Shukaku és Tachibana

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Pént. Szept. 04, 2015 8:12 pm

És, jött a pofon. Kacska volt, mert Shukaku-nee is csak homályosan láthatott, de igazából nem törődtem azzal, hogy esetleg elkerüljem. Csak vigyorogtam veszettül.
- Nem azt mondtad, hogy bármit teszek, nem leszel bosszús? :] - kérdeztem szemtelenül, emlékeztetve őt a saját szavaira. Tulajdonképpen nem is kellett volna meglepődnöm azon, hogy a következő pillanatban végül is ismét a rácsok mögött találtam magam. Sokáig fog így tartani a harc :]
- Ő is pontosan ilyen idióta :] Csak nem tűnik fel, mert kötődsz hozzá, és nem zavar, ha ugyanazt teszi, amit én. Igazából ennek a kötődésnek a csíráját az én irányomban is érzed. Észrevetted, hogy haboztál egy pillanatig? :] - kérdeztem immár a börtönömben, aztán vigyorogva vártam, hogy hevesen tagadjon :] Egy dolgot felejtettek el: hogy velük ellentétben és tökéletesen látom minden mozdulatukat, ezért abban a pillanatban, hogy Timidus leszállt mellénk, elengedtem Shukaku-nee kezét. Egy kicsit késő volt abból a szempontból, hogy a sárkány nagyjából képes lehetett meghatározni a helyzetemet, ezért mielőtt elért volna, elhasználtam azt a trükköt, amit már az előbb is használhattam volna, ha nem lett volna fontosabb, hogy a lányt kézen fogjam. Teljes erőmből nekivertem magam a kalitka oldalának, és ezzel egy időben a pajzsom méretét is megnöveltem. A legnagyobb mérete nagyobb volt, mint a ketrecé, így amikor nekiütközött a tetejének, az egy kicsit a levegőbe emelte a zárka egyik felét, így nekem is könnyebb volt felborítani, és ezzel megakadályozni, hogy Timi elérjen.

Nem, Timi nem támadhat, és most már te sem Razz
HP: 163/175
P: 45/155
CSP: 118/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Pént. Szept. 04, 2015 8:40 pm

Timi ugyan kaparászott egy ideig, de utána belátta, hogy feleslegesen próbálkozik, így hátrébb lépett. Számolt a maradék három biztos támadásával, hiszen az még megvolt neki. Ezt már csak ötvöznie kellett egy szupi kis másik stratégiával, ami remélhetőleg beválik, és akkor valószínűsíthetően vége is lesz ennek a küzdelemnek. Tachibana meglehetősen erős ellenfél volt, de nem önmaga miatt, hanem azért, mert olyan hatást gyakorolt Shura, ami miatt a lány nem követte Timidus utasításait kellőképpen. Ez persze majd retorziót fog eredményezni, ezzel azonban még lehetett várni, hiszen most az volt a fő feladat, hogy kipihenjék magukat, és ezt a sárkány utasításba is adta az idomárnak, aki le is csüccsent a ketrec mellé, és szemeit forgatva hallgatta végig Tachibana badarságait.
-Nem vagyok bosszús. Tudtam nagyon jól, hogy ilyesmit tervezel, és nem, ezzel sem tudsz megharagítani. Ha tudni akarod, már Akira-san előtt is volt olyan, akitől kaptam szájrapuszit, és nem is haragudott érte. Meg... meg ugye beszéltük, hogy segítek féltékennyé tenni Szophiet, és ez is csak azért volt, hogy elterjedjen a híre.
Persze ezt inkább magának bizonygatta, mint Tachibanának, ám a következő mondatra már tényleg komolyan kellett reagálnia, és komolyan el is nevette magát. Persze kényszeredett nevetés volt... de Tachibana nem tudhatja meg.
-De nem teszi ugyanazt! Ő egy úriember, és szépen mindent megbeszélünk. És nem haboztam semmit!
De, habozott. Ennek azonban nem az volt az oka, hogy olyan hű de nagyon Tachibana lenne a zsánere. Tachibana mindössze az a személy volt, aki nem Akira-san, és mégis ilyesmiket akar tőle, tehát bebizonyította neki, hogy nem csak egy különleges eset az, hogy ő tetszen valakinek, és Akira-san sem csak egy perverz lolita fan.

168/20
5 - 63(+10)
225 pont


Pihizünk.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Szept. 05, 2015 10:48 am

Ketreccel dőlni nem volt kellemes, de fájni sem fájt, így a nyekkenés után csak egy kicsit kellett várnom, mire kitisztult a fejem. Azon nyomban el is tüntettem a pajzsomat, elvégre a szűkös ketrecben így még szűkösebb volt a hely, majd egy kevés forgolódással ismét kényelmes helyzetbe hoztam magamat, hogy lássam, mit tesznek ők. Névlegesen, próbálkoznak-e tovább azzal, hogy vakoskodva elérjenek, vagy megnyugszanak. Utóbbi következett be, így én is arra használtam fel ezt a kevés időt, hogy pihenjek egy keveset.
- Nahát, akkor miért kaptam ezt az indulatos pofont, hm? :] - kérdeztem kétkedő hangsúllyal. Pontosan azt történt, amit vártam, de emiatt nem éreztem semmilyen elégedettséget, hiszen teljesen kiszámítható reakció volt, bárki megjósolta volna, aki egy kicsit is járatos a témában.
- Szóval akár te magad is kész vagy segíteni, hogy féltékennyé tegyük? :] - emeltem ki a legjelentéktelenebb félmondatot, csak hogy zavarba hozzam vele - Meddig vagy hajlandó elmenni? - tetéztem a feltételezett zavarát még egy kérdéssel. Amíg várakoztam, sokkal jobb dolgom nem lehetett, mint piszkálni a lányt. Biztonságban voltam a ketrecben, csak azt sajnáltam, hogy elveszítettem egy komoly előnyt Shukaku-nee kezében. Persze ettől még visszaszerezhetem azt.
- Nahát, ez úgy hangzott, mintha én nem lennék úriember :] Pedig voltunk randin, piknikeztünk, beszélgettünk sokat, kaptál rózsát... épp itt volt az ideje első csóknak :] - vigyorogtam. Akira-sannal sem tehettek ennél többet, sőt, volt egy olyan érzésem, hogy a fürdős kalandjukkal még sokkal messzebb is ment, mint én eddig. Furcsa dolog a szerelem, ugyanakkor érdekes volt azt figyelni, hogy mi történik, ha próbára teszem ezt a köteléket. Így fog eldőlni, hogy a kötődés csak annak szól, hogy valaki érdeklődést mutatott a lány irányába, vagy valóban szereti azt a fiút. Megfordult a fejemben, hogy jobb lenne az előbbi, ugyanakkor Shukakunak szüksége volt arra, hogy csalódás érje.

HP: 163/175
P: 45/155
CSP: 155/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 06, 2015 6:13 am

Potis képi.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 06, 2015 6:13 am

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 06, 2015 6:36 am

A meddig vagy hajlandó elmenni kérdéssel Tachibana már túllőtt a célon. Shu egy pillanatra önmagára pillantott, arra a tinilányra, aki ő lehetne... persze csak idebent, hiszen a folyamatos verések, a rossz körülmények, amiket az intézet nyújtott volna neki odakint, bizonyára meghozták volna az eredményüket... de akkor is! Csak egy pillanatra kalandoztak el a gondolatai, és máris olyan szégyent érzett, amivel nem tudott mit kezdeni. És a tinis sértettség vajon mit hoz elő? Nos igen, a gyerekes viselkedést.
-Timííí! A Tachu bááánt!
Nem az hallatszott ki a hangjából, hogy a valódi sérelem miatt kérne segítséget a barátjától, sokkal inkább az árulkodás hanglejtései voltak felfedezhetőek, a szándék pedig az volt, hogy ha Tachi bántja, akkor bántsa Timi is cserébe Tachibanát. A sárkány persze nem tudta megkülönböztetni ezeket a dolgokat, ő csak cselekedett. Megnyalta a száját, szerzett magának egy kis Villámgyors Ütés Potiont a túlpörgés mellé, és nekiugrott a lovagnak. Ebben a támadásban nem volt semmi kecsesség, semmi taktika, egyszerűen be akarta fejezni, szét akarta tépni az ellenfelét, aki sérelmet okozott az ő kis védencének. Mondanám, hogy kézzel-lábbal, de inkább itt a mellső és hátsómanccsal való próbálkozás lenne a helyes, ami mellé a fogak, a kis szarvacskák, de még a farokkal való csapkodás is beleszámított. Egyszerűen marcangolta ahol érte, egészen addig, amíg csak tudta. Ekkor hátraugrott, Shu mellé.

168/20
5 - 63
225-(35+35+35+35+17)= 68 pont


A hozzászólást Shukaku összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 06, 2015 12:23 pm-kor.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 06, 2015 11:39 am

@.@

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 06, 2015 11:39 am

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Szept. 06, 2015 4:34 pm

Ez aztán különösen mókás pillanat volt, egy 16 év körüli, de egészen felnőttes külsejű lánytól az óvodára jellemző szófordulatot hallani... nos, ez kicsalt belőlem egy kis nevetést. Az örömöm azonban egy kicsit, egy iciripicirit korai volt, ugyanis az első pillanatban azt gondoltam, mit tud ugyan tenni harci körülmények között egy elszánt sárkány? Ugyanazt, mint eddig, megkarmol, esetleg megharap, ugye? Hát nem, egy egészen vad és elsöprő támadás sorozatot kaptam cserébe, valódi gyilkos szándékkal. Még nekem is lehervadt a mosoly az arcomról, és az intenzitás mértéke összetörte minden tartásomat. Elestem, és kézzel-lábbal igyekeztem védekezni, mondhatni kétségbeesetten, mígnem végül csak felfogtam, hogy ez nem vezet eredményre, és a nyugalmamat részben visszanyerve Timidus utolsó támadását már a pajzsommal fogtam fel, és egy erőteljes lökéssel eltávolítottam őt magamról. Lihegve, és kissé csapzottan tápászkodtam fel, ügyelve arra, hogy a pajzsom kellő védelmet nyújtson. Nem maradt sok életem, ha nem tudtam volna visszanyerni a józan eszem, könnyen lehet, hogy a harc véget is ért volna ezzel még azelőtt, hogy bármit is meg tudtam volna valósítani a... hm... terveimből. Persze, hogy ezek után még rajta maradjak-e azon az ösvényen, az minimum kérdéses volt. Gyorsan megittam egy bájitalt, hogy valamelyest helyre rakjam az életem.
- Nem vall rád, hogy ennyire elveszítsd az önuralmad, Timidus. Még csak végezni sem tudtál velem - szólaltam meg, miközben újfent kardot ragadtam, és támadásba lendültem. Nem kívántam ütemet veszteni, biztos voltam benne, hogy a sárkány hasonló vehemenciával fogja folytatni, amíg Shukaku meg nem nyugtatja.
- Egyébként nem pont az a célja ennek, hogy bántsuk a másikat? :] - érveltem egy keveset, hátha Timidus belátja, hogy semmi értelme nem volt ennek a gondolkozás nélküli rohamnak. Most azt leszámítva, hogy ez mi is volt pontosan, és hogyan volt képes rá, azért káros lehet a későbbiekben egy élet-halál helyzetben, ha ugyanígy nem tud végezni az ellenséggel. Én most cseppet sem finomkodva suhintottam Shukaku felé, lendületemet azonban nem törtem meg, és nemes egyszerűséggel próbáltam magammal ragadni a lányt, és a hátamat egy szikla tövének vetve elővettem az élőpajzs trükköt. Shukakut kívántam használni fedezékként, magamhoz szorítva, így tiniként azért jóval kevesebb támadás felületet hagyott, mint Kinézet Kristály nélkül. Ha nem sikerül, akkor pedig muszáj lesz Timidusnak óvatosabban támadnia, mert ha olyan nagy lendületet vesz, és kitérek, akkor bizony csúnyán meg fogja ütni magát.

Megittam egy Nagy Potiont. Vért képességére is dobok, ha korona, akkor 95 HP-m van, ha koponya, akkor 65.
HP: 65 v. 95/175
P: 18/155
CSP: 118/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 06, 2015 4:34 pm

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 06, 2015 6:22 pm

Timidus is fáradtnak tűnt a támadássorozat után, és talán ezért is nem sikerült az utolsó ütés a számára, amelyet Tachibana már képes volt a pajzsával hárítani. Ennek persze Shu egyáltalán nem örült, de már azzal sem foglalkozott, hogy a lovag megint Timit szekálja. Egyrészt őt lenyűgözte, hogy mire is képes a sárkány, és az állát próbálta összeszedni, mert még soha nem látott ilyet, másrészt tudta jól, hogy Timidus nem vesztette el a fejét. Tachibana viszont sokkal inkább, és az idomárt kissé meg is lepte, sőt, már majdhogynem sajnálta az ellenfelét, amikor látta, hogyan hervad le az önbizalom a képéről. Tudta jól, hogy Timi a harc végén nagyon le fogja szidni őt, és nagyon meg fogja dicsérni az ellenfelét. Tíz szint van közöttük, és Bosspontozás ide, spéci tárgyak oda, ezt a csatát meg kellene nyerniük. Egy pillanatra ránézett Timire, és magabiztosan rámosolygott. A méreg már nem volt a sárkány karmán, tehát már benne kellett lennie a lovag szervezetébe, hiszen már abban a körben megkapta, amikor a Copy Kristályt használták. A három kör múlva értelmében ennek pedig talán az előzőnek kellett volna lennie, de ha nem, akkor nekem a mostani is megfelel Tachi elájulására. Ha viszont három kör múlva alszik el, akkor remélem nem az elalvás pillanatától kezdi számolni a négy kört, hanem ahonnan aktiválhattam a mérget... ezt lassan már táblázatban kéne vezetni. Mindenesetre mielőtt ez bekövetkezik, Timi azért még válaszol.
-Nem veszítettem el semmit, és nem is célom, hogy végezzek veled. Az általunk választott küzdelem szabályzata ezt tiltja is.
-És nem, nem az a cél, hogy bántsuk a másikat.

Ezzel Shu lehunyta a szemét, és várta, hogy Tachibana összeessen... majd amikor Tachibana még erre sem volt hajlandó a kedvéért, fröccsentett egy kis mérget a botocskájára, majd megbökte vele saját magát... ezután pedig minél közelebb húzódott Tachibanához, szinte hozzá dörgölőzve, belebújva az ölelésébe, majd egy hirtelen mozdulattal feldobta a lábait a nyakába, persze a szoknyát végig combjai közé szorítva. Ha Tachi megtartotta, akkor Timi alul, ha nem, akkor fölül próbált támadni.

119/16
5 - 63
68-(35+10)= 23 pont


Fájdalmas Menedék Méreg elhasználva.
Kocka Timié.


A hozzászólást Shukaku összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 06, 2015 6:57 pm-kor.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 06, 2015 6:50 pm

kocka

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 06, 2015 6:50 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Szept. 06, 2015 10:38 pm

Meglepően nehéz volt az iménti események hatása alól kimászni, a kelleténél nagyobb sokkot jelentett az elmém számára egy ekkora állat megvadult csapásait viselni. Ennek a következménye volt az is, hogy erre a néhány pillanatra komolyan vettem a harcot: éreztem Timidus gyilkos szándékát, ez pedig nyomást helyezett rám. Meg kívántam előzni egy hasonló történést. Nem voltam büszke magamra, de ahogy a hátamat a falnak vetettem, és átöleltem a lányt, újra irányítást nyertem minden gondolatom és tettem felett. Biztonságot adott az új felállás.
- Nem egészen. Anélkül rohantál le, hogy átgondoltad volna, mit és miért fogsz tenni, vagy hogy milyen következményei lehetnek. Továbbá az erőmet is rosszul mérted fel. Azzal a céllal estél nekem, hogy véget vess a küzdelemnek, mégis itt állok. Mindezt azért, mert úgy gondoltad, Shukaku veszélyben van. Engem most megleptél, de egy kellően felkészült ellenség ezt ellened fordíthatja ezeket a hibákat. Tévednék? - szegeztem a kérdést a sárkánynak, majd Shukaku-neere vetettem egy pillantást. Őt is korholhattam volna azért, mert efféle fegyvert használt ellenem indulatból, azonban Timidus gépi gondolkodása kizárta a lehetőségét annak az esetnek, hogy egyszer majd a pet nem veszi komolyan a gazdája utasítását.
- Szóval hol is tartottunk az eszmecserében, szerelmem? :] - érdeklődtem inkább erről. A lány újra a kezemben volt, és a HP-csíkom is elégséges állapotban maradt. Az egyetlen aggasztó tényező az altató méreg státuszikonja volt. Ha kihasználják egy jó kombinációval a pillanatot, azzal véget vethetnek a párbajnak,ugyanakkor gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy a kitartásuk határait feszegetik.
- Nahát, te is úgy gondolod, hogy a csók után most az összebújás jön? :] - vigyorodtam el. Az előző reakcióhoz képest most kifejezetten meglepő volt, ahogy használta a testét. Talán arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy megmérgezte magát, de ez nem számított. Volt elképzelésem róla, mi lehetett a pálcáján, de az most sokkal jobban érdekelt, hogy miért ezt a módszert választotta :] Én sem voltam rest, szabaddá tettem az egyik kezemet, és végigfuttattam az ujjaimat a lány combján, kicsit a szoknyája alá is bebújva. Kár, hogy a további játékot meghiúsította egy határozott ugrással, hirtelen a lábai közé került ugyanis a fejem, még ha nem is úgy, ahogy az ideális lenne. Könnyedén megtartottam, az időzítés azonban jó volt, a sárkány karmait pedig megéreztem a lábamon. Lefejtettem a lány lábait, hogy visszakerüljünk az eredeti helyzetünkbe, majd elővettem egy paralízis mérget, és eltörtem az üvegcsét a pengémen.
- Túl eleven vagy nekem, mi lenne, ha nyugton maradnál kicsit? :] - kérdeztem sejtelmesen, és gyengéd szúrásra indítottam a kardom.

Gyenge Paralízis Méreg a kardomon. Korona esetén 46 páncél, koponya esetén 16.
HP: 50/175
P: 16 v. 46/155
CSP: 81/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 06, 2015 10:38 pm

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 07, 2015 4:59 am

Hogy miért választotta ezt? Semmi különös indoka nem volt, szimplán csak az elterelés. És nem kell félreérteni, ez is maximum az ölelésbe való bújás volt, semmilyen más mozdulatot nem tartalmazott. Tachibana persze túllihegte a dolgot, bár még csak az kellett volna Shunak, ha tényleg elkezdjen lihegni. Persze megszólalni sem tudott a meglepettségtől és a szégyentől, ahogyan a fiú a lábához ért azonnal lemerevedett, majd szerencséjére le is bénult a méreg hatására. Így viszont már a teljes súlyát a lovagnak kellett tartania, ami eléggé lefoglalhatta a kezeit. Emellett persze ez felhívás volt keringőre, azonban nem Tachinak, hanem a sárkánynak. Timidus pedig értette a célzást. Lassú léptekkel közeledett a lovaghoz, majd ha már ő úgyis a sziklához kötötte magát, és átölelte az idomárt, hát Timi is átölelte őket, hátsó lábaira ágaskodva, mellsőivel ölelve, és szárnyaival betakarva kettejüket, majd úgy suttogta Tachibana fülébe a válaszát.
-Tévedsz, Tachibana. A veszély itt egyáltalán nem életveszélyt jelentett. Mindössze egy erős kombinációt vetettem be ellened, amely teljesen logikus lépés volt egy harc során. Természetesen, mint minden harcban, itt is az ellenfél életpontjainak a lenullázása a cél, azonban ez nem egy végső támadás volt. Ha az lett volna, akkor más kombinációt használtam volna. Shukaku nem is lehet komoly veszélyben melletted egy Arénaharc során, hiszen nem tudod megölni a küzdelem ideje alatt. Az, hogy kényelmetlenül érzi magát a társaságodban, már más kérdés, azonban ezt a kényelmetlenséget önként vállalta. Amíg nem kér meg arra, hogy távozzunk, addig a csata megnyerése lesz a cél. Nem hibáztam, mindösszesen nem volt elegendő a támadás ereje ahhoz, hogy véget érjen a küzdelem. Shu viszont hibázott, amikor kiengedett a ketrecből.
Majd hála a méregnek, Timi is elhallgatott, így már ketten nehezedtek rá Tachira.

119/16
5 - 63
23 pont


Semmitteszünk.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Szept. 07, 2015 1:52 pm

Kuncogtam egy jót Timidus magyarázkodására, azonban a kombináció elszenvedőjeként láttam és éreztem, mennyire másként állt hozzá a sárkány ahhoz a támadáshoz, mint mondjuk az iméntihez. Tagadhatja, de Shukaku szavai hatással voltak rá, valószínűleg elindította a veszélyhelyzetekre vonatkozó kódot a programjában. Tagadhatja, de hibázott, ez kétségtelen volt: szinte kimerülésig támadott, koordinálatlanul, állati módra csapkodva, tépve, marcangolva engem. Mint egy pitbull, amit a gazdája ráuszított a betörőre. Ami pedig a legfontosabb, hogy nem működött. Tagadhatatlanul szerencsés is voltam, hiszen a védelmemben volt egy roll, ami immár harmadszor is kedvezően alakult, de éppen ezért kellett volna sokkal higgadtabban és óvatosabban közelítenie felém, hiszen nem ismeri a pontos erőmet.
A lány egyedül könnyű volt, de a sárkánnyal kiegészülve már annyira nem volt rózsás a helyzet, úgyhogy a hátammal a sziklának támaszkodva lejjebb ereszkedtem, és ezt a támaszt is használva megfeszítettem az izmaimat és a súlyemelés jártasságomat, hogy eltaszítsam a lebénult Timidust. A méretes kődarab tövében leülve végül magamhoz húztam Shukakut. Támadni értelmetlen volt, az előző szúrásom nem sebzett, tehát fájdalmas menedék méreggel védekezett. Ráadásul mindjárt beüt az altató méreg is. Nem állt túl jól a szénám :]
- Mondd csak, Shukaku-chan. Ilyet Akira-san csinált már veled? - kérdeztem a lány fülébe suttogva, a kezem pedig, ami eddig a hasát ölelte át, most feljebb kúszott, és finoman végigsimítottam a keblén - A puszira számítottál, de vajon erre is? - folytattam a beszédet és a simogatást is, a másik kezem is csatlakozott a játszadozáshoz - És ha igen, akkor vajon miért vállaltad be mégis? Vagy ennyire tetszik, hogy nagylány lehetsz? - vigyorodtam el, kitapintva a lány mellbimbóját is közben - Vagy most, hogy egy tehetetlen lánnyal így bánok, felébredt benned a gondolat, hogy mégsem vagyok jó ember? :] - az egyik kezem újfent a lábára tévedt, lassan felfelé haladva, a szoknya alá - Látod Timidus, ha nem hibáztál volna, most nem történik meg ez - pillantottam a sárkányra, bár már egy kicsit nehezebb szemhéjakkal. Messzebb már nem is merészkedtem, így is három legyet ütöttem egy csapásra: megvolt a pszichológiai hadviselés, amivel elgondolkodtathatom Shukakut abban, hogy nem lenne-e inkább jobb döntés feladni a párbajt; megmutattam, miért nem érdemes engem becsapni; és végül, de nem utolsósorban jól szórakoztam :]

HP: 50/175
P: 46/155
CSP: 83/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 07, 2015 3:44 pm

Tachibana pont az ellenkezőjét érte el ezzel, mint amit szeretett volna. Vagy nem olvasta talán Shu előtörténetét? Ejnye, ez nagy hiba volt, és hatalmas felelőtlenség. Timidusnak hiába mond bármit is, a sárkány nem fogja érteni, hogy az, hogy Tachibana megöleli Shut, miért is lenne neki olyan nagy csapás. Mit kellene megakadályoznia? Oké, élő pajzsként tartja fogva, de ez már nem fog sokáig tartani, hiszen a lovag nemsokára szundizni fog. Shu arcáról szűrhetne le valamit, de azon most semmi sem látszott. Szó szerint semmi. Még nyöszörgés, egy sóhaj sem hagyja el az ajkait. Hideg, semmibemeredő tekintet, akárcsak az első napokon. Az tért vissza, ami akkor, amikor ki kellett zárnia a világot. Kizárni a rossz dolgokat. Kizárni a kinti világot, ahonnan Kayaba megmenekítette. Ez a világ viszont jobb. Ebben a világban a jót kell keresni. Tachi is azért van itt, mert van benne valami jó. Biztosan. Különben Kayaba nem engedte volna ide. Tachi keze megállt a combján. Nem ment tovább. A lovag csak... emlékeztetni. Igen. Ez volt a cél. A világ szép. A világ tökéletes... de az emberek. Erre akarta felhívni Tachibana a figyelmét. Még mindig tartania kell az emberektől. Kayaba terve még nem valósult meg teljesen. Még élnek gonosz emberek Aincradban és neki vigyáznia kell. Timidus ugyanezt tette Yuukival. A malacok. Yuuki megköszönte Timinek. Talán összebeszéltek? Ezért egyezett bele Timidus ilyen könnyen?
-Csak... csak az számít, hogy bizonyítsd, hogy gonosz vagy?
Fél. Ez a baja Tachinak, és ebben Shu már egyre biztosabb volt. Ugyanez volt vele is. Peter után... Hisame után... Utahime után... Anatole után. Tachibana fél barátokat szerezni, és minden eszközt felhasznál arra, hogy elijessze magától az embereket. Ha ezt teszi, akkor nem kockáztatja meg, hogy elveszítheti őket. Aki viszont mellette marad... aki így is mellette marad.
-Nem fogsz elijeszteni...
Talán még Szophie miatt is csinálja. Talán ott ül valahol a nézőtéren, és a lovag most dacból, bosszúból teszi mindazt, amit tesz. De vigyáz rá. Nem erőszakos. Ha tényleg bántani akarná... és akkor miért magyarázna Timinek? Miért tanítaná? Talán bejönnek Shunak a rosszfiúk? Az álompasi számára Kayaba Akihiko, aki... vagy talán a hatalmat szereti? Hatalmat, amit ő soha nem gyakorolhatott, és most, hogy megtehetné, most is inkább csak a hatalmat gyakorlók mellett akar állni? Nem akar olyan lenni, mint akik őt bántották... mégis ott van Asu, aki kiejti azokat, akik nem ebbe a világba valók. Ott volt Kazuchi, aki szintén a maga durcis, cuki módján igyekezett gonosznak tűnni. Mint egy pici kölyöktigris, aki a hangját próbálgatja. Arata... hiszen becsapta őt legelőször, és most is becsapja őt. Tachibana pedig... miért foglalkozna vele ennyit? Közel hajol a füléhez, és úgy suttogja neki.
-Nem kell félned tőlünk. Ha azt szeretnéd, nem mondjuk el senkinek. De... még a végén úgy jársz, mint Kazuchi. Vigyázz magadra!
Még kap egy jóéjt puszit, természetesen az arcára, de talán addigra már alszik. Shu megigazítja a ruháját, majd amikor teljesen visszanyeri a mozgását, csak egy kicsit fészkelődik, hogy kényelembe helyezze magát Tacchan ölében. Aranyos ez a fiú, hogy ennyire törődik vele. Aranyos, ahogy a saját kárán is őt akarja megvédeni. Azt hiszi, hogy Shu még mindig az a naiv kislány, akit mindenki félrevezethet... pedig hát egyértelműen látszik, hogy nem így van. Tachi tervét is milyen ügyesen átlátta! Timidusnak a szája elé tartott mutatóujjával jelzi, hogy csöndesen legyen, ne ébresszék fel a lovagocskát, sőt, még pihenésre is inti a sárkányt.

119/16
5 - 63
225 pont


Pihitime

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Szept. 07, 2015 5:30 pm

Sok mindent vártam. Mondhatni a szokásos forgatókönyvek játszódtak le bennem. Az egyikben a lány kétségbeesetten próbálta mozgásra bírni a tagjait, reszketve a félelemtől és a szégyentől. Könyörögni csak azért nem könyörgött, mert nem tudtam elképzelni, milyen lehet, amikor Shukaku ilyesmit tesz. Ez volna a leggyakoribb reakció egy hasonló helyzetre. A másikban kételyek marcangolták, nem tudta eldönteni, hogy végül is hogyan viszonyuljon ahhoz, ami történik. Egy hang arra biztatta, hogy meneküljön, hiszen ez nem normális, és különben is, Akira-san, egy másik pedig marasztalta, bizonygatva, hogy vágyott arra, ami történik vele: a törődésre, a felnőtté válásra, arra hogy nőként tekintenek rá. A harmadikban ezeket nyíltan és őszintén elismerte, és átadta magát az érintésem okozta élvezetnek... mondjuk ez már tisztán az én fantáziám terméke volt :] És persze ott volt a düh, a gyűlölet és a csalódottság, amiért felrúgva az eddigi jó viszonyunkat most kihasználom és megszégyenítem... azonban a lányt ismerve erre még kisebb esélyt láttam, mint arra az álomképre, hogy eltöltünk egymással egy kellemes éjszakát valamikor a jövőben, immár a valóságban :]
Amit viszont kaptam, azt nem tudtam mire vélni. Megdermedt a kezeim között, egy hang sem jött ki a torkán, és a testbeszéde teljes ürességről árulkodott. Egy-egy feszültséggel teli rándulást leszámítva semmit sem éreztem. Még csak nem is sokk volt, hanem mintha teljesen kizárta volna az eseményeket a tudatából, és egyszerű növényként vegetált volna a kezeim között. Arra azonban már nem maradt erőm, hogy megfejtsem a jelenség okát. Elzsibbadt a tudatom a méregtől.
- Sose... mondtam hogy gonosz... lennék :] - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Már akadozott a beszédem, elpilledtem, bágyadt volt a hangom. Az ujjaim görcsösen kapaszkodtak Shukaku testébe, ám egyre gyengülő erővel. Próbáltam ellenállni. Hasztalanul. Hallottam, amit a lány mond, de nem társított már hozzá értelmet az elmém, csak visszhangoztak a szavak. Lebukott a fejem, majd erővel újra felemeltem. Az elnehezedő szemhéjam alatt homályosan láttam a világot. Shukaku lábait, a kék ruhát, Timidus halványkék testét. Végül aztán elernyedtek az izmaim, és álomba szenderültem erre a rövid időre.

Altató méreg ON. Automatikus pihenőkör, szó szerint.
HP: 50/175
P: 46/155
CSP: 155/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 07, 2015 6:39 pm

Azt hiszem nem kell elmagyaráznom Shu viselkedését. Vagy igen? Vagy már el is magyaráztam? Talán. Az a trauma, amit nagyon kicsi korában élt át, egy pillanatra visszaköszönt a viselkedésében. Az azonban, hogy már megszokta ezt a világot, alkalmazkodott hozzá, és alkalmazkodtak a különböző védelmi mechanizmusai is... már amennyire. Régen, az árvaházban, ha bántani akarták nem tudott elmenekülni. Ha el akarták kapni, úgyis elkapták, és jól kimúlatták rajta magukat. Ez a mulatság abban merült ki, hogy az erőfölényüket bizonyították, és elérték, hogy sírjon, hogy könyörögjön, hogy megtegyen mindent, csak engedjék el. Egy idő után nem sírt. A sebek, a hegek ugyan eltűntek, de az megmaradt, hogy nem sír azért, mert bántják. Nem sír azért, mert megalázzák. Kizár mindent, bemenekül a saját kis világába, és nem érdekli a fájdalom. Itt azonban már a saját kis világában van. Na jó, a Kayabával alkotott közös kis világukban, de innen akkor sem akart sehova menekülni. Itthon volt. Emellett meg ugye a fájdalomtól sem kellett félnie. Ezért is tűnt el gyorsan a merevség, és ezért is kezdték el cirógatni a gondolatait a pozitívum rózsaszín vattafelhőcskéi. Ezek a felhőcskék úsztak a szemei előtt akkor is, amikor a lovag válaszolt neki. Végtelen béke és szeretet költözött az arcára, és megsimizte a lovag pofiját.
-Persze, senki nem mondta, hogy gonosz lennél. Aludj csak!
Majd lassan odasétált Timi mellé. és a kezébe vett egy újabb potit.
-Az öt támadássorozat megvolt már, ugye Timi?
-Igen.
-Akkor ez a potion megfelel neked?
-Nem. Kristályt használj.
-Azt a kristályt?
-Igen.

Ezzel Shu kezébe vette a kristályt, megvonta a vállát a tizenöt sebzésre, majd egyszerre támadták az ébredező lovagot. Egyszer Shu, majd Timi, majd megint Timi, ezúttal a többször sebzős képijét felhasználva. Ha Tachibana még mindig nem akart veszíteni, akkor Shu megállt vele szemben úgy, hogy a lovag közte és a szikla között legyen. Azért egy kis büntit megérdemelt.
-Sit Boy!
A Lökés Kristály villant, Tacchan pedig felkenődött a sziklára.

119/5
5 - 63
225-(35+17+17)= 156 pont


Shu, Timi, képi.
Lökés Kristály elhasználva, ha kell.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Szept. 07, 2015 6:39 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Szept. 07, 2015 7:27 pm

Úgy éreztem, vesztettem. Hogy pontosan mit, azt nem tudnám megfogalmazni, de valami ilyesmi érzés lehet, amikor a szeretet ereje legyőzi a csúnya, gonosz főellenséget, a feketéből fehér lesz, vagy a keserűből édes. Engem nem lehetett ilyen egyszerű fogalmak mögé beskatulyázni, de valahogy Shukaku-chan most valamilyen szempontból fölém nőtt. Zavart? Nem igazán, egyszerűen csak szokatlan volt, és arra sarkallt, hogy jobban megértsem a lányt, és felderítsem, mi minden vezetett a személyiségének kialakulásához. Aztán ha megértettem, jobban fogom tudni manipulálni is :]
Mikor magamhoz tértem, már készen álltak a támadásra. Nem csináltak velem semmit látszólag, ép voltam és egész. Csak az volt igazán sajnálatos, hogy Shukaku-nee már nem terpeszkedett az ölemben. Csak annyi mozgást engedtem meg magamnak, hogy az ernyedt állapotomból bármikor képes legyek drasztikus mozdulatot tenni, és ahogy felém rohantak, avagy repültek, ez meg is történt. Könnyedén leszereltem a lányt, egy gyors mozdulattal kaptam el a csuklóját és akadályoztam meg, hogy a botja elérjen. A cél az volt, hogy Shukakut nekilökjem Timidusnak, de mire megtaszítottam az idomárt, addigra már késő volt. A sárkány időzítése újra esélyt sem hagyott nekem a kitérő manőverre. A szikla, mely eddig a barátom volt, most korlátozta a mozgásomat, csak oldalra tudtam gurulni. Így is kaptam néhány pixelcsíkot a hátamra. Az életpontjaim kritikus szintre süllyedtek, úgy irányítottam az esésem a Lökés Kristályt követően, hogy ne gabalyodjanak össze a végtagjaim. Koncentrálnom kellett a védekezésre, ha nem kívántam veszíteni. Bár a szórakozásom végül is már megvolt, nem lett volna tragédia, ha véget érne a párbaj.

Vértre dobok halál/koronát.
HP: 33/175
P: 4 v. 34/155
CSP: 155/155

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5218/5300  (5218/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Szept. 07, 2015 7:27 pm

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 07, 2015 7:55 pm

-Ne mááár! Most komolyan? Miért nem adod már fel? Az összes itemünket rád meg a buta páncélvisszatöltős izédre kell elhasználnunk, Tachibana! Ráadásul most már nem is mondasz vicceseket, és halálra unom magam!
Gyorsan a szájához kapta a kezét, és Timi felé pislantott.
-Izé... nem úgy értettem Timi, ez csak egy mondás. Azt jelenti, hogy nagyon unatkozom. Ja igen... karácsonyra Timi közmondásos könyvet kér, mielőtt elfelejtem. Ééés... az is, hogy majd ha vége a harcnak, akkor kapsz te is meghívót valamire. De... ezt most nem akarom elmondani, mert mindenki minket néz...
Forgatta meg a szemeit a csarnok lelátójára pillantva. Most már inkább csak a saját maga szórakoztatására csacsogott, na meg persze azért, hogy Tachit is szóra bírja. Nem tetszett neki, hogy ellopta a cica a lovag nyelvét, mert így egy kis bűntudatot érzett. Tachibana nyilvánvalóan azért volt szótlan, mert egyrészt meghatódott a sok kedvességtől, amit tőle kapott, de most nem merte mindenki előtt hálásan megölelni, és ezért zavarban volt, másrészt ugye rosszul is érezhette magát, amiért Shu ilyen egyszerűen leleplezte az álcáját, és kihúzta az igazi Tachinyuszit abból a gonosz fekete kalapból, ami alá ő rejtőzni szeretett volna. Már a dulakodás sem érdekelte, most még a ruháját is csak úgy ahogy igazgatta vissza. Egyedül a haja volt az, amire még mindig nagyon figyelt.
-Tachi, léccilécci add fel! Úgyis tudod, hogy győztünk. Most már nem csak, hogy Timidus, de ennyi idő alatt én is kiszámoltam, hogy nincs elég életpontod. Most megint lesitboyozlak, támadunk, és ha esetleg nem lenne vége, még mindig marad elég pontunk arra, hogy a következő körben egy valami potis kristályos biztos találatos izével legyőzzünk. Ha viszont feladod, akkor nem kell utána ezeket megvásárolnunk, és abból a sok mindennek az árából meghívunk sütire, vagy akármire, amit kérsz. No?
Shu megvárta a választ, ami vagy a feladás volt, tehát a pajzs leengedése, a támadás beengedése, vagy a nem feladás, aminek esetében életbe lépnek a kockák és a bot meg a karmok a földön hempergő lovag ellen, na meg persze ismét a Gyenge Copy Kristály.

119/5
5 - 63
156-(35+17)= 104 pont


Shu majd Timi.
Gyenge Copy Kristály elhasználva, ha kell.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5865
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Szept. 07, 2015 7:55 pm

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14249
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Shukaku és Tachibana

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:12 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.