[Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Okt. 09, 2014 6:32 pm

Ugyan már szabad bejárásuk van az Arteshez, de szobát még nem kaptak, és bármennyire is kecsegtető volt Jun ajánlata, hogy együtt lakjanak, azaz egy szobában, mint szobatársak, a szegény plüssök átrendezésével, Shuék inkább a saját territórium birtoklása mellett döntöttek, és elvileg még falat sem kell bontani, meg lakrészt sem kell hozzáépíteni az épülethez, mint ahogyan azt a harcművész elképzelte. Ez persze még a jövő zenéje volt, de már a nagyon közeli jövőé. Tulajdonképpen Jun mindent megmutatott, körbevezette őket szakszerűen, de azért néha-néha mégis eltévedtek egy-kétszer, persze csak egy kicsit. A legutóbbi küzdelmük óta sokat beszélgettek erről az egész céhes családos barátkozós témáról. A sárkány számára érthetlen volt a lány  viselkedése, aki egyszer sikítva menekült előle, másszor pedig úgy nyomorgatta, ahogyan Shu szokta esténként. Ugyan megengedte neki, hogy szeresse, bármit is jelentsen ez, és a teája is nagyon finom volt, mégis egyikük sem érezte lezártnak ezt az egész ügyet, márpedig ha már oda akarnak költözni, akkor szerették volna lezártnak tudni. Na meg persze Timidus arra is kíváncsi volt, hogy fejlődött-e valamicskét a lány. A legutóbbi harcuk végén azt ígérte, hogy megfogadja a sárkány tanácsait, és óvatosabb lesz, de ugye az embereknél semmi sem garantálta, hogy be is tartják az ígéreteiket. Timidus már a legelső küldetésük után elhatározta, hogy ha egyszer egy értelmes céhbe tudja bevinni majd Shut, akkor azt úgy szervezi meg, hogy valóban védelmet nyújtson a számára akkor is, ha ő nincs ott. Ennek a kezdete volt Jun kiképzése, aminek az első fázisa már le is zárult, a második fázis pedig egy üzenettel kezdődött.

Kód:
Szia Jun!

Anat azt mondta, hogy ahhoz, hogy valaki Arteses lehessen, először meg kell ismernie minden tagot. És ha a többiek áldásukat adják a tagságunkra, akkor kaphatjuk meg a kitűzőt. (Timi ragaszkodott a szó szerinti idézéshez) Szóval szeretnénk kérni tőled egy áldást. És… említetted a múltkor, hogy szeretnél együtt fürdőzni. Várunk az aréna bejáratánál, hozz fürdőruhát!

Üdv: Shu és Timidus


Pontok meg miegymás:

Szint: 25

PontokFelszerelés
Élet25+5
Fegyverkezelés25+7
Erő/Irányítás5/20-/+16
Kitartás16+7
Gyorsaság15+7
Speciális képesség30+6
Páncél+0

Kristályok:

Potionok:

Mérgek:


Gyorsaság: Jun kezd, nem kétszer gyorsabb
Kitartás: Jun minden 3. Shu minden 5. körben pihen
Spec: Shunak minimum hármat, Junnak minimum négyet kell dobnia
FK: Shunak minimum hármat, Junnak minimum kettőt kell dobnia

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Csüt. Okt. 09, 2014 7:25 pm

Nincs is kellemesebb időtöltés mint egy kis séta a városban, biztos nagyon szép az idő odakint... süt a napocska, kellemes az idő, én pedig leltárazok. Gondosan átnézem a meglévő nyersanyagkészletet, feljegyzem, és elrakom egy jól látható helyre a papírt, hogy Anat is megtalálja, ha esetleg szeretné átnézni a nyilvántartást. Miközben pakolászok, a kristályokra is vetek egy pillantást, mert az is fontos része a feladataimnak, majd egy gyors összegzést végzek, és máris lépek tovább. Hatalmasat sóhajtok, unalmas ez a feladat, de túl sokáig halogattam már, és szeressük, ha Anat megdicsér a dolgosságomért. Nem sokkal később a monoton rendezgetés közben, felvillant az üzenetjelző, én pedig mint aki isteni jelzést kapott, azon nyomban már nyitottam is meg. Természetesen mint ahogy a tanulásnál is, most is minden fontosabb, még a legyek is..  Lassan, ráérősen futottam át az üzenetet, majd egy mosollyal nyugtázva el is kezdtem gépelni a választ.
Kód:
Egy másodperc és ott vagyok!

Írtam meg a rövidke üzenetet miközben sietve kirohantam a céhboltból, és már rohantam is be egy közeli ruhaboltba, ahol egy szimpatikus fürdőruhát ki is választottam, rekord sebességgel, és minden erőmmel az aréna felé siettem. Nem késhetek. Shu-tan vár. Nem okozhatok csalódást. Pontos és csinos leszek. A bejárattól nem messze megálltam egy pillanatra, és azon felszereléseim amik csak takarnának le is kapom magamról, beleértve a koronát is, és magamra öltöm a fürdőruhát amivel elcsábítom, és már teljes pompámban lépek a bejárathoz, ahol minden bizonnyal már várnak rám. Már messziről integetek, és kiáltom is oda hozzájuk, hogy ha esetleg még nem vettek volna észre, hogy "megérkeztem".
- Megjöttem. Remélem nem késtem sokat. - fújom ki magam - hű nagyon aranyos a fürdőruhád. - dicsérem meg. - Én készen állok. Szóval ha gondoljátok meg is nézhessük mit alkottatok. Már alig várom. - pattogok picurit, villogtatom magam a fürdőruhámban. Talán ez az utolsó alkalom, hogy ebben az évszakban magamon láthatom.
- Az áldás miatt ne aggódjatok. A játék után azonnal megkapjátok, persze az én áldásomnak vannak különleges kritériumai. De ne aggódjatok. - vártam egy pillanatot, majd ha a lány is jelt ad akkor már nyitom is az ajtót.

Kristályok/potik/mérgek:

1x Gyenge Kinézet Kristály
1x Gyenge Kábító Méreg (-2 fegyverkezelés minden találattal, maximum 3 találatig marad a pengén)
1x Gyertya kristály (aktiválása után két körig fényt bocsát ki magából)
1x Tartós Specialitás Potion 1x (három körig 5-tel növeli a spec. képesség pontjaid)
2x Mini Potion (+5 hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
2x Kis Potion (+20 hp)
3x Pajzs Kristály
3x Hullám Kristály
1x Gyenge Tisztító Kristály
2x Fotó Kristály
pontozás:
21. szint
Élet: 20+2
FK: 30+11
Erő: 14+19
Kitartás: 8+2
Gyorsaság: 24
Spec: 21+5
Páncél: 0
//Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy csak gyűrűket és fegyvereket viselünk a fürdőruci kivételével//

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Okt. 09, 2014 7:46 pm

Shu az aréna bejáratának árnyékába húzódva várta a lányt, miközben már egyáltalán nem volt annyira biztos benne, hogy ez egy nagyon jó ötlet volt. Az egész ott kezdődött, hogy nem gondolták volna, hogy az arénában megint lesznek nézők. Soha sincsenek nézők, csak amikor ők ott vannak. A másik pedig, ami még fontosabb, hogy a fürdőruhát még kint fel kellett venni, hiszen ha belépnek mindketten, akkor elindul a viadal, és már nem cserélgethetik a felszerelésüket… szóval igencsak kényelmetlenül érezte magát, hiszen a járókelők nem értették, hogy mire is készül. Tehát mindezek után Shu már nem fogadta olyan kitörő örömmel a lányt, csak igyekezett minél jobban behúzódni a kapualjba, és amint Jun megérkezett, már szaladt is be az arénába, és csobbant a medencében. Igen, a medencében, ugyanis Kayaba Bácsinak hála, aki megengedte, hogy ők alakítsák ki a küzdőteret, ezúttal az egy hatalmas gumimedence volt, mindkettejüknek derékig érő vízzel. Na igen, erre is gondolhattak volna előbb. Mindenesetre most, hogy már megfelelő közegbe kerültek ők is, meg a fürdőruhának is lett értelme, meg junci is megérkezett, már nem is érezte magát annyira kényelmetlenül, és kezdett visszatérni a magabiztossága, hogy ez bizony jó kis mókázás lesz. Még úszószemüveget is beszerzett, amire ugyan semmi szükség nem volt, ebben a világban nem gyulladt be a szeme, de a hatás kedvéért, meg persze a hangulat miatt… szóval kellett. Timidus tanácsára egy kis madzaggal még a csuklójához is kötötte a pálcát. A sárkány számított arra, hogy Jun megint elejti a fegyverét, és akkor a vízben nehezebben fogja megtalálni, míg nekik ezzel nem kell vesződniük. Egyébként nem volt rajtuk semmi más, mint a gyűrűk, fegyver a kézben, és persze a fürdőruha. Még Timi szalagja is lekerült, és hála az égnek, most a masnit sem kellett viselnie Jun jelenlétében.
-Szia! Hogy… aranyos… hát… köszi! ^^"
Egyszerű kék fürdőruha volt, nem úgy mint Jun fidres-fodros rucija… de Shu szerette az egyszerűséget, és most még a fura kritérium miatt sem tudott aggódni. Akár nyernek, akár vesztenek, fel szerette volna oldani a múltkori KT miatti bűntudatát, és most tényleg csak gyakorolni, és szórakozni egy picit.
-Szervusz! Ha jól sejtem megint te kezdesz. Kíváncsi vagyok, hogy mit tanultál.
Bólintott felé a sárkány is, aki egy úszómatracon fekve lebegtette magát a víz felszínén. Már csak a koktél hiányzott mellőle.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Csüt. Okt. 09, 2014 8:10 pm

Sietve szökelltem a lányka felé, már messziről kiszúrtam milyen aranyos kis ruciban van, az arca rákvörös, biztosan zavarban van amiatt, hogy idekint néhányan megbámulják. Valahogy sejtettem, hogy egy átlagos iskolai fürdődressz lesz rajta viszont ez általában jól szokott állni az embereken, és persze nosztalgikus érzés volt ezt látni. Széles mosollyal álltam meg mellettük, nem törődve azzal, hogy néhányan alaposabban is szemügyre vesznek, szerencsére a ruhácska annak ellenére, hogy gyakorlatilag nem takart semmit, mégis úgy tűnik elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ne okozzak vele valamilyen katasztrófát, esetleg hozzam el a világvégét.
- Annyira örülök, hogy meghívtál egy kis pancsizásra. Érezzük jól magunkat. - nyújtóztam megszokásból, mintha csak bemelegítenék. - Illetve előre is bocsi, ha megszúrlak, váglak, vagy ütlek valamivel. - majd beléptünk az arénába ahol, egy aranyos felfújható gumimedence várt ránk. Timidus azonnal el is foglalta a gumimatracot ami a víz tetején lebeg, én pedig a medence oldalához sétáltam, megtapicskoltam a vizet.
- Egyébként merre bukkantál rá erre a fürdőrucira? Nem mintha én is szeretnék egyet, csak látni szeretném benne magam. - vigyorogtam, talán túlzásba is esek az állandó vásárlással, ezért is próbálom magam visszafogni. Nincs sok értelme annak, ha én tartom el az összes ruházati üzletet, a folytonos vadászataimmal, amik mindig jó adag zsákmány beszerzésével végződnek.
- Büszkévé akarlak tenni. Rengeteget gondolkodtam a múltkori gyakorlásunk óta. - szalutáltam, egy mosoly kíséretében Timidusnak, és már másztam is be a medencébe, először elmerültem benne nyakig, úgyis vizesek leszünk, jobb előbb túlesni rajta, majd ismét felálltam, és végigdörzsöltem a kezem a metamorph-on, amit egy rövidebb bottá alakítok. Sajnos ha párna vagy bármi más is lenne rajta már nem számítana fegyvernek így ezzel kell beérnem. A múltkori küzdelmünk óta próbálom magam megszoktatni a gondolattal, hogy ha belesebzek Shu-tanba ö nem fog fájdalmat érezni. Fura, hogy pont nála jött elő ez a félelmem, és eddig még nem is aggódtam ilyesmi miatt. Sőt teljesen természetesnek kezelem másokkal szemben. A menümből előkapok egy fiolát és a tartalmát a botomra kenem.
- Bummm - lépdelek Shu-tan felé a vízben, majd egy bizonyos közelségbe érve felé lendítem a fegyverem, próbálva őt eltalálni valahol váll tájékán.

//Gyenge Kábító Méreg elhasználva(-2 fegyverkezelés minden találattal, maximum 3 találatig marad a pengén, bossokon nem használható, egy harcban maximum egyszer használható)

2-es vagy afölötti kocka esetén 33 sebzés Shu-tanba.//

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Okt. 09, 2014 8:10 pm

The member 'Jun' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Okt. 09, 2014 8:36 pm

Shu csak zavartan mosolygott, pirult, majd kissé kevésbé zavartan mosolygott, és akkor már nem is pirult, bár ennek talán csak a víz hatása volt, ami finom langyos volt… nem, akkor mégis csak Jun szavainak a hatása, aki egyrészt megnyugtatta a lányt, másrészt pedig ismételten csak neki kellett szabadkoznia, nehogy később Jun rosszul érezze magát.
-Már múltkor is mondtam, hogy nem haragszom azért, ha gyakorlás közben megütsz. Csak úgy… mármint, hogy azon kívül ne… vagyis, csak ha megérdemlem… de akkor is csak úgy… mármint, hogy néha szokták így játékosan ütögetni egymást… de csak védett területen belül, mert nem biztos, hogy nem sárgulsz. Tudom, hogy biztosan sokan sárgultak már be Danee miatt, amikor felpofozták.
És most nem is a fiúval kapcsolatos rossz emlékre asszociált, hanem arra a gyönyörű képre, amikor RenAi valami fura dobással küldte a földre azt az idegesítő alakot. Az azonban, hogy Jun a fürdőruha után érdeklődött, megint csak pírt csalt a lány arcára. A legegyszerűbbet választotta, a legszokványosabb egyen fürdőruhát, és Junnak még ez is tetszik. Vagy csak udvarias és azért kérdezi. Nem lehetett ezen a lányon kiigazodni.
-Hát… ott vásároltam, ahol a horgászbotot. Ez ilyen… azt mondta az eladó, hogy ez az alapfelszerelés ebben a méretben. De… lehet, hogy… vajon itt is van nyár végi kiárusítás…?
Gondolkodott el egy pillanatra hangosan. Érdekes lett volna az NPC-k kirakatában látni a nagy táblákat. Persze gyorsan megrázta a fejét, hiszen most harcolni kellett… mármint nem kellett, de azért Timidus biztosan nem örült volna, ha emiatt veszíti el az aréna helyezését. Még arra is nehéz volt rávenni, hogy ebbe belemenjen. Szegény kislány rengeteget könyörgött neki, és azt ígérte, hogy ha veszítenek, akkor majd addig fognak menni küldetésekre, amíg be nem pótolják az elveszített tapasztalat pontot. Jun már odáig eljutott, hogy Shut támadta, és a botnak sikerült is megsuhintania a lányt, aki ugyan megpróbált kitérni, de a víz nem nagy mozgásteret engedett neki, és hatalmas csobbanással merült is egyet, majd feltápászkodott. Timidus már hallatta is a kérdő csipogását, a méreg után érdeklődve, hiszen az üvegcséket akár át is lehetett töltögetni, annak a kinézete nem volt olyan biztos, mint a kristályé. Shu felnyitotta a menüjét, megnézte a pontjait, majd közölte az infót a sárkánnyal.
-Kettővel kevesebb fegyverkezelés…
-Gyenge kábító méreg. Nem tanultál eleget, Jun.

Állt fel a matracon, akrobatika jártasságukat kihasználva még egyensúlyba is maradt.
-Az olyan mérgeket, amik statokat vesznek le akkor érdemes elhasználni, ha tudod, hogy változtathat a csata kimenetelén. Ez a méreg a találati esélyeinket csökkenti. Meg kellett volna várnod, hogy támadjunk, és ha éppen csak el tudunk találni, akkor bevetni, hogy átessünk a határon.
Ezután a társa felé fordult, és kiadta a parancsot.
-Ugyanaz, mint Yuinál.
Shu csak bólintott, majd a háta mögött előhívta a lökés kristályt. A sárkány szárnyra kapott, majd amikor pont letarolta a lányt, Shu bekapcsolta a kristályt, mintha a sárkány ereje tarolta volna el Junt.

Timike támad, elhasználunk egy lökés kristályt.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Okt. 09, 2014 8:36 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Csüt. Okt. 09, 2014 9:12 pm

Ah isteni érzés a vízben lenni, még ilyen kora őszies időben is. Valójában kellemes meleg a víz, amiben akár órákig is képes lennék lubickolni, persze csak ha kellő kiszolgálás is járna hozzá. Mondjuk néhány teasütemény, ital, meg néhány apróság. Persze most beérem a jó társasággal és a vizicsatával is. Elnézést kértem, még mielőtt bevittem volna az első támadásom ami meglepő módon sikerült is, és úgy tűnt a lány életereje is csökkent valamennyicskét.
- Rendben. Te is bármikor megüthetsz, ha úgy tartod jónak. Néha, időnként.. előfordul, hogy butaságokat csinálok, vagy mondok... olyankor nyugodtan. - ajánlom fel az orcám, hogy ha jónak látja nyugodtan behúzhat egyet, vagy valami hasonlót, majd a példáját hallva elnevettem magam.
- Hát igen. A hozzá hasonló alakoknak van egyfajta aurája ami bevonzza a pofonokat. Én is ismerek ilyen alakokat. - elsőként azonnal Tachibana-san arca jutott eszembe. De persze ö nem a perverziója, és szegény Szophie megrontása miatt érdemelne pofont, hanem rengeteg más dolog miatt is. Többek között a viselkedése, és a csapatmunkához való hozzáállása miatt.
- Hmm, majd lehet szétnézek én is. Az iskolai fürdőruhákra emlékeztet. Olyan nosztalgikus. Valahogy sosem szerettem, mert nagyon testhez simul, de most mégis szívesen megnézném benne magam. - való igaz, nem is nagyon engedték, hogy ezt hordjam, szóval nem véletlen, hogy érdekel, hogy is festek benne. Picit elmerengtem, közben Timidus már be is azonosította a mérgem.
- Igen tényleg ez volt a mérgem. Lenyűgöző a tudásod. - lepődtem meg. Én a legtöbb saját receptem nevét sem tudom, ezért kicsit zavarba estem. Saját tudatlanságom okozza a vesztem megint. - Valójában nem tudom a pontjaitokat, ezért gondoltam próba szerencse. Egyébként elkezdtem megnézni a boltokban a vásárolható mérgeket, kristályokat és potikat meg persze azoknak a hatásaikat. - De ezek szerint ezzel még nem fogom megnyerni a meccset, pedig mennyit dolgoztam azon, hogy kitaláljam mivel fogom az esélyeim növelni. Hát pech. Vállat vontam, és Timidus támadásét kikerülve, már indultam is volna meg, hogy ismét bevigyek egy ütést a lánynak, ezzel újabb pontokat elvéve tőle, azonban valami eltört, és picit távolabb sodródtam tőlük.
- Eh, Ez mi volt? - lepődtem meg, és úgy tűnik a rendszer nem szeretné, hogy támadjak. - Muh. Bármi is volt ez a cucc, akarok belőle én is. - kezeimmel hullámokat keltek, picike hullámokat.

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Okt. 09, 2014 9:31 pm

Shu életereje valóban csökkent, ám nem is ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy Jun életereje viszont nem. Meg persze a bugyuta magyarázkodásnak is megint az lett a vége, hogy nem jutottak sehova, max annyira, hogy most már bármifajta lelkiismeret furdalás nélkül ütögethetik egymást, ha a másik hülyeséget csinál. De vajon ki szabja meg majd azt, hogy mit is jelent hülyeséget csinálni, avagy ki dönti el, hogy mi számít hülyeségnek? Ez megint olyasvalami volt, amibe Shu nem nagyon akarta beleártani magát, szóval csak megrázta a fejét.
-Szerintem… szerintem olyankor inkább majd szólok… ha nem sértődsz meg. Sokan megsértődnek már akkor is, amikor csak segíteni szeretnék. Mármint… igen, megmondom, ha szerintem nem jól csinálnak valamit… de én annak például örülök, ha nekem megmondják, mert akkor kijavíthatom. Timidussal is így csinálunk mindent…
Azzal pedig, hogy Daneeról még mindig ugyanazt gondolták megint csak közelebb kerültek egymáshoz, és egy kis együtt érző, hálás mosoly került fel Shu arcára, ami persze ezúttal egyetértő bólogatással társult. Na persze ha Jun is előállt volna azzal, hogy Tachibácsit kezdje el szapulni… már Anat is mondta, hogy ő talán tényleg igazi vörös, de Shu nem hitt neki. Vele Tachi is és Ren bácsi is nagyon kedves volt, és úgy, hogy semmi előnyük nem származott belőle, nem is használták ki őt, és azóta sem kértek cserébe semmit. Szóval mondhat akárki akármit…
Magát a fürdőruhát pont azért választotta Shu, mert az iskolai egyen fürdőruhára hasonlított. Neki soha nem volt ilyenje, mint a normális gyerekeknek, szóval most itt, hála Kayaba bácsinak, megszerezhette. Arra picit először értetlenkedve, majd ijedten nézett, hogy nagyon testhez simuló lenne… de igazából nem nagyon zavarta, és azt sem értette, hogy Junt miért zavarná annyira. Timidus persze nem ezen értetlenkedett.
-Lenyűgöző? Nem az. Csak megtanultam, hogy milyen méreghez milyen hatás társul. Nem nagy dolog. A pontjainkat pedig egy ideig még nem tudod meg, de a támadásunkból kikövetkeztetheted. Ahogyan például azt is tudhatnád, hogy most miért nem tudsz támadni.
-Majd… majd utána elmondjuk neki, Timidus?
-Talán.
-És… akkor most melyiket?
-Egyiket sem. Mindent úgy csinálunk, ahogy Yuichinál.

És a sárkány már meg is indult, megpróbálva bekapcsolni a kétszer támadós képijét. Szárnyaival még fel is kavarta maga előtt a vizet, hogy először a hullám, és majd csak utána ő érjen oda a lányhoz.
Shu: 117

Timike támad, ha sikeres a képi, akkor kétszer.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Okt. 09, 2014 9:31 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Csüt. Okt. 09, 2014 10:10 pm

Hihetetlen. Azt hittem legalább picit meglepem vele őket, hogy csökkentem a statjukat, a mérgemmel, és ezzel előnyhöz jutok, viszont a sárkány alig pár másodperc alatt ki is találta mi az, és még azt is közölte, hogy nem fog érni semmit sem. Kissé összetörtem belül emiatt, elég sokat agyaltam azon, hogy mivel is fogok készülni a következő találkozásunkig, de úgy tűnik ez már nem jött össze. Hát pech. Nem pörgök túl rajta, inkább tovább lépek, és hála a hosszan tartó szünetemnek már gondolkodok is a következő lépésemen.
- Ne aggódj. Nyugodtan szólj csak, nem fogom leharapni a fejed. - mosolyogtam a lányra. Nem nagyon lenne okom rá, hogy haragudjak azért, mert megmondja, ha valami nem jó. Amúgy sem voltam sosem erről híres. Sőt egyáltalán nem számítok haragtartónak. Való igaz voltak néha vitáim a komornyikkal, de az sem véres, inkább csak a reggeli nyűgösség, meg folytonos vita a stílusommal. Persze ettől függetlenül szerettem, és jó volt vele beszélgetni, mintha csak egy újabb testvér, vagy akár egy apa lenne. Közel két év elteltével már egyáltalán nem emlékszem a hangjára, de még mindig hiányzik, hogy reggel magamtól ébredek és nem az ö kopogására, vagy a figyelmeztetés nélküli függöny elhúzásra amivel beengedi a erős napsugarakat, hogy kiégjen az álom a szemeimből. Hiányzik az öreg.
- Hmm, ha nem lennék ennyire süsü már nekem is sikerülhetett volna. Muh. - picit elmerülök a vízben, pontosabban leguggolok, majd néhány másodperccel később a felszínre török - Azt hiszem nekem sokkal lassabban megy mint neked. Talán ha szépen sorban kipróbálnám őket... - mormogom, nem is foglalkozok azzal, hogy már hangosan kezdek gondolkodni, majd a kis dumámat a hirtelen támadó Timidus törte meg. Persze a fokozódó hullámokból is rájöhettem volna, hogy támadni készül, de megint lefoglaltak a saját butaságaim.
- Addig oké, hogy ez valamilyen kristály hatása, de mégis minek a hatása? Ha elmondod attól még valószínű, hogy elő tudnék húzni egyet a raktáramból. - öltök nyelvet, és igazam van. Általában azok a cuccok amik nálam vannak azon kevés tárgyak közé tartoznak amiknek tudom a hatását. A sárkány támadását követően fájlalva pillantottam az életpontjaimat jelölő sávra, ahogyan folyamatosan csökken, egy pillanatig azt hittem talán meg sem áll, de végül valahol a sárga és piros zóna közelében abbamaradt a vészes csökkenés.
- Arra gondoltam, hogy mivel te nagyon értesz az ilyesmihez. Mi lenne ha mesélnél valamikor egy keveset a mérgekről és kristályokról? - mosolyogtam a támadómra - Jó lenne megtalálni azokat a dolgokat amiket hasznosnak érzek magamhoz.

HP: 37

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Pént. Okt. 10, 2014 6:23 am

Timidus egyértelműen nem azt közölte, hogy nem fog érni semmit, hiszen ahhoz ismernie kellett volna Jun pontjait, hanem csak annyit, hogy Junnak meg kellett volna győződnie arról, hogy működik-e. Persze szerencsére, legalább is a kis csapat szempontjából, valóban semmi jelentősége nem volt annak, hogy talál-e Jun vagy sem, hiszen még a háromszoros találattal felérő hat pontnyi mínusz sem változtatott volna semmit az esélyeiken, ám ezt Timidus nem tudta. Furcsa volt, hogy Jun még így sem tanul, hogy mindent a szájába rágnak. Még a harc is inkább állt folyamatos bocsánatkérésekből és puhatolózásból, valamint a másik arról való biztosításából, hogy nem kell aggódniuk semmi miatt. Timidus ugyan ennek a lényegét egyáltalán nem értette még most sem, de elfogadta, hogy a két lánynak erre szüksége van. Persze erre csak a fejét tudta ingatni.
-Ti emberek teljesen másképpen működtök mint a petek. Eleve kevés időt fordítotok a tanulásra még akkor is, amikor ébren vagytok, az alvásigényetek pedig csak még tovább rontja az esélyeiteket. Amit pedig megtanultok, azt is képesek vagytok elfelejteni. Így valóban könnyen hátrányba kerülsz velem szemben ezen a téren.
Na igen, a sárkány kibernetikus agya kicsit nagyobb kapacitású volt, mint az emberek tudata, és ezt könyörtelenül ki is használta. Az ajánlat azonban még őt is meglepte.
-Kezdjük ott, hogy megvan a valószínűsége annak, hogy mégis elő tudsz húzni egy ugyanilyen kristályt az inventorydból. Nem áll érdekemben a segítésed, hiszen jelenleg ellenfelek vagyunk. Azonban van egy ajánlatom. A csata után lenyitod nekem az eszköztáradat, együtt megnézzük, hogy milyen tárgyaid vannak, és elmondom, hogy mit kellett volna másképpen tenned. Azonban kizárólag erre a küzdelemre fogok építeni. Nem célom az, hogy a frontharcosokat segítsem, hiszen ez ellentétben áll a hozzám tartozó idomár érdekeivel, az én feladatom pedig az ő életének és érdekeinek a védelme. Kizárólag a párbajban használható tanácsokkal foglak ellátni, hogy a vörösek ellen megvédhesd magad. Dönts, hogy megfelel-e.
Kicsit nyújtózott egyet a matracon, ahonnan eddig a beszédét tartotta, és kitárta a szárnyait.
-Egyébiránt pedig köszönöm a segítségedet. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam veled szemben is, mint Yuichivel szemben. Most azért nem támadtál, mert elfáradtál, ugye?
Az előző viadal alatt még nem lehetett biztos abban, hogy a kitartáspontjaiknak hála, avagy amiatt nem támadott a férfi, mert valóban nem akart támadni. Ezért is játszotta ezt a meccset ugyanúgy, mint azt. Persze száz százalékig most sem lehetett ebben biztos, de ha jól okoskodott, akkor nőtt annak az esélye, hogy neki van igaza.
-Én viszont még nem fáradtam el.
Shu csak mosolyogva ingatta a fejét, miközben Timidus felkészült a támadásra. Kezdte egyre inkább úgy látni a sárkányt, mint valami általános jótevőt, aki mindenkinek segít… na persze csak azoknak a mindenkiknek, akik megérdemlik. Büszke volt Timidusra. És a pet valóban el is rugaszkodott, és karmait előreszegezve indult meg a lány felé.

Timidus támad. (1. hatos)
Ha az első támadás sikeres, akkor előreküldi Shut. (2. hatos)
Ha nem sikeres, akkor használja az első képijét. (római)
Ha sikeres a képi, akkor újra támad. (3. hatos)
Ha csak a második támadás sikeres, akkor ezután küldi Shut. (2. hatos)

Azért írtam így, hogy lásd a támadás menetét. ^^"

Szerk.: 36+5 sebzéssel megnyerjük a küzdelmet, de szeretném még végigjátszani amit elkezdtünk, ha megengeded. :3


A hozzászólást Shukaku összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 10, 2014 6:31 am-kor.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Okt. 10, 2014 6:23 am

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Pént. Okt. 10, 2014 10:04 am

Kifogások, igen kifogások kellettek. De persze mást nem is tudtam volna mondani. Amíg Timidusnak rengeteg ideje van, és sok ellenféllel állt már szemben, nekem valamivel kevesebb. Részben a saját kis szórakozásaim miatt, részben pedig a kötelességeim miatt. Valahogy eddig még csak kínszenvedések árán sikerült rávennem magam, hogy tüzetesebben is átnézzem melyik item mire is jó a céhbankban. Általában egy pillantást vetek az érkező árura, vagy berakott tárgyakra, és meggyőződök róla, hogy mennyire csinos, vagy éppenséggel kidolgozatlan és randa, más egyéb tulajdonságával nagy ritkán, csak ha új felszerelésre van szükségem foglalkozom.
- Ha egész nap tanulnék nem lenne időm olyan fontos dolgokra mint a gyakorlás veletek. Vagy mondjuuk... teázni... esetleg barangolni picit. Dee mint mondtam, már elkezdtem megnézegetni a dolgaimat, és memorizálgatom is a tulajdonságaikat. - fontam karba a kezeim, közben az életpontjaimra pillantottam.
- Jól hangzik az ajánlatod. Viszont... csak az arénába hozott, frissen felhasználásra magamnál tartott dolgokat mutogatom meg. Tele van a táskám mindenféle cuccal, és nem hiszem, hogy érdekelnének szükségleteimet kielégítő tárgyak. - gondoltam itt néhány plüssállatra, megrendeléses papirkára, a leltár eredményeire, némi étel és ital, váltásruha, páncélok, és egyéb kiegészítők amikre bármikor szüksége lehet az embernek ha úgy adódik a helyzet.
- Bőven elég lesz, ha az önvédelmemre jó cuccokról beszélgetünk. Mobokkal szemben bőven elegendőek a képességeim. - húztam ki magam büszkén, közben elszenvedtem a két beérkező végső csapást amiktől már kitérni lehetetlenség volt számomra. A meccs végét kijelző ablak bezárása után, közelebb vergődtem a sárkányhoz a medencében, közben pedig lenyitottam az ablakot, amiben a nálam lévő kristályokat láthatja, majd úgy fordítom az ablakocskát, hogy ö is jól lássa.
- Igen. Elég kevés a kitartásom. Még mindig.. - de természetesen dolgozom az ügyön, de ezt nem közöltem, mert nem tartottam lényegesnek inkább a készleteimre tértem vissza - Nem túl nagy a személyes készletem... Csak néhány dolgot hoztam magammal, de a többsége szinte mindig nálam van. - vártam egy pillanatig, hogy ö is szemügyre vehesse a szerény kis készletem, majd folytattam.
- Eredetileg a pajzs kristállyal akartam kezdeni, mert az úgy jónak tűnt...de közben meggondoltam magam. Mérget még úgysem használtam sosem, ezért ki akartam próbálni. - valójában fogalmam sincs, hogy mikor is szerezhettem, vagy kaphattam, de régóta a tárgyaim között pihent, szóval ideje volt kipróbálni milyen hatása is van. - Van valami javaslatod, hogy milyen kristályokat kellene magamnál tartanom?

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Pént. Okt. 10, 2014 11:40 am

Timidus ismételten csodálkozva meredt az ellenfelére, azaz most már nem is az ellenfelére, hiszen a viadalt megnyerték, így újra csak ismerősökké avanzsálódtak, legalább is azon a szemponton kívül, hogy Jun küzdött a kijutásért, nem volt közöttük semmilyen ellentét.
-A gyakorlás velünk az pont tanulás. Talán a legjobb módja a tanulásnak, amit tehetsz.
Szerénykedett egy picit a sárkány, de abból a felhozatalból, amit a harcművész eddig elmondott nekik, valóban a küzdőtéren való gyakorlás volt a legértelmesebb és a legcélravezetőbb.
-Shunak is jut ideje szafarizni, rajzolgatni, olvasni, és minden másra is. Igen, valóban hátrányból indulsz amiatt, hogy mi ketten vagyunk, te pedig csak egyedül, és emiatt talán sohasem fogsz olyan eredményesen működni, mint mi, de ennél amit most teljesítettél csak eredményesebb lehetsz. Van hova fejlődnöd. És azt mutatod meg, amit jónak látsz. Ilyen egyszerű.
Abban már nem volt biztos, hogy bármely mobbal szemben elég lenne Jun képessége, de ráhagyta a lányra, hiszen a moboktól el lehetett menekülni, az nem volt nagy életveszély, ha velük szemben hitte magát legyőzhetetlennek. Ha koppan, akkor koppan, akkora baja valószínűleg nem eshet, hogy az az életét veszélyeztesse.
-A kitartásodra még valóban pontozhatsz, a kristályokat pedig okosan kell használni. Ha látom, hogy milyen kristályt alkalmazol, akkor aszerint fogok lépni. Az egyes szintűeket még Shu is ismeri, hiszen ő írja őket. A pajzs kristály ellen például úgy védekeztem volna, hogy Shut küldöm előre, az ő kis sebzésű támadására elhasználódik az itemed, én pedig nyugodtan támadhatok. Kipróbálni pedig nem szükséges a dolgokat, mert a hatásuk mindig ugyanaz. Defenzív kristályokból a Gyenge Lökés Kristály, a Lökés Kristály, a Gyenge Területi Kábító Kristály ,az Erőtér Kristály, a Pajzs Kristály és a Tükör Kristály használható. Potionból a Páncélbőr és a Rövid Ellenméreg, mérgek közül pedig a Gyenge Méregfordító Méreg. A hatásaik ott vannak a Guide Bookban. Vedd elő, és mondd el, hogy miként harcoltál volna, ha mindegyikből rendelkezésedre állt volna egy darab. Egy lehetőséged van, elmondom, hogy győztél volna-e vagy sem, többet azonban nem. Utána pedig várjuk a feltételt és az áldásodat.
Shu látványosan sóhajtott egyet, felfeküdt a vízre hátúszásban, és Jun felé pillantott egy sokatmondó „te akartad” pillantással, majd elkezdte őket körbeúszni. Se a harc, de még a harcról való beszéd sem érdekelte.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Pént. Okt. 10, 2014 6:58 pm

Vesztettem, de persze ez nem lepett meg. Megviselni meg pláne nem viselt meg. Baráti összecsapás, egy kellemes medence jó idő, és fürdőruha. Semmi okom nem volt rá, hogy elszontyolodjak, és még a méreg szüzességem is elvesztettem, még ha nem is olyan ügyesen mint ahogyan terveztem. De ez még alakulgatni fog. Annyira nem tetszett a dolog mint mondjuk egy kristály, de mindenre sort kell egyszer keríteni. Örültem, hogy kicsit besegít Timidus a tanulásba. Egyedül unalmas ilyesmiket nézegetni, és ha tudom mire kell odafigyelnem, és még javaslatokat is kapok mit érdemes használnom akkor máris volt értelme a dolognak. Egy pillanat alatt elővarázsoltam a készletem ami éppen nálam volt, és mutattam is neki, mik vannak nálam.
- Kitartásra egyenlőre tizenöt pontot szeretnék összeszedni. Az egyenlőre elég lenne ugye? - valójában nem volt olyan nagy titok, sőt biztosan ők is sejtették már, hogy bőven az említett szám alatt vagyok - Mostanáig nem is nagyon éreztem meg a hatását milyen ha veszélyes ha állandóan pihentet a rendszer. - sóhajtottam egyet, és rögtön eszembe jutott a legutóbbi küzdelmünk, vagy az első arénám Chan ellen. Ott is szinte minden támadás után lefáradtam, és könnyű célponttá váltam emiatt. Amint Timi elmondta, mit alkalmazott volna akkor ha én pajzs kristállyal lépek máris csökkent a szememben az említett tárgy értéke. Sőt olyan haszontalannak éreztem.
- Oh várj egy pillanatot. - kaptam elő a kézikönyvet és lapoztam is a kristályos részre. - Szóval akkooor... - fürkésztem a szememmel az imént említett kristályokat, persze nem sokat sikerült belőle megjegyeznem, ezért csak amik éppen ismerősen csengtek nézegettem meg.
-öööö azt hiszem akkor ezt a Páncélbőr potit használnám. Első körben rögtön. - olvastam fel a nevét, sosem hallottam róla, de tetszett a nevének csengése és a hatása is hasznosnak tűnt. - Lökés kristály! Ez volt az a dolog amit használtatok? Tetszik. Akarok én is ilyentet. Nehéz beszerezni? Drága?  - kapom fel a fejem, tökéletesen ráillett a korábbi helyzetre a hatása, és már bombázom is kérdésekkel a sárkányt. Persze ennek is biztos megvan az árnyoldala, de addig amíg nem jövök rá nem ártana egy kis készletet felhalmozni belőle.
- Szóval a páncélbőr poti után akkor lehet egy ilyen lökéseset akarnék. Utána pedig pihi... - közben lestem a többi kristály nevét is, és ami szimpinek tűnt elkezdtem a hatásáról olvasni - UUUU! Akarok ilyent is! Farkasagyar kristály! Biztos használnék ilyet is! Meg füst kristály! Denevér kristályt is! uuu! mennyi izgi dolog van itt.

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Shukaku on Pént. Okt. 10, 2014 7:27 pm

A sárkány csak ingatta a fejét a kérdésekre, és tudta, hogy Junnal jó ideig nem kell úgy számolnia, mint ellenfél. Kedves volt, segítőkész, aranyos, ami a Shuval való csacsogás és barátkozás közben bizonyára nagyon jól jött a számára, de a harchoz szegényke olyan sötét volt, mint a legmélyebb, legeldugottabb kazamaták.  
-Nincs olyan, hogy elég. Attól függ, hogy ki ellen harcolsz. Egy vaddisznó ellen minden bizonnyal elegendő.
Többet azonban nem mondott, hiszen Junnak elég volt ennyit tudnia, ő pedig már tudta azt is, hogy az ő kitartáspontjaik alig alacsonyabbak, mint a Jun által megálmodott tizenötös értéknek a kétszerese.
-Nem veszélyes. A moboknak általában alacsonyak a kitartáspontjaik, velük nem kell nagyon számolnod ebben az esetben. A vörösek ellen már más a helyzet. Suzume, a vörös, akit én ismerek, nem pakolt kitartáspontra, de a felszereléssel magasabban járhat, mint te. A bosson is figyelmeztettelek titeket, és most is megteszem. A többiek, akikről van információm még túl gyengék ahhoz, hogy ártsanak neked. A felszerelésükre azonban figyelj. Mindig figyelj.
A további fejtegetést csak újabb sor fejcsóválás követte, és ha annyira kedvelte volna ezt a mozdulatsort, akkor jó pár sárkányos facepalmot láthatott volna Jun, így azonban Timidus csak a matracon nyugtatta a fejét, és nem értette, hogy hogyan is engedhetik ezt a lány egyáltalán a boss termének csak a közelébe is.
-Jun. A páncélbőr potion nem működött volna, hiszen már a harc megkezdésekor sem volt páncélod, így nem volt mit átütni. Haszontalan lett volna, feleslegesen használtad volna el, amiképpen a mérget is. A többi kristály pedig, amit felsoroltál, nagyrészt nem defenzív, hanem csak zavaró, és ha valaki ismeri a hatását, akkor nem ijed meg tőle, csak megvárja amíg elmúlik. Rengeteget kell még tanulnod, addig azonban nem mondok többet, amíg ellentétesek az érdekeink.
És ezzel újra visszafektette a fejét a gumimatracra, és még a szemeit is lehunyta, a következő pillanatban pedig már érte is a támadás a lányt… azaz csak Shu fröcskölte le.
-Úgysem fogsz belőle többet kiszedni. Gyere inkább, le fog tellni az idő, és akkor eltűnik minden, és megint uncsi aréna lesz a medence helyén…

/ Köszönöm szépen a játékot! ^^ /

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5872
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Jun on Pént. Okt. 10, 2014 7:48 pm

- Ezek szerint nem. - húztam el a szám, nem szerettem a kitartásra pakolni, de úgy látszik mégis csak fontosabb mint képzeltem. Már két élő példám is van rá. Sóhajtottam egyet beletörődve. - Mostantól jobban odafigyelek majd. Nem akarok csak egy vaddisznónál erősebb lenni. - elég ciki ha a képességeim ilyen jók de egy vaddisznó is komoly ellenfél lehet, hogy ha mindig pihennem kell.
- Én elég sok vörit ismerek, és mindegyikükkel vigyázni kell. Ha összefutsz egy Kazuma nevűvel nagyon vigyázz vele. Gonosz alak. - figyelmeztetem Timidust. Ha valaki akkor ö biztos nem fogja elfelejteni a nevet, és így van rá esély, hogy Shu sem fog amiatt a huligán miatt bajba kerülni.
Farkasagyar.., denevér.., bohóc kristály. Mennyi kihasználatlan érték. Csak úgy kapkodtam a tekintetem végig ezeken a csodákon. Valójában eddig még nem is sejtettem, hogy vannak ehhez hasonló játékok is. Szépen sorban elmondtam Timidusnak miket használtam volna fel a harcunk alatt, azonban úgy tűnik máris egy butaságot választottam. Timidus pillantása azonnal elárulta. De persze nem is tartotta sokáig magában a dolgot.
- Értem. Akkor a Tükör kristályt. - gyorsan javítottam ki magam. Ha az egyik nem akkor ott a másik. Ilyen egyszerű. Az viszont rosszul esett, hogy az összes szimpatikus tárgyat gyengének minősítette. Sőt valójában értelmetlennek is tűntek miután elmondta milyen egyszerű kijátszani az ilyesmit. - Naa! Még szeretnék erről beszélgetni. Biztos van valami olyan ami hasznos is, és nekem is tetszik. - temetkeztem ismét bele a füzetkébe, azonban már érkezett is egy nagy adat víz az arcomba, mire megráztam a fejem, és a szabad kezemmel hátrafésültem a hajam.
- Muh. - nyögtem fel, és egy mozdulattal el is pakoltam a kézikönyvet, amire úgy tűnik egy darabig megint nem lesz szükségem. A kezeimet mélyen megmártottam a vízben, és egy jókora hullámot irányítok a lány felé. - Nesze. Jó ötlet volt a medence, majd máskor is menjünk valahova pancsizni. Ha találkoztok Anatnak megmondhatjátok  neki, hogy én áldásom adom a céhbe lépésetekre. De majd írok neki egy üzit.

//Köszönöm a játékot :3 //

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1517
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Okt. 12, 2014 6:18 pm

Az arénát lezárom. Maximális jutalom jár. A következő küzdelmetek (egymás ellen) 2014. 12. 10-én indulhat.

Jutalom: 90 exp 240 arany.

Shukaku +50 pont, összesen 770 pont.
Jun -10 pont, összesen 475 pont.

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Aréna] Junci vs Timike, avagy pancsi-pancsi

Témanyitás by Sponsored content Today at 2:12 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.