[Hardcore] Ayani vs Akito

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Hardcore] Ayani vs Akito

Témanyitás by Akito on Vas. Dec. 27, 2015 6:39 pm

Napok óta nem találok magam és társaim számára is megfelelő questet. Mindenhol egyszerű, könnyen elvégezhető munkákat kínálnak ehhez járó alacsony jutalommal. A semminél ugyan több, de ennél többre vágyom jelenleg, főleg legújabb társunk, akik elég nehezen bír magával.Talán az lehet vele a baj, hogy kikelése után szinte azonnal továbbfejlődött. Vagy ez, vagy alapból ilyen torz személyiséget kapott „játéktól”
Találtam természetesen jóval több és jobban fizető quest-eket is, amikkel mindössze annyi bajom van, hogy túl kevesek vagyunk hozzá, több ember kellene. Feliratkozni feliratkoztam, de csak akkor tudunk elindulni, ha jön az értesítő az ideiglenes csapat összeállásáról…. egyelőre semmi.  Addig i kénytelen vagyok más elfoglaltságot keresni. Az olvasás, egyéb nyugodalmas időtöltés most lehetetlen, ezért, hogy lecsitítsam társaimat elmegyek arra a helyre, amerre nem igazán szeretek járni: az arénába. A küzdelem különösebben nincs ellenemre, ám a sok fürkésző tekintet a lelátókon, már annál inkább. A tömeg nagy része csupán információszerzés miatt megy el egy-egy összecsapásra, hogy kifürkésszék, kielemezzék a harcoló felek, adatait, képességeit, meg amit még lehet, később ezeket hasznosítják valamilyen úton, módon. Pontosan ezen okok miatt igyekszem minél kevesebbet megmutatni magamból a küzdelmek alatt több, kevesebb sikerrel.
Az arénában felkelti a figyelmem az új opció, melyet legutóbbi itt jártam óta vezethettek be hardcore néven. A szabályai egyszerűek és tetszetős, nincs kifogásom ellene. Kikeresek a panelon egy éppen szabad, kihívható playert és elküldöm a felkérést.  A válasz szinte azonnal érkezik, egy visszautasítás, amivel tulajdonképpen máris felkerülök a toplistára. Nem szoktam hozzá az ilyen könnyen jött dolgokhoz, de ha már így alakult, akkor keresek egy újabb ellenfelet, hogy aztán neki is elküldjem a felkérést, eközben pedig kisétálok az egyik szabad harctérre, ahol karba tett kézzel várom ellenfelem megjelenését.

Élet: 40
Fegyverkezelés : 63
Erő/Irányítás: 9/106
Kitartás: 30
Gyorsaság: 90
Speciális képesség: 40
Páncél: 60

spec tárgyak:
Gyémánt Kesztyű
Acél Megváltó
Szivárvány Köpeny

_________________

Akito
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 58
Join date : 2015. Dec. 01.

Karakterlap
Szint: 44
Exp:
7821/8100  (7821/8100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Ayani vs Akito

Témanyitás by Klein on Szomb. Jan. 09, 2016 1:21 pm

Inaktivitás matt lezárom a küzdelmet, harc híján jutalom nem jár. Legközelebb január 27. után küzdhettek meg egymással.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2872
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.