Az Árnyharcos hagyatéka

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Vas. Feb. 14, 2016 2:07 pm


Persze nem válaszolt a kérdéseimre.
- Chh – felálltam.
Elfordult, ám nem tudott meghatni vele; nem tévesztettem szem elől, mostantól egy pillanatra sem. Hagyd abba! Nem tettem. Elereszthettem volna; engedhettem volna, hogy mint egy ijedt nyúl, elfusson, ha van rá ereje. Ám még szükségem volt rá: mostmár meg akartam tudni, Kazuma miket rejtegetett itt, ha ilyen csapdával védte. Ez a fiú pedig félt, ahogy elnéztem, a szövetségesétől még mindig jobban, mint tőlem. Nem baj. Lesz ez még így se! A vergődő fiút átvettem a bal kezembe, a szabaddá vált másikkal véve fel végül a Katanát. Nomadot egyelőre nem méltattam válaszra. Nem finomkodtam, nem osztottam meg a karddal a terveim, csupán a gondolataimból és a hangulatomból tudott következtetni. Talán érezte, hogy nincs értelme most kérdeznie tőlem. Megtettem azt én helyette.
- Maximum élete?
- Ötvenöt.
- Aktuális?
- Negyvenhat mínusz egy kevés. Véleményem szerint nem lenne jó ötlet…
Nem vártam meg, amíg befejezi; szó nélkül szereltem le, előhívva a céhbankból egy másikat. Egyszerű Vaskard volt, kettő erőt adó. A Katanát otrombaság lett volna ilyesmire használni.
Szembefordultam a fiúval.
- Ha véletlenül újfent visszatérne a halálból, az legyen az én gondom – feleltem neki érzelemmentesen – Te pedig inkább magaddal törődj, ne velünk, és válaszolj a kérdéseimre, ha azt akarod, hogy ezek után életben hagyjalak.
Mondhatnánk, hogy mindezt csupán azért mondtam, hogy elérjem, amit el akarok, de ez korántsem volt így. Kazuma okos volt, most is, mint mindig. Tudta, hogy egy kezdő játékost, akit én szabadítok ki, nem fogok ellenségként kezelni. Kihasználta a segítőkészségemet, és majdnem megöletett egy ijedt kisfiúval. Nevetni lett volna kedvem. Olyan volt, mint Szophie: tettekkel tanított, nem szavakkal.

Lehívtam a menüm, és a súlyemelést adó vértemen és a néha néha felnevető gyűrűmön kívül mindent leszereltem. 38 erőm maradt így, és a kard. Pont elég.
- Nos, a következőt fogjuk játszani – kezdtem, a kardot odatámasztva a falhoz, kihívva Nomadot egy párbajra, majd ujjával elfogadva a felkérést, teljes életes, halállal végződő módra állítva azt – Csakhogy ne hidd azt, hogy az indikátorod megállít – vetettem oda, ha esetleg nehezményezte volna a módszert – Szóval. Először is, bebiztosítom, hogy ne tudj újfent hátba támadni, nameg elmenekülni se – mondtam, majd kezembe vettem a fegyvert, és egyetlen, jól irányzott vágással levágtam a jobb kézfejét. Nemigen foglalkoztam vele, ha esetleg ordibált közben; annál azért több kellett, hogy kizökkentsen. Ha jól számoltam, a negyvenes sebződéstől még nem lett komolyabb baja, bár mostmár végülis nem számított: maximum több ideig fog tartani a kutatás, ha már nem segíthet többet. Leguggoltam a kötelekhez, magammal rántva őt is, majd összekötöztem a kezeit, a művelet közben a gyomrába térdelve, hogy nyugton maradjon. Majd felálltam, magam után húzva őt a kampóig, felakasztva a fiút ugyanúgy, ahogy találtam, csak éppen szabadon hagyva a beszélőkéjét. Csípőre tett kézzel álltam meg előtte:
- Így – bólintottam, mint aki elégedett a munkájával - Mostmár jöhet a játék - mosolyodtam el, megforgatva ujjaim között a Vaskardot – A szabályok a következők: te szépen elmesélsz nekem mindent, az elejétől a végéig – mondtam – És minden alkalommal, ahogy nem felelsz vagy úgy gondolom, hogy megint hazudsz, beléd vágom ezt a kardot – emeltem feljebb a fegyvert – Érthető voltam!?
Végig mosolyogtam. De legszívesebben ordítottam volna. Hangosan, hogy az egész első szint hallja, mindenki, aki még alszik, vagy aki úttalan utakon jár ilyenkor. Gyűlöltem magam. Gyűlöltem Szophiet, Tachibanát és Kazumát is, akik miatt most itt vagyok. Sírtam, bőgtem volna, kirohantam volna, ki ebből a fojtogató, félhomályos pokolból. Mégis kicsin múlt, hogy nem tettem valami egészen mást. A lovag érinthetetlen volt. Nem tudtam megsebezni, nem tudtam versenyezni vele, a szavaival. De Nomaddal nem ez volt a helyzet - és itt lógott, pár centire a pengém élétől.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Vas. Feb. 14, 2016 3:21 pm

Ijedt arccal figyelte a Katanával folytatott párbeszédedet, de egyelőre nem tehetett mást, minthogy meg se mukkan, de amikor hozzászóltál már válaszolt.
– Te nem vagy gyilkos! Nem teszed meg. Nem teheted! - kiáltotta hevesen, mintha ismerne. Viszont ahogy elkezdted a játékszabályokat ecsetelni, és megejtetted a kihívást, már remegett a kezeid között. Amikor pedig levágtad a kezét, úgy ordított fel, mintha érzett volna fájdalmat. Hamar elhallgatott, és a pillantása a saját életére tévedt. Próbált vergődni, mocorogni míg a kezeit kötözted, de minimális sikerrel tudta csak lassítani a dolgodat, és nemsokára már ismét ott volt, ahonnan elindult. Becsukta a szemeit és oldalra fordította a fejét.
– Mit akarsz? Nem tudom. Nem tudok semmit. - motyogta reszketve, mint a nyárfalevél.


_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Vas. Feb. 14, 2016 10:48 pm


Miért is kellene hallgatnom rá? Meghallani kétségbeesett szavait, elárult, megölt volna, vagy ki tudja, még mi mást azelőtt… miért gondolja hát, hogy bármit is elér így? Összepréseltem ajkaim, de nem feleltem neki, szó nélkül folytattam, amit meg kellett tennem. Nem akartam, hogy újra ellenem forduljon. A lehetőségét sem akartam megadni, nem, ezek kellettek, miért viselkedik hát úgy, mint egy áldozat!? Remegett. Ráharaptam a nyelvemre, és a kelleténél egy kicsit erősebben húztam meg azt az utolsó csomót. Mit képzel magáról egyáltalán? Maradna csöndben, hátha elfelejtem, hogy itt van. Hogy mit is csinálok. A fogaimat csikorgattam. Legszívesebben megütöttem volna, hogy elhallgasson, de nem tehettem. De miért is? Egyetlen mozdulat lett volna, megszüntetni dühöm forrását, megsemmisíteni, mintha soha nem létezett volna. Nyoma sem maradna, egyetlen piros vércsík sem, előttem a földön. Olyan… egyszerű lenne. Miért bajlódok hát azzal, hogy életben tartsam?
Némán igazítottam el kezein a köteleket, melyeket nekem szánt. Hátrébb toltam magam, ráültem a sarkaimra, és csak néztem őt. Nem tudtam, szánjam-e vagy gyűlöljem. Gyengének és tehetetlennek tűnt így, egy kicsike, ijedt nyúl, a rémülettől tágra nyílt szemekkel. Elfordítottam a pillantásom.
- Kiszabadítottalak, adtam neked ételt, italt és bizalmat – mondtam halkan, de jól hallhatóan – Te mégis hazudtál, hátba támadtál és megöltél volna. Mit vársz tőlem ezek után? – beharaptam ínyeim, felállva végül, és elhúzva a fiút a kampóig.
- Más már rég megölt volna.
Bele kellene törődnie. Hibázott, nagyobbat, mint én, miért ellenkezik tehát a büntetésért? Mert én nem ilyen vagyok!? Nem vagyok gyilkos? Nem-e!? Eszembe jutott az a fiú a gyertyás teremben. Az áthúzott nevek, akiket én küldtem börtönbe. Próbáltam hinni, hogy így a helyes, hogy jót teszek, de… megérdemelte ezt bárki is? Hisz nem jár érte semmi, csak árulás… Feltettem a fiút a kampóra, ám sokáig nem szóltam semmit. Teltek a másodpercek. Beszívtam a levegőt, és őszintén nem tudtam, mit is kellene most tennem. Eszembe jutott Szophie. Újra meg újra, és a tegnapi találkozás is, ami nem adott választ, nem vitt előrébb. Ezért jöttem ide. Meg kell tudnom mindent, amit csak lehet. Ezúttal nem bukhatok el! Felpillantottam Nomadra. És te nem teheted meg, hogy megfordulsz és elmész.
Tárgyilagos hangvétellel vázoltam neki a játékszabályokat, de nem mosolyogtam hozzá. Játszanom kellett volna, tettetnem, hogy nem érdekel, hogy nem zavar, nem hat rám, nem jut el, nem töri át a falakat és nem...! De képtelen voltam rá. Hatásosabb lett volna, de nem ment. A düh kifárasztott, egyre jobban, és most ott álltam előtte, egyik kezemben a Vaskarddal, a másikat ökölbe szorítva, a kezén lévő köteleket nézve, ott felejtve pillantásom; s nem hittem el, hogy én tettem rá azokat.
- Hogy… mit akarok? – ismételtem el őt tűnődőn, szinte magamnak szánva szavaim. Válaszokat. Miérteket és tiszta, érthető okokat. Tetteket. Visszafordítani az időt, utánamenni az erdőbe, és átölelni őt, szorosan. Szemeim újra könnyesek lettek, és már nem tudtam visszatartani. Miért tetted ezt velem? Pont te… Ujjaim kifehéredtek az erőfeszítéstől, amivel a fegyvert markoltam hirtelen. Két kézzel fogva rá, felizzítva, majd teljes erőből vágva azt a falba, egészen közel a fiúhoz, de úgy, hogy ne érhesse őt. Hangosan csattant a rejtekhely sziklás részébe, beleállva, ha nem is mélyen, de megtartva a súlyát. Két kézzel nehezedtem rá. Homlokom rátettem két kezemre, tincseim arcom elé estek, eltakarva előlem mindent, amit magam mögött akartam tudni. Megrázkódtam a sírástól, újra és újra. Fájt és égetett, újra és újra. Juss ki onnan élve… kérlek.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Vas. Feb. 14, 2016 11:40 pm

A kard süvítve szelte a levegőt, majd egy csattanással állt a falba, mire Nomad ijedten felszisszent. Nem láthattad, ahogy kinyitja a szemeit, és rád néz, de talán érezhetted a zavart pillantást. Vett egy mély levegőt, majd mintha csak egy betanult szöveget ismételne, kinyitotta a száját, de az első fenyegető mozdulatra, vagy pillantásra el is hallgatott és inkább nem folytatta.
– Nem tudok semmit. Ha... ha elengedsz, ígérem, hogy soha nem látsz többet. Nem csinálok semmit. Cs-csak ki akarok jutni. Kérlek. - motyogta esetlenül.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Hétf. Feb. 15, 2016 12:50 pm


Behunyt szemekkel támaszkodtam a falba vágott kard markolatára, és lassacskán meg tudtam nyugodni kissé. Ezt nem szabad többet. Nem érdekelt, hogy a fiú látja, de ha ilyen állapotban megyek ki a védett övezetből, az igen komoly következményekkel járhat. Bent kellene maradnom. Egy ideig biztosan. Összeszorított fogakkal pihegtem. Teljesen kimerültem, nem volt már erőm a haragra sem. Tompán figyeltem a kézfejemet, szemeim elé boruló, szőke tincseim. Bárki megölhetne most.
Lassan emeltem fel a fejem, elfordulva a fiútól, pislogva, hogy az utolsó könnycseppek is eltűnjenek, szabaddá téve eleddig homályos látásom. Mélyen beszívtam a levegőt, majd kieresztettem azt. Haza kellene mennem. De Nomadot nem hagyhattam itt így.
- A játék még mindig áll – feleltem neki hűvösen – Nem bízok meg benned. Mégha azt is mondod, elmész, hívhatsz erősítést, vagy hátba támadhatsz újra.
A ruhám ujjával töröltem le a könnyeket az arcomról, és léptem elé, hűvös tekintettel mérve végig őt, tetőtől talpig. Csak egy fiúcska. Elhúztam a szám szélét.
- Nem akarlak megölni – mondtam kelletlenül – De meg akarom találni, amit keresek. Te pedig partner leszel benne, csak ne félj már. Ha itt végeztem, ígérem elengedlekegy darabigPersze csak ha nem ölöd meg magad hamarabb – tettem keresztbe a karjaim, próbálva felmérni, Nomad mennyire alkalmas most a feladatra. Egy kérdés, egy válasz vagy dobás, a döntésétől függően. Egyszerűen túlélhető, feltéve, ha nem tesz ostobaságokat. És remélhetőleg én is nyerek rajta, nem csak ő a szabadságát.
Azért kivártam kicsit, mielőtt újra megszólaltam volna.
- Kezdjük egy könnyűvel – húztam fel a szemöldököm, egyik kezemet csípőre téve, a másikkal kérdőn lóbálva meg a kardot – Említetted, hogy Kazuma tudta, hogy jövök. Konkrétan rám számított?

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Hétf. Feb. 15, 2016 3:58 pm

A hűvös válaszra az ajkaiba harapott, és nem szólalt meg. Nyilván nem tetszett neki, mikor úgy döntöttél, hogy folytatod a játékot, de mivel nem kívánságműsorról volt szó, így egyelőre úgy tűnik beletörődött a helyzetébe. Az első kérdés után hallgatott pár pillanatig. Látszólag törte a fejét, de végül döntésre jutott.
– Nem tudom. - mondta először, majd gyorsan hadarva kiegészítette, mintha attól félne, hogy túl kevésnek fogod találni. - Csak annyit mondott, hogy jönni fog valaki. Nem mondta, hogy ki.

Szólimit egyelőre 100.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Hétf. Feb. 15, 2016 6:30 pm


Őszintén szólva meg is lepődtem volna, ha más választ ad: igaz, hogy pont aznap jártam erre, amikor mindenkinek megadatott egy ötös szintű jártasság, ám nem hittem, hogy Kazuma észlelésre fordította volna azt, kihagyva például egy hallgatózással vagy nyomkövetéssel járó lehetőséget... meghát, azt is biztosan láttam volna, ha épp idelent tartózkodik. Mindenesetre nem látott meg és ez jó, és Nomad is értelmes választ adott, ami meg szintén.
Bólintottam.
- Amióta csak kiszabadítottalak, Kazuma parancsai alapján cselekedtél - ezt nem is kellett megkérdeznem, a hangsúlyom is kijelentő volt - Miket kellett volna csinálnod, miután sikeresen lekötöztél?
Direkt nyomtam meg a többesszámot, csakhogy nyomatékosítsam, hogy nem egy mondatot kérek. Persze szorosan nem kapcsolódott a kutatásokhoz ez sem, de érdekelt. Időm pedig bőven volt még.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Hétf. Feb. 15, 2016 6:40 pm

Akármilyen kelletlenül is válaszolt az első kérdésre, az arckifejezése elárulta, hogy erre a kérdésre még annyira sem akar válaszolni.
– M-már nem számít. - válaszolt, előre félve a következő kirohanástól. - Már nem parancsol. Nem teszek semmit. - hadarta idegesen.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Hétf. Feb. 15, 2016 6:53 pm


Lemondóan sóhajtottam: így nem megyünk semmire. Igaz, a Katana nélkül nem tudtam, mennyi lehetősége van a fiúnak hibázni, de egy mindenképpen belefért még. Bár nem akartam pont erre "elhasználni", voltak ennél sokkal fontosabb kérdéseim is. Például a falra vésett betűt és Kazuma elrejtett dolgait illetően.
- Tudod jól, hogy ez nem válasz. Illetve nem a kérdésemre - mondtam neki, feljebb emelve a kardot, de jobbnak láttam elismételni pár dolgot, mielőtt célzok. Hátha meggondolja magát.
- Először is - még mutattam is a szabad kezemmel a számot - Kazuma halott. Ha kell öt percen belül szerzek képet az áthúzott nevéről a Black Ironban, ha ezzel segítek, hogy kikerülj a hatása alól. Másodszor. Már nem lesz lehetőséged véghez vinni semmit abból, amire az árnyharcos utasított. Hazudni persze hazudhatsz, ha meg akarsz halni - tettem hozzá egy vállvonás kíséretében - De annál többet nem tehetsz. Tehát nyugodtan elmondhatod, nem fogok megharagudni rád. Vagy mondjuk úgy, hogy ha elmondod, annak nem lesz negatív következménye, ellenben ha nem, annak igen. Nos?

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Hétf. Feb. 15, 2016 7:10 pm

– Az nem számít! - csattant fel váratlanul, de a félelem mellett ezúttal nagy adag dühöt is érezhettél a hangjában. - Mindig visszajön! A börtönből is visszatért, és egyszer már hitték halottnak! Ez megint csak egy trükk! Visszajön és meg fog ölni! - kiabálta hevesen, majd a csapást várva elfordította a fejét. - Nem mondhatok semmit. - harapott az ajkaiba, és egy könnycsepp folyt le az arcán.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Hétf. Feb. 15, 2016 7:46 pm


Sajnálatos módon egyet kellett értenem vele. Én is láttam már egyszer, hogy át van húzva a neve, hallottam hírét, hogy börtönbe került, mégis megjelent a céhház előtt, olyan idegesen, amit senki ellenségének nem kívánnék. Azt is a fiút is csak azért nem ölte meg, mert ütőkártyának használta Chiaki ellen. Nem lennék hát annak a helyében, aki valaha is elárult egy ilyen gyilkost, és nem elég erős ahhoz, hogy megvédje magát.
- Gondolod nem ölne meg márcsak azért is, mert nem állítottál meg? - kérdeztem vissza - Vagy mert megszöktél innen? - tártam szét a karjaim - És ha vissza is jönnél, miután elengedlek, már nem lenne hova - közöltem vele szárazon, majd hátat fordítottam neki, és odasétáltam az asztalhoz. Patthelyzet. Pont, ahogy Tachibanával is volt, egy nappal ezelőtt. Dühös lettem. Erre az lenne a válasz, hogy megölöm. Hisz neki már úgyis mindegy. Leélheti az életét félelemben, állandó félelemben, rettegve a naptól, amikor Kazuma megtalálja. De valójában, már akkor elrendeltetett a sorsa, amikor Kazuma elfogta. Már akkor eldőlt, hogy semmiképpen sem élheti túl.
Még szívességet is tennék vele, ha most megölném.
Hirtelen pördültem meg, és hajítottam el a kardot: a fém süvítve szelte a levegőt, megállapodva a fiú mellkasában, feltéve ha nem mocorgott közben arrébb. Idegesen nyeltem egyet, visszafordulva a tányérokhoz, lesöpörve mindet az asztalról, hallgatva a csörömpölést. Pixelek szálltak. Odaléptem a fiúhoz.
- Dönthetsz, hogy a biztos halált választod most, vagy a bizonytalant később - kirántottam belőle a kardot, mielőtt újabb életpontot vett volna le - Persze mi adnánk neked védelmet. Tudod, a barátaim, akik megvédik a gyilkosoktól az ártatlanokat - meg az olyanokat is, mint te - mondtam gúnyosan, az övemre erősítve a fegyvert - Ha bennem nem, bennük egészen bizonyosan megbízhatsz. Ők rendesek, és valószínű nem is lesz soha olyan rossz napjuk, mint most nekem - mosolyogtam rá, még mindig gunyorosan... de vonásaim megfeszültek a gondolattól - Ilyet senkinek se kívánok... - suttogtam magam elé, majd behunytam szemeim, ellépve Nomad közeléből. Mit csinálsz már megint? Összeszorítottam ajkaim, és ha a fiú nem felelt, a képek felé vettem az irányt.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Halász Alex on Hétf. Feb. 15, 2016 10:29 pm

Eközben JLiáliában....

Volt az a nagy helyzet, hogy Alex abban a békés meghittségben szundított már majdnem egy másfél órája, hogy mellette alszik Hinari is.
Egyik kezét előrenyújtva tapogatózott félálmában, közben motyogott maga elé valamit. - Jaj Hina, ne ott owo Ezt úgy kell, meg úgy... megmutatom o///o, aha, pont ott... jól csinálod owo... most én jövök.... Surprised - Természetesen éppen masszírozták egymást meghitt gyermeki ártatlanságukban... az álmában. Rolling Eyes
Aztán fordultában hideg lett, ő meg felébredt és végül ráébredt arra is, hogy kezei az üres ágyat markolásszák. Azaz, hogy a párnát meg a paplant. - Hinari? o.O - Kábán nézett körbe, erőltetve a látását és mielőtt még eszébe jutott volna a minimap, még egyszer felemelte a hangját.
Hátha csak kiment inni, vagy a konyhában van... mert a nők hol máshol lennének? - HI-NARI? O.o -
De szerelme nem a reggeli tojást készítette éppen el, hanem valahol nagyon messze igyekezett eldönteni egy kis gazfickóról, hogy hogyan ne ölje meg addig amíg ki nem szedi belőle azt amit akar. Így Alnak nem maradt más, mint még mindig az ágyban félig felülve megnyitni a menüjét. Az az arckifejezés és szélsőséges hangulatváltozás, ami lejátszódott rajta a kis pont elhalványulása láttán, beillett volna egy jobb kandikamerás jelenetnek is.
Alexnek első dolga volt módszeresen verni be a fejét a szobácska falába, pontosan azután, hogy megpróbált felállni csak hogy beakadt a lába a paplanba, amit álmában magára csavart. - Azt-apics-
Válogatott magyar szakszavakkal kászálódott fel onnan, hogy lendületből fejelje le a kilincset is, mivel még mindig nem rúgta le teljesen magáról a makacs paplan végét. Nem tágított a kis Fehérke.
-a @.@ Nestor! NES-
Ordított. Hinari eltűnt védett övezeten kívül és jó messze a palotától és nem hiszi el! Oké, hogy a lány az erősebb, és oké, hogy .... Nem! Semmi sem volt oké, mivel Alex nem tudott semmi okésat látni abban, ami történt! Az tény, hogy Hinari erős, de mi garantálja azt, hogy mások ne lennének még erősebbek nála? Miért kapcsolta le a jelzőt? Ez csak egyet jelenthetett. De miért ment el? Egy szó nélkül!
Persze ezt nem mondhatná biztosra, mert hogy nem nézte meg sehol, hogy van e levél, az is fix volt.
A hirtelen döntések sokszor furcsa megoldásokat szülnek. Na most Alexnél ez nem volt elmondható. Ő aztán nem gondolkozott annyira előre, hogy azt bármilyen módon is "döntésnek" lehessen nevezni. Az viszont tény volt, hogy fogta magát és úgy ahogy leledzett, félig még pizsamában, kiugrott az ablakon. Az, hogy a képességét nem aktiválta csak azért nem bélyegezte rá a totál dinka jelzőt, mert védett övezeten belül, legfeljebb megmarad egy mélyedés utána pár óráig. - NESTOR! - meg is maradt az a bizonyos mélyedés...
Szembe nézett egy kifejlett életerős Chocobooval. Pár másodpercig egymást mustrálták. Az állat képes lett volna belátható időn belül eljuttatni oda, ahol Hinari utoljára látható volt.
- NESTOR, hol a fenébe vagy! Hinari veszélyben van! -
Hallgatózás jártasság híján előbb futásnak eredt, majd ahogy a sárkány beérte, a hátára pattant és minden habozás nélkül megadta az úti céljukat.
A levegőben aztán magára vett egy tűrhető öltözetet, meg a felszerelését is.....
Hinari a fenébe is...

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1609
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Hétf. Feb. 15, 2016 11:30 pm

Hina:
Egyetlen szót sem szólt. Amikor beszélni kezdtél, feléd fordult, de megőrizte a makacs arckifejezését, majd ahogy elfordultál, lehajtotta a fejét. Nemsokára azonban meglepetten kiáltott fel, ahogy a kard a testébe csapódott. Rémülettől tágra nyílt szemekkel pillantott az életcsíkjára. Mozdulni sem mert, nehogy rontsa a helyzetet, de azzal is tisztában volt, hogy csupán pár másodperc hiányzik ahhoz, hogy a testébe szorult kard végleg lenullázza. Levegőt se mert venni, míg ki nem húztad a kardot a mellkasából. Hangosan zihálva ernyedt el a kampón lógva.

– Ők jobbak nálad? - kérdezte hangosan a kapkodva levegő után. - Te miért ne ölnél meg, ha elmondtam amit akarsz? Hogy védenétek meg engem, ha magatokat sem tudjátok? Itt mindenki halálra van ítélve. Mióta vagyunk idebent? Mennyien maradtunk? Meddig jutottunk? - sorolta a saját kérdéseit erőszakosan.

Al:
A nap még mindig alacsonyan jár, és bizony nem lehet kellemes, ahogy a hűvös őszi levegő átjárja minden porcikádat Nestor hátán száguldva. Ez persze Hinari megmagyarázhatatlan eltűnése mellett valószínűleg a legkisebb gondod, és perceken belül el is éritek azt a pontot ahol utoljára fel tudnád idézni a Hinarit jelző kis pöttyöt a térképeden. Fentről azonban az egyetlen amit láthatsz, az a Kezdetek Erdejének színesen egybeolvadó lobkoronái, és bizony a leszállás után sem tűnik jobbnak a helyzet. Biztos lehetsz benne, hogy valahol itt tűnt el, de csak bokrok, és fák vesznek körül minden irányból. Nyomkövetés híján képtelen vagy bármit is biztosan kiolvasni a környezetedből, és nemhogy játékosoknak, de még moboknak sem látod nyomát se a közelben. Hinari látszólag mindenféle nyom nélkül tűnt el.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Kedd. Feb. 16, 2016 12:16 pm


A kardot nézegettem, miközben beszélt. Egyetlen pixeldarab nem volt a pengén, semmi, ami arról árulkodott volna, hogy ez a fegyver csupán pár másodperce landolt egy fiú testében. Sóhajtottam, és leengedtem a fegyvert.
- Elméletileg jobbak – pillantottam fel rá elgondolkodva – Legalábbis ezek után biztosan.
Elhúztam a szám. Én, mint a Rend és a Szövetség egyik alapítója, Lewisnek, a hősnek az utódja és a Justice vezére… nekem kellene jó példát mutatni, nem? Lemondó sóhaj szakadt ki belőlem, s vele együtt egy fintor is kiült az arcomra: mit szólnának ehhez a többiek? Mit szólna ehhez bárki is? Miért érdekel, mit szólnának?
Megráztam a fejem.
Nem ölnélek meg. Mi okom lenne rá? Én nem vagyok Kazuma.
Ahhoz elég sok víznek kéne lefolynia a Temzén - és elég sok dolognak történnie még. Idegesen dobtam hátra egy a látóterembe kerülő tincset. Kezdett nagyon kényelmetlenné válni a szituáció, a fiú kérdései beletaláltak, én pedig sehol sem álltam a kutatással. Gondolataimat egy közeli rengés szakította félbe, egyetlen dobbanás erejéig csak. A mennyezetről por és apró darabkák hullottak alá. Mi a… nem az ötödiken vagyunk -.- – bosszankodtam, majd lehívtam a menüm, elővéve onnan egy Mini Potit, és odaemeltem Nomad szájához – Idd meg, mielőtt ránk zuhan az egész – sóhajtottam – Elég értelmetlen lenne pont egy sziklától meghalnod – tettem hozzá, azt azonban ő is láthatta, hogy az az öt életpont nem sokra elég. Meghát, nyilván volt nálam hatékonyabb potion is, de ezúttal nem volt célom feltölteni az életét. Azt a lehetőségét már eljátszotta.
- Nos, hogy (veled ellentétben) válaszoljak a kérdéseidre, vannak, akik védelmet kérnek tőlünk, és eddig nem okoztunk csalódást – mondtam aztán - Persze nem kell egyedül kimenni a védett övezetből, ahogy azt mi tesszük, de a védelmünk alatt ilyen veszély nem is fenyegethet. A szintekkel meg haladunk, mostanában gyorsabban is, mint eddig… abban pedig csak reménykedhetünk, hogy túléljük a végéig – halkítottam le a hangom a végére, és pillantottam félre. Sehol sem vagyunk még – a frontosokat pedig egymás után gyilkolják le. Ujjaimmal a szoknyámat igazgattam, hogy teljen az idő, majd egy újabb sóhajtás kíséretében odaléptem az asztalhoz. Ekkor vettem észre a Vaskardot, amely szinte pont ugyanolyan volt, mint a sajátom. Kíváncsian emeltem fel, ezen már megnézve, mi van rajta, bár kaszt szerint Nomad nem hiszem, hogy használni tudta volna. Nem tűnt harcművésznek, habár semmit sem állíthattam biztosra már, ezen a helyen.
- Ezt is belém akartad állítani? – kérdeztem félvállról, s nem is igazán várva választ, tettem le oda, ahol találtam. A másik kép mögötti rész most jobban érdekelt.



Nestor Alex hangjára ébredt. Csupán a fél szemét nyitotta ki, konstatálva a hangzavart. Majd be is csukta azt: nem lepődött meg a fiún. Alex furcsa dolgokat szokott csinálni. Nestor már hozzászokott ehhez. A palota neki kialakított részén feküdt, közel az ablakhoz. Átfordult a másik oldalára, és folytatta a pihenést. Nestor úgy gondolta, Alex előbb-utóbb biztos abbahagyja. Vagy ha nem, Annabell úgyis rászól majd.

… … …
Alex azonban folytatta. Őt, Nestort hívta, Annabell pedig nem szólt rá. Nestor végül kidugta fejét a folyosóra. A hang halkabb volt így. Ám megelégelte a helyzetet. Szárnyait összecsukva kilépett az erkélyre. Innen már jól látta Alexet. Alex a céhkertben landolt éppen. És ordított. Fentebb madarak repültek. Nestornak megkordult a gyomra.
Ekkor Alex valami mást is mondott. Annabell nevét kiáltotta. Nestor azonnal indult. Annabell bajban volt. Nestornak segítenie kell! Alex mellé repült. De Nestor nem volt biztos benne, hogy Alex fel tud rá így ülni. Lassabb volt Nestornál. Nestor megállt.
- Alex repült már sárkányon? – kérdezte. Nestor eddig nem engedte meg neki. De más sárkányon attól még ülhetett. Négy lábra ereszkedett, letéve hasát a földre. Nestor megvárta, amíg Alex felül rá. Nyakát hajlítva beszélt hozzá.
- Alex kapaszkodjon. Nestor nem akarja, hogy leessen.
Majd kitárta szárnyait, és ellökte magát a talajtól. Arra repült, amerre Alex mondta. Annabell pontjaival száguldott. Alexnek aligha volt esélye rajta maradni, ha nem fogta őt két kézzel. Ám Nestor erre is készült. Ha Alex leesett, elkapta. Onnantól a kezeivel tartotta a fiút.
Nestor nem spórolt az erejével: teljes sebességgel landolt az avaron. Beleremegett a föld és a közeli fák is. Nestor Annabellt kereste. Végig az út során, és most is, hogy megérkeztek. Szájából sűrű füst tört elő. Nestor ideges volt. Annabellnek itt kellene lennie. Nestor rápillantott Alexra. Ha nem kapott tőle más utasítást, felrepült, és a felsőbb ágak közelében kereste Annabellt. Nestor sokat vadászott Annabellel. Tudta, hogy nemcsak odalent lehet.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Halász Alex on Szer. Feb. 17, 2016 8:27 pm

A szemét forgatta a sárkányra. - Nem mindegy az? Engedj, majd kapaszkodom.... - Ahogy a sárkány is gondolta, ő sem szándékszott idő előtt elpazarolni a lehetőségét egy meglepetésszerű képinek akár, így az air walkkal takarékoskodott. Bár ha lezuhant volna, ahogy nem tette végül, eléggé elképzelhető lett volna hogy első pánikjában rá talál kenődni a légüres térre, mint padlóra.
Abban a pillanatban azonban teljes figyelmével nyomakodott fel a sárkány hátára, majd kapaszkodott amennyire csak tőle tellett. Felszállás előtt, még a peten ülve kattintott a felszerelkezésre, de ezt Nestor már nem várta meg, hanem teljes erőből nekirugaszkodott, amire a panel feldobott Alexnek egy újabb ablakot, miszerint, ha folytatja a felszerelkezőt, ugyan a statokat megkapja, de a páncélok nem "rendben" kerülnek a helyükre. Mitbánomén! Felkiáltással rányomott a folytatás gombra és már szinte a keresett helyen voltak. Egy dübörgés Nestor volt a plafonon, a másik pedig Alex, ahogy két lendületes gurulás közben a levegőben, a földnek csapódott. Majd egy fa állította meg. Elterülve az eget bámulta. - Ezt lehet, hogy nem így kellett volna, hmmm. - Felállt, és örömmel konstatálta, hogy nem szédül, és már kiabált is volna, mikor eszébe jutott, hogyha Hinarit elrabolták ~ mert más nem történhetett ~ akkor nem kéne még ennél jobban is magára vonni az elkövetők figyelmét. Bár ezek után már pont mindegy..... körbe nézett, hogy vajon hol is vannak, de nem talált semmit. Elsőre. Nestort kereste volna, de amaz már megtalálta a neki való feladatot. Ekkor örült igazán végül, hogy nem a chocoboot választotta. Pedig közel járt ahhoz. Hiszen Nestor egy ideig elő sem bújt. - Elvitték innen? Neem.. azt láttuk volna fentről... neem? Lent? Fent? Láthatatlanná tévő ... akármi? Istenem, mi? >< - Benézett a bokrok alá, rálépett a nagyobb fűcsomókra, hátha egy kattanás kíséretében nem meghal, hanem egy ajtót aktivál. A fákat is megtapogatta, egyszóval mindent megpróbált leellenőrizni, mielőtt tovább állt volna... hiszen ha máshol lennének, Nestor már szólt volna.....

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1609
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Csüt. Feb. 18, 2016 12:09 pm

– Tényleg nem. - morogta egyetértően a kijelentésedre. A következő pillanatban azonban ijedten kapta fel a fejét, és amennyire a nyaka bírta a plafonra nézett. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de végül becsukta, és csak némán pillantott a lépcső felé. Végül nem kellett kétszer szólnod, hogy megigya a potit, bár az újabb kötelek láttán kelletlenül húzta el a száját és az ezután adott válaszaid, látszólag nem igazán győzték meg. Az elhalkuló hangod, és a sokatmondó pillantás után ismét lehajtotta a fejét.
– Hagyj itt. - mondta halkan. - Nem mondom el neki, hogy itt voltál. - Végül a kérdésedre üres arckifejezéssel pillantott a kardra.
– Nem tudom használni. Azt hiszem valamiért fontos neki. - vetette oda neked félvállról, majd ismét elfordította a fejét. Hamarosan azonban ismét zajt hallotok. Nem teljesen tiszta, de a résnyire nyitva hagyott csapóajtó felől, mintha egy beszélgetés hangjai szűrődnének be, és Nomad rettegve fordult a lépcső felé.
– Visszajött...? - suttogta bizonytalanul. Végül egy tompa puffanás hallatszik, és a kinti zajok megszűnnek. A csapóajtó valamitől teljesen becsukódott, vagy talán becsukták?

Kutatsz, ahogy csak bírsz, de továbbra sem találsz semmit. Hinari látszólag egyszerűen köddé vált, vagy - ami talán logikusabbnak tűnhet a játék keretei közt - elteleportált valahova. Talán már fel is adnád a keresést, mikor a bokrokban mászva, megmozdul alattad a talaj, és ha nem voltál elég óvatos, akkor jó eséllyel a hasadon landoltál. Ha visszafordulsz, egy fém karikát láthatsz megcsillanni, ami egyenesen a földből áll ki, és ha meg is húzod, akkor egy sötéten tátongó lyukat pillanthatsz meg, egy szűkös lefelé tartó lépcsővel. Nem túl biztató látvány, de látszólag az egyetlen lehetőség.



_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Csüt. Feb. 18, 2016 8:14 pm


Válaszoltam a kérdéseire, egymás után, miközben a kezét kötöztem – azt, amelyik a potion hatására újfent materializálódott. Nem tetszett neki, de nem tudott túlságosan foglalkoztatni: továbbra sem bíztam meg benne. Bizalmam legutolsó morzsáját is elveszítette. Ennek ellenére csak – lábujjhegyre állva – párszor meghúztam az ujjai körül egy előhívott szalagot, nagy szakítószilárdságú; így nem fogja tudni mégcsak lehívni se a menüjét. Nem mintha nem érnék oda hozzá, mielőtt fel tudja adni a párbajt.
- Észre fogja venni, hogy máshogy vagy megkötözve – mutattam rá az egyszerű tényre, majd az asztalhoz sétáltam. Az egy dolog, hogy megpróbált megölni, de ok nélkül nem fogom hagyni, hogy szenvedjen – hónapokon, talán éveken át, képtelenül arra, hogy magától kilogoljon. Még a fejem is ingattam hozzá: nem, ez egyszerű kínzás lenne, amire nem vagyok hajlandó. A kardra nem mondott semmi érdemlegeset, a fiúé volt talán, azé, aki a képeket készítette? Végigsétáltam a falra kirakott képek mellett, hátha az egyiken rajta van mégis, és látszik esetleg a kasztja – Ha fontos volt neki, miért hagyta elöl? – kérdeztem, szórakozottan suhintva vele párat. Méreg nem volt rajta, ezen már nem, és más különlegességet sem láttam rajta. Ám annyit tudtam, hogy semmi sincs itt ok nélkül. Odaléptem a második képhez, óvatosan leszedtem a falról azt is, megnézve, mi van mögötte a falon, vagy a kép hátulján. Majd megnéztem azt a C betűt mégegyszer, az előbb ugyanis félbeszakítottak Rolling Eyes … mint ahogy most is. Összeráncolt homlokkal fordultam a lépcső felé, jelezve Nomadnak, hogy hallgasson el. Felszerelkeztem, és aktiváltam a Lopakodást. Odaugrottam a rejtekhely azon falrészéhez, amely legközelebb volt a feljáróhoz, ám annak tetejéről mégsem látszott. Nem hittem, hogy Kazuma lesz, ő biztosan nem beszélgetett volna senkivel… ha pedig mégis ő lesz, hát felkészülten fogok várni rá. Pengével a kezemben.
A csapóajtó viszont ahelyett, hogy kinyílt volna, inkább bevágódott. Olcsó trükk. Ha így akarnak minket rávenni, hogy menjünk ki és adjuk át nekik a kezdeményezést – vagy meneküljünk el kristállyal -, hát csalódniuk kell majd: most volt időnk. Bőven. Megvártam hát, amíg vagy lejönnek, vagy végleg elmennek. Lesben állva, természetesen: az Észlelésem úgyis jelzett minden mozgást; nem kellett látnom őket, hogy tudjam, merre járnak.



Nestor Alex földet érését figyelte. Idegesen lengette a farkát. Nem szabadna ekkora zajt csapniuk. Ám Nestor nem szólt. Elrugaszkodott a talajtól, és a lombkoronaszinten kereste Annabellt.
- Odafönt nincs - közölte. Nestor hallotta volna, látta volna Annabellt, ha fönt van. És Annabell is észrevette volna őt. Nestor bajt érzett. Már rég elvihették innen Annabellt. Kitátotta száját. Énekelni akart. Alex azonban elesett. Nestor érdeklődve nézte őt. Annabell szerette Alexet. Mégha Alex furcsa is volt. Nestor tehát ott maradt Alexszel: ha van itt valaki, már biztosan észrevette őket. Nestor pedig vigyázni akart Alexra. Annabell miatt.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Halász Alex on Pént. Feb. 19, 2016 7:53 pm

Azon járt az esze, hogy ha valakit leütnek, az elájul? És meddig ha igen? És le lehet egyáltalán ütni valakit? Mármint úgy, hogy ne sebződjön, hanem, vagy amellett még el is ájuljon? Vagy ott van az a kristály, vagy poti.... sose jegyezte meg őket igazán, bár tudta, hogy nagy ostobaság. Ott van az, az, és azzal mennyi időre is tudja elkábítani, megbénítani vagy ki tudja mit csinálni az emberrel és és.. lehet egyáltalán egy ilyen magatehetetlen játékost elteleportálni? Létezik ilyesmi? Teleportáló kristály például, vagy a Hazatérés kristályt más is aktiválhatja, vagy máson az elkövető? Van egyáltalán értelme a gondolatainak?
Már ő sem volt biztos benne. Ahogy abban sem, hogy mi a fészkes fenét csinál még. Meg volt győződve, hogy itt van Hinari, csak láthatatlan és majd belebotlik és kitapogatja és hazaviszi... vagy ráönt egy pohár vizet és... véletlenül talál egy üvegcsét. Vagy nem láthatatlan csak jól elbújt.... szerette volna képen röhögni magát de ezt, tükör hiányában egyelőre hanyagolnia kellett. Mégsem tudott tágítani attól a helytől, ahol Hinari utoljára tartózkodott. Minden másodperccel egyre elkeseredettebbé vált, egyre reménytelenebbül rugdosódott, egyre tanácstalanabbá vált. Épp megfordult volna, hogy láthassa Nestort és ne kelljen ordítania ~ bár akik akarták, sőt akik nem, azok is tudják már, hogy itt vannak ~, már épp kérdezni akarta, hogy van e fejlemény, amikor egyetlen hangfoszlány után megbotlott valamiben és nyikkant egyet földet éréskor.
Lesöpörte magáról a humuszt, és konstatálta magában, hogy nem _fájt_
Hátra pillantott és jéé, nem ép egy olyan lejáró, amit eddig keresett?
- Jaj te! Hol búújkáltál eddig előőlem.... - évődött mérgében, olyan nyájas, beédesgető hangon a lépcsőkkel, hogy egy pillanatra megállt, hátha elpirulnak.
Aztán megnézte a helyet kicsit jobb perspektívából és egyből kijózanodott. Ha itten ő lemegy, és ezután az ő helyzetjelzője is eltűnik a mapről, akkor nemsokára az egész JL kimegy a Black Ironba, aztán hiába keresik őket...
Lehívta a menüjét, és pötyögni kezdett.
Szép sorjába kiválasztotta az összes JLes nevét, és csak azért nem küldte el a levél tartalmát magának Hinarinak is egy (mail to guild) gombocskával, mert eszébe se jutott!
Kód:
Minden tagnak. Fontos üzenet.
Hinari eltűnt a térképről nagyjából reggel 8:00 körül.
Feltételezhetően egy lejáróban van. Megadom a koordinátákat. Lemegyek utána, lehet, hogy elrabolták és erősítést kérek. Nem várhatunk.
Egy csapóajtó a bejárat.
A bokor helyzetét adta meg, ahol elhasalt, majd Nestor felé fordult. - Én most lemegyek, hátha itt van Hinari. -
Elővette a kardját és így esett, hogy lassan, megfontoltan, észlelést bekapcsolva haladt előre a hős megmentő. Bár a felszerelései kész kudarc voltak. A totem fejfedő a nyakán lifegett, a köpeny félig rajta, söpörve végével a földet, a nadrág szára felgyűrődve és a homlokán egy vörös volt, jelezve, hogy hol állította meg a fa. Kócos szőke herceg megérkezett.

Tudta, hogy gyalog az út egy harminc perc oda a JLtől, hátassal talán kevesebb, de ez sok volt. Még az erősítés egyáltalán nem volt közel.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1609
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Szomb. Feb. 20, 2016 2:17 am

Hii:
– Azt is csinálhatjuk, hogy üzenek neki, és itt bevárod. - vetette fel, miután rámutattál az előző terv képtelenségére. A kardra ezek után csak félvállról válaszolt, bár a süvítő vas hangja láthatóan nem volt túl jó hatással rá.
– Mert mostanra már nem nekem kellene megkötözve lennem. - jelentette ki keserűen. A másik kép mögött egy K betűt találhatsz, hasonlóan a falba vésve, és a C-t ismét megnézve felfedezheted, hogy a kő szélei sokkal egyenesebbek, csiszoltabbak, mintha csak egy kis lökéstől is simán csúszna befelé. Nomad végül úgy tűnik vette a jelzést, mert meg se mert mukkanni, csak a lépcsőre meredt némán. Te közben szűkösen ugyan, de sikeresen beférkőztél az asztal, és a lépcső közötti falrészhez. Hamarosan halk nyikorgás kíséretében, egy kevéske fény szűrődött be fentről, de épp csak annyi amennyit a felkelő nap fénye adott az erdő fáin és a bokrokon át. Tömören szólva sokkal többet így sem láttatok. Fentről megint beszédet lehetett hallani, ami ezúttal kicsit hangosabb, de még mindig felismerhetetlen volt. Aztán egyenként érezhetted a léptek súlyát, ahogy egymás után, óvatosan koppannak a lépcső kopott kövein, és már érezhetted, hogy páncélt visel. A minimális fényben ami a háta mögül érkezett, csak tompán rajzolódott ki egy köpenyes alak árnyéka.
– Segítség! A lépcső alján bujkál! - ordította el magát Nomad, minden látható előjel nélkül. - Segíts, meg akar ölni!

Al:
Lassan, óvatosan haladsz lefelé, de az észlelésed egyelőre csak egy játékost jelez odalent. A sötétben a látásod szerencsére elkezd alkalmazkodni, de még mindig nem az igazi, így nem sokat láthatsz magad előtt. Már épp megpillantod az utolsó lépcsőfokot, és csak pár lépés választ el tőle, mikor valaki odalent kiáltozni kezd. Úgy tűnik, nagy bajban lehet, de hősiesen mégis segíteni próbál neked, hogy elkerüld a csapdát.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Szer. Márc. 02, 2016 5:30 pm


Nestor megkönnyebbült, amikor meglátta a csapóajtót. Annabellnek itt kell lennie. Még nem késhettek el! Nestor hátrébb lépett, helyet hagyva Alexnak, hogy leporolja magát. Alex üzeneteket írt. Sokat. Nestor türelmetlenül mozgatta a farkát, lefelé kémlelve. Hallgatózás nélkül azonban nem hallott semmit.
- Alex legyen óvatos - mondta a fiúnak - Nestor nem tud lemenni. Nem fér be.
Nestor mozdulatlanul nézte Alexet, ahogy elindul. Készen állt rá, hogy bármikor segítsen, ha kell.



Lemondón sóhajtottam Nomad újabb ötletére:
- Nem fogok hónapokat, esetleg éveket várni rá. Halott - ejtettem ki az utolsó szót nem kevés nyomatékkal, majd fordultam el a megkötözött fiútól. Nem fogja fel, és csak magát mentené. Hát én nem fogok szívességet tenni neki. A képek mögött aztán megtaláltam a betűket; egy C-t, mint Chiaki, és egy K-t, mint... Kazuma? Vagy esetleg Kaito? Tűnődőn néztem a kezemben tartott rajzot, itt már-már egészen úgy festettek, mintha tényleg barátok lennének. Letettem a képet, mielőtt összegyűrtem volna: Szophie. Mit is jelent egyáltalán a barátság, ebben a kifordított világban? Még éppen volt időm megnézni, hogy vajon a K köve is sima-e, vagy csak az, amire a C-t vésték, amikor bevágódott a fenti ajtó. Szerencsére Nomad is csöndben maradt, így felkészülten és halkan vártam, hogy lejöjjön mindaz, aki szeretne. S nem is kellett sokáig várnom.
A következő másodpercek azonban, talán éppen az előbbi kivárás miatt tűntek olyan kevésnek. Szinte egyszerre történt minden: hangok, kiáltás, penge villanása.
Úgy terveztem, hogy megvárom, amíg az ismeretlen eléri az utolsó lépcsőfokot. Akkor már direkt lehetőségem lesz egy pontos és hirtelen jövő találatra, nem kell befordulnom elé, és még fel is ugrani hozzá. Az az ostoba gyerek azonban egyetlen szavával keresztülhúzta mindezt, és ha nem kellett volna emiatt azonnal cselekednem, bizonyosan belé fojtottam volna a szót - egy a fogai között landoló karddal, hogy egészen konkrétak legyünk. Ilyesmire viszont nem volt idő; összeszorított fogakkal ugrottam hát elő, s bal ujjamon felnevetett a gyűrű, mielőtt lila fonalakkal vette volna körbe az érkező játékost - és már lendítettem is a Katanát utána, amely halványkéken izzott fel a félhomályban, ahogyan a köpenyes alak felé suhant. A koponyagyűrű spece kivédhetetlen, jelen esetben pedig nemhogy támadásra képtelenné teszi az ellenfelet, de amaz egyensúlyát vesztve a lépcsőn is elesik majd, egyértelmű fölénybe helyezve ezzel engem, amely kulcsa a védett övezeten kívüli harcoknak. A penge éle tehát kereste a szorosan körbefogott játékoson a fonalaktól szabad testfelületet, hogy oda érkezzen, ha kell, én pedig adtam hozzá a távolságot, melyet nullára csökkentettem azzal, hogy énis léptem felfelé közben. A sárkány szeme azonban azt is figyelte, amit én ezen éles helyzetben nem.
- Állj! - kiáltotta, s én meglepetten torpantam meg, fölfelé csapva a kardot tartó kezem, hogy ne okozzak sebzést; a hirtelen súlypontváltozástól viszont megcsúsztam az egyik lefelé lejtő lépcsőfokon - nameg a köpenyes alakban, aki valahogy kiverte a talajt a lábam alól. Rá is estem. Minden eleganciától mentesen, bőven a másik intimszféráján belülre érkezve. A lila fonalak csak ezek után húzódtak vissza. Az illat azonban ismerős volt, s különös nyugalommal töltött el. Kinyitottam szemeim, egészen közelről nézve bele az övébe:
- Szia Al - mosolyogtam rá, s egyelőre nem is gondoltam tovább: agyam megállt a fiú közelségének örömteli érzésénél, s az bőven elég is volt neki a következő pillanatokra. A kérdések majd csak ez után kaptak helyet - a nagyon nagyon közeli jövőben, ha a szituációt pár centiméternyinél azért egy kicsit távolabbról is megnézzük majd...

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Halász Alex on Szer. Márc. 02, 2016 10:44 pm

Lélegzet visszafojtva haladt előre, lépésenként. Mindig csak egy lépést előre, közben próbált kitalálni valamit a sarkon túlról. Mi lehet ott, kik és hányan lehetnek, le tudja e őket győzni egyedül, vagy mire a többiek beérik, kettejüket kell megszabadítani a rablóktól? De az, ami történt, nem is olyan sokkal később, arra semmi esetre sem gondolt volna. Az ismeretlen fiú szavaira szaporábban szedte a levegőt, jobban meresztgette a szemeit, viszont nem rohant volna ki. Talán ha Hinari kiállt, akkor nem lett volna képes rá, de így megmaradt a helyén és a megfelelő időzítést próbálta elkapni. Ami viszont nem jött el soha.
Túl gyorsan peregtek le a kiáltás utáni másodpercek ahhoz, hogy egyből felfoghassa. Árnyat látott, vagy még helyesebb lenne azt mondani, hogy "érzett" megmozdulni a a fényforrás felől, amire mozdította volna vaskos fegyverét egyből. Az volt a cél, hogy karját veszítse a bitang, hiszen biztos volt abban, hogy a másik törzsre, vagy fejre fog menni- Egy felülről jövő vágást nem kivédeni hanem megelőzni kell, s bár neki nem erőssége a gyorsaság, az időzítés még mellette állhatott volna.
Potionok, kristályok és egyéb spec itemekre viszont nem készült fel. Hozzá téve elég felelőtlenül.
Ennyit arról, amit Nestornak mondott.
"Hai hai, kihozom Hinarit" És milyen elszántan indult bele a sötét verembe!
Egyetlen nyikkanásnyi lehetőség nélkül vált mozdulatlanná, majd dőlt el engedelmeskedve a virtuális gravitációnak. Elkaszálta tétovázó támadóját és együtt érkeztek meg a fénybe.
Várjunk... ismerős volt ez a ... a kard?
Elsőre az jutott eszébe, hogy elvették kedvesétől és felszerelték, a felszólítást, főleg a katana felől viszont csak a tulajdonosa szavai után értette meg.
- Az önbecsülésem... - nyögdécselt szinte már-már "fájósan" fel, de mindez egy pillantás alatt szerte foszlott, amikor meghallotta őt.
Olyan vad hevességgel engedte el az ormótlan kardot, amit addig szorongatott és fogta közre a lányt, hogy félő volt, sebzésnek fogja fel a rendszer.
- Istenem élsz! - Elengedte, de csak hogy belenézzen a kék szemekbe, saját zöldjeivel. - Azt hittem, hogy elraboltak, vagy elcsaltak banditák... - Halványan megremegett és még mindig nem volt hajlandó észrevenni az idegen fiút. Újra karjaiba zárta a lányt, ringatva kettejüket. - Ne csinálj ilyet többet. Soha soha.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1609
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Szomb. Márc. 05, 2016 12:14 pm

A két kő a rájuk vésett betűn kívül, szinte teljesen egyforma. A sajnálatos módon nem túl pixelesre sikeredett egymásra találás után pedig, csend van, csupán Nomad arca válik rémültebbé, mint valaha.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Hinari on Kedd. Márc. 15, 2016 2:12 pm


Először nem értettem. Szorosan fogott és minden mozdulata, szavai megkönnyebbülésről árulkodtak, amíg én még azzal sem voltam tisztában, hogyan és miért bukkant fel itt ilyen hirtelen. Aztán eszembe jutott.
- Ohh – közöltem, egy cseppnyi meglepettséggel a hangomban, de mosolyogtam, s a feszültségem csak lassan, nagyon lassan kúszott vissza, ahogyan megértettem, összerakva a darabkákat. Csak voltam, az ölében pihenve hallgatagon, s a mosoly hamar szomorúságba váltott át; lesütöttem szemeim, nem néztem egyikőjükre sem. Mit szól majd hozzá, ha megtudja? Elszégyelltem magam, s ínyemet harapdálva bámultam az oldalamon függő Vaskardot, ahogy éle a földet verdesi. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem – Én… sajnálom – nyeltem egyet, és képtelen voltam a szemébe nézni. Képes lettem volna eldobni őt, őt és mindenkit magamtól, csakmert elárult, Szophie elárult, és nem tudom elmondani neki, még jópár évig nem. De lehet, hogy soha. Mégsem éreztem úgy, hogy teljesen helytelen lett volna, amit tettem. Kifogások? Voltak, persze, nem is kevés. Elkezdhettem volna szabadkozni, miért vagyok itt, miért van az a fiú megkötözve, miért van kikapcsolva a helyzetjelzőm és miért támadtam rá, amikor lefelé igyekezett. Bizonyára megértette volna. Ám én nem akartam megmagyarázni.
Nem tudtam, mit akarok. Nem akartam semmit sem - csak Szophiet újra látni.
Behunytam könnybe lábadt szemeim, és fejemet a mellkasára hajtottam, erősen, rajta pihenve, de félve is, szinte rettegve tőle, hogy egyszerre csak ő is eltűnik. A Katanát is elengedtem, óvatosan csúsztatva rá a térdemre, hogy ne legyen útban, de ne is essen le a poros földre; nem érdemelte, hiszen segített. Sokkal tartoztam neki, de Alex most fontosabb volt. Ujjaimmal a pizsamáját babráltam, biztosan megijedhetett, hogy nem talált maga mellett reggel. Mélyeket lélegeztem, igyekeztem megnyugodni, de ha el akart volna tolni magától, nem engedtem, egy kicsit, csak egy kicsit hagyj még. Csak pár másodpercet. Ígérem, utána mindent elmesélek.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Halász Alex on Kedd. Márc. 22, 2016 8:44 pm

Alex elérzékenyülését Hinarié követte, és úgy tűnt, hogy ezta fiú csak később fogta fel. A szavak. A lány szavai, amiket kimondott, jobbak voltak bármilyen gyógyszernél. Vagy is hát úgy hatottak rá, mint valami csodaszer. Megfeszült izmai kissé felengedtek és a görcsös szorongatás is enyhült. Hagyta a lányt belé kapaszkodni, sőt miután felfogta, csak fokozta azt az érzést, amit a szavak váltottak ki benne. - Se-semmi baj, csak... ne tedd ezt velem. - Szinte már-már nem is mondta, hanem lehelte a lánynak válaszát. Gyengéden, szeretettel ölelte át újra. Már nem azzal az ijedt féltő mozdulattal. Sokkal inkább szelíden, mintsem ragaszkodva. - Itt vagyok neked. Támaszkodj rám, és megoldjuk ketten. - Így voltak ők, két szerelmes és Nomád nem tudhatta, hogy mikor véget ér az idilli összetalálkozás, vele mi lesz. Ugyebár. És amikor ez a szép jelenet valóban a végét járta, Alex fejével a fiú felé biccentve kimondta. - És ő ki? Új csapattag? - Talán a fiú nem, de Hinari kihallhatta hangjából azt a fajta cinikus felszínt, ami a helyzetet végül is tükrözte. Inkább nézett ki Nomad levágandó röfinek odakötözve, mint egy játékosnak... Alexről azonban azt is leolvashatta a lány, hogy sok mindenre gondol, de arra egy percig sem, hogy bántani akarná. Vagy akár ugyanezt Hinariról feltételezné.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1609
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Ducker on Pént. Ápr. 08, 2016 6:58 pm

Egy morcos hápogáson kívül, ami kintről szűrődik be, egy pisszenést sem hallani. Csupán Nomad kezd kényelmetlenül fészkelődni, mikor ismét ráterelődik a figyelem.

_________________

Ducker
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Az Árnyharcos hagyatéka

Témanyitás by Sponsored content Today at 2:52 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.