Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Akae on Szer. Aug. 05, 2015 7:46 pm

Akae egy nap arra virradt hogy ki szeretné próbálni új erejét, meg amúgy is szeretne valakivel találkozni. Ahogyan a barátlistáját megnyitotta rögtön felvillant előtte Shukaku neve és eszébe jutott hogy vele ki szeretne még állni hisz múltkor nagyon siralmas vereséget szenvedett. úgy gondolta talán most elég erős ahhoz hogy legalább egyszer megüsse őt. Nekiállt és írt is neki egy levelet.
"Szia Shu, üdvözlöm Timiduszt hogy megy a sorotok? rég találkoztunk és gondoltam... ha van kedved esetleg akkor... ki állnátok ellenem még egyszer arénában? Sokat erősödtem ám azóta és és sok minden megváltozott bennem. De erről inkább majd személyesen. Annyi mesélni valóm van hogy el sem tudod képzelni. Remélem rá értek... ha igen akkor találkozzunk az aréna előtt. Mondjúúúk 2 óra fele, addig felkészülök.
Üdvüzlettel Akae"
Akae ahogy elküldte a levelet rögtön a szekrényéhez sietett és elkezdett az inventoryában keresgetni. Felszerelte kesztyűit amik immáron a fegyverei voltak, felvette a ruháját és elpakolt még egy két dolgot. A hosszas készülődés után szépen a kis lábai tempójával elindult az aréna felé. Útközben összefutott egy két ismerős emberkével de nem igazán szeretett volna leállni beszélgetni hisz nagyon izgatott volt hogy újra találkozhat Shuval és Timidusszal. Mikor meglátta a hatalmas épületet még futni is elkezdett hogy még gyorsabban odaérjen. Ahogyan odaért rögtön elkezdett nézelődni hogy hátha Shuék már ott vannak, de nem látta őket sehol. Föl le szaladgál mint a mérgezett egér majd hirtelen a távolból két alak sétált, dea naptól nem látta hogy kik azok, ahogy közelebb értek látta hogy Shu és Timidusz azok, és rögtön el is indult feléjük és távolból kiabált nekik.
- Sziaaaaasztóóóók.


A hozzászólást Akae összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 06, 2015 7:37 am-kor.

_________________
Statok:
Élet: 12+2 (Acélgyűrű)
Fegyverkezelés: 24 +24 (mokaszin +2 csigamintás gyűrű+Gladiátor *Fegyver*, Alkony maszk)
Erő: 20 + 17 (Gladiátor lándzsa, Birkózó páncél,Acélgyűrű)
Kitartás: 10+4 (Gladiátor *fegyver*,Alkony maszk)
Gyorsaság: 17 +3 (mokaszin)
Speciális képesség: 10+9 (Gladiátor * fegyver*, Villámrúna,Acélgyűrű)
Páncél: 22 (Alkony maszk + Birkózó páncél)


Fegyver képi:
Fegyver képi: egyszer egy harcban átlátszó farkassá tudsz változni, majd a következő ütésed mellé egy 2-es lopakodás bónuszt kapsz, a támadás után visszaváltozol)


Képi:
Juken: (passzív) Akae 1. Ütèse nem sebez csak megálapítja hogy cèlpontjának menyi páncèlja van. Eközben szeme szürkès fehèrrè változik. A 2. Ütèsènek a fele már közvetlen a cèlpont èletèt károsítja. Eközen a szeme mellet kidagadnak az erek. A 3. Ütès ès azt követőek már teljessen átmennek a páncèlon.

Akae
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2014. Sep. 26.
Age : 20

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
10/1500  (10/1500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Aug. 06, 2015 5:36 am

Azt nem tudom, hogy a SAO rendszere használ-e autókorrektort, vagy az etikai mód kiterjed-e arra, hogy nem sértheted meg az adott nyelvet, de abban biztos vagyok, hogy erre a levélre nem csak a grammar nazi user, de még Shu is felvonta a szemöldökét, de talán még Timidus is. Az első dolog, amit megtanítunk leírni a gyerekeknek, ugye általában a saját nevük, és Shu is ezzel kezdte a sárkány esetében: Timidus. Szóval azt biztosan észrevette, hogy a neve el van írva. Ne aggódj, a pet ilyeneken nem fog megsértődni, és az idomár sem, azonban ez meg fogja határozni a találkozó kezdetét, mert Shu a séta alatt valóban azon gondolkodott miután megírta a „Persze, ott leszünk! Puszi!” válaszlevelét, hogy ha már van Dojo... ja igen!
-Hmm... mit szólnál Timi, ha keresnénk neked pár osztálytársat?
-Mire gondolsz?
-Hát ugye téged tanítalak írni, meg ugye angolul is, talán szervezhetnénk az egészet a Dojoba, és meghívhatnánk pár olyan gyerkőcöt, akik kiestek az iskolából, amikor ide kerültek. Te taníthatnál nekik mondjuk matekot, azt mondtad, hogy az fontos.
-Igen, fontos. A világ alapvető matematikai szabályokra épül a statpontok alapján. Ezt te is tudod.
-Mhmm. Szóóóóval... mit szólsz?
-Ha ezt szeretnéd, legyen.

Így hát a páros ha nem is rögtön ezzel kezdte a találkozót, hanem természetesen a feléjük rohanó kislány megölelgetésével és köszöntésével, Shu viszonylag hamar rátért a lényegre.
-Jól emlékszem, hogy tizenkettő vagy, Akae? Az azt jelenti, hogy...
Rövid számolgatás, majd csettintés.
-...hogy már lassan eléred az alsó-középiskolát a suliban. Timivel szoktunk tanulgatni a Dojoban néha, és arra gondoltam, hogy egyszer-kétszer átugorhatnál segíteni. Éééés... mi az, ami megváltozott benned?
Nézett végig az idomár a harcművészen, de nem nagyon látott jelentős változást. Ugyanaz a frizura, még a ruha is hasonló. Ugyanaz a kedves kislány állt előtte, mint legutóbb.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5870
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Akae on Csüt. Aug. 06, 2015 8:18 pm

Ahogyan Shuék odaértek üdvözölték egymást, de Shu nem sokat tétovázva rögtön témára állt.
- De igen, 12 vagyok nemsokára már 13.És hűűűha te még mindig nagyon okos vagy. Én soha nem voltam túl jó tanuló sokkal jobban foglalkoztattak az edzések és a játékok, de számolásból aszt mondta a tanítónéni hogy jó vagyok. Szívesen tanulnék veletek.
Majd Shu rákérdezett arra hogy vajon mi is változhatott meg Akaeban.
- Hááát hol is kezdjem... Áh igen! Hát nem túl rég talán pár hónapja voltam egy küldetésen és valamiért börtönbe zártak sok sok gonosz emberrel, elvették szinte minden érzékszervemet. És ahogyan kijöttem onnan pár héttel később furcsa hangokat kezdtem hallani a fejemben amik arra sarkaltak hogy öljek.... De persze próbáltam ellenállni csak hát új hatalmat kínált nekem amivel sokkal erősebb lehettem volna... és hát... elfogadtam az ajánlatát. Másnapra a szeme vörös volt mint most és a képességem is megváltozott... Tényleg erős lett de azt vettem észre hogy ha túl sokáig használom akkor elvesztem a testem feletti irányítást és megtámadok mindent ami él és mozog. Kerültem is az embereket és a harcokat mert féltem attól hogy a végén még valakiben kárt teszek... de nem túl rég összefutottam egy furcsa narancssárga ruhás bácsival aki azt mondta tud nekem segíteni. Eleinte nagyon gyanús volt de mégis érdekelt annyira a dolog hogy utána menjek és végig csinálja azt amit mond. Így lettem 20-as szintű és végül sikerült tényleg megoldania a problémát. Azóta nem halok semmit csak a környezetemet, és megtanított nekem egy remek harc módszert. A hátránya csak az hogy a fegyverem nem egy szúró vágó fegyver hanem hát....

Akae kicsit elpirul.
Egy pár kesztyű.
Majd szusszant egyek mikor befejezte a mondandóját.

_________________
Statok:
Élet: 12+2 (Acélgyűrű)
Fegyverkezelés: 24 +24 (mokaszin +2 csigamintás gyűrű+Gladiátor *Fegyver*, Alkony maszk)
Erő: 20 + 17 (Gladiátor lándzsa, Birkózó páncél,Acélgyűrű)
Kitartás: 10+4 (Gladiátor *fegyver*,Alkony maszk)
Gyorsaság: 17 +3 (mokaszin)
Speciális képesség: 10+9 (Gladiátor * fegyver*, Villámrúna,Acélgyűrű)
Páncél: 22 (Alkony maszk + Birkózó páncél)


Fegyver képi:
Fegyver képi: egyszer egy harcban átlátszó farkassá tudsz változni, majd a következő ütésed mellé egy 2-es lopakodás bónuszt kapsz, a támadás után visszaváltozol)


Képi:
Juken: (passzív) Akae 1. Ütèse nem sebez csak megálapítja hogy cèlpontjának menyi páncèlja van. Eközben szeme szürkès fehèrrè változik. A 2. Ütèsènek a fele már közvetlen a cèlpont èletèt károsítja. Eközen a szeme mellet kidagadnak az erek. A 3. Ütès ès azt követőek már teljessen átmennek a páncèlon.

Akae
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2014. Sep. 26.
Age : 20

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
10/1500  (10/1500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Aug. 06, 2015 8:57 pm

-Okos? Hát... izé... köszönöm...
Ellenkezést azért nem nagyon akart hallatni, hogy ő dehogy is okos, hiszen az nagyon erősen álszerénység lett volna, amit ki nem állhatott. Ha valaki okos, és tudja magáról, hogy okos, az igenis legyen büszke az eszére. Nem kell felvágni meg nagyzolni, de nem is szabad úgy tenni, mintha az ember nem lenne tálentum.
-Igen, az edzések és a játékok is nagyon fontosak, de a tanulást sem szabad elhanyagolni, és... hát... szóval nem is a matematikával van baj. Illetve... akkor ezekszerint azzal nincsen, de a helyesírásodon lehetne egy keveset csiszolni. Majd a harc után átnézzük azt a levelet, amit küldtél nekünk. Rendben?
És akár rendben, akár nem rendben, Shu tátott szájjal hallgatta végig a kislány történetét. Egy pillanatra, amikor odaértek a sztoriban ugyan felpillantott az indikátorra, hogy jól emlékezett-e, de az még mindig valóban vörös volt. Ilyesmi azért feltűnt volna legalább Timinek. Annyiban teljesen biztos volt, hogy Akae-val vagy valaki egy nagyon fura tréfát űz, amely valaki egy félisten lehet, vagy tényleg segíteni akar neki... de arra, hogy pontosan miben is, még nem nagyon tudott rájönni. Valami okosságot azonban mégiscsak kellett mondani, szóval elő is állt vele.
-Hát... annyi biztos, hogy ez egy nagy próbatétel neked. Ismered a Midász királyos legendát? A legenda szerint Midász azt kérte az Istenektől, hogy amit megérint változzon arannyá. Bármihez hozzáért az arannyá is változott, de bizony az étel is, és a rokonai is, amint csak megérintette. Te sem akarhatsz bántani olyanokat, akik nem érdemlik meg csak azért, hogy erősebb legyél... szóval ha tényleg ilyen a képesség, akkor szerintem jobb, ha nem is használod. Tudod jól, hogy ölni nagyon csúnya dolog, ugye?
-Húszas szint.

Jelentette ki a sárkány, aki még annyira sem hitte el a mesét, mint Shu, bár az idomárral ellentétben nem adott rá magyarázatot. Shu viszont úgy gondolta, hogy csak a felelősséget akarja terelni magáról a kislány, amikor éppen hisztizni kezd, és valami olyat csinál, amit később megbánt. A képzeletbeli barát, a sárga ruhás bácsi az oka.
-Oké-oké, Timi! A pálya milyen legyen?
-Standard.

És már alakult is a standard pálya, sima mező egy kis gyeppel, az óra pedig monoton kattogásba kezdett. Timidus meg sem várta, hogy leteljen, azonnal a levegőbe szökkent, és megcélozta a kislányt, miközben Shu is rohamra indult. Egyelőre semmi különös taktika nem látszott, a sárkány felülről, az idomár szemből támadott.
115/45
5 - 60
135-(20+10)= 105 pont



Segítség:

FK: Egyenlő, mindketten hármastól találnak.
Spec: Shu hármastól, Akae hatossal aktiválhat.


Fairplay képi a római.
Timi az első, Shu a második.


Edit: A Fairplay képi sikeressége miatt Akae FK-ja 10 ponttal csökken, míg Shu ereje 10 ponttal nő három körig. Ezzel Shu FK-ja nagyobb, azaz mindkét támadás talál, ami összesen 75 sebzés. Akaenak mostantól számított három körig négyestől van találata.


A hozzászólást Shukaku összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 06, 2015 9:02 pm-kor.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5870
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Aug. 06, 2015 8:57 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Akae on Csüt. Aug. 06, 2015 9:47 pm

- A helyesírás.... soha sem szerettem írni. De rám fér a gyakorlás és nagyon hálás lennék ha tőletek tanulhatnék. Igen ismerem, legalábbis mintha már hallottam volna.
Majd Shu kifejtette mire is gondolt.
- Igen tudom... sőt talán az egész világ leggonoszabb cselekedete.
Majd a sárkány is megszólalt, igaz csak egy szóra.
- Igen 20-as.
Majd kiválasztották a pályát és el is kezdődött a visszaszámolás. Akae felvette a kesztyűit és felvette az alapállását. Jobb lábát kicsit előrecsúsztatta majd bal kezét mellkas magasságba emelve tartotta míg jobb kezét hasonló magasságba előre nyújtotta. A térdeit kicsit megrogyasztotta és onnantól kezdve csak ellenfeleire figyelt. Timi gyorsan fel is reppent és Akae őt követte szemével de az állásán nem változtatott semmit. Ahogyan a számláló elérte a 0-át  Timidus azonnal támadásba lendült és Akae bár úgy érezte minden gond nélkül elkerüli  támadásokat azok valahogyan mégis eltalálták őt és ezzel a páncélját és az életét is azonnal 0-ra csökkentették.
- Eh... Megint vesztettem. De legközelebb már biztosan megsebezlek titeket.
Mondta lelkesedéssel. Majd odaszaladt hozzájuk.
- Akkor megnézzük a levelemet? Nagyon kíváncsi vagyok menyire is vagyok béna...
Meg is nyitotta a levelet amit elküldött, de ő még mindig nem látta benne a hibát. Tudta hogy ez kizárólak az ő hibája, de attól még a tudásvágy lángja ott égett benne. Miközben nézegette a levelet észrevette hogy elírta Timidus nevét.
- Timidus elírtam a nevedet.... Gomenne.
Vörösödött el a kislány és picit még el is fordította a fejét. Majd Shura nézett hogy vajon mit is fog szólni és milyen egyéb hibákat fog látni amiket ő nem látott ebben a pár sorban.

_________________
Statok:
Élet: 12+2 (Acélgyűrű)
Fegyverkezelés: 24 +24 (mokaszin +2 csigamintás gyűrű+Gladiátor *Fegyver*, Alkony maszk)
Erő: 20 + 17 (Gladiátor lándzsa, Birkózó páncél,Acélgyűrű)
Kitartás: 10+4 (Gladiátor *fegyver*,Alkony maszk)
Gyorsaság: 17 +3 (mokaszin)
Speciális képesség: 10+9 (Gladiátor * fegyver*, Villámrúna,Acélgyűrű)
Páncél: 22 (Alkony maszk + Birkózó páncél)


Fegyver képi:
Fegyver képi: egyszer egy harcban átlátszó farkassá tudsz változni, majd a következő ütésed mellé egy 2-es lopakodás bónuszt kapsz, a támadás után visszaváltozol)


Képi:
Juken: (passzív) Akae 1. Ütèse nem sebez csak megálapítja hogy cèlpontjának menyi páncèlja van. Eközben szeme szürkès fehèrrè változik. A 2. Ütèsènek a fele már közvetlen a cèlpont èletèt károsítja. Eközen a szeme mellet kidagadnak az erek. A 3. Ütès ès azt követőek már teljessen átmennek a páncèlon.

Akae
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 196
Join date : 2014. Sep. 26.
Age : 20

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
10/1500  (10/1500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Shukaku on Pént. Aug. 07, 2015 5:47 am

A harc ezúttal is gyorsan véget ért, és maga Timidus sem tudta, hogy ezúttal az ő taktikai zsenialitásán túl, mekkora szerepe volt a szerencsének is. Ha bármelyik kocka csak egy számmal lentebb fordul, Akae még mindig harcolhatna. Igazából még a sárkány sem akart ennyire gyorsan végezni az ellenfelével, Shu pedig, ha valóban játékosra veszik a harcot, ami ugye Akae mellett picit nehéz, hiszen ő komolyan veszi az ilyesmit, akkor szintén élvezni tudta volna, így azonban ő örült talán a legjobban annak, hogy ennyire hamar vége lett az ütközetnek. Mindketten meghajoltak a kislány előtt, majd már el is kezdtek az inventoryba szállingózni a fegyverek és a felszerelések. Szerencsére már nem volt rájuk többé szükség. Shu ugyan azt nem értette, hogy ha a lány a világ leggonoszabb cselekedetének tartja az előbb elmondottakat, bár ebben Shu nem igazán értett vele egyet, akkor miért tűnt annyira boldognak, amikor elmesélte az új képességét. Mindenesetre most azt hitte, és arra is készült fel, hogy a vigasztalással kell foglalkozni, ám szerencsére nem így lett.
-Hát... legközelebb majd biztosan jobb lesz. Húszas szinten már szerezhetsz jobb felszereléseket. Gondolom nemrég érted el a Kiképzőtiszttel. Ha szeretnéd, segíthetünk beszerezni a következő tiert. Viszont akkor meg kéne beszélnünk, hogy pontosan mire is lenne szükséged, és akkor átnézhetnénk a leveledet is. Persze nem itt, mindenki előtt. És nem, nem vagy béna, és Timi sem haragszik amiért elírtad a nevét. Mit szólnál... mit szólnál, ha megmutatnám neked a szafari legritkább állatait? Felmennénk a legfelső szafari szintre, megszelídítenék neked párat, és te meg játszhatnál velük, miközben átnézzük a levelet. Hogy tetszik?

Köszönöm szépen a játékot!
PM-ben megbeszéljük, hogy hol folytatjuk. :3

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5870
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 22, 2015 4:00 pm

Az aréna küzdelmet lezárom. Egymás ellen legközelebb 2015. 10. 07-én küzdhettek meg.

Jutalom: 60 exp 160 arany

Pontok:
Shukaku +15 pont
Akae -20 pont

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Akae vs Shu és Timidus, avagy a viszavágó

Témanyitás by Sponsored content Today at 9:09 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.