Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Szomb. Márc. 07, 2015 7:54 pm

Valami furcsán festett a bokrok között. Furcsán festett a szó azon értelmében, hogy törzsi festésben lapult, meg sem próbálva elrejteni a pallost a hátán. Teljesen meg volt bizonyosodva róla, hogy a festés teszi a lopakodót, nem a skill. Pechjére azonban semmi nem akart elég közel merészkedni hozzá, csak a nyulak, akiket megölni nem volt szíve. Sosem értette, minek kell ennyire cukira tervezni egy-két mobot a JRPG-kben, így ugyanis szívtelen szörnyetegnek érezte magát akárhányszor leölt egyet a védtelen vadak közül.
Hiábavaló volt viszont minden erdőjáró tudása – Far Cry 3 – és lopakodó ismerete – Metal Gear – úgy tűnt semmilyen nagyobb dög nem akart jönni amit megölhetett volna, így egy nagyobb sóhaj keretében felpattant, lerázva magáról a bokrot – meg az időközben az ülepére telepedett nyulakat.
– Ez kib*szás! – Toporzékolt körbepillantva, hátha talál valakit akire ráfoghatja az egészet, de amit talált csak a hátráló mobok sokasága. – Mennyivel egyszerűbb lenne shotival pitsán durrantani a vaddisznót, meg a szarvast. De nem. Nekem kúszni mászni kell, mert ez a nyomorult játék nem ad távolsági fegyvert! – Itt lekapta a hátáról a pallost. – Már no offense, de nem tudnál lángszóróvá változni? Vagy valamivé amivel lőni is lehet? – Csak üres tekintetet kapott vissza a pengétől, így mélyet sóhajtva eltette. – Hagyjuk.
Elindult tehát az erdő mélyén, guggolva – mert hogy máshogy kellene lopakodni egy játékban, ha nem így? Az, hogy a kard közben mindenen fennakadt nem lehet az ő hibája. Hülyeség, hogy lopakodás közben a kard bele tud valamibe akadni. Annyival megbonyolítja a dolgokat, hogy az nem igaz.
Végre aztán kiszúrt valamit a távolban, úgyhogy ismét hasra vágódott, nehogy észrevegye a vad. Egy aprócska rózsaszínes derengés kukucskált ki a fák közül, némi barnával megfűszerezve, tehát biztosan mob. Végre valami amit levadászhat. Annyira régóta próbálkozik ezzel, hogy már elfelejtette számolni is. Halkan feltérdelt, majd kitámasztva a lábaival előre ugrott, hogy legyorsulhassa a prédát, mielőtt az elfut.
Nagy csattanás közepette vette elő a pengéjét, és a feje fölött forgatva vigyorgott.
– Hola hermano! Did I ever tell you the definition of insanity? Oh Come on! – Kiabált fel belőle az amerikai akcentus, mikor realizálta. Akit ő az imént lezerített nem mob volt. Játékos.
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Asuka on Vas. Márc. 08, 2015 10:33 am

Utálom az ilyen grindolós teljesítményeket... De sajnos muszáj. >.> Már rengeteg, tényleg rengeteg jelvényt sikerült összeszednem, még ha a többségét hamar be is váltom, mindemellett pedig nagyon, de nagyon sok vadat is el tudtam kapni. De még mindig tele vagyok grindolós teljesítményekkel... Kapj el öt kacsát. Kapj el öt rókát... meg ilyenek. Nem beszélve az olyanokról, mint a csirke nyolcas... még mindig hiányzik a fele. -.-
Nem túl lelkesen használom ki a szabadidőmet, hogy némi növénykeresés mellett levadászgassak pár cukiságot. >.> Muszáj így tennem, hiszen eszméletlenül idegesítő ám, hogy nincs meg semmi száz százalékra. Sad Maga a gondolat pedig frusztrál. Így aztán, full harci díszbe felszerelkezve, magassarkúval kitipegek az erdőbe, s bármerre is járok, mindenhol az állatokat keresem. Jól is haladok velük. Hiszen alig egy óra vadászás után sikerül megszereznem a Menyét Vadász jelvényt, sőt, még egy hiúzt is megpillantok! *-* Szóval elég jól áll a rátám, amikor egyszer csak... egyszer csak valami nekem vetül. o.o
Szóval, az a valami lesből támadott, aztán pedig egy gigászi pallossal nyirbálta meg páncélom csekély százalékát. Azért el kell ismernem, tehetség kell ahhoz, hogy valaki pallossal lopakodjon, de azért ne már, most komolyan? Pedig semmi rosszat nem tettem... Becsszó, tényleg. Sad
- Már megint egy külföldi! Nem értem, miért engedtek be ennyi bevándorlót... Főleg, ha a nyelvünket sem beszélitek. >.> - biztosan ettől színeződött el az indikátora is. Nem értett semmit Kayaba beszédéből, aztán pedig játékosokra vadászgatott tudatlanul az erdőkben. Hahaha, én túl nagy falat vagyok neki a sebzéséből ítélve! *>*
- Ráadásul letört a körmöm! TT________TT Nézd, mit tettél, nézd! Sad - dugom az orra alá a tegnap még oly nagy gonddal tökéletesített manikűrömet. A játékban eddig még soha sem tört le a körmöm. Soha. Most azonban... Most megtörtént, amit eddig elképzelni sem bírtam. Lehet, többé nem kéne a műkörömmel bajlódnom, még ha egészen pici is volt az. Ahogyan az orra alá nyomom a gyönyörű, aprólékos mintás, ám megrepedt körmömet, az elpixeleződik. Így azon az ujjamon csak a nyers, valódi köröm mutatkozik meg.
- Ezért... ezért ki kell fizetned! Százötven arany lesz! ˇ^ˇ - ennyit kérek ugyanis másoktól a manikűrre. Meg magamnak is annyit fizetek. Nem mintha annak volna értelme.
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Kedd. Márc. 10, 2015 1:26 am

Játékos. Méghozzá, ahogy elnézte azok közül sem a leggyengébb. Alig nyírta meg egy kevéske páncélját csupán, s azt is mintha hetekbe telt volna kiviteleznie, annyira nem akart lesüllyedni. Hamar feladta, majd legurult oldalra a nő hasáról, elterülve a fűben és az aljnövényzetben. Mély sóhajok törtek fel belőle – egyszer a helyzet idiótasága miatt, másrészről a válaszért amit kapott. És akkor őt nézik itt hülyének, mikor a csaj se angolul, se spanyolul nem beszél? Két szó fordult meg a fejében: Édes istenem. Ezen felül azonban valószínűleg a levegő is megfordulhatott ott, mert kezdett magához térni a szituáció okozta csalódottságból. Minden baj elérte, hiszen nem lehetett Aincrad leghentesebb badass fenegyereke, ha még egy ilyen törékeny liba is kibírja minden csapását. Fejlődni kell, nem is keveset – miközben sűrűn megbánja, hogy nem eleve harcossal indult. Persze ki gondolhatta volna, hogy a harcművész annyit sem ér, mint egy másfél órás techno mix, az állatidomár ellaposodik. Még talán a kardforgató vagy az árnyharcos szerep állt neki a legjobban, de nem tehetett róla, hogy egyszerűen kényelmetlenül érezte magát a hajszálvékony bökőkkel. Mintha kiskanállal próbálna fát vágni.
Egyszóval fejlődésnek kell indulnia, amit mi segíthetne elő, mint a vadászat? Vad azonban sosem ugrott az orra elé, csak körmök. Az agyán átviharzottak a mondatok, s kissé azért szimpátiát érzett a nővel. Ismerte az érzést, mikor egy hosszú manikűr után, gyakorlatilag órák leforgása alatt letörik a körme.
Kifordította tehát a zsebeit, hogy jelezze – egy lyukas garas nem sok, annyi nem volt nála.
– Bocsi fagylaltkelyhem, de momentán nincs nálam zseton. – Vont vállat, majd megragadta a szeme előtt kalimpáló ujjakat. – Azta! Ezt tényleg szétcsaptam. Hát sorry, de ez van, ha az ember belebolondul a fűben kúszásba. Elfelejtkezik a civilizációról.
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Asuka on Kedd. Márc. 10, 2015 5:07 pm

Csúnya dolog szánt szándékkal tönkretenni a másik manikűrjét. Sad Hát normális ez? Persze, hogy nem! >.< Aztán pedig van pofája a zsebeit kifordítani, hogy bebizonyítsa, nincs pénze... Jó, jó, tudom, hogy szőke, vagyis rózsaszín vagyok, de akkor is. Ennyire azért nem vagyok bolond. >.>
- Próbáld meg az inventorydból. Biztos van nálad valamennyi. Surprised - súgok neki, hogy talán nem ám a zsebeiben kéne keresnie az aranyat. Lehet, még nem ismerte ki a rendszert igazán, ha azt hiszi, ez a megoldás.
- De miért kúsztál a fűben? Surprised Nem félsz, hogy összekoszolod a ruhádat? Butaság a fűben kúszni, ha járhatsz is rajta. Sőt! Tudod, vannak itt utak meg ösvények is, ha gondolod... - szegény, biztos eltévedt. Nem csak a saját menüjében, ha a pénzét sem találja, de még itt, Aincradban is. Pedig mára már mindenki betéve tudja az összes kis utat az első szinten, meg hogy mi merre, melyik település, vagy éppen katakomba felé vezet.
- Tudom már! Biztos beverted a fejed! Surprised Azért a zsebedben keresed a pénzedet... meg ilyenek. De ne aggódj. Ismerek egy jó orvost. ^^ Vagyis potikészítőt. Biztosan csinál neked is mini potit. Még én tanítottam ki, ugye, szóval biztos jó munkát végez. Pillanatokon belül kibolondít a fűben kúszástól! *.* Na jó, azért ő sem teljesen százas. Százas... nem. Még mindig százötven arany. Kérem ide, a kezembe, amiért tönkretetted a körmömet. Lécci. ^^ - nyújtom felé a kezemet, hogy most már azért ideje lenne odaadnia azt, ami jár nekem. Lóg nekem ennyivel, hiszen tényleg csúnya dolog letörni a másik körmét, aztán nem segíteni neki. Ez a minimum, amit ma megtehet értem. ^^
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Kedd. Márc. 10, 2015 5:59 pm

Akkorát csattant a homlokán a tenyere, hogy lehet a Kezdetek városában is meghallották. Sokat el tudott képzelni a mai napjáról, de azt nem, hogy amilyen sok együttérzést mutatott a körömbaj iránt, még komplett hülyének is nézik. A tenyerébe temette az arcát, de nem ült fel egyelőre. Félt, hogyha olyan magasságba megy, ahonnan a példa-préda levegőt kap, még ő is meghibban.
– Minek nézel te engem? Ne válaszolj! Nem akarom tudni. – Csak az ujjai közt hagyott réseken szűrődött be némi fény az agyába. Kicsit ettől úgy érezte magát, mint a fölötte térdelő nőszemély, és baromira reménykedett benne, hogy szót tud majd vele érteni, mert momentán nem úgy tűnik, hogy itt érdemben értelmes társalgást fog folytatni. Ilyenkor hiányzott neki az orvosok társasága. Morbidok voltak a szerencsétlenek, de legalább szót lehetett velük érteni. – Nincs egy megveszekedett buznyákom se. A fűben sem azért kúsztam, mert nekem az olyan hajj-de-jó, hanem mert vadásznék, hogy legyen némi eladnivaló cumóm. – Na persze nem fenyegette az éhhalál, mégis valahogy úgy volt vele, hogy az otthoni széfben felhalmozott pénzhegyet inkább nem érinti. Jelenleg ott tartott, hogy előbb megy ki az utcák sarkára bájárusnak, minthogy hozzányúljon a pénzhez. – Szóval gondolhatod, hogy semmi pénzem nincs, ha itt játszom a Vaas Montenegro-t a vadonban. A körmödet pedig sajnálom, tényleg, de nem tudom kifizetni. Esetleg befesteni, ha van még nálam lakk. – Hasra fordult, majd felhomorított, hogy kitakarja a menüjét miközben nyomkod. Nem volt hülye, észrevette a vörös indikátort, és esze ágában sem volt megmutatni neonfényben, hogy egyes szintű. Hogyisne, hogy itt a jumbi-bumbiban leüssék bunkóval, berángassák a bokorba, megerőszakítsák és aztán megegyék a húsát. Kórboncnok volt, flörtölt már éppen eleget a halállal. – Nincs lakkom kéznél. Ha eljössz velem haza, kifestem a körmödet.
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Asuka on Kedd. Márc. 10, 2015 6:36 pm

Hogy mégis minek is nézem őt? Már válaszra nyílik a szám, hogy kibökjem, mikor csendre int. >.>
- Nem ér... akkor most akarod tudni, vagy sem? >.> - durcásan összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, miközben beszélek. Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy fogjam be... Mert úgy sem vagyok rá képes. Ha én beszélni akarok, akkor beszélek, és kész. T.T
- Áááá, szóval te is jelvényekre hajtasz! *.* Hát nem tudom, az első szinten főleg vaddisznókból van sok... de azok bármelyik pillanatban kiugorhatnak eléd a bokorból. Deeee... esetleg segíthetek neked. *.* Meg ajánlom a kúti halászatot... meglepően sokat ad. Surprised - mostanság többet járok szafarizni, mint harcolni, ami meglátszik. Nem bírom ki, hogy ne gyűjtögessem a jelvényeket, főleg, mert adnak is valamit. Szóval megéri csinálni. Bár hogy ebből megélni... hát nem semmi ez a Nia. Nagyon hardcore lehet, ha a vadászatból akarja eltartani a sao-s önmagát. Surprised Azért ez tényleg nem semmi.
- Hát jó... most az egyszer elengedem... amúgy is, jóban vagyok a műkörmösömmel. Mivelhogy én vagyok. De... de akkor tényleg kifested nekem? *.* És akkor én is kifestem a te körmeidet! *.* Legyünk barátok, és fessük ki egymás körmét! *___* Hol laksz, merre laksz? Hozzak én is lakkokat? Lábujjszétválasztót, polírozót, alaplakkot, fedőlakkot? Van mindenem. >.< - már úúúúúúgy unom, hogy mindig magamnak csinálom a körmeimet... Sad De jó lesz, ha végre más csinálja meg nekem! *.* Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Szóval hát megvannak ám a hátrányai is annak, ha te vagy az egyetlen egy manikűrös az egész világban. Meg kozmetikus... és gyakorlatilag minden más, ha a szépségiparhoz köthető a neved.
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Kedd. Márc. 10, 2015 7:45 pm

Ahogy megindult a szóhullám az agya felé, érezte a veszélyt. Vihar közelít, és neki lyukas a csónakja. Na persze mit foglalkozna vele, mikor nem tud úszni ugyebár. Egyszóval értelemszerűbbnek látta, ha úgy dönt csukafejest dob a tengerbe, és inkább elsüllyed. Egyrészről szintben lefele, hogy karcolja a felső határát ennek az amúgy értelmesnek tűnő sötétszőke IQ szintjének. Másrészről szégyenében el, mikor ráeszmélt, hogy a sokadik ilyen arccal fut össze a játékban, és ő ezek miatt inkább otthagyta a halottas házat. Pedig milyen jó kis hullák voltak azok. Nem pixeleződtek, nem pofáztak, nem játszották az idiótát. Feküdtek szépen, és hagyták hogy dolgozzon. Kiábrándító volt mikor belegondolt.
– Hát pokemon ez a játék fagylaltkelyhem, hogy jelvényt gyűjtsek? 11 éves kissrácnak nézek ki? Nem jelvényekre megyek. Loot-ra. – Mikor értetlen fejet kapott viszonzásul folytatta. – Loot. Drop. Cucc. Stuff. Eladható itemek. Botín. Olyan amit, ha lepasszolok NJK-knak adnak érte aranyat. – Sorolta végig, szinte már hadarva, majd felállt, hogy kezet nyújthasson a lánynak. – Batari. És Tolbanától nem messze lakok. – Ha elfogadták a kezét felsegítette a rózsaszín csipogót, majd megpörgette az ujja hegyén a pallost. – Otthon biztos van lakkom. Azokra csesztem el az utolsó pénzem is. – Persze ez egyáltalán nem igaz, hiszen az utolsó aranyát súlyemelésre lőtte az ég felé, amiről egyelőre úgy tűnt a kútba is dobálhatta volna, ugyan ott tartana. Az viszont még mindig nem fért a fejébe, hogy miért nem akarja az igazat a stealth. Mármint, nem lenne olyan nehéz beprogramozni, hogy lehessen rendesen lopakodni, nem igaz? Persze lopakodás jártasság nélkül, mert az ilyesmi olyan pénzlehúzásnak tűnt, hogy az valami hihetetlen. Alig lehet valamit felvenni, és 100 aranyat elvisz csak az első szint. Hát csoda így, ha éhen döglik a játékos? Persze Kyo pénzéből lehetne kaját venni, de az a ház csinosítására kell. Ha tudná a halott ágybetét, hogy minő nemes célokra veri ő el a nehezen összekuporgatott pénzét, biztosan büszke lenne magára.
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Asuka on Kedd. Márc. 10, 2015 9:31 pm

Kigülledt szemekkel hallgatom végig mindazt, amit mond. És aztaaaa.... Főleg pénzkereseti metódusa az, ami felkelti az érdeklődésemet, finoman szólva, sőt, mi több, teljesen ledöbbent, és szavak nélkül hagy. Azt értem, hogy miért profit a jelvényeket mindenféle dologra, például jelvényre beváltani, de ez a lány konkrétan orvvadász. o.o Nem csodálom, hogy nincs nála kéznél százötven arany, csak úgy, ha tényleg ebből tartja fenn magát. Így azt is megértem, hogy teljesen csóró lesz, mert vesz egy üveg körömlakkot. Valószínű, azt is tőlem, mert más nem árul itt ilyeneket, igaz, nem ismerem az arcát.
- Te a vadak húsát adod el? O.O - valószínűleg így van. Az is lehet, hogy igazából ő egy zseniális vadász, aki a ritka mobokat is seperc alatt elkapja, meg csak úgy teremnek neki. Aztán pedig szépen fogja magát, és eladja mindet. A sima mobok húsa nem sokat ér, na de a ritkák, abból tényleg hiány van a piacon. Emlékszem, Shuu is kis híján szívszédülést kapott, amikor vissza akartam engedni az iszapfalót a vízbe. Nem tudtam, hogy ritka, csak azt, hogy ritka ronda.
- Mi az a pokemon? O.O Az valami fagyi? Én szeretem a fagyit! *-* Főleg kehelyből... sok csokiöntettel. Hűűűű... tudod mit? Csináljunk egy olyan izét... tudod, fogadás! Fogadjunk egy fagylalt kehelyben, hogy... hát nem tudom, miben. Pedig jó ötletnek tűnt. Sad - csak ne vadászatot mondjon, mert akkor tuti alázni fog. Sad Mindenesetre egy módszert máris megtanultam tőle. A fűben kúszást. Ha ő azt mondja, az hatékony, akkor az igenis, biztosan így van! >.< Tuti max felett van a vadászat jártassága, ebben teljesen biztos vagyok.
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Hétf. Márc. 30, 2015 10:42 pm

Kezdett azon filozofálni, hogy papírba csomagolja a csipogó rózsaszín sötétszőkét és istenbizony elszívja. Ha már csak a kérdései is nagyobbat ütöttek, mint a kubai Juhana, akkor mi lesz, ha rá is gyújt? Nem tudta eldönteni, hogy mit tolhat a csaj, de ilyet ő is akar érezni. Sajnos a filozofálás azonban nem segített, ugyanis a kíváncsi cserfes mindjárt rohamot indított az ép elméje ellen, s mindjárt az első kérdőjel végeztével úgy nézett ki, mint a molylepke a neontáblán. Kénytelen volt végigtekinteni magán, hogy felmérje, tényleg úgy néz- e ki, mint a nagy vadász – s arra jutott: úgy. Egy kalap a fejére, egy puska a hátára, meg egy ostor a kezébe, és senki nem kérdőjelezte volna meg, hogy ő Indiana Jones és a krokodil dundi szerelemgyereke.
– A húsát, a fogát, a karmait. – Sorolta, mint aki csak a reggeli teája mellett ecseteli az esti berúgás kellékeit. – Van aminek a bőrét vagy a páncélját. A vérlégynek a fullánkját, a mocsári ráknak az ollóját, meg a kenderét, a varázslónak pedig a sütiét. Amit egy vadról le lehet nyerni, azt én már lefejtettem fagylaltkelyhem. – Kacsintott oda, majd eltette a nagy vadászfegyvert. – Fogadjunk, hogy ha te lennél a vad, elkapnálak. – Jó játékot talált magának mára. Ha tényleg olyan szőke a csipogó, akkor előbb utóbb lefejti a páncélját, meg a hpcsíkot a feje fölül, és megvan a jövőhavi betevő. Ha nem, akkor szerez egy barátot, és kifesti a körmét. Ő mindenképpen kaszál az ügyön. – Te elbújsz, én pedig utánad indulok, és vadászok. Ha elkaplak nem kell kicsengetnem a százötven aranyat. Sino. Ha kifogsz rajtam, akkor kapsz törzsi festést az arcodra, meg körömfestést a karmaidra. Sőt, koronát is csinálok a természet ajándékaiból. – Ez persze annyit tett, hogy mindenféle gallyakat és leveleket fog a fagyikehely kobakjára aggatni. – Milyen vad akarsz lenni?
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Asuka on Pént. Máj. 01, 2015 11:12 am

Kapok koronát a természet ajándékaiból? *.* Hűha... akkor nem csak kiváló vadász, de remek kertész is lehet! Surprised *.* Akarom azt a virágkoszorút a fejemre, hiszen biztosan nagyon jól állna nekem. És így pedig tündérke leszek! **-** Mindig is ez volt a vágyam. Igazi tündérré válni. Meg pillangóvá. Meg kismadárrá. Meg Barbie babává. De ez, ez a legjobb lesz. Pillangószárnyú tündér Barbie leszek. *.* Aki olyan szépen csicsereg, mint a kismadarak. :3
- Nem is tudtam, hogy ennyi mindent lehet lefejteni róluk... Surprised Mármint, egyszer összefogtam egy csomó vadat, és finom pörköltet csináltam belőlük, de aztán sajnos belekerült némi olyan gomba is, aminek nem kellett volna. - sóhaj az ég felé. Az emléke még mindig nem múlt el, és hát, egyáltalán nem volt egyszerű a dolog. Ki gondolta volna, hogy léteznek tudatmódosító szerek a világban? Azóta valamiért sokkal könnyebb az életem. >.>
- Deeee, én barbi tündér vagyok! Azokat nem lehet csak úgy elkapni! >.> Szóval.. csukd be a szemed, és számolj el egészen a Neonig, és utána keress meg. Úgy se fog menni, bibibí. Razz - magyarán mire tízig elszámol, én addigra eltűntem. Lopakodásom persze nincs, de így se kell nekem teleport kristály, hogy jól elrejtőzhessek. Ki is szemelem magamnak a legmagasabb fát, aminek a sűrű ágai közt tökéletesen elbújhatok. Na persze, előbb még meg kéne várnom, mit szól hozzá.
- Naaaa! *-* Akkor lehetek pillangótündérbarbi? *-* És tényleg csinálsz nekem virágkoronát? *-* Úúú... És ha nyersz, akkor nem kell kifizetned a 150 aranyat. ^^ - kezet nyújtok neki, hogy részemről ez így teljesen okés. Még akkor is, ha elrontotta a körmeimet a buta játékával. Mert biztosan az ő hibája. >.>
avatar
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Pént. Máj. 01, 2015 12:05 pm

Esküdni mert volna, hogy a rózsaszín csipogógép lassan direkt játssza a hülyét. Abban a heteknek tűnő pár másodpercben, míg eljutott a tündér-barbie gondolatmenet végére, kb. egymillió agysejtje követett el rituális öngyilkosságot, s nem tudta őket ezért hibáztatni. Ha tehette volna, inkább megszökik ő maga is, minthogy még egy percig hallgatnia kelljen a fagyi kelyhet. Viszont a lehetőség, hogy a nagy vadászt előadva lemorzsolja a Pink Tankot, szert téve ezzel a pénzére, egyszerűen túl csábító volt. Képtelen volt ellenállni a hangnak a fejében: Ka-ching!
Tehát maradt, és egyre lejjebb siklott az agyi szintje, minden lélegzetvétellel. Nagyobb szüksége volt most erre, mint egy vaskos páncélra. Ha itt megölik, az nem fegyver által fog történni.
– Pillangó-tündér-barbie-t még úgysem fogtam sosem, szóval az ideális lesz. Huss-huss fagylaltkelyhem. Ha nem bújsz el, nem lesz móka a dolog. – Mosolygott oda – miközben belül a saját arcát kaparta tíz körömmel – s elfordult, hogy számoláshoz lásson. – Uno. Dos. Tres. – Kezdte hangosan – nem foglalkozva a neki nyújtott manccsal. Nia már játszani akart, nem pacsizni, így folytatta. – Quatro! – Innen egészen húszig számolt tovább, ekkor már hangtalanul, hogy fülelni tudjon – abban pedig nem volt a segítségére, ha a saját óbégatása töltötte meg az agyát. Ha pillangó is és tündér is, akkor biztos valami magaslatban fog elbújni, úgyhogy első dolga lesz a felfele skubizás. Ha az nem jön be, akkor a fák mögé, és a bokrokba kell bepillantani, hátha alapon. Minden bizonnyal Brody bácsi nem hazudott neki, mikor arra tanította, hogy késsel kell lekaszálni mindenkit aki két lábon mozog, úgyhogy ő is erre készül. Igaz az ő kése kicsit nagyobb, kicsit vaskosabb, de pont így szereti. Néha Darabolónak becézi az ő zenélő monstrumát. Ezúttal talán illendő lenne a Vaas nevet ráaggatni.
avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 78
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Klein on Vas. Júl. 05, 2015 1:07 pm

Ossu!

Inaktivitás miatt lezárom a párbajt, 15 xp és 50 arany a jutalmatok.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2928
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Dames of Anarchy: The Far Cry Experience.

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.