Miiyako

Go down

default Miiyako

Témanyitás by Miiyako on Pént. Júl. 01, 2016 9:20 am

1. képesség
Képesség:Killer Rose
A rózsa tüskéivel, valamint pengeként funkcionáló szirmaival segíti a képesség használójának támadását. Sebzése ereje ellenségekre 3 míg a használóra 1. Aktív képesség, mely csak 2 körig tart és 4 kör a lehülési ideje. Egy erőteljes "intésre"/suhintásra van szükség az aktiválásához. Hátránya, hogy nem irányítható senkire és semmire, csupán lehullik a földre és úgy kell a tüskéket és szirmokat kikerülgetni, valamint a képesség használóját is megsebezheti, bár nem vágja meg úgy mint az ellenfelet.



Történet:Még élénken él az emlékeim között, hogy, hogyan is fedeztem fel első (1.) képességem. Nos, az úgy történt, hogy éppen egy küldetésre tartottam, hosszú utakon járva és ügyelve arra, hogy azért más ne támadjon meg. Odaérve a helyszínre, - ami egy hatalmas és homályba szökő barlang volt – gondolkodás nélkül beléptem és megkezdtem a küldetést. Nem volt nehéz, sőt, épp a szintemnek megfelelő volt, de hát az alap kezdő felszerelés nem éppen az igazi egy harchoz és a szörnyek is többen voltak, így vészesen kezdett fogyni az életem. A sárga színre váltott az életcsíkom én pedig hirtelen bepánikoltam és menekülni próbáltam, mikor kissé erőteljesebben suhintottam a kardommal, aminek következtében véletlen aktiválhattam valamit, mert a hátam mögül tüskék és rózsaszirmok törtek fel, majd hulltak alá. Ámulva néztem a „növényzáport” és kissé meglepve állapítottam meg, hogy sebzi az ellenfeleimet, és nem csak a tüskék, hanem a szirmok is! Csakhogy, elfelejtettem magamat és engem is sebezni kezdett, bár nem akkora hp-t vett le tőlem, mint a szörnyektől. Elkezdtem kikerülgetni őket – már ahogy tudtam – és folytattam az öldöklést. A küldi végeztével kivánszorogtam a barlangból és megnéztem miket kaptam, majd a képességeimet is ellenőriztem, s nagyra nőtt szemekkel láttam, hogy megvan az első (1.) képességem. A neve Killer Rose. A leírásnál az volt, amit megtapasztaltam, az aktiválása, az, hogy nem vagyunk képesek irányítani, mindent és mindenkit sebez, valamint a szirmok élesek és pengeként funkcionálnak. Hatalmas vigyorral az arcomon indultam el új feladat után keresgélni. Hát, így történt az, hogy felfedeztem a legelső képességem, és még most sem tudom elképzelni, hogyan történhetett meg ez az egész...


A hozzászólást Miiyako összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 01, 2016 3:13 pm-kor.

_________________

*
*
"Van, amit csak harccal lehet mások tudtára adni. Például azt, hogy mennyire komolyan gondolod."
~Yuuki
*
avatar
Miiyako
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 25
Join date : 2016. Jun. 28.
Age : 15
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
104/150  (104/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miiyako

Témanyitás by Klein on Pént. Júl. 01, 2016 1:05 pm

Osu!

Maga a képesség rendben van, annyit kérek, hogy konkretizáld, mennyit sebeznek a tövisek és a szirmok. Illetve az ilyen rövid ideig tartó, lehűlési idővel rendelkező képességek aktívak, a passzív képik a harc végéig tartanak.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3084
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miiyako

Témanyitás by Miiyako on Pént. Júl. 01, 2016 3:31 pm

Nos, az ellenségre 3-at, míg a használóra csak 1-et sebeznek.

Ah, elnézést! Összekevertem a kettőt, a képesség aktív, de máris javítom!

_________________

*
*
"Van, amit csak harccal lehet mások tudtára adni. Például azt, hogy mennyire komolyan gondolod."
~Yuuki
*
avatar
Miiyako
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 25
Join date : 2016. Jun. 28.
Age : 15
Tartózkodási hely : Otthon

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
104/150  (104/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miiyako

Témanyitás by Klein on Szomb. Júl. 02, 2016 7:15 pm

Rendben, elfogadom a képességet.
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3084
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Miiyako

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.