Főtér

25 / 26 oldal Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kuradeel on Csüt. Feb. 25, 2016 8:58 pm

Kérésre lezárom az ismit.

Akichi Murai: [T1] Fejkendő
Noxy: [T1] Gyenge Fárasztó Méreg

_________________
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
A meséim egy gamer szóhasználattal élve, Open World típusú játékot próbálnak szimulálni. Ez annyit jelent, hogy bármi, de tényleg bármi amit megemlítek fontossággal bír(hat). Mégpedig onnantól bír, hogy te, aki játszol benne, fontossá teszed. Tehát könnyű példával élve, mindig több út lehetséges, és mindegyik visz valahová. Persze mindig lesznek észrevehetőbbek és kevésbé észrevehetők, amin járhatsz. Te rajtad múlik melyiket választod. Wink
[/color]
Ismizárásért püben zargassatok ^^

avatar
Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 435
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Knights of Blood

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Shukaku on Vas. Feb. 28, 2016 7:46 am

-Hát... mondjuk nagyon is igazad van. Tényleg tudok olyat, aki annyira buta, hogy nem is ismer, nem is tud rólam semmit, csak annyit, hogy az egyik nagyon kedves ismerőse nem kedvel engem, és én sem kedvelem őt, és ez neki már bőven elég ahhoz, hogy ne kedveljen engem sem. Szerintem pedig azt sem tudja, hogy mi ketten, mármint én, meg az ő barátja miért vagyunk fasírtban. Egyébként szerintem szerelmes belé, mármint abba a barátjába, ami azért gáz, mert neki meg már elég régóta van valakije... ha már így szóba került a szerelem téma. És az a legviccesebb, hogy ő is elmondta, hogy nem tud rólam semmit, tehát tudja, hogy csak előítéletes, meg ilyenek, de őt ez nem zavarja. Nem értem az ilyen embereket, Eldrie-chan...
Kaptad vissza a szivatást, ám kacsintás már nem járt mellé, nehogy félreértsd, Az viszont feltűnhetett, hogy az idomár lassan szedelőtzködik, felállt a padról és a ruháját kezdte igazgatni, de azért még folytatta, és természetesen igyekezett tartani a szemkontaktust, miközben beszélt. Láthatóan jót mulatott a zavarodon.
-Az bizti, hogy jó tanácsokat osztogatsz, és nagyon érdemes veled beszélgetni. Olyan vagy, mint az a gyakornok az intézetben. Tudod, járnom kellett pszichológushoz, de azok nem értettek semmit... majd jött egy gyakornok, és rajta látszott, hogy tényleg beszélgetni akar, és érdekli is az, amit mondok. Sajnos csak két alkalommal volt... de... majd keresd fel Jade Artont és Oziriszt.
Egyre szélesedett a vigyor az arcán, és látszott rajta hogy valamire készül.
-Ők is eléggé okosak, velük is szoktam dumcsizni... bár fiúkkal még soha nem merültek fel ilyen témák. Ééééés...
Sajna kudarcba fulladt a terve, mert eddig tudta visszatartani a nevetését. Próbálta ugyan terelni a tekintetét a rákvörös arcodról, de az meg ugye bunkóság lett volna, nem a szemedbe nézni, szóval nem bírta tovább, összeszorított ajkai prése közül lassan, sziszegve tört elő a kuncogás, majd a nevetés, majd közelebb lépett, és kaptál egy búcsúölelést. Csak röviden, és egyáltalán nem azzal a céllal, hogy tovább fokozza a zavarodat. Semmi ilyen gonosz huncutság nem volt benne, és ahhoz sem volt köze, hogy az idomár irtó cukinak gondolt így. Nem. Még véletlenül sem.
-Abban biztos vagyok, hogy nem izé. És ne aggódj, ha Snowcat a White Rose céhből el tud lenni, akkor tuti, hogy nekünk sem lesz semmi izé... viszont nekünk lassan mennünk kell. Ha van céhed, a Szabad Rablás Boltocskára már nem lesz szükséged, de a Vigo Limenben általában megtalálsz minket, csak küldj előtte üzit, mert sokszor vagyunk úton. Viszont... Junnak csak azt mondtam, hogy kiosztom ezeket, és nemsokára vacsora idő van, és én vagyok a teafelelős...
Timinek még meg sem kellett őt böknie, a sárkány mellett azért kialakult egy pontos időérzéke, hiszen a pet mindig percre pontosan figyelmeztette, hogy mikor lehet még sötétedés előtt visszaérni a védett területre, vacsorára a céhházba, és ilyen dolgok. Mindketten meghajoltak, ám Timinek még volt egy kis mondandója, mielőtt távoztak.
-Ha nem keresel, majd én kereslek. Ritka az olyan ember, mint te, és számos kérdésem van hozzád, amit a társam nélkül kívánok feltenni neked. Az időpont azonban most valóban nem alkalmas, haza kell vinnem Shut. Érdekes volt a veled való beszélgetés, köszönöm.
Az idomár jól láthatóan forgatta meg a szemeit, és jelentése volt annak, hogy ennyire eltúlozza a kifejezést. Bár valóban úgy gondolta, hogy Timi megint fontoskodik, ám zavarni nem zavarta, csak akkor, ha téged is zavart. Beugrott a már üres kocsiba, felvette a Ceasar szobor beállását, előre mutató kézzel, hősiesen, majd egy ideig csak figyelte a távozó sárkány alakját, mielőtt nevetve kiugrott a kocsiból, megragadta a fogantyúját, és elindult a barátja után, miközben azért még egyszer visszaintett neked.
-Vigyázz magadra, és üzenem a vezérednek, hogy nagy szerencséje van veled.

Ha nem történik semmi meglepő, akkor részemről záró.
Nagyon szépen köszönöm a játékot, egy élmény volt mindhármunknak :3

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Kedd Márc. 01, 2016 12:22 pm

-Igen, pont ilyenekre gondoltam. - bólintottam rá a példára, az én részemről is megerősítve. Az "Eldrie-chan"-ra összerezzentem kissé... Kisgyerek korom óta nem lettem "-chan"-nal megszólítva, és jobb is, így most hallva. De végül is megérdemeltem, úgyhogy egy kis mosolyon, illetve a korábbi összerezzenésen kívül nem reagáltam rá. A gesztusok nem is biztos hogy láthatóak voltak, hiszen a lány éppen indulni készült, bár mivel próbálta tartani a szemkontaktust, valószínűleg látta a reakciót.
- Köszönöm.... és khmmm, megjegyzem a neveket, majd meglátom - dicséretnek értelmeztem a gyakornokkal való összehasonlításom, így meg is köszöntem, majd egy kis torokkoszörülés után folytattam, továbbra is vörös képpel. Nem is kaptam időt összeszedni magam, mert miközben Shu arcán egyre szélesedett a vigyor, megjegyezte, hogy fiúkkal még nem mélyedt el ilyen témával kapcsolatban. Az hogy különösebben mi se mélyedtünk el a témában nem segített a zavaromon, ahogy az sem, hogy a lány kuncogni, majd nevetni kezdett. Még egy gyors ölelést is kaptam, ami érdekes módon nem növelte tovább a zavaromat, hanem inkább pont fordítva, ki tudja miért. Persze, ez úgy önmagában nem segített sokat, főként amikor a hablatyolásomat kaptam vissza. Gyakorlatilag annyira ki voltam esve a ritmusomból, hogy Snowcat és a céhem említését alig fogtam fel, csak egy kissé nyitottam tágabbra a szemem, de válaszolni nem is tudtam rá, csak vakartam a fejem.
-Igen, bizonyára. Igen, igen, értem. És köszönök mindent - tettem hozzá, kicsit továbbra is kapkodva próbálva reagálni valamit a "semmi izé" részre, majd annak a verbalizálására, hogy indulnak, és végül arra is, hogy hogyan tudok kapcsolatba lépni velük. A meghajlásra én is egy meghajlásra válaszoltam, és lassan visszahúzódó zavarom véglegesen eltűnt Timidus nyugodt és metodikus mondanivalójától.
-Csak nyugodtan. Illetve én is köszönöm, tényleg érdekes beszélgetés volt - válaszoltam miközben Shu elég egyértelműen forgatta a szemét, amire egy kis vigyor jelent meg a normális színére visszaállt arcomon. Amikor pedig beugrott a kiüresedett kocsiba, és pózba vágta magát, a vigyor egy halk nevetésbe küzdötte át magát. Aztán a lány nevetve kiugrott a kocsiból, majd intve még egy utolsó mondatot intézett felém.
-Ti is vigyázzatok egymásra - integettem vissza, majd vigyorogva sarkon fordultam, és dúdolva indultam el a másik irányba.

//Én is köszönöm, tényleg egy élmény volt, az biztos Very Happy //
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re:Főtér

Témanyitás by Mamoru on Szomb. Márc. 26, 2016 1:10 am

Re:Főtér
                       
– Kagome mára  ennyi  volt,  nemsokára besötétedik, menjünk haza, majd máskor  folytatjuk.
–Rendbe.
A  nevem  Higurashi Kagome és jelenleg a bátyámmal Arataval élek.  Hogy  lehet, hogy  vele élek  és nem  a szüleimmel?  Nos,  az ok egyszerű, miután egyik nap nem bírtunk kilépni a játékból ,  mert nem engedték, és addig  nem is fogunk tudni  ameddig  végig nem visszük a száz szintet. Szóval kénytelenek vagyunk itt élni,  de bevallom nem félek mert a bátyám is itt van.
- Kagome.
- Igen?
- Holnap elmehetnénk egy kicsit szórakozni, mit szólsz?
- Miért is ne.
- És hova szeretnél menni?
- Hmm, nem is tudom.
- Mennyünk cukrászdába?
- Igen, ez remek ötlet a többit meg majd útközben kitaláljuk.
Másnap délelőtt,  el  is mentünk a cukrászdába, ott ettünk süteményt közben sokat nevettünk és  beszélgettünk arról, hogy mi  legyen a következő hely ahova elszeretnénk menni.
- Most, hova menjünk?
- Arra gondoltam elmehetnénk , a főtérre.
- Ez remek ötlet, ha már ott leszünk vehetnénk pár felszerelést is.
Miután a főtérre értünk, megnéztük az árusokat, hogy hátha találunk valami érdekeset, de nem jártunk szerencsével.  Észre se vettem,  de az idő már eltelt, és én elfáradtam egy kicsit szóval leültem egy padra.  Időnként  eszembe  jutnak  a szüleim, vajon mi lehet velük?  Nagyon hiányoznak , szeretném már látni őket. És vajon kijutunk innen élve? Még a tapasztalt játékosok is féltek, hogy talán nem élik túl. De Arata bátyón miért nem látszik a félelem?
- Kagome.  - majd intet, hogy menjek oda.
Felkeltem és megindulta Arata felé, de nem figyeltem eléggé és neki mentem valakinek, majd a földre kerültem, amikor felnéztem egy fiút láttam.

- Bocsánat az én hibám volt.


A hozzászólást Mamoru összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 16, 2016 8:12 pm-kor.
avatar
Mamoru
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2016. Mar. 12.
Age : 20
Tartózkodási hely : otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
20/50  (20/50)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kazura on Kedd Márc. 29, 2016 3:28 am

Közöny. Egymagam ülök a félhomályos szobámban, a függönyöknek hála a napfénynek esélye sincs a helyiség bevilágítására. De nem is baj, nekem így pont megfelelő. Szórakozottan görgetem a menüm oldalait le és fel, igazából magam sem tudva mit is keresek. Ha keresek egyáltalán valamit.
Majdnem egy év telt el. Egy éve a rendszer kiengedett a sztázisból és tudatosult bennem, hogy bennragadtam egy játékban. Megszabadultam minden odakinti korláttól egy világban amelyről mindig is álmodoztam, készen arra, hogy megmutassam mindenkinek, hogy itt én vagyok a legjobb. Most meg itt gubbasztok a szobámban, mintha misem változott volna. Lassan egy hónapja, hogy el sem hagytam a céhházat. Ha megéhezek lemegyek a lenti fogadórészbe, veszek valamit amit aztán felhozok és egyedül elfogyasztok. Semmi sem változott…
Kész vicc ez az egész. Több tucat küldetés, felfedezetlen helyszín, legyőzésre váró mob vár odakint, én meg azon agyalok miért nem vált valóra egy valószínűleg amúgy is irreális képzelgésem, melyben varázsütésre megelőzök minden eddig keményen dolgozó játékost, ami miatt csak még jobban lemaradok és magamba zuhanok. Igazi ördögi kör.

Nagyot sóhajtok, miközben visszazárom a menüm egy utolsó pillantást vetve a még mindig nem létező kilépés opció helyére.
Még mindig van esélyem. Most vagy soha.
Gyorsan kipattanok az ágyból és az ajtó felé iramodok, mintha attól tartanék, hogy még egy pillanat késlekedés után már képtelen leszek kiszabadulni ketrecemből. Lenyomom a kilincset és kilépek az ajtón…
Ismét a Kezdetek Városának utcát tapodom, bár egyelőre még kissé esetlenül. Jó pár percig hunyorogtam miután kiléptem a fogadó ajtaján, majd engedtem, hogy a tömeg elsodorjon. Lehet, hogy túlzás is tömegnek nevezni, mindenesetre az elmúlt hetekben eltöltött társasági életemhez képest nekem annak tűnik. Mire észbe kapok már a Főtéren találom magam.

Na itt volnék, mi legyen akkor a következő lépés? Nézzek valami egyszerűbb küldit, bemelegítésnek? Vagy használjam a teleportkaput és keressek valami kihívást egy fentebbi szinten?
A következő dolog amire felfigyelek a nekem ütköző test. A rendszer szerencsére figyel helyettem, így hála a fejlesztett akrobatikámnak talpon maradok, azonban ugyanez nem mondható el az előttem csücsülő lányról.
-Nem-nem, én voltam figyelmetlen, bocsi a kellemetlenségért. Hadd segítsek-nyújtom kezem egy barátságos mosoly kíséretében az ismeretlen felé.
-Keresel esetleg valamit, vagy segíthetek bármiben?-kérdezem egyrészt engesztelésképp, másrészt mivel jelenleg bármibe belekapaszkodok ami leköt egy időre.

_________________
A karakter mondatai.
A karakter gondolatai.
avatar
Kazura
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 356
Join date : 2015. May. 28.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
1095/1500  (1095/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re:Főtér

Témanyitás by Mamoru on Kedd Ápr. 05, 2016 9:05 pm

Mivel a való világban elég sokat bántottak, így elvesztettem a bizalmam más emberek felé. Lassan már magamban sem bíztam.  A bátyámon és a szüleimen kívül senkiben nem tudtam meg bízni. Amikor felnéztem el se tudtam képzelni, hogy most mi lesz. Azt hittem, hogy az előttem álló fiú is olyan mint a többi ember. Hirtelen mozdulni sem tudtam a félelemtől. De amikor bocsánatot kért szóhoz se jutottam. Ezek után még a kezét is nyújtotta, hogy felsegítsen. Meglepődtem és egy pillanat alatt szerte foszlót minden félelmem. Oda nyújtottam a kezem és ö felsegített. De a szemében volt valami, ami megfogott. Igen az a tekintet ismerős volt. Látszott a szemében, hogy sokáig volt egyedül és most már szeretne kitörni az egyedüllétből.   - Semmi baj, én is figyelhettem volna.   Ez volt az első alkalom, hogy a bátyámon kívül mással is beszéltem. – Csak a bátyámhoz indultam amikor véletlen neked mentem. Az én nevem Kagome, és téged hogy hivnak? Miután felsegítet enyhe fájdalmat kezdtem érezni a  bal csuklómban, ami egyre csak erősödött. De persze nem mutattam semmi jelét annak, hogy bármi bajom is lenne és nem is ált szándékomban. Bár tartottam attól, hogy Arata bátyó elől nem lesz könnyű elrejtenem és ha rájön még le is fog majd szidni.– Tudom, hogy nem rám tartozik,  és  bocs, hogy megkérdezem, de miért vagy ilyen szomorú?  Ááá a fenébe a folytonos kíváncsiságommal, mégsem kellet volna megkérdeznem, most tuti megharagszik rám. Van egy rossz tulajdonságom méghozzá az hogy szókimondó vagyok, vagyis szemrebbenés nélkül megkérdezem az embereket olyan dolgokról is amihez talán semmi közöm, sőt még a véleményem is megmondom nekik. De most azt reméltem, hogy ezzel a tulajdonságommal nem haragítom magamra ezt a kedves fiút.  
avatar
Mamoru
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2016. Mar. 12.
Age : 20
Tartózkodási hely : otthon

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
20/50  (20/50)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Szer. Júl. 13, 2016 5:08 am

//Leon Gaillard//

Áááh, a Fő tér. Az SAO első városának központja (nomen est omen, nem?) ahol mindig folyik az élet. Többnyire játékosokkal teli, akik hol kereskednek, hol a küldetéstábla előtt próbálnak valamit találni, hol csak a szökőkutat nézik az azt körbevevő padokról, hol pedig egyszerűen csak beszélgetnek. Jó kis információforrás is, bár figyelembe kell venni hogy nem minden igaz, amit hallani lehet. Persze, ez mindenhol így van, és az infó típusától függően több-kevesebb hitelességet lehet az elhangzottaktól elvárni.
És mégis miért jöttem én ide? Hát, körülbelül semmi okom nem volt. Nem küldetést keresek, nem kereskedni szeretnék, vagy egyszerűen csak itt találkoznék valakivel. Egyszerűen csak nem volt semmihez kedvem, így járkáltam össze-vissza a városban. Benéztem egy-két boltba, étterembe, és hasonlóba, de semmihez nem volt kedvem, vagy méregdrága volt. Vagy legalábbis az én tárcámnak nem volt megfelelő árú. Egy pár óra össze-vissza járkálás után kilyukadtam tehát a felvezetett Fő téren. Megnéztem a küldetéstáblát is, hátha, de semmit nem láttam ami kedvemre való lett volna. Nem is tudom hogy miért lyukadtam ide ki, talán csak véletlen, talán valami tudatalatti dolog, lévén a Fő téren mindig történik valami, és hátha az a valami érdekelni fog. Egyelőre úgy tűnik utóbbi nem nagyon jött be. Kicsit tanakodtam, hogy menjek csak vissza a céhházba, vagy töltsem az időt még itt egy kicsit, és végül utóbbinál maradtam. Az egyik szabad padot el is foglaltam, és onnan tartottam figyelemmel a szorgos hangyaként tevékenykedő tömeget. Így távolról, az unatkozó ember szemszögéből úgy tűnt, mintha mindenkinek meg lenne a célja a tömegben, a hasonlatnál maradva, mint egy bolyban. Persze, ez valószínűleg ténylegesen nem így volt, de így tűnt. Ilyen, és hasonló filozofikus (vagy haszontalan, ahogy tetszik) gondolatokkal, valószínűleg elég üresnek kinéző arckifejezéssel mulattam az időt a padon.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Leon Gaillard on Szer. Júl. 13, 2016 6:49 pm

//Eldrie//

Ez a "megint nem lát engem senki" szindrómám volt. Már egy jó ideje üldögéltem az egyik padon a magányomban, vagyis majdnem. A már megint magamban kezdtem beszélgetni, akit végül el kellett, hogy nevezzek, mivel lehet később még hasznos is ez az elmeszakadás.
~Aztán mondjad milyen nevet akarsz magadnak?~ kérdeztem egy idő után.
~Virgil.
~Aztán hogy jött ez?
~Emlékszel, egyszer olvastad Dante isteni színjátékát. Na, én leszek aki veled lesz és segít a vészhelyzetben oké?
~Oké.
Utána beszélgettünk még, de mind a ketten inkább a tömeget néztük, ahogyan ott igyekszenek a dolgaikat végezni. Bárcsak nekünk is lenne valami ilyesmink. Egy kis idő után egy férfi ült le mellénk. Nagy valószínűséggel nem vett észre mert már két órája is ott ültünk de nem szólalt meg. Közös megegyezés után úgy döntöttünk, hogy jó lenne néhány embert megismernünk így megszólítottam.

-Üdv! Hadd mutatkozzak be. A nevem Leon, Leon Gaillard, kezdő. És önt?

_________________
Stat:
(Felszereléssel együtt.) |É:1| |F:4| |E:3| |K:2| |GY:6| |Spec:6|
avatar
Leon Gaillard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Apr. 18.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Kedd Júl. 19, 2016 7:12 pm

Úgy tűnik, kissé el voltam varázsoltam, ahogy a tömeget figyelgettem. Nem tudom hogy sikerült, de észre se vettem hogy az üres pad, amire leültem, közel sem volt üres. Ez persze nem derült ki azonnal (vagy lehet ő csak idő közben ült volna le?), de ahogy a tömeget valamit az előttem lévő szökőkutat figyeltem, és lassan úgy döntöttem, hogy most már tényleg visszamegyek a céhházba, és a mai napra elég volt nekem, hangot hallottam magam mellett, amitől kissé megugrottam.
A hang persze teljes meglepetésként ért, és olyan arckifejezéssel fordultam a hang felé, mintha a semmiből tűnt volna elő a mellettem ülő fiú. Ez mindösszesen persze csak egy másodpercig tartott, utána rögtön normális arckifejezésbe rendeztem vonásaimat. Amíg a fiú (férfi?) bemutatkozott, szemet szúrt a kinézete. Csuklyát viselt, amiből kikandikált kék haja, és az a szeme, amit láttam, is elég... érdekes színű volt. Annyira nem volt nagyon különös a kinézete, az SAO ugyanis engedett különböző elég fura módosításokat a kinézetedhez, szóval már nagyjából hozzászoktam a szokatlan kinézetekhez, de azért teljesen még nem tudtam leküzdeni az első reakciómat, és egy pillanatra megakadt a szemem rajta.
-Bocs, kicsit el voltam veszve a tömeg miatt... khmm, Eldrie vagyok, örülök a találkozásnak, és engem is nyugodtan hívhatunk kezdőnek - hajtottam meg a fejem egy picit, egyrészt a nem észrevétele miatti bocsánatkéréshez, másrészt a bemutatkozáshoz.
-Mi járatban erre felé? - kérdeztem a, mint kiderült, Leon nevezetű sráctól, próbálva elindítani egy kis beszélgetést. Úgy tűnt végül csak sikerült valami elfoglaltságot találnom, aztán meg majd meglátjuk mi lesz belőle.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Kedd Szept. 06, 2016 11:05 am

//Innen, Kiwivel//

-Hát, szerintem az ilyesmit nem lehet elrontani... mármint, persze, el lehet rontani magát amit mondasz, de amire gondolok, az az hogy, amíg magadat adod, addig nincs olyan hogy elrontod vagy sem - próbáltam megfogalmazni a gondolataim, együttérző(nek szánt, legalábbis) hangsúllyal. A következő kérdésen egy pár pillanatig elgondolkodtam, nem is azon, hogy mit válaszoljak, hanem hogy lehet a legjobban megfogalmazni.
-Részben igen, és nem is. Lényegében, én nem szeretek általánosítani, és nagyon leegyszerűsíteni, hiszen, bárhogy nézzük, minden helyzetfüggő. Ugye, nagyban függ attól hogy mi a "cél". Ha valaki megtámadna, és meg akarna ölni engem, vagy valakit aki közel áll hozzám... hát, megpróbálnám ártalmatlanná tenni, de ha nem lenne választásom, akkor... valószínűleg megtenném amit meg kell tenni. Persze, ez elég extrém példa, de így lehet talán legjobban érzékeltetni, mire gondolok. Összességében, a cél nem szentesíti az eszközt, csak kivételes esetekben, szerintem - foglaltam össze a kissé sötétre sikeredett filozofálgatást. Próbáltam gondolni más példára, de hirtelen csak ez jutott eszembe, marad hát ez.
-Igen, részben az, hogy nem "felejti" el a dolgokat, de ez még önmagában szerintem nem a "tudás" szerintem. Ugyan Timidus néha rosszul értelmezi amit olvas, de mégis levon belőle következtetéseket, és hasonlók. Amire ki akartam lyukadni, hogy több van benne, mint harci stratégiák és az olvasott dolgok visszamondása, meg van a saját... személyisége és értelmezése, még ha maga a gondolkodásmódja fura is - tettem még hozzá ehhez is egy kicsit, de most már úgy éreztem, hogy kezdek kicsit a kibeszélés felé menni, úgyhogy tovább nem fejtettem. És ezután érkeztünk el Kayaba és az SAO működéséhez.
-Nos igen, valószínűleg befolyásolja a gondolásunkat, hogy itt vagyunk, bármennyire is akarunk objektívek lenni.... és mi a te elképzelésed? - kérdezek vissza kíváncsian. Én úgy hirtelen mást nem tudok elképzelni, mint amiket mondtam, de hát ez sose jelentette nekem, hogy igazam is van. Ha a belépés előtt valaki elmondta volna nekem az SAO históriát előre, simán kiröhögtem volna, hogy az lehetetlen, és még itt vagyunk, csak hogy egy példát említsek.
-Valószínűleg elfogult vagyok egy kicsit ezekkel a teóriákkal kapcsolatban, de szerintem ez nem hívés vagy nem hívés kérdése. Kicsit ez olyan, mint amikor a tudósok akarnak bizonyítani valamit: felállítanak egy hipotézist a jelenlegi adatok és tudásuk alapján, ezek azok a lehetőség szerintem, amiket elmondtam. Utána próbálják tesztelni, hogy ez a hipotézis megállja-e a helyét, vagy sem. Ha nem, új hipotézis állítanak fel, ha igen, akkor egy tényekkel alátámasztott állításuk lesz. Szerintem ezekkel a lehetőségekkel amiket mondtam jelenleg a hipotézis fázisban vagyunk, csak részben megalapozott tények és megfigyelések alapján ez a valószínű most, lehet igaz, lehet nem - magyaráztam el én hogyan gondolok ezekre az elképzelésekre amikor Kiwi felhozta a hitet és a többit. Nem voltam biztos, hogy ezt az én általam mondottakra érti, vagy általánosságban, de így vagy úgy próbáltam kicsit megmagyarázni magam. A mondtad maradék részére megértően bólintottam.
-Ijesztő, igen, bár ez szerintem csak az extrémekre vonatkozik. Sokan hisznek ilyen-olyan dolgokban nem azért, mert rá vannak kényszerítve, vagy valami, hanem mert az ő moralitásukhoz az áll közel. De az ilyen... hát, fanatizmus, ami minden logikát megcáfol, az szerintem is ijesztő, meg akkor is, ha sok esetben ez csak azért van, mert olyan nyomás van valakin, amit nem képes elviselni - fűztem hozzá kicsit halkabban. Mivel valószínűleg más-más indok miatt találjuk rémisztőnek, ezért kicsit ki is fejtettem a magam oldaláról is. Aztán mentünk is tovább újfent.
-Végül is igen, most is káosz van valamilyen szinten, de még mindig sokkal... civilizáltabb így, mintha minden megkötés nélkül lehetne játékosokat támadni, nem? Valamint, szerintem nem az a cél, hogy ne ártsunk egymásnak, hanem hogy ne tűnjenek el a játékosok túl gyorsan, vagy hasonló. Legalábbis ez a feltételezésem, abból ítélve, hogy ahogy mondtad például a fájdalomérzetet is, ha azt akarná, hogy ne harcoljunk egymással, sokkal többet tehetett volna ellene. - mondtam egy gondolkodó-bólintó mozdulattal kiegészítve.
-Hát igen, az emberi természet tele van ilyen kettősségekkel... szeretnénk minden megmagyarázni, de amikor sikerül, akkor is kételkedünk benne, hogy tényleg sikerült-e. Viszont itt most tényleg megalapozott a kételkedés, hiszen mint mondtam, nem tudjuk bizonyítani hogy mi az igazság - bólintottam rá, újra kicsit járatva a számat. Aztán pedig a megköszönésére csak egy kacsintásos biccentés volt a válaszom, és visszatértünk az új nemezisemhez ami nem más mint....
A kitsune lét és velejárói. Hát igen. Az eleinte kicsit félreértett poén gyorsan áttért nem félreértett szívatásba. Magyarázataimat egyre pirosabb képpel, és egyre gyorsabban adtam, ami szintén nem segített rajtam. De legalább azt az eltévedt pillantást megúsztam valahogy, bár a nevetést mellé már nem. Amikor pedig a méretkibeszélésre jutottunk, hát, egy hasonlottal élve, mintha egy mély lyukban ástam volna, és ahelyett, hogy a lyukból kidobtam volna a földet, a saját fejemre szórtam. Azonban itt már úgy éreztem, hogy ideje megemberelnem magam, és vissza is adni egy kicsit, nem csak kapni az áldást. Persze, még mindig eléggé zavarban voltam, úgyhogy ki tudja hogy fog elsülni, de hát hajrá, egyszer élünk. Ahogy még mindig vörös képpel beszélni kezdtem, a szám szél már felfelé görbült.
-Fogalmazzunk úgy, hogy vannak olyan előnyeid, amivel Shu nem veheti fel a versenyt - mondtam amolyan bókolós hangsúllyal, és kontrasztként, ezúttal már nem véletlenül, hanem teljesen szándékosan rábámultam arra A bizonyos testrészre, külön figyelmet fordítva arra, hogy ezt biztosan észrevegye a lány. Egy kis bámulás után, körülbelül a mondat végén pedig hirtelen mozdulattal felemeltem a fejem, és megpróbáltam mélyen a lány szemébe nézni egy lazának szánt arckifejezéssel, mintegy kihangsúlyozva amit mondtam. Az összképen valószínűleg rontott, hogy a képem még mindig olyan vörös lehetett, mint aki kapott vagy tíz pofont szépen egyenletesen elosztva, és az sem segíthetett túl sokat, hogy ugyan halványan, de a szám széle felfelé görbült. Így a tett után kicsit elgondolkoztam, hogy nem tudván pontosan, hogy hol van Kiwinél a határ ilyen stílusú poénoknál, lehet kicsit túllőttem a célon, de végül abban maradtam, hogy most már úgy is mindegy, majd meglátjuk hogy reagál.
Így vagy úgy, vissza a szafarira. Ahogy a lány menüjével babrált, próbáltam a követni mint mondd és tesz, hamarosan meg is lett a saját gyűjteményem is, az első teljesítményt pedig ezzel unlockoltam is. Kis további magyarázat után menjünk pedig a lány fel is pattant, hogy mehetünk is, és erre én is felálltam.
-Akkor induljunk, a halak nem fogják ki magukat - és, ha minden igaz, egy kis idő után meg érkezünk a Kezdetek Városába, a Főtéren lévő kúthoz, két horgászbottal felszerelve.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Kedd Szept. 06, 2016 8:59 pm

A mondata egy furcsa érzést váltott ki belőlem, olyasmi volt amit hallani szerettem volna, pontosan ezért meg is nyugtatott, viszont máris kerestem benne a kifogásokat a kétségeket… de, nem ismertem annyira hogy, ilyeneket szóvá merjek tenni. Leginkább csak megtartottam magamnak, amúgy sem akartam egy amolyan önző, egocentrikus  valakinek tűnni aki csakis magáról beszél, és mástól várja a problémái megoldását. Bár, a hajlam meg volt bennem, szerettem mások után menni, megfogadni a tanácsait, és ledobni magamról a felelősséget, majd az mögé bújni, hogy „de, hát ő mondta”… és hasonlók. Egyszerű, emberi és voltaképp undorító tulajdonság, de valós, viszont mivel tisztában vagyok ezzel, amikor akad némi önkontrollom, igyekszem kicselezni magam.  Majd egy egyszerű:
- Remélem igazad van. – mondattal le is zártam, kedves volt tőle hogy, így meghallgatott, de féltem attól hogy, túlzottan beleragadok ebbe a témába. De szerencsére hamar túlojtottunk, és hasonló, de mégis más, kevésbé közvetlen helyzetkérdésekkel folytattuk.
- Amúgy… szerintem is. Mármint nem tudom, én úgy gondolom hogy, el lehet kerülni a legrosszabbat… ha, akarja az ember… de, még nem kerültem ilyen helyzetbe viszont… érdekelne valami. Egyik ismerősöm panaszkodott, azzal hogy, látott egy lányt meghalni. A lány provokatív volt, sértegette és becsmérelte a másikat, szórakozott másokon, és.. ő alapjáraton ilyen volt, létezett másik arca azt hiszem, de azt csakis az üzlet volt képes „előhívni”, vagy nem is tudom, de ehm… bonyolult volna ezt így elmondani, viszont volt egy srác, még nem ismerték egymást, akkor találkoztak először, a fiú nagyon… érzéketlen, vagy nem is tudom… lehetett manipulálni, de például nem mutatott megbánást, hogy ölt, elmondta a barátnőmnek hogy nem kíván megint ölni, de ezt nem hitte el, én sem hinném… Viszont, ott volt, és végignézte a harcukat, a lány teljes életes harcot kért tőle, a fiú elfogadta, végül egymásnak estek, a fiú még életben is hagyta volna a lányt, de a nő túl pökhendi volt, nem hitte hogy, a fiú tényleg megölni… és a barátnőm ezt végignézte, az nélkül hogy tett volna bármit is. Ő sem hitte hogy, megölni a srác, viszont ezt nem fogadta el kifogásnak, végül számon kérte a fiút, de… nem ért el nála semmi eredményt. Ugyanúgy… nem mutatott megbánást… A barátnőm nem akarta hogy a lány meghaljon, ismerte furcsának találta, kegyetlennek de mégis… érdekesnek, és ő sajnálta… Szóval, szerinted… közbe kellett volna lépnie? – Az egész ötlet, az ő kicsit elragadott példájából adódott, valamilyen szinten kötődik hozzá, bár nem egészen úgy… de, érdekelt a válasz. Tudni, akartam hogy, ő kívülállóként miként vélekedik a dolgokról, a történet mesélése közben hevesen gesztikuláltam, hogy érthetően elő tudjam magam adni, majd a vége felé már egyre kevésbé.
Majd Timi, szokatlan dolgai felé kanyarodtunk, én nagyon is szeretem erről beszélni, mint mondtam mindig is kíváncsi voltam hogy, kinek miféle arcukat mutatják az emberek, ez nem csak Shukakura, másokra értve is. Hisz, úgy gondolom hogy, kettőn áll a vársár, vagyis, sokszor többön… de főleg, kettőn. Sok dolog jöhet közbe, az aznapi hangulattól kezdve, egy-egy olyan elszólás amit másképp értékelünk, de mindig is szerettem volna elsajátítani azt, hogy a legjobbat hozhassam ki másokból, és ezáltal magamból is. Nekem, erre ment ki a játék, és ez a beszélgetés nagy része is.
- Én, szeretem Timidust. – Jelentettem ki, bár mindezt úgy, hogy nem ismerem túlzottan, de amit láttam azt kedveltem.
- Szokatlan egy teremtés, de emberek között is van ilyen, száz. – Mosolyogtam a fiúra kedvesen.
- Szerintem te is tudnál, legalább egy, ilyet mondani. – Pillantok rá, tényleg tudna-e.
Amint, abbahagytuk ezt a témát, folytattuk a következővel, szerencsére folyt a szó, lagg nélkül. Hehe, ez szóvicc akart lenni, de a lényeg aminek örültem, hogy nem voltak úgy, különösebb szünetek és nem állt be az a tipikus kínos csend. Bár, ahogy, elnézem magunkat ettől nem kell félteni minket… mégis, akkor mégis mit csinálok Sukakuékkal, vagy épp Sayaval… érthetetlen számomra… ez. Pedig, képes vagyok bárkivel hangot találni….
- Hát… nem tudom, félek hogy, ki fogsz nevetni… - Sütöttem le a szemem, majd hezitálva hozzátettem…
- És… talán kevesebb valóságalapja van még azoknál is amiket mondtál. – Hezitáltam, a válasszal, és előkészítettem, hogy számítson arra, hogy ostobaságot fog hallani. De csakis, akkor fejtettem ki, ha ezek után is mutatott érdeklődést a téma iránt, tehát, ha igen akkor így folytattam.
- Nos… szerintem… - Kezdtem bele, majd hirtelen megszakítottam a mondandómat…
- De tényleg nem nevetsz… ki és nem nézel majd bolondnak? – Pillantok rá, figyelve arca rezzenéseit. Majd ha, meggyőzött akkor folytatom.
- Szerintem… én ezt, úgy tudom elképzelni mint egy szociális kísérletet. Gondolj bele, legtöbb játékosban nem, vagy csak kicsit alakultak ki a szociális kapcsolatokhoz szükséges adottságok például alkalmazkodás, egy csapatban való hely megtartása, valamint… sokaknál a kommunikáció, az hogy, meg tudja magát értetni a másikkal. Az itt lévők többsége, akikkel beszéltem árvák, bántalmazott fiatalok, vagy, csak helyüket és „szerepüket” nem találó emberek. Valamint, jó példa erre az is, ahogy, az ember kitalál válaszokat, magyarázatokat, és hihető logikai érvekkel támasztja alá, szóval érted… Ez, egy amolyan minivilág, ami folyton változik, és nekünk alkalmazkodni kell hozzá, akárcsak kint, de itt… nincs az, hogy lekötöd magad a tévé, vagy a számítógép előtt. Itt, vagy a könyvtárból kikölcsönzött rongyosra olvasott könyveket, olvasod át újra és újra, vagy… kapcsolatokat építesz. Rá vagy kényszerítve! Nem tudsz úgy, elhúzódni mint odakint, bár, szerintem a hikikomori életvitelt nem kell részletezzem, és hasonló egyre inkább terjed Európában is, csak még nem annyira vészes… - Hallgatok, el hogy, levegőhöz jussak.
- Bár, ez is olyan konspiráció mint a többi, szóval nem tudom mennyi valóságalapja van, de… ha nem is teljesen, szerintem részben az. – Pillantok a fiúra, a válaszát várva és amikor elmondtam, már szégyelltem is, hogy megtettem. Aggódtam, mert nem akartam, hogy olyannak higgyen aki hajlik az összeesküvés elméletekre, de olyan sokszor fordult már elő emberi kísérletezés… valamint, amit úgy sem vallottam volna be, talán ezt a teóriát fogadtam volna el leginkább, hisz… ha csúnya dolog is, de akkor legalább van haszna a bent ragadásunknak.
- Tudom, hogy nem vallás kérdése, és nem feltétlen fanatizmus, de ha híreszteljük azt… hogy, nem kell féljetek mert valószínű nem halunk meg… ha meghalunk, vagyis kiesünk, ahogy egyesek használják… Szóval… félek hogy, kevésbé fogják félteni az életüket mások, valamint… ez szerintem, egy fajta védekezés, természetes ugyan… de ha ezt elhitetjük magunkkal, lehetünk vakmerőbbek, hibázhatunk, megbízhatunk idegenekben vagy ismeretlen céhekben, mert nagy baj úgy sem lesz… valamin felelősségérzet nélkül ölhetünk… de, ezek szélsőséges esetek, viszont amiért leginkább megfogja ez az embert, azaz, hogy nem kell gyászolniuk. Akik kiestek vígan élnek, csak nem találkozunk, majd ha.. kijutunk ismét találkozhatunk. Ez jó dolog is, de ugyanúgy… egy kétélű fegyver szerintem… - Kezdtünk talán picit túlFilózni a dolgokat, mégis… foglalkoztatott a téma.

Csak vigyorogtam, és vigyorogtam a helyzeten, amikor a kínosabbnak vélt részletekre tértünk rá. Vagyis… számomra nem volt kínos, egészen addig ameddig vissza nem próbálta ütni a labdát. Sőt, rossz szó erre a kínos, zavarba ejtő volt, de mégsem jöttem annyira zavarba, mint hittem hogy, fogok. Hiába, megkötözve macskahajráffal, nyávogással, egy lánnyal… talán adott annyi löketet, hogy picit érettebb legyek, vagy legalábbis úgy gondoljak magamra. Valamint, tudtam, hogy mire céloz, kezdetektől fogva, és én magam akarta ki, hogy kimondja így vagy úgy. És az, hogy az enyémeket emelte ki, és nem Shukakuét csökkentette, is jelentőséggel bírt. Szimpatizáltam a dologgal, de ez csupán egy vicc, hajtogattam is magamnak, hisz ismerve a fiú természetét, nem gondolna teljesen komolyan egy ilyen bókot. Vélhetően másképp próbálna felszedni, már ha egyáltalán megpróbálna. De az, az átkozott fantázia… elkalandoztam picit a szándékokkal, és igencsak a földön kellett tartsam a tudatom, és összpontosítanom, hogy valamiképp visszavágjak. És érettség? Íme, egy fél szó, sőt csak utalás, a nőiességemre, és máris vihetne… hihetetlen vagyok…. De, a megsértődés messze állt tőlem, ami elképzelhető reakció volt, az, az hogy egy pillanat alatt beleszeretek… vagy… sikerül a földhöz láncolni magam, és elfogadom, hogy ez csak egy poén. Kaptam már ilyet százat, és a legtöbb esetben, is magával tudott ragadni a hízelgés, de mindig megálltam a helyem, és megragadtam annyinál hogy, ez csak egy jóízű flörtös tréfa, ha komolyan veszem még sérülök, vagy… ők, nem lesznek majd velem közvetlen és játékos. Nem, akarom hogy, komolyak legyünk, ez így most kellemes, a maga zavarba hozós módján. Viszont kellett pár pillanat, ameddig összeszedem a gondolataim, egy értelmesebbnek tűnő mondat erejéig.
- És mond csak, mindig így zavarba jössz, ha mellekről kell beszélned? – Kimondtam, bár fejben fogósabbnak hangzott, valamint az én gyomromban is ott ficánkoltak a pillangók, de szembesíteni akartam, saját zavarával.
- Amúgy, ne tévesszen meg Shukaku, velem egyidős. Bár szeret gyereknek látszani, és érezni magát, ezzel kap vissza egy falatnyi gyerekkort, és szereti is ha annak kezelik, de.. ha aktívan részt vesz egy küldetésben, és csak azért nem adnak a szavára, mert gyereknek látszik, azon be tud rágni. – Láttam el, egy hasznos tanáccsal. Bár, nem részleteztem tovább neki a lányt, pedig tudtam volna érdekességeket mondani, mint például hogy, van egy igencsak… hát, adottságokkal áldott barátnője. És igen, a barátnőt úgy kell érteni. Nem néztem volna ki belőle… bár, valahol érthető hogy, nem idősebb fiúkkal kezd. Vegyük, csak a testét… szóval, nem könnyű a helyzete akárhogy is nézem…

A szafari nagyon jó ötletnek tűnt, és vidáman vágtam is bele, és örültem, hogy a fiú is hasonlóképp érezhet. Nem habozott, hezitált, sodródott az árral, alkalmazkodott és partner volt a dologban. Már látom előre, hogy kazamatázni is jó lesz vele. Egy kis séta után máris a főtéren voltunk, kisebb tömeg, pár bódé fogadott, valamint a kutat hamar megláttuk, és az alig ötven méterre tőle lévő, horgászboltot is. Már, volt benne egy kis tapasztalatom mi is fog kelleni. Természetesen, itt sem elég csak a bot, kellenek csalik is, így vettünk csalikat, és kölcsönöztünk botot. Vagyis, én csak kölcsönöztem csak. Nem gondolkodtam előre. Végül odaértünk, kicsit felcuccolva a kúthoz. Elővettem a botomat, majd csalit kentem rá, végül pedig belelógattam. Nem, akartam kapkodni, vártam Eldrie-re is, nem akartam nagyon előre rohanni dolgokkal. Végül, ha már mindketten benne lógatjuk a lógatni valót, kicsit zavartan körbenéztem, majd lassan, halk zavart kuncogásba kezdtem.
- Te, belegondoltál már, hogy most milyen hülyén festhetünk? – Mire, kimondtam, már nevettem, picit rángattam is a botot a nevetéstől, de csak egy, pindurkát. Igyekeztem, összeszedni magam, és nem arra gondolni, hogy mások miként láthatnak minket. Persze, tudják hogy, mit csinálunk, vélhetőleg már túl is vannak rajta, na de akkor is… ez vicces.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Szer. Szept. 07, 2016 10:18 am

Az "amíg magad adod, nagyon nem lehet elrontani" üzenetre Kiwi úgy tűnt hogy egyszerre ért egyet azzal amit mondtam, de valahogy mégis mintha visszafogta volna magát, és utóbbit erősítette a válasza is, amire csak egy bólintással válaszoltam. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy próbáljam-e erőltetni egy kicsit a témát, de végül gördültünk tovább és hagytam, had folyjon a beszélgetés.
A következett hát egy kis sztori, persze csak miután a lány is kifejtette a "cél szentesíti az eszközt"-höz való hozzáállását. A következő kis sztori valahogy mintha kissé fura lett volna, de nem tudtam elhelyezni hogy miért is. Meg persze kicsit komplikáltnak is tűnt elmondva, úgyhogy a kérdés után egy pár másodpercig csak próbáltam összeszedni hogy miről is volt szó.
-Nos, első körben azt mondanám, hogy személyiségfüggő. Mármint, mindenki máshogy reagál az ilyenekre, és miután teljes életes párbajba belement a két fél, onnantól fogva már kívülálló nem nagyon tud semmit tenni. Szóval, hogy közbe kellett volna lépnie a barátnődnek? Nos, ha akart volna közbelépni, akkor igen, de még párbaj előtt, mielőtt elfajul a helyzet, legalábbis ha el akart volna érni valamit, szerintem. Ha nem, vagy nem tudta eldönteni, akkor jobb hogy kimaradt belőle, hiszen végső soron a két párbajozó fél döntése és felelőssége volt hogy feltettek mindent erre a párbajra, és bármilyen tragikus lett a vége, egy sima ismerősnek megfelelő indok nélkül mi joga van felülbírálni a szóban forgó emberek döntését, nem? - próbáltam minél tapintatosabban fogalmazni anélkül, hogy a véleményem elveszett volna a nagy tapintatosságban. Nem egyszerű a kettő között egyensúlyozni, de úgy éreztem most relatíve jól sikerült megtalálni a határt. Aztán mentünk tovább Timidusra.
-Én is kedvelem, már amennyire ismerem persze, talán pont azért, mert kicsit fura, de mégis érthető nagyrészt. - mondtam, majd bólintottam rá arra is, hogy az emberek között is van hasonló, meg hogy tudnék ilyet mondani.
-Még jövök is neki egy beszélgetéssel, ha minden igaz. Nem tudom mit akarhat, de valamiért Shu nélkül akar beszélni velem valamiről - tettem még hozzá amolyan trivia-nak. Majd haladtunk is tovább Kiwi elképzelésére Kayaba és az SAO lényegéről, persze csak miután megerősítettem hogy nem fogok elítélni az elképzelése miatt.
-Nem - ráztam meg a fejem, komoly arccal a kérdésre, hagytam hogy a testbeszédem és a rövid, de őszinte kinyilatkoztatásom magáért beszéljen. És ezután a lány ki is fejtette.
-Nem hangzik erőltetetten amit mondasz... bár néhány helyen úgy érzem nem teljesen stimmel. Egy ilyen szociális kísérlethez ki kell választani az alanyokat, de az SAO-ba bekerüléshez nem nagyon kellett semmi olyan kvalifikáció, amiből a tulajdonságok amiket leírtál egyértelműek lennének, persze azon kívül, hogy sok MMO játékos ilyen típusú ember. És bár itt bent tényleg sokan ilyen..., különböző problémákkal küzdő emberek, sokan vannak olyanok is, akik nem. Én egyenlő számú embert tippelnék így első körben olyanok között, akiknek ilyen problémáik van, mint amiket mondtál, és olyanok akiknek nem. Persze, ha szociális kísérletet veszünk alapul, akkor kell egy kontroll csoport, egy "általánosok" amihez lehet hasonlítani a másik csoportot... - mondtam elgondolkodottan, miközben végigfuttattam a helyzetet a fejemben.
-De ebben az esetben sokat adtak a véletlenre, hiszen az SAO megvásárolható is volt, meg nyeremény sok játékban és hasonlók... és biztos nem hivatalos, lévén így vagy úgy, de valahonnan engedélyt is kellet volna, hogy szerezzenek erre, nem csak résztvevőktől, hanem sok más helyről is... - lassan kezdek átmenni hangosan gondolkozásba, de még a bőven érhető fajtából.
-Összességében, el tudom képzelni, hogy Kayaba-nak ez is benne van a terveiben amit mondasz, de.... nem tudom, valahogy úgy érzem, hogy ez önmagában nem magyarázná meg ezt az egészet, hogy kell valami más céljának lenni ennek, ami kiegészíti azokat a lyukakat, amiket ez az elmélet nyitva hagy. Valahol hiányzik egy kritikus darab a kirakósból mindhárom esetben amit felhoztunk, de... - teszem még hozzá, a végén egy kissé bocsánatkérő vállvonással, lévén ott már nem érvekre hagyatkoztam, csak arra hogy "úgy érzem". Végiggondolva, egyik említett elmélet se állja meg a helyét önmagában, se az enyéim, se Kiwiém legalábbis szerintem. Aztán újabb kis haladás után:
-Igen, részben erre utaltam a "káosz" alatt is. Így vagy úgy, de itt kell élnünk, és ha nincsenek bizonyos... alapszabályok lefektetve, akkor elszakadhatunk az emberiségtől, a morális értelemben véve legalábbis. És a másik, hogy senki se tudhatja biztosra mi történik pontosan, amíg vele meg nem történik... Másik szempontból nézve amúgy, sokan azért követtek el öngyilkosságot, mert kilátástalannak látták így a helyzetet, nem pedig azért, mert úgy gondolták, hogy úgy kijuthatnak, amennyire tudom... szóval, igazából bármi is az igazság, mindkét lehetőség kétélű fegyver, csak az egyiknél az él tompább, mint a másiknál - a végére már kezdtem én is átmenni hasonlatos-filozofikusba, bár reméltem még az érthető határon belül maradtam.
Áttértünk azonban egy vidámabb, még ha zavarba ejtőbb témára is. A mondatom és viselkedésem azonban egyik olyan reakciót se váltotta ki, amire számítottam. Kiwi nem jött lányos zavarba, de nem is ugrott nekem hogy milyen ízléstelen vagyok, helyette csak... furán elgondolkodottnak tűnt. Mintha a mondatom kiszakította volna a valóságból egy pillanatra, mintha elragadta volna képzelete valamerre, de hogy merre, azt csak ő tudhatja. Így vagy úgy, a célom részben elértem, mert volt időm kicsit visszarázódni, és mire a lány megszólalt, az arcomon már csak egy halvány pír volt látható. De az a mondat...., hát meglehetősen közvetlenül belecsapott a közepébe, amin kicsit meglepődve felhúztam a szemöldököm. Egy nagy rövid gondolkozási szünet után abban maradtam, hogy folytatom a korábbi visszavágásom stílusában a válaszolást, mert hát ha nem is azt a reakciót kaptam, amit vártam, valamilyen reakciót mégis kiváltottam, ami pozitívnak tűnt, sőt, még a pár szóra korlátozott francia tudásomat is előkapartam.
-Nem mindig, csak ha felkészületlenül kell ilyen gyönyörű hölggyel hasonló témákat megbeszélnem, ma chérie - néztem a lányra finoman félrehajtva a fejem. És bár kicsit viccesen túlfogalmaztam, azért bőven volt igazság alapja, mind a zavarba eséssel, mind a használt jelzővel kapcsolatban. Aztán, a következő Shu-val kapcsolatos mondatra úgy gondoltam, összekötöm a magyarázat második felével.
-És persze, a már említetten felül, pont ezért volt zavarba ejtő, mert Shu annyi idős, mint mi, de erről a kinézete nem árulkodik. Mint mondtam, a kitsune megszállásnál csak a körmös részre emlékeztem, a másik lehetőségre nem, és amikor felhoztam megszállást, Shu-nak kellett emlékeztetnie rá, aki persze így azt hitte, hogy az ő alakján akarok gúnyolódni, így duplán kínos volt, mert egyikre se voltam felkészülve. Annyira kínos volt, hogy így utólag említeni is az volt. - magyaráztam meg a második felét is a zavarba esésnek így, egy kicsit továbbra csapongva. Így belegondolva, abban a beszélgetésben is akkor sikerült ilyen zavarba hoznom magam, amikor kicsit... szexuálisabb irányba ment el a beszélgetés, és így belegondolva, Shukaku se kímélt túlzottan. Kezdek puhányodni talán?
-Igen, amikor beszéltünk akkor is feljött, hogy sokan nem veszik komolyan a kinézete miatt, és látszott rajta hogy ez zavarja - tettem még hozzá, miután a magyarázatot befejeztem, hogy reagáljak minden feljött dologra, miközben visszagondoltam erre a részére a beszélgetésünknek. Igazából, így visszagondolva jobbra-balra osztogattuk egymásnak a tanácsokat Shu-val, például ezzel kapcsolatban is, bár ebben a témában persze én voltam az adó fél.
Végül pedig, kis sétálgatás után megérkeztünk a Főtérre. Látva hogy Kiwi csak bérbotot szerez, én is ebben maradtam, mondván, inkább követem a példáját. Csalik, pipa. Bot, pipa. Kút, pipa. Akkor meg is van minden ami kellhet. Nem tudván hogy az SAO-ban pontosan hogy működik az ilyesmi a való világi horgászáshoz képest, továbbra is maradtam annál, hogy leutánozom amit a lány csinál, és így is tettem. Csali és a bot most már egyként létezett, én pedig korábbi egy-két horgászati tapasztalatból a hátam mögé emeltem a botot hogy lendítsem, amikor is rájöttem, hogy ez a mozdulat a kúttal együtt nem éppen összeegyeztethető. Miután sikerült végre a helyzetnek is megfelelően beállítani a botot, azaz belógatni a kútba a kellő részt, halk kuncogást hallottam Kiwi felől.
-Most hogy mondod, tényleg elég hülyén nézhetünk ki itt a kútban horgászba - vigyorogtam el én is magam. Utána gondoltam egyet, és próbáltam egy amolyan "hősi horgász" pózt felvenni.
-"Nem bálna ez, hanem maga az Ördög!" - mondtam fennkölten. Persze, kis esélye van hogy a kútból bálnát lehetne fogni, nem hogy magát Moby Dick-et, és nem is biztos hogy Kiwinek leesik mire gondoltam (főként hogy én se tudom hogy jutott eszembe ez az utalás), de hát ha nem próbálom meg, nem is tudhatom.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Vas. Szept. 11, 2016 7:53 pm

Én értettem mit akarok mivel mondani, épp csak azt nem, mennyire sikerült úgy… átalakítanom, hogy ne kelljen attól tartanom, hogy részrehajlóan, személyemet támogatóan válaszoljon. Nem tudtam mennyire lenne őszinte velem, vagy mennyire finomítana, így a legbénább és legkézenfekvőbb módszert választottam. Egy, harmadik személynek adtam ki magam, csak, hogy megtudtam mit is gondol valójában. Gyerekes, tudom, de… én már csak ilyen vagyok, más megoldást aligha láttam volna erre, ami után ne gondoljak arra, hogy csak azért mondta azt, mert hogy, közvetlen velem beszélt. Nem! Így volt a legjobb. Bár, mesém félő kuszára sikeredett, valahogy, éreztem, hogy nem tudtam átadni a szitut, de a tőlem tehetőt megtettem. Hallgatott egy ideig, vélhetően a gondolatait szedte össze, vagy azon kísérletezett, hogy mélyebbre láthasson… Nem tudtam, de figyeltem minden szavára.
- És mi van akkor, ha ő fél, ilyen harcokba belekeveredni… valamint… annyira nem ismerte a lányt, de azért itt mégis egy emberéletről van szó… valamint a lány utolsó szavai… - Egy picit elkomorodott a hangom.
- "Ti zombik mind!" - Hagytam egy kis szünetet.
- És igaza van, senki sem lépett semmit... – Hallani lehetett a hangomban némi felháborodást, de igyekeztem csitítani, vagyis inkább elfojtani magamban. A véleménye érdekelt… de úgy, hogy ne tudja hogy rólam van szó.
- Amúgy… azt, mondta, hogy nem tudja, hogy akart-e… de utólag már bánja, hogy nem tette… és megpróbált beszélni a fiúval, de nem sok eredményre jutott, nem bánta meg. – Persze, kielemezve magam, tudtam hogy, csupán saját lelkiismeretem furdalásának csillapítása miatt beszéltem vele, miközben rettegtem tőle. Féltem attól, hogy rám ront, hogy… rám kényszerít egy harcot vagy ilyenek… de nem történt ilyen. A beszélgetésünk…. üres volt, semmilyen… Viszont mikor befejezte a mondatát, arra is volt egy válaszom.
- Úgy gondolom egyik sem volt épp beszámítható! – Jelentettem ki, határozottan, viszont ezt már saját nevemben. Megjegyzem, fel sem tűnt, mert egy kis indulat, vagyis inkább tehetetlenség volt bennem.

Majd a lányokra terelődött a beszélgetésünk, most inkább Timidusra, mint Shukakura.
- Shuaku nélkül? – Pillantottam rá, meglepetten.
- Lehet, be akar hívni a céhbe… - Jelentettem ki, bár, ezt persze csak én szerettem volna hinni, de attól még nem tartom kizártnak. Majd tovább tereltük a témát.
Egészen Kayabaig, majd az én elképzelésemig. Kellett nekem egy kis biztatás, hogy el merjem mondani a gondolataimat, majd szépen végighallgattam, ahogy saját maga is kielemezi. Persze… ez a feltevés egy olyan gondolatmenet volt, ami leginkább az önzőségemet, és az egómat kímélte. Mivel, így legalább nem egy őrült áldozatai vagyunk, hanem mellette még statisztikai adatok is. Csúnyán hangzik, de mégis többnek érezném magam így, mint úgy… Kevésbé elcseszettnek, a helyzettel együtt. Sőt, talán még kicsit kényeztetné is az egómat, hisz, van valami hasznom a rendszerben. Mint ahogy másnak is, valamint… ezt tudtam is magamról, mégsem merném mondani, hisz csökkentené a valószínűségét, és növelné azt, hogy én is beálltam a sorba teóriákat gyártani… Na, nem mintha nem így volna… Végül, amikor azt mondja hogy fele-fele arányban vagyunk, én is felszólaltam.
- Szerintem nem, több a sérült. Shukaku is az, a céhem nagy része intézetis, vagy furcsa… oké, lehet én is ilyen vagyok, de akikkel találkoztam, a túlnyomórésze lelkisérült. – Pillantottam a fiúra, reméltem, hogy hisz nekem, és nem talál túl… elfogultnak, bár, ő más körökben mozog, nem láthatja azt… amit én. Valamint azt sem tudhatom, mennyire szeret mások mélyére látni. Én szeretek! Én mindig is kíváncsi voltam mi történik másokkal, valójában… valamint mit forgatnak a fejükben, így sorra elemezgetem őket, ügyesebb-bajosabb módszereimmel. Amikor kifejti magát teljesen, és egy bocsánatkérő mosollyal is válaszol, akkor csak kedvesen elmosolyodtam.
- Igen, ezt én is így érzem… túl sok a hézag… valahogy… - Hallgattam el.
- Szerintem ezt csak akkor tudjuk meg, ha már túl leszünk rajta. – Nevettem fel, kínos zavaromban.
Majd amikor továbbhaladunk, és elmondja hogy a „káosz” jelzőt, erre értette, akkor egy ideig csak hallgattam, ehhez nem tudtam mit hozzászólni, hisz én is így látom, érzem… de, a feladást mint öngyilkosságot nem tudom elfogadni. Annak nincs értelme számomra… hisz, annyira nem kétségbeejtő a helyzet, nem?... Így… valahogy, ezt nem mertem elfogadni mint opciót.
Végül annyira nem sikerült megfognia, vagyis nem úgy, ahogy gondolta talán. Az eredmény az lett, hogy el tudtam volna fogadni, ha komolyan is gondolná, de igyekeztem a földön maradni, és nem bevenni a dolgot, olyan cikis volna… de, valahol meg úgy szeretném. Majd mint szoktam, most is elbénáztam mindent, láttam a fiú meglepettségét, és nem tudtam eldönteni, hogy most amolyan könnyűvérűnek néz-e, vagy csak… mindegy, nem tetszett, az ahogy felvonta a szemöldökét, és azt hittem elrontottam a dolgokat, de végül mégis egy bókkal próbálkozott be. Amit szintén nem tudtam, hogy fogadni, így csak idiótán felnevettem, zavaromat leplezve, mert nem tudtam, hogy is fogadjam, majd elhagyta az ajkam az első védekezésnek szánt gondolataimat.
- Ez olyan béna volt. – Még egyik kezemmel, az arcom felé eső részét is eltakartam. Amint, kimondtam, úgy megbántam… és annyira szégyelltem magam, nem akartam hogy megharagudjon, és valójában egyáltalán nem is gondoltam bénának, csak nem akartam hogy, tovább feszítse a dolgot, mert éreztem hogy, kezd zavarba hozni, inkább ökörködtem volna, el, de arról már lekéstem. Röstellem magam, de még mindig jobb, mint ha beadtam volna, hogy már van pasim, ne illessen ilyenekkel. Bár, rá nézve talán kíméletesebb hazugság. Hogy, enyhítsem a körülményeket, megpróbáltam karon, vagy oldalba bökni a könyökömmel, nehogy komolyan vegye. Valamint, abban a helyzetben nem, de szép lassan, amint lerakódott a tudatomban, kezdte elönteni az arcom a forróság. Zavarba jöttem, vagyis… inkább hoztam magam, kínosnak éreztem a reakciómat, leginkább ez bosszantott és ezért vörösödtem el.
Majd ismét Shukakunál kötöttünk ki, vagyis csak fel akartam világosítani a dolgokról. Meglepő hogy, ő pont azért gondolja ezt zavarba ejtőbbnek, nekem inkább segít a tudat, hogy egyidős velünk. De, kiegészíteni a dolgot már nem tudtam, csupán elraktároztam magamban a dolgokat. Végül megérkeztünk a főtérre, és kölcsönöztünk a mai napra pár botot, vettünk csalikat, majd feltűnt, hogy igyekszik a mozdulataimat követni, épp mint anno én Ceart. Nem, mondtam ki hangosan, de egy pici büszkeség fogott el, hogy taníthatok valakinek valamit. Így, igyekeztem minél jobban csinálni. Felvette velem a tempót, majd a botot is meg akarta lendíteni, mire elmosolyodtam picit. Majd leengedtük a horgot a mélybe. Hallani lehetett ahogy, megtörik a vízfelszín, vicces volt, ahogy az úszó ott lebegett a víz felszínén, és elég félhomály volt odalent, hisz mély volt a kút, és víz csupán az alján van, valamennyi. A kút felé is hajoltam, picit. Végül, elgondolkodtam magunkon, és hangot is adtam a gondolataimnak, amire a fiú rá is kontrázott. Oké, akkor még sem sértettem meg, remélhetőleg. Az utalására csak pislogtam, mire leesett, és fel is nevettem.
- Azért meglepődnék, szerintem… nem hiszem, hogy huzamosabb ideig itt találnál, ha megjelenne egy bálna, vagy valami nagyobb ebből a vacakból. – Nevettem fel, valamint… elgondolkodva, egy mmoban vagyunk, nem annyira elképzelhetetlen… vagy, egy hatalmas polip, medúza, vagy angolna…. Na jó. Állj! Ha tovább folytatom, elijesztem magam…. ><”

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Pént. Szept. 16, 2016 3:02 pm

Szóval, miután a számomra kis utánagondolásra szoruló sztorira reagáltam, jött is a folytatás.
-Hát, mindenki fél valamitől, aki nem, az bolond, ahogy mondani szokták. Úgy érzem fontos tényező az is hogy miért is fél a harctól illető. De így vagy úgy, olyantól elvárni, hogy beleavatkozzon egy harcba, amihez ezek szerint annyi köze van, hogy emberéletről van szó nem igazságos. Persze, szép, nemes dolog lett volna megakadályozni, de az ember első sorban a saját túlélésével foglalkozik általában, és a félelem az egyik első önvédelmi mechanizmus - mondtam. Nem kellett attól félnie Kiwinek azonban, hogy nem mondom el a véleményemet. Elmondom én, bár ha lehet, megpróbálom olyan köntösben találni, ami elfogadhatóbb a hallgatóságnak. Ha azonban választani kell a véleményem és a megnyugtató hazugságok közül, hát, az esetek döntő többségében az első nyer.
-Zombi, huh? Ezt akár a teljes SAO-ra nézve is lehet értelmezni. Így vagy úgy megváltoztat minket az itteni világ, és néha észre se vesszük. - kezdtem felvezetni a gondolatomat.
-De ez sokkal inkább egy cinikus reakciónak hangzik magára nézve. Őszintén, valahogy nekem ez egész egy passzív öngyilkosságra hajaz. A lány, aki meghalt, kérte a párbajt, és hergelte az ellenfelét miután vesztett. Persze, lehet teljesen félreértem, de a leírás alapján.... ha nem is iskolapéldája, de azért eléggé úgy tűnik, hogy ő érezte magát zombinak az SAO-ban, de ahhoz nem volt elég lélekjelenléte, hogy változtasson a helyzeten, így vagy úgy, ezért felvett egy cinikus, rátarti, provokatív magatartást, hogy ezzel bevonzzon valakit, aki hajlandó megölni. Ha pedig tényleg így volt, akkor senki se tudta volna megállítani, ha nem is akkor, valamikor elérte volna a "célját". De mint mondtam, csak így másod-, de inkább harmadkézből nem biztos hogy jól veszem le a dolgokat - mondom tehát végig a már túlzás nélkül pszichológiai értékelésemet.
-Utólag könnyű okosnak lenni persze..., inkább az a kérdés szerintem, hogy az adott helyzetben magához képest úgy cselekedett-e, ahogy az elvárható az ő személyiségétől és képességeitől függően, vagy sem. Így vagy úgy azonban, utólag már nem lehet megváltoztatni a dolgokat, legfeljebb tanulni lehet belőle és továbbhaladni. - na jó, ez már klisésre sikeredett, de hát mit tehetek, ez az igazság, szerintem legalábbis. Arra, hogy az elkövető nem reagált semmit a történtekre, nem tudtam mit hozzátenni, mert róla még kevesebb infót kaptam, mint a lányról aki meghalt, csak magamban jegyzetem meg, hogy elég szociopatának hangzik eddig. Kiwi következő mondata azonban mintha kicsit több erővel érkezett volna, mint az eddigiek, és átváltott első szám első személyre is. Erre már kicsit elgondolkoztam, hogy ez a váltás összevonva a sztorival lehet nem is annyira valami barátnővel történt, bár ez inkább amolyan a fejem hátsó felében lévő gondolat volt, nem teljesen megfogalmazott vagy ilyesmi, de mégis, valahol tudat alatti szinten felmerült.
-Lehet hogy igazad van, és nem voltak beszámíthatók, de itt bent nincs semmi hatóság ami ezt kimondhatná, és hát egyikünk se szakértő, szóval nem is lehetünk biztosak benne, még ha tényleg nem is hangzanak teljesen egészségesnek a leírás alapján. - mondtam kissé szomorkásan. Ment az a szomorúság egyszerre mindennek, a halott lánynak; hogy úgy érzem, senki se tehetett semmit ez ellen, elmebaj ide vagy oda; és továbbiaknak, mindennek.
Mentünk azonban tovább, újra Shu és Timi párosa került előtérbe, bár a hangsúly az utóbbin volt. Kiwi első visszakérdezésére csak bólintottam, hogy igen, tényleg Shukaku nélkül, majd a felvetésre megráztam a fejem.
-Ez már az után történt, hogy beléptem a White Rose-ba, és tud is róla hogy van már céhem, szóval nem hiszem. És a meghívása is inkább olyannak tűnt, mintha valami érdekeset hallott volna tőlem, amiről beszélni szeretne - vontam meg vállam, próbálva átadni az érzést amit keltett az a mondat, mert hogy pontosan hogy hangzott a mondat, hát, ha agyonvernek se jutott volna most eszembe. De valószínűleg máskor sem, úgyhogy marad magának az élménynek a leírása.
Ezután újabb ugrás, ha talán nem is annyira nagy, mint elsőre gondolnánk, Kayaba-ra. Miután sikerült meggyőznöm a lányt, hogy adja elő az elgondolását, és válaszoltam is rá, úgy tűnt, mintha Kiwi újra kicsit visszahúzódott volna a saját gondolataiba, egészen amíg a "normális-nem normális" arányt vetettem fel. Shu és intézet témára egy icipicit kerekedett a szemem, de aztán visszaemlékeztem, hogy nekem is említett valami ilyesmit, még pozitív összehasonlítást is kaptam egy ottani gyakornokkal.
-Igazából szubjektív ki mit gondol... lelki sérültnek, ahogy fogalmaztál. Mindenkinek meg vannak a saját furcsaságai, szóval így nézve, mindenki az, bár részemről csak azt számítom annak, akinek valamilyen jelentős hátránya származik belőle, vagy nagyon eltávolodik a társadalmi normától. Meg persze, mint mondtam, ez csak egy tipp, az alapján, hogy kikkel találkoztam - vontam meg még a vállamat a végére. Teljesen őszintén nézve, sokszor a teljesen "normális" típusú ember nem is érdekel különösebben, mert nincs benne semmi különleges, belőlük tizenkettő egy tucat és kifújt, és lehet ezért is gondolkozok így. Megállapodtunk azonban abban, hogy valami hiányzik még a teljesen képből, arra a mondatra pedig, hogy csak akkor tudjuk meg mi folyik itt, ha vége lesz, csak egy félbólintással válaszoltam, jelezve hogy "lehet". Végül, de nem utolsó sorban kifejtettem hogy mit értek káosz alatt, amivel Kiwi úgy tűnt egyetért, de mintha valami máson is elgondolkozott volna emellett.
Újabb ugrás után visszatértünk a szívatásból való visszatérésemre. Hát mit ne mondjak, nem úgy alakult, ahogy terveztem. A reflex szemöldök felvonáson úgy tűnik a lány elgondolkozott valamin, majd próbáltam továbbvinni a "francia úriember" mutatványomat, amire ugyan felnevetett egy kicsit, de ez úgy éreztem nem az én próbálkozásomra volt reakció, de legalábbis nem úgy ahogy terveztem. Miután lebénázta a próbálkozást, és eltakarta az arcát, elkezdtem gondolkozni, hogy ennyire elcsesztem volna valamit? Nem sokat tudtam ellenben rágódni ezen, mert egy újabb oldalba bökést kaptam, ami gondolom arra volt hivatott, hogy jelezze, ne vegyem magamra túlságosan. Amikor az oldalba bökés hatására jobban ránéztem a lányra, úgy tűnt, mintha kezdene zavarba jönni, bár már kezdtem sejteni, hogy ez nem az én próbálkozásaimnak köszönhető. Itt volt hát az idő elgondolkodni, megéri-e ezt a poént tovább húzni. Amíg ezen gondolkoztam kezdtem rájönni, hogy poén ide vagy oda, zavart hogy nem igazán vette fel a dicséreteket. Kezdett a kérdés átmenni abból hogy "húzzuk tovább a poént" abba hogy beveszi-e az egóm hogy ennyire nem sikerült egy bókot se sikerrel adnom. A legzavaróbb ebben igazából az volt, hogy nem is tudtam igazán miért zavart ez ennyire, hiszen, bár nem sokszor, de máskor is megesett hasonló, de akkor egy legyintéssel elintéztem és haladtam tovább. Azután el kezdtem gondolkozni, hogy mit is lehetne valami ötleteset kitalálni. Ha már behoztam a franciát, amit sokan a romantika nyelvének tartanak, miért ne mennék abba az irányba... bár túl nagy tudásom nincs franciából, Japánban a legkevésbé se elterjedt, úgyhogy csak az internetről meg hasonlókból felszedett dolgokból dolgozhatok... Zöld haj, valami zölddel kapcsolatos.... talán egy szép zöld madár... de franciául? Még anyanyelvemen is kevés zöld madarat tudnék mondani, nem hogy más nyelven...Körülbelül ide jutottam el, amikor is észrevettem, hogy a nagy gondolkodás közben erősen bámultam a lányt, kissé ellágyult arcvonásokkal, amolyan álmodozó-gondolkozó módon. Valószínűleg innen jött be a zöld irányvonal, hogy bámultam. Gyors fejrázással végül félretettem a kérdést egyelőre annyival, hogy találnom kell valakit, aki tud franciául, hacsak nem ugrik be valami. Nem tudom miért éreztem ezt ennyire fontosnak (hogy honnan fogok ilyen embert találni, azt meg még kevésbé tudtam) de hát nem állok le magammal vitatkozni.
-Én pedig mindeddig azt hittem hogy ez még a cuki bénaságba tartozik - és rájátszottam egy hitetlenkedő hangsúllyal játszva az ártatlant, próbálkozva más fajta, egyszerűbb poénnal.
Röviden érintettük újra Shu-t, aki a mostani beszélgetésben valahogy folyamatosan visszatérő téma lett. Nem volt azonban nagy kitérő ez, inkább a horgászás került főként terítékre. Miután sikeresen beleorientáltuk a horgokat a kútba, hősi pózba vágtam magam, és szavaltam egyet. Egy rövid csend után felnevetett a lány, úgy tűnik sikerült célba találnom ezúttal.
-Mondjuk horgászbottal egy bálna ellen.... lehet én se állnék ki - és miközben Kiwire néztem, rásandítottam egy félvigyorral a kútra, mintegy méregetve hogy mikor jön a bálna, egy kicsit kuncogva.
-De át is rendeznénk a Főteret eléggé, ha egy bálnát húznánk ki a kútból... és képzeld csak el a szobrot amit a tiszteletünkre emelnének. "A kúti bálnavadászok" - oké, kezdtem érezni hogy közel járók hozzá, hogy túlzásba vigyem, úgyhogy itt abba is hagytam egyelőre. Nem sokra rá pedig, jött a kapás is, éreztem hogy valami húzza a botot. Továbbra sem tudván biztosan, hogy mennyire alkalmazkodik az SAO a valódi világhoz, biztos ami biztos berántottam, majd elkezdtem felhúzni a kapást.
-Hát, nem bálna lett belőle - mondtam, amikor napvilágra került a keszeg, amit sikerült kihorgásznom. Legalább hal lett, és nem valami bakancs, vagy ilyesmi...
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Hétf. Szept. 19, 2016 7:59 pm

Klisé mondatok hagyták el a száját, de nem bántam, erre tényleg nem lehet jobbat, vagy mást mondani. Ha valaki tényleg meg tudna nyugtatni és bebiztosítani, az vagy zseni, vagy azonos velem épp csak más… szemszögből. Érted ugye? Nah, ha nem, majd kifejtem. Viszont elgondolkodtatott amit mondott. Huzamosabb ideig csak hallgattam és figyeltem, próbáltam a dolgokat az ő nézőpontján keresztül is értelmezni… de, én magam meg vagyok győződve arról, hogy azért mondta hogy maradandót hagyjon az emberekben. Utolsó szavai, egyfajta segélykiáltások voltak, vagyis inkább csak a nézők szembeköpése. És ez vonatkozott rám is, nem véletlen vettem magamra. Arra, hogy magára nézve értelmezzem meg sem fordult a fejemben. Nyilvánvalóan a közönségnek szánta, de nem volt ott, én pedig nem tudom pontosan úgy, átadni, ahogy szeretném. Butaság volt talán megkérdezni. De… hasztalan nem volt. Így vagy úgy, megkaptam amit akartam… egy kis nyugtatást. A lelkiismeretem csillapításáért, elég sok dolgot megtettem, vagyis úgy gondoltam, ezért követtem a srácot, hogy számon kérjem, hogy úgy érezzem tettem valamit, és nincs teljesen igaza a lánynak. De mégis volt, valami amivel szembeszálltam, mert biztosra vettem, az igazam ezen a téren.
- Szerintem… nem akart meghalni. – Azt már nem mondtam, hogy én ismertem, bár… már így is közel állok hozzá, hogy lebuktatom magam, persze az is lehet, hogy már így is nyilvánvaló. Nem tudok hazudni, főleg olyanoknak nem, akiktől várhatok valamit. Viszont egy valamiben igaza volt, ebből tanulnom kellene, tanulnom kellett volna, mégis félek… ha hasonló történne, ugyanúgy lemeredve bámulnám, és nézném végig az eseményeket… majd hogy segítsek magamon, szaladnék a gyilkos után… Most őszintén, bele gondolva ha mertem vele beszélni, elég lett volna… csak közéjük álljak… De, nem gondoltam hogy ez lesz a végkifejlet… szerintem, ők sem. Majd amikor kifakadtam, mert úgy véltem, nem… beszámíthatóak, az indulatnak köszönhetően elvesztettem, azt a fonalat, hogy hazudjak, és átváltottam a saját személyemre, méghozzá úgy… hogy észre sem vettem, de a válasz meglepett, vagyis nem. Pont, hogy nem lepett meg, de nem akartam így… kimondva hallani. Felsóhajtottam.
- Ha, közbe léptem volna ön bíráskodtam volna, ha kiplakátolom a falut a srác fényképével, és az esemény leírásával… ön bíráskodok. Ha csak végignézem, akkor számolhatok a lelkiismeretemmel, hogy íme gratula láttál egy gyilkosságot, ráadásul ha nem is egy barátnődet, de ismerősödet ölték meg! Végig nézted, bámultad, izgultál is, már amennyit abban a pillanatban a helyzet súlyából fel tudsz fogni… láttad a végkimenetelt, az előszeleit is, mégsem akadályoztam meg, holott… lehetőségem lett volna rá, utólag végig gondolva több is. Bár… biztos vagyok abban, hogy ha kimenekítem Katjat, akkor rám fog támadni, rivallni meg ilyenek… de, hogy szívatni fog, az tuti. Így… viszont, most meséljem be magamnak, hogy ez volt a leghelyesebb és a legtöbb, mert két beszámíthatatlan, vagy legalábbis úgy viselkedő személy feszül egymásnak, sőt… örüljek hogy, eggyel kevesebb? – Talán picit indulatosra sikerült, nem kiabáltam, de a düh, az elnyomott harag és tehetetlenség tisztán érződött a hangomon. Talán enyhén hisztériás is volt, pedig nagyon nem akartam így, bemutatkozni a fiúnak, de… könnyen elkap a hév, és ezzel illene kezdenem valamit. De, abban a pillanatban összeszűkül a világ és csak az létezik amit mondani akarok, utólag… persze megbánom, ha nem is a mondataim, inkább a hogyanját. Arról nem is beszélve, hogy a fiú hangján is lehetett hallani, hogy megüti a sztori, vagyis amikor belemélyed a történetbe és kezdi átlátni a súlyát. Valahogy, nem látok én ebben jó, vagy jobb oldalt… A legjobb az lett volna, ha nem is látom őket… Akkor Katról sem tudnék, sem a gyilkosról. Talán ismerve magam, az ő barátságát is keresném, amit jelenleg annyira nem tudok elképzelni…

Majd amikor kissé megnyugodtak a kedélyek, ismét témát váltottunk, bár nem olyan éleset. Most is arról beszélünk, hogy mennyi lelki sérült fiatal van köztünk, vagyis szerinte ez, szubjektív. Lényegében ezzel nem is tudok, és nem is szeretnék szembeszállni, én is így látom… viszont, lehet én jobban észreveszek dolgokat, bár… ha magamba néznék akkor tudnám hogy, fel is nagyítom őket, de akkor el kellene fogadnom, hogy azért teszem mert magamra is lelki sérült, néha, már-már  keresve azt miben nem vagyok normális… szinten gondolkodok. És mivel nem szeretném megtalálni, így velük nyomom el, az én gyengeségeimet. Vagyis, jelenleg ezt így gondolom, tudom is, de nem veszek róla tudomást, mert így tökéletesen kényelmes.
- Teljesen reális amit mondasz. Valamint, az egészséges emberekre is rá lehet akasztani bizonyos állapotaikban, valamiféle betegségre vagy mániára utaló jelzőt, holott… lehet csak ideiglenes, az is lehet hogy nem visszatérő. Valamint olvastam valahol, hogy az egészséges ember diagramja kileng ilyen-olyan irányba, ha teljesen… egyenletes teszteredményeket töltesz ki, akkor ott baj van, és vélhetőleg már tudod előre mire, miféle helyes választ adj meg, szóval a pszichopata emberek ezt meg tudják csinálni.  – Magyarázom, bár gyorsan hozzáteszem.
- De ezt, nem hivatalos szakirodalomban olvastam, szóval nem ilyen egyszerű a dolog, csak megemlítettem, mint érdekesség. – Jelentettem ki hátha, valamint reménykedtem benne, hogy nem tartja butaságnak, vagy ha tud hozzáfűzni szívesen meghallgatom, mert érdekel a téma. Én szeretnék ilyen ember lenni, aki tudja a helyes válaszokat, mindig. Az sem érdekelne ha pszichopata volnék… bár, vélhetőleg igen, de lássuk be, érzelmek nélkül vagyis inkább másfajta érzelmekkel sokszor, sokkal könnyebb lenne. Persze, ez is csak egy gyengeség, egy menekülés… kevesen tudják, hogy milyen nem érezni, és ha belegondolsz, vagy… ha már éltél át akkora csalódást tudod, hogy ijesztő azaz űr… Valamint, nem látok a gondolataidba, de ha kifejtetted volna hangosan, akkor mélységesen egyet értettem volna, nem véletlen sajnáltam egy olyan személyt, akinek a halálán… talán mindenki kárörvendett… Végül kiderül, hogy elég sok dologban hasonlóan gondolkodunk, és külön élveztem, hogy nem kellett érvelgetnem, és magyarázkodnom, elég volt úgy mondanom ahogy, és meg voltam értve. Gördülékenyen haladt a beszélgetés, miközben haladtunk a cél felé. Valamint annak, hogy még poénkodott is, nos annak is örültem. Bár saját balgaságomnak köszönhetően féltem, hogy elrontottam ezt is. Vagyis.. elkalandoztam picit, fogalmam sincs miért és hogy, vagyis van, de az lényegtelen. Vagyis nem, inkább elégedjünk meg egy most hagyjuk-al. A lényeg, hogy nem tudtam úgy viccnek felfogni mint mondjuk Charitonnal, és tovább gondoltam az egészet, de… nem engedtem meg magamnak ezt a kényelmet, visszarángattam magam a földre, de eltelt annyi idő, valamint hirtelen reagálni sem tudtam hogy, így elrontottam. Szegényt még le is szóltam. Pedig igazán nem bántottam volna egy fél szóval sem, ez amolyan védekezés volt. Biztosíték arra, hogy ne csalódjak, akár benne… akár magamban. Persze jeleztem neki, hogy véletlen se vegye fel, de nem tudtam miként érintette. Azt vettem észre, hogy bámul. Nos, ez már zavarba ejtő volt, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, sem vele. Egy ideig nem mertem megszólalni sem, még a fejemet is el akartam fordítani, mint aki nem látja. De… nem hülye ><” Szóval… ilyeneket nem vethettem be, volt az hogy, hagyom, vagy visszakérdezek. Bár… lehet valami disznóságon töri a fejét, valami bosszún, és el is kezdte. Sikerrel. Nem is az zavart hogy, bámul leginkább, inkább az, hogy fogalmam sem volt mit is kezdjek vele, mármint a helyzettel. Hogy, lehet egy ilyet jól lereagálni, valamint… érdekelt mi jár a fejében, min gondolkodhat. Lehet meg kéne kopogtatnom, és megkérdezni van-e bent valaki?... Na nem, az túl gyerekes és gáz… Végtére is az eredmény annyi lett, hogy ő bámult én meg viszont. Bár, én nem néztem rá, inkább csak felé. Vártam, hogy megszólaljon, valami epés poénnal, vagy oltással… Végül megrázta a fejét, és nem oltott le.  Pár pillanatig pislogtam. Mire megleltem mibe kapaszkodjak bele.
- Ejnye, úgy tudtam a pasik nem szeretik a „cuki” jelzőt? – Húztam mosolyra az ajkaim, na igen. Fel voltam készülve az oltásra, így meg is maradt bennem egy visszatámadási reakció. Valamint ez magas labda volt, a cuki pasi másmilyen pasi, és vélhetőleg nem velem kezdene. Vagy próbálkozna. De a lényeg szerintem érhető. Végül neki állhattunk a horgászásnak, még viccelődtünk is egy sort. És mivel vizuális típus vagyok, szinte láttam is magam előtt az újjáalakított főteret. Csak vigyorogni tudtam. Néha fájdalmas ez a gyerek, de valószínű ezért is bírom a másságát. A poénját nem tudtam tovább fűzni, nem is szerettem volna, így volt teljes, ha tovább fűzöm már erőltetett lett volna, így csak nevettem. Meg ingattam a fejem a hülyeségén.
- Te, én most már akarok szobrot! – Jelentettem ki, és bár azt a cseles titkomat nem mondtam el neki, hogy nekem mindenkiről van egy, akivel már találkoztam. Róla is. De ez a képességemnek hála, csupán, lényegében semmi extra, még csak nem is tudatos. Majd, kellett neki megszólalnia, amint befejezte a poént rángatni kezdte valami a botját. Csak reméltem hogy nem bálna, medúza vagy angolna. Majd amikor kijelenti hogy nem bálna, én csak fogom a fejem.
- Nagy kár, mégsem lesz szobrunk… - Próbálom elfojtani a fájdalmas röhögést és sajnálatot erőltetni a hangomba, jelzem, nem sikerült. Majd.. a nevetéstől egy pillanatra fel sem tűnt, de… az én botom is rángatózni kezdett. Bevallom picit félve húztam fel, de lassan kiemelve egy ponty pislogott vissza rám, bevallom, ilyenkor mindig sajnálom őket. Bár, a húsuk finom és jól is jön… nehezemre esik megölni. Főleg nem szeretek akkor ilyet csinálni, ha más is látja. Így csak vissza dobtam a kútba, hagy lubickoljon tovább, és egy hatalmas csobbanás jelezte, hogy vissza is érkezett.
- Yapp, igen, nem emlékszem, hogy mondtam-e… Nem kell őket megölni, elég csak megfogni. Bár, ha akarod a lootot belőlük, akkor érdemes megtartani. Sokaknak finom a húsuk, vagy el is adhatod őket, a bőrüket és szőrüket szintén. Vannak kis céhek, akik felvásárolják, vagy te magad is megpróbálkozhatsz nyúlszőrkesztyű varrással. – Öltöttem ki rá a nyelvem. Nem, nem tudnám elképzelni, hogy ilyesmire adja a fejét. Majd, mind a ketten megkaptuk a teljesítmény után járó jutalmat. Voltaképp első területi teljesítményem és archimentem. Szeretek ilyeneket gyűjteni, és folytatjuk is. Lehívtam a menüt, majd megkerestem a második feladatot.
- A következő szinten, kell vadásznunk. Bármit elfoghatunk, de egy bokorból kell lesvadászkodoni. – Összegzem az olvasottakat, de ő maga is láthatta a panelem, ha épp akarta.
- Könnyűnek hangzik! – Lelkesedtem, fel. Bár várható, hogy az első pár feladat, amolyan betanító csak. Én nem néztem meg a többi szintkövetelményt, így nem gondolkodtam előre, és megszólaltam.
- Adjuk le a botokat, még bőven időben leszünk. – Céloztam, a kölcsönzési limitre. Majd ha megtettük, akkor a második szintre teleportáltunk. Onnan még kellett sétálnunk a városból az erdőbe, de nem túl sokat szerencsére, az már nem nagy város. Az erdőbe érve, gondolkodtam hogy a narancs és fehér ruci nem épp a legalkalmasabb, főleg nem a szoknya, de nem tudtam hogy, és hol átöltözni, így kénytelen voltam ezzel nem foglalkozni, tehát bentebb vetettük magunkat a sűrűbe, ha Eldrie is úgy gondolta.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Kedd Szept. 20, 2016 4:42 am

Úgy tűnik nem lettem számon kérve a klisésre sikerült válaszolgatást illetően, talán mert nem véletlenül voltak klisések a dolgok. Sokszor jobb nem újra feltalálni a kereket, és hagyatkozni kicsit a mások által korábban megfogalmazott gondolatokra. Mindenesetre úgy tűnt, hogy a lány erősen elgondolkodik azon amit mondtam így is.
-Lehet hogy nem, vagy lehet hogy nem tudatosan. Sokszor az érzelmek és ösztönök kikerülik a logikát és a tudatot, és csak a tudatalattiban maradnak meg, és onnan irányítanak - válaszoltam Kiwi mondatára, mellé pedig egy vállvonás is járt, ami azt hivatott jelezni, hogy továbbra se mondhatom biztosra, persze, de még erős tippnek se mondanám. Egyszerűen nekem ez a benyomásom.
A lány következő szóáradata már kissé indulatosabbra sikerült, és az első szám első személyben maradtak. A kezdő "ha közbeléptem volna" résznél már nem volt sok lehetőség, már nem csak tudat alatt fogalmazódott meg gondolat, hogy a sztori igazából vele történt, nem valami barátnőjével. Ahogy folytatta, a tehetetlen harag is megszínezte a mondanivalóját, de volt még valami más, amiben nem voltam biztos mi lehet, de valahogy szomorú aláfestést adott az mondottakhoz. Nem tettem (nem tehettem?) mást, mint hogy komor, már-már melankolikus arckifejezéssel hallgattam, majd a kérdés elhangzása után válaszoltam, én is áttérve arra, hogy rá utaljak, ne valami barátnőre, de magára a ferdítésre direkt nem reagáltam, és nem hoztam fel.
-Nem hiszem, hogy az a típus lennél, aki örülne ilyesminek. De ez a helyzet a kezdetektől fogva 22-es csapdája, "átkozott legyél ha teszed, és akkor is, ha nem". És erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy sokakat megváltoztat az itteni élet, és észre sem veszik. Szerinted hány embernek fordult meg a fejében a nézők közül mondjuk egy-két nappal később a párbaj úgy komolyan? Nem csak dicsekedve, hogy mit látott, és milyen durva volt, hanem tényleg végiggondolva a dolgot? Nem túl soknak azt hiszem. Hánynak jutott eszébe ott és akkor beszélni az életben maradt párbajozó féllel? Nekem úgy tűnik eddig hogy csak egynek. Aki az ilyen halálnak örül, az valahol nem "normális" a modern kori értékrend szerint, és aki nem tesz abszolút semmit, az se dicséretes, de.... ami megtörtént, megtörtént, bármennyire is legyen szomorú. A kérdés szerintem itt már csak az, hogy szívesebben avatkoznál-e közbe, és kapd meg hogy ön bíráskodsz, mit szólsz bele, és hasonlók, vagy inkább hagyod a dolgokat a maguk útján haladni, és elszámolsz a lelkiismereteddel. - én a lány hevességével szemben nyugodt, halk, de szomorú hangot ütöttem meg, ami elég erős kontraszt mind Kiwi mostani, mind az én szokásos vidám stílusomhoz viszonyítva. Nem mintha az ilyen témákhoz kedélyesen hozzá lehetne állni, hacsak nem vagy szociopata, de nekem azért erősen érződött az ellentét a szokványossal szemben.
Majd egy kisebb-nagyobb témaváltással felérő gondolatmenet-váltással elértünk a újra a különböző pszichológia gondokhoz az SAO-sok körében. Úgy tűnt, mintha a lány komolyabban gondolná ezt, mint elsőre képzeltem, legalábbis most így tűnt.
-Igen, ha én nem is ennyire pontosan fogalmaztam, erre gondoltam. Igazából bárkire rá lehet aggatni valami mentális betegséget, ha elég kitartó az ember. Ami pedig a különböző szocio- és pszichopata embereket illeti, érdekes kettősség, hogy elméletileg empátia és hasonló érzéseik nincsenek vagy korlátozottak, de nagyon jól el tudják játszani a teljesen "normális" embert, olyan szinten, hogy néha még családon belül sem veszik észre. Az ilyen "kaméleonok" ellen egy tesztnek kevés az esélye -fűztem hozzá, ha már érdekességre került a sor.
-Érdekelnek az ilyesmik, úgyhogy miattam ne fogd vissza magad - reagáltam még le magát az érdekességre vonatkozó mondatot is egy mosollyal. És tényleg, meglehetősen érdekes témának tartottam a pszichológiát, és hozzá kapcsolódó dolgokat, anno magamhoz képest sokat olvasgattam utána ilyeneknek. Persze, itt bent ez már nem nagyon lehetséges, úgyhogy marad a beszélgetés róla, meg esetleg az olvasottak hasznosítása, ha előjön valahogy.
És így jutottunk el szépen lassan a szívatásnak indult kissé kínos ügyetlenkedésig. Igazából, ha úgy nézzük, ez később akár még vicces is lehet, hogy mennyire félrelőttünk mind a ketten, ilyen vagy olyan okokból. Amíg én a bókolásom eredménytelenségétől sértett egómmal, és valami zöld madár francia nevével foglalkozva bámultam, úgy tűnik a lány se pihent, és végigment a saját gondolatmenetén. Gondolatolvasó én se voltam azonban (bár néha jól jönne), és amúgy el voltam foglalva a saját gondolataimmal, úgyhogy csak az eredményét láttam a gondolkodásnak, hogy Kiwi felkészülve várja mit mondok. Nos, bármire is készült, láthatólag nem azt kapta, mert a mondatomra az első reakció egy kis pislogás volt, majd csak utána érkezett a válasz. Erre a reakcióra kivételesen vártam, úgyhogy rögtön ment is rá a válasz.
-Hát, az igaz hogy hallani nem szeretjük, de a jelző mögöttes tartalmát a legtöbb pasi értékeli, és utazik is erre hatásra. Hiszen a "cuki" már csak egy lépésre van a "jóképű"-től, és akkor még csak testi dolgoknál tartunk - mondtam, talán egy icipicit többre utalva, mint amit maguk a szavak adták át, és tartva továbbra is az ártatlan hangnemet a hozzá illő arckifejezéssel, csak épp a szempilláim nem rebesgettem közben. Aztán, gondoltam egyet, és hozzátettem még egy kérdést.
-De ha már itt tartunk..., nálad én hol állok ezen a skálán? Elértem már a legalább a "cuki"-t? - itt már elengedtem az ártatlan hangot, és egy sármőr-mosolyt villantottam meg, próbálva minél magabiztosabb kifejezéssel feltenni a kérdést. Na igen, ez megint kétélű fegyver lehet, de valahogy nem tudtam megállni a kérdést. És, miután a "kicsit explicit szexuális utalások" és a "francia úriember" mutatvány nem vállt be, gondoltam megpróbálkozok a "mit gondolsz rólam?" kártyával, ha már Kiwi is kicsit szívatósan válaszolt. Talán nem gondolná az ember, de sokakat zavarba hoz, hogy ha ilyen kontextusban kell válaszolni egy ilyen kérdésre, főként ha maga a kérdés tárgya kérdezi meg. És igen, én most pont arra utaztam, bár lehet jobban jártam volna ha pihentetem egy kicsit. Na mindegy, bátraké a szerencse!
A horgászós poénoknál szerencsére nem volt ennyire kétértelmű a kimenet, itt sikerült pozitív reakciót kiváltanom, amire persze nekem is egy vigyor volt a válaszom.
-Nos, ha szobrot akarsz, már tudod mit kell tennie. Ide azzal a bálnával! - és az utolsó mondatot a kút felé intéztem, mintegy felszólítást. De a kút, mint már kiderült, nem teljesítette a kívánságomat.
-Na add fel a reményt, ifjú bálnavadász, még ott a lehetőség - mutattam az ő botjára, próbálva egy öregesebb hangot megütni. Kiwi, még az előző poénokon nevetve alig vette észre, hogy kapása van. Természetesen ő sem bálnát fogott ki, amire egy eltúlzott sóhajtással vettem tudomásul.
-Megint elkerült minket az a bálna. Egy ponty és egy keszeg, örülhetünk ha egy halászlét kapnánk, nemhogy szobrot - és ahogy lógattam a volna le a fejem eljátszott csalódottságomban, rajtam is erőt vett a nevetés. Jobb is mert, mert már mintha megint kezdtem volna túlzásba vinni. Amikor újra uralkodni tudtam a vonásaimat, egy nagy csobbanást hallottam a kút felől, majd Kiwi elmagyarázta, hogy nem feltétlenül szükséges az elkapott halakat/állatokat megölni, csak ha kell a loot belőlük. Látva hogy a lány megkímélte a halat, én is úgy döntöttem, hogy visszadobom a fogást, amit kisvártatva újabb csobbanás erősített meg. Ezután Kiwi felhozta, hogy folytathatjuk a vadász/halász kalandot a második szinten, majd a hozzá tartozó teljesítményt is. Erre első körben bólintottam, majd amikor a botok visszadása került sor, beugrott valami.
-Várj, azt mondtad a második szint? Azt nem a koboldok tartják még? - ez inkább amolyan költői kérdés volt, mert tudtam hogy még ők tartják, a Kezdetek Városában nagy téma volt, hogy a közvetlen következő szintre gyakorlatilag nem lehet feljutni.
-Szerintem jobb lenne annak a teljesítménynek a megszerzését elhalasztani... nem hiszem hogy koboldokkal a valagamban különösebben élvezném a vadászgatást - tettem még hozzá a második részt egy vigyorral.
-Esetleg valami más teljesítmény, vagy egyéb ötlet? - kérdeztem még meg, ideiglenesen elhalasztva a bot visszaszolgáltatását is.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Kedd Szept. 20, 2016 10:41 pm

A klissé valamint a közhelyek nem véletlenül, azok amik. Smile Ráírhatóak eseményekre, személyekre, méghozzá jogosan egy csoportba kategorizálva. Így, van amikor van helye és szerepe ezeknek is, és jól is jönnek. Amikor kijelentette, hogy lehet hogy Katja nem tudatosan ölette meg magát… talán kellemesebb volna így elfogadni a halálát, mint… hogy, a saját gőgös flegmasága okozta, én legalábbis erre tudtam gondolni, de szomorúbb is, ha arra gondolunk hogy, szándékosan provokálta ki a halálát.
- Lehet… bűntudata volt?... – Hangzott el a kérdés, inkább magamnak, mint a fiúnak. Viszont amikor elfogott az indulat, és elhomályosult a látóterem, éreztem hogy, a fiú kisugárzása is megváltozik. Nem akartam ezt, nem akartam lelombozni és elvinni a kedvét, fogalmazódott meg bennem a gondolat, amikor nyugodt de szomorkás hangon válaszolt, és folytatta. Nem szeretnék hangulatromboló lenni, és csak kicsit később kapcsoltam, hogy konkrétan nekem címezi a válaszokat. A méregtől nekem fel sem tűnt, hogy a saját nevemben beszéltem, tehetetlenségemben… de, már nem tudtam mit csinálni. Leginkább… nem törődtem azzal hogy lebuktam, még ha bántott is a dolog. A mondatok mögött, főleg a hibám és hazugságom miatt, először cinizmust hallottam, és magamra vettem azokat, de hagytam, hogy befejezze és ez volt a szerencsém. Talán ennyi csend és türelem kellett ahhoz, hogy kicsit visszaáramoljon a fejemből a vér a helyére és ne tompítsa el azt. És ezek után is őszinteséget, sőt talán némi szigort is éreztem a szavaiba. Bár tudom, ha nem vagyok épp nyugodt állapotban, akkor képes vagyok rémeket látni, így próbáltam ezt az érzést a szőnyeg alá söpörni, és a jó szándékot keresni a srácban. Meg is volt, meg is kaptam, efelől semmi kétségem nem volt. A beszélgetés segített, bár sokat nem döntött előre mert mint kiderült, tényleg nincs erre jó megoldás… ami elborzaszt… nagyon. Csendben hallgattam, még a visszakérdezése után is…
- Nem… tudom… - Ennyi volt a válaszom, tényleg nem tudtam… mert az önbíráskodást sem tartom helyesnek… valamint, hogy lehetne ön bíráskodni, ha egy gyilkosság után nem pirosodsz be, mert hivatalos párbaj volt, és nem tudod börtönbe küldeni a másikat… hiába ölt. És még azt mondják, igazságos a rendszer… Nem! De, nem vagyok… az, aki képes bármit is tenni, hisz az emberek közötti harc az egyik legnagyobb fóbiám. Szóval, csak a kesergés marad… meg a hitetlenkedés, és persze a csalódás. Végül elég sok dolog került terítékre, ha összegeznem kéne, is nehéz volna mindet így egyszerre. De tartottuk a tempót.
- Ennek örülök, és érződik is hogy valamennyire jártasabb vagy benne. Amúgy melyik területe érdekel? – Pillantottam fel rá, bár én magam sem tudok túl sokat, csak amennyit olvasgattam, és amennyi abból is megragadt, valamint nem mindig merek határozottan kijelenteni dolgokat, hisz az emlékek könnyen kopnak, és formálódnak. Bár, ameddig válaszolt gondolkodtam el, miről is lehetne beszélni, de így hirtelen, gondolom főleg mert ki lett adva, hogy ez a téma érdekli, így hirtelen nem jutott eszembe semmi, de még van egy kis idő, valamint a válasza is mérvadó lesz, mivel folytassuk.

Majd komolytalanabb témára tértünk, aminek örültem, hisz legalább visszatért egy picit a viccelődős kedvünk, bár az kívül álló szemmel még viccesebb lehet, mennyire el tudunk beszélni egymás mellett. A választ, válasz követett, és így jutottunk el addig, hogy most véleményeznem kéne őt. Na bumm! ><” Ezzel nem számoltam, meg is lepődtem, de… de pozitív meglepetés volt, mégis… egy pillanatig nem tudtam, hogy mit is mondjak. Ökörségek is megfordultak a fejemben, de az előbb erősen leoltottam amit meg is bántam, így nem fogom tovább sorozni, inkább ténylegesen kielemzem, ahogy ő azt szeretné.
- Nos, ami előny, az hogy magas vagy, pozitív gondolkodású, viszonylag helyes, - Igen, oda kellett tenni a viszonylag-ot, nehogy elbízza magát, vagy túl közvetlenül érje a hír.
- Humoros vagy, tájékozott, ami nagyon nagy pozitívum, nem élsz előítéletekkel, vagy legalábbis nem hangoztatod, nem erőlteted a magad igazát és véleményét a másikra, mégis érzékelteted és ezzel el is tudod fogadtatni, széles látókörű, nyitott és közvetlen. – Soroltam fel párat ami hirtelen az eszembe jutott.
- A negatívumok… - Itt elhallgattam picit, pedig nem az idegeit akartam húzni, csak kerestem mi is az, amibe bele tudnék kötni nála. Volt is egy-kettő, de nem feltétlen negatívum, inkább nézőpont kérdése, valamint ahogy, be tudnám ide, úgy a pozitív csoportba is sorolható volna.
- ehm, talán picit felvágós vagy. – Húztam mosolyra a számat, bár ennyi erővel én is. És hirtelen nem is tudnék példával élni, nem is vészes, csupán… mondani akartam valamit ebbe a csoportba is.
- De még egyáltalán nem vészes, sőt szerintem ennyire én is az vagyok. – Tettem azért hozzá, mielőtt szíven ütöm a drágát. Nem akarom megbántani, és a felvágóssága amit érzékelek, az is a közvetlenségéből fakad, ami kifejezetten pozitív tulajdonságnak tartok, szóval… ez csak amolyan mondva csinált negatívum. De, nem akartam agyon dicsérni, így kellett valami amire ráfoghatom. Gondoltam hogy én is kiértékeltetem magam, de… nem voltam biztos abban, hogy hallani akarom a választ. Mint mondtam, itt nincs kis piros x, itt nem tudom bezárni az ablakot, ha nem akarok hallani valamit… Valamint gyerekes is volna, viszont… marha kíváncsi is vagyok rá. ><” Így hezitáltam rajta egy ideig, majd arra jutottam. Nincs ebben semmi. Neki kellett egy kis biztatás, nekem sem ártana, bár… úgyis bele kötnék, és csak akkor fogadnám el a dicséretet, ha már nem találok rajta fogást. Akkor viszont nem csak elfogadom, hanem el is hiszem. De, félek a negatív oldalamtól is, vagyis… hogy, mennyire érződik ez rajtam, mindaz amit rejtegetni próbálok.
- És én? – Pillantottam rá cserfesen. De, belül picit aggódtam.
Majd bálnavadászatot tartottunk, de csak egy ponty és egy keszeg akadt a horogra. Így meg kellett állapítanunk, hogy szobrunk sem lesz… A poénjai hol ütöttek, hol viszont már fárasztóak voltak, de nem adtam egyenlőre nem tetszésemet, kereste a határait, ennek fogtam fel, így viszont nem zavart, és tényleg jó fej társaság, sokat lehet vele ökörködni, és ez tetszett. Mondhatom, hogy már hiányzott, hisz a legtöbb emberkével csakis befordult témákról tudtam beszélni, vagyis… előbb utóbb, azok kerültek előtérbe, na nem… mintha itt például nem én hoztam volna fel pont ilyeneket. Majd az első területink megvolt, végül ő hívta fel a figyelmem a koboldokra amikor vittük volna vissza a botokat. Elkerekedett szemekkel pillantottam rá, amikor belém hasított a felismerés mennyire igaza van…
- Ohhh, bocsi, jogos, tényleg… el is felejtettem. – Dörzsöltem meg az arcom, vagyis inkább a szemöldököm kínomban. Bár lehet, ez inkább egy rejtett faceplam volt… De, nem álltunk meg ennyivel. Végül lenyitottam menüm, majd szétnéztem. Tényleg!
- Ha halászni akarunk, akkor a könnyűeket megcsinálhatjuk, sőt… most nézem, hogy az első hal és vagy vad kifogása is egy teljesítmény, tehát neked kettő is volt. – Teljesen elfelejtettem.
- De… szerintem ezt csak a tizes szinten fogja elfogadni érvényesnek a rendszer. – Jelentettem ki, picit jobban bele gondolva, hogy ő nem akart kiképzőzni, és csak ezért nem is hiszem hogy fog…
- Szóval… nem tudom, a területik erre valóak, de így nem jutunk tovább, viszont… ha gondolod beülhetünk a cukiba. – Ajánlottam fel a fiúnak, amúgy is kezdtem már éhes lenni.
- Voltál már a SweetDreams-ben? – Pillantottam rá, hogy egyrészt érdekli-e az ötlet, másrészt van-e más javaslata.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Eldrie on Szer. Szept. 21, 2016 3:05 am

Így miután kielemeztük a kliséket és esetenkénti hasznaikat, visszatértünk újra az "eset"-re. Amikor felhoztam a rögtönzött és bizonyára pontatlan pszichológiai értékelésem azon részét, ami a halott lány mögöttes indokaira vonatkozott, Kiwi, úgy tűnt, újra gondolkodóba esett. Kis gondolkodás után pedig, inkább magának címezve, mint nekem, felhangzott egy kérdés.
-Lehet - mondtam rá halkan egy bólintással, még ha nem is nekem szólt a kérdés. Aztán tovább, egészen a kissé haragos monológig. Miközben beszéltem, Kiwi is észrevette a hangulatváltozást, majd látszólag több állapoton cikázott végig, mire befejeztem. Azt, hogy "rajta kaptam" a ferdítésen, most már mindketten észrevettük, de egyikünk se verbalizálta, egyszerűen csak átálltunk arra, hogy kihagyjuk a "barátnőt" belőle. Vannak dolgok, amik jobb ha kimondatlanok maradnak. Ellenben így, hogy már legalább a három "főszereplő" egyikét ismertem valamennyire, úgy éreztem pontosabb tudok válaszolgatni és kifejteni a teóriáimat, és, hűen magamhoz, most sem másítottam meg a véleményemet. Eleinte úgy nézett ki, mintha Kiwi kissé megsértődne azon amit mondok, de ez talán csak a hangulatából adódott, mert mire végére értem, szerencsére nem látszott nyoma sértődöttségnek. A kérdésem után pedig kis csend után érkezett csak válasz.
-Abban nem tudok segíteni, hogy mi a helyes a válasz számodra, mert szerintem ez nem csak egyénfüggő, de egyénileg is kell felfedezni. Általában nem szoktam megmondani, hogy mi a helyes, és mi a jó, mert én is csak azt tudom hogy nekem mik ezek, és inkább csak a megoldásra vezető útra próbálom rásegíteni aki tőlem kér tanácsot, mert így találja meg az ember a saját válaszát, nem pedig csak mások álláspontját ismételgeti. Ebben a helyzetben ez pedig még nehezebb, mert itt nincs jó megoldás, csak két rossz, és én személy szerint nem hiszek a "kisebbik rossz"-ban. Amit ezzel mondani akarok, az az, hogy én sem nem tudom megmondani hogy mit kellett volna tenned, de ha úgy gondolod, csak szólj, és próbálok segíteni - ajánlottam fel, továbbra és csendesen, bár már nem annyira komoran. Alapból nem szoktam ezt így magamtól felajánlgatni, inkább megvárom amíg valaki kimondottan megkér, hogy segítsek, amolyan "először segítsen mindenki önmagán, aztán majd jövök segíteni, ha megkérnek rá", de végül is úgy értelmeztem, hogy a lány a maga módján a segítségemet kérte, úgyhogy verbalizáltam az álláspontomat.
Ezután kicsit oldódott a hangulat, és elértünk egy közös érdeklődéshez, nevezetesen a pszichológiához és hasonlókhoz.
-Úgy általánosságban minden érdekel, de ha ki kéne emelnem egy területet, akkor a kriminálpszichológiát mondanám, talán mert mindig is szerettem a detektív sztorikat. Az olyanokat is, mint Sherlock Holmes, de leginkább az olyanokat, ahol egy cinikus, sokszor magándetektív old meg különböző ügyeket. Tudod, ezek a bűnügyi rejtély, Noire, és hasonló típusúak. Egy detektív, a saját tudásával, és esetleg néhány megbízható szövetségesével a bűnözők ellen. Kicsit talán gyerekes, de régen sokszor gondolkodtam hogy ilyen detektív szeretnék lenni... - mondtam, talán kicsit túlságosan is kifejtve a hátterét a dolognak. Az utolsó mondatot még egy kicsit szégyenlős vállvonással is megsegítettem, de igazából nem volt különösebben kényelmetlen téma, inkább az a fajta szégyenlősség, amikor a naiv kisgyerekkori dolgairól számol be az ember. Na igen, nem csak kinézetem miatt szoktak idősebbnek nézni. Persze, néha pont a viselkedésem miatt szoktak fiatalabban is nézni, de hát ez vagyok, pereljenek be érte.
-És te? Van olyan terület ami jobban érdekel? - dobtam még vissza a metaforikus labdát, mert Kiwi nem fejtette ki, hogy lenne ilyen, és mi is az.
Aztán, folytunk tovább, ahogy az előbb a komoly témából átsiklottunk egy kevésbé komolyba, úgy siklottunk most át a kevésbé komolyból egy még komolytalanabba. Miután megkértem, hogy mondja el, mit gondol rólam, egy rövid gondolkozásszünet következett. Mivel negyedrészt viccesen-háromnegyed részt komolyan kérdeztem, ezért számítottam arra is, hogy elvicceli, meg arra is, hogy komolyan választ ad. Végül az utóbbi jött be, és egy fair leírást kaptam, bárhogyan is nézem. Bár lehet belejátszik ebbe hogy így érzem, az is, hogy nagyrészt pozitív dolgokat kaptam.
-Hízelgő hogy ilyen pozitív fényben festesz le - mondtam végül szerénykedve. Gondolkodtam rajta, hogy bepoénkodok valamit, hogy "csak viszonylag helyes?", vagy ilyesmi, de ha már ilyen formában megkaptam a választ, úgy éreztem, nem illik elvenni a lényeget egy ilyen poénnal. Az említett negatívumra csak elmosolyodtam, ilyesmit említettek már mások is, néhányan ennél durvábban fogalmazva és jóval negatívabban is gondolva. És a lány következő mondatával még tovább tompította, már-már pozitívvá tette amit az előbb mondottakat. Többet nem tudtam hozzáfűzni, mindössze egy hálás mosollyal bólintottam. Utána újabb kis gondolkodás szünet, és kisvártatva Kiwi visszakérte a "szívességet", és az én véleményemet kérte magáról.
-Nos, esztétikai szempontból már korábban kifejtettem a véleményemet, amit komolyan gondolok és továbbra is fenntartok - kezdtem tehát én is bele a legegyszerűbbel. Ki tudja miért, de nem akartam egyszerűen csak elismételni még egyszer, talán úgy éreztem, ha sokszor ismételgetném, elveszítené a hihetőségét, úgyhogy csak visszautaltam rá. Persze, ha a lány ragaszkodik hozzá, akkor kifejtem újra, hogy "olyan a szemnek, mint a napok óta szomjazónak egy korty víz". Na jó, talán ennyire nem esek túlzásba a metaforával, mert még nem venné komolyan a végén, de ezen a vonalon kell gondolkozni.
-Továbbá, könnyű kijönni veled, nem kell erőlködni hogy menjen a beszélgetés, és sok témához hozzá tudsz szólni. A humorod is tetszik, és az is, hogy a hülyéskedés mellé el lehet beszélgetni veled komolyabb témákról is - sorolgattam ami hirtelen eszembe jutott, próbálva lefesteni a bennem kialakult képet.
-Ami negatívumokat illeti, hát.... talán az, hogy néha úgy tűnik, mintha túlgondolnád a dolgokat, és feleslegesen rágódnál rajtuk - ez utóbbit benyomásom leginkább a párbajos sztori miatt jött elő, de már korábban is felfigyeltem rá, hogy néha mintha háború dúlva Kiwiben bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Vagy legalábbis, én ezt a következtetést tudom levonni az eddig látottak-hallottak alapján.
-Persze, az egy hasznos dolog, ha az ember végiggondolja a dolgokat, csak nem szabad átesni a ló túlsó oldalára - tettem még hozzá, mintegy próbálva megmagyarázni az álláspontomat és kicsit tompítani a kritikán.
Aztán, miután kiszomorkodtuk magunkat a szobor miatt, én pedig dobáltam a poénokat jobbra-balra (amik nekem úgy tűntek, hogy nagyrészt célba értek), áttértünk arra, hogy mi legyen a következő állomás. Miután megbeszéltük, hogy a második szint mégsem kivitelezhető cél, kaptam még egy kevés magyarázatot a teljesítményekkel kapcsolatban, és Kiwi felhozta az ötletet, hogy üljünk be valami "Sweet Dreams" nevű cukrászdába.
-Már hallottam róla, meg kívülről láttam, de bent még nem voltam - hát igen, a Kezdetek Városát már nagyrészt felderítettem, de ez inkább maga a város felépítésére vonatkozik, nem az egyedi épületekre. Nem voltam ellene az ötletnek, úgyhogy egy félmosollyal mélyen meghajoltam, majd azt mondtam:
-Csak ön után, hime-sama - majd, ha minden igaz, a botok leadása után irányt is váltunk.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Nov. 14, 2016 7:21 am


Napocska után...

Kiwi menekülése nem érte váratlanul a társaságot, legalább is kettejüket biztosan nem. Abból, amit eddig tapasztaltak a lányka problémakezelésével kapcsolatban, mindkettejük számára egyértelművé vált, hogy valami nagyon komoly gond lehet mind körülötte, mind a fejében, és bizony segítségre van szüksége. Shu azonban azt is nagyon jól tudta, hogy bár ő próbálkozik, igyekezik programokat szervezni, igyekezett teljesen nyíltan az idomár elé állni, és elmondani neki a gondolatait vele, és a céhével kapcsolatban, valahogy az egész életfelfogásuk annyira különbözik, hogy nehezen érthetik meg egymást. Nem gondolta soha, hogy rosszban lennének, azonban ez az egész felelősségvállalásos dolog annyira másképpen csapódott le kettejükben, hogy nemhogy segíteni, néha már átérezni is nehezen tudta azt, hogy mit is gondolhat a másik, néha pedig egyenesen elképzelése sem volt arról, hogy Kiwi mit miért tesz. Most is természetesen a céhtársa védelmére sietett, amint Timi jelezte neki, hogy baj van, és elindultak megkeresni a barátjukat, ám az út alatti vacillálás arra a következtetésre juttatta az idomárt, hogy most talán jobb, ha ő hátul marad. Ő már próbálta, akkor Timidus hallgatott, most akár esélyt adhatna a sárkánynak is arra, hogy ő próbálkozzon. Nem csak azért, mert büszke volt Timire, amiért észrevette a problémát, hanem azért is, mert tényleg teljesen tanácstalannak érezte magát, tovább rontani viszont nem akarta a helyzetet. Megtalálni Kiwit, hála a kimondott úti célnak, és a nyomkövetés képességének nem volt nehéz, ám landolni mellette már csak a sárkány landolt. Csöndben, nyugodtan, várakozóan. Ha meg sem tűri maga mellett, akkor felesleges belekezdenie bármibe is, így inkább megvárta, hogy valamit mondjon.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Szomb. Nov. 19, 2016 12:54 pm

Zaklatott voltam, össze voltam zavarodva, és egy világ tört bennem össze hogy, még erre is képtelen vagyok… Vigyázni egy tojásra… Az amerikai filmekből kiderül hogy, egész fiataloknak van hasonló feladatuk, vagy játékbabára vigyázni, gondoskodni háztartás tan órán… És oké hogy, lassan két éve itt vagyok már ha nem több… de, egyre kevésbé érzem annak az esélyét… hogy, bármi is lesz ebből a pet-idomáros kasztos dologból… Sokszor fordul meg a fejemben, hogy már rég váltani kellett volna. Ez a ragaszkodásom sem normális… de, minek akarok bizonyítani? Kinek és miért? Egyszerűen… szerettem volna idomár lenni, és minél inkább nem jött össze, annál erősebben akartam! És lehettem volna úgy, mint a macskáslány, aki befogadta a macskáját… de, én őt akartam. Azt a petet ami a tojásban lapul! Ami nem akar előbújni! Ami fél vagy… lusta, vagy bármi… De én csakis őt akartam! És ő minél kevésbé akart előjönni, már ha van már saját akarata, én annál inkább vártam rá. Olyan ostoba vagyok… Gonosz vádak, indokok és bizonyítékok elé állítottam magam gondolatban, és egyre inkább válik nyilvánvalóvá. Mindez azért van, mert alkalmatlan vagyok rá! Soha nem lett volna szabad ezt a kasztot választani… és akkor nem kéne itt tartsak. De én akartam, sőt akarom! Még mindig… még most is… És mi van akkor, ha sikerül ha egyszer előjbújik, és mindent a fejemhez vág mert emlékszik? Vagy… ha beteg lesz? Már…már elvont gondolataim támadtak… és most kéne azt, amit Eldrie tanácsolt. Leállni! Észre venni magam! De… ilyenkor, az nem történik meg. Minden olyan gyors és olyan bizonyos… és félelmetes…

Megrezzentem amikor a puffanást hallottam magam mellett, sietős lépteim meg is álltak. Voltaképp… azt sem tudom merre mentem, indultam… mi volt az uticélom… valószínű, nem is volt olyanom… Csupán a felgyülemlett feszültséget igyekeztem kisétálni magamból, ami végül a haraggal csak tovább tápláltam. Nem szólalt meg, egy ideig én sem, csupán megálltam és néztem őt. A petet. Timidust. Nem néztem körbe, biztos voltam benne hogy, Shukaku is a közelben van… vagyis úgy gondoltam, de nem néztem szét. Nem tudtam mit mondjak a petnek… vagy, hogy mit kéne mondanom… de, úgy éreztem vár valamit. És miénél inkább éreztem ezt, annál kevésbé találtam a szavakat. Féltem és nem voltam képes másra, csupán elbőgni magam előtte. Mindenféle szó, vagy magyarázat nélkül…

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Nov. 19, 2016 4:00 pm

Timidus kivételesen tudta, hogy mit kell tennie. Legalább is tudni vélte, hiszen erre Ren és Álomkelő közösen adták meg neki a választ. Az emberek érzelmei olyan dolgok voltak, amikről úgy gondolta, hogy soha nem fogja tudni teljesen feltérképezni, és megérteni, de azzal nagyon is próbálkozott, hogy megfelelő kérdésre megfelelő választ adjon. Igaz, hogy így az egész talán egy olyan ember szemében, aki együttérzést várt a sárkánytól, az egész hiteltelennek tűnne, hiszen nem az érzelmei és az ösztönei vezérelték a sárkányt, de segíteni akart, amiről viszont már ő maga döntött. Lassan közelebb lépett hozzád, meghajtotta a fejét, és a mellkasodhoz nyomta, állad pedig a fülei közé került, megtámasztva. Nem szólt egy szót sem, hiszen arról fogalma sem volt, hogy mit kellene mondani. Na jó, ez nem igaz, tudta jól, hogy ilyenkor az emberek többsége általában hazudozni kezd, ám arra ő nem volt hajlandó, hála a Shunak tett ígérete miatt, meg úgy az egész működése miatt. Szótlan maradt ugyan, de nem hangtalan, hiszen halk, dallamos morgásba kezdett. Igen, a dorombolást még Álomkelőtől tanulta el, ahogyan azt is, hogy ez a hang nyugtatóan hat az emberekre, és örülnek neki. Ő ugyan nem tudott dorombolni, de Shut mindig megnevettette, amikor ezzel próbálkozott, és ezzel tulajdonképpen el is érte a kívánt hatást. Shu pedig... nem volt a közelben, legalább is nem annyira közel, hogy szem vagy fültanúja legyen az eseményeknek. Ő bízott a barátjában, és most ezt a kört Timire hagyta.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Csüt. Nov. 24, 2016 11:00 am

Zaklatott voltam, és önmagamon sem segítettem, sőt… de, egyszerűen nem láttam értelmét… Viszont, megjelent Timidus. Fogalmam sem volt, hogy örültem-e neki, vagy sem… Egy dolgot tudtam csak… sírni. Kiadni a feszültséget, és helyébe újakat generálni magamnak, mélyíteni a meglévő sebeket, elkaparni a bevarasodott részt, és figyelni, miként feslik fel újra, és újra… Gyűlöltem magam, még ez miatt is! Viszont, Timi megjelenése meggátolt ebben, még a gondolataim is félbe maradtak. Éreztem hogy vár valamit, de azt is tudtam, hogy nem tudom neki megadni azt… főleg, hogy fogalmam sem volt mit szeretne, pedig megadnám… csak tudnám….

Mellkasomra tapasztotta fejét, először picit idegenkedve fogadtam, a megnyilvánulását, de valahogy, mégis könnyebben mint Shukaku ölelését. Nem feszélyezett úgy, pedig nála is éreztem azt, hogy vár valamit, és ugyanaz az érzéssorozat csengett le, csak épp másképp. Talán azért mert pet, talán azért mert rá nem vagyok féltékeny… vagy… csak kezdek hozzászokni, és megtanulni hogy, ez nem rossz dolog?.... Vélhetően mindez egyszerre egy picit rásegített… De a sírást nem tudtam abba hagyni, valahogy… nem is akartam, bár amikor elkezdte azt a morgó hangot, utánozni, azt a dorombolást… egyszerre sírtam, és nevettem fel. Nagyon hülye érzés volt… de látványnak sem lehetett utolsó… Viszont elérte azt, hogy az egyik kezemmel, óvatosan simogatni kezdtem a fejét és a nyakát, ügyelve hogy, kellemetlenebb pontokat, mint a homloka alja, vagy a pofa része, ne érintsek… Nem ismerem, hogy mit szeret és mit nem, így inkább óvatos voltam. Elkezdtem kitörölni a szememből a könnyet, és azt hiszem, ez a fajta meglepettség-döbbenet keveréke kellett ahhoz, hogy az önnyomorgatást beszüneteltessem. Persze a gondolatok továbbra is ott lebzseltek a fejemben, és össze vissza mutogattak rá dolgokra, valósra… és véltre egyaránt. Gyűlöltem a gondolataimat és az érzelmeimet is… Miért nem lehetek normális, miért nem tudok kedves lenni… szerethető?... Magamnak okozok mindent! Viszont megszólalni… nehezemre esett. Bár, már kezdtem kissé kínosnak érezni ezt a fajta ölelkezést, mégis… még álltam egy ideig, majd megszületet, az első szó… amiből baj nem lehet.
- Köszönöm! – Biztos voltam benne, hogy ezt várta, valamint nem is esett nehezemre megadni, mert azt hiszem hálás voltam a kis petnek. Örültem hogy, észrevett… azt nem tudom hogy, szólt-e Shunak, viszont, ha nem… azért duplán hálás voltam… Bár, a lány sem hülye… kizárt hogy, ne vegye észre ha bajom van… De, már bemutatkoztam neki párszor… szóval, felírhatja a számlámra, hogy csak hülye vagyok.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Nov. 24, 2016 11:53 am

Timi nem elmélkedett azon, hogy mi járhat a fejedben, mert nagyon jól tudta, hogy még Shu gondolatait sem képes sokszor megfelelően olvasni, pedig Shut aztán mindenkinél jobban ismeri. A tiéddel meg sem próbálkozott, főleg azok után, hogy hallott titeket beszélgetni nem egyszer. Az a kuszaság, amit ti ketten le tudtatok rendezni akkora zavart keltett a fejében, hogy egyszerűen bedobozolta az egészet, és félretette későbbi értelmezésre. Azt azonban tudta, hogy a nevetés az esetek többségében a hangulat és a kedélyállapot javulását jelenti az embereknél, így úgy vélte, hogy jogosan gondolja úgy, hogy valamiféle segítséget azért jelentett a számodra a jelenléte. Még mindig különös volt számára, hogy ő, aki megoldást igyekszik keresni a problémákra, hogyan segíthet olyasvalakiknek, akik a saját problémájukat sem ismerik. Az is furcsa volt a számára, hogy bár véleménye szerint nem tett semmit, csak jelezte, hogy melletted van, ez mégis segített egy olyan problémádban, amiről halvány fogalma sem volt, hogy egyáltalán mi lehet. Az emberek furák, és ebben a meggyőződésében már szinte száz százalékig biztos volt, pedig semmi más olyat nem talált eddigi élete során, amiben száz százalékig biztos lehetett volna. A simogatást nyugodtan fogadta, semmit nem változott az eddig is kiadott hangja, nem is mozdult, mert neked tartotta fent a lehetőséget, hogy akkor szakítsd meg ezt a kapcsolatot, amikor neked tetszik. Ha ezt megtetted, és a simogatást esetleg mégis folytattad, akkor igyekezett a számodra lehető legkényelmesebb testhelyzetet felvenni, hogy ezt megtehesd. Ha nem folytattad, akkor hátra lépett, és bólintott egyet a hála szavaira.
-Szívesen. Ha meg kívánod osztani az okot, ami miatt rosszul érzed magad, hallgatlak.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Kiwi on Vas. Nov. 27, 2016 8:31 pm

Nem tudtam mikor lehet, feloldani az ölelést, igaz bár egy idő után kissé kényelmetlen volt, mégis… vártam, hogy a sárkány lépje meg. Majd mikor nem sikerült, kissé hátrább léptem, és abba hagytam a simogatást, nem közvetlen a megköszönés után… Amikor felajánlotta a lehetőséget, azt hittem ismét elbőgöm magam… erő kellett ahhoz, hogy visszafogjam az indulataimat és az érzéseimet, akár picit is lecsitíthassam. Féltem… borzasztóan féltem… és rettegtem őszintének lenni vele, vagy bárkivel… ilyen esetben. Bár… tudom, hogy ez leginkább engem érint rosszul… mint másokat, de mégis… egyszerűen mesteri szinten rontok el mindent magam körül. Már egész kicsinek megfordult bennem a gondolat, miszerint önmagam legnagyobb ellensége vagyok, mégsem… tudtam mikén, ne lehetnék az…
Közbe pillantottam, valami… olyan kivilágított helyet és nyugodtabb teret keresni magunknak. Megtehettem volna. Elküldhettem volna azzal a nyilvánvaló hazugsággal, hogy nincs baj… vélhetően, magamra is hagyott volna… vagyis, ha így döntök, ebben reménykedtem. De… nem így történt… Meg akartam adni neki a bizalmat, hisz több pont kötött hozzá, mint például a céh, valamint az… hogy általa talán jobb barátságban lehetek, Shuval… vagy, ami talán a legvalószínűbb…. Borzasztóan féltem a magánytól. Attól hogy, ismét egyedül maradok. Most is úgy érzem… de legalább a látszatja meg van, annak hogy nem…
- Keressünk, egy helyet… ahova leülhetünk. – Kértem a sárkányt, és adtam meg a nyaknyújtogatásom miértjét. Ha találtam a közelben valamiféle padot, akkor oda vélhetőleg oda mentünk, ha nem… akkor a közeli fogadóba… és ott vettem ki egy szobát, hogy ketten beszélgethessünk. Úgy döntöttem, ez a mi esténk lesz. Bár nem tudom miben reménykedhetek nála, biztos voltam abban is, hogy sokáig nem hagyja magára Shukakut sem.
- Nem… tudom az ilyet hogy… lehetne elkezdeni… - Kezdtem el tanácstalanul, de el is hallgattam. Olyan sok dolog volt… és abban sem voltam biztos, hogy tényleg kíváncsi rá, nem-e csak illemből tette…
- Timidus... én félek... - Kezdtem bele, és majdnem a sírásba is...

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 772
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2608/2700  (2608/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Nov. 28, 2016 6:56 am

Gondoltad volna, hogy helykeresésben hasonlóan fogsz majd elmélkedni, mint Timi? Na jó, nem, a sárkány nem arra figyelt, hogy van-e a közelben pad, de ő is a padra vagy a kivett szobára gondolt. A céhházba nem akart még visszavinni, hiszen ott talán nem kívánatos kérdésekkel kell majd szembenézned, és Shu is arra kérte, hogy egyedül ő törje meg a magányodat. Emellett azonban valami mást is felmért, mégpedig a hőmérsékletet. Hideg volt, közeledett az este, Timi pedig nemes egyszerűséggel megállapította, hogy fázni fogsz, az ő céljai közé pedig jócskán odatartozott a megfelelő környezet biztosítása a számodra, így tehát, ha nem volt ellenvetésed, kivehettetek egy szobát. Ekkor szembesülhettél avval is, hogy Timi bizony készült, mert a fizetésnél a nyeregtáskájából a kért összeg felét eléd helyezte, méghozzá ellentmondást nem tűrő mozdulattal. Na persze ellenkezni azt lehetett, de nem vette vissza a pénzt, azt pedig azért sejthetted, és láthattad a céhbankos varázslatok során, hogy ők amúgy is szórják a pénzt, na persze jótékonyan, de úgy élnek, mintha már el se tudnák mire költeni... ami igaz is volt. Ha sikeresen bejutottatok a szobába, Timi helyet foglalt az ágy egyik felén, szigorúan megtartva a felénél húzott képzeletbeli határ tiszteletét, majd türelmesen várta, hogy elkezd. Kis hősünk tudta ugyan, hogy mindkettőtök helyzete könnyebb lenne, ha nem egyértelmű dolgokat osztanál meg vele, amiket még ő is könnyedén levágott, de Shu mellett már megtanulta, hogy ilyesmit nem kívánhat az emberektől.
-Együtt izgulni, meg közösen feltenni kérdéseket, az sokkal könnyebb és megnyugtatóbb, mint otthon egyedül félni a világtól, és nem kinyitni még az ablakot sem. Úgy gondolom, az aggódást, mint emberi érzést meg tudom érteni. A félelmet nem. Mégis arra kérlek, mondd el nekem, és igyekszem segíteni.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Főtér

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

25 / 26 oldal Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.