Katha vs Miu

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 12:50 pm

A múltkori vesztésem csúnyán megcsapta a pontomat ejj.. Viszont most van annyi lelkesedésem, hogy ismét megpróbálkozzak, még egyel.  Viszont jaj lesz nekem, ha most nem sikerül majd megint nyernem, mert akkor még lejjebb csúszok a ranglétrán. Eh.. már csak az hiányozna nekem. Való igaz, hogy a terveim szerint a top 1-et akarom megpályázni, de ezt nagyon nehéz úgy, ha lecsúszok a legaljára. Azaz bele kell húznom, ellenfeleket kell keresnem, akik nem sok szinttel vannak fölöttem. Ha a sors úgy akarja most mákom lesz, és nem egy tök erős enemyt kapok ki, hanem egy könnyen lecsaphatót. És a hó végéig senki sem fog felkerülni a listára. Mert ugye most már ez is kell ahhoz, hogy ne dobjanak le. Most nem jut eszembe mennyi pont kéne nekem ahhoz, hogy megugorjak legalább a top 5-be. Ha jól emlékszem 100… 150 talán? Mindenesetre sok. Viszont ha továbbra is ilyen ütemben jönnek az erős játékosok én nem fogok tudni sokáig fent maradni, hisz én arra mentem, hogy a kiképzősök ellen harcoljak, mert a legtöbbjük nem elég fejlett. Azaz most ha én hamarosan elérem a lvl 10-et már nem fogok annyi pontot kapni tőlük, mint amit szerettem volna… Kár, de hát most mit tegyünk. A múltkori harcból emlékszem egy lányra, aki elvileg nem volt sokkal erősebb nálam, bár mielőtt elkezdhettük volna a harcot le kellett lépnem vagyis… peh. De most ismét felé érdeklődtem, és egy levél formájában párbajra hívtam őt. A levélben az állt, hogy várni fogom, a 7-es arénában. Így persze megint magamat juttattam előre. Ugyanis amint megvolt a helyszín (egy japán dojo folyosója, mely oldalról a tolóajtós nyílászárókkal volt körbekerítve), az egyik ajtó mögött megbújva vártam rá. Lopakodást használva elrejtettem a jelenlétem várva rá, hogy belépjen.

___________
Szint: 7
Élet: 6 (30 HP)
Fegyverkezelés: 28
Erő: 11
Kitartás: 8
Gyorsaság 9
Speciális Képesség: 11
Páncél: 24

1x Mini Potion
3x 2x Halvány Füst Kristály
2x Gyenge Tisztító Kristály
3x 2x Pajzs kristály
2x Gyenge Gyengítő Méreg
2x Gyenge Kábító Méreg
1x Gyenge Paralízis Méreg
3x Kis Potion


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 30, 2014 4:20 pm-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 1:14 pm

Ismét az aréna környékén kódorog. Most kivételesen kedvem is van egy párbajhoz. A kérdés az, hogy ki ellen. Beléptem az aréna hatalmas aulájába és elkezdtem fürkészni a terepet. Nem nagyon láttok itt most olyanokat akik velem egy szinten lennének. Egy olyan harc, ahol meg egy-két ütés és veszítek unalmas lenne. Nem csak nekem, hanem még az ellenfélnek is. Már kezdtem feladni a dolgot, mikor is érkezett egy üzenetem. Amiben az állt, hogy várnak egy harcra és persze az, hogy melyik aréna teremben. Lám-lám megint kiszúrt valaki, úgy mint a múltkor. Pedig most én akartam ellenfelet keríteni magamnak, de végül is így is jó. Megkerestem azt az említett 7-es arénát. Mikor beléptem, akkor kicsit meglepett a látvány. Teljesen más volt mint a múltkori. Akkor tényleg igaz, hogy itt úgy néz ki a terep, ahogy azt valaki kigondolja. Ami még meglepett, hogy senkit se láttam a helyszínen vagy csak én vettem még észre. Gyorsan megnéztem az invertorym, hogy van e nálam valami használható dolog. De sajnos, most a kardomon kívül semmi egyebet nem tudok segítség ként hívni. Tényleg meg kéne már venni azokat a kristályokat, amiket felírtam magamnak. Csak én és az lyukas fejem, mindig elfelejtem megvenni őket. Pedig tisztában vagyok vele, hogy a potik és a kristályok sose ártanak, ha van néhány az embernél. Na de mindegy, akármikor rám ugorhat a kedves ellenfelem, aki bújócskát játszik. Szóval kardot rántottam és észlelés jártasság híján, próbáltam minél jobban figyelni a környezetemre. Remélem nem fog sokáig tartani a bújócska, mert nagyon nehezen megy hosszútávon koncentrálnom és figyelnem. 


Pontok:

Szint: 10

Élet: 10 [50 Hp]
Fegyverkezelés: 10 (+13)
Erő: 8 (+8 )
Kitartás: 7 (+2)
Gyorsaság: 14 (+2)
Spec.képesség: 8
Páncél: (+25)

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 1:32 pm

Katha (Sebzés: 11, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Miu (Sebzés: 16, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia.)


Ahogy vártam belesétált a csapdámba. Elmosolyodok a rejtekem fedezékéből, és vártam, hogy a közelembe érjen. Direkt nem csapok le rögtön, mert túlságosan egyértelmű lett volna. Azonban az, hogy nem indult meg felém csak azt jelentette, hogy nem rendelkezik Észleléssel. Végül is… hogy rendelkezne? Hehe nem véletlenül kértem segítségül a céh kasszát. Az az 1000 arany nem éppen könnyű vagyon, és hát múltkor nem láttam nála Céhjelképet. A sok balga nép csak szórja az aranyát, és nem gondolkozik, milyen jó is lehet egy jártasság kifejlesztése. Én tisztában vagyok vele, mennyi előnyt képez egy Lopakodás, és ezért is fektettem bele. Bár sajna a bónusz sebzését még nem sikerült kimaxolnom. Ami elég nagy kár, valljuk be, de hát legalább 1-es észleléssel nem tudnak észrevenni. És mégiscsak enyém a kezdeményezés. Némán, lehívom a menümet, és egy Paralízis mérget hívok elő. Szépen lassan bekenem a fegyveremet vele, nehogy véletlenül egy hirtelen zaj elárulja hol is vagyok. Végül miután ezzel is megvoltam nekikészülök. Lábamat kitámasztom, és visszaszámolok. 3… 2… 1… Ugrás! Áttörve a papírfalat (ajtókat), pixeleket idéztem elő, így egy szép hatást követve próbálom bökőmet belé mélyeszteni a lánytársam hasába. Jó pár találatig képes vagyok kiütni őt, ha szerencsém van. És ha mellé is megy, akkor is tudok még meglepetést okozni neki. Viszont előbb ezt a támadásomat kéne bevinnem azért mégiscsak jobb lenne ez. Amint befejeztem a támadásomat, hátrálok egy-két ugrást, és védekezően magam elé emelem fegyveres kezemet, hogy a kardvédő a lány felé nézzen.
- Rég találkoztunk Miuka. Reméljük most nem hív a kötelesség, mint Asus harcunknál.

// paralízis méreg felkenve a bökőre, Lopakodás bónusz (+7 sebzés) aktív, 1 támadás megy Miura //


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 22, 2014 1:37 pm-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 1:32 pm

The member 'Angelica Katharina' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 1:58 pm

Kicsit kezdtem magam hülyén érezni. Állok egy folyosón és sehol senki. Mármint van itt valaki csak én nem tudom, hogy hol van. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy azért tudjak majd reagálni arra, mikor is a kedves ellenfelem elő méltóztatik bújni. Nem sokáig kellet várnom arra, hogy az ellenfelem megmutassa magát. Bár annak ellenére, hogy bújócskával kezdett eléggé feltűnően ugrott elő. Pedig, ha már volt annyi előnye, hogy nem tudtam merre van akkor kisebb robaj nélkül is támadhatott volna. Mindegy ennek én csak örülhetek. Végül is így könnyen tudtam reagálni a felém indított támadásra és hála Fortunának sikerült is kivédenem. Bár egy ilyen belépő után, még a szerencsére se nagyon volt szükségem, hogy időben tudjak reagálni az eseményekre.
-Ohh…Tényleg! Te voltál az aki elveszett az előző aréna harc elején. Én is remélem, hogy most végig tudsz majd maradni.
Most már pontosabban is betudtam azonosítani, hogy ki áll velem szemben. Meg talán ő is ott volt még azon a T’urk elleni harcon. De most nem az a lényeg, hogy hol láttam már még ezelőtt. Nekem nem sok előnyöm lehet vele szemben. Talán kicsit gyorsabb vagyok nála, de még ezt se merem biztosra megállapítani. Mindegy is most rajtam a sor. Rohamot indítok Katha ellen, de nem szemből próbálok meg támadni, hanem mikor közvetlen elé érek a háta mögé ugrom és hátulról próbálom megvágni a kardommal és közben erősen imádkozom Fortunához, hogy sikeres legyen a támadásom Hála az akrobatikának nem estem ki az egyensúlyomból és miután megejtem a támadásom, már ugrottam is hármat hátra a lánytól.  

Hp: 50/50 Páncél: 25


A hozzászólást Miu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 22, 2014 2:06 pm-kor.

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 1:58 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 2:13 pm

Ahogy előrobbanok, és lesújtok a bökőm csak a levegőt suhintja meg. Hát ezt nem hiszem el. Eddig csak 1x sikerült a Lopakodásos támadásom, minden más alkalommal mellé ment, és elhihetitek, nekem nem először próbálkozok vele… Komolyan mondom, lassan azon gondolkozom, hogy inkább még több Fegyverkezelési pontot rakok össze, hogy aztán tuti ne találhassak mellé. Legalábbis akkor már szinte lehetetlenség. Bár ahogy a szerencsémet ismerem… A lány végre felismert, bár nem tudom, hogy lehet engem elfelejteni, hm! Bár ezt most elnézem neki, végül is nem láthatott olyan hosszú ideig, de legalább T’urkről emlékezhetett volna rám jobban, ha másért nem. Bár ott meg a lopkodós mitugrászra kellett figyelni… áá nem érdekel az ő dolga volt, hogy figyeljen akkor is! Mindenesetre bár az én támadásom mellé ment, az ő támadása már kevésbé volt peches. Szökkent egyet, és bár már fordultam, sajnos nem eléggé, így egy csúnya vágást vitt be az oldalamba. Eh.. Gyorsabb nálam. Még szerencse, hogy nem hagytam neki a kezdési jogot, mert akkor tuti, hogy bajba lettünk volna. Hoppá már kezdek begolyózni… többes számban beszélek magamról, és a fegyveremről uram-atyám. Végül is… miért ne? Ha már állandóan őt kell szólódgatnom, hogy aktiválhassam képimet, akkor már jelent valamit. Hm.. Értelmes tudattal rendelkező fegyver… szereznem kéne magamnak egy ilyet. Mekkora lenne már, hogy nekiállnék veszekedni a fegyveremmel, mert beszólt nekem harc közben. Apropó szólongatás.
- Öld meg, gyilkos fullánk! – szólok fel.
Ha képességem sikerrel jár, zöld lé kezd el csöpögni a fegyveremről, amellyel már ezer örömmel megcsapkodhatom őt. Még szerencse, hogy a paralízis mérget nem mossa a képességem… pénzkidobás lenne a köbön. Ismét támadásba lendülök, hogy megbökhessem.

Full HP, 10 P

// Paralízis méreg még a fegyveren, képipróba, 1 támadás Miu felé //


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 6:45 pm-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 2:13 pm

The member 'Angelica Katharina' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 2:14 pm

képi lemaradt

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 2:14 pm

The member 'Angelica Katharina' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 2:42 pm

Sikerült a támadásom és hanyatt se vágódtam a művelet közben. Tényleg hasznos dolgok ezek a jártasságok. Elhátráltam és vártam, hogy Katha támadjon. Remélem Fortuna asszonyság továbbra is segíteni fog nekem csak úgy mint szinte mindig. Komolyan meglep, hogy még nem pártol el mellőlem. Bár szerintem néha az Őrangyalaim is azon gondolkoznak, hogy nyugdíjba mennek, míg ki nem hullik az össze tolluk tőlem. De még ők is vigyáznak rám. Valamiért kedvelnek fentiek, bár igaz elég sok bajom is származik tőlük. Gondolom amikor rossz helyzetekbe kavarodom, akkor épp ők intézik úgy ott fent, hogy kicsit észhez térjek csak eddig még nem igazán értek el áttörő sikereket nálam és ha nem figyelnek rám eléggé, akkor még a végén meghalok. De vissza a most folyó csetepatéhoz. Ismét jött felém egy jól irányzott támadás és mintha valami vezényszót is mondott volna. Nem régiben találkoztam már hasonló képességgel, ami ugyanígy aktiválódott az Akae ellni küzdelmem során. Bár lehet, hogy most más lesz ennek a képességnek a hatása mint az akkorinak, de legalább tudom, hogy nem lenne ajánlatos bekapnom ezt a támadást. A múltkor is eléggé megjártam Akae képességével, hisz egy támadás után három körig folyamatosa Hp-t vesztettem, pedig utána nem is nagyon támadtunk egymásra. Azt viszont magam se tudom, hogy pontosan hogyan is hoztam össze a dolgot, de sikerült blokkolnom a bökőt a kardom lapjával. Ez egy eléggé kicentizett védés volt tőlem, de legalább sikeres is volt. A hárítást követően fordítottam egyet a kardomon és már intézek is egy vágást Katha bal oldala felé, majd ezután ugrok is egy nagyot hátra csak, hogy nehogy kapjak egy gyors választ a támadásomra. 


Hp: 50/50 Páncél: 25

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 2:42 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 2:54 pm

Valaki lőjön már főbe.. komolyan kétszer egymás után képtelen voltam találni ilyen magas fegyverkezeléssel? A legtöbb embert ilyenkor már rég el szoktam találni, ő meg csak ficánkol ott tök nyugisan. Hát jó… a ficánkol nem éppen helyes megfogalmazás, mert nem elkerülte, hanem kivédte a csapásomat, szóval inkább áll előttem nyugodtan… igen így már jobban hangzik. A bökést követően a kardja fordul, és ismét az oldalamat közelíti. Térdre vetem magam, majd jobb kezemet bal oldalam (mármint ahol volt) elé kapom, így a csapás koccant egyet a karvédőmön, de nem sebződtem. Elmosolyodok, ha már ilyen mérges is vagyok. Kezemet kitámasztva hárítottam, így viszont nem tudtam támadni rögtön, és volt elég ideje, hogy hátráljon. Megfeszítem az izmaim, és végül nekiindulok a rohamnak. Teljes erőmből elrugaszkodok, és egy középső ujjammal előtörve lendületből akarom beleerőszakolni a lányba a sebzést. Persze a lendület visz tovább, így ha eltalálom tuti, hogy leterítem, hisz a paralízis akcióba lép, és kitérni már nem tud. Viszont a szuflám már kezd kifogyni, úgy érzem hamarosan egy kényszer pihire leszek majd elküldve. Ezek szerint a kitartása jobb nálam. A sebzésével már tisztában vagyok, és az is biztos, hogy más páncélértéke van, mint nekem, mert nem ugyanazokat hordja nagyrészt. Azaz azt jelenti, hogy vagy ő is fegyverkezelésre gyúr, vagy életre. Mert speciálisamat minden gond nélkül aktiváltam, szóval elvben én vagyok a jobb ebben. A fegyverkezelésre nem tudok mit mondani. Mindig sikerül elcsúsznia előle, de úgy érzem, ő is hasonló szinten van, mint én. Szóval max 1-2 ponttal lehetek jobb nála. de jó volna már megsebezni, mert a képimet már jó lenne kiütni a francba már…

Full HP, 6 P

// 2-es visszasebződés képi maitt, Paralzis rákerül Miura, Mérgeződés rákerül Miura (5 körön keresztül 4 HP veszteség), 11 sebzés bevíve Miura //

*Off: míg tart a mérgezés dobálózz Koronoa/halállal, és ha összegyűlik 3 a mérgeződés deaktiválódik (minden körben 1 dobás nem számít mellékcselekvésnek)


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 6:46 pm-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 2:54 pm

The member 'Angelica Katharina' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 3:29 pm

Nem sikerült kivitelezni a támadásom. Bár sejtettem, mert elég szerencsétlen helyzetből kíséreltem meg a dolgot. Bár a küzdő partneremen eléggé látszott, hogy kissé kezd ideges lenni. Pedig akkor sincs semmi, ha veszít. Mármint nekem nem számít, hogy nyerek e vagy sem. Megindult felém egy elég erős és agresszív rohammal. Amit nem sikerült kivédenem. Bár nem is az hozta rám a szívbajt, hogy bekaptam a támadást hanem az, hogy utána nem tudtam mozogni, hiába akartam nem ment. Elterültem a földön, pontosabban Katha terített le. Láttam egy kis ikont az élet sávom mellet. Ezt még eddig sose láttam. Most kaptam volna valami mérget és azért kapcsolt ki a mozgás központom. Ilyennel se találkoztam még. Lehet nem ártana jobban utána néznem, hogy mik is léteznek ebbe a játékba. Bár szerencsémre ez csak egy barátságos harc, szóval azon kívül, hogy most nem tudok támadni és védekezni nem fog történni semmi extra. Mármint meghalni biztos nem fogok. De azért kissé ijesztő az, hogy nem tudok mozogni. Amit még felfedeztem, hogy bekaptam még egy kis bónusz sebzést is az eredeti mellé. Szóval akkor a képességét is bekaptam és hasonlóan működik, mint Akae képessége. A kérdés az, hogy az övé hány körig tart ki. Bár azt is megfogom tudni. Ami jobban érdekel, hogy a méreg mennyi ideig hat. Remélem nem sokáig. Ha ennek vége első dolgom lesz kideríteni, hogy ez milyen méreg is pontosan, meg utána nézek a többinek is, mert nem szeretnék több ilyen para meglepetésben részesülni. Igaz attól, hogy tudom milyen mérget kaptam még nem tudom kivédeni azt, hogy beadják nekem, de valamiért az én lelkem már attól jóval nyugodtam tudd lenni, hogy tudom mi történik velem és minek a hatása  alá kerültem.


Hp: 50/50 Páncél: 10
1/5


A hozzászólást Miu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 22, 2014 3:38 pm-kor.

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 3:30 pm

A Halál/Korona lemaradt ><"

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 3:30 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Szomb. Nov. 22, 2014 4:11 pm

Háh! Végre sikerült! Eltaláltam végre, és pont jókor, ugyanis szépen kiterültem a földre. Pontosabban Miura. Ha már úgyse tudott támadni, legalább egy kicsit szusszanok rajta. Hú… kifárasztott ez a sok ugrabugra. Azta.. tényleg megdolgoztattam magam, hogy egyetlen csapást be tudjak vinni, ráadásul a páncélja még mindig ép, míg az enyém már nem. Ráadásul még a képességemet sem fogom tudni kikapcsolni most… Eh. Ki fogok akadni, ha ezen a 2 HP-n fog múlni a meccsem. Bár van potim, azért nem éppen erre akarom pocsékolni. Vagyis ha nagyon akarom, elhasználom itt is természetesen, hisz csak emiatt szerelkeztem fel, de akkor is. Ez olyan eh… Az aljas húzásokkal elhúzni akarom a meccset, hogy mérgem aktiválódása után minél tovább mérgeződjön az enemy, és én nekem ne kelljen fölöslegesen potiznom. Ezeket a kristályokat úgyis csak PVP-ben használnám el, így nincs érte kár, de a potikat szorult helyzetekre akarom használni. Mondjuk egy anti teleport helyre kerülve, ahol sok-sok potit kell, elhasználjak, hogy életben maradhassak. Nem szívesen döglenék meg egy mob keze által. Ha meg is kell halljak fegyverrel a kezemen, egy értelmes lénnyel szemben akarok megpusztulni, aki tudja, mit miért tesz, nem csak azért csinál úgy, mert a program ezt írja elő neki. Vagy ha mob öl meg, akkor legalább 1 bossharcon részt akarok venni. Végülis adjuk meg a módját nem. Ekkor tűnik fel, hogy még mindig Miun pihengetek.
- Remélem nem gond, hogy rajtad szusszanok egyet? – kérdezem tőle halvány mosollyal az arcomon, de nem gúnyolódok, csak hülyéskedek – Az isten szerelmére jó nehezen találtalak csak el. Azt hittem már a mérgemet fölöslegesen kentem fel…

Full Hp, 4 P

// 2 visszasebzés képi //


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 6:46 pm-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Szomb. Nov. 22, 2014 4:56 pm

Éreztem, hogy ahogy újra képes vagyok uralni a testem és mozgásra tudom bírni magam. Bár sokat nem tudtam mozogni, mivel a kedves ellenfelemnek épp rajtam támadt kedve pihenni. Most egyszerű lenne megtámadni és meg is érdemelné a mérgezése miatt. Bár igaz ez a dolog megengedett csak én vagyok olyan kuka, hogy az ilyenekre nem figyelek oda és nem készülök fel rendesen a harcokra.
-Hát…kissé kinyomod a szuszt belőlem, de nem probléma.
Öltöm ki a nyelvem a lányra. Én csak áldom a szerencsém, hogy nem maradt energiája még egy támadásra, míg a méreg hatása alatt voltam. Bár még mindig elég nehézkes mozognom, de már egyre jobban kezd visszatérni belém az erő. A kezemmel a kardom után tapogatózom, mai kicsúszott a kezemből mikor a földre kerültem.
-Hát kissé mozgékonyabb vagyok nálad. De az előbb elég hatásos volt a támadásod, kissé meg is ijedtem.
Közben sikerült kitapogatnom a kardom és ismét a kezemben szorongattam. Már csak azon filóztam, hogyan is tudnék most támadni. Mert igaz, hogy közel van, de kissé túlságosan is, így kicsit akadályoz a mozgásban. Meg persze még a méreg hatását is érzem kicsit. Viszont bolond lennék nem megpróbálni támadni, még akkor is ha nem egészen fair most a dolog. Elég sután kezdtem neki, de felemeltem a kardom és megpróbáltam Katha jobb vállába bevinni egy szúrást.
-Most már eleget pihentél, le lehet szállni rólam.
Szólalok fel a kis akcióm közben. Persze nem sértésnek szántam csupán csak ártatlan megjegyzés volt az alattomos próbálkozásom, meg egy kis bosszú a mérgezés miatt. Érzem, hogy belőlem is kezd kifogyni az energia. Szóval amint leszáll róla, igyekszem minél jobban eltávolodni tőle. 


Hp: 50/50 Páncél: 6
2/5

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Nov. 22, 2014 4:56 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Angelica Katharina on Vas. Nov. 23, 2014 10:04 am

- Ja? Hogy csak ez a baj? Egye fene megkockáztatom, hogy megfulladsz. – nyújtom ki rá én is a nyelvem.
Érzem, hogy elkezd mozgolódni alattam, de nem aggódok, hisz miért kéne? A fegyverét nem láttam a kezébe, azaz, még egy picit pihenhetek a folytatás előtt. Meg kell hagyni jól esett ledőlni pár percre, még ha olyan lapos is volt, mint valami deszka (Razz). De legalább volt támaszom. Ritka alkalmak egyike, így kiélvezem, hogy egy leányka került alám. De a szavaira csak forgatom a szemem.
- A paralízis méreg már első kör óta rajta volt fegyveremen, ehhez hozzájött a saját képességmérgem. Meg persze a sebzésem. Ebben nincs semmi csodálatos, csak annyira pechem volt eddig, hogy a jelzők addig halmozódtak egy kicsit. Bár így egybe tényleg ütött egy kicsit.
És jött a baj. Nem tűnt fel, hogy most már túl sokat mocorog, és ráadásul a fémes csörrenéseket sem hallottam meg, ahogy felvette a fegyvert a földről. így teljesen váratlanul ért az az érzés, hogy a fegyver belém hatolt. Bár nem úgy, ahogy ezt páran gondolnák, mert a vállamba döfte a csajszika. Ösztönösen felülök, és hátrálni kezdek. Szinte szerencse, hogy nem karddal a hátamban. Bár legalább lett volna még egy fegyverem neki meg nem. Há! Az lett volna a jó muri. Mert akkor a fegyverbónusza az enyémhez is jött volna. Ami még jobban megdobta volna az erőmet.
- Szunnyadj el Gyilkosfullánk.
Deaktiválom a képességemet, majd az életsávomra nézek, ami már fogyóban van- Egy „cöh”-öt követve ellenfelemre nézek, aki előreláthatólag, hamarosan pihenni fog. Nem hagyom menekülni. Ha tudom, még a felállását is megpróbálom megakadályozni egy bökéssel. majd megiszok egy Mini potiont, ami hagy egy kis rossz szájízt a számban.



// 2 képivisszasebzés, luft, képideaktiválás, egy Mini Poti megidva +5 HP //

Pihi: 1/4


A hozzászólást Angelica Katharina összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 10:10 am-kor.

_________________
Fegyver kinézete:



Képesség:

ha megsebeztem ellenfelet:
7 körön keresztül, 5 HP sérülést okoz, amelyet idő előtt 4 korona dobásával (körönként 1-et, enemynek kell dobni) lehet megszüntetni idő előtt

míg a képességem aktív a mérgezés sebződésének a felével sebződök, míg ki nem kapcsolom a képit. Bár a kikapcsolás után én már nem sebződök, de az ellenség mérgezése még nem fog leállni, míg valamelyik feltétel be nem teljesül (kör lejárta, szükséges korona)
dobása

Angelica Katharina
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 377
Join date : 2013. Feb. 19.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1933/2100  (1933/2100)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Nov. 23, 2014 10:04 am

The member 'Angelica Katharina' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Miu on Vas. Nov. 23, 2014 6:17 pm

Amíg Katha rajtam pihent egész jól elbeszélgettünk és még a suta támadásom is sikerült kiviteleznem. Bevallom arra számítottam, hogy át szúrok a válla felett, de végül is sikerült és így végre a súly is eltűnt róla ami eddig a földön tartott. Igyekeztem rögtön el is távolodni a lánytól. Bár elég lajhártempóban, ugyanis kissé elfáradtam a nagy ugrálásban a hírtelen ijedezésbe, meg az is kivett belőlem egy kicsit, hogy Katha rajtam pihent meg. Egy pár méter vánszorgás után neki támaszkodtam a falnak, majd a falat támasztva lecsúsztam a földre, hogy megüljek kicsit. És épp időben sikerült leülnöm, mert az felém érkező támadás, pont a fejem felett suhant el. Kissé megszeppent arc kifejezéssel és tágra nyílt szemekkel néztem föl a lányra, aki kis híján rásegített a leülésben. De azért ekkora mázlit, úgy tűnik ma nagyon mellettem vannak az égiek. Kissé sajnálom ,hogy nem tudok válasz támadást adni, de muszáj kicsit szusszanom. Ilyen állapotban úgy se tudnék bevinni egy normális találatot.
-Nem nagyon akar ma ez menni neked.
Jegyzem meg kissé piszkálódva.
-Bár szerintem te jobban fel vagy készülve mint én, szóval a mai nagy szerencsém mellet még van esélyem kikapni. Viszont engem hidegen hagy az, hogy ki fog nyerni, én csak pusztán szórakozásból vagyok most itt.
Beszélgetek az ellenfelemnek, míg pihenek. Addig is telik az idő, még hozzá gyorsan és nem sokára hipp-hopp támadó képes leszek. A Kardom az ölbe teszem és ott pihentetem, ezzel is rákészülök kicsit arra, hogy majd hirtelen felpattanjak a helyemről, mikor majd visszatér belém az erőm. De ha nem is fog menni a gyors talpra állás, talán így tudok majd hárítani, ha szüksége lesz.


Hp: 50/50 Páncél: 2
3/5


A hozzászólást Miu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 6:19 pm-kor.

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Nov. 23, 2014 6:17 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Kusumi Ayani on Vas. Nov. 23, 2014 7:52 pm

Miután ismét mellé találtam, egy pillanatra ledermedek, és arcom összeráncolódik a dühömben. És egy „Whááá”-t kitörve magamból bele rúgok egy tolóajtóba, ami könnyűváza miatt át is szakad, és törik gyorsan. Miu kérdésére csak rándul egyet az arcom, és mosolyogva fordulok ismét felé.
- Úgy-úgy. De addig örülj, míg nem talállak el. Meg jah… jól fel vagyok készülve, csak rohadtul semmit sem ér, ha nem bírlak eltalálni. Szóval, csitt, mert harapni fogok. – mondom egy enje-benjét mutogatva felé, persze most már teljesen lenyugodva, és ezt ő is láthatja rajtam – Amúgy árulj el valamit. Nem nyugi… nem az indikátorod érdekel. Én is öltem már, szóval az rohadtul nem érdekel… bár azok voltak hülyék, hogy meg akartak ölni… na de eltértem a kérdéstől. Mond csak a szemkötőd csak dísznek van? Vagy képihez tartozik? Mert ha valóságban a bal szemed nincs is meg, itt attól még tudtommal ugyanúgy épp lesz. Ahogy egy szemüvegesnek semmi kell már szemüveg, és egy rokkant is tud mozogni. És nagy gond lenne, ha kibökném a másikat. – nyújtom ki felé a nyelvemet.
Eközben a menümen babráltam, míg ő pihengetett. És egy szinte egy időben, mire befejeztem egy szürke kristály esik a kezembe.
- És most remélhetőleg szééééépen eltűnök. – mondom, és teljes erőmből a földhöz vágom a kristályt.
A belőle kitörő füst szinte levett a lábamról, és pár perc múlva már a sűrű füstfelhő töltötte be a szobát. Behunyom a szeme egy pillanatra, majd mire újra kinyitom, a köd halványul kezd, persze Látásommal láthatom csak, így ha mákom van a csajszi azzal az egy szemével nem fog átlátni rajta… ha igen akkor biza nagy pechem van. Ha sikerült elrejtenem magamat odaosonok mellé, hogy aztán váratlanul kitörve a szeme felé nyomom a bökőm… az ép felé.

// támadás sikeres Miu 11-et sebződik, Halvány Füstkristály aktiválva //

pihi körök: 2/4
Füst 1/2

Off: végre találok erre rossz karival postolok xD


A hozzászólást Kusumi Ayani összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 23, 2014 7:53 pm-kor.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.

Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 20
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Katha vs Miu

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:11 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.