Asuka vs Cellindir

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Cellindir on Szer. Nov. 19, 2014 2:10 am

Spoiler:

Kód:
Kedves Asu!
Régen arénáztam, ha lenne kedved hozzá, szívesen kipróbálnám magam ellened. Három óra múlva az arénánál leszek. Előre is köszönöm a segítséged!
Cellindir

Lejárt az Asukának küldött levélben megjelölt idő. Kíváncsi vagyok, hogy eljön-e, hogy mennyire megy már az uralkodás, mások irányítása. Megfélemlítés, hízelgés, átverés- ezek mind ugyanolyan értékű eszközök, és a közös bennük, hogy a gyenge jellemeken bármelyikkel tökéletesen célt lehet érni, ha akarok valamit. Asuka azonban egy Liberators tag, és az alapján, amit megtudtam róla, közel sem ilyen. Amennyiben eljön, azt nagy sikernek könyvelhetem el. Márpedig, úgy tűnik, hogy eljött. Elküldöm neki a párbajfelkérést.
Nem tudom, miért esik a választásom a romos városra- a romok mindenesetre nagyon szépek, ahogy belépek közéjük. Régi korok, régi világok hatalmát idézik. Ebből a szempontból sajnálom csak magamat, akármit érek el, nem fognak ilyen romok maradni utánam, mert az uralmammal együtt majd ez a világ is darabokra fog hullani. De persze, ostoba gőg arra koncentrálni, milyen emlékműveket hagyjak hátra, elvégre, már halott leszek.
Megállok egy szökőkút mellett, ahol bevárom Asukát. Valahogy tényleg különleges, bár néha nagyon furcsán viselkedik, nagyon emlékeztet engem Kamirára. Remélem, hogy ő nem fog az utamba állni, kár minden különleges emberért, akivel szegényebb lesz a királyságom. Barátságosan a lányra mosolygok.
- Köszönöm, hogy eljöttél, Asu! Szeretnék egy kicsit fejlődni az arénában, és nagyon hálás lennék, ha segítenél gyakorolni- tudom, hogy magasabb szintű, ahogyan azt is, hogy nem lennék neki több egy, legfeljebb két támadásnál, és semmi esélyem nem lenne ellene egy igazi harcban túlélni, de ezek egyelőre nem olyan faktorok, amik számítanak. Amellett, hogy megismerem, mire képes, egy kicsit feszegetem a saját harci képességeim határait, erőforrásokhoz jutok, lehetőséget kapok arra is, hogy a vadászat után még jobban megismerjem a lányt. Jó lenne minél közelebbire fűzni a barátságunkat, kellenek az ilyen szövetségesek az utamhoz, ahogyan ahhoz is, hogy ha majd uralkodok, magamhoz méltó társaságom legyen.
- Ha van kedved, utána beülhetnénk valahová- rámosolygok a lányra, miközben egy pillanat alatt felmérem, hogy a bal oldalamon lévő házba fogok beszaladni, hogy aztán a lépcsőn felszaladva eltűnjek a lány elől. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz majd türelmes, vagy esetleg kiszúrja-e, merre vagyok. A harcstílus rengeteget elárul egy emberről, ott csak egyetlen, szimpla cél van, győzni, ott ritkák a hazugságok. Nyugodt körülmények között viszont még nem beszélgettünk, úgyhogy tényleg jó lenne így is váltani vele pár szót.


Életpont: 40
Páncél: 2
Sebzés: 1

Cellindir kezdi a harcot a lopakodás bónusz miatt.
Asuka minden körben ötször támadhat. Cellindir minden körben egyszer támadhat.
Cellindir minden ötödik, Asuka minden negyedik körben pihen.
Cellindirnek hármat, Asukának négyet kell dobnia sikeres speciális képesség használathoz.
Asukának korona+1-est, Cellindirnek 4-est kell dobnia a sikeres találathoz.

Cellindir
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 114
Join date : 2014. Oct. 31.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Asuka on Kedd. Nov. 25, 2014 10:48 pm

Meglepődtem, mikorka megkapikáztam az üzicskét Cellcitől. *.* Nem hittem volna, hogy ki akar állni velem. T.T Azon titkos céh tagja, melyben én is benne vagyikázok, így aztán igencsak felcsiguzta az érdikémet, hogy vajonta mifélét is szeretne tőlem. Elég hasonlóak az elképzelései az enyémhez, ez pedig egyszerre ijesztő, és izgalmacska is. Mert hát nem mindennap találok olyat, aki hasonlóan vélekedik a világról, mint én. Pláne nem itt, a sao-ban. De hiszen ezért is csatiztam Haruhoz, hogy ez így legyen és megtörténhessen, nem igaz?
Tiszta izgi. Jó alaposan felkészikézek, és megyikézek a helyszínecskére, amit megbeszéltünk. Ugyan a legtöbb játékos, már akiket ismerek, és akik tudikázzák, merrefele fordulok meg, már megszokták jelenlétemet, de ez most más. Túlságosan paraizés vagyicska vagyok ahhoz, hogy csak úgy, lazán tudjam kezelni. Nem jó az, ha sokszor látnak egy vörös játékossal, főleg, ha ez ugyanaz a vörös játékos. Igaz, ezúttal először lehetnek szemtanúk.
- Hűűűűű, hogy itt micsoda romok vannak! *.* Remélem, nem törik el benne a sarkam. T.T - már belépve az aréna helyszínére sikerül csak találkoznom vele. Nem szeretni talicska hamarabb. Sokan kuksolhatnak, és utálom, ha kukkolnak! T.T Azt persze nem igazán értikézem, miért éppen rám esett a választása, hogy segítsek neki fejlődni. Ezt ugyanis tőlem nem kapja meg.
- Ilyen fajta szolgáltatást nem biztosítok. De szívesen rendbeteszem a hajadat! *.* Feltaláltam a hamvasító hajpakolást, sokkal selymesebbnek fog tűnni tőle a szőke hajad! *.* - rajongok egy sort, bár nem egyértelmű, hogy Cellimelli csidi-csudi fürtjeiért, vagy a saját találmányomért. *.*
- Beülni? Uncsiiii... Kivéve, ha azt akarod, hogy kiegyelek a vagyonodból. Ugye nem akarod, hogy kiegyelek a vagyonodból? Imádom, hogy itt annyit ehetek, amennyi belém sem fér. *.* - mindezt pedig egyetlen kalória nélkül! >.< Ez az igazi mennyország...
- Tudod mit? Ha én nyerek, akkor... - mondikáznám tovább, de a szöszi már nincs itt. T.T Mi? Hol? Mégis hova tűnt? Ó, hogy az az átkozott lopakodás... Fel kéne már vennikéznem néhány jártimártit, de komolyan! Bár látást akarok csak, meg lopakodást talán... A Sleep Killekre nem árt egy ilyen ugyebár.
- Aki bújt, aki nem, jövök! *.* - bárhol lehet. A legvalószínűbb, hogy valamelyik romos épület mögé bújt el, vagy esetleg be az egyikbe. De csak hogy tudja, kiről van szó, nem sietem el a dolgot. Szépen, lassan közelítem meg a legközelebbi romot, majd megpróbálok felemelni róla egy méretes törmeléket. Hát, súlyemelés kettes ide vagy oda, ehhez azért több izom kell ahhoz, hogy könnyedén elhajíthassam, de egyszer majd csak meglesz. Hasznos dolog, ha Harcos az ember lánya, legalábbis ebben a torzult realitásban. Majd ha a törmeléket sikerül végre felkapnom, eldobom azt valamelyik épület felé. Ha sikerül, akkor egy kicsit tovább bontja azt. Ha nem, akkor talán el se ér odáig. ._. Nem tudom persze, hogy Celli otticska van-e, vagy sem, hiszen bárhol lehet. Én pedig csupán a hozzám legközelebbivel játszom ezt el. Csak úgy, mert miért ne.

Spoiler:
12. szint

Élet: 17 (HP: 85)
FK: 21
Erő: 51 (sebzés: Z:56; S: 61; P:66; +5 vérzés 1 körig Hentes miatt)
Kitartás: 6
Gyors: 25
Spec: 10
Páncél: 16

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Cellindir on Vas. Nov. 30, 2014 6:19 pm

Ahogyan a közös vadászatunk alatt is, most is Asuka vidámabb énje van elől. Kíváncsi vagyok, mi kell ahhoz, hogy ez a teljesen ártalmatlannak tűnő, vidám lány azzá a gyilkossá váljon, aki a felszín alatt rejtőzik. Harag, szenvedély, talán a félelem- ezek az érzelmek viszik gyilkosságra az embereket. Kevesen vannak olyanok, mint én, akik nem látják ezt másképpen, mint egy apró lépcsőfoknak a csúcsra vezető lépcsőn.
- Rendben, ha téged érdekel a hajam, akkor nyugodtan kipróbálhatod rajta azt a pakolást- nem tudom, hogy az öreg világban mennyit adtam a külsőmre, de itt nem érdekel. A testem feladata, hogy szállítsa a tudatomat, elpusztítsa az ellenségeimet, amíg ezt a munkát elvégzi, jó, amikor nem, rossz. Hogy hogyan áll a hajam, vannak-e pattanásaim, vagy egyáltalán emberi külsőm van-e, már teljesen lényegtelen dolgok, legfeljebb annyit számítanak, hogy könnyű elvegyülnöm. - Ne aggódj, erre mindig szívesen költök pénzt- egyelőre fontos, hogy a céhen belül minél több, minél erősebb szövetségeket építsek ki. Ha ez ezer aranyba kerül, akkor annyiba kerül. Kifizetem, amit csak kell.
Lassan eltűnök az előre kiszemelt romházban, hogy az emeletére menjek. Ahogy vártam, sikerült eltűnnöm előle, és abból, ahogy felkapta azt az épületdarabot, egyértelművé válik: minimális erőlködést igényel csak neki a legyőzésem. Ugyan kinyitom a fegyverem, amivel talán majd le tudom fegyverezni őt, ha sikerül jól időzítenem, de egyelőre továbbra is elrejtőzve maradok, a romok tetejéről, lesből figyelem Asukát.
- Szerinted a préda melyik ragadozótól fél jobban: amelyiket látja, és tudja, hogy meg fogja ölni, vagy amelyikről tudja, hogy ott van, de nem látja?- természetesen mozgásban maradok, hogy ne találjon meg a hangom alapján. Lassan közeledem hozzá, néhány méterrel fölötte, kicsit lemaradva tőle, ügyelve rá, hogy felnézve ne láthasson meg. Érdekel a válasza. Néha a vörös indikátor okozta félelem tűnt hasznosabb fegyvernek, néha viszont az, ha egyáltalán nem látnak, leszámítva a végüket.


Cellindir
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 114
Join date : 2014. Oct. 31.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Asuka on Kedd. Dec. 02, 2014 10:44 am

A rejtőzése miatt nem igazán tudhatom, hogy merre is lehet pontosan. Azonban nincs szükség pánikra, fő a nyugalom. Egyszer úgyis kijön a nyuszika az üregéből. Akkor pedig én majd várok is rá. ^^ Azonban ha mást nem, egy új ügyfelet legalább tutira szereztem! *.* Hasznos dolog, főleg, ha nem tudod beindítani igazán az üzletedet.
Elmosolyodok ezen a kis játékon. Mivel ez nem több, nem más, csupán egy játék. Jó dolog az, hogy van lopakodása, ez teljesen tiszta. Világossá válik számomra, hogy mi is a vadászati stílusának a titka. Még nem vettem lopakodást, hiszen nincs kellő aranyam rá. Ami lenne, azt eddig inkább egyéb dolgokba fektettem bele, holott nem szeretem elhanyagolni a jártasságaimat. Azonban ahhoz, hogy egy jártasságot kellőképpen használni tudj, elég sok pénzt bele kell ám fektetned, hiszen egyáltalán nem olcsó mulatság. Főleg nekünk, harcosok esetében.
Az épületdarab, amit elhajítottam, hangos puffanással érkezik a földre. Annyira még egyáltalán nem erős, hogy ledöntsek vele egy épületet, hiszen még ezek a romok is túl masszívak ehhez. Azonban előbb vagy utóbb erre is sor kerül. Aztán folytatom a várakozást, hiszen mint kiderül, már egészen a közelemben lehet. Hangja alapján úgy hiszem, folyamatos mozgásban marad. Nem fordulok azonban hátra, hogy megpillantsam. Felesleges. Megvárom szépen, míg előkúszik rejtekéből, mint egy giliszta egy nyári eső után.
- A ragadozó. - adom meg válaszomat. Fura kérdéseket tesz fel Cellicicc, az biztos. Ez pedig tetszik! *.*
- A saját túlélése forog kockán számára is. Ha nem öl, meghal. Ha elront valamit, megölhetik. Csak egyetlen mozdulaton múlik az összes esélye. - lássuk hát a ragadozó mozdulatát! Inventorymat megnyitom végre, hogy elővehessem a felrúnázott Hentest. A fegyver gyakorlatilag majdhogynem akkora, mint én. Szóval elég batár nagy, ami kissé ormótlanul fest a kezemben. De hát van ez így...

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Cellindir on Pént. Dec. 05, 2014 11:52 pm

Kevesen értik meg, hogy mennyire veszélyes megölni egy másik, az öreg világból származó lényt, mennyire visszafelé tud elsülni. Még ha az a valaki normál esetben túlzottan gyáva, gyenge lenne hozzá, hogy ártson neked, a félelem, amit az élete elvesztésének kockázata okozhat, erőt adhat neki hozzá, hogy megtegye azt a lépést a fekete szakadékba. Utána elképzelhető, hogy összetörik, megnyomorodik, kifordul, de a vadászon ez már nem segít. Úgy tűnik, Asuka elég tapasztalt hozzá, hogy ezt megértse.
Ami a szituációt illeti, valóban igaz, hogy ha elrontom az első támadást, nem kivitelezem tökéletesen, akkor én leszek az, aki veszít. Normális helyzetben persze soha nem támadnék meg olyan célpontot, aki bármiféle fenyegetést jelent az életemre, illetve nem lenne esélyem elmenekülni, de ez most más. Ez a harc tényleg csak a javakért és a gyakorlásért folyik közöttünk. Véleményem szerint a hatalom nem a kardban vagy a számokban rejlik, de szükség van rá, mint eszközre.
Lassan a lány fölé lopakodok, és felkészülök az ugrásra. Lefelé fordítom a kardom, és megcélzom a fegyver markolatát vagy az azt tartó kezét. Magasabb szintű nálam, jobb felszerelésekkel, ezért létfontosságú, hogy minél hamarabb elvegyem a fegyverét. Valószínűleg én nem tudnám rendesen használni, mert túl nehéz lenne nekem, talán még le is lassítana kicsit, de még mindig jobb, mintha nála maradna.
Lelépek a háztető széléről, a tridentkarddal pedig megcélzom a lányt. A leérkezésnek elég erőt kéne adnia hozzá, hogy megsebezzem a kezét, és talán elvegyem a fegyverét, de elég rosszul állok hozzá képest, úgyhogy még azon sem lepődnék meg, ha a találattal együtt sem okoznék súlyos sérülést. Még úgysem hibáztam soha, érdekes is látni, mi történik akkor, amennyiben nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy el kell nekik.
Amennyiben megszerzem a fegyvert, átteszem a kardom a bal kezembe, hogy a jobbal húzzam magam után a harcosfegyvert a földön. Lendületből talán meg tudom emelni, és tudok vele támadni, de ha fegyvertelenné válik, akkor is az lenne a jobb, ha a saját fegyveremmel támadnék. Még puszta kézzel sem hiszem, hogy könnyű ellenfél lenne.


/A kard nyitott formája miatt eggyel növekszik a célszám találathoz, ötösre. A sebzés csak abban az esetben számít, amennyiben az arab kocka öt vagy hat. A sebzés a két sor római kocka különbsége. Találat esetén, amennyiben a sebzés túllépi az ellenfél fegyverkezelését, elveszi tőle a fegyvert. Halálfej dobásnál sikerül megszerezni, korona dobásnál a földre esik./

Cellindir
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 114
Join date : 2014. Oct. 31.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Dec. 05, 2014 11:52 pm

The member 'Cellindir' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#3 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#4 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Asuka on Hétf. Dec. 08, 2014 9:52 am

Nem kétlem azt, hogy Cellindir meg akar felelni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mintsem az, hogy taktikusan gondolkozik.
S ugyan a lopakodások ellen nincs még semmi, amit tehetek - egyelőre - , békében és türelemben várom ki a támadómat. Meglepetésemre nem a hátam mögül figyelek fel kezdeményezésére, hanem a fejem felől, fentről érkezik. Nem ugrik nagyot persze, de olybá tűnik, akrobatika jártasságnak híján van, hiszen teljesen elvéti a támadását. Ügyes lett volna, nagyon ügyes, de még nem elég jó.
A harcművész így nem rajtam, hanem mellettem érkezik. Mozdulatából talán arra akarok következtetni, hogy a taktikája a lefegyverzésem lenne. Azonban a szerencsétlen érkezés nem tette lehetővé számára, hogy sikeres legyen eme manővere. Mindazonáltal értékelem próbálkozását, miszerint a Harcostól épp a legfontosabbat akarja elvenni, mielőtt legyőzi: a fegyverét. Ha elveszik az erőnket, akkor onnantól kezdve védtelenek vagyunk. Persze mekkora az esélye annak, hogy ez bárkinek is sikerül? Rolling Eyes
Nem teketóriázok nagyon sokat. Más helyzetben most játszanom kéne, hogy jaj, de nem akarom bántani, de ez most nem érdekel. Felnőtt férfi, viselje el. Nem kímélem egyáltalán. Ami a leginkább meglep, legalábbis a magam részéről, hogy Cellindir olyan lassúnak tűnik. Még soha, de soha sem sikerült elérnem azt, hogy egy körben akár kétszer is támadhassak. Mindig mások voltak gyorsabbak nálam. Most viszont fordult a kocka. Ezúttal nálam ez az előny, amit támadássorozatom sem hazudtol meg számomra. A fegyverem még csak meg se emelem rendesen. Ötször egymás után próbálom belevágni a csinos kis fejébe, vagy amíg a HP-ja el nem tűnik.
- Jó volt a taktikád. De te nem voltál elég jó hozzá, Cellcica. ^^ - a harcnak valószínű, ezzel vége. Ezért, miután a HP-ja visszatölt, kikísérem az Arénából, hogy máshol folytassuk eszmecserénket.
- vegyél akrobatikát. Neked az kell. Egy épületről nem lehet csak úgy leugrani, még ha nincs is magasan. ^^ - szavaim mögött ezúttal viszont csak a tiszta, tanítói szándék lapul. Az én érdekem is, hogy végre megemberelje magát, hiszen máskülönben engem is elkaphatnak. Tehát fejlődnie kell, az nem kétség. Biztosan elviszem majd még PvP harcolni.

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Dec. 08, 2014 9:52 am

The member 'Asuka' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Cellindir on Kedd. Dec. 09, 2014 4:17 pm

Már az ugrás pillanatában látom, hogy nem fog sikerülni a támadásom, így elvesztettem az egyik legnagyobb előnyömet, a meglepetést. Nem egészen vagyok biztos benne, hogy mit csináltam rosszul. Talán egyszerűen rossz pillanatot választottam, nem sikerült kellően együtt élnem a lánnyal, így megjósolni a mozgását, kiválasztani a tökéletes pillanatot. Hiába, ő nem olyan egyszerű lény, mint azok a tucatemberek, akikkel végeztem. Persze, az is közrejátszik, hogy a fegyverzetem és a képzettségem jelenleg szánalmasan alacsony szinten van, jelenleg nem tűnök másnak , csak egyszerű tolvajnak.
Annyira nem lep meg az sem, hogy Asuka milyen villámgyorsan, milyen hatalmas erejű támadásokkal fejezi be a harcot, csak elkönyvelem magamban, hogy talán azelőtt a baleset előtt sem győztem volna le, ami elvette a céhem és az erőm. Most, életlen karddal, gyenge karral és lábbal esélyem sincsen ellene.
- Igen, az is jól jönne, meg valamivel jobb felszerelés is. Bár valószínű rengeteg más is hiányozhat hozzád képest, korábban nem láttam még senkit a te képességeiddel- természetesen láttam már embert, aki Asukát is le tudná győzni, de a képességek alatt nem csak ezt értem. Belőle nem hiányzik, ami a legtöbb, a világot feltáró emberből igen: ha kell, nem habozik végezni valakivel. Ő sokkal veszélyesebb, mint bárki azok közül az önjelölt igazságosztók közül, akiket akkor is könnyen legyőznék mentális síkon, ha a kardom kudarcot vallana.
- Akkor van most egy kis időd a hajamra?- különösebben tényleg nem érdekel a külsőm, ez is csak egy eszköz rá, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek a lánnyal. Az ereje nagyon hasznos lehet, addig legalábbis mindenképpen rengeteget profitálhatnék belőle, amíg vissza nem nyerem a sajátomat. Persze, utána sem árt, ha van egy megbízható szövetségesem.


Cellindir
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 114
Join date : 2014. Oct. 31.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
10/500  (10/500)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Asuka on Szer. Dec. 10, 2014 12:58 pm

A harcnak ezzel vége, bár nem mondom, egyáltalán nem erőltettem meg magam. Az utóbbi időben rendszerint sikerek érnek az arénában, de ennek ellenére sem akarom elbízni magam. Szerencsém volt, mert nálam gyengébbeket fogtam ki. Ennyi. Nincs másról és többről szó.
Ez persze még mindig nem garancia arra, hogy sikeresen túlélhessek eddigi tetteim tudatában Aincradban. Bármikor bármi történhet, akár szemből, akár a hátam mögül érkezzék is a támadás. A legjobb eltűnés pedig a nyilvánosság. Nyilvánosan vezetem a szalonomat, készítem el az esetlegesen kért potionokat, sőt, még itt, az Arénában is látják nevem, még ha indikátorom nem is. Ez idáig nem keltettem különösebb gyanút, a szokásosat leszámítva, de meglehet, hogy csupán nem kaptam elég értesülést a jelenben zajló dolgokról. Így tehát nekünk, piros játékosoknak össze kell tartanunk. Össze kell fognunk, a magunk módján, különben komoly bajba keveredhetünk.
- Jobb felszerelés, hüüüüümm... - gondolkozom kicsit. Van néhány kacat, amit bedobtam a bolhapiacra, de valószínűleg soha nem fognak elkelni. Egy harcművésznek pedig nem sok haszna van pajzsokból és botokból. Ezért is akarok túladni rajtuk. Igaz, nem valószínű, hogy bárki megvenné őket. De a céhraktárba sem látom értelmét berakni. Senkinek sincs szüksége ilyenekre közülünk.
- Ha találok valamit, majd talán gondolok rád. Wink - talán csak üres ígéret, hiszen nincs rá biztosíték, hogy tényleg bármi hasznosat találnék Cellindir számára. Ugyan a köpenyem már ideje lenne lecserélni, az az egy kitartás pont nem segíti meg a szöszit.
- Ó, igen, a hajad! *-* Menjünk is akkor... erre! *-* - kísérem Cellit a szalonom felé. Tulajdonképpen egyben a lakóhelyem is, hiszen biztonságosabbnak tartom ott. Ott, ahol látszólag mindenki szemmel tarthat. Hogy mennyire tévednek...

//Köszi a játékot Smile //

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Dec. 10, 2014 8:14 pm

Az aréna küzdelmet lezárom. Egymás ellen legközelebb 2015. 02. 10-én küzdhettek meg.

Jutalom: 30 exp, 80 arany

Pontok:
Asuka +60 pont
Cellindir -15 pont

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Asuka vs Cellindir

Témanyitás by Sponsored content Today at 5:00 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics
» Asuka

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.