Party with The Puglife! (Nia pályázatai.)

Go down

default Party with The Puglife! (Nia pályázatai.)

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Csüt. Jún. 23, 2016 9:02 pm


Tracklist:
Aki úgy érzi olvas elég gyorsan ahhoz, hogy egyszerre nyomja a zenével, annak ím a Tracklist. Enjoi!

(1)Napsütés perzselte fel a Kezdetek Városának utcáit, s a falak között éktelen csörgés szambázott keresztül, mintha megannyi rendőrautó szirénái lennének. Abból is a berekedtebb fajta. A szűk sikátorok és a városban járó tömeg között a városi őrség tajtékzott, s teljesítette kötelességét, mint egyetlen cseles vadat üldöző farkasfalka. Úgy tűnt még a házak is nekik kedveztek, hisz nem adtak árnyékot, ahol elbújhatott volna a prédájuk. Na persze az úgy futott, akárha puskából lőtték volna ki, s messze nem foglalkoztatta a tény, hogy bizony a gyorsaságára messze nem rakott annyi pontot, hogy kivitelezhető legyen ez a tempó. Az élete múlt azon, hogy el tud-e szaladni, úgyhogy hadat üzent a statoknak, berobogott egy szűk utcába, majd mint a tükör élén táncoló futár, úgy vetült be egy gyanútlan kapualjba. A száját tátó épület legalább úgy tűnt, hogy vele van, mert amint a falnak vetette a hátát, hogy levegőhöz jusson, a csörömpölés elhalkult mellette. A fejében a vér dübörgött, plusz basszusként az aláfestő zene mellé, s erőfeszítésébe tellett, hogy ne ejtse el máskor oly segítőkész pallosát. Lecserélte a régit, egy olyanra, melyet a fagylaltkehely hagyott valami poros boltocskában, így hát lecsapott rá. Úgy suttogták, ez a fegyver több embert tett el láb alól, mint a harcos legi. Ez pedig jelentett valamit. Így aztán esze ágában nem volt elereszteni.
Mély sóhajt küldött az Aincradi isteneknek – akiket csak adminoknak becézett a nép – majd kilesett a sikátorba. A szemközti fal vöröslött az idegtől, hisz az éjjel fekete festékkel fújták fel az arcára: „Visszatéretem!” Nem volt egyedül az önkéntelen üzenethordozó, mert a mellette lévőn a következő felirat mosolygott – eléggé szó szerint, mert smiley formájúra festették: „Csöcsi picsák!” A művész pedig elmosolyodott, hiszen egyetlen éjszaka kellett neki, hogy a Kezdetek Városának majd minden falát teleírja valamilyen üzenettel. Még arra is volt ideje, hogy a főtér egyik házára százszor felírja: „Városőrök menjetek haza!” Kidugta csinos kis pofiját a sikátor légterébe, majd megindult arra, amerről az imént a páncélos hadosztállyal együtt érkezett. Lopakodása nem volt, ezért behajlított térdekkel, a fejét lehúzva kúszott át a nyílt utcán, meg az ott ténfergő kisebb tömegen. Már a túloldalt járt, mikor meghallott két ismerős hangot.
– Megvagy! – Mély hangszín ütötte meg a fülét, és nem nyugodott meg, mikor odanézett. Az egyikük daraboló bárdot, míg a másik hosszú kardot forgatott.
– Nem futsz el! – Kiáltotta a másik, amint utána vetették magukat a sikátorba. Apró csilingelés lapult meg a zajban. A páncélosok becsörtettek a zsáksikátorba, s vigyorogva nézték, ahogy a lány hátrál. Vigyorogtak, mert nem látták, mi lapul a kezében, és azért, mert hosszú, csípőringató mozdulatokkal tette mindezt. – Nincs hova menekülnöd! – Tajtékzott a csatabárdos fickó, s a másik épp oldalba akarta bökni, mikor előre lendült a rejtett kristály a nő kezéből.
– But first. Let me take a selfie. – Az amerikai akcentus most hadarva ejtette el a mondatot, ahogy a villanás keretében áttört, az egyensúlyukból kibillenő bádogemberek között. Jobbra ugrott, majd fel egy kerítésre, onnan jókora lépéssel át a közeli ház erkélyére. Egyetlen ugrás választotta el a tetőtől, ahol pár percnyi nyugalmat keresett, mint egy sztár, akit a paparazzik támadnak egyre agresszívebben. Az egyik kiszögellés mögött bújt meg, hanyatt vágódva a forró cserepeken. Lihegve szedte a levegőt, s ha valaki nem látja mit is csinál éppen, könnyen félreértelmezi a hangokat. Megvárta, míg a rend éber őrei csak a távolból harsogtatják a szirénáikat, aztán kifújta magát kicsit.
– Hello? – Női hang csiripelt, mintha egyenesen az agyából szólt volna kifele. Csakhogy ez a hang nem hozzá tartozott. Tudja, azt ismeri. Körbepillantott remélve, hogy valahonnan az egyik ablakból szólnak hozzá. Tévedett. – Hello? – Még egyszer körbenézett, majd félhangosan elejtett egy mondatot.
– Mi a…?
– Végre! – Ujjong a szellemhang, miközben a menekült biztosra veszi, hogy megbolondult a sok futástól. De az éteri duma nem áll le. – Oké, figyelj rám, nincs időm elmagyarázni. Ki kell törnöd.
– Mi van? – Csattan a kérdés, de az arctalan hang nem áll le.
– A hely ahol vagy, nem valós! – Hosszú csend következik be, miközben a fejére felszalad a „Bitch seriusly?” pofa. Másodpercekig halálbiztos benne, hogy meghibbant, s a legjobban akkor járna, ha megkeresné Aincrad szélét és levetné magát. A csicsergés azonban nem áll le, így az ötletet dobja inkább a feneketlen mélységbe. – Jó, ez fail. Lényeg, hogy nem szabad meghalnod, ki kell jutnod a városból!
– Na ne mond! Komolyan? – A szemét forgatva lengeti az öklét az ég felé. – Szerinted mi az anyám valagán küzdök negyed órája?
– Nem onnan jön a hangom. – Közli az éteri csiripelő, mire a felemelt kéz lehullik.
– Én onnan hallom, ne ugass!
– Nézz magad mellé. – Kivételesen megfogadja a tanácsot, és megskubizza mi van mellette. Cserepek és egy kémény. Struccolva igyekszik belesni, mire újra harsan a zaj. – És én vagyok szőke! A kardban te liba! – Az ordenáré méretekkel operáló fegyver megemelkedik, hogy Nia maga elé emelhesse.
– Ha közlöd, hogy te vagy a pallos szelleme, itt hagyom. – Fintorog csupán ahogy végigfut a kobakján a lehetőség, hogy ez a csipogás vele marad, mint valami küldiadó NJK a végtelen űrből.
– Nem.
– Akkor vázolja az ötletét senorita, mert a bádogemberek sem köröznek örökké.
– Ki tudsz szökni a városból egy teleport kristállyal. – Hangzik a komoly válasz, s máris elgondolkodik rajta, hogy elhajítja a hentest minél messzebb.
– Vete a la verga ruca! Ha lenne nálam kütyü szerinted itt lennék még?
– Akkor használd a tolvaj képességeidet, és lopj egyet.
– Az egész nyomorult játékban nincs lopás skill.
– Mert ez egy hülye játék, de megoldjuk. Keresünk valakit, aki épp teleportálna, és lenyúlod tőle.
– Cojeme… – Sóhajt a spanyol akcentus, majd megkezdődik a felkelés.
– Mi a neved latina?
– Carmen! – Csattan azonnal, a természetesen kamu név, de amit viszonzásul kap, arra nem tud felkészülni.
– Érdekes, az adatlapodon nem ez van. – Kell egy pár pillanat, hogy összeszedje magát, egy ilyen baromság után, majd ahogy csilingel a menü, ő is kérdésre nyitja a száját.
– Esetleg megszánnál a neveddel? Ha már megszálltad a privát szférámat.
– Hívj HK-nak hústáska. – Olyan kedves hangon, érkezik a válasz, hogy arra képtelen indulattól telve, haragosan válaszolni.
– Excuse me, bitch!?
– Nem kell üvöltened, hallak anélkül is. – Lepattintotta, pedig olyan cukin szólt hozzá, már-már tündérien. Újra megpróbálkozna az elbűvöléssel, de a másik gyorsabbnak bizonyul. – Na segítek, hogy merre tudsz lopakodva kiérni a főtérre, ott biztosan lesz valaki, aki teleportálni akar, akkor pedig szimplán kiveszed a kezéből a kristályt.
– Azt még elviselem, hogy csiripelsz a fülembe, de a kijutást úgy csináljuk, ahogy én mondom.
– Te vagy a Boss. – Ez végre egy kedvére való megszólalás, aminek örömére úgy dönt, igazán szórakoztatóvá teszi a játékot a pléhpofákkal. Cseng a menü, az ujjak pedig végiglapoznak egészen a CST feliratig. Hosszú keresés közben tápászkodik fel, majd megtalálja végre, amit keres. (2) A hangerőt egyetlen határozott mozdulattal kúrja a maximumra, melynek hatására a hanghullámok terjedni kezdenek az éterben. Felriszálja magát a ház legmagasabb pontjára, ahonnan mindenki láthatja, s a zene ritmusára kezdi üvölteni a refrént. Ennek hatására aztán az eddig elhaló csörömpölés is egyre hangosabbá lesz, míg végül befutnak közvetlenül alá.
A hangos szitkozódások, és felfele tartó csörgés közepette dobja el a fotókristályt, hogy fotómodell pózba vetve magát elkattintsa azt. Ettől aztán a legnyugodtabb városőrnek is felmegy a pumpája, ami neki kapóra jön, mikor öngyilkosokat megszégyenítő mozdulatokkal lelép a cserepekről. Közvetlen egy felfele tartó rendész arcába, majd elrugaszkodva onnan, a következő vállára, mintha csak neki találták volna ki ezt a furcsa lépcsőt. Ahogy a lába a követ érinti, az aláhulló fegyveresek is talajt fognak, s a fémeső közepette kialakuló káoszban úgy iramodik meg, mintha puskából lőtték volna ki. Teljes sebességgel előre. A főtértől pontosan az ellenkező irányba. Pánikoló hang hasít a fülébe.
– Hova mész? A város közepe a másik irányba van.
– Figyelj és tanulj. – Veti oda a beszélő pallosnak, eltűnődve azon, hogy nem csak az első zenélő, de az első beszélő fegyver is az övé. Egy hiba azonban van a tervében, nevezetesen az, hogy fogalma sincs, hova ugorjon. Mivel ez nem csillagkapu, nem tud csak véletlenszerűen tárcsázni, és kilyukadni valahol az isten háta mögött, a goa'uldok között. Haza pedig nem menne, ha véletlen valaki meghallaná, ne csöngessen a yard a temploma küszöbén. – Mi a másik város ezen a szinten, ami nem Tolbana? – Az értelemtől duzzadó mondatot informatív válasz követi.
– Mit tudom én? Nyiss egy böngészőt és nézd meg. – Nem volt kisegítve HK-val, így egy kicsit alternatívvá tette az útvonalat. Mintha a GPS zöld csíkja, vagy egy a feje felett lebegő nyíl-mester jelölné merre menjen, úgy vágott keresztül a kis utcákon, kanyarogva ide-oda, hogy lerázza üldözőit. Végül aztán a látóterébe egy játszótér kerül, rajta megannyi gyerekkel, ami neki kapóra is jön. Persze az aggódó csiripelés nem marad abba. – Hova mész?
– Relax. – Túl komolyan ejtette ki ezeket a szavakat, de hát az akció megkívánta, hiszen olyasmire készült, amihez elengedhetetlen volt az érett, tervező gondolkodás. Beugrott a kölykök közé, kinézte a legnagyobb fiúcskát, odalépett hozzá, majd kaján vigyorral az arcán gombolt egyet a felsőjén és lehajolt. – Szia jóképű. Van egy teleport kristályod egy bajba jutott hölgynek? Igazi lovag lennél, ha kisegítenél. – Ahogy bájolgott a meglepett, és erősen a dekoltázsába bámuló gyerekkel, még a kezeivel is rásegített, hogy a kebleit kiemelje, mint valami ecchi főhősnő. Ahogy látta a tétovázást a gyerek arcán, megragadta a kezét, a füléhez hajolt, a pindurka ujjakat a kebleire helyezte és odasúgott. – Ha segítesz kapsz tőlem egy ajándékot. – Több sem kellett a gyereknek, ahogy a csörömpölés erősödni látszott, a kölyök átküldött egy kristályt – a másik kezét Nia szigorúan magán tartotta, miközben egy fotót küldött cserébe a fiúnak, aztán a csere befejeztével egy csókot nyomott az arcára. – A kép a tied, akkor veszed elő, mikor jólesik. – Közölte, majd kiegyenesedve tovaviharzott. A kisember kapkodva leste meg az ajándékát és belevörösödött, tetőtől talpig.
– Fujj. – Kapta a fülébe a rosszalló dumát.
– Mi bajod?
– Mi bajom? MI BAJOM? Ez egy gyerek volt az isten szerelmére. – A fejét csóválta, miközben előhalászta a kristályt.
– Megvan a kristály, hol a hiba?
– Perverz beteg állat. Hányni fogok tőled.
– Mert az utcákon mászkáló lolik bárkire rámászhatnak, de ha én megajándékozok egy gyereket, az egyből pedofília. Honnan tudod, hogy nem volt vagy 20 éves? Itt sosem tudni. – Persze tudta, hogy a japánok, többnyire 10+áfa korúak voltak, s ez nagyon keveseknél volt másképp, viszont továbbra is tudta, hogy ez egy játék, ahol azt csinál, amit akar. Mit tudnak vele tenni? Az admin kibannolja?
Felvillant a kezében a kristály, s ahogy az üldözői lassan kezdték beérni, lelassultak a léptei. Egyrészről azért, mert mindkét irányból felharsant a csörömpölés, másrészről azért, mert nem volt értelme tovább futnia. Eltette a fegyverét, a ruhája ujjába rejtette a kristályt, és felemelte a mancsait. A városi őrség teljes létszámmal vigyorgott a bajsza alatt.
– Le vagy tartóztatva, az ellenállás értelmetlen. – Szólt ki a legdíszesebb páncélú dalia.
– Csak azért, mert kipingáltam a várost? Ugyan fiúkák, csak vicc volt.
– Térdelj le, és semmi hirtelen mozdulat. – Kapta az újabb parancsot. Elvigyorodott.
– Itt mindenki előtt térdeljek le magának kapitány? Tudtam, hogy perverz, de ennyire? – Csörrentek a fegyverek, ahogy a tiszteknek kezdett eldurranni az agya, ő pedig csak erre várt. A kezei ereszkedni kezdtek, szép lassan végigsimítva a testén, miközben letérdelt. Majd ahogy a combjaira értek az ujjai, kipottyant a markába az elrejtett kristály. A városőrök ekkor lendültek meg, mire ő kiejtette a varázsszavakat. – Teleport Horunka. Bye-bye.
– Bie Bie. – tette hozzá, kiegészítésként az éteri hang.





„Kijutottál, életben vagy, ami nekünk nagyon jó. Innentől mondjuk nem ártana álcáznod magad, hogy ne ismerjenek fel. Horunkában van egy bolt, ahol levágathatod és átfestheted a hajad.
Ha azzal megvagy, menj és szerezd meg nekem a szuper-király harci eszközeimet. Három jómadár közül az egyiknél lesz. A réteken portyáznak, hogy ki… Hogyhogy miért hoznád el? Mert te vagy a JK! Kéne valami más magyarázat is? Na jó. Akkor mondjuk… Ha visszaszerzed nekem, ó hős kiválasztott, akkor megmagyarázódik az aviváltás, mert voltál fodrásznál ugye. Jó lesz? Akkor uccu neki ménkűpocok!”


(3)Úgy ingatta a fejét, a rét kellős közepén, mint aki nem hallotta, hogy épp ki akarják rabolni. Persze láthatta mindhárom jómadarat, akik kivont karddal, buzogánnyal, pajzzsal megközelítették, azzal a nem oly titkolt szándékkal, hogy többjellegű orvosi vizsgálatot végezzenek rajta. Előbb a zsebes szerveit, és az erszényes izmait akarták eltávolítani, meg azok nehéz tartalmát, majd nőgyógyászatilag is ellátásban részesítették volna, végül sebészetileg eltávolították volna a különféle belső polygonhalmazait. Tiszta wellness-ben érezte magát, és neki ehhez hozzá járult az is, hogy s pallosának vetve a hátát, széttett lábakkal bólogatott, és mutogatott az aktuális zene ritmusára. Míg ő bulizott, a többi úgy osont egyre közelebb hozzá, mint a horror filmek főszereplői a szörnyeteghez. Pedig a nő egyáltalán nem nézett ki rosszul. Főleg az újonnan levágatott és barnára festett hajával.
– Szerintetek itt van egyáltalán? – Kérdezte az első, aki kartávolságba került a fejét lóbáló hölgyikével.
Mint a filmekben a cápa, úgy ragadta meg a felé nyúló kezet, míg a szerencsétlen áldozata másfele figyelt. A jobbjával maga felé rántotta, míg a baljával kikapta a földbe szúrt pallost, és mintha csak a guillotine indult volna meg teljes tisztelettel a csuklók felé, valószínűleg azzal a nemes szándékkal, hogy kézcsókot adjon az ismeretlennek. Elválaszthatatlan társa, a bájos üdvözlés sem maradt el sokkal.
– Let me see your fucking hands! – A távolabbi fák is beleborzongtak abba a tündéri sóhajba, melyet üdvözlésképp a lány amerikai akcentusa előadott. Nem volt vitás, hogy igazán kifinomult művész hölgyről volt szó, mi több, szobrászról, aki oly kegyesen választotta el, a virtuális alkotástól a kezeit, ahogy csupán egy műértő tenné. Örömsikolyok közepette zuhant a földre, a kard, melyről a lány úgy érezte nehéz az, a drága daliának, ezért megszabadította a terhétől. Az pedig, mint a fáradt vándor, előre kezdett borulni, azzal a szándékkal, hogy szunyókál egyet. Ez viszont nem lett volna illendő a társaságban, így a pallost lengető művész – aki biztosan úri hölgy volt, hisz ismerte az illemet – megtámasztotta az álomföld határán evező vendégét. Mindjárt az ecsetét is szolgálatba helyezte, ahogy a súlypontjánál – tehát középtájékon – beékelte a saját maga alatt összedőlő idegen alkatába. A másik kettő rohant is érte, hiszen jó barátjuk láthatóan nem bírt magával, s ők nem akarták égetni magukat a finom lady társaságában. A végén azt mondanák róluk, hogy rossz a modoruk. Az egyik a fejszéjével akarta visszarántani bajtársát, hogy átvegye a terhet vendéglátójuktól, de az nem engedte el a szundizni vágyót. Nem sértették őt meg, és tetszett neki ez a jóképű dalia. Ezért aztán, ahogy a fa nyelű eszköz fém vége végigsimított a jó barát hátán, ő átfordította, s hogy kifejezze szerelmét, átvetette egyik lábát ecsete felett, s minden úriságot félre téve közelebb nyomta formás hátsóját a férfihez. Ebben azonban zavarta a pallos, úgyhogy kellemesen ráfogott, és kirántotta kiszemeltjéből. A hosszú mozdulata végén azonban sajnos sikerült összepingálnia a szembe jövő fejszés szépséges arcát. A harmadik társuk ekkorra válhatott féltékennyé, hiszen mindenkivel foglalkozott a nemes hölgy, csak vele nem, így a legmegnyerőbb oldalát vette elő. Ez pedig esetében a csillogó csizmája volt, melyet a nő testközelből megcsodálhatott, méghozzá mozgás közben, hisz elindította a sarkán forgó pengéket is. Nem az lett az eredmény, amit várt, hiszen a nő hátrahajlott, hogy más szögből is megnézze a gyönyörű topánt, így pedig egyensúlyát vesztve, éppen ott landolt, pontosan azon a férfin, akihez az imént oly közel próbált kerülni. A lehanyatló test ölébe esve elengedett egy kéjes nyögést, mely igazán méltatlan volt egy olyan úrasszonyhoz, mint ő maga volt. Hogy felhívja a figyelmét a hibájára, a fejszés alak nyújtotta neki a botját. Ebben kedvesen megkapaszkodott, de ügyetlenségében elfelejtette, mekkora az ereje, így a saját, és párnája lába közé rántotta a vörös festékkel összepingált fiút. Ekkor hangzott el, a második nyögése, s bár megfogadta, hogy többé nem tesz ilyet, a csípője tovább mozgott a zene ritmusára, melyre úgy tűnt mindannyian táncolnak.
A kihagyott jómadár lépett elő, miközben ő felugrott, a kedvesen segítségére nyújtott háton keresztül, s egy olyan piruettet mutatott be, melyre olybá tűnt, nem hat a gravitáció. Úgy érezte bunkó volt, ezért forgás közben újra elejtette a köszönést, most már specifikusan ennek a bátor lovagnak címezve, aki minden áron a közelébe akart férkőzni.
– Let me see your fucking hands! – Mivel látta a felfele lengedező kezeket, s úgy érezte, az ifjút csak zavarja a két ügyetlen mancs, hát megszabadította tőle. Az orbitális méretű daraboló pedig úgy szelte a pixelt, mint kés a vajat. Ahogy leérkezett, táncba hívta a talpon maradt, díszes csizmájú úriembert, s mikor egy forgásuk közben átkerült a két látszólag fáradt jómadár mellé, úgy döntött betakarja a furcsa nyíl nyelének állt ürgét, méghozzá azzal a fejszével, melyet épp az előbb hagytak hanyagul az avarban. Úgy tűnt végül egymásra talált a két idegen, hiszen ahogy a fejét is betakarta – elvégre úgy tűnt ott fázik a legjobban – egyből a másik ágyékára bukott. Ezt a meghitt pillanatot pedig a világért sem zavarta volna meg, így táncpartneréhez fordult. Az pedig a másik cipőjét is megmutatta neki, s csodálatában oly szélesre nyíltak a szemei, meg a szája, mintha csak vörösbe ugrott volna az élete egy kazamata közepén. S valóban, a hp csík a feje fölött már nem kezelt sem kéket, sem zöldet. Ez a tény pedig látszólag nagyon jó kedvre derítette. Biztosan ez volt a kedvenc színe.
Az ordenáré méretű darabolóból ömleni kezdett a fény, s a csillogó csizmás úriember kissé hátrahőkölt, mikor meglátta, hogy szíve választottja éppen a saját testét festi, – biztosan tetszeni akart neki. Előbb a combját színezte vörösre, aztán a hasát, végül egy újabb nyögés közepette a szívét is befestette a hozzá illő színből. A másik megrökönyödve nézte, hogy a másik olyannyira megkedvelte, hogy bizony gyönyörű lézershowt rendez neki, s telepingálja magát. A kedvére tett, így újra közeledni próbált. Mivel bevált neki a cipővillogtatás, most is így indított, de végül is ő lett az, akit levettek a lábáról.
Nia megragadta a felbátorodott barom bokáját, majd tündéri vigyorral a szemébe nézett, miközben magasra emelte a darabolóját.
– Csini a csizmád. – Vigyorogta, majd, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, nemes egyszerűséggel lecsapta áldozata lábát. Ahogy békésen dúdolva szeletelte a másik végtagot, megszólalt a már baljósan csendes éteri hang. A fülébe csicsergett, ahogy szokott.
– Te a Bayonetta és a Fűrész szerelemgyereke vagy.
– Az lehet. De nézd mit szereztem neked. – A kard elé lengette a csillogó topánokat, mire végre valóban aranyos fangirl sikolyt kapott válaszul.
– Drágáim, hát itt vagytok? A szuper-király harci eszközeim! Visszaszívok mindent amit rólad mondtam. Egy főnyeremény vagy.
– Tudom. – Szerénysége, mint mindig, most is megcsillant, de folytatta. – De ha már ilyen cuki voltam, és merő jóindulatból beszereztem neked ezt a cuccot, akár meg is dobhatnál a neveddel.
– Yoshi Nicchan. A nevem Kagura~nyan.




„Yoshi! Megszerezted a szuper-király harci eszközeimet, ami nagyon jó. Lesz még egy tárgy, hogy neked is komfortosabb legyen. Ugye, hogy jó? Mondtam, hogy jó. Az überkirály retinavédő kézi műszerem tisztázatlan okokból egy Rinarin Ai Kita nevű csajhoz került. Szerezd vissza nekem és cserébe...ano...sono...ettoooo… látni fogsz mostantól, ha felveszed. Gambatte!”

(4)Megtekerte a bagarettáját, kiöltötte a nyelvét és hosszan végignyalt a papíron. Az előző hat cigije után, beállt, mint a gerely. A raszta hajával, meg a sapkájával senki nem kérdezte meg tőle, hogy milyen jogon fogyasztja a hosszú barnába csomagolt szeretetcsomagot. Ahogy a sikátorban a hátát a falnak vetve begyújtotta a rakétát, majd mélyet szívott tüdőre, meghallotta a csipogást a fülébe. Nem zökkentette ki semmiből.
– Geez! Hogy nézel ki te szerencsétlen? – Ezt a hanghordozást még nem ismerte, de bántotta érzékeny fülét. Csakhogy haragudni, már a harmadik szívás óta nem tudott.
– Te mondtad, hogy álcázzam magam. – Vont vállat, miközben vérvörös szemekkel, a világtól épp szabadulva forgatta meg újra a füstöt a tüdejében.
– És ebben hol volt, hogy szívd magad a túlvilágra? – Olyan sipákolást rendezett le, mint egy igazi tsundere, és úgy érezte, ha lenne saját teste, most még meg is taposná az arcát. Mondjuk mindegy lett volna az is, csak a cigi maradjon ép. Mély slukk, aztán folytatta.
– Ép vagyok és eleven. Jót tenne neked is. Kisimulnak tőle az aggodalmaid.
– Még csak az hiányozna. Legalább egyikünk legyen magánál. – A másik folytatta volna, ha a sikátorba nem libben be egy gazellatestű lányka, a vállán egy bébipandával, a fején pedig napszemüveggel. A csipogás azonnal elhalt, és csak egy vágyakozó sóhaj tört fel Kagurából. Megvárta míg a furcsa jelenség elballag mellette, majd feltápászkodott. Ez mondhatni hiba volt, hiszen ezzel a lendülettel elsötétült előtte a világ. A pallosára támaszkodott, mire újra előkerült az aggodalom éteri hangja. – A kardodat nem bírod megemelni, hogy akarsz így bármit is csinálni?
– Várj, felkészülök. – Kiegyenesedett, s akkorát inhalált a maradék cigijéből, hogy majdnem eltűnt a kezéből a cucc. Sokáig lenn tartotta, majd felengedte. A füst elszállt, az elhatározás megmaradt. Maga elé emelte a kezeit és a kardot, amely úgy remegett, mintha a hideg rázná. Ahogy elengedte a füst maradékát is, csak egy mondat jutott eszébe, vigyormaszkja mögött. – Stabil, mint a szikla. – Ezzel, kissé diszorientáltan bár, de elindult az ismeretlen felé. Mellé lépdelt, szívott egy utolsót a füstből, majd szóra nyílt a szája. – Hé, nincs egy cigid? Buszjegyre kell. – Nem teljesen az a mondat tört elő belőle, amit tervezett, de úgy érezte ez is megteszi.
– Umm. Tessék? – A jogos meglepődés jött vissza, és még a panda is elkerekedett szemekkel pislogott maga elé, mintha értené az emberi beszédet. Újra megszólalt.
– Cigi. Bagó. Nincs nálad?
– Ne haragudj, nem… – Félbeszakította a mentegetőző lányt, és áthajolt a válla fölött, hogy belevigyorogjon a panda arcába.
– Kib@#zott cuki a peted. – Közölte, majd megvakargatta a bocs buksiját. Aztán átvándorolt a tekintete a napszemüvegre, s megismételte az előző mozdulatot a lányon. – Csini a napszemcsid. – Az se köpni, se nyelni nem tudott, azt sem tudta igazából, hogy hol van.
– Azt sem tudod hanyadikán van elseje. – A lelki szemei előtt látta, ahogy Kagura megcsóválja a fejét, de őt jobban lekötötte a másik. – És ha belegondolok, hogy ez nekem a folytatásom. – Nem foglalkozott a kijelentéssel, csak megemelte a fegyverét, és a falnak taszította a szerencsétlen áldozatát. A pengét a másik nyakának feszítette, miközben igyekezett megtartani a képernyőt maga előtt. Kezdett mindennek kimenni az éle.
– Add nekem a pénzed és a napszemüveged. – Olyan bájosan mosolygott, mintha csak a legkedvesebb barátnőjét kérte volna meg arra, hogy adja kölcsön az egyik felsőjét. Míg így ácsorogtak, megvizslatta magát, a szemüveg tükröződő felületében.
– Te most kirabolsz? – Szipogta a másik, a sírás szélén. Pontosan látta, hogy nem tud mit tenni, s bár a panda csak morogni tudott a vállán, tekintve, védett terülten voltak, beletörődött, hogy bizony alulmaradna egy ilyen helyzetben. Meghatotta a látvány, valahol mélyen, megmozdított benne valamit. A füstöt, ami most önálló életre kelt, aztán elkezdte mozgatni a száját.
– Olyan cukik vagytok, hogy az elmondhatatlan. Nekem viszont nagyon kell a pénzed, meg a szemüveged. – Az anyag még látta a másikon, hogy nincs eléggé meggyőzve, ezért bevetette magát. Ráborult a másikra, és zokogni kezdett. – Nem én akartam ezt. El kell vinnem a szemüvegedet, vagy a hang mérges lesz. És ha ő mérges, az rossz. És kell a pénz. A vadászmezőkön nem tudok olyat szerezni aminek értéke van. A frontot meg nem lehet utolérni. – Ahogy odatartotta a fejét a pandáéhoz, kicsit tisztult a feje, s úgy érezte, eléggé meghatóra sikerült a szipogása. – Én csak ki akarok innen menni!
– Amikor utoljára ezt mondtam valakinek, meghaltam. – Közölte a fejében csicsergő lányka. Ő azonban csak tovább zokogott, mert érezte, hogy megenyhül a másikban a feszültség. Az áldozata megölelte, átkarolta a pityergő füves testét.
– Jól van. Semmi baj. – Majdnem felvisított, hogy mekkora császár, mikor meghallotta ezt. Hirtelen hogy elfelejtődött, hogy ő rabló. Egy kis megható sírás mikre nem képes? A lány kiegyenesítette, levette a fejéről a napszemüveget, és átillesztette Nia orrára.
– Ezt nem mondod komolyan. – Hüledezett az éteri hang, miközben menü csilingelt, s megjelent rajta egy összeg. 500 arany vigyorgott rá és a könnyes kis szemeire.
– Most ennyit tudok adni, de ez elég ahhoz, hogy elindulj. És tudod mit? Felveszlek barát listára, néha rád írok, hogy mi a helyzet, hogy haladsz. Oké? – Kicsit szarul érezte magát az őszinte mosoly láttán, de amit meg kellett tenni, azt meg kellett tenni. Elfogadta az összeget, aztán bólintott. Betépve olyan jól játszotta a Szomorkás Szelénát, hogy az még őt is meglepte, de a lelkiismeret kicsit furdalta, úgyhogy amikor a másik megnyitotta a listáját, kérdezés nélkül mondta be a nevét.
– Nia. – Megegyeztek, lepacsiztak, aztán elváltak az útjaik, ő pedig, tisztuló kobakkal kezdett korzózni a kijárat felé. – Ez már-már túl könnyen ment.
– Nem kell minden posztban harcnak lennie, nem?




////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

No, hát akkor álljon itt az, hogy mit is olvastatok ottan fentebb, mert van egy olyan megérzésem, hogy a társaság fele nem fogja érteni, hogy mit pályáztam. Összevonva van, úgyhogy nem is csodálom.
Na tehát akkor fejezetenként:

Run Nia Run: NJK pályázat kezdése. Bepályáznám magamnak ugyanis mindenki kedvenc szőkéjét Kagurát. Kagura halott, de ezt ő baromira élvezi. Hogy egy bug a játékban, a hacker aki külső részről szól a játékba, a halott lány szelleme, esetleg KA bosszúja az elszenvedett sérelmekért, vagy talán csak Nia buggyant meg a bezártságtól és képzeletbeli barátai lettek, nem tudni. Egy biztos, Kagura megnyilvánulásai Aincradban különböző itemek meglétéhez van kötve. Ezek sorban:
Az über-király retinavédő kéziműszer (napszemüveg): Aki a fején viseli, látja Kagurát. Meg nem érintheti, és nem hallja, ha nincs nála másik tárgy, a keze átsuhan a lány alakján.
A szuper-király harcieszközök (Kagura harcművész fegyverei, a csizmái): A birtokosa képes megérinteni Kagurát, de nem látja és nem hallja, ha nincs nála más item.
A Hentes (ezzel ölték meg a szőkét): A forgatója hallja Kagura hangját, de nem látja és nem érintheti meg, ha nincs más tárgy nála.
A többi tárgy IC téren lesz megszerezve, küldetések, játékok formájában.

Kagura igazából játékszínesítő elem, és a faltörő kos ami a negyedik falat bontja. Cool Azon kívül, hogy nagyon menő, nincs semmilyen képessége, és igazából hallani is csak Nia hallja. Lehet más is interaktolhatna vele, ha Nia odaadná neki az itemet. Dehát Nia önző r#&@nc.

Throw your Hands Up: xp átadó pályázat, ahol szeretném átadni Rinarin Ai Kita karakteremről az xp-t Niának. Ez ugye az össz xp 90%-a, ami ha jól számolom: 180 xp. (200/100=2. 2x90=180. Nem tudok matekul ne bántsatok. XD ) Ezen felül itt pályáznám be, még a bevezetőben az aviváltásomat.
Miért kellett avatarváltás? Mert Fiora a LoL-ból nem egy egyszerű eset, alkatilag nem passzol Niához, és kevés róla a kép. Úgyhogy Fioráról váltok Tina Armstrong-ra. Tináról sok kép van, alkatilag is jó Niához, úgyhogy nem akadok fent azon, hogy szőke. Adatlapon át leszen írva a kinézet, most ide nem vésem le, mindenki érti, hogy mi van.

Rin Raid Reggae: És itt adom át Rinarin kari aranytartalékát is Niának. Ez is ugye 90% ami: 560/100=5,6. 5,6x90: 504 arany. Tudom, hogy ott fent 500-at írtam, de ez van, azt könnyebb leírni, mint az 504-et. Puglife.

Ja ezen túl, én tök önhatalmúlag, csak mert miért ne, bevezettem magamnak azt a rendszert, hogy különféle achivementeket kapok, mint ott felül is. Ezeknek a funkciója, hogy jól néznek ki, és ingyé vannak. És nem állíthattok meg, mert Kayaba vagyok, úgyhogy a főnök rokonát nem csesztetni, mert magának csinál plusz melót.

Na így hirtelenjében ennyi. Kész vagyok. Jöhet Klein elfogadni. My Body is ready!


avatar
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 170
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 8
Exp:
370/400  (370/400)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Party with The Puglife! (Nia pályázatai.)

Témanyitás by Klein on Szomb. Jún. 25, 2016 9:28 am

Osu!

Mókás pályázat, jó az összhang Kagura és Nia között hentai Elfogadom a pályázatot, topikot nyiss az NJK boardban és ugye az adatlapod se felejtsd el átírni a kinézet miatt.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3084
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.