A Sziget

4 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Csüt. Jún. 19, 2014 11:36 pm

Sikerült felszerelnem az új damilt a botra -szerencsére itt ez csak két kattintás- de az előbbi gubancra gondolva erősen a botra néztem, majd arra amit Shu ajánlott. Valóban egyszerűbbnek tűnt. Erősen nézegettem a botokat, míg egyre vörösebb lett az arcom, majd kinyúltam a felajánlott bot felé.
-Köszönöm... Akkor kölcsön veszem egy kicsit.- Evvel eltettem a botom, és szemügyre vettem a Shutól kölcsönzöttet.
-Áhá! Evvel horgásztunk a kútnál!- Csillant fel a szemem, az ismerős fogásra. Majd figyelmesen hallgattam Shut, ahogy elmagyarázta a bot használatát. Ámulva néztem, ahogy messze repíti a végét, hogy az úszót alig tudtam követni. Majd bólintottam egyet, de az elejét már el is felejtettem… Talán tényleg maradok az egyszerűbb dolgoknál.
-Képes.- Válaszoltam nagy komolyan, hiszen én már kipróbáltam, hogy meg tudom-e fojtani magam egy damillal… Ezért is próbálkoztam utána a kerti tónál. Én is meglendítettem a botot magam mellett, és lepottyantottam a lábunk elé a vízbe. Majd rápislogtam párat, és Shu felé fordultam.
-Az számít, hogy milyen messze dobom?- Itt a lábunk előtt legalábbis nem sok halat láttam éppen. De ha lennének, talán könnyebb lenne a lepkehálómat belógatni, hogy ússzanak bele…
-Talán lehet, de biztos nem Utának- Falco rám nézett, majd hitetlenül csóválta meg a fejét, mielőtt tollászkodni kezdett. Lassan eligazgatta megtört tollait, majd mikor végzett, kinyújtogatta szárnyait és végül csapott néhányat próbaképp. Szerencsére ahogy az élete visszatöltődik, a tollazata is teljesen helyreáll, akármilyen csúnya esést is szenvedjen el. Ha nem így lenne, komolyan aggódnék érte, hiszen amióta repülni tanul, időnként elég komoly sérüléseket szerez. Pedig az ember azt gondolná, egy madár csak megtanul magától repülni… Igaz ez meg is többnyire, amíg nem akar leszállni. Persze ő többnyire csak védett területen kísérletezik még így is sokkal óvatosabbnak mondható, mint mondjuk jómagam, aki lépten nyomon megtalálom, mivel tudnám csökkenteni az életpontjaimat…
Ahogy késznek érezte magát, egy rövid csipogás után fel is szállt, és elkezdett kőrözni a víz felett. Mosolyogva bólintottam a sárkány felé, és az úszóra szegeztem a szemeim.
-Mond csak Tim, lehetséges, hogy a halak félnek az fényemtől?- -Hogy a mezőn elszaladnak a kisállatok, az érthető, de a vízbe mi okuk lenne félni? Pedig az előbb ugyanúgy menekültek amikor az fényem felettük járt... vagy csak véletlen volna? Talán a mélyben láttak valamit...- Falco nem sokkal távolodott el a parttól, és a vízhez közel siklott, a mélyét lesve. Kíváncsian pillantgattam felé, remélve, hogy nem ugrik ki a vízből az a bizonyos szörny...
Majd Shu ki is halászott egy csipkés, tarka ágat, amit el is vettem tőle, hogy minden oldalról megcsodáljam.
-Nagyon szép.- Bólintottam. Talán a vízi szörnyek ilyenekkel csalogatják az embereket? Elejtve a botomat közelebb másztam a parthoz, hogy lenézzek a folyóba. A szélén viszont felkiáltottam meglepetésemben, és a tenyeremet bámultam. Az vörösen fénylett még pár másodpercig, hogy aztán csillogva begyógyuljon. Hamar meg is találtam a sebeződésemért felelős tárgyat, ami a homokban bújt meg.
-Nézd Shu! Ez is szép, ugye?- Mutattam lelkesen a zsákmányom, egy fél kagylóhéj belsejét. Falco felénknézett, majd újra megcsóválta a fejét.
Úgysem fognak ehető dolgot találni...
kagyló

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Pént. Jún. 20, 2014 7:25 am

A lány mosolyogva bólintott, majd újra. Utával nem kellett vitatkozni, és ez nagyon jó hír volt. Shu őszintén remélte, hogy ő nem veszi a segítségnyújtását tolakodásnak, és a jó tanácsoknak szánt mondatait kioktatásnak. Volt ezzel elég baja, de Utahime valahogy barátságos volt, még barátságosabb mint a többiek. Ami azonban még ennél is fontosabb volt, hogy Shu viszonylag sok időt tudott mellette tölteni. Többet mint Peter mellett, vagy bárki mással. És szeretett is Falco és Utahime mellett lenni. Már nem figyelt oda annyira arra, hogy mit mond, és tudott kevésbé feszült lenni. Jóleső érzés volt.
-Nyugodtan. Ha szeretnéd használhatod egészen addig, amíg el nem éred a következő szintet a horgászásban. Azt hiszem második vagy harmadik szintre már olyan fog kelleni, mint az enyém, az utolsóhoz pedig még ennél is nagyobb… például majd a szörnyhöz. Úgy tudom, hogy a szafari keleti részén lehet megfogni, a feneketlen tónál, de azzal még ráérünk. A kútnál azért ezt használtam, mert ezt le lehet engedni. Az első szinten található dolgokhoz és halakhoz még nincs szükség rá igazándiból. És…
Picit elgondolkodott, visszagondolt arra, hogy ő hol miket fogott, majd megrázta a fejét.
-Lehet, hogy a szafarin vagy a nagyobb szinteken számít, de egy ilyen hatalmas vízben bármi lehet, és bármi elúszhat idáig.  
A kagyló megtalálására még inkább elmosolyodott, és ő is nézegette egy darabig.
-Szép. Én is találtam már hasonlót, ki is tettem a vitrinbe. Majd a korall is oda kerül. Úgy tűnik most ilyen díszeket fogunk halak helyett.
Nevetett, majd először az égre pillantott fel, a petek után, utána pedig újra az úszót figyelte.
Ezalatt Timidus vigyorogva megcsóválta a fejét, és nyugodtan követte a főnixet.
-Nem bízol az idomárban, mi? Az, hogy ő mennyire jó horgász, vagy mennyire ügyes úgy általában a dolgokban, nem csak az ő érdeme, hanem a tiéd is. Együtt kell csinálnotok mindent, és együtt kell boldogulnotok. Ha ő ügyetlen, ha ő hibázik, az neked is problémákat fog okozni, és a te hibád is lesz. Segíts neki ahelyett, hogy kritizálnád. Álomkelő szerint az jót tesz az embereknek. Maguktól nehezen képesek fejlődni. A fényed pedig… amikor én a víz felett repülök, akkor valamelyik halat odacsalja a tükörkép, valamelyiket pedig elriasztja. Még nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mitől függ. Biztosan így van a fénnyel is.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Vas. Jún. 22, 2014 8:12 pm

Nevetgélve örültem a kölcsön-botnak és próbálgattam a lengetését. Valóban egyszerűbb volt, hisz még én sem gabalyodtam bele, bár ha elég soká próbálkozom, bizonyára ezt is egy merő csomóvá tudnám alakítani. Majd egy pillanatra megfagyva néztem a lányra.
-Tényleg!?- Kiáltottam rá, majdnem a nyakába ugorva. Hogy most kölcsön adja, igazán kedves tőle, de, hogy amíg elérem a következő szintet...? Egyáltalán, rám mer bízni valamit, miután látta mit műveltem a sajátommal!? És bizonyára nem hiába tartotta meg azt a botot is, hiszen, ha eladja jobban járna. NPC-knek ugyan nem éri meg eladni, de a játékosok a bolti árak többszörösét is képesek fizetni egy-egy vacakért... Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy lusták farmolni, vagy épp megkeresni a lelőhelyét. Vagy csak nem találják, hisz én is hányszor tévedtem el, míg megtaláltam a horgászboltot... Igazából meg sem találtam, csak rájöttem, hogy több is van a városban, mert nem annál lyukadtam ki, amihez indultam. Belegondolva ez talán nem olyan item, amit érdemes eladni magasabb szinten, de el is cserélhette volna a jobbra... Tehát azok a fura itemek, amire a botot támasztani lehet nem csak a lusta embereknek vannak?
-Biztos nekem adod...?- Kérdeztem döbbenten, majd előkaptam a sajátomat, amit a rendszernek hála sikerült restaurálni.
-Addig cserélhetünk, hogy így is tudj több bottal halászni!- Nyújtottam felé mosolyogva. Majd kissé elgondolkozva kérdeztem.
-Ha növelem a szintem, vajon könnyebb lesz kezelni? Vagy tényleg gyakorolnom kéne?- Bár a legtöbb dologhoz hozzásegít a rendszer, ha a kellő pontjaink megvannak, bizonyára nem véletlenül mondta, hogy gyakoroljak... Igaz, az is fejlesztené a jártasságot, de inkább csak kivárom, hogy a halfogásból meglegyen. Ha meg gyakorolni kell, bőven ráérek még.
A szörny hollétét megtudva kicsit bátrabbnak is éreztem magam, bár a következő mondatát hallva mégis jobbnak éreztem, ha óvatosak maradunk...
-Ez szerencse, messzebbre nem hiszem, hogy menne.- Bólintottam az úszót nézve. Majd a biztonság kedvéért megnéztem a vizet közelebbről is... És valóban találtam is valamit, bár halat nem láttam.
-Ühm, eztán én is készítek egy díszfalat a szobánkba. Majd mindenféle kincsekkel feldíszítjük...- Kaptam az ötleten, ami bizonyára Falconak is tetszeni fog. Letettem a kagylóhéjat a korall darab mellé, majd visszalendítettem a horgomat a vízbe, és igyekeztem nyugton maradni.
-De azért valami ehetőnek is örülnék.- Mormogtam egy idő után.
Falco egy ideig figyelt minket, majd elgondolkodva hallgatta Timidust. Hogy kritizáltam... Igen, de...
-Nem Utában nem bízok, hanem abban az izében.- Jelentette ki végül összehúzott szemekkel figyelve a botokat. Veszélyes. Azt a vékony kötelet alig látni, de nagyon erős. Ha belegabalyodik, csak egyre szorosabb lesz, ha nem csípem le róla. A végén pedig hegyes kampó van, ráadásul egy súllyal. Ha elkezd himbálózni nem fog megállni, és beleakad mindenbe... Pedig egy megnyújtható bot már önmagában is veszélyes..... Egy fütyülő sóhajjal engedte ki mérgét, majd szomorúan a sárkányra nézett.
-És olyasmiben nem tudok segíteni sem, amihez én sem értek.- Igaza van Timidusnak, az én hibám, hogy nem megy neki... De éppen ezért kéne betartani a sorrendet, és az egyszerűbb dolgokkal kezdeni. Mégis, hogy lehet olyasmire vadászni, amit nem látok? Márpedig a hal a víz alatt van! Egyébként sem igazán kedvelem a vizet. Olyan... nedves.
Majd teleszívva tüdejét igyekezett az eddig hallottakat alkalmazni a víz felszínén. Laposan közelítette meg a víztükröt, majd megemelte a testét és széttárta a farktollait. Talán túl későn, hisz megint hátrafordult. Nyomában vastag párafelhő emelkedett három nagyobb köddel, ahol kacsázott rajta, majd a madár is eltűnt és csak a rotyogó vízjelezte hollétét.



_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jún. 23, 2014 6:41 am

Shu értetlenül és meglepődve pislogott a lányra, majd próbált bólintani, azután megrázni a fejét, de nem sok sikerrel, hiszen a meglepődöttségtől és a zavartól nem igazán ment neki, és még abban sem volt biztos, hogy az lenne a helyes reakció. Nem értette Uta válaszát, nem értette a cselekedeteit, és azt sem értette, hogy ő miért lepődött meg ezen annyira.
-De… nem… illetve… mármint persze…
Kicsit elhallgatott és csak pislogott tovább, majd megpróbálta összeszedni a gondolatait.
-Ez nem olyan nagy dolog… egyszerre két bottal nem lehet horgászni, neked kis szinten kényelmesebb ez a bot, és mivel nekem nincs rá most szükségem, így neked adom… és nem kérek érte semmit… mármint…
Kezdte érteni Utahime bizalmatlanságát. Ő is meglepődött az emberek jóságán, már ami azt illeti egyes emberek eltérő viselkedését a kinti világhoz képest. Talán ez a lány is mást tapasztalt az eddigi életében, így jogos az értetlenkedése.
-Tényleg nem kell semmit adnod érte… mondtam, hogy szívesen segítek… én… ha emlékszel… izé…
Újabb nyelés, és kezdett ő is egyre idegesebb képet vágni.
-Hát ugye a céh feladata eleve az, hogy segítsünk… meg ha nem lenne, akkor is szívesen segítenék… meg ugye mégis csak én rángattalak ide… mármint a céhbe… és akkor megígértem… plusz… izé…
Újabb fél percnyi néma csönd.
-Ha most te kerestél, mármint, hogy közös programot csináljunk… akkor gondolom… azt hiszem, hogy neked is tetszik, hogy mi együtt… mármint, hogy általában én keresem az embereket… vagyis hát én se őket, de néha mégis… az olyanokat, akikkel véletlenül összefutok, és akkor kedvesek… és nem ők engem… most pedig te igen, tehát azt hittem, hogy esetleg barátkozni szeretnél… és… akkor nem olyan különös, hogy segítek… egy barátnak…
Na végre csak sikerült kinyögnie. Még mindig nagyon bonyolult volt kitalálnia, hogy kit minek tekintsen. Peter rengeteg munkája miatti távolléte, Chan kiakadása, ami miatt lelépett egy időre a céhtől, és az a felelősség, amit a céhvezér a kezébe nyomott nagyon gyötörte a lányt, és kezdte úgy érezni, hogy nem bírja ezt az egészet, hogy ez a kis csapatuk, ami eleve nem állt sok főből szét fog esni, és akkor az is az ő hibája lesz, hogy ide csábította Utahimét. Mindenképpen segíteni akart a lánynak, azonban ha a barátjának tekinti, akkor ez már csak még nagyobb felelősség lesz… de akkor legalább nem csak kötelességtudatból és bűntudatból végezné. Az emberi kapcsolatok felettébb bonyolult dolgok. Sok dolgot éltek már át együtt, és ő kezdte a barátjának érezni… jobban, mint eddig bárki mást…
-És… hát… azt hiszem túlságosan is… túlságosan is nagyon el akarjátok különíteni ezt az életet a kintitől… én már nem foglalkozom ezzel, és így sokkal könnyebb. Ha gyakorolsz, akkor növeled a szintedet, ügyesebb leszel és könnyebb lesz kezelni. Teljesen úgy működnek a dolgok, mint a kinti világban, csak itt mutatják a számok az eredményeidet… mint amikor jegyet kapsz egy dolgozatra… nincs semmi különbség.
A lány többi mondatára már csak elmerengve mosolygott. Jóleső érzés volt, hogy Uta is hasonló dolgokat szeretett, hasonló dolgokat talált ki, mint ő. Tudtak együtt dolgozni, és ez jóleső érzéssel töltötte el Shu szívét.
Timidus ezzel szemben egyre nehezebb feladatnak érezte Falco tanítgatását, és ez elégedettséggel töltötte el. A logika azt diktálta, hogy azért nehezedik a feladat, mert Falco egyre okosabb lesz, a kérdései egyre összetettebbek és bonyolultabbak, tehát a megválaszolásuk is egyre bonyolultabb. Ez viszont azt jelenti, hogy a főnix fejlődik, ami viszont azt jelenti, hogy a tanítás sikeres, ami annak az indikátora, hogy Timidus jól végzi a dolgát. Figyelte ahogyan Falco megpróbálkozik a leszállással, majd összecsapta a szárnyait, és jégmadár módjára zuhant a barátja után, és ha az nem kapálózott túlságosan, akkor segített neki a víz fölé emelkedni. Persze csak pont annyit segített, amennyi segítségre szükség volt. Ha már a víz fölé emelkedtek, akkor ugyanolyan nyugodt hangon beszélt tovább, mintha nem is törte volna meg semmi az előbbi csevej menetét.
-Tévedsz, kölyök. Az emberek fura és logikátlan lények. Képesek olyan dolgokért küzdeni, amiket soha nem érhetnek el, és olyan dolgokat feladni, aminek az eléréséhez csak kicsit többet kellene gyakorolniuk. Te tudod, hogy meg tudsz tanulni repülni, és emiatt gyakorolsz. Az embereknek nem elég a tudat, nekik bátorítás kell. Rengeteget kellett beszélnem velük, mire ezt megértettem, és az okát most sem értem, de a lényeg az, hogy ezzel tudsz neki segíteni úgy is, hogy nem értesz a horgászathoz. Bízz benne és bátorítsd.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Hétf. Jún. 23, 2014 1:01 pm

Felüllelkesülve az új botomtól -a következő horgászati szintig- felé nyújtottam a botomat. De nem vette el, sőt, mintha kényelmetlenül érintette volna a csere ötlete. Hamar az okát is megtudtam.
-Óh, valóban? Köszi.- Nevettem fel, eltéve a botot. Valóban könnyebb evvel horgásznom...
-Azt hittem, lehet több bottal is... Hm, akkor...- Mondtam, majd elgondolkodva hümmögtem egy kicsit. Akkor miért tartotta meg a régit is? Én talán elcseréltem volna a jobbra. Bár nagyobb szinten ez biztosan nem nagy kiadás, de akkor is egy értékes helyet foglal az inventoryban... Shu pedig folytatta a magyarázkodást. Valahogy meglepett a dolog, hiszen eddig mindig csak tisztán és érthetően elmagyarázta a dolgokat, most pedig félénken dadogott, mint aki mindjárt elkezd sírni... Ennyire megijesztettem volna? Figyelmesen hallgattam, majd bólintottam.
-Ühm, ezért hálás is vagyok.- Szerencsés is vagyok, hogy a céhbe kerültem. Igazán kellemes és csendes hely, és mindenki barátságosan fogadott mindet. Bár van akivel még nem is találkoztunk... Ráadásul fejlődni is segítenek, a rengeteg ingyen ruházat mellett sok jó tanácsot is kaptunk, főleg Shutól és Timidustól. Nélküle bizonyára még mindig csak az első szinten toporognék. A mondandója viszont egyre zavarosabbá vált, így félredöntött fejjel igyekeztem kibogozni. Természetesen szerettem vele lenni, hiszen mindig jól éreztem magam és minden alkalommal rengeteg újdonságot tanultam a játék működéséről. Lassan viszont a mondandója végére ért, de még mindig csak megbillent fejjel figyeltem a lányt, és lassan bólintottam.
-De hiszen barátok vagyunk... nem?- Mosolyodtam el, kissé értetlenül. Természetesen, a barátok segítik is egymást, de jó esetben ez kölcsönös. Én viszont még nem érzem úgy, hogy a segítségére lennék. Sőt, inkább ellenkezőleg... Kis szintű vagyok, és bár hála neki, elég gyorsan fejlődök, tapasztaltabb úgysem leszek hamar. A boltjába is meghívott, de alacsony a jártasságom... Erről jut eszembe, nem ártana gyűjtögetnem még növénykéket valahogy...
-Majd én is igyekszem segíteni neked! Ha tehetek érted bármit, csak szólj!- Törtem ki újra lelkes hadonászásban, majd ráeszméltem, hogy ez nem szerencsés egy bottal a kezemben, így hamar abba is hagytam. Majd ellenőriztem és újra ugrálni kezdtem.
-Voáh, ez nem is gabalyodik össze olyan könnyen!- Evvel nevetve vissza lendítettem a vízbe és leültem. Eztán kicsit elhúztam a szám, és bólintottam.
-Hmm... nem úszom meg mi...?- Persze nem mintha ellenemre lenne a gyakorlás, de mégis jobb, ha a gyakorlás közben is van lehetőségem halat fogni... Mégis ki akarna csak egy botot lengetni a semmiért!? Akkor inkább a pálcahasználatot gyakorlom, az mégis csak jobb, ha felkészülten állok a szörnyek elé... Viszont itt ülve a gyakorlás is érdekesebb lehet, így időnként ki-be lendítettem egyet a boton.
Falco körül forró gőzbuborék rotyogott, egy darabig megvédve a madarat a víztől. A sárkány szerencsére időben segített is felszállni, így szárazon megúszta a merülést. A víz alatt pedig újra megfigyelte, ahogy elmenekülnek előlük a halak.
-Rendben, majd bátorítom.- Csak tudnám, hogyan. Még mindig nem teljesen folyékony a kommunikáció közöttünk... Természetesen ha eleget gyakorol, megtanulhat halászni és vadászni, de az sem mindegy, hogyan gyakorol.
-Timidus, ezek a halak tényleg félnek tőlünk... Gondolod, hogy lehet őket terelni, mint a szárazföldi állatokat?- Siklott végig a víz felett, a lábaival érintve a rotyogó habokat. Ha a közelükbe kergetjük a halakat, talán könnyebben fogják ki őket... Ez talán elég bátorítás is és önbizalmat ad neki.



_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jún. 23, 2014 5:15 pm

Shu most már egyre inkább az ujjaival való babrálásra használta a horgászbotot, minthogy a kellék annak rendeltetés szerű funkcióit lássa el a kezei között, de jelenleg a babrálás sokkal fontosabb volt, hiszen bár nem csónakkal készültek, hanem szigorúan a parton maradva pecáztak, mégis csak sikerült igen kényes vizekre evezniük a beszélgetés folyamán… pedig egy óceánnál voltak, nem is folyamnál… ez egyre bonyolultabbá vált…
Tehát a lényeg az volt, hogy megint ott tartottak, ahol a lány nem szerette volna, hogy tartsanak, ráadásul Utahime ismét félreértette, és biztosan egy elégedetlen és követelőző valakinek tartotta, hiszen megint a háláját fejezte ki, mert bizonyára úgy tűnt, hogy Shu ezt akarja hallani, meg persze a szabadkozást és a magasztalást arról, hogy ha ő ilyen sokat segített neki, felkaparta a semmiből, akkor p mikor fogja végre viszonozni… természetesen Shu azonnal igyekezett elsimítani a szálakat.
-Nem-nem! Nem azért mondtam, mert kérnék érte bármit is… és tudom, hogy hálás vagy, és… igazából az sem kell… mármint nagyon köszönöm, és én is hálás vagyok, amiért hálás vagy… és tényleg szívesen segítek, és te is nagyon sokat segítesz nekem, szóval ha szeretnéd, akkor meg van, és már nem is kell… mármint viszonozni, mert már viszonoztad…
És ekkor jutott el a füléhez, meg persze ő a hadarásban ahhoz a részhez, ami tényleg említést is érdemelt.
-Mármint… hogy mi? Hát… azt hiszem igen… csak… nem jó dolog a barátomnak lenni… mármint úgy általában… szóval nem voltam biztos ebben…
Na jó. Ebből a hebegésből-habogsából egyelőre elég volt ennyi. Úgy döntött, hogy zavart tekintetét inkább az úszóra szegezi, mert az legalább nem néz vissza olyan értetlenül, mint Utahime, és akkor neki sem kell a mostaninál is értetlenebb és szégyenkezőbb arcot vágnia. Timidus persze nem beszélt ennyit, és főleg nem ennyit feleslegesen. Bólintott Falconak, és a legjobb módját ajánlotta fel annak, hogy kiderítsék, valóban segíthet-e a főnix Utának az említett módon.
-Próbáld ki!
Ezalatt persze ő maga is gyakorolt. A leszállás a vízre neki már könnyedén ment, főleg mivel általában becsapódni szeretett, mint ahogyan az előbb, amikor Falconak segített a felszínre evickélni, de sokszor csak siklott a víz színén, lábaival karcolva azt. Ha szétterítette a szárnyait, akkor egész sokáig el tudott lebegni a vízen, mintha csak háton úszna. Most azonban egy teknőst szemelt ki, akire ha ugyan nem is fért el, de kíváncsi volt, hogy képes-e olyan pontossággal landolni, hogy mind a négy mellsőjével elérje az állat páncélját, mielőtt az elmerül. Természetesen képes volt.
[teknős]

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Kedd Jún. 24, 2014 2:56 pm

Shu továbbra is idegesen simogatta a botját, és én továbbra is bambán pislogtam rá. Nem értettem a viselkedését, sem annak okát. Pontosabban azt láttam, hogy valamit az értésemre kívánt adni, hiszen az értetlenkedésemet látva csak súlyosbítottam a tüneteit. Megpróbálva megfejteni a rejtélyt viszont csak még inkább fokoztam a bajt. Jobb ötlet híján viszont csak tovább hallgattam. Újra tiltakozni kezdett mire összeráncoltam a homlokom, majd szélesedett a szám. És ahogy folytatta, egyre vidámabban mosolyogtam rá. Kezdett egyre bonyolódni a dolog, de örültem, hogy szerinte én is használható vagyok valamire, még ha nem is láttam állításának alapját.
-Nem feltétlen viszonzásból, csak... szeretnék...- Hiszen egymáson segíteni jó dolog. És jó lenne tudni, hogy nem teljesen értelmetlen létezésem ebben a digitális világban. Majd újra meglepetten néztem rá egy pillanatig, de hamar el is fordult az úszóját figyelve.
-...Nem...jó...?- Ismételtem halkan, és követve a példáját az úszóra függesztettem a szemem. Szóval nem jó a barátjának lenni? Akaratlan is Rin úszott a szemem elé, s lassan, csendben könnyezni kezdtem majd gyorsan le is töröltem az arcom. Talán nem látta, hiszen elfordultunk egymástól... Rinnel mindig együtt voltunk, óvodás korunk óta és minden együtt csináltunk. Így sosem kérdőjeleztem meg, hogy barátok lennénk, egyszerűen csak azok voltunk. És az osztálytársaim? Őket talán barátoknak hívtam, de csupán csak "játszótársak" voltak időnként. Akkor egyaltalán mit jelent barátnak lenni? Talán, hogy "szívesen segítek" valakinek ahogy Shu mondta? Ez is, de igazából bárkinek szívesen segítenék, ha megkérnek... Sokkal inkább az ellenkezője lehet. Számítani valakire, segítséget, tanácsot kérni... Megbízni valakiben. Márpedig én bízom benne, és mindig őt kerestem fel, mikor valamit nem értettem a játékban.
-Shu barátjának lenni jó dolog lehet...- Jelentettem ki magabiztosan. Bár mindig kettőn áll a vásár, így egyoldalúan ki sem jelenthetem, hogy a barátja lennék. Ő is azt mondta, hogy nem kell viszonoznom a segítségét. Tehát most inkább... a "mentorom"? Aki bevezetett a játék rejtelmeibe...
-Haa~~- Fújtam ki mély sóhajjal magam. Végül is teljesen mindegy minek hívom magamban, a dolgok állásán nem változtat. Majd újra megrángattam a botot, de az beakadt valamibe... Érdeklődve lestem a vizet ahogy igyekeztem kirángatni, végül elém libbent a kampó végén egy újabb ágas kavics.
-Hi, én is fogtam egyet!- Vigyorodtam el, felmutatva a szerzeményem.
Falco bólintott, majd ide-oda cikázott a víz felett, gyakorolva a leszállást és megfigyelve a halcsoportokat. Lassan már egész nagy biztonsággal közeledett a felszínéhez, és megtanulta használni a farktollait fékezésre is. Evvel pedig a hirtelen kanyarok is egyre jobban mentek. A halak terelése viszont egész más tészta...
Terelő leckém ugyan még nem volt, de egy szárazföldi vadászaton megfigyelhettem már, merre futnak az állatok. Viszont a föld síkján nem tudnak ilyen hatékonyan menekülni, mint itt az okosabb halak... Vajon evvel mit tudok kezdeni?
Alámerülnek... Állapította meg, majd mikor már kellően magabiztosnak érezte magát a leszállást illetően, megpróbálta Timidust utánozni és a vízbe csapódva egy kis ívet írt le, hogy aztán felemelkedjen... Vagyis láthatóan ez volt a terv, de ténylegesen nem mert a felszín alá menni, így csak egyre közelebb és közelebb helyezte az ív alját a vízfelszínhez.
korall

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Kedd Jún. 24, 2014 4:32 pm

Timidus ezúttal arra volt kíváncsi, hogy hogyan boldogul Falco egyedül, így azt a fázist iktatta be a madárka tanításába, hogy önállóságot tanuljon. Kizárólag annyit mondott, amit feltétlenül mondani szükségeltetett, és úgy tűnt, hogy ezt a főnix is észrevette, hiszen már csak ténymegállapításokat közölt, nem is kérdezett. A repülése egyre jobb és jobb volt, végrehajtotta azokat a feladatokat, amiket a sárkány kijelölt, gyakorolt és gyakorolt, és nagyon hamar el is sajátította a manőverezést. Vadászni ugyan ezzel még nem lehetett, vagy nagyon nagy szerencse, esetleg könnyen elkapható zsákmány kellett hozzá, de Falco gyorsan tanult és szorgalmas volt, tehát már ennek az elérése sem tarthatott sokáig. Persze Timidus azért csak nem hagyhatta szó nélkül a társát, jeleznie kellett, hogy figyel rá és segít ha kell.
-Igen. Ha el akarod őket kapni, akkor nem várhatod meg amíg eltűnnek. Ugyanazok a képességeid mint nekem, így te is látod őket távolabbról is. Hitesd el velük, hogy biztonságos a felszín közelébe úszni, majd csapj le és kapd el. Én így szoktam. Ha van más ötleted, akkor mutasd be azt. De túl mélyre még ne merészkedj.
Ez alatt Shu a parton igyekezett legyőzni a zavarát, és bár ha az sikerült is valamelyest, az csak amiatt történt, mert a szomorúság felülkerekedett rajta. Persze ezt nem mutatta, illetve igyekezett nem mutatni, elfordulni, de csalódottan rázta meg a fejét.
-Nem az. Elhiheted. Majd… majd te is rájössz. Chan már rájött. Csak idő kérdése.
Persze ezt már régóta tudta, így annyira nem törte le. Éppen ezért igyekezett addig kiélvezni ezt a jó kapcsolatot, amíg még meg volt, amíg még így el tudott horgászgatni a lánnyal, mielőtt felszínre kerülnének az ellentétek. Ettől függetlenül őszinte mosollyal tudta nyugtázni Uta új fogását.
-Úgy látszik ma csak díszeket fogunk. Falco és Timi nem lesznek boldogok.
Aggódó hangot színlelt, de már ott lapult a nevetés is a szavai mögött. Jól érezte magát, és nem foglalkozott a jövő kérdéseivel.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Hétf. Jún. 30, 2014 11:39 pm

Újra kérdőn pislogtam a lány felé. Tehát valami oka is van? Hümmögtem egy sort és bólintottam, majd megrángattam a botomat, hogy az úszó ide-oda cikázzon a vízen. Ha csak idő kérdése... hát legyen az. Az előbbi dadogásából ítélve, valami aggasztotta a lányt. Nem gondoltam, hogy rögtön olyan pajtások lennénk, kik mindent megosztanak a másikkal, sőt... Nem is hiszem hogy az helyes lenne. Talán jobb is lenne, ha meg sem tudom, hisz amilyen memóriám van még elfelejtem. Vagy hogy valami fontosra kéne emlékeznem, vagy hogy titok volt... Tovább hümmögtem kiemelve és visszalengetve a horgot. Csupán aggaszt, hogy ilyen szokatlanul viselkedik... Tény, hogy segíteni sehogy sem tudok. Mégis hogy tudnék, hiszen a problémát sem ismerem. Viszont említette, hogy Chan ismeri, vagyis a probléma mag nem új keletű. De hogy ez jó vagy rossz dolog tudni, vagy hogy Chan tudja... Szintén nem tudtam kivenni a szavaiból. És nem akartam tovább firtatni a dolgot, valamint ő sem feltétlen akart felvilágosítani. Szerettem volna felvidítani egy kicsit, de ezt sem tudtam hogyan kéne tennem. Hiába, még mindig teljesen hasznavehetetlen vagyok...
A térdemre könyökölve támasztottam az állam, és mereven bámultam az úszóra. Egyre szúrósabb szemekkel szuggeráltam, mire végül csak megmozdult. Egy diadalmas kiáltással kirángattam a damil végét a vízből, és a kincs a kezembe lendült. Párat pislogtam szélesedő mosollyal, hisz majdnem ugyanolyan, mint amit Shu talált az imént. Felé nevetek, s bólintok.
-Hehe, igen. Bár kezdek kételkedni benne, hogy ehetőt lehet itt fogni...- Majd a köztünk fekvő koralldarabra téved tekintetem.
-Mond csak... Nem szeretnéd elcserélni?- Nyújtottam felé a tarka korall darabot. A fölig érő mosoly lassan szégyenlős pirulásba váltott. Ha valóban készítünk kincses sarkot, már lehet egy Shutől kapott kincsem is. Bár már így is rengeteg dolgot kaptam, a felszerelések használatra valók, és természetesen én is továbbadom majd, ha kinőném... Ahogy az annak a rendje.
Visszalengetve a csalit a vízbe, újra valami ehetőért imádkoztam magamban. Egész nap csak ezt gyakoroltam, remélve, hogy majd fogok valamit, így nem is ettem semmit...
Falco végighallgatta a sárkányt, és bólintással jelezte, hogy értette. De csupán annyi változott, hogy eztán véletlenszerűen közelítette meg a felszínt, nem ugyanazon az íven. Továbbra sem merészkedett a víz alá, de meglehetősen közel haladt hozzá.
Sajnos lecsapni nem tudok a halakra így, de talán tényleg Utáékhoz terelhetem őket... Végigsiklott a felszínen, félköröket leírva körülöttünk hol balról, hol jobbról partig érve, s közben a sűrű vízgőz falat emelt körénk. A sokadik köre után már alig látszott a folyótorkolat túlpartja, mintha a víz megemelkedett volna, míg alászálltak a felhők. Falco továbbra is alacsonyan rótta íveit a vízpermetben el-eltűnve minek láttán megkordult a hasam. Talán most igyekszik bepácolni magát? A tüze is lassan kialszik a víztől, de a cseppek sercegése tisztán hallatszik, ahogy elhalad mellettünk. Bizonyára finom lehet a grillezett főnix... És képes megsütni saját magát... Az ajkamba harapva figyeltem a cikázását, amíg csipogni nem kezdett a magasabban repkedő sárkánynak.
-Mit gondolsz, sikerül középre terelni őket?

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Kedd Júl. 01, 2014 6:18 am

Na bumm! Most ezt a lányt is megzavarta, őt is megsértette, és ő is furcsán, fürkészőn néz rá, mintha valami fura bogár lenne, akit nem ismer, és nem tudja, hogy félnie kell-e tőle, hogy a kezén szelíden mászkáló kis teremtmény mikor csíp bele, fecskendezi belé a mérgét majd lakmározik a teteméből…
A lány megborzongott. Talán tényleg az ő hibája. Rossz hatással volt az emberekre, és Peter tévedett amikor kihalászta őt az erdő sűrűjéből. Sokkal jobb neki Timidussal kettesben, mert így csak mindig mindent elront. Ezt bizonyította az is, hogy Utahime ugyanazokkal a dolgokkal állt elő, ami miatt Chan annyira utálta Shut.A lány csak segíteni akart, erre a fejére olvasták, hogy elveszi mások munkáját, meg mindenben jobb, és ő a kis kedvenc. De… akkor most ne segítsen? Uta is haragszik rá, mert csak azt látja, hogy azért segít, hogy maga mutogasson? Hogy láttassa, hogy ő mennyi mindenben ügyes? Ugyanúgy viszonozni akarja a segítséget, tenni akar valamit állandóan… talán Utahime is ugyanúgy haszontalannak érzi magát mint Chan, és természetesen ez is Shu hibája. Fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie, és hogyan segíthetne jól úgy, hogy közben ne utálja meg mindenki. Hangos sóhajt hallatva bámulta a vizet, és inkább nem is nézett a lány szemébe, csak maga elé motyogott.
-Én… csak segíteni akartam… nem akarom, hogy nagyképűnek gondolj… vagy azt, hogy haszontalan vagy… mert ez nem igaz… hidd el… rengeteget segítettél a boltban, és mindenhol máshol is. A céhben is. És köszönöm…
Többet azonban már nem tud mondani, fogalma sincs arról, hogy miként is előzhetné meg a problémát, ami tulajdonképpen ő maga, és az emberek közötti ellentétből fakad. Valamiért kiállhatatlan, és ezen sajnos nem tud változtatni, akárhogyan próbálkozik.
Mivel ezután azonban a lány is már erősen a téma terelésével foglalatoskodik, és persze mert valahol mélyen reménykedik abban, hogy elejét veheti a problémáknak, így inkább nem firtatja tovább a témát, és megadja magát a kellemesebb beszélgetés vonzásának.
-Ne aggódj, lehet fogni biztosan ehetőt is, csak egy akkora vízben nehezebben akad horogra. Biztosan a halak is több élelmet találnak, és így nem kell nekik a csali… vagy nem tudom. Timi is mindig türelmetlen, ha horgászásról van szó.
Kis kuncogás, majd csodálkozó tekintet, amikor a barterezés szóba kerül. Természetesen itt sem bólint azonnal.
-Hogy… elcserélni? Mármint ilyen emlék-ajándék szerűen? Persze!
Örömmel és mosolyogva nyomja a lány kezébe a nemrég kifogott korallt, majd óvatosan átveszi a másikat. Valóban remek ötlet, és gyönyörű emlék lesz, ami kitüntetett helyet kap majd a polcon.
Ezalatt Timidus elgondolkodik azon, hogy hogyan is ossza meg a főnixszel azt, hogy jelenleg semmilyen ismert módszer nem áll rendelkezésére ahhoz, hogy valós eredményt tudjon adni a felvázolt terv sikerességét illetően… azaz tulajdonképpen fogalma sincs, hogy sikerül-e összeterelniük a halakat. Mindenesetre azt eldöntötte, hogy esély van, tehát tevékenyen részt fog venni az akcióban. Viszont a diplomatikus válasz sem maradhat el.
-Majd meglátjuk, hogy sikerül-e. Te a víz fölött, és a víz alatt. Figyellek lentről.
És már be is csapódik a vízbe, szárnyait maga mellé szegezi, és hosszú testével mint egy angolna, kígyózó mozgással halad, igyekezve úgy terelgetni a halakat, ahogy Falco megkezdte. végig segítve a munkáját. Innen, a víz alól még többet is lát, mint a párafelhőbe burkolózódó levegőből.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Kedd Júl. 01, 2014 4:07 pm

Felé néztem, megremegett. Tényleg nagyon aggaszthatja az a valami... Mégis inkább a botomat lóbáltam a vízbe, hisz úgysem tudtam mit mondani. Időnként, a szemem sarkából rásandítottam, majd az ajkamba harapva gondolkodtam tovább. Mi bánhatja ennyire? Majd mikor újra motyogni kezdet. Némán, mozdulatlanul füleltem, majd ahogy elhalkult felé lassan fordultam. Először csak mosolyogva, de hamar kitört belőlem a kacaj, s a botot elejtve átöleltem a nyakát egy pillanatra.
-Én is köszönöm.- Majd hamar felegyenesedve kuncogtam tovább és igyekeztem a botot kiszabadítani egy fűcsomó fogságából. Miket nem mond... én megy csak egyre jobban összezavarodtam. Egyaltalán milyen segítségre céloz, hiszen minden alkalommal segít valamiben, amikor találkozunk... Most is kaptam egy botot... Azt sem értem miért tartanám nagyképűnek? Mindig hasznos dolgokat tanít, ami nélkül már rég felfalt volna valami szörny... A leggyanúsabb mégis, hogy "haszontalan vagyok"... Mondtam vajon ilyesmit? Vagy ennyire az arcomra lenne írva? Esetleg Channal beszéltek valamiről, ami miatt mondja? Persze ez a "mindenki jó valamiben" dolog egyaltalán nem oszlatja el a kételyeim, sőt, akár vehetem úgy is, hogy ő tart haszontalannak... De mégis, ahogy elmondta mindezt, valamiért nevethetnékem támadt. Magas szintű és jól ismeri a játékot, de végül mégis csak egy kislány… Mosolyogva ügyködtem tovább a horog újbóli bedobásán, míg én is igyekeztem hangot adni gondolataimnak.
-Nagyon hálás vagyok, amiért mindig segítesz... Magamtól nehezen is jönnék rá, hogy működik ez a világ...- Persze, amilyen gyáva vagyok, egy egész évre bezárkóztam egy fogadóba. Most meg itt élősködöm a bátrabbakon, akik egyedül fedezték fel a világot. Meg egyébként sem vagyok egy frontkarcos alkat.
-És ha már tudom hogy működnek a dolgok, én is többet tehetek majd...- Persze nem tudok olyan effektíven segíteni, de talán annyit elérek, hogy a hasonló szinten lévőket nem hátráltatom... Ahogy a fejemet támasztottam, a víz fodraiban figyeltem a kialakuló csatajeleneteket. Felvillantak és tovatűntek, mint a skillek… Ezt is Shutól tanultam, és bizony néhány helyzetben komoly bajba kerültem volna nélküle. Ha pedig meg tanulok harcolni, akár meg is védhetek másokat…
A kapásom után végre felvidulni látszott ő is, vagy inkább csak lenyelte a problémáját… Akármelyik is volt, örültem, hogy mosolyogni látom, és felé nyújtottam a zsákmányom. Előbb lelkesen, majd lassan lefele ereszkedett a kezem és vörösödött az arcom. A kérdésre hevesen bólogattam, majd teli vigyorral vettem át az általa fogott darabot.
Falco tovább kacsázott a vízen, aminek a felszíne már rotyogott a bejáratott csíkján. Néha egy-egy nagyobb hullám beszökött, és lecsitította a vizet, de hamar újrakezdte ahogy a főnix elszállt a szinte álló víz felett. Egy ideig néztem a petek akcióját, majd tanácstalanul a lányhoz fordultam.
-Most mit csinálnak? A folyóban főzik meg a halakat?- Falco a leszállást akarta gyakorolni, és valóban… kis siklások közt szinte futni látszott a vízen.



_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Kedd Júl. 01, 2014 7:28 pm

Még mindig az a fő kérdés, hogy mi a bánatot csináljon. Bár elfordult, de azért oda-odasandított a másikra, és így jól láthatta, hogy semmivel sem könnyíti meg a beszélgetésüket az, hogy ő most felhozta ezt a témát. Mindenesetre fontosnak tartotta, hogy megelőzze, hogy esetleg Utahime túl közel kerüljön hozzá, és megint csalódnia kelljen. Ez már megtörtént Channal, meg páran már megszólták amikor megtudták a titkát… ezek bonyolult dolgok. Persze az megint más fényt vetett erre az egészre, hogy azóta, amióta nem kezeli tabuként, egyre többször akad olyanokba, akik vagy ugyanúgy gondolkodtak mint ő, vagy legalább is nem ordították le érte a fejét, hanem elfogadták az ő nézőpontját és akaratát. Ez talán arra ösztönözhette volna, hogy őszinte legyen a lánnyal, de volt egy nagyon fontos különbség. Azok az emberek, akiknek ezt elmondta, nagyrészt idegenek voltak. Nem sokat számított volna, ha megutálják emiatt. Utahime azonban erősen közeledett a barát kategóriájába, ráadásul ugyanúgy egy céhbe tartoztak, mint Channal. Amikor Channak elmondta, akkor Chan megutálta, és ha Utahime is megutálja, akkor már nem tudna a céhben maradni. Ezért volt ez sokkal veszélyesebb. Amikor azonban már döntésre jutott volna, és kinyitotta volna a száját, Utahime hirtelen a nyakába ugrott, és ölelgetni kezdte. Nem húzódott el, és nem is ijedt meg. Már nem… de megszólalni sem mert már. Nem kockáztathatta, hogy elveszítse a lányt. Egy pár percig elmerengett a történteken, majd újra megszólalt. Megint csak a szokásos halk hangján, de már nem annyira akadozva.
-Igen. Ha többet tudsz, akkor többet tehetsz. Tudod… mivel kevesebb az újonc, így a céhnek is nehezebb a fennmaradás, de hidd el, hogy én nem azért segítek, hogy utána viszonozhasd. Páran vannak olyanok, akik céhtagok ugyan, de nem sokat tesznek… de nekem elég az is, hogy biztonságban vannak. Persze a céh emiatt hátrányba kerül… de nem tudom, hogy hogyan tudnék ezen segíteni. És… azt hiszem a céljaink is különböznek.
Igen. Ennyi elég lesz, többet még nem mondhat. Elnézett a petek irányába, de ő sem látott túl sokat a párafelhő miatt csak azt, hogy közeledik.
-Fogalmam sincs. Timidusnak mindig van valami terve, hidd el, hogy tudja mit csinál… és az is biztos, hogy vigyáz Falcora. Megígérte.
Ekkor merült alá újra az úszó, a lány pedig meg is rántotta a botot, és máris az eszköztárjában termett egy kocsonyás-hártyás valami. Amikor rájött, hogy mit is fogott, már ő is csak kínjában nevetett.
-Medúza. Ha nagyon akarod, ebből lehet valamiféle levest főzni úgy tudom, de még sohasem kóstoltam… de már közelít az ehető felé…
Timidus ugyan nem pont medúzát akart  a horog felé terelni, de mivel igen mélyen kellett úszkálnia, hogy ne a Falco által felforralt vízrétegben fürdőzzön, így ezt is teljesítményként értékelte, és remélte, hogy Utahime szerencsésebb lesz. Mindenesetre a terelés sikeres volt, csak Uta esetében még közelebb kellett menni a parthoz. A végén már akár ki is sétálhatnak a lányokhoz.
[medúza]

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Kedd Júl. 01, 2014 10:15 pm

Az rossz ha kevesebb az újonc? De hiszen, ha megvannak a régi tagok, miért lenne nehezebb a fennmaradás? Ötlött a fejembe a gondolat, de hamar lenyeltem a kérdést és a nyakláncomat morzsolgatva figyeltem a vizet. Vagy úgy, szóval egyre kevesebb a játékos... Tehát a játék egyre több társunkat robbantja pixeleire, és nem engedi vissza többet -akár kijutottak, akár valóban meghaltak. És az újoncok kérdése is érdekes, hiszen mind egyszerre kezdtük a játékot, tehát nem lehetnek igazán újoncok, hacsak nem hozzám hasonlóan nem tesznek semmit, csak bezárkóznak.  Persze hallottam arról is, hogy néhány játékost a játék fagyasztott be, mert túl sokan indultunk, tehát talán a halálozási arány fejében engedheti ki az így megrekedteket... De ők is elfogynak egyszer.
-Nehéz a fennmaradás?- Ismételtem, barátkozva a gondolattal, hogy bizony egyszer talán mind elfogyunk. Persze, hiszen minél kevesebben maradunk, annál kevesebb az esély a győzelemre is. Viszont ez nem csak a céhnek tesz rosszat... Felhúzva a térdeim, két kézzel markoltam a bot végét valami furcsa morgó hang mellett. Ezek a gondolatok jártak a fejemben a kezdéskor is... Egyszer talán mind itt végezzük, akkor minek fárasszam magam a fejlődéssel? Egyébként is, ha megerősödöm, és talán esély is van rá, hogy végigcsináljuk, a kintiek akármikor kidobhatnak a kórházból. Egy kómás beteg nem vegetálhat a végtelenségig, főleg ha nem látnak esélyt a felépüléslére. Bizonyára kint is kísérleteznek a program feltörésével, de már hány év telt el eredménytelenül?
-De még vagyunk... És most sokan is jöttek...- Nézek fel hirtelen. Hiszen nem rég tartottak egy kis toborzást... Ami pedig újoncokat is jelent. Kicsit felvidulva nézek a lányra, mintha valami felfedezést tettem volna. Hogy a célok különbözősége alatt mit értett, azt nem egészen értettem, de csak természetes, hogy mindenkinek más céljai vannak... Végül is ezért vannak külön kereskedő, frontharcos meg mi egyéb funkciójú céhek. Valószínűleg mindenki olyant választ, ami a legközelebb áll hozzá. Ebből következhet, hogy a többé-kevésbé hasonló emberek gyűlnek egy céhbe...? Persze én sem sokat tudtam ilyesmikről, amikor csatlakoztam...
Újra hümmögve nézem a vizet, amiből már alig látszik valami a párától. Lassan ködbe burkolózik a táj is... talán hamarosan elég lesz csak nyitott szájjal várnunk a sült halat? Bólintottam a lánynak, és visszapillantottam a petekre. Falco pislákoló lángját lehetett még követni, de Timidust sehol nem láttam már a ködtől. Majd hamarosan Shu kifogott valamit. Bólogattam nevetve, legalább tudhatom, hogy tényleg vannak itt állatok is.
-Hehe, közelít... Woáh!- Kiáltottam fel, hiszen az én botom is megfeszült. Egy kis rántás után viszont én is megnézhettem a fogásom.
-Waah! Egy ponty! Azt írja ez ízletes.


ponty

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Szer. Júl. 02, 2014 7:04 am

A lány szótlanul bólintott. Kicsit átgondolva a dolgokat. Utahime mind a bolt, mind a tehetségkutató szervezésében rengeteget segített, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így talán a céhes ügyeket is meg lehetne vele beszélni, hiszen rendkívül okos lány. Igaz, hogy Peter Shut jelölte ki kis segítőjének, de egy szóval nem mondta, hogy a segítőnek nem lehet segítője. Ezek végül is az egész közösség ügyei, mindenkire tartoznak.
-Igen, a fennmaradás. És… vagyunk, de a sokan jöttek nem annyira igaz. Ha láttad a falon a képet, amit Chan rajzolt, akkor tudod, hogy régen sokkal több tagja volt a céhnek. Azt is tudod, hogy Közösségi céh lettünk. Ahhoz, hogy megtarthassuk ezt a rangot, öt főnek kell minimum lennie a csoportban. Az új tagok szerintem csak azért jöttek a céhbe, hogy védelmet kapjanak. Sokkal jobb egy szobában lakni, mint valahol a szabadban. Persze… ez nekem nem baj, én annak is örülök, ha biztonságban vannak… de alig látni őket, és nagyon nehéz szervezni velük. Nem úgy tűnik, mintha nagyon részt akarnának venni ebben az egészben. (ingame elmagyarázása az inaktív játékosoknak)
Kicsit elgondolkodott, de ha már elkezdte ezt az egészet, akkor folytatta is.
-Nemrég Peternek is rengeteg dolga volt, őt is csak ritkán láttam. Rajta kívül pedig mi ketten vagyunk csak, akik rendszeresen csinálnak dolgokat együtt… szerintem egy csapatnak nem így kellene működnie. Chant például azért nem láttad egy ideje, mert már nem is lakik a céhházban.
Szomorúan megcsóválta a fejét, mert ez a teher már nemcsak a céhvezér, hanem az ő vállát is nyomta, és hatalmas felelősség volt ez számára. Figyelgette a többi céhet, és mindig csodálattal töltötte el például az Artes szervezettsége. Bolthálózataik vannak, aminek a felállítását ő már hónapok óta szorgalmazza itt, mégsem történik semmi. Valahogy ez az egész céh olyan, mintha egy helyben toporogna. Már az elhagyásán is gondolkodott, hiszen tulajdonképpen a kezdők megsegítését látta mindig a céh fő feladatának, ő pedig már egyáltalán nem kezdő, és egy jobban szervezett csoportban talán többet is tehetne… de nem merte meglépni, mert nem tudta volna elviselni, hogy miatta hulljon szét az egész, és a többiekre is gondolnia kellett. Már körvonalazódott a fejében egy terv egy utolsó nagy próbálkozásról a reformokat illetően, de ha ez sem vezet eredményre, akkor fel fogja adni ő is, akkor viszont döntenie kell majd, hogy mit lépjen. Még nagyon nem akart ezen elmélkedni.
Szerencsére az események attól, hogy a lány ezen őrlődött, még pörögtek tovább, és Utahime horgára is akadt valami, méghozzá nem is akármi, hanem végre egy ehető zsákmány. Shu is együtt örült a lánnyal, majd ismét a petekre szegezte a tekintetét. Most már Timidus is kibukkant a víz alól, és újra Falco mellett röpködött.
-Hallottad? Fogott valamit. Szerintem menjünk, nézzük meg, hogy mit segítettél neki szerezni.  
Majd el is indult a part felé, végig figyelve a társára, és úgy landolt, hogy még a sekély vízben érjen földet, pont a lányok előtt (persze vigyázva, hogy ne fröcskölje le őket), remélve, hogy a madárka is követi a példáját.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Kedd Júl. 08, 2014 9:38 pm

Mormogásomra bólintott, és én is bólintottam, hiszen láttam a képet. Válasza viszont meglepett, így ajkamba harapva gondolkodtam egy darabon. Amikor Péter felsorolta a tagokat, többnek tűnt a létszám, de persze mindenki mellé a peteket is számolta, és még mindig csak annyi név volt, hogy a sekély memóriakapacitásom is képes volt eltárolni a neveket… Valószínűleg ezt jelenti a kevés. De most valóban jöttek páran, ezért mégsem lehet olyan veszély, hogy az öt fő ne legyen meg... Gondoltam az első pillanatban, majd fülig vörösödve elkaptam a fejem.
-Én is... ezért jöttem...- Főleg miután avval ijesztgetett, hogy a vörösek elvehetik tőlem Falcot. Valahogy természetesnek vettem, hogy az emberek azért gyűlnek céhekbe, mert biztonságosabb egy céhház. És nem mellékesen ingyen szállás is van, legalábbis egy ilyen közösségi céhben, mint a mienk. Mindent ingyen kapunk, míg máshol talán adózni kéne. Vagy szóló játékosként hetente frissíteni kell a fogadó bérletét... Persze ez nem említésre méltó költség, csak macerás, és akárhonnan is nézzük, nem ér fel egy céhház biztonságával. Más szóval ez egy ideális hely a tudatlan vagy gyáva játékosok számára, akik nem képesek megküzdeni evvel a világgal -mint amilyen én magam is volnék. Igen ám, de még sosem gondolkoztam afelől, miért is is kell az erősebbeknek céh? Pontosabban, miért pont ilyen, ahol a reszkető újoncokat gyűjtik, akik nem kifejezetten a harcokra összpontosítanak. Egy kézenfekvő magyarázat persze lehet, hogy nem akarnak igazán harcolni, csupán élveznék a baráti társaságot… Aminek rögtön ellentmond az „alig látni őket”, és valóban… rengeteg céhtársammal még nem is találkoztam. Majd még jobban megzavart a hírrel, hogy Chan már nem is lakik a házban. Nagyokat pislogva próbáltam feldolgozni a hírt, jobban mondva a tényt, hogy valóban semmit sem tudok a társaimról. Igaz én sem kifejezetten kerestem a társaságot. De, még Desdemónát sem láttam, mióta meghívtam hozzánk…
-Hogyhogy nem? Máshova megy?- Csúszott ki a kérdés a számon, majd elkaptam a fejem, és oldalt fordultam a vizet bámulni. Végül is nem kell feltétlen mindent tudnom… De ez vajon azt jelenti, hogy a nagyobbak el fognak menni egy idő után? Félve a lányra sandítottam… Így érthető, miért aggódik a céh fennmaradásáért. Tekintve, hogy mind egyszerre kezdtünk, új játékosok, főleg a kicsik nem fognak jönni. Vannak, akik sokáig nem fejlődtek, de ennyi idő után nagyjából mindenki megtalálta már a helyét a világban. Újabb hümmögés közepette emlékeztem vissza a belépésemre is. Kérdezgettem, hogy mit kell itt csinálni, mire a válasz jobbjára annyi volt, hogy semmit. Ez pedig épp oly taszító mint csalogató, hiszen így nem csak naplopókat gyűjtünk? Persze tudom, hogy az sem lenne helyén való, ha kötelező tevékenységek lennének, főleg hogy sokan épp azért jöttek védelemért, mert félnek e világ rendszerétől.
-Egyébként miért közösségi céh vagyunk? Nem kristályíró monopólium akartunk lenni?- Fordultam hirtelen a lány felé. Nem mintha ebben mint potionfőző sokat segíthetnék, de amikor kérdezősködtem a szakmák felől, mintha ilyesmit hallottam volna Pétertől... És amellett, hogy minden tierből jelen van egy író, Desdemóna is felvehető utánpótlásnak... De ehhez nem feltétlen kell a sok tag, főleg, ha a fennmaradás miatt aggódnak, nehéz elhinni, hogy tíznél több fős közösség összekovácsolása legyen a célunk...

Falco felemelkedett a habtengerből, mikor látta, hogy a sárkány is kiemelkedik a vízből. Kérdésére felénk nézett, hogy szemrevételezze a zsákmányt.
Valóban jól néz ki, de kár lenne most abbahagyni... A halak már mind arra úsznak... Egy kicsit körözött még céltalanul a lassan csillapodó víz felett, majd jól leplezve csalódottságát élénken bólintott.
-Menjünk.- Egy darabból nem hiszem, hogy jól laknánk, de nem úgy néznek ki, mint akik hamar visszadobnák azokat az izéket...
Követte a sárkányt a partra, majd hasonlóan igyekezett leszállni a sekély vízben. De már olyan forrón izzott, hogy szinte fehéres sárgának tűnt a teste és egy pillanatra el is párolgott körülötte a víz. A sáron végigcsúszva ért a partra, míg lába nyomán két száraz homokcsíkot hagyott, mit távozásakor visszahódított a víz. Lángjai szinte teljesen eltűntek, csupán forró levegő mozgását lehetett látni körülötte, ahogy közeledtével szinte fullasztó, párás hőséget árasztott.
-Ügyesek voltatok!- Biccentettem a petek felé, és nagyokat pislogva az orrom elé húztam a köpenyem nyakát.



_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Kedd Júl. 08, 2014 11:43 pm

A lány megpróbálta elkapni Utahime tekintetét, majd őszintén felnevetett. Ezúttal nem csak kuncogással, hanem megkönnyebbült, igazi szívből jövő nevetéssel.
-Ne aggódj, mindenki azért jön ide. Ezzel semmi baj nincsen, és hidd el, nem is várunk el semmit. Nem azért mondtam, hogy most rosszat gondolj azokról, akik nem csinálnak sokat. Az inkább a baj, hogy ha közösségi céh vagyunk, akkor kéne valamilyen közösség… azt hiszem. Azt hiszem, hogy valamit nagyon rosszul csinálhatunk, hiszen az lenne a dolgunk, hogy társaságot nyújtsunk a kisebbeknek. Nem azt akarom, hogy harcoljanak mellettünk, hogy küldetésre járjanak vagy fejlődjenek… csak… csak úgy legyenek, mert így olyan, mintha ott sem lennének. Én… én szeretek egyedül lenni, de még én is eljárok veled pecázni… meg ilyenek… szóval biztosan másoknak is kellene…
Kicsit elhúzta a száját, de nem tűnt úgy, hogy elszomorodott volna.
-És az, hogy te ezért jöttél ide, az nem baj. Én hívtalak és én is ezért hívtalak. Nem szerettem volna, hogy Falconak és neked bajod essen. De te pont az vagy, akivel sok dolgot csinálok együtt. Például a boltot. És most is itt vagyok veled. Szóval egyáltalán ne gondold, hogy nem tennél sokat. Talán te teszed a legtöbbet. Legalább is velem biztosan…
Itt elpirult, és inkább a peteket kezdte figyelni, akik egyre közelebb és közelebb értek.
-Chan pedig… nem hiszem, hogy máshova menne. Mármint nem másik céhbe. De talán ebből a céhből el. Nem tudom. Tudod ő… ő azt hiszi, hogy bántani akarják, meg azt, hogy felesleges. Nekem is azt mondta, hogy elvettem a munkáját… pedig direkt nem is akartam. Például legtöbbször csak a peteknek főzök, mert tudom, hogy Chan is kimaxolta a főzés jártasságát… és a kristályírásban sem akartam vele egy tieren lenni, pedig már régen léphettem volna… de azt nem csak ő miatta nem tettem meg. Ő egyszerűen… féltékeny… vagy nem tudom… haragszik rám, és Timidusra. A céh pedig… szerintem amíg a kezdőknek próbálunk segíteni, addig közösségi céh leszünk. Próbáltam csinálni ezt a boltos dolgot, de se Chan, se Peter… nem tudom… talán ők mégsem tartják olyan jó ötletnek, csak nem mondták el, mert nem akartak megbántani.
Timidus ezalatt kiért a partra Falcoval egyetemben, biccentett a lányok felé, és szó nélkül hallgatta a beszélgetésüket, végig a főnixre sandítva. Neki meg volt minderről a véleménye, de taktikai okokból nem akarta megosztani, viszont kíváncsi volt mások véleményére, hogy formálhassa vele a saját terveit.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Pént. Júl. 11, 2014 4:04 pm

Elkaptam a tekintetem, realizálva, hogy mi is aggasztja a lányt. Valóban nem éreztem úgy, hogy bárminek is a tagja lennék. Közös programok híján, a céh csupán egy menedékhely volt a számomra. Egy hely, ahova idegenekkel együtt behúzódhatok a vihar elől, hogy ha elég merszem lesz, újra kinézhessek a szabadba egy darabig… Shu pedig csak nevetet. A lehet ettől még vörösebbre váltott arcszínem, és hála az avatárok könnyebb kommunikációját segítő reakciótúlzó programnak, talán már világított is. Bólintottam és a mozdulattal rögtön be is húztam a nyakam vállaim közé. Érthető… az, hogy egy menedékhelyen vagyok, nem zárja ki, hogy meg is ismerkedjek sorstársaimmal. Viszont ha valaki csak menedéket keres, nem biztos, hogy a társaság érdekli. Sőt én személy szerint inkább csak csendben meghúznám magam a vackomban, illetve játszom magamban a kertben… Az, hogy Shuvel is játszok néha, egyáltalán nem azért van, mert céhtársak lettünk. Ellenkezőleg, inkább azért csatlakoztam, hogy játszhassak vele. Mindig rengeteg érdekes dolgot mutat a játékban, valamint fejlődni is könnyebb és nem mellékesen kevésbé félelmetes, ha valaki elmondja, mire lehet számítani. Desdemónát is ezért kérdeztem, hogy jönne-e, de ha máshova megy, talán akkor is szívesebben kerestem volna fel, mint ismeretlen céhtársaim… De miért is van ez?
-Mmm. Igazság szerint… Szerintem járnak küldetésre…- Motyogtam újabb sor hümmögés kíséretében, ahogy eszembe jutott Desdemona. Ő is ugyanúgy játszik tovább a költözés után, mintha mi sem történt volna, sőt… Amióta egy házban lakunk, sokkal ritkábban láttam, hisz itt kipihenve magát, frissen szólózik, és már jócskán el is húzott tőlem. Pedig még akkor sem tudtam nyerni ellene, mikor még egy szinten voltunk. Ez is csak azt, jelzi, milyen ügyetlenül játszom... Majd félve a lányra sandítottam. Hogy én tettem volna a legtöbbet? Hát… bizonyára én nyaggattam a legtöbbet az esetlen kérdéseimmel.
Chan további történetét hallva enyhe grimasz ült az arcomra, jelezve, hogy igyekszem feldolgozni a hallottakat. Való igaz, hogy nem sok időt töltöttünk együtt, és jóformán semmit sem tudok róla, de kedves lánynak tűnt. No meg mégiscsak ő mutatta meg, hogyan használhatom a képességem…
-De Channak is van boltja, nem?- Pislogtam újra, mikor eszembe jutott a szép Főnixes cégér, mit az egyik városi felfedező túrám alkalmával megpillantottam.
-Nem lehet, hogy csak unatkozott? Mármint lehet, hogy szívesebben járna inkább küldetésekre vagy ilyesmi?- Méláztam el, jobbjára csak elgondolva, mit csinálnék én, ha nagyobb szintre érnék. Még ha Shu azt is mondja, hogy a kis szintűekre jó vigyázni, ennek nem feltétlen örülne mindenki, ugye? Majd törtem a fejem, hogy lehetne megelőzni további tagok elpárolgását, de hiába, nem sok ötletem támadt.
-Sok kis szintű van, akiket tanítgatni lehet. De a nagyoknak is kellenek programok... Biztos mindeninél találunk olyan dolgot, amit szeret csinálni, és azt rábízhatnán... Nem lehet rosz, ha mindenkinek megvan a maga feladata a céhben, nem?- Bizos mindenki örül, ha saját feladatot kap, és talán közelebb is hozza az embereket...Persze van aki szeret magában meditálni, és azt épp az űzné el, ha sokat nyaggatnánk?
Falco továbbra is lángok nélkül izzott forrón, míg a ponty felé totyogott. Majd leült előtte hallgatni a beszélgtést,
és mereven nézte a zsákmányt.

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Pént. Júl. 11, 2014 4:30 pm

-Lehet… nem tudom… csak amikor én idekerültem, akkor Peter azonnal szervezett nekünk egy közös küldetést, hogy összeszoktassa a csapatot. Persze most sok dolga volt, meg szerintem őt is elkedvtelenítette, hogy az új céhtagok nem is próbálnak meg találkozni vagy közösködni velünk. Én nagyon hálás voltam Peternek amikor befogadott, és te is meglátogattál minket… nem mintha elvárnám vagy ilyesmi… vagy… vagy talán mégis… lehet, hogy Peternek rosszul esik, hogy nem akarnak vele találkozni, csak laknak a céhházban meg ilyesmi. Talán ő is társaságra vágyik… talán pont ezért is alakította meg a céhet, és ezért lettünk közösségi céh. Nem tudom… de ez olyan fura nekem. Emlékszem, hogy mi még a karácsonyt is közösen töltöttük a főtéren, és megajándékoztuk egymást.
Ekkor kezdi el birizgálni a kis dobókockás medaliont, amit a céhvezértől kapott. Még mindig nagyon fura belegondolni, hogy mit válalt magára ezzel Peter, és nagyon szomorú, hogy mennyire nem próbálja teljesíteni. megígérte. Azt mondta, hogy a legjobb barátja lesz… és már nem is keresi a társaságát. Persze nem várt többet a felnőttektől, de ez akkor is furcsa. Amikor Peter mesélt neki, azt remélte, hogy majd elviszi őt magával úgy, ahogy el is vitte a sárkányos kalandra. Hiányoztak azok az együtt töltött idők.
-Chan pedig… fogalmam sincs. Nem tudok kiigazodni rajta, és mindig, amikor bocsánatot akarok kérni, csak még jobban összeveszünk. Van boltja, de már többször mondta, hogy be fogja záratni, meg elvették tőle, meg eladja a receptjeit… nem is tudom… Amikor elment én írtam neki levelet, kérdeztem, hogy tudok-e segíteni, de azt válaszolta, hogy nincs semmi baja… de tudom, hogy hazudott. Viszont fogalmam sincs, hogy hogyan segíthetnék neki. A programok pedig… erre már én is gondoltam… de nem merek szervezkedni. Ha Chan meglátja, hogy én kezdek el csinálni valamit, akkor csak még jobban megharagszik azért, mert elveszem a munkáját, meg én vagyok a kis tökéletes akivel kivételeznek…
Ahogy belelovalja magát határozottan egyre dühösebb lesz. Annyiszor és annyiféleképpen próbálta már megérteni a lányt, próbált közeledni, még barátkozni is, de az csak eltaszította magától és kigúnyolta. Nem akart több megaláztatást… abból bőven elég volt a kinti világban. Sóhajtott egyet, és már szinte ingerülten rántotta meg a botot, amikor az úszó ismételten elmerült. Timidus csak ide-oda ingatta a fejét, és reménykedve nézte Utahimét, hátha tud valamit segíteni.
/Tonhal/

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Kedd Júl. 15, 2014 6:36 pm

Újra bólogattam. Tehát ez a baj... Mindenki külön jár küldetésekre, és külön fejlődik. Mindenki csak a maga dolgával foglalkozik, pedig mégiscsak egy házban lakunk. De igazából miért is jöttek a többiek? Természetesen az egy ok, hogy menedékért, de ez mindenkinek jelenthet mást és mást. Majd újra leesett a fejem a vállaim közé. Igaz, hogy az érkezőknek illik előbb bemutatkozni és hasonlók, de én sem igen tettem ezt meg...
-De amikor jöttek az újak, volt egy fogadó gyűlés is…-  ...aminek a közelébe se merészkedtem. Viszont az újakat valahogy így kéne fogadni. Bemutatni mindenkinek, beszélgetni velük…
-Azt nem mondták, hogy miért csatlakoznak?- Billentettem meg a fejem. Mégis miről lehet szó egy ilyen eseményen? Tőlem alig kérdeztek valamit, csak ideengedtek, körbevezettek, és majdhogynem mindent odanyomtak a kezembe, amire csak szükségem lehetett. És én hiába kérdeztem, semmi konkrétat nem mondtak, hogy mit kéne tennem. De még olyant sem, hogy mit lehet tennem. Pedig ha nem is vesszük többnél a helyet, mint egy egyszerű kollégium, ahol megszállhatunk, még ott is előfordulnak klubbok vagy egyéb közösségi tevékenységeket végző csoportok... Mondjuk legalább találtam egy zongorát Channál, és játszhattam is rajta... talán meg kellett volna kérnem, hogy gyakrabban mehessek át? Bizonyára azért van ott, mert ő is szeret játszani. Újabb elgondolkodó hümmögés közben visszadobtam a horgot a vízbe... majd mikor Chanhoz ért a téma, egyre temperamentumosabban beszélt a kicsi lány, mire újból nagyokat pislogtam felé. Milyen rövid idő alatt mennyi új arcát fedezem fel... Ennek valahol örültem, hogy nem fél tőlem, de nem sok ötletem volt, hogy segíthetnék neki. Nem ismerem Chant, és igaz Shut sem igazán.
-Hm... Talán nem tetszik neki a boltost játszani...- Tippeltem a hallottakból, ami nem megy, az pedig nem kell erőltetni. A kérdés pedig főként a miért nem megy. Az "elvették tőle" dologból indulva, nem feltétlen magával a bolttal volt a probléma, de ha már elment tőle a kedve, úgy jobb is pihentetni a témát. A lányt tovább hallgatva viszont egy lehetséges probléma is felötlött bennem.
-Talán csak hagyni kéne hogy csináljon, amit akar?- Billentettem meg a fejem, az úszóra pillantva. Én nekem nem sok elképzelésem van a világról, s nem is értek sok  mindenhez... valljuk be, szinte semmihez. A kísérletezéstől pedig félek, főleg ha a harcokról van szó. Ezért igencsak örülök, ha útbaigazítást kapok valakitől. Viszont egy célhoz több út is vezethet, és vannak akik szívesebben jönnek rá a megoldásra maguk. A mi boltunkat Shuvel főleg a kislány vezeti, és intézi a dolgait, én pedig afféle kisegítőként vagyok jelen. Eddig ez egész jól működik nálunk, de Chan boltjában is több játékos volt. Lehet, hogy ők nem tudtak megegyezni a szerepeiken?
-A programok szervezése, pedig nem hiszem, hogy probléma lehet... De ilyenkor inkább a segítségét kérhetnéd valamiben, ahelyett, hogy segítséget ajánlasz fel... Biztos örülne, ha segíthetne valamiben...- Nem igazán értettem, miért gondolja így a lány. Hogy ilyeneket gondolnak róla, hogy "elvenné a munkáját" hogy "kis tökéletes" lenne... bizonyára az egyik "békülésük" alatt hallotta Chantól, de ilyen viták alkalmával ritkán gondolják komolyan az emberek, amit egymás fejéhez vágnak... De ami azt illeti, ha Shu ilyesmivel próbált békülni, hogy "nem akartam egy tieren lenni, pedig már régen léphettem volna"... Egy mély sóhajjal megcsóváltam a fejem, és a sárkányra tévedt a szemem, majd a lányra mosolyogtam.
-Nos, Chan is tudja, hogy ez egy ilyen játék... Aki magasabb szinten van az több mindenre képes. Ti pedig lassan közelítetek egymáshoz, és hasonló szakmáitok is vannak...- állapítottam meg a nyilvánvalót. Szólóban mondhatni ilyenkor lesznek a játékosok riválisok... de ez csak azt jelenti, hogy több dolgot is csinálhatnak együtt. Én még csak hátráltatnám, őket egy küldetésen... Figyelve hogy a lány újabb fogást ejtett, én is megrántottam a botom... amire egy jó adag hínár akadt. Kisit bosszúsan vettem tudomásul, hogy rossz helyre dobtam, és elkezdtem lefejteni róla a nyálkás növényeket.
-Szóval kicsit problémás lehet, ha ugyanahhoz értetek, de ha akarjátok bizonyára megtalálhatjátok, mi az amit az egyikőtök jobban végez...- Vagy szívesebben, vagy hasonlók...
-Például, ha a boltot meg is unta, azért még ő a könyvtáros nem?- Pillantottan újra a lányra. Bár ha innen el megy, az azt is jelenti, hogy nem lesz könyvtárosunk?

hínár

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Kedd Júl. 15, 2014 7:13 pm

A lány végighallgatta a rengeteg mondandót, és a rengeteg remek ötletet, és valahogy egyre bizakodóbbá vált.
-Utahime… én… nekem többet kellene veled horgásznom… vagyis… izé… beszélgetni… köszönöm...
Idegesen nevetgélni kezdett, majd elkezdte a felhőket bámulni.
-Volt gyűlés, ott is voltam, de Peter ugyanolyan hamar befejezte, mint amikor téged szerveztünk be… ha ez… ha ez jó szó. És akkor én még tényleg nem tudtam, hogy miket kellene csinálni, mert nem nagyon láttam bele. Peter vezetett mindent, és Peter nekem is azt mondta, hogy nem kell csinálni semmit. De emlékszem, hogy régen még jártunk közösen küldetésekre. Még Sayát is magunkkal vittük. Segítettünk egy szegény lánynak, és voltunk a sárkányok világában… ott Hinari is ott volt. De most… én… én nem tudom. De azt tudom, hogy ha mindenki azt csinál amit akar, ha mindenkire ráhagyjuk a dolgait… az nem lesz jó… akkor semmi nem fog változni… ezt tudom…
Méghozzá a saját maga példáján tanulta meg. Császkált más ember is az erdőben Peteren kívül, és először Peterrel sem akart elmenni. Ha akkor, ott, a fiú ráhagyja, akkor ma már talán nem élnének Timidussal.
-Az a baj, hogy Chan nem akar… mármint most azt hiszem frontharcolni akar… de nem tudom, hogy hogy megy neki... és eredetileg azt is ők mondták, hogy legyek kristályíró. Én csak hasznos akartam lenni. És…
Itt megakadt a szava, majd látszott, rajta, hogy valami hatalmas ötlet jut az eszébe.
-Utahime te zseni vagy! Ezt fogjuk csinálni! Céhgyűlés, meg segítségkérés. Már régóta gondolkodom rajta, de akkor majd meg is csinálom. És mindenkit meghívunk. Mindenkit! És… és akkor majd mindenki vállalhat feladatot, és mindenki fontos lehet, és mindenki azt teszi, amit szeret. Chan például könyvtáros… még mindig… de ha be sem jár, akkor nem tudom, hogy hogyan… és…
És erre a gondolatra már el is szállt a lelkesség.
-És ha ez sem sikerül, ha nem jönnek el… akkor már nem tudom, hogy mi lesz. Én… én sajnálom… ne haragudj… azt ígértem neked, hogy itt majd biztonságban leszel… és tényleg így hittem… erre csak behoztalak egy ilyen céhbe, amit össze sem tudunk tartani…
Nem akart sírni. Nem fog sírni. Az értelmetlen… de a tehetetlenség szörnyű érzése nyomott hagyott az arcán. Timidus ekkor határozta el, hogy ha az emberek, ha a céhvezér képtelen cselekedni, akkor neki kell lépnie.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Csüt. Júl. 17, 2014 7:26 pm

Mosolyogva bólintottam a lánynak. Igazán örültem a felvetésének, hisz magam is örültem, hogy ilyen kedves kis tanítóm akadt. Majd tovább bólongatva hallhattam meséjét a gyűlésről, és a régebbi küldetésekről.
-Nos, az hogy "nem kell" semmit tenni, az bizonyos szempontból csak jó dolog. Nem is lenne jó azt mondani az újaknak, hogy bármit is "kell" tenni. Viszont ha felsorolnánk neki dolgokat, hogy mit "lehet" akkor talán kapnának ötletet, hogy mit tehetnek.- Persze nem ártana, ha a sok lehetséges dologból kötetező lenne választani... de ilyent sem szép mondani. A legjobb az lenne, ha maguk is találnának ki közösségi tevékenységeket egy idő után...
-A küldetések izgalmasnak hangzanak, de ha valaki ettől félne, így halászgatni sem lenne rossz, akár az egész céhhel, vagy csak piknikezni valamerre egy tisztáson...- Találgattam, majd újra bólintottam. Nem mindenkire jó ráhagyni... de van akinek éppen az kell. Kisit megrángattam a botot, és újra elmosolyodtam ahogy a lágy felé fordultam.
-De az is jó lenne, ha csak játszanánk valamit! Párbajoznánk, vagy harci játékokat játszanánk, esetleg vadászatra mennénk... Akármit is csinálunk, az ilyesmi összehozza az embereket, nem? Ha pedig megismerjük egymást valamennyire, bizonyára a küldetések is menni fognak lassan...- Akárhogy is nézzük, egy ilyen szerepjátékban játékban vagyunk. Márpedig az emberek azért játszanak ilyesmit, mert szeretik. Igaz, mindig jelen vannak a játéktesztelők, fejlesztők és a többi, meg a friss kíváncsiskodók. Az SAO pedig egy bizonyos mértékig kivételnek számít. Rengetegen jöttek csak az újdonságot kipróbálni, de még így is valószínű, hogy a jelenlévők nagy része kedveli az efféle dolgokat....
-Oh? Frontharcoskodni akar? Biztos nagyon erős lehet...- Ábrándozva felnéztem az égre. Nem is rossz gondolat, egyszer talán nekem is összegyűlik hozzá a bátorságom... és a szintem is persze. Elmosolyodva bólintottam, tehát Chan is azért van itt, mert szeret játszani? Vagy csak azok közé tartozik, akik elhitték, hogy a játék kipucolásával kimehetnek? Egy elgondolkodó hümmögés után újra bólintottam. Én is azért kérdezgettem körbe, hogy milyen szakmám legyen, mert hasznos akartam lenni... No de erre se tudott senki válaszolni, csak annyit, hogy amit akarok. Ami lefordítva annyit tesz, hogy teljesen mindegy, hisz úgyis felesleges. Valószínűleg minden szakma mestereihez vannak már kapcsolataik, így minek is kérnének valamit...
A hirtelen szünetre felfigyelve, Shu felé kaptam a tekintetem. Majd kissé megszeppenten pislogtam rá. Hogy én? Most miért is? Láthatóan valami érdekes ötletet adhattam a lánynak, s az lelkesen beszélni kezdett egy gyűlésről. A kifogott hínárt pucolgattam a botról, de közben megállta a kezem, és teljesen meg is feledkeztem róla. Tétován biccentettem a fejem, hogy egyre szélesedő mosollyal hallgassam az ötletét.
-Ühm, egy kis beszélgetés jót tehet.- Bólintottam a tervekre, és továbbra is mosolyogva csóváltam meg a fejem.
-Biztosan kisül belőle valami.- Ha tényleg nem akarnak eljönni, hát majd felkeressük őket egyesével... Ez után kedvet is kaptam hozzá, és valóban nem ártana többet tudnunk egymásról. Falco előre totyogott, és egy lángcsóvával leégette a maradék hínárt a botról. Egy pillanat szünet után visszadobtam a vízbe, és nevetve megsimogattam Falco bóbitáját.
-Én pedig remekül vagyok Falcoval, hiszen te és Tim is vigyáztok ránk!


_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Pént. Júl. 18, 2014 11:15 am

A mosoly és a bólogatás nagyon jól esett a lánynak, és még inkább enyhítette benne a szorongás érzését. Mindig akadt valaki, akivel összeakadhatott a szafarin, de meghívni eddig csak Utahimét hívta meg valahova, ez pedig egy hatalmas lépés volt, és jó volt, hogy folyamatosan kapta a pozitív visszajelzést. Ráadásul még Timidus is elégedett lehetett, hiszen Utahime végig okosakat mondott, így megérte eljönni. Shu is csak végig helyeselt, és egyre inkább előkerült benne egy érzés.
-Szerintem neked kellene Peter segítőjének lenned, nem nekem. Sokkal gyorsabban megoldod az ilyen dolgokat… persze akkor meg rád haragudna Chan, azt pedig nem akarom. Miért nem lehet együtt megoldani a dolgokat?
Hatalmasat sóhajtott. Sohasem értette, hogy miért akarnak különböző érdemeket szerezni az emberek olyan dolgokban, ami egy közösségnek készül. Abból mindannyian profitálnak, teljesen mindegy, hogy ki volt az ötletgazda, ha egyszer mindannyian kellenek a megvalósításához. Sohasem kérkedett azzal, hogy ő Peter kis segédje, és szívesen bevont volna akárkit az ötletelésbe, még Chant is, ha történetesen a lány nem menekül be előle az erdőbe. Utahimével bezzeg lehetett beszélgetni.
-Szerintem akkor megszervezzük ezt a gyűlés féleséget, és ott elmondjuk ezt az összes sok mindent amit kitaláltunk, meg mások is elmondhatják. És akkor rendezhetnénk ilyen gyűlést akár havonta… vagy nem tudom. De az is lehet, hogy  sokkal jobb lenne, ha egyszerűen csinálnánk egy hatalmas falitáblát, mindenki névtelenül feltűzné rá az ötleteit, névtelenül megszavaznánk, és akkor még Chan sem irigykedhetne… illetve… akkor meg az esne neki rosszul, ha nem az ő ötletét szavazzuk meg…
Nem igaz! Minden remek ötletük eddig Chan depizése miatt futott zátonyra… pedig ő annyira próbálkozna, hogy felvidítsa a lányt, de ha már ő maga is tudja, hogy hogyan facsarná ki az ötletüket saját maga elleni támadássá… mintha egy lehetetlen küldetést próbálna véghezvinni. Amikor Timidus meghallotta a nevét, felkapta a fejét, majd oldalra csapta a füleit.
-Mit akarsz fogni?
-Hmm? Tessék Timidus?
-Mit akarsz fogni?
-Pontyot… de eddig még…
-Hozom.

A sárkány felröppent a levegőbe, majd belecsapódott a vízbe, pár másodpercig csak a víz kavargott ott, ahol alábukott, majd vizes tollakkal, és pár vízinövénnyel a testén lassan kikullogott a partra, és megrázta magát.
-Na?
A lány igyekezett sorban bezárogatni a rengeteg felugró ablakot, majd bólintott.
-Köszönöm szépen.
-Nincs mit.

Biccentett a sárkány, majd újra kifeküdt a napra szárítkozni.
/Két jelvénnyel: halszálka, bakancs, korall, bakancs, ponty/

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Szomb. Júl. 19, 2014 5:17 pm

-Egyetértőn bólogattam, míg nem egy furcsa megállapításhoz jutott a kicsi lány. Felhúzva szemöldököm furcsa félmosoly ült arcomra. Még hogy én, mint Péter segítője? Vajon gúnyolódik, vagy viccnek szánta? Még a tagokat sem ismerem, és csak nem rég csatlakoztam, egy újoncot kinevezni pedig elég furcsa lenne. Ráadásul az előbb sorolta, milyen kapcsolatai vannak már erős játékosokkal, s céhekkel... Az ilyesmi kell egy segítőnek nem?
Majd a félmosoly szélesebb lett, és összevontam a szemöldököm, mikor újra Channál kötöttünk ki. Miért haragudna valaki, azért, hogy más lesz a segítő? Eleve ki vágyna ilyen pozícióba, mi ennyi felelősséggel jár? Folyton csak aggódnék, mikor rontok el valamit, s hogy mikor kit bántok meg épp. Hisz köztudott tény, hogy sosem lehet mindenkinek a kedvére tenni, ha nagyobb társaságnak szólnak az események. Ahogy Shu felsóhajtott, mint aki el akarja fújni a ködöt a víz fölött, megcsóváltam a fejem.
-Bizonyára meg lehet oldani együtt,  csak még nem ismerjük eléggé egymást.- Bár ő és Chan -akit folyton emleget- bizonyára régebb óta ismerik egymást. Kezdtek kételyeim támadni, mit is ért "együtt" alatt. A Channal való együttműködést, vagy a teljes céhet. Mert ha az utóbbit úgy kezdhetem sajnálni a kisleányt, amiért ennyi badarságon kell gondolkodnia. Hiszen ez így értelmetlen... Még csak nem is ismerjük egymást, és egy szót sem ejtett az újakról. A közösség szóban pedig benne van, hogy valami közös bennük. Egy közös cél, hobbi vagy hit. Ez az amiért egy csoportba gyűlnek a népek, és igyekeznek megismerni egymást... Természetesen, ha mind együtt reszketünk az ellenségtől, ettől a világtól, az is egy közös nevező. De akkor valamilyen módon szövetkezni kéne ellene, hogy legyőzzük. Vagy a világot, vagy a félelmeinket... Viszont lassan rájöttem, hogy a Channal való együttműködésre céloz, hisz megint csak őt említi. Újra biztatóan bólintottam.
-A falitábla sem rossz ötlet összegzésnek, de nem helyettesítheti a gyűléseket. Jó látni egymást, megismerni egymást... És ahogy mondtad is, gyakran külön utakon járunk, ki küldetéseken, ki edzésen, ki csak úgy lézeng erre-arra. Legalább időnként összeülhetnénk, beszélgetni egy kicsit.- Bár már teljesen elvesztettem a fonalat Channal kapcsolatban. Én ugyan alig beszéltem vele, nyugodt körülmények közt talán csak egyszer. Ez alatt egy kedves, segítőkész lányt ismertem meg, s most megint arról beszél, hogy irigy lenne, ha más ötletét valósítanánk meg? Kicsit kifújtam magam, az eget bámulva. Annyi biztos, hogy Shu számára egy fontos barátról van szó, hisz folyton ezt hajtogatja. Így számomra is fontos kérdés, de nem is ismerem őket igazán. Nem is igazán lehet jogom beleszólni a vitájukba, bár ha már ott tart a dolog, hogy Chan költözik, úgy komoly civakodás lehet a dolog...
-Akkor szavazzuk meg az ötleteit!- Mondtam, mintha a világ legegyértelműbb dolga lenne. Egy tapasztalt, magas szintű játékosról van szó, így ha bármi közösség felé irányuló tevékenységet is talál ki, az csak jó lehet.
-Tudod, az emberek, szeretnek dicséretet hallani, ha valamit ügyesen oldanak meg. Még ha apró dolgokról is van szó, vagy ha mások számára csinálták. Jó hallani, hogy tetszik amit csináltak, vagy ügyesen szerveztek meg valamit...- Persze, van akinek ez kevésbé szükséges, és van akit a negatív visszajelzés sem tántorít. De mindenkinek jól esik pár jó szó. Ha érvényt kapnak Chan ötletei, és segítünk a megvalósításában, híresztelve az érdemeit, úgy talán újra kedvet kapna, hogy szervezzen még hasonló jó mulatságokat...
Majd felkaptam a fejem, mikor Timidus vadászni indult. Tátott szájjal figyeltem az akciót, ahogy Falvo is hasonlóképp csodálóan figyelte a fortélyokat. Egy rövid üldözés után pedig meg is volt a ponty, amit Shukaku kívánt.
-Nahát...- Nyögtem pár pillanat múlva, a napozó sárkányra pislogva.
-Süssük meg őket! Ennyi már elég mindenkinek?- Falco közelebb ugrált Shuhoz, mint egy kis veréb.

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Júl. 19, 2014 5:47 pm

-Hát… én nagyon igyekszem. Mármint megismerni egymást… csak elég nehéz úgy, ha nem nagyon lehet őket elérni. Van olyan céhtag, aki be sem költözött a céhházba… szóval én egyáltalán nem is tudom, hogy mitől vagyunk mi egy céh, vagy azt, hogy miként kellene egy céhnek működnie. Olvastam az ilyen szervezetek működéséről, de ott beosztottak voltak, meg rengeteg szabály, és azt meg nem hiszem, hogy mindenféle szabályt kellene hoznunk, mert attól csak megijednének az emberek… meg én is. Már… éltem úgy, hogy minden meg volt szabva percre pontosan, és nem jó. Szóval tényleg csak ez a gyűlésesdi marad egyedül, úgy látom. És akkor csinálunk egy ilyen táblát is, meg az első gyűlésen megszavazzuk, hogy kellenek-e ilyen gyűlések, meg milyen gyakran… meg ilyesmi. És nem is kellene akkor mindenkinek mindig külön lenni. Nem kell mindenhova együtt menni, de biztosan lehetne akár két-két főt is megszervezni, hogy együtt küldetésezzük, vagy edzzünk… vagy csak így kijönni horgászni, mint mi most. Nem is kellett nagyon szervezni, és már sokkal többet tudtunk megbeszélni a céhes dolgokról, mint eddig bármikor.  
A felvetés egyszerűsége, miszerint szavazzák meg Chan ötleteit először felvillanyozta, de a következő másodpercben újra előtörtek a fekete felhők.
-Ez… nem ilyen egyszerű. Amikor megköszöntem neki valamit, vagy megdicsértem, akkor azt mondta, hogy ő mindig mástól akarja hallani a dicséretet, hogy elhiggye… és ha minden ötletét megszavaznánk, akkor meg azt mondaná, hogy direkt csináljuk… Chant szerintem nagyon sokan dicsérik, csak neki sohasem elég…
És ezt egyáltalán nem dühösen mondta, sokkal inkább az elkeseredettség volt jelen a hangjában. Timidus már meg sem próbálkozott azzal, hogy Chant kiismerje. Elég volt neki az átlagemberek logikátlansága, a lányon lehetetlen volt számára kiigazodni, és rábízta Álomkelőre. Falco türelmetlenkedésére csak elvigyorodott és feltápászkodott.
-Igaza van Falconak, ideje hazavinni és megsütni a halakat amit fogtunk. A horgászásnak csak akkor van értelme, ha eszünk is.
Shu elmosolyodott, és kérdőn nézett Utahimére, hogy ő miként gondolkodik erről. Mindenesetre a boton még rántott egy utolsót, hogy ne üres horoggal húzza be, de vissza már nem dobta, míg Uta nem döntött.

/zokni/

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Utahime on Szomb. Júl. 19, 2014 7:10 pm

Kissé az ajkamba haraptam, ahogy megint bólintottam. Avval aki nem akar, nehéz ismerkedni. De hogy nem is laknak a céhházban? Nem csoda, hogy olyan kihalt, akár egy szellemkastély. Viszont, ha nem is laknak ott, úgy nem a védelemért jöttek, hát akkor miért? Csak azért, hogy legyen a neve mellett egy plecsni, hogy tag? Meglehet ez is, hiszen a tagság is ad bónuszokat. Ha szüksége van rá, megkaphat bármit a bankból, vagy a küldetésekből plusz tapasztalatot. A névleges tagság is előnyökkel jár, még ha továbbra is szólóként játszanak a tagok. No de ez már tényleg a fejetlenség netovábbja...
-Talán... mégiscsak szükség lehet szabályokra. Persze ahogy mondod, a túl szoros szabályok megfojtják a kedvet. De ha már tag valaki... legalább lakhatna a házban. És ha összejön ez a gyűlésesdi, arra is "erősen ajánlhatjuk" hogy jöjjenek el... Most az első alkalommal meghívhatunk mindenkit, de nem kell minden tagnak részt vennie annak megvitatásában, hogy mit csináljunk. A céh dolgait egy vezetőség intézhetné, és a többiekkel közöljük a programot... esetleg megszavazva, hogy kinek mikor megfelelő az idő. A többiek pedig a táblára tűzhetik ki az ötleteiket, ahogy mondtad is.- Igaz még nem olyan a létszám, hogy ne lehetne együtt megbeszélni a dolgokat, de ha így szét vagyunk szórva, jelentősen megkönnyítené a helyzetet egy mag kialakítása.
-Meg az újoncokat sem kéne ilyesmivel ijesztgetni nagyon, hiszen nem tehetnek a dologról...- Pontosabban szólva, őket "nem látni", de hát miért veszünk fel olyan tagokat, akiket nem érdekel semmi? Talán még érdeklődnének is valami iránt, ha rögtön be lennének szervezve valamibe...
A következő okfejtésére, hogy miért nem jó a dicséret sem, igen bugyuta képet vághattam. A szemeim összeszűkültek, s egy ideig csak tátogtam, mire végre magamhoz tértem...
-Hát persze, hogy direkt választjuk! Főleg, ha jó ötlete van... Az emberek bizonyos szempontok szerint választanak ki dolgokat, ezért hívják választásnak. De felőlem sorsolhatunk is, és egy kalapból kihúzunk egy ötletet, úgy bizonyára nem lehet baja avval sem... Legfeljebb az ötlettel magával, ha valaki olyasmit tenne, amit a többség leszavazna...- Bár erre igen kevés esély van, így a sorshúzás is egy lehetséges opció annak eldöntésére, hogy milyen közösségi programjaink legyenek.
-Ha meg nem a biztatásra van szüksége, az akkor sem árthat. Talán majd rájövünk, mi is kell neki...- Remélhetőleg, még azelőtt, hogy késő lenne.
Timidus gyors pontyszerző akciója után Falco is csipogásba kezdett, ami ráébresztett újfent, hogy még mindig éhes vagyok. Shu is kirántotta a horgát, és én is lerángattam az utolsó hínárdarabot az enyémről.
-Remek ötlet, együnk!- Feltápászkodás közben újfent sikerült megvágnom magam, és ezúttal egy rák csípte meg az ujjam. Meglepetésemben ráztam egyet rajta, s az hamar a vízbe pottyant. Egy pillanatig pislogtam utána, és az összefoltozódó kezemre, majd lesöprögettem a ruhám és a lányra néztem.
-Hol is akarjuk megfőzni őket?- Kérdeztem először, majd ráeszméltem a hazavinni jelentésére. Bizonyára jobban felszerelt konyhán finomabbra is tudjuk főzni, főleg Shu a magas jártasságával. Így reménykedve néztem rá, hogy nekünk is segít-e...
rák


A hozzászólást Utahime összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 23, 2014 9:06 pm-kor.

_________________
Stat:
Pontozás (6. szint)
Élet: 6+2=8
Fegyverkezelés: 8+0=8
Erő: 3+3=6
Irányítás: 7+15=22
Kitartás: 5+0=5
Gyorsaság: 5+8 =13
Spec. Képesség: 6+0=6
Páncél:+10=10
Elsődleges jártasságokO
Akrobatika: 1. szint
Észlelés: 1. szint
Keresés: 2. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Másodlagos jártasságok
Növénylátás: Tier 1, 18. szint
Potifőzés/Méregkeverés: Tier 1, 11. szintO
Harmadlagos jártasságok
Horgászat: Gyakorló, 60. szint
Kertészet: Kezdő, 10. szint
Vadászat: Gyakorló, 50. szint
Főzés: Gyakorló, 50. szint
Lovaglás: Gyakorló, 50. szint

Adatlap
avatar
Utahime
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 370
Join date : 2013. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
515/600  (515/600)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Sziget

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.