[Küldetés] Cirkuszi hajcihő

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] Cirkuszi hajcihő

Témanyitás by Thunder on Vas. Jan. 27, 2013 10:31 pm

Társam mivel nem tudta megsebesíti a farkas csorda irányítóját nekem kellett intézkednem. Hiába voltam fáradt felülkerekedett rajtam az élni akarás. Így merítettem magamon annyi erőt, amivel megindultam remélhetőleg az utolsó célpontom felé. Dante luftot ütött és ez miatt nem tudott annyira figyelni mikor támadtam így sikerült megsebesítenem. A csapásomat követve pixelekre esett.
- Végre vége - sóhajtottam fel, amikor a pixelek között megpillantottam valamit. Ezzel egy időben villant fel egy üzenet miszerint szert tettem egy tárgyra. A Farkasagyarra. Megnyitottam az inventory-mat és valóban ott pihent benne. Leírását még nem tudtam mivel előbb le kell, futtassak rajta egy vizsgálatot, amely felfedi, mit rejt az item. El is indítottam rajta egy tárgyvizsgálatot, hiszen ezzel még nem találkoztam a BETA idején.
- Végre vége - sóhajtottam újra mikor karomat a földbe szúrtam és azon támaszkodtam. Végre pihenhetünk kicsit Dante-val. Ekkor jutott az eszembe Nathalia és a nagyi. Gyorsan hátranéztem és láttam semmi bajuk. Dante már köszöntötte is a nagymamát, amelyet követtem én is. Rögvest ezt követve indultunk meg az eredeti célállomáshoz. A nagyi házához. Út közben nem botlottuk több ellenfélbe, aminek örültem is, hiszen ennyi harc éppen elég volt egy napra.
- Ideje lenne csatlakozni a többiekhez – szóltam társamnak majd elköszöntünk a leányzótól és az öreglánytól. A térképen megnéztük merre lehetnek a társaink. Láttuk miszerint már visszafele tartottak és csatlakoztunk hozzájuk majd a cirkusz felé vettük az irányt. Remélem azért a fát elhozták vagy nem leszünk jóban – gondoltam magamban. Míg vissza nem értünk hálát adtam Istennek, hogy nem vesztünk oda Dante-val. Mi húztuk a rövidebbet hiszen Spirit-nek és Kiyo-nak csak egy fáért kellet menniük, míg mi az életünket kockáztattuk. Úgy éreztem remek tapasztalatszerzés volt a küzdelem bár rosszul is elsülhetett volna. A Beta teszthez és az eddigi játékhoz képes teljesen más ebben a környezetben a játék. Nagyban befolyásolja a játékot a folytonos halál közeli lét mely most engem és Dante-t fenyegetett, amin sikeresen felülemelkedve megvédtük Nathalia-t és a nagymamát. Pontosan ez miatt nem hasonlítható más játékhoz a SAO.
Amint visszaértünk a cirkuszba egyenest a porondmester felé vettük az irányt. Láttuk, hogy még mindig nagy felfordulás van. Megpillantottuk a porondmestert és átnyújtottuk neki az új tartóoszlopot majd vártuk, hogy hálálkodjon nekünk.


// Ezennel szeretném megköszönni Dante-nak, hogy nem adta fel mint a többiek. Egyúttal Rosalia-nak is megköszönöm a mesélést. Személy szerint élveztem a küldetést és remélem a későbbiekben is részese lehetek az egyik kalandodnak. Remekül éreztem magam a második küldetésemen Very Happy //

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)

Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Cirkuszi hajcihő

Témanyitás by Rosalia on Vas. Jan. 27, 2013 11:39 pm

A porondmester már messziről kiszúr benneteket és elébetek szalad. Örömében legszívesebben megölelne benneteket, de az idő sürgeti és minél előbb szüksége van az új tartóoszlopra. Arra még megkér benneteket, hogy az erőembereknek és az artistáknak segítsetek a helyére állítani az oszlopot, majd a megfelelő módon ráhúzni a pányvát. Ezután megjutalmaz minden segítségetekért benneteket.

Gratulálok, a küldetést sikeresen teljesítettétek!

Új szabályozás alapján a következő jutalmakban részesül Incubus és Dante:
  • Küldetés alap 10 arany/fő
  • Új faj, az Ezüst farkas felfedezéséért 20 arany/fő
  • Dantenak jár a +5 arany a talált gyűrűért

Összesítés:
Incubus - 53 exp, 30 arany (egy körből kimaradtál, ezért az exp levonás)
Dante - 58 exp, 35 arany
Justice League céhbankjába száll 20 arany, a céh tagjai pedig fejenként kapnak 5 exp-t.

Incubus továbbá elnyert 2 db Farkasagyart, amiről dönthet, hogy megosztja-e Dantéval. Ha igen, Csere-bere topicban bonyolítsátok le.

Farkasagyar (globális kristály, egyszer használható) - A kristály aktiválás után a játékos szintjének megfelelő számú farkas illúzióját kelti. Ezek az állatok nem sebeznek, át lehet haladni rajtuk, érintésre szeretefoszlanak, viszont félelemkeltőek, zavaró hatásúak.

KA-t megkérném, hogy Danténak érceket, Incubusnak pedig érceket és növényeket osszon! A küldetést ezennel lezárom, köszönöm a részvételt!

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Cirkuszi hajcihő

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Jan. 28, 2013 10:08 pm

Incubus: Érclátás: 17 -> 25, Növénylátás 17 -> 25, 2 Bronzérc, 4 Munkálatlan Bőr, 6 Sida Kő, 4 Vasérc, 4 Halvány Rubint, 2 Kis Tövisgyökér, 4 Faeno Levél, 4 Barna Gomba, 6 Tövisgyökér, 4 Vörös Pitypang

Dante: Érclátás: 17 -> 25, 5 Vasérc, 8 Sida Kő, 4 Bronzérc, 3 Munkálatlan Bőr

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14314
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Cirkuszi hajcihő

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:12 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.