A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Kedd. Szept. 15, 2015 4:13 pm

Nem került valami sok időbe. Yoichi túl sokat töprenghetett a válaszon, mert szinte felsikoltok, mikor mind a ketten a kék fénytől övezve eltűnnek mellőlem. Már várnám az üzenetet, vagy az ablakot, hogy ismét elbuktunk, de ez ezúttal elmarad. Nem maradt más, csak én és Álom, a kazamata belsejében.
~Úgy tűnik, akárki is írta a küldetést, megunta, hogy senki sem csinál semmit, csak te Suspect ~
-Gondolod? -nézek körbe kérdőn. Hát, ha más nem, megpróbálkozom vele egyedül, van Teleport Kristályom, Pánik burkom, és talán a céhbankban egy Pánik Kristály is leledzik, ha jól emlékszem rá. A lényeg, hogy talán sikerülni fog egyedül is, amennyiben nem állok huzamosabb ideig egy helyben.
-Na jó, akkor fogjunk neki. Nézzük csak... -mérem végig mindazt, amit a rendszer rám ruházott Yoichi után. Jobb lesz mindent megtartani, hát ha később erre vagy arra szükség lenne, sőt, a kulcsot közelebbről is megvizsgálom. Valahol volt kulcslyuk, ha jól rémlik, de már lassan úgy vagyok vele, az is lehet, hogy az még az előző próbánál volt, elvégre egy-két dolog azóta megváltozott. Vagy pedig.
-Na jó, akkor kezdjük elölről. -dobbantok a lábammal, majd beállok a terem közepére, a gömb mellé. -Ide rúnákat vagy ahhoz hasonlóakat kell gyűjteni, összesen hatot. A tükörnél volt a kínai írás. Jobbra volt a napló, a barika, és a láda... A Láda o/
~Előbb nézzük meg a tükröt.~
-Miért?
~Valami azt súgja, hogy ott még lehet valamit kezdeni a kínai írással.~
-Mindegy, a lényeg, hogy haladjunk. -mosolyodom el, és mivel úgyis ebben a teremben vagyok, a tükörhöz lépek. -És most?
~Nem tudom. Mondjuk tartsd elé a fecnit. Hát ha tükörírás megint.~
-Tükörírást általában magamtól is megfejtem, mint legutóbb, nem olyan nehéz kunszt. Kínaiul viszont nem tudok, de rendben. -vonok vállat. Ki tudja, talán a tükör képe lefordítja nekem germán betűkre. Elvégre, beszólogató varázstükörről beszélünk. Elővarázsolom a cetlit és kihajtogatom, majd a tükör elé mutatom, hogy meglássam annak fordított képét.
Aztán ne felejtsek el visszamenni a ládához, hát ha abba jó lesz a kulcs, de előbb még megvárom a végeredményt :3

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Szept. 16, 2015 5:32 pm

Na végre, azt hittem sose teszed meg! \o/ Ugyanis a kínai krisz-krasz tükörképe teljesen más lesz: Teljesen olvashatóvá válik! \o/ Úgy tűnik, valami fantasy-tudományos könyv egyik részletét találtad meg, mert az alábbiakról ír:

"A sárkányok szenvedélyes kincsgyűjtők, de ezek a lények más értékek szerint tekintenek minden kincsre. Pl Arthur Király kardja, az Excalibur az ő szemükben nem több, mint egy a sok kovácsolt acélkard közül, amit vakaróvasnak használnak inkább (az Excaliburt azért tiszteli annyira az a sárkány, aki jelenleg őrzi, hogy inkább csak őrzi). A Szent Grál is értéktelen számukra. De ha a híres India csillaga drágakő egy sárkány karmai közé kerülne, akkor az minden bizonnyal gyűjteményének féltve őrzött darabjának tekintené. A nyugati sárkányok azért gyűjtenek kincseket, hogy érzékeny hasukat védjék, a keletiek csak különös és kivételes szépségük miatt, így ők könnyebben meg is válnak tőlük.

Az emberek a ritkaságot és a szépséget tekintik értékesnek a drágakövek esetében, azonban a sárkányok a keménységük alapján osztályozzák: minél keményebb egy drágakő, annál nagyobb védelmet biztosít. Jelenleg a legkeményebb drágakő a gyémánt, állítólag egy kincskereskedőnek sikerült megszereznie egy nagyon ritka kincset egy sárkánytól, az előbbi cserébe pedig adott a szárnyas hüllőnek egy nagydarab gyémántot, amit korábban talált."

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Vas. Szept. 20, 2015 9:04 pm

-Oké, ezzel is megvagyunk. 'Értekezés a sárkányok kincsgyűjtési szokásairól'. Ennek biztos köze lesz majd a középen várakozó nyílásoknak, és ezek szerint az India Csillagát sem lenne érdemes elfelejteni.
Amennyiben erről nem készül a rendszer által automatikus jegyzet, úgy én magam varázsolok elő egy lapot és írom le a szöveg lényegét, hogy később se veszíthessem el. Egy újabb összegzés után, hogy mik vannak és mik kellhetnek, végül Álommal az oldalamon átlibbenek a ládikós és bárányos barlangterembe, hogy egy másik rejtélynek is elejét vegyem, már ha a kulcs valóban oda való, ahova gondolom.
-Ne aggódj, a te ügyeden is dolgozom. -mosolygok a barikára, mikor belépek, és szerencsétlen bégetéssel válaszol csupán, lévén többre nem képes. Az ilyen puzzle-játékoknál általában egyik megoldás utat nyit a következő rejtvény megfejtéséhez is, tehát csak a szálak elejét kell megtalálnom, és onnantól nagyjából könnyű útra számíthatok. Akkor fogok a legjobban örülni, ha a kezemben tartott Fém Kulcs a ládát nyitja, de ha nem, akkor is van ötletem, hogy mit tegyek.
Leguggolok a láda elé és belepróbálom Yoichi örökségét. Mondjuk jó lenne tudni, a srác maga honnan szerezhette a kulcsot és a többi csecsebecsét, ami nála volt, elvégre elmondani már nem volt ideje. Körbe kell majd néznem a másik teremben is, ahonnan a csepegést hallottuk, hát ha én találok valami olyasmit is, ami a fiúk figyelmét elkerülte, vagy mondani akarták, csak végül nem sikerült még időben.
Vajon az én órám mennyire ketyeg? Én is ki fogok esni, ha nem sietek eléggé?

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Szomb. Szept. 26, 2015 9:49 am

Kedves Chan... *5 perc hatásszünet* ÖRÜLHETSZ, MERT A KULCS A LÁDÁT NYITOTTA! \o/ Nyereményed egy hatalmas, tojásformájú gyémánt! \o/ Viszont figyelembe véve azt, hogy egy barlangban vagy, amiről nem tudod, hogy hol a kijárata, sajnos nem viheted el eladni jó pénzért. :'( Annyit még leírok, hogy ez a tojásformájú gyémánt akkora, mintha egy kisebb sárkány tojta volna.

Invertory-d tartalmának változása:
+ 1x Gyémánttojás
- 1x Fém kulcs


mivel kevesebbet írtam, a minimum szószám 100-ra csökkent!

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Szomb. Szept. 26, 2015 9:20 pm

Jó hosszú lenne az az öt perc, de legalább leesik egy nagy darab szikla a szívemről, mikor a láda fedele engedelmesen kinyílik.
~Nahát. Sikerült valami, amivel egyedül próbálkoztál?~
-Ugye? Én magam is meg vagyok lepve. -megszoktam, hogy én bármit is csinálok, abból katasztrófa sül ki minimum, és az önbizalmamnak ez most felettébb nagy löket, hogy két kezem immár kitár egy rejtélyt ebben a barlangkomplexumban. A drágakövet mondjuk eszem ágában sem lenne eladni, én sajnos gyűjtögető típus vagyok, ami tetszik, azt meg is tartom, kivéve, ha muszáj tovább adnom rajta. Tudom, hogy ez a tojás is hasonló kulcsként szolgálhat, mint az iménti fém, már csak a helyét kéne megtalálni.
-Yoichi sajnos nem tudott mesélni... szóval menjünk el a másik irányba. -állok fel a földről, inventorymban az új szerzeménnyel, majd egyet integetve a barika felé átlépdelünk a másik terembe. Feltételezve, hogy változás nem történt a Mesélői reag óta ezzel kapcsolatban, itt is alaposan körülnézek. Álom egyből a szoborhoz rohan szinte, én pedig előbb egy pillantást vetek a vízre.
-Ez üresnek tűnik. -állapítom meg nagyjából, majd én is a macska mellé battyogok a szoborhoz és félhangosan felolvasom a tábláját. Mintha egyből csillanna velemi az agyamban, előkapom a gyémánttojást és kicsit méricskélem még, mielőtt módot keresnék arra, hogy ezt odaadjam neki.
-Úgy pontosan mit is szeretnél?
-Gondold végig. Egy sárkánynak India Csillaga kell. Lehet, hogy pont ez a tojás lenne az, mármint ebben a küldetésben legalábbis, ez pedig egy sárkányszobor. Meg a második bekezdés is egy cserekereskedelemről szólt egy gyémánttal. Szerintem minden egybevág, aztán majd meglátjuk.


Tehát:
átmegyek a másik oldalra, ahonnan a kulcs származott, és a gyémánttojást megpróbálom valahogy odaadni a sárkányszobornak.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Szomb. Okt. 03, 2015 4:44 pm

OFF: bocsi a késést.

ON:
S megint megcsináltad! \o/ A szobor kinyitja szárnyait, amint érzékeli a közelében a gyémántot, ezzel a földre ejti a piros dolgot, ami valójában egy üveg Potion, rajta egy birka árnyékával, majd elveszi tőled karmaival, s azt nem hajlandó már elereszteni.

Hirtelen két állatékhoz hasonló sikoltást hallasz, majd teleport hangot. Végül jön az üzenet számodra:


Bestiakirály írta:Plusz két tag, állatkínzó! Alig várom, hogy a hulládból egyenek majd, miután Álomfogó felszabadult a rabságából!

Invertory-d tartalma:
+ 1x Potion (Bárány)
- 1x Gyémánntojás

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Kedd. Okt. 06, 2015 12:20 pm

~Nekem gyanús, hogy hogy mehet neked ennyire jól ez a küldetés most... Suspect  Nem lehet, hogy az a bajod, hogy ha mások is vannak a közelben, inkább rájuk hagyod a dolgokat, ha viszont így egyedül vagyunk, simán megcsinálsz bármit?~
-Meglehet. Talán abból maradt vissza, hogy nem mertem jó tanuló lenni, nehogy strébernek tartsanak Rolling Eyes
~Hogy mi?~
Nagyon magyarázni nem tudok, elvégre muszáj kicsit legalább megrezzennem a sikolyoktól. A jelek szerint két embert ismét elveszítettünk, most már végérvényesen egyedül maradtam Álommal, de legalább több ilyen zaj már nem fog megzavarni. Álom egy sziklára csüccsen a vállam felett és onnan olvassa az üzenetet, majd száját kinyitva élesen fújtat egyet füleit hátracsapva.
~Micsoda "kreativitás". Álomfogó? Vajon csak miattam találta volna ki ezt a nevet? :] ~
-Nem tudom, engem mindenesetre ez az "állatkínzó" kifejezés zavar. Tényleg kínoználak...?
~Miért kínozna? Nincs okom panaszra, azon kívül, hogy önbizalmatlan hülye vagy. Nehogy most dőlj be ennek a hülyeségnek, ez csak egy mob, akit le kéne győzni, kész. Menjünk.~
Egy hümmögős bólintás és lecsukom az ablakot. Nem akartam elolvasni eredetileg, de észleltem, hogy ezúttal más a felirat, hát akkor miért is ne... nem nagyon kellett volna. Csak akkor moccanok meg, mikor alig két másodperc múltán Álom selymes bundáját érzem meg a lábaimnál, ahogy tuszkolni próbál vissza a másik terem felé.
~Bárány-potion, ismét teljesen egyértelmű.~
-Ja.
Míg még mindig próbálom összeszedni magam - najó, ez a megnevezés tényleg jobban lebontott érzelmileg, mint hittem volna -, átlibbenünk vissza a barikás-kincsesládás terembe, kezemben a vörös üvegcsével. A Sárkány eleresztette a Vért, a Bárány Vérét. A bégető cukisághoz megyünk, Álom tisztes távolságban megáll és leül, én pedig leguggolok a bolyhos barátunk elé és kinyitva átnyújtom neki az üvegcsét.
-Tessék. Ugye ez kell neked? :3


Összegzés: vissza a barikás terembe és odaadni a Bárány Potiont a barikának :3

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Okt. 11, 2015 1:28 pm

OFF: bocsi az Álomfogóért, mindig elfelejtem Álomkelő nevét XDDD

ON:
S igen, a báránynak pont a Potion kellett!^^ mivel megfogni nem tudja, segítened kell neki meginni, minek hatására a seb eltűnik. a birka boldogan béget egyet, hozzád bújik, s mint a szellemek, mikor végre nyugalomra lelnek, eltűnik, viszont cserében otthagyja neked a medált. Amint kézbe veszed, hallod, hogy valami vagy valaki ripityára töri a tükröt. Mikor odaérsz, már nem látod, ki vagy mi volt, viszont a tükör keretében ezt láthatod, fából:


Ha észrevetted (a képen), akkor láthattad a birkás teremnél, hogy onnan vezet egy út valahova.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Kedd. Okt. 13, 2015 9:08 pm

~Nyálas Suspect  De legalább nincs már az idegesítő bégetés.~
Álomnak ennyi az össz reakciója a bárányos jelenetre, míg én boldog mosollyal nyugtázom, ahogy eltűnik a drága és egy kicsikét meg is nyugszom tőle az iménti üzenet hatása alól. Nem tudom, szerencsétlen kis lélek hogy kerülhetett ide, és ez a Bestiakirály igazán segíthetett volna rajta, ha elvileg minden állat és mob ura. Mondjuk az is tény, hogy egyetlen úr sem tud minden alattvalójára figyelni.
-Hát, akkor ez is megvan. -veszem fel a földről a medált, majd pattanok is fel ijedtemben a csörömpölés hallatán. Álom hasonlóképp, szőrét borzolva fordul a hang irányába és még fúj is egyet, támadóra számítva. Szerencsére ez elmarad, így pár másodperc feszült csend után végre meg tudok moccanni.
-Mi lehetett ez?
~A főteremből jött.~
-Nézzük meg. Ez most perpill úgysem tudom, hova való lehetne. -nézem meg újra a medált. Az előző próbán a tükör mögött volt egy ugyanilyen alakú mélyedés, de az ezen alkalommal elmaradt, valószínűleg egy kis nehezítés eredményeként. Eleve számítanom kell rá, hogy lassan a puzzle-k is egyre nehezebbek lesznek...
És mikor a széttört tükörhöz érünk és meglátom a táblázatot, máris egy lemondó nyögés hagyja el a szám.
-Sudoku? Ez most komoly? Sudoku nekem, aki soha az életében nem töltött ki sudoku-t? Nemáááá D:
~Miért, ez mi?~
-Logikai játék.
~Akkor már értem, miért nem töltöttél ki egyet sem Razz  ~
-Az a lényege, hogy minden oszlopban, sorban és kis rublikában sem lehet ugyanaz a szám kétszer. Utálom, utálom, utálom, nagyon utálom ><
~Azért próbáld meg.~
Így hát le is ülök törökülésbe, és nekiállok gondolkodni. És gondolkodni. A rendszer segítségével írogatok be számokat, aztán néha kitörlök egyet-egyet, mikor észlelem, hogy valami nem klappol. Először szerencsére, elég hamar, sikerül is kitöltenem az alját, főleg a jobb alsó sarkot, majd szép lassan haladok, remélve, hogy jó megoldókulcsot használok, ami szimplán paraszti ész. Már amennyire az enyémet annak lehet nevezni Suspect  Mindig megnézem, mely számok hova kerülhetnek, és ha olyat találok, ami csak egy helyre, akkor máris bingó :3
Ezzel a módszerrel jó hosszú időbe telik, de végül egyre gyorsabban és gyorsabban megy a számolás. Egyszer rontom el, mikor a középső sorok egyikébe kétszer került a kettes, de ezen kívül nem volt különösebb probléma. Végül hátradőlök, megnézni a kész művet és újraellenőrizni.




-Oké, asszem sikerült. Na...? Lesz valami vajon? Suspect


Off:
Igen, valóban megtörtél nálam valamit. Tényleg nem sudokuztam életemben, és három napba telt, mire megoldottam. De sikerült. :3 Legalábbis remélem, hogy ez jó Suspect

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Csüt. Okt. 15, 2015 6:23 pm

Van egy olyan érzésem az Erő által, hogy te kilested valahonnan... Ugyanis tökéletesre sikerült!\o/ A táblázatnak a középső blokkja lecsusszan az alatta lévő mögé, egy mélyedést fedve fel, amiben egy másik medál van, mely két összebújó hattyút ábrázol. S ugyanabban a stílusban van elkészítve, mint a őzikés medál.

Ja meg hiába próbálnád ezeket a gömb mellet lévő lyukakba tenni, nem megy. Túl nagyok. Meg nem is illeszkednének bele, ha pont megfelelő méretűek lennének.

Invertory-d tartalma (az előző kör változása is benne van írva):
- 1x Potion (Bárány)
+ 1x Fekvő Őz Medál
+ 1x Hattyúpár Medál

Eddigi cuccaid:
5x Kavics
5x Széndarab
3x Kötél
1x Bot
1x Fekvő Őz Medál
1x Hattyúpár Medál

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Csüt. Okt. 15, 2015 8:23 pm

És lett valami \o/  Pontosabban végre eljutottam odáig, hogy egy merőben új tárgyat sikerült szereznem, amihez az előző alkalommal nem volt szerencsém, sem kulcs, sem hely formájában. Kicsit elnézegetem a medált, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ugyanahhoz a puzzle-hoz fognak kelleni majd.
Mintha ismét egy kicsit Silent Hillbe kerültem volna. Mármint, ott is gyakorta felbukkantak ilyenek, hogy x számú medált össze kellett gyűjteni, majd berakni őket valahova. Már csak meg kell találni, hova valóak, akkor talán az is kiderül, vajon kell-e még medál, vagy csak erre a kettőre lesz szükség.
Nézzük csak meg, mi is kell ide középre?
"Ha megtalálod a rúnáimat, szabad vagy"
Megpróbálom, hogy az eddigiek belemennek-e, de nem. Ezek szerint nem ezekből a medálokból kell 6 és beilleszteni őket, hanem valami mást keresünk, ezek pedig újabb kulcsok a feléjük vezető úton. Már csak az a kérdés, hogy ezek hova kellenek.
-Nézzünk körbe megint.
A középső terem átvizslatása után ismét a bárányosba jutunk, de a létrát akárhogy próbálom, nem érem fel. Talán majd akkor lesz elérhető, ha végigvittük a küldetést, esetleg legyőztük magát a Bestiakirályt. Arra figyelek fel miután hiába ugráltam párat, hogy Álom vizslatja az árnyakat a falnál.
-Találtál valamit?
~Arra még lehet menni.~
Néz az adott irányba, én pedig még jobban összeszűkítem a szemem, aktiválva a Látásom. Valóban van még arra valami út, ami eddig rejtve volt előttem, nem tudom, figyelmetlenségből-e vagy sem. Végigsimítok a macska hátán boldogan, ő pedig még fel is emelkedik erre, de nem dorombol. Ahogy idősödik, telnek a hetek, úgy egyre inkább lemond erről a szokásáról, mintha csak az igazán fontos alkalmakra tartogatná. Kicsit hiányzik, egy doromboló macska hangja mindig is megnyugtató tud lenni, főleg egy ilyen feszült helyzetben, de persze nem fogom követelni tőle a dolgot. Főleg nem itt, ahol rabszolgatartónak tartanak.
Végül óvatosan megindulunk az újonnan felfedezett folyosón.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Nov. 04, 2015 4:12 pm

Na szóval VÉGRE VALAHÁRA elmentél a Birkás teremből délre, egy újabb teremben, ami így nézett ki:




Valami furcsa módon itt köd van, az isten tudja honnan, így ha nem lenne látásod, nem igen látnád a zsákokat, amiben fekete színű port találsz, ha feltéped azokat, valamint a ládákat, amiket nem tudsz kinyitni, illetve a csákányt, ami utalás arra, hogy egykor bánya volt. Azért óvatosan, nehogy nekimenj a sziklahalomnak! Ha viszont megközelíted, látod valamennyire, hogy egy lépcsőszerűség van alatta. Mehetsz arra, már ha sikerül a sziklahalmot eltüntetni valahogyan. Az egyik járatnál fényt látsz, de ha megközelíted, akkor a két sárkányszobor életre kell, s a fejükkel hátrább löknek, majd visszamerednek szoborrá. A terem közepén van egy tábla, amit ha elolvasol, ez áll:


"Jobbra: Bányászati telep
Balra: Robbanószer raktár. BELÉPÉS CSAK ÍRÁSOS ENGEDÉLLYEL!"

S majdnem kimaradt az a lap, ami a földön hevert (csak akkor kapod meg, mit ír, ha felveszed).

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Vas. Nov. 08, 2015 2:51 pm

Egy kicsit nem értem, mire fel ez a szemrehányó hangnem, meg nagy betű, mikor ha egyszer valamiről azelőtt nem tudtam, akkor egy másik teremben keresgélve honnan jusson eszembe, hogy elmenjek arra? Legalábbis ezt a fura kis belső hangot a fejemben ledorgálom kissé, hogy türelmesebb legyen már, ki fogom bogozni a dolgot, de ha sietni akar, akkor ne pont az egyik leglassabb észjárású játékost kellett volna választania, hogy bent tartja a kazamatában Smile
Álom előresiet, a Látás egyrészt hatással van rá is, másrészt egyébként is macska, valószínűleg ő nélküle is jobban látna a ködben, mint én. Megközelíti a sziklahalmot és óvatosan elkezd szaglászni, mintha egeret érezne. Én először lassan járok körbe, alaposan átnézve mindent, és igyekszem, hogy az agyam gyorsabban forogjon, nehogy megint rám legyen ripakodva :3
-Mint a Végtelen Történetben. Szerintem arra nem mehetek. -nézek a két sárkányszobor felé. Ők együtt már a harmadik ilyen lények, akikkel találkozunk, tehát már azt sem tartom kizártnak, hogy a Bestiakirály egy nagy sárkány, vagy sárkányszerű lény.
~Összegezzünk.~ -ül le Álom a tábla tövében, ami előtt végül megállapodom.
-Akkor van valami fekete porral töltött zsákhalmunk, talán puskapor, jó lenne, ha érezném az illatát. Egy csákány, talán felvehető, azzal talán a ládákat is ki lehet nyitni. Ott egy cetli, a sárkányok felé biztos nem megyek, nehogy megöljenek, a sziklahalom...
~Levegő szűrődik ki alóla, arra is lehet valami járható út.~
-Igen? Meg még két járat. Így elsőre azt mondanám, hogy ha tényleg puskapor van a zsákokban, hogy kell még dinamit vagy ilyesmi, és fel lehet robbantani a sziklahalmot. A sárkányos kijárat talán valóban a kijárat, mert fényesebb, mint ahol eddig jártunk, esetleg pont a bossterembe visz. Nna, akkor munkára.

És akkor nézzük. Először felveszem a papírlapot és elolvasom. Majd, mivel úgyis veszélytelennek ítélem a dolgot, és amennyiben az írásban sincs semmi, ami az ellenkezőjét állítaná, megfogom a csákányt és megpróbálom azzal felfeszíteni a dobozok tetejét. És legvégül, hogy legyen miről mesélni, elnézek jobbra :3

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Csüt. Nov. 26, 2015 5:21 pm

Igen, puskapor, érzed is az illatán. A papír meg sajna nem írásos engedély, viszont a naplónak a folytatása:

Keresés 5. napja
Időpont: 2024. December 15. 15:30

Letáboroztunk a a Szafari egy igen erdős részén, ugyanis furcsa módon igen hamar sötét lett. Még a szokásosnál is hamarabb. Szerencsére itt a mobok támadásától nem kell tartanunk, bár a vörösök támadásai végett attól még tartunk. Hiszen ki tudja, hogy nem-e egy vörös is vadászik a Bestiakirályra, hogy megszerezze magának. Bár nem hinném, hogy egy idomár is képes lenne beszelídíteni egy ilyen mobot, pláne, ha az miniboss. a többiek már alszanak, valószínűleg azért, mert egész álló nap sétáltunk. tudom, nem fáradunk el a játékban, de az érzése még megmarad. Asszem én is megyek aludni.

22:53.:
Cassie jaj vészkelésére ébredt a csapat: Renekton eltűnt. Csak úgy, simán. S érthetetlenül, mert ahhoz túl súlyos volt, hogy ilyen gyorsan elmenjen valahova. Sajnos ez a bejegyzésem igen rövidre sikerül, mert meg kell keresni azt a haspókot. Remélem nem lett baja.


Szétfeszítette a csákánnyal a dobozt, minek tartalma csupán madzag. Nem sok, viszont ha megfogsz egy maroknyit, bekerül az invertory-dba, akárcsak a csákány, ami utalás lehet arra, hogy később is kelleni fog. Majd jobbra mész, az alábbi következő teremben (ennél nagyobb, de az RPG maker-es játékok csak ekkora térképrészletet engednek):




Ez a terem jóval nagyobb, pontosabban elvezet három sín egy lentibb részre, illetve itt is van egy csákány, amihez jobb ha nem nyúlsz, mert látszik rajta, hogy jóval öregebb, mint a nálad lévő társa, s mindjárt szétesik, valamint egy nagy halom dobozt, aminek fedelét színtén kinyíthatod a csákányoddal, de ezekben már egyforma darabokra vágott ékkövek vannak. Rubintok, zafírok, mindenféle, persze nem keverve, hanem rekeszekként válogatva. A csille, amit látsz, zafírral van tele. Igen sok van benne, s nagy eséllyel még nem ürült ki a bánya, legalábbis az eddigi jelek alapján ez egy bánya. Na de hol vannak a bányászok? S mi ez a köd?

Invertory tartalma (az aláhúzott az új item):
5x Kavics
5x Széndarab
3x Kötél
1x Bot
1x Fekvő Őz Medál
1x Hattyúpár Medál
1x Csákány
14x Madzag

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Csüt. Nov. 26, 2015 6:08 pm

-Ezek szerint rád is most fokozottan oda kell figyelnem. Nehogy elkallódj nekem Suspect
~Amíg kapok tőled kaját meg meleg fekvőhelyet, addig nincs bajom veled.~
Egy kicsit azért szívembe markolt a félelem, mikor olvastam, hogy Renekton - mindenképp csak egy páncélba bújtatott krokodilt tudtam elképzelni, amint egy bárdot forgat... >.> LoL hatása, no - elhagyta a gazdáját és valószínűleg ő is a Bestiakirályhoz csatlakozott. Ha Álom ugyanígy tenne, teljesen védtelenné válnék a harcban, az pedig teljes megsemmisítés volna a számomra, ha utána esélyem se lenne visszakapni őt és teljesen elvadulna. Nem a pontokról van szó, egész egyszerűen kasztot váltanék és újraosztanék... de Álom túlságosan a szívemhez nőtt. Ő a jobbik felem, a társam, a barátom, és minden normális embert megrendít, ha elveszíti a barátját...
Ezért hát hagyom inkább, hogy ő menjen előre, így legalább végig figyelhetem, és ha bármi szokatlant észlelnék, még idejében közbeléphetek.
-Madzag. Tényleg robbantani kell majd. -állapítom meg, elrakom a zsákmányt, majd megyünk tovább a következő megállóba. Immár ügyesebben, az előzőből tanulva, kinyitom ezeket a ládákat is és megnézegetem a különböző köveket. Hogy egyenlőre mi célt szolgálhatnak, azt nem tudom.
-Mondjuk egyébként is láttam fejtetlen drágaköveket szétszóródni errefelé.
~Ezeket amúgy mire lehetne használni?~
-A SAO-ban? Talán rúnákhoz, vagy ezekből készülnek a kristályíró alapanyagai. Nem tudom. Viszont ez a három sín szerintem újabb puzzle lesz.
~Már csak az a kérdés, hogy mit kell vajon csinálni. Amondó vagyok, hogy nézzünk el a másik oldalra is.~
Bólintok, majd alaposan megjegyzem, amiket itt látok. Ha háromféle drágakövet találtam, akkor kezd is körvonalazódni a fejemben a feladat; három drágakő, három sín. Vagy csak a zafírokat el kell pakolni a megfelelő dobozokba, vagy csereberélni kell, faragni, fogalmam sincs. Visszatérünk a középső terembe és onnan átnézünk balra. Talán erre kellett volna kezdeni, és okosabbak lennénk. Mondjuk nem tudom, mennyit mocoroghatunk, de a lényeg, hogy legalább tesszük a dolgunk, nem pedig egy helyben állunk, hogy aztán sikítva eltűnjünk innen No

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Kedd. Dec. 22, 2015 1:35 pm

Visszamentél oda, hogy megnézhesd, mi van baloldalon. Nos, egy ajtó. S nem, nem nyílik. Ha viszont rángatni kezded, valaki rád förmed hirtelen az ajtú túl oldalán:
- Ne rángasd már! - ha lehet ne kapj szívbajt - Írásos engedély nélkül nincs belépés! Keresd a főnököt a túl oldalon, valamelyik sín oda vezet! - a hang alapján egy öregedő férfi lehet az, de az nem furcsa, hogy nincs itt egy lélek sem, most hogy a bárányé sincsen már, s neki mintha fel sem tűnne? Lehet, hallucinálód csak? Vagy ő is egy olyan lélek, aki itt ragadt, s azt várja, hogy valaki segítsen neki? S tényleg, mi történt ezzel a bányával, hogy mindent itt hagytak, mikor látszólag elég termékeny még?

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Szomb. Dec. 26, 2015 9:39 pm

Inkább kopogtam, jó hosszan, de bizonyára ugyanez lett volna a reakció akkor is. Elvégre, senki se kedveli, ha nagyon zargatják. Álom azonmód hátra is lapította a füleit és fújtatott egyet dühösen az ajtó felé, de nem mozdult a helyéről azon kívül, hogy a szőre immár az égnek állt. Nem állt ugyan harci helyzetbe, de nem volt valami biztató a reakciója, ezen kívül én is megijedtem a hang hallatán. Hisz azt hittem, már egyedül vagyunk itt.
-Elnézést... -hebegtem és habogtam, hirtelen azt se tudtam, mihez kezdhetnék a helyzettel. Szerencsére máris leírást adott az ürge, hogy mit is kéne tennem, de hogy pontosan, azt nem tudom. Valószínáleg ő sem, hisz konkrétan úgy fogalmazott, valamelyik sín vezet oda... de arról nem adott infót, hogy tudja-e egyáltalán, melyik a három közül.
-Hát... rendben... de... -jobb, ha megkérdezem, biztos ami biztos. -Nem tudja véletlenül, hogy melyik sín vezet oda? Nem vagyok itt dolgozó...
Silent Hill-t amúgy is ismerem, szóval igen, felmerül bennem a kérdés, nem-e ugyanolyan az eset, mint az, ami az imént eszembe jutott. Hogy is hívták a fickót? Olyan neve volt, ami emlékeztetett egy híres íróra vagy költőre. Talán menet közben eszembe jut... mert csak a végeredményre emlékszem, hogy kiderül, ki is ő... és miért van ott, ahol.
Akármilyen választ is kapnék, nem maradok itt sokáig. Nem tehetem, máskülönben ki leszek dobva a helyszínről, és a jelek szerint a macskámnak is mehetnékje van, minél távolabb az ajtótól. A választ követően, meg talán még én magam is megejtek valamit, elválik a reakciótól függően, és majd később lesz leírva, visszatérek a jobb oldali terembe a három sínhez, és megállok előttük csípőre tett kézzel.
-Hát... a középsőn már van egy csille, tehát az elég ígéretes...
~Szerintem is, viszont az már szinte tele van. Rá tudunk mászni?~
-Meglátjuk. Ha nem sikerül belemászni és elindulni, akkor elindulunk a jobb oldalin gyalog, megyünk maximum tíz percig, és ha akkor se jutunk el sehova, visszafordulunk ide. Oké?

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Jan. 17, 2016 1:52 pm

//bocsi a késést!//

Hát hogy belemászol a csillébe nem rossz gondolat, csakhogy a csille úgy tele van, hogy ha elindultok vele, kiborultok. Sőt, már ki is borultok, mikor megpróbáltok rámászni, s pár kiló kristály is borult le. De jó, hogy nincsen itt a bánya főnök, különben kaptatok volna egy jó nagy leszidást... >.> Szóval mentek jobbra. de csak 5 percig, mert egy szakadék szakítja meg a sín útvonalát. Nem tudod átugrani, de valami segítségével át tudsz menni rajta, csak kéne valami, ami elbírja a súlyodat... Ahogy körbenézel, látod, mindenféle fadeszkák vannak szétszóródva, meg pár kötél és... ragasztó? O.o

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Hétf. Jan. 25, 2016 9:00 pm

Hát, lassan kezd nehezedni a dolog, már ami a hosszokat illeti. Mert hát oké, egy kicsit mérgelődöm az ajtó előtt, hogy hékás, kérdésekre általában illik válaszolni, de nem ő lenne az egyetlen ebben a játékban, legyen NPC vagy játékos, aki semmibe veszi az embereket. Végül legyintek is egyet, jól van, majd rájövök én magamtól is, és elindulunk vissza, a csilléhez.
Egyébiránt pakoltam volna le róla, még mielőtt rámászom, tekintve, hogy az egyensúlyérzékem amúgy sem a legjobb, de ahogy a Mesélő gondolja, bár azt már nem tudom megmagyarázni, milyen indíttatásból is hagytam ki végül ezt a lépést. Abból mondjuk már nem engedek, hogy a legkisebb inogásra is leteszem a lábam inkább, miközben a szívem a torkomban dobog. Vannak érzések és félelmek, amiket még a digitális világ könnyű élete sem tud kiölni az emberből, és a tériszony az egyik ilyen, még akkor is, ha az enyémet igazából nem is lehet iszonynak nevezni. Inkább csak félelem, és csak akkor, ha semmibe sem tudok szilárdan kapaszkodni, máskülönben semmi bajom a magasságoktól. Szó mi szó, haladjunk akkor a bal oldali sínpáron.
Öt perc múlva már pont fordulnék vissza, de megakad a szemem az elénk táruló látványon.
-Na mi legyen? Oldjuk meg és menjünk tovább, vagy forduljunk vissza?
~Csan. Ez egy puzzle-küldetés. Ha puzzle-t találsz, az a jó irány.~
-Igaz. Mint a hentelősökben is, ahol hulla van, ott már jártál :3
Ez utóbbit persze nem érti, de nem is teszi szóvá, én meg nem magyarázkodom, helyette megvizsgálgatom, amit a rendszer elénk helyezett. Nem valami nagy wasistdas, a kérdés csak az, hogy a túloldal mennyire van messze. Annak alapján számolom meg, mennyi deszkánk van és aszerint ragasztom össze őket, hogy mindenképp átérjenek a túloldalra. A kötél valószínűleg a kapaszkodó, ha vannak a környéken teszem azt, sziklák vagy bármi, mondjuk pont egymással szemben a szakadék két oldalán, akkor könnyű a megoldás. Pallók oda, hurok a kötélre, átdob, ha kell, többször, hogy kapaszkodót alkothassak, és megvan a hidacska. :3

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Feb. 03, 2016 3:12 pm

Hmmm, lehet jó is, hogy egyedül maradtál, így volt időd gondolkodni, s megcsinálni a deszkákból a hidat. A kötéllel némi gondod volt, mert nem sikerült többször se átdobnod a túloldalon lévő sziklára, de elég kitartó voltál, így csak sikerült. A szembe szomszédja egy stalagmit volt, de eléggé masszívnak látszik, hogy elbírja a kötelet. A deszkahíd kicsit ingott, mikor átkelsz rajta, de megúsztad. Ha tovább mész még 5 percig, akkor a jó hír, hogy megvan az ajtó, melyen a főnöki szoba van ráírva, plusz egy másik járatot! \o/

Rossz hír, hogy ő őrzi azt a járatot:


Nem tom, harap-e, de szerintem amíg nem találtok vagy okoskodtok ki valamit ellene, ne is akarj arra menni. Még úgy se, hogy néha nem figyel rád, mert a ronda hólyagokat vakarja úgy, hogy dörzsöli magát a falhoz.

A főnöki szobába gond nélkül bejutsz, találhatsz is egy táblát a falon, egy íróasztal, egy sornyi szekrényt, gondolom azért, mert olyan sok irat van... egy valamit viszont nem látsz: a főnököt. Úgy tűnik kutakodnod kell.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Szer. Feb. 17, 2016 7:40 pm

Álom igazi macska, megvárta, amíg én átkelek a hídon, s csak utána mászott rá a pallóra, hogy kecsesen átsiessen rajta olyan cicamódon, ahogy a kerítésen is szoktak szaladgálni. Karba tett kézzel nézem végig a jelenséget, majd ellenőrizve, hogy a híd még mindig rendben van és használható, úgy döntök, ideje tovább menni. Valamikor csak elérjük a célunkat.
Közben töprengek rajta, hogy ha a többi sín valamelyikén indultunk volna el, akkor is botlottunk volna-e valamilyen kirakósba, de mire feleszmélek, már ismét találunk egy elágazást. A főnöki szoba feliratára szinte dobban a szívem és ugrálnék örömömbe, hogy elsőre sikerült rá akadni, a kígyó láttán viszont megrettenek egy pillanatra.
Milyen színű? Ez ugrik először a fejembe.
Nem fekete. Tehát nem csak hallucinálok, hanem igazi, SAO-féle mob, a szörnyűbbik fajtából. Vajon mekkora szintű? Az első szinten lehetnek erősebb kazamaták, mióta megnyílt a többi, hiába vagyok harminc felett, sosem lehet tudni, mibe fogok botlani, és azok a hülyagok se valami bizalomgerjesztőek. Vagy betegség, amiktől szenved, és ki lehet belőle gyógyítani, vagy egy különleges képesség részei. Bár a viselkedését tekintve, hogy vakarja őket, valószínűbb a betegség.
Kopogok inkább az ajtón, majd válasz híján megpróbálok óvatosan benyitni. Bent ember nem fogad, csak sok-sok felfedezni való, mire összedörzsölöm a tenyerem.
-Kutassunk!
Álom inkább szimatolni próbál itt-ott, hogy kaját keres-e vagy a főnök papucsát, az jó kérdés. Mondjuk elsősorban macska, nem fog kutyaként viselkedni, és úgyis eldönti később, segít-e tüzetesebben vagy sem. Én magam először a falon levő táblát tanulmányozom át, majd, nehézségi szintenként haladva, az íróasztalt nézem meg, óvatosan kinyitva a fiókokat is, végül maradnak a szekrények. Jó sok idő eltelhet ezzel, igyekszem folyamatosan mozogni és Álmot is mozgatni, hogy ne teleportáljunk ki.
És ami még elsődleges; azon kívül, hogy megpróbálok felkutatni, teszem azt, a főnök naplóját, és megtudni, hova ment, a kígyóról is igyekszem információt gyűjteni. Talán meg lehet úszni harc nélkül is.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Feb. 28, 2016 3:02 pm

Eredményhirdetés:
A tábla tele van ugyan címkékkel de csak olyanok, mint pl rendeléslista, cikkek, jegyzetek a kristályok fajtájáról, különböző gyorsan elkészíthető receptek, s egyéb ilyesmi, ami nem fontos.

Az Íróasztalnál kicsit több szerencséd van, mert abban találsz egy kis kulcsot, illetve megleled a főnök naplóját. Ha elolvasod, megtudod benne, hogy a bánya megnyitásától kezdve 6 évig nem volt semmi gond, majd valami oknál fogva a munkások sorra tűntek el, amiről részletesebb leírást adok most:

"Ha hűen akarom leírni az egészet, azt mondanám, hogy inkább valami elragadja őket, mert az egyik percben még látom őket, s mire pislogok egyet, addigra eltűnnek. Ez pedig nem lehet egy egyszerű eltűnés. Valami van itt, érzem a csontjaimban! A OP (Online Police) nevű céhnek már szóltam, de ahogy ismerem őket, tesznek majd ránk, ahogy eddig is tették. Abban az esetben én magam fogok utána járni az egésznek!"

Innentől valaki kitépkedte a lapokat. Talán hogy elrejtsen valami titkot előled?

a két cuccon kívül csupán érdektelen könyveket találsz a fiókokban, azonban a szekrényekben igen sok iratot. Kb fél óra, mire találsz egy eseményeket feljegyző listát. Mint a naplóból megtudtad, a nyitástól kezdve 6 évig csupán pár jelentéktelen baleset történt, azonban  elkezdtek eltűnni a munkások. S az a döbbenetes ebben leginkább, hogy egy ideig csak 1-1, majd utoljára 32 ember tűnt el egyszerre. Tényleg valami elragadta őket, vagy összebeszéltek a munkások?

Meglepődésedre a bárányról is találsz egy rövidke bejegyzést, ami alapján holtan találták a lyuk felett (ahol a levágott létra van), egy sérüléssel az oldalán. Valószínűsítette a bejegyzés írója, hogy valami ragadozó sebezte meg, s szerencsétlen állat talán menekülés közben zuhant be.

A szakadékról is van egy, miszerint egy beszakadás eredménye, 4 ember halálát okozva, s azóta híddal mentek át rajta, ami mára eltűnt vagy tönkrement a karbantartás hiánya miatt.

A kígyóról is találsz egy bejegyzést, miszerint mióta megjelent, azon a járaton át senkit nem engedett be, bár csak fél év múlva kezdtek megjelenni rajta a hólyagok, amik emlékeztették az itt dolgozókat a főnökük lányára, akinek ugyanilyen hólyagja volt, majd egy, a barlangokban található sárgásan világító növény segítségével tüntette el végleg.

Látszólag egyiknek sincs köze egymáshoz, ám mégis csak van: Mindegyik esemény December 10-én történt, bár az évszámot nem tudod egyikről se leolvasni, mert az valamiért nem lett egyikre se ráírva.


Invertory tartalma (az aláhúzott az új item):
5x Kavics
5x Széndarab
3x Kötél
1x Bot
1x Fekvő Őz Medál
1x Hattyúpár Medál
1x Csákány
14x Madzag
1x Kiskulcs

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Kedd. Márc. 08, 2016 10:09 pm

-No, csak jutottunk valamire. -mosolyodom el büszkén, mikor átkutattam mindent és alaposan feljegyeztem a dolgokat. Kissé gyanús, hogy az egyik iratban még semmi sincs az első hat év kapcsán, de a következőben meg már volt egy-két baleset, de megesik az ilyesmi. Főnökség amúgy is szeret eltusolni dolgokat, amíg még lehet.
Abban szomorú vagyok, hogy írásos engedélyt nem találtam, de talán a kulcs maga is az ajtóhoz kellhet, és bemehetek vele, magam sem tudom. Bár az is elég rejtély, hogy ha eltűnt mindenki, a jelek szerint maga a főnök is, akkor az a hapek miért van még itt, miért nem menekült el? Egyébként teljesen egyértelmű, hogy a Bestiakirály áll a háttérben, ő tüntethette...
Vagyis, neeem... várjunk csak...
Az államat kapargálva gondolkodom. A többi játékos, akikkel lejöttem ide, sikítás és pixelezés közben tűnt el, erősítve a Bestiakirály seregét. Na de ezek csak szempillantás alatt, minden extra nélkül. Kivéve, ha minden dokumentumban hazudnak.
-Na, mindegy, törődjünk előbb a kígyóval. Láttál valahol útközben sárga virágot?
~Hm... nem.~
-Én sem. Akkor kicsit kénytelenek leszünk visszafele menni, megnézni a másik két ösvényt.
Lassan kezd rossz előérzetem lenni, hogy ennyire húzni kell az időt. Vajon meddig lehetek idelent? A Bestiakirály meddig fogja engedni? Hisz ha a főnök lányának hólyagjain segített az a növény, akkor nekem is csak meg kell találnom, és úgy segíteni a kígyónak, valószínűleg akkor magától is utat enged, ha pedig nem, még akkor is sikerülhet legyőznöm. Szó ami szó, mivel itt más út nincs tovább, csak a kígyó által uralt, elindulok visszafelé, át a hidacskán, egészen addig, amíg el nem érek a többi sín találkozásához, majd elindulok a középsőn, csillétlenül. Elsősorban sárga virágot keresek mindenfelé :3 És természetesen, ha tíz perc séta után sem találunk semmit, vagy zsákutca, akkor visszafordulunk és elindulunk a bal oldalin.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Ápr. 03, 2016 10:30 am

10 perc után se találod a virágokat, szóval ahogy írtad, szépen visszafordulsz, s mész a baloldalin. Ott csak 6 perc telik el, mert találsz egy embernagyságú lyukat.

Ha tovább mész, akkor nem találsz semmi mást.

Ha oda bemész, meglepődésedre egy kertet találsz benne, s az egyik résznél egy csomó sárga virágot találsz, s középen pedig egy nagyobbat, aminek arca van, mint a mesékben. Bár mosolyog rád, s barátságosan integet neked egyik levelével, látni rajta, hogy nem igen kap vizet, mert hiába vannak lyukak a plafonon, amin az eső jön be, szegénye pont olyan helyen nőtt ki, amit nem ér el rendszeresen a víz. Szedhetsz egy csokorra valót a virágokból, s leléphetsz anélkül, hogy segítenél a mosolygó virágnak... vagy megnézheted, hogy mit csinál a kis tavacska mellett egy öntözőkanna. O.o Csak nem valamelyik munkás műve ez a kis kert? Találsz a földön egy papírdarabot, amit felvehetsz, vagy otthagyhatsz.

Na de hogy ne csak ennyit írjak, az egyik falon furcsa, vörös színű, borostyánhoz hasonló kúszónövény tanyázik. Látszólag veszélytelen, VISZONT ha a közelébe mész, hirtelen fenyegetően megmozdul, s majdnem el is talál egy csápjával. Pedig bizony valami csillog mögötte. s valószínűleg nem kéne itt lennie, mert a mosolygó virágon látszik, hogy fél ettől a vörös növénytől. Csak nem valami gaz ez?

Dönts, hogy mit teszel itt.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 761
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Chancery on Vas. Ápr. 03, 2016 1:50 pm

Olyan vagyok általában, mint SenshiInoue mester, szeretek mindent alaposan átvizsgálni. Ő egyébként réges-régen volt egy online videós, és még régebbi játékokat mutatott be. Elég gyakori volt, hogy miután megcsináltuk az aktuális ebédet vagy vacsorát, Jay-el egymásra néztünk, és egy nagy "Senshi" felkiáltással lehuppantunk a gép elé nézni az új epizódokat.
Szóval most is még mielőtt lyukra mennék, elindulok még előre, de tekintve, hogy semmit nem lelek, elkezdem a lyukat felfedezni. Óvatosan lemerészkedem rajta, Álomnak szerencsére nem kell segítség, olyan puhán érkezik a talajra, mint egy égből pottyant angyal. Megrázza magát, majd felugrik egy nagyobb sziklára és nekiáll a bundáját nyalogatni, tisztogatni.
Én pedig visszaintegetek a virágnak, no meg konstatálom, hogy valószínűleg erről a sárgáról lehetett szó, és nagyot is dobban a szívem a felismerésre, hogy végre megvan, segíthetek a kígyónak. Viszont...
Persze, nem vagyok olyan, aki magától észreveszi a dolgokat, de ha a kis virág mutogat vagy szomorú képet vág, akkor igen, konstatálom, hogy baj van.
-Oh my, te szegényke. -húzom végig a kezem az ajkaim előtt szomorúan, majd körbenézek, hogy talán valamivel elérhetem, hogy a víz odaterelődjön a virághoz, legalábbis olyan mértékben, ami még kényelmes, nehogy megfulladjon. Így veszem észre az öntözőkannát is a tavacskánál, mire fürge léptekkel odasietek, vizet merítek a kannába, és visszafele a papírkát is észreveszem. Természetesen felveszem elolvasni, hisz sosem lehet tudni.
Ééééés mivel ki tudja, mi van a papíron, a többi cselekményt majd azután írom le, hogy erről tudomást szerzek :3 Hisz teszem azt, ha olyasmit ír, ami a kis mosolygóra, a sárgákra vagy a vörös randaságra vonatkozik, jó, ha tudok róla, még mielőtt hülyeséget csinálok. Főleg, hogy a vörös randaság iránt Álom érdeklődik főleg, de a csáptámadás után nem megy közelebb, csak a nyakát nyújtogatja és szimatol.

És közben persze az agyam is jár.
Mi van akkor, ha a Bestiakirály azért hagy itt ennyi ideig, mert kíváncsi?
Hisz más már rég levágta volna inkább a kígyót, aki végülis egy bestia... egy alattvalója...

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2388
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4474/4700  (4474/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: A Bestiakirály - Part 1 - 2. Próba

Témanyitás by Sponsored content Today at 10:34 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.