Erdei Tisztás

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Vas. Ápr. 17, 2016 8:11 pm

Elbűvöl. Talán ez a legjobb kifejezés. Elbűvöl Taka jelleme. Életvidám, kedves és optimista. Emellett pedig nem lázad. Bár ez az ő korában még nem is jellemző. Valójában nem tudom. A lázadó korszak számomra kimaradt, miután tolószékhez voltam kötve. Örültem, hogy a bácsikánk megszerezte nekünk a NerveGeart. De vajon áldás, vagy átok, hogy idebent lehetek? Újra járhatok, de a testem évről évre egyre jobban roncsolódik. Hiába állítja Shu, hogy több évtizedig is voltak kómában emberek - az ő agyuk nem dolgozott úgy, mint a miénk. Egy egész napos szellemi munka annyi energiát fogyaszt, mintha maratont futottunk volna. És vajon milyen állapotban lehetünk most? Nem is merek belegondolni.
- Igen, a karakter meghal. Az pedig bizonyított, hogy senki nem lépett be újra a játékba - pedig milyen jó is lenne! Bár remélhetném, hogy a bátyám megúszta élve. De mindez csak hazug remény. Ha nem lenne halálos a játék, akkor biztosan leszedték volna fejünkről. Így viszont... Ezt nem mondhattam el Takának. Nem akartam lerombolni az önbizalmát. - Akkor az anyukád nagyon pontos leírást adhatott, hogy kiben ne bízz - kacagtam. - Legyen. Nem tudom, hogy valójában meghalunk-e, ha itt nullázzák az életünk. De - mutattam a lábaimra. - ezek miatt én még szeretnék játszani. És jobb félni, mint megijedni, nem igaz?
Szóval bentről ismeri. És egy hónapja találkoztak. És ha jól értem, akkor most ő helyettesíti a szüleit. Tényleg rendes ez a Jason.
- Ha szeretnéd, majd én is felvehetlek a nyakamba. Persze csak ha nem bánod - mosolyogtam. Egy ilyen barát, mint Jason, igazi kincs. Taka nagyon szerencsés, hogy rátalált.
Viszont... Szerintem neki is szüksége volt a fiúra. Hiába tűnik úgy, mintha Jason gondoskodna Takáról, szerintem ez oda-vissza igaz. Az ember társas lény. És szerintem ezért is vállalta Jason, hogy apáskodik felette. Lassan tényleg elég lesz a pszichológiából.
- Mert változó is - mosolyogtam. - A negyedik szint egyáltalán nem így nézett ki. Régebben mindent a fű uralt - most a nagyját tenger borítja. Gondolom a tervezők újítani akartak és ezért történt ez - vontam vállat. - Eddig a koboldokon kívül semmi rossz dolog nem történt. - És ezt gondolom azóta látod így, mióta találkoztál vele, igaz? - kérdezem meg. A színek számomra is eltűntek, mikor Hachi eltűnt. De szerencsére túltettem magam rajta.
- NPC-kkel még nem próbáltad? Mármint a fogócskát. Én egyszer játszottam néhányukkal a harmadik szint mezején. Vicces volt - mosolyodom el (hányadszorra is?) az emlék hatására. Ez a játék teli van új és új dolgokkal. Egy folyamatosan bővülő, nagy világ.
És forgó. Tudom, hogy ő élvezte, de én... Nos, a szédülést leszámítva én is. És neki meg se kottyant! >< Hiába, a kisgyerekek lenyűgözőek.
Valami nyöszörgés tört fel a torkomból és gyengén biccentettem. Sosem szerettem a forgást. Akkor mégis miért mentem bele? Természetesen ez nem volt valódi kérdés. Jól tudtam, hogy miért vállaltam. És újra megtenném.
Az utolsó kérdésre már összeszedtem magam és felültem. Szememmel én is a felhők mozgását figyeltem.
- Sok barát? Hm, ezt nehéz meg mondani. Többen estek ki a kelleténél, ebben biztos vagyok - próbáltam mosolyogni, hogy elvegyem a mondanivaló élét. Judy, Licht, Lancer, Akatsuki, a napokban pedig Aidor is. Túl sokan, tényleg túl sokan. - Viszont sosem lesz elég, úgy gondolom - kacagtam. - Esetleg te is szeretnél az lenni? Mármint hivatalosan is - öltöttem ki a nyelvem és küldtem egy barát felkérést.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Taka on Hétf. Ápr. 18, 2016 4:39 pm

Egyetértésére egy hasonló biccentéssel reagáltam. Egy kicsit csendben maradtam, mire hangos következtetésre juthatott. Vágott az esze, mert a mami valóban sok mindenre megtanított. Mások igazán irigykedhetnek, hogyha még az sem tudhatják, nem szabad szóba állni ilyen gonosz külsejű alakokkal. Isten bácsinak meg jóságosnak kell lennie, ha egy olyan világot épített fel, ahol a hozzám hasonlónak lehetősége nyílik szabadon lövöldözni. Az emberek néha furcsák, amiért a részletekről megfeledkeznek.
- De, igaz. – értettem újból egyet, egy újabb bólintás kíséretében. – Minél tovább játszol, annál ügyesebb vagy. Rekordot döntesz meg minden.
Felvetésére őszintén rácsodálkoztam. Más maga magától nem ajánlotta fel – még Jason sem. Szép nézéssel, szempilla rebegtetéssel és édességemmel engeszteltem ki, hogy legalább egyszer vegyen fel és vigyen haza. Néha a fáradtságot is bekamuztam, de akkor mennyasszony pózban vitt vissza Tolbanába. Na jó, tényleg volt olyan, amikor tényleg kimerültem és akkor jól esett, ha a kezei között alhattam el. Mindig a jó puha, meleg ágyikómban ébredhettem és nem kellett aggódnom, hogy egy bokorban fogom meglátni a napfelkeltét.
- Nem bánom, de te se bánd meg! – öltöttem ki nyelvemet, pajkos mosolygás közepette. Nem ártott egy újabb olyasvalaki, aki gondoskodik rólam. Jó, nem szerettem, ha valaki más a papámnak gondolja magát, de ez a gondviselés tetszett. Néha kedvemre való volt, hogy vigyáztak rám. Azt hiszem, mindenkinek jól jönne egy ilyen barát – vagy testvér? Túlzás lenne azt mondanom, hogy Jast kezdtem akként kezelni? Ki tudja… igazából az számít, amit egymásért teszünk. Ő vigyáz rám, én meg kikészítem a kíváncsiskodásommal. Szerintem mindketten jól járunk azzal.
Rácsodálkoztam Matató tudálékosságára és a negyedik szint változékony arculatára.
- Vagy talán árvíz volt… vagy valaki nagyon kisírhatta a szemét… – Hozzá hasonlóan megpróbáltam hangosan gondolkodni. A tervezés oké, de játékon belül nem foghattuk arra, hogy Kajabálnak milyen tervei lehettek. A sírást elfogadhatónak találtam, mert a könnyek sós ízűek, akár csak a tenger. Tudom, hiszen már eleget bőgtem, amikor bevertem magamat vagy amikor balesetből a kinti yumi húrja hozzávágódott a kezemhez. Nem mindig vettem fel a mitsukagét, mert néha beleizzadtam és viszketett utána.
- Koboldok? Azok az ugróképtelen kenguruk fenyegetnek? – kérdeztem meglepődötten, a lény nevének hallatán. Ez az információ új volt. Senkire sem lehettek ártalmasak, még hozzám képest is pehelysúlyú kistáskák voltak. Most komolyan: Isten bácsi nevezhette volna erszénytelen erszényeseknek őket. Bármik lehettek, csak koboldok nem. Ahhoz túlságosan ügyetlenül bunyóznak.
A nem igazi embereket említve furcsállóan tekintettem rá, aztán unottan forgattam szememet.
- Ők nem igaziak. Ha barátkozok velük, csak fájni fog. – feleltem. – Tudom, hogy majd vissza fogok menni a szüleimhez és az a búcsú rossz lenne. Téged vagy Jasont mondjuk meg tudnám keresni, de ők el fognak tűnni. – keserűen kuncogtam. Nálam a legcsekélyebb fűződés is kinccsel ért fel. Mintha egy sikeres vadászatból tértem volna haza. Az NPC-k meg olyanok, mint az idomíthatatlan állatok: megbarátkozhatsz velük, de el kell őket engedni.
A kis gondolat visszatért hozzám, miután elterültem a fűben. Mi van, hogyha az igazi barátoktól is meg kell válni? Mi van, ha Jason a világ másik végén lakik? Hogyha véget ér a játék, azt fogja jelenteni, nem találkozhatok vele többet? Éreztem, hogy a fejben feltett kérdésekre a szívem gyorsabban kalimpált. Ha jól emlékeztem, ezt hívták a felnőttek kétségbeesésnek. Arra a hosszabb percre elkomorodtam, de Ato idejében kirángatott belőle. Ahogyan a felkérő ablak elém tárult, kezemmel szokottabbnál lassabban nyúltam az „elfogadás” gomb felé. Fejemet hátrébb billentettem, hogy ránézhessek. Nyájas, hálás mosollyal illettem meg, amiért kizökkentett a félperces keserűségemből.
- Köszi, Matató. – Szememet hosszabb időre lehunytam, aztán egy jó darabig az újdonsült barátomra néztem. Kíváncsi voltam, ő miben másabb Jasonnél.

Taka
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 123
Join date : 2016. Apr. 01.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
180/200  (180/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Csüt. Máj. 05, 2016 8:33 pm

Rekord döntögetés. Mikor is volt, hogy ilyen álmokat dédelgettem? Talán lassan egy éve? Magam sem tudom. Azóta már felhagytam velük és próbálom átadni magam a játék örömeinek. Hizen ezért jöttünk ide, nem? Hogy szórakozzunk. Sokan túl komolyan veszik ezt és elvesztik saját magukat a szintkergetések közepette. Ennek nem így kellene lennie...
Mindenesetre értettem mire gondolt Taka és biccentettem. Ha tovább játszol, akkor több trükköt ismersz meg a játékban, legyen ez szemét húzás, vagy játékossegítő információ.
- Nem hinném, hogy olyan nehéz lennél - viszonoztam a nyelvöltögetést. - Ha mégis, akkor majd cserélünk és te viszel engem. Megegyeztünk?
- Hm, a könnyekre még nem gondoltam... Egy könyv jut róla eszembe, amiben egy könnytó közepén helyezkedett el egy ezüstváros. És azért volt ezüstből, mert minden mást szétmart a könnytenger. Valamilyen történet volt a címe, de sajna már nem emlékszem rá - morfondíroztam. Mi volt a címe? Azt tudom, hogy jó sztorikat írt az írója... Mindegy. Ez legyen a legkisebb gondom.
A koboldokról alkotott képén elcsodálkoztam.
- Nem minden a kinézet. Erősek voltak és sok ember meg sem védte a szinteket. Az ötös szinten négyen, vagy öten voltunk. És csúfos kudarcot vallottunk... - Miért? Miért jutottak be azok az íjászok? Ha ők nincsenek, akkor sikerül a tervünk. - De szerencsére az első szintet megvédték. A Sayonara kitett magáért - mondom, bár ki nem állhatom őket. Nagyon rejtélyesen viselkednek és ezzel még kiválthatják mások ellenszenvét. Vajon róluk hallott már Taka, vagy ez is elkerülte őt?
- Ki tudja - feleltem. - Lehet, hogy a játék látogatható marad, miután kivittük, és akkor visszatérhetünk. Én örülnék neki. Sokkal könnyebb lenne veletek találkoznom - mosolyogtam rá. Vajon mennyi ideig tartana, amíg kerekesszékkel eljutok hozzájuk? Talán nem sok. De ha a tengerentúlon laknak? Akkor inkább a játék.
Ahogy észrevettem, feldobtam a barátfelkérésemmel. Így legalább mindig kukkolhatom, hogy merre is jár éppen. hentai ... Nem, nem fogom. Az még tőlem is furcsa lenne, ami nagy szó.
- Ma-matató? - csodálkoztam. Mégis honnan jutott eszébe ez a név? Sóhajtottam. Valamiért nem lepett meg jobban a kelleténél. - És akkor most én is adjak neked egy becenevet? Mit szólnál mondjuk a Fogóhoz? Azt hiszem, illene hozzád - paskoltam meg a vállát. Ha észbe kapott, akkor pedig próbáltam a lehető leggyorsabban kereket oldani és a kút felé vettem az irányt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen gyorsan ér utol.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Taka on Hétf. Máj. 09, 2016 2:16 pm

Elvigyorodtam a felvetésére ugyan, de a világért nem mentem volna bele. A nagyobbnak az a dolga, hogy a kisebbet a nyakába vegye, a kisebbnek meg az, hogy a nagyobbat fárassza.
- Hááát~… majd meglátjuk! – feleltem alkujára egy vidám mosollyal, miközben jókedvűen viháncoltam.
A könyvet ismertem, a mami sokszor olvasott fel belőle. Olyan volt, mintha a világ összes meséjét egybe gyűjtötték volna. Nem untatott, ahányszor hallottam, mindig csillogó szemekkel, áhítatos sóhajtásokkal figyeltem rá, hogy még a legapróbb részletekről se maradhassak le.
- Óh, óh! – Emeltem fel kezemet, mint amikor a tanár kérdésére tudtam a választ, s mindenképpen én akartam mondani, hogy a végén meg legyek dicsérve. – Az a Végtelen történet, a kedvenc mesém! És amik Szumurut könnyezték, azok az aharárik. Miattuk volt olyan szép Ezüstváros. – Büszkélkedtem a tudásommal, amiért ilyen jól emlékeztem a történetre. Meg amúgy is, a meséket a kisebbeknek jobban kellett ismerniük, mint a nagyobbaknak.
Gondolatban rácsodálkoztam a történésekre, a koboldok megszállására. Életemben nem hallottam arról, hogy ilyesmi megeshetett a szintekkel. Szóval amit Matató mondott, az azt jelentette, egy darabig nem nézhetem meg őket, mert az ugróképtelen kenguruk mindent kisajátítottak maguknak.
- Ez igazságtalanság! – morfondíroztam, keresztbe öltött karokkal. – Majd én jól odamegyek és bokán rugdosom őket, ha az kell ahhoz, hogy elhúzzanak. Én is szeretném látni, mi van ott. – Az említett névre kérdően vontam fel szemöldökömet. – Sayonara? Mi az? – Azt leszámítva, hogy viszontlátásra. Nem tetszett, ha lehetek őszinte. Nem vezetett jóra, ha valami vagy valaki ilyesminek hívta magát. Reméltem, ettől függetlenül Ato megmagyarázza, mi vagy ki lehetett az a bizonyos Sayonara.
Feleletére kicsit elszomorodtam. Tudtam, mire célzott a lábaival kapcsolatosan, és én még a barátok hiányára panaszkodtam. Talán egy kis bűntudatot éreztem az ölelésnyi méretű együttérzés mellett. Nálam meg ugye az ölelésnyi méret az akkora volt, mint egy óriás. Reméltem, nem bántottam meg semmivel sem, mert nem érdemelte meg. Végül is ő szedett ki a kútból és nem fordítva.
- Lehet… – motyogtam. – Engem nem zavarna… ha másnak úgy jobb. – Kedvesen, de szomorúan ráhunyorítottam.
Úgy tűnt, sikerült meglepnem a becenevével. Akit – még ha csak távolról is ismerem – bírok, azt elneveztem valaminek. Ha meg említettem, a felnőtteket általában nem zavarta az új elnevezésük. Biztos azért, mert egy gyereknek nem lehetett „nemmel” felelni. Micsoda hatalommal járt a töpszliség, azt a mindenit! A csodálkozására elrötyögtem magamat, aztán a célzatára ugyanolyan meglepődéssel feleltem. Egy darabig pislogtam, mire leeshetett volna, mit is akart, aztán kihívó vigyor szelte át arcomat. Rögvest felpattantam és magasba emelt karokkal rohantam utána.
- Ez nem ér, neked hosszabbak a lábaid! Várj meg! – Nem irigységből vagy mérgességből, hanem felhőtlen vidámságból kiáltottam utána. Bírtam a játszadozást, még ha nem is nyertem. Azt hiszem, ez egy kicsit ritka volt nálunk, gyerekeknél. Mindenki győzni akartam, nekem meg bőven elég volt a játék örömét átéreznem. Lehet azért, mert kevesekkel tudtam csak mókázni, nem tudom. Nem is számított, főleg futkorászás közben. A fene vinné el, Matató biztosan a gyorsaságára épített!

Taka
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 123
Join date : 2016. Apr. 01.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
180/200  (180/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Yue on Vas. Máj. 29, 2016 9:40 pm

                             //Miu//


Mindig korán felkelek 07:00-kor, pedig szívem szerint aludnék 9-10-ig, de nem lustulhatok el, meg Yua így is unatkozik miközben alszok, szóval Ő sem hagyja. Nem lehet könnyű Yua-nak. Egyrészt én egy magatehetetlen lány vagyok aki már rég meghalt volna ha Ő nincs, másrészt Yua a szöges ellentétem, ha tehetné, akkor valószínűleg világgá menne harcolni, én meg inkább itthon ülök, nyugis élettel, már ahogy.
Visszatérve a témához. Felkelés után szépítkezés, ami annyiból áll, hogy arcmosás, fogmosás és fésülködés. Reggelizni nem nagyon szoktam, ezért mindig teszek egy kellemes sétát a környéken, kis reggeli mozgás.
-Hé, Szívi! Gyere má' ide, segíthetné' nekünk!
-Y-Yua... kérlek!
~Nem kell félned.
-Süket vagy?! He?!
-Ha ennyire kanosak vagytok akkor egymás seggébe dugom a fejetek ha nem hagyjátok békén Yue-t!
Yua mindig komoly és félelmetes tekintettel mondta meg a magáét a kellemetlenkedő alakoknak, akik ezután rendszerint mindig sietve menekülnek el.
-Korán kezdték az ivást. Barmok.
~Mint mindig, most is köszönöm, Yua.
-Mint mindig, most is szívesen! Wink
Beszélgetéseink gyakran úgy tűnnek mintha megbolondulnék mert Yua olykor nem a fejemben, vagy fejünkben, kommunikál hanem a levegőbe.
-Csere.
Újra én voltam, Yue "kint".
~Szerinted mit csináljunk ma? Küldetésre nem szeretnék menni, esetleg holnap, vagy azután...
~Ahogy szeretnéd, de küldetésre biztos megyünk valamikor, te fogsz választani, és ha nem akkor nem. Kérdésedre a válasz: esetleg Erdei Tisztás? Szereted a nyugodt helyeket, és ilyen korán nem hinném, hogy bárki is ott lenne.
~Ha tényleg így van és nincsenek ott emberek, akkor menjünk.
Teleportálással gyorsan odaértünk, még csak 07:20 volt.  Nem a falak voltak amik igazán tetszettek, hanem a mély kút. nem tudom milyen mély, de nem szívesen esnék bele.
Leültem és háttal a kútnak támaszkodtam és csak hallgattam a madarak reggeli muzsikáját.

Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 357
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 16
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
380/1500  (380/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Hétf. Máj. 30, 2016 8:53 pm

Taka

Azt hiszem, most kedveltem meg igazán Takát, mikor a könyvről mesélt. Szóval ő is olvasta és neki is tetszett! Bár nem tudom, hogy ezt mennyire kéne jókedvűen fogadnom, hiszen van köztünk némi korkülönbség... De talán éppen ez a legjobb Michael Ende műveiben: bárki olvashatja őket.
- Így van! Bár én már ilyen tisztán nem emlékeztem a részletekre - vakartam mentegetőzve a fejemet. Még a Sofie Világából sem maradt meg minden, pedig azt a napokban olvastam, olvasom. - És még kitől olvastál? Tolkien? Rothfuss? Őket is ismered? - kérdeztem lelkesen. Végre valaki, akivel lehet beszélgetni a nyugati fantasy műfajról! Nem mintha problémám lenne Murakamival, vagy Yaszutakával. De engem vonz az egzotikus nyugat. Az idegen kultúra, a középkor állati vadsága... Khm-khm, szóval sok dolog.
- Azért ez nem ilyen egyszerű. Nem csak a kinézet fontos. Nekem van egy veled egykorú lány ismerősöm. És ő is a legerősebbek között van - Shu. Néha tényleg meglepődöm hogyan vihette idáig.
Vajon meglepődjek, hogy a Sayonarát sem ismeri? Nem lenne túl klisés? A végén még ő is rosszul érzi magát miatta... Ezért egyszerűen, mosolyogva elmagyaráztam neki.
- A Sayonara egy eléggé erős céh, akikről csak nemrég szerzett mindenki tudomást. A játékosaik mind toplistásak lehetnének, ha ugyan lenne ilyen. Jól szervezettek és a titkaikat  megtartják maguknak. Hogy jók vagy rosszak... Ezt senki se tudná megmondani - rejtély és jól szervezett erő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi állhat a hátterükben. Mert biztos, hogy nem csak a vakszerencse.
- Na, ne legyél ilyen búval bélelt! Az élet szép és nincs hely benne szomorúságnak. Csak az emberek olyan buták, hogy be akarják csempészni. Pedig a nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett nap - ezt is egy könyvben olvastam.  - Még elég sokáig idebent vesztegelünk, szóval lesz elég időnk jól érezni magunkat. És ha kijutunk, akkor majd meglátogatlak titeket is. Sőt, talán látogatni se kell! Lehet, hogy egy iskolába fogunk járni. Még bármi elképzelhető - borzoltam össze megint a haját, mert... jó érzés volt. Élveztem.
Hasonlóképp a fogócskát is. Persze tisztában voltam azzal, hogy ő kisebb szintű, ezért lassítottam és sokszor a valódi gyorsaságomnak ha a negyedét használtam. Sőt, még azt is engedtem, hogy sarokba szorítson és én legyek fogó. Egy pillanatnyi gyerekkor - kívülről ennek tűnt. De számomra más volt. Ez a pillanat jelentett mindent - még ha kis időre is.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Taka on Kedd. Máj. 31, 2016 12:27 pm

A helyeselése olyasmivel felelt meg, mint Jason vagy a papi buksi simogatása. Az „így van” meg a „helyes a válasz” általában nagyon jól tudott esni. Nem rontottam el semmit, éppen ellenkezőleg. Felfrissítettem a nálamnál idősebb fiú memóriáját, ami jó volt. Kérdésén egy darabig eltöprengtem, aztán karjaimat széttárva válaszoltam rá:
- Tolkientől „A babó”-t szeretem a legjobban. R-Rothfusst… – Nehezen birkóztam meg a névvel. – Szóval őtőle a papám szokott olvasni. Nagyon szereti a „Szél neve”-t. – Emlékét említve felidéződtek fejemben azok a kellemes esti órák, amikor egy hosszú, fárasztó nap után a papa leheveredett és olvasgatott. Őszintén szólva engem nem kifejezetten érdekelt, kicsit uncsi volt. Biztosan azért, mert a papi felnőtt, én meg gyerek vagyok. Minden esetre a kellemes emlékkép láttára vagy gondolatára a nosztalgiától átszellemült mosoly jelent meg mimikámon.
Az ismerősének hallatán komolyan elgondolkodtam. Szememet szemérmesen lesütöttem, kezemet – ökölbe szorítva – csípőre tettem.
- Hát én nem is tudom. – vallottam be. – Annak örülök, hogy erős meg minden, de jobb, ha vigyáz, nehogy a fejébe szálljon. Na de várjunk… – Ajkam szélén cserfes mosoly ívelt felfelé. – Egyidős? Talán rám van írva, hány éves vagyok? – Öltöttem játékosan nyelvet Matatóra. A csintalankodás ellenére jó lett volna tudni, mennyinek tippelt. Megkönnyítené a dolgomat, mennyire néznek gyereknek vagy éretlennek. Persze ezzel nem volt gond, fiatal vagyok. Engem aztán nem érdekel, ha annak is néznek, ami egyébként tökre igaz. Majd meglátják, mekkorára fogok nőni és akkor merjenek töpszlinek hívni! Csak… a kamaszok átkos sorsa maradhatna ki az életemből. Jó sok mindentől meg lennék kímélve.
Kielégítő válaszára értően bólintottam. Már értettem, miért hívták viszlátnak a céhet. Aki annyira bivalyerős, az bárkitől elköszönhetett – mármint olyan értelemben. Ettől fogva miért ne gondolhatnám azt, hogy gonoszak? Ato hangos elmélkedésére tanácstalanul ráncoltam szemöldökömet, jobb mutatóujjamat ajkamra biggyesztve, halkan hümmögtem. Világos volt meg minden, de ez olyan dolog, amin még inkább töprengeni kellett. Ezért is hagytam, hogy csendességemmel elússzon ez a téma.
Hazudtam volna, ha azt mondom, nem esett jól ez a kis gondoskodás. Felszólítására azonban őszinte meglepettséggel néztem fel rá. Matató nem volt olyan, mint a többi. Nem nézett le, mert tényleg kisebb voltam. Megmagyarázott nekem bizonyos dolgokat, de nem úgy, mint a papa vagy a mama, vagy Jason. Hogy is mondjam… egyenrangúként kezelt! Igen, ez a megfelelő kifejezés rá – egyenrangú fél. Mint amikor a bokszolók egy súlycsoportban küzdöttek meg egymással. Amiket mondott nekem, és amire gondoltam, attól egy kicsikét bekönnyesedett a szemem. Persze nem a búbánattól, hanem épp ellenkezőleg. Gyorsan letöröltem, még mielőtt arcomon végigfolyhatott volna, majd jóízűen hunyorítottam. Nem zavart a hajborzolás, fürtjeim ennél csimbókosabbak nem is lehettek, hehe.
- Az élet szép, mert a felhők felett kék az ég~! – kurjantottam, kezemet lelkesen a magasba emelve. Az iskolatársak gondolatát sokáig ízlelgettem és ez jól láthatóan kiült arcomra. Mármint… izgatottan rángatózott a jobb szemem, de nem a hiperaktivitástól vagy mitől. Egyszerűen azért, mert túláradóan boldog voltam, mivel akár ez is megtörténhet, ha egyszer abbahagyjuk a játszadozást. Már csak egy, fontos kérdés volt: mikor lesz vége a játéknak?
A kergetőzést már otthon is folytattam, amikor a játszótérre mentem ki a mamival. A többi gyerekkel csak akkor tudtam játszadozni, a suliban már nem igazán. Mindig én maradtam a fogó, mert nem tudtam cselt elkövetni. A Matatóval persze sokkal jobb volt, mert még az sem kellett hozzá és megfoghattam. Láttam, hogy néha lassított, biztosan a sok gyorsasághoz sok kitartás kellett. Persze hozzá képest én így is hamarabb fáradtam, meg hát töpszlinek töpszli lábai voltak. Többet emeltem, könnyebben merült az aksi. Ennek ellenére minden pillanatot abba a bizonyos ládikába tudtam rakni, amiből az emlékek nem szöknek el. Sosem fogom elfelejteni ezt a játékot – a gyerekek játékát.
- Egy dolgot ígérj meg nekem. – mondtam, kissé komolyabb, ünnepélyesebb hangnemben, lótás-futás közepette. – Hogy odakint is a barátom leszel. – Kicsit elhamarkodott lehetett barátnak szólítani, de nem érdekelt. Bal oldalt, a mellkasomban az a valami azt súgta, nyugodtan szólíthatom Atorut barátnak. Ettől kezdve kérhettem ilyesmit, csak rajta állt, tartja-e a szavát. Mondatom befejeztével egy időre lefékeztem, míg sikerült kifújnom magamat. A válaszát szerénykedő elpillantásokkal vártam.

Taka
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 123
Join date : 2016. Apr. 01.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
180/200  (180/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Hétf. Jún. 06, 2016 7:50 pm

- A babót még nem olvastam, de valahol megvan otthon. A Szél neve sorozat pedig egyszerűen zseniális. Főleg a mellékkönyve, a szótlan tárgyak lassú szemlélése. Egyszerűen elképesztő, hogy hogyan tudja így látni a dolgokat Auri - merengtem el. Ő a kedvenc szereplőm az egész Szél Neve sorozatban. Sőt, talán Momóval is versenyre kelhet, mint kedvenc szereplővel.
- Tudod, örülök, hogy te legalább olvasol nyugatról is. Kiskoromban mindenki Banana Yoshimotót ünnepelte, mert az ő műveit Amerikában is olvasták. Nem mondom, a Kitchen és a Viszlát, Cugumi tényleg megindító történetek, de a novellák és kisregények nem adnak akkora betekintést a világba. Én ezért szeretek nyugatiakat is olvasni, bár a hazai média sokszor inkább a nemzeti írókat reklámozza, ennek ellenére én szívesen olvasok külföldről is, bár a legkedvencebb íróm továbbra is Akutagawa Ryuunosuke marad, aki mesterien értett a novella íráshoz, és úgy érezte az ember, hogy minden történet kerek egész és várná a folytatását - mondtam el egy szuszra. Ha belelendülök egy témába, akkor sokszor türtőztetnem kell magam, nehogy túlzásba vigyem. - És neked ki a kedvenced? - kérdeztem vissza, ha már így letámadtam ennyi információval. Remélem nem fog túl furának nézni emiatt.
- Nem, nem. Ő nem ilyen. Kedves és megbízható. Szerintem csak azért akart erősebb lenni, hogy kiállhasson magáért és a barátaiért. Így gondolom - mosolyogtam már szinte szentimentálisan. Néha idegesítő tud lenni, amikor Timidus azzal jön, hogy ez egy másik világ, tény. De ez nem jelenti azt, hogy nem szerethetem - mint barátot, természetesen - Shukakut.
A kérdésre már zavartan vakartam a fejemet.
- Izéé... Ezt nem mondtam. Csak hát... Olyan tizenháromnak nézel ki... És ő is akörül van, úgy hiszem - ha Taka lány lenne, akkor még rosszabb lett volna ez a szituáció. Egy lány életkora nem játék, ezt jobb, ha mindenki megjegyzi. Ha sokat mondasz, akkor futnod kell. Néha akkor is, ha túl fiatalnak tippeled...
Szerencsémre a szomorúsága tovaszállt. Hála az égnek! Nem bírtam volna, ha ilyen marad. Ahogyan önmagában a szomorúságot sem kedvelem. Nyilván megvan a saját szerepe az életben, a megemlékezések során és hasonlók. És én is szoktam szomorú lenni. De a boldogság sokkal jobb érzés.
A fogócska felemelő játék, erre sokadszorra is rá kell jönnöm. És most nem csak egyszerű NPC-kel csinálhatom, hanem egy másik játékossal. Ha most valaki erre járna, azt hihetné, hogy naplopók vagyunk és semmivel sem töltjük a napjainkat. Talán igazuk is van. Talán én is gyerekes vagyok újdonsült nagykorú létemre. Viszont a lelkében mindenki megmarad valamennyire gyereknek. Mindössze az a kérdés, hogy mennyire, és milyen helyzetekben.
És az ellenkezője is igaz: a gyerekek felnőttesen is tudnak viselkedni. Sokan ezt nem veszik észre és ezért lekezelőek velük. Elfelejtik, hogy voltak gyerekek és ez igen szomorú.
Taka is most érkezett egy ilyen komolyabb pillanatához. Persze először meg kellett fejtenem, hogy miért is kérdezi meg újból. Mikor rájöttem, a megfelelő komolysággal válaszoltam: - Ígérem, hogy a barátod leszek, Taka - természetes volt, hogy nem éri be semmis ígéretekkel, amik pillanatok alatt születtek. - Viszont nem hinném, hogy egy osztályba kerülünk, ezért majd nézz fel rám, kouhai - mondtam viccesen, remélve, hogy nem sértődik meg. Tényleg szerencsés lenne, ha egy iskolába kerülnénk. Biztos, hogy az ENSZ és a japán kormány fog egy felzárkóztató iskolát, vagy legalább tanfolyamot nyitni. Hogy honnan tudom? Naiv hit, semmi más.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de egy idő után fogtam magam és feladtam. Elfáradtam és kettesben nem is a legjobb fogócskázni hosszútávon.
- Most te találj ki valamit - pislantottam rá, miközben leheveredtem felhőket bambulni. Ez egy kitűnő póz a gondolkodásra is. Ezt éppen itt, azon a keskeny sziklán tanultam meg. Először kényelmetlen volt, de hozzászokik az ember. Az érdekelne, hogy most mit fog kitalálni Taka. Talán elhív vadászni? Vagy arra kér, hogy sétáljunk a környéken? Nos, ezt majd eldönti. Nagyfiú már.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Taka on Szer. Jún. 08, 2016 7:40 pm

Nem volt mit tenni, egyszerűen nem bírtam nem mosolyogni. Olyan hasonlóak lehettünk, csak ő többet olvasott – sokkal többet. Ez persze biztos azért van, mert ő tinédzser és az okos tinédzserek jobban értenek mindent, mint a sima vagy buta tinédzserek. Amikor Matató hangot adott örömének, egy határozott bólintást engedtem meg magamnak. Meséjére ugyan nem tudtam mit mondani, de örültem, hogy megbízott bennem és elmondta – ráadásul egy levegőre!
- A papám sokat utazott külföldre a munkája miatt. – kezdtem bele, szememet tűnődve forgatva. – Általában ha onnan szuvenírt hozott vagy választhattam, mindig könyvet kaptam. – Aztán elgondolkodtam kérdésén. – Hogy ki a kedvencem? Lássuk csak… – Államat bal kézfejemre támaszkodva elmélkedtem. Hosszas hümmögéssel adtam jelét annak, hogy a válaszhoz időre volt szükségem. – Azt már mondtam, hogy a Végtelen történet a kedvenc mesém. Azt meg Ende írta. De azon kívül mit szeretek? Hát ezt bizony nehéz eldönteni… – feleltem végül lassan, komótos tempóban, egy újabb gondtalan vállrándítással.
Egy kicsit magabiztosabb lettem, miután szembesített ezzel a figurával, hogy milyen. Nem lett volna jó, ha a sokszintűsége miatt a fejébe szállna a dicsőség és megfeledkezne a barátairól. Inkább példát kéne vennem róla, ha már Matató is ilyen jó dolgokat beszélt erről a lányról.
- Hát tudod mit? Én is a barátaimért fogok harcolni! – mondtam büszkén, jobb öklömet a mellkasomhoz nyomva. Úgy éreztem, mintha esküt tettem volna játékbéli szándékomról, hogy milyen szerepet akartam betölteni az aincradi életemben. Noha odakint is megtehettem volna, itt több eséllyel indulhatok, mert itt tényleg nem a méret a kérdés. Ha a bokán rúgással kiejtéssel fenyegethetem meg a rossz fiúkat, akkor az hasznos dolog. Sokan féltik a játékbéli teljesítményüket, szóval azok is, akik kekeckednek. Miért ne tehetném meg anélkül, hogy nulláznám az életét? Miért ne harcolhatnék a barátaimért?
Tippelésére kacérkodva, felszegett fejjel elnevettem magamat, miközben csípőre raktam kezeimet.
- Majdnem, de mégsem. – feleltem rá jókedvűen, fejemet tagadóan rázva. – Kilenc évesen kezdtem el a játékot. Most tizenkettő vagyok. – Persze egy ilyen okos kamasznak gyerekjáték volt kikövetkezteti az életkoromat. Azért hozzátettem, hátha félreérti vagy ilyesmi. Mindeközben gondtalanul mosolyogtam.
A futásból felüdülve komolyat tudtam kérdezni. Tudom-tudom, a felnőttek mikor veszik komolyan a gyerekek kérdéseit? Mindent egy mosollyal és egy buksi simogatással próbálnak megoldani, ami egy picikét fura az én szememben. Félreértés ne essék, szerettem, ha mosolyognak rám, azt meg főleg, ha megsimogatnak. Csupán nem értem be ennyivel – azt hiszem. Biztosra kellett mennem, hogy Atoru nem fog cserbenhagyni. Azt már tudtam, Jasonre számíthatok, viszont egy kicsit talán követelőző voltam. Nekem több barát kellett. A barátságkötés meg – amennyire én tudok róla – kifejezetten komoly dolognak számított. Amíg letette ígéretét, ehhez méltó eltökéltséggel néztem rá. Még számomra is különös volt ilyen arcot vágni, de ha igazat mondott, akkor mindenképpen megérte. Persze a komoly vonások rögtön feloldódtak, ahogyan Matató vicceskedett. Egy zavarodott „hehe”-t hallatva, jobb mutatóujjammal vakargattam meg az orraljamat.
Amint leheveredett a pázsitra, fejemet oldalra döntve néztem. Egy darabig nem szóltam, nem csináltam semmit sem, aztán egy halvány mosolyt eresztettem el. Fejemet alig láthatóan megráztam, majd követtem Matató példáját: vele szemben terültem el, hogy a fejünk közel legyen egymáshoz. Szerettem ezt csinálni, a felhőket átszellemülten bámulni, persze este még bámulatosabb volt. A csillagfürkészés mindig is elragadtatott.
- A papával sokszor csináltuk így. – mondtam egyszerűen. – Szerintem az egyik legjobb buli az eget nézni. Mintha láthatnád, mi van a világ másik oldalán. – Felsóhajtva lassan, de nagyokat pislogtam. Ujjaimat hasamon egymásba kulcsoltam és csendes örömködéssel néztem a felhők tovavonulását.

Taka
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 123
Join date : 2016. Apr. 01.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
180/200  (180/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Kedd. Jún. 14, 2016 4:12 pm

Talán nem kellett volna így letámadnom szegénykémet. Bár a jelszavaim közé tartozik a szélsőségek kerülése, de néha elragad a hév. Már annyival is beértem, hogy nem fog rosszallva tekinteni rám, amiért belefojtom a szavakat.
- Á, szerencsés - mosolyogtam. - Az én papám általában nem hozott haza semmit, de talán jobb is így. Anya biztosan kidobta volna - kacagtam. Ha furcsán nézne rám, megmagyarázom neki. - Tűzoltó volt. - Ők is sokszor viccelődtek ezzel. És apa néha már ezért is hozott haza egy-két apróságot, ami azonnal landolt a kukában.
Néha nagyon tudnak hiányozni.
- Nem gond, ha nincs másik kedvenced. Néha egy is bőven elég tud lenni - mondom. - A Végtelen történet kedvencnek éppen jó - próbáltam menteni a helyzeten.
Egy pillanatra eszembe jutott Takáról egy régi anime, amiben hasonlóképp tisztelegtek. A bajtársiasság egy szép gondolat, engem is ez hajtott, vagy hajt. Már én sem tudom.
Vajon mi volt az első célom? Olyan régen volt már, szinte mesének tűnik az egész. Néha az is, hogy valaha voltunk kint... De ezt nehezen vallanám be magamat.
- Jól teszed - mosolyogtam mindenesetre. - A barátokért szép dolog kiállni... De amíg nem vagy elég erős, ne próbálj meg kakaskodni. Ezt megígéred nekem? - néztem rá komolyan. Nem akartam, hogy bármi butaságot csináljon. Nem mintha olyan fiúnak tűnne. Azt mondják, hogy az elkövetkező generációk egyre rosszabbak és rosszabbak lesznek, de én eddig csak kellemesen csalódtam. Vagy az is lehet, hogy pont a normális, szófogadó gyerekek jutottak hozzá ehhez a játékhoz. Ezt sem zárhatom ki.
A vállam megroggyant. Kilenc évesen lépett be? Szóval ez a kilenc éves teste? Szúrós szemekkel vizslattam Takát. A mai gyerekek eléggé gyorsan növekednek. Vagy csak ő volt olyan szorgos és megette a spenótot is. Nem tudom, valamiért ez is rá vallana. - Ezek szerint tévedtem - vontam meg a vállam mosolyogva. - Talán bölcsebb vagy a korodnál.
Élveztem a futást. Lassan úgy látszik, mintha nem is lettem volna mozgássérült. Furcsa lesz visszatérni a valóságba. És megint tanulni... Idebent legalább olyan tanulmányokat folytathattam, amilyet akartam. Odakint pedig visszatérnek a szabályok. Remek lesz.
De a jó hír, hogy lesz egy kouhai-om, ez pedig éppen elegendő számomra.
A felhők az egyik legérdekesebb jelenségek a természetben. Sohasem egyformák, minden attól függ, hogy a felszálló pára hogyan helyezkedik el lehűlés közben... Vagy csak ezt mondják. Az emberek sokszor tévednek.
Közben Takára pillantottam, mert láttam, hogy valamit csinál. Megrázta a fejét. Elmosolyodtam és hosszan kifújtam a levegőt. Szememet lehunytam egy pillanatra. Valamiért nem bántam, hogy mégsem talált ki semmit. A felhőnézegetés nyugodt és felemelő.
- A másik oldalán - mondtam tűnődve. - Sokkal inkább, mintha egy másik világot látnál. És nem is tűnnek olyan messzieknek - nyújtottam felfelé a kezemet, tornáztatva ujjaimat. A távolság mindig olyan becsapós. Most is, mintha karnyújtásnyira lennénk tőlük. Csak a formájukat nem látom tisztán. Romlik a gyermeklátásom, azt hiszem. Régebben olyan könnyű volt kivenni az alakokat.
Úgy látszik nem maradt más, minthogy nézzem, ahogy a felhőkkel együtt gyermekségem is tovavonul.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Taka on Pént. Júl. 01, 2016 2:53 pm

Hát én nem igazán tudtam elképzelni az életemet ilyen könyvek nélkül. Tudjátok, amik… ilyenek! Szemem csillogott, amikor említette a papája munkáját. Tök jó dolog lehetett zűroltónak lenni: zűrt oltani, meg macskákat lementeni a fáról. Ha megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, a felnőtten kívül mindig azt mondtam, hogy zűroltó. Aki kalandos és mozgalmas életre vágyik, vagy vadász legyen, vagy zűroltó.
- Az nagyon jó! Milyen jó a papádnak! – adtam hangot a hivatás iránti lelkes hozzáállásomnak. – Az enyém ilyen… tudod… aktatáskát hurcol mindenhová. Az meg nagyon fontos, hehe.
Igazából mindig elgondolkodtatott, miért volt olyan számottevő a papa táskája. Sok dolgot tartott benne, igaz, de már ütött-kopottnak nézett ki. A papa azt mondta, egy régi barátja adta neki még, aki már nincs itt. Ezt sosem értettem: nincs itt, de ott sincs. A mama a halálról keveset beszélt és csak annyit mondott, hogy ilyenkor kimegyünk a világból. Ebből annyi derült ki számomra, hogy az élet vége is egy nagy kaland. Ha elérkezik az én időm, tárt karokkal fogom várni. Esküszöm, nem fogok félni!
Ami azt illette, többet nem is érdekelt a kedvenc olvasmány témája. Az egészet egy újabb gondtalan vállvonással zártam le, alsó ajkamat felszippantva enyhe bazsalyt engedtem meg magamnak. Ettől függetlenül örültem, amiért Matatónak is tetszett az, amit én imádtam. A rokonszenve csiklandozta a mellkasomat, olyan furcsa volt. Kevés ember váltotta ki, de annál nagyobb kincsként tekintettem rá. Ato nem volt olyan tinédzser, aminek kimondottan örültem.
Válaszára egy darabig hitetlenül pislogtam. Olyan magától értetődőnek tűnt, hogy nem kakaskodok. Még akinél esetleg tapasztaltabb vagyok, azt sem próbálom megfojtani a büszkeségemmel. Egyáltalán, nem is tudom, hogy valaha volt-e nekem olyanom. Őszintén szólva nem is esett jól erre gondolni. Csak egy dologra mertem: ilyenné sosem szabad válnom. Nem akartam olyan lenni, mint azok a huligánok, akik elkergetnek a legjobb helyekről.
- Miért, ha elég erős vagyok, kakaskodhatok? – kíváncsiskodtam, szememet bohókásan forgatva. Költői kérdés volt, mely félig elbagatellizált, félig komoly hangzással bírt. Talán gúnyosan hangzott, de nem félhettem azt kimondani, amit a szívemben éreztem. A mami is azt mondaná, hogy abból beszéljek. – Soha nem fogok olyasmit csinálni, mint ők. Megígérem. – Azt hiszem, még egy picit dühös is lettem a gondolatra. Felfújt arccal, államat kissé megemelve húztam ki magamat. Az ígéret erejéig a határozottság minden látszatát próbáltam Matató előtt kelteni.
Szerintem megleptem őt a korommal, habár nemigen értettem, hogy ettől miért lehettem bölcsebb. A bölcset meg amúgy is a vénszatyrokra szokták mondani, akik sokat megéltek és láttak. A rézfán fütyülő vicinálisát, talán öregszem?! Ujjbegyeimmel puhatolózva simítottam végig arcomon, mély barázdákat keresve. Szerencsére nem voltam, legfeljebb a szám sarkában lévő nevetőráncok. Azok meg jelentéktelenek voltak, mert sokat mosolyogtam.
Ha tehettem, sosem hagytam volna abba az égfürkészést. Kint és itt sem. Na persze az este még távol állt és a nálamnál korosabb fiú hajlott arra, amit szerettem csinálni. Sőt, kimondottan örültem, hogy ő is bírta az égbolt – valódi vagy hamis, lényegtelen – vizsgálását. Szavain átszellemült hümmögéssel tűnődtem el. Szememet az általa kinyújtott tagra emeltem és egy rövidebb időre lehunytam azokat. Csak egy picit szerettem volna.
- A csillagokra gondolsz? – kérdeztem egyszerűen. – Számomra messze vannak. De nem olyan messze, hogy elveszítsem a kedvemet. – Ölbe tett karjaimat a tarkóm mögött kulcsoltam egymásba. – Tudom, hogy kicsi vagyok, a világ meg nagy. Nagyon nagy. Egy icipici fényszem vagyok benne, mint egy csillag. De a csillagok is nagyon picik. – Egy hosszú hümmögést követően próbáltam tovább fejtegetni. – Mármint innen nézve. A csillagok szerintem megannyi világot, kalandot rejtegetnek. – Ami azt jelentette, hogy az én életem is egy világot, egy kalandot takart volna? Ennyire fontos lennék? Ezt már nem mertem Atoru előtt hangoztatni, mert még a végén dilinyósnak tartana. Csak bizonytalanná halványuló hangomból, le nem vitt hanglejtésemből vehette ki, hogy többre is gondoltam annál, amit hangoztattam.

Taka
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 123
Join date : 2016. Apr. 01.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
180/200  (180/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Atoru on Csüt. Okt. 13, 2016 4:21 pm

Már láttam is a szemem előtt. A kis Taka, ahogyan egyedül játszik a szobájában, mindent megvesznek neki, a vacsoránál nyugati viseletben étkeznek - etikettnek megfelelően - az anyukája pedig minden este felolvas egy könyvből.
De hol vannak a barátok? kérdeztem magamtól. Biztosan voltak olyan gyerekek, akikkel szívesen játszott, de mindig ott volt egy átléphetetlen vonal, egy határ, amin senki nem jutott keresztül. Hiszen akkor itt lennének, nem?
Megrázom a fejem - sokadszorra is. Az emberek felmérését félre kéne tennem. Elvégre nem vagyok pszichológus, vagy ilyesmi.
- Azért került néha meleg helyzetbe - túl melegbe is... - Az aktatáskás emberek pedig tényleg nagyon fontosak - kuncogtam. A gyerekek felfogása letisztult és csak a lényegre koncentrál. Neki is ez maradt meg, mint főjellemző, nem az, hogy diplomata, esetleg bankigazgató, vagy ügyvéd volt. Ezek csak üres titulusok számára, semmi több. Ezért is csodálatos az agy.
Most már végképp befejeztem.
Egy pillanatra tágra nyitottam a szemem a kérdésén. Ha most miattam fog bárkivel is kiállni, akkor nem bocsátok meg magamnak.
Mire válaszoltam volna, már válaszolt helyettem. Hát persze... Tudhattam volna, hogy nem olyan, csak... Olyan eleven és lobbanékony természetű. Sóhajtottam.
- Rendben, köszönöm - ült ki a megszokott mosoly arcomra. Amíg ilyen bohókás, addig nem eshet nagyobb baja. Csak ne lófrálna egyedül...
- A csillagokra is. És felhőkre. Az egész égboltra... És talán mi is csillagoknak tűnünk innen nekik. Saját világokkal és történetekkel, ki fényesebben, ki gyengébben ragyog... Bocsánat, azt hiszem túl költői voltam. Ne is figyelj arra, amit mondtam. - Felálltam és nyújtózkodtam kicsit. Nem tudom, hogy Takának van-e kedve még csinálni valamit, most rajta áll a döntés joga.
- Ha van játék a tarsolyodban és elég energiád hozzá, hát lássuk - dörzsöltem a tenyerem. Eszmecsere, játék, eszmecsere, játék. A ciklikusságban az ókori görögök hittek, de most én is szívesen lennék az.

_________________
If you wait until you can do everything for everybody, instead of something for somebody you'll end up not doing anything for anybody.


Atoru
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 951
Join date : 2013. Nov. 04.
Age : 18
Tartózkodási hely : Friben/Nyster

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2303/2500  (2303/2500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Erdei Tisztás

Témanyitás by Sponsored content Today at 10:37 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.