Des(u)demona vs Danee

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Hétf. Dec. 08, 2014 8:45 pm

Arénás őrület dúlt mindenfelé, és csak ideig-óráig tudtam ellenállni ennek az új divathullámnak.
Engem is beszippantott, pedig én igazán igyekszem különcnek megmaradni. Csak hát jön az úthenger és beledöngöl az normális emberek színtelen-szagtalan masszájába. Nincs visszaút, nincs menekvés. Szinte már sajnálom magam.

Na jó, feketére ettől még nem festem be a hajam, hogy emo-japánrocker kinézetű legyek.
Fisttel volt egy hagyományosnak mondható harcunk, ami inkább hasonlított egy kikötői késdobálóban lezajló átlagos verekedésre, mintsem valódi gladiátor küzdelemre.

Kénytelen volt feladni ugyan, és ezzel nekem pontokat szerezni, de remélem ezért összekerülünk még, amikor majd kicsit jobban lesz ellátva javakkal, hogy izgalmasabb legyen a mérkőzésünk.
Mert hát az elejétől fogva kétségtelen tény volt, hogy én fogok nyerni, hacsak nem szólnak közbe az istenek, és emelik éppen Fistet a győztesek pajzsára.
Vagy arra a hallottakat szokás? scratch

Na mindegy. Kellett egy új ellenfél. Egy nagyobb kihívás. Fogalmam sincs hogy lett kisorsolva éppen ő. Meg is ijedtem, amikor megláttam a nevét a tabellán egy sorban velem, ahova a következő párbajfeleket vésték fel.
Mert hát mégis csak egy lányról volt szó. S lányok ellen nem szívesen harcolok. Pláne nem olyan kis aranyos, csöndes tüneményekkel, mint a kis jég gólem mestere!

Mikor is láttuk egymást utoljára? A vakrandin? Meg kellett erőltetnem az agyamat, de akárhogy is próbáltam visszaemlékezni nem jutott eszembe, hogy azóta merre, meddig találkoztunk volna.
Nem, azt hiszem Desu-channal csak akkor és ott, a randi event utáni vásárban sétálgattunk együtt, kimonóban tán, de ebben sem vagyok már egészen biztos...

- Szia Desu-chan! Aisu-kun! - üdvözöltem őket kedélyesen - attól tartok kénytelen leszek harcolni veletek, ha már titeket sorsoltak ellenem, remélem nem haragszotok meg érte! Na de az idő pénz, úgyhogy védd magad!
Nem teketóriáztam, karddal a kézben rohantam rá rögtön Desdemonára

Cuccaim listája:
Kombinált Mellvért, Vastag Köpeny, Harmat Gyűrű, Acélgyűrű, Nyúlcipő, Alkony Maszk, Egészség Rúna, Lángoló Nodachi (támadásonként 1/6 esély 6-os lángsebzésre [6-os kockával kell dobni] )
8x Kis Potion, 4x Nagy Potion, 5x Vörös Bika Potion, 4x Pajzs Kristály, 1x Gyenge Speciális Méreg, 3x Hullám Kristály

Harcrend az alábbiak alapján számolva::
Danee ÉP 140 PP 60 Erő 36 Irányítás 0 Fegyverkezelés 21 Speciálisképesség 20 Gyorsaság 20 Kitartás 12
Desdemona ÉP 80 PP 28 Erő 3 Irányítás 36 Fegyverkezelés 24 Speciálisképesség 11 Gyorsaság 14 Kitartás 12

Danee (Sebzés: 36, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Desdemona & Aisu (Sebzés: 3 és 36, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia.)

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Hétf. Dec. 08, 2014 8:46 pm

kezdőposztban nem enged dobnom:
támadom Desdemonát, második kocka a tűzsebzéshez

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Dec. 08, 2014 8:46 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Hétf. Dec. 08, 2014 10:16 pm

Elég sok mindenről maradtunk le még elvoltunk. Többek között nyílt egy aréna, ami most nagyon nagy lázban tartja a játékosokat. Meg persze Aisu fantáziáját sem hagyja nyugodni a dolog.  Így el is rángatott az arénához.
~Nem kellene előbb kicsit jobban összeszednünk magunkat?
~Nem! Így is tudok harcolni! Azzal tisztában vagyok, hogy nincs a birtokunk van se potion, méreg vagy kristály. De szerintem azok nem is lényegesek. A taktikánk meg az lesz, hogy én támadok, te pedig a védekezel. Ilyen egyszerű az egész.
~Én nem igazán értek ezzel egyet. De legyen. Majd elválik, hogy mi fog kisülni ebből.
~Akkor ezt megbeszéltük!
~Olyasmi…
Engedtem el egy fáradt sóhajt, miközben a fejem fogtam. De ez ellen  nem tudok mit tenni, mindenáron ki akarja próbálni és addig úgy se fog hinni nekem, míg nem tapasztalja ki a dolgokat. Felfedeztünk azért egy érdekes módot. Meglehet szabni az aréna bel terének megjelenését. Aisu kapott is az alkalmon és körbe is írta a számára legszimpatikusabb terep leírást. Aztán lerendeztük a regisztrációs rész is és máris kaptunk egy ellenfelet. Belépve a harc térre meg lepve tapasztaltuk, hogy tényleg működik a hely beállítása és kísértetiesen élethű az egész. A harc tér egy kis hóval fedett erdei tisztás, ahol nagy pelyhekben hull a hó. Persze a látásban még nem zavar annyira, de elég sűrűn havazik azért. Csodálkozva körbe vezettem a tekintetem a helyszínen, majd az ellen felem is megpillantottam, akit ismerni vélek egy régen volt eseményről.
-Danee-san?...Ö-örvendek...
~Üdv!
Igazából ennyinél többet nem is tudtunk reagálni, mert már jött is az első támadás. Amit sikeresen be is kaptam, kissé bizonytalanul egyensúlyom vesztve tántorogtam hátrább az ellenfelünktől és lehető legnagyobb meglepettség ült ki az arcomra. Aius persze összeszedett volt mint én és már intézte is a támadást Danee felé.
~Figyelj jobban!
-Ehh..J-jó…
Annyira megvoltam lepve, hogy az sem tűnt fel, hogy szóban válaszoltam Aisunak a telepátia a helyett. De innentől igyekszem összeszedni magam.

Hp: 80/80 Páncél: 14/50


Pontok, Felszerelés :
Szint: 11
Élet: 14 (+2) [Hp: 80]
Fegyverkezelés: 16 (+8 )
Erő: 3
Irányítás: 15 (+21)
Kitartás: 10 (+2)
Gyorsaság: 4 (+10)
Spec.képesség: 5 (+6)
Páncél: (+50)


Felszerelés:
Rubin Síp (+11 Irányítás; +1 Speciális képesség)
Sólyomgondozók Sisakja (+4 Irányítás; +10 Páncél)
Kombinált Mellvért (+30 páncél)
Csigamintás köpeny (+8 Fegyverkezelés; +10 Páncél)
Nyúlcipő (+2 Kitartás; +10 Gyorsaság)

Kapcsolat Gyűrű (+6 Irányítás)
Tünemény Gyűrű ( +5 Spec.képesség; +2 Élet ) 



//Csak Aisu támad//

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Dec. 08, 2014 10:16 pm

The member 'Desdemona' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Szer. Dec. 10, 2014 1:04 pm

Ropp, ropp, ropp. Ropogott a talpam alatt a hó, nem is nagyon törődtem azzal, hogy hogyan is néz ki az aréna, csak mikor arcomba martak az apró kis hópelyhek

Fázósan húztam összébb a vastag palást gallérját a nyakam körül. Nem volt épp inyemre a környezet, világ életemben utáltam fázni, az egész tél dologban a friss hótakaró látványa meg a téli játékok volt, amiért egy kicsit talán kedveltem az évszakot, de amikor az arcomba vág a jeges szél,  a nehéz bakancsban alig mozdul a lábam, minden futással megtett lépés olybá tűnik mintha mázsás súlyok csimpaszkodnánk a lábamba, mintha csak valami spacemarine testpáncélban kellene járnom, kelnem. Már csak a kabát miatt is, aminek súlya alatt már szinte fáj a fáradtságtól mindkét vállam, annyira vastag, bár tény, hogy abban sosem fáztam igazán.

Itt a SAO-ban csak éppen hogy emlékezett a testem a hidegre, de akkor is zavaró volt. Persze, gondolom én, Aisu biztos otthonosabban érzi magát jégben, fagyban, hóban. Nem lennék meglepve, ha annyira elemében lenne, hogy végigpörgi az egész összecsapást, de elhatároztam, hogy engem se fog hátráltatni a dolog, a leheletem gőze az arcomba csapott, ahogy szóra nyílt a szám:
- Szóval Aisu nem csak a céllövöldében jeleskedik, szép, szép! Legalább nem lesz unalmas mérkőzésünk!
Aisut figyelmen kivül hagyva, ahogy azt a szabályok előírják, Desdemonára szegeztem ismét a kivételesen hosszú kardot
- Antibody - suttogtam
- Na és hogy smint vagytok, Desu-chan? - Aisut megkerülve rontottam ismét a lányra, s remélhetőleg a kérdésem egy kicsit megzavarja majd a koncentrációban, amit a mester, idomár telepatikus kapcsolat megkívánt
- Mi történt, mióta nem találkoztunk? Látom, céhes vagy! - a hó egyelőre remekül tapadt, nem siklott meg a lábam rajta, a kanyar adta lendületből lefölözött erővel vágtam felé



//megpróbálom beüzemelni a passzív képességem, és támadom Des-t

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Dec. 10, 2014 1:04 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Pént. Dec. 12, 2014 12:34 am

Nem igazán úgy nézek ki, mint aki tisztában lenne azzal,hogy hol van és mit is csinál. Az Aisu állttal létrehozott harctér kinézete kissé jobban magával ragadott, mint kellet volna és elfelejtettem egy röpke percre, hogy a gólem egy aréna harcba rángatott bele. Kissé hirtelen kellet feleszmélnem és rájönnöm, hogy igen is aktív tagja vagyok az eseményeknek és nem nézelődhetek kedvemre. Szerencsémre Aisu nem annyira elveszett, mint én és ő rögtön reagált is a dolgokra és sikerült is sikeresen támadnia.
~Az már elég régen volt, azóta történ pár dolog. A harc meg mindig is az én dolgom volt nem is kell, hogy ez másképp legyen, mert ez tényleg az én kötelességem!
Aisunak most volt ideje beszélni. Nekem kellet figyelnem arra, hogy most ne kapjam be a következő támadást, mert annak nem igazán örülne a kis gólem és nem akarok csalódást okozni neki. Sikerült is az utolsó pillanatban félre ugranom Danee támadása elől. De tényleg elégé kicentiztem a dolgot, nem sokon múlott, hogy ismét találatot kapjak.
-Mi jól megvagyunk egy ideje, köszönöm a kérdést. És ön, hogy van mostanság Danee-san? – a céhre tett megjegyzés hallatán felkavarogtak bennem az eddigi dolgok, de most ezen átsiklottam, most nem azzal kel törődnöm – Miután találkoztunk történ néhány dolog, hirtelen felpörögtek az események, aztán én leállítottam őket egy időre. Viszont nem igazán alkalmas az idő arra, hogy ezt kibeszéljük…Ami meg a céhet, kissé bonyolult a dolog. De ez sem lényeges most.
~Túl bonyolítod az egészet! – mordult rám Aisu, majd Danee felé fordult és gyorsan elkezdte hadarni neki a dolgokat -  Röviden a lényeg az, hogy hirtelen sok minden érte egyszerre Desdemonát és utána jó ideig csak magunknak voltunk. Mostanában dugta elő ismét az orrát, én pedig szeretném behozni az elvesztegetett időt. A céhről meg annyit, hogy kilépni készülünk, de még nem volt alkalmunk beszél az illetékessel a részletekről.
Hadarta el gyorsan a gólem a dolgokat, majd indította is a rohamot és megpróbálja hátba döfni a kedves ellenfelünk. Majd közén áll és igyekszik elfelé terelni Daneet tőlem és igyekszik megnehezíteni a dolgát a támadásban.

Hp: 80/80 Páncél: 14/50
Pihi: 2/5


A hozzászólást Desdemona összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 12, 2014 12:35 am-kor.

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Dec. 12, 2014 12:34 am

The member 'Desdemona' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Csüt. Dec. 18, 2014 9:21 pm

- Oké Aisu, látom, komolyan veszed a dolgokat – a fesztiválon sokkal fesztelenebb volt a kis jég gólem, sokkal inkább viselkedett úgy, mint egy kisfiú, akit a szülei kivittek a látványos, fényes, illatos, színes forgatagba, csupa izgalmasabbnál izgalmasabb dolgok közé. De ez az Aisu most egészen másnak mutatkozott, mint akkor
- Mondjuk, nem csodálkozom, hisz ez pontozott mérkőzés, nem valami kis baráti edzőmeccs
Én viszont talán nem vettem elég komolyan a dolgokat, mert Desu-chan simán el tudott lépni a támadásom elől, hiába loholtam el a gólem mellett, hogy a gazdáját abajgassam
- Tűrhetően, köszi a kérdésed. Tegeződhetünk? Furcsának érzem a magázódást – magyarázkodtam, mert olyan hivatalosan csengett a kérdés ebben a megfogalmazásban, ami totál idegennek éreztem
- De persze, ha jobb szeretnél… - nem akarom megsérteni, ha látszik rajta, hogy jobb szeret távolságot tartani szóban is, akkor nem fogom ezzel feszéjezni
- Aha… értem… jó… - konstatáltam az elhangzottakat.
Ezek szerint nem szeretnek egyszerre harcolni és beszélgetni is. És nem is szeretnének beszélni az elmúlt eseményekről.
- Oké, akkor nem feszegetem… - adtam fel rögtön, már az elején,mert ha nem akar róla mesélni, akkor ne meséljen, de aztán csak megütött a fülemet valami:
- Na és az elvesztegetett idő bepótlása alatt mit kell érteni? Milyen téren akartok bepótolni bármit is?
Úgy tűnik, hogy a beszélgetés inkább csak engem kötött le, mert Aisu jeges „csápjai” utolértek.
Felszisszentem a szúrás hatására, bár nem annyira a kellemetlen érzés miatt, amit a tűhegyes karjai okoztak, mint inkább a saját ostobaságom végett érzett megbánás okán
De nem volt vesztegetni való idő, a meccs tétre ment, rögtön fordultam is Desdemona után, széles mozdulattal rántva felé a kardom élesebbik felét



//támadom Dest

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Dec. 18, 2014 9:21 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Vas. Dec. 21, 2014 8:26 pm

~Harcokat mindig komolyan veszem. Azok állttal tudok fejlődni a legtöbbet és ezáltal jobb testőr is leszek... Engem nem érdekel az, hogy hanyadik helyre rangsorolnak be vagy mennyi pontom van. Én csak tanulni és fejlődni akarok és itt sok játékos van akik ellen kiállhatok. Ha netán pedig nem találok ellenfelet akkor megtudom figyelni a többiek harcát és azokból is tudok tanulni.
Aisu nem igazán érti, hogy miért lenne nagyobb a tétje a játéknak csak amiatt, hogy pontokat és rangokat kapnak érte. Neki csak egy kitűzött célja van a játék eleje óta és csak is annak akar megfelelni, nem pedig a játék állttal elvárt teljesítményeket akarja véghez vinni.
-Elnézésed kérem miatta Danee-san. Nekem teljesen megszokott beszéd forma a magázódás, de innentől igyekszem nem magázni önt…mármint téged.
Mindig elfelejtem, hogy itt a játékosok között a tegeződés megszokott és hogy másoknak nem igazán tetszik a távolságtartó beszéd forma, de a szokás hatalma és a neveltetésé is persze. Nem lesz egyszerű mindig a számra megfelelő megszólítást használnom, de nem tarthatom magam a megszokásaimhoz, itt mindig belesétálok az ilyen szituációkba, szóval muszáj engednem a stílusomból… Danee kérdésére Aisu már vágta is rá a választ habozás nélkül és büszkén kihúzta magát hozzá.
~Hát a fejlődést! Mi mást? Egy csomó időt elvesztegettünk és ez időközben mindenki fejlődött és ha továbbra is jó testőre akarok lenni a gazdámnak akkor tartanom kell a lépést a többiekkel. Ha gyenge és tapasztalatlan vagyok akkor nem tudom ellátni a számomra oly fontos feladatom. Magát a létezésem értelmét veszteném el, ha képtelen lennék megvédeni Desdemonát.
-Megint túlzásokba esel…
~Nem is!
Nem kezdtem vitába Aisuval csak egy halk sóhajt engedtem meg magamnak és ezzel le is zártam a témát magamban. A sok beszéd után Aisunak sikerült bevinnie egy sikeres támadást, meg persze rögtön utána kaptam én is egy találatot. Újfent csak a támadás bekapása után tántorogtam kicsit hátrébb. A kis gólem meg indul is a válasz csapással és balról jobbra egy átlós vágással próbálja meg felszántani Danee hátát.

Hp: 58/80 Páncél: -
Pihi: 3/5

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Dec. 21, 2014 8:26 pm

The member 'Desdemona' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Dec. 25, 2014 8:24 pm

3 nap

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Vas. Dec. 28, 2014 10:21 pm

- Szóval a fejlődés... aha - motyogtam halkan
Egyszerre kifogytam a témából, a céhről úgy tűnik nem lehet kérdezni, és most nagyon nem jutott semmi sem az eszembe, ami a vakrandi óta történhetett. De legalább a párbajunk gyors lefolyású, egyikünk sem igyekezett igazán mindent bevetni a védekezésbe, úgy tűnt mindketten a támadást tartjuk a legjobb módszerre e tekintetben
Azon már meg se lepődöm, hogy a pet hátba támad. Így volt ez Elysionnál, meg Shukakunál is. Már fel se vettem. Kezdek beletörődni bizonyos megmásíthatatlan dolgokba. Igazából most visszagondolva, Ayani petje... na az nem... fura
Arccal előre vágódom a hóba, ahogy Aisu támadás kizökkent az egyensúlyomból
- Ó, hogy az a... - köpködöm ki a havat, meg a kezemmel törlöm le az arcom, ahogy térdre kecmergek
- No megálljatok! - morgok, s amíg nem látják szorgosan dagasztom a tenyérnyi havat
Aztán hirtelen felpattanok, s bal kézzel megdobom Desu-chant a hógolyóval, amin eddig munkálkodtam, aztán futásnak eredek, egy kanyarral útba ejtem a kis jéggólemet, meglegyintem a lángoló nodachi kavarta forró széllel, had olvadozzon egy kicsit.
De nem őt akarom eltalálni a pengémmel, hiába is tenném, a szabályok értelmében semmis lenne, én meg csak hamarabb fáradnék el teljesen feleslegesen
- Na és ha a múltat nem lehet vitatni, mit terveztek tenni a jövőben? - húzom magam mellett immár két kézzel megragadva a hosszú kardot, s az utolsó pillanatban rántom felfelé, az élesebbik oldalával megkínálva a leányzót



A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 28, 2014 10:26 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Dec. 28, 2014 10:21 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Pént. Jan. 09, 2015 2:08 pm

Mióta Aisu rájött, hogy jobban eltudja érni amit szeret, ha megszólal azóta néha kissé megered a nyelve. Viszont van mikor meg komor némaságba bújik és egy hegyet is arrébb lehetne hordani a kedvéért, de akkor sem szólalna meg. A gólemnek sikerült bevinnie újfent a támadását és ezzel sikerült is fellöknie Daneet és amíg ő a hóban pihent, addig Aisu visszahúzódott mellém.
~Innentől figyelek a védelemre is, mert neked ez most nem igazán megy.
~Rendben, de azért igyekszem továbbra is.
Csak egy kicsit figyeltünk másfele és már el is talált valami, pontosabban egy hógolyó.  Ugyan ez a találat nem látszott meg az élet csíkomon, de Aisut kicsit felhúzta a dolog. Most akart átállni arra, hogy véd is és nem csak támad erre már is elrontotta. Az ő szemszögéből nézve ez nem volt valami mókás dolog jelenleg. Persze amint megcsapta a lángoló kard melege, már mozdult is Danee után és egy kicentizett mozdulattal megállította a felém suhanó kardot, majd a szabadon maradt karjával intézte is a támadást és megpróbálja mellkason döfni a kedves ellenfelét, majd egy újabb mozdulattal hátrább is taszítja picit, hogy meglegyen a tisztes távolság közöttük.
~A lángoló kardod nem fog megolvasztani. Ennél melegebb lángokkal is találkoztam már és semmi bajom se lett tőlük. Szóval ez a tüzes piszkavas nem fog megijeszteni és egy apró vízcseppet se tud majd leolvasztani rólam.
Kicsit nagyképűen kihúzza magát a gólem, de csak egy pillanat erejéig. Majd az elhangzott kérdésre való válaszon kezd el gondolkozni. Bár csak azért mert fogalma sincs arról, hogy mit is válaszolhatna.
-Ennyire előre nem terveztünk még. Egyelőre a céhvel kapcsolatban szeretnénk tisztázni a dolgokat és mindegy egyéb csak ezután következik. Elég sokat fog befolyásolni a jövőben az, hogy mit is fogunk megbeszélni Chanceryvel.
~Amúgy meg semmi közöd sincs az ilyesmikhez! Túl sokat kérdezel. Inkább arra figyelj oda, hogy mit csinálsz épp! Mert én nem beszélgetni vagyok itt.
-Ugyan Aisu. Belefér az időnkbe ez is, nem?
~Nem! Így is nehezen megy számodra a támadások védése, ha még pluszba másfelé is figyelsz akkor pedig katasztrofális a teljesítményed.
Kicsit meglepett, hogy így leszidott, de valamelyest igaza van és ezzel az utolsó mondatával belém is fojtotta szót, ezen nincs mit tovább ragozni. Miután a gólem úgy érezte, hogy mindenkit helyre tett, készenlétbe helyezte magát és várta, hogy tovább haladjon a harc.

Hp: 58/80 Páncél: -
Pihi: 4/5


A hozzászólást Desdemona összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 09, 2015 2:08 pm-kor.

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Jan. 09, 2015 2:08 pm

The member 'Desdemona' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Csüt. Jan. 15, 2015 10:21 pm

A már a második suhintás ment mellé, közben beszélgetés tovább folyik, de az utolsónak elhangzó szavak és mondatok már alig, alig jutnak el a tudatomig.
Ez nem járja! ... Nem lesz így jó és ...
Sarkon fordulok, hogy védjem magam a gólemmel szemben, de a hatalmas kardot nehezemre esik megfelelő helyre és időben magam elé rántani védekezésként
Még a végén veszíteni fogok így ><
Fogcsikorgatva állom a gólem csapásait, s közben ezerszer elátkozom a bolond fejemet
Ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó
Páros lábbal rugaszkodom el egyre hátrébb és hátrébb ugorva Aisu elől, hogy mentsem a bőröm, s hogy egy kis lélegzetvételnyi, no meg gondolkodásnyi időhöz jussak
Talán még sem volt olyan hú de nagy ötlet kizárólag életre és erőre koncentrálni... talán ideje lenne figyelmet szentelnem a pontosságra is most már, ha csak nem akarom, hogy péppé verjen minden erre járó
Magamban a sorsistennőkhöz mormolva egy imát megvetettem a lábam egy kiálló kis sziklán, ami kikandikált a hófödte tisztás egyenesén.
Aisu sorozatos találatai, és a nodachi nehézkes forgatása igen csak kivették belőlem az erőt, zihálva görnyedtem kétrét, a következő csapásra várva.

//pihi kör



_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Kedd. Jan. 20, 2015 5:10 pm

~Egész jól haladunk. Pedig azt gondoltam, hogy nehezebb dolgunk lesz tekintve a szintkülönbséget. Bár az is lehet, hogy pontok alapján a mi találati esélyünk a nagyobb.
~Meglehet. Én nem igazán figyeltem az ilyen részletekre.
~Tudom. Ezért figyelek oda rá én. Én akartam harcolni, így nekem kell figyelni a harcra. Viszont úgy néz ki, hogy egyszerre fáradunk, mert most van itt az ideje annak, hogy mi is pihenőzzünk. Pedig most lenne a legegyszerűbb támadnom.
~Ugyan. Ennyi belefér, nem?
~Hagyjuk.
~Szerintem is.
Kettőn közül Aisu az aki érti a dolgát. Én meg csak jelen vagyok, mint az idomárja. A gólem leereszkedik a földre és elterül a hóban, majd elkezd hó angyalt csinálni. Oda léptem Aisu mellé és leguggoltam mellé.
~Elfáradtál?
~Nem. Én nem érzek ilyesmit csak azt, hogy blokkol a rendszer a támadásban.
~Értem. Akkor kicsit se érzed magad fáradtnak?
~Mint ahogy az előbb is mondtam, nem. Kettőnk közül csak te lehetsz fáradt. Amit jelen esetben kétlek, mert annyira nem kellet megerőltetned magad.
~Attól én még érzem, hogy kicsit fáradt vagyok. Bár az igaz, hogy jobban is odatehettem volna magam.
Közben elkezdtem a havat markolászni. Próbáltam volna egy hógolyót gyúrni, de igazán akart sikerülni. Úgy néz ki ez is egy olyan dolog, amit nem tudok megtenni, mert sose volt még alkalmam ilyesmit csinálni a kinti világban.
~Jobb, ha figyelsz. A következő körben már biztos, hogy támadni fog és nem ártana kivédened. Persze én is készenlétbe helyezem magam, de azért jobb, ha felkészülsz te is.
Csak biccentettem egyet Aisunak, majd felálltam a gólem pedig ismét a levegőbe emelkedett és elém állt, hogy nagyobb esélyes tudjon védeni majd engem.


Hp: 58/80 Páncél: -
Pihi: 5/5

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Vas. Jan. 25, 2015 7:40 pm

Láthatóan jól el voltak egymás közt, legalább is úgy tűnt, hogy a kis beszélgetésünk normális téma híján némaságba torkollott.
Nem mintha nem lett volna kedvem megtörni a csendet, csak éppen semmi sem jutott eszembe, amivel előhozakodhattam volna. És egyébként is...
Nem vagyok az a szószátyár fajta, bármennyire is igyekszem erőltetni ezt a vonalat minden egyes találkozáskor, legyen az Desdemona, vagy bárki más...
De nem is baj, hiszen jobb híján, régebben én is beszélgettem... a kardommal!!! Hiszen nekem az a fegyverem. Az idomároknak meg a petjük. Amit jobb helyen summonnak, ediolonnak neveztek volna. De az Final Fantasy, ez meg itt egy másik japcsi játék, és hát, nem a Squaresoft fejleszti, még ha időnként be is kerül valamilyen indoklást nélkülöző módon egy-két chocobo is, az a röpképtelen sárga futómadár, ami folyton azt mondja,hogy kwe-kwe. A moogle meg azt mondja hogy kupo!
És mivel Aisu ennél valamivel összetettebb progi volt, bár tény, hogy csupa 0 és 1es, és ezen az se változtat, ha Shu azt gondolja Timiduszról, hogy fontosabb mint az emberek... miért is kezdtem el ezt a gondolatot?
Na , mindegy, inkább egy nekifutásos, Aius-n megtámaszkodós bakugrással átröpítem magam a jég gólem felett, és khönyörthelenülh lecsapok a zidomárrrrrrra pont

//támadom Desdemonát



A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 25, 2015 7:42 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Jan. 25, 2015 7:40 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Desdemona on Vas. Feb. 01, 2015 9:13 pm

Aisu teljes készenlétbe helyezte magát. Én pedig igyekeztem valami védelmi pozícióba állni, hogy ha netán még sem tud Aisu blokkolni, akkor tudjak valamit reagálni majd. Bár úgy érzem, hogy akármennyire is igyekszem és próbálkozom ez a dolog sose fog sikerülni és minél jobban töröm magam rajta csak annál pocsékabb és haszontalanabb leszek. Mindenesetre megpróbáltam figyelni, de valahol mélyen abban reménykedtem, hogy Aisu majd védi a támadást és nekem nem kell bármerre is mozdulnom. Ugyanis annyira feszült vagyok az egész szituáció miatt, hogy képtelen lennék bármire is reagálni időben, de legalább is a megfelelő módon biztosan képtelen lennék bármit is lereagálni. Viszont nem így történt. Danee egyszerűen csak át ugrott Aisu felet és már érkezett is a támadás felém. Csak a kezeim sikerült magam elé kapni, ami a semmivel volt egyenlő cselekedet, hisz ettől még könnyedén betudta vinni nekem a támadást. Meglepve nézegettem a most szerzett pixel sebet. Olyan furcsa és tőlem idegen dolognak nézett ki, de ez is azon dolgok közé tartozik amik ennek a világnak a szabályait képezik. Bár kissé megnyugtat az, hogy mozdult az élt csíkom és ezáltal kissé közelebb kerülök ennek az egésznek a végéhez. Természetesen Aisu mindeközben kellőképp felhúzta magát az események során.Így hamar gyorsan támadásba is kezd. Amíg a gólem támad addig én pedig igyekszem eltávolodni Daneetól. Bár részemről ennek semmi értelme sincs, de így legalább nem vagy Aisu útjába és tőlem már ez is valaminek számít, hogy nem akadályozom a dolgában, ha már én magam nem tudok tenni semmit sem. Újra az élt csíkomra néztem, ami már fele alá csökkent. Valahol mélyen pedig abban reménykedem, hogy a következő támadást is bekapom és akkor vége szakad ennek az egésznek.

Hp: 22/80 Páncél: -
Pihi: 1/5

_________________
Színeim: #FF9999 #00FFFF
Szöveg|Beszéd|~Telepátia
Aisu, mikor csak Des és a petek hallják|Aisu, mikor mindenki hallja




Desdemona
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 401
Join date : 2014. Jan. 17.

Karakterlap
Szint: 21
Exp:
1550/1700  (1550/1700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Feb. 01, 2015 9:13 pm

The member 'Desdemona' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Danee on Vas. Feb. 08, 2015 10:05 pm

Feladom a párbajt, zárható.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Des(u)demona vs Danee

Témanyitás by Sponsored content Today at 4:57 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics
» Danee

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.