[Küldetés] Napocska

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sinon on Szomb. Szept. 24, 2016 6:11 pm

Roviizmusnak sikerül mindkét napocskát egy kis szenvedés árán megragadnia, és a két kis fekete trutymó ugyan hevesen kapálóznak sikerülhet egészen addig a kezeid között tartani őket amíg az ajtó ki nem nyílt. Amikor Shukakuék berobbantak a szobába a bácsi nem esett el, csak megpördült a tengelye körül és a lépcső rozoga korlátjába kapaszkodott. Ki gondolta, hogy van olyanja is a lépcsőnek? Rolling Eyes Ula aki ezidáig rejtőzködött a semmiből ugrott elő, fegyverrel a kezeiben, azonban Timidus belépője olyan lendületes és gyorsra sikeredett, hogy mire a lány lecsapott, addigra ő már rég a ketrec tetején csücsülhetett. Kaylin ketrece fölött pontosabban aki csendben megbújva figyeli az eseményeket. Ula fegyvere a földbe ágyazódik.
- Hogy az a... - szitkozódik, miközben próbálja kirángatni a két kést, azonban nem jár sikerrel és hamar feladja. A napocskák ez idő alatt kiszabadultak Robiizmus szorításából és szélsebesen kimásztak az ajtón túlra. - Add meg magad ostoba csatlós vagy különben késünk hegyére szúrunk! - fenyegető mozdulatokat tesz felétek(Shukaku & Timidus) Ula, elvégre ti még ismeretlenek vagytok számára.
- Gyertek ide drágáim. Hiányoztam ugye? Nem szabad így elkóborolni. Tudom, hogy szerettek a pincében játszani, de azok a csúnya kis dögök nem a ti súlycsoportotok. - szűrődik be az öreg bácsi hangja odakintről. Kiwi és Robiizmus is láthatja az öreget, aki néhány lépésnyire az ajtótól ácsorog. Ula eközben összerezzen ijedtében, hátrébb ugrik, és egy félig összetört deszkát kap a kezei közé, fegyver gyanánt.
- Fegyverbe katonák! Lányok tartsátok fel a szárnyas gyíkot. Mi majd elintézzük a vezetőt! - parancsol a lány, majd egy egyszerű mozdulattal kinyitja Kaylin és Kiwi ajtaját. Kaylin értetlenül áll a helyzet előtt, és nem úgy tűnik mintha ki akarna jönni az eddig biztonságot jelentő ketrecéből, de azért az íja után nyúl..
- Véged mocsok. Többé nem tarthatod rettegésben a környéket. Nem rabolsz több embert, és újra békében élhetünk! - hősi beszédéhez végül az öreg is hozzászól.
- Ugyan, ugyan. Tedd le azt a deszkát. Még a végén valakinek baja esik. - válaszol neki az öreg aki belép hozzátok a szobába, kezében az egyik napocskát simogatva, miközben a másik a lábának dörgölőzik akár egy macska.

_________________
Színem: #79BAEC (Denim Blue)
In Sanity
Legendák Taft csatornáiból
Frud a Kobold

Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 271
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 25, 2016 6:38 am

Az idomár hol a sárkány nyergébe, hol pedig a ketrecet tartó láncokba kapaszkodva próbál kapaszkodót találni, bár az nem az egyensúly, inkább a gondolkodás képességének megtartásához jelent számára stabil pontot. A helyzet feldolgozásának mértéke még mindkettejük számára hagy kivetni valót maga után, amit Timi is gyorsan belát, és az egyértelmű válasz megadása után nyugodtan ingatja meg a fejét Kiwi irányába.
-Nem téged kérdeztelek.
És valóban, miért is kérdezte volna őt, ha vele lényegében folyamatos kapcsolatot tartott, és úgy vélte, hogy amit tudott, azt már elmondta. A semmiből előkerülő támadóra is vet egy pillantást, mialatt az idomár inkább a fogvatartottakra figyel. Sajnálatos módon az ezután elhangzottak sem teszik egyikőjük számára sem nyilvánvalóvá a helyzetet, bár a lány fejében valami háttértörténet már kezd kirajzolódni, kicsit még össze kell szedje magát ahhoz, hogy ezt társai tudtára adja, így Timidus szólal meg.
-Felhívom a figyelmedet arra, idegen, hogy a deszka nem minősül fegyvernek, én magam pedig tollas sárkány vagyok. A nevem Timidus. Javaslom, hogy mielőtt utasítást adsz a megtámadásunkra, adj lehetőséget arra, hogy oldalt válasszunk a harcban. Jelenleg nem vagyok benne biztos, hogy miért is akarnál minket megtámadni, és nem lenne jó, ha utólag derülne ki, hogy egy elkerülhető félreértés miatt kellett végeznem veled.
Shu ekkor már azt kezdte el szemlélni, hogy mennyire hasonlít rá a késes, illetve most már deszkás lány. Volt egy sejtése, és akár alátámasztani látszott a hasonlóság, akár nem, bepróbálkozott vele.
-Ti nem vagytok véletlenül rokonok? Tényleg nem szeretnénk harcolni, ha nem elkerülhetetlen.
És igencsak elkerülhetőnek érezte, legalább is Kaylinra és Robiizmusra pislantva. Mindkettejüket látta már, és a szintjük és a tartózkodási szint ismeretében besorolhatta a küldetés nehézségét is, ami miatt úgy vélte, hogy ha harcra kerül a sor, akkor még akár véletlenül is végezhetnek vagy a lánnyal, vagy az öreggel. Hisame és Timi esete óta, ezzel rendkívüli módon igyekezett vigyázni, még akkor is, ha önjelölt necromancerek tűnnek fel ilyenkor, akikkel szívesen találkozott volna megint.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Robiizmus on Vas. Szept. 25, 2016 2:25 pm

- Megpróbáltak elrabolni engem is a napocskák, de én ki tudtam szabadulni és Ula jelent meg a segítségemre sietve - Mutattam Ula felé, miközben előjöttem a sarokból. - És egyből jöttünk ide, segíteni a napocska által elrabolt embereken és legyőzni mind a napocskákat -emeltem fel a kezeiben mutatva a napocskákat, amiket sikeresen "foglyul" ejtettem- és a vezetőjüket, aki nem más mint az az öregember, akinek feltételezem mindannyian vissza hoztuk, és ezért lettünk vagy próbáltak meg elrabolni illetve csapdába ejteni minket.
Mindent amit tudtam, illetve letudtam vonni azt el is mondtam Shukakunak és Timudusnak, miután levontam azt a következtetést, hogy egy kisebb részleten megint csak átsiklottam, miszerint Shukaku sárkánya Timudus megkérdezte, hogy mi is történt. Igazából, azt vettem észre, hogy hajlamos vagyok nem meghallani dolgokat, mivel nagyon elmerülten gondolkozok, és így kicsit zavaros lesznek a dolgok, mivel elég fontos dolgokat vagyok hajlandó figyelmen kívül hagyni, mert épp elvagyok a saját világomban.
- Bár én sem igazán szeretem, ha utasítanak, viszont muszáj lenne minél előbb lerendezni a dolgokat. Szerintem elég egyértelmű, hogy jelen állás szerint, mindenki aki nem az öreg és vagy napocska az velünk van, és hogy muszáj lesz valahogy innen kijutnunk, mivel hogy egy pincéről beszélünk, és még a nagyobb fajta pincék is akadályozzák az embert a mozgásban, így nem lenne előnyös ennyi embernek illetve sárkánynak, fekete kis izék ellen itt lenn. És ha lehet, a rokonság kérdését egy másik pillanatban tárgyaljuk le, egyenlőre szeretnék épp bőrrel kijutni még ha ez nem is annyira egyértelmű... szóval, ha leintéztük a napocskákat és a vénséget, akkor ölhet bárki bárkit, az már kevésbé izgat. Persze, ha valaki átállna napocskák és a molyrágta vénember pártjára, az most mondja, ne a harc közbe keljen rájönni!
~Kicsit már többet téptem a számat mint akartam, de így legalább mindent kimondtam ami épp eszembe jutott és fontos lehet. De most már csak a harcra kell összpontosítani, ha mindenki kibeszélte magát.
A jobb kezemből az öreghez vágtam az egyik napocskát a lehető legerősebben, és előrántottam a katanámat, bal kezemben a másik napocskával szépen kiegyenesedtem, és vártam mit lépnek a többiek.

_________________
Üdvözlettel: Robiizmus

Robiizmus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jun. 15.
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Kiwi on Kedd. Szept. 27, 2016 10:03 am

Először le lettem hurrogva… ami nagyon nem volt kellemes érzés, és bár ki más tudna vagy nyújtana valós információt, két idegennek, mint aki már valamennyire ismeri a másikat. Valamint én csak a fejem kapkodtam, az események alatt. Legszívesebben elteleportáltam volna, bár tudjuk… az nem működik… Így, ameddig ők bájcsevejt folytattak, én meguntam a bezártságot… valamint elhüledeztem… a hallottak alapján. És Ula is betett a megmozdulásával, valamint ez az egész cirkusz, egy rakat baromságnak tűnt, így… inkább kiszabadítottam magam, másodjára, bár most a kulcsokkal, majd nyitott ketrecajtón, távoztam, és nyitva is hagytam, hogy a másik lányka is ki tudjon jönni, ha szeretne. Összevont szemöldökkel, figyeltem, és kezdtem el undorodni a szavaktól amit hallottam. Akár Timidus szájából, aki halállal fenyegetőzött, akár… Robizmus szájából, aki fél vállról vette, még ha indulattal is, ezt a dolgot… Elkerülhetőnek gondolnám a harcot… Valamint ezt az egészet is, viszont volt egy ötletem, hogy megtudjuk, ki is az igazi rossz fiú. Nem, adtam számot a tervemről, így egyszerűen csakis annyit láthattak rajtam, hogy mint aki meg sem hall semmit, indultam meg előre, majd fel a lépcsőn, láthatóan fegyvertelenül. A pet tojás a hátizsákba, az idomárkard az oldalamon, de a kezeim összekulcsolva magam előtt, indultam meg egyenesen kifelé, a férfit kikerültem, nem is akartam ránézni sem… és egyenesen a lépcső teteje felé tartottam szótlanul. Bíztam Shuban hogy tudja mit akarok, bár nem hiszem… nem vagyunk egy hullámhosszon, leginkább csakis magamban, és baj esetén a képességemben bízhattam. Az utamat igyekeztem természetes sebességgel megtenni, nem kapkodni, menekülni, pedig lábaim most tudták volna szedni az iramot, valamint elnyújtani sem akartam az időt… Reméltem hogy az akinek, vagy aminek célja van… megpróbál majd megállítani, hisz elhagyhatom az ajtót, már a kilincsen a kezem, ha nem lettem megakadályozva… Viszont ha ez sem vált, be, csak kinyitottam, majd becsuktam az ajtót. Ez, is bizonyított valamit. Legalábbis számomra.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 471
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sinon on Vas. Okt. 16, 2016 12:20 pm

Kaylin értetlenül állt a helyzet előtt, látva a kialakuló komédiát leereszti a fegyverét és inkább csak nézi az eseményeket. Ula mit sem törődik Timidus szavaival, ő továbbra is úgy szorongatja a kezei között azt a deszkát mintha egy fegyver lenne, és Robiizmus által mutatott Napocska egyre csak ficánkol a fiú kezében. Talán a bácsi láttára kezdett el virgonckodni? Azonban Shukaku szavaira az öregúr beszédre nyitja a száját, hang is kijön a torkán, azonban azt, hogy mit is akar mondani úgy tűnik nem most tudjátok meg, hiszen Ula felkiált, és előrerohan. Robiizmus pedig könnyedén el tudja dobni a Napocskát, aki a bácsi kezében landol, szerencsére épségben. Édes doromboló hangot ad ki, azonban az egymásratalálás idilljét nem élvezhetik sokáig, hiszen nem egy, hanem két támadója akadt az úrnak. Kiwi könnyedén elindulhat a lépcső felé, azonban a nagy kavarodásban, a bácsival összeütköznek, és Kiwi háttal a falnak csapódik. Nem túl erősen azért, és a hátizsák is tompította az esést, azonban hallhatsz egy halk reccsenést.. Mintha valami eltörött volna?

A bácsi ijedtében a lépcső felé veszi az irányt, és kis előnyre tesz szert, ugyanis kivont karddal Robiizmus sem fog tudni felrohanni a lépcsőn egykönnyen, és Ula sem a deszkájával.

Ula eldobja a fegyverként használt deszkát, és ordítva rohan utána a pincéből a földszintre.

Napocska elkezdett felmászni Shukakuék ketrecének oldalán a rácson, majd ha Timidus hagyja akkor az ő lábain is.

Odafentről csörömpölés hallatszik..

_________________
Színem: #79BAEC (Denim Blue)
In Sanity
Legendák Taft csatornáiból
Frud a Kobold

Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 271
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Shukaku on Vas. Okt. 16, 2016 6:36 pm

Shu és Timidus valahol a szerintem egyértelmű résznél néztek egymásra, és döntöttek úgy közös egyetértésben, hogy továbbra is a saját útjukat járják majd, bár igyekeznek segíteni a társaikon. A feltételezgetések mindig hibákhoz vezettek, és mindketten jól tudták, hogy itt a megosztás a cél. Azért is szeparálták el őket egymástól, hogy a részinformációk birtokában összezavarodjanak, és túl hirtelen lépéseket téve csak tovább növeljék a bajt. Erre egyikük sem szeretett volna vállalkozni, és miután úgy tűnt, hogy a kis csapat nem szeretné megbeszélni a helyzetet, kissé tehetetlenül szemlélték az előttük kibontakozó eseményeket. Timidus ugrásra készen figyelt, hogy beavatkozzon, ha valós küzdelemre kerülne sor, de ő maga nem intézett támadást senki ellen. Ebből a helyzetből Kiwi lépése szakította ki. Shu ugyan nem tudta biztosan, hogy mit akar a lány, ám ahogyan a sárkány a farkával elállta a társa útját, hogy ne menjen utána, már számára is körvonalazódott. Timi elismerően bólintott. Neki törekednie kell arra, hogy mindenkit megvédjen, a zöld hajú lánynak viszont nem, és ez egy okos lépés volt. Vajon ki támadja meg Kiwit, ha csak egyszerűen ki akar sétálni? Ki próbálja meg megállítani? Persze ez sem úgy alakult, mint ahogy eltervezték, így a kis csapat egy halk sóhaj, és egy Napocska kíséretében indult a randalírozók után, intve az esetlegesen lent maradtaknak is, hogy kövessék őket. Az idomár csak a fejét csóválta, lemondóan, félig-meddig beletörődően, a sárkány pedig szokásos nyugodtsággal követte.
-Miért nem lehet a dolgokat egyszerűen megbeszélni? Miért kell mindig verekedni? Azt sem tudjuk, hogy ki kivel van, és miért, de rögtön azt várják, hogy hadakozzunk. Nem szeretem az ilyesmit, Timidus. Remélem senki nem sérül meg.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Kiwi on Pént. Okt. 21, 2016 7:53 pm

Hogy mit ne mondjak… kialakult egy kis kavalkád. Kezdtem úgy érezni mintha mindenki meghülyült volna. Timiék fenyegetőznek, Ula figyelmen kívül hagy mindent, Robizmus követi Ulát, bár… vele együtt érkezett, biztos többet tudhatnak mint mi, csak épp máshonnan és mást. Nem volt jobb ötletem, mintsem megpróbálni azt kideríteni, ki akar minket itt tartani. Nem tudtam hogy a többiek mit foghattak fel ebből, vagy egyáltalán láttak is-e, esetleg csakis a saját kobakjukban akarják-e megoldani a problémát… Végtére is én is ezt csinálom. Megyek a saját fejem után, miközben bízok a legjobban. A lépteim nem gyorsultak, egyenletesen, szó nélkül, mégis feltűnően indultam meg a kijárat felé. Ula… ordítozott valamit, nem értettem… pedig próbáltam kivenni, hátha akad valami szó, vagy mondat, amit érthettem és tovább juthattam volna a dolgok megértésében. De lefoglalt az, hogy arra ügyeljek mikor kell „eltűnjek”… de.. nem is ez volt a gond. Nem akartam hogy bárki megüthessen, viszont… ha… nem teszi meg, nem biztos hogy egértelmű lesz, a támadó… Nem gondoltam én ezt át…

A szívem a torkomban dobogott, és biztos kivert volna a víz, ha tudott volna. A lélegzetemet megtörte egy-egy sóhaj, a pillantásomal viszont nem tudtam szembe nézni senkivel. Mindenki tekintetét kerültem, ha valakire rá is emeltem a pillantásom, csak őt néztem, de úgy az egész alakot. Felsóhajtottam, ahogy a lépteimmel közeledek a bácsikához, de próbáltam elnyomni azt, majd Ula megint ordítozott valamit, ráadásul meg is indultak mindketten felém, vagyis felénk, Ula eldobta a deszkát amit eddig szorongatott, de ezt sem láttam, csupán hallottam a tompa puffanást. Ahogy közeledtek, berezeltem. A lábaim remegni kezdtek, én pedig megtorpantam, és próbáltam hátrébb hózódni hogy, elférjenek, vagy hogy neki simulva a falhoz, legalább hátulról védjem magam. Megbújjak, egy síkká váljak, eltűnjek…De megijedtem, még a képességemet is elfelejtettem, leblokkoltam, és felsikoltottam. De a mozdulatok amivel ők is haladtak, és ahogy én is meghúzódni akartam, a lábammal kicsit kitámasztva, valaki akarva vagy akaratlanul kigáncsolt, így ahogy próbáltam megtartani az egyensúlyom, neki estem a falnak… és valami repedést hallottam. Egy pillanatra fel sem fogtam, mi is lehetett az. Csupán próbáltam felegyenesedni, majd kapcsoltam… Egy pillanat alatt ugrott be, hogy mi is történhetett. Rémülten vettem le a hátamról a hátizsákot, majd nyitottam ki a tetejét. A tojásra rá terítettem egy kisebb plédet, a rosszabb idők miatt, és hogy ne legyen egyértelmű az idegeneknek hogy mit is tárolok benne. Majd egyszerűen lekaptam és mindenről és mindenkiről megfeledkezve vettem ki a tojásom, hogy leellenőrizzem mi is lehetett a hang forrása. Vélhetőleg már el is haladtak mellettem, a bácsit meg sem sikerült előznöm talán… De jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelt. Védett helyen vagyunk nem? Nem eshetett baja…

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 471
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Robiizmus on Szomb. Okt. 22, 2016 2:34 pm

Hát... nagyon nem szeretem a bonyolult helyzeteket. Minden pörgött. Egy harc, amiben csak az ellenféllel kell törődni sokkal inkább illene hozzám... Minden olyan zavaros volt. Ula üvöltött eldobta a "fegyverét" és ment az öreg után. Kiwi valamit matatott a táskájában. Shukaku és Timudus meg elindultak Uláék után. Látszott Shukakun,hogy nem tetszik neki az, hogy mindenki megy harcolni, és ennek szót is adott. Már mindenki kivonult a pincéből, kivéve én, Kaylin aki nem tudom milyen megfontolásból, de a fegyverét letette... mi lehet vele?... és Kiwi aki a táskájában matatott valami után. Szépen leeresztettem a kardomat és megindultam Kiwi felé.
-Mit keresel ilyen rémülten?- Kérdeztem Kiwit - Te nem vagy egy nagy harcos alkat. Jobb lenne, ha lent maradnál, míg nem látsz lehetőséget elfutni, de ha eljött a megfelelő alkalom, akkor sprintelj ahogy csak tudsz! Viszont, mielőtt követném a többit, és mennék harcolni, elmondanád, hogy mi is történt? Csak lehetőleg tömören.
Próbáltam nyugtatóan rámosolyogni, bár inkább vicsorítás lett belőle, szóval gyorsan hanyagoltam is.
~Nem tudom, hogy pontosan mi is van itt, de gyorsan össze szedek mindent amit csak tudok, és levágom azt akit kell. Már kezd idegesíteni ez az egész! Tiszta harcokkal is meglehetne oldani. De már azt se tudom, hogy mi van... szörnyű...

_________________
Üdvözlettel: Robiizmus

Robiizmus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jun. 15.
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sinon on Szomb. Okt. 29, 2016 10:36 am

Kiwi: amint belepillantasz a táskádba, és lekapod a plédet a tojásról láthatod, hogy egy kisméretű repedés húzódik a tojásodon. Szerencsére nem tört darabokra, nem nyomódott meg, csupán megrepedt, ha ez vígasztal esetleg.

Robiizmus és Kiwi egy picit elálják Timidus és Shukaku útját azzal, hogy a pincefeljáró előtt "beszélgetnek", ezért nem sikerült rögvest Ula és az öregúr után szaladnotok. Odafentről semmi gyanúsat nem hallhattok, vagyis ez nem jó így. Pontosan semmit sem hallotok fentről amire számítani lehetne. Dulakodás, zaj, csörömpölés, egyszerűen semmi ilyesmi zajára nem figyelhettek fel.

Aki felér az a következőt láthatja:
Ula az öregúrral szemben áll, fegyvertelen mindkét fél.

- Ez így nem mehet tovább. Csak az egyikünk győzedelmeskedhet, ezt te is tudod. Régóta vívjuk már ezt a harcot..
- Milyen régóta is.. több mint tíz éve? Emlékszem amikor..
- Csend! Most én beszélek! - szakítja félbe az öreget a lány - Hosszú évek óta most először sikerült elég erős csapatot szereznem, hogy végre véget vessek a rémuralmadnak, te szörnyeteg. Ennyi év után..
- Napocska.. - valahonnan egy Napocska mászik elő a semmiből, azonban hiába az öreg hívta, végül Ula lábán mászik fel, aki karjába véve megsímogatja a kis "állatkát" - Mindvégig tudtam, hogy te állsz a dolog mögött. Már akkor tudtam amikor elkezdődtek az eltűnések.. Tudod ami...
- Rémegyszerű volt ez az egész. Néhány eltűnés, jönnek a hősök és végül a jó és igaz győz. Tudod mint a mesékben!

Shukaku észreveheti, hogy az ő Napocskája Ula beszédére ficánkol, elindul Timidus lábán a lány felé, persze csak ha nem akadályozzátok meg. Ugyanakkor a nappali több pontján is felbukkannak további Napocskák. Kisebbek, picit nagyobbak, ducibbak, hosszúkásak, és lassan csúszkálva indulnak meg a lány felé, aki mindvégig az öreggel szemez.


Már nincs sok hátra emberek owo

_________________
Színem: #79BAEC (Denim Blue)
In Sanity
Legendák Taft csatornáiból
Frud a Kobold

Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 271
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Okt. 29, 2016 1:50 pm

Shu szinte már az arcát karmolászta mérgében, és ha Timi nem lett volna elfoglalva mellette az események megfigyelésével, még az ő mancsát is kölcsön kérte volna, hogy a nagyobb és élesebb karmok segítségével megfelelő hatású legyen a jelzés. A kis szörnyecske ugyan elindul felé, és Timi meg sem próbálja megakadályozni benne, ám ha az idomár volt a célja, akkor őt sajnos nem érheti el, ha csak nem ugrik gyorsan, mert a lány a szónoklat végén magabiztos léptekkel áll a kettő viaskodó fél közé, csípőre tett kezekkel. A sárkány nem mozdul, ám ugrásra készen áll, ha valami történne. Shu mély levegőt vesz, végignéz először a társain, majd a két viaskodó kakason, és fáradt, de eltökélt hangon szólal meg.
-Mit képzeltek mégis hol vagytok? Végül csak egyikőtök győzedelmeskedhet? Most akkor kardot fogtok rántani, és lekaszaboljátok egymás fejét, meg villámok is lesznek? Ne már! Nem csodálkozom, hogy alig találkozom normális érett felnőttel, amikor az egész világban mindenki ilyen idióta módon akarja megoldani a bajait! Nem volt még ebből elég? Legalább valami morális dilemmát kérek, vagy akármit! Azt sem tudjuk, hogy melyikőtök miért harcol. Kifelejtettétek azt a részt, amikor elmondjátok az ördögi terveiteket, és nekünk oldalt kell választani. Mégis mi a fenéért ne hagyjunk most itt kettőtöket? Mi közünk van nekünk ehhez az egészhez? Ez az egész annyira értelmetlen! Mindenki tegye le a hegyes vackokat a kezéből, és mondja el, hogy mi baja van, ha utána sem sikerül megbeszélni, akkor felőlem úgy püfölitek el egymást, ahogy akarjátok, de aztán ne kelljen megint azt hallgatnom, hogy jajj mindenki meghal! Unom! Egyszerűen unom, hogy csak azért, mert fegyver lehet a kezetekben, már azonnal használni is akarjátok!
A végére már egészen kipirosodott az arca, és rendkívül morcos pillantásokat vetett mindenkire, akinek bármilyen harceszköz volt a kezében.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Kiwi on Szomb. Okt. 29, 2016 9:19 pm

Megrémültem amikor meghallottam a reccsenés… és első dolgom volt… megnézni a tojásom. Riadtan kaptam le a takarót és emeltem ki a hátizsákomból a leendő petemet. Körbe vizslattam és fel is fedeztem a repedést… Semmi életsáv, semmi… mocorgás, olyan üresnek tűnt… Megérmültem. És segítségért akartam kiáltani… de egyszerűen bent maradt a hang, a levegővel együtt. Ijedten pislogtam körbe, valahol… azt reméltem hogy valaki idejön, valaki segít… valaki megnyugtat… De nem. Mindenki kint volt már, és csupán én maradtam le, leszakadtam a többiektől, és jelen helyzetben nem is érdekelt mit csinálnak odakint. Leginkább… elszaladtam volna innen. Szégyellem magam, hisz tudatosult bennem, hogy még egy petre sem tudnék vigyázni… nem hogy, egy tojásra… Valahogy, féltem attól ami vár még rám. Féltem attól hogy más is felfedezi a repedést, féltem attól hogy megítélnek, féltem attól hogy sérül… vagy egyáltalán nem kel ki a pet… Féltem attól hogy a pet, majd emlékezni fog erre… és rettegtem attól, hogy ez el fog kísérni majd… egész bent lévő időm alatt. Eddig nem hibáztam. Vagyis igen, de azokat helyre tudtam hozni…
- Most mihez kezdjek veled? – Hagyta el a számat a halk mondat… Ijedtség, aggodalom és félelem csengett benne. Nem akartam kimenni a többiekhez. Pedig biztos kedvesen megmosolyogtam volna, Shu szavait… ha, ez nem tett volna be nekem jelenleg. Úgy éreztem sírni tudék, peig azt sem tudtam hogy baj van-e… Bár hogy ne lenne? Egy baszott nagy repedés tarkítja a tojást. Megbuktam mint idomár! Ha pet lenne, lehet már halott volna… Hisz ezt magammal tudom cipelni, a peteket meg irányítgatni, terelgetni kell… Mi van akkor ha nem hallgatna rám, ha nem szeretne… tisztelne?... És ezek után? Joggal tenné! Elrontottam… ismét elrontottam mindent…

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 471
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Robiizmus on Vas. Nov. 13, 2016 11:56 am

Felértem Shu után, és a mondandójának csak a felét hallotam, de éreztem a súlyát, hogy biztosan van valami a mondandója mögött... fájdalom volt a szavában....  
-Shukaku.... ha Ula leteszi a fegyvert, akkor bajban lesz. Mert a napocskák folyamatossan minden egyes alkalommal, amikor neked ugranak egy életpontot veszítesz. De ez így nem gazán nyerő, hogy ha ennyi napocska van. A halál, meg egy jó harc vele járója a fájdalommal eggyüt. És egy olyan világba keveredtünk, ahonan harcok nélkül nem szabadulunk ki. A Bossokkal is, egy jó csevelyt fogunk folytatni!? Itt a harc életbe vágó! És ha már az, próbáljuk egy picit élvezni is! Tudom, hogy ez nem mindenkinek sikerülhet, de azok vannak halálra ítélve, akikben nincs meg, a harcokhoz elegendő erő és kitartás! Megbúlyhatok az első szinten, várva hátha valaki kiviszi a játékot, de mivan, ha csak egy ember kellene még egy Bosshoz!? És te vagy az az egy ember!
Elég hangosan mondtam ezeket, hogy Kiwi is meghalja a mondandómat, és átérezze. Remélhetőleg így, mindenki össze szedi magát
-Szóval, az ellenséggel leszámolunk, hogy fejlődjünk, és kijussunk a békés kis világba, amit úgy szerettek! De ilyet még egyszer nem fogtok átélni, amit itt lehet!
Az öregre néztem, meg a napocskákra, majd Ulára.
-Ula! Mond, hogyan ölhetjük meg a napocskákat! És akkor hagylak az öreggel táncolni
~Érzem az adrenalint! Végre jön a harc! Nem kell békéskedni! Gyerünk!

_________________
Üdvözlettel: Robiizmus

Robiizmus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jun. 15.
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sinon on Vas. Nov. 13, 2016 1:28 pm

Shukaku és Robiizmus szavai mintha el sem jutottak volna a két viaskodó félhez, ők csak állnak néhány lépésnyire egymástól, elszánt tekintettel, miközben napocskák hada jön elő innen-onnan, és hirtelen a világ színei eltűnnek. Elszürkül minden, mint amikor a filmekben jön a visszaemlékezés jelenete.

Egy édes kislányt láttok aki abban a teremben játszik ahol most is vagytok, egy édes kis fehér nyuszikával. A kislány kísértetiesen hasonlít Ulára, azonban jóval fiatalabb.

A következő jelenetben, egy három fős családot láthattok szintén ebben a szobában, ahol az egyik sarokban egy asztalnál fogyasztják az ebédjüket. Apuka, anyuka, és a kislány? Nem talán van egy generációnyi különbség.. Nagyapa, nagyanya, és unoka. Valamiféle pörköltről lehet szó..
A kislány arca szomorú.. bánatos. Ő nem eszik.

Következő jelenetben már Kiwi is láthatja(Ha időközben felment a többiekhez akkor az előző két jelenetről sem maradt le), hogy Ula a pincében kutat, majd onnan róhan fel a többiekhez az ekkor üres nappaliba, majd onnan kifordul egy másik ajtó nélküli helyiségbe ami egy konyha.. szárított húst lop onnan, majd visszaszalad a pincébe vele..
Egy pillanattal később nyílik a bejárati ajtó és belép egy számotokra ismét ismerős szereplő, a kissé fiatalabb nagyapó, napocska jelenlegi gazdája, aki besétál a konyhába, keres, valamit, azonban látszólag nem találja..
- Mégis hová tűnhetett már megint? - értetlenkedik egy sort..

Ismét jelenetváltás következik, egy kamrában vagytok mind a hárman, tömve van hússal..
Füst szagot éreztek, és nagy meleget...

A visszaemlékezésnek vége, és ismét a jelenben vagytok. A két fél továbbra is egymással szemben áll.
- Ez mind a te hibád. Te tehetsz róla. És viseld tetteid következményeit. Az életeddel kell megfizetned azért amit tettél, Kökörcsinnel.. - Ula szemébe könnyek gyűlnek és a földre rogy, a napocskák közben lassan odaérnek hozzá, és dorombolnak körülötte.. Az idős úr is közelebb sétál.
- Prunella..
- Ne nevezz így Nagyapa! Már nem vagyok kislány..
- Te mindig az én unokám maradsz, még akkor is, ha sosem fogod megtanulni, hogy a hús is étel. Gyere velünk, igyunk teát, békülj meg, Kökörcsin sosem volt a barátod, és ezt te is tudod. Ahogyan Röfi és Boci sem, és Hógolyó, meg Csipiri, és a kis Suzi sem. - a bácsi megsimogatja Ula hátát.


Quest Completed


Villan fel előttetek a felirat. Az NPC-kkel a továbbiakban is tudtok interaktolni, és ugyan Ula nem bocsájtotta meg a bácsi "bűneit", de úgy döntött, hogy megpróbálja ránevelni nagyapját a vegetáriánus életre, ezért hozzáköltözik.
Ula továbbá megköszöni Robiizmus segítségét, amiért ilyen jó jobbkeze volt a harcban.
A Bácsi pedig mindenkit meginvitál teasüteményre, amit a ház udvarán fogyaszthattok el egy kellemes kakaó társaságában, miközben gyönyörködhettek a felkelő napban, hiszen az éjszaka nagy részében kalandoztatok, ideje egy kis pihenésnek is.

Még egy kört írhattok, reagálhattok az eseményekre, végiggondolhatjátok, hogy vajon mit is akart ezzel a játékmester, hiszen ez egy elég fura és bizarr küldetés volt, indokolatlan drámával. Very Happy

Amint mindhárman írtatok osztom is a jutalmakat!!
Köszöntem már most előre is a kitartásotokat, és türelmeteket. :3

_________________
Színem: #79BAEC (Denim Blue)
In Sanity
Legendák Taft csatornáiból
Frud a Kobold

Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 271
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Shukaku on Vas. Nov. 13, 2016 3:33 pm

-What the heck?
A kislány olyan tágra nyílt szemekkel mered a harcművészre, hogy a szemei majd kiesnek a helyükről. Fogalma sincs, hogy hol élt eddig ez a srác, de abban teljesen biztos, hogy nem Aincradban. Még abban sem biztos, hogy a küldetésen végig jelen, vagy legalább magánál volt, hiszen a Napocskák az egész eleje óta itt lebzselnek, a küldetésen végig körülöttük lófráltak a kisebb szintű játékosok, kevesebb életponttal, és senkinek még csak esze ágában sem volt meghalni. És fájdalom? Milyen fájdalom? Itt nincs fájdalom. Jó, az esetek többségében nincs fájdalom. A harc velejárója egy Win meg egy Lose felirat, pár pontnyi Exp, esetleg ha valami tétben játszotok, akkor arany vagy tárgyjutalom. Persze csak a szemét forgatja, és nem köti a másik orrára, hogy igen, szívesen cseverészne a bossokkal, mert biztosan érdekes dolgokat tudnak mondani. Nem mondja el, hogy szerinte nagyon el van tévedve az, aki még négy év után is a kijutásról álmodozik, mert nem akarja összetörni a szegény fiú reményeit. A halálra ítélős részen viszont már nem tud nem köhinteni egyet. Rengeteg harcossal találkozott idebent, akikben elvileg meg volt ez a nagy küzdeni akarás, az elegendő erő, most pedig ott virit a nevük a Black Iron Castle falán, miközben ő, aki utál harcolni, aki a békés utat keresi, aki nem szívesen bántja a mobokat, vígan éldegél. Az gondolat pedig, hogy pont ő kellene a bosshoz, és annak hála nem jutnak tovább a frontosok, hogy ő nincs ott még fel is vidítja, teljesen elsöpörve azt a pici felháborodást is, ami a lelkében lappangott a szentbeszéd alatt, és inkább csak egy méltatlankodó pillantást vet Robiizmus irányába, majd egy mélyet sóhajt, és újra ingatni kezdi a fejét.
-Nem lesz itt semmi öldöklés. Nem fogom hagyni. Szépen békésen elintézzük, utána pedig mindenki megy a saját dolgára.
Őt ugyan eddig lefoglalta az események összegzése, és hátul nincs szeme, így nem látta, hogy Kiwi lemarad, most azonban támogatást keresne magának Timi személyében, aki azonban észrevéve, hogy céhtársa lemaradt, visszaosont időközben a lépcsőn, és kérdő, majdhogynem aggódó tekintettel figyeli a lányt. Arról fogalma sincs, hogy mit is mondjon, így inkább nem szólal meg, de azt tudja, hála Rennek, hogy néha a társaság is elég, így Kiwivel marad, bár nem is nagyon tehetne mást, hiszen a sötétség őt is eléri, így csak akkor tér vissza, ha a idomár is vele tart. Akár így történik, akár nem, a sárkány egy kukkot nem ért az egészből, ám abból, hogy Shu a jelent után a fejét fogva kezd el prüszkölve röhögni, sejti, hogy valami triviális dolog történhetett. Amikor a lány már levegőhöz jut, teátrálisan körbepillant, majd a harcművészre szegezi a tekintetét.
-Tessék. Ezért ölted volna meg őket. Gratulálok. I have a boyfriend, or something like that.
A kakaóra már csak azért marad, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú nem csinál hülyeséget, na meg persze Kiwit is meg kell várnia, mert szeretne vele együtt hazamenni, ha már egyszerre keveredtek ide, a küldetés maga azonban innentől kezdve egyáltalán nem foglalkoztatja. Tudja, hogy jól döntött, az ilyen szintű blődség azonban már neki is sok, és az ok, amiért a rokonok egymásnak ugrottak, csak tovább erősíti benne a gondolatot, hogy idebent senki nem normális.

( Köszönöm szépen a játékot, Kiwcsit várom a játék utáni levezetésre :3 )

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5864
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Kiwi on Vas. Nov. 13, 2016 4:39 pm


Nem mentem fel, tisztán hallottam a szavait, a fiúnak… ijesztőek voltak… Tényleg csak megbújnánk? Ez nem igaz! Én ha akarnék sem tudok boss harcokra menni, hisz gyenge vagyok hozzájuk. Nincs meg a megfelelő szintem… és élvezni a harcot? Komolyan? Én nem élvezem azt, ha valakit bántok… és azt sem ha az a valaki viszont bánthat… Én rettegek ettől, és csupán patkány módjára kisebb szintű szörnyeket merek támadni…De van, hogy még hozzájuk sincs szívem, ha aranyosak… Tényleg halálra volnánk ítélve? De, ha itt maradok, az első pár szinten nem eshet bajom! Akkor nem támadhat meg olyan lény, aki bánthat! Gyáva vagyok… tudom jól… most sem merek felmenni… Nem akarom látni őket, ahogy ölik egymást… főleg nem olyanok, akiket valamilyen szinten szeretek és ragaszkodok… Láttam ilyet eleget… jobb nekem itt, idelent, így is el tudom képzelni a puffanások, csörrenések hangját… miközben kiabálnak egymással. Láttam ahogy, valami megváltozik, láttam a víziót, és mivel nem tudtam, hogy mi az… Hasonlót még nem tapasztaltam… így, meg is rémültem. A tojglit nem tettem el, sajnálkozva figyeltem csak, a félig kifigyelő tojást, és a heget, amit miattam szerzett… Lehet kasztot kéne váltanom! Egyre inkább erősödik bennem ez az érzés, ez a tudat…

Egy pillanatig észre sem vettem Timidust, sem pedig a pillantását… majd amikor az árnyékát felfedztem, rémülten pillantottam rá. Nem akartam hogy, meglássa. Nem akartam hogy megítélhessen! Remegő kézzel, és villámgyorsan csomagoltam be a tojást, Lunát, és vettem fel a hátamra a hátizsákot. Hezitálva toporogtam egyhelyben, hogy induljak-e meg feléjük… kintre mintha mi sem történt volna, de egyszerűen nem tudtam volna eléjük kerülni… Könny szökött a szemembe, de nem sírtam. Hallottam ahogy, odakint Shukaku is prédikált valamit, de nem foglalkoztatott igazán. Jelenleg… úgy éreztem megbuktam. Nem csak a küldetésen, az most a legkevésbé sem érdekelt…
- Sajnálom… - Pillantottam tartottam a pillantásom Timin pár pillanatra, de már a teleport kristály a kezemben volt… És a kezdetek városa, mint célirány, el is hagyta a számat… Így, akartam megszökni előlük, tőlük… Ha viszont nem sikerült, akkor sem volt könnyű rávegyem magam hogy, kimenjek hozzájuk, szóval… várniuk kellett rám, mire erőt gyűjtök, és szokatlanul csendes, és visszahúzódó lettem. Valamint, az első adandó alkalommal megpróbáltam lelépni.



/ Robizmusnak egy nagy lájk! Mert végig megmosolyogtam a posztjait.
Shukaku keresse meg Kiwit, vélhetőleg meg fogja, és Kiwi áll rendelkezésedre. ^^
Mesélőbácsi meg kap egy wtf-fejet Razz /

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 471
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Robiizmus on Hétf. Nov. 14, 2016 8:41 pm

~Most mivan?
Épp az emlékek szaladnak végif, én meg ledöbbenve állok mindezek elött készen egy kiadós harcra.
-Hé! Gyerekek! Én már bekészültem egy harcra.... nah jó.... akkor most azért volt a harc, mert nem akartad, hogy hús egyenek, és te vega vagy?
Egy igen ertelmes arcot vágtam éppen...
~Most akkor semmi harc... vicces ez a játék... mindenre számítottam de arra nem, hogy azért van ez, mert le lett vágva pár állat, hogy étel legyen... amúgy sem bírnám hús nélkül...
-Ha ennyi volt, akkor én megyek. Igazán köszönöm, de nem kérek süteményt. Ha már nem kell a segítség, és minden rendben itt, akkor én megyek.
Hisz soha nem voltam igaz egy nagy barátkozó típus. Megpróbáltam a tőllem tellő legkedvesebb módon vissza utasítani a meghívást.
-Egy élmény volt ez a kúldetés. Shokaku -itt ránéztem a lányra- Igazad volt! De akkor sem fogok megálni. Ebben a játékban, mármint számunkra ez már maga a valóság. Itt nem lehet tétlenül ülni. Lehet, hogy te vígan megvagy az alsóbb szinten békében. De a kinti testeddel mivan? És a tóbbi játékossal, akik aznéletüket kockáztatják, hogy kijusson mindenki?
~Személy szerint engem a többi ember nem érdekel. De Shukakut igen. Ezért talán ez az egyik jobbik éev a harc mellet.
-Kiwi! Legközelebb jobban vigyázz magadra! És szedd össze kicist magad!
Kacsintottam a lányra bíztatólag, majd sarkon fordultam és távoztam.

(U.i.: Gratula a mesélőnek, ez igazán kreatív küldi volt! Very Happy És mindenkinek köszönöm aki velem együt befejezte a küldit! Igazán fantastikusz volt Very Happy nagyon élveztem! De nem leszek vega Very Happy )

_________________
Üdvözlettel: Robiizmus

Robiizmus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jun. 15.
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sinon on Hétf. Nov. 14, 2016 10:21 pm

Nos köszönöm még egyszer a részvétet, én is nagyon élveztem veletek a játékot! :3

Most pedig a jutalomosztás következik.

Seiun: 28 exp 38 arany
Kaylin: 14 exp 24 arany
Cearso: 14 exp 24 arany

Akik valóban aktívak voltak:
Kiwi:70 exp 80 arany
Shukaku:70 exp 80 arany
Robiizmus: 98 exp 108 arany

Úgy veszem, hogy igazából többnyire veletek játszottam, és a csapat fele túllépte a 20-as szintet, és tetszett a játékotok ezért kaptok bónusz exp-t és aranyat. Plusz 60 exp-t és aranyat felszámolok hármótoknak, mert lelkiismeretesen játszottatok, ha hiányzás volt szépen meg tudtuk beszélni, és zökkenőmentesen le is játszottuk a játékot.

Tehát a jutalmazás:
Seiun: 28 exp 38 arany
Kaylin: 14 exp 24 arany
Cearso: 14 exp 24 arany
Kiwi:130 exp 140arany
Shukaku: 130 exp 140arany
Robiizmus: 158 exp 168 arany (Szólós ezért jár picivel több exp)

Céhjutalmak:
Jumpy Vigor:
140 arany,
Saya, Shukaku, Kiwi, Ritsu, Chariton: 26 exp

Továbbá Timidusnak ismét beajánlom a fejlődést, amit már a Floweringben is kiérdemelt, ahhoz továbbra is tartom magam.

Amint jön egy adminbácsinéni be is lesznek írva a dolgaitok karakterlapra is:3

_________________
Színem: #79BAEC (Denim Blue)
In Sanity
Legendák Taft csatornáiból
Frud a Kobold

Sinon
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 271
Join date : 2014. Aug. 30.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/10  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Napocska

Témanyitás by Sponsored content Today at 1:23 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.