Miu vs Danee: Round 2

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 10:05 am

És akkor felcsillant a közös edzések nagy napja, de persze csak Danee fejében, minden külön megbeszélést hanyagolva, úgy határoztam, hogy beállok a sorba én is, hogy toljak egy kis EXP-t magamra, ha már felhízni nem lehet ebben  a Kayaba verte világban.
De ezt persze be kellett volna valahogy csomagolni, nem csak úgy neki esni valami ismerős ismeretlennek. Kellett egy jó indok és persze egy ellenfél.
Az indok már ott mocorgott a fejemben egy ideje: hát mi más lenne, ha nem szintfelmérő a céhen belül, de persze ne essünk mind rögtön egymásnak, csak szép sorjában, vegyük is elsőnek mondjuuuuk...
Miut!
Már pörgött is a kezem alatt a virtuális billentyűzet minden létező billentyűje, és olyan szép karakterhalmazokat bombáztam bele ebbe az éppen formálódó üzenetbe, hogy aszongya:

Szevasz Szívem! Mi újság? Ráérsz mostanság valamikor, mondjuk úgy még a mai nap?
Arra gondoltam, tolhatnánk egy újabb edzést, az előző nagy sikerére való tekintettel, de most persze éles fegyverekkel, nem azokkal a bambusz kardokkal, mint múltkor! Tök jó móka lenne, és ha valaki kérdezni, hát majd rávágjuk, hogy céhes edzést tartunk! Na, van kedved, nincs kedved? Figyu, itt leszek az földszinti aréna pénztáránál, küldj már légyszi egy választ, hogy várjak-e rád? Mármint, hogy jössz-e?

A te Kergéd
Danee


Már küldte is, épp csak emeltem fölé az ujjam, aztán meg nézek bután. De mindegy is, úgy is kész volt, már épp el is akartam volna küldeni, csak hát milyen már ez, hogy ennyire érzékeny a rendszer?
Na mindegy, cseppnyi bosszúságom fölött forrongva zsigerből megigazítottam magamon a nadrág derekát, s a hűvös falnak dőltem.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Pént. Szept. 18, 2015 10:57 am

Muuuszáááj?... Hangzott fel a kérdés bennem, mikor megnyitottam a frissen érkező üzentem.  Ma minden máshoz volt kedvem csak ehhez nem. Egyáltalán merre kódorog ez a kerge. Még is milyen pénztáról beszél ez?! Suspect Jártam már elégszer az arénában ahhoz, hogy tudjam, hogy mi hol van és merre. Na meg persze, hogy mik vannak ott bent az előtérben. Van ott elég sok minden, de pénztár az pont nincs.  Csak remélni merem, hogy az a pénztás az infópult lesz ott és nem kell majd utána járnom-kelnem fel és alá, hogy megleljem... Ohh, igen válaszolnom is kéne, még mielőtt neki indulok ennek az egésznek. Rolling Eyes Lenyitottam a válasz opciót és már pötyögtem is vissza a választ.

Szia!
A pénztás előtt biztos nem állhatsz, hisz nincs is ott olyan. De sejtem hol lehetsz abba a nagy épületben, szóval nem lesz nehéz meglelnem téged. Csak legyél türelemmel, már úton vagyok.

A gyorsan megírt pár mondatot, gyorsan el is küldtem és rászántam magam az indulásra is. Miért mindig a legrosszabbkor kell engem megtalálnia. Sikerül pont akkor megtalálnia az arénára való felkérésével, mikor  épp nem sok kedvem van hozzá és még csak nme is környéken kódorgok. Szerencse, hogy legalább az első szinten vagyok és nem kell még a teleport kapukkal szenvednem. Ezt a fajta időzítést biztos tanítják valahol, hisz mostanság, ha nem küldetésen vagyok akkor az arénában kísértek és keresek ellenfelet magamnak. Akkor bezzeg nem támadnak ilyen zseniális ötletei vagy épp, ha én keresem fel az ilyesmivel, akkor épp nincs kedve és nem jön. <.<  
Mire megérkeztem az Aréna épületéhez, már sikerül ki morgolódnom magam és valamivel jobb hangulattal léptem át a küszöböt. Daneet se volt nehéz meglelnem. Igaz, hogy nagy az épület belsőtere, de nincsenek olyan akadályok, amik zavarnának a terep átlátásában, kivéve a tömeget, de már az sem zavar bele az itteni tájékozódásba.
-Hali! Megérkeztem, szóval felőlem kezdhetjük. Ha van valami extra dolog, amit közölni szeretnél velem, akkor gyorsan mond el. Ma nem sok kedvem van harcolni, szóval gyorsan leszeretném játszani ezt a meccset. >.>

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 11:33 am

Csipogott a vészjelző, vagyis csak az üzenet jelző, valami ilyesmit tudtam elolvasni a gyorsan felszívódó figyelmeztetésből:
Önnek 1 db üzenetek érkeztek!

Reméltem, hogy tőle, és nem valaki más akar éppen megtalálni, nem éppen a legjobbkor, de nem kellett csalódnom. Éppen csak a szemöldököm ugrott a homlokom közepére, de aztán egy vállrándítással elintéztem ezt is.

- A párom szerint nincs is pénztár - fordultam a pult mögött unatkozó matrónához
- De akkor hol lehetne fogadásokat kötni, meg a nyereményeket felmarkolni, nem igaz? - vigyorogtam az arcába, egy kis támogatást remélve
- De a lényeg, hogy azt írta: jön.
- És akkor tök mindegy, úgyis megtaláljuk egymást - fűztem hozzá, az npc-nek hátat fordítva, s a pultnak hátra könyököltem

Jobb híján bambultam egy sort az éppen folyó küzdelmeken. Nem volt egyik se olyan egetverően nagy szám, de unaloműzőnek így is megtette

Közben azért jobbra is, balra is sasoltam időnként, nem sokárra meg is pillanthattam az én loli szépségemet
- Hát akkor: Üdv!!! - löktem el magam a pulttól, nagy lazán, és a kezeimet széttárva egy nagy öleléssel üdvözöltem az én Miu-chamámat
- Oké zsoké, részemről is mehet a téma! - pörgettem meg a kulcstartós karikán logó fegyómat
- Ammm... hátö … utána megünnepelhetnénk a győzelmünket kettesben, már ha érted, hogy mire gondolok! - igyekeztem rákacsintani
- Mondjuk a győztes mondja meg, hogyan és kinél! Vagy hogy merre, ha nem otthon!
- És már küldöm is a felkérést. Addig is guruljunk ki a küzdőtérre!
- Amúgy, hogy muzsikál a nodachi? Pirítottál már meg vele valamit?

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Pént. Szept. 18, 2015 12:10 pm

-Ezt az ünneplés dolgot, majd még meglátom. Én nem ígérek semmit se. - forgattam  meg szemeim - Bár gondolom azért támadt a zseniális ötleted, mert a szint különbség miatt neked van több esélyed. Bár... igazából ez teljesen mindegy. Nem ezen áll vagy bukik a dolog, hanem azon, hogy milyen kedvem lesz a harc végére. Rolling Eyes
Mikor rákérdez a kardomra, hát... először csak a tokjában pihenő fegyveremre pillantottam, majd a fejemhez kaptam és elkezdtem azt vakargatni.
-Háát... izé... még nem igazán használtam mióta meg van. Valahogy mostanság sikerült elkerülnöm azokat küldiket, amikben harcolni kell. A legutóbbiban mondjuk macskává változtam, így nem is tudtam volna a kardot használni. Azóta meg nem igazán voltam még újabb küldetésen. Leglább is olyanon nem, amit igazán annak lehetne hívni. Rolling Eyes Aztán pvp harcok során sem sikerül még letesztelnem.  
-De soha semmihez sincs késő, majd most összebarátkozom kicsit jobban a fegyveremmel. Meg az új képességem is kipróbálom végre 1v1 harcban. A mobok ellen eddig egész hatásos volt, remélem itt is az lesz nem pedig úgy mint a másik. <.<

Időközben az üres küzdőtérre is megérkeztünk. Aztán gyorsan el is kezdtem böködni Danee oldalát, mert a válláig már nem igazán érek fel. Rolling Eyes
-Te hallod. >.> Nem kellene beállítani valami terepet vagy neked jó ez a nagy kongó üresség is? Surprised
-Nekem mindegy, hogy milyen a pálya egyébként, én rád bízom a dolgot. Nekem, amúgy sincs most semmi ötletem arra, hogy milyen legyen a pálya elrendezése és kinézete. <.<

Abbahagyom bökdösődést és nyújtóztam egy nagyot. Aztán csak unottan nézek magam elé és várom, hogy most mik lesznek a fejlemények.

Hp: 80| FK: 34| E: 38| CSP: 100| Gy: 28| S: 26| P: 50
Lángoló Nodachi (+12 Erő; +4 Spec.képesség, támadásonként 1/6 esély 6-os lángsebzésre /6-os kockával kell dobni/)

Képességek:

Schwerter in den Hut
-Nem aktiválható-

Túlpörgés
A karakter egy kör alatt négy ütést képes bevinni (ez elosztható akár több ellenfél között is, de akár egy ellenfélnek is beviheti mind a négy ütést) és ezalatt az ereje megnő 30%-al.(a karakter 1 kör alatt 4 környi cselekvés pontot használ fel, ezután jön egy kényszer pihenő kör, ami nem tölti vissza a cselekvés pontokat). PvP harcoknál mind a négy ütésre külön halál/korona kockákkal kell dobni, korona esetén találnak az ütések, halál esetén nem.
(Használat 1 kör, Lehűlési idő 5 kör)

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 1:18 pm

Forgattam a fejem a szemeit utánozva.
- Semmit se? Kár...
- Igazából, így a vesztes is győzne, de majd igyekszem meghozni a kedved hozzá!
Ahogy mindketten a fegyverünkre nézünk, lángolósra... nos ööö … az a "kardocska" van akkor minta a leányzó, ha nem épp nagyobb, mint ő, elég egzotikus látványt kölcsönöz neki, nem mintha nélküle ne lenne elég szemre való az én lolim!
- Szóval akkor semmit? Egy szelet kenyérke se lett még tőle pirítós a kezedben?
- Bár... nálam alapból nem volt túl harapós kedvében. Pedig igazán lehetett volna
- Barátkozz! Csak ne túlságosan! Ismerek olyat, aki már beképzelte, hogy a kardja él, és folyton beszélgetni próbál vele. Szóval csak óvatosan azzal a barizással! - simiztem meg Miu feje búbját
- Hallom - táncoltam arrébb egy lépést az oldalbökdösőtől
- Terep? Rám bízod? - néztem rá meglepve
- Hát ööö
- Hát, legyen mooondjuk...
- Legyen mondjuk strand! Jaaa! Homokos tengerparti föveny! Strandolókkal tarkítva! \o/
Kapva kaptam az alkalmon és gyorsan mögötte teremve megcsikiztem, amíg a nyújtózkodással van elfoglalva
Már röpült is a visszaszámláló, meg egy röplabda az égre, sípolás hallatszott, s a meccs elkezdődött:
- Nálam a szerva! Kiáltottam, majd fegyvert, pajzsot megvillantva Miura vetettem magam nagy trappolást követve, amolyan gyalog galopp módra a lég-lovamba kapaszkodva szegeztem a kopja-izét neki
- Harcra fel, győzni kell!
- Halál reám, ha ezt hagynám! - kiáltottam az újrafelhasználhatós smittelt jelszavaimat a levegőbe
Néhány gyanútlan fürdőző fölött átugratva törtettem előre a fövenyen, és még csak azt se merték rám mondani, hogy: Ni!

Hp: 150| FK: 45| E: 40| CSP: 84/105| Gy: 41| S: 13| P: 85
//támad!

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 1:18 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Pént. Szept. 18, 2015 4:01 pm

-Ja-ja, sok sikert hozzá. :3  - fűztem hozzá röviden az ünneplős téma lezárásához - Hát kenyerekkel szemben, meg még annyira sem használom, mint mobok vagy játékosok ellen.  
Majd kissé meglepve és szemöldök felvonva hallgatom a további csodás infókat, amiket hallhatok tőle. A végén pedig egy pimasz vigyor ült ki az arcomra.
-Még hogy beszélget hozzá a kardja, ez érdekes. Véletlenül nem te voltál az?... Csak mert simán eltudnám ezt képzelni rólad, amilyen bolond vagy. Razz
A terep rendezés úgy néz ki, hogy neki sincs sok ötlete. De én akkor sem fogok ezzel foglalkozni. Biztos kitalál valamit. Ez nem ér, én kényelmesen nyújtózkodtam, Danee meg csak úgy megcsikiz, mindenféle figyelmeztetés nélkül. No  A talaj rögtön maga felé is húzott és összekuporodva ültem le a földre, mire újra feltápászkodtam érzékelve, hogy nincs több veszély, meg már egy strandon leltem magam. Suspect  
-Tengerpart, strandolók, meg minden. Pont ez a terep hozza meg a kedvem a harchoz. Rolling Eyes  
-Most már tényleg vegyük nagyon gyorsra témát és én ki is ruccanok, majd a negyedik szintre strandolni egyet, meg süttetni a hasam a napon. :3
Lepörgött a számláló, aztán lehetett is kezdeni a párbájt. Én meg nyitottam egy szép kis eséssel, mert ugye a hárítási próbálozásomból az lett, hogy sikerült bekapnom a támadást, majd esni egy nagyot a homokba. Pedig rég volt már, hogy ennyire szerencsétlenke legyek. <.<  Bár máskor van kedvem is a harchoz és nem egy tengerparton harcolok, ahol csak a lustaságra ösztönöznek a nap sugarai... De vissza témához. Nekem sem árt megpróbálkoznom egy támadással. Bár elnézve a sebzését, még olyan két-három ütés és végem. Mindenesetre, felpattantam földről és a kardom élesebbik felét, már lendítettem is Danee felé, meg megpróbálom megégetni is. Bár ennyire még nem értek ehhez az új kardhoz. De gondolom a kard képessége is úgy aktiválható, mint az alap képességeimé...

Hp: 80/80 P: 1
CSP: 86/100
//Első kocka támadás, második kocka lángsebzés 

Danee (Sebzés: 40, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Miu (Sebzés: 38, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 4:01 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 6:05 pm

- Pedig jó cucc, az Éhezős Viadal főpróbáján ilyennel grilleztem husit!
- Szóval alkalmi vagy tábori konyhai felszerelésnek se utolsó darab: lehet vele kreatívkodni
Valahogy éreztem, hogy le fogja csapni ezt a magas labdát, és a kis sztorimat fricskaként fogja újra gyúrni majd visszapöckölni a fejemnek.
- Nyem. Nyem én. De én is bepróbálkoztam vele, már csak poénból is. Megaztán itt sose lehet tudni, de Fényes nem volt beszédes kedvében. Ugyanolyan kard maradt mint a többi, ami már a legelején némasági fogadalmat tett. Pedig én azért megtettem mindent, nem rajtam múlott a dolog - emeltem magasba a kezeim, feloldva magam a felelősség alól
- Na, hogy tetszik? Bejövős?
- Ha te mész a strandra ez után, akkor megyek veled én is! Viszem majd a kacsás úszógumimat - tettem hozzá komolytalanul.
Aztán elkezdődött végre a mi kis párbajunk, néhány bakugrással átlendülve a virtuális strandolók szanaszét perzselődő testei fölött, csak úgy bika módjára igyekeztem felnyársalni az én drágalátos céhtársnémat.
Bizonyára úgy gondolhatta, hogy megállíthat, de kevés volt ő most így egy ilyen rohamozással szemben
- Vigyázz, el fogsz esni! - kiáltottam, mikor kibillentettem az egyensúlyából, s a fenekére huppant
- Milyen a homok, elég meleg? Cipőben nem érezni belőle semmit se...
- Inkább strandolnál, nem igaz? Azért akarsz te olyan gyorsan túlesni ezen!
- Pedig le is tudnál győzni, bőven meg van rá az esélyed! - igyekeztem felbíztatni
De tényleg! Tény hogy kicsit kevésnek tűnt a páncélja, de ha a szintjéből meg a felszereléseiből saccolni lehet, akkor nem lehet olyan borzasztó nagy különbség kettőnk között, és talán életből is van neki rendesen
Míg én tolom a rizsát, hát csak felpattant, de úgy hogy csak pilláztam, mikor lett ilyen gyors és ruganyos, éppen hogy csak sikerült elcsúsztatni félre azt a lángoló veszedelmet a pajzsommal.
Nem várattam sokat, fordultam is rá, Miura egy gyors döféssel próbálkozva

Hp: 150 P: 85
CSP: 63/105
//2nd attack

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 6:05 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Pént. Szept. 18, 2015 7:45 pm

-Mikor grilleztél te a viadalon? Közvetlen utánam estél ki a játékból. Suspect
-De ha te mondod akkor biztos úgy van, ennyire még nem megy a főzőcskézés itt bent, nincs sok pontom a jártasságon.
Rolling Eyes
Az a válasz meg sem lepett, hogy megpróbált társalogni a kardjával. Bár nekem az ilyesmi még sose jutott eszembe. Mindig volt kihez szólnom, ha beszélgetős kedvem támadt. Bár olyan kedvem elég gyakran van, szóval elég gyakran szólítok le csak úgy random emberkéket, eddig szerencsémre még ritka volt az, hogy ezt meg is bántam. :3
-Ühhüümm... értem. Nem is lep meg a dolog a fegyvereknek nem szokása beszélgetniük. Bár  tényleg van egy kard, ami elvileg tud beszélgetni, asszem' az valami legendás fegyver.  Legalább is hallottam ilyesmiről, de még nem találkoztam sem a karddal, sem a gazdájával. <.<
-Felőlem olyan kelléket hozol magaddal a strandra, amilyet szeretnél. Maximum letitkollak és úgy fogok csinálni, mint aki nme is ismer téged.
Razz
A harcot nem valami szerencsésen kezdtem. Eddig volt egy szép esésem, meg egy majdnem találtom. <.<
-Ha te mondod, akkor biztos igaz. De szerintem nem olyan nagy az esélyem. Rolling Eyes
-De, ha nagyon szeretnéd, akkor igyekszem rákapcsolni és tényleg harcolni is. :3

A következő támadását, már sikerült védenem és azzal a lendülettel, megpróbálkozom aktiválni képességem és megsorozni egy kicsit. Remélem, hogy sikerülni fog a dolog. De, ha nme is legalább egy találat becsúszhatna. Azért még se kéne ennyire nem törődőmre váltanom és hagyni, hogy csak úgy legyőzőn. <.<

Hp: 80/80 P: 1
CSP: sikeres képi esetén - 23/100, sikertelen képi esetén - 72/100

/Túlpörgés 38-nak a 30%-a = 11.4 (11), 38+11= 49*4= 196
Jelen esetben annyiszor 49 sebzés, ahány koronát dobok, majd a 4-ből.
Sikertelen képi estén minden marad (akkor csak a 6-os kockát kell nézni) a normálban és csak 38 sebzéssel kell számolni, ha találok/

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 7:45 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :


--------------------------------

#3 '6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 9:27 pm

- Mondom, a bemutató résznél, amikor külön a bírák elött kellett produkálnom magam
- Ha gondolod, szívesen főzök neked is ezt-azt időnként! Wink
Legalább lenne egy kis felvezetés az esti programok elött: gyertyafényes vacsora, a saját főztömből.
Eltelve minden kicsit jobban esik, és talán a morcosságát is el tudnám űzni egy kis időre.
- Elvileg. Én is hallottam róla, azt is tudom kié lehet, ha tényleg van ilyen, és én már többször is összefutottam őkegyelmével, bár eddig még egyszer se láttam a kardjával diskurálni.
- Lehet hogy ez is csak olyan városi legenda, persze...
- Oh, azt megnézném, ahogy megpróbálsz letagadni! Vigyázz kislány, az ilyet én kihívásnak szoktam venni, és szinte mindig én jövök ki belőle jobban! Razz

Az első mozdulatom szép kezdésnek bizonyult, s még a hárításhoz is maradt elég lélekjelenlétem és időm, de a feltromfolás egy következő vaktában szúrással...
Hát, olyan lett, amilyen pontosra és megtervezettre sikerült: gyenge
Egészen pontosan könnyedén csapta félre a fegyverem
- Hát kapcsolj rá, akkor!
- Ne rejtegess semmit se, mutasd meg mit tudsz még, amit eddig nem láthattam!
De kellett nekem mondani, mert olyan csuda történ mint még soha:
Beindított valami egyedi képességet, épp csak az elejét láttam, aztán egyik vágás érte a testemet a másik után
Ugortam volna hátra, de már késő volt: mire a talpam újra földet ért, alig maradt valami az életcsíkomból, a páncélomról nem is beszélve, ami valahol a procedúra felénél vált kámforrá
- Huh - kaptam levegő után a nagy megdöbbenést követően
- Hát ez meg mi a fene volt? Honnan, hogyan tudsz te ilyen brutális támadást véghezvinni?
Nem tudtam mivel állok szemben, de hogy ha nem szeretném rögtön fel is adni, akkor össze kell szednem magam.
A képességek utáni apró lagot kihasználva ugrottam felé, ezúttal a pajzsommal igyekeztem telibe kapni a leányzót

HP: 39 P: 0
CSP: 42/105
//harmadik kísérlet: sima támadás

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 9:27 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Pént. Szept. 18, 2015 10:53 pm

-Bemutató rész? Volt olyan? Suspect  - értetlenkedtek kb. fél másodpercig, majd leesett a dolog - Jaa! Az a rész ahol én nem csináltam semmit, mert nem is tudtam mit csinálni, meg igazából nyűgösnek és feleslegesnek találtam a dolgot. Rolling Eyes
-Felőlem nyugodtan főzőcskézhetsz. De én is meg tudom oldani a dolgot magamnak.  

Ez a beszélő kardos dolog elég érdekes. Ezek szerint még senki se látta, pontosabban hallotta volna, hogy megszólalna az a fegyver.  <.<
-Meglehet, hogy csak városi legenda az egész. Vagy még az eshet meg, hogy a kard leírásában szerepel a dolog, csak épp nem igaz a dolog vagy csak nme szeret a gazdájával beszélgetni, ezért inkább néma marad.  
-Majd azt mondom, hogy egy perverz zaklató vagy, aki nem tud leszakadni rólam. Aztán hátha megfognak páran és bezárnak valahova jó mélyre, majd gyorsan el is felejtik, hogy hova zártak be.
Razz

A képességem aktiválása sikeresnek bizonyult és még a várakozásaimat is felülmúltam. Hisz mind a négy karcsapásom betalált. :3 A probléma csak az, hogy ez a mutatvány le is szívta az energiám és kénytelen vagyok szusszanni egyet, még idő előtt, mert ugye a pontjaim szerint még bírnom kellene a strapát. Rolling Eyes Jelen a kardom is nehéz megtartanom, így a hegye eléggé belesüllyedt a homokos talajba, majd kicsit piheget és amint sikerül kicsit jobban összeszednem magam válaszolok is az elhangzott kérdésekre.
-Ez az új képességem. Négy vágásból áll, amit egyszerre betudok vinni egy körben és megnöveli az erőpontjaim is erre az időre. Egész hasznos a probléma csak az vele, hogy mint láthatod eléggé lefáraszt a dolog és közvetlen utána kénytelen vagyok pihenni...
A mondatom végére se értem igazán és mér dőltem is a talaj felé, hisz semmi energiám nem volt arra, hogy félre ugorjak a felém közeledő támadás elől és mivel a pajzzsal ütött meg, így az ütés lendületétől el is terültem a homokba.

Hp: 41/80 P: -
CSP: 23/100
Képi lehülés: 1/5

//kényszer pihi

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Szept. 18, 2015 11:41 pm

- Volt - vágom rá nyomatékosan, kissé unott arccal - fesztivál
- Legalább ott még volt valami táborozásra hasonlító mozzanat, amit Tachinak hála nem igazán sikerült kiteljesíteni...
- Gondolom... (hisz még nem haltál éhen) - tettem hozzá gondolatban
- De azért csak jobb, ha nem magadnak kell vesződni vele néha napján, nem? Meg amiket vadásztunk, halásztunk eddig... ha van, lesz, volt valami különleges köztük, azokból is...
A beszélő fegyver meg hihető is meg nem is, hagytuk hát a csudába...
- Köszi, minden vágyom elfeledve éhen halni valahol
- De majd akkor minden éjjel eljövök kísérteni téged

Magasba emeltem, szinte Miu feje fölé a kezeimet, ujjaim ernyedten lógtak a kezeimen
- Húúúúúúúúúúúúú - huhogtam kísértetiesen
- Eljötte mérted Miuuuu!
- Oh, mond: MIT tetttttél? Miért árultál elhhhhhh?
- Hu-uuuuuu!

- Valahogy így - hagytam abba a színészkedést - csak egy fehér lepedő kellene még az összképhez

Aztán Miu meglepett a kis mutatványával.
Na nem baby doll-t varázsolt magára, hogy aztán egy szűzies pirulás követve újra elcsavarja a fejem, hanem...

A pajzsos támadás, amiről Kemabat mesélt nekem, ami eddig csak elméleti síkon létezett számomra, most hírtelen egycsapásra eredményt hozott és homokba taszítottam a leányzót

- Még te vagy kifulladva? - tapogattam a hegeket magamon - Ennyire le tud szívni téged?
- Amúgy állat! Nem is tudtam, hogy ilyen baró kombókat is meg lehet csinálni itt a játékban!
- Megtanítasz rá engem is?
- Add meg magad! Smile - szúrtam a kiterített nemes vad hasa felé - Nemes hölgy, izé, Miu-chan - tettem hozzá kisvártatva

HP: 39 P: 0  
CSP: 21/105  
//negyedik, előre megfontolt indokból elkövetett (nem túl aljas) súlyos testi sertés

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Szept. 18, 2015 11:41 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Szomb. Szept. 26, 2015 8:12 pm

-Baka! Itt nem tudsz kísértete játszani és itt bent még éhen halni sem tudsz, csak szenvedni az éhségtől. ˇ^ˇ Szóval  duplán kapufa. Razz
Aztán jött részemről a nagy atrakció, ami a tökéltesen kivitelezett támadás sorozat volt. Aztán gyorsan a porban is végeztem, mindek után kaptam egy lökést egy pajzstól.  Most pedig itt fekszem fáradtan a kellemesen meleg homokon.  
-Igen, még én vagyok kifulladva és igen ennyire letud szívni engem. Rolling Eyes - válaszoltam ironikusan - Nem hinném, hogy ez egy tanítható dolog lenne. Én csak úgy véletlenül hoztam össze, mikor kissé sarokba szorított néhány goblin.  - épp feltápászkodni készültem, mikor is egy kopja csak úgy belém fúródott - Ez nem volt szép! Megvárhattad volna, míg felkelek, épp azt szerettem volna! D:
A szinlelt felháborodás közeptte, pedig újfent rámarkoltam a nodachira, aztán elkezdtem összegyűjteni a maradék energiáim egy támadáshoz. Meg erősen imádkozom azért, hogy sikerüljön is a támadás és a lángsebzés. Ugyanis ha nem jön össze mindkettő, akkor én veszítek és azt nem szeretnék most az előbbi szép sorozásom után. <.< Miközben feltápászkodtam féltérdere, a kezemmel félre toltam Danee fegyverét az útból és rá is markoltam, hogy nehezebb legyen vele majd hadonásznia. Aztán már indítottam is a szúrást Danee hasa felé. A jelenlegi pozítciómban, ez az egyszerűbben kivitelezhető dolog. Amint végzek kirántom a kardom belőle és már bukfencezem is odébb.

Hp: 1/80 P: -
CSP: 9/100
Képi lehülés: 2/5

//első kocka támadás, második lángsebzés

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Szept. 26, 2015 8:12 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Vas. Szept. 27, 2015 2:22 pm

- Hiába a dupla kapufa, ha utána csak betalálok! - vágtam vissza az első dologgal, ami eszembe jutott, bár sok értelme nem volt, de nem is ez volt a lényeg, hanem hogy vissza tudjak vágni, legyen az bár mi is!
Aztán mintha csak ez lenne a dolgom, óvatosan lesegítettem Miut a földre. Csak sajnos a pajzsom útban volt és nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem
- Mond, kényelmes ott a homokban, lent? - kérdeztem komoly érdeklődéssel az ábrázatomon, és persze csípőre tett öklökkel
- Szóval akkor rád ilyen jó hatással van, ha sarokba szorítanak a fenevadak? Ha gondolod segíthetek még ilyen jó kis képességeket szerezni még, ha csak ezen múlik!
Kopjám hegye még sakkban tartotta a lányt, mikor megprobált felkelni a homokból, ahová az imént taszította a pajzsom. No persze semmi sem úgy meg, ahogyan azt az ember eltervezi:
- Oh, ezer bocsánat, megcsúszott a markomban a kopja, én igazán nem akartam, csak rád akartam ilyeszteni! - ezt vajon elhinné nekem bárki is? Bár ha elég sokszor mantrázom, talán még be tudom beszélni magamnak, hogy legalább én hihessek benne
Már épp el akartam venni a kopját róla, amikor Miu őgy dönthetett, hogy ismét megpróbálkozik azzal a fránya talpraállással, mert belekapaszkodott a hosszú rudam végibe
- Héj, ilyen helyen nem ér fogdosni! - förmedtem rá tettetett felháborodással
Ki akartam csavarni a kezéből oldalt, majd hátra lépve és pont ez volt a mázlim: a nodachi a levegőt hasítva zúgott el mellettem.
- Na ne tréfálkozzunk már, kicsi lány! - koppintottam a feje búbjára a pajzzsommal - A kombót nem semmi volt, de a többin még dolgoznod kell

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Szept. 27, 2015 2:22 pm

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Hétf. Szept. 28, 2015 7:39 pm

-És azt tudtad, hogy néha hallgatni arany? Neutral  
Ez nem volt valami kreatív visszavágás és igazából az én kedvem is elvette attól, hogy tovább folytassam a piszkálódást, így nem vicces. <.<
-Igen kényelmes itt a homokban. :3
-Nem igénylem a segítséged a képességeim a javításában. Egyszer kértem tőled kardfogató leckéket, akkor is leléptél. <.< Ha meg másra gondolsz, akkor inkább abba ne mélyedjünk most bele, nme ez a magfelelő hely és idő ahhoz. ;P
-Rám ijeszteni? Suspect Perszee, én is ezt mondanám. Tudod ki hiszi el ezt neked.
Razz
A támadásom nem igazán lett sikeres. pedig annyira igyekeztem. T.T
-Chh... egyszerűen még csak nme tértem magamhoz rendesen. ˇ^ˇ De amint újfent erőre kapom majd megmutatom én neked. <.<
Mármint remélem, hogy akkor sikerülni fog végre kivitelezni valami normálisat is. Rolling Eyes Bár pont ő beszélt az előbb, most meg neki sikerül egy szépet alkotnia. Pontosabban nem sikerül, hisz szinte ki se kellet védenem a támadását.
-Na most akkor ki tréfálkozik?  Úgy néz ki neked se megy sokkal jobban. Razz És még engem szóltál le az előbb. ˇ^ˇ Hát mi volt ez a satnya kis valami amit támadásnak vélsz nevezni. <.<
Huppanok vissza homokba és mivel ismét pihenésre vagyok kényszerítve, így csak ülök a homkban és kis köröket rajzolgatok bele az ujjammal. Innentől már csak egy ütés és vége. Pontosabban csak Danee tudja egy ütéssel lezárni a dolgot. Én csak abban az esetben tudom kivitelezni az együtéses dolgot, ha nodachi is úgy akarja és összejön a lángsebzés vele. Bár nekem oly mindegy, hogy kizárja le ezt a párbajt, csak szabaduljak már végre innét. <.<

Hp: 1/80 P: -
CSP: 9/100
Képi lehülés: 3/5

//pihi

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Danee on Pént. Okt. 02, 2015 11:42 pm

- Mármint János? Arany János? Vagy nem a magyar költőre gondolsz?
- Hüm, akkor lehet én is lehuppanok mindjárt melléd Rolling Eyes
De egyenlőre nem így tettem (ez pedig az évszázad narratívája volt)
- Az nem is igazi kardforgató lecke volt: csak simán kendoztunk. Az igazi kardforgatás, de még itt ez a játékbeli is jócskán különbözik tőle. Szóval inkább csak amolyan aktív pihenés lett volna, egy kis kikapcsolódás, mintsem valódi edző meccs - tettem helyre a dolgokat, mert nagyon fontos leszögezni, hogy történt, ami történt, azért attól mindent mégse lehessen már belemagyarázni rögtön, na!
- De amúgy mi másra kéne gondolnom? - valahogy momentán nem esett le azonnal, hogy mire gondolhat
- Vagy te az én fenevadamra gondoltál? - "Vágó úr, rákérdeznék", kezdtem volna kapizsgálni mi lehet a sorok között, és persze Miu arcára írva
- Mindegy - napoltam el a témát, úgyis azt mondta, hogy ne feszegessem most
- Hát, de ha egyszer úgy volt?! Kayabára eskű, hogy így volt! Megcsúszott. Én nem akartam. A kopja akarta, az a fránya csúszós fajtáját neki!
- Csak visszafogtam magam - vágtam, hogy ne essek szégyenbe - Nincs kedvem ilyen gyorsan véget vetni ennek a kis szúrkálódásnak
- Na de, úgy látom, el is fáradtam a nagy próbálkozások és visszafogottság közepette, legalábbis a rendszer szerint - úgyhogy fogtam egy napozóágyat, rávágtam magam, jobbról előintettem egy vödör sangriát, teli gyümivel, balra meglevarázsoltam az inviből egy készre szerelt vizipipát
- Na ezt nevezem én pihikörnek! - fújtam ki a füstöt, majd bele is kortyoltam a frissítőbe a méter hosszú szívószálon át
- Kérsz te is? - nyújtottam felé, ezt is, azt is

//aszem ez egy olyan izé.... pihi kör

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Miu on Vas. Okt. 11, 2015 3:54 pm

-Ki?... Kire?... Miért?... Suspect
Lövésem se volt, hogy kiről akar beszélni, sőt meg se próbálom kimondani a nevet, mert az elég viccesen jönne ki a számból és nem akarok még egy lapáttal rá tenni a mostanira. <.< Pontosabban mondva nme szeretném, hogy legyen még valami amivel tudja a véremet szívhatja, ugyanis ez csak akkor vicces, ha én szívom az ő vérét és nem fordítva. :3
-Felesleges magyarázkodnod. Én akkoriban még semmit se konyítottam a dologhoz, mármint a kardforgatáshoz és örültem, hogy végre adódik egy alkalom arra, hogy tanulhatok is. Anélkül, hogy vérre menne a dolog. Rolling Eyes
Kezdem unni ezt a sok üres fecsegést, de hát a rendszer pihenésre kényszerített, így cselekvés hiányában csak szám tudom jártatni. Rolling Eyes
-Szerintem is mindegy, csak jártatom a számat, míg tart ez a fránya pihenő idő. Egy szavamat sem kell komolyan venned. Razz  
-Ha te mondod, akkor megcsúszott, sőt természetesen azt is elhiszem, hogy csak visszafogod magad.  Nekem aztán mindegy. Rolling Eyes … Remélem elég hiteles voltam? :3
Viszont, ha az előző támadásomnál el is fordult tőlem a szerencse, most úgy tűnik, hogy vissza pillantott rám. Mivel a Kergének is pihennie kell a rendszer szerint és ahogy elnézem eléggé kényelembe is helyezte magát hozzá. Értem én, hogy ez nem egy komoly harc, engem se izgat igazán a kimenetel, de azért ennyire még se kéne figyelmen kívül hagyni azt, hogy miért is vagyunk itt épp. Viszont, ha már ennyire ellazította magát, akkor én se fogom magam különösebben megőröltetni támadás ügyileg. Oda sétáltam a napozóágyhoz, amin épp fekszik, majd fölé hajoltam.
-Persze. Csak előbb gonosz mód letudom a támadó köröm. :3
A kardom a fejem fölé emelem úgy, hogy a fegyver hegy Danee mellkasa felé néz, aztán igyekszem belé is mélyeszteni a pengét, majd kirántom belőle és olyan két méter hátra szökdelek tőle csak, hogy kissé nehezebb legyen elkapnia majd.

Hp: 1/80 P: -
CSP: 86/100
Képi lehülés: 4/5

//első kocka támadás, második lángsebzés

Miu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 656
Join date : 2014. May. 04.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
2082/2100  (2082/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Okt. 11, 2015 3:54 pm

The member 'Miu' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14255
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miu vs Danee: Round 2

Témanyitás by Sponsored content Today at 2:13 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics
» Danee

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.