Kastély Romok

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Chariton on Csüt. Jan. 21, 2016 11:12 pm

- Nagyjából én is így képzeltem a rendszert. Ezért is mondtam, hogy pontok kellenek. De majd idővel. Köszönöm az ajánlatot, Timidus, amikor neked is megfelel majd szólok, és élek vele.
Örült, hogy nem sír a lány, de a dadogása miatt -ahogy az előbb is- még mindig úgy érezte, hogy meg kell nyugtatni, szóval tovább simogatta a fejét.
-Ha úgy érzed..akkor szívesen. És még mindig él az, amit korábban mondtam. Nekik is megvannak a céljaik...egyenlőre még nem tudom, hogy lenne összeegyeztethető az enyémmel...miénkkel.
Elgondolkodom azon amit mondtam. Akkor már van célom? Az, hogy ne jussak ki innen? Nem. Ez csak egy eszköz a célomhoz. Ahhoz, hogy boldog legyek. És ezt végiggondolva fogalmazódik meg bennem: ahhoz, hogy én boldog legyek, az abba kerül, hogy más nem lesz az. Tegyük fel, hogy kiakarok jutni. Az Shu-nak és a többi bent maradósnak lenne rossz. Ha pedig nem akarok kijutni, az azoknak árt, akik kiakarnak. Semmibe vesző tekintettel tisztázom magamban, hogy valakinek így is úgy is ártanom kell. Lélekben megrázom a fejem, hogy kiverjem belőle ezeket a gondolatokat. Ezt magamban kell végigrágnom újra, hogy pontosabban megtudjam fogalmazni. Az is lehet kihagytam valamit. Vissza Shu-hoz és Timidushoz.
- Talán lehet sehogy. Ezt is végig kell még gondolnom. Igen, gondolkodtam, legalábbis terveztem, hogy előbb-utóbb belépek egybe. Csak egyrészt fogalmam sem volt melyikbe, másrészt pedig olyanba akartam ahol jól érzem magam. Ez úgy néz ki eddig, hogy az általatok említettbe teljesülne a legjobban...
Ez most meghívás szeretne lenni? Ha igen, akkor eléggé elgondolkodtató ajánlat,a pozitív irányba. Szeretnék több időt tölteni a lánnyal és sárkányával, arra pedig ez egy nagyon jó lehetőség. Ráadásul még több embert ismerhetek meg rajtuk keresztül. Mindenesetre nem élem bele magam, megvárom mit válaszol.

Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 160
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
240/500  (240/500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Shukaku on Pént. Jan. 22, 2016 7:43 am

Újabb fogalmazási baki, és újabb furcsálló pillantás a sárkány részéről. Valószínűleg ez Timidus legidegesítőbb tulajdonsága, és a játékostársaim legnagyobb szerencséje, hogy a sárkány nem látja a postokat, amiket írtok, mert valószínűleg a legnagyobb grammar nazi lenne az oldalon. Szóval Timidus pár másodpercig elgondolkodott azon, hogy honnan is fogod tudni, hogy neki mikor felel meg, és miért te szólsz akkor, amikor neki megfelel. Ez eddig úgy működött mindenkivel, hogy ő szólt arról, hogy neki mikor felel meg, a másik arról, hogy a másiknak mikor felel meg az időpont, és ha volt olyan, ami mindkettejüknek megfelelt, akkor oda tervezték a találkozót, vagy jelen esetben a gyakorlást. És igen, ahogy nemrég említetted, ha valami Timidusnak nem tetszik, vagy nem érti, és számításai szerint nagyobb az esélye annak, hogy te tévedsz, mint annak, hogy az emberi nyelvről való ismereteinek a hiánya okozza az értetlenkedést (azaz valószínűleg nem égeti magát azzal, hogy még ezt sem érti), akkor bizony rákérdez a dologra.
-Szívesen. Azonban az ajánlatoddal ellentétben azt javaslom, hogy akkor szólj, amikor neked felel meg, és majd válaszolok, ha nekem is megfelel.
Az ilyen kis nüansznyi különbségekre még Shu sem figyelt, így ha nála kerested a választ a sárkány szavaira, amennyiben nem értetted volna, hogy mire és miért mondta ezt, csak megvonta a vállát, és gyorsan a saját részét fűzte hozzá, hiszen lényegében Timinek igaza van, így nem kell tovább ragozni. Na persze ezt akkor is elmondja, ha érted a célzást, ez esetben viszont a vállrándítás elmarad.
-Ja igen, és a levrendszerrel kapcsolatban fontos, hogy egy címünk van, ugye az én nevemre kell küldened a levelet, de ha a tárgyhoz beírod, hogy az Timinek szól, akkor neki nyitom meg, és én nem olvasom el.
Azt nem emelte ki külön, hogy ha viszont mindkettejükhöz szól az üzenet, akkor szereti, ha a megszólításban mindketten szerepelnek, hiszen a Timidussal való viselkedésed egyelőre azt árulta el neki, hogy ezt amúgy is így tennéd. A dadogás pedig valóban Shunak egy olyan sajátos viselkedése, ami előjön izgatottságnál, bánatnál, örömnél, haragnál... szóval ha erős érzelmi behatás éri. Ugyan a szavakat nem vágja el, hanem csak közöttük tart hosszabb szüneteket, hogy összeszedje a gondolatait, tehát ez nem teljesen dadogás, mint inkább az a jelenség, amikor mondani akar valamit, de még nem gondolta ki, hogy mit is mondjon, de nem akarja elrontani. A másik ilyen remek tulajdonsága pont az, amikor oldalakon keresztül fecseg, ráadásul hadarva és csapongva, hogy fenntartsa az érdeklődésedet, bebizonyítva, hogy ő nem csak egy gyerek, és igenis rengeteg érdekes dolog történt már vele, úgyhogy tapasztalt és megérdemli a szintjét. Egy kis önmagának adott önbizalom boost, de majd megtapasztalod élőben is, ha kialakul egy ilyen szituáció. A mostani szituáció viszont már kezdett neki is kínossá válni, túl hosszúra nyúlt az ölelés, és éppen azon gondolkodott, hogy valamelyikőtöknek meg kellene szakítani, amikor úgy döntöttél, hogy kicsit azért mégis meghosszítod. Az, hogy biztosítottad Shut arról, hogy közösek a céljaitok, ezáltal pedig kötődsz hozzá, egy újabb érzelmi shockot idézett elő, és a lanyhuló szorítás újra erősebbre fonódott az derekad körül, de csak egy pár pillanatra, utána már tényleg véget kellett vetni ennek, és egy kis szökkenéssel, pironkodva, fejét leszegve kísérelte meg a kiugrást. A talán sehogy részt most ő sem értette, és itt már újfent egymásra néztek Timivel, a sárkány pedig az emberi vállvonás egy sajátos formájával, farka végének enyhe meglegyintésével jelezte, hogy ő sem érti a dolgot, hiszen nem tették fel azt az agyoncsócsált kérdést, miszerint hogyan is hálálhatnák meg, hogy mellettük vagy. Azt pedig, hogy sehogy nem segíthetnek, úgysem fogadták volna el válaszképpen. Az önfejű kezdők, akik nem kérnek a segítségből, hamar a falon találhatják magukat, te meg ahhoz túl értékes vagy, hogy oda kerülj.
-Sehogy? Mit sehogy? És... igen, a mi céhünk a vidámság megtestesítője! Nem kötelező vidámnak lenni, de ha valaki szomorú, akkor mindent megteszünk azért, hogy felvidítsuk. Még az indulónk is a legvidámabb mind közül, Junt pedig imádni fogod!
Lassan a kezedben lévő füzetért nyúlt, és úgy, hogy ne vegye el tőled, belelapozott, majd megállt egy olyan résznél, ahova fényképek voltak beragasztva. Sátorozás, hóember építés, strandolás, party, és hasonlók. A legtöbb helyen három lányka szerepelt, vagyis négy, ha Timidust is oda számoljuk, néha feltűnt egy ötödik is, és mégnéhább egy fiú is. Közös céhes élmények voltak, és valóban a vidámság tükröződött róluk. Ezután még a Hangrögzítő Kristályt is a kezedbe nyomta, hogy az indulójukat is meghallgathasd. Most már egyértelműen meg akart győzni arról, hogy hozzájuk csatlakozz.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Chariton on Szomb. Jan. 23, 2016 12:41 pm

Nem fogalmaztam teljesen érthetően az előbb, Timidus pedig már javította is.
- Teljesen elfelejtkeztem az üzenetküldő rendszerről. Azért is mondtam, hogy majd akkor szólok mikor úgy látom neked is megfelel. Élőben. Ám jogos, hogy ahogyan te mondod, egyszerűbb. Köszönöm Shu,erre is odafigyelek odafigyelek.
Nem rakták össze az előző kijelentésemet, de nem is baj. Felfogom hozni nekik majd, úgy gondolom mondhatnak ezzel kapcsolatban is bölcs dolgokat mindketten. Nem akartam én megszakítani az ölelést, tekintve, hogy nem is én kezdtem, vagy hogy ne higgye azt, hogy problémám van vele. Ügyesen szökkent ki karomból, és folytattuk a beszélgetést.
- Hangosan gondolkoztam, mondhatni. Pontosabban magamban fontolgattam azt a kérdést, hogy hogyan találhatunk egyszerre megoldást azoknak is akik ki akarnak jutni és azoknak is akik nem. Erre mondtam azt, hogy talán sehogy nem találhatunk ilyet. De ezen mindenképp gondolkodni fogok még. -hogy válaszoljak kérdésükre már felhoztam azt, amiről nem rég gondolkodtam.
Végignézem a képeket amiket megmutatat nekem. Tényleg jólérzik magukat a képeken, amennyire megtudom állapítani az arcukról , és ez nem a szokásos „mosolyogjmertfényképeznek” nevetés. Abból láttam pont eleget, hogy megtudjam mondani, ha ilyen egy mosoly. Gyakran pont magamról. Meghallgatom az indulót is.
- Az induló nem teljesen az én stílusom, de kétségtelenül vidámságról tanúskodik. -nyugtázom – A képeken is mindd boldognak néztek ki. Igazán boldognak. A felvidítás pedig csapatszellemről.
Nem mondja ki konkrétan. Akkor én fogom, de most már biztos vagyok benne, hogy nem tévedtem a megállapítással.
- Szeretnéd, vagy szeretnétek, hogy csatlakozzak? Részemről nincs akadálya, sőt örülnék is neki. Ha a többi tagnak is megfelel, akkor pedig szívesen csatlakozom. Remélem velük is jól kijövök majd, ha úgy döntötök bevesztek.
Őszintén mondtam azt, hogy szívesen teszem. Boldogok. Én is az lehetek velük. Persze, ahogy korábban is mondtam, ha jól kijövök velük. De ezt nem tudhatom meg, amíg meg nem ismerkedünk. Ehhez pedig úgy látom itt a tökéletes lehetőség.

Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 160
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
240/500  (240/500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Shukaku on Vas. Jan. 24, 2016 7:30 am

-Oh, az ilyenekre pedig érdemes odafigyelni. Ne aggódj, majd megszokod, és ez még annyira nem is különbözik a kinti világtól, hiszen mobilja mindenkinek volt odakint is, tulajdonképpen ez is az. Persze macerásabb picit képet meg hangot küldeni, videót meg ugye nem is lehet, cserébe viszont spam sincsen.
Ekkor már újra elindult, és intett neked és Timinek is, hogy kövessétek. Eredeti célotok még mindig a fegyverraktár volt, csak a nagy ölelkezésben mintha ez a cél kicsit elhalványult volna. Shu azonban emlékezett, meg persze Timi is, csak ő most az idomárra bízta, hogy miként osztja be az időtöket.
-Ami viszont nagyon más, és oda kell rá figyelned, az az utazás. Ugye a Nagy Napon mindannyian kaptunk Kayabától egy Hazatérés Kristály nevű itemet. Ezzel tulajdonképpen megvédett minket a saját butaságunktól. Ha bajba kerülsz, és időben észreveszed, hogy bajba kerülsz, akkor csak használod a kristályt, és már ott sem vagy. Persze ez csak a moboktól tud biztosan megvédeni, akik nem sebeznek azonnal annyit, hogy ne tudd használni az itemet. Az emberektől sajnos már tényleg félni kell... de majd egyszer remélem eltűnik innen az összes gonosz ember, és akkor már nem teszik tönkre ezt a világot is.
Megállt egy nagy vasajtó mögött, majd a retesznek támaszkodott.
-Segítesz? Timivel odakintről jutottunk be, repüléssel, de neked még gondolom nincs akkora lovaglás jártasságod, hogy a nyeregben maradj. Ketten bizti el tudjuk tolni a reteszt.
És ha mindketten nekifeszültetek, akkor valóban engedett, és kitárult a fegyverraktár ajtaja. A szoba egyik fele a semmibe meredt, itt vált el ugyanis a kastély, ám a többi részében szépen felaggatva voltak az itemek. Nem tudni, hogy így volt eredetileg is, vagy csak Shu tett rendet, de az biztos, hogy könnyen megtalálhattad ha kerestél valamit, ha volt olyasmi a szobában.
-És... hol tartottam? Ja igen! A kristállyal utazni is lehet, egyik városból a másikba. Van aki nem szereti, és elcaplat a kapuig, de ha sietsz, akkor sokkal gyorsabb így. Persze a legtöbbször mi is sétálunk. Képzeld, vannak olyanok, akik itt vannak három éve, és még a Kezdetek Városában sem láttak mindent, mert mindig csak teleportálgattak. A megoldás pedig...
Itt fancsali képet vágott, és kissé durcásan megvonta a vállát.
-Rengeteget gondolkodtunk ezen, mi is, meg nálunk sokkal okosabbak is. Nagyon jó lenne, ha te kitalálnád a megoldást... de szerintünk nincs ilyen.
Ezután mindketten türelmesen megvárták, amíg kutogatsz. Az, hogy az induló nem fiús, tudták jól, viszont vidám volt, és a vidámság nagyon kellett ebbe a világba. Kérdésedre Timidus bólintott először, Shu kicsit azért visszafogta magát.
-Persze, hogy szeretnénk, csak... nem akartunk tolakodónak tűnni. És... akkor ha itt végzünk, akkor akár vehetjük az irányt a céhház felé is, írok Junnak, hogy várjon minket ott, meg a többieknek, hogy új tagunk lesz, és akkor már ott is alhatsz.
-Meg van a tízes szinted?

Timidus ismét a gyakorlatiasabb részénél ragadta meg a dolgot. Pozitív volt egy új tag csatlakozása, és kellettek is az újoncok, ám sajna az újoncokra az is jellemző volt, hogy el is tűnnek...

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Chariton on Vas. Jan. 24, 2016 1:00 pm

Követem Shu-t, Timi-vel együtt, miközben válaszolok arra, amit mondd:
- Köszönöm a tanácsokat, újra. Reméljük a legjobbakat, de erre sajnos kevés az esély szerintem. Azért próbálkozhatunk erre is keresni valami megoldást.
Egy szép nagy vasajtóval állunk szemben, ám Shu már neki is feszült, hogy kinyissa, s ahogyan kérte, segítek neki.
- Valóban nincs még lovaglás jártasságom.
Jelentem ki, mikor épp kinyílt az ajtó és betekintést nyerhettem a fegyvertárba. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, elég széles történelmi időszakot felölelő felhozatallal: íjak, lándzsák, kardok, páncélok. Persze mindd csak dísztárgy, de a célomnak tökéletesen megfelel most. Eredetileg lehetett ilyen sorban, gondolom senki nem töltené azzal az idejét, hogy egy ilyen kastélyban rakjon rendet.
Aztán elsiklik a szemem a szoba azon részére ami a semmibe veszlik. Innen a legszebb a kilátás az eddig meglátogatott helyiségek közzül, el is időzöm picit, hogy a semmibe nézek. Aztán szép lassan elkezdem összegyűjteni amik kellenek. Majd egyszer, ha lesz saját házam, vagy szobám szépen kirakhatom őket dísztárgynak, addig pedig elférnek nálam. Közben természetesen figyelek Shu-ra is.
- Pedig hasznos dolog a felfedezés. Találhatunk sok szép helyet, talákozhatunk emberekkel. Persze ugyanakkor biztonságosabb is egyben. Valamit valamiért. Majd gondolkodom, de természetesen nem ígérhetek semmit ezen kívül. Lehet valóban nem létezik. Nem lett volna tolakodó ha megkérdezed, máskor nyugodtan kérdezz meg. Bármit. Tényleg bármit. Nekem megfelel a te ötleted. Nem Timidus, még messze nincs meg. Hallottam a kiképzőtisztről, de nem túlságosan szimpatikus, inkább szépen sorban akarok fejlődni, hogy megszokhassak mindent.

Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 160
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
240/500  (240/500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jan. 25, 2016 8:46 am

Mivel megköszönte a tanácsokat, és ráadásul olyan dolgokat is mondott, amire Timi el tud kezdeni építeni, így a sárkány úgy döntött, hogy amikor visszatér, megkezdi az okítását.
-Arról beszéltél, hogy legalább olyan jó akarsz lenni a kardforgatásban, mint amilyen odakint voltál. Ez azonban két kiemelendő dolgok is jelenthet. Amennyiben csak a harcművészet térfeléről közelíted meg a vívást, úgy könnyebb dolgod lesz. A pontok szemmé teszik majd a mozdulataidat, ám a meglévő tudásod, és a világ segítő erői...
Hogy jobban értsd, Timidus a rendszert hívta így, hiszen máig nem volt hajlandó bizonyítottnak tekinteni azt, hogy világát azok az emberek uralnák odakintről, akiket itt bent naponta lát a saját cipőfűzőjükben elesni.
-...irányítani fogják a mozdulataidat. Ha megtanulsz rájuk hagyatkozni, akkor nagyon látványosan fogod tudni forgatni a fegyveredet. Ezt az emberek sword skill névvel illetik.
Itt tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, hogy összepasszíthasd a dolgokat, vagy kérdezhess, ha még nem hallottál volna róla, majd folytatta.
-Ha azonban nem csak látványosan akarod forgatni a kardot, és a gyűjteményeden kívül, amelyek harcra alkalmatlanok, valódi küzdelemben is részt kívánsz venni, akkor nehezebb dolgod lesz. Egy olyan ellenfél, aki felkészült, ismeri a világ segítő szellemeit, és összhangban van velük. Amint elindítasz egy mozdulatot, tudni fogja, hogy mit csinálsz, ahogyan azt is, hogy hogyan védekezzen ellene.
Ez volt Timi hadi sikereinek az alapja. A gamerek a rendszerre hagyatkoztak, Timi pedig betanulta másodpercről másodpercre a sword skillek minden milliméterét, így előbb tudta, hogy hogyan akar támadni az ellenfél, mint ahogyan az aktiválta volna a skillt.
-Azt, hogy miként gyakorlok majd veled, jelentősen meghatározza, hogy milyen útra kívánsz lépni a továbbiakban.
itt Shura pillantott, és ez volt azon kevés pillanatok egyikre, amikor a sárkány várta a lány beleegyezését, amit meg is kapott.
-Ahhoz, hogy a céhházba beléphess, a tízes szintet minimum el kell érned. A kiképzőtiszt rendszere veszélyes. Nem véletlenül hívják a tapasztalat pontokat tapasztalat pontoknak. A nevével ellentétes az, hogy tapasztalat nélkül kapd meg őket. Az azt használó emberek valóban elhiszik, hogy tízes vagy húszas szintre léptek, és olyan küldetéseket vállalnak, amire a valós szintjük még kevés, majd elbuknak, esetleg elpusztulnak. Felügyelettel azonban, vagy egy kevés ésszel, ami véleményem szerint neked rendelkezésedre áll, profitálhatsz belőle. A húszas szint megkapását én is túlzásnak vélem, ám a tízes szintre lépést már javaslom. Megadja azt a szintet, ahol már nem vagy közvetlen veszélyben majdnem mindegyik rossz szándékú ember jelenlétében. Tekintsd biztonsági előírásnak a tagok védelme érdekében.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Chariton on Hétf. Jan. 25, 2016 12:24 pm

Figyelmesen hallgatom amit Timidus mondd. Jobban ismeri a rendszert és jobban tud harcolni mint én, miért ne tanulnék tőle? Régen megtanultam már elfogadni azt, hogy valaki jobb nálam valamiben. Így lehet bizonyos dolgokat megtanulni csak.  A végén még Timidus lesz az új Trevorom. Nem hiszem, hogy bánnám, hisz nem győzöm elégszer hangsúlyozni: tanít. Azt pedig nagyra értékelem. Az alapján amit eddig elmondott a sword skill annyira jó, hogy lengessem a kardomat és úgy nézzek ki, mintha jó lennék vele. Szóval mint kint a színpadi vívás. A második rész már gyakorlatiasabb. Megfontolom mindkettőt, és úgy döntök, hogy mindkettőre szükségem lesz. Az első lépés természetesen az, hogy hasznosan tudjam csinálni. Rengeteg okom van és lett is, hogy miért legyek erősebb. Fejlődni pedig mindig van hova, tapasztalatból tudom. Persze, a stílus sem árt, de ahogy értem, a gyakorlati részével előbb-utóbb elsajátítom a szépséget is. A segítő erő alatt pedig gondolom a rendszert érti, másra nem tudok gondolni.
- Természetesen a gyakorlati részre helyezném a hangsúlyt, de nem vetem meg a szépséget is. Úgy szeretném, hogy a gyakorlati rész tanulása közben kialakuljon a „sword skill” is.
Feltünt, hogy Shu-ra pillant, de nem tudom mire vélni. Helyette inkáb válaszolok arra amit mondd, és megosztom velük az én tervemet is.
- Ezért is nem akartam élni vele, hanem be akartam járni az utat szép lassan. Így viszont kénytelen leszek használni, mert anélkül még eltarthat egy darabig a 10. szint. Valamint ha szerinted rendben lesz így is, akkor egyáltalán nincs már ellenvetésem. Én befejeztem itt amit szerettem volna. Ha nektek megfelel, akkor induljunk el a céhházatok felé, útközben pedig útba ejtjük a kiképzőtisztet.

Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 160
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
240/500  (240/500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Kuradeel on Csüt. Jan. 28, 2016 9:59 pm

Chariton: [T1] A Látnok Irányítópálcája
Shukaku: [T1] Mini Potion


Mehehe, pont fordítva kaptátok xP

_________________
küldetés: Airborne - elveszettek Hinari/Mirika Ab2: dupla céhexpbónusz
20%-al több exp&arany - Taka/Megismerni
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
A meséim egy gamer szóhasználattal élve, Open World típusú játékot próbálnak szimulálni. Ez annyit jelent, hogy bármi, de tényleg bármi amit megemlítek fontossággal bír(hat). Mégpedig onnantól bír, hogy te, aki játszol benne, fontossá teszed. Tehát könnyű példával élve, mindig több út lehetséges, és mindegyik visz valahová. Persze mindig lesznek észrevehetőbbek és kevésbé észrevehetők, amin járhatsz. Te rajtad múlik melyiket választod. Wink

Ismizárásért püben zargassatok ^^


Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 399
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Knights of Blood

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Sai on Kedd. Júl. 12, 2016 8:31 pm

Vereség.
Nem volt olyan fájó, mint Timidus, a bombasztikusan becsapódó sárkány a gerincemen.

De nem kellett sokáig kérnem. Hamar szabadulhattam, mázlimra a pálca sem döfött át az esés közben, így viszonylag szerencsésen zárult a mi kis balesetünk.
Szájunkba ujjunkat dugva újra háromdimenzióssá fújtuk fel magunkat, majd négykézlábra remegve, teljes testünkben kihullámoztuk a keletkezett deformációt. Elgyötrőt arccal követtük a sárkány bántóan friss gyorsaságát, ahogy pillanatok alatt felsegíttette társát, majd a gyanútlan Bubát, aki még mindig a korábbi képsorokat visszapörgetve maga előtt igyekezett úrrá lenni a kétségbeesésen.
Úgy lett pakolgatva: mellső lábak, áll, hát, buksi, tompor, mint egy játékbaba, amit szépen eligazgatnak a polcon.
Aztán hirtelen megérkezett a Révület nevű expresszel a Valóság nevű végállomásra: kibukott a térkapun át, akár egy bowling golyó, letarolta a semmiből előtte termő bábukat.
Miközben a feje fölött egy hatalmas X jelent meg, és az éterből felhangzott japános akcentussal a Strike-u!, Buba értetlen tekintettel előbb jobbra, majd balra nézett, és rövid, hátsó-lábas-fültő-vakarást követően megállapította helyzetének pontos koordinátáit, átváltott szócső üzemmódba, ahogy azt már korábban tapasztalhatta a drága olvasóközönség.

Timidusz bizalomról előadott rövid eszem-futtatásának hatására Buba idegőrlő lassúsággal, hogy szinte hallani lehetett a nyakcsigolyák rozsdás fémcsikorgását, kérdő tekintetét gazdájára vetette.
Mit vetette! Beleszúrta, döfte, szinte felnyársalta!

Aztán Timidusz áttért a kiértékelésre és mi csak bólogattunk szorgosan, nagy hévvel, hogy szinte elmosódott a fejünk a folyamatos afterimage nyomán.

Csak mikor már kérdés kavarodott ki a nagy országértékelés végéből, akkor hagytuk abba, és néztem fel az égre a szemem forgatva, annyira megdolgoztatta kába agysejtjeimet a kérdések sora:
- Poooontozás? - kanyarítottam a fejem Bubára
~ Feeeelszerelés? ~ ő meg én rám a saját buksiját, hogy tekintetünk összetalálkozott
De nem lettünk kevésbé ostobák tőle, mert igazából egymástól vártuk volna a segítséget
- Hááát - szólaltam fel, a rókát végül megelőzve - majd ahogy sikerül
~ Jaaa ~ adott igazat a kölyök ~ majd meglátjuk
- Még nem gondolkoztunk rajta, de talán a speciális pontokra még tehetnénk, mert egyszer se sikerültek a trükkjeink - valltam be kicsit szomorkásan
~ Jaaa, a trükkjeink besültek
- Buba?
~ Igen, Sai?
- Akarunk mi céhhez csatlakozni?
~ Nem tudom. Te akarsz? ~ hárított vissza
- Nem tudom én se. Szerintem még nem - emeltem fel a fejem a sárkány és a lány felé, de csak ráztam bizonytalanul

_________________

Sai
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 48
Join date : 2016. Jun. 14.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
46/500  (46/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Júl. 14, 2016 6:09 am

Mind Timidus, mind Shu nagyon türelmes volt, vagy legalább is a lány is nagyon türelmesnek gondolta magát, és most annak is mutatkozott. Egyáltalán nem zavarta őket sem Buba lassúsága, sem az állandó összenézésetek, hiszen azt ők is rengetegszer csinálták, és nagyon pozitívan értékelték. Ez számukra azt jelentette, hogy megbeszélitek a dolgokat, és fontos nektek egymás véleménye, ami egy kiváló idomár-pet kapcsolat alapja lehet. A válaszotok ettől még nem lesz megfelelő, avagy nem lesz az, amit Timidus elvárt, így hát megcsóválta a fejét, amikor végeztetek.
-Rossz válasz.
Shu ugyan elgondolkodott azon, hogy ki szabad-e ezt így jelenteni, de a bandázós részt ő is megjegyezte, és ennek hatására szintén arra a következtetésre jutott, hogy ha veszélyben vagytok, akkor bizony jobb, ha kicsit előrelátóbban tervezitek meg a dolgaitokat, nem pedig csak úgy, ahogy sikerül. Ő azonban ebbe nem szólt bele, bár a hallgatásával is igazat adott barátjának, aki folytatta.
-Az újrapontozás eléggé költséges valami, így ha nem is biztosra, de azért valamennyire érdemes tisztáznotok saját magatoknak, hogy miként szeretnétek alakítani a statjaitokat. Nekünk magasabbak mind a speciális képesség, mind a kitartás pontjaink az átlagosnál, mert akik PvE harcra húzzák ki magukat, ezeket a statokat általában kevésbé fontosnak gondolják.
A céhcsatlakozás elvetését elfogadta, Shu viszont ekkor úgy érezte, hogy közbe kell szólnia.
-Nem azért kérdeztük, hogy most gyorsan magunkhoz csábítsunk titeket, hanem azért, mert említettétek azt a bandát. Egy céhház falain belül, biztonságban lennétek. Persze mindentől egy céh sem véd meg, de több esélyetek van benne, mint azon kívül. És... mesélnétek nekünk erről a bandáról?

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Sai on Csüt. Júl. 14, 2016 9:36 pm

Én és Buba is teljesen meg voltunk győződve róla, hogy teljesen mindegy mit is csinálunk, a végén csak jól fogunk kijönni belőle, így egy percig sem aggódtunk emiatt, mióta az új cuccokban feszíthettem. De mi is éreztük, hogy ez elég furán csengene, ha éppen a kölcsönadóink orra alá dörgölnénk, így aztán, akár egy ikerpár, szinte egyszerre görbült lefele a szájunk, s elszontyolodva adtunk hangot csalódásunknak:
- Rossz?
~ válasz?
Mint akiket leszidtak, úgy hajtottuk le a fejünket elcsüggedve, míg csak a sárkány be nem fejezte a mondandóját
- De hát, én azt hallottam, hogy semmivel sem lesz nehezebb fejlődni ...
Buba, aki eleddig engem figyelt, egyszer csak belevágott:
~ Igen, Sai azt hallotta, hogy magasabb szinteken is ugyanolyan, és hogy milyen furcsa már, mert más játékokban egyre lassabb, ahogy előbbre jutsz. Én nem tudhatom, hogy ez igaz vagy sem, csak ő mesélte
- De akkor majd lehet mi is ezekre koncentrálunk majd - tettem hozzá, hogy mindenki megnyugodhasson
Aztán megszólalt Shu is, de valami egész más témát hozott fel, a témát, amit nem igazán szerettem volna mások előtt kiteregetni. És már tiszta hülyének éreztem magam, amiért korábban kicsúszott a számon
- Hát ööö - vakargattam a fejem - szóval izé. A főtéren találkoztam velük. Buba akkor még nem volt velem. Akkor történt, amikor Kayaba admin bejelentette a változásokat és a hivatalos indulást. Megfenyegettek. - húztam végig a ujjam a nyakam előtt
- Ezért is nem mertem kijönni a városból olyan sokáig. A céh, így ahogy meséled, lehet jó lenne, de nem is tudom... valahogy most túl nagy lépés lenne az nekünk Bubával - néztem le a kis szőrmókra - inkább meglapulunk itt az első pár tíz szinten és nem csinálunk nagy hírverést magunkból, hátha nem fedeznek fel újra

_________________

Sai
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 48
Join date : 2016. Jun. 14.

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
46/500  (46/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kastély Romok

Témanyitás by Sponsored content Today at 1:29 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.