[19. boss] 2. próba

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Silver on Szomb. Márc. 14, 2015 6:00 pm

Amazing! Sose hittem volna, hogy ilyen intense egy ekkora kaliberű harc! Minden pillanatát élveztem, szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben! Kapkodtam a fejem a sok élmény hatására, de bevallom én ezt még nem láttam át túl jól. Nem vettem még részt olyan harcban, ahol hat-hét embernél többen lettünk volna, maximális respect járt Miss Hinarinak, hogy képes volt összetartani a csapatot, és olyan direktívákat adni, amivel jól láthatóan előre haladtunk. Hogy meg fogok-e felelni, az nem volt kérdés, a saját képességeimben biztos voltam, azonban bármennyire is viszketett a tenyerem, várnom kellett a parancsnok szavára. Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy én végezhettem az első főnökkel, jó alaposan felszívtam magam.
- Roger that! - kiáltottam, és egy hatalmas csatakiáltással rávetettem magam az óriás pókra, hogy pixelekre robbantsam a lényt, majd ellássam a kisebb pókok baját is.

// Hat támadásom van, ebből egy pihenő. Először a Pókkirálynőt ütöm, amíg meg nem pusztul, aztán az egyes, majd a kettes óriáspókot. Utána puszta kézzel támadom a hármas pókot 23 sebzéssel.
Képességpróba a hármas óriáspókra, ha sikerül, akkor a következő tíz kiskörben a társait, vagy ha van jelen boss, akkor a bosst támadja. Ha nem sikerül, akkor támadom tovább rendes sebzéssel, amíg ki nem nyúvad. //
avatar
Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Márc. 14, 2015 6:00 pm

The member 'Silver' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Márc. 14, 2015 8:25 pm

Ren jön, ötödik körében pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 202
A sebzés okozói:
82 - Silver sebzése a bossba
41 - Silver sebzése Vérengző Óriáspók #1-be
41 - Silver sebzése Vérengző Óriáspók #2-be
23 - Silver sebzése Vérengző Óriáspók #3-ba
15 - Silver képessége


Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (1/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (1/10)

A kristály még 16 körig van lent.

Minden sikeres!

A pókkirálynő visszahúzódik.

Vérengző Óriáspók #1 és #2 elpixeleződik.

A statok újra lettek számolva! Az új arányok (gyorsaság buffal együtt) lent láthatóak!

Boss cselekvések:
Miután Pókkirálynő visszahúzódik, a feldühödött idomárja, Razonek jön elő.
Képe:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kristály.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kusumi Ayani.

Vérengző Óriáspók #3 15 sebzésnyit harap a következő ellenségbe: Razonek.

Életpontok/adatok:
Razonek (-15 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 65 páncél [0/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [0/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [0/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 96 páncél [0/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 110/110 HP, 65 páncél [4/6]
- Kusumi Ayani: 240/240 HP, 23 páncél [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [0/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
Kristály: 34 HP (Lehálózva)
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Vas. Márc. 15, 2015 6:23 pm


Ahogy sejtettem, a pókkirálynő is, csakúgy mint a vérengzők, csupán visszahúzódott, s nem tűnt el végleg. Ám ha hihetünk az információknak, egyelőre nem is fog egyik sem előjönni, addig, amíg Razoneknek van páncélja. Mindenesetre aggasztó volt, hogy a boss kétszer támadott, ráadásul két különböző célpontra; így a kristállyal nem védhettük ki a mérgezést sem, s csak annyi volt a pozitív, hogy Ayanit támadta, akinek bőven volt élete. S most az új fázis kezdetén, majdnem full élettel, nemigen volt veszítenivalónk, nem kellett semmit sem sürgősen véghez vinni. Ez pedig tökéletes alkalom volt rá, hogy megnézzem, mit is tud a másik ismeretlen tagunk.
- Farotawa, te következel - néztem rá az említett játékosra biztató mosollyal, persze miután a party névsorából kinéztem, hogy is hívják - ... - mást viszont nem tudtam mondani, pedig reflexből folytattam volna: rájöttem, hogy semmi fogalmam nem volt róla, mire képes. Így végül becsuktam a szám, és fent a sarokban ülve, kíváncsian vártam, mi lesz a következő lépés.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Yoshiaga on Hétf. Márc. 16, 2015 5:28 pm

- Bocsánat, de pont nem tudok semmit sem csinálni. Az elején kellett volna jönnöm, mikor még volt sok pók.

Farotawa üti a bosst, 3x2 + 3x3 sebzéssel
avatar
Yoshiaga
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 172
Join date : 2012. Nov. 11.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10500/10500  (10500/10500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Márc. 17, 2015 12:20 pm

Ren jön, ötödik körében pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 15
A sebzés okozói:
15 - Farotawa sebzése a bossba

Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (1/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (2/10)

A kristály még 15 körig van lent.

Minden sikeres!

Boss cselekvések:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kristály.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kusumi Ayani.

Vérengző Óriáspók #3 támadásra készül.

Életpontok/adatok:
Razonek (-30 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 65 páncél [0/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [0/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [0/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 96 páncél [0/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 110/110 HP, 65 páncél [4/6]
- Kusumi Ayani: 236/240 HP [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [0/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
Kristály: 7 HP (Lehálózva)
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Kedd Márc. 17, 2015 12:53 pm


- Máskor szólj előre - sóhajtottam, s igyekeztem nem mutatni, mennyire bosszant a helyzet. Még kértem is a csapatot, hogy vagy mondják meg, vagy írják meg pm-ben, mire képesek, közvetlen a bossterem kinyitása előtt, s az új tagok közül csak ő nem volt képes erre. Így persze, hogy nehezebben fog menni az együttműködés. Ám ahelyett, hogy tovább agyaltam volna ezen, inkább továbbléptem, a következő lépésre koncentrálva. Amúgyis, lesznek még itt pókok.
- Az óriáspók velünk van, azt egyelőre senki se bántsa - néztem szét a csapaton, majd a harmadik ismeretlen játékos felé fordultam - Asuka, kérlek támadd a bosst, minél nagyobb sebzéssel. Van páncélja is, abból kéne levinni minél többet - mondtam a lánynak, utalva rá, hogy a páncéláttörő képessége talán hasznos lesz most, bár mivel ő jobban tudta, melyik skilljével tud többet sebezni, így azt rábíztam.


Asuka jön.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Asuka on Szer. Márc. 18, 2015 10:27 pm

A fogadtatás sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Bizonyára sokat nyom a latba, hogy már akkor elküldtem az összes fontos információt Hinarinak, amire szüksége lehet. A bossok legyőzése mindenkinek az érdeke. Minél hamarabb végigérünk ezen a játékon, annál hamarabb bizonyíthatom be mindenkinek, hogy az egész csak egy hatalmas átverés volt az Argus részéről.
Tűröm Yuichi pillantását, de szavak nélkül is érzem a rosszallását. Na persze, ő ezt nem értheti. Az összes játékos közül talán mi vagyunk a legönzetlenebbek! Mi, akik megszabadítjuk a szenvedéstől azokat, akik lelkileg-szellemileg már nem bírják. A sok ember között, még ha vannak is ismerős arcok, most először kicsit elveszettnek érzem magam. Imádom a társaságot, de tényleg! De annyi itt az új és ismeretlen, hogy ha nem írná ki a rendszer a nevüket, valószínű, egy perc se kéne hozzá, hogy mindet elfelejtsem. @_@ Így a hiperszuperasuaktivitásból kissé leadok, s csupán egy szerény mosolyt ejtek meg a kardforgató felé, s köszönök azoknak, akiket már ismerek. Meg akiket nem ismerek, azoknak is. Sőt, még Renciccnek is, még ha későn is érkezik be! *.* Az mondjuk meglep kissé, hogy Saya ilyen magas szintű. Azt hittem, jóval alattam van. o.o
Majd a csata megkezdődik. Amilyen nagy önbizalommal indultam neki az útnak, amikor meglátom végre a bosst, valami félelemmel vegyes izgalom az, ami leszegezi a lábaimat a földre. Jönnek mindenfelé a pókok, a frontosok pedig, hát, igazság szerint teljesen másra számítottam. Részt vettem már egy-két minibosson, igaz, az egyiken legfeljebb switchelgethettem a többieket, és nem volt sok értelme, de ilyen volumenű harcot még sosem láttam. Szóval azta. o.o Respect Hinarinak, hiszen nekem úgy tűnik, hogy tényleg nagyon felkészült a taktikára. Nem is hittem volna, hogy ilyet lehet.
A pókkirálynő visszahúzódik, majd pedig előjön a rejtekéből Razonek. Én következem... végre. Aggódom kicsit, hiszen a többiekhez képest gyengének érzem magam. Eddig ugyanezt az erőkülönbséget maximum a nálam kisebbekkel éreztem, hiszen általában velük gyakorlok. Megemberelem magam, s biccentek neki.
- Rendben. A képesség addig aktív, amíg van rajta páncél. - fontosnak tartom megjegyezni. Majd a Hentessel megrohamozom az izét, aminek elvileg le kéne ütnöm a páncélját. Mondjuk a páncélt nem igazán látom rajta, hiszen annyit mutogatja a bőrét, hogy simán találni rajta üres foltokat. o.o Nem értem én ezt a játékot. T.T Mindenesetre a képességet megpróbálom aktiválni, majd kétszer is megsimogatom a csatabárdommal.

//sebzést a dobás után editelem, bonyi számolni//

Limit Breaker bekapcs - siker esetén +10% sebzés találatonként, amíg Razoneken van páncél
Majd két támadás Razonekbe

//Edit: elvileg 183 sebzés//


A hozzászólást Asuka összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 18, 2015 10:29 pm-kor.
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Márc. 18, 2015 10:27 pm

The member 'Asuka' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Márc. 19, 2015 2:37 pm

Ren jön, ötödik körében pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 198
A sebzés okozói:
183 - Asuka sebzése a bossba
15 - Silver képessége


Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (1/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (3/10)

+10% sebzés, amíg van a bossnak páncélja.

Minden sikeres!

Boss cselekvések:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kristály.

Kristály elpixeleződött, a boss célpontot vált. Új, sorsolt célpontja: Enheriel.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kusumi Ayani.

Razonek 5-öt sebző mérgezést tesz a két célpontjára: Enheriel és Kusumi Ayani.

Vérengző Óriáspók #3 17 sebzésnyit harap a következő ellenségbe: Razonek.

Életpontok/adatok:
Razonek (-230 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 65 páncél [0/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [0/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [0/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 96 páncél [0/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 110/110 HP, 60 páncél [4/6]
- Kusumi Ayani: 204/240 HP [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [0/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Csüt. Márc. 19, 2015 3:08 pm


Meg kell hagyni, nem sebzett keveset a lány, s a képessége is a lehető legjobbkor aktiválódott: hisz az volt most a célunk, hogy levigyük Razonek páncélját. Azt hiszem, a Fioláson kívül eddig mindenkit viszonylag jó el tudtam helyezni, s egész jól haladtunk.
- Ren, ti jöttök; kérlek támadjátok a bosst... és szerintem jöhet a fegyverarzenál - fordultam az idomárfiú felé - Vagy bármi, amivel többet tudtok sebezni - tettem még hozzá, ugyanis a gyorsaságbuff lehet nem lesz annyira hatékony... bár a jégsárkány ellen bevetett fegyver talán itt is működhet - Illetve ha Ayanit le tudnád switchelni, az jó lenne. Surprised
Igaz, hogy az idomárlánynak volt még élete, ám az övével ponthogy spórolni kellett, lévén ő képes volt azt átadni másnak, s ez a későbbiekben még kellhet.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Ryuninji Ren on Vas. Márc. 22, 2015 11:27 pm

Spoiler:


Jellemző, amint megérkezünk, már löki is a nem kívánt információkat a bossról, mintha az engem annyira érdekelne.  Sőt mi több, egyből olyanokról érdeklődik, amihez egyáltalán semmi köze nincs. Írok is neki egy rövidke üzenetet ezzel kapcsolatban, azután keresek egy kényelmesnek tűnő helyet, leülök és nézem az előadást….
Amit látok az nem igazán nyűgöz le, mindenki hadonászik jobbra-balra, csapkodnak, kergetőznek…. dögunalom >.>
Persze, hogy akkor kerül rám a sor, mikor egy nehezebb ellenféllel állnak szemben. Akaratlanul is elmosolyodom, azután biccentek petem felé, aki aktiválja az egyik képességét és rövidesen már kard formájában virít a kezemben
- Miért áldoznék be HP-t egy olyan helyett, aki elherdálja a sajátját? :O – sosem értettem ezt a képességet… full ellentmondásos a számomra… azaz trééééééééééééé Suspect
- Mellesleg adni is kellene valamit, nem csak követelni Rolling Eyes - megpörgetem kardocskámat az oldalamon, azután rávetem magam a csúnya bossra, rendesen szétkaszabolom Cool
- Ha jutni akarsz valamire akkor engem helyezel előtérbe….. Hinari-chan Razz


képesség: +17 erő, +17  gyorsaság, +17 kitartás,  17 sebzés Renbe kiskörönként.
Ha minden igaz a gyorsibuffal 4x támad Ren, ha mégsem, akk ne nézd az uccsót Suspect
kard:

találatonként 87 sebzés +11 tűzsebzés kiskörönként


A hozzászólást Ryuninji Ren összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 22, 2015 11:54 pm-kor.

_________________
avatar
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6382/6500  (6382/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Márc. 22, 2015 11:27 pm

The member 'Ryuninji Ren' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Márc. 23, 2015 12:42 pm

Saya jön, nem pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 395
A sebzés okozói:
383 - Ren sebzése a bossba
12 - Ren tűzsebzése


Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (1/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (4/10)

+10% sebzés, amíg van a bossnak páncélja.

17 körönkénti sebzés Renbe.

Minden sikeres!

Boss cselekvések:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Enheriel.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Kusumi Ayani.

Vérengző Óriáspók #3 támadásra készül.

Életpontok/adatok:
Razonek (-625 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 48 páncél [4/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [0/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [0/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 96 páncél [0/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 110/110 HP, 28 páncél [4/6]
- Kusumi Ayani: 172/240 HP [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [0/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40


A hozzászólást Kayaba Akihiko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 23, 2015 6:46 pm-kor.
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Hétf. Márc. 23, 2015 1:09 pm


/Ren támadásai és a tűzsebzés is 10%-al többet sebez Asu képijének hála, pls számold hozzá ezt is, mert Ren csak az alapsebzését írta le. Köszi! Smile Meg nem tudom a mérgezésekkel mi a helyzet. Surprised /

- Még mindig a ramenedet hiányolod? – kérdeztem vissza egy lemondó sóhaj kíséretében, s a harc során most először jelent meg arcomon egy halovány mosoly, mely nem is maradt ott sokáig. Ám jó volt látni, hogy valaki nem változik – Esetleg megkaphatod, ha nem kell ottmaradnom – tettem hozzá, csakhogy békében hagyjon, majd Sayához fordultam.
- Kérlek ti is támadjátok a bosst, és… Ayanit le kéne switchelni. Ha már Ren nem tette meg… - húztam el a szám: nagyon nem jött ez ki jól, nem akartam, hogy pont a kislány tankoljon, ám más lehetőségünk nem volt most – Illetve a buff mindig jól jön – mondtam még, gondterhelten pillantva a bossra, melynek még mindig nem ment le semmi az életéből. Még az idomárfiú és petjének rohama után sem.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Saya on Hétf. Márc. 23, 2015 7:00 pm

Az, hogy ennyire hátul kell maradjak, csak még jobban dühített, percről percre. A pókokat olyan gyorsan ledarálták, hogy hihetetlen, a Királynőhöz pedig hozzá se tudtam érni. Szinte elfehéredtek az ujjaim, ahogy szorítottam az íjat és csikorgattam a fogaimat.
~Nyugi, Hugi... egyszerűen csak... szükség lesz rád később...~
-Ajánlom is nekik, vagy különben harapok...
Ilyenkor visszasírom a tőreimet. Én nem vagyok képes íjjal harcolni, az Saya életstílusához illik jobban, én annak a híve vagyok, hogy ha már harcolunk, azt tegyük szemtől-szemben, alig pár centire egymástól, hogy az adrenalin kiszélesítse a látókörünket. Azt, hogy Hinari felénk fordult, a szerencsének köszönhetem, hogy észrevettem, ellenben, vörös szemek ide vagy oda, azok tágra is nyílnak, mikor meghallom röpkén a második szót.
~Támadjátok....? A Hina tud rólad?~
Nem... valószínűleg csak nyelvbotlás volt. Vagy Anatole elárult minket...
-Oké... akkor három olyan ember jöjjön most, akik már fáradtak! -szólalok fel jó hangosan, miután Hinari elfordult, csak hogy hallja és értelmezze, mire akarok kilyukadni. Nem tudom, mennyire fogok tudni énekelni...
~Majd én, énekelnem nekem kell. A te hangod másmilyen, félek, hogy nem lesz hatása...~
Hát jó... akkor először egy váltás, a helyzetre való tekintettel gyorsan, majd immár hátulról nézem végig, ahogy mozdul a kezem magától, emeli fel az íjat úgy, mint egy valóságos profi, és elszánt tekintettel célba veszi Razoneket. Miután pedig megtalálta a hangját is, elkiáltja magát.
-Switch Ayani!
És lő, hogy még jobban magára terelje a szörny figyelmét, miközben énekhangja betölti a termet. Még én is összekuporodom és jókedvűen hallgatom.


Két támadás a bossba, plusz Ayani leswitchelése. Képipróba: Saya no Uta.
Ha sikerül: az utánam jövő három embernek nem kell pihennie. Ha kellett volna, akkor a következő körüket persze pihenéssel kell kezdeniük. Ezen kívül szintén ebben a három kiskörben az ellenfelek sebzése 12-vel csökken (spec. pont fele). Vagyis azoké, akiké csökkenhet. Embarassed
avatar
Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 716
Join date : 2013. May. 17.
Age : 14
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 30
Exp:
3344/3500  (3344/3500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Márc. 23, 2015 7:01 pm

The member 'Saya' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Márc. 23, 2015 10:50 pm

Mirika jön, 2. körében pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 71
A sebzés okozói:
44 - Saya sebzése a bossba
12 - Ren tűzsebzése
15 - Silver képessége


Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (2/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (5/10)

+10% sebzés, amíg van a bossnak páncélja.

17 körönkénti sebzés Renbe.

Egy támadás, a képességhasználat és a SWITCH sikeres!

Boss cselekvések:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Enheriel.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Saya.

Vérengző Óriáspók #3 15-öt sebez a bossba.

Életpontok/adatok:
Razonek (-696 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 31 páncél [4/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [0/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [0/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 69 páncél [0/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 106/110 HP [4/6]
- Kusumi Ayani: 167/240 HP [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [0/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Hétf. Márc. 23, 2015 11:46 pm


@Saya: jah, kari mostanában hülyeségeket beszél meg gondol user figyelmetlenségei miatt, szal nyugodtan vegyétek nyelvbotlásnak a többesszámot ^^” sorry :/

@KA:
- akkor csak nem írtad le a boss cselekvésekhez külön hogy sebződnek a méregtől ><
- viszoont, a pihikörök tuti nem stimmelnek Surprised Sayánál és Asukánál tutira nem, a sayonarásokat nemtom, de a 0/ fura náluk, hisz csak 1 kör ment le >< Ayaninál és Hinánál viszont ok
- öö illetve Asu tájékoztatott hogy a +10% sebződése a bossnak csak az ő támadásaira volt/van érvényes, így izéé… vissza kéne írni ^^” Embarassed +2(pók)+35(Ren támadásai)+1(tűzsebzés)+1(tűzsebzés)=39 hp-t írj vissza Razoneknek pls ><”




- Így lesz, köszi – feleltem Saya kérésére, s tulajdonképpen sokban nem is változtatta a nagy vonalakban bennem körvonalazódott elképzelést. Asuka többet sebez, amíg van a bosson páncél, valamint ő volt az egyetlen, aki feltette a kezét a bossterem előtti kérdéseimnél, így valószínű most pihennie fog kelleni – illetve kellene, de Saya képessége remélhetőleg sikeresen kiváltja ezt – Asuka, megint te jössz, üsd csak, minél erősebbet, akár képességgel is – mondtam – Illetve kérl…
- Várj.
Minek?
- Most fog letelni a három kör.
Óh értem. A mérgezés. Ki kéne próbálni, hogy...
- Igen.
De Enh…
- Hat játékos van besorolva a heal csoportba. Nem lesz gond.
Igazad lehet – néztem körbe – Rendben. Akkor maradjon így. De figyeld, hogy arányaiban több élete megy-e le, mint eddig.
- Ahogy óhajtod.
Bólintottam, jelezve a vörös lánynak, hogy más nincs. Ám tekintetemben halovány aggodalom tükröződött, ahogy az idomárlányra néztem. Remélem nem lesz baj ebből…


Asu jön.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Asuka on Kedd Márc. 24, 2015 12:05 am

Mindent megtettem, amit csak tudtam, s azt hiszem, jól is szerepeltem, pláne ahhoz képest, hogy ez az első ilyen harcom. Így is elég durván sok páncélja van a bossnak, szóval húzós a helyzet. Nem gondoltam volna, hogy ekkora számadatok szerepelnek az ilyen csatákon. :S
Nem engedem viszont, hogy az aggodalmaim átvegyék a hatalmat felettem. Ha vannak statjai, akkor meg lehet ölni, s minél nagyobbat sebzek, annál hamarabb végezhetünk ezzel. Még senkit sem veszítettünk el, szóval egész jó a helyzet, legalábbis, azt hiszem.
Ren támadása után Saya jön, aki valami fura dalba kezd bele. Eltelik egy kis idő, mire rájövök, nem egy bárd kaszttal bővült a SAO repertoárja, hanem bizonyára más oka van az éneklésének.
Hinari megértette, mire céloztam, hiszen újra én jövök. Érdemes most kihasználni a magas erő nyújtotta előnyt, amíg még aktív a képesség. Biccentek neki, holott furcsállom kissé, hogy nem kéri, hogy leswitcheljem a másik idomárt. Enheriel, azt hiszem. Pedig a sárga életcsík nálam némi plusz előnnyel jár... De megbízok a döntésében. Biztosan megvan rá az oka, hogy nem kért ilyenre.
- Charged Attack - Justice! - kimondom a szavakat, amivel, ha minden igaz, aktiválhatom a képességemet. A panelemen megjelenik a képességet jelző ikon, a három betöltési csíkkal, amik a következő használhatóságot jelzik. Addig is, nekiindulok ismét Razoneknek, a Hentest pedig megetetem némi páncéllal. S ha minden igaz, akkor talán némi HP-val is. Lesz, ami lesz...

//Sikeres támadás esetén 88 sebzés találatonként (ha az első találat után a bossnak nincs több páncélja, akkor 81 sebzés a másodikra)
+7 vérzés
+20 sebzés, ha a képesség sikerül
Pihi köröm, ha minden igaz, Saya képessége miatt nincs


Edit: 88 sebzés + 7 vérzés -.-//


A hozzászólást Asuka összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 24, 2015 12:06 am-kor.
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Márc. 24, 2015 12:05 am

The member 'Asuka' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Márc. 24, 2015 11:56 am

// +4 gyógyulás Saya sebzés +10% miatt a Hinari által mondottak mellett
Asuka, 2. kockát fölöslegesen dobtál mivel az pihenőköröd volt //

Mirika jön, 2. körében pihen.
Kivéve, ha a parancsnok módosítja a sorrendet.

Kiosztott összes sebzés: 95
A sebzés okozói:
88 - Asuka sebzése a bossba
7 - Vérzés


Játékos cselekvések:

+36 gyorsaság. (2/3 nagykör)

Vérengző Óriáspók #3 veletek van. (6/10)

17 körönkénti sebzés Renbe.

Egy támadás sikeres!

Boss cselekvések:

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Enheriel.

Razonek 27 sebzést oszt ki a következő játékosra: Saya.

A boss mérgezést tesz két célpontjára: Enheriel és Saya.

Vérengző Óriáspók #3 támadni készül.

Életpontok/adatok:
Razonek (-752 P)



Vérengző Óriáspók #3 (-48 HP)

--------------------------
- Mirika: 150/150 HP, 84 páncél [3/5]
- Hinari: 210/210 HP, 25 páncél [0/6]
- Hayashi Yuichi: 115/115 HP, 60 páncél [2/5]
- Ryuninji Ren: 200/200 HP, 31 páncél [4/5]
- Farotawa: 365/365 HP, 75 páncél [3/6]
- Silver: 250/250 HP, 75 páncél [1/5]
- Deliz: 235/235 HP, 80 páncél [1/6]
- Chancery: 150/150 HP, 55 páncél [3/6]
- Saya: 105/105 HP, 37 páncél [2/5]
- Ozirisz: 120/120 HP, 65 páncél [2/5]
- RenAi: 310/310 HP, 100 páncél [1/5]
- Enheriel: 79/110 HP [4/6]
- Kusumi Ayani: 162/240 HP [0/5]
- Asuka: 185/185 HP, 65 páncél [3/4]
- Tetsuko Jin: 400/410 HP, 101 páncél [1/5]
--------------------------
nincs halott/kiesett játékos
--------------------------
Parancsnok: Hinari
--------------------------
Közös tarisznya:
[T3] 1x Veszélyérzet Potion

[T3] 6x Területi Gyógyító Kristály
[T3] 5x Gyenge Copy Kristály
[T3] 4x Tisztító Kristály
[T3] 2x Késleltető Kristály
[T3] 1x Vasbőr Potion

[T2] 14x Nagy Potion
[T2] 6x Mobszorító Kristály
[T2] 5x Mobtépő Kristály
[T2] 2x Gyógyító Kristály
[T2] 2x Tövisgyökér Kristály
[T2] 2x Gyenge Elnyomó Méreg
[T2] 1x Gyenge Bossgyengítő Kristály
[T2] 1x Overswitch Potion
[T2] 1x Lökés Kristály

[T1] 8x Gyenge anti-mob Kristály
[T1] 7x Vörös Bika Potion
[T1] 4x Gyenge Tisztító Kristály
[T1] 2x Pajzs Kristály
[T1] 2x Halvány Gyógyító Kristály
[T1] 1x Kis Potion
[T1] 2x Gyenge Anti-boss Kristály
[T1] 1x Tükör Kristály

--------------------------

Statok:
3x Mirika (Sebzés: 50 /kés, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->; SET2:40IR
FK: 54, K: 20, GY: 96, S: 24

3x Hinari (Sebzés: 70, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
[1]STUN
FK: 90, K: 36, GY: 82, S: 46

3x Hayashi Yuichi (Sebzés: 60, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 56, K: 18, GY: 82, S: 20

3x Ryuninji Ren (Sebzés: 9, Pet sebzés 61, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 49, K: 20, GY: 80, S: 40

3x Farotawa (Sebzés: 2, Pet sebzés 3, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

3x Silver (Sebzés: 41, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 31, K: 18, GY: 60, S: 30

2x Deliz (Sebzés: 2, Pet sebzés 67, Minden 6. körben pihen, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
???
FK: ??, K: ??, GY: ??, S: ??

2x Chancery (Sebzés: 13, Pet sebzés 45, Minden 6. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
-
FK: 37, K: 30, GY: 60, S: 25

2x Saya (Közelharci sebzés: 7, Távolsági sebzés: 40, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
10% <->
FK: 40, K: 20, GY: 53, S: 25

2x Ozirisz (Sebzés: 42, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
1/6BRN6/1TRN
FK: 46, K: 16, GY: 47, S: 36

2x RenAi (Sebzés: 6, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
2PPLDEF; -2DAMWHILEP; 10% <->
FK: 53, K: 19, GY: 46, S: 63

2x Enheriel (Sebzés: 31, Pet sebzés 27, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
SPIDERIMMUNE
FK: 23, K: 26, GY: 41, S: 21

2x Kusumi Ayani (Sebzés: 8, Pet sebzés 43, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
IDLEGLV8; [2]+4FK/1TRN
FK: 36, K: 17, GY: 36, S: 53

2x Asuka (Sebzés: Z:81 / S:88 / P:96, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia.)
+10%BLD/1TRN
FK: 43, K: 11, GY: 32, S: 20

Tetsuko Jin (Sebzés: 10, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
-
FK: 0, K: 20, GY: 15, S: 40


A hozzászólást Kayaba Akihiko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 24, 2015 4:06 pm-kor.
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Hinari on Kedd Márc. 24, 2015 12:49 pm


/KA, Asu oda is írta, hogy Saya képije miatt nem kell pihennie >< Ahogy nem fog kelleni a kövi 2 jk-nak sem, akik most jönnek majd. Smile Jahm a 10%osat Sayánál viszont rosszul néztem, az jogos. >< /

- Nem sebződött.
Mármint mire érted?
- A mérgezésre. Véleményem szerint a második kioltotta az elsőt.
Tehát mint amikor a gyökerek lehúztak... csak itt most nem random. Tudjuk irányítani. Ez jó. Azért érdekelt volna, hogy csak Razonek mérgei hatnak így, vagy Nazorekkel is hasonlóan lesz-e, ám egyelőre örültem, hogy a taktika egy újabb részletét fedeztük fel, és nem is egy apróságot. Így, ha ügyesen játszunk a switchekkel, tisztító itemekre sem lesz szükség. Szólj majd az új mérgezések előtt. Háromkörönként.
- Természetesen.

Persze mindez nem jelentette azt, hogy Enherielt ne kellett volna leváltani, méghozzá sürgősen. S bár értelemszerű lett volna Rennek jönnie most, a fiú az előző körben sem switchelt, így most főleg nem kockáztattam be. Egyszerűen nem lehetett benne megbízni. Viszont valaki dps-re volt szükségünk: minél több életet levinni a bossnak, mielőtt a pókok újra előjönnének.
- Mirika, Deliz, Asuka, te.
Ebből Asuka volt már, én pedig továbbra sem tudtam, melyik skillt használjam legközelebb. A két lány közül pedig Miri tűnt fáradtabbnak - bár jelen állapotában ezt egyáltalán nem csodáltam. S nem is biztos, hogy köze volt a kitartáshoz. Sőt. Ám ő legalább biztosan leswitcheli Enhit. Nem mintha Deliz nem tudta volna megtenni, ám most nem támaszkodhattam puszta megérzésekre. Szomorú sóhajjal léptem oda az árnyharcos lányhoz, ámde biztató mosollyal.
- Most szükség van rád itt. Kérlek váltsd le Enherielt, nagyon fontos. És utána mehet minden támadás a bossba, minél több sebzéssel, mielőtt újra lejönnek a pókok.


Miri jön, Saya képije miatt nem kell pihennie.
Illetve KA ne felejtsd el, hogy a boss-segítők sebzése csökkenhet, így Saya képije (-12 sebzés minden ellenfélnek) a lejövő pókokra hatni fog. Smile

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3315
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
11626/10100  (11626/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Mirika on Csüt. Márc. 26, 2015 4:39 pm

Néztem ki a fejemből, próbáltam felfogni mi történik. Egyre jobban ment, bár átlátni még nem láttam át a csapat mozgását. Hogy ki, mit és miért csinált, az még sok volt. A pókokra tudtam figyelni, amikor éppen nem volt jelen egy tucat, meg arra is, hogy kiket ütnek éppen. A környezetem magával ragadt egy kicsit legalább. Mondjuk lelkes még nem voltam, de segített, hogy pörgés volt körülöttem. Mindig is így voltam vele igazából, vágytam a magányra, ha valami bajom volt, de az sose segített, csak az, ha zajlott körülöttem az élet.
Megráztam a fejem, és a lányra emeltem a tekintetem. Hálás voltam neki, hogy így, külön odafigyelt rám. Csak amiatt voltam kicsit bosszús, hogy így fogalmazott. Mármint... dedósan? Mintha nem bízna meg bennem. Oké, hogy nem voltam itt 100%-ban, de ha azt mondja, hogy tegyek meg valamit, azt meg fogom tenni anélkül is, hogy szájbarágósan elmagyarázza Rolling Eyes
- Jól vagyok, nem kell rám külön figyelned. Még a végén lemaradsz valami fontosról miattam :3 - erőltettem az arcomra egy halvány mosolyt, aztán fújtam egyet, és most már kicsit összeszedettebben lendültem támadásba. Kellett a képességem, valószínűleg az előbb azért nem sikerült, mert vacakul csináltam meg hozzá a mozdulatot.
- Switch Enheriel! - kiáltottam... vagyis hát... nyögtem erőtlenül, a tőlem telhető legnagyobb hangerővel, aztán belevájtam a késeimet a bossba.

// Leváltom Enhit és támadom Razoneket. Ha sikerül a képesség, akkor minden ötös és hatos után sebzek még 18-at az alapon felül //

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)
avatar
Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2226
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 21
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Márc. 26, 2015 4:39 pm

The member 'Mirika' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14657
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [19. boss] 2. próba

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.