[Küldetés] Oumu Gróf óhajai

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Zhel T. Everett on Hétf. Dec. 01, 2014 10:30 pm

Egyre csak gyűlnek és gyűlnek köré a selejtek. Nem hittem volna, hogy eme kastély látványa ennyire vonzza őket. Hallottam már erről, hogy azok, kik nem élnek a felső tízezerhez hasonló életet, azokat rendkívül érdeklik ezek az épületek. Ránézésre tudja az ember, hogy a tulaj nem holmi alantas patkány. Minden bizonnyal jól bánik a pénzzel, vagy hatalmas összegre tehetett szert, amiből bőven pazarolhat.
Miután jellemzem a fán ülő egyedet, elindulok a bejárathoz, ahová kikövezett út vezet, mintha számításba vették volna azt is, hogy valaki eltéved a hatalmas udvaron. Nálam ennek az eshetősége 0%, ám tudom jól, hogy az emberi butaság, ostobaság határtalan. Nem szabad lebecsülni a kevés értelemmel bíró példányokat. Mikor az ember azt hinné, hogy már mindent látott, újabb ésszerűtlen jelenséggel állnak elő és ez ijesztő. Saját vérem is közéjük tartozik, Húgom ostobasága néha rendkívül magas méreteket öltött. Megfelelő felügyelet nélkül ön és közveszélyes, legszívesebben egy szobába zárnám. Legalább olyan kezei közt van, aki ezt felismerte….
A bejárathoz érve habozás nélkül belököm azt másra nem várva. Számomra érthetetlen okok miatt sokan követnek, miféle cél vezetheti őket olyan közegbe, amibe nem valók? A vak is láthatja, hogy híján vannak az etikettnek, illemnek. Kétlem, hogy képesek lennének megfelelően társalogni magasabb színvonalú társadalmi közegben. Lényegtelen, ez az ő bajuk.
Benyitva hamarosan megjelenik a személyzet feje, a komornyik. Végzi a dolgát a tőle elvárható módon. Kellő alázatot mutat felém nézve, ezért elnézem pimasz szándékát, miszerint engem el akar küldeni. Az én szemem is megakad a vörös tartományba zuhant életpontjain. Ezek szerint a kastély területén nem vagyunk védve semmitől és senkitől. A körém gyűlt alantasok tömkelege kérdésekkel zaklatja az előttem álló személyt, míg én egyszerűen belépek, megközelítem, hogy a köztünk lévő távolság pontosan 142 cm legyen, öltözékem ezúttal figyelmen kívül hagyom. Teljességgel felesleges lenne magyarázkodnom miatta.
- Tudasd uraddal érkezésem, találkozni kívánok vele! – adom tudtára kívánságom, ez mellett saját szemével bizonyosodhat meg róla, hogy nem holmi falusi volnék.

_________________
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Kedd. Dec. 02, 2014 11:13 pm


Ryuu nem jött elő a bokorból, és úgy néz ki, hogy amíg ti egymással voltatok elfoglalva, ő el is tűnt valamerre. Vagy még mindig itt van, csak nem látjátok? Mindenesetre a kastély elé már nem jön veletek, talán megunta, talán valami más történhetett.

A komornyiknak a szeme se rebben: türelmesen hallgat végig titeket, még Danee okfejtésére se reagál, egyetlen árulkodó rezzenést se láttok rajta, amiből következtethetnétek. Végül megszólal, ugyanazon a tárgyilagos és udvarias hangon, ahogy már hallottátok beszélni:
- Értem. Amennyiben Önök nem falusiak, úgy természetesen a rendelkezésükre bocsáthatom a kastély egy a vendégek számára kijelölt részét. Bizonyára messziről jöttek, kérem pihenjenek le, amíg a Gróf Úr felkészül a fogadásukra – mondja, közben csettintve egyet, mire alig pár másodperc múlva megjelenik egy szobalány, szintén piros életcsíkkal.
- Kérem fáradjanak utánam a vendégszobába – hajol meg ő is, majd elindul a földszinti, jobb oldalon lévő folyosó felé. Amint mindannyian bent vagytok, a komornyik – egy kis hezitálás után – becsukja a kastély ajtaját, útját a lépcső felé véve. Eközben Ken lelkesen nézeget körbe, alig bírva magával, ám egyelőre Bacchus mellett marad.


Ryuu kiesett. Mivel még nem vagytok bent a kastélyban, ésmert indokoltnak tartottam, a későbbiekben esetleg visszaszállhat.

Raven és Bacchus 500 szóval pótolhat. Meglátjuk, kelleni fog-e csoportbontás, ha ilyen ütemben fogyunk, akkor nem biztos.
Határidő a későknek vasárnap éjfél, a többieknek kedd éjfél.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Miu on Vas. Dec. 07, 2014 7:41 pm

Fogalmam nem volt, hogy ki volt az aki a röpke megjegyzést küldte Danee felé, így a feltett kérdésére is csak egy vállrándítással és fejrázással válaszoltam.
-Fogalmam sincs, hogy ki lehet…
Egész érdekesnek nézett ki számomra az, hogy Daneet és a Rókát egymás légterébe tartsam. Bár Danee reakciója meglepett. Eleinte még játszotta a védelmezőt, most meg foglya magár megsértődik és elkezd hátul kullogni. Azt hittem tud rugalmas lenni és eltudja majd viselni a Rókát meg, hogy kicsit kitartóbb, de ezek szerint nem. Amint a duzzogós távozott a körinkből leakaszkodtam a lovagról és két lépéssel messzebb is állok tőle, meg kissé csalódottá vált az arc kifejezésem és nézek arra aki miatt egyébként ide jöttem. Meg így már nem is olyan vicces a táraságában lenni, eddig csak azért voltam bátor mert mellettem volt Danee, így inkább tartom a két lépés távolságot tőle. Viszont mivel kedves duzzogi nem érdemli meg, hogy oda menjek hozzá, így maradok a mostani társaságomnál. Vele most úgy is lehet beszélgetni. Meg kíváncsi vagyok, hogy Danee meddig tervezi nyújtani a szenvedését.
-Udvarolni?...Miért kellet volna neki ilyesmit csinálnia? Suspect Az már, viszont tény, hogy nem tudok eligazodni rajta. Egy kicsit se értem, hogy miért keresi a társaságom meg, hogy mit akar elérni. De a te megvilágításodból már kissé érthetőbbek a dolgok. 
Bár akkor meg minek vonult el. Így csak elkönyvelhető egy reménytelen alaknak és talán többet szóba se állok vele. Bár ő hívott ide, szóval nem fog ilyen könnyen lerázni most már. De innentől én nyűgös leszek, aztán vagy eltud majd viselni vagy nem.
-Te se vagy az én esetem Róka-san és most, hogy ezt tisztáztuk teljesen nyugodtan ellehetünk egymás társaságában. :3  Az meg engem kicsit se érdekel, hogy mi történ akkor. Már elmúlt nem?...Azt már hamarabb elhiszem, hogy képes vagy nőket zaklatni, de a megerőszakolást már túlzásnak tartom. Te okosabbnak nézel ki annál. Danee-kun meg higgyen azt amit akar, ha már ennyire hülye! Rolling Eyes 
Engem nem igazán érdekel, hogy Danee mit hall meg ebből. Most vagy megsértődik örökre vagy észbe kap. Bár én az örökre megsértődésre szavaznék az esetében, de sosem lehessen tudni…
-Egyet értek Róka-sannal!...Amúgy is te hívtál ide, miattad vagyok itt és nem azért jöttem, hogy a hisztidet nézzem! Szóval kapard kicsit össze magad, ha már voltam olyan kegyes és ide jöttem miattad! Ha ezt így folytatod tovább akkor meg fogok haragudni rád! ˇ^ˇ
Bár az én haragom nem csendes és már haragszom, szóval kicsit megtúráztatom majd az idegeit Daneenak. Közben megjelent egy szobalány is, meg mehetünk tovább az egyik vendég szobába.
-Nos, Danee-kun kezdődhet tortúra. Nem fogsz megszabadulni tőlem és ha te is hisztizel akkor én is hisztizni fogok és nyüglődni. Nem tudod, hogy mit szabadítottál magadra. :3 Szóval hajlandó vagy önszántadból csatlakozni hozzánk vagy szeretnél inkább durván játszani? ^^
Amennyiben Danee hajlandó erőt venni magát és önként odajön, akkor belekarolok és úgy indulok meg. Ha továbbra is kéreti magát akkor meg fülön ragadom és úgy kezdem el magam után vonszolni, ha netán közben kiszabadulna vagy nem jönne össze mutatvány akkor kap egy villámló tekintet és megragadom az egyik kezét és úgy húzom magam után a vendég szobába. A Róka meg nem igazán érdekel, ha ő közben mást szeretne boldogítani akkor felőlem arra mászkál el amerre akar. Innentől nem igazán fogok figyelni rá. Kivéve ha pluszba tudom még vele is idegesíteni Daneet. Meg a többiek se érdeklenek, mindenki gondoljon azt amit akar. Meg azt is mondhatnak amit akarnak, engem aztán kicsit sem érdeklenek.
avatar
Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Bacchus on Hétf. Dec. 08, 2014 4:38 pm

- Naná! - vágtam rá rögvest a csóka kérdésére. - Bár azt meg kell hagyni - fogtam kissé halkabbra, és szemeim összehúztam gonoszan - egy birodalmat csak hullahegyeken keresztül lehet felhúzni - vagy ha nem is hulla, de egy jól szervezett hálózaton keresztül.
Egyszerre léptünk be a kaszinó kastélyba a sráccal, meg a többiekkel. Sok embernek el kell ma nyernem a pénzét. Kell ahhoz, hogy tovább fejlődjek, utána meg kezdenem kell valamit az erőmmel. Ahhoz, hogy itt is bajnok legyek.
Csillámló győzelmi mámoromban átléptem a küszöböt és egy pillanatig jót derültem azon, ami nem sokkal mögöttem zajlik, azonban még nem akarom meglovagolni a témát. De finom a sütije.
Hirtelen jött ötlettel Kennek a könyökét meglöktem a könyökömmel. Hogy figyeljen.
- Légy résen.. – fuldokolva egy feltörő röhögéstől, vállam fölött átnéztem – érted? – szájam felfújva tartottam vissza a kitörő hahotát.
Ami viszont lenyűgözött, az nem más, mint maga az előtér. Érdekes, hogy itt jobbról tették a lépcsőt, vagyis kicsit jobbra felé, nálunk ez máshogy fest. A belső építész viszont remek munkát végzett, nem úgy, mint a néhai.. szegény ember. Vigyorrá formálódott röhögési kényszerem már csak a komornyik megjelenése tudta tetézni. Kiléptem szélre, misz kakaós csiga, a jó ember és a többiek is betudjanak jönni. Alacsony életerő, épp hogy él. Megütöm.. meghal.. és piros leszek.. király! Csillogó szemmel figyeltem és szívtam magamba szavait, de egy ponton máris elérte a pofon küszöböt. Leparasztozott ez a szemét. Vicsorogtam egyet és elfordítottam a fejem.
Furcsa reakciókat váltott ki a „leparasztozás” hisz számos nyivákoló hangból egy dolog derül ki, milyen rossz ennek a játékosnak itt. Mi is itt vagyunk, mégsem rossz nekünk. A csettintése után érkező lány is nevezzük megviseltnek, a kihasználtat nem tudnám még rá mondani. Erre tudtam csak visszafordulni, hogy tudatosult benne, nem holmi suttyók vagyunk. Hanem olyan emberek, akik könnyűszerrel befejezhetik azt, amit más elkezdett. Mielőtt még elfordult volna, utána szóltam egyetlen kérdésemmel.
- Milyen gróf lakik itt? – néztem körbe parányira szűkült pupillával a hatalmas előcsarnokban. Sokkalta jobban bútorozott, mint a bandáé, sőt inkább igényesnek nevezném ezt, ahol meg én tengettem néhány órámat hetente, az valahogy igénytelen ehhez képest. Viszont sokkal modernebb.
Ennek túl fa szaga van meg, túl fa minden itt. Legalább a szobalány nem fából van.. követtem át a vendégszobába.
Ez a hely sem volt rosszabb, sőt.. mind a ketten megérnének egy misét. Akár egy időben ezen a helyen, néztem meg a csajszit, de leginkább az életereje vonzott. Rabszolga lehet, ilyen helyen könnyen elképzelhető. Sőt kezd bebizonyosodni Ken kérdése. Ez nem csak kártya lesz, más is van mögötte. Azok a bizonyos pillérek, ha ez a pillér a drog, akkor ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztanom. Vagy, ha ez más, akkor is megéri megtudni mi az, amire lehet építkezni.
Az első adandó alkalommal, lehuppantam ülő alkalmatosságra és félig fekvő pózban megtámasztottam a hátam, amibe sikerült. Karjaim összefontam tarkóm alatt és élveztem az előadást, amit a többiek produkáltak. Magam mellé mutatva jeleztem Kennek, hogy csatlakozzon.
- Gyere mozizzunk, míg megérkezik a Gróf – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Egyfajta felmagasztalóan, de csak egy okból. Az pedig a technika, ami érdekelt.


_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
avatar
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1003/1500  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Danee on Szer. Dec. 10, 2014 11:05 pm

- Belőlem? Bah! Az a csoda, hogy a világból, ami körül vesz, nem váltasz ki allergiás reakciót, kedves Tachi... san!
Hogy valakinek ekkora képe legyen! Mintha magamat látnám felnagyítva tízszeresre, vagy inkább százszorosra. Borzalmas...
- Tudtommal nincs pozícióm Miunál, de ha tudsz róla, légy oly szíves és tájékoztass, mellesleg pedig Miut magát féltem, meg úgy általában az lányokat. Tőled. Amilyen perverz vagy és amennyi együttérzés szorult beléd... Láttam. A világ fellélegezne ha te végre nem lélegeznél tovább... kedves Tachi-koma!
Uff. Én beszéltem. Aztán meg ők. És amit hallok, az a legkevésbé sem tetszik. Miu még nyilvánosan le is hülyéz, pedig én éppen elég diszkréten vontam ki magam az öleléséből, ahhoz, hogy ne érdemeljek ilyen szavakat.
Bah! Én lettem meg sértve, és még én hunyászkodjak is meg. Tipikus! Meg fogsz haragudni rám? Kit érdekel! Akkor se ha többet nem látlak, és nem leszel céhtag, hogy különösebb ok nélkül babusgassalak és bambán bámuljalak, meg... ehh... nem! Nem NEM!!! Akkor sem! Nem és kész, nem fogok azzal az izével egy társaságban! Akkor sem ha Miu ott van!
Belőlem aztán egy szót sem fogsz kicsikarni, amíg így állsz a dolgokhoz! És nem hisztizek, hanem passzívan ellenállok! Tüntetek! A jogaimért! Az előbb még a tieidért is, de úgy látom, arra nincs szükség...
- Au, au, auuuu, ereszd el a fülemet!!!! Ez nem ér!!! Sad
Nem is fáj Suspect
- Ö... - néztem bután a szobalány láttán Surprised
Szobaláááááány! Fekete-fehér szobalány ruciban és milyen kis kimérten viselkedik... Na persze a vörös életcsík - gondoltam. Bár csak futó gondolat volt. A feneke...
- Nem meg mondtam?! Neki is olyan az életcsíkja, tuti veri őket! A gróf egy szadista állat, ez biztos!
Aztán elkezdtek terelni minket egy váróterem felé, vagy mifélébe. Igen, mindannyiunkat. Pedig én egyáltalán nem szerettem volna minddel egy helységben rekedni. Főleg nem azzal akit 'nem nevezünk nevén' mark2
- Its a trap! El fogják gázosítani a termet és aztán jönnek a droidikák!
Sietve nézek körül, hogy milyen is a kastélyfolyosó, hátha akad egy elágazás, ahol meg tudnék szökni. Ha felfedezek egyet a szobáig, ahova kalauzol minket a szobalány, akkor most én ragadom karon Miut és a füléhez hajolva suttogom:
- Maradjunk le, aztán sipirc az oldalfolyosóra! - s húzom is magam utána lányt, ha ellenkezik hát otthagyom. Ha meg nincs alkalmam elveszni a szobáig, hát feszengek egy sort még és jártatom a szemem körbe, mindent és mindenkire vetve egy-egy gyors pillantást

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1488
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Dec. 21, 2014 5:28 pm

Nos, azt hiszem a gerlepár életében szerepem befejeződött. Legalábbis a mai napra. Most, hogy közelebb hoztam őket egymáshoz, észrevettem azokat a jeleket, amik alapján nyilvánvalóvá vált, nem számíthatok többé kitüntetett figyelemre részükről, így feleslegessé vált mellettük maradnom, és katalizátorként viselkednem. A civakodásuk már egyébként sem érdekelt annyira, csak a szokásos makacs pár figuráját hozták, akik körülbelül egy óvodás szerelem szintjén mozogtak a fiú dacos csak azért sem-viselkedésével és a lány fülráncigálásával. A figyelmem szépen lassan el is terelődött róluk, ahogy ez fordítva is megtörtént. Ideje volt más szórakozás után néznem. Sajnálatos módon úgy fest, ma minden túl gyorsan unalmassá válik, vagy éppen unalmassá teszem. Sajnos más hölgyemény nemigen akadt, és a jelenlévők zöme sem tűnt különösebben izgalmas személyiségnek számomra, így jobb híján a körülményekkel kezdtem el törődni. Úgy mint a vörös életcsíkkal kóválygó személyzet. Nem mondom, hogy nem viszketett a tenyerem, de alighanem a gróf úr nem venné jó néven, ha ritkítanám az embereit, így a kardom egyelőre a helyén maradt. Egyelőre :]
Zsebre dugott kézzel indultam el a csordával a szobalány után, tekintetem pedig arcról-arcra járt. Természetesen észleltem a vágyódó tekinteteket, és végül ez volt az, ami cselekvésre késztetett. Kedvenc párosom még kifogást is gyártott számomra ahhoz, hogy felzárkózzak a lányka mellé, és megtegyem azt, amit mások nem mertek, vagy nem akartak.
- Mondd csak, mennyire venné jó néven a gróf, ha a vendégei elcsatangolnának ellenőrzés nélkül? Azt hiszem két társam nem bír a szerelmük hevével, és szeretnének kettesben maradni. És ami azt illeti, ez rám is igaz, amennyiben a kiképzésed a vendégek széleskörű szórakoztatására is kiterjed :] - szólaltam meg egy olyan mosolyt villantva, amit a kéjenc vendégek szoktak, mielőtt kihasználják a vendégszeretet nyújtotta előnyöket, és én se haboztam a kisleány hátsójára helyezni a kezem, ha már az annyira népszerűnek bizonyult a jelenlévő férfiúk körében.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1696
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Hétf. Dec. 22, 2014 9:41 pm


Alighogy a szobalány befejezi a beszédet és elindul, egy szellő suhan el közöttetek, Danee pedig veszít 28 hp-t. Sem az esetleges észlelésetek nem jelez semmit, s a szellőn kívül mást nem láttok. A szobalány és a komornyik nem reagál semmit, mintha mindez meg sem történt volna.

- Gróf Oumu, Tolbana városának megmentője és főbírája – felel a lány a kérdésre monoton hangon – Erre tessék – teszi még hozzá, mielőtt elindulna.
Ken hevesen bólogat Bacchus szavaira, maga is elvigyorodva, ahogy Miut és a többieket hallgatja. S míg a komornyik nem túlzottan kelti fel az érdeklődését, a szobalány már annál jobban. Halkan füttyent, majd Bacchusra néz, a lány felé intve.
- Te, ez egyre jobb lesz – mondja, s követi a szobalányt, besorolva melléje, menet közben hajol előre, szinte zavarón, hogy jobban szemügyre vehesse a játékost. Annak azonban a szeme se rebben, hangtalanul halad tovább, pillanatok alatt otthagyva Kent, mikor az meglepődötten fordul hátra Danee pánikrohamára – Hát ez nem normális – tör ki belőle a röhögés – Jó kis barátot választottál magadnak – vigyorog Miura, s amikor a kardforgató (és a lány?) meglépnek, kaján vigyor ül ki az arcára, ám mégsem megy utánuk: felzárkózik Bacchus mellé, azért hátra-hátrapillantva. A szobalány nyugodtan hallgatja végig Tachit, nem húzódik el a lovag érintésére, s tekintetében csupán egy tizedmásodpercig látni valamiféle villanást – ám ez is hamar visszahúzódik a közöny álarca mögé.
- Az úrfi ne aggódjon értük. A kastélyban semmi nem történik úgy, hogy arról a Gróf Úr ne tudjon – mondja, kinyitva az ajtót, mi elé megérkeztek – Ám el kell hogy keserítsem Önt: a személyzet csak a Gróf Úr külön engedélyével teljesítheti a vendégek speciális kéréseit. De… - körülnéz, és úgy dönt, mégsem folytatja – Kérem várjanak itt – mondja végül, bocsánatkérőn hajolva meg Tachi felé – Kérnek-e esetleg valamilyen frissítőt, amíg várakoznak?
Ekkor újfent megérkezik az ismerős szellő, Tachi pedig 11 hp-t veszít.
Amúgy a vendégszoba is az előtérhez hasonló pompával és eleganciával van berendezve: egy nagyobb és két kisebb fotel foglal helyet a hatalmas, papagájformákkal faragott szekrény előtt. Egy kisebb asztal felé fordul mindhárom, aminek másik oldalán egy kényelmes szófa található. A szoba színeire egyébként az arany, a fa és a halványvörös jellemző, egyedül a nagyobb fotel van kék selyemmel leterítve.


Danee (és Miu, ha vele tartott)

Oldalfolyosó nincs, csupán egy kisebb beugró mellett haladtok el, minek végén résnyire nyitott, vaskeretes ajtót láthattok, odabent sötét van. Ha úgy döntötök, hogy mentek, senki sem fog megakadályozni titeket, a szobalány látszólag észre se veszi a hiányotok.


Pls írjátok fel a statjaitokat kövi reag végén.
Raven kiesett (mivel még nem lépett be a kastélyba, később becsatlakozhat).
Enju, Zhel és Zexid 500 szóval pótolhatnak.
Határidő úgy döntöttem marad az 1 hét, de! ha mindenki, akinek nem kell pótolnia, írt, viszem is tovább. Tehát a késők igyekezzenek, vagy írjanak pm-et: ha 1 héten belül tudnak írni és szólnak, úgy megvárom őket.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Miu on Kedd. Dec. 23, 2014 1:15 am

Nem sok minden történés volt eddig. Kivéve a műsort amit én adtam elő. Persze rögtön fel is figyelt rá mindenki és jót szórakoztak rajta. Bár engem ez nem különösebben érdekelt, legalább van min nevetniük, igazából én is élvezem azt amit most leművelek. Nem foglalkoztam sem Danee reakciójával sem a kapott megjegyzésekkel sem, bár mikor jött az fuvallat és az áldozatom hp-ja megcsappant, akkor elengedtem és pillogtam kettőt meglepetten, majd mintha misem történt volna haladtam tovább szorosan Danee mellet. Valami olyasmit vártam, hogy megsértődik és ott hagy a fenébe keresve jobb társaságot, mint én. De helyette oda súgott nekem egy mondatot, majd megragadta kezem és vonszolni kezdett maga után. Egy kicsit sem ellenálltam, jobb társaságom úgy sem akadna most, bár igaz mindenféle furcsa figura van ebben a társaságban, de egyikük se néz ki érdekesnek. Róka-san is csak addig volt fontos, míg tudtam Daneet idegesíteni vele, de mivel már ez az opció sem áll fent, így vele se szándékozom tovább foglalkozni. Meg amúgy is azért vagyok itt, mert ide hívott, szóval nem fogok csak úgy leakadni róla.
-Én azt vártam, hogy megharagszol és jobb társaság után nézel. – unottan hátra biccentettem kicsit a fejem- Mint például a szobalány…
És ezután be is fogtam csipogóm és az imént felvett unott arckifejezésem is megtartottam, talán kis megbánás is látszódik az arcomon az előbbi kirohanásom miatt, de az annyira nem feltűnő, egyelőre még nem áll szándékomba bocsánatot kérni, de kábé még öt perc és úgy is megejtem majd azt is. Egyelőre csak megyek utána, mármint vonszolódom utána. Végig mértem a tekintettemmel az előttünk lévő vaskeretes ajtót. Hát nem nézett ki valami barátságosnak… Meg van ez a vicces fuvallat, ami csak úgy lekapkodja a népek hp-ját. Mármint azt nem tudom, hogy azóta más vesztett e hp-t miatta. De gondolom nem csak egyszeri alkalommal jött az a szellőcske.

Pontok:

Élet: 10 [Hp: 50]
Fegyverkezelés: 10 (+13)
Erő: 8 (+8 )
Kitartás: 7 (+2)
Gyorsaság: 14 (+2)
Spec.képesség: 8
Páncél: (+25)
avatar
Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Zhel T. Everett on Hétf. Dec. 29, 2014 3:38 pm

Az arcátlan szolga az után sem kér elnézést, hogy ráébred hibáira. Bár csekély értelmi képességeivel ezt sikerül felfognia, a bűne súlyosságát nem érzi át. Roppantul kellemetlen egy szolga, korábbi tette azonnali elbocsájtást von maga után, amit követelni fogok urától.   Nem minősítem viselkedését, még arra sem méltó, hogy rászegezzem tekintetem. Az újonnan megjelenő szobalány kerül látóterembe, ugyan csak alacsony élet csíkkal és ugyan csak borzalmas modorral ellátva. Semmi köszöntés, és van képe utasítani engem. Újabb tagot írhatok az elbocsájtottak listájára. A kastély ura rendkívül rossz személyzettel van ellátva, szinte érthetetlen számomra, hogyan engedhet meg magának ilyet. Szótlanul követem a tanulatlan cselédet, ki egy tágas szobába kísér minket, ahol várakoznunk kellene. Mivel e birtok nem az enyém, alkalmazkodom annak urához, és bár a türelem nem tartozik erényeim közé, jelen helyzetben nem áll módomban a panaszt tenni, csupán a két szolga modortalanságára.
A szobába belépve keresek egy egyszemélyes ülő alkalmatosságot, lehetőleg a legtávolabbit a hangoskodó bugrisoktól. Természetesen ez az a fotel, ami eltér a többitől, az mely kék selyemmel van leterítve, ezzel is jelezvén, hogy semmi közöm nincs a többi jelenlévő suhanchoz.  Jelenlétüket, pontosabban létezésüket teljes mértékben ignorálom. Viselkedésük módfelett lealacsonyító, kiváltképp, hogy az én társaságomban mutatkoznak meg az alapvető, ám mégis kötelező illemtudás hiánya. Egy minimális szinten engem sértenek meg vele. A molesztálás mindennapos dolog a cselédek körében, erre bizonyára fel van készülve, mert a tökéletesen oldja meg a helyzetet. Megérdemel egy jó pontot, a sok rossz mellé.
Az addig elcsepegtetett információk alapján, egy bizonyos Gróf kastélyában vagyok. A neve Oumu, aki állítólag Tolbana falu megmentője és főbírája. Eme kijelentést nem firtatom, még a látottak ellenére sem. A megmentés, mint szó és fogalom többféleképpen értelmezhető. minden személynek van egy elképzelése magáról a folyamatról, ezért nem meglepő, hogy egyesek a megmentés alatt mészárlást értenek, mások a szabadságtól való megfosztást, irányítást. Amennyiben magát megmentőként akarja feltüntetni, szíve joga, számomra ettől még az, ami. Egy kastély ura, egy Gróf. Se több, se kevesebb.
-  Whisky – válaszolok a kérdésre tömören, egyetlen egy szóval. Egy szobalánynak ennyi bőven elég kell, hogy legyen. Az én rezidenciámon, egy magamfajta kaliberű vendéget legalább 60 éves skót whisky-vel kínálnék, melyből egy üveg is több ezer dollárba kerül, és évente csupán egyetlen egyet kínálnak eladásra, a pohárba jég helyett aranybevonatú acélgolyó kerülne, ami limitált kiadású. Kíváncsian várom a kapott italom minőségét, kiszolgálás menetét és természetesen azt a bizonyos kérdést, amit ilyenkor illik feltenni a vendégnek.
Míg várakozom, alkalmam nyílik alaposabban körülnézni a szobában, igaz ezt mind mozdulatlanul, az elmém segítségével. Egyetlen pillantás is elég volt, hogy örökre megjegyezzem a látómezőmbe került bútorok, a legapróbb dekortárgyak kinézetét, helyzetét.  A látottaktól nem vagyok elragadtatva. az arany mint szín önmagában is hivalkodó, a mai világban mellőzzük túlzott használatát. Ebből kiindulva a Gróf tudatában van helyzetével és ezt előszeretettel dörgöli mások orra alá, minden bizonnyal nem másból, pusztán élvezetből. Ezt bizonyítja szolgáinak vörös tartományban lévő élete, jelzésképpen, hogy ő akármit megtehet. Rendkívül problémás emberrel van dolgom.
Amint megérkezik az italom, megszólítom a szobalányt
- Nőszemély, miért ily kevés az életed? – a nevét elfelejtette közölni, ha szolga is, egy név jár neki, még ha nem is a sajátja…

_________________
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Danee on Hétf. Dec. 29, 2014 11:18 pm

Miért? Be van kamerázva a hely, vagy mi? - vetek egy megvető pillantást Tachira meg az ő szobalányára, aztán inkább mégis elrakom hullámkristályt.
Sajnálom rájuk.
Pedig milyen muris lett volna, ha valami nagyszájú egész véletlenül orra bukott volna, ha már minden mással tölti a dolgát, ahelyett, hogy előre nézne
Nem sikerült észrevétlenül leszakadni, de úgy tűnik, ez Tachin kívül senkit se érdekel, és ez még mindig egész értékelhető eredmény, ahhoz képest, ahogy terveztem
Miunak se válaszolok, nehogy még inkább magamra vonjam a figyelmet, most, hogy a többiek haladnak tovább, meg persze mi is... csak másfelé
A szájára tapasztom a mutató ujjam, hogy csendre intsem. Csak a rázom a fejem kedvesen mosolyogva
Megvizsgálom az ajtó zárát, majd gondosan teletömöm a zárat valami puha anyaggal, hogy a zárnyelv ne tudjon visszacsúszni a helyére.
Még egy utolsó vizsgálódás, végignézek magamon, látok-e pixel sebet valahol, aztán egészen Miu füléhez hajolva súgom oda:
- Lecsekkolnád a hátam, meg ahol nem tudom megnézni, hogy látsz-e valami pixelsebet rajtam? Ha meg vagy, kicsit körbelesnék a gróf vizslató szemei nélkül a hátunkon
Ha a vizsgálódásnak vége szakadt óvatosan átbújok a résen, ha nem férnék át, akkor az ajtót kicsit megemelve nyitom szélesebbre, hogy még véletlenül se legyen az, hogy nyikorogni kezd nekem
Miut kézen fogom, és bepillantok a sötétbe, megvárom míg a szemem hozzászokik, s a Látásom felfedi az utat előttem
- Oh, és ezt hintsd el magad után - súgom a fülébe újra, s a kezébe nyomok még egy lisztes zsákocskát is, amolyan tenyérnyit - jó lesz tudni, ha láthatatlan alakok követnek minket, én pedig nézem merre visz az út
Most veszem csak észre, hogy a másik kezét én bitorlom, és milyen kellemes az érintése. Kelletlenül engedem csak el, de tudom, szüksége lesz mindkét szabad kezére, helyette inkább egy puszit hintek az arcocskájára, és már fordulok is előre.
- Köszi, hogy velem jöttél! - suttogom a fülébe, s most tényleg őszinte mosolyban feszül az arcom
Lássuk mit rejt az ajtó maga mögött!

//user paranoiás

STATOK:
ÉP: 112/140 PP:60/60 ERŐ: 41 FK: 22 KIT: 12 GYO: 20 SPE: 20


A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Dec. 30, 2014 3:15 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1488
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Tachibana Makoto on Kedd. Dec. 30, 2014 2:32 pm

Csak nem találtam meg a számításom. Kerestem reakciót a kocsányon lógó szemű férfitársaimtól és a szobalánytól is, azonban csupán minimális visszajelzést kaptam. Semmi olyasmit, amit ne találtam volna végtelenül unalmasnak és száraznak. Meg kell mondjam, nagyot csalódtam. Csalódtam a személyzetben, csalódtam az erre tévedő vándorokban, csalódtam a helyszínben. Pedig ígéretesnek induló kezdemények ösztökéltek arra, hogy erre vessem az utamat, azonban az első inger kiváltója eltűnt, Miu-chan és udvarlója diszkréten más utat választottak, a cseléd és a rá ácsingozó horda pedig nem azt a reakciót adta, amit szerettem volna. Nagyot sóhajtva eresztettem el a formás kis hátsót, elvégre nem a puszta testiség irányította cselekedeteimet: nem volt értelme tovább molesztálni a hölgyet.
- Ugyan, én nem értük aggódom, hanem a gróf úr tulajdonáért. Amilyen kis hevesek, könnyen összetörhetnek valamit :] - feleltem sejtelmesen vigyorogva, hogy legalább a megkezdett társalgást folytassuk. Ha mást nem, legalább információt szerezhetek - Ha úgy kívánod, szólok pár szót az érdekedben, hátha megkapod azt a bizonyos külön engedélyt - folytattam immár közönyösen, körülbelül olyan tónusban, mint amit ő is választott. Ami engem illetett, az ajtó mellett telepedtem le, a falnak dőlve. Jobb szerettem így, hiszen előbb láthatom, hogy ki lép be, mielőtt meglátnának engem, és egyébként is kívül esek a figyelem központjából. Nem úgy, mint azok, akik helyet foglalnak. A szellőt is meglehetősen egykedvűen vettem tudomásul, csak a következtetést vontam le: Papagáj gróf úr meglehetősen mostohán bánt a vendégeivel. Ejnye, nem az én hibám, hogy olyan csábító feneke van a cselédlánynak, hanem az övé :] Viszont így némi fény derült arra is, hogy mitől áll ilyen rosszul a személyzet életcsíkja. Különös büntetés. Na és persze látszólag alkalmatlan személyzet, ha ennyire sok, vagy éppen súlyos vétséget követtek el.
- Egy ásványvizet elfogadnék :] - szólaltam meg végül újra a felajánlásra, aztán onnantól kezdve azzal töltöttem az időm jobb híján, hogy a tekintetem a többi vendégen járattam.

HP:110 | F:73 | E:50 | K:19 | GY:20 | S:22 | P:115
-11 a bünti miatt :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1696
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Bacchus on Szomb. Jan. 03, 2015 3:37 pm

Ken is ért hozzá, de nagyon leakar alacsonyodni, az egyszerű cafkához, na de most hova nézzek én, látom amit látok, dicsérő mosolyt meg is kapja, a találatért, amit gyorsabban be is zsebelt a szemfüles srác. Ráakaszkodik, ahogy felröhög, azon én is jót röhögtem, a kekszes lány elrángatásán. Menjenek csak, annál kevesebb ellenfelem lesz a kastélyért. Végre valahára van támpontom, ez a gróf itt a törvény. Én meg egy tipikus törvény szegő vagyok, kicsalom tőle a birtokát, ennyi lesz az egész. Azt hiszem lesz itt bőven szövetséges.. nézek végig a társaságon, miközben nyelvemmel végig nyalok felső ajkamon.
- Az ott nem normális, jaja - vihogok tovább, a félre vonulókon - te, amúgy, mit szólsz hozzá, hogy ily hamar lecsapták a kezedről, hagyod ezt? - villantom tekintetem a fekete hajú felé (Tachi), Kennek. Már-már közel vagyok hozzá, hogy álló helyzetemben, a térdemet verve nevessek, ahogy bedőlt a csaj az egyszerű mézesmadzagnak, de a váltása és udvariassága, meg is mutatta mi fán terem a szolga. - Kérek, bort, vöröset! - feleltem kérdésére, precízen. - Meg egy jóféle vöröset, hasonlóan jóféle vörös csíkkal, tudod... innentől idáig - mutattam ujjammal az arcomtól, kicsit a hátam mögé bekanyarítva, ahol is az életerő sávom leledzett, közben kinyújtottam a nyelvem lefelé. Na de nem is várattam magam tovább, lehuppantam az egyik ülő alkalmatosságra, mire szellő suhan át a szobán. Hamar már a kerítő gyerek is szélütést kapott, így csak intettem felé, meg mondtam. - Gyere ülj ide, ne csak ott ácsorogj és vacogj az ajtó mellett - egyértelműen mutattam egy szabad helyre, a további tucatnyiból - Nem eszünk meg - beszéltem egy kicsit Ken nevében, igazán nem tudnám kinézni belőle, hogy hegyi troll legyen, jelenleg olyan tipikus városi troll - arra ott van, a lány azzal az izgágával - (xD) arcom valahol a vigyor és a hahota határán megakadt, de csak a fancsali képű fazon miatt, aki kicsit távolabb ült tőlünk. Megnéztem kicsit jobban, és felfedezni véltem benne, azt a fajta nemest, aminek a bőrébe odakint kell napi szinten két órát ülnöm. Szerencsére ennek vége, nem kell ilyen fásult fajankónak lennem. - Te ott - illettem meg a legilledelmesebb megszólításaim egyikével - különcködsz, vagy nem csak a csaj életereje érdekel? Van itt nem egy két dolog, ami engem izgat, és sok-sok pénz lapul mögötte - magyaráztam, gonosz vigyorral, igazándiból, nem is árt, ha ez a ház tud róla, hogy itt vagyok, hiszen én magáért a kastélyért jöttem. Új Úrra vágyik, érzem a ház bűzén ezt. Persze elég illatos meg minden, rendesen ki is van szellőztetve, de ha már ilyen sok parasztot beengedtek ide előttünk, nem lehet más a következtetés. Ki kell tenni innen a vezetőt a szutykával együtt, mégpedig azzal a játékkal, amivel megalapozta hatalmát. Kell pár bábu, elsőnek. Ajh Fraggy de tökéletes lenne erre..
Volt időm egy kicsit szétnézni, amíg a lány elvonult a boromért, meg a kis ráadásért, ahogy tanult társ mondaná, s nincs más hátra, mint hátradőlni lazulni és poénkodni, hisz társaság adott. elsőnek itt is van a famászó. - Ismered azt, hogyan kell gyorsan átszínezni egy festményt? - kérdeztem Kent teljesen komoly képet vágva. Nem nagyon bíztam benne, hogy fancsali (Zhel) és lopótök (Tachi) idesunnyog, addig viszont el kell ütni az időt, egy kis trollkodással Smile


Pontok:
Életerő - 90
Fegyverkezelés - 20
Erő/Irányítás - 34
Kitartás - 8
Gyorsaság - 18
Speciális képesség - 8
Páncél - 12

_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
avatar
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1003/1500  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Hétf. Jan. 05, 2015 12:11 am


Megjegyzés: Danee, a karaktered reakcióját szeretném olvasni, nem userét. Tehát hogy user paranoiás, az nem indok, nem kell odaírni. Amennyiben a karakter is az, úgy persze nincs gond. Smile

Danee, Miu

Nem volt furcsa, hogy senki sem szólt rátok? Egészen véletlenül találtatok egy nyitott ajtót, éppen a vendégszobába menet, mégsem merült fel bennetek, hogy esetleg szándékosan hagyták azt úgy. Ez nagy hiba volt. Látható pixelseb nincsen, a hátatokon se láttok semmi furcsát. Még akkor is minden normálisnak tűnik, amikor bementek: Látással nem vesztek észre semmi különlegeset, esetleg a bútorzat teljes hiánya tűnhet fel, meg a szoba kis mérete, ám ez is csak akkor, amikor már jócskán bent vagytok.
Apró nesz a zár körül, s az ajtó hatalmas robajjal becsapódik, ha támadnátok, csak lila fallal válaszol. Kisvártatva egy hang szólal meg a másik oldalon: a komornyik az, akivel korábban találkoztatok.
- Örömömre szolgál bejelenteni, hogy Önök megtalálták a kastély kazánját. Köszönettel tartozom, amiért segédkeznek elkészíteni a Gróf Úr kedvenc édességét, a Pixeldarabkás Muffint, s külön örömmel tölt el, hogy még lisztet is hoztak magukkal a művelethez – mondja, majd hallhatjátok, ahogy lenyitja a menüjét, és pár gombnyomás után felizzik a helyiség. Igaz, hogy fájdalomérzet nincs, de ahogy a hideget, úgy azt is érzitek, hogy rohamosan emelkedik a hőmérséklet. Fél perc se telik el, és a talpatok alatti apró lyukakból előtörnek az első lángnyelvek, 2-2 sebződést okozva.
Jah és az itemek? Sajnálatos módon egyik sem előhívható, aminek statokat, életet vagy helyzetet befolyásoló hatása van. A komornyik viszont nem megy el, ott marad az ajtó túloldalán, és vár. Mit tesztek?

Többiek

- Jaj ugyanmár, ennél biztosan vannak jobbak is – feleli Ken vigyorogva – Ő még csak az előétel – teszi hozzá, Bacchus mellé telepedve le – Én csak egy poharat, majd osztozunk – mondja a szobalánynak, társa felé bökve – Mindkettőn, hehe – vigyorodik el újból, majd élénken fordul legújabb haverja felé – Pénz, egészen biztos. Arany! Abból kéne párezer – hümmög, s elégedetten dől hátra, két kezét összekulcsolva a tarkója mögött – Nah de majd most!
- Átszínezni? Vérrel, például. Kár, hogy ilyesmi itt nincs – ingatja a fejét, de azért kíváncsian pislog Bacchus felé, várva a rendes választ.

- Biztosíthatom felőle, hogy abban a teremben nem lesz mit összetörniük – felel a szobalány, ám Tachi következő félmondatára semmit se reagál. Bevezet titeket a szobába, s bár pillantását rajta felejti Zhelen, amikor a fiú a Gróf Úr helyére ül, mégsem teszi szóvá. Helyette megvárja, mit kértek, s sorban kiszolgál titeket: először egy tálat hív elő, majd ráteszi Tachi ásványvizét üvegpohárban, Bacchus borát két borospohárral, végül pedig egy tál jeget és egy whiskyspoharat. Ilyen sorrendben is teszi le elétek, Zhelt direkt a végére hagyva – A Gróf Úr reméli, hogy italkeverői megfelelően tudták elkészíteni a kinti minőséget Aincrad alapanyagaiból – mondja – Kér-e Ön hozzá jeget? – kérdezi aztán, s a feleletedtől függően tesz vagy nem tesz a poharadba.
- A Gróf Úr úgy gondolta, ez a szín a legmegfelelőbb – válaszol érzelemmentes hangon, majd egy csipogás után, elolvasva a pm-et, a társaság felé fordul – A Gróf Úr szíves elnézésüket kéri a várakoztatásért, mely előre nem látható okok miatt elhúzódhat. Ha segíthetek valamivel ezen idő eltöltésében, kérem ne habozzanak kimondani azt.
Alighogy befejezi, jön egy újabb szellő, Bacchustól 26, Kentől pedig egy kevés hp-t levonva.

Egyéb: Tachi, a hármas szintű hallgatózásoddal, amennyiben aktiválva van, mindent hallasz, ami a mellettetek lévő szobában, a kazánházban történik. A többiek csak az esetleges ordibálást hallják, azt is halkan, alig érthetően.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Miu on Kedd. Jan. 13, 2015 4:46 pm

Hát nem azt a reakciót kaptam amit vártam volna. Bár valamiért Daneetól ez már természetesnek számít. Viszont így részemről is felejtőssé váltak a dolgok, bár nincs is mit elfelejteni semmi komoly dolog nem történt és még csak kicsit se azt kaptam amire számítottam volna. Na mindegy is. Leszakadtunk a tömegtől és valami nagy vasajtóhoz mentünk. Kissé furcsálltam azt, hogy egy ilyen ajtó van itt, valahogy nem illik bele a képbe.
-Semmi sincs a hátadon. Meg a többi részeden sincs semmi.
Gyors és egy hangú választ adtam a kérdésére, majd be is mentünk abba a sötét szobába. Semmit se láttam. A lisztes zsákos dolgot meg nem igazán értettem meg szerintem értelme sincs, mert semmit se lehet látni.
-Szerintem ennek semmi értelme sincs. És amúgy mért suttogsz? *súgom vissza*
 Csak azért haladtam előre mert Danee húzott maga után, mert egyébként inkább passzoltam volna a vaksötétben sétálást. Látni nem láttam, de legalább hallottam a dolgokat magam körül és az a neszelés kicsit sem hangzott bíztatóan és a hangosan becsattanó ajtó sem. Be lettünk zárva ide és amit utána a komornyik magyarázott kicsit sem tetszett. Hogy mi? Sikerült belemásznunk az első csapdába! T.T Többet se fogok Danee után menni! Ami még hiányzott még az tűz volt. Hát persze, hogy a tű mi más. Amint felcsaptak a lángok én kővé is dermedtem és hirtelen egy másik idősíkba ugrottam át. Az eddig mélyre ásott szörnyű emlék most elszabadult bennem és teljesen kivetültek a lelki szemeim elé. Ahogy az a kis árvaház hatalmas lángok martalékává válik. A sűrű füst pedig fojtogató és átláthatatlan. Mindenki kiabál és menekül és én most megint ott vagyok bent, megint ki kell jutnom onnan. De nem tudok mozogni, Tudom, hogy most nem a valóságot látom, de most a valóságban is vannak lángok. Haloványan látok csak ki a fejemből. Remegek, teljesen görcsben áll minden porcikám és képtelen vagyok megmozdulni. Már-már a sírhatnék és az ájulás kerülget. Pedig nem a mostani helyzetem rémít meg. Csak is a tűzzel van bajom, ami újra előhozta azokat a régi, fájó és félelmetes emlékeim.


Hp: 50/50 Páncél: 21/25
avatar
Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Danee on Szer. Jan. 14, 2015 12:20 am

- Köszi, Miu-chan!
- Hát, azért, hogy más ne hallja! o.O -
válaszolom a számomra teljesen nyilvánvalót
- Ez a hely nem kóser, és ki akarom deríteni, hogy miért nem az -
suttogom
- Úgy látom, ez a szoba nem vezet tovább sehova... -
fordulnék is vissza, mire az ajtó ránk zárul
- Öm...
Csapda?
Aztán fölcsapnak a lángok, és a komornyik hangjai is jól kivehetően hallatszódik az ajtón át
Ja... csapda
- Értem... hát, a dolgok állása a grófot vendégszeretetét illetően elég hamar nyilvánvalóvá vált, nade... -
konstatáltam haláli nyugalommal
- Hm... oltani kéne... Miu? -
nézek a lányra
- Miu, jól vagy? -
rázom meg kicsit a vállánál fogva, bár körülöttünk már lángnyelvek csapnak fel a padló lyukain át
- Ezt visszaveszem, jó? -
térdelek le elé, megsimogatva a fejecskéjét, majd a kezére kulcsolom a kezeimet
- Oké? -
fejtem le az ujjait a kis zsákocskáról
Majd felállok, kinyitom a zsák száját, és fennhangon ismertetni kezdem a szabályzatot:
- A céh alkalmazottjai kötelesek részt venni a tűz megfékezésében, és gondoskodni a dolgozók evakuálásáról
Belemarkolok hát a liszteszsákba, és laza mozdulattal hintem a lyukakon át feltörő lángok fölé a tartalmát
- A poroltást ezennel megkezdetnek nyilvánítom!
Ennek elégnek kell lennie, a por, esetünkben liszt, megfelelően alkalmazva befedi a tűzfészekben izzó éghető anyagot és megakadályozza az égéshez szükséges oxigén eljutását hozzá. Ha az égés három szükséges összetevőiből akár egyet is kivonunk a rendszerből: az éghető anyagot, az oxigént, vagy a gyulladási hőt, akkor a tűzoltás, illetve megelőzés sikeresnek mondható
- Akkor mi most kimegyünk, jó? -
nézek Miu-chan szemeibe, s ha nem mozdul, nincs vonszolható állapotban sem, akkor elé guggolok, és a térdei alá fogva a hátamra döntöm, majd óvatosan felállok
- Lehetett volna több is a liszt, de mi most tálalnák. Méghozzá ki.
A zár ugyanis el lett tömve legjobb képességem szerint, így ha minden igaz, akkor csak meg kell nyomnom finoman az ajtót. A zárnak engednie kell, hiszen a zárnyelv nem tudott a helyére csúszni, úgyhogy az ajtónak valahol a komornyiknak az orrára kéne rányílnia. Ha már tényleg olyan pofátlan közelről akarja végighallgatni a mai sütemény-sütést
Ha ez még sem jönne össze valamilyen teljesen értelmetlen, levezethetetlen és megmagyarázhatatlan ok miatt, akkor marad a 'B' terv:
- Segítség! -
kiáltom el magam
- Segítsen valaki! -
kiabálok tovább teljesen színtelen hangon
- Bezárt minket a komornyik és el fogunk égni, segítség!

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1488
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Szer. Jan. 14, 2015 2:04 am


*Minimesélés*

Gondoljátok ennyivel ki lehet cselezni a Grófot és annak szolgáit? Suspect El kell hogy keserítselek bennetek: egy kis zsák lisztnél és egy apró cselnél többre lesz szükség, hogy túljárjatok a komornyik eszén. ^^ Hallottátok az apró neszt, nemde? Csupán egy apró program futtatása, "tisztítás", és máris működőképes a zár. Nem tudtátok? Ez itt a sao. Ahogy a tűz sem oxigénnel ég, hanem a "begyújtás-sütés" opciók egymás utáni kiválasztásával.
Marad tehát az ordibálás, ezek szerint. De vajon elég lesz?
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Miu on Szer. Jan. 14, 2015 6:16 pm

Nem tudom, hogy ki hallana meg minket itt. De rendben, én részemről nem firtatom tovább a dolgot. Sikerült sikeresen bezártatnunk magunka egy kazánba, amit még ránk is gyújtottak csak, hogy ne unatkozzunk. Aztán ennyi év után derül ki, hogy félek a tűztől. Meg attól az emléktől ami az eszembe jut, ennyi lángcsóva láttán. Minimálisan érzékelem a külvilágot, de annyira már nem ,hogy bármit reagáljak bármire. Öntudaton kívüli állapotba kerültem és úgymond olyan mintha csak külső szemlélő ként látnám és érezném azt, hogy Danee próbál észhez téríteni, meg közben megpróbálja eloltani a tüzet. Próbálkoztam válasz adással vagy némi minimális reakció adásával, de semmi. Nem tudok se megszólalni, se megmozdulni. Hiába igyekeztem visszatérni a rémálomból ami magába szívott, egyszerűen nem ment. Számomra megszűnt a külvilág és valami fura burok zárt magába ez az érzés önmagában ijesztő volt és mellé még képeket is kapok arról a szörnyű napról. Valamennyire érzékelem, hogy elmozdítanak, érzékeltem azt, hogy az a világ amibe lennem kéne meg nem hagyott megégni, annak ellenére se, hogy most csak akadályozó tényező vagyok. Lassan elkezdtem mozdítani az elgémberedett karjaim, majd átöletem Daneet és erősen belé kapaszkodtam. Majd újfent mozgás képtelenné váltam és már arra sincs erőm, hogy tovább küzdjek a kikívánkozni vágyó könnyeim ellen. Ha ezt most túléljük, akkor ezek után jó ideig egy égő gyertyát se akarok majd látni jó ideig. Még mindig nem tudok kiszakadni abból a fojtogató burokból ami magába szívott, de minden erőmmel azon vagyok, hogy észhez térjek és felülkerekedjek azon az iszonyatos félelmen ami rám ült. Miért pont nekem kell mindig minden ilyen dologba bele sétálnom? Q.Q 
avatar
Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Jan. 24, 2015 6:45 pm

Nahát, csak nem rám terelődött a két rosszfiú figyelme? Még meg is invitáltak a partijukba látszólag, de a közösködés a két közönséges egyeddel nem igazán tűnt izgalmas programnak. Fájdalmasan primitívek voltak mindketten, így csak egy gúnyos mosolyra húzódtak vékony ajkaim, mielőtt kinyitottam volna a szám.
- Távol álljon tőlem, hogy tartsak két bohóctól :] - jegyeztem meg, majd az ablak felé pillantottam - Nem kívánom birkaként viselkedve a többséget követni - tettem hozzá, majd szemem sarkából visszanéztem rájuk és egy újabb kaján félvigyorral illettem őket, és a további diskurzusukat is. Közben a szobalány kiszolgált, így szórakozottan forgattam a kezemben a poharat, lötyögtettem benne a buborékos vizet, majd végül belekortyoltam a szénsavasnak nevezhető italba, egy pillanatra sem levéve a szemem a szobában történő eseményekről.
- A szórakoztatás és az unaloműzés számos formája megfelel számomra, amennyiben kegyed szolgáltatja azt :] - jegyeztem meg a felajánlásra, ám könnyedségem ellenére valóban aggasztónak tartottam a fejleményt. Ugyan nincs miért a gróf úrnak felróni, hogy megvárakoztat minket, és a türelem is létezik bennem hozzá, ám ha nincs mivel eltöltenem ezt az időt, az bizony probléma :] Pedig számos érdekesebbnél érdekesebb jelenet lejátszódott már a fejemben, főszerepben vele és velem.
- Úgy hallom a fiatalok igazán jól szórakoznak a szomszédban :] - jegyeztem meg a kiabálás hallatán. Nem tudom, a többiek mennyit hallhatnak a kétségbeesett segítségkérésből, de gyanítom, hogy nem sokat, szemben velem, aki egy fél füllel odafigyelt a meleg helyzetre. A kezemben lévő vízre pillantottam... de nem, ennyi nem elég arra, hogy kihúzzam őket a csávából. Meg különben is, miért tenném meg? Ők akartak kettesben lenni :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1696
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Bacchus on Szer. Feb. 11, 2015 5:33 pm

A szobalány hozta is italainkat. és megérkezett a borom, a lényeg. Belekortyoltam, és nagyon ízlett is. Az ajtó mellett álló, visszautasította tanai által diktált módon a meghívást. Mire csak fejjel biccentettem és röhögtem tovább Kennel együtt. Tarka beszélgetésünk az örömök itallal és nővel összekötött elegyébe, néhol halk neszek furakodtak be, amivel nem is törődtem. Engem a pénz mozgat, nem holmi kedélyes csevej az alapjából vesztett táptalajon. Jót röhögtem, a srácon, aki inkább birkáknak titulálta, duónk.
- Ez a beszéd! - mondtam hangosan. - Én most egy kicsit nagyobb mennyiségre pályázom, de még a tét nincs feltéve, ahhoz még kicsit várni kell. Csak figyelj - és elnyerem a kastélyt ettől a gróftól, aztán úgy szabom a lehetőségeim, hogy ezen a helyen tartott emberek, ne akarjanak máshova menni. Kortyoltam még egyet a vörösből. mire eszembe is jutott.. vér.. azt hiszem félre értett.
- Átszínezni? Dehogy is. Hisz itt már a vörös szín a minimum - mutattam a cselédre és a flörtölőre. - A három vörös adott lehet se percen belül. Ezek túl szánalmasak ahhoz, hogy kegyelemdöfésben részesítsem őket. Látod, ő meg másra sem vágyik - röhögtem el magam és vigyorra húzva szám a baris hasonlatát fontolgattam. Most utasított vissza egy társas szerződést, végülis ő dolga, szólózhat is, kevesebb felé fog oszlani a lóvé.
Hátradőlve fontolóra vettem a vér, mint elem lehetőségét. – Az biztos más hangulatot teremtene, sokkal kellemesebb lenne pár dolog és könnyebb lenne elintézni. Képzeld el, a sok embert, aki már attól összerosálta magát, hogy nem tud kilépni és elmenni a klotyóra – magyaráztam, szavakat vissza nem fogva – képzeld csak el, ahogy a pondrók, védekeznének, hogy ne vérezzenek. Meg azok, akik egyedül róják, útjaik sokkal inkább veszélynek lennének kitéve.
Ami már igaz, nem véletlen akarom megalapítani a céhet, ahol a hozzám hasonló fosztogatók és banditáknak helye biztos.

_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
avatar
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1003/1500  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Szomb. Feb. 14, 2015 5:47 pm


Miu, (Danee):

A komornyikot a legkevésbé sem sikerült meggyőznötök, ám szerencsére (vagy nem szerencsére) még nem hagy ott titeket. Az ajtó túloldaláról hallhatjátok, hogy unalmában ásít, ám mindeközben, lehet a rendszer adta különlegességként a füsthöz társítva, Danee elájul. A tűz pedig tovább ég, immáron 5hp-t sebezve belétek.


Tachi, Bacchus, Zhel?:

Ken bőszen bólogat, s hol új haverjára, hol a lovagra veti pillantását, ám az ő figyelmét nem kerüli el, hogy az imént életpontokat veszített. Ám csak egy értetlen fintort vág rá, majd Bacchushoz fordul:
- Te hallod, lehet több van ebben, mint azt hisszük. Tudod, hatalmas kastély, tele elhagyatott szobával – hangját lehalkítva teszi hozzá – És szellemek – néz körbe, ám rögtön elkezd röhögni, ahogy akárcsak egy kis hezitálást vagy ilyesmit felfedez rajtad. Ha nem, akkor se bírja sokáig, felröhög, és barátian meglöki a vállad, hogy figyelj rá, majd a szobalány felé int – Szerinted mi dolga lehet a grófnak ennyi ideig? Nekem van pár tippem, ha itt minden csicska ennyire formás – mondja, s amikor végül az átszínezésről és a vér adta pluszlehetőségekről beszélsz, alig bírja visszatartani a nevetést. Közben a szobalány inkább Tachival van elfoglalva, ráül a szék karfájára, majd a fiú elé hajolva, incselkedve kérdezi:
- Pontosan miféle formákra gondoltál? Ha már a Gróf Úr késik, bizonyára nem lesz ellenére, ha megteszek pár… dolgot vendégei érdekében – mondja, majd felegyenesedik, és egyik tincsét csavargatva felsóhajt, s már épp folytatná, amikor elkapja Ken pillantását.
- Tán hozhatok valamit az uraknak? – kérdi, ám nem áll fel. S mintha észre sem venné az újabb szellőt, mely újabb 26 hp-t vesz el Bacchustól, néz végig rajtatok, válaszaitokat várva.

Nos, Danee kilépett a küldiből, így egy ideig még njk-ként fogom kezelni, aztán ki is mesélem. Zhelnek pedig egyelőre egy ötszázas. Határidővel kapcsolatban, innentől próbáljuk tartani a heti egy kört.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Bacchus on Pént. Feb. 20, 2015 1:33 pm

Némi életerőm eltűnt, nem különösebben foglalkoztam vele beszéd közben, inkább az, hogy a néhai kastélytulajdonos, ugyan jöhetne már. Húztam le az utolsó kortynyi bort.
Felröhögtem, az összefüggések hallatán. – Szellemek? Te hiszel ilyesmiben? – kérdeztem átmeneti komolyságot színlelve, majd vele együtt nevettem ezen. Még hogy szellemek, még hogy elhagyatott szobák. Elfoglaltság terén igaza lehet. Kacarásztam tovább. Egy lebuj a falu határában, vagy akkor inkább lehetne kaszinó, de megmaradhatnának ezek az igazán kedves fogadtatást nyújtó szépségek.

Eddig mégis a szellemek a leghihetőbb, pillantottam életsávomra, de úgy futólag, jobban izgatott mi történik, amikor a szél jön. Nem vagyok egyedül megcsapott életerővel, de lehet csak a bor ütős.
Kérdésére és életem megcsapolására, egy a válaszom - persze még egy pohárkával ugyan ebből a vörösből – addig felkeltem eddigi ülő pozíciómból és körbe sétáltam a helyiségben, a falakat akartam megnézni magamnak, van-e festmény, vagy bármi a falon, ami buja esetleg van-e mögötte pénz. Tehát bármi, ami eltulajdonítható, akár az életerő pontjaim. Kezeim ökölbe szorítottam és visszafordultam Ken felé. – Mi lenne a többi tipped? – kérdeztem tőle. Hisz a pénzszámoláson kívül már az említettet tudnám elképzelni. Vagy ember vadászatot.
Majd hirtelen meggondolva magam, ha még sikerült elkapnom a lányt, csettintettem és felé téve két lépést folytattam mi kellene még – egy darab nagy potion, teli üveg és az ott – mutattam a lány derekára, feltéve, ha volt ott öv.
Választ megvárva, elvigyorodtam édesen és hátat fordítva neki visszatértem komámhoz, volna még kérdésem az izgága kölökhöz.
- Szerinted hova lettek a többiek, ennyire vonzóak az udvari fák? – kérdeztem utalva származási országára és fajára. A majmok bolygójának egyedei, nem utolsó sorban viccesek xD


Életerő: 38/90

_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
avatar
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1003/1500  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Vas. Márc. 29, 2015 11:23 pm


Mind a szobalány, mind a komornyik váratlan pm-et kap. Hogy honnan tudjátok, hogy váratlan? Az eleddig jól leplezett érzéseikből ezúttal tisztán kivehető a leplezni próbált bosszúság, ám szó nélkül zárják be a panelt, és fordulnak hozzátok:
- Sajnálatos módon a Gróf Úrnak el kell utaznia, méghozzá azonnal, és amíg vissza nem tér, a személyzeten kívül más nem tartózkodhat a kastélyában. Elnézést a kellemetlenségekért. Kikísérem magukat.
És miközben a társaság nagyobbik részét kivezetik a folyosón keresztül, a zár is kattan az ajtón, így Miu és Danee is szabadon távozhat. A tűznek nyoma sincs. A személyzet többet nem szól hozzátok és az esetleges kérdéseitekre sem váaszolnak; egyedül Ken lamentálása tölti be a teret, aki, miután vigaszdíjnak megkapta az üveg bort, immáron egy kicsivel csendesebben, de még mindig sértettem sétál ki Bacchus mellett.

A pm-re ketten válaszoltak a csapatból, az ő egyöntetű szavazatuk eredményeképpen a küldetést lezárom. Túl sok volt a tag és a kiesések miatt az egymással való interaktívkodás is elmaradt, pedig ez elengedhetetlen lett volna a küldihez. Később talán megpróbálom újra, ez viszont most ennyi volt.

Bacchus és Miu 7; Zhel 5; Tachi és Danee pedig 6 kört írt. A fenti zárómesélésre viszont aki akar, írhat még, erre egy hetetek van (tehát április 5. éjfélig). (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy a fele jártasság követelménye 7 kör.) Jutalomosztás és egyebek előreláthatólag hatodikán. Köszönöm a részvételt.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Bacchus on Pént. Ápr. 03, 2015 11:44 am

Elmaradt a várva várt, máris hozom az újabb bort szöveg. Vigyorogva vártam, Ken beszólását, de semmi, mintha lepattant volna róla, hogy fára mászónak neveztem, vagyis majomnak. Valahogy mégis minden elnémult és ezt az törte meg, hogy cseléd lány, kevéske életével és a fickó közölte a tényeket.
Tehát nem jön el a kastély legutolsó ura. Részben zavaró a hely, vizslattam az életerőm, de különben meg annyira nem izgat a dolog. Térdemre csaptam, közben felkeltem. Útközben nem zavart, hogy a komornyikot félig fellökve elsétálok mellette, tudom merre a kijárat, és ha már ide sem tolja a képét, hogyan vegyem el tőle azt, ami az övé. Azt, ami engem illet.
Nehezebben fogadta a srác, hogy máris lóvá tettek minket. A kezében lévő palack viszont egészén tetszett. Előkaptam a gourdom és saját készletből megtöltöttem. Felé tartottam koccintásra.
- Ne bánkódj, van még itt hely és csaj is, akit meghódíthatsz. Ha érdekel tudok egy helyet, ahová betérhetnénk ezután. Ha nem érdekel annyira, úgy legyen, én megyek - Malcolm bárjára úgyis ráfér még némi fejlesztés, de már bőven jó egy kis szórakozásra. Azon kívül pedig van még pár hely, amit érdemes lehet felforgatni. A bejárati ajtón kiléptem, a többi játékos, hogy merre ment, nem nagyon izgatott, csak egyetlen dolog. Visszanéztem a kertből a hatalmas épületre. Kell egy birtok, egy céhház. Bármi áron, de szerzek egyet, majd összeszedem a zsiványokat, ne csak egy csürhe legyen. Vannak még itt hozzám hasonlók, van még itt olyan, akit erővel bármire rá lehet bírni, az ég világon bármire. A szerencsében nem bízhatnak, ahogy te sem Oumu gróf.

Ha velem tartott Ken, ha nem visszatértem a kezdetek városába, inni.

_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
avatar
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1003/1500  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Ápr. 09, 2015 4:47 pm

A cseléd hirtelen váltása láttán-hallatán felhúztam a szemöldököm, ráncoltam a homolom, és minden ehhez hasonló tevékenységet megengedtem magamnak. Közvetlen, már-már tiszteletlennek ható megszólítása - legalábbis egy szobalány és a vendég kapcsolatában ez a fajta hangnem mindenképpen elítélendőnek számított -, incselkedő testbeszéde szöges ellentétben állt azzal, amit néhány perccel ezelőtt tapasztaltam tőle. A végeredmény egy arcomra kiülő vigyor lett, habár még én sem tudtam, hogyan is lenne a legszórakoztatóbb reagálnom. A sejtelmes utalásomra ennél már csak annál válaszolhatott volna egyértelműbben, ha szétteszi a lábait, így egészen nyugodtan leribancozhattam volna, de így első blikkre úgy éreztem, hogy képes lenne szenvtelenül lereagálni engem, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A másik lehetőség pedig nyilván az lenne, hogy ha elfogadnám az ajánlatot. Ebben is természetesen meglettek volna a kellően szórakoztató lehetőségek, és valószínűleg tartósabb időtöltés is, és a gróf érkezéséig már nem unatkoznék :]
Viszont ahogy kiderült számunkra rövidesen, a gróf semmilyen formában nem fog megérkezni, és nemes egyszerűséggel kidobtak minket a kastélyból. Nem mintha amúgy jogunk lett volna itt tartózkodni, de ha már így alakult, akár még unaloműzőnek is megfelelt volna. A potenciál benne volt, azonban végül semmi sem tudott eléggé lekötni a cselédlányt leszámítva. Kár, igazán kár, ahogy egy nálam tanultabb rokonom szavajárását idézzem :] Felsóhajtottam, és tőlem szokatlan engedelmességgel követtem a vendéglátóinkat, elvégre jobb szerettem volna valami tényleges kikapcsolódásra időt áldozni. Már csak az volt a kérdés, hogy kivel :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1696
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Strea on Pént. Ápr. 17, 2015 9:40 pm


Azt hiszem eleget vártam. A küldetést lezárom.
Bacchus 8, Tachi és Miu 7, Danee 6, Zhel 5 kört teljesített, jártasságos jutalom 7 kör fölött jár. Aktivitási bónuszt nem kaptok, viszont akik 5 kör fölött írtak, a szintbónuszt megkapják. 3 megírt kör alatt nem jár semmi.

Jutalmak:

Exp és arany:

Bacchus: 116 exp, 130 arany
Tachi: 95 exp, 110 arany
Miu: 109 exp, 120 arany
Danee: 90 exp, 100 arany
Zhel: (95 helyett) 114 exp, 110 arany /menedékes expbónusz/

Zexid: 21 exp, 30 arany
Enju Eihara: 21 exp, 30 arany

Céhbónuszok:

Anarchisták: 45 arany; Danee 17 exp, Katha 18 exp, Hime 10 exp
Liberators: 48 arany; Haru 0 exp; Tachi, Ayse, Asuka és Cellindir 12 exp

Jártasságok:

Elsődleges:
Bacchus: keresés 1: nem talált semmit
Tachi hallgatózás 3: Küldetések után ingyen dobhatsz egy tárgy infót, a többi kockánál egyet levonva.
Miu: keresés 1: a következő itemet találta: Kezdő *Fegyver*

Másodlagos:
Bacchus: 1db T1-es fegyverrecept és 10db T1-es érc; 13 szint érclátásra
Tachi: 10-10db T2-es érc és növény; 12 szint érclátásra és növénylátásra
Miu: 1db T1-es fegyverrecept és 10db T1-es érc; 12 szint érclátásra
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oumu Gróf óhajai

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.