[Küldetés] A kis hableány

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Szer. Júl. 29, 2015 1:18 pm

Liv nevének hallatán összenéznek kérdőn, még a vállukat is megvonják, majd bólintanak és szabaddá teszik az utat előttetek. Még maga az ajtó is kinyílik, ha kell és beúszhattok a csarnokba, ami jelen pillanatban mentes minden dísztől, csicsától és ilyesmitől, ami azt a benyomást keltené, hogy egy vezető fogadótermébe értetek.
Kelpie az egyik oszlop mögül siklik elő lágyan.
-Üdvözletem! -köszönt titeket megnyugtató, selymes hangon, beúszva a csarnok közepére. -Kérem, nézzétek el nekem az illedelmes fogadás hiányát. Még nem szedtük össze magunkat teljesen.
Engedelmesen félreáll pár arra úszkáló, színes hal elől, de a tekintete továbbra is titeket vizslat. Főleg a kissárkányt, bár az ő láttán már el is mosolyodik kedvesen.
-Hallom, a Mindenből-Kimaradok-Liv hozott ide titeket. Meg vagyok lepve. Tudom is, hogy miért jöttetek, és előre is köszönöm szépen a segítséget. A mi harcosaink már eltávoztak, vagy súlyos sérülésekkel ápoljuk őket. Az a szörny pedig bármikor ránk lelhet ismét.
Szép lazán, mintha cska ide-oda lebegne, halad fel-alá a csarnokban. Ha kérdés van, megáll, meghallgat, még válaszol is a következő posztban, majd folytatja.
-Nem szeretnénk megölni. A sárkány ugyanúgy a tenger és a vizek része, mint mi. Megoldást szeretnénk találni arra, hogy ne kerüljünk az útjába ismét, hogy ne zavarjuk az életterét, ő pedig szintúgy ne zavarja a miénket. Van esetleg bármi ötletetek? Surprised

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Csüt. Júl. 30, 2015 9:20 pm

Miután az őrök utunkra engednek a többiek társaságában beúszom az épületbe. Nagy nézelődésre nincs alkalmam, egyrészt mert egyből fel is tűnik Kelpie, másrészt a berendezés sem túlzottan hivalkodó.  
-Örvendek a találkozásnak. Semmi gond, nem is a megvendégelés miatt érkeztünk-válaszolom a vezető szabadkozására.
-Ha már úgyis a tárgyra tértünk lehetne egy pár kérdésem? Kezdésként pontosan hány harcossal próbáltatok szembenézni a szörnnyel? Hányszor támadott eddig meg benneteket és volt-e valamiféle közös a támadások mikéntjében? Például, hogy mindig egy bizonyos napszakban támadott vagy mindig volt valamiféle figyelmeztető jel az érkezése előtt. Illetve mennyi idő telt el a támadások között?Fontos lehet a legelső támadás is. Történt előtte bármiféle különös esemény, amivel esetleg magatokra haragíthattátok a sárkányt?
Szépen végighallgatom a válaszokat, majd hagyok időt a többiek kérdéseinek elhangzására is. Mikor Kelpie felveti a békés együttélésre való törekedésüket újfent megszólalok.
-Ez esetben talán a legfontosabb kérdés az, hogy a sárkány képes-e a kommunikációra? Ha igen esetleg meggyőzhetjük, hogy hagyjon békén benneteket vagy megtudakolhatjuk, hogy miért is ellenséges veletek. Persze ehhez előbb meg kell találnunk. Viszont, ha nem leszünk képesek szót érteni vele az nagyban nehezíti a helyzetet. Ebben az esetben én két lehetőséget látok: vagy egy teljesen biztonságos rejtekhelyet kell találnunk, ahol biztos, hogy többé nem talál rátok vagy kénytelenek leszünk megölni. Megértem, hogy a békés megoldás hívei vagytok és támogatom is ezt, de végső soron fel kell készülni arra az eshetőségre is, hogy vagy ő vagy ti. Gondolom nem szeretnétek a hátralévő életeteket rettegésben és folyamatos menekülésben leélni.
-Ti mit gondoltok minderről?
-szegezem a kérdést két társam felé.

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Kedd. Aug. 04, 2015 9:11 pm

A helyzet valóban nem "az" volt. A település lakói nem számítottak az érkezésükre, de szerencsére nem bizonyultak ellenségesnek. Az őrök továbbengedték a csapatot a vezető által birtokolt épületbe. Jade az előttük feltáruló csarnok közepére tempózott a többiekkel, és végighallgatta Kelpie bemutatkozását. Az általa felvázolt probléma nehezen megoldhatónak tűnt: a szirének olyan megoldást preferáltak, melynek végén maguk és a tengeri szörny is életben marad. Márpedig nem úgy tűnt, hogy a kígyó a békés megoldások híve lenne.
- Szépestét! Valóban, a problémát jobb, ha hamar megoldjuk. Viszont, ha ne adj' isten jól sikerülnek a dolgok, és elmúlt a veszély, visszatérhetnénk majd a megvendégelés kérdésére. - üdvözölte Jade is a vezért. Próbált vidám hangnemet megütni, ha már szegény sellőket ezzel a szörnnyel veri a sors.
Végighallgatta Kazurát, a kardforgató feltett nagyjából minden kérdést, amit maga is fontosnak talált volna jelen helyzetben. Ha ezekre Kelpie képes érdemben válaszolni, nagy lépést tesznek a küldetés megoldása felé, bár persze kiderülhet, hogy az még nehezebb is, mint eddig gondolták. Eddigi kísérőjük nem sokat tudott elárulni. Végighallgatta a vezető válaszát, ezen a ponton nem tett fel további kérdéseket, csak bólogatással jelezte egyetértését.
Kazura folytatta, és immár a csapatnak tette fel következő kérdését.

- Így valóban problémásabbá válhat a dolog, de nem kizárt, hogy előnyünkre válik, hogy nem akarják megölni. Ha a szörny kifejezetten csak a sellőkkel áll konfliktusban, de másokat megtűr, könnyebben a közelébe férkőzhetünk, mint ők. Amennyiben hajlandó kommunikálni, a végére járhatunk a harcuk okának és megoldhatjuk diplomáciával.
A teljesen biztonságos rejtekhely nem biztos, hogy megoldható. Alapvetően az ezzel egybefüggő vizekben kell gondolkodnunk, azokat viszont szerintem a szörny és ők is tökéletesen ismerik. Bárhova utánuk mehet. Legrosszabb esetben szerzünk egy karavánt rengeteg akváriummal és keresünk nekik másik tavat - de azért ez elég extrém. Esetleg olyan, elzárt vizet kereshetünk nekik, ahova a szörny nem férhet be, de nem tudom, át tud-e törni mondjuk egy sziklafalat, ha akar.
Szóval leginkább a meggyőzést tartom megvalósíthatónak. Ha viszont az sikertelen, muszáj lesz ártalmatlanná tenni. Ha nem is megölni, de harcképtelenné tenni.  

Kelpie felé fordult, az utolsó kérdést neki tette fel.
- Mit gondolsz, mi történne, ha megölnénk? Milyen gondot okozna ezeknek a vizeknek?

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Pént. Aug. 14, 2015 6:27 pm

-Minden harcosunk, két testőröm kivételével, részt vette a csatákban. Nem vagyunk sokan, a kiképzettek mindössze 30-an, a harcképesek 50-en. Kis kolónia vagyunk csupán, és azóta még kevesebb a számunk. Eddig kétszer támadott ránk, figyelmeztetés nélkül, nappal és éjjel egyaránt. Úgy heti rendszerességgel. Hogy mivel haragíthattuk volna fel, azt nem tudom... Előtte csatlakoztak páran hozzánk egy másik kolóniából, akiket majdnem elpusztított, de közülük azóta csak Liv és a nagyanyja él.
Mikor már egymás között próbáljátok megbeszélni az eseményeket, engedelmesen odébb úszik és nekiáll ellenőrizni a tartóoszlopok állapotát pár sellőtársával. Akkor figyel ismét rátok, mikor neki is szegeződik kérdés, tátja is a száját, hogy válaszoljon, ám ekkor odakint hatalmas, velőtrázó sikoly hangzik fel, amit aztán pár másik is követ.
A két testőr beront a bejáraton és Kelpie felé úsznak, "jön a sárkány" felkiáltással.
-Máris? -kerekednek ki a vezér szemei és közelebb úszik hozzátok, hogy a testőrök titeket is védjenek. -Ha van terv, érdemes lenne máris kezdeni. Ha nincs, akkor meneküljünk, ismét!
Hatalmas szörnyüvöltés, és a kis palotácska tetejét el is sodorja valami hatalmas, temérdek lassan úszó törmeléket hagyva hátra. Mikor kissé távolabb megfordul, hogy ismét lecsapjon rátok, láthatjátok, hogy a szörny az "Óriáskígyó" nevet viseli és elég sárkányos a formája valóban. Hatalmas száján még akár mindannyian beférhettek, olyan nagyra tátja, és egyenesen felétek robog elképesztő sebességgel.
Ha megpróbáljátok karddal megvágni, igen érdekes esemény szemtanúi lehettek: a sárkány pikkelyeiről lepattan a fegyver, és ugyan nem Immortal Object, de titeket ér némi sebzés cserébe.

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Szomb. Aug. 15, 2015 4:13 am

//És ha nem karddal próbálkoznék? Very Happy//

A halálsikolyokat alig másodpercek választották el a hatalmas robajtól, melynek kíséretében a kígyó leszakította az épület tetejét, amiben idáig diskuráltak. Jade tisztában volt a világ ezen szokásával - ha van elképzelésed az események optimális folyásáról, akkor jó eséllyel kapod annak ellenkezőjét -, de most kimondottan hálás lett volna, ha nem így történik. A korai támadás miatt nem volt lehetősége megismerni a csapattársak elképzelését a probléma kezeléséről, sőt magukat a csapattársakat se különösebb mértékben. Egyáltalán nem lesz egyszerű úgy konszenzusra jutni a stratégiát illetően, hogy közben egy ekkora szörnyeteg próbálja őket beharapni gondolkodás és tárgyalási szándék nélkül. Csak abban reménykedhetett, hogy megőrzik hidegvérüket, bár e téren magában sem volt még egészen biztos, és akkor szépen lépésenként közelebb küzdhetik magukat a cél eléréséhez. Aeon egy ideje szótlan volt, de Kazurában bízott; az imént felvázolt kérdései alapján maga is jól átgondolta a helyzetet, és a hozzáállása hasonlónak tűnt a sajátjához. Emiatt talán lehet időt spórolni a kommunikáción.
- Futás!... vagy spuri, tempó,  vagy mit mondtok ilyenkor?! - kiáltott a sellők felé. Az épület elhagyásáig ez persze mindnyájukra vonatkozott, mert a romok alá szorulni biztosan nem jó. A ház legfrissebb kapuja felé lökte magát amilyen gyorsan csak tudta, hogy sebességre tegyen szert a szörnyhöz képest - Azt hiszem, van terv, de ahhoz először le kell lépnetek! Már ha komolyan nem akarjátok megölni...
Keresztültört a sodródó törmelék, kagyló- és koralldarabok, és temérdek buborék tömkelegén. Nem segítettek a látásban, de ahogy túljutott rajtuk, teljes nagyságában megcsodálhatta a szörnyet. A maga részéről teljesen ki lett volna békülve a durvább megoldással, de nem kérhette számon a sziréneken, hogy nem képesek felfogni, a világuk "csak" csodálatosan bonyolult kód által fenntartott szimuláció, a nagyra tartott szörnyük pedig bonyolult függvények és adatok kölcsönhatásának eredménye. Ennél kevésbé szélsőséges helyzetben érdekes téma lehetett volna ennek lehetőségét a saját világára is kiterjeszteni, de momentán a vacsorává válás megakadályozása volt a legfontosabb napirendi pont.
Ha a sellők sikeresen hátrahagyják őket, akkor nem is kell nagyon eltérniük attól, amit első kísérletként elképzelt. Szembefordult az Óriáskígyóval - most már látszott a neve -, jó nagy dög volt, kifejezetten elbátortalanító. Amennyiben a csapattársak is a maradás mellett tették le voksukat, megosztotta velük a tervkezdeményét.

- Szerintem próbáljuk egyelőre nem bántani! A legfontosabb, hogy jól védekezzünk, és figyeljünk egymásra. Nem tudom, milyen terveitek voltak a kommunikáció felvételére, de mindent vessetek be! Ha sikerül elterelnünk a figyelmét és rábírnunk a beszédre, lehet, el tudjuk intézni a dolgot a sellők igényei szerint... Ha valami nem jó, újratervezünk. Nektek okés?
Látszott, hogy a szörny támadni készül, és a méretéhez képest igen fürgének tűnt. Nem volt túl sok idejük megbeszélésre. De egyelőre jónak tűnt ez a felállás: defenzív játék mellett kipróbálhatnak minden módszert a kapcsolatteremtésre, teljesíthető-e a kérés, vagy kénytelenek végül megölni az Óriáskígyót. Ha szükséges, akár a visszavonulásra is próbát lehet tenni. Ha a szörny rohamra indul, maga is elkezd gyorsítani a tempóján, a kígyó haladási irányára merőleges síkban, a haladási irányán találomra változtatva. Így, hogy speciális úszószerve volt, nem okozott gondot a kopja és a pajzs víz alatti viselése, utóbbit a biztonság kedvéért maga előtt hordozta, hogy egy esetleges támadást visszaverhessen.
A legkevesebb esély talán így adódik arra, hogy lenyelődjön.

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Vas. Aug. 23, 2015 2:20 am

Szóval körülbelül ötven harcosnál nagyobb harci erőre lenne szükségünk hármónknak. Hacsak ezek a harcosok nem gyengébbek, mint a leggyengébb mobok a szárazföldön(amik tudomásom szerint a vaddisznók), akkor ennek elérésére igencsak kevés az esélyünk. Azaz a frontális küzdelem kilőve. Úgy látom túl nagy rendszert sem lehet a mindössze két támadás köré építeni. Viszont azon talán el lehetne indulni, hogy Liv és a nagyanyja annak a kolóniának a tagjai voltak akiket ezelőtt elpusztított az Óriáskígyó. Talán Ők több információval rendelkeznek.
Sajnos a további megbeszélést félbeszakítja megjelenő sárkány.
Sárkány?! Először kis hableány, majd Óriáskígyó, most meg már Sárkány? Itt valami nagyon nem stimmel.
Ám további elmélkedésre nincs több idő, az életösztön átveszi az irányítást. A többiekkel egyetemben kiúszom az épület romjai közül, miközben igyekszem feltérképezni a kinti helyzetet. Ami nem ad okot túlzott bizakodásra. Szerencsére a csapat rangidőse a sellők mielőbbi eltűnését szorgalmazza, bár láthatólag nem kell őket győzködni e téren.
Jól van, ha nem akarnak harcolni, úgyis csak útban lennének, így legalább nem kell a védelmezésükre is koncentrálnunk. Elég nekünk ez a szörny.
Az Óriáskígyó nevet viselő teremtmény máris felénk száguldott és igencsak kevésen múlott, hogy sikerült kikerülnünk első rohamát. Mielőtt szétrebbentünk még bólintottam a „terv” hallatán, majd igyekeztem kissé távolabb kerülni a lénytől. Amennyiben én lennék a célpontja egy gyors kanyar kíséretében az épületek irányába veszem az irányt és igyekszem azok között cikázva fedezéket keresni, természetesen csak ha ezzel nem sodrom veszélybe az esetleg még ott tartózkodó sellőket. Ha más kiválasztottja lenne igyekeznék megközelíteni, persze csak hátulról, reménykedvén, hogy a megfordulás nem az erőssége. Kardom természetesen előveszem, de egyelőre nem szándékszom támadólag fellépni ellene.
Amennyiben éppen nem az életemre törne és sikerül hallótávolságba érnem hozzá megpróbálom megszólítani.
-Elnézést öhm Óriáskígyó? Nem akarunk veled harcolni. Megmondanád mit ártottak neked ezek a sellők, amiért életükre törsz? Talán meg tudnánk egyezni egy kevésbé vérengző megoldásban.

Nem gondoltam volna, hogy valaha egy tengeri szörnnyel fogok egyezkedni. Ez azért még egy játékhoz képest is túl extrém. Bár, ha ez nem jön össze jelentősen csökken a küldetés sikeres végrehajtásának lehetősége. Szóval reménykedjünk a legjobbakban.


/Fúú, bocsi mikor felnéztem mindig Jade hozzászólása volt az utolsó, így nem is gondoltam, hohy közben a mesélő is írt már egyszer Embarassed  Embarassed /

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Vas. Aug. 30, 2015 2:22 pm

Sajnos nincs valami nagy szerencsétek.
A sellők mind-mind elmenekülnek, utolsónak maga Kelpie, aki még ellenőrzi azt is, hogy mindenki biztonságban van-e, és hogy ti mennyire lesztek rendben. Aggódó tekintetével bólint, mikor ti magatok is biztosítjátok a rendet, végül elúszik a többiek után egy rejtett sziklabarlangba.
A kígyó észveszejtő sebességgel közelít felétek, és a szétrebbenés is sajnos hiábavaló volt. Először Jade, majd egy gyors fordulattal az épp beszélő Kazura is áldozattá válik, hatalmas szája becsukódik rátok, a víztömeg pedig, amit veletek együtt nyelt le, sodor tovább ki tudja, meddig. Egészben lettetek bekapva végül, és bekerültetek a kígyó belsejébe.
Valamin végül toccsantok, és szerencsére semmi égető érzés nem öl körbe titeket, tehát a gyomorsav nem ér el idáig, vagy a fene se tudja igazán. A víz végül lejjebb ereszkedik, végül teljesen eltűnik, ahogy amaz tovább folydogál, és ahogy megszáradtok, úgy eltűnik az uszony is a lábatokról, hogy talpra tudjatok kecmeregni.




A látvány valami elképesztő, mikor sikerül körbenéznetek. Mintha nem is valami bélrendszerben lennétek, hanem egy barlangban. A növényekhez hasonlító akármikről mondjuk kiderül hamar, hogy azok is hozzátartoznak a sárkány szervezetéhez, és idegeknek vagy érzékelőknek tűnnek, mert idegesen megrándulnak, ha hozzájuk értek. A padló kissé nyálkás, de elég szilárd ahhoz, hogy elbírja a súlyotokat. Ami víznek tűnik, az pedig valóban víz...
Egy ösvény kanyarodik tovább, mintha csak valami hatalmas folyosón lennétek. Visszafelé nem igazán vezet út, valami hatalmas "kapu", valószínűleg a gyomorszáj elzárja azt.

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Pént. Szept. 04, 2015 6:40 pm

Az adott körülmények között nem volt rossz a terv - ebben biztos volt. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy működnie is kellett. A sellők legalább időt nyertek, és kisebb veszteségekkel elmenekülhettek a szörny elől. Sajnos ezzel be is fejeződött eddigi sikereik listája.
A tengeri szörny tényleg nagyon gyors volt, probléma nélkül manőverezett úgy, hogy a csapat minden tagját útba ejthesse egy jó lenyelésre. Ahogy közeledett, Jade rá kellett jöjjön, hogy víz alatt nehezebb méretet becsülni, könnyedén belefért az Óriáskígyó szájába. Nem sokkal később ezt nem csak gondolta, de tapasztalta is, ahogy, mintha valami extrém csúszdaparkot látogatott volna, áthaladt a gigászi szájon, és gyorsulni kezdett a lény gyomra felé. Szerencsére nem volt nagy híve az étel többszöri, gondos megrágásának, mert az simán jelenthette volna aincradi kalandjaik végét.
A tengernyi vízzel együtt zúgtak végig a boltozatos alagúton, míg végül az áradat el nem apadt valahol annyira, hogy feltápászkodhassanak és körülnézhessenek. Az emésztés úgy tűnt, nem itt, de legalábbis nem most történik, és ez is jól jött, mert volt idő tisztán gondolkodni és felmérni a környezetet. Az első szembeötlő dolog az volt, hogy nincs teljes sötétség a szörny belsejében, sőt, a gigászi tápcsatorna teljes hosszában tökéletesen ki volt világítva. Nem is akárhogy: a dekorációt bármely, a lovag által korábbi életében látogatott pszichedelikus fesztivál megirigyelhette volna. Ha nem az előbb nyelték volna le, meg nem mondta volna, hogy nem egy varázslatos kristálybarlangban tért magához, hanem egy tengeri kígyó gyomrában.
Továbbá a sellőktől kapott varázsital hatása is elmúlni látszott, ugyanis a teste ismételten lábakban végződött uszony helyett. Kicsit körbejárkált, és szemügyre vette a látványt, miközben a társait kereste. Kazura nem messze ért földet tőle, Aeont viszont nem találta sehol - remélte, azért ő is rendben van, csak valahol máshol. A kardforgatóhoz lépdelt, hogy felmérje az állapotát.

- Hé! Minden rendbern? - kérdezte a fiút, és kinyújtotta felé a kezét, hogy felsegítse, amennyiben volt rá igény. Léptei halkan cuppogtak, ahogy a lény padlóként viselkedő nyálkahártyáján sétált. Nem ez volt a legbiztosabb talaj, de legalább kényelmesnek bizonyult. Az idomárt továbbra sem találta, pedig most már látszott a folyosónak az a vége, amerről jöttek. Az út arra zárva volt. - Úgy látom, már csak ketten maradtunk. És arra nem igen mehetünk, amerről jöttünk. Van sejtésed, mi történt az idomárunkkal?
Az előttük kanyargó alagút felé mutatott, mely viszont érdekes kirándulással kecsegtetett.
- Van viszont ez az ösvény, amit érdemes lenne felderíteni. Nem mintha lenne más út... - Egy régi emlék kanyarodott elő a memóriájából, szinte már megfeledkezett róla. Ám a helyzet szükségszerűvé tette előkerülését. Rövid nevetés tört fel belőle, mert elég abszurd volt. -... Tudod, nem vagyok benne biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy ezt megosszam, de nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire párhuzamban áll azzal a helyzetünk. Olvastam régen egy történetet egy varázslóról, akit hozzánk hasonlóan nyelt le egy sárkány. Az ő sárkányában nem volt ilyen világos. De megtalálta a kiutat, egy a szörny által megevett hatalmas májkrémes kenyér formájában. Úgy gondolta, jó ötlet lesz felgyújtani... Tudod, mi lett a vége?
Remélte, a történet megfelelő hangulatjavító lesz ebben a helyzetben. Végighallgatta Kazura ötleteit, és ha a másik is úgy döntött, elindulhattak lassan a kanyargós ösvényen befelé.

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Szomb. Szept. 05, 2015 8:38 pm

Úgy tűnik alaposan alábecsültem a felénk úszó ellenfél sebességét. Mire észbe kaptam már felém közeledett a tűhegyes fogsorral felszerelt állkapocs. Kiáltani sem volt időm, körbevett a sötétség. Aztán zuhanni kezdetem. Nem is a zuhanás volt a legmegfelelőbb szó inkább észveszejtő sebességű csúszás. Aztán kilökődtem valahová és viszonylag puhára sikeredett az érkezésem. Ekkor sikerült annyira összeszednem magam, hogy pár pillantást vethessek a környezetemre.
Még életben vagyunk. Ez azért megnyugtató. Ez pedig a kígyó belseje lesz. Nem gondoltam, hogy így fog kinézni. Ez inkább hasonlít valamiféle üregre. Mintha vezetne is valahová. Talán pont a megoldás felé. A végén még kiderül, hogy így jártunk a legjobban.
A nekem szegezett kérdésre bólintok, majd elfogadván a segítő jobbot talpra állok. Kissé meg is lepődöm először, hogy  ismét a megszokott módon folytathatom a közlekedést.
Vajon lejárt volna a poti időtartama? Vagy a környezetváltozásra reagált? Kíváncsi vagyok újra visszaalakul-e uszonnyá, ha ismét vízbe kerülünk.
-Nem tudom, de ezek szerint ő megúszta a bekebeleződést és remélhetőleg sikerült elkerülnie a szörny figyelmét is .
-Valóban, én sem látom értelmét hogy itt időzzünk-válaszoltam, majd nekivágtunk az előttünk elterülő ösvénynek.
Útközben végighallgatom a furcsa történetet.

Varázsló meg májkrémes kenyér? Miféle könyv hordana össze ilyen sületlenségeket?
-Öhm, fogalmam sincs-próbálok érdeklődő képet vágni és végighallgatni a befejezést, bár nem igazán értem, hogy hogyan segíthetne jelenlegi helyzetünkön ez az idétlennek tűnő történet.
-Mindenesetre nekünk itt vannak a Hazatérés Kristályaink, ha semmi módját nem találjuk a kijutásnak. Bár reménykedem, hogy valami érdekes felfedezésre lelünk idebent és mégsem kell sikertelennek elkönyvelnünk ezt a kis kalandot.  

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Szomb. Szept. 12, 2015 12:47 pm

Tehát ha jól értelmezem, akkor idővel elindultok előrefelé, igaz? Akkor megyek tovább eszerint :3 Azon kívül, hogy néha végezni kell egy-két nagyobb ugrást, nem történik semmi különös egészen addig, amíg a kanyargós, furcsa ösvény el nem éri a végét. Mintha egy terembe érkeznétek, középen pár cseppkőszerű oszlop tartja a fejetek fölött a plafont. Ezek között az oszlopok között függ pár sötétebb nyálkán valami kerek, egy gömb, amibe egy tengeri sárkány karcolatát vésték. Ez a gömb néha meg-megmozdul, mintha szabadulni próbálna.
Más út innen már nincs, hacsak nem visszafelé, amivel újra a lezárt gyomorszájhoz kerültök. Ezen kívül a teremben a víz már mar is, ezért érdemes a magasabban fekvő kis dombocskákra ugrálni, szerencsére nem kerül ez valami nagy akrobatikába, még a legbénább játékos sem esik le róluk.
Ha karddal vagy más vágóeszközzel megpróbáljátok piszkálni a nyálkás akármiket, amik fogva tartják a gömböt, akkor igen könnyen engednek a fegyverek hatásának és eltépődnek, minden egyes tépéssel egy hatalmas ordítást szakítva kis abból, akiben épp leledztek, ellenben a gömb felől mintha halovány kuncogást is hallanátok.
Nos? Leszeditek a gömböt teljesen, vagy töprengtek kicsit, hát ha eszetekbe jut más? :3

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Kedd. Szept. 15, 2015 2:05 am

Mint kiderül utunk nem tart soká. Megérkezünk egy kamrába, ahonnan láthatólag nem vezet tovább semmiféle járat.
Eddig tartott a szerencsénk? Hát nagyon úgy néz ki, hogy itt kell megtalálnunk a kijutás módját. Bár egyre inkább arra jutok, hogy ha ki akarunk törni ebből a lényből akkor nem valószínű, hogy azzal a manőverrel életben is hagyjuk.
Eddig jutok gondolatmenetemben, melyből egy igencsak kellemetlen érzés ránt ki. Felszisszenve rántom vissza a lábam a terem aljában felgyülemlett vízből. Szerencsére az életcsíkom még éppen nem látta kárát, de nem áll szándékomban kipróbálni meddig feszíthetem a húrt. Ezért inkább a kiálló kis „szigetecskéket” használva folytatom az utat a kamra belsejéig. Itt aztán szemem elé tárul az egyetlen tereptárgy.
Ez a gömbszerű izé meg mire szolgálhat?
Óvatosan nyújtom a kezem felé. Mikor megérintem rögtön megmoccan.
Ez érdekes. Főleg hogy mozog. Ez lenne a sárkány szíve? És mi végre akkor ez a karcolat?
-Szerinted mi lehet ez?-intézem a kérdést útitársam felé.
Pár szökdeléssel még körbejárom a helyiséget, a kamra falait szemlélve, majd csalódottan térek vissza.
-Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel kell kezdenünk valamit. Talán csak az zavar, hogy túl egyértelmű a levágása.

Azonban hiába töprengek nem sikerül átlátnom miként is ronthatna a helyzetünkön ha körbevagdossuk.
-Én úgy látom, hogy ezen kívül maximum úgy juthatnánk ki, ha rávennénk a sárkányt, hogy köhögjön fel minket valami módon. De ez sem garantálná az újbóli lenyelés eshetőségét. Van ellenvetésed az ellen, hogy kiszabadítsuk ezt a valamit?
Amennyiben beleegyező választ kapok a lény ellenkezésére ügyet nem vetve elvagdosom a gömböt fogva tartó nyálkákat, úgy hogy közben igyekszem megfogni  azt, nehogy a művelet végén a földön kössön ki.

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Kedd. Szept. 22, 2015 1:18 am

Az út tovább kanyargott, a két kalandor pedig kitartóan slattyogott a sárkány gyomrában egyre mélyebbre. Ezalatt Jade megragadta a lehetőséget, hogy befejezze a történetet.
- Hát idővel a sárkány észrevette, hogy füst gomolyog elő az orrából - és abban biztos volt, hogy nem ő csinálta. Szóval megkérdezte a varázslót, mi történik, de az nem adott kielégítő választ. A sárkány kénytelen volt lemenni és megnézni. Természetesen éktelen haragra gerjedt, amikor meglátta, mit művel a varázsló, ezért kegyetlen mágikus párbajba fogtak, melynek eredményeképp nem csak belőlük, de az egész térségből is csak egy füstölgő kráter maradt. - egy kicsit sajnálta, hogy alig emlékezett a pontos megfogalmazásra, így azért sokkal kevésbé hangzott jól, mint ahogy anno olvasta. - Szóval óvatosan, ha gyúlékony dolgokat találunk idelent, ezek a sárkányok mindenre képesek.
Közben eljutottak a következő - és egyben utolsó - terem bejáratához.
- Igen, a kristályok jól jöhetnek, ha minden kötél szakad. De addig is tegyünk meg mindent, amit tudunk.
Követte Kazurát, amint végigugrált az immár erősen savas gyomornedvek tengerén képződött szigeteken. Szerencsére a kardforgató nem lépett bele elég mélyen ahhoz, hogy megsérüljön. A terem közepéhez érve maga is szemügyre vette az ott felfüggesztett gömböt. Így elsőre nem tudta eldönteni, hogy a tengeri szörny részét képzi-e, vagy egy tőle független tárgy, amit talán lenyelt, vagy odahelyezte valaki. Bármelyik is legyen, valószínűleg fontos a lény szempontjából, és fontos lehet számukra is, mert nem nagyon találtak mást idelent, amivel interakcióba léphetnének. Válaszolt a kardforgatónak, miközben a gömb az érintésére adott reakcióját figyelte.  
- Nem tűnik egyszerűnek eldönteni, mi legyen vele... de egyelőre hagyjuk a helyén, és főleg ne gyújtsuk fel. Lehet, az lenne a jó megoldás, de sajnos az is lehet, hogy mondjuk végtelen gyomorsav-áradat zúdulna le miatta, azt meg szerintem nem akarjuk. Két elképzelésem van, mi lehet. - Jade is odalépett, megtapogatta az objektumot és az azt fogva tartó anyagot is.
- Valószínű, hogy más is járt itt előttünk. Ez a gömb lehet része a sárkánynak, ebben az esetben valakinek le kellett jönnie, hogy az ábrát belekarcolja. Ha a sárkány egyik szerve, nem hiszem, hogy el kéne távolítanunk, más megoldás kell.
Ugyanakkor az is lehet, hogy csak lenyelte, vagy valaki lehozta ide. Nem egy sarokban találtuk, hanem elég látványosan elhelyezve ennek a "teremnek" a közepén, szóval inkább a lehozásra tippelnék. Ebben az esetben egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az eltávolítás a helyes megoldás, talán pont ez a gömb őrjíti meg a kígyónkat, és arra vár, hogy megszabadítsák.
Ez két ellentétes eljárást igénylő feltételezés, szóval kéne valami köztes út, hogy többet megtudjunk róla. Vizsgáljuk meg óvatosan, próbáljunk meg nem kárt tenni benne. Egyelőre valószínűbbnek tartom, hogy ez eredetileg nem része az állatnak; ha nem jutunk semmire, még mindig levághatjuk.

Elkezdte körbejárni a gömböt, figyelte, hogyan és milyen gyakran mozdul, hallgatózott, milyen hangot ad. Végigsimította és megkopogtatta a felületét, megböködte a nyálkát a lándzsája hegyével és kipróbálta, mennyire erősen tartják a tárgyat/szervet.

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Szer. Szept. 30, 2015 4:29 pm

Hát, jó sokat késtem, de a jelek szerint még többet fogok, elvégre ezúttal csak a próbálkozásokra tudok választ adni. Legalábbis azt hiszem :3
Hisz a gömb csak akkor mozog - és igazából az is csak azért, mert meginognak a kacsok, amik tartják -, ha meg is érintitek, a lándzsa érintésére egyébként a kacs el is enged, így már egyel kevesebb tartja magánál a furcsa tárgyat. Hogy szerv lenne, az szinte teljesen kizárt, mert a szervek általában nem márványból és hasonló, földi eredetű anyagokból készülnek. Aztán egyébként meg ki tudja.
Más hangot nem ad, nem dobog, nem kuncog, nem slattyog, nem is sluttyog. Csak úgy van. És létezik. Valamit ezzel lehet kezdeni, avagy visszafordulni, hát ha a kiindulóhelyen találtok valamit. Ami remélhetőleg nem valami lenyelt sellőcske pale

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Csüt. Okt. 01, 2015 4:35 pm

Úgy tűnik csapattársam sem tud előrukkolni semmi eget rengetővel.
-Szervnek nem gondolnám. Egyrészt az anyaga miatt, másrészt, ha olyan részletességig mentek volna a készítők hogy idebent belsőszervekkel találkozunk, akkor kellene innen egy további kivezető nyílás is a lény hátsóbb tájékának irányába. Én inkább azon felvetésedet támogatom, mely szerint ennek a valaminek természetes körülmények között nem kellene itt lennie. Az, hogy mégis hogyan került ide-hozták, vagy lenyelte- szerintem másodlagos kérdés a helyzetünket illetően. A terem üres, idefelé sem csukott szemmel jöttünk, szóval, ha bármi feltűnő lenne idelent ezt kivéve már találtuk volna. Ha gondolod visszamehetsz szétnézni, itt megvárlak. De én úgy vélem, hogy jelen probléma két túlontúl megfontolt emberre talált, akik túlbonyolítják a legegyszerűbb feladatot. Nézzünk szembe az elkerülhetetlennel és szabadítsuk meg ezt a szörnyet ettől a kőtől.
Ahogy említettem, ha a férfi további vizsgálódást kíván megvárom, de az én türelmem is véges, így legkésőbb fél óra vesztegelés után fogom magam és levágom a kacsok maradékát. Persze amennyiben hamarabb jutunk erre a következtetésre nem restelkedem. Korábbi tervemet- mely szerint nem szándékszom hagyni, hogy aláhulljon a tárgy, hanem megfogom-igyekszem véghezvinni.

Most már tényleg érdekel mi is lehet ez a gömb. A karcolás miatt arra gondolnék, hogy ez a valami igazából nem ilyen formában kezdte pályafutását, hanem emiatt alakult át sárkánnyá. Talán egy átok részét képezi. Kérdés, hogy elég lesz e az eltávolítás ennek megtöréséhez. Bár ha belegondolok, mi is volt a küldetés neve az elején? Kis hableány. Ismerem azt a történetet, de valahogy a tengeri kígyós részek nekem kimaradtak. Ettől függetlenül lehet, hogy van köze hozzá. Vagy csak megint mindent túlkomplikálok. Na mindegy, jöjjön aminek jönnie kell.

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Vas. Okt. 04, 2015 1:09 pm

Sokkal többet nem tudott meg a gömbről a vizsgálódás során, a művelet ilyen értelemben sikertelen volt. A piszkálásra mindenesetre nem reagált, és az is valószínűtlennek tűnt, hogy eredetileg a szörny részét képezte volna. Ezen a ponton egyetértett a társával, nem érezte szükségesnek, hogy elinduljon visszafelé a korábban bejárt úton megoldás után kutatva.
- Áh, elég figyelmesen körülnéztünk feljebb is. Nem hiszem, hogy fontos dolgok kerülték el a figyelmünket. A túlbonyolítással kapcsolatban igazad lehet. Elég veszélyes helyen vagyunk, körültekintően szándékozom cselekedni, de az időt én sem szeretném pazarolni. Ez a gömb valószínűleg semmi jót nem tesz a kígyónkkal, válasszuk le róla.
Asszisztált Kazurának a művelet végrehajtásában, közben a környezetüket figyelte, idéz-e elő komoly változást a beavatkozásuk. Még ha egyébként ezzel jót is tesznek neki, nem volt biztos, hogy a kígyó pozitívan fog erre reagálni. Például egy hirtelen gyomorsavszint növekedés tökéletesen illeszkedett volna az esetleges nem pozitív reakciók közé. Közben folytatta.
- Egyébként nem tartom kizártnak annak a lehetőségét se, hogy a küldetésünk szolgáltatói maguk is hibásak a kialakult helyzetért. Lehet, csak én ítélem meg rosszul a dolgot, de szerintem egy kicsit keveset tudtak a nemezisükről ahhoz képest, hogy mennyi ideje viaskodnak vele. Úgy általában elég keveset tudtak bármiről. Szerinted?

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Pént. Okt. 09, 2015 3:04 pm

A kacsok most is nagyon könnyen elengednek, Kazurának pedig sikerül elkapnia a gömböt is, ami valahogy egyszerre érződik hidegnek és melegnek egyaránt. És mintha élne is, legalábbis az egész létesítményből mintha egy hatalmas sóhaj szakadna fel.
Majd megremeg alattatok minden és még ti is halljátok kintről az egetrengető üvöltést, amit a sárkány kiad magából, fájdalmasan, szenvedéssel telve. Jade még úgy-ahogy talpon tud maradni az Akrobatikának hála, Kazu már nem ennyire szerencsés, minduntalan elesik. És akkor még ehhez a remegéshez tegyük hozzá a kaján, hiénáéhoz hasonló kuncogást is, ami több torokból felébredve éri el a fületeket.
A hangok gazdái nem váratnak magukra sokáig, előbújnak egyesével az oszlopok mögül. Tipikus japán maszkokat viselő rókákról van szó, külsőleg még hasonlítanak is a mindenfelé látható kitsune-szobrokra, testük pedig tele van karmolásokkal és vágásokkal. Ahogy elhelyezkedtek, megjelenik fejük felett az angol << Tube Fox >> név és életsáv.




Összesen kilencen vannak, és mind titeket méregetnek. Ugye a fegyvereitek megvannak még?

Ellenőriztem a pontjaitokat, a Pontozó-beli utolsó hsz-eitek alapján számoltam, ami végülis megegyezik a jelenlegi karakterlapjaitokkal.
Mivel harci körök jönnek, a max szószám lecsökken 100-ra, de ha mégis teljes reagokat írtok, megadom érte a teljes jutalmat is.

Kazura (Sebzés: 20, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Kazura
Tube Fox
Jade (Sebzés: 13, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Tube Fox
Tube Fox


Kazura: 75/75 HP, 40 páncél, 80/80 CSP
Jade: 50/50 HP, 21 páncél, 45/45 CSP

Aeon:
Kérésre persze, hogy elmondom, veled mi történt. Téged is benyelt a bestia sajnos, de mire a többiek magukhoz tértek volna, te már valahol máshol voltál. Apró kis fogakat érezhettél a tarkódnál, a ruhádat huzigálták, cibálták, vonszoltak téged a földön, és mire teljesen ura lettél volna az elmédnek, már letettek valahova mélyen. Ha körbenézel, csak cseppköveket látsz mindenfelé - illetőleg a sárkány azon részét, ami cseppkőbarlangnak néz ki. Egész a támadás pillanatáig viszonylag csendben, izgatottan pattogva mocorognak körülötted a rókák, ha te is mozogni merészelsz, akkor megcsípnek és fenyegetően rád ugranak, sebzést ugyan nem okoznak, de egyértelműen jelzik, hogy maradj nyugotn, és mikor Kazuráék leszedik a gömböt, örömittas vonítással kiugranak a hátad mögött levő cseppkövek közül, hogy végre egyedül maradhass és összeszedd magad.

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Szer. Okt. 14, 2015 4:54 pm

-Vagy ez vagy eltitkolnak előlünk valamit. Amúgy mielőtt ez a szörny feltűnt arra gondoltam, hogy Liv nagyanyját kellene felkeresnünk, hátha ő többet tud mondani, ha tényleg egy korábban megtámadott kolónia tagja.
A gömb a kezembe pottyan, ám azt ezt követő események nem adnak túl sok időt további tanulmányozására. A sárkány üvöltésének köszönhetően a barlang megremeg, én pedig a földre huppanok. Zsákmányomba kapaszkodva próbálkozom talpra állni, amit nem könnyít meg az újonnan felhangzó neszek sokasága. Négykézláb tudok felpillantani, de a látvány így is elég riasztó. A szobrok mögül előkerülnek ellenfeleink. Bár a ránk zúduló gyomorsavnál egy fokkal kellemesebb csapdába estünk, de a túlerő így is elég elbizonytalanító.
-Próbáljunk meg visszahúzódni a falig, hogy kevesebb esélyük legyen körbekeríteni-tanácsolom társamnak.
Ha eddig még nem tették meg igyekszem elérni a legközelebbi falig, ha pedig már körbeértek a támadásommal próbálok utat nyitni a gyűrűn.

Ezek is a szörny részét képeznék? Nagyon úgy tűnik, hogy valamiféle védekező mechanizmus részei, bár az hogy egy mobon belül újabb mobokkal küzdjünk meg kissé meredek.
Ha sikerült a pozíciómon az eltervezetteknek megfelelően változtatnom támadásba lendülök.

/Először támadok, majd megpróbálom a képességem aktiválni, végül még egy támadással zárom a köröm./

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Pént. Okt. 16, 2015 9:53 pm

Elég kicsi végülis a hely maga ahhoz, hogy kilenc róka plusz még ti is elférjetek, szóval úgy veszem, hogy a képességed a legtöbb célpontot találja el Smile  Ennek folyományaként egyébként két róka is felsikít és kis kék lánggömbbé alakul, hogy végül szétpixeleződés helyett két másik róka felfalja őket. Csak kissé felcsillannak a szemeik, de ezen kívül nem látni külsőleg semmi változást rajtuk. Ezt követően a maradék hétből négy rád veti magát, köztük a lángfalók is, a maradék három Jade-t méregeti.

Kazura 14 sebzést szenved el (#3 és #4 4-et, #5 és #6 3-at sebez).

Kazura: 75/75 HP, 26 páncél, 30/80 CSP
Jade: 50/50 HP, 21 páncél, 45/45 CSP

#3-#5
#6-#9

Kazura (Sebzés: 20, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Kazura
Tube Fox
Jade (Sebzés: 13, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Tube Fox
Tube Fox

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Pént. Okt. 23, 2015 2:07 pm

A gömb kiszabadítása meghozta hatását, a szörny megremegett, a teremben nehézzé vált talpon maradni. Ellenségesnek tűnő lények csapata tűnt elő az oszlopok közül, szóval jó ötletnek tűnt szorosan megmarkolni a lándzsát és felmérni a terepet.
- Rendben, húzódjunk vissza! - válaszolta, miközben maga is a fal felé vette az irányt, a rókák felé nézve - Valóban jó ötlet lett volna, de sajnos a szörny hamarabb talált meg minket. Talán, ha kijutottunk innen...
Kazura elérte a kívánt pozíciót, és a rókákra támadt, így kettőtől is megszabadultak. Elismerően bólintott a társa irányába - még ha az nem is erre figyelt éppen -, majd maga is megtervezte a támadását. A támadók gyorsak voltak, ahogy azt a Kazurára mért támadásokon látta, ami problémát okozhatott a saját támadásaira nézve, azt pedig egyelőre nem volt lehetősége felmérni, hogy milyen nehéz őket eltalálni. Ha különösebben gyorsan legyőzni nem is, feltartóztatni viszont mindenképp fel tudja őket, ha sikerül eleget rávennie, hogy áttörjék a képessége által adott bónusz páncélt. Ha eléggé zsúfoltan állnak, jelentős részüket a földre küldheti. Mivel egyelőre nem támadtak, jobbnak látta magához venni a kezdeményezést.
- Lehet, hogy fel tudom őket borítani, közel tudsz maradni?- jelezte a kardforgatónak szándékát a képessége aktiválására.
Először a hozzá legközelebb eső rókát próbálta megsebezni egy támadással, majd megvárta, támad-e a maradék is. Ha igen, megpróbál úgy pozicionálni, hogy mindhárom szörny a hatósugáron belül legyen (esetleg a Kazurát támadók is, ha elég közel vannak) és aktiválja a képességét.  Ezzel remélhetőleg megfoszthatja az ellenfeleiket pár támadási lehetőségtől.

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Pént. Okt. 23, 2015 5:05 pm

A küzdelem menete egyelőre a szájízemnek megfelelően zajlik. A kardom felfénylik, majd aranyszín sávot maga után hagyva ellenfeleimre bocsájtja a pengében felgyülemlett energiát. Az ezt megelőző és követő támadások eredményeképp, mielőtt a rókák akár támadásba lendülhetnének máris ártalmatlanná válik kettő. Elmosolyodva nyugtázom, hogy a gyorsaságom ebben a harcban tetemes előnyhöz fog juttatni, de mielőtt túlzottan elbíznám magam a két áldozatot magába olvasztják társaik. Kissé meglepődöm, de mivel látható változás nem történik felkészülök az ellentámadásukra. Ami nem is várat magára. Azt ugyan sikerül elérnem, hogy megosszák az erejüket kettőnk között, de az sem kerüli el a figyelmem, hogy a két hullazabáló kissé erősebb a többinél.
Ez egyelőre még elhanyagolható különbség, de nem árt letesztelni a határainkat. Ha drasztikus a változás akkor kissé változtatok a célpontjaimon.
Eközben társam is teszi a dolgát. Egy gyors igenlő válasz után megpróbálkozom egy támadással, majd kissé zárom a kettőnk közötti távolságot.

/Támadok egyszer a #3-asra(a célpont egy olyan lenne amelyiket már sebeztem a képességgel), majd pihenek egy többletkörnyit./

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Vas. Nov. 01, 2015 12:17 pm

Behalt a segítő oldal, kicsit vártam, visszatér-e, azért is a késés, bocsánat Embarassed
A három róka ráveti magát Jade-ra is, áttörik rögvest a bónuszpáncélt, viszont a leütésre egy gyors talpra ugrással reagálnak, a jelek szerint a körkiesést okozó lépések nem igazán akarnak hatni rájuk. Bár furcsa mód ez után egy számláló is megjelenik a sarokban. És neked kell dobnod sima támadásra :3
Egyébként mivel harci kör, érdemes megvárni a rókák lépését is, hogy megfelelően tudjatok reagálni :3 Jade pajzsos akciója után újult erővel és gyorsasággal vetik rá magukat a társaságra. Bár ha elég magabiztosak vagytok, így is lehet haladni :3

Kazura 28 sebzést szenved el (#3 és #4 4-et, #5 és #6 3-at sebez).
Jade 18 sebzést szenved el

Kazura: 73/75 HP, 0 páncél, 50/80 CSP
Jade: 50/50 HP, 13 páncél, 41/45 CSP

-12/? #3-#5
?/? #6-#9

Ezután jön Kazura. A hármas róka is elpixeleződik, újabb kék gömböt hagyva maga után, amire egyikük, szám szerint az ötös rá is veti magát és befalja. A CSP-d felét visszanyered, a rókák pedig rátok ugranak ismét, de ezúttal csak egyszer.

Kazura 12 sebzést szenved el (a #4 4-et, a #5 5-öt, a #6 3-at sebez)
Jade 9 sebzést szenved el

Kazura: 61/75 HP, 0 páncél, 50/80 CSP
Jade: 50/50 HP, 4 páncél, 41/45 CSP

-12/? #4-#5
?/? #6-#9

Ismeretlen számláló: 1/2

Kazura (Sebzés: 20, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Kazura
Tube Fox
Jade (Sebzés: 13, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Tube Fox
Tube Fox

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Szer. Nov. 04, 2015 4:40 pm

Újabb róka pixeleződik el a vágásomat követően, majd a szokásos procedúra segítségével eggyé válik társával. Kissé idegesítő, de egyelőre nem nagy hátrány. Az kissé lelomboz, hogy láthatólag a felborításra tett kíséret nem jött össze, de egy gyors ellenőrzéssel a lovag életpontjait illetően megnyugtatom magam.
Egyelőre zöldben vagyunk, ez jó. Ha így folytatjuk, mire legközelebb képes leszek használni a képességem nagy valószínűleg be is fejezhetem vele a harcot. Addig míg két kör van, jó lenne ha letudnám ezeknek a nagyját ez alatt. Azért fő az óvatosság, töltök közben némi életet is.
Végignézek ellenfeleimen, majd kiválasztva áldozatom előrelendülök. A penge felszántja a róka testét, az életcsíkja rohamosan pörög lefelé. Amennyiben számításom bejön a kör további részében a védekezésre koncentrálok és igyekszem feltöltődni.

/Az #5-ös rókára támadnék egyet, amennyiben ez az elpixeleződését okozza a többletköröm pihenéssel töltöm. Ha mégsem így történik a második támadásom is őt fogja érni, remélvén, hogy ez már elegendő lesz. Mellékcselekvésként pedig felhajtok egy Mini Potiont./

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Argo on Szomb. Nov. 14, 2015 7:03 pm

Szegénykéim jó sokat kell most várni rám olykor-olykor, elnézést kell kérjek. A rókák mondjuk ezzel szemben ugyanolyan gyorsak, de legalább nem a Mesélő miatt fognak lekörözni titeket és dupla meg tripla sebzéseket bevinni. Sőt, még laggol is igazából az istennyavalya, mert az a -12 átmegy sárgába menet közben. A harc folytatódik, az ötös róka is elpixeleződik, a hatos számú rá is veti magát és bekebelezi, megnövelve ezzel a saját sebzését.

Egyébként megjegyzem, Jade következett volna. :3  Cserébe neki megengedem, hogy összeszedje kicsit magát és kétszer is lesújthasson egy helyett. Hajrá o/

Kazura gyógyul 5-öt, majd 8 sebzést szenved el.
Jade 9 sebzést szenved el.

Kazura: 58/75 HP, 0 páncél, 60/80 CSP
Jade: 45/50 HP, 0 páncél, 41/45 CSP

-12/? #4
?/? #6-#9

Ismeretlen számláló: 1/2

Kazura (Sebzés: 20, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Kazura
Tube Fox
Jade (Sebzés: 13, támadáshoz 5 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia.)
Tube Fox
Tube Fox

_________________

Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 815
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Kazura on Csüt. Nov. 19, 2015 3:24 pm

Két rókaszörny marad velem szemben, viszont láthatóan a lovagnak nem igazán sikerül az őt körülvevő ellenfelek számának csökkentése.
A következő körben tudom újra használni a képességem. Az eddigiek alapján azt mondanám, hogy ha pontosan két ellenfelet tudnék befogni vele, azok rögtön el is pixeleződnének. Viszont az első alkalmazás után- mikor ötüket sebeztem egyszerre- már egyetlen ütésem is elegendő volt a leütésükre. Valószínűleg most sem lenne másképp. Túlzottan nagy hátrányt nem jelentett eddig  ez a bekebelezős önbuffolás sem a részükről,annyira nem nagy a sebzésnövekedésük. Egyedül attól tartok, hogy ha pontosan egyetlen róka marad esetleg aktivál valamilyen kapcsolót és jóval nagyobb pluszokat szed vele össze. Ezen gondolatmenet alapján talán jobb lenne megvárni míg ketten maradnak és egyszerre leütni őket.
-Ki tudsz tartani addig, amíg kettőre csökkentjük a létszámukat?-kérdezem egy hárítás közben a csapattársam.
Majd a választól függetlenül újfent megpróbálkozom pixeleire robbantani az Óriáskígyó gyomortartalmának kissé harcias anyagiasulását.


/Célpontom ezúttal a #4-es róka, elpixeleződése esetén a többletköröm pihenéssel tölteném./

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.

Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Jade Arton on Pént. Nov. 20, 2015 1:16 pm

//Hát még rám. Kicsit el vagyok havazva mostanában. Köszi az ön-összeszedési lehetőséget!//
Jade különleges képessége ezen lények ellen nem hozta a kívánt hatást. A többletpáncélt ugyan megkapta és ezzel meghosszabbította saját élettartamát, a képesség crowd control része viszont nem valósult meg. Kellemetlen társaság. Ezután nem támadt rögtön a rókákra, a számlálón gondolkodott, bár közben bezsebelt némi sérülést az ellenségtől. Szerencsére Kazura vele szemben elég hatékonyan csökkentette a létszámukat.
Így nincs más hátra, mint szépen sorban bevinni annyi találatot amennyit bír, ezzel kiegészítve Kazura sebzését, amennyire lehet.

- Egyelőre bírom! Viszont van ötleted arra, mit akar ez a számláló? Rögtön a cc kísérletem után jelent meg, és úgy látom, a létszámcsökkenésük nem nagyon hat rá. - kiáltott vissza a kardforgatónak, majd maga is támadásba lendült. Mivel az éppen megnövelte a sebzését, a #6-os rókát vette célba, és azt próbálta meg a fegyvere végére tűzni mindkét erre kívánkozó alkalommal.

_________________
Text:#3BB9FF
Beszéd:#488B6E

Jade Arton
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 94
Join date : 2014. Jun. 10.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
387/400  (387/400)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] A kis hableány

Témanyitás by Sponsored content Today at 9:10 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.