, ráadásul árnyharcos is, de sosem szerettem az egyoldalú, könnyű harcokat, legalábbis más játékosok ellen nem. Már magára a gondolatra is elkomorodtam: nem akartam mégegyszer átélni az első küzdőteremet, és másnak sem akartam, hogy velem szemben átéljék. Még úgy se, hogy én nyilvánvalóan nem szeretném megölni őket, ahogy Taidana tette volna. Sóhajtottam, úgy mentem tovább, a bejárathoz érve pedig kerestem magamnak egy padot, és, kezemben a Katanával, a felszereléseimet és az itemeket kezdtem el rendezgetni, átnézegetni, amíg Miri ide nem ért. Így a Katana is tudta, hogy mi áll a rendelkezésünkre, és rám is kevesebb nyomást helyezett, hiszen nem kellett mindent nekem megjegyeznem.
- Szia! – ugrottam fel vidáman, ahogy megláttam a lányt, be is zárva az inventorymat – Bocsi hogy csak így hirtelen meg minden, nekem is most jött az ötlet – mondtam zavartan, közben viszonozva az ölelést (a magam részéről még vért nélkül), s az aréna felé böktem – Hallottam egy-két érdekességet róla, aztán gondoltam kipróbálom. Amúgy csak a szokásos teendők – legyintettem, majd aggódva néztem a lányra - Veled mi van mostanában? Minden rendben? – kérdeztem, direkt nem említve Anatot, hiszen nem tudtam, hogy ők most pontosan hogy is vannak egymással, hogy Miri hogy viseli, vagy megviseli-e egyáltalán a fiú hiánya. Aztán persze lehet, hogy már ezt se kellett volna, de nem féltettem én Mirikát egy pillanatig sem, inkább elszégyelltem magam egy kicsit, hogy ilyen párbajokkal zargatom, amikor lehet, hogy neki pont nem erre lenne szüksége… vagy éppen pont erre, egy kis gondolatelterelésre, ki tudja. Mindenesetre a helyzetfelismerés után gyorsan lesütöttem a szemeimet, lázas gondolkozásba kezdve, hogy hogyan is lehetne számára kedvezőbb irányba terelni ezt a találkozót, de nem jutott semmi az eszembe, annyira még nem ismertem, hogy képes legyek olvasni a gondolataiban. Jobb híján tehát vártam a válaszát, egy kicsit szorongva és zavartan, közben eltervezve, hogy akármi is lesz ebből a harcból, mindenképpen meghívom magunkhoz egy kis csokiszobás csevegésre. Úgyis rég beszéltünk, és alig tudok róla valamit…

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Vas. Aug. 17, 2014 4:19 pm

- Szerencséd van, pont ráérek Razz - kacsintottam a lányra, miután elváltunk egymástól, és közben megigazítottam a vértet, hogy normálisan álljon rajtam. Szép volt és fényes, nem véletlenül hívják gyémántnak, és nem csak azért, mert olyan ércből készül, ami ezt a nevet viseli :3 Mindenesetre volt valami felemelő számomra abban, hogy van kit, van kiket átölelnem, jóval kényelmesebben éreztem magam, mint régebben, amikor még csak Kota volt, meg Anat kábé, akikben bízhattam. Most már lányok is vannak a sorban Cool Nem mintha nem próbáltam volna barátnőket szerezni eddig, de valahogy nem... vagy nem voltak olyanok, akikkel igazán egy hullámhosszon lettünk volna, vagy pedig... hát, nem tartottak ki sokáig ebben a világban Sad
- Na, miféle érdekességek? Surprised - kérdeztem rá, ha már felemlegette. Hátha van valami, amiről nem tudok, és érdekesebbé teheti nekem is, mert bevallom, hát nem vagyok túlságosan feldobva a gondolattól, maximum abból a szempontból lesz jó, hogy egy komoly ellenfél ellen is tesztelhetem, mit tudok újabban - Szokásos teendők között randizás is van? hentai - mert hát nem is én lennék, ha nem másznék bele rögtön a dolgok közepébe. Láttam én ám, hogy Lexi-chan jó úton haladt, ez csakis annak lehet köszönhető, hogy kikupáltuk a bolondos buráját Razz Biztos azért bénább mostanában a szokásosnál is Neutral
- Hát, nem vagyok benne biztos, hogy itt kéne lennem, de biztos van oka annak, hogy nem kért meg, hogy kísérjem el - vontam meg a vállam, de azért egy kicsit kedvetlenné váltam. Éreztem, mire céloz és jól is esett, hogy aggódik miattam. Ahogy Anat eltűnt a szafari mélyén, úgy nekem is eszembe jutott, hogy lehet nem ártana egy kis pihenő, egy stresszmentes hónap, de azt így egyedül nem igazán tudnám kivitelezni, szóval csak meg kell várnom, amíg visszatér Rolling Eyes - Fú, de úgy fel volt pörögve, nem tudom ő mit szeret annyira abban a helyben o.O A horgászat tök uncsi - közöltem immár önfeledtebben, aztán én is az aréna bejárata felé pislantottam, majd úgy döntöttem, elindulok feléje és ha már itt vagyunk, meglesem közelebbről is. Belülről... harc közben Suspect Remélem nem csak egy lapos izé, nem tudnám kamatoztatni a képességem annyira :3

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Vas. Aug. 17, 2014 5:21 pm


- Hát, a megszokott jutalmakon kívül… - kezdtem bele, majd elhallgattam, a kezemben tartott Katanára pillantva. Nem tudtam, Miri mennyit is tud, már ami a sárkánymintás fegyvert illeti, de aztán úgy voltam vele, hogy fölösleges lenne éppen vele szemben titkolóznom. Az a twisteres megbeszélés is eszembe jutott, és Anat boss előtti monológja, így végül elmosolyodtam, és feljebb emeltem a kardot – Tudod, úgy hallottam, hogy erősebbé tudja tenni a legendás fegyvereket – mondtam ki végül, azt az egy szót ugyan kicsit bizonytalanul ejtve ki – Kíváncsi vagyok, vajon igaz-e… - néztem el az aréna épülete felé, lassan szemlélve meg annak kapuját, ablakait és homlokzatát – Illetve úgy tudom, mindig változik a harctér – tettem hozzá elgondolkodva. Miri kérdésére azonban felkaptam a fejem, és egyszerre pirultam el és lettem egy kicsit szomorúbb is. Aztán csak megvontam a vállam, próbálva vidám maradni, ám a lány előtt valahogy sose sikerült mindent lepleznem, amit akartam, így kis szünet után mégis belekezdtem. Nem úgy ismertem őt, mint aki annyiban hagyna egy ilyen reakciót.
- Hát, találkoztunk és… és azt hiszem túl jól sikerült, mármint, Alex tényleg erős, meg nagyon kedvelem és meg is csókolt meg bízok is benne, de nem akarom hogy baja essen és… azt hiszem bosson én tehettem róla, hogy ki kellett teleportálnunk, most meg hozzám se szólt meg minden szóval… nem tudom. – huppantam végül vissza a padra, mélyen beszívva a levegőt, hogy pótoljam a hebegés és az összevissza beszélés közben elvesztett oxigénmennyiséget. Kicsit sem voltam a helyzet magaslatán, sőt lehet nem is kellett volna ezt így prezentálnom, de már régóta emésztett a dolog és eddig senkinek sem mondtam el. Sóhajtottam egy nagyot, hátradőlve, egykedvűen figyelve a felettünk úszó felhőket, ám szemeimet Mirire emeltem, amint Anatról és magáról kezdett el beszélni. Láttam rajta, hogy szomorú és talán csalódott is egy kicsit, hogy Anat itthagyta, de próbált pozitívan hozzáállni, ez pedig dicséretes volt.
- Tudod mit? – szólaltam meg hirtelen – Azért próbáljuk ki ezt az arénát, ha már itt vagyunk, utána viszont irány a JL csokiszobája, mit szólsz? – álltam fel, Mirire mosolyogva – Van ott rumos forrócsoki, csokiszökőkút és sokféle más édesség is, amit csak kívánsz – soroltam, remélve, hogy ez egy kicsit jobb kedvre deríti, majd, már az aréna bejáratához lépve, fel is szerelkeztem, hogy ezzel se menjen az idő. Beléptem, körülnéztem, majd meg is torpantam, elgondolkodva hümmögve egy sort, gyorsan átfutva a főbb szabályokat; tekintetem a túlsó bejárat közepén állapodott meg.
- Azt hiszem, nekem azon kell besétálnom – billentettem félre a fejem, majd pillantottam az árnyharcos lányra – Amíg én körbemegyek, gondolj valami jó helyszínre, hátha igazak a harctérről keringő pletykák – mondtam még, s már ott sem voltam.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Hétf. Aug. 18, 2014 9:14 pm

Rámeredtem a kardra és hosszú pillanatokig bámultam a fegyvert a maga sárkánymintás fogantyújával, vagy hogy hívják. Úgy ez az idő elég volt arra, hogy bebootoljon a rendszerem, mármint nem a SAO-é, hanem az én különbejáratú masinám, amit a kobakomban tárolok.
- Neked nem is köszöntem, szia! - emeltem fel a kezemet egy újabb intésre, de ezt most a kardnak szántam. Teljesen váratlan volt a gesztusom, még én se gondolkodtam rajta igazából, csak úgy jött, amikor rájöttem, hogy ez a legutóbb beszélt. Mondjuk... nem is tudom, hogy lát-e, hiszen nincs is szeme, de hát füle sincs, mégis hallott. Hm, biztos az a sárkányminta.
- Fú, tök menő lenne egy beszélő... - szétnéztem magamon - ...ruha! - nyilvánítottam ki, gyakorlatilag teljesen ignorálva azt, amit Hina-chan mondott. Elvesztem a saját kis világomban, ahol egy bölcs, reszelős hangú ruhában szaladgáltam. Totál menő dolog lenne, kell nekem egy olyan! Nem mintha nem lenne már egy originál cicafülem Rolling Eyes Ha nem lennék ismert frontharcos, tuti a nyakamon lógna egy halom pasi csak a nekomimi miatt, de így azért tartják a távolságot a legtöbben :3
Szerencsére ahhoz viszont időben ébredtem, hogy elcsípjem a kérdésemre adott reakcióját, és egyből felcsillant a szemem, úgy néztem rá, mint akinek muszáj. Hallania. A választ. És anélkül nem is szándékoztam elengedni, hogy ne bökte volna ki, mi ez a pironkodás *.* Úgy fest ő is rájött, mert gyorsan dalolni kezdett, én meg ittam a szavait. Naná, el se tudtam képzelni Alexről, hogy meg tudja csinálni és tessék Cool
- Ez szuper! Örülök nektek! *.* - ragadtam meg a lány kezeit, és tök jó érzés volt, hogy nekem is volt közöm ehhez a történethez. Legalább egy kicsi - A boss miatt meg ne aggódj, az nem rajta meg nem is rajtad múlott - mosolyogtam a lányra biztatásul - Eggyel ezelőtt meg én voltam kikészülve Anat miatt, ez már csak ilyen - tettem hozzá, biztos ő is emlékszik rá, bár amennyi dolga volt azzal a sok halálizével, nem tudom mennyire bírt odafigyelni. Iszonyat meló egy-egy ilyen bonyi bossnál hatékonyan irányítani a csapatot No
- Jó terv, benne vagyok! :3 Úgyis hallani akarom a részleteket Razz - nevettem fel. És ami azt illeti, azt hiszem van valami, amit én is meg szeretnék osztani vele, ami zavar, de nem merek vele Anat elé állni, de muszáj elmondanom valakinek. Meg hát a csoki is jól hangzott :3 Tök régen ettem már édességet, mármint olyat, ami olyan émelyítően édes volt, mint mondjuk a csoki. A sütijeim rittig nem olyanok, sőt mg néha csípősek is, mert ugye Anat és a csípős-mániája ._.
- Wakatta! - szalutáltam Hina-channak, és amíg ő lelécelt, addig én gyorsan átfutottam a felszerelésem állapotát, aztán rálestem erre az arénafelületre is. Lehettem volna gonosz, és felajánlhattam volna egy olyan felületet, ami teljességgel nekem kedvez, de végül egy olyan opciót választottam, amit talán mindketten élvezni fogunk. Vagy nem tudom. Egyfajta Colosseum-szerű felépítés volt poros talajjal, egy nem túl magas fallal körülvett küzdőtérrel, aminek a szélén voltak szobrok is, és azoknak a kezében valódi fegyverek csillogtak. Középen viszont volt egy oltár vagy mi, ami egy cirka másfél méter magas platform volt, épp akkora, hogy két ember szűkösen harcolhasson rajta. De nem is azért tettem bele, hogy majd azon viaskodjunk, hihi :3

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Kedd. Aug. 19, 2014 10:57 pm


Meglepett az árnyharcos lány köszönése, s a szituációt a lány se fogta fel másképpen. Valószínűsíthető volt, hogy az események nem véletlen történtek így. Használtak, mutatkoztam. Beszéltem. S kezdtek élőlényként kezelni.
- Örvendek – feleltem, mert ezt tartotta az illem, ám hangom nem árulta el belső vívódásom, s ahogy érzékeim kiterjesztettem a látásra is, észrevettem, amint az engem tartó lány elmosolyodik. A sárkány szeme megcsillant, talán a napsugár játéka, ahogy a lány feljebb emelt. Meghajoltam volna előttük, ha tehettem volna.


Miri reakciójára nem tudtam mit mondani, csak végignéztem rajta, és elképzeltem, ahogyan a ruhadarabjai egymással vitatkoznak. Szájam önkéntelenül is felfelé görbült, de visszafogtam magam, nem szabadott nevetni most, hiába akartam nagyon. Azért csak kibukott belőlem vmi nevetésféle, de be is csuktam a szám, vidáman figyelve a lányt, ahogy elvan a maga gondolataival. A többire csak pislogni tudtam, értetlenül pillantva rá, csöndesen rázva meg a fejem:
- Gondolod? – néztem bele a szemeibe érdeklődőn – Hisz Al nem is támadott és… - de nem folytattam. Hagytam egy gondolatnyi szünetet, próbálva hinni neki – Köszi – mondtam végül, az előzőnél jóval halkabban, és egy kicsivel megkönnyebbültebben is – És majd mesélek persze – tettem hozzá immáron önfeledten mosolyogva; örültem, hogy nem haragszik ránk a boss miatt, és hogy elfogadta a meghívást, és… hát, most úgy mindennek örültem. Csodás volt ez a mai nap.
A Miri elleni felkészülés azonban még elég gyenge lábakon állt, így a kezdeti sietség után kicsit lassítottam a lépteimen, miközben az aréna másik oldala felé siettem, végiggondolva a lány erősségeit és gyengeségeit, ám a tény, hogy árnyharcos volt, jócskán megnehezítette a dolgomat. Arról nem is beszélve, hogy még nem tudtam pontosan, ez a harctér milyen szabályokkal és rendszerrel működik. A lehető legtöbb dolgot ki kell tapasztalnunk. Számítok rád – emeltem szemmagasságba a Katanát, eltökélten bólintva. Ez most számított.
- Hűű – bámultam körbe, az árnyékban maradva, jól megnézve magamnak az új pályát. Hátam mögött bezárult a kapu, valószínű a másik oldalon is ez történt, ha Miri is belépett. Kezdetnek aktiváltam minden jártasságomat, fel is fedezve Mirikát, ám továbbra is fedezékben maradva, kihasználva a Lopakodás adta előnyöket. A szobrok elég védelmet adtak, robosztusságuk tiszteletet parancsoló volt, s úgy állták körbe a tér közepét, mintha mindegyikük szeme azon csüngne, mintha már látni akarnák a párbajunkat. A gondolat mosolygásra késztetett. Opáltalpas cipőmet óvatosan csúsztattam előre, majd beszökkentem az Idomár mellett álló FooDog mögé, megvárva, amíg a lány másfele fordul. Ekkor gyorsítottam föl, megpróbálva rögtön egy tűzsárkánnyal meglepni őt, ám én sem maradtam le a képesség előidézte lény mögött: amint a sárkány halovány füst kíséretében szertefoszlott, azt szinte átszelve érkezett a pengém éle is, egyenesen Mirit véve célba.


Mindenki egyszer támadhat egy körben, Lopakodásszint miatt (is) én kezdek.
Kitartás: 25-16, Miri minden 3. körében, én minden 4. körömben pihenek.
Képesség: 40-21, Mirinek 4 vagy afölé kell dobnia, nekem 3 vagy afölé.
FK: 70-50, Mirinek 4 vagy afölé, nekem 3 vagy afölé kell dobnom találathoz.

Először képességpróba, találat esetén: Miri -16 FK debuff (az ő dobásán nem változtat, de nekem elég lesz a 2-es is), Miri -10hp, Hinari -16hp. Ha sikertelen, nem történik semmi.
Támadás, 62+15 sebzéssel (plusz 10%), utóbbi a Lopakodás 3 miatt.

Élet: 210/210 Páncél: 70/70

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd. Aug. 19, 2014 10:57 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Szer. Aug. 20, 2014 1:16 pm

170 HP 15 páncél

Valószínűleg a túloldalon Hina-chan elfogadta a kinézetet, mert a harctér átalakult a kijelölt opcióknak megfelelően. Egész feelinges volt, én pedig úgy masíroztam be végül, mint egy nemes és dicső gladiátor. Az tuti, hogy a cuccaim illettek ehhez, úgy festhettem, mint egy bajnok, ebben a díszes felszerelésben. Még a sisak is illő volt, még ha egy picit kényelmetlen is a súlya miatt, a tiarámat jobban szerettem. Viszont én nem az alapján választok felszerelést, hogy mit szeretek és mit nem, azt kell néznem, hogy harc szempontjából mi a legelőnyösebb. Még azt a tré minotaurusz is sisakot is hordtam egy jó darabig, de régen volt az is :3
Előhúztam az egyik késem és megpörgettem a kezemben. Emlékszem annak idején folyton kiesett a kezemből a tőr, amikor ilyesmivel próbálkoztam, de azóta már ügyesebb vagyok, most be tudom mutatni a trükköt húszból úgy tizenkilencszer baleset nélkül, és ez nem a huszadik eset volt Razz Mivel a lány nem akart feltűnni még, így gyorsan számba vettem, hogy mire kell számítanom. A kitartása volt a legaggasztóbb, pláne hogy valami trükkje is volt hozzá. Ha jól rémlik a sebzése nem vészes, viszont nem volt túl könnyű eltalálni és egy hajszállal gyorsabb is már nálam. Körvonalazódott a fejemben ezek alapján pár lehetőség, de először is egy potit készítettem a kezem ügyébe... de a szöszi még mindig sehol. Pedig már a kapu is bezárult, ez azt jelenti, hogy itt kellett már legyen... Viszont az észlelésem nem jelezte, hogy elrejtőzött volna bármi is. Próbáltam az árnyékos részekben kutakodni, ezúttal Látással, fürkésztem a sötétet és közben lassan fordultam, hátha csak elkerülte a figyelmem és már mögém is került. Na szép, jól kezdem ezt a harcot, ha rögtön eltűnik a szemem elől >.>
- Nem tűnt el! - kiáltottam fel, a szemem sarkában mozgást érzékeltem, és egyből arra fordultam, és behajlítottam a térdeimet kissé, hogy elrugaszkodjak a talajról. Egy sárkány nyalta fel a poros talajt előttem, miközben én a levegőben jó másfél méter magasban vitorláztam. A landolásom finomnak és elegánsnak szántam, de úgy sejtettem, hogy a lendülettől csúszni fogok kicsit a földön, viszont a lány túljárt az eszemen. Áttört a porfelhőn, és még akkor eltüntette a köztünk lévő távolságot, míg én a levegőben voltam. Esélyem se volt, hárítani, pedig igyekeztem a kardja útjába tenni a késem. Nem sikerült.
- Tch... - elégedetlenkedtem összeszorított fogakkal, és igyekezve nem törődni a bizsergéssel, ami a sebemből jön, már támadtam is vissza. Lendületből előhúztam a másik késem, és a mozdulatot folytatva, vaktában suhintottam míg Hina-chan közel volt hozzám, aztán ahogy megéreztem a biztos talajt a lábam alatt kitámasztottam, és egy hirtelen felgyorsítással a másik késemet az oldala felé lendítettem, miközben én el akartam suhanni mellette. Amint melléje értem, újabb rugaszkodás következett, és egy méretes, de alacsony ugrással teremtettem magunk közé annyi távolságot, hogy előkaphassam az övemre tűzött üvegcsét, és felhajtsam a tartalmát, amíg a levegőben vagyok. Mire földet értem, már hajítottam is félre a potit, a maradványa pedig el is pixeleződött. Innentől kezdve nem kell aggódnom a kitartás miatt, úgy éreztem tele vagyok erővel :3

// Offenzívád sikeres, így sebződsz nyolcat a vértem miatt.
A támadásaim után (sikerenként 48 sebzés) elfogyasztottam egy Vörös Bika Potit, következő hat körben nem kell pihennem. //

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Aug. 20, 2014 1:16 pm

The member 'Mirika' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szer. Aug. 20, 2014 4:28 pm


Miri már az előző párbajunkon is nagyon szerette a levegőakrobatikát, s ez úgy tűnt most sem volt másképpen: már maga a hárítása is a felugrásból állt, én viszont követtem őt, kihasználva, hogy – ha csak pár másodpercre is – de képtelen az irányváltoztatásra. A Katana meg hosszabb volt, mint a kései, így sikeresen meg tudtam sebezni őt, ám nem nyugodhattam meg itt, hiszen a lány gyorsasága és ellentámadásai sok veszélyt rejtettek magukban. A hirtelen vágását ugyan képes voltam kivédeni, magam elé rántva a fegyveremet még a levegőben, ám amint mindketten a talajra érkeztünk, ő máris folytatta a mozdulatsorát, ügyesebben és otthonosabban kezelve a földetérés utáni hirtelen helyváltoztatást. Nekem kellett még egy-két ütem a testsúlyom áthelyezésére, ez pedig pont elég volt neki, hogy elérhessen, egy ütésből majdnem leütve az egész páncélom.
A két késsel majdnem olyan erős, mint Anat. Ez nem lesz jó. Ráadásul én is sebződtem, amikor eltaláltam őt, valószínű a vértje miatt, amitől, ha igaz amit bosson mondott, ő is többet sebződik. Ez viszont csak annyit jelentett, hogy hamarabb fog véget érni a párbaj, ami jelen pillanatban neki kedvezett. S most még fáradni se fog – húztam el a szám, miközben Miri megitta a bika potiont. Ezt vagy nagyon gyorsan be kell fejeznünk, vagy nagyon el kell húznunk. Gyorsan számba vettem az itemlehetőségeinket, s most először hatolt belém a gondolat, hogy túl kockázatos képességet használni: mint előbb is, egyáltalán nem volt biztos a sikerességük, hiába tettem rá annyi pontot… s most egyetlen hiba is elég lehet a vereséghez. Mélyen beszívtam a levegőt. Egyáltalán nem tetszett ez a felállás, az arénaharc és a Katana fejlődése túl nagy nyomást helyezett rám, még a pár perccel ezelőtti vidámságomat is feledtetve. Kezdtem azt érezni, kár volt megírnom azt az üzenetet.
Halkan sóhajtottam egyet, úgy ahogy összeszedve magam, bízva a fegyverkezelésemben és a Katana tudásában. Két kézben fogva a fegyverem indultam el, azt a jobb oldalamon, felfelé tartva, s ahogy odaértem a lányhoz, egy föntről indított vágást kezdtem el. A mozdulat felénél azonban a Mirihez közelebbi, bal lábamat kitámasztottam, és jobbfelé (kifelé) pördültem meg, a Katanát vízszintesen mozgatva, a fordulásból szerzett lendülettel gyorsítva fel útját, a kombináció vége felé bal kézzel el is engedve azt, hogyha netán a lány hátra vagy oldalra is ugrana, úgy is képes legyek megsebezni. Ezután pedig nem hagytam neki időt a válaszra, az előzetesen lehívott kristályt előhalásztam a zsebemből, és aktiváltam is: éppen elég hátrányom fakadt az erejéből, nem akartam, hogy a pihenésem miatt még pluszköröket is szerezzen. Azt hiszem, az hamar eldöntötte volna a nyertes kilétét.


62 sebzés, ha betalál, illetve elhasználtam egy Lökés Kristályt.

Élet: 210 Páncél: 14

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Aug. 20, 2014 4:28 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Szer. Aug. 20, 2014 5:56 pm

117/170 HP

Nem volt sok időm arra, hogy rendezzem a soraimat az első pengeváltás után. Naná, Hina-chan nem hagyott pihenni, de persze most nem is kellett ilyesmire gondolnom. A túláradó erő és energia felpezsdítette a testemet, úgy éreztem fáradhatatlanná váltam, ami bizonyos értelemben igaz is volt. Erre rá is lehetne szokni Suspect Legalábbis a feeling az nagyon ott volt, el tudtam képzelni, hogy valaki ezt nem rendeltetésszerűen használja, hanem azért, hogy energikusnak érezhesse magát, vagy esetleg éjjel fenn tudjon maradni... bakker, mint egy energiaital... Ó, hogy mire nem jövök rá még ennyi idő után is, biztos nem véletlen a névválasztás o.O
Khm... jó, hogy kimondtam, nincs időm, erre így elkalandozik a figyelmem. Szerencsére csak egy pillanatig, de az is kicsit soknak tűnt abban a minutumban, amikor megláttam a lányt felém rohanni. Közel volt, de éreztem, hogy képes leszek elkerülni. A tőrök nem hárításra valóak voltak, bár lehetett velük jó kis trükköket bemutatni, most viszont ez nem az a perc volt. Túl közel volt ahhoz, hogy megkeressem, hol kéne megtartanom a pengéjét úgy, hogy ne csússzon le, vaktában meg komplett hülyeség lett volna megpróbálkozni vele. Ahogy felemelte a feje fölé a kardját, már tudtam is, hogy ha balra térek ki, akkor jó leszek, és be is rogyasztottam a térdemet, hogy megindítsak egy gurulást oldalra, és a kard alá bújva elkerüljem azt. Igen ám, csakhogy mire tényleg eldőltem, addigra azt vettem észre, hogy a katana marhára nem onnan jön, ahonnan számoltam vele. Csel volt >.> A felismerés nem esett jól, leginkább azért nem, mert így pontosan beledőltem a fegyverbe, és a gurulásom mellé egy újabb bizsergő vörös pixelsebet szereztem. És ha ez nem lett volna elég, hirtelen elvesztettem az uralmat a testem felett is. El akartam ugrani, amint talpra gurulok, de ebből az lett, hogy nagy lendülettel végiggurultam a földön, ugyanis mintha valami erőtér meglökött volna, kibillentett a kényes egyensúlyomból és odébb hajított. Port nyeltem, persze köhögtem egy sort, aztán próbáltam felállni. Nem ment. Stun hatás. Akkor ez egy lökés kristály lehetett.
- Atcha... szép trükk volt @.@ Látszik, hogy gyakorlottan forgatod azt a kardot - fogtam meg a fejem, félig-meddig oldalvást feküdve, körülbelül ennyire voltam csak képes, amíg villogott a státuszjelző ikon az életcsíkom mellett. Belemart a penge elég rendesen, ha még kétszer eltalál, az cinkes lesz. Azt hiszem oda kéne kicsit figyelnem arra, hogy mit csinálok... Egy szerencsém volt, egyszer biztos el fog fáradni, és akkor lesz esélyem visszavágni :3 Addig is arra koncentráltam, hogy félre tudjak ugrani a támadása elől.

Bikapoti 1/6
Lökés kristály 1/1

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szer. Aug. 20, 2014 8:52 pm


Még sohasem használtam ezt a kristályt párbajban, és a hatás, amit produkált, nem volt éppen a legelegánsabb. Amikor Miri elvágódott, én nagyjából csak egy halk „hoppá”-t bírtam kinyögni, majd csöppnyi aggódással vegyes érdeklődéssel szemléltem a lány hogylétét, akit szerencsére nem túlságosan zökkentett ki ez a fordulat.
- Öhm… köszi – feleltem, hirtelen nem tudtam semmi értelmeset hozzátenni, így jobb híján csak egyhelyben álldogáltam, és vártam, hogy Mirika valamennyire összeszedje magát. Aztán persze leesett, hogy tán támadni kéne, amíg van esélyem rá, így eleinte kicsit tétován bár, de azért elindultam. Azt hiszem, az iménti jelenet engem jobban meglepett, mint a lányt. És most? Hogyan tovább? Annyit biztosan tudtam, hogy a sebzés most is kötelező, ám hogy milyen mellékcselekvést alkalmazzak, az már nehezebb feladat volt. Vagy kockáztatok, és életet emelek, ám ha össze is jön, a képesség elég nagy hátránnyal jár, hiszen ő is tudni fogja emelni a sebzését, és pontosan sajnos nem is tudtam, hogy mennyivel és hogyan. A többi skilljéről meg nem is beszélve: biztos voltam benne, hogy nem mutatott meg még mindent, amit tud.
Ezen azonban agyalhattam később, most fontosabb volt a pontos és hiba nélkül bevitt találat, és én igyekeztem mindent megtenni ennek érdekében. Még mielőtt Miri feltápászkodott volna, próbáltam elérni hozzá, ám mindvégig szem előtt tartva az opciót, hogy hirtelen fog felpattanni, és valószínűleg fölfelé. Ekképpen indítottam útjába a Katana élét, futás közben mereven magam mellett tartva, az utolsó pillanatban vágva vele a lány mellkasa irányában úgy, hogyha oldalra vagy hátrafele ugrik, azért a lábát mindenképpen elkapja a fegyver vége. Most viszont nem maradtam ott mellette egy kicsi időre sem, olyan gyorsan ugrottam hátra és tőle lehetőleg minél távolabb, hogy ne is tudja kikövetkeztetni, merre szándékozom menni. Ami azt illeti, még én magam sem tudtam, egészen addig, ameddig a szemem sarkában fel nem tűnt a pódium. Igyekezve mérsékelni az egyre nehezebb légzésemet, futottam oda a széléhez, hátamat kis híján nekidöntve a falnak, két kézre fogva a Katanát. Túl gyorsan fáradok. Reflexből vettem elő a Bika Potit, s csak félúton jöttem rá, hogy ha meg is innám, úgyse használna semmit. Kellett nekem ilyen gyorsan fejlődni. -.- Ekkor tűnt fel Miri a látóteremben. Mennyit bírok még ki? – kérdeztem egy kissé ijedten a Katanától, ám hamar észbe kaptam, hogy a lány is mindent hallani fog, így gyorsan hozzátettem: a felét mondd!
- Kettőt-hármat.
Tehát két és fél, magyarul öt. Ilyenkor örültem neki, hogy nem nekem kell ezeket kiokoskodni, a gyorsmatek ugyanis sosem volt az erősségem. A szám azonban okozott némi aggodalmat, lévén két kése volt, és mivel egyre kimerültebb lettem, megpróbáltam újfent a képességhasználatot. Behúzódtam kicsit a felmagasított rész árnyékába, hogy a szememet ne érje a nap, majd aktiváltam a skillt. Árnyék. Veszíteni úgyse veszítek vele semmit, sőt: ha más nem, információt biztosan kapni fogok.


Támadás, 62 sebzéssel.
Képességpróba: sikeresség esetén 6 körig +200 élet, és abból sebződök először a páncél leverése után; valamint neked nem kell dobnod képességaktiváláshoz, ameddig a skill tart. Ha nem sikerül, nem történik semmi.

Edit: asszem ez no comment...


A hozzászólást Hinari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 20, 2014 8:53 pm-kor.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Aug. 20, 2014 8:52 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Csüt. Aug. 21, 2014 3:30 pm

117/170 HP

Nem mosolyodtam el, mert hát éppen jobb dolgom is volt, de azért jó kedvre derített a hezitálás, amit Hina-chan arcán láttam. Ő azt hiszem messze nem volt annyira felpörögve, mint én, amit kicsit furcsának véltem, hiszen biztos ezer megy egy PvP-s szitut átélt már, én meg alig vetemedem rá, hogy egy-egy párbajt megvívjak, aztán mégis én veszem itt tök komolyan ezt a harcot, ő meg fáziskéséssel jön rá, hogy támadható vagyok, és nem kell miattam aggódni. Muris volt, ha nem forgatná olyan profin azt a kardot, nem mondanám meg róla, hogy a játék egyik legerősebb karaktere áll velem szemben. Viszont a gördülékeny mozgása jól mutatja, mennyire tapasztalt, velem szemben, akinek egy másik játékossal szemben dadog a kezében a tőr. Én a mobok algoritmusaihoz vagyok szokva, ő viszont halál könnyen lereagálja az én mozdulataimat, az előbb is tökéletesen csalt csapdába... szóval valami váratlant kell húznom, ha nem akarok belesétálni a cseleibe. Szerencsére a kitartásos trükkjét már kilőttem, viszont ha nem akarok kellemetlen meglepetéseket, lehet kéne használnom egy-két mérget...
A habozása már csak azért is volt vicces, mert pont annyi időt vacakolt el vele, amennyi lehetővé tette számomra a menekülést. Fél szemmel az ikont, fél szemmel őt figyeltem, és feszülten vártam... majd ahogy eltűnt, azon nyomban gurultam is oldalra. Azt hiszem a lábam felett éreztem a penge suhogását, jól tettem, hogy nem mozdultam el felfelé, csak azután, hogy ő lendített. A kezemet használva támasztéknak lendültem a magasba, és egy hátraszaltó után talajt érve hosszan elszökkentem. Igen ám, de közben ő is távolodott tőlem a várttal ellentétben, így megálltam. Fújtam egyet. Bemenekült az emelvény mögé, ha pedig megpróbál elbújni, az csak egyet jelenthet. Elfáradt! Ez volt az én nagy esélyem arra, hogy eldöntsem a harcot :3 Szemmel tartott, láttam hogy leselkedik utánam, és arra gondoltam, hogy ha eltűnök a szeme elől, akkor arra fog számítani, hogy a pódium másik oldaláról fogok közelíteni. Igen ám, de ő még nem tud róla, hogy az előző harcunk óta komolyodott az akrobatika szintem. Futásnak eredetem a cuccost megkerülve, de amint úgy éreztem, hogy elveszített szem elől, előhívtam egy gyorsítókristályt és irányt váltottam, így egyenesen nekirohantam a dobogónak. Aktiváltam a hátszelet, majd egy embertelen magas ugrással az emelvény tetején termettem, és onnan buktam alá arra számítva, hogy a felülről érkező támadás majd meglepi a csajt. Mondjuk lehet, hogy a szellő el fog árulni kicsit, de nem zavart :3
- Itt repül a kiscica~! - nevettem fel, és ahogy az igazi, én is talpra érkeztem, de közben egy általa korábban is látott mozdulattal sréhen, egymással párhuzamosan húztam lefelé a tőrjeimet, hogy átszelhessem Hina-chan mellkasát velük. Aztán kihasználva a hátszél nyújtotta előnyöket szökkentem egy pillanatra hátra, majd megpróbáltam előrelendülve egy újabb mozdulattal belevágni a lány mellkasába a késeket.
- Még nem végeztem! - kiáltottam fel lelkesen, megtalálva az övemen az egyik potisüvegem, és miután felhajtottam annak a tartalmát, már készen is álltam az újabb támadásra. Tudtam jól, hogy vissza fog ütni ez a mindent-vagy-semmit támadáskombóm, úgyhogy megpróbáltam bebiztosítani, hogy ne tudjon egyből legyakni, ha visszakerül hozzá a kezdeményezés.

Bikapoti 3/6

Egyrészt az előző körben a találatod után sebződtél hatot a vértem miatt.
Most pedig elhasználtam egy Hátszél Kristályt, amivel 83-ra növelem a gyorsim és megfordítom a kettőnk közötti sorrendet. Kétszer támadtam, mert ugye most a saját posztom után is én következnék. Végül felhajtottam a Kis Potimat +20 HP-ért a következő kör kezdési jogán. Spoilereztem a körök alakulását a kristályom hatása alatt az alant:

sorrend alakulása:
Hinari (dupla egyes reagod)
Mirika
---
Mirika
Hinari (pihikör)
---
Mirika
Hinari
---
Hinari
Mirika

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 21, 2014 3:30 pm

The member 'Mirika' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szomb. Aug. 23, 2014 2:10 pm


Ha valami nem úgy alakul, ahogy vártad, és hirtelen nem tudsz mit kezdeni vele, az csak ijedtséget szül, az ijedtség pedig újabb hibákat. Próbáltam kikecmeregi ebből a folyamatos körforgásból, inkább a jelenre és Miri következő lépésére fókuszálva, nem törődve az előbb történtekkel. Nem mondhatni, hogy tökéletesen ment. Bosszantott, hogy a tétovázás miatt rontottam, az pedig még ennél is jobban, hogy a képességeim egyszerűen nem működtek. Az okát nem tudtam, az előző párbajunkon minden simán működött, és nem hittem, hogy a lány azóta minden pontját a specre osztotta volna… Nem értettem, s ez feszültté tett, mit a fáradtság csak tovább fokozott. Mirika pedig eltűnt, hagyva nekem egy lélegzetvételnyi szünetet. Azt hiszem, pont erre volt szükségem most.
Az Észlelésem jelezte a jelenlétét, ugyan nem adva pontos koordinátákat, de azt talán nem is kellett: figyeltem a lépteit, ahogy elhallgattak, s már tudtam, hogy újfent a levegőből fog érkezni.
- Fölötted! – kiáltotta a Katana, hangjával együtt a szél is megérkezett, én pedig egészen behúzódtam az emelvény falához, kevesebb helyet bocsátva a lány rendelkezésére, ahol föntről elérhet. Ha meg akar sebezni, bizony felém kell fordulnia, a légtérben való fordulat pedig nagyjából kizárta, hogy támaszték nélkül újabb, nagyobb térben történő helyzetváltoztatásra legyen képes. Például két eltérő ívben történő vágásra. S ahogy gondoltam, viszonylag egyszerű támadást indított, lehetővé téve számomra, hogy a késeinél sokkalta hosszabb Katanával egyszerre hárítsam mindkettőt, hátralökve a pengéket, ezzel Mirit is hátrafelé történő mozgásra kényszerítve. Arra azonban nem számítottam, hogy a lány ennyire gyors. Máris támadott, nem hagyva nekem pihenőt, én pedig reflexből ugrottam el jobbfelé, nem igazán számolva ezzel a fordulattal, így hatékony hárításra se voltam képes. Arra azonban elég volt a menekülés, hogy ne kapjam be mindkét csapását, visszavágásra vagy bárminemű ellentámadásra viszont képtelen voltam. Már ez is meghaladta az erőmet.
- Ügyes - álltam fel, szinte kapkodva a levegőt, mégis valami mosolyfélét erőltetve az arcomra. Volt rá időm, hiszen ha jól taktikáztam, a fal megakadályozta Miri elegáns irányváltását, így neki is fog kelleni pár másodperc, mire rendezi a sorait. Ideális helyzet a támadásra – sóhajtottam. Kósza gondolat volt, és kivitelezhetetlen: túl fáradt voltam.


Pihikör

Élet: 170/210

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Szomb. Aug. 23, 2014 6:50 pm

137/170 HP

Tetszett, amit kigondoltam. Naná, hisz az én tervem volt, és amit én találok ki, az az én szememben miért is lenne rossz, de ez most különösen izgi volt. PvP-ben nem fordult elő velem túl gyakran, hogy képes lettem volna felmutatni a kedvenc stílusomat, amit a bossharcokon is például, névlegesen a sok kicsi szúrást-vágást követhetetlen sebességgel, mert hát egy párbajban hasonló szinten a gyorsaság is hasonló volt. Viszont a kitartásának fogyását és a lány gyorsabb mivoltát ki tudtam használni arra, hogy megvalósítsam ezt a bizonyos stílust. Döntő momentum volt, legalábbis annak szántam. Ennél komolyabb, jobb, erősebb fegyverem nem volt stratégiailag, és bár lehetne vitatkozni az időzítésen, én úgy voltam vele, hogy ezt a harcot minél gyorsabban le akarom zárni. Már csak azért is, mert kíváncsi voltam arra a csokiszobára :3
Egy dologgal nem számoltam csak: Hinari nem átlagos ellenfél. És itt most nem is a szintjére, vagy a tapasztalatára gondoltam, ezer meg egy nálam erősebb és tapasztaltabb játékos van. Nem, Hina-chan azért volt spéci, mert rafkós nőszemély volt, akárcsak én, és nem volt egyedül. Azonban én csak a kardja hangját hallva ébredtem rá, hogy beszívtam a cselt, semmire nem volt jó, hogy itt ugrándoztam. Magamban elnyomtam egy halk káromkodást, különösen akkor, amikor már a kombinációm első elemére is felkészülten válaszolt. Mindkét pengémet kivédte egyetlen mozdulattal, és a folytatást is csak annak köszönhettem, hogy úgy tűnt, kicsit kapkod az ellenfelem. Egy lapra kellett feltennem mindent, ha nem bírom kihasználni az előnyömet, akkor hiába az egész! Pont, mint Anat ellen. Összeszorítottam a fogaim, és pördültem. Rendellenes sebességgel, akrobatikám legfelső szintjét kihasználva, hogy még eközben a vad mozdulat közben is meg tudtam tartani az egyensúlyom, szinte utánavetődtem a lánynak éhes vadmacskaként. Kerestem a szabad testfelületet, a gyengepontot, a rést a védelmén, és közben oda sem nézve húztam el a pengém az övem mellett, közben eltörve egy üvegcsét. Tudtam jól, mit hol tartok, ez volt az egyik alapvető dolog, amit megtanultam, hogy harc közben ne kelljen keresgélnem és minél gyorsabban tudjak lépni. Most egy Paralízis mérget öntöttem az egyik pengémre azzal, hogy eltörtem a tégelyét. Ezúttal pedig úgy mozdítottam tovább a kezeimet, hogy ne lehessen a karddal mindkét pengét egyszerre védeni. Az egyik pengével jobbról suhintottam a válla felé, könyökömet kinyújtva, csuklómat megtekerve vittem bele minél nagyobb lendületet, és egy pillanattal később érkezett a másik kés, egy szúrás ballal a veséje felé. Mérgezett szúrás méghozzá. Meglepni biztosan meg fogom lepni, nem számíthat arra a mozdulatra, amivel elindítottam a támadásom. Ha ő megpróbálná, elesne belőle simán, de én már meg tudtam valósítani. Nem csak az ugrásaim mérete és a hajlékonyságom javulása miatt volt hasznos a jártasság, hanem az egyensúlyomat is sokkal könnyebben megőriztem vele. És azt hiszem a legnagyobb előnye mégis csak ez :3

Bikapoti 4/6

Paralízis méreg van a második kockán. Ha nem jön össze, akkor kétszer támadsz és két mellékcselekvésed is van, ha összejön a bénítás, akkor csak egy-egy.

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 23, 2014 6:50 pm

The member 'Mirika' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Szomb. Aug. 23, 2014 9:59 pm


Kezdett egy kicsit ideges lenni, lendületén és mozdulatain ez tisztán látszott, vele ellentétben én azonban csak mostanra pörögtem fel teljesen. A koncentrációmat is sikerült visszanyerni, s bár továbbra sem értettem, hogyan képes manipulálni a képességeimet, úgy döntöttem, hogy ezúttal nem számít, nem érdekel. Szerencsére volt más eszközöm, annak ellenére, hogy mint kiderült, még nemigen szoktam hozzá ezek használatához, a Lökés Kristály is szinte többet ártott, mint használt. Egyet azonban tudtam, s próbáltam ehhez is tartani magam. Hamar meg kell tanulnom aggodalom nélkül használni őket. S ennek begyakorlására ez a párbaj volt a legideálisabb, lévén a skillek annyira nem működtek, s én csak remélni tudtam, hogy nem az aréna egy eddig nem olvasott szabályát tapasztalom éppen.
Miri gyorsan közeledett, s én felkészülten vártam rá, gondolatban már informáltam a Katanát, hogy mi a terv, hogyan tudunk a leghatékonyabban védekezni. Neki két kése volt, mi viszont ketten voltunk. Ekképpen enyém az első támadása, ha egyszerre támad, úgy a bal penge, a fegyverem pedig figyel az esetleges kombinációkra és a második csapásra, hiszen nagy általánosságban az első mozdulat a legkiszámíthatóbb, azt nekem is könnyebb olvasni. Most is így álltunk, kissé behajlított térdekkel, két kézben tartott Katanával fogadtam a közeledtét, és mozdultam is oldalra, amint megsuhintotta az első kését. Azt kerülni kellett, és csak a másodikat hárítani, legalábbis ez volt az ideális módszer. S az elején be is vált, csak a felsőtestemmel mozdultam, mozgásba hozva a fegyvert, hogy könnyebben tudjak védeni.
- Tarts lejjebb – érkezett az utasítás, s a szemem sarkából fel is fedeztem a kést, mely hatalmas lendülettel érkezett, valószínű elért volna akkor is, ha hátraugrok. Miri azonban ügyesen forgatta a fegyverét, s a két penge elkerülte a találkozást, jelentősen csökkentve az életem, maga után a bizsergető érzés mellett valami mást is hagyva. Felpillantottam az életsávomra, mely mellett ott villogott a sárga villám. Paralízis méreg. De mikor kente rá? Abban a pillanatban csuklottak össze a térdeim, és estem össze, a helyzet pedig egy kicsit sem volt megnyugtató. Utáltam a tehetetlenséget. És vártam. Próbáltam ugyan mozogni, de azon kívül, hogy el tudtam fordítani a fejem – és így a poros föld helyett az Árnyharcos fölém magasodó szobra került a látóterembe -, nemigen értem el eredményt, s csak azt nem értettem, Miri miért nem támad meg. Bizonyára lejárt a gyorsaságbuffja. A következtetés adott némi reményt nekem, így feszülten figyeltem az ikont, s amint elhalványult, már ugrottam is fel, felkapva a földről a Katanát, meglendítve azt, de ezúttal alulról. Amint elmozdul, szólj! – adtam ki az utasítást, talán most először kértem a fegyverem, hogy a támadásban is segítsen. A Katana pedig szólt, így én is tudtam, sőt szándékomban is állt módosítani a támadás ívén, követve vele ellenfelem mozgását, s akár betaláltam, akár nem, rögtön távolságot teremtettem kettőnk között: hátraugrottam, majd fel a pódium tetejére, ott pedig törtem is egy kristályt: nem bíztam a véletlenre a harc kimenetelét, s ha Miri így… hát én másképpen. Hiába voltak mérgeim, és hiába voltak olcsóbbak és könnyebben beszerezhetők, mint a speciális potionok és kristályok, én valahogy nem tudtam megbarátkozni velük. A másokat csapdába csaló gyilkosokra és tolvajokra emlékeztettek, s én még a gondolatukat is kerülni akartam.


Támadás, majd elhasználtam egy Erőtér Kristályt.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 23, 2014 9:59 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Mirika on Vas. Aug. 24, 2014 2:43 am

137/170

Kudarc. Összességében ezzel a szóval tudtam illetni az iménti próbálkozásomat. Úgy voltam vele, hogy mindent vagy semmit alapon vetem be ezt a trükköt, hisz jól ismertem a játék mechanikáját, a támadási sebességek különbségét pedig remekül ki tudtam használni. A terv príma volt. A megvalósítás kevésbé. Csalódott voltam, hiszen pont ugyanazt éreztem, mint akkor, amikor Anattal harcoltam tétre menően. Ő akkor a végtelen életével verte meg a stratégiám, amire egy csomót készültem a harcunk előtt. Itt most nem feccöltem bele annyi energiát, de a taktikám hatékony volt. Vagyis lett volna. De még csak el sem érte az életcsíkja a sárga színt. Most végtelen ügyességgel vertek meg, Hina-chan sokkal hatékonyabban hárította ugyanis a csapásaimat, mint az előző harcunk idején. Kicsit elveszítettem a kedvemet, igazából már a méreghasználat is egyfajta kétségbeesett mentőötlet volt, hogy minél kisebb károm legyen abból, hogy az ellenfelem sokkal ügyesebbnek bizonyult nálam. Már a fáradtságot is éreztem a tagjaimban, kopott a potion hatása, és lassultak a mozdulataim is. Igaz ezt még csak én éreztem, de hamarosan ő is látni fogja, vagy talán már látja is a kardja szemével.
Mindent egy lapra tettem fel és befuccsoltam, szóval innentől kezdve úgy voltam vele, hogy védekező felfogással szabad csak próbálkoznom. Ötleteim voltak ugyan, de az ütőkártyámat hatástalanította a lány, ennél jobb tervem nem volt. Nem tudom, kínálkozik-e még esély rá, hogy kihasználjam, vagy hogy a nálam lévő cuccok egyáltalán adnak-e elég pluszgyorsaságot, hogy újra fordítsak egyet. Ha ennyire nagy a különbség köztünk ügyességben, akkor a képességem és a debuffoló mérgeim sem fognak úgy működni, hogy tényleges előnyöm legyen belőlük. Szívás. Ez az egész harc egy oltári nagy szívássá kezdett válni. Egyetlen előnyöm maradt, az pedig az akrobatikám volt, és most is ennek vettem hasznát. Kiindulva az eddig tapasztaltakból meg se próbáltam hárítani, egyszerűen elugrottam. Nagyot. Olyan nagyot, és olyan sebesen, hogy hiába tudta a szöszi, merre mozdulok, nem érhetett el a kardjával. Voltam olyan szemtelen, hogy a levegőben még nyelvet is öltöttem rá, aztán a súlypontom áthelyezésével átfordultam és a kezemen megtámaszkodva szökkentem még egyet, most ezúttal laposan és hosszan, szemben az iménti magasan ívelt ugrással. Mihelyst földet értem biztonságos távolságban, újra üvegcsét törtem az egyik tőrömmel, ezúttal a kellemetlen meglepetések esélyét akartam minimalizálni. Felmértem a terepet, Hinari felmászott az emelvény tetejére. Elvigyorodtam, biztos azt hiszi, a magaslaton majd biztonságban lesz :3 Megiramodtam és ahogy közel értem, ugrottam, magasra. Jóval magasabbra, mint ő volt, így a helyzet megfordult, én támadtam fölülről. Igen ám, de ahogy lecsaptam, egy váratlan erőtér keresztezte a késeim útját, megakasztotta a pengéket, és akárhogy erőlködtem, nem tudtam áttörni. Beharaptam az alsó ajkam, és a veszélyt érezve azonnal elkerülő manőverbe kezdtem. Kiszolgáltatott helyzetben voltam, szóval gyorsan ellöktem magam, és leugrottam a poros talajra bízva abban, hogy elég fürge leszek ahhoz, hogy elkerüljem a kardforgató fegyverét.

Bikapoti 5/6

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Hinari on Vas. Aug. 24, 2014 12:17 pm


Egyszerűen elugrott a támadásom elől, s hiába mondta a Katana, hogy merrefelé tart, és én hiába mentem utána, teljesen kinyújtva a karomat, használva egy kicsit az akrobatikát is… semmi eredménye nem volt. Meglepődve értem földet, a következő lépésemen agyalva, próbálva megtalálni azt a helyzetet, ahol az előnyömre tudom fordítani a hatalmas ugrásait és légimutatványait. Nem foglalkoztam többet az iménti és az előző kudarcokkal sem, tudtam, hogy nagyon kevés híja van annak, hogy kijátsszak mindent, ami kártyám magamnál maradt. Felugrottam tehát a pódiumra, egy pillanatig sem gondolva, hogy ne tudna itt is helyzeti előnyhöz jutni, valószínű legalább a Kardforgató szobor fején kéne állnom, hogy én legyek magasabban. Az Erőtér kristály azonban pont erre volt jó, valami, ami ki tudja billenteni az egyensúlyából, méghozzá a levegőben. Felkészülve vártam az alkalmat, s Mirika már jött is, szerencsére úgy helyezkedtem, hogy legalább a nappal nem kellett törődnöm, amikor szememmel próbáltam követni őt. Ugrott és támadott, s abban a pillanatban, hogy az erőtér egy kicsit visszalökte, rugaszkodtam el én is az emelvény tetejéről, szúrással igyekezve sebezni, egy csuklómozdulattal viszont akármikor át tudtam váltani vágásba, ha esetleg a penge nagyon elkerülné a lányt. Ő hamarabb ért földet, s nem is volt köztünk akkora távolság, így szinte reflexből izzítottam a Katanát, majd pördültem meg vele, próbálva felhúzni egy Miri által még nem látott, fényből álló falat. S ha Miri egy kicsit is előremozdul, már hozzáér a gyűrűhöz, mely a gyorsaságot szimbolizálja, ellenfelem statjának mértékével gyógyítva engem. Igaz, hogy a lány erős volt, de nem akartam sártengerezni, hiszen azt már ezerszer látta, s a hatását is pontosan tudta, így nem hittem, hogy bevenné a trükköt. Így viszont volt rá esélyem.

Támadás majd 3. képipróba, ezúttal fénygyűrű, gyorsaság.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Aug. 24, 2014 12:17 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Mirika Vs Hinari

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:00 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.