Sayonara revans

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Sayonara revans

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Pént. Jún. 10, 2016 1:41 pm

Általában ha kikapok egy jobb ellenféltől nem szoktam különösebben felvenni. Nem örülök neki, de rengeteget motivál és sokat tanulok belőlük, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy olyan sokszor nem is kaptam ki. Asukán és Shun, kívül nem igen akad ilyen ember kivéve egyet. Sielman. Az a fiú nem csak, hogy legyőzött de gyakorlatilag rommá vert és megalázott. Közöm nem volt a harchoz… nem még csak nem is nevezhető harcnak. Meg se tudtam mozdulni, még csak védekezni sem.
Igen, nagyon rég óta terveztem, hogy revansot vegyek de nem csak ez miatt akartam megküzdeni vele. Kezdjük ott, hogy egy aljas gyilkosról van szó, ahogy a céhében többen is és amit eddig meg tudtam a sayonáráról szeretnek alvilági körökben mozogni. Nekem ez csak hasznos és mivel a céh nem egyértelműen a rosszfiúk táborát erősítik nem is lógnák ki a sorból. Ebből már kitalálható mi a másik célom. Átvenni Sielman helyét. Mondjuk ez mindenképp megtörténne ha megölöm. Vörös, nem hagyhatom életben de tudtommal addig nem is fog komolyan harcolni még nem ezzel a szándékkal küzdök ellene. Tehát a céljaim tiszták és érthetőek és korábbi találkozásunknak hála nem is volt nehéz elérnem őt. Egy sima üzenet bőven megteszi

„Kihívlak egy párbajra annak érdekében, hogy átvegyem a helyed. Találkozzunk este tízkor az erdei faház romoknál.”

Mellőztem mindenféle udvariaskodást és formalitást. Nem érdemli meg és nincs is rá szükség. Ezek után már nem is maradt már hátra mint felkészülni a harcra (és vele a kudarcra) és megjelenni az általam megadott helye. Tudtommal nem utasíthat vissza.

HP:190 | F:46 | E:95 | K:30 | GY:68 | S:38 | P:85
avatar
Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 668
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 39
Exp:
6151/6200  (6151/6200)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sayonara revans

Témanyitás by Argo on Szer. Aug. 24, 2016 9:42 pm

A Sayonara intett egy sayonara-t, inaktivitás miatt lezárom a KT-t.

_________________
avatar
Argo
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 864
Join date : 2013. Aug. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.