In Sanity

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Szomb. Nov. 19, 2016 3:46 pm

Miért néznek rám így? Én nem érzek semmit..nem történik velem semmi. Nem fog velem semmi történni! Ne nézzenek így! Martha kezd magyarázni. Nehezen tudok arra koncentrálni amit Martha mondd, de muszáj, csak ő tudhat rá megoldást, ha tényleg lesz valami. Ha egyáltalán reális ez, nem egy hülye színjáték, és nem is lesz semmi bajom. Vertek már át itt! Igen, pont az ilyen gondolatok miatt tudok nehezen figyelni Marthára...de muszáj. Szólnunk kellett volna?! Nem tettétek! Nem...nem dühönghetek...nyugodtnak kell maradnom. Csak így találhatunk megoldást. Biztos van megoldás. Aztán...fájdalom. Itt, bent. Rég éreztem. Elfelejtettem. Ez így nehéz. Hogy fájhat?! Itt nem érezhetek fájdalmat! Nem történhet meg, nem lehet igaz! Lenézek a fájdalom helyére. Felpuffadt a hasam. Ott ahol fájt. Nem tudom mit jelent. Nem érdekel. Ez nem lehet igaz. Ez csak egy illúzió. Úgy ahogy korábban az életpontjaim csökkenése is. Nem értem miért csinálja ezt Martha is, miért próbál átverni. Nem értem mi lett a többiekkel, akikről beszél. De nem lehet igaz. Nem igaz. Tudom, hogy nem! És még azt kérdezi, kinek üzennék. Közben jönnek lekötözni. Engedem nekik. Úgyis nemsokára vége, abbamarad ez a képzelgés, mint korábban.
- Kötözzetek csak le. Ez úgy is csak egy illúzió. Nemsokára vége. A fájdalomnak is. Azt is csak valamilyen olcsó trükkel ülteti a fejembe. De nem fogok meghalni, nem lesz semmi bajom. Ezért nem is üzenek senkinek. Úgyis vége nemsokára a küldetésnek, hisz visszajöttetek. - jelentem ki. Újra fáj. Rossz, de nem tudok tenni ellene. Görcsösen összehúzódom a fájdalomra. Fura alakot látok magam előtt. Az edzőm az. Figyeli, ahogyan összehúzom magam. Pont úgy néz, mint ahogy akkor nézett amikor elrontottam valamit. Ő nem lehet itt. Biztos őt is csak hallucinálom. Nem, nem vagyok kíváncsi ezekre a hülyeségekre. Becsukom a szemem. Csak várnom kell...nemsokára úgyis elmúlik.
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Silica on Kedd Nov. 22, 2016 9:21 am

Kiwi

A fiú pedig nem tesz semmit, csak szélesen vigyorog rád. Érzed a gigáját a kezed alatt, ahogy görcsösen rándul össze, ahogyan a levegő zihálva próbál szökni a tüdejéből súlyod alatt. Látod, ahogyan kiguvad a szeme, ahogyan vörösödik el a feje, ám egyvalamit nem látsz. A halálfélelmet. Olyan, mintha ezt várta volna, mintha akarná, hogy végezz vele, és úgy tűnik a rendszer is akarja, hiszen folyamatosan fogy az életcsíkja... bár mivel nem vagytok párbajban, te ezt nem láthatod. Csak egyetlen, halk, rekedt nyöszörgés szakad fel a torkából, mielőtt pixelekre robbanna a kezeid között, vörösen hagyva az indikátorodat.
-Te is, gyilkos.

Chariton

A nehézfiúk rád teszik a muszájkabátot, majd bevezetnek az egyik cellába, ami a raktárból nyílik, és amit talán eddig észre sem vettél. Rengeteg dologban különbözik a többitől. Először is rettenetesen kicsi, mindössze annyi hely van benne, hogy te állva elférj, mintha egy koporsó lenne, ám puha. Nagyon puha minden körülötted, annak ellenére, hogy az egész szoba tükörként viselkedik. Még az ajtó belseje is tükör, amiben láthatod magadat, és a fura változást, ami elkezdődik. Az arcod zsibbadni kezd, és lassan pixelek szállnak fel róla, minden pixel alatt egy üres, sima, maszkszerű bőrt hagyva. Igen, egyértelműen a mátrix ide vágó jelenetéből van elemelve, ám saosan, és nem csak a szádra terjed ki, ugyanis az orrod is, sőt a szemeidet is lassan felfalja. Lassan? Mennyire tudod itt érzékelni az időt? Minden pixeldarab, amit elveszítesz, érzéketlen pontot hagy az arcodon, akadályozva a beszédben, a légzésben, és a látásban is, bár azért, hogy fokozza a feszültséget, először a szemhéjad pixeleződik el, kényszerítve arra, hogy végignézd a jelenetet, hiszen bármerre fordulsz, csak magadat látod a tükröződő felületekben. Nemsokára persze a szemeid előtt is megjelennek a pixelhibák, ahogyan az is darabokra esik, addigra viszont jócskán fuldokolsz már, életcsíkod azonban mozdulatlan marad. Illúzió talán? Lehet, ám az egész világod is az, amióta beléptél a sao-ba. Mi a különbség? Miért lenne ez kevésbé rémisztő?
avatar
Silica
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 809
Join date : 2014. Apr. 20.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Vas. Nov. 27, 2016 1:05 am

Martha nem válaszol. Azt hiszi megőrültem? Pedig nem! Jól vagyok, csak nehéz elviselnem a fájdalmat. De már nem sokáig kell kibírnom. Nem ellenálok, ahogy rámadják a zubbonyt, de szerintem nem is tudnék. Mindössze mikor próbálnak vezetni valahova kérdezem meg Marthától, hogy miért kell ez, vagy mire jó. Remélem választ kapok, még mielőtt bedugnak a cellába, amit csak most fedeztem fel, hogy van itt. A raktár közepén? Nem értem. Ennek nincs értelme. És még kevesebb értelme van akkor, amikor meglátom hogyan néz ki belülről ez az egész. Miért raknának tele egy cellát tükrökkel? Ez is csak átverés, vagy illúzió. Azt akarják, hogy mégjobban szenvedjek. Egyértelmű. Már csak az a kérdés én képzelem ezt ide, vagy ők akarnak kínozni. Nem érdekes. Ekkor, látom, ahogy...szétesik az arcom. Persze nem egyszerre. Pixelenként. Mintha valami lassú méreg lenne. Nem kellemes, de határozottan elviselhetőbb, mint a fájdalom amit éreztem. Legalábbis eddig. Nem számít. Csak illúzió. Nem fog megtörni ebben a hitemben semmi. Ettől függetlenül nem akarom látni ezt. Megpróbálnám lecsukni a szememet, de nem tudom, a szemhéjam már elpixeleződött. Nem baj, találok más módot. Mivel nem látom hol a fény, és ezt a "kabátot" sem tudom leszedni magamról, próbálom olyan közel nyomni az egész testemet és fejemet a cella egyik oldalához, hogy már ne lássam magam, esetleg csak a szememet. Nehezen tudok levegőt venni. Nem...kapok..levegőt. Ez rosszabb mint az előbb a fájdalom. Azonban az életcsíkom nem csökken. Mondtam! MONDTAM! Ez csak egy illúzió. Ez is bizonyítja! Nincs más gondolatom. Ezt ismételgetem újra és újra a fejemben. Ez csak egy illúzió, mindjárt vége. Ez csak egy illúzió, mindjárt vége...
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Kiwi on Vas. Nov. 27, 2016 7:20 pm

Nem tett semmit, nem is védekezett…. Nem is tudott volna! Ha akart volna sem, lett volna képes semmire… Legalábbis így gondoltam, olyan erővel és lendülettel rohamoztam meg, ami engem is meglepett, és én magam sem fogtam fel… Egyszerűen… nem fogtam fel semmit. Láttam, éreztem… tudtam, hogy mi történik, de a düh és a félelem ami elöntött… olyan erővel fakadt ki belőlem, hogy képtelen voltam a legkisebb önuralomra is. Bántani akartam! Ahogy… ő is engem… Ösztönös viselkedés és reakció volt ez a részemről, mondhatni állati. Az ahogy, felé tornyosultam, ahogy súlyommal a földre kényszerítettem, és ott tartottam… Majd ahogy, ujjaim körül ölelik a torkát, és fejét a földhöz csapkodom, amennyire az erőm engedi. Elfelejtettem! Akkor elfelejtettem mindent, azt hogy, ez csupán egy játék, egy illúzió, és hogy, talán ő sem valós! De meg akartam szüntetni az illúziót… és a valóságot is. Láttam ahogy, az arca lassan elszíneződik, ahogy a szemei kidomborodnak a helyükről, éreztem, ahogy ösztönösen próbál levegő után kapkodni… Majd… ekkor villant be, talán mit is csinálok… Csak egy baj volt. Tudatom tompán érzékelte, hogy amit csinálok… az nem jó, viszont már nem tudtam leállni… Láttam, ahogy a mocsok képe még élvezi is… és én… én annál inkább ártani akartam neki… Pedig lehetett volna annyi eszem… Azzal bántottam volna, ha nem bántom… Gonosz vagyok? A gondolatok kavarognak a fejemben… de, képtelen voltam elengedni a torkát… Majd talán még az utolsó pillanatokban, még azelőtt… hogy, elpixeleződne… Hallottam mocorgást odakintről… Vagy… netán képzeltem? Mindegy! Felpattantam róla… és az ajtóhoz rohantam…
- Segítség! – Üvöltöttem torkom szakadtából, miközben minden erőmmel vertem a fémajtót…
- Segítség! Meg fog ölni! Meg akar ölni! Valaki! Bárki! – Kiáltottam, eszeveszetten, mint akinek tényleg az élete múlik a dolgon… bár, megeshet…
- Könyörgöm! – Mindenképp fel akartam hívni magamra a figyelmet! És néha, néha hátra pillantottam, nem-e kell fel, és támad nekem…

Ha elpixeleződött, akkor hirtelen elhallgattam, de csupán egy pillanatra, minden szó belém fagyott… Ahogy láthattam, hogy az indikátorom, pirosra váltott… Miért nem lett sárga is? Miért rögtön piros? Csupán egy röpke pillanatra futott át a fejemen, de nem tudott érdekelni, a veszélyérzetem nem múlt el… sőt… Hangom, felverhette a többi beteget is tán, de lényegtelen is volt... Csakis azt akartam, hogy jöjjön valaki!

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Sinon on Hétf. Nov. 28, 2016 6:10 pm

Chariton:
Ahogyan ott állsz abban a kényelmesen kipárnázott szobában, nem tudod mennyi ideje is, hiszen ablak nincs, a villanyt pedig sosem kapcsolják le a fejed fölött. Egy kukucskálón néha be-bepillant rád valaki, azonban nem szólnak hozzád. A tested egyre silányabb állapotban van. Eleinte talán még fájdalmat is érezhettél, azonban, ahogyan darabonként szakadnak le rólad az aprócska pixelek, úgy ez az érzés is tovaszáll. A látásod halványodik, hangod elapad, majd talán órákkal, esetleg napokkal később váratlanul tested felrobban. Hatalmas pixelfelhő marad belőled. Egy örvénylő vörös vihar. Hangod nincs, látásod azonban annál inkább. Sokkal jobban látsz mint előtte. Mintha tömérdek piciny szemed lenne amikkel látod mi van előtted, mögötted feletted, és alattad is egyszerre! Természetesen ez elég szokatlan, és leterhelő is egyszerre. Azonban a kényszerzubbony a földre hullott, hiszen már nincs mit tartania. És úgy tűnik új alakodnak a falak sem jelentenek akadályt.
Egy ismerős női hangot hallasz. Segítségért kiált.
- Segítség! Meg fog ölni! Meg akar ölni! Valaki! Bárki! - azt is tudod merről jön.. a kérdés az, hogy követed-e a hang forrását.

Kiwi:
Mire észhez tértél a fiú már menthetetlen volt. Utolsó erejével még gyilkosnak nevezett, majd önelégült arccal távozott. Az indikátorod vörös, és még egy pillanatig gyönyörködhetsz is a vörös pixelmaradványokban amik maradtak a fiú után. Kiáltozásod eleinte eredménytelennek tűnt, azonban hamarosan a folyosó túlvégéből két ápoló a zárkádhoz rohant, a kukucskálón bepillantva, rád szegezik tekintetüket.
- Azt hiszem hallucinációi vannak.
- Rémképek ostromolják az elméjét. Ahogyan azt sejtettük. Sürgősen le kell nyugtatnunk. Hozd a paralízis mérget, én megkeresem Martha-t! - azzal a két férfi elviharzott, a kukucskálót nyitva felejtették neked.
Ha kipillantasz rajta, a folyosót barátságtalanul fehérnek látod, nyomasztóan üresnek. A szomszéd szobából nyöszörgő beteg hangja sem éppen kellemes. De vajon fel tudod dolgozni, hogy mit tettél?
avatar
Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Csüt. Dec. 01, 2016 10:32 am

Nem tudom mennyi idő telt el. Csak ott álltam. Nem is tudtam mást csinálni. Már fájdalom sincs. Nem tudom mennyi ideje. Nincs. De gondolkozni még tudok. Más és jobb híjján teszem. Nem akaródzik valahogy meghalnom, ahogy azt Marthaáék beígérték. Sőt nagyrészt irányítani tudom magam. Legalábbis nem teszek olyat, amit nem akarok. Vagy nem is erről beszéltek volna hatásként?? Nem emlékszem. Inkább próbálom összerakni a képet, hogy mikor és mi hatott rám, kinek a képessége, vagy milyen méreg, amitől ez történik velem. Igen, még mindig azt, hogy ez miért egy illúzió. Az ember elhiszi azt amit sokat mondogat magának. Elhittem hát én is. Nem akartam megőrülni. Ez jelentette a mentsvárat. Hogy van kiút, nemsokára vége. Az időérzékem elvesztése segített a "nemsokára" megfogalmazásom fenntartani. Nem tudom mennyi idő után, de igazam lett, változtak a dolgok! Semmi felvezetése vagy előjele nem volt. Egyszer csak azt éreztem, hogy felrobbant a testem. Illúzió. Nagyon ügyes dolog, de csak illúzió. Nem haltam meg. Akkor nem látnék így mindent. Nem ez lesz a halottakból. Nincs semmi baj, ezt is csak valami nagy hallucinogén szer okozza, vagy képesség. De hogyan...? Mi ez? Vagy mi "vagyok" jelenleg? Most először örülök a tükröknek. Abból látom, mi vagyok. Egy nagy vörös...felhő? Nem tudom minek nevezzem amit látok. A ruha is lehullt rólam. Ezt hogy oldotta meg? Nem számít. Úgy is csal illúzió. Viszont amit szoknom kell rajta. Minden irányban látok. Nem tudom véggigondolni se, hogy milyen érzés, de nagyon megerőltető, hogy mindenhová kell és tudok is koncentrálni. Lehet a szer hatása amit beadtak. Aztán hangot hallok. Ismerős, de ahhoz sajnos nem eléggé, hogy megismerjem. Segítséget kér. Nem maradtam egyedül! Lehet másat is valami ilyesmi rémképekben tartanak fogva, csak ő hangot is adott ennek. Megszólalni ebben a "testemben" sem tudok. Hogy juthatnék oda a lányhoz? Hogyan tudok egyáltalán mozogni? Szokatlan érzés nagyon, de ugyanúgy ösztönből jön, mint a két lábon járás. Talán a lány segítségkérése miatt, de nem kezdek el gondolkozni az egész jelenségen (tudniillik, hogy felrobbantam). Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg az is illúzió. Eléggé szenvedek itt is, miért akarnák ezt felborítani egy ilyennel? Fel alá mozgok, amikor feltűnik, hogy beletudok csúszni a falba. Sőt, átmenni rajta! Mehetek a hang felé! Felfedezhetném Marthaékat, és lehet kitudnám hallgatni azt mit gondolnak vagy mit tettek rólam/velem, de a hang most fontosabb. Mikor meglátom, (ha meglátom) a forrását is felismerem. Kiwi.  A hangja kétségbeesett. Megpróbálom megszólítani, de nem jön ki hang a torkomon. Mit tegyek? Egyáltalán lát engem? Meg kell találnom a módját annak, hogy kommunikálni tudjak vele. Együtt talán kitalálunk valamit.
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Kiwi on Pént. Dec. 09, 2016 5:20 pm

Nem láttam, csupán érzékeltem mindazt ami történt… mögöttem. Azt ahogy, a fiú teste szétrobban… és pixeleivel borítja be azt a kis részleget… Nem, tudtam mást csupán üvölteni… kiabálni, hisztérikusan… segítséget kérni. Éreztem hogy, veszélyben vagyok, éreztem hogy baj lesz… Majd… amint ismét magamra hagyott a segítség… megfordultam, és esetlenül rogytam össze a földre. A szemeimmel kerestem őt, látni akartam, tudtam hogy ártani fog… de nem találtam, hiába. Még az ágy alá is bepillantottam, kissé… meggörnyedve. Sosem éreztem még olyan hideget mint akkor, szinte sütötte a hátsó felem a padló amin ültem. A kezeim szintén fáztak, lassan reszketni kezdtem.
- Hova… tűnt?... – Suttogtam magam elé ezt a költői kérdést, miközben megpróbáltam össze rakni a dolgokat. A kezemmel, a vérző ujjammal nem is foglalkoztam, nem is érdekelt, csupán megpróbáltam észnél maradni, és összerakni mi is történhetett. Tompán zsibbadt a tarkóm, és a látásom is, mintha homályosabb volna. Valami nem volt rendben… Körül néztem ismét, de csak a szemeimmel, oda-vissza kapkodtam őket a szobán. Miközben érzékeltem még valamit, talán csak valami megérzés sugallta… de ráfókuszáltam a saját indikátoromra… Azt hittem rosszul leszek, és elájulok… Valami nem volt rendben. Valami nagyon nem! Ismét ordítani tudtam volna, az őröknek… bárkinek… segítségért kiáltani… de mégis mit mondhatnék… Én magam sem tudom mi történik… vagy… mi történt… igazán…
Fáztam a padlón, felhúzódzkodtam az ágyra… féltem… tudtam, hogy csupán pár perc választ el attól, hogy még rosszabbá forduljon minden… Egyszerűen elvesztettem a kontrollt… minden felett. Szétcsúsztam, és… és hiába próbálok emlékezni, egyszerűen nem ugrik be semmi. Sem az hogy, miért vagyok itt… sem, az hogy, hogy kerültem ide… De, egy dolgot tudtam… kizárt hogy én öltem!
Próbálom összekaparni a mai napot… Azt hogy, mi is történt… azt… hogy mi is történik… de csak kis töredékek villannak be. Az ahogy, felkeltem. Ahogy, reggeliztem, majd elindultam küldetést keresni. Majd… felvettem ezt. Furcsa volt, de elvállaltam. Volt, egy rossz előérzetem, de… elfogadtam… De, nekem is védenem kéne… az épületet, nem pedig… egy cellában raboskodni. Igen! Nekem kéne ellátnom a betegeket… de, hogy kerültem még ide?... Az egyik nő megtámadott… kiszaladtam, majd… Martha szokatlanul kezdett el beszélni. Sőt! Nem, csak egy szokatlan dolog volt… A lista… a… jegyzetfüzet… a napló… És igen! Shukakunak írtam üzenetet! Megpillantottam, hogy elküldte-e. Ha minden igaz, azt látom hogy igen, és a megfelelő címzetnek… Az a kis picsa, még csak egy okét sem írt vissza…. Minősíti magát! Pedig én jószívű akartam lenni. Most… most, viszont lehet kéne neki küldjek… még egyet… Segítene… egyáltalán?... Nem hiszek benne, mégis lenyitom a menüm… már pötyögni valakinek… valamit… is egy kis erővel lát el, olyan…. mintha csinálnék valamit. Mintha… tennék valamit magamért… De… ha még egy kis választ sem kaptam tőle, akkor nem hiszem hogy örülne.. ha zargatnám… Jobb dolga is van mint, nab-okat menteni… Elkezdtem visszatörölni… végül… mégis rányomtam az oké gombra….


Kiwi írta:Shu, úgy néz ki bajban vagyok, a koordinátákat csatoltam, szeretném ha se


Magam sem értem miért, semmi értelmét nem láttam… De, de… ami még történt, bezártak ide, a fiúhoz. Akivel először csak beszélgettünk… majd, furcsán viselkedett, és a kezem a szájába vette… Miért nem húztam el, miért nem rivalltam rá? …. Egyszerűen… féltem attól, hogy ha ellenállok, jobban bántva leszek, mint így… Majd… Dulakodtunk, ő felém tornyosult, felmászott az ágyra, én… nekem sikerült kibújnom alóla, és leesett az ágyról… vagy, lehet picit meglöktem. De nem akartam hogy csúnyán essen. Nem akartam bántani, csak megvédeni magam! Ha nem teszem… akkor, biztos megver… vagy ilyesmi. Igen! Ő leesett, én pedig rögtön szaladtam segítségért. Ez történt! De… miért vagyok, piros indikátoros? Lehet… hogy, mivel harcoltunk… így… amikor leesett… a rendszer úgy érezte hogy, lelöktem?.... Ez az egész hülyeség! Ez az egész faszság! Minden olyan abnormális itt! Én nem bánthattam, annyira… És… és védett övezeten vagyunk! Egy ember nem hall meg ennyitől, még… még amúgy sem! Rosszul esett… de, hol a panel amin döntök? Hol a sárga indikátor amikor dulakodtunk? Ez… ez nem jó! Nagyon nem jó!
- Kérem… valaki.. segítsen! – Ekkor láthattam meg a pixelfelhőt, talán. A hátamat, a falnak dőlve, kissé előre-hátra kezdtem dülöngélni… És, szimplán… elnevettem magam, kínomban. De vicces volt… Tényleg elbizonytalanodtam abban, hogy normális vagyok-e… hisz, már képzelődök is… Bár, ekkor villant be, és hagytam abba a hintázást, miközben szemeim a felhőn tartottam. Nem normálisan tűnt el, nem halt meg… Itt van, ez még ő! Nem vagyok gyilkos, mert nem halt meg. Nincs, panel mert nem halt meg, és nem sárgultam… mert, nem volt miért. Minden magyarázatot nyert egy pillanat alatt.
- Hát… még meghalni is szerencsétlen vagy? – Kérdeztem tőle mosolyogva…
- Bár… nem is akartál igazán… azt hiszem. – Döntöttem picit el a fejem.
- Értem mindjárt jönnek, hogy elvigyenek… te, viszont szabad akarsz lenni nem? Újra, mint rég…- A hangom visszább fogtam, amin kijelentettem, hogy jönni fognak értem.
- Te… szabadabb vagy, most mint én… mégis, itt vagy… - Kezdtem ismét hintázgatni.
- Nem, haltál meg és ennek örülök, de… remélem nem szeretnél megölni, remélem nem azért jöttél vissza… bár, talán megérdemelném, mert miattam estél le… vagyis… miattam is… - Hevesedett a mozgásom.
- Szerintem, te… másféle szabadságra vágysz! Segíts és segítek! Nem … tudok egyedül küzdeni… ellenük, magam ellen… a világ ellen… nem, vagyok túl jól. – Nevettem el ismét magam, vicces volt, ahogy a saját őrületemmel és képzeletemmel beszélgetek, de reméltem igazam van. Mármint… tényleg, látom… De… az őröknek is látniuk kell, ha nem én vagyok a bolond! Akkor látják! Ő fogja nekem bebizonyítani, hogy… mi is történik itt. Nem, kell más… csak hogy maradjon velem.
- Tudod… nem… nem szeretnék egyedül maradni… az őrök, mindjárt jönnek… jönnek, és… el akarnak kábítani, és elvinni… vagy nem tudom… - Sóhajtottam fel. Majd ha volt még időm, elmondtam a gondolatmenetemet.
- Két dolgot tehetek… építhetek barikádot az ajtó elé, kifelé nyílik, ami nekem nem hasznos… de az ágy váza… és a matrac, ha meg tudom mozdítani… egy ideig elállná az útjukat… De.. mi értelme volna?... Csak kifárasztanám magam. Ők ketten vannak, nagyobbak és erősebbek is. Mást kell, kitalálnom. -
Majd… ha visszaértek, az elvetett ötlet helyébe, egy új lépet. Persze… szívtam már meg ilyennel, de… remélnem nem kell egyedül, végig szenvednem. Csak… csak legyen ott, csak lássam… ha, látom mindent kibírok és kitalálom, hogy, miként legyen jó… hogy, jussunk ki… Ha hallottam a hangokat, nagyot nyeltem. Kihúztam magam az ágyon, félig az ajtó felé fordulva, úgymond nyitva rájuk. Ha… megláttam őket, akkor kicsit bűnbánóan lehajtottam a fejem. Most kiderül hogy látják-e a pacámat.
- Bocsánat, nincs bajom… csak unatkoztam. Csak, látni akartam magukat… látni, valami mozgást. – Éreztem én hogy, gyenge… de jobb nem jutott az eszembe. Nem, mentem oda az ajtóhoz, kérés nélkül, és a kigondoltak másik… fázisa még várat magára.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Silica on Szomb. Dec. 10, 2016 7:23 am

Megtörténik a nagy találkozás, így tehát végre mesélhetek mindkettőtöknek egyszerre. Kiwi üzenetét a rendszer ugyanúgy továbbítottnak jelzi, mint legutóbb, ám az őrök nem térnek vissza. Nem is térhetnek szegények. Chariton úgy döntött, hogy belép a lány szobájába, és ezzel megpecsételte a sorsát. Egy ideig ugyan figyelhetitek egymást, pár percig, elgondolkodhattok azon, hogy ki is a másik, ám sok időtök nincsen. Egy láthatatlan erő kezdi el vonzani Chariton pixelfelhőit Kiwi telé, egyenesen a testébe, és a fiú nem tehet ellene semmit. Az idomár ugyan menekülhet, ám a szoba nem túl nagy, és egy idő után egyesültök. Chariton továbbra is mindent hall és lát, ám kommunikálni képtelen, legalább is most még. Talán gondolkodtatok azon már, hogy milyen lehet osztozni valakivel a tudatodon. Milyen lehet küzdeni azért, hogy megtarts valamit abból, aki te magad vagy. Milyen emlékekhez ragaszkodnál az előző életedből, ha újrakezdhetnéd? Mindketten ugyanolyan alaktalan pixelhalmazként ébredtek egy teljesen üres szobában, ám ezúttal együtt. Szó szerint együtt, mintha a pixeleitek összekeveredtek volna. Ezúttal kommunikálhattok egymással, gondolatok útján, de vigyázzatok, minden gondolatot megosztotok a másikkal. A falakon most nem juthattok át, ám talán nem is ez az, ami foglalkoztat titeket, vagy téged, hiszen előttetek a karakterkreálás panele látható. Az alap kérdések ugyanazok, fiú vagy lány, kor, kinézet, ám van tulajdonság rész is, amibe viszont kis, meghatározó emlékképek szerepelnek a múltatokból. Ha láttátok az Inside out-ot, akkor tudjátok, hogy mire gondolok. Talán ide kerülnek a halottak? Így kerülnek a világba az ébredők? Vagy NPC lesz belőletek? Ki mit akar megmenteni magából az összeolvadás során? Talán soha ennyire még nem kellett együtt dolgozni valakivel, mint most...

Emellett a rendszer mindkét játékos céhvezérének, avagy a barátlistáján található első személynek üzenetet küld sablon szöveggel, miszerint érdekes és hosszú ideig tartó küldetésre akadtak, ne aggódjanak értük.

Küzdhettek annyi körön át, ameddig jól esik, ha mesélői beavatkozást igényeltek, akkor tessék böködni minket :3
avatar
Silica
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 809
Join date : 2014. Apr. 20.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Szer. Dec. 14, 2016 8:37 pm

Sikerült. Bejutottam a szobába. Valóban Kiwi, most már nincs kétségem. Hallom ahogy kiabál és kiabált eddig is. Nem tudok megszólalni. Nem tudok hozzászólni. Nem tudok neki segíteni! De még ha meg is tudnék szólalni, miben tudnék segíteni? Azt sem tudom mi történt! Csak hallom és látom ahogy kiabál...vajon mit csináltak vele? Az nem lehet hogy az őrület miatt került ide. Nem, Kiwi nem őrülhetett meg. Lehet utánnam jött a céhből, hogy megmentsen? Nem tudom mennyi ideig voltam ott, simán lehet hogy ők vannak itt. Kiwit pedig valahogy elkapták. Miattam van itt. Miattam szenved, bár nem tudom miért. Miért kell miattam ezt átélniük?! Meg kell még egyáltalán említenem mennyire megbántam, hogy idejöttem? Sírnék. De nem tudok. Az a mocsok még ezt is megakadályozza! Martha tehet róla...Ő rendezte így az egészet. Ő záratott be. Nem emlékszem mikor sírtam utóljára. Akkor biztos sikerült. Arra sem emlékszem, hogy segített e. Mindegy, most úgy sem tudok. Megmarad a düh. Legalább ha tudnék szólni hozzá..bocsánatot kérni azért, amit átéltek miattam. Még segítséget is kér tőlem! Tőlem, akin segíteni akartak...És én nem tudok. Pedig azt hittem magamról, hogy óvatos vagyok. Shunak még azt is megígértem, hogy megvédem. És most itt vagyok. Egy rakat pixelfelhőként. Talán a megbánás és düh miatt nem foglalkoztam azzal mi vagyok. Nem érdekelt. Beszél hozzám. Beszél hozzám Kiwi. Nem túl kedves velem. Persze, megértem. Hisz miattam történt ez velük. De...azt hittem önzetlenebb. Csalódtam. Nem értem annyira, hogy mit mondd. Persze hogy nem akartam, nem öngyilkosnak jöttem ide! Nem értem mit mondd...Miért nem tudok szólni hozzá? Miért kellett még ezt is elvenniük? Csak kínozni akarnak...csak az a céluk, hogy kínozzanak. De kibírom!!! És akkor őket is kitudom szabadítani! Vajon a többiek hol vannak? Itt kell hagynom Kiwit...Ha tudok akkor körbemegyek rajta és megpróbálok kijutni, megkeresni a többieket. Biztos itt van Shu is. Csak találnám meg... És mikor majdnem kijutnék, pont akkor. Elkezdek Kiwi felé haladni. Nem akarok. Nem kell sokat gondolkodnom, leesett, hogy mi fog történi. Most én is megszállom Kiwit. Ő is arra a sorsra fog jutni mint én. Aztán szép lassan midenki, aki utánam jött. Ilyen könnyű lenne megpecsételnem az egész céhem sorsát? Így fog kihalni a Vigo? Ellenkezek,de egy idő után rájövök, hogy felesleges. Nem tudok semmit tenni. Meg fog halni. Miattam. Vergődöm. Nem fogom hagyni. Kitudom kerülni. Nem fogom ezt tenni vele!!! Odaérek hozzá. Nem tudok mit tenni. Most már úgy látok, mintha én lennék ő. Én lettem ő. Neki vajon mennyi ideje van, míg felrobban? Fura az, hogy gondolkodjak. Nehéz. Mondanám hogy fáj, de még mindig nincs bent fájdalom...Aztán fehérség. Felrobbantottam Kiwit.

(Innentől hallod amit gondolok.)

Nagy fehérség. Látni fogom ahogy Kiwi irányítja a pixelhalmazt? Ez azt jelenti, hogy aki miatt én felrobbantottam az is látott mindent? Biztos most is élvezkedik a szenvedésünkön. Martha pedig valahonnan figyel, és röhög a markába. De egyszer vége lesz ennek a láncnak. Vagy eljutunk hozzá is. Azt pedig nem köszöni meg. Voltam már valaha ennyire dühös? Nem hinném. Bár nem is bántottak még senkit azok közzül akiket szeretek mint most. És hirtelen látok. Hova kerültünk? Karakterkészítés. Ilyesmit láttam amikor beléptem. Vajon meghaltunk? Mindketten kezdhetünk egy új karaktert? De akkor hol van Kiwi? Lehet ő is máshová került. A legutolsó rész azonban sokkal érdekesebb. Képek vannak ott. Én vagyok rajtuk. Az első az...amikor az árvaházban összeverekedtem egy fiúval. Emlékszem. Veszekedtünk este a szobában és egymásnak ugrottunk. Nagyobbdarabb volt, legyőzött. Látom ahogy a kép mozgóképpé változik és lejátsza amikor csak ránézek. Aztán ott a következő. Amikor először voltam edzésre. Az egyik tanár vitt el. Ő foglalkozott a legtöbb gyerekkel. Azt mondták rám, hogy hiperaktív vagyok, és hogy ott majd lekötöm legalább a felesleges energiámat. Jól ment. A következő kép az amikor magántanuló lettem. Akkor már velem volt a régi edzőm. Emlékszem, boldog voltam. Örültem, hogy végre kevesebbet kell látnom őket. 14 évesen ki ne akarná otthagyni a sulit? Aztán ott van amikor másodjára lettem országos. Már nem örültem annyira mint elsőre, de még mindig boldog voltam. Miért pont ez jelent ott meg? Meg van. Ott volt az a lány. Nem ismertem, de odajött hozzám miután a szállodába mentünk vissza. Először csak autogrammot akart. Aztán beszélgetni kezdtünk. 16 voltam, hogy ne válaszoltam volna neki. Amikor elakartam menni vele valahova az edzőm elzavarta. Soha nem találkoztam vele újra. Pedig szimpatikus volt. Ugyanígy a többi lánnyal is elintézte, hogy nehogy összetudjak futni. Egy idő után pedig már én zavartam el őket. A fiúkat méginkább. A következő az "örökbefogadásom". Elhittem. Tényleg elhittem, hogy majd vele fogok élni. Hogy úgy viselkedik majd, mintha az apám lenne. Aztán már nyomta is a kezembe a kulcsot az albérlethez. Itt már rájöttem, hogy nem. Ugyanúgy viselkedtünk. Meg sem próbáltam közelebb kerülni hozzá. Aztán beléptem. Az ismerkedés Shuval. Ott is boldog voltam, de most nem múlt el. Az a kép van kiemelve, amikor megölelt. Aztán az ismerkedés Kiwivel. Boldog voltam attól függetlenül, hogy hazudott. Most látom. Az a fehérneműs fiókja volt. Ezek már rövidebbek. Az utolsó csak lépés, ahogy bejöttem ide...
Miért vannak ezek itt? Ez itt a halál utáni élet? Az újrakezdés? Vajon hányszor "haltam" már meg? Akkor hazudott Kayaba. Nem halunk meg. De...elfelejtük majd ezeket? Más leszek?! NEM AKAROK! Meg kell tartanom az emlékeket. Nem felejthetem el. Kiwit sem. Shut sem. Nekik is újra kell majd kezdeniük. Shu elveszíti majd Timit. Gyülölni fog miatta, ha bármikor is megtudja. Kiwi már most gyülöl. Hallottam.
Nézem a kis emlékképeimet, remélve hogy a tudatomba égnek ettől...annyira hogy az újrakezdés se felejteti el velem.
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Kiwi on Szer. Dec. 14, 2016 11:28 pm

Furcsa mód nem válaszolt vissza a pixel felhő…. persze nem is tudott volna. Hiába vagy határtalan, ha épp a legfontosabbat veszik el tőled nem? Milyen érzés lehet falakon túljutni… miközben csak némán meredsz előre… a semmiben, haa? Ilyen és hasonló gondolatok forogtak a fejemben, hogy… láttam azt a lényt, pacát… vagy legyen bármi is, ott lebegni a terem szélében. Elmondtam amit mondani akartam… végül pedig megtámadott. Gondolhattam volna, hogy értem jött vissza az a kis nyomorék. Kapálóztam, rúgtam, ütöttem haraptam… szinte neki tapasztottam magam a falnak… ahogy közeledett. Bármit meg tettem volna, csak maradjon távol… de nem. Egyszerűen lenyelt… egészbe. Éreztem ahogy, a testem minden pontját valami egyre taszító erő feszítené szét… majd, csupán egy pillanat volt az egész, és pixelmaradvány lettem. Úgy… gondoltam idővel eltűnök majd, semmivé válok… de nem. Mintha ezer szemem lett volna, és a tér… a testem… mint, amikor úgy érzed kilépsz a testedből. Minden könnyű és szellős… És furcsa a mozgás is… nem mozogsz. Nincs karod… nincs, lábad, se tested… csupán sok pici porszem vagy, semmi több, viszont minden pici darabkám érzékel. Hallok, látok… de azt nem tudom hogy ízeket… vagy, érintést érzek-e… Csupán ismerkedem… mindezzel… majd, egy pillanat alatt tűnt el a szoba, a terem… Felfogni sem volt időm, sem pedig… befejezni és választ találni a kérésekre…

Innentől vagyunk egyek:
Valami nem stimmel! Hallom! Gondolatokat hallok! Érzéseket… de.. ezek nem az enyémek! Vagy igen?... A hang… egy fiú… Ismerem… Bassza meg, én ismerem őt! Chariton! De miért? Vagy… mi ez az egész?.... És a másik akkor tényleg… tényleg meghalt? Hova tűnt, ki ő ha nem ő az?... Kérem! Legyen már vége ennek az egésznek! Szomorú… meg kéne vigasztaljam?... De hogy?... Szomorú leszek miatta! Nem elég hogy csak… zaklatott voltam és nem tudom mi történik itt… de még… Bűntudat? De miért? Nekem miért nincs? Neki, miért van nagyobb mint nekem? Itt kéne maradnom, ebben az elmeroggyanásban! Nem vagyok normális, nem vagyok… közéjükvaló! Félek tőlük… ők sem… épek… Félek magamtól! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Ölj meg…. hibás vagyok. Hibás mindenért, és mindenem! Nem szabadna léteznem! Nem szabadna éreznem! Félek… össze vagyok zavarodva! Mit kéne tegyek? Hogy… hogy jutok ki ekkora slamasztikából. Ez egy teszt! Ez egy.. egy… kutatás! Egy kísérlet! Gratulálok… növelhetsz egy számot, egy statisztikában! De ne aggódj! Legalább a köz hasznára váltál. Eltűntél! Meghaltál! Felfogtad? Ő is… Chariton is! Mi lesz így a céhhel? Shuék… olyan igazuk van… Alkalmatlan vagyok a játékra… alkalmatlan vagyok az életre! Azért kerültél ide, mert ide akartál! Nem? Ha… bolond vagy, akkor nem ítélhetnek el? Akkor megúszhatsz mindent! Akkor megtehetsz mindent! Akkor nem köt az etika… sem pedig más norma, nem?! Ezt akartad, most pedig örülj! Igazad lett! Nekik, mindenkinek! Bolond vagy…. de legalább már nem árthatsz nekik! Most már nem árthatok senkinek… ugye? Most már tényleg… nem ronthatok el semmit, ugye? Szomorú vagyok… sírni tudnék… és mégis miért? Miért?! Mit sajnálok én egyáltalán?! Így a legjobb! Ez a legjobb ami történhetett! Nem vagy fontos senkinek, Shuék is hamar kiheverik hogy eltűntél… Ceart is hamar kiheverték… Másokat is… Ez az itteni törvény. Ne szeress mert csak veszteséget okoz! Ne ragaszkodj, mert csak összetör! Ezt mondták ők is nem? Csakis így élhetik túl… de… legalább, nem okozol nekik hiányt. A szobám… Hiányozni fog… a pet… sosem tudom meg… Chariton én félek… sajnálom… én nem így akartam… Ne engedj elveszni… Kérlek…
Képek… látom őket… a fiú emlékei… de miért? Ezzel üzen? Vagy… ez a híres nevezetes visszaemlékezés, amikor meghalunk? Amikor… lejátszódik életünk filmje? ÉN nem akarom! Nem akarom! Nem, nem és nem! Én nem akarom látni még egyszer! Elég volt egyszer átélni… én törölődj! Pusztulj! Kuss! Kuss szűnjél már meg létezni! Majd elindul… egyszerűen magától lepereg… Gratulálok most látni fog mindent! Még életed utolsó mozzanatával gyönyörűen megalázod magad előtte! És ki ő? Mit érdekeljen? Veled pusztul! Meghalt ő is! De miért ketten? Mi ez az egész… úgy, nincs értelme… A film pedig amit ismételten végig kellett néznem, az életem… amit annyira utáltam…
Tudod-e milyen érzés állandóan megalázva lenni, amikor a szavad nem ér semmit, amikor egy senki vagy… és csak haszon állatnak vagy tartva? Amikor közlik veled hogy a feladatod az lesz, hogy ellátás a szüleidet amikor ők már öregek lesznek? Azért neveltek, azért szültek.. hogy takaríts, hogy pénzt hozz a házhoz… hogy kihasználhassanak, és így is történt... Tudod milyen érzés szeretet nélkül felnőni? Amikor egy sima ölelést sem tudsz viszonozni, mert félsz tőle? Félsz hogy elrontod! Félsz hogy valamit elrontasz? Az életem filmje mehet a kukába úgy… ahogy van, legjobb lenne megszabadulni tőle, és nem érdekel.. ha én magam is vele törlődök. Nekem ennyi jutott… elfogadom. Köszönöm… hogy ennyit is élhettem, nem akarom hogy bárki is rossz emlékkel gondoljon rám, de azt sem hogy hiányozzak nekik. A legjobb volna az ő fejükből is úgy eltűnni… mintha soha nem is léteztem volna… Akkor minden hibám törlődne…. és ezért nagyon hálás lennék… Csupán gondolatok, hallja, tudom, én is az övéit… irigylem az életét… bár… olyan lehettem volna mint ő. Magányos volt… de én is… túl lehet élni, és csak akkor kezd el fájni… ha megtudod milyen szeretni nem? Ha ragaszkodsz… de azt nem szabad… Minden változik, folyton folyvást… és csakis úgy maradhatsz életben ha soha… soha nem akarsz igazán valakit magad mellé, mert mindig elhagynak… az emberek ilyenek. Ez természetes… mindenkinek meg van a saját élete, és te nem férsz bele… de nem baj, nem tettél érte igazán semmit.. nem is tudnál… nem vagy kedves se szép, de még okos sem… és mindenhol csak szerencsétlenség ér… legalább nem áthatsz másoknak… Mindenkinek jobb így…

A film legelőször azt eleveníti meg, hogy a kollégium magányában, milyen jól tudtad magad érezni, csakis attól… hogy, úgy szólnak hozzád, mintha ember lennél. Köszönnek, érdeklődnek… és te elmondhatod, mi a helyzet… persze csak felszínes, és csupán azért van mindez, mert egy szobára kényszerültünk… különben hozzám sem szólnának. Nem érdekelném őket… így is csupán látszat… de boldog vagyok. Élek.

Azt láthattad a következő képen, ahogy éppenséggel egy részeg férfi veri a családját… a rendőrség megmondja hogy csakis akkor tesznek valamit, ha vér folyik… A nőt fejét egy régi keverőtárcsás mosógépbe nyomja a férfi, és egy szőke kislány, épp csak el tud siklani a férfi mellett hogy, szaladjon… hívjon segítséget… kerten, bokron keresztül ahogy csupán a lába bírja… alig lehetett tizenkettő.. végül… egy női hang kiált utána. Elmondja hogy, ne szaladjak sehova… mert megbeszéltek mindent, minden megoldódott… menjek haza nyugodtan.
Költözések, újbóli csomagolások… új emberek újra és újra. Belefáradt arc, aki már nem is próbál ismerkedni… akit nem érdekelnek mások, inkább foglalkozik saját magával, a belső adottságaival, és azoknak a fejlesztéseivel. Egyik lakhely, kézművesedés, másik lakhely, rajz, harmadik, tornász szakkor, negyedik, énekkar… és így tovább. Mire bárhol is igazi, verseny szintű eredményt is elérhetne… egyszerűen elköltöztek. Hiába tett meg mindent, soha nem figyeltek fel rá… és még csak nem is haragudhatott senkire… ami talán a legrosszabb volt.

Harmadik kép… épp őt veri a részeges… alapjáraton véve nem tűnik valami… veszélyes embernek… nem volt se túl izmos, se túl magas…de még csak testes sem… és ápolt sem… Mégis képes volt rettegésben tartani egy családot. A képen láthattad ahogy a földön vergődik, ahogy új és új rúgásokat kell elviselnie, viszont nem sírhat, ha hangosan sír… csak még inkább megveri, így csendben tűri… A megítélő szavakat… a becsmérlést… a bántalmazást.

Látni talán nem láttad, de érezhetted.. a nő aki az anyja… utálja, féltékeny rá… és soha semmiben nem számíthat rá, meg sem próbálta már megkérni semmire, hogy megvédje… hogy törődjön vele. Amikor csak lehetett megszökött otthonról. Most viszont… elkaphattál egy beszélgetést. Pár mondatot… amikor a kislány lelkére köti, hogy nem kell sokat kibírniuk, elszöknek mindannyian! Csak tartson ki, ő is kifog… Csak egy kis pénz kell… és elszökhetnek… még egy picit várni kell…

Elhitte… és igaz is volt… alig pár hónapot kellett kibírnia, és eldöntött hogy segít. Tizenhárom éves lehetett a felvételen… egy férfi házában látod, egy ötvenes közelében lévő férfi… akit orálisan elégített ki pénzért. Hányingere volt, utálta… de megtette! Ha hamarabb megszökhetnek… ez már nem változtat semmit sem. Megtette… és még a pénzt is megkapta. Viszont nem jutott messzire vele, a férfi ismerősei törtek rá, és követelték a pénzt! Azt a pénzt amit ellopott! Persze… ellopta… És mit tehetett volna? Ismerték… őt… tudták kinek a gyereke… még csak elszaladni sem volt értelme… és persze, kikapott a lopásért is…

És ahogy láttad ezeket a képeket… alig párat csupán…. Kiwi kétségbeesetten kereste a törlés gombot! Bármit! És sorba kezdte el törölgetni a saját emlékeit… mindet… és nem akadályozhattad meg… Mindentől megszabadult… amitől ő… önmaga, a jelenlegi… aki fél, aki retteg, aki gyűlöl, aki haragszik, akiben annyi a felgyűlt indulat… hogy retteg, mikor árt bárkinek vele… A tehetetlen düh… eluralkodott rajta… viszont ahogy a múltjától igyekezett megszabadulni… ha már így lehetősége van rá… úgy… két képnél megállt. Volt két képkocka amit nem tudott törölni. Amihez ragaszkodott, és akárhányszor rágondolt… végtelen szomorúsággal töltötte el… de mégis. Képtelen volt a lemondásra. Képtelen volt törölni az öcséi emlékeit és pár olyan van csupán… ahol nem rettegnek. Az egyik kép… hogy távol a házuktól egy tisztáson játszanak, fociznak mind a négyen, vagy épp ugyanott fára másznak, és míg a kisfiúk simán leugranak… Kiwi nem mer… a tesói pedig kinevették érte. A másik ilyen… amikor egy rövid időre… csupán de megszabadultak életük megrontóitól… és ahogy látta azt, hogy az öcséi tisztulnak. Nem rezzennek össze mindenért, az egyik öccse leszokott a cumiról, amit már amúgy is kinőtt… a másik öccse először lesz szerelmes. És mindez, olyan egésszé tette őt. Kiwit. Akkor érezte úgy először… hogy van családja. De csupán három ember tartozott bele az életébe. És őket.. nem hajlandó törölni. Mindent! Mindent átadok neked… csak ők hagy maradjanak meg. Lehetek fiú… lehetek olyan mint te… vagy amilyen szeretnél mindegy… nem ragaszkodok semmihez… csak ők… kérlek…

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Pént. Jan. 06, 2017 11:48 am

Hallom Kiwit. Nem a fülemmel. Nincs is fülem. Úgy, ahogyan a gondolatokat hallja az ember. Azért...mert hallom a gondolatait. Ilyet nem mondana ki. Azt hallom, ahogyan gondolkozik. De nem lettem gondolatolvasó. Tudom, és érzem...egyek vagyunk. Reagál arra is, amire "én gondoltam". Nehéz? Talán. Inkább szokatlan. És megdöbbentő. De ez nem jelent semmit...csak egyszerűen így kommunikálunk. Nem marad örökké így. Ez így nem működik! Nem lehetünk ketten egyek, akkor sem, ha együtt kell döntenünk, mindenről...de ilyet nem lehet! Nem, nem, nem!!! Nem vehetik el tőle azt a jogot, hogy önmaga legyen! Főleg nem így, az én hibámból...hisz miattam kerültek ide. Vagy legalábbis most még csak Kiwi. Azután mi lesz? Lehet vége? Nem volt a közelbe más akit "megegyen", így kettővel jóllakva ide kerültünk? Nem a technikai oldala érdekel, csak hogy ne bántson senki mást! Fáj és mégjobban dühít az érzés, hogy akkor sem tudnék tenni semmit. Le kell győznöm. Bármennyire is terelem a tudatom, nem tudom, nem bírom sokáig. Fel kell adnom, s azzal törődnöm, hogy velünk mi lesz.
Kiwi. Ahogyan végig...érzem amit gondol, nem tudok ellenálni annak, hogy végigrohanjon a fejemen: hülyesség. Nincs alapja annak amit gondolsz! Nem a te hibád. Miattam jöttetek ide, és egyébként se tudtad, hogy mi vár itt rád. Erre nem lehetett felkészülni. Miért nyugtatgatom, mikor én is kétségbe vagyok esve? ... Nem érdekel. Nem lehetek olyan önző, hogy magammal foglalkozzam, amikor miattam szenved itt. Nem a te hibád, Kiwi! És hiányoznál. Nem igaz, hogy gyorsan kihevernénk. Igenis maradna nyoma. Örökre. Bármennyire is érzed úgy. Eh...nem értek ehhez. Úgy sem fogom tudni meggyőzni egyikről sem....Nem gondolhatok erre. Mégis megtettem. Ez is mindegy. Csak...ne félj!
Kiwi képei...fájnak. Fáj látni, hogy ez történt vele. Hirtelen villan csak eszembe a szobájából a jelenet, amikor a múltjához "jutottunk". Nem haragszom. Végülis..érthető, hogy ezeket nem akarta egy olyannal megosztani, akit akkor lát először. Persze azért rosszul esik...jó kis kibúvó ez is. Mármint, hogy van egy ilyen apró problémám. Nem kell azon gondolkodnom, ami velünk történik...Ugyanígy az emlék képek is...Nézem őket. Sajnálom Kiwit. Bánom, hogy ezt kellett átélnie. Azonban amikor éreztem és "hallottam", hogy "testünk" minden lehetőséggel törölni próbálná ezeket a képeket...nem hagytam. Megakadályozhatom. Nem Kiwit. Magamat. De az egyre megy. Nem vagyok pszichológus...de nem érzem úgy, hogy ez segítene. Nem tudatosul bennem az, hogy ez tulajdonképpen lehet a jövőnkről dönt. Nem foglalkozom a többi menüponttal sem. Csak az érdekel, hogy minden megmaradjon. Remélem nem utálsz meg érte, de ez biztos nem segít! Nem lehet csak így kitörölni se a múltunkat, se az emlékeinket! Valahogy úgyis felszínre bukkannának majd...ugye?Ugye. Nem érdekel kik leszünk. Úgy sem tudják ezeket elvenni. Nincs is értelme ennek az egész menünek, se...
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Kiwi on Vas. Jan. 15, 2017 6:53 pm

Hallottuk egymás gondolatait. Éreztem azt…. amit érez… és hamarabb megfogalmazta azt, amit én is akartam. Össze ”olvadtunk”…. vagyis nem… nehéz volna elmondani azt, amit ahogy én éltem meg. Számomra… inkább olyan volt, mint amikor a testünk övezte határok felbomlanak… és mi, mint két akarat, mint két lény… egy üres térben találjuk magunkat egymás mellett. Nem volt testünk… és ez, lehetne akár a szabadság is… egy olyan amit eddig talán senki nem léphetett át… De mivel nem vagy egyedül, így inkább börtönnek éreztem. Ahogy hallottam a gondolataim, érezhette ahogy volt testem szemöldöke felvonódott volna, ahogy az arc izmai lágyan megfeszülnek, és ahogy a gondolatot és tudatot elárasztják az érzelmek, majd ezekből születtek meg a gondolatok. Ugye milyen sok dolgot csinálunk egyszerre úgy, hogy nem is gondolunk rá, és még nem is írtam le mindent.
~ Szóval úgy gondolod… ez itt mind te vagy, és én vagyok a betolakodó? Mi van… ha pont te vagy a betolakodó, és pont tőled vennék el a jogot?...~ Érezhette a felháborodást, a haragot, az igazságtalanság érzését, és azt… Mivel nem tudhattam, hogy mennyivel előbb…. vagy… hogy mi is történt. Hogy melyikőnkkel történt ez hamarabb…. de egy biztos, ha valami szer hatása alatt vagyunk… az jó erős lehet. Sérelmeztem a szavait, ahogy ő magát gondolja magának, és én vagyok az… aki belé került, és hogy ő az alfa. Az első… és nem lehet ez fordítva… A versenyszellem, az elnyomás érzése, amit most ha nem is akarattal vagy tudatosan, de rámhúzott. Mindezt érezhette. Hisz én nem tudom mi történt vele, csakis annyit láttam, amennyi már megtörtént… Értetlenkedtem a gondolatain, információk hiányába voltam, mégsem kérdeztem… nem mertem. Elcsendesedtem… hallgatóztam. És milyen érdekes, míg ő kijelentette hogy nem érdekli a technikai oldala… engem kifejezetten érdekelt. Tudni akartam, hogy ez egy héj? Hogy mi irányítjuk, vagy csak látszólagos? Tudni akartam hogy, ezek alapján van-e harmadik… vagy… csak kettőt „bír” el? És ha igen…. mi történt az előzővel?... Cikáztak a gondolataim, mindaddig ameddig meg nem láttam az emlékeimet odafent. És amit akkor éreztem? Valami írdatlan erős káosz… félelem, harag, düh… gyűlölet… féltékenység… és még az az a furcsa érzés is megjelent, ahogy láttam az övét is, hogy… mivel úgy ítéltem meg… rosszabb életem volt, így… én többet éltem meg. Többet érek… Többet! Nem tehetem mindezekről! Nem! Több vagyok!
~ Ő csupán egy nevetséges ficsúr… fogalma sincs arról még milyen is az élet! Milyen a valóság! Benyalta magát a az edzőjének, és azon a dallamon kezdet játszani amit tanított neki. Átvette az értékrendjét! Eldobta a saját akaratát! Még a farkát sem hiszem hogy használta… valaha is. Nem is csodálom, hogy jobban szeret bent lenni! ~ Érezhetted, az ítélkezést, a félelmet, a bosszankodást… az együttérzést, hisz ez egy olyan dolog… amiben talán hasonlítotok. És ne értsd félre… ahogy téged, ő éppúgy magát is meg és elítélte. Sőt… ez az a gyermeteg védekező mechanizmus, mint a gyerek aki előre sír ha tudja hogy verést kap, remélve hogy kevéssé bántják. Ő elítélte magát, hogy te ne tehesd meg. Megítélt téged… hogy védekezhessen, hogy fegyvert gyűjtsön, hisz amennyiben támadod… ő tud majd mivel védekezni. Ijesztő az emberi elme. Dühös és tehetetlen?! Érzem, csak úgy árad belőled. Vicces! Milyen érzés nah? Milyen??? Ugye milyen vacak?? Végre nem csak én, nem csak én érzem. Más is tudja milyen! Mennyire tud marni, mennyire tud égetni, fájni és tépni…. Kavarognak bennem az érzelmek, mint a mostani kárörvendés, a szégyen… mindez miatt. Érzékelte ahogy neki szánod a gondolatokat.
~Hülyeség?! Mert te aztán tudod!... Pont te mondod, aki az edző parancsára elhajtotta azokat akik tetszettek volna neked?! Pont te tudod… akinek nincs kit elveszítenie? ~ Dühös szavak, amik lerohanták a fiút, majd ahogy… mindezt hallhattad, ismét változott az érzelme, most épp félt, attól hogy szavai túl kegyetlenek voltak, és mély nyomot hagynak majd benned… bűntudata lett….
~ Nem…~ Majd áramszünet… a kavargó érzéseket érzed, ahogy elgondolkodik, a múlton, azon hogy… van kit elveszítenie, kint is és bent is… és azon a rettegésen, hogy mindezt nem akarja megélni. Látta a céhen, látta Cearson, látta Shukakun… Sayan… és ez borzasztó… Ha volna szívetek, most elszorulna, hisz a szomorúság marja az emlékektől, attól amit megtanult, amit hallott és amit látott… Láthattad te is, érezhetted azt, ahogy Cearso távolságtartóan, és elvátoldódóan beszélt a céhről, ahogy Anatot hiányolja, és ahogy… ezt Kiwi egy fajta széthullásként élte meg. Érezhetted azt, hogy mennyire bánta Kiwi azt amikor Shukaku miatta sírt, hisz az is csupán… azért volt, mert túl hevesen reagált arra, amitől Kiwi megijedt és alátámasztotta a félelmét. Ahogy kétségbeesést és haragot okozott neki mindaz, hogy úgy érezte… Shukaku beletörődött, hogy az élet ilyen. És haragudott rá, amiért az a kislány ezt felfogta, míg ő… gyermeteg és talán beteges módon ragaszkodik ahhoz, hogy nem. De… mégsem tudná bebizonyítani, hogy neki van igaza. Hogy az emberek nem hullanak szét, nem hagynak cserben és árulnak el… amint a saját hasznuk úgy kívánja. Ezért boldogabb az, aki nem szeret. Nagyobb biztonság övezi. Így vélte…
~Jöttünk ide?~ Már másodjára hangzott el ez a mondat, ez a meggyőződés, az elsőnél is értetlen volt, de nem jelezte. Úgy gondolta… valamit félre ért.
~ Nem… nem miattad, csak elvállaltam egy küldetést… Shukakuval megbeszéltük, ha veszélyesnek tűnő küldetésre megyek, jelzek és elküldöm a koordinátákat… és a kis cukorfalat, még egy oké-t sem írt vissza. ~ Mit érzet? Az a tipikus, én megmondtam érzés fogta el. Kárörvendés önmaga felé, neki igaza lett. Az emberek… nyomorultul önzőek… és nem lehet rájuk számítani. Magadon kívül senkire sem számíthatsz!
~ Íme… a kis céh, amit te annyira szeretsz, a segítőkész emberek… ~ Elhúzott gúnyos mosolyra húzná az izmait, és ugyan magát a szándékot érzed, mintha a te arcod is… így akarna mozogni. Érzed, a lemondást, azt… az ürességet, a magányt… azt az elítélést amit maga felé irányít, mindazért amiért így viselkedik… de ő ilyen. Ennyi, egy kis féreg, egy utolsó önző rohadék, aki most sem megoldással törődik… hanem… a védekezéssel, a fegyverek gyűjtögetésével, és azok használásával, mindezt teljes meggyőződéssel.
~Nem miattad vagyok itt, és nem is tudtam róla hogy itt vagy! Legalább ettől a bűntudattól megszabadítalak. ~ Világosítottam fel, és kíváncsian vártam… a belőle kiváltott érzéseket. Vajon olyan-e mint én? Tesztelem! Vizsgálom! Hasonlítgatom. Magamhoz, vagy épp magamat hozzá. Ez két irányú. Arra számítok, hogy megrökönyödik majd, arra… hogy haragszik majd, rám.. ránk, amiért összetörjük ezzel azt a kis felállított képet, amiért az elmondása szerint bent akar maradni. Nem bántani akarom. Nem. Csupán azt akarom megtudni, egyformán működünk-e. Én így éreznék. Haragudnék. Rájuk, magamra… haragudnék a naívságomra, a helyében. Bántom! Ezzel bántom őt, ártok neki… de nem akarom. Most nem! Nem ártott nekem… semmit. Ha még ezek után is meg akart győzni arról hogy ne féljek… nevetségesnek találnám. Őt is, magamat is. Ezt az egészet. Szenvedés az egész… Hogy mondhat olyat… hogy ne féljek?! Olyan nincs… az egész életem egy rettegés volt, és bizonytalanság… erre egy ilyen helyzetben nyögi be nekem hogy ne féljek… Csalódtam benne, egy picit. Okosabbnak, emocionálisabbnak gondoltam. Amikor hallgatott, amikor beszélgettünk… de most.. mindez más. Túl közvetlen, túl… meggondolatlan, túl valós. És hiányoznék? Értetlen vagyok a dolog előtt, hisz… szép szavak, de pont nem adtam neki semmit sem. Nem nyújtottam neki semmit. Nem adtam pluszt, nem voltunk… barátok. Csupán… lakótársak egy céhben… és ezek után számomra, olyan távoli és valótlan kijelenteni hogy hiányoznék. Ahhoz túl kevés időt töltöttünk el, azt hiszem. Nem nyújtottam neki semmi értéket, hogy így érezhetne, hogy valós és logikus lenne. Mégsem… hallottam ahogy, kigondolja… hogy ezt mondja, vagy hazudja nekem. Csak kibukott belőle. Vicces… ezek alapján most, mivel krízis helyzet van, még komolyan is gondolja?... Csakis a kétségbeesés beszélhet belőle. Talán… attól is félne, ha csak most, ebben a helyzetben maradna magára, és ezért mondja ezt nekem. Én is félnék… fordított helyzetben. Ekkor vettem észre ahogy látja az emlékeimet, a felvillanó képeket, képsorokat. És most érezhette azt, ahogy… az érzéseim szinte szét robbantanák a testünket, a feldultság… ami eltompítja az elmémet, a gondolataimat…. ahogy… csupán egy belső parancsra fókuszálok. Hogy… kitörölhessek mindent! Ha azt megtehetem nem láthatja! A szégyen, a harag, a düh, a csalódottság, a megbántottság, az igazságtalanság… reménytelenség… felháborodás… és mindez egyvelege egy mélyről feltörő fájdalomban teljesedik ki. Majd ezekből fakad, a harag és gyűlölet. Talán minden… negatívnak mondható érzelem, egyszerre uralkodik el rajtam. Mindezek mellett éreztem egy tompa sajnálatot is. Láttam… éreztem, ahogy nézi, látja a képsorokat…
~ Sajnálsz? És mégis miért? Mire mennék vele? Azt még csak zsebre sem lehet tenni. Nem kérek a sajnálatodból, köcsög! ~ Felé irányuló mondat ez, és érezhette ahogy az összes pixel szemem rá szegeződik, és minden kis porcikám, rá fókuszál. Éreztem, a szánalmat, ami… csak táplálta bennem a haragot. Engem nem kell sajnálni! Érted? Nem kell! Kussolj! Most először éreztem azt, ahogy ellenáll. Ahogy nem úgy mozog a „kezem” ahogy én akarom. Ahogy, az erők és izmok, akarat formájában de egymásnak esnek, és… ahogy, ellenállt… Most már feléje irányuló haragot éreztem.
~Hagyj békén! Neked ehhez nincs közöd! Azt csinálok magammal amit akarok!! ~ Fakadt ki.
~Nem lehet?! És ha most itt van rá a lehetőségem? Ha megtehetem? Miért döntenél felettem? Kinek gondolod te magad ha? ~ A gondolatok, az érzések tompák voltak, csupán felindulás volt az egész, először felé irányult, végül erejét vesztette. Viszont… azzal, ahogy megpróbált megakadályozni, erősítette bennem, a már csak azért is dacot… Tényleg nem egy pszichológus, de nem is kell, hogy az legyen. Volt olyanoknál már… volt akit kinevetett, volt akihez soha többé nem ment vissza… és volt, akivel bármikor szívesen beszélgetne megint.
~ Nem tudják elvenni?~ Érezhetted, hogy na most bizony megnevettetted, gúnyosan… a naivságodon… viszont szomorúan, a helyzeten… Ugyanakkor tapasztalhattad, ahogy… az „izmok elernyednek” és visszatérnek. Félbe hagyták a cselekvést… A szándék megváltozását is érzékelhetted, azt ahogy ha nem is lenyugodva… de lecsendesedve kezd neki, másképp.
~ Szánalmasan naiv vagy… ~ A gondolata halk volt és tiszta.
~ Gondold végig az egészet… nézd meg mi vesz minket körül. Lehet ez akár egy teszt, akár… egy kísérlet.. akármi… lényegtelen. Egy úton haladunk, ami szembeszáll a logikával. Dönthetünk úgy… hogy megtorpanunk, és akár örökre is így maradunk… majd egy script beindul, ha kellő időt húztunk el, hogy mozgásra kényszerítsen minket… A játékok a leheltségekről és azok kihasználásáról, észrevételéről szól. Nem akarom hogy lásd az emlékeimet, semmi közöd hozzájuk se hozzám! Azt sem akarom, hogy általad más is sajnáljon…. mert eljár a szád hogy szegény én… ezért vagyok ennyire nyomorék biztos, satöbbi. Amit akarok… az a cselekvés. A döntés meghozása, akkor is, ha hibázok. Akkor én hibázok. Én döntöttem rosszul. Ha szétnézel… a küldetés össze… hozott minket. Kendőzetlenül tölthetünk el perceket… órákat, akár nosztalgiázással… egymás megismerésével, csak egy bökkenő van. Nem akarom! Nincs olyan emlékem amiről úgy gondolnám hogy jó színben tüntethetne fel… és pozitívan gondolkodhatnál rólam. Nem vagyok jó ember… Valamint ez most… elvette azt, hogy… új ruhában jelenhessek meg, hogy másképp ismerj meg… hogy egy olyan oldalamat ismerd meg, amiről úgy gondolom hogy az is lehetek. Nem vagyok! Nem lehetek más mint saját magam… de próbálkoztam! Mindent megtettem…. és most…. Egy dolgot tehetek… tehetünk! Kihasználjuk azt.. amit ad a rendszer. Alkotunk valakit… és el kell dönteni… melyikünk marad. Én pedig… hidd el, nem önfeláldozás… nem kell hogy rosszul érezd magad, emiatt. Alkossunk valamit. Az mindig jó! De… olyat szeretnék alkotni… ami egész. Most… talán életemben először… van lehetőségem arra… hogy… akár magunkból, is egy egészet alkossunk. Legyen az egy új lény, egy játékos… vagy egy világ béli… vagy mi magunk. Pontosan ezért szeretnék… felelősséggel dönteni erről. Nincs semmi baj, ez jó így. ~ És érezhetted ahogy az indulatai elcsendesülnek, és hogy… teljesen komolyan gondolja azt amit mond. Nem éreztél belőle fájdalmat, vagy lemondást… csupán vágyakozást. Mindig is szeretett volna makulátlanul…. emlékek nélkül, vagyis más emlékekkel… tudni magáról. Kíváncsi volt arra, hogy vajon mennyivel lenne másabb, mint most. Persze… ez nem erre ad lehetőséget. Csupán arra… hogy, így kijuttathatja talán Charitont, és ha ő itt marad sem baj. Majd kitalál valamit, mindig kitalál valamit…
~Megengeded? ~ Mintha szemek keresnék a tieidet, furcsa érzés lehet, két személyből ugyanazokba a pillantásokba nézni. A lelke most békés volt, nyugodt és leginkább a víz felszínéhez lehetne hasonlítani. Lágyan, gyengéden mossa a partot, és vár. Rád és arra hogy megértsd.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Chariton on Hétf. Jan. 30, 2017 3:34 pm

Én "ettelek" meg téged. Ez nem tesz alfává. Ez mindössze megszokott gondolkodás szerint irányítja úgy a gondolataimat, ami neked rosszul esett. Technikai rész? Megütötte a "fülemet" az, hogy hány embert bír el ez. Visszagondolok az előzőre. Az előző áldozat nincs sehol. Bár vele más volt. Nem tudom összerakni a képet, de úgy gondolom kettő a határ, utána valakit "kidob". Hogy azzal mi lesz? Nem tudom. Talán meghal. De talán mi is meghaltunk.
Ficsúr? Eldobott akarat? Vitázzak? Nem vitázom. Megmagyarázom. Bár dühös. Együttérez? Van értelme? Jobb mint hallgatni. De...hosszasan magyarázkodni is értelmetlen. Gondolt át újra, Kiwi. Lehet ezt más szemszögből is megítélni.
Miért vagyok nyugodt? Mert mit csináljak? Dühöngjek azon ami történt? Úgy se lesz jobb. Így legalább Kiwit se bántom a válaszaimmal. Egy valamit azonban nem hagyhattam annyiban. Van kit elveszítenem. Pont téged. Pont Shu-t. És sorolhatnám. De felesleges. Fáj? Persze hogy fáj. De a fájdalom nem fogja kiváltani azt, hogy fájdalomokozás céljával szóljak vissza. Megértem...? Meg. Hisz...ez egy különleges helyzet. Érthető, hogy szélsőséges lesz a reakció is. Biztos tőlem is az.
Átélem az érzéseket, amiket bizonyos emlékekhez köt..ugyanakkor nem értem teljesen a szituációkat. Csak halványan "kapizsgálom".
Meglepett. Azt hittem miattam jöttek. Ugyanakkor igaza van. A bűntudattól megszabadított. Legalábbis egy részétől. Ettől függetlenül még mindig én voltam az, aki miatt itt van, én voltam az a felhő, még ha akaratlanul is. Gúnyos mosoly? Nem ellenkezem. Túlságosan is gondolkozom. Azonban nem értek vele egyet. Mi van ha Shu nem kapta meg az üzenetet? Lehet akadályozza itt valami. Nem úgy ismertem meg, mint aki nem válaszolna egy ilyenre. Bár...sajnos annyira még nem ismertem meg. Ha ennek vége, akkor majd beszélgetek vele. Is.
Érzem a csalódást. Nem sokan csalódtak még bennem. Hisz ha nincs elvárás, akkor csalódni sem lehet. Amikor már voltak elvárások, akkor pedig nem csalódtak. Persze az más volt. Az arról szólt mit tudok. Ez meg arról milyen vagyok.
Közvetlen? Ezek a gondolataim. Mindent hallassz, mindent érzel. Nem megy át semmilyen szűrőn, mint a mindennapokban a kimondott szavaink. A többi...még mindig fáj. Most már ezek is. De ha ez a véleménye. Talán változik. Talán nem. Megpróbálok tenni érte. Nem szeretném hogy így lásson. Miért? Önbecsülés? Inkább az, hogy hogyan tekint rám. És ide jön a többi megszólalása is. De azokról remélem, hogy csak a düh szülte.
Hiányoznál. Nem voltunk még barátok. De szerintem jó úton voltunk hozzá. Rossz lenne, ha nem tehetném ezek után meg ezt a lépést.
Rossz lenne egyedül maradni? Nem. Tudom, hogy fogod ezt érteni. Nem azt akarom, hogy tűnj el. De egyedül...nyugodtabb lenne ez az egész. Lehet félnék. De nyugodtabban tudnék döntéseket hozni. Talán. Nem tudhatom, mert nem történt meg. De úgy érzem nem hazudom ha ezt gondolom igaznak.
Sajnálat. Mire jó? Szimpátiát kifejezni? Miért sajnállak? Mert rossz életed volt, fájdalmakkal teli. Nem emiatt vagy nekem szimpatikus. Akkor talán nem is erre jó a sajnálat? Nem tudom. Tényleg, mire jó a sajnálat? Együttérzés? Bánkódás amiatt, hogy ez volt veled. Valóban nem teszed zsebre. Nem is ez a cél. Oh. Rég nem illettek ezzel a jelzővel. De ha az előzőeket nem vettem fel, ezeket sem fogom.
Azután mintha megnyugodott volna. Jó érzés volt. Úgy érzem képesek lehetünk beszélgetni. Én is abbahagyom az ellenállást. Csönd támadt volna?
Lehet. De nem sokáig. Ez fáj eddig a legjobban. Tudtam, hogy ezt már nem dühből vagy dacból mondja. Nyugodt, és végiggondolta. Ezért fáj ennyire. Nem. Nem fájhat most. Most meg kell beszélnünk mi lesz. Nyelek. Folytatom.
Nem értem miért vagy ennyire zárt. Azt sem, hogy miért nem nyitsz. Vagyis talán értem, csak egyet nem értek vele. Láttam az emlékeidet. Attól, hogy most kitörlöd, még eljárhat a szám. Bár nem fog, hiába gondolod így. Miért kellene az emlékeknek feltétlenül jó színben feltüntetni? És az egy, hogy te nem gondolod úgy. Nem lettél a szememben rossz ember amiatt, hogy mi volt a múltadban. Erről más is így gondolkodna. Egyébként is...a jelenben élsz, nem? Az emberek az alapján fognak kialakítani rólad egy képet, hogy mit teszel a jelenben? És ha megismerik a múltad? Azt mondják, hogy megváltoztál, és hogy milyen erős vagy, hogy erre képes voltál. Meg hogy ezeket kibírtad. Egyébként...ne akard úgy beállítani mintha nem lenne lehetőség arra, hogy mindketten "megmaradjunk". Nem tudom mi lenne az eredménye, de van rá lehetőségünk. De megértem, nem akarod az emlékeidet. Csak...gondold át mégegyszer, annak a fényében amit mondtam. Utána tiéd a döntés.
Ezután engedem, hogy ő irányítson, ő "kattintson" a karakterkészítésnél. Rá bízom azt is, hogy az én emlékeimmel mit csinál...
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Kiwi on Vas. Feb. 05, 2017 4:23 pm

A magyarázatát elfogadtam, érezhette rajtam, hogy nem feszülök úgy ellene… és ha meg nem is nyugodtam, de egy halovány mértékben csillapodtam és ezt érezhette… hisz vélhetően ő is. Ameddig ez lezajlott viszont, volt egy gondolatom. Vagyis… pontosan az, hogy most mindkettőnknek külön érzelmeink vannak, vagy egy „bankból”.
~ Miben volt más?~ Csapok le  a kérdésre, hisz nyíltan hallgatózhattam.
~Nem haltunk meg. Még nem. Gondold végig logikusan. ~ Hívom fel rá a figyelmet.
~ Nem tudom veled mi történhetett, de a játék engem igyekezett összezavarni, olyan volt mintha becreshelt volna, de nem. Hol utalt arra, hogy a valóságban vagyunk és én bolondultam meg, zavarodott lettem, és megindokolták a bántalmazott gyerekkorommal… hol… visszaugrottunk a játékba. A küldetés célja a zavar, olyan mintha tesztelni akarna… de ne felejtsd el, hogy ez csupán egy feladat, egy megoldásra váró befejezetlen ügy, aminek az elemei vagyunk. Van vége és nem tettünk semmit, amitől meghaltunk volna. Egy fiú, leesett az ágyról, amikor rám akart támadni… és meghalt. Ilyen itt nincs. Az indikátora sem változott, amikor rám támadt… bár, épületben vagyunk… Kattogtak a fogaskerekek. Az… enyém sem változott meg, amikor meglöktem… Nem értem, de amikor leesett… akkor pirosodtam. Vagy… te nem láttad? ~ Kérdeztem meg tőle.
~ De igen… amikor meghalsz, a játék nem adna szerintem feladatot… most viszont, van itt valami… bár nem értem pontosan mi. Ne nézd azokat a kibaszott filmsrokat!!! ~ Szóltam rá, ha érzékeltem hogy kíváncsiskodna, és újak jelentek meg… Amikor magáról beszélt, akkor azok amiket együtt töltöttünk a szobában. Amikor elmondja hogy sajnálja azt ami történt velem, akkor új képsorok törnek a felszínre. Újabb bántalmazások, és megaláztatások. Iskola és beilleszkedési gondok. Hazugságok… ahány iskola annyi féle hazugság… Annyi féle múlt… annyi féle újrapróbálkozás… eleinte még lelkesedéssel… de az ötödik és hatodik alkalommal már inkább elzártam magam a társaságtól. Saját magam… már nem volt erőm próbálkozni, felesleges volt… sosem sikerült, és amikorra sikerült is volna, addigra el kellett költöznünk. Megannyi barátot hagytam hátra, és voltam olyan naiv, hogy a levelezgetéssel és a táv kapcsolat fenntartásával is próbálkoztam… de idővel… ellaposodott, elszemélytelenedett… és be kellett lássam… ők élik a saját kis életüket, és nekem már nem volt benne helyem tovább.
~ Nem vitázol? Már arra sem méltatod a másikat? Vagy netán igazam van?~ Érezhette a szórósnak szánt pillantást, a vádolást a sértettséget… Viszont ezt csak közbeszúrtam, nem vártam meg… miként akarja folytatni, ámbár éreztem… hogy akarja. Megmagyarázta… Csapkodtam a vádak között, esztelenül ráhárítottam mindent. Minden bajomat, fájdalmamat… elvégre itt van! Betolakodott egy olyan helyre, ahol semmi keresnivalója nincs. Ne akarjon itt lenni, itt maradni! Ez az én területem. Ez az én helyem! Tűnjön innen… zavar az itt léte, nincs köze hozzzám, a múltamhoz főleg nem így… hogy… nem saját széndékal árulom el, vagy nem választhatom meg… mit tudjon rólam… és nem formálhatom úgy, hogy jobb legyen! Nincs köze a valóságomhoz!! Húzzon innen! Takarodjon az emlékeimből, a gondolataimból… belőlem! Már ennyi sem maradhat meg csak nekem?... Félek… érezheti, hogy rettegek tőle, magamtól és ettől az egésztől.
~
Én miért nem kutatom az ő múltját? Kíváncsi vagyok rá! Igen! Tudod mire? Pont arra amit leginkább féltenél! Arra amit sosem árulnál el nekem, vagy másnak! A hibázásaidra, a szégyeneidre… a félelmeidre… arra amitől zavarba jönnél ha meglátnál és tudnád hogy tudom! Azt akarom hogy azt érezd amit én! Látni akarom azt, amikor úgy megbántottál valakit, hogy soha többé nem mertél a szemébe nézni! Látni akarom azt a hibát amit soha nem hozhattál helyre! Látni akarom a tehetetlenséged! Látni akarom amiként magadnak vesztetted el, ha már barátnőd nem lehetet! Látni akarom a legféltettebb perverzióidat! Mindent! Mégsem… mozizok és sajnálkozok feletted. Jobb vagyok! Tiszteletben tartalak… és nem használom ki… ezt a lehetőséget ellene! Ki fogom! Rápillantok a monitorra, ha kell… kutatok az emlékei között… de ha már ő elvette tőlem, ezeket… akkor nekem is kell biztosíték arra az esetre, ha fel akarja ellenem használni… Kell valami amivel megvédhetem magam! ~ Csakis erre tudtam gondolni… De magyarázódott, van kit elveszítenie… és pont engem? Miért engem hozott példának… Most csak be akarja nyalni magát nálam vagy mi?...
~ Engem? És mondd csak mit adtam én neked, hogy fel kerüljek a hiányzók listájára? ~ Kérdeztem vissza, kicsit hitetlenkedve, de magyarázatot várva. Nem is tudom… minek örültem volna jobban, ha ad elfogadható indokot… vagy… ha kiderül hogy egy görény…  Nem szól vissza fájdalomokozás céljával… Jobbnak akar feltűnni nálam? Talán ezen a téren jobb is mint én. Hát én nem vagyok olyan. Ha bántanak visszabántok! Ki védene meg ha nem én magam? Nincs a szőke dallia, nincs senki más… aki megtenné és ez így jó. Legalább ennyire legyek képes. Bár… ellenségként kezelem, legbelül érzem… tudom hogy nem az, érzem hogy én hibázok de az a rengeteg indulat amitől annyival hevesebben dobog a virtuális szívem, aminek érzem… mintha a látásom is homályosodna… és az elmém tompulna… Tudom ez árt nekem, neki… mindenkinek, de nem tudok neki megálljt parancsolni. Nem tudom mikor kezdődik és mikor van vége… azt tudom, hogy mindig megbánom, de… ugyanúgy elönt mint most is. Gyűlölöm ezeket a helyzeteket. Barátként vagy legalább sorstársként kellene kezelnem, és együtt kitalálni valamit, de ez… annyira… távoli. Ha így tenném, védtelenül hagynám magam. Nem! Nem engedhetem…
~ Tőled nem az… így tudnálak elképzelni, bár azt hittem kevésbé vagy naiv. ~ Mondtam meg őszintén… és hozzá akartam tenni, hogy nálam ez normális… de nem mertem. Nem akartam magyarázkodni. Nem vagyok bűnös, maximum hibás… Empátia… amiről beszél. Az ami jelenleg belőlem hiányzik, mert csakis magamat látom… őt nem, vagyis nem úgy. Eldöntöttem, nekem rosszabb volt, én többet veszítettem ezzel a helyzettel… és… emiatt bántom őt. Tudom mit csinálok… azt is hogy miért… átlátom… és rohadt ijesztő… hogy újra és újra ugyanazokat követem el. Rettegéssel tölt el, hogy valami baj van velem… fejben. A gondolatok zavarosan zakatoltak, és ha vissza kellett volna mondanom miket is mondtam neki… bizony nehezen szedtem volna pontokba. Arra a kérdésére, hogy mi van ha Shu nem kapta meg az üzenetett, csak annyit válaszoltam:
~ Kiírta hogy elküldve. Ha nem küldi el akkor, kiírja hogy nem sikerült. ~ Tehát meg kellett hogy kapja, a címzett is biztosan a lány volt… ezt le ellenőriztem, nem hibáztam.
~ Nem számíthatsz senkire csakis magadra. ~ Jegyeztem meg neki, bár utólag… vagyis ha szóval kellett volna kimondanom, addigra átformáltam volna többes számra, de a gondolatok gyorsabbak és szavak most… nincsenek is. Amikor kijelenti, hogy nem úgy ismeri a lányt, én is válaszoltam.
~ Én sem ezt vártam tőle, főleg mivel meg is beszéltük. ~ De elkönyveltem csalódásnak. Lehet ő is valami küldetésen van… vagy valami más dolga van… de egy később írok, vagy hasonlót igazán megérdemeltem volna, úgy érzem…
A vádaskodások a harag és a szóváltás folytatódott, szinte megállíthatatlanul akartam rajta fogást találni, valamit amivel beleköthetek, amivel eltüntethetem… vagy csak az irányításom alá vonhatom, hogy ne kelljen tőle féljek. Persze… ezek nem ilyen egyszerű dolgok, vagyis… pontosan, ilyen egyszerűek épp csak nem könnyen megvalósíthatóak főleg nem olyan személynek, akit az állandóan alakuló érzelmei navigálnak. Meghallgattam amit mondott. A csalódottságot… megbántam, vagyis a szavak nagy részét amik elhagyták az elmém áramköreit. Érezhette azt is ahogy enyhülök… és a válaszokat szeretném elfogadni, de érezhette bennem a gátat. Betekerem a testem szurokkal átitatott vászoncsíkkal, egy szarkofágba helyezem a testem, majd a koporsót egy csapdákkal telirakott piramisba helyezem. Körbe veszem magam veszélyes kis teremtményekkel, kígyókkal, skorpiókkal, szkarabeuszokkal, keep out feliratokkal, stop táblákkal és figyelmeztetésekkel… Igen az utóbbi elrontotta az idilli képet, de a fantázia már csak ilyen. És én már csak ilyen vagyok… Amikor elmondja miért is talál szimpatikusnak, egy kérdés bukik ki belőlem.
~ Hasonlónak találsz magadhoz?~ Mást nem tudtam elképzelni, miért is lehet ez… valakinek szimpatikus. Hacsak nem a szánalmát akarja… saját magának is meghazudni. Végül… elcsendesedtem, és ő is. Jó volt, úgy éreztem ismét kapok levegőt, és picit rendeződtek az indulataim.. még ha különösebb oka nem is volt. Vagyis volt… hatással volt rám. A mondatai, az érzései. Érezhette bennem azt az aprócska bántódást, hogy éreztem hogy ezt másképp is kihasználhattam volna. Hisz ahogy ő az enyémben, úgy vagyok én is az ő fejében. Válaszokat kaphattam volna. Nem csak róla, mint személyekről, hanem mint működési mechanizmusokról. Kísérletezhettem volna rajta, vele… általa és persze általam. Kihagyott ziccer, de csupán egy pillanatra merült fel bennem, ez a gondolatmenet, majd el is raktározódott mélyre. Nem is neki szántam… sőt, el is nyomtam amint, rajta kaptam magam. Nem akartam hogy érzéketlennek tartson. Valamint fáradt voltam ahhoz, hogy ilyet kivitelezni tudjak, akarjak. Az előző kirohanásom elég sok energiát kivett belőlem, így most kifejezetten élveztem, hogy mind a ketten a magunk csendjébe burkolóztunk picit. Ha ezt tudom, hogy ilyet is lehet… akkor már ezzel kezdtem volna, és akkor elkerülöm a vitát, a sebeket… amiket okoztam. Jobb lenne szerénynek, és magamba fordultnak lennem, és nem támadnom másokat… csak ellenni magamnak, magamban… Végül ő törte meg a csendet. Viszont nyugodt voltam. Talán most először, amióta így vagyunk. Ha pár pillanattal ezelőtt teszi fel a kérdését, felháborodva válaszoltam volna, így viszont… nem úgy alakult.
~ Már nem tudom hogy kell nyitni. Félek másoktól, magamtól, attól hogy hibázok. Félek megszeretni, mert… úgyis elveszítem azokat akiket szeretek, és… nem kell ehhez meghalni, elég ha csak elköltözik az ember, vagy talál… egy érdekesebb, szórakoztatóbb partnert. Íme.. láttál teljes valómban. Láttad a csodálatos életem, hallottad mindazt… ami a fejemben lezajlik, az a bizonyos szűrő nélkül. Ítélkezhetsz. Valamint ne érts félre… nem akarom hogy megtaníts vagy mentorom akarj lenni… hogy megtanuljak nyitni… ez egy olyan dolog amit magamnak kell meglépjek, vagy épp nem. Lehet… így jobb nekem. Mindenki magáért felel. Azért amilyen… én is. Még ha sokszor nem is tűnik úgy, hogy ezzel tisztában volnék… Tudom. Épp csak a mikénteket nem. Nem tudok… olyan könnyed és laza lenni mint… egyesek. Én nem tudok a másik nyakába ugrani, a hátára mászni… vagy megölelni. Nekem ezek idegen dolgok… és félek megtenni őket, csupán irigykedni tudok… amikor látom… hogy a másiknak milyen könnyen meg. És ilyekor gondolkodok el azon, hogy nekik ezek ennyire nem jelentenek semmit? Vagy… nem értem miért tudják olyan könnyen megtenni. Ez az én keresztem. Magam miatt váltam ilyenné, ez az én döntésem. Sokszor elhatároztam már… magamban hogy… úgy döntök… hogy, másképp… csinálom, de sosem ment. Én ilyen vagyok, és kész.  ~ A gondolatok… párhuzamokat rántanak magukkal. Méghozzá magát a Vigót. Amikor először beléptem… nem értettem miért van ekkora épület… alig pár embernek… Majd megtudtam, hogy ez az épület tele volt élettel, csak Anat eltűnt, vagyis… meghallt, majd páran szintén… és volt aki kilépet. Ijesztő volt ezt hallani. Tudtam, hogy mi egy amolyan új „generáció” vagyunk, feladatokkal és elvárásokkal… és ez is ijesztő volt. Mégis… az egész ház… az egész épület olyan mint az én szívem. Voltak benne remények, vágyak, jövőkép… de ezek a szálak, lassan elpusztultak… de az épület maga nem… Üres, de ott van egy halom szoba, lehetőség, és mindez csakis a mi felelősségünk. Mint ahogy az én szívem szobái is az enyém. Ijesztő így végiggondolva is… Az én szívem az enyém, az én váram… nem léphet be oda bárki… csakis… akiben maradéktalanul megbízok… de olyan nincs… mindenkiben találok olyat, ami miatt kizárhassam onnan és ha nem jut be, nem is érhet veszteség sem megalázás... Persze mondom mindezt úgy… hogy ha valakivel történne valami az céhből… tudom hogy befordulnék, és félek… elmenekülnék mint Cear. Irigylem a többiek bátorságát… vagy talán ők nem szeretnek annyira mint amennyire mi tudunk?... Ezek olyan kérdések amikre válaszokat szeretnék… tudni akarom hogy működik…
~Nem mondanád el? Ohh… dehogy nem… Méghozzá a jó szíved miatt. Egyszer lenne egy olyan húzásom, amit meg tudnál magyarázni a múltammal, és türelmet kérnél hozzám… Nem! Nekem ez nem kell…~ Indoklom meg. Nem kell ide ártó szándék, a jóindulat is árthat a másiknak… épp csak utólag tudod meg… mi is lesz a vége…
~ Naiv vagy… ne beszélj más nevében, nem tudhatod… lehet igazad van, lehet nem. De a kétes dolgokra nem szeretek adni.~ Majd… jött még egy indok és ekkor kapcsoltam csak, hogy észhez akar téríteni és azért csinálja.
~ Szerinted hogy működik a lélek? Az ember?~ És érezhette hogy, ismét rá szegezem a „szemeimet” érezhette, hogy figyelem… minden… rezzenését…
~ Minden egyes emléked, cselekedeted és annak következménye határoz meg. Mindaz amit kaptál, amit adtál járul hozzá ahhoz ami vagy, legyél bármilyen is. Ezek az emékek lapulnak össze, és épülnek bele a személyiségedbe és formálnak olyanná amilyen leszel. Nem mindegy mikor vagy bátor és mit érsz el vele, nem mindegy mikor adsz fel valamit és mennyit veszítesz vele, vagy nyersz… nem midegy… hogy bántak veled az emberek, és hogy kezelted azokat amik téged értek. A lélek… nem egy isteni szikra, egy adottság… nem vele születsz, az egy döntés. A te döntésed és a környezetedé, meg némi hajlamé amit hozol magaddal… de csupán ennyi… ezért élek a múltban, és ezért határoz meg az ami most vagyok, ezért nem mindegy mi történt velem, és ezért nem akarom hogy bárki is tudjon bármiről… ameddig én nem adok rá jogot. Te sem kaptál. ~ Jegyzem meg… és várom miként fog erre érvelni, valamint… sikerült-e… megértenie azt amit mondani akartam. Majd a pult felett kezdtem el kotorászni… emlékek garmada…
~ Nem vagyok erősebb… egyáltalán nem érzem magam annak, sőt… mindig is vágytam arra hogy tudjam milyen lennék ha… „tiszta” lenne a múltam… vagy… nem lenne…~ Magyaráztam meg, mert úgy gondolom akkor lennék én… az igazi önmagam. Mert soha nem éreztem azt, hogy én… én lennék, vagy legalább… igazi. Furcsa érzés, de létező. Amikor átadta… a jogot, a döntés lehetőségét nekem… csak nekem, ismét elfogott egy érzés. Meglepettség… majd a hatalom lehetősége. Az azzal való visszaélés lehetősége… az hogy mennyire ostoba ez a fiú… hisz akár őt is kitörölhetném…. Miért nem vigyáz jobban magára, és miért bízik meg bennem? Nem adtam én erre neki jogot… még akkor is ha igen. De azt sosem gondoltam oknak, hogy az… hogy nem vettem még el a rólam kialakított bizalmát, az érjen annyit… hogy akár meg is kapjam azt. Újat tanultam. És ezt is a nyitottságának tudtam be. Ostobaságnak is… mert most… akár árthatnék is neki… ha lenne törlés gomb. De rá kellett jöjjek nincs, hiába kerestem… próbálkoztam… nincs. Lemondóan álltam a pult felett, ha akartam volna sem tehettem volna, meg amit akartam. De tanulságos volt mindez eddig. Méghozzá magáról az emberről, emberségről… róla és rólam. Bár… én hamarabb elítéltem magam az ő szemében mint, ő a húzásaimért, sőt… már magukért a gondolatokért, még azelőtt, hogy ő ítélkezhetett volna. Bűnösnek kezeltem magam a szemében, ezért… viselkedtem úgy. Ez a kép is összeállt… úgy gondoltam tisztán látok de nem helyesen, és ez egy rémes érzés. Olyan… mint amikor éhes vagy, és ott az étel előtted de nem lehet a tiéd. Nem tudsz vele mit kezdeni, elérhetetlen… Elcsendesedtem a pult felett… nem volt kérdésem, sem mondandóm… csupán az üresség érzése. Nem csalódottság, szomorúság… de nem éreztem át azt a lehetőséget, amit láttam.
~Nem tudok törölni. ~ Jelentettem ki a nyilvánvalót…
~ Tudtad hogy nem lehet törölni? ~ Kérdeztem rá, meg akartam bizonyosodni a szándékairól. Az őszinteségéről… és arról fel lettem-e ültetve.
~ Nem írja milyen karaktert kreálunk… de csak egyet lehet… ahogy nézem.  Nem tudhatjuk hogy valóban… mi leszünk-e azok. Vagy mi van ha bele húzom mindet, és egy testbe kerülünk? Az oké hogy nekem nincs gondom a nőkkel, még ha férfi testet is választunk… de ha egy fiúba leszek szerelmes? ~ Kérdeztem tőle teljesen komolyan… elvégre ez azért egy elég komoly dolog, és nem tudhatjuk külön kerülünk-e ki innen…
~ Vagy ha külön személyeket fogunk szeretni? Vagy ha teljesen másképp gondoljuk az életünket, miként lehetne ezt… igazságossá hozni? ~Valóban elgondolkodtatott a két személy egy testben való kérdése…
~ Valamint nem ragaszkodok a női testhez de a tangához igen. ~ Próbáltam bevágni valami vicces kis mondatot, elvégre van beszélőkéje ezt már tudom, és jobb… ha összedolgozunk, főleg… hogy nincs lehetőségem, arra amit akartam, és jó lenne kideríteni mit is csinálunk…
~ Valamint íme a válaszunk. ~ Húzódtam közelebb az egyik panelhez.
~ Nem magunkat csináljuk meg és… nem is alkalmas ez a kettőnk szétválasztására. Itt… egy új teremtményt hozhatunk létre. ~ És boldogságot éreztem, félelmet a felelőségtől, de érezhetően kialakult bennem a boldogság, ahogy lenyugodtam és elfogadtam a dolgokat, bár… el nem felejtettem.
~ Meglesz az első gyermekünk Char! ~ Kiáltottam fel, bár… érezhetően megkönnyebbültem és elkapott… valami furcsa érzés. Ámbár anya nem leszek és ő sem lesz apucika, de… tény hogy a mi tulajdonságunkat örökíthetjük át, a jövevénybe. Alkotni mindig is szerettem és egy élőt teremteni, az, az igazi művészet. Lehetőséget láttam, mélyről jövő kíváncsiságot, és talán soha életemben nem féltem még ennyire a felelősségtől, amit most a vállunkat nyomja. Hisz amit alkotunk élni fog. Akit létrehozunk, saját akarattal, tulajdonságokkal fog rendelkezni és lehet… hogy nem is tud róla hogy mi, de… belőlünk lesz, ha részben is. Most legalább olyan hevesen kalimpál a szívem mint amikor vitáztam, és amikor tudatosult is bennem mire van lehetőségünk, a tudatom legalább úgy összeszűkült… a fejem zsibbadni kezdett, de mindez az izgatottságtól, és attól az érzéstől… miszerint soha nem akartam még valamit, bármit annyira jól csinálni mint most ezt. Jelenleg tényleg nincs hibázásra való lehetőségünk, hisz ha egy npc is, de életet teremtünk és felelősséggel tartozunk érte. Anyai ösztönök? Nem… azokat midig is elnyomtam, de mindig is ott voltak. Most is a felszínre törtek. Ámbár… teljesen… abszurd volt ez így. De a tényen nem változtat.
~ Na apjuk! Fiú legyen vagy lány? ~ Vigyorogtam, és ezt joga van neki eldönteni, hisz a férfi örökíti a nemet. Majd kiválasztottam amit hallottam.
~ Rendben. Kor?... Döntsük el, mert ehhez mérten válogassuk majd a tulajdonságokat is. ~ Majd ezek után jöttek a legnehezebb részek.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Klein on Kedd Márc. 14, 2017 2:39 pm

Silica???
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3066
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Zekken on Csüt. Márc. 16, 2017 10:16 am

Még Chariton jön, utána Shinon és csak utána Silica.

_________________
Színem:#9680C7

『Rólam:』↬ Hamarosan.
『Küldetések:』↬ Álomhajó - Tor/túra
                         ↬ Renascent floor
                       
『Eventek:』↝
『MiniBossok:』↝ Igény szerint.
avatar
Zekken
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 150
Join date : 2016. Oct. 27.
Tartózkodási hely : Zabuta

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Klein on Hétf. Ápr. 03, 2017 2:20 pm

Chariton inaktívvá vált, Sinont kérem, hogy folytassa a mesét.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3066
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Strea on Vas. Szept. 17, 2017 12:59 pm


Végül elhatároztátok magatokat. Legalábbis Kiwi biztosan. Amikor elkezdtek a panelen rendezkedni, úgy, hogy egyikőtöket sem "törlitek" láthatjátok, hogy lassanként a panel kettéválik, ahogy a "személyiségetek" is egy-egy panelhez kerül, ezúttal külön. Most már nincs gomb, ami arra vár, hogy megnyomjátok. Néhány másodperc múlva szétváltok egymástól, és pixelfelhő helyett a virtuális testetekben találjátok magatokat az intézet előtt. Úgy tűnik teljesítettétek a feladatot azzal, hogy nem akartátok mindenáron a személyiségeteket megvédeni.

A küldetést lezárom; köszönet a várakozásért.

Alap jutalmak

Kiwi: 220 exp, 240 arany
Chariton: 220 exp, 240 arany
Akichi Murai: 49 exp, 60 arany


Ércek és növények

Kiwi:
Érclátás: Tier 1, 100 -> 100
4 Bronzérc 2 Munkálatlan Bőr 7 Sida Kő 6 Halvány Rubin 1 Vasérc
Nyersanyagismeret 2:
1 Bronzérc 1 Munkálatlan Bőr 2 Vasérc
Növénylátás: Tier 2, 160 -> 180
4 Vastag Tövisgyökér 8 Faeno Ág 4 Vörös Gomba 3 Nihil Levél 1 Óriás Pitypang
Nyersanyagismeret 2:
2 Vastag Tövisgyökér 2 Nihil Levél


Keresés

Kiwi (Keresés 2. szint): [T1] Bronz Irányítópálca


Céhbónuszok

Jumpy Vigor
240 arany a bankba
Cearso, Kiwi, Saya, Chakna, Raygart Arrow: 44 exp

A zárómeséért köszönet Arabelnek.

_________________
Színeim: #c997c8 4e4557
Adatlap
Staff feladatkörök

Aktív mesélések
1. [Küldetés] Dakobolen versenye
2. [Miniboss] Angyalbob
3. [Küldetés] Craze Maze
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1143
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: In Sanity

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.