Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

default Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Vas. Dec. 16, 2012 12:48 am

Megbízhatatlanok…

David és Joe mindent elmondott. Én mégis kételkedem az egészben. Átvertek. Nem bízhatok bennük. Kifelé vesszük az irányt. Nem megyünk be. Túl gyengék vagyunk. Meg kell jegyeznem az utat. Még visszajövök. A nap fénye elvakít, ahogy kilépek a barlang száján. Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem odalent. A jel! Jutott eszembe hirtelen. Kapkodva lesek körbe de nem látok semmit. Nem hoztunk ki semmit de, ezt a fiú nem tudhatja. Mindjárt érkezik a jel. Figyelmeztessem a többieket? Becsaptak! Azt mondták, szerzünk egy „nagyszerű fegyvert” de ők egy gyilkost akartak elkapni. Azt akarták, hogy kapjam el nekik. Ha jön a jel, mit tegyek? Mégis mit tervez? Végezni akar velük? Elmennek! Nem látom sehol a jelet. Átvert? Ő is? Ne bízz senkiben. Futás!
Lassan eltűnik a barlang a hátam mögött, de az emléke nem. Egy kis facsoportnál megállok a mezőn. Az egyiknek egész közel voltak az ágai így úgy döntöttem felmászok. Messzebb egy játékos disznókat ölt majd nem sokkal később eltűnt a mezőben. Úgy tűnik nem vett észre felsóhajtottam és leültem az egyik vastagabb ágra hátamat a fa törzsének vetve. Hallgattam a hamis madarak hangját a hamis fán. Itt semmi sem igazi. Főleg az emberek nem. Mit is vártam. Mind csak átvernek. Kihasználnak, ha tudnak. Ez a fa igazibb náluk. Jobban belegondolva ez a világ nem is különbözik olyan sokban a valóságtól.
Nem is értem miért húztam fel magam a hájas kölyök halálán. Értelmetlen az egész. Megérdemelte. Megnyitottam az üzeneteimet rejtő kis ablakot és azon belül a legutolsót. Megjelent a kis billentyűzet a válasz küldéséhez. Mit akarok én neki írni? Tachibana Makoto… Megjegyeztelek de a többieket is. Bezártam az ablakot és csak heverésztem a fán. Kis híján elaludtam, amikor erőt vettem magamon. Itt meg is ölhetnek nem beszélve, arról hogy majdnem leestem innen. Lemásztam a fáról és elindultam a legközelebbi biztonságos területre. Út közben megszabadultam attól az ocsmány ruhától, amit idáig hordtam. Jobban szeretem a sötétebb színeket.
Horunka. Sokkal elhagyatottabb, mint a Kezdetek Városa de ennek örülök. Egyébként sem szeretem a nyüzsgést most meg aztán főleg nem volt rá szükségem. Szereztem egy olcsó szobát éjszakára. Ismét farkasszemet néztem a billentyűzetemmel. Mi a célom? Miért vagyok még itt? Talán jobb lett volna, ha David otthagy a pókokkal. Talán otthon feküdnék az ágyamban de, talán fel se kelnék. Beleborzongtam a gondolatba. Nem akarok meghalni! Harcolni fogok, fejlődni, és akkor én fogom őket kihasználni. Az első lépést már megtettem. Elosztottam a szintlépésem pontjait. Utolérem a fronton harcolókat! Egy-két nyugis napot hagyok magamnak mielőtt gőzerővel, nekilátok a tapasztalatgyűjtésnek. Addig talán felfedezem ezt a szintet, és esetleg kisöpröm amit a többiek itt hagytak nekem…
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Jan. 01, 2013 12:34 pm

Öröm és csalódás…


Az ajtón átlépve egy csomó másik játékos között találom magam. Hozzám hasonlóan a többiek is megváltoztak. Csurom vizesen összezavarodva álltam a nagy valami előtt. Megint a késeim után kaptam mire eszembe jutott, hogy már nincsenek nálam. Magamban átkoztam a játékot és nyugalmat erőltetve magamra vártam, hogy kiderüljön, mi folyik itt. A dög elmosolyodott.
A következő pillanatban, pedig már a fogadóban találtam magam. Csak álom volt. Felkeltem és ekkor felugrott egy kis ablak. Hármas szint? Akkor mégsem álom volt. Furcsa. Nem csak hogy elértem a harmadik szintet de már a negyedik is egy karnyújtásnyira van és kaptam egy halom aranyat. Kikerekedett a szemem a hatalmas jutalom láttán. Végre meg tudom venni az akrobatikát és talán a negyedik boss legyőzésében is részt, vehetek. Soha nem voltam még olyan boldog ebben a játékban, mint akkor. Szinte már mosolyogva indultam el hogy megvegyem magamnak az akrobatikát, és fejben már tervezgettem, hogy mi legyen a következő.
Ha nem lettem volna túl kíváncsi most 160 arannyal, lennék gazdagabb, de a ritka szót meghallva, muszáj volt hallgatóznom. Két srác beszélgetett, arról hogy ritka tárgyakról adnak el információkat egy pékségben szerencsesütik formájában. Sejtettem hogy drága lesz de mégis. Ha szereznék valami ritka cuccot azok általában elég sok pluszt, adnak. Ha tényleg ott akarok lenni a következő boss legyőzésénél erősnek, kell lennem. Tétován indultam meg az említett pékség felé és lépésről lépésre nőtt bennem a gyanú. Én hülye viszont nem álltam meg és hamarosan már az ajtó alőtt találtam magam. ->

Végre elolvashattam a kis cetlit. Gyorsan átfutottam a rövid üzenetet és rögtön elindultam Torubana felé. Egy ritka fegyver van a kocsma melletti bokorban. Sietnem kell. Remélem senki más nem kapott hasonló tippet. A szintlépésemnek hála szélsebesen száguldhattam a célom felé. Viszonylag gyorsan odaértem bár erősen kifulladtam de nem érdekelt túlzottan. Védett területen vagyok. Egyenesen a kocsmához siettem és megláttam a bokrot. Szerencsére épp senki nem volt a közelben. Egyenesen a bokorhoz szaladtam és belevetettem magam. Elsőre nem láttam semmit. Percekig kerestem teljesen szétdúltam a bokrot még a földet is feldúltam dühömben, de semmi.
Megint átvertek. Mérgemben a kocsma falát rugdostam, amire egy kíváncsi alak jelent meg. Rámordultam hogy tűnjön a francba, de nem mozdult. Félrelöktem és elindultam a városon kívülre. Sötét köd szállt a tudatomra és nem is láttam, merre megyek. Csak dühösen trappoltam végig a síkságon. Ezért még megfizetnek!

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Csüt. Jan. 03, 2013 11:10 pm

Rémes álmok…

Ha a dühöm anyagi formát tudott volna ölteni szétperzselte, volna a tájat, amerre járok de, sajnos ezt az örömöt se kaphattam meg. Csak vakon lépkedtem egyik lábamat a másik után rakosgatva, amíg végleg ki nem fáradtam. A Kezdetek Erdejéig jutottam el valahogy de ott a fáradtságtól végül kidőltem. Nem érdekelt hogy megölhetnek. Sőt talán könnyebb lett volna. Nyugtalanul aludtam álmomban a dagadt fiú arcát láttam. Fura. Mióta kijutottam abból a barlangból szinte teljesen elfelejtettem. Ezután Tachi jelent meg a fiú háta mögött a dagi arcán ekkor rémült arckifejezés jelent meg és a hasából egy kard pengéjét láttam előbukkanni. Megijedtem a kegyetlen arctól és hátrálnom kellett pár lépést. Valamibe bele ütköztem, és ahogy megfordultam Yukari arcába bámultam.
- Nem tudtam, hogy már első szinten is van zombi szörny! Nyírjuk ki! – Gonoszan vigyorogva fellökött.
- S-segíts. – Hallottam a dagadt fiú nyöszörgését. A másik kettő, pedig röhögni kezdett rajtam. Megpróbáltam előhúzni a késeimet de nem voltak nálam erre még harsányabban nevettek.
- Várj! – Kiáltottam de hiába. Yukari a késeivel fölém hajolt. Ekkor egy újabb kardot láttam felvillanni ezúttal Tachi háta mögött. Ők nem látták de a kard lendült és egy csapással lefejezte a gyilkost és a szerencsétlen lovagot. A lány megfordult és a kard újra lecsapott őt is lefejezve. Ekkor láttam meg, hogy ki forgatja a kardot. Neuro. Lenéztem a három fejre, amik körülöttem hevertek. Mindegyiknek morbid mosolyra húzódott a szája, ahogy engem figyeltek. Neura néztem.
- Őt miért? – Kérdeztem a dagira célozva.
- Kit? – Értetlenül nézett le rám, és ahogy körülnéztem a fejek már sehol sem voltak.
- Gyere sietnünk, kell! – Most rajtam volt a sor hogy ne értsem, miről beszél.
- Miért?
- Csak bíz, bennem gyere! – Felém, nyújtotta a kezét. Tétovázva nyúltam felé. Megragadta a kezem és felrántott a földről… egyenesen a kardjába.
- Mi akadályozott, meg abban hogy erőre tegyél szert? Az egyetlen aki az utadba állhat, az te vagy! - Nem láttam de, éreztem ahogy kajánul elmosolyodik. – Még mindig gyenge vagy!
- NEM! – ordítottam és az egyik késem valahogy a kezembe került. Elkezdtem újra és újra beledöfni. Ellöktem magamtól ő, elejtette a kardját és térdre esett előttem.
- Vajon a pokolba kerülök?
- ODA! – kiabáltam és a szívébe szúrtam a kést. – Dögölj meg végleg! – minden gyűlöletemet beleadtam ebbe a három szóba. Becsukta a szemét és az élete elérte a nullát. Apró szilánkokra robbant szét és én egyedül maradtam a sötétben.
Mikor kinyitottam a szemem csak a sötétséget láttam. Aztán lassan kezdtem megszokni. Az erdő szélén egy fa tövében feküdtem. Kifejezéstelen arccal figyeltem az ágakat. Mégis mit tehetnék? Talán kezdek beleőrülni ebbe a rohadt játékba.->

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Ápr. 08, 2013 7:23 pm

A Parazita



Istenem már megint mire vetemedtem? Soha itteni életemben talán még összesen sem volt ennyi arany a kezemben. A legerősebb felszereléseket vehetném meg magamnak de, mégis egyre fogom elkölteni. Mert amilyen telhetetlen vagyok nem elég a legerősebb csakis a legeslegerősebb. A legendás, ahogy a srác említette. A vágy hogy végre megmutassam, mit érek, hogy végre mindenki elismerjen. A düh, amiért minden erőm sem elég, ahhoz hogy valami igazán nagyot érhessek el. A félelem hogy egyszerűen csak eltűnök. Ezek késztettek ilyen elkeseredett lépésre. Ismét a szerencse könyörtelen dobókockáira bíztam magam. Túl sokat veszíthetek de, legalább ennyit nyerhetek.
Az orrom előtt lebegett a térkép, ahogy átvágtam a sötétbe burkolózó fák között. Követtem a szerencsémet és reménykedtem, hogy ezúttal nem vezet tévútra. Minden egyes lépéssel izgatottabb lettem és a félelmeim is nőttek. Mert hát, ha a legbiztosabbra megy is az ember itt, akkor sem lehet teljesen biztos. Bármilyen idegesítő is Murphy törvénye igaz, és ami elromolhat az tényleg el is romlik. Minél közelebb értem a megadott helyhez annál kevesebbet néztem a térképet, és annál többet lestem a sötét fák között. Bár volt éjjellátásom azért még nem volt elég hogy igazán messzire lássak vele. Idegesített a késői időpont és a hely de főleg hogy eddig semmi nyomát nem találtam bármiféle különleges fegyvernek. Talán itt várnak rám a fák között, hogy lecsapjanak végre. Ha ez az, amit terveznek, majd meglátják, hogy velem azért nem olyan egyszerű elbánni. Bár eleget hallgatóztam az ügy érdekében. Sokáig kutattam, hogy biztosra menjek. A fegyver kétség kívül létezik és abban is biztos, vagyok, hogy az informátor tudja a helyét és remélhetőleg a pénz elég meggyőző volt a számára, hogy ne vezessen félre, na meg a kések sem utolsók, ha meggyőzésről van szó. Végül megérkeztem a jelzett helyhez. Csak fák és bokrok. Bizonyára nem rejtik jól látható helyre. Próbáltam nyugtatni magam. Először a földön kezdtem kutatni és pár percen belül megtaláltam a csapóajtót.
Nagyot dobbant a szívem, ahogy felrántottam. Megtaláltam! Egy szűk lépcső vezetett le. Egy látszólag kis pinceszerű helyiségbe, amit egy fáklya fénye világított meg. Már a zsebemben éreztem a fegyvert. Láttam magam, ahogy bevonulok a tőrrel a boss elé. A többiek arcát, amikor látják majd az erejét és Szophie hogy fog örülni. Ha nem is pont a fegyver miatt a sütiket szeretni fogja, hiszen egy ilyen fegyverrel könnyű pénzt keresni. Azonban nem hagyhatom lankadni a figyelmemet. A balszerencse bármelyik sarokban ott leselkedhet. Lassan haladtam lefelé végig ugrásra készen. Ez nem védett terület. Minden lépést meggondoltam. Aztán az utolsó lépcsőfokon is átjutottam. Oldalra fordulva láttam, hogy tényleg egy apró helyiségbe kerültem. A pince egyik sarkába vezetett a lépcső. A falon, lógó fáklyán kívül csak egy tárgy volt a helyiségben. Pár pillanatig csak hitetlenkedve meredtem magam elé. Aztán ordítva vágtam bele a késemet az asztallapba.
– NEM! - Egy pillantás elég volt hozzá hogy felfedezzem. Itt nincs semmi. Csak egy gondolat lebegett a szemem előtt. Megölöm a rohadékot. Nem érdekel, hogy vörös lesz az indikátorom velem aztán senki, ne merjen szórakozni. Becsuktam a szemem és vettem pár mély levegőt, hogy megpróbáljam lenyugtatni magam. Ha megtalálom azt nem éli túl. Ekkor viszont valami hozzáért a kezemhez. Rögtön felpattantak a szemeim és a kést az asztallapból kirántva ugrottam egyet hátra. Nem volt rajtam kívül senki a helyiségben. Azonban az asztalon mintha valami megmozdult volna. Valami sűrű sötét talán enyhén vöröses színű massza. Eddig is észrevettem de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Most viszont biztos vagyok benne, hogy az a valami megmozdult. Sőt szerintem az volt, ami az előbb hozzám ért. Most viszont ugyanolyan ártalmatlannak tűnik, mint korábban. Semmi furcsát nem látok rajta. Közelebb lépkedtem az asztalhoz. Mi a franc ez? A bal kezemben lévő kés hegyével óvatosan messziről megérintettem a furcsa folyadékot. Nem történt semmi. Csak képzelődtem volna? Óvatosan közelebb léptem és jobban belemerítettem a kést a furcsa anyagba. Ehh… elég ebből! Elfordultam a lépcső felé de hirtelen meg is álltam. A kés teljesen beleragadt a masszába.
– Mi a… - Próbáltam kihúzni belőle de alig mozdult meg. A furcsa folyadék viszont megmozdult és egy fél pillanat alatt elnyelte a kést. A baj viszont ott kezdődött, hogy én a kést még mindig fogtam. Az az izé szó szerint rámászott a kezemre és a késre. Jéghideg volt és furcsa zselés tapintása, ahogy hozzámért. Már nem érdekelt a kés. Elengedtem és elrántottam magam az asztaltól. Hátratántorodtam, de a masszától nem szabadultam meg. A kés, pedig már nem volt sehol. Az egész kézfejemet beterítette, mintha valami láthatatlan erő tapasztotta volna rá. Ijedten próbáltam lesöpörni a jobb kezemmel de csak egyszerűen átsiklott rajta. Ugyanúgy ott kavargott, lüktetett gonoszan a kezemen és én kezdtem pánikba esni. Ahol hozzáért a kezemhez bizseregni kezdett a bőröm. Méreg! Futott át a fejemen a gondolat, ahogy eszembe jutott mit tett a késemmel. Ha azt csak úgy eltűntette, akkor mit tesz majd a kezemmel? Nem akarom megtudni! Őrült módon kezdtem rázni a kezem vagy épp próbáltam lesöpörni magamról, de semmire nem reagált. A bizsergető érzés viszont erősödött és mintha kicsit még feljebb mászott volna. Ijesztő sötét csápokat vagy karokat növesztett magából, amik egyre feljebb csúsztak és már a csuklómnál is feljebb másztak. Miféle méreg ez? Sosem láttam és nem is hallottam még hasonlóról. Lihegve dőltem neki a falnak. Nem érzem az ujjaimat! Döbbentem rá hirtelen. Egyből nem éreztem magam olyan fáradtnak. Rémülten kapkodtam a fejem bármi után, ami segíthet. A szemem a pincét bevilágító fáklyára tévedt. Odaugrottam és lekaptam a falról. Egy pillanatig haboztam, csak aztán belenyomtam az égő fáklyát a sötét cuccba. Semmi reakció. Sőt nem csak hogy semmi hatással nem volt rá de még a páncélom se csökkent. A földhöz vágtam a fáklyát és dühösen belebokszoltam a falba. Erre viszont csak még gyorsabban haladt felfelé. Már a kézfejem egy részét sem éreztem és az alkaromat is szinte teljesen, beterítette a massza. Háttal a falnak dőlve csúsztam le ülő helyzetbe. Tettem pár halálra ítélt próbálkozást hogy levakarjam magamról, de már semmi erőm nem maradt.

Hirtelen álltam fel. A kezemre pillantottam de teljesen normális volt. Csak álom volt az egész. Vontam le a logikus következtetést. Körbenézve azonban a pincét láttam. A nyitott csapóajtón szűrődött csak be a nap fénye. Egy fáklya maradványai hevertek a földön és egy összekaristolt asztal állt a fal mellett. A számat húzva vakartam a fejem. Homályosan emlékeztem valami ijesztő dologra de, nem igazán tudtam összerakni a történteket. Nagyon rossz érzésem volt a dologgal kapcsolatban. Felmentem a lépcsőn és lecsaptam magam után az ajtót. A város felé indultam de volt valami hiányérzetem. Az oldalamhoz nyúltam de csak egy kés lógott ott. Megnyitottam az inventorymat és ott is csak egy volt. Hova tűnt akkor a harmadik? Egyre nyugtalanabb lettem. Azért elővettem a megmaradt kést hogy az övemre akasszam azt is, de ahogy megjelent a kés a bal kezemben. Az valahogy furcsán mozogni kezdett. Elfeketedett és elvesztette a formáját, ahogy elkezdte felfalni a kést. Aztán egyszerűen fogta magát és visszaállt a formája, mint ha semmi sem történt volna. Elborzadva néztem végig a jelentet. Nem álom volt! Vontam le a logikus következtetést.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Csüt. Május 02, 2013 7:13 pm

„Már nagyon megszoktam…”


Kezd sötétedni. El nem tudom mondani milyen büszke, vagyok magamra. Szinte az egész napot kint töltöttem. Még az erdőbe is kimerészkedtem és sikerült elkapnom egy-két disznót is. Nem is olyan vészesek. Talán sikerül végre fejlődnöm is. Egy pillanatra kalandoztam csak el, de egy ág reccsenése felrázott. Még mindig az erdőben vagyok. Sietnem kell vissza mielőtt sötét lesz. A biztonság kedvéért még mindig a kezemben volt a kardom és a pajzsom. Gyorsítottam a lépteimen. Most úgyis van elég pénzem, ma este még megnézem azt a Sweet Dreams cukrászdát. Azt mondják, ott vannak a legfinomabb sütemények egész Aincradban. Összefut a nyál a számban ha belegondolok. Nem is tudom mit kóstoljak meg először.
Ismét megtorpantam. Mintha megint hallottam volna valamit. Szedd már össze magad! Legyél bátor. Ha másoknak megy, akkor nekem is! Nyugi. Csak gondolj a sütire és siess vissza a városba. Alig léptem azonban kettőt ismét megtorpantam és a pajzsomat felemelve egy vastag fához hátráltam.
Az nem az én árnyékom volt. Ez biztos. Ijedten leskelődtem ki a kis kerek fedezékem mögül. Remegett a térdem.
– H-hé va-valaki… - nyöszörögtem alig hallhatóan. Kezdett nagyon sötét lenni. Hiába nem ment még le teljesen a nap a fák között már csak kevés narancssárgás fény jutott át vékonyka sugarakban. Teljes volt a csend. Semmi nesz. Néhány falevél szállingózott lefelé az egyik fáról. Odakaptam a fejem de, semmit nem láttam. Aztán egy fekete villanás és a pajzsom a kézfejemmel együtt repült el. Fel se fogtam mi történt és egy újabb villanás után valami hideg kemény tárgy ért a torkomhoz és durván nyomta hátra a fejemet amíg az neki nem koccant a fa törzsének. Egy hideg zöld szempár izzott előttem legalább olyan hidegen, mint a penge, amit a torkomhoz szorított.
– Mit keresel itt!? - sziszegte, mint egy dühös kígyó és nem bírtam tovább…

Milyen szánalmas. Még el is pityeredik a kis hülye. Míg a bal kezemet a torkához szorítottam a másikkal csak egy laza mozdulat volt kilökni a megmaradt kezéből a kardot.
– Kérdeztem valamit! - ordítottam a képébe. Bosszantó hogy milyen gyenge. Még a végén megsajnálom. Vinnyogott valamit de hogy ez válasz akart lenni vagy csak egyszerűen folytatta a nyavalygást, azt nem tudtam megállapítani. Mindegy nem is érdekel igazán. Ugyan miért is érdekelne? Egyszerűen csak elintézem és vége. Nem kell túlragozni. Megszerzem, ami nála van és megyek a dolgomra. Talán fejlődök is. Már nem sok hiányzik a következő szinthez. Én is kijutottam egyszer. Majd eldönti, hogy vissza akar-e jönni. Lehet ki is, szeretne menni. Ahogy elnézem biztos az a fajta, aki szeret az anyja nyakában csüngni. A kis szerencsétlen. Elengedtem. Nyöszörögve rogyott össze a lábaim előtt. Most tudtam először kivenni pár szót a vinnyogásából.
– K-kérlek n-ne bánts. - kis híján felnevettem ezen.
– Ó… szóval mostmár „kéérlek”? - mondtam neki gúnyolódva. - Az viszont továbbra sem számít, hogy én mit akarok igaz? - morogtam neki dühödten.
– D-de de. - nyöszörgött tovább a fa tövében.
– Akkor futás. - mondtam, és egy rúgással nyomatékosítottam a szavaimat. Remegve tápászkodott fel és a keze csonkját szorongatva kezdett futni hogy már majd hasra esett. Buta. Hát tudhatnád, hogy ennyivel nem úszod meg…
Az árnyékomból két fekete holló mászott elő és rögtön a fiú után repültek, hogy megcsipkedjék kicsit. Persze nem igaziak de vicces, ahogy a kölyök sírva csapkod feléjük. Valahogy mégsem volt teljes a dolog.
– Na jó, ha ide adod az aranyad akkor mehetsz haza. - kiáltottam utána. Az a jó szívem fog tényleg a sírba vinni.

Csak egy gondolat járt a fejemben. Ne. Láttam már ezt a fiút. Neuro úgy követte, mint egy kutya a gazdáját. Bár most nem volt rajta maszk a szemei és a fekete ruhája elárulta. A keze viszont megváltozott. A könyökétől lefelé csak egy ijesztő fekete penge volt. Neuro nem lehet egy ilyen gonosz szörnyeteg barátja. Az lehetetlen. A karjaimat az arcom elé kaptam, ahogy egy nagy fekete madár száguldott felém kieresztett karmokkal de végül elkerült az utolsó pillanatban. Ugyanakkor viszont egy másik is érkezett oldalról. A bal kezemmel felé ütöttem. Már amennyi megmaradt a kezemből. Hangtalanul suhant el mellette. Éjfekete volt mindkettő mintha maga a sötétség támadott volna meg. Patakokban folytak a könnyeim az arcomon de nem védett meg a borzalmaktól. Elhomályosította a látásom de csak arra volt jó, hogy az elsuhanó sötét szárnyakon kívül semmit nem láttam. A fiú kiáltott valamit de nem hallottam mit. Hasra estem és a földön hemperegve próbáltam menekülni a gonosz teremtmények elől és akkor az orrom előtt valamin megcsillant a nap utolsó sugarainak egyike.
A pajzsom ott hevert egy karnyújtásnyira tőlem. Megmarkoltam a szélét és a fejem fölé suhintottam vele. Sikerült eltalálnom vele az egyik madarat, ami egyszerűen szétfoszlott mintha nem is szilárd anyagból lett volna. Aktiváltam a képességem és a pajzsom felfénylett. Magam elé tartottam de a másik madár eltűnt. Felpattantam és hátrálni kezdtem a közeledő alak elől.
– Szóval ez a válaszod… - mondta lemondó hangon. Egy gyors ugrással előttem termett és a keze helyén lévő pengével egyet suhintott a pajzsra. A Pajzs villant egyet aztán darabokra törve repült félre. A fiú egy pillanatra megtorpant. Hatott a képességem. Rohanni kezdtem és felkaptam a kardomat a földről. Nem jutottam messzire. Egy láb elgáncsolt és bukfencezve a földre estem. Görcsösen szorongattam a kardot miközben a hátamra fordultam. Egy kifejezéstelen arc jelent meg előttem.
– Pusztulj. - mondta szinte suttogva és a gyomromba szúrta a kését. Az életem már veszélyesen lecsökkent. Már nem bírom sokáig.
– Ne. - mondtam sírva de, nem hatotta meg. Az arca üres maradt. Meghalok. Tudom. A szívébe szúrtam a kardomat és úgy láttam, mintha az életcsíkja egy kicsit megmozdult volna. Az enyém viszont sokkal gyorsabban csökkent. A másik kezét a kardomhoz közelítette és a sötét penge egyszerűen szétnyílt, mint valami féreg és elkezdte beteríteni a kardom. A kezem üresen hanyatlott le a földre. Vége.
Egy kis vörös ablak jelent meg az orrom előtt de még szinte el sem olvastam mikor erős fájdalom hasított a koponyámba.

Kis szilánkok repültek szét lassan. A lemenő nap utolsó sugaraiban csillogva szálltak aztán szép lassan azok is eltűntek. A fiú, aki itt feküdt előttem egyszerűen eltűnt. Megtettem. Megöltem. Nem mozdultam. A kis penge, ami a halálát okozta most ott lógott a levegőben, ahol korábban ő feküdt. Miért tette? Miért akart harcolni mikor egérutat adtam neki? Ha nekem adja amit kérek, elengedtem volna. Megjelent a kis üzenet a ”zsákmányról” de meg se néztem egyszerűen csak bezártam. Furcsa zsibbadtság öntött el. A bal kezem visszaváltozott és azzal támaszkodtam.
– Csak kijuttattad. Felébred odakint és semmi baja nem lesz. Te viszont erősebb lettél. Megérte. Meg kellett tenned. - motyogtam magam elé. - Kijutottál és visszajöttél. Ennyi az egész. Valószínűleg most ébred fel.
Percekig ültem ott. Már teljesen besötétedett mire megmozdultam. A felszínen nyugodt voltam. Nekem ez elég volt. Fel kell kelnem, és folytatnom kell. Nem lazsálhatok. Összeszedtem a pajzs darabjait és hagytam, hogy a Parazita magába zárja. Éreztem magamban az erőt, ahogy szétárad először a bal kezemben aztán lassan az egész testemben. Ez kell nekem. Ennek a lénynek a segítségével győzhetek. Hogy is nem ismertem fel eddig az értékét? A segítségével bármire képes vagyok. Csak pár ilyen harc kell, és legyőzhetetlen leszek. Akkor végre el fognak ismerni és nem mernek majd szembeszállni velem, mint ez az ostoba. Ayani. Igen. Ő lesz a következő. Kijuttatom és megszerzem az erejét. Felkeltem és elindultam a sötét fák között. Halottnak tűnt az erdő. Nem hallottam a madarak hangját sem.
Menet közben rásandítottam a vörös indikátoromra. Furcsa. Már nagyon megszoktam a sárgát.

R.I.P. Mitsuo
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szomb. Júl. 13, 2013 11:00 am

Délután…

Mozdulj meg! Szuggeráltam tágra nyílt szemekkel mintha valami varázslatos módon képes lennék pusztán az elmém erejével dolgokat mozgatni. A számba haraptam. Gyerünk! Szinte éreztem, ahogy valami különös energia áramlik ki a testemből csak, hogy végrehajtsa a parancsomat. Mozdulj! Az ujjaim megfeszültek az erőkifejtéstől még a bal kezem is bizseregni kezdett.
– Gyerünk, gyerünk. - sziszegtem magam elé, mint egy eszelős. - Mozdulj meg és élni fogsz - motyogtam szinte kedvesen aztán hangnemet váltottam. - de, ha nem csinálod amit mondok, én esküszöm széttéplek. - vártam. Az ujjaim elfehéredtek és a bizsergés is erősödött. Végül már nem bírtam tovább.
– VÁÁÁÁÁ - ugrottam fel ordítva és teljes erőből földhöz vágtam a botot. Nagy reccsenéssel érkezett meg de nem tört szét.
– Hát miért vettelek, ha nem, azért hogy kifogd nekem azt az átkozott halat!? - ordítottam magamból kikelve bőszen a víz irányába mutogatva. A bot nem válaszolt. Csendes mozdulatlansággal feküdt a kis tavacska partján.
– Még hogy a legjobb bot! - dohogtam fennhangon.
– A legjobb áru egész Aincradban! - kezdtem el az árus hangját utánozva. - Ennél jobb botot sehol sem találsz! Olyan tökéletes munka hogy szinte megszólal! Elég csak hagyni, hogy kifogja nekünk a halat, míg mi hátradőlünk a kellemes napsütésben! - fejeztem be kicsit hiányosan a reklámszöveget. A botot azonban úgy tűnik, nem hatotta meg.
– Legalább szólalj meg! Válaszolj, ha hozzád beszélek! Ki kéne, dobjalak az első kukába, vagy fogpiszkálót kéne faragnom belőled! Egész délután itt ültem és egy rohadt halat, sem voltál képes kifogni! Hát mi bajod van neked!? - Mindezek ellenére bot továbbra is vígan elvolt a napon. Talán ideje lenne belátnom, hogy fölöslegesen ordítozok egy fadarabbal. Fáradtan, duzzogva dobtam le magam a bot mellé, amelyik cserbenhagyott.
– Legalább egy apró jelet adnál, hogy mit csinálok rosszul! - sóhajtottam rosszkedvűen. A bot megmozdult. Hitetlenkedve meredtem a kis botra. Újra megmozdult.
– Csak nem? - motyogtam tágra nyílt szemekkel. Váratlanul gurulni kezdett én, pedig négykézláb követtem, hogy elkapjam de hirtelen elakadt egy fűcsomóban.
– Mondani akarsz valamit? - kérdeztem, mire megremegett. Tovább figyeltem. A remegés abbamaradt és újra csak mozdulatlanul feküdt előttem.
– Ez most mi volt? - meredtem rá értetlenül. Hirtelen ismét megmozdult és nagy sebességgel egyenesen a kezemnek csapódott. Elkaptam. Pár másodpercig megint nem történt semmi. A szemem az úszóra tévedt, ami még mindig a vízben volt. Mohó kifejezés jelent meg az arcomon. Az úszó eltűnt a víz alatt és éreztem, hogy valami húzza a botot.
– Most megvagy! - kiáltottam diadalittasan és elkezdtem fárasztani a víz alatt megbújó lényt. A harc csak másodpercekig tartott és egy utolsó rántással kiemeltem a zsákmányomat a vízből.
– Ne hidd, hogy ennyivel kiengesztelsz. - mondtam vidáman a kezemben nyugvó botnak. Egy kis tenyérnyi halacska volt de legalább nem üres kézzel kell elhagynom a tavat. Jobb kézzel tartottam a botot, míg a ballal a vacsorámat akasztottam le a horogról. Már nagyon kíváncsi voltam rá. Mióta Aincradban vagyok egyszer sem volt szerencsém halat enni. Most pedig itt ficánkol egy a kezemben és szerintem meg is tudom sütni. Ennyit az éttermekről. Kazuma minden problémát megold! Nincs szükségem rájuk! Erősödő bizsergést éreztem a kezemben. Egy pillanatig nem is törődtem vele, de csak egy pillanatig. Ijedten nyitottam szét az ujjaimat csakhogy láthassam a szörnyű valóságot.
A hal hűlt helyét.
– A halat is!? - kiáltottam fel nem kevés keserűséggel a hangomban.
– Összeesküdtetek ellenem igaz? - morogtam hol a kezemre, hol a botra sandítva. Persze nem gondoltam komolyan. A bot ahhoz túl buta. Többnyire nagyon örülök, hogy a Parazita engem választott de, vannak pillanatok mikor meg tudnám fojtani egy kanál vízben. Már ha ez egyébként lehetséges.
Elraktam a botot az inventoryba és kedvtelenül vettem az irányt a város felé. A horgászat nem nekem való…
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Pént. Aug. 16, 2013 5:56 pm

Az új játékszer

Azóta a bizonyos éjszaka óta mikor az indikátorom színe vörösre váltott pár dolog nehézkesebbé vált és túl sokba kerül ez nekem. Ideje volt már találni egy olcsó módszert.
Gondolataimba merülve ücsörögtem a dobozon türelmetlenül dobolva rajta. Senki sem volt a közelben egy furcsa nyakkendős macskán kívül. Úgy lépkedett mintha ő lenne a környék ura, míg észre nem vett. Gyanakodva méregettük egymást, míg meg nem untam a dolgot.
– Sicc. - morogtam, mire sértődötten fújva, de elindult az ellenkező irányba. A helyén azonban szinte rögtön egy pár láb jelent meg. Felemeltem a fejemet hogy a szemébe nézhessek a jövevénynek.
– Szia. - motyogta engem méregetve. Felpattantam és megálltam vele szemben.
– Örülök, hogy eljöttél.
– Te… te piros vagy? - mondta (vagy kérdezte?) némi ijedtséggel a hangjában.
– Igen… mindegy. Gondolom, tudsz róla, hogy Neuro meghalt. - Elkerekedett szemekkel hátrált tőlem egy lépést.
– Te!?
– Dehogyis… de elkapom azokat, akik ezt tették!
– Bocs. - sütötte le a szemét. - Miért hívtál ide? - nézett rám újra. A szemében már mintha könnyek csillogtak volna.
– A segítségedre van szükségem…
– Hogy elkapd őket? - bólintottam. - Mit kell tennem? - kérdezte elszántan.
– Egyelőre felszerelésekre van szükségem de, az indikátorom miatt itt már nem szolgálnak ki. - kiléptem a dobozok takarásából és az egyik épület felé böktem a fejemmel. - Van itt egy megrendelésem Daisuke néven. Tessék. - nyomtam a kezébe egy kis pénzt. - Ez itt pont annyi amennyi kell. Számíthatok rád? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Bólintott és elindult a kovács boltja felé, míg én visszahúzódtam a dobozok mögé. Fejben a másodperceket számoltam és azon gondolkodtam, hogy jól választottam-e. Már épp kezdtem ideges lenni, hogy milyen sokáig tart mikor meghallottam a közeledő lépteket.
– Itt van. - mondta szinte suttogva a kezében egy pár drága cipőt szorongatva.
– Köszönöm. Nem is tudod mennyit, segítettél most nekem. - mondtam elmosolyodva.
– Levennéd a maszkod? - kérdezte félrenézve. Kicsit haboztam de aztán levettem. - Bocs. Csak biztos akartam benne lenni… - megölelt. Váratlanul ért. Odakint az életébe került volna de, itt nyugodtan viszonozhattam. Végül még mindig nem eresztve újra megszólalt.
– Megölöd azokat, akik ezt tették? - súgta sírva.
– Az életem árán is.
– Ne. Segítek neked. Te ne halj meg. - nézett fel rám még erősebben szorítva. Az arca nagyon közel volt az enyémhez. Kicsit talán kényelmetlenül közel. - Nem kell egyedül csinálnod. Ha kell vállalom a vörös indikátort is.
– Maradj csak zöld… - úgy több hasznod veszem. - de örülök, hogy segítesz nekem. - Elengedett és odaadta nekem a nyúlcipőket. Kicsit matattam az inventrorymban és átküldtem neki Neu régi cuccait, amiket korábban rám bízott.
– Tessék. Az övé volt mindegyik. Nálad jó helyen lesznek. - Habozott egy kicsit majd eltette őket és elindult.
– Jó ember vagy Kazu. - fordult vissza könnyektől csillogó arccal. Majd elsétált.
– A legjobb… - morogtam mikor már elég messze került tőlem. Felvettem a maszkomat és az új szerzeményeimet mikor megint észrevettem a macskát. Az egyik dobozon feküdt lustán és szúrós tekintettel nézett le rám. Néhány másodpercig farkasszemet néztem az állattal aztán elindultam.
Nem gondoltam volna, hogy még hasznom is lesz a halálából. Egy gonddal kevesebb és lett egy új játékszerem is.
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Pént. Okt. 04, 2013 8:14 pm

Neuro Hoshide utolsó üzenete

Összefont karokkal egy fának dőlve várakoztam a Kezdetek Erdejének szélén. Távolba révedő tekintettel figyeltem a környéket miközben megállás nélkül doboltam az ujjaimmal. Aztán megláttam a sietős léptekkel közeledő alakot. Egy ideig figyeltem hátha egy váratlan vendéggel van dolgom de, ahogy közelebb ért már ki tudtam venni az arcát is. Nagyot fújtam és levettem a maszkomat. Csak Hana az. Már távolabbról integetett, ahogy ő is felismert és hamarosan lihegve meg is érkezett.
– Fuh… bocs hogy késtem.
– Történt valami?
– Ja nem… semmi. - hallgatott egy kicsit aztán új lendülettel témát váltott. - Itt vannak a felszerelések, amiket kértél. - nyomott a kezembe pár drága holmit. Kezembe vettem az új késemet és elégedetten nézegettem. Szép darab volt. Az árnyszúró kicsit jobban tetszett de az új acélkarom kétségtelenül jóval erősebb volt és szépen kézre állt. Vágtam vele kettőt a mellettem lévő fába próbaképpen és kezdtem megbarátkozni az új késemmel. Hiába volt az árnyszúró olyan hosszú ideig hű társam, ha nem akarok alulmaradni, akkor ”haladni kell a szinttel”. Elégedetten hümmögtem, ahogy szemügyre vettem a többi szerzeményemet is és mosolyogva fordultam Hanához.
– Köszönöm hogy ezeket elintézted nekem. Egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, hogy azok a szemetek megkapják, ami jár nekik. - emeltem kettőnk közé az új késem. - Úgy fogok könyörülni rajtuk, ahogy ők tették Neuval azt, megígérhetem neked! - mintha egy árny suhant volna át a lány arcán elkomorodott a tekintete.
– Sikerült megtudnod valamit?
– Nem tudom… talán. Úgy érzem közel járok hozzá, hogy megtaláljam őket.
– Talán segíthetnék valahogy…
– Bízd csak rám. Így is rengeteget segítettél. - mosolyodtam el újra, hogy lenyugtassam kicsit.
– Nem! Vagyis… hülyén érzem magam, hogy eddig nem jutott eszembe. - nézett félre mintha szégyellné magát. - K-Kaptam egy üzenetet tőle alig egy nappal az előtt hogy megölték. - kíváncsian felhúztam a szemöldököm. Egy részről nem hiányzik még több bonyodalom. Más részről viszont érdekelt hogy miről is lehet szó. Én is kaptam tőle egy üzenetet ugyanakkor. Épp csak túlságosan elegem volt már belőle, ahhoz hogy el is olvassam. Amint észrevettem a kukában landolt. Most viszont már érdekelt hogy miről is beszélhet Hana. Türelmetlenül vártam, míg megnyitotta az üzeneteit és kikereste Neu utolsó életjelét.
– Tessék. - fordította felém az üzenetet, mikor megnyitotta. Első olvasásra tényleg furcsa volt és csak egy név volt benne meg hablatyolt valami új életről meg boldogságról. Nem sok. Hana viszont érdeklődve figyelt hogy milyen következtetésre jutok.
– Úgy gondolod, hogy annak a lánynak is köze lehetett hozzá? - ráncoltam a homlokomat.
– Meg tudnád találni?
– Azt hiszem igen. A neve elég lesz… - újra belenéztem az üzenetbe, hogy kinézzem belőle a lány nevét, de Hana segített.
– Aiko… - Hana ekkor mondott még valamit de a gondolataim már máshol voltak.
Egy fiatalabb lány állt előttem, és szinte könyörögve beszélt hozzám mintha akarna tőlem valamit. Ömlöttek belőle a szavak.
– „csak öltem, öltem és öltem” „Perverz férfiakat öltem” „és ha lenne rá alkalmam, akkor újra megtenném…” - Csak néztem a vörösen lángoló szempárba mely legalább olyan vörös volt, mint az indikátora. Szinte megvilágosodásként ért a gondolat. Tudom ki ölte meg Neut!
Hirtelen egy kéz rángatott vissza a valóságba. Egész pontosan az orrom előtt kalimpált.
– Hé! Van ott valaki? - kérdezte Hana bosszúsan.
– Ja? Ja! Ja… - mondtam zavartan hátrálva egy lépést. Hana gyanakodva figyelt.
– Mi az? Eszedbe jutott valami?
– Ja… semmi. Csak elgondolkoztam, hogy ki lehet ez a lány. Még sosem hallottam a nevét. Fura hogy Neu nem említette. - tereltem gyorsan. Még csak az kéne, hogy rájöjjön arra, amire én. Akkor aztán vége lenne a kedves Hanának. Eléggé elfajulhatnának akkor a dolgok.
– És akkor hogyan tovább?
– Megkeresem és kiszedem belőle, hogy mit tud.
– Jó de azért csak finoman. Néha úgy érzem, hogy valamit rosszul csinálunk… Kapd el a gyilkosokat, de azért ne bármi áron. - sütötte le a szemét. A kést a pengéjénél fogva a markolattal a lány álla alá nyúltam hogy rám nézzen. Kedvtelenül nézett rám. Bíztató mosolyt erőltettem az arcomra.
– Nyugi. Rám számíthatsz. Itt én vagyok a jófiú.
Folytatás
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Jan. 14, 2014 12:01 am

Következmények

– Szia. - csendült a szokatlanul hideg hang. Éreztem, hogy sötét felhők gyűlnek a fejem felett.
– Szia… - mondtam várakozva.
– Tessék. - dobott felém egy kést. Kicsit ügyetlenül kaptam el a bal kezem felé repülő pengét a jobbommal, de nem volt kedvem az orra előtt etetni a Parazitát.
– Nyugodtan fogd csak meg a bal kezeddel.
– Hana?
– Csináld! - mondta parancsolóan. Azt hiszem fölösleges lett volna ellenkezni a történtek után. A titkolózásnak annyi. Kelletlenül átraktam a bal kezembe a kést és a Parazita nem is késlekedett. Nem néztem oda. A lány arcát figyeltem inkább. Az undor és düh keveredett benne, ahogy a szemei a kezemre tapadtak. Tisztán látszott rajta hogy legszívesebben valahol máshol lenne most, lehetőleg minél messzebb.
– Nos? - kérdeztem. Nyelt egyet és elszakította a szemeit a kezemtől.
– Mióta…?
– Mióta ilyen a kezem?
– Mióta hazudsz nekem?
– Mire célzol?
– Csak egy közönséges gyilkos vagy igaz!? - emelte fel a hangját. Nagyon nem tetszett a beszélgetésünk iránya.
– Nem… - morogtam kelletlenül.
– Legalább ne nézz teljesen hülyének!
– Hana… - léptem közelebb egyet de ő ugyanannyit hátrált és félelmetes sebességgel szegeződött a torkomnak a kardja.
– Ne gyere a közelembe! - mondta már kiabálva. Megtorpantam és úgy néztem vissza rá.
– Szabadulj meg attól a förtelemtől, most!
– Ez nem ilyen egyszerű… - most ő lépett közelebb még jobban a torkomhoz szorítva a kardját.
– Te ölted meg Neut!? - sziszegte vöröslő szemekkel.
– Nem.
– Hazudsz!
– Ha nem hiszed egy szavamat sem, miért kérdezel? - a kérdésemet figyelmen kívül hagyva folytatta.
– Kihasználtad hogy vakon bíztam benned, míg mindenki más tudta, hogy csak egy féreg vagy… - elhallgatott, ahogy lassan könnyek szöktek a szemébe. - Soha többé nem akarlak látni! - eresztette le a kardját majd megfordult és elsétált.

Zsebre dugott kézzel magamban fortyogva sétáltam végig az utcákon. Bő két nap telt el a viadal óta, ami felforgatta a lenyugodni látszó mindennapjaimat. Átkoztam Kayabát az ötletéért, amivel sikeresen rombolta le, amit felépítettem. Aiko szinte köddé vált azóta. Nem válaszolt az üzenetre, amit küldtem neki. Már erősen sötétedett a városban de még mindig sokan voltak az utcákon. Az emberek nagy ívben kerültek. Félelem és megvetés fénylett a szemükben, ahogy észrevettek. Egyik sem mert az utamba állni, de már nagyon jól tudták ki vagyok hála a viadalnak… Sok szempár tapadt azóta bal kezemre is. Szinte tapintani lehetett a feszültséget bármerre is jártam. Eddig se nagyon tűntem el a tömegben, de az a helyzet a mostanihoz képest semmi volt. Nem is terveztem sokáig élvezni a város vendégszeretetét, így a kaput céloztam meg kiválasztva a lehető legrövidebb utat.
Rápillantottam a barátlistára, ahol már csak Szophie neve virított. Úgy néz ki ideje lesz új segítőt találnom, különben csak a félelem fog új felszerelést hozni…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Vas. Ápr. 13, 2014 12:24 pm

Egy történet vége

Elgondolkozva sétálgattam a megadott koordináták felé. Valahogy rossz előérzetem volt a dologgal kapcsolatban. Talán vaklárma, de valahogy az egyszavas üzenet és az elhagyatott ködös erdő mindentől távol gyanús volt. Azonban a kíváncsiságom nagyobb volt így nem maradt választásom. Persze mindketten vörösek vagyunk így lehet csak hozzám hasonlóan, nem szeret a zöld tömegben feltűnősködni.
Hamarosan meg is láttam a lányt. Aiko egyedül ácsorgott a fák között és leste minden mozdulatomat, ahogy közeledtem felé. Idegesnek tűnt és ez valahogy engem sem nyugtatott meg. Ismerem már egy ideje és egyből kiszúrtam, hogy valami nincs rendben.
Nyugodt tempóban lépkedve közeledtem felé, és egy biccentéssel köszöntem neki, várva, hogy először ő törje meg a csendet.
– Szia. - próbálta takarni a hangjában is felcsendülő idegességet nem túl sok sikerrel. Aztán el is hallgatott. Megálltam tőle pár méterre és úgy vártam a folytatást. Azonban nem szólalt meg.
– Miért hívtál ide? - a szemei egy pillanatra elvándoroltak de a tekintetét követve nem láttam semmit. Itt tényleg nem stimmel valami. A kezeimet lassan, észrevétlenül csúsztattam közelebb az oldalamon lógó késhez. Hirtelen ismét rám szegeződtek a szemei, és már tisztán ki tudtam olvasni belőle a riadtságot.
– Umm… csak. - próbált valamit kinyögni erősen megkésve ám abban a pillanatban a hallgatózásom jelzett. Megpróbáltam félrevetődni, de a nyílvessző egyértelműen gyorsabb volt. Egyenesen a hátamba állt és abban a pillanatban orra buktam. Képtelen voltam megtartani magam és úgy terültem el a földön, mint egy zsák krumpli. Paralízis. Dühösen és tehetetlenül figyeltem az életerőm mellett felvillanó jelzést. Sokszor használtam már ezt a mérget azonban személyesen még soha nem volt alkalmam megtapasztalni a hatását. Talán az egyik leghatásosabb fegyverem és ezért dühítő hogy pont ezzel kapnak el.
– Vedd el a kését és a teleportkristályát. - csendült fel egy ismerős de szokatlanul parancsoló hang. Csak egy fűcsomót láttam és a méreg miatt nem is tudtam elmozdítani a fejem, hogy jobb rálátásom legyen a hang gazdájára, de nem is volt rá szükség. Bárhol felismertem volna Hana hangját. Többen is közelítettek felém a léptek hangjából ítélve. Köztük talán Aiko sietett a legjobban. Hallottam a légzését, ahogy lehajolt hozzám és éreztem, hogy a köpenyem alatt matat végig ügyelve rá, hogy még véletlenül se kerüljön a szükségesnél közelebb a bal kezemhez. Majd kezében a megszerzett cuccokkal rögtön hátrált is pár lépést. A másik kettő viszont továbbra is közelített majd el is értek. Egy cipő orrát éreztem meg az oldalamban és egy erős taszítás után, átgördültem a hátamra.
Már egyáltalán nem az a lány volt, akit régen megismertem. Az arcán nyoma sem volt a mosolynak, amit korábban olyan sokszor láttam. Csak a harag sugárzott belőle.
– Megvagy végre. - sziszegte majd a kardját magasra emelve lecsapott.1. rész

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Ápr. 29, 2014 4:08 pm

A penge kellemetlenül fúródott át a gyomromon és teljesen a földhöz szögezett. Tehetetlen dühvel figyeltem, ahogy a pixelekkel együtt az életpontjaim is kezdtek lassan elszállingózni. Ekkor egy újabb nyílvessző fúródott az oldalamba mire az életem erősen megközelítette a sárga zónát. Ez így nagyon nem lesz jó.
– Vigyük vörösbe, mielőtt elmúlik a méreg hatása. - lépett a látóterembe az íjász, és míg az egyik kezében az íja pihent egy kristályt kotort elő a zsebéből.
– Őt nem küldjük börtönbe. - jelentette ki Hana és megforgatta bennem a pengét. - Túl veszélyes lenne életben hagynunk.
– Bármit is tett mi nem vagyunk gyilkosok.
– Hogy mondhatsz ilyet!? - ripakodott rá a lány. - Megölte a társadat, Neut, a lányt a viadalon és még ki tudja hány embert!
– A lány nem halt meg… - kezdett bele a válaszba, de ahogy Hana szemei rávillantak inkább félbehagyta bármit is akart még mondani. Azonban valami szöget ütött a fejemben. Valami, ami talán segíthet…
– Még mindig azt hiszed, hogy én öltem meg? - kezdtem gúnyos hangon.
– Hallgass! - csavart még egy kicsit a kardon mintha bármiféle fájdalmat okozhatott volna vele.
– Látom nekik, nem dicsekedtél. - emeltem fel a hangom hogy a közelben ácsorgó Aiko is jól hallhassa. Sajnos innen nem látom az arcát, de van egy sejtésem, hogy mit okozhattak a szavaim. - Ő ölte meg Neurot nem én! - Hana a lány felé fordította a fejét és az arcára kiülő fenyegető tekintet elég hatásosra sikeredett. Bár a lányt nem láttam Hana reakcióját figyelve biztos voltam benne, hogy hibát követett el.
– Tedd le azt a kristályt! - parancsolta fenyegetően mire Aiko ijedt hangját hallottam felcsendülni.
– M-miért? Nem én voltam! Ő tette! - védekezett ügyetlenül a végét már szinte kiabálva mondta ki.
– Tedd le! - sziszegte fenyegetően. Az életem már jócskán a sárga zónában volt, de éreztem, hogy mindjárt eljön az én időm is. Már az íjász is gyanakodva figyelte a két lányt.
– Oké-oké! Leteszem... - próbált javítani a helyzetén, és ahogy elfordítottam a fejemet láttam, hogy leengedi a késemet és a kristályomat, amiket addig fenyegetően Hanára szegezett. Viszont nem láthattam volna mindezt egy apró mozdulat nélkül, amivel elfordítottam a fejemet. A paralízis elmúlt és épp senki sem figyelt rám csak a kard szipolyozta a maradék életerőmet.
Aiko arca rémületet tükrözött, ahogy meglátta, hogy meglendül a lábam Hana felé, de figyelmeztetni már nem maradt ideje. Egy határozott rúgással kilöktem a lány alól a lábait és bal kezemmel kirántottam a gyomromból a kardot és ugyanebben a pillanatban aktiváltam az első képességemet is. Egy pillanat alatt még nagyobb lett a felfordulás. Félregurultam a vaktában kilőtt nyílvessző elől és felpattantam. Az árnyékban láthatatlanul ugrottam fel és rohantam Aiko felé. A szemem sarkából láttam, ahogy az íjász újabb nyílvesszőt illeszt a húrra és Hana is próbál feltápászkodni, de a képességemtől megvakulva esélyük sem volt bármit is tenni ellenem. Minden tökéletesen úgy történt, ahogy terveztem azonban egy ponton, mégis hiba csúszott az elképzeléseimbe. Már majdnem elértem Aikot akinél a fegyverem és a menekülésem kulcsa várt rám azonban úgy tűnt ő eddig bírta a feszültséget.
– Kezdetek Városa! - kiáltotta és egy pillanat alatt eltűnt az én kristályomat felhasználva. Dühösen átkoztam a lányt, de a hangomat meghallva az íjász kilőtte a nyílvesszőjét és kis híján el is talált. Nem maradt időm gondolkozni. A képességemmel kreált sötétség pár pillanat múlva szétfoszlik és egyetlen fegyveremmel erősen megcsappant élettel, nézhetek szembe a megmaradt kettővel. Csak egy módon keveredhetek ki ebből. Az erősen bizsergő karomra hallgatva a vakon keresgélő Hanát céloztam meg. A kardja után tapogatózott a földön, ami alig két méterre hevert tőle, de gondoskodtam róla, hogy ne érhesse el.
Ahogy sűrű füstként lassan elszállt a képességem maradéka. Hana előttem állt, hasából pedig szálló pixelek közt a Parazita fekete pengéje meredt az íjász irányába...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Ápr. 30, 2014 1:35 pm

Jobb kezemmel átkarolva az oldalához szorítottam mindkét kezét miközben a Parazita dühösen bizseregve gyorsan elkezdte lenullázni a lány életcsíkját, aki erőtlenül vergődve próbált szabadulni.
– Dobd el az íjat! - üvöltöttem az íjászra, aki egyenesen rám célzott egy zölden fénylő nyíllal, de úgy sejtettem nem fog lőni, míg Hana kettőnk között van. Tévedtem. A nyílvessző a fülem mellett süvített el és már a következőt illesztette a húrra.
– Remek társat találtál… - morogtam Hana fülébe aki már nem is mocorgott annyira. - Kíváncsi vagyok vajon melyikünk, végez veled előbb. - ám alig fejeztem be, rájöttem, hogy valami nem stimmel. Talán az íjász tekintete vagy a jellegzetesen szisszenő hang árulta el. A fejemet elfordítva az utolsó pillanatban aktiváltam a második képességemet. Így a nyílvessző az én fejem helyett az árnyékomat találta el. Ugyanaz a zöld nyílvessző volt csak épp az ellenkező irányból érkezett. Vajon milyen képességei lehetnek még?
– Szép próbálkozás, de ha élni akarsz, azt javaslom, inkább fuss. - szűrtem a fogaim között a rezzenéstelen arccal figyelő srácnak, aki alig lehetett idősebb nálam és láthatóan alacsonyabb szintű volt nálam. Mégis úgy nézett ki, mint aki biztos a dolgában.
– Itt csak te fogsz meghalni! - kiáltotta Hana és a lábaim hirtelen, elemelkedtek a talajtól. Úgy tűnik ismét hibát követtem el. Rég volt már hogy a saját bőrömön tapasztalhattam meg a lány súlyemelését, de ez az érzés most felelevenítette a régi emlékeket. Erőlködve ugyan de úgy dobott át a vállán, hogy nagy nyekkenéssel sikerült földet érnem kettejük között. A mozdulatsortól ugyan ő is a földre került viszont kettőnk közül csak felém irányult a felhúzott íj. Semmiképp sem hagyhattam, hogy az életem vörösbe csússzon de kitérni már nem maradt időm. Csak egy lehetőségem maradt.
Én magam változtam árnyékká a harmadik képességemmel és a nyílvessző akadálytalanul siklott át rajtam és állt a földbe, míg én a következő pillanatban visszanyertem a formámat a srác orra előtt. Nem hagytam neki időt a menekülésre. Egy villámgyors mozdulattal, a Parazitával felhasítottam az arcát mire eltűnt róla minden magabiztosság és a földre zuhant. Ezután a jobbomat használva húztam be neki, ahogy megpróbált lábra állni és újra a földre került. Kezdett eluralkodni rajtam a düh, ahogy ismét felemeltem a balomat és felhasítottam lábát. Nem volt kérdés hogy mindkettőt meg fogom ölni. Túl messzire mentek. Ekkor azonban egy kard süvítését hallottam meg de már nem tudtam kitérni előle és mélyen a jobb vállamba vágott. Nagy lendülettel vágtam a hátam mögé mire kiszaladt a kard a vállamból, ahogy Hana egy új vörös csíkkal gazdagodva tántorgott hátrafelé. Viszont ezzel a húzásával elérte, hogy az életem is az indikátoromhoz hasonulva színt váltson. Belerúgtam a földön fekvőbe, akinek szintén vörösbe váltott az élete. Felemeltem a bal vállamból kiálló sötét pengét mikor ismét Hanát hallottam, ahogy megindult felém.
– Megvagy! - kiáltotta már-már eszelősen, és ha nem lettem volna erre felkészülve, akkor itt érhetett volna véget a játék. Az árnyékom azonban időben reagált és kettőnk közé ugorva fogta fel az érkező csapást feláldozva magát épp annyi időt nyerve, hogy én is lecsaphassak. Az íjász alakja megremegett, ahogy átszúrtam a fejét. Azonban az elpixeleződő kézből egy aktiválódó kristály gurult ki és a kényszerített teleport működésbe lépett...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Pént. Május 02, 2014 5:19 pm

Börtönkaland
1. nap


Egy kis fehér szobában találtam magam. Pontosan tudtam mi történt és dühömben a Parazitát a padlóba vágtam. Azonban ahelyett hogy beleállt volna csak egy immortal object felirat kíséretében pattant le róla a penge. Fújtam kettőt és rohanni kezdtem az apró szoba nyitott ajtaja felé. Egy félhomályos folyosóra értem, de a látásomnak nem okozott nagy nehézséget megszokni a megváltozott fényviszonyokat. Hamarosan egy elágazáshoz értem és megtorpantam.
Balra is és jobbra is ugyanolyannak tűnt az út. A hideg kőfalnak dőlve leültem. A kitartásom már nullán volt a képességeimet elhasználtam és az életem is erősen vörösben volt még. Mindössze pár pontom maradt. Biztos vagyok benne, hogy az egy börtönkristály volt. Azonban fogalmam sincs, hogy működik ez a hely. Lehívtam a menümet és elővarázsoltam egyet az inventorymban várakozó szendvicsekből. Gyorsan minél többet ki kéne derítenem erről a helyről, hogy minél előbb kijuthassak. Ránézésre ez is csak egy kazamata…
Befejeztem az evést és lassan az életem is regenerálódott egy kicsit elérve a sárga zóna alsó határát. Nem sok, de egyelőre spórolnék a többi felszerelésemmel. A potikat inkább igazi vészhelyzet esetére tartogatom, hisz fogalmam sincs, mi várhat még itt rám. A jobboldali járatot céloztam meg, és bár nem futva, de sietősen haladva indultam meg előre. Hamarosan két csontvázzal futottam össze, de egyáltalán nem voltak ellenfelek számomra. Remélem ennél nagyobb akadályba nem ütközöm, bár tény hogy innen még soha senki nem jutott ki. Ebbe viszont nem fogok belenyugodni. Minden kazamatának van valahol egy kijárata és ez alól, ez sem lehet kivétel. Kijutok és elkapom azokat, akik miatt idekerültem.
Mélyen bosszúszomjas gondolataimba merülve érkeztem a folyosó végére és egy nagyobb teremben találtam magam. Összesen négy járat indult ki innen beleértve azt is, ahonnan érkeztem. A terem teljesen üres volt, mint a kazamata többi része. Pár oszlop tartotta a repedezett plafont, ahonnan egy lyukon vékony fénysugár szűrődött be. Épp csak arra volt elég, hogy ne legyen teljes a sötétség. A terem közepén megállva próbáltam felmérni a folyosók közti különbségeket ami… semmi. Mindegyik teljesen egyforma. A gyenge fényviszonyok miatt még a látásommal se látom egyiknek sem a végét, de még csak a legapróbb különbséget sem. Semmit, ami arról árulkodna, hogy merre is folytathatnám az utamat. Lenyitottam a menümet és megnyitottam a térképemet. Azonban nem mutatott semmit. Teljesen üres volt. Végig be kellett volna rajzolnia az útvonalat, amin jöttem, de az égvilágon semmit nem jelzett ki. Szitkozódva zártam be a panelt és néztem körbe újra…
Megláttam. Az egyik folyosó megváltozott. A falai kékes fénnyel ragyogtak és olyannak tűnt, mintha csak a csillagos eget nézném. Már tudom, merre megyek. Sietve indultam meg azonban pár méter után ismét megtorpantam. Valami közeledett felém. Valami, ami elég nagy ahhoz, hogy az egész folyosót kitöltse. Nagyon rossz előérzetem volt azzal a valamivel kapcsolatban és most csak a Parazita volt velem. Vártam és lassan kirajzolódott a lény alakja…

Hamarosan elég közel ért hogy lássam a nevét és az indikátorát is. „A Végzetes Kasza” az indikátora pedig fekete volt. Több se kellett nekem. Megpördültem a tengelyem körül és rohantam. Nem is olyan rég testközelből is megtapasztalhattam hogy mit is jelent a fekete indikátor és valahogy nem számítottam rá, hogy ez a boss majd lesz olyan kedves mint a másik és nem öl meg abban a pillanatban hogy elég közel kerül hozzám. Átrohantam a termen és bevetettem magam az egyik folyosóra. Hosszú ideig rohantam nyomomban a kaszás döggel több folyosón és elágazáson át, míg megláttam egy fehér szobát. A kitartásom már a nullához közelített így nem volt más választásom, mint megpróbálni. Ha jól sejtem az egy védett terület lesz így megúszhatom. Lihegve vetődtem be a kis szobába és a sejtésem helyesnek bizonyult. A boss megtorpant az ajtajában és meg se próbált bejönni. Lihegve figyeltem a várakozó bosst egy pár percig aztán megszólaltam.
– Mit akarsz tőlem? - vártam egy kicsit, de nem érkezett válasz.
– Meddig vársz még az ajtó előtt? - válasz továbbra sem érkezett.
– Kinyögnél valami választ? - csend.
– Úgy látom annyi eszed sincs, mint annak a bolond Bunmeinek volt. Ugyanolyan szép fekete indikátora volt mint neked. - kezdtem bele gúnyolódva. - Előlem még meglógott de nem élte túl sokkal a találkozásunkat. - az „ajtóhoz” léptem és lassan kidugtam a bal kezem. A kasza villámgyorsan felemelkedett és lecsapott a földre küldve engem. Gyorsan visszamásztam védett zónába és elkönyveltem magamban, hogy ezzel a bossal bizony tényleg nem érdemes packázni. Ha nem egy minden valószínűség szerint elpusztíthatatlan legendás fegyvert dugtam volna ki, hanem a saját kezemet akkor bizonyára rögtön búcsút mondhattam volna neki. Azt hiszem egyelőre érdemesebb, lenne várni egy kicsit. Leültem a szoba közepén és a boss felé fordultam.
– Gyere be nyugodtan. Foglalj csak helyet. - elmosolyodtam és levettem a maszkomat.
– Mire vársz?
– Ha semmire sem válaszolsz akkor igencsak hosszúra fog nyúlni ez a várakozás. Amíg itt vagy úgysem megyek ki.
– Beszélgessünk...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Pént. Május 02, 2014 7:57 pm

3. nap

Fel-alá járkáltam a kis szobában, de a boss meg se mozdult mióta két napja kidugtam a kezem. Csak baljósan rezzenéstelenül nézett befelé hogy attól már felállt a szőr a hátamon. Aludni se nagyon tudtam épp csak pár órát. Legalább az életem és a kitartásom már teljesen feltöltődött a várakozás alatt, de a türelmem egyre fogy. A mezőkhöz és erdőkhöz vagyok szokva nem egy kis lyukhoz valahol a föld alatt elfeledve. Próbaképp persze megpróbáltam elküldeni egy üzenetet, de éreztem, hogyha a térképem blokkolva van, akkor az üzeneteim se fognak kijutni innen. Egyetlen apró hiba és egy kristály. Mindent megváltoztatott.
– A francba mire vársz még!? - ütöttem bele a falba, ahogy elordítottam magam. Továbbra sem reagált. Morogva dőltem neki a falnak és csak a fejemet fordítottam felé.
– Tudod… tanulhatnék tőled... - morogtam. - Remekül értesz hozzá, hogy az őrületbe kergesd az embert...

Újabb órák teltek el malmozással mikor egyszer csak váratlanul megmozdult. Rögtön felpattantam és figyeltem de egyszerűen csak megfordult és egy sarkon befordulva eltűnt pillanatokkal később pedig, a folyosó falairól teljesen eltűnt a furcsa mintázat csak a sötét kövek maradtak. Az ajtóban megállva néztem utána. Hova megy? Nem mertem még elhagyni a védett területet. Ha ez az egész csak egy csapda…

Egy óra. Kereken egy órát vártam, de ennyi. Nem várok tovább. Óvatosan kisurrantam az ajtón és a falhoz lapulva indultam az elágazásig, ahol eltűnt a kaszás. Óvatosan lestem be a sarkon, de nyomát sem láttam. Végül a biztonság kedvéért inkább a másik irányba indultam el. Kellemetlen volt a gondolat hogy már fogalmam sincs milyen úton jutottam el idáig, de azt hiszem egyelőre nem is ez a legnagyobb problémám. Először meg kéne tudnom pár apróságot arról, hogy pontosan hova is kerültem.
Út közben itt-ott feltűnt pár mob, de egyik sem jelentett semmiféle kihívást. Szintjükben messze elmaradtak tőlem. Hosszas céltalan barangolás végül csak fáradtsághoz és egy újabb védett szobához vezetett. Ki tudja? Még azon se lepődnék meg, ha itt már jártam volna. Amilyen egyforma itt minden…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szomb. Május 03, 2014 12:53 pm

5. nap

A vizem fogytán van, és bár nem halok bele, ha nélkülöznöm kell, de nehezebb dolgom lesz, ha állandóan a szomjúság vonja el a figyelmem. Valahogy szereznem kéne. Ismét összefutottam a bossal miközben lekaszaboltam pár mobot, de megint elértem a védett területet mielőtt lekaszálhatott volna. Ezúttal azonban pár perc után a „cellámban” is hagyott. Egyre céltalanabbnak éreztem a próbálkozásaimat. Semmit nem értem el, de mégsem adhatom fel. Valamit csak találok.
Ismét egy nagyobb terembe értem, ami pontosan úgy nézett ki, mint az, ahol első nap jártam. Vagy lehet, hogy ugyanaz lenne? Az irányérzékemmel sose volt baj, de ebben a labirintusban lehetetlenség nem összezavarodni. Azonban nem foglalkozhattam ezzel sokáig, mert a következő pillanatban egy szúrást éreztem a hátamban és összeestem. Igen… ezerszer megbántam már, hogy hanyagoltam az észlelés jártasságot. Dühösen és tehetetlenül vártam hogy mi fog történni. Rohanó lábak zaját hallottam. Bizonyára valamelyik oszlop mögött rejtőzhetett eddig és a figyelmetlenségem jutalma egy újabb paralízis. Valaki a hátamra vetődött és egy kést szúrt belém. A páncélomat sem vette le. Újra belém szúrta a kést de alig tudott lecsípni az életemből. Felnyögött, ahogy még dühödtebben csapott le aztán újra de az életem még mindig nem érte el a sárga zónát. A paralízis viszont elmúlt. Bal kezemmel dühösen csaptam hátra, amitől lefordult a hátamról. Felpattantam és szembefordultam a kölyökkel dühösen léptem mellé, ahogy megpróbált felkelni a földről de jobbommal akkorát húztam be neki, hogy rögtön visszazuhant a földre és az élete már sárgában is volt. Maximum még két ütés. Nyilvánvalóan szintjében messze elmarad tőlem. Dühösen újra csapásra emeltem a kezem de úgy néz ki elszállt a harci kedve, mert a földön fekve védekezően emelte a kezét és úgy nyüszített.  
– Ne, ne! Várj! - legszívesebben itt helyben elintézném, de öt napja ő az első ember, akit látok és hiába próbált megölni, azért legalább meghallgatom, mit akar, mielőtt tényleg elintézem. Jobb kézzel a hajánál fogva talpra állítottam és tartottam nehogy meglépjen, míg a bal kezemet ütésre készen tartottam a feje felé.
– Beszélj!
– Mit? - kérdezte láthatóan halálra rémülve.
– Bármit, ami megmenthet. - sziszegtem lassan elszíneződő kézzel, aminek a látványa láthatóan még jobban megijesztette.
– Oké-oké-oké. - kezdett hadarni. - Bármit megteszek, csak engedj el. - azonban mielőtt válaszolhattam volna. Észrevettem hogy valami megváltozott körülöttünk és ez láthatóan nem csak nekem tűnt fel. A falak az éjszakai ég színeit tükrözték vissza, és nagyon jól tudtam mit jelent ez. A kölyök pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva kitépte magát a kezemből és rohanni kezdett az egyik folyosó irányába, de én sem terveztem egy helyben állva várni a bosst és jobb híján a srác után iramodtam, hisz nem hagyhatom, hogy egyszerűen csak felszívódjon.
– Erre! - kiáltott hátra mikor észrevette, hogy követem és befordult az egyik oldalsó folyosón, amin hamarosan el is értünk egy védett szobát. Lihegve álltam meg mellette.
– Mennyire ismered a helyet?
– Eléggé - préselte ki magából a választ levegő után kapkodva.
– Mióta vagy itt?
– Lassan egy éve…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Május 06, 2014 1:16 am

6. nap

Újdonsült társam társaságában, meglapulva haladtunk a folyosók labirintusán miközben hangját lehalkítva magyarázott. Kaito alacsony kölyök volt elmondása szerint tizenöt évesen került a játékba. Sötétbarna haja és szeme sem emeli ki jobban a tömegből, mint a magassága. Két dologhoz ért csak jól. A tolvajláshoz és a börtönben való túléléshez. Az előbbi miatt sajnos gyakrabban ellenőrzöm hogy mindenem megvan-e, de az utóbbi miatt elég értékes számomra ahhoz, hogy ezt elviseljem.
– Már megint a mérgeidet számolod? - fordult felém felvont szemöldökkel.
– Csak ellenőrzöm a kleptomániád.
– Nincs kleptomániám. - mondta olyan arccal, mint aki meg tudna fojtani egy kanál vízben. - Azért loptam, mert így lehetett a legjobban pénzhez jutni és mellesleg egész jó szórakozás volt elcsenni ezt-azt…
– Amíg ide nem küldtek érte.
– Ja… Mit akarsz még tudni? - mondta. Láthatóan vissza akarta terelni a témát az eredeti medrébe.
– A kristály viszont csak vörös indikátoron működik és a lopástól max sárgulsz… - kötöttem az ebet a karóhoz. Először egy sóhajtás volt a válasz, de végül kicsit bővebben is kifejtette.
– Egy játékos rajta kapott mikor megpróbáltam kifosztani és megtámadott. Mint ahogy az harc közben kiderült gyengébb volt nálam, én pedig véletlenül túl messzire mentem. Ezután elkaptak. - látszólag nem nagyon akarta bővebben is kifejteni a történteket, így inkább más irányba kezdtem terelni a beszélgetést.
– Idelent mennyit öltél?
– Négyet, a felszerelésükért. Idelent nincsenek kovácsműhelyek vagy potifőzők se jó alapanyagok, így az egyetlen forrást az új érkezők jelentik. Ha élni akarsz, nem lehetsz válogatós... - vonta meg a vállát. - Téged is ezért támadtalak meg.
– Mennyien vannak idelent?
– Csak tippelni tudok. Úgy ötvenen lehetnek azok, akik már legalább egy hónapot kibírtak itt. Megalapítottak egy-két kisebb céhet is, de őket jobb elkerülni. Na meg vannak, akik hozzám hasonlóan egyedül próbálnak túlélni. Itt mindenki vadászik mindenkire. A legtöbben nem is bírják ki két hétnél tovább. Sötétség, éhség, szomjúság, bezártság, elszigeteltség. - számolta az ujjain. - Önmagában egyik sem halálos, de idelent könnyen megtörik az embert, akik észre sem veszik, hogy hatalmas hibát követnek el. - legyintett hanyagul. - Végül a túlélők, a mobok, a kaszás vagy valamelyik csapda úgyis végez velük. - fejezte be.
– Hmm… - tűnődtem el a hallottakon. A külseje ellenére meglepően érettnek tűnik, de azt hiszem nem szabad elfelejtenem, hogy valójában már nem tizenöt. Lehet, tényleg nem fogom megbánni, hogy belefutottam...
– Hallod? Megjöttünk. - hallottam. Víz csobogása ütötte meg a fülemet, és ahogy befordultunk az egyik oldalsó folyosóra a végén megláttam a barlangot, ami egy kis földalatti forrást rejtett. Gyorsan feltöltöttük a kulacsainkat és már indultunk is vissza a védett szoba felé, ahol meghúztuk magunkat. A visszaúton azonban nem várt vendégek fogadtak minket a kis védett terület előtt. Csak pár alacsonyabb szintű mob volt, akik valamiért pont ott telepedtek le. Gyerekjáték lenne, ha nem fonódott volna egy kéz a karomra és rángat be a fal mögé. Kaito úgy nézett rám, mint egy őrültre, aki épp készül leugrani a hetedikről.
– Mi a francot csinálsz!? - ripakodott rám visszafojtott hangon. Dühös tekintettel meredtem rá, de nem szóltam. - Ha meglátnak abban a pillanatban idevonzzák a kaszást. - nagyot sóhajtott miközben próbált elrángatni egy folyosón. - Azt hittem erre már magadtól is rájöttél… mit is mondtál mióta vagy itt? Mindegy. A boss mindent lát, amit a börtönben élő mobok is látnak. Ha meglátják, hogy elhagytad a cellákat a kaszás pillanatok alatt megjelenik. Lapulj meg és kövess! - hamarosan azonban ismét megtorpantunk, ezúttal egy elágazás miatt.
– Eltévedtél? - néztem a homlokát ráncoló fiúra.
– Nem. - legyintet a menüjében keresgélve.
– Mit csinálsz? - nem válaszolt, de hamarosan a kezébe került egy papír és érdeklődve lestem át a válla felett. Kusza vonalak átláthatatlan hálóját láttam, csak ami az egész papírt beterítette itt-ott furcsa jelölésekkel. Érdeklődve vontam fel a szemöldököm ahogy újra megszólaltam.
– Ez egy térkép?
– Papír és ceruza itt is működik. - vonta meg a vállát miközben a lapot tanulmányozta. - Ha már a rendszer térképe nem…
– Mutasd. - nyúltam a lap felé, de abban a pillanatban el is tűntette a kezéből.
– Még mit nem! - lépett el mellőlem. - Erre kell mennünk! - és sietve meg is indult a bal oldali folyosón, én pedig morogva követtem. Elvehetném tőle erővel, de a tapasztalata még a továbbiakban is segíthet arról nem is beszélve, hogy semmi garancia nincs arra hogy bármit is ki tudnék olvasni a kusza vonalaiból.
Végül gond nélkül elértünk egy védett celláig.
– És honnan szereztél papírt és ceruzát?
– Sokat rajzoltam mielőtt elkaptak…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Csüt. Május 08, 2014 1:35 am

7. nap

– Nem.
– Miért?
– Mert lehetetlen! Nincs kiút!
– Inkább rohadsz meg idelent!? - emeltem fel a hangom, a kezem pedig rögtön erősödő bizsergéssel válaszolt a nyugtalanságomra.
– Itt van esélyem túlélni addig, míg a fentiek megnyerik a játékot. Jól ismerem ezt a részét a kazamatának. Itt van a legtöbb esélyünk túlélni. - lenézően húztam el a számat majd válaszoltam.
– Arra várhatsz… Mióta is vagy itt? Egy éve? Tudod hol tart most a front? - léptem a sarokban ücsörgő fiúhoz. Az egész testtartásommal és hangommal az iránta érzett lenézésemet sugároztam felé, hogy végre észrevegye magát. - A 15. bosst nyírtuk ki mielőtt ide kerültem. Két év alatt 15 boss. Mit gondolsz, meddig bujkálhatsz még itt!?
– „Nyírtuk”? Azt ne mondd, hogy frontharcos vagy.
– Látod ezt a maszkot!? - mutattam az említett felszerelésre. - Én végeztem ki a tizenharmadikat! És ez a gyűrű… - emeltem fel a kezemet hogy jól lássa. - egy fekete bosstól származik! - mondtam szinte ordítva. - Nem érdekel az sem, ha egy hadsereg őrzi a kijáratot, én akkor sem fogok itt rohadni!
– Akkor sincs esélyed… Ez a boss egyetlen csapással kinyír bárkit. Még téged is, akármilyen erős is vagy. Frontharcos vagy sem, bármit is tettél odafent, itt nem számít. Idelent mások a szabályok… - dühösen ütöttem a falba a félig átalakult Parazitával ügyet sem vetve az ijedten félrevetődő srácra. Elfordultam tőle hogy kicsit kitisztítsam a fejem.
– Ha minden áron menni akarsz, indulj el egyedül! Csak szállj le rólam!
– Fogd be… - sziszegtem fenyegetően. Ha ismét vakon nekivágok, valószínűleg sokáig bolyonghatok, míg jutok valamire. Talán egy évig is eltarthat amilyen szövevényes ez a hely. Ha megölöm, elveszem a térképét és sikerül megfejtenem az sokat segíthet, de ha hibázok így is sok időt elpocsékolhatok, ráadásul könnyen lehet, hogy még nem mondott el mindent amit tud erről a helyről. A legcélravezetőbb az lenne, ha sikerülne meggyőznöm. Azonban ha hajthatatlan, muszáj lesz egyedül megpróbálnom a térképével. Egy hetet adok neki, hogy meggondolja magát…
Keményen huppantam le a szemközti fal tövébe. Kaito vöröslő arccal figyelt engem, de főleg a bal kezemet, ami lassan ismét visszanyerte a régi formáját.
– Jól van… - morogtam. - Mit szándékozol tenni a továbbiakban?
Amit eddig. Nem bánom, ha segítesz, de ha nem hiszel nekem, menj egyedül. Senki kedvéért sem fogom megöletni magam. Nincs esélyed. Te is csak ember vagy… azt hiszem.
– Cöh… - fejeztem ki a véleményemet a tervéről és megnyitottam az inventorymat. - akkor azt hiszem sokáig fogunk itt ülni… - előhalásztam egy pajzsot majd letettem magam elé a földre. Kaito félig-meddig érdeklődve figyelt. Előre hajoltam és a bal kezemet a pajzsra tettem. Pár másodpercig semmi sem történt, de aztán a kezem gyorsan elvesztette a formáját és a sötét massza elkezdte beteríteni a pajzsot, ahogy lassan emésztette. Halványan elmosolyodtam, ahogy megláttam a kölyök elborzadó arcát. Nagyot nyelt, aztán a szemközti falhoz húzódva kinyögte:
– Na jó… az utolsó mondatomat visszaszívom…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Csüt. Május 08, 2014 7:37 pm

12. nap

Úgy érzem nem fog menni. Túl gyáva ahhoz, hogy megpróbálja. Én meg csak az időmet pocsékolom vele. Most gyorsan elintézhetném és elszedhetném a térképét…
– Jó felé megyünk. - nézett fel a lapról. - Talán szerezhetünk valami ehetőt…
– Akkor menjünk. - morogtam intve, hogy menjen csak előre. Az út hátralevő részét csendben tettük meg csak magamban gondolkodtam. Nem sok tartott vissza tőle, hogy leszúrjam. Lassan két hete itt vagyok már és kezdem érezni a hatását. Nagyon keveset fejlődtem. Ha túl sokáig maradok teljesen el fogok gyengülni. Vajon odafent tudják már hogy mi történt? Hana szétkürtölte vajon hogy elkapott? Megtalálták már a tizenhatodik bosst? Ha igen, akkor a fronton már biztos észrevették. Valószínűleg örülni fognak hogy eltűntem a képből. Csúnya szálka voltam a szemükben. Rengeteg kérdés és gondolat kavargott bennem, amik feltüzelték a haragomat. Dühödten szedtem szét a felriasztott denevéreket. Ezek legalább nem vonzzák ide a kaszást és Kaito szerint a húsuk is ehető. Nagy tömegben zúdultak ki a barlang tetején lévő apró lyukon, de előtte sokat el tudtunk kapni így egy-két hétre elég lehet az, amit összeszedtünk. Aztán a barlangot elhagyva a folyosókon haladva indultunk a másik barlang felé, ahol vizet találhatunk.
Egy kiáltás törte meg a folyosók némaságát. Egyből felkaptuk a fejünket, hogy megtaláljuk a forrását.
– Honnan? - kapta fel a fejét, de mikor meglátta merre figyelek, ő is arra fordult. Ahogy néztük a kanyart, ahonnan mi is jöttünk rohanó léptek hangját hallottam meg. Kaito előhúzta a késeit én pedig jobb híján puszta kézzel vártam hogy mi fog felbukkanni a kanyarban. Nem kellett sokáig várni. Egy lány futott be a látóterünkbe. Egy pillanatra zihálva, riadtan torpant meg a kanyarban, ahogy meglátott minket, de aztán rohanni kezdett felénk. Csak két lépést tehetett meg mikor egy kasza tűnt fel mellette és egy suhintással pixeljeire tépte. Olyan gyorsan vágta szét a páncélját és nullázta le az életét, hogy még egy újabb kiáltásra sem maradt ideje.
Csendben ültünk a kis fehér dobozba zárva, míg meg nem törtem.
– Meddig fog még itt szobrozni? - böktem a bejárat előtt várakozó bossra.
– Addig, amíg a mobjai észre nem vesznek egy újabb kóborló lelket… Pár óra, max pár nap és biztos talál új játszótársakat… Addig elücsöröghetünk itt.
– Remek... - dőltem hátra. - úgyis rég beszéltünk. - fordultam a néma boss felé.
– Ha már itt vagy nem akarod elárulni, merre juthatok ki? - a boss nem válaszolt, de Kaitotól kaptam egy szép homlokráncolást. Azt hiszem hosszú óráknak nézek elébe…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Pént. Május 09, 2014 10:06 pm

19. nap

Az órákból napok lettek majd csigalassúsággal már több mint egy hét is eltelt.
– Fejezd már be! - fakadt ki Kaito a kezemre szegezett szemeivel.
– Fogd be… - morogtam idegesen, majd elkezdtem lelassítani a légzésem.
– Nem elég hogy azt is folyton végig kell néznem, ahogy eteted, de miért kell még állandóan változtatnod is az alakját? Felfordul a gyomrom attól az izétől…
– Fogd már be! - mordultam rá dühösen mire a kezem ismét elkezdte felvenni a kardszerű formáját. Megállítottam. Megpróbáltam kiüríteni az agyam és lassan sikerült elérnem, hogy ismét visszatérjen az ártalmatlannak látszó formájába. Azt hiszem talán menni fog. Amíg a boss nem hajlandó eltűnni az ajtóból legalább valami hasznos dologgal töltöm az időmet. Tudatosabbnak kell lennem. Hasznos társ, de mégsem egyenrangú. Meg kell próbálnom teljes kontrollt szerezni felette. Most legalább van időm gyakorolni…
– Igaz hogy legyőztél egy fekete bosst? - felé fordultam majd pár másodperc késéssel az ujjamon pihenő Bunmei gyűrű után nyúltam és a kezébe dobtam, de nem szóltam semmit. Sokáig nézegette az apró, de láthatóan nem hétköznapi tárgyat. Végigfuttatta az ujját az apró íráson majd még mindig a gyűrűt forgatva megszólalt.
– Talán igazad van… elegem van a menekülésből és a denevérekből. - dobta vissza a gyűrűt. - Mi a terved?
– Megkeressük a kiutat.
– Részletesebben?
– Megoldom, ahogy mindig… - érdeklődve figyelt látszólag részletesebb magyarázatra várva. - Improvizálok.
– És ha egy csapda kerül az utunkba, vagy sarokba szorít minket ez a dög? - bökött az ajtó előtt őrködőre.
– Azon majd akkor töröm a fejem. - látszott rajta hogy nincs teljesen meggyőzve.
– Nem vagy túl lelkesítő…
– Miért? Meghalni mennyivel lehet rosszabb, mint denevérhúson élni és lyukakban kuporogni?
– Mindegy… segítek neked. Talán igazad van.
– Hmm… akkor mégsem kell kinyírnom téged.
– Tessék!?
– Csak vicceltem. - ült ki egy vérfagyasztó mosoly a fedetlen arcomra.
– Humorérzék nélkül, mi? Jó vicc…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Aug. 04, 2014 10:54 am

25. nap


– Mik ezek a lyukak? - böktem a falban mellettünk nyíló kis lyukra. Már nem az első amit látok errefelé. Kaito felnézett a térképből és meg sem állva már mondta is.
– Patkánylyukak.
– Elég nagyra nőnek errefelé, hogyha még én is beférek melléjük... - morogtam.
– A börtön elég nagy részét behálózzák, de nem ajánlom, hogy arrafelé közlekedjünk.
– Miért? Ahogy elnézem, az a nagy dög oda nem nagyon férne be.
– Az lehet... helyette viszont tele van agresszív mobokkal, gyilkos céhekkel, - kezdett az ujjain számolni. - ráadásul nincs odabent egyetlen védett szoba sem, arról nem is beszélve, hogy térképem sincs róla. - lobogtatta meg az említett papírdarabot.
Csendben haladtunk tovább egy ideig, felfelé kaptatva egy hosszú lépcsőn. Pár emelettel feljebb egy hosszabb folyosóra értünk, amit hamar el kellett hagynunk, hogy kikerüljünk pár mobot. Úgy két óra monoton gyaloglás után aztán megtorpantunk egy elágazásnál. Az egyik enyhén lejtett míg a másik felfelé indult, de Kaito arcán úgy láttam más gondja is van. Leengedte a térképet és felém fordult.
– Ennyi volt. Ennél messzebb még nem jártam. Innentől nem ismerem a helyet. - a srácot megkerülve habozás nélkül elindultam felfelé.
– Akkor erre megyünk.
– Mi a terv?
– Mivel elvileg az első szint alatt vagyunk, arra megyünk, amerre feljebb juthatunk. - vontam meg a vállam. Láttam rajta hogy nincs meggyőzve, de nem ellenkezett. Előkotort egy ceruzát és elkezdte berajzolni a járatot, amin elindultunk.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Aug. 04, 2014 2:10 pm

28. nap


Úgy egy hónap telt már el azóta, hogy idekerültem. Az utóbbi időben gyakorlatilag semmit sem fejlődtem. Nincsenek küldetések, vagy nagyobb levadászható mobcsapatok. Azt a keveset ami van pedig jobb elkerülni. Ha nem jutok ki hamarosan, behozhatatlan hátrányba fogok kerülni. Az is lehet, hogy már a következő bossnál járnak... Nem. Elég. Elzavartam a felesleges gondolatokat és lenyugtattam a bizsergő balomat. Ki kell jutnom minél hamarabb, de koncentrálnom kell. A feladatra fókuszálni teljes mértékben. Bíznom kell a megérzéseimben.
A papír halkan zörgött, ahogy Kaito újabb vonalat húzott rá, de ezt leszámítva síri csend honolt körülöttünk. Egy kanyarhoz érve befordultunk és egy játékossal néztünk farkasszemet. A nem várt meglepetéstől pár pillanatig mindhárman megtorpantunk így volt időm felmérni. Lány volt. Pár évvel fiatalabb és jóval alacsonyabb nálam. A felszerelése elég gyengének tűnt, ahogy ő maga is. Nem ellenfél és erre látszólag ő is gyorsan rájött. Hirtelen sarkon fordult és rohanni kezdett. Csak egy pillantást vetettem Kaitora és már futottunk is utána. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy veszélyes lenne életben hagyni és többet profitálhatunk belőle ha halott. Nem azért mert ő maga veszélyes lehet. Sokkal inkább azért mert lehetnek társai akiknek elkotyoghatja a helyzetünket és bár kívülről nem látszik lehetnek hasznos cuccai.
Így hát futottunk. Úgy húsz méter előnnyel indult, de tudtam hogy az én gyorsaságommal nem versenyezhet. Gyorsan csökkent köztünk a távolság és bár Kaito lassabb volt mindkettőnknél de többé-kevésbé ő is tartotta az iramot. A lány befordult egy oldalsó folyosóra és elrohant két goblin mellett mielőtt azok még észbekaphattak volna, de alig kapták fel a fegyvereiket én már ott voltam és egy vágással mindkettőtől megszabadultam. Már csak tíz méter volt hátra. Öt. A lány hátradőlt és az elszíneződő falon nyíló kis lyukon csusszant át. Hasra vetődtem és a földön csúszva kinyújtott karral érkeztem a nyíláshoz megpróbálva elkapni a menedéket kereső lányt amikor a hátam mögül ismerős kiáltást hallottam.
– Vigyázz! - abban a pillanatban meghallottam a süvítő acél hangját és oldalra gurultam. A kaszás pengéje beleállt a kőpadlóba és megrepesztette azt, pont a lyuk előtt, ahol egy másodperccel korábban még én feküdtem. A lány meglógott, de hirtelen egy sokkal nagyobb problémával találtam szembe magam. Szó szerint.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Aug. 04, 2014 3:20 pm


_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Aug. 05, 2014 12:35 am

41. nap


Lassan haladtunk és gyorsan teltek a napok. Rendes térkép hiányában csak a megérzéseinkben bízhattunk és Kaito papírján szaporodó vonalakban, hogy ne fusunk bele kétszer ugyanabba a zsákutcába. Hiába sikerült egyre többet feltérképezni a járatokból, még mindig túl sok volt és kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is célt érünk ezzel a módszerrel, de tudtam hogy nem adhatjuk fel. Akármilyen reménytelennek is tűnik mozognunk kell. Még korántsem álltam rá készen, hogy befejezzem. Minden nap meneteltem tovább dacosan bíztatva magamat hogy talán ma megtalálom a kivezető utat.
- Talán visszafor... - kezdett bele, de elharapta a mondatot mikor egy gyilkos pillantást vetettem rá. Nem sok kajánk és vizünk maradt és kérdéses volt, hogy találunk-e a közeljövőben bármelyiket is, de ha csak ezért visszafordultam volna az ismerős járatokhoz, az túl nagy kerülő lett volna. Egy másodpercet sem akartam vesztegetni a rohamosan fogyó időmből. Minden itt töltött nappal csak gyengébb leszek és ezen semmi sem változtathat. Csak ha kijutok...
- Víz! - zökkentem ki a gondolatmenetemből és tényleg, már én is hallottam, egyenesen az orrunk előtt lehetett egy forrás. Ismét szerencsénk volt. Sietősebbre vettük a tempónkat. Egy furcsa, édes illat csapta meg az orromat de elsőre nem sokat törődtem vele. Talán kellett volna...
Lassan teljesen megtöltötte az orromat és elnehezítette a fejemet. Elkezdett szétáradni a testemben, teljesen elnehezítve azt és bár érzékelnem kellett volna a veszélyt, mégsem tudtam felfogni, hogy mi is történik velem. Megbotlottam és zuhanni kezdtem és még mielőtt a kemény kő megállíthatott volna, a padló eltűnt alólam és zuhanni kezdtem a semmibe.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Aug. 05, 2014 12:38 pm

Végre kijutottam. Végre megtaláltam. Úgy szorítottam a nyakát, hogy a valóságban már rég összeroppant volna, de elég volt nekem, hogy láthatom, ahogy az életcsíkja lassan a nullához közelít.
– Sayonara Hana Shibuya. - mondtam ki eszelős vigyorral, nézve a sírdogáló lány arcát. Akkor viszont hirtelen, megremegett alattam a föld. Mintha mondani akart volna valamit. Enyhült a szorításom a lány nyakán. Ismét megremegett egy mély moraj kíséretében. Nem értettem mit mond.
– Nem! - morajlott fel ismét és ezúttal megértettem. Hatalmas ereje volt. A hang a szívemig hatolt és majd szétfeszítette a koponyámat. Ez azonban nem a föld volt. Elengedtem a lány nyakát aki vöröslő élettel esett össze előttem.
– Én! - a bal kezem lassan elkezdte megváltoztatni az alakját, én pedig kikerekedő szemekkel meredtem rá. Beszél.
– Elég! - olyan erővel dörögtek a szavai, amit még felfogni is képtelen lettem volna. Képtelen voltam megmozdulni csak összeszorítottam a fogaimat és figyeltem. A Parazita egészen a vállamig felvette az eredeti fekete massza formáját.
– Én! - képtelen voltam tovább tartani magam. Térdre estem és a Parazita elindult felfelé. Minden akaraterőm eltörpült az övé mellett.
– Irányítom! - üvöltötte a hang olyan erővel, hogy már rég megsüketültem volna a valóságban. Abban a pillanatban azonban elérte az arcomat és elkezdett beömleni a számon ahogy felkiáltottam, de egy pillanat alatt elvágta a levegő útját. Felfelé haladva elérte az orromat és azon is befolyt belülről marcangolva az egész testemet. Aztán minden elsötétült ahogy a szemeimet is elérte.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Aug. 05, 2014 2:03 pm

42. nap

Felpattantak a szemeim. Nem éreztem semmi különöset, csak a gyengén bizsergő bal karomat.
– Na végre! - ismeretlen hang. – Azt hittem már fel se kelsz. - ismeretlen hely. – Na gyerünk, pattanj! - elkábítottak. – Vagy még meggondolom magam és... - nem hagytam hogy befejezze a mondatot. Villámgyorsan ugrottam fel és még mielőtt az ismeretlen rájöhetett volna, hogy mi történik, már a nyakát szorítottam és a balom is ütésre készen várakozott a gyomránál.
– Ki vagy!? - sziszegtem dühösen az ijedt arcába. Meglepett amit láttam ugyanis egy jóval harmincon túli férfi arcát láttam magam előtt. Barna szeme, barna haja és nagy orra volt. Semmi igazán említésre méltó. Pillanatok alatt rendezte az ijedt arcát, hogy aztán nyugodt tárgyilagos hangon megszólaljon.
– Ha a helyedben lennék és élni akarnék, hamar elengedném a nyakam. - közölte magabiztosan. A vállai felett átlesve láttam, ahogy egy kard és egy íj mered felém készen bármire. Mögöttük pedig Kaito ücsörgött, az egyetlen furcsaságot csak az jelentette benne, hogy éppen egy kés várakozott a nyaka előtt.
– Nekem nem tűnik kérdésesnek a dolog. Csak négyen vagytok. - morogtam, de még nem csaptam le. Halkan felnevetett majd ismét megszólalt.
– Ó ha csak négyen lennénk, már az előtt megöltelek volna, hogy felébredtél. Tévedsz barátom. Jóval többen vagyunk. Engem talán megölhetsz. Talán mind a négyünket is, de ha kimész ebből a szobából, több mint négy bosszúszomjas pengével találkozhatsz. Lehet, hogy erős vagy, de egyedül semmit sem érsz... Kazuma.
– Te vetted le a maszkomat? - kérdeztem hidegen.
– Én. - alig fejezte be, már mozgásba is lendültem. Kirúgtam a lábát és a nyakánál fogva löktem rá a nagy, lapos kőre, amin nemrég még én feküdtem. Az íjász kilőtte a nyílvesszőt, de mellé ment és még mielőtt a karddal hadonászó alak bármit is tehetett volna, a pengéje már a bal kezemben volt az íjat pedig a jobbommal kaptam el. Meglepődtek a gyorsaságomon és az ügyességemet. Örök hála annak a tojásnak a hármas akrobatikáért. Felugrottam és a bal lábammal a kardforgatót a másikkal pedig az íjászt rúgtam hasba. Mindkettejük kezéből kicsusszant a fegyver és velük együtt én is a hátamon landoltam. Egy pillanat alatt ismét talpon voltam és elhajítottam a két gazdátlan fegyvert, a kis barlang egyik távolabbi sarkába.
Megindultam az utolsó felé aki Kaitot szorította le és a késével gyorsan csapolta az életerejét. Egyszerűen elkaptam a fiatal kölyök vállát és a másik kettőhöz penderítettem a barlang közepére. Kaito sárgára csapolt életével kihúzta a nyakából a kést és úgy nézett fel rám a földről.
– Basszus, rakjál még gyorsaságra ez a köcsög majdnem kicsinált... - elkukucskált mellettem a három fegyvertelen játékos felé, akik épp kezdtek felocsúdni a meglepetésből. – dee azért szép munka. - tápászkodott fel és indult új késével a fegyvertelenek felé. – Meggondoltam magam... ne menj kötéltáncosnak. Ez valahogy jobban illik hozzád. - még be sem fejezte én már a kövön ücsörgő fickó felé lépdeltem.
– Na jól van srácok. Irány a sarokba. Ne abba! Abba ahol nincsenek fegyverek! - megálltam a mosolyogva ücsörgő alak előtt.
– Látom Akimoto nem tévedett. Sőt. Ha jobban ismerte volna az erődet, még jobban felkészültem volna. Úgy érzem, most csúnyán leszerepeltem. Ha már így alakult, játszunk csak nyílt lapokkal...


A hozzászólást Kazuma összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 11, 2014 1:57 pm-kor.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.