[Hardcore] Ezüst Sárkány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Pént. Jún. 05, 2015 9:08 pm


Már egyedül tudtam hagyni. Egyedül mertem hagyni. Még mindig élénken élt bennem az az eset, óvó fák árnyékában, és ő mégis…
Megráztam a fejem, úgy haladtam tovább. Csak egy pillanatra ugrottam be, felszaladtam a lépcsőn, bekukkantottam hozzá, átöleltem, s már folytattam is az utam, kezemben papírcetlit szorongatva. De gondolataim minduntalan visszatértek a fiúhoz. Volt ebben az egészben valami nyugtalanító, egy részem ellene volt mindennek, ami Alexet nélkülözni volt kénytelen, viszont a másik jól tudta, hogy mit kell tennie. Még akkor is, ha amúgy nem ment volna. Felgyorsítottam lépteim, és egy hirtelen kanyar után aktiváltam a lopakodást, beosonva egy szűk keresztutcába, s aki látott esetleg, sem tudott már követni. Nemsokára egy csuklyát hordó, indikátor nélküli njk tűnt fel az egyik fogadó ajtajában, három utcával arrébb. Voltak alsóbb körök, akik ismerték: küldetései mesés jutalommal jártak, de kevesen élték túl. Bandavezérek, hírhedt gyilkosok buktak el, ismeretlen körülmények között. A kapzsiságuk, a könyörtelenségük pusztította el őket. Legalábbis a szóbeszéd szerint. Ajkaim fáradt, de eltökélt mosolyra húztam. Újabb játék indult. Tétje; az élet.

*

Elmélyülten sétáltam a város széle felé, kezemben egy pohár üdítővel, miközben pillantásom a hegyek tetejét pásztázta. A szívószállal babráltam, s nem is igazán figyeltem, merre megyek: a környezetem morajló hullámmá változott, elmosódott alakokkal, s én belemerültem a jóleső pihenés magányába, noha jópáran járták még az utcákat. Halk beszélgetések, nevetés, tompa puffanás, ahogy az egyik kisgyerek elesett kergetőzés közben. Fél szemmel kukkantottam bele a csőbe: már alig volt a pohár alján. Lemondó sóhajjal vettem tudomásul, kitérve, elhagyva a megszokott útvonalamat, ahol nem kellett néznem se, hol vagyok, hisz két év után már magától vitt a lábam. Körbepillantottam, hosszú másodpercekig csak a fölém tornyosuló épületen merengve, hallgatva a csatazajt, ami bentről, a pályáról kihallatszott. Nem volt konkrét elképzelésem, mit is szeretnék kezdeni magammal: a cetlire gondoltam, amiről tíz perce húztam ki az utolsó nevet, átadva azt a rendszernek, mely pixelekké szedte az írást. Enyhe szél fújt. Az a jóleső érzés kerített hatalmába, amit tökéletes munka után érez az ember. S mely olyan ürességgel jár, hogy magadtól nehezen szakadsz ki belőle…



Lv40:

Élet: 42
Fegyverkezelés : 88
Erő: 75
Kitartás: 40
Gyorsaság: 90 (99)
Speciális képesség: 53
Páncél: +70

Szivárvány Köpeny, Lila Koponya gyűrű

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Vas. Jún. 07, 2015 5:00 pm

Különös látványt nyújtott. I admit it, megbabonázott, ahogy a szellő kitartóan fújta a haját, ő pedig ott állt egymagában, és pillantását felfelé irányítva hallgatózott. Az arcán volt egyfajta melankólia, a távolba révedő tekintete fátyolos kisugárzást terített rá. Megközelíthetetlennek, távolinak tűnt, egy elegáns, verhetetlen harcosnak, aki a csatamező magányában fürdik, és a méltó ellenfelet hiányolja. Lonely, yet magnificent.
Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam az ajkaim között. Nem voltam ready, egy kicsit sem. A challenge enormous volt, én azonban nem az a típus voltam, aki megfutamodna egy kis nehézség elől. Még akkor sem, ha nemrég voltaképpen megtettem, hiszen egy elegáns vonással lehúztam magam az aréna ranglistájáról, eltüntetve csúfos helyezésemet. Fresh startra volt szükségem, és a hardcore még nagyobb kihívást rejtett magában. Perfect volt az újrakezdésre még akkor is, ha a nevek szinte egytől-egyig félelmetes, tiszteletet parancsoló harcosok voltak rajta. Teher alatt nő a pálma, így ha igazán sokat akarok fejlődni, velük kell megmérettetnem magam. Csak így érhetek a közelükbe!
Lassú mozdulattal húztam elő a fakardom, miközben tettem néhány oldallépést. A távolság köztünk tíz-tizenöt méter lehetett, és én most álltam úgy, hogy ha előre néz, akkor én öt óránál vagyok. Nem láthatott. Tettem egy lépést előre, majd még egyet, aztán futásnak eredtem, és közben a fejem fölé emeltem a fegyverem. Most jött az, hogy meglepetést támadást indítok, és ha valóban olyan nagy harcos, mint amilyennek ismerem, akkor jönni fog a hanyag sidestep, vagy a hárítás, még mielőtt kupán vághatnám és a földre terítené a lökéshullám, amit a védett zónás támadás okoz. Nem kiáltottam fel, de az erőfeszítéstől felnyögtem. Nem féltem, hogy eltalálom, bele mertem adni minden erőmet a csapásba. Killer instinct ON!

Level 25
HP:250 | F:36 | E:41 | K:25 | GY:60 | S:30 | P:75
Permanens képim csak támadásnál működik.

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Vas. Jún. 07, 2015 6:27 pm


Lágyan simogatta arcomat, enyhe pírt hagyva rajta, talán a korábbi megerőltetésből hátramaradót, heves harc eredményeképpen. Behunytam szemeim, s hagytam, hogy erre-arra vetődő tincseim csiklandozzák bőröm, gondolataim más vidékre röpítettek, ahol a körülöttem kavargó hangok mind egy gondtalanabb táj bölcsőjében léteztek. A morajlás hullám volt, tenger hulláma, s a háttérben fel-felzörrenő kardok csattanása mint távoli villám, szürke hegyek vonalán cikázott; a vihar már messze járt. Kifújtam a levegőt. Tekintetem kérdőn járta végig az épület falát, visszahozva, homlokom ráncoltam, szemem elé eső tincsem csupán centiket mozdult, ahogy fejemet ingattam. Halk sóhaj, de nem törte meg a pillanatot, nem engedtem neki. Hiába észleltem jelenlétét, fenyegető volt talán, vagy csak kíváncsi? Milyen szándékkal érkezett, talpának érintése a köveken egyre gyorsuló iramot feltételezett. Nem fordultam hátra. Kezem lassan emeltem, szemellenzőként használva, felfelé nézve, feljebb, egyenesen bele a napba. Nem siettem el semmit, s a rejtekéből előhúzódó, halovány mosoly olyan magabiztosságról tanúskodott, melyet ritkán éreztem, bár mégis egyre többször. Semmi felszerelés nem volt rajtam, ám a Katana ott lógott az övemen, mindig, ha kitettem lábamat a céhházból. Alig másfél-két méterre lehetett, ám nem mutattam jelét még, hogy érdekelne. Fény. Az utolsó pillanatban mozdultam csak, gyorsabban, fény által segítve, kezemet ráhelyezve a markolatra: ő kicsit jobbról jött, így balra léptem ki, s ahogy továbbvitte a lendület, úgy segítettem rá az esésére, a tenyerem aljával taszítva a hátán. Mire felvillant a lila fal, ő már a földön kötött ki, s ha felém figyelt, énhelyettem a Katana hegyének közvetlen közelével nézett farkasszemet.
- Ügyes, bár egy kicsit lassú – nevettem fel, majd amíg egyik kezemmel visszacsúsztattam a fegyvert a tokjába, a másikat mosolyogva nyújtottam felé. Már a forduláskor észrevettem, kivel is van dolgom: a fehérbe hajló hajat és a fakardot nem volt nehéz beazonosítani, ám úgy gondoltam, ha már elkezdtük, vigyük is végig e fura tánclépést – Szóval az igaz lovagok így hívják ki a hölgyeket párbajra? Orvtámadással? – húztam egy kicsit jókedvűen, bár mindketten tudtuk, hogy utóbbinak köze sincs a mostani helyzethez. A célja viszont nyilvánvaló volt: egy teára vagy beszélgetésre való invitálást egy egyszerű köszönéssel is elintézhetett volna, egy ilyen belépő után azonban nem volt kérdés, mi járhat a fejében. Pár egyéb dolgon kívül persze, amiről inkább nem akartam tudni. ><

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Vas. Jún. 07, 2015 7:05 pm

Sidestep vagy parry? Ez volt a kérdés a fejemben még akkor is, amikor már drámaian csökkent a távolság köztünk, és még mindig nem mozdult. Még mindig nem. Még mindig nem. A last momentre vár! Az utolsó olyan pillanatra, amikor még el tud kerülni. Egy igazán erős harcos nem fél fitogtatni az erejét, és imigyen jelezni, hogy a skill difference az egekben van. Elhiteti a nagyképű ellenféllel, hogy elkapták, aztán aláz. Én tudtam, hogy nem tudom elkapni. Ezért nem is tudott megalázni. Meg hát azért, mert láttam, mit fog tenni. Az első védekező mozdulata máris elárulta, ki fog térni, balra. Mosollyal az arcomon sújtottam le a semmire, hiszen a mozdulatomat már nem tudtam megállítani, de annyi korrekció belefért, hogy miután belevittem a teljes testsúlyom a lendítésbe, gyorsan visszanyerjem az egyensúlyom. Gyorsabban, minthogy ő ki tudna billenteni. Of course ez csak annyit jelentett, hogy a taszítása hatására nem estem el, ettől még a katana pengéje ott pislogott rám kényelmetlen távolságból. Hátra léptem egyet, amíg Miss Hinari visszavonta a kardját, és  helyére csúsztatta, én is hasonlóképpen tettem a saját fegyveremmel.
- Good job! Tudtam, hogy bízhatok benned Wink - dicsértem meg mosolyogva. Nem számítottam győzelemre, így keserűség sem volt bennem a kudarcélmény miatt. De egyszer meg fogom csinálni! És amikor meg tudom már csinálni, akkor három milliméterre fogom megállítani a kardom a fejétől.
- Kardforgató vagyok, Miss Hinari - cáfoltam meg vicceskedve, és az igazi kardom markolatára csaptam finoman. A saját katanámra, amit csak a legritkább esetben húzok elő, ahol komoly tét van, és ahol életeket szeretnék megvédeni.
- De akkor kiállnál velem egy párbajra? *.* - csillant fel a szemem boldogan, elvégre a céhvezér maga dönthet úgy, hogy próbára teszi a fejlődésem, ez pedig feldobta a kedvemet - Milyen helyszínt preferálsz? - kérdeztem máris, lelkesen. Pedig vesztes csatába meneteltem, ezt jól tudtam. I'm too weak to beat her. Ez kétségtelen volt.

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Szer. Jún. 10, 2015 11:20 pm


Pár momentum, fordultam s ő mozdult tovább, változtatva helyzetének, esésének ívén, előre számolva, pont ahogyan én is. A Katana halkan csikordult meg, ahogy tokjából kihúztam, arcomon mosoly suhant át, hiszen a fiú készült. Készült, pontosan tudta, hogy nem fog tudni eltalálni, ekképpen pedig nem is esett el, noha az erőtér még a levegőben lökött rajta. Dicséretét megmosolyogtam, vidáman bólintva rá, s egy utolsó, távoli pillantás után végül otthagytam az eget, annak minden fájdalmával és fáradtságával együtt.
- Hát persze – feleltem – Egy ilyen merész felkérést nem lehet nem elfogadni – tettem hozzá kuncogva, s nevetve néztem a lelkesedését, mely egy kicsit rám is átragadt. Valahogy képes volt kizökkenteni, feltöltve várakozással és energiával, noha aligha hittem, hogy ez a mai nap ilyesmit tartogathat még. Kérdésére azonban megtorpantam, s hümmögve fordultam az épület felé, összeráncolt homlokkal. Csak ne piramis legyen. Vizes alapú pálya is nemrég volt, az egyszerű terep pedig túl… nem is tudom. Egyszerű. Végül azonban csak megvontam a vállam, tekintetem visszafordítva céhtársamhoz:
- Tulajdonképpen mindegy. Legyen meglepetés, úgy mindkettőnk számára új lesz – mondtam végül, s ha Silver is rábólintott, még a harc kezdete előtt beállítottam a random helyszíngenerálót, hogy belépve egy eddig még ismeretlen táj fogadjon minket.

Mélyen szívtam be a levegőt, belenézve a lemenő napba, magas fenyők csupasz tetején. Kezemet a fatörzsön nyugtattam, úgy húztam ki magam, eltekintve az ezüstösen kanyargó folyó felé, amely valószínű már nem volt a pálya része, ám a vizuális effekthez mégiscsak kellett. Talpam alatt hajlott az ág, vékony volt és törékeny; alattam pedig, nyolc-tíz, egyre vastagodó ággal lejjebb sűrűn kavargott a köd. Nem feltétlen akartam kipróbálni, mi történik, ha lezuhanunk. Az enyémen kívül volt mégegy fa, mely kiemelkedett társai tömegéből, s amikor felfedeztem rajta Silvert, kuncogva próbáltam a csúcsosodó ág mögé húzódni, hogy ne lásson, persze kevés sikerrel. Fent, narancs felhők között villogva, feltűnt a visszaszámláló. Ideje hát indulni. Bekapcsoltam az akrobatikám és a többi jártasságot is, meglepődve konstatálva a felugró ablakot, mely új, hangi parancsra fel-, és leszerelődő kiegészítőre* hívta fel a figyelmem. Elmosolyodtam, ahogy kimondtam, „on”. Eredetileg fáról fára akartam ugrálni, de ha repülni is lehet…
Arcomon éreztem a felfelé suhanó szelet, és szemeim behunyva, arcomon mosollyal vetettem le magam, csakhogy aztán felemelkedhessek. Feljebb és feljebb, aztán behajolva, a fiú felé véve az irányt. Jó volt elengedni magam, egy pillanatra elmerülve a légtér súlytalanságában, jó volt kicsit megízlelni egy másfajta életteret. Persze jól tudtam, kifeszített kezekkel nem lehet harcolni. De pont ez volt benne a különleges. S már meg is volt a tervem.



* Csak maguk a ruhához csatlakozó "szárnyak", sisak meg védőszemüveg nincs ><
Hinari (Sebzés: 75, támadás elvétése 1 ÉS halál dobása, minden más esetben talál, spechez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Silver (Sebzés: 41, támadáshoz 4 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia.)

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Csüt. Jún. 11, 2015 5:00 pm

Örültem, hát hogyne örültem volna? Óriási megtiszteltetés volt, hogy újra próbára tehetem a tudásom Miss Hinari ellen, ráadásul most nem is csak valamiféle teszt lesz, hanem egy éles küzdelem, ahol ráadásul minden erőmet bevethetem. Nem tartottam attól, hogy esetleg kárt okozok benne, mert tudtam, hogy sokkal erősebb, mint én. Viszont így megláthatom, mennyit fejlődtem azóta, hogy beléptem a céhbe, és az előre látható vereség ellenére is alig vártam, hogy lássam, hol tartok.
- Kérhetem azt, hogy teljes erőbedobással küzdj majd? - kérdeztem, elvégre ha látni szeretném, hogy mennyire vagyok messze, és mi mindent kell még elérnem, ahhoz az kellett, hogy Miss Hinari full poweren fightoljon ellenem. Már csupán ez is, az eshetősége, hogy látni fogom a teljes tudását, teljesen felvillanyozott.
- Sure, legyen random. Szeretem a meglepetéseket Wink - bólintottam, majd a lánnyal együtt az aréna felé vettem az irányt. A felkészülés után pedig beléptem a pályára, ami egy méretes fa széles ágára tett. Gyorsan körülnéztem, a magasban voltam, alattam néhány tíz méterrel pedig köd takarta el a pálya alját. Azaz valószínűleg az volt az alja. Szóval faágakon egyensúlyozva kell harcolnunk? Tekintve, hogy nem volt jó az egyensúlyom, legalábbis itt a játékban nem, ez komoly kihívásnak tűnt. Of course, nem kerülte el a figyelmem a rendszerüzenet sem, ami adott egy elég komoly csavart a történetnek. Miss Hinari pedig nem is habozott, egyből kipróbálta, mit tudnak a "szárnyai".
- Hmmm... that looks exciting! - mosolyodtam el, majd előhúztam a fakardom, és néhány lépéssel igyekeztem kitapasztalni az egyensúlyom, megkeresni a stabil pontokat, a lépéseim mikéntjét. A terv egyszerű volt, a levegőből támadva nem fog tudni meglepni, és egy jó visszavágással a szárnyaira csapok. Sounds like a plan. De hogy megvalósítható-e...

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Csüt. Jún. 11, 2015 8:14 pm


Talán újfent eljátszottam azt, amit néhány, nehezebb pillanatomban többször is megbántam már: bólintottam. Most nem tettem hozzá, „rendben”, de megint túl gyorsan egyeztem bele, gondolkodás nélkül, ami nem volt jellemző rám. A harcok, csak olyanok ellen kellett volna élesnek lenniük, akik megérdemelték. Elgondolkodva néztem Silver után. Hisz ő is megérdemli. De máshogy. Ő érdemből tán, nem is tudom. Fogalmam sem volt róla, mennyit erősödött az előző megmérettetés óta… s hogy én mennyit. Lehet, már ezek a gondolatok sem voltak idevalók. Mégis… Elhúztam a szám, s elsétáltam a másik bejárathoz, próbálva kiverni a fejemből a haszontalan töprengést, és úgy odaállni céhtársam elé, ahogyan azt elvárja, ahogy kell. Hirtelen magaslati levegőt szívva. Végül csak mosolyogva, kitárva két kezem, hagyva, hogy sodorjon a szél. Eleinte, ahová csak ő akar… pont ahogyan az első fél évben. Kinyitottam szemeim, éles kanyart véve, próbálgatva a szárnyak működését, esetlenül bukfencezve párat, ha egy-egy fordulat nem jól sikerült. Silver azonban nem jött; maradt ott a fán, valószínű rám várva. Kezében a fakardjával. A fejemet ingattam: hogy vegyem komolyan, ha ő sem vesz?
Aztán inkább úgy döntöttem, ráveszem, hogy elővegye a rendes fegyverét, de nem szavakkal. Legalábbis egyelőre. Talán meggondolja magát, ha pedig nem, még mindig rákérdezhetek. Úgyse hittem, hogy hamar vége lesz: bíztam benne, hogy hasonlóan remek párbajt fogunk vívni, mint amilyeneket Yuichivel. Egyenesen Silver felé suhantam, de ha azt gondolta, frontálisan fogok támadni… illetve, nem hitte ezt, nem hihette. A kinti kikerülésemre is számított, azok után visszalépés lenne részemről egy face to face próbálkozás. Annál is inkább, mivel nem voltam profi repülő, s ez bizonyára látszott is. Helyette elszáguldottam a válla mellett, biztos távolságban, hogy ne érhessen el, majd egy gyors „off” kiáltással eltüntettem magamról a szettet, két kezemet a mögötte lévő, legfelső, vízszintes ág felé nyújtva, megkapaszkodva bennük, a lendületemmel szaltózva át a legközelebbi fenyő tetejére, csupán egy fordulás erejéig. Majd ugrottam, alája, úgy hogy a fatörzs kettőnk között legyen, ne láthasson. Még a levegőben szerelkeztem fel, egyetlen mozdulattal, ahogy azt Freyától tanultam – eddig ugyebár csak a Katana volt nálam -, s húztam is elő a kardomat, biztos lábbal érkezve a célhelyre, akrobatikával ugorva tovább, ezúttal felfelé. Igyekeztem a másik irányból, mint amelyikre számít, s az alulról indított meglepetésvágás után, lábammal alighogy érintve az övével azonos ágat, már vetettem is hátra magam, bele a semmibe.
- On! – s már repültem is, próbálva aktiválni a legújabb képességem, megelőzve minden, skillekkel kapcsolatos meglepetést a részéről.



Támadok, lopakodás bónusszal.
Valamint kari igyekszik aktiválni a Reverse képijét.

Élet: 210+70
CSP: 140/200
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (1)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (1)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (0)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)


A hozzászólást Hinari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 11, 2015 9:24 pm-kor.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Jún. 11, 2015 8:14 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :


--------------------------------

#3 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Szomb. Jún. 13, 2015 1:20 pm

Én nem próbálgattam a repülést, főleg mivel Miss Hinari esetlen mozgásából is tudtam tanulni. Azt figyeltem, hogy milyen tartás kell hozzá, hogy stabilan maradjon, ezt fél szemmel, a másik fél szemmel pedig a szemét. Sokan nem tudják, mennyi mindent elárul róluk a szemük harc közben. Valószínűleg az enyém is, nem foglalkoztam annyi ideig martial artokkal, hogy kiküszöböljem ezt a hibát. Aztán amikor úgy festett, hogy vezérem támadásba lendül, a mellkasom elé húztam a fakardot, és megszorítottam a markolatát, készen állva arra, hogy a limitált lehetőségeim közepette ellencsapást indítsak. Láttam, hogy el fog repülni mellettem, így máris fordítottam a talpam az ágon, és vittem utána a lábam, majd a törzsem is, de túl messze volt ahhoz, hogy elérjem, így meg se próbáltam a támadást, nehogy kibillenjek az egyensúlyomból. Így viszont ő sem érhetett el. Utána fordultam, de túl fürge volt, hamar elveszítettem szem elől a lombok között. Mást nem tehettem, mint hogy vártam, és igyekeztem a tarkómon is szemet növeszteni, hogy minél hamarabb észrevegyem. Aztán megmoccant az ág, amin álltam, én pedig fordultam is volna irányba, de nem voltam elég gyors, és a pengéje szép csíkot hasított a hátamba. Nem teketóriáztam azonban sokat, utánadőltem, és a támadásra azt a pillanatot választottam, amikor ő újra felvette a szárnyakat. Alig néhány pillanattal később tettem ugyanígy, ez viszont elég kellett legyen ahhoz, hogy eltűnjön a köztünk lévő távolság, és megpróbálhassak a kobakjára koppintani a szemtelen orvtámadásért Razz Aztán jól ki is billentem az egyensúlyomból, nyilván, hiszen attól még, hogy a tartást memorizáltam, az első tapasztalat váratlanul ért. Egy ág után nyúltam, abban kapaszkodtam meg fél kézzel, mielőtt esetleg belestem volna a ködbe. Oops. Máris azon voltam, hogy a kardomat az övembe akasszam addig, amíg felkapaszkodom.

230/250 HP
100/125 CSP
Képességem innentől egyáltalán nem működik.

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Jún. 13, 2015 1:20 pm

The member 'Silver' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Csüt. Jún. 18, 2015 8:12 pm


Még éppen háttal volt, ahogy mozdultam felé, elérve őt, egy kicsivel talán könnyebben, mint arra számítottam, az előző mérkőzésünk tapasztalatait használva fel. Jóllehet a terep is jobban kedvezett nekem, Silver ugyanis nem mozgott olyan otthonosan a faágakon, a kisebb szintű akrobatika miatt talán, vagy csak kevesebbet volt eddig erdőkben a lombkoronaszint közelében. A lehetőségeit azonban úgy tűnt még ilyen körülmények között is remekül használta ki, rögtön fordult és ugrott utánam, s miközben én széttárt karokkal dőltem bele a levegőbe, egy pillanatra eltűnve előle, ő a fakarddal támadott, hirtelen kerülve bele a látóterembe. Talán túl hirtelen is, így én reflexes mozdulattal igyekeztem hárítani, magam elé kapva a kezeim, benne a Katanával, hogy a penge védeni tudja a rohamot. Igen ám, csakhogy a repülés ilyen módon – a szárnyak funkciójának elvesztése miatt – lehetetlenné vált, így én úgy ahogy voltam kezdtem el zuhanni, ezáltal felgyorsulva és irányt is váltva – lefelé. Ez a manőver arra persze jó volt, hogy a fakard hegye pont előttem súrolja a levegőt a találat helyett, ám az esést nem tudtam védeni. Egy meglepett kiáltást még elkezdtem ugyan, valamiféle korrekció gondolatával egybekötve, ám az is hamar félbemaradt: alig fél másodperc múlva, háttal csattantam neki a legközelebbi, vaskos faágnak, s a találkozás az összes levegőt bennrekesztette; szinte csak hápogni tudtam, ahogy fordultam le, folytatva a bukdácsolást. Az egyetlen, amire nagyon odafigyeltem, hogy a fegyveremet semmiképpen se engedjem el, egyedül a bal kezem volt tehát szabad, s úgy a harmadik-negyedik faág után végre szilárdat érintett, meg tudtam kapaszkodni. De nem húztam fel magam. Nagyokat lélegezve lógtam, s önkéntelenül is felrémlett előttem, mennyi gerinctörésem lenne már, ha ezt odakint sikerült volna véghezvinni. Egy fejrázás után tisztítottam ki a fejemet, és húztam fel magam, tekintetemmel Silvert keresve, s nemsokára meg is találva egy kicsivel odébb, ha minden igaz, egy faágon. Hisz más nemigen volt a környéken. Kifújtam magam, majd egy nyújtózás után rugaszkodtam el, a fiú felé igyekezve, leszerelve a szárnyakat, hogy ne akadályozzanak, s aligha hittem, hogy ki fogom mondani az „on”-t a közeljövőben: ennyi bőven elég volt belőle. Maga a támadásom egy viszonylag egyszerű, ámde a körülmények miatt talán kevésbé hárítható kombinációból állt: most vele egyvonalból igyekeztem közeledni, egy szúrást indítva a mellkasa a fatörzshöz közelebbi oldala felé, hogy ellépni annyira ne tudjon, s fordítva azt egy vízszintes vágásba, ha esetleg mégis megtenné. Ezek után pedig féloldalasan ugrottam tovább egy közel eső faágra, annyi távolságot teremtve közénk, hogy szabadjára tudjam engedni a képességem - már amennyiben sikerült.
- Summoning Water Dragon – mosolyodtam el, a Katana hegyével becélozva a fiút, s az előtörő vízisárkány ezüstös-aranyozottan csillant az ágak között besütő naptól – pont úgy, ahogy az alattunk elterülő folyó kanyargott, vízesésként veszve bele a semmibe…



Támadok, majd sárkány \o

Élet: 210+70
CSP: 80/200
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (1)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (1)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (1)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Jún. 18, 2015 8:12 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :


--------------------------------

#3 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Hétf. Jún. 22, 2015 12:14 pm

Uhh, this is dangerous Shocked Nem csak nekem volt szükségem bravúros mozdulatra ahhoz, hogy ne zuhanjak le, de a támadásom is olyan jól sikerült, hogy Miss Hinari elveszítette az egyensúlyát, és egy faágnak csapódott. Felszisszentem a hangra, bár látni csak a szemem sarkából láttam, mi történt. Azt bezzeg tudtam, hogy a kardom nem ért hozzá a lányhoz, mi több, igazán közel se voltam hozzá. Talán rossz volt az ütemezés, talán a váratlan mozdulata miatt felgyorsult az esése, nem láttam pontosan. Nem számítottam rá, hogy ez fog történni.
Mihelyst felakasztottam a kardot a helyére, azon nyomban fellendítettem a másik kezem is az ágra, és némi erőlködés árán felhúztam magam, először ülő helyzetbe, aztán óvatosan talpra is álltam. Bizonytalannak éreztem magam, valahogy nem tudtam hozzászokni a körülményekhez. Sűrűn pislogtam egy kis darabig, aztán fújtam egyet, és újra tettem néhány bizonytalan lépést. Hozzá kell szoknom az ágakon való járkáláshoz! Csak azt nem értem, miért nem ment egy picivel se jobban, mint mondjuk két perce.
- You alright, Miss Hinari? - kérdeztem némi aggodalommal a hangomban. Amíg én felmásztam, addig ő levegőért kapkodott, őrült megmozdulásunk kioltotta egymást, nem adott esélyt a másiknak. Újra kézbe vettem a fakardot, és egyenesen magam elé tartottam ki, miközben kitámasztottam, és apró lépésekkel hátráltam, igyekezve egy síkban maradni. Nagyjából megvolt a fejemben a menekülési terv, ha nekem támad. És nekem is támadt. A szúrásra egy erélyesebb hátralépéssel próbáltam reagálni, de megbillentem a szokásosnál nagyobb lépéstől, és mire újra egyensúlyba hoztam magam, addigra elért a kardja. Szívtam a fogamat, és azonnal igyekeztem is félre ütni a kardját, de ő addigra már át is ugrott egy másik ágra, és kaptam az arcomba egy frissítő zuhanyt. I can't keep up with her. Levontam a tanulságot, nem szabad engednem, hogy kezdeményezzen. Rákészültem kicsit, és ugrottam utána. Muszáj volt ezzel egy időben azonnal támadnom is, így a fegyverem máris lendült egy fej fölüli csapásra. Ha nem tettem volna meg, kiszolgáltatott helyzetbe kerültem volna, és ami azt illeti, nem is terveztem megmaradni azon az ágon, ahol Miss Hinari tartózkodott. Túl sok időt vett volna igénybe, hogy megtaláljam a balanszom, így az összecsapás után szándékosan le is estem, és aktiváltam a szárnyakat. Némi bizonytalankodás után sikerült elérnem, hogy feljebb jussak velük, és nagyjából négy-öt méterrel magasabban állapodtam meg a lehető legvastagabb és legszélesebb ágon, amit csak találtam.

136/250 HP
12/62 CSP

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Jún. 22, 2015 12:14 pm

The member 'Silver' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Kedd. Jún. 23, 2015 5:20 pm


Ő talán egy kicsit járt jobban, mint én, hamarabb is állt talpra, ám viszonylag nagy távolság volt közöttünk, így nem siettem sehová.
- Yeah… but you see – összevontam a szemöldököm, s apró fejrázás után folytattam rendesen – Tudod, furcsállom hogy azt kérted, ne fogjam vissza magam, te mégsem veszed elő a katanád – mondtam neki, kicsit megkésve a felelettel, valahol a sárkány elindítása után, de még az ellencsapása előtt. Furcsa volt maga a nyelvhasználata is, önkéntelenül tértem át én is az anyanyelvemre, belezavarodva egy pillanatra, hogy akkor most mégis milyen nyelven kéne felelnem. Közben pedig már támasztottam is ki, mert Silver nem hagyott pihenőt, úgy döntve, hogy ezúttal nem ugrok el, hanem fogadom az ütését, persze kellően lassan hajtva végre mindezt ahhoz, hogy eredményes legyen. A fiú gyors volt, nálam gyorsabb, s mire felemelhettem volna a fegyverem, a két kard súrlódásakor az övének vége elérte célját, az életcsíkomon épphogy nem jelezve még a találatot. Nem mintha túlságosan is zavart volna, már rég benne volt a meccsben. Már a legelejétől. Jobb lábam közelebb csúsztattam a fatörzshöz és a bal kezem is rátettem a markolatra, úgy löktem el magamtól a fakardját s őt magát is, ha pedig a rendszer nem fegyvernek könyvelte el a fát, lehet sikerült is a szándékosnál nagyobb kárt tennem benne, ezt innen nem láttam biztosan. Kicsit mondjuk örültem is volna neki: így kénytelen lesz rendesen elém állni, ha már tőlem is ezt kívánja. Tekintetem az életsávom alatti számlálóra esett, konstatálva cselekvéspontjaim számát, majd rögtön utána a tényt, hogy a Katana eddig még nem szólalt meg. Vajon tériszonyos? Lefelé nézés helyett azonban inkább ugrottam, szememmel követve Silvert, ahogyan repül, felgyorsítva, úgy közeledve hozzá az ágakon, én viszont még véletlenül sem követtem a példáját: egy zuhanás bőven elég volt; a saját magamtól való repülést nem nekem találták ki. Bár valamivel nehezebb volt a fák között, azokon suhanni, mint közöttük a levegőben, de a gyorsaságkülönbség nagyjából elég volt hozzá, hogy ne hagyjam sokáig várakozni céhtársam a felső faágon: mihelyst tudtam, szökkentem is fel, támadás helyett mögéje ugorva, majd miközben fordult – ha azt tette – igyekezve egy rövid vágást intézni felé.



Támadok.

Élet: 210+10
CSP: 40/200
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (3)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (2)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/1 (2)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)


A hozzászólást Hinari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Jún. 23, 2015 6:07 pm-kor.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd. Jún. 23, 2015 5:20 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Kedd. Jún. 23, 2015 8:38 pm

Egy kicsit megtorpantam a szavaira, és ránéztem a fegyveremre tétován. A fakard, ami gyakorlatilag hozzám nőtt, hozzám tartozott. Nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan párbajban, aminek nincs igazán komoly tétje, és csak egyszerű erőpróba, egy valódi kard legyen a kezemben. Ha meg kell védeni valakit, az más. Ha szörnyek ellen kell harcolni, az más. De egy ilyen helyzetben...? Nem venném komolyan csak azért, mert nem egy fémből készült fegyver van a kezemben?
- But I'm serious! Attól még, hogy nem fémből van a kardom, még komolyan veszem a párbajt. Hosszú idő óta te vagy az első lány, akit nem félek megütni, mert tudom, hogy te erős vagy Wink - feleltem. Ez elismerés volt, cseppet sem fogtam vissza magam. Nem úgy küzdöttem, mint Miss Suzume, Little Miss Shukaku vagy éppen Miss Szophie ellen, teljesen komolytalan támadásokat végrehajtva. A fegyverem pedig lényegtelen volt. Határozottan is indultam meg, hogy megmutassam a lánynak, attól még, hogy gyakorlókardom van, nem szabad félvállról vennie. Ettől függetlenül nem számítottam rá, hogy eltalálom, gyakorlatilag megdöbbentem, amikor a fegyverem hegye célt ért. Csak akkor fogtam fel, mi történt, mikor már a levegőben voltam, és egyből el is fogott egy kissé az aggodalom, hogy Miss Hinari jól van-e. Azért támadtam neki így, mert úgy hittem, van annyira képzett és felkészült, hogy ne tudjam meglepni, és most mégis, talán túl későn reagált. Amiatt, mert fával küzdök ellene, lehet mégsem vesz igazán komolyan?
Letettem a lábaimat, majd kikapcsoltam a szárnyakat. Kicsit mozgolódtam, próbálgattam a karjaimat. Furcsa érzés volt a repülés, de fantasztikus, sokkal könnyedebb, mint az úszás. Tekintetemmel viszont máris a vezéremet követtem, ő repülés helyett most a faágak között lavírozott, keresve az utat hozzám. Gyors volt, de úgy, hogy nagyjából tudtam, merre vezethet az útja, mégis követhető maradt. Fújtam egyet, majd magam elé emeltem a kardot. Sértetlen maradt, de tudtam, hogy lesz olyan pillanat, amikor pixelekké esik, és cserélnem kell.
Nagyjából sejtettem, honnan fog jönni, és meg szerettem volna lepni, de a tervem balul sült el. A sebességére nem voltam felkészülve, és mire megfordultam, addigra már nem tudtam ellépni a kardja elől. Túl késő volt. Azonban a reakcióidőm arra jó volt, hogy rákontrázzak, és egy kicsit késve visszavágjak neki. Jó lett volna. Igen ám, de a tervem kudarcba fulladt ott, hogy alig bírtam meglendíteni a kardom. Elfáradtam?! Impossible! Öt támadásra elég kellene legyen a kitartásom! Zavart tekintettel próbáltam elhátrálni, kiszolgáltatott helyzetben éreztem magam. Abban is voltam. Ebben a pillanatban nem volt más választásom, csak levetni magam a faágról, hátha sikerül elkerülni Miss Hinari pengéjét.

Pihenőkör.
61/250 HP
62/62 CSP

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Kedd. Jún. 23, 2015 9:24 pm


Egy ideig az arcát néztem, próbáltam kideríteni, mennyire beszél komolyan, mennyire szánja annak a fakardját és magát a harcot is. Végül csupán bólintottam, halovány, de határozott mosollyal, szavak nélkül jelezve felé, hogy hiszek neki. Végtére is, volt abban valami, amit mondott, és bár nekem furcsa volt ez a gondolkodásmód, Silver úgy tűnt maximálisan elkötelezett efelé, így nem is kívántam megcáfolni őt többet. Lendítette a kardját, egy szép találatot szerezve, és miközben arrébb szökkent, átváltva repülésbe, még pont elkaptam az aggódó tekintetét, ami egyszerre késztetett mosolygásra és egyben alá is támasztotta korábbi szavait: nem szeret lányokat megütni. Már éppen mondtam volna, valami biztatót vagy megnyugtatót, bármit, ami nem hagyja kétségek között, végül azonban inkább csöndben maradtam, úgy közelítettem felé, ágról ágra haladva, odafigyelve minden lépésemre, nem felejtve el, hol is vagyunk. Magát a támadásomat igyekeztem hiba nélkül bevinni, de a fiú ügyesen mozgott, így kis híja volt, hogy elkerülje a vágást. Viszont már nem volt sok hátra: egyetlen támadásra maradt csak energiám a pihenő előtt, de Silver életéből talán még annyinál is kevesebb hiányzott, így miután megtaláltam az egyensúlyom, igyekeztem rákoncentrálni a hárításra, hogy…
- Leesik!
És már ugrottam is. Hát persze. A sárkányom miatt előbb fogytak el a pontjai, és valószínű nem számított rá, ezért választotta ezt a kikerülési manővert, s ha a Katana nem szól, nem biztos, hogy a szárnyak felszerelése nélkül utol tudtam volna érni. Így viszont zuhantam én is, útközben a fegyveremmel áttörve egy utamba kerülő, vékonyabb ágat, s amikor kardtávolságra kerültem tőle, előretoltam a penge élét, elindítva egy szúrást, még mielőtt mindketten elértük volna a ködöt. Három-négy szint hiányzott csak, de mostmár nem álltam meg. Bíztam az akrobatikámban és az ügyességemben, amik talán megfelelően tudják helyettesíteni a szárnyakat.


Támadok.

Élet: 210+10
CSP: 0/200
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (3)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (2)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/1 (2)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd. Jún. 23, 2015 9:24 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Silver on Csüt. Jún. 25, 2015 12:07 am

A pillanat törtrésze alatt kellett döntést hoznom. Ebben profi voltam, versenyhelyzetekben, és különösen egy olyan dinamikus, pörgős sportágnál, mint a ping-pong, nagyon sok múlik azon, mennyire fürgén reagálsz. Időben el kell indítanod a mozdulatod ahhoz, hogy ne késs le. Ha lekésel, vagy célt tévesztesz, vagy átadod a kezdeményezést és védekezésre kényszerülsz. Most is így voltam vele: időben le kellett vetnem magam ahhoz, hogy megtartsam a kezdeményezést, és Miss Hinarinak kelljen alkalmazkodnia hozzám. Csakhogy a lány túl gyors volt. Arra számítottam, hogy lesz annyi helyem, hogy elkezdhessek manőverezni, de mire felocsúdtam, a vezérem már csak egy kar(d)nyújtásnyira volt tőlem. Miközben testemmel áttörtem néhány vékonyabb ágat, és a lombok között zuhantam lefelé, védekezésre emeltem a kardomat. Ám így is átcsúszott a katana a védelmemen, és ha nem véd meg a lila fal, behatolt volna a mellkasomba, enyhe bizsergető érzést hagyva maga után. A lila fal... ami azt jelezte, vesztettem. Most sokkal kevésbé fájt a látvány, mint máskor. Számítottam rá, a különbség köztünk ég és föld.
A fák, a folyó, a köd eltűnt egy csapásra, én meg a földhöz vágódtam. Kisebb porfelhőt kavartam fel az aréna talaján, ahogy ott nyekkentem, az ajkaimon is kiszaladt egy kisebb kiáltás. Néhány másodpercig úgy maradtam, az eget bámulva, aztán vettem egy nagy levegőt, és talpa pattantam.
- Well done, megérdemled a győzelmet! Wink - kacsintottam, majd köszönetem jeléül meghajoltam a lány előtt - Fantasztikus képességeid vannak, lenyűgöztél újfent. Bárcsak lehetnék olyan, mint te- dicsértem mosolyogva - De legközelebb már én fogok diadalmaskodni! - fogadtam meg, majd egy újabb meghajlás következett, és elindultam kifelé. Közben pedig azon gondolkodtam, invitáljam-e meg valamire, ha már így elraboltam. Például egy fagyi nem jött volna rosszul.

0/250
Köszi a játékot!

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Hinari on Csüt. Jún. 25, 2015 7:22 pm


Megpróbáltam gyorsítani, a lehetőségeimhez képest persze, amikből olyan sok nem volt az egyenes zuhanás közben. Villámsebesen hagytuk magunk mögött az ágakat, egyiket a másik után, de a lila fal még idejében lökött vissza, még bőven a köd előtt, szerencsére. Valamennyire számítottam rá, bár a támadásra koncentráltam, így nehezen ment a korrigálás, de azért elesni nem estem el. Leginkább az eltűnő táj miatt, mely helyére egy pillanat alatt a sima aréna került, s én sóhajtva engedtem magam mellé a fegyverem. Jó és ritmusos harc volt ez, pár új tapasztalattal, mindattól függetlenül, hogy különösebben nem került veszélybe a győzelem; persze nem is ez volt a lényeg.
- Köszönöm, és a párbajt is – hajoltam meg kicsit én is, ahogy az illem kívánta, közben végig mosolyogva: örültem, hogy Silver arcán a komorságnak vagy a csalódottságnak mégcsak árnyékát sem láttam, sőt, a fiú inkább lelkes volt, talán lelkesebb is, mint a meccs elején. És ez engem is felvillanyozott. Kihívásnak vette, egy új lépcsőfoknak, amit meg kell lépnie, kijelentésére pedig vidáman bólintottam – Már várom.
Közben Silver kifelé indult, így – miután egy gondolatban kimondott köszönöm után visszacsúsztattam a tokjába a Katanát – én is követtem őt, pár gyorsabb lépéssel beérve, azt találgatva, céhtársam vajon mire gondolhat. Meleg volt, és bár nemrég ittam, egy az előzőhöz hasonló üdítőt szívesen vettem volna, így ha a fiúnak nem volt ellenére – nameg ha nem előzött meg és ajánlott fel valami mást – úgy felvetettem, hogy sétáljunk el valamerre, ha már így alakult. Alig találkoztunk az utóbbi időben, kíváncsi voltam rá, hogy telnek a napjai, hogy mennyire érzi jól magát közöttünk, és nem utolsó sorban, egy kicsit el akartam terelni a gondolataim, mielőtt még visszatértek volna a céhházhoz és a gondokhoz, amik odafönt már biztosan vártak rám…


Én is köszi ^^

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Jún. 26, 2015 10:21 pm

Az aréna küzdelmet lezárom. Egymás ellen legközelebb 2015. 07. 26-án küzdhettek meg.

Jutalom: 90 exp 240 arany

Pontok:
Hinari +12
Silver +2

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ezüst Sárkány

Témanyitás by Sponsored content Today at 4:57 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.