Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Aug. 11, 2014 1:54 pm

42. nap (2. rész)

– Mit akarsz?
– Természetesen azt, hogy csatlakozz.
– Cöhh... látom tényleg keveset tudsz rólam. Akkor tudhatnád, hogy én senkinek nem leszek az engedelmes kis ölebe. - vetettem oda fölényesen, de nem vesztette el a nyugalmát.
– Akkor nevezhetsz a társadnak is, ha úgy jobban tetszik.
– Mégis miért társulnék én veled? - nyomtam meg gúnyosan az utolsó három szót.
– Mert én ismerem az egyetlen kiutat.
– Valahogy kicsit nehezemre esik elhinni miközben idelent ücsörgünk.
– Nos, igen. A helyzet nem ilyen egyszerű. Viszont ha kiengedsz megmutathatom.
– Legyen... de a legpróbb trükközés és téged öllek meg először.
– Rendben. - elléptem előle és intettem Kaitonak hogy engedje el a másik hármat.
– Ezt azért megtartom a biztonság kedvéért. - emelte fel a zsákmányolt kést ahogy elindultunk kifelé a az ismeretlen mögött.
– Arra nem lesz szükség. Visszakapjátok a felszereléseiteket. - kilépve a kis üreg száján egy jóval tágasabb barlangba érkeztünk. Elnyújtott, szabálytalan alakja volt és egy kisebb patak szelte ketté a barlangot. Több kisebb járat és üreg indult ki innen, némelyiken még összetákolt ajtók is voltak, de nem ez volt az élet egyetlen látható jele. Mindenhol fáklyák és kis tüzek égtek teljesen bevilágítva a helyet. Egy játékos épp főzött valamit, egy nagy edényben az egyik tűz fölött. Mellette ketten támaszkodtak a falnak és beszélgettek vele. Még hárman voltak akik egy-egy járatnál őrt álltak és még valaki épp kilépett az egyik ajtón. A szegényes, de létező berendezést elnézve úgy tűnik, tényleg sikerült valamit elérniük a semmiből. Mind felénk fordultak amint észrevettek és ugrásra készen figyelték minden lépésünket. Csak az önkéntes idegenvezetőnk tűnt viszonylag nyugodtnak. Amit viszont rögtön kiszúrtam, az a kis kőasztal volt, amin a felszereléseink sorakoztak. Egyből odaléptem - keveset törődve a hátamra szegeződő tekintetekkel – és ellenőriztem, hogy mindenem megvan-e, majd el is kezdtem "felöltözni" Kaitoval az oldalamon, aki miután eldobta a szerzett fegyverét, hozzám hasonlóan elkezdte összeszedni a cuccait.
– Mit gondolsz? - súgta.
– Nem bízom bennük... - morogtam vissza.
– Ebben biztos voltam. - jegyezte meg a szavamba vágva.
– egyelőre viszont kövessük, aztán az első adandó alkalommal lelépünk.
– És mi van akkor ha tényleg ismeri a kiutat?
– Akkor valószínűleg már nem lenne itt. Ha mégis, akkor elintézzük, hogy mi jussunk ki és ne ők. - nagyot sóhajtott ahogy lopva a minket figyelők felé pillantott.
– Nem lesz egyszerű...
– Mintha valaha is te intézted volna a nehezét...
– Cserélhetünk, de ha enyém a neheze, tuti meghalunk.
– Ezért nem is bíznám rád soha az életem.
– Mintha nélkülem eljutottál volna idáig. - megfordultam és elindultam a pár méterre várakozó alak felé.
– Mehetünk. - azzal el is indultunk egy szűkös, nagyjából negyven fokban felfelé haladó járatban.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Aug. 12, 2014 2:46 pm

42. nap (3. rész)

Több mint fél óra gyaloglás után aztán megszólaltam.
– Mit tudsz rólam?
– Csak amennyit Akimototól hallottam.
– Azaz?
– Frontharcos és gyilkos. Aki ezt eléri az valószínűleg tud valamit, de főleg a viadalról mesélt. Második hely. Lenyűgöző. Idelent nem vetítették, de elég részletes beszámolót kaptam. Gratulálok, még ha csak a klónod is volt.
– Ha én lettem volna, csak én maradok a végére. - de alig hagyta el a számat a magabiztos kijelentés, ismét Szophiet láttam magam előtt a kivetítőn, ahogy elmerül a vízben és az egyik legutolsó szavával engem nevezett meg. Zavaró gondolat volt.
– Az előbbi bemutatód alapján nem kétlem. Azonban a történetek legérdekesebb része mégis az egy késsel harcoló árnyharcos. - hátrapillantott és egy pillanatra mohó csillogást véltem felfedezni a szemében ahogy az a bal kezemre tévedt. Aztán ismét előre fordulva ment tovább.
– Szinte már legendás a történet. Senki sem tudja, hogy tettél szert ilyen erőre. Egyesek szerint a valóságban is csak egy karod volt és ez csak egy látványos képesség. Más szerint letépted a saját karod hogy helyet adj magadon egy szörnynek. Kohaku szerint Kayabával kötöttél szövetséget, aki félig szörnyet csinált belőled és a bérgyilkosává tett és még nem is ezek a legvadabb történetek amiket hallottam. Azért feltételezem, nem eszel rossz kölyköket reggelire. - sandított hátra.
– Érdekes... te mit gondolsz?
– Nem találgatok, de nem hinném, hogy több lennél bármelyikünknél is. Csak... erősebb.
– Ó és még nem is hallottátok a fekete boss legyőzéséről szóló történetet, igaz? - vágott bele a beszélgetésbe Kaito is. – II. Bunmei is neki köszönheti a halálát!
– Azt egyszer meghallgatnám én is. Már meg akartam kérdezni, hogyan is került hozzád egy Bunmei gyűrű.
– Gondoltam... ezért vagyok olyan fontos neked. Ki akarod használni a történeteket a saját javadra.
– Igen. A híred és az erőd megalapozná a kijutásunkat és a védelmünket a többi céhtől, de egyben a tiédet is. Nem várom el, hogy ingyen segíts nekünk. Kölcsönös előnyöket várok.
– Ahhoz előbb meg kell győznöd...
– Azt bízd rám. Viszont úgy hallom, hamarosan meg is érkezünk. - és valóban hallottam. A kőnek csapódó fém jellegzetes hangja és egyre erősödött, ahogy haladtunk egyre feljebb. Kezdtem sejteni, hogy mégis mire megy ki a dolog, de biztos nem ez az egyetlen módja. Nem kellett sok idő míg elértük a járat végét. Hárman voltak itt csákányokkal felszerelve és egymás után ütötték a követ.
– Íme a kijárat. - Állt félre az utunkból hogy jobban lássuk a járat bővülő végét.
– Értem... Nincs alku. - fordultam meg.
– Pedig nincs más út. Mit gondolsz, miért nem szökött még meg soha senki? - nem indultam el, csak hallgattam. – Ha van kiút, miért nem találta még meg soha senki? Azért mert nincs! - mondta, már dühösen kiabálva. – Régebb óta vagyok itt bárkinél és még semmi jelét nem láttam semmilyen létező kijáratnak. Szerinted miért küldenek ide minket? Azért hogy aztán megszökhessünk? Mégis mi értelme lenne egy kijáratnak? Még a kristályainkat is blokkolják, hogy véletlenül se juthassunk ki innen! - vágta földhöz a teleportkristályát. Elhallgatott és éreztem, hogy engem figyel. Dühösen kapkodta a levegőt, de úgy tűnik, lassan kezdett lenyugodni.
– Az egyetlen ok amiért ideküldenek minket, hogy megnyugtassák a saját lelkiismeretüket. Mivel nem nulláznak le minket, úgy gondolják nem is öltek meg. Pedig az igazság az, hogy abban a pillanatban amint aktiválják a kristályt, már alá is írták a halálos ítéletünket. - fejezte be keserűen. Aztán pár másodperc után hozzátette. – Ez az egyetlen út... - megfordultam. Síri csend uralkodott a járatban, ahogy mind engem néztek. Győzött. Képtelen vagyok vitába szállni vele. A kezem vadul bizsergett, de nem próbáltam megállítani. Ordítva, minden dühömet beleadva rúgtam a járat falába, amitől a valóságban biztos hogy eltört volna a lábam.
– Mégis mennyivel vagyunk az első szint alatt!? - követeltem a választ.
– Nem tudom. - nem tudtam mit mondani. A thetetlenség érzése szinte összeroppantott. A reményeim elszálltak. Nem törődve semmivel, elindultam visszafelé a járatban. Nem hallottam a léptek hangját magam mögött. Egyedül visszaérve nem kerülhettem el a gyanakvó és ijedt pillantásokat. Beléptem az üregbe, ahol felébredtem és leültem a homályos fal tövébe. Nem volt már itt senki. Percekig meredtem sötéten magam elé, megpróbálva összekaparni pár ép gondolatot. Aztán lépteket hallottam. Oda sem nézve megszólaltam.
– Készülj. Továbbmegyünk.
– Öhm... szerintem maradnunk kellene.
– Azt ne mondd hogy elhiszed amit mond! - néztem rá. Valami ijesztőt láthatott rajtam, mert abban a pillanatban hátrált is egy lépést és nem egyszer pillantott a nem túl emberi kinézetű bal kezemre.
– Már egy éve itt vagyok és én sem láttam soha semmilyen kaput. Csak egy legenda amit azért szajkóz idelent mindenki, hogy reményt adjon nekik. Nem fogunk mégegy ilyen ajánlatot kapni. Ennél közelebb sehogy sem juthatunk a kijutáshoz.
– Ásás? Évekig is eltarthat... soha nem jutunk ki. Így nem...
– Őszintén. Te tudsz jobbat? - nem válaszoltam. – Beszéltem a főnökkel. Az egyik itteni céh támadásra készül ellenünk.
– "Ellenünk"? - vágtam a szavába. – Máris úgy beszélsz mintha közéjük tartoznál.
– Igen... döntöttem. Ez az egyetlen út. Segítened kell hogy kijussunk. Gondold meg. - azzal megfordult és kisétált az üregből.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Aug. 13, 2014 2:29 pm

43. nap

– Mit vársz tőlem? - kérdeztem az asztal túloldalán ülőtől.
– Azt hogy gondoskodj a védelmünkről bármilyen eszközzel. Névlegesen közösen irányítanánk a céhet.
– Névlegesen?
– Nem terhelnélek le a céhvezérség minden nyűgével. Pusztán a védelmünk megszervezése lenne a feladatod.
– Ó értem. Névlegesen társak, de valójában csak a másodhegedűs szerepe jutna rám.
– Így is fogalmazhatunk.
– Mi történik ha nemet mondok?
– Akkor sem juthatsz ki innen. Tegnap talán felkészületlenek voltunk, de most tízen várnak a jelre. Ha egyedül sétálsz ki innen, a társaddal együtt megölnek.
– Ha egyedül sétálnék ki innen, talán rájönnének, hogy erősebb vezért is követhetnének.
– Talán... - bólintott. - de van benne kockázat. Talán az a vágyad, hogy egy céh egyedüli vezére legyél? Úgy tudom eddig még sosem próbáltál hasonló babérokra törni. Pedig biztosan találhatnál olyanokat akik követnének.
– Azt mondtad "a társammal együtt". Talán nem csatlakozott még hozzátok?
– Úgy vettem észre, hogy hajlik rá, de azt mondta, előbb megvárná a te döntésed.
– Mennyien vagytok?
– Nélkületek, velem együtt tizennyolcan. - pár pillanatig csendben figyeltem a fáklyáktól falravetődő árnyékok táncát aztán visszafordultam a céhvezérhez.
– Mit kellene még tudnom?
– Egy céh ránk feni a fogát. Egy korábbi tagunk vezeti őket. Valószínűleg ki akarnak takarítani minket ebből a lyukból, hogy ők folytathassák az ásást, vagy az is lehet hogy a felszerelésünkre fáj a foguk, nem tudom biztosan.
– Mennyien vannak?
– Nem tudom.
– Mekkora szintűek?
– Nem tudom.
– Hol vannak?
– Még nem találtuk meg a bázisukat.
– Remek... még valami?
– Azt hiszem nincs más.
– Mi jön, ha igent mondok?
– Meghívást nem fogsz kapni. Nem úgy működünk, mint egy fenti céh. Az egyetlen jel ez... - húzta fel a ruhája ujját és mutatta meg az alkarján lévő tetoválást. Semmi különös nem volt benne. Csak egy kör aminek a széléből egy egyenes vonal indult ki a tenyere felé.
– Feltétlenül szükséges?
– Ez jelzi, hogy közénk tartozol. - egy pillanatra elgondolkodtam, majd felemeltem a bal kezem. Jobb kezem mutatóujjával kezdtem el felrajzolni rá a jelet és ahol az ujjam hozzáért a bőrömhöz, ott meg is változott a színe, míg végül a jel pontos mása vált láthatóvá a kezemen. A céhvezér felhúzott szemöldökkel nézte végig a mutatványt, majd ahogy felé emeltem a kezem, megszólaltam.
– Megfelel?
– Azt hiszem.
– Akkor jó. - megráztam a kezem mire eltűnt róla a jel. - Ha jobbat akarsz megpróbálhatod te is felrajzolni. - láthatóan nem tetszett neki különösebben a szemfényvesztés, de végül nem tette szóvá.
– Akkor vehetem úgy, hogy megegyeztünk?
– Egyelőre.
– Rendben. Kérdés?
– Nos, itt vagyok már lassan két napja. A céhedbe is beléptem. A nevedet viszont még mindig nem tudom.
– Ó el is felejtettem bemutatkozni. A legtöbben hamarabb hallják minthogy először találkoznának velem. A nevem Minoru. Azt hiszem itt az ideje bejelenteni, hogy új tagjaink vannak. - állt fel a helyéről és a rozoga ajtón át kiléptünk a kint várakozók elé.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Csüt. Aug. 14, 2014 2:24 pm

44. nap


Egyedül ültem a lyukban amit kaptam. Nem volt túl nagy, vagy szépen berendezett, de a többihez képest ez már szinte "luxuslyuk" volt. Egy deszkákból összetákolt ajtó, egy rozoga asztal két kis székkel és egy nagy kő, valami állat bőrével leterítve. Az utóbbin ültem, hátamat a falnak vetve mikor valaki kopogott.
– Gyere. - morogtam. Pár pillanatra fény töltötte meg a "szobát" aztán újra sötétség lett, ahogy a jövevény mögött becsukódott az ajtó.
– Öhm... nem gyújtod meg a fáklyát?
– Nincs rá szükségem. - intettem Kaitonak az egyik szék felé.
– Szóval... rögtön a vezér jobbkeze. Szépen átlépted a lépcsőket.
– Nem gondolod, hogy ezzel valami nem stimmel?
– Őszintén szólva csodálkoznék, ha ennél kevesebbet kaptál volna. Azok után amiket a többiek meséltek... Sok húzós kalandban lehetett már részed. Már akkor is, ha csak a fele igaz. Hogy-hogy nem voltál még egy céhnek sem a tagja?
– Te miért kószáltál egyedül mikor találkoztunk?
– Mert nem volt akire rábíznám az életem.
– Miért követtél?
– Mert nem hagytál más választást. Aztán lassan meggyőztél, hogy melletted lehet esélyem élve kikecmeregni innen.
– Mit tennél ha kijutnál?
– Nem tudom. Eleinte meg akartam ölni azt, aki miatt idekerültem, de mostmár örülnék annak is, ha meghúzhatnám magam valami biztos helyen és végleg letehetnék a kalandokról.
– Gyáva... - morogtam.
– Talán. Nem érdekel ki mit mond, én szeretnék még élni.
– Én legalább nem felejtem el idelent, hogy ki is vagyok.
– Te elég erős vagy hozzá. Megteheted, én nem. Néha, egyszerűen jobb megszabadulni a múltadtól, hogy tiszta lappal indulhass.
– Megbízol bennem?
– Párszor kihúztál a csávából, meg én is téged. Azt hiszem jól kijövünk. - levettem a maszkomat és magam mellé tettem.
– Ez az egész helyzet nem tetszik nekem. Ha valami balul sül el, kelleni fog valaki akire számíthatok.
– Értem mire célzol, bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá.
– Teríts le magadnak valamit a sarokba.
– Mit tervezel?
– Egyelőre semmit. Teszem amit elvállaltam. Ha valóban ez az egyetlen kiút, akkor nagyon csúnyán megszívtuk, de csak azért mert ő azt mondja, még nem fogom elhinni.
– Remélem igazad van. Viszont mennem is kéne. - állt fel hirtelen.
– Hova?
– Kiderült, hogy nekem a legmagasabb a főzés jártasságom. - vigyorodott el.
– Remek. Akkor hozhatsz nekem is valamit. Azért figyelj, hogy ne kerüljön bele plusz hozzávaló.
– Persze-persze anyu... - mondta tettetett unottsággal, miközben elindult kifelé. - Nem hagyom, hogy csúnya bácsik, vicces nyalókákat dobjanak a vacsoránkba. - megvártam, míg becsukódik az ajtó, aztán a bal kezemre pillantottam. Erősen koncentrálni kezdtem, de akkor ismét kopogott valaki. Van egy sanda gyanúm, hogy nem Kaito jött vissza. Felvettem a maszkom és felállva kiszóltam.
– Nyitva. - a kardforgató lépett be rajta aki pár napja még az "ágyam" mellett várakozott, hogy lecsapjon az első rossz mozdulatra, de végül én szabadítottam meg a kardjától előbb. Nagyjából velem egykorú lehetett, fekete haja és barna szemei pedig, olyan átlagosak voltak, amennyire csak átlagosnak lenni lehet.
– Mi az, Akimoto? - fejet hajtott.
– Csak jelenteni jöttem, főnök.
– Mondd...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 10, 2014 2:56 pm

67. nap


– Hideharu! Nincs a közelben semmi? - szóltam az elől haladó íjásznak aki nem csak a legnagyobb észleléssel rendelkezik a céhben, de ráadásul az ő képességének köszönhetem, hogy elkaptak. Irónikus módon most én parancsolgathatok neki és úgy használja azt a fránya kábító képességet, ahogy én akarom.
– Egyelőre semmi. - Ezúttal hárman jöttünk és két feladatunk volt. Egyrészt magányos játékosokra vadásztunk pár új felszerelésért. Másrészt meg azt a bizonyos ellenséges céhet keressük aminek már két hete nyomát se láttuk, de Minoru továbbra is azt állítja, hogy támadásra készülnek. Viszont két hete is csak egy sebtében kiűrített patkánylyukat találtunk. Sokkal inkább úgy tűnik, mintha bújkálnának előlünk. Ha tényleg támadni akarnának, miért nem tették eddig? Valami nem stimmel ezzel az egész történettel és ezt a többiek is érzik. Mindenesetre mindenki teszi a dolgát.
A többiek egész hamar elfogadták a döntést, miszerint hirtelen én is a vezérük lettem bár tény hogy sokan furcsállták a dolgot. Többek között én is. Érdekes választ kaptam mikor feltettem Minorunak a kérdést, de mindent megmagyarázott. Meggyőzően tud érvelni, ha szükséges.
– Várjunk! - torpant meg az íjász. - Mégis van itt valaki. - Felé fordultam és intettem neki, hogy mutassa az utat. Lassan és óvatosan haladtunk tovább, míg meg nem láttuk a közeledő alakot. Még tett pár lépést, aztán ő is felfigyelt ránk és azonnal futásnak eredt.
– Kapd el! - kiáltottam és Hideharu aktiválta a képességét ami nem csak őt tette harcképtelenné, de az ismeretlen srácot is. Az eszméletlen vöröshöz sétáltunk majd jeleztem az íjásznak, hogy kikapcsolhatja a képességét. Mire a srác lassan kinyitotta a szemét. Egyszerű "rutinfeladat" lesz. Először kiszedjük belőle a lehető legtöbb információt, aztán átsegítjük a túlvilágra és hazavisszük a felszereléseit...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 15, 2014 5:40 pm


93. nap

Tizenheten néztek velünk farkasszemet. Mind arra vártak, hogy a mellettem álló Minoru részletesebben kifejtse azt, amiről valószínűleg már mind tudnak. Nem is várakoztatta őket sokáig. Összecsapta a kezeit, mire mindenki rá figyelt.
– Valószínűleg már mind hallottátok, de azért hadd mondjam el én is. Megtaláltuk őket! Régóta rejtőzködnek előlünk. Toboroznak és készülődnek, de már nem sokáig. Két héttel ezelőtt megölték Yuutát mikor kiment felderíteni! Most viszont rajtunk a sor, hogy bosszút álljunk érte! - oldalra pillantottam a szónokoló céhvezérre. Yuutát én küldtem ki felderíteni két héttel ezelőtt. Nem voltak észlelési képességei, viszont jól tudott lopakodni és jó futó is volt. Azonban erősen kérdéses, hogy valójában mi lett vele. Köztudottan nem kedvelte túlzottan Minorut. Az is lehet, hogy egyszerűen lelépett vagy átállt. Esetleg a Kaszás kapta el egy óvatlan pillanatban. Mindenesetre végignézve a feltüzelt arcokon, jó húzás volt a másik céhre kenni a halálát. Tud beszédet tartani az öreg, és láthatóan szeret is. - …és minden zsákmányt átengedek nektek! - fejezte be, mire többen is a fegyvereiket előrántva éljenezni kezdtek. Mintha egy büszke kompánia lennének, ami a holnapi nagy csatájára készül, pedig valójában egy szedett-vedett gyilkosokból összeállt bandáról van csak szó. A vezér végül csendre intette őket.
– Most pedig átadom a szót Kazumának. Ugyanis neki és Hideharunak köszönhetjük az alapos felderítést és a támadás részleteinek kidolgozását. - ismét kisebb éljenzés következett, ahogy Minoru hátralépet, de ahogy a helyére álltam, mind elcsendesedtek és feszülten várták a tervet. Akaratlanul is a 12. boss jutott eszembe. Azonban most árnyéka sem volt bennem annak a bizonytalanságnak, ami ott fogott el. Ott szinte tapintható volt az ellenszenv és utálat, amit felém sugároztak. Itt viszont tiszteletet és figyelmet éreztem, ahogy szembenéztem velük.
– Szerveztem már bossharcot egy csapat mogorva frontharcosoknak. - kezdtem bele, amire elismerő mormogás volt a válasz.- Azonban el kell ismernem, hogy sokkal szórakoztatóbb megszervezni egy céh lemészárlását a számotokra. - páran nevetgéltek, de aztán gyorsan hangnemet váltva folytattam, amire ismét csend lett. - A felesleges szócséplést félretéve viszont ismertetném is a tervet. - mutattam a falon lógó papírdarabra, amire a közeli patkánylyukak térképe volt felrajzolva. - Két járat vezet a barlangba, ahol jelenleg rejtőznek. A terv egyszerű. Két csapatban fogunk támadni a két járat felől. Elsőként az általam vezetett csapat fog támadni. Mindenki, aki már elérte a kilencedik szintet ebben a csapatban lesz, ugyanis a miénk lesz a fő csapás. Mindenki más a második csapatban lesz, ami rögtön az első után támadja hátba és zárja el a menekülés útját. Ezt a csapatot Minoru fogja vezetni…

– Minoruval leszek? - kérdezte Kaito a felszerelései között matatva. Már csak pár perc maradt az indulásig.
– Hányas szintű vagy? - néztem rá homlokráncolva.
– Három hónapja lettem nyolc. - váltott gyerekes hanghordozásra.
– Mindegy… - morogtam, ügyet sem vetve a gyenge viccre. - jössz az én csapatomba. Lehetőleg maradj hátul és erősíts a képességeddel. Ha megtámadnak, akkor kikapcsolhatod.
– Jól van… - dőlt neki az ajtónak. - Amúgy milyen a helyzet? Ahogy lefestetted könnyű győzelem lesz. Buktató?
– Nincs. Részletesen kidolgoztam a tervet. Nem tudják, hogy jövünk, ha jól csináljuk, kinyírjuk őket, mielőtt rájönnek, hogy baj van. Feltéve, hogy senki sem szúrja el, minimális veszteséggel nyerhetünk.
– Feltéve… Azért remélem a „minimális veszteség” nem rám vonatkozik. - a következő pillanatban kivágódott az ajtó mire Kaito arccal a földön landolt. Akimoto jött be nagy lendülettel és torpant, meg ahogy észrevette a földön fekvő fiút.
– Igazán megtanulhatnál kopogni… - morogta az orrát dörzsölve.
– Ott a pont.
– Bocs. Minoru küldött. Mindenki elkészült.
– Akkor indulhatunk. - pattantam fel a kőről, amin ücsörögtem, és már siettem is ki az ajtón, nyomomban a kardforgatóval és az árnyharcossal. Kiérve Minoru üdvözölt teljes páncélzatban feszítve, széles mosollyal a csapata élén.
– Kérdezted, hogy miért is emeltelek ilyen magasra, és be kell valljam. Eleinte nekem is voltak kétségeim. Most viszont látom, hogy jobb embert nem is találhattam volna a feladatra. Gratulálok a győzelmedhez Kazuma.
– Még nem győztünk. - Minoru nem válaszolt csak tovább mosolyogva megpaskolta a *jobb* vállamat és a mögötte sorakozók felé fordult.
– Patkányok kilences szint alatt, utánam! - adta ki a parancsot mire a céh fele - vezérükkel az élen - elindult az egyik járatban.
– Érdekes névválasztás. - morogtam magamban.
– Nem hallottad még? - lépett mellém Hideharu, széles vigyorral a képén.
– Mit?
– Máris a „Patkánylyukak királyaként” hivatkozik magára. A Börtönök Ura csupa nagybetűvel!
– Akkor asszem el is kezdem felségnek hívni, amint visszatér. - szállt be Kaito is a viccelődésbe.
– Na elég is lesz. Inkább induljunk, mielőtt még egyedül próbálja meg learatni a babérokat.
– Igenis főnök. - Felemeltem a hangom, hogy mindenkihez eljusson az üzenet.
– Minden megmaradt Patkány utánam! - adtam ki a parancsot és elindultam nyomomban a libasorba rendeződő játékosokkal. Pár perc múlva éjfél, ideális időpont a támadásra.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 15, 2014 8:10 pm


94. nap

Lassan egy órája menetelünk és még eleinte beszélgettek páran. Mostanra már jeleztem nekik, hogy közeledünk így mindenki síri csendben haladt a hátam mögött, bár sokan voltak lopakodás jártasság nélkül, de ők is megpróbáltak a lehető legnesztelenebbül haladni. Hamarosan felemeltem a kezem mire mindenki körém gyűlt. Intettem Hideharunak hogy figyeljen, míg én fojtott hangon hozzákezdtem.
– Még pár kanyar és ott leszünk. Készüljetek, mert nem várhatunk, rögtön támadni fogunk. Nem tudom biztosan, hogy Minoru megérkezett-e már a túloldalra így ebben csak reménykedhetünk, mint ahogy abban is, hogy nem vesznek észre minket túl hamar. Mindenki tartsa magát a tervhez és akkor nem lesz baj. Kérdés? - vártam pár másodpercet, míg végignéztem a csapaton. Magabiztosnak tűntek.
– Adjatok bele mindent. Minél nagyobb felfordulást okozunk, annál könnyebb dolgunk lesz. Sok szerencsét mindenkinek. - morogtam. Kaito hozzám lépett és a jobb karomra kötözött egy fehér szalagot, aztán a többiekkel együtt a sajátjára is. A terv része. A támadás alapja a káosz, ami ilyen sok játékos esetén eléggé megnehezíti a helyzetet. Így legalább azt tudni fogjuk biztosan, hogy kit ne kaszaboljunk le.
Kis séta után meg is pillantottam az első játékosokat. Az őrszemeik észre is vettek minket de nem teketóriáztunk. Üvöltve rohantam előre és abban a pillanatban a hátam mögött is felhangzottak az ordítások. Ketten fáklyákat kaptak elő a csapatból, de a két őr is résen volt és rohant be a barlangba hangosan riadóztatva a céhüket. Utánuk rohanva elrugaszkodtam az időközben átalakuló karommal és az egyikük hátára érkezve leterítettem azt beleállítva a késemet és a Parazitát. Egy nyílvessző repült el mellettem és állt bele a másik őrszem hátába. A következő pillanatban egy robbanás rázta meg a járatot. Újabb ordítások harsantak és a védők között egyre nagyobb lett a zűrzavar. Újra belevágtam a késemet az alattam fekvő hátába mire el is pixleződött. Egy pillanatra furcsa kék villanás vakított el és felpattanva egy előttem elrohanó alak felé ugrottam, de aztán észrevettem a fehér szalagot, így egy másikat céloztam meg. Ennek szerencsétlennek még a felszerelését sem sikerült magára kapnia. Valószínűleg még csak most ébredt. Ráadásul megéreztem magamon Kaito képességének hatását. Szinte követhetetlen sebességgel csaptam le az ellenfelemre, aki csodával határos módon sikeresen felfogta a kardjával a csapásomat. A Parazitára azonban nem volt felkészülve így az akadálytalanul fúrta át magát a meglepett játékos testén. Lábon rúgtam, amitől térdre esett és egy újabb rúgással megszabadítottam a kardjától is. Végül a késemmel átmetszettem a torkát és ő is elpixeleződött. Valaki a közvetlen közelemben felkiáltott.
– A maszkost! - Mielőtt a hang irányába fordulhattam volna, egy hatalmas penge csapódott a nyakamba és a csapás erejétől kis híján bukfencet vetettem. Végül csak nekitántorogtam az egyik falnak még a késemet is elejtettem. Valaki felüvöltött.
– Vissza! - a felém közeledő harcos azonban nem törődött a kiáltással és egy lándzsát forgató harcművész is gyorsan közeledett felém. Ellöktem magam a faltól, és jobbal elkaptam a felém száguldó lándzsát és előrelendültem vele a pallost forgató játékos felé. Ezúttal könnyedén hajoltam el a lomha, de meglehetősen erős csapás elől és az oldalába szúrtam a bal karommal, elég sok életerőtől megszabadítva. Időközben megéreztem, hogy a lándzsáról eltűnt a súly, ami tudtam mit jelent. Elhajoltam a hátulról érkező ököl elől és közben elhajítottam a lándzsát is. Egy szalagos kéz és az általa tartott kard száguldott a harcos felé, így nyugodtan foglalkozhattam a mostmár fegyvertelen harcművésszel.
– Ne! - kiáltotta, ahogy a Parazitával háromszor is lecsaptam rá. Ekkor hirtelen újabb kiáltások vegyültek az eddigiek közé.
– Támadás! - harsant tisztán kivehetően Minoru hangja. Szóval megérkeztek végre. Egy pillanatra megálltam felmérni a helyzetet. Tisztán látszott, hogy a harc már az elején eldőlt. Ahogy a képességek és fegyverek egyszerre csattantak az álmukból felriadó és sokszor minimális felszereléssel küzdő céh tagjain. Félelmetes pusztítást végzett közöttük a meglepetés ereje. Hiába sikerült néhányuknak időben felszerelkezni és megvetni a lábukat. Minoru érkezése végleg eldöntötte az amúgy is nyertes harcot. Így talán csak másodpercek kérdése. A szememmel a céhvezért követtem és akkor észrevettem mellette egy ketrecet, benne pedig egy ismerős alak kuporgott. Yuuta volt az. A kölyök, akit felderítésre küldtem és eltűnt. Úgy tűnik, mégsem ölték meg, vagy állt át. Minoru épp a közelében küzdött valakivel, de úgy tűnt észre sem vette a bezárt kölyköt. Egy nyílvessző száguldott a vezér felé, aki félreugrott előle, így viszont egyenesen a faketrecbe csapódott, a tehetetlen fiú mellé, amitől az egész ketrec felrobbant. A kölyöknek a felszerelése nélkül esélye sem volt túlélni a robbanást.
– Kazuma! - hallottam meg az ismerős kiáltást. A hang irányába fordultam és észrevettem a harcos által sarokba szorított Akimotot. Rohantam, ahogy csak tudtam és a srác elé állva, bal kezemet felemelve állítottam meg a végzetes csapást, ami minden bizonnyal betalált volna, ha nem állítom meg időben a pallost. Majdnem ismét elvesztettem az egyensúlyomat, de sikerült elég jól megvetnem a lábamat a csúszós moha ellenére is. Akimoto kiszaladt a hátam mögül a földön heverő kardját célozva meg.
– Kösz! - lihegte. Ekkor egy kard vágódott a harcos hátába. Úgy tűnik valaki más is, észrevette, hogy mivel küzdünk itt. Sok élettől szabadult meg a csapás nyomán és úgy tűnik ennyi elég is volt neki.
– Ne! Feladom! - kiáltotta és a kardját szorongatva ugrott hátra. Akimoto és a másik kardforgató megszabadították a fegyverétől és láthatóan a harc mindeközben véget is ért…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 15, 2014 9:55 pm

Ketten élték csak túl a támadást. A harcost és egy fegyvereitől megfosztott lovagot letérdeltettek a barlang közepén, míg a földről egy ájult kardforgatót szedtek össze. Ennyi maradt a céhükből. Körbenéztem a sajátjainkon és három arcot nem találtam Yuutát leszámítva. Egyet az én csapatomból és kettőt Minoru csapatából. Hideharuhoz léptem, aki láthatóan alig állt a lábán.
– Juro? - megrázta a fejét. Láthatóan nehezére esett beszélni. A kiütött srác felé intettem.
– Te voltál? - bólintott.
– Kei, a vezérük. - morogta aztán leült a földre. Láthatóan sokat kivett belőle, hogy ebben az állapotban tartsa a srácot. Minoruhoz léptem, aki épp parancsokat osztogatott.
– Á Kazuma! - fordult felém, ahogy észrevett. - Mi a helyzet?
– Jurot elkapták, amúgy mindenki más megvan.
– Remek! Kár a kölyökért, de azt hiszem örülhetünk, hogy ennyivel megúsztuk. Tökéletesen bevált a terved.
– Késtetek. - állapítottam meg egyszerűen. Talán még jobb lett volna a helyzet, ha az eredeti terv szerint rögtön utánunk rontanak be.
– Idefelé összefutottunk két felderítőjükkel. Megpróbáltak meglépni, de két jó kölyköt utánuk küldtem, a maradékkal meg siettem, ahogy tudtam, de a munka nagy részét egyedül is elvégeztétek mire befutottunk.
– Yuutát láttad?
– Mm? - nézett rám értetlenül.
– Ott volt mögötted egy ketrecben. A robbanó nyílvessző tépte szét, ami elől elugrottál. - Minoru látszólag megdöbbent a hallottakon és az említett robbanás helye felé pillantott mintha Yuuta testét keresné.
– Nem is vettem észre a harc közben.
– Mindegy. Mi legyen a foglyokkal? - intettem a két térdelő, vöröslő életű alak felé.
– Azt csinálsz velük, amit akarsz. - vonta meg a vállát. A hátuk mögé léptem, amire ijedten tekintettek hátra. Egyszerre szúrtam le őket a két kezemmel és gyorsan elpixeleződtek.
– Tudtam, hogy számíthatok rád. - villantott felém egy mosolyt. - A vezérüket viszont láncoljátok le és tömjétek be a száját valamivel, mielőtt felébred. Árulóként vele én magam fogok foglalkozni. - nézett az eszméletlen alakra és a tekintetéből biztosan megállapíthattam, hogy nem lennék most a fiú helyében.
Ekkor egy ismerős srác futott be a kutyájával. Bizonyára az egyik, akit Minoru a felderítők után küldött. Nem is tudom melyikük lihegett jobban, ahogy lefékeztek az orrunk előtt.
– Erősebbek voltak, mint gondoltuk. - hadarta. - Megölték Aratat és én is csak azért tudtam elfutni mert a zajra megjelent a Kaszás.
– Szóval megléptek?
– Meg.
– Majd később levadásszuk őket. - nézett rám Minoru aztán ismét az idomár felé fordult. - A Kaszás még itt van? - a srác bólintott.
– A lyukak bejáratánál járőrözik. Nem lenne túl biztonságos kimenni innen.
– Nem baj. Legalább lesz időnk mindent összeszedni és kifújni magunkat. - Minorura hagytam a további szervezkedést és megkerestem Kaitot, aki kicsivel arrébb egy potit iszogatott.
– Látom sokat kivett belőled, hogy egy darabban tarts.
– A lényeg, hogy nem én voltam a „minimális veszteség”. - vonta meg a vállát.
– Két embert vesztettünk, de azt hiszem ez elfogadható a tizenháromért cserébe.
– Ja… jó csapat vagyunk. Képzeld milyen menő lenne, ha beállnánk a cirkuszba. Te a kötéltáncos és én a nagy segéded.
– Na persze…
– Miért? Valahányszor használom rajtad a képességem, úgy mozogsz, hogy olyat én még nem láttam. Mondjuk, még csiszolhatsz rajta, mert kötéltáncosnak talán picit merev vagy. - nézett rám elgondolkodva.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Szept. 16, 2014 12:19 am


97. nap

– Kazumára! - mondta Minoru a poharát emelve és a többiek egyszerre morogták vele és elismerő pillantásokat vetettek felém. Aztán mindenki inni kezdett. Én is kiürítettem a poharamat és ennyi elég is volt, hogy megérezzem a hatását. Nem is kértem, hogy újratöltsék. Jobban szeretem ha tiszta a fejem. Azt hiszem ezzel az akcióval elértem, hogy teljesen megbízzanak bennem és elfogadjanak, mint vezért persze nem egyedüliként. A „Patkánylyukak királya” és a „Legendás Kazuma” mint a kazamaták urai. Hangzatos címek, de nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Nem leszek attól boldog, ha ebben a lyukban kell leélnem az életemet, még ha valami királynak neveznek is. Persze az mindenképp hasznos hogy megszabadultunk az egyetlen olyan céhtől, ami a riválisunk lehet, így már csak arra kell vigyáznunk, hogy ez az erőegyensúly megmaradjon. Holnaptól ismét visszatérünk a szokásos rutinhoz. Felderítések és vadászatok. Ettől függetlenül még nem adtam fel a reményt, hogy találhatok más utat. Csak nyitva kell tartanom a szemeimet.
A tekintetem az egyik ajtóra szaladt. Pontosan tudtam, mi van mögötte. Az a szoba volt ott - már ha szobának lehet nevezni azt a kőbe vájt lyukat - amelyikben a terveinket szoktuk megbeszélni Minoruval. Nem túl nagy berendezése van. Egy asztal két székkel. Most azonban új berendezési tárgyat kapott. Ott került elszállásolásra Kei az áruló. Persze az elszállásolás annyit jelentett, hogy a plafonról lóg vaskos láncokon, és be van kötözve a szája. Minoru egy fél napra bezárkózott mellé, hogy kiszedjen belőle valamit, de látszólag eredménytelenül ugyanis egy fél nap után dühösen kiviharzott a szobából és bezáratta az ajtaját. Éjjel nappal őrizni kell és ha rajta kívül bárki bemenne hozzá, az halálra van ítélve. Kivétel nélkül. Különös. Most viszont látszólag vidáman beszélget mindenkivel maga körül. Tudomást sem véve a balsikeréről. Úgy érzem nem sokáig lesz életben a srác.
– Héé Kazuma mit nézel? Nesze idd meg és vedd le végre azt a hülye maszkot! - nyomott a kezembe egy poharat valamelyik lerészegedett kölyök. Gyorsan leráztam a kölyköt és a saját lakrészem felé haladva, menet közben eldobtam az italt is. Benyitva Kaitot láttam meg, ahogy a földön ücsörög, egy lap fölé hajolva.
– Te meg mit csinálsz itt?
– Odakint túl nagy a nyüzsgés. Mindenki veled és a „királlyal” van elfoglalva. Bezzeg a hűséges sidekickről mindenki megfeledkezik. Még akkor is ha egyértelmű, hogy a hős nélküle nem is jutott volna semeddig.
– Hős… - vontam fel a szemöldököm.
– Persze! Ha egyszer kiszabadulok innen tuti írok egy könyvet! - kezdte erősen gesztikulálva. - Igazi bestseller lesz! Már a címét is tudom! Kazuma és a negyven rabló! Írta: Kawaguchi Kaito, Illusztrálta: Kawaguchi Kaito! Én mondom neked, gazdagok leszünk. Csak várd ki a végét… - a lap fölé hajoltam, amin a saját maszkommal néztem farkasszemet. Még erősen félkész állapotban van és nem pont fotórealisztikus, de egész jó rajznak tűnik.
– Tetszik, hogy egyszerre két embert belezek ki, hatásos… de miért látom a beleiket?
– Ugyan már… ha pixeleket meg vörös csíkokat rajzolnék, az feleennyire sem lenne drámai. Nem vagy jó műértő, igaz?
– Lehet. Mit gondolsz Keiről?
– Azt, hogy nem akarok a helyében lenni. Miért?
– Valami oka csak van, hogy olyan dühös volt miatta és még nem ölte meg… - gondolkoztam hangosan.
– Van benne valami. Én azért nem firtatnám szívesen a dolgot. Szeretem a fejemet a nyakamon hordani.
– Általában megéri olyat tenni, amiért amúgy a fejedet vennék. - tartottam kis szünetet. - Ha képes vagy megúszni a dolgot. - vontam meg a vállam.
– Szerintem hagyd. Tök jól beilleszkedtünk a helyi nagykutyák közé. Ne rontsuk el.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Szept. 16, 2014 6:51 pm


120. nap

– Azóta sincs semmi változás. - morogtam. - Állandóan őrzik az ajtót és csak Minoru megy be pár naponta.
– Nem sokat tehetünk ellene. Hagyd csak, hogy a dolgok a saját medrükben haladjanak. Foglalkozzunk a saját dolgainkkal, azt a kis ellentétet pedig, hagyjuk csak rájuk.
– Tévedsz. Ma este kiderítem mi ez a titkolózás. Te pedig, szépen segíteni fogsz nekem.
– Mi?
– Jól hallottad. Hideharu fogja figyelni az alagutat, úgyhogy az infóért cserébe megbeszéltem vele hogy ne is nézzen befelé.
– És nekem mindehhez mi közöm?
– Ma Dai vigyáz a fogolyra és a te feladatod lesz elterelni a figyelmét, míg bejutok és kijövök. - aztán Kaito értetlen arcát látva hozzátettem. - Tudod, a vézna szőke.
– Ismerem Dait, - legyintett bosszúsan. - de mégis mit tervezel, és hogy tereljem el a figyelmét!?  
– Nos, tudnod kell, hogy Dai meleg. Szóval próbálj meg az érzéseire hatni. Jobb is, ha indulsz, mert már tizenegy múlt. Mindent bele. - azzal minden további magyarázkodás nélkül gyakorlatilag kidobtam az ajtón. Az ajtónál várakozva még vártam egy percet, míg meghallottam a beszélgetés hangjait. Eljött az én időm. Árnyékként suhantam ki az ajtón és megláttam Dait. Háttal állt nekem, pár lépésre a célomat jelentő ajtótól. Vele szemben, pedig Kaito állt és látszólag zavartan magyarázott neki valamit. Sietve osontam át az ajtóhoz és már majdnem ott voltam, mikor meghallottam Dai undorodó megszólalását.
– Fúj! Te buzi vagy!? - nehezen bírtam ki röhögés nélkül, de aktiváltam a képességemet és füstként szállva jutottam át az ajtó deszkái között. Bocs Kaito, de legalább ügyesen elterelted a figyelmét.
Az ajtón átérve viszont rögtön megszakadt a képességem. Teljes sötétség honolt a kis szobában, de a látásom hamar hozzászokott és meg is találtam a láncokon lógó Keit. Elővettem egy fáklyát és meggyújtva beraktam a fáklyatartóba. A volt céhvezérhez léptem, aki a szemeivel minden mozdulatomat követte.
– Üdv. - kezdtem fojtott hangon. - Ha esetleg érdekelne, akkor csak egy kis beszélgetésre jöttem be. Viszont mondjuk úgy, hogy nem teljesen hivatalos az ittlétem. Szóval próbálj meg csendes maradni, különben még a kivégződ is lehetek. Megértetted? - bólintott, mire kivettem a szájából a rongyokat.
– Nem Minoru küldött? - suttogta rekedten.
– Ha megtudná, hogy itt vagyok, valószínűleg kivégeztetne. Szóval ajánlom, hogy fontos dolog miatt kockáztassam a bőröm.
– Érdekes… mit tudsz a kijáratról?
– Most is ássák.
– Én a valódiról beszéltem.
– Hallgatlak.
– Nem gondoltam, hogy továbbra is ezzel a hazugsággal etet másokat. Van kijárat. Én találtam meg. Csak a térképem kell neki, ugyanis nála van a kulcs.
– Álljunk csak meg egy pillanatra. Van kijárat, és ő tud róla?
– Mint mondtam, nála van a kulcs. Csak a térkép hiányzik neki.
– Miért titkolja?
– Tőle kérdezd. Őrült, vagy olyan, jó oka van rá, amit én nem ismerek.
– Merre van most az a térkép?
– Nem vagyok benne biztos, hogy megbízhatom-e benned annyira, hogy ezt csak úgy eláruljam. - bujkált gyanakvás a hangjában. Felemeltem a kezemet és egy szempillantással később, már a láncokat nyitó kulcs pontos mása volt benne. Kicsit megszenvedtem vele és tovább kellett formáznom, de végül az árnyékkulcs bevált. Kei pedig a csuklóját dörzsölve immár szabadon állt előttem.
– Kijuttathatlak, de cserébe látnom kell azt a térképet. Ha igaz, amit mondasz, akkor én magam nyírom ki Minorut, azért a kulcsért. – nyújtattam felé a kezemet.
– Áll az alku. - mosolyodott el Kei, ahogy megragadta.
– A sarokban vannak a fegyvereid. - mutattam a ládára, és míg elindult, hogy összeszedje, én az ajtóhoz léptem. Kilesve csak Dai hátát láttam. Úgy tűnik, Kaito már elhúzta a csíkot. Nem is baj. Így talán nem keveredik gyanúba.
Elővettem egy kis üvegcsét és a tartalmát a bal karomra öntöttem. Aztán óvatosan kinyúltam az ajtó mögül. A kezem egy pillanat alatt fonódott a meglepett Dai szájára. El akart ugrani és kiáltott volna de, a kezemen lévő méreg azonnal lebénította és kiáltani sem tudott, ahogy befogtam a száját. A másik kezemmel gyorsan egy rongyot tömtem a szájába és a magatehetetlen srácot, hagytam lecsúszni a földre. Miután ellenőriztem, hogy tényleg nincs odakint senki, intettem Keinek, hogy kövessen. Gyorsan haladtunk végig a barlangon és gond nélkül jutottunk el a kivezető járatba.
– Álljon csak meg a menet! - lépett elő Hideharu, lövésre készen tartva az íját. Figyelmeztetően emeltem fel a kezem Kei előtt, hogy ne csináljon semmi hülyeséget.
– Arról volt szó, hogy behunyom a szemem, míg kifaggatod. Nem arról, hogy megszökteted az ellenség vezérét. Kicsit túllőttél a célon Kazuma. - sziszegte rosszat sejtetően.
– Te viszont jobban tennéd, ha nem lőnél. Elhiheted, hogy nagyon is jó okom van elvinni innen.
– Halljuk!
– Sokáig tartana elmagyarázni és valószínűleg nincs sok időnk, míg észreveszik, hogy eltűntünk. Röviden összefoglalva. Úgy néz ki Minoru csúnyán átvert minket, a kijáratot illetően.
– Mi!?
– Jól ismersz. Tudod, hogy jó okom van erre. - Egy pár feszült pillanatig azt hittem, hogy elereszti a nyílvesszőt, és riadót fúj, de végül csak leengedte.
– Azt fogom mondani, hogy elkábítottál. Minoru pedig vadászni fog rátok, és ha nem tudsz nekem felmutatni egy megdönthetetlen bizonyítékot, akkor nem fogok habozni, mikor kiadja a paracsot. - aztán félreállt az utunkból. - Ajánlom, hogy igazad legyen…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Szept. 16, 2014 8:53 pm


121. nap

– Még mennyi mire megérkezünk?
– Úgy másfél óra körül.
– Akkor addig mesélhetnél is.
– Mit?
– Magadról. Tudod az egyetlen, amit ki tudtam szedni másokból, az az, hogy elárultad Minorut és céhet szerveztél ellene.
– Persze, miért is mondana el többet. Az igazság az, hogy a játék elején én is benne voltam a céhében. Egyszerű útonállók voltunk. Minoru azt mondta, hogy baromság, amit Kayaba állít, így nem egyszer küldtük ki az elkapott játékosokat a külvilágba. Egy darabig jól ment. A Kezdetek Erdejében remek helyünk volt, míg egy másik céh le nem csapott ránk. Megleptek minket a mocskos vörösvadászok és szépen le is küldtek ide. Akkor még négyen voltunk. Persze rögtön elkezdtük keresni a kijáratot. Egyet elkapott a Kaszás, rögtön ahogy összefutottunk vele. Minoru úgy két hét után azt mondta, hogy ásnunk kéne inkább és az egyik patkánylyukat megtalálva be is rendezkedtünk ott. Őszintén szólva Minoru mindig is kicsit gyáva és paranoiás volt, így elnéztük neki a dolgot, de mi azért tovább keresgéltünk Hisaoval. Minoru új tagokat szervezett be, hogy újjáélessze a céhet, és a tervét véghezvigye. Egy nap aztán Hisao talált valamit. Egy kulcs volt az. Sosem árulta el, hogy pontosan honnan is szerezte, de azonnal rohant vele Minoruhoz. Mert a kulcsok bizony mindig nyitnak valamit és ez egy elég súlyos, aranyozott darab volt. Egyből arra gondoltunk, hogy ez lehet a kijutás kulcsa. Minoru azonban dühbe gurult és kijelentette, hogy „ostoba álmokat kergetünk csak” „Miért adnának a kezünkbe egy kulcsot?”. Éles szócsata alakult ki és Minoru végül lecsapott. Harcosként mindig is erősebb volt nálunk, Hisao pedig inkább fegyverkezelésre és gyorsaságra ment. Könnyedén elkerülhette volna a csapást, de nem volt rá felkészülve. Végül rám kente az egészet és a későn érkező céhtagok inkább neki hittek. Egy hajszálon múlt, de sikerült meglógnom előlük. Egyedül folytattam tovább a keresést, míg pár hónappal később megtaláltam az ajtót és mit gondolsz, mivel nyílik? Ezért kezdtem el saját csapatot toborozni. Innentől talán már magad is kitalálod. - elgondolkodtató történetet adott elő. Bár nem vagyok benne biztos, hogy az igazat mondta-e el, vagy csak Minoru ellen akar hangolni.
– Hmm… és mégis miért vártatok olyan sokáig?
– Már a támadást terveztük, de Minoru megneszelte, hogy jövünk. Beszervezett két új tagot és pár nappal később hallottuk, hogy egy frontharcos is csatlakozott hozzá. Le kellett fújnom a támadást. A kivárásra és a toborzásra koncentráltunk. Folyamatos mozgásban voltunk. Sehol sem maradtunk három napnál tovább. Ez sem volt elég. - vetett rám jelentőségteljes pillantást. - Erős a gyanúm, hogy te vagy az a bizonyos frontharcos. Nem láttam még ilyen felszerelést korábban és profibbnak is tűnsz, mint az itteni csőcselék. Viszont érdekelne a te történeted is…

– Megjöttünk. - torpant meg hirtelen a járat falánál. - Mi lesz, ha azt mondom, hogy nem mutatom meg a térképet?
– Megöllek. - bólintott.
– És ha átadom a térképet és igazam van?
– Akkor elkapom Minorut. - ismét bólintott.
– Csak gondoltam tisztázom a helyzetet. - a lábával félrelökött egy nehéz követ és láthatóvá vált alatta egy kis gödörben, egy pár nagy összetekert papírlap. Felmarkolta és szétterítette őket a padlón. Sok járatot felismertem a térképeken, de még több volt, amiről amúgy semmit sem tudtam. Elég hitelesnek tűnt a térkép és a jelölések is egyértelműek voltak. Nem volt kérdésem.
– Úgy tűnik, igazat mondtál...
– Még szép! - a kezem pillanatok alatt alakult át, míg Kei a térkép fölé hajolva magyarázott. Egy szempillantás alatt szúrtam át a Parazitával.
– Azt mondtad… Mino… - hebegte meglepetten.
– Azt mondtam, elkapom. - sziszegtem a fülébe. - Azt nem mondtam, hogy veled mi lesz… Innentől megoldom a kijutást. Nem kellenek bajkeverők… - beleszúrtam a késemet is majd egy rúgással eltaszítottam magamtól.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 17, 2014 12:22 am

Disturbed - Divide:

Disturbed - Divide

Go!

I wanna tear a big hole in what is to be,
To end all this infatuation with unity,
I'm seeking my salvation alone again,
I never needed to be one of you anyway
Don't wanna be another player losing in this game
I'm trying to impress upon you
We're not the same!
My own individuality is so unique,
I'm one impressive mother fucker!
Now, wouldn't you say?

Break apart and,
Divide, divide, divide, divide!
You might say that I'm the last man standing now,
And though you'll try, you'll never find a way to break me!
You might say that I'm sick of being lost in the crowd,
I hear the sirens but they're never gonna take me!

I am a little more provocative then you might need,
It is your shock and then your horror on which I feed!
So can you tell me what exactly does freedom mean,
If I'm not free to be as twisted as I wanna be
Don't wanna be another player losing in this game
I'm trying to impress upon you
We're not the same!
My psychotic mentality is so unique!
I'm one agressive mother fucker!
Now, wouldn't you say?

Break apart and,
Divide, divide, divide, divide!
You might say that I'm the last man standing now,
And though you'll try, you'll never find a way to break me!
You might say that I'm sick of being lost in the crowd,
I hear the sirens but they're never gonna take me!

They won't take me

Break! Break! Break! Break!
Break apart and divide
Break! Break! Break! Break!
Break apart and divide
Break! Break! Break! Break!
Break apart and divide, and divide, and divide!
Break apart and!

Divide, divide, divide, divide!
Divide, divide, break apart and divide!

Divide, divide, divide, divide!
Divide, divide, break apart and!

Divide, divide, divide, divide!
Divide, divide, break apart and divide!

Divide, divide, divide, divide, divide!

Divide, divide, divide!

Nyugodt léptekkel haladtam egyre mélyebbre a szűk járatban. Rögtön feltűnt a szokatlan látvány. Sehol egy fáklya. Egy pisszenést sem lehetett hallani a sötétségben. Aztán megláttam a sötétben várakozó alakokat. Mégsem ürítették ki a barlangot.
– Bolondság volt visszatérned Kazuma... - csendült fel Minoru fagyos hangja. - Megbíztam benned, és hálád jeléül megszöktetted az árulót. - Nem hagytam válasz nélkül, és ha lehet még hűvösebb és fenyegetőbb hangnemet ütöttem meg nála.
– Megnyugodhatsz. Nem kell többet látnod a te árulódat. Viszont hamarosan te is követheted.
– Hideharu! Intézd el! - az íjász bólintott és rám nézett. Egyből megéreztem az édeskés illatot, ami pillanatokon belül a vesztemet okozhatja. Jól ismerik a gyengémet. Eloltották az összes fáklyát, hogy ne tudjam használni a képességeimet. Mind ugrásra készen várnak, de nem támadnak. Azt várják, hogy a mérgező illat leterítsen. Mélyen Hideharu szemeibe néztem. Ha nem győzöm meg őket pár másodpercen belül, akkor végem.
– Bizonyítékom van! - emeltem fel a hangomat. - Minoru az, aki itt mindenkit elárult. - próbáltam nem túl sokat belélegezni a nehéz levegőből, de így is éreztem, ahogy a végtagjaim elkezdenek nehezülni. Úgy láttam, mintha Hideharu elbizonytalanodott volna.
– Megvan a kiút, amit eltitkolt előletek. - mondtam ki minden szóért megküzdve.
– Hazudsz! Ne higgyetek az árulónak! Csak össze akar zavarni titeket! - ordította Minoru magából kikelve. Már nem sok hiányzott, hogy elveszítsem a lábaim alól a talajt, de akkor a nyomás alábbhagyott. Hideharut néztem.
– Nálam van a térkép.
– Hideharu! Miért van még talpon!? - acsarkodott tovább.
– Mert igaza van. - jelentette ki és megfeszített íjával Minoru felé fordult.
– Teee… - hörögte.
– Érzed, hogy szorul a hurok, igaz? - Minoru előhúzta a pallosát.
– Öljétek meg mindkettőt!
– Nem! - mindenki tanácstalanul figyelte az eseményeket, de biztos voltam, hogy előbb-utóbb döntésre jutnak. Még előtte kell cselekednem. - Fáklyát! - parancsoltam mire egyvalaki reagált is. Akimoto sietve gyújtott meg egyet és elém dobta a földre.
– Köszönöm. - bólintottam, egy halvány mosolyt is megengedve magamnak. Úgy tűnik, a kiút lehetősége, ha csak egy hajszálnyival is, de jobban felcsigázta őket, mint a vezérükbe vetett hitük. Megindultam Minoru felé. Egy függőleges csapással akart kettészelni, de mielőtt elért volna a pengéje, aktiváltam a képességem. A penge kettészelt de Minoru háta mögött ismét egy darabban voltam. Két gyors szúrással jutalmaztam a hibáját. Valaki egy újabb fáklyát gyújtott meg és emelt a magasba.
– Ne higgyetek neki! - pördült meg széles ívet vágva a pengéjével, de egy szaltóval ismét a háta mögé kerültem és nemes egyszerűséggel fenéken billentettem a lábammal. Erőteljes, de lassú akár a korábbi harcos. Esetlenül zuhant neki a sziklafalnak. Egyértelműen én vagyok az erősebb kettőnk közül. Két vágás és egy rúgás után sárgába is csúszott az élete. Könnyen irányításom alatt tartottam a harcot.
– Yuuta halálát is te intézted el. - vágtam a feltápászkodó alak fejéhez. Érezhette, hogy nagy veszélyben van ugyanis már nem rohant fejjel a falnak. A lábát megvetve nézett szembe velem.
– Baleset volt! A vesztetekbe fog vezetni titeket!
– Hát persze… szúrta volna a szemedet, ha olyan hosszú távollét után visszatért volna és terjesztette volna, a morálra káros történeteit.
– Nincs bizonyítékod!
– A bizonyíték nálad lapul… és most elveszem! - Megindultam felé, de a saját árnyékom mögött haladva. Az árnyék elrugaszkodott, hogy rávesse magát a vezérre. Minoru egy átlós csapással pusztította el az árnyat, de ezzel védtelenné tette magát. Mielőtt a nehéz pengét megállíthatta volna már én is a levegőben voltam és a két pengém akadálytalanul fúródott bele a Patkánykirály védtelen mellkasába. Senki nem próbált megállítani. Rezzenéstelen arccal nézték végig, ahogy a vezérük élete lenullázódik. Minoru szemében fájdalom tükröződött, majd apró pixelekké hullott szét és tűnt el, mintha soha nem is lett volna. Néma csend lett a barlangban.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 17, 2014 12:32 am

Csak a fáklyák hangja törte meg a csendet. Lassan fordultam meg, az engem figyelő céh felé. Tizennégy szempár tapadt rám. Csak egy hiányzott.
– Kaito! - Akimoto előlépett. Rosszat sejtettem.
– Minoru parancsára, bezártuk árulás gyanújával. - motyogta. Kicsit nyugodtabban szólaltam meg újra.
– Hozd ide! - a kardforgató fáklyával a kezében azonnal elindult és egy perc múlva már jött is vissza, a szabad Kaitoval együtt. Elővettem a tekercseket, amiken a barlangok térképe volt és az árnyharcos kezébe nyomtam.
– Készíts mindenkinek egy másolatot. - Kaito láthatóan megrémült a nagy feladattól, de kivételesen inkább nem tette szóvá a dolgot, csak felmarkolta a papírokat és bólintott.
– Ki akar újra szabad levegőt szívni? - emeltem fel a hangom. Senki nem válaszolt, de a levegőben tapintható volt a reménnyel kevert feszültség, ahogy mindannyian választ vártak a nagy kérdésre. - Bizonyítékot ígértem nektek és most itt van! - mutattam a Kaito kezében sorakozó térképekre, amiket bőszen tanulmányozott éppen. - és itt! - mutattam fel a nehéz, aranyozott kulcsot, amit furcsa jelek borítottak. - Mindenünk megvan végre, hogy elsőként szökjünk meg erről az átkozott helyről! - szinte még én magam sem akartam elhinni a szavakat, de a kulcs és a térképek mindenkit meggyőztek. Egyszerre kezdtek éljenezni és már szinte velük együtt én is láttam magam előtt, a Kezdetek Városának épületeit, ahogy feltűnnek a szemünk előtt.
– És megragadva az alkalmat, bejelenteném, hogy a vezérünk sajnálatos eltávozása után keletkezett űrt, ezennel megpróbálom a tőlem telhető legnagyobb hozzáértéssel betölteni. - páran felnevettek és én is megengedtem magamnak egy mosolyt, ahogy egyetértő morajlás futott végig a játékosokon.
– Kezdetnek leszögezném, hogy mindenki kapni fog egy példányt a térképekből, de a kulcsot én fogom őrizni. Amúgy tudja valaki, hogy működik itt a házasság? - tettem fel a csavaros kérdést, amire hamarosan érkezett is a várt válasz.
– Na igen... A lényeges pont itt, hogy az egyik fél halála esetén, minden tulajdona a másikhoz kerül. Ami azt jelenti, hogy ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy a kulcs jobb helyen lenne nála, az téved. Ugyanis ha én meghalok, a kulcs szépen felkerül a felső szintek valamelyikére. Nem vagyok benne biztos, hogy Hana tudná, mire használja a kulcsot. - elégedetten tapasztaltam az arcokon megjelenő döbbenetet. Azt hiszem tökéletesen bebiztosítottam magam. Még ha véletlenül kételkednének is a mesémben, akkor sem fognak megtámadni, ha van rá esély, hogy igazat mondtam. Innentől nyugodtabban alhatok.
– Azt javaslom, dolgozzunk össze, hogy minél hamarabb és minél többen jussunk el a felszínre. Kezdetnek legyen elég ennyi. Holnap hajnalban indulunk. Kaito, Akimoto és Hideharu jöjjenek a szobámba, akinek pedig még megbeszélnivalója van, az várjon az ajtó előtt. - azzal be is fejeztem és az említett három személy kíséretében el is vonultam a kis szobába.
– Kaito. Rád bízom a lehetséges útvonalak megtervezését. Hideharu! Te gondoskodsz a felderítésről és a védelemről. Akimoto. Segíts indulásra kész állapotba hozni a csapatot… - hadartam el, majd becsaptam magunk mögött az ajtót.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 17, 2014 3:51 pm


122. nap

Becsukódott az ajtó és csak én és Kaito maradtunk a szobában. A térképek másolgatása közben rám nézett, majd fejével az ajtó felé bökött.
– Bízol bennük?
– Véletlenül sem. Minoru vesztét is az okozta, hogy túlságosan megbízott bennem. Ezt még talán túlélte volna. Azt viszont nem, hogy a céhében is megbízott. Megbízott bennük. Azt hitte követik majd, hogy továbbra is teszik amit mondd. Megbízni valakiben… azt jelenti, hogy számítasz rájuk és ezt csak a gyengék teszik. Minoru gyenge volt. A céhére támaszkodott, míg én ki nem rántottam alóla. Odakint - böktem az ajtóra. - mindenki gyenge. Először Minorura, most pedig rám számítanak. Ezért tudom felhasználni őket. Az utóbbi hetekben jól kiismertem a nagy részüket. Tudom, mit akarnak. Én, pedig megadom nekik. Ilyen egyszerű. Én viszont nem követem el Minoru hibáját. A kulccsal bebiztosítottam magam, a térképpel pedig utat mutattam nekik. Így már vígan megtesznek nekem bármit.
– Kezdettől fogva ezt tervezted?
– Nem. - mondtam őszintén. - Pusztán alkalmazkodtam a helyzethez és megragadtam az alkalmat. Mint mindig. - Kaito elgondolkodva figyelt, majd pár másodperc múlva megszólalt.
– Bennem megbízol?
– Nem szeretem ismételni magam… de tudom, hogy bármelyiküknél előbb húznál ki a szarból. Amúgy hogy állsz?
– Nem jól… egész éjszaka másoltam, de egyszerűen sok. - a papírok fölé hajoltam.
– A lényeg hogy Hideharunak és Akimotonak jusson egy-egy teljes példány. A többieknek elég, ha lerajzolod a fontosabb útvonalakat.
– Akkor ezeket viheted. Nyomott a kezembe egy pár papírt.
– Perceken belül indulunk. Majd később befejezed a maradékot. - azzal megfordultam és a papírköteget fogva kiléptem az ajtón. Még páran készülődtek, de a többség már csak az indulásra várt. Akimotohoz léptem és a kezébe nyomtam pár térképet.
– Minden mozdítható felszerelést begyűjtöttünk, úgyhogy bármelyik pillanatban indulhatunk.
– Rendben. Már csak Hideharu hiányzik.
– Ott van. - mutatott a barlang bejárata felé. Elindultam és Hideharunak is átadtam a térképeit.
– Indulhattok. Két perc és mi is megyünk. Egyelőre az egyes útvonalat követjük. - egy bólintással jelezte, hogy megértette és két másik vörösnek intve, sietve el is indultak. Egy magasabb kőre ugrottam és a megmaradtak felé fordultam. Rögtön megálltak és elcsendesedtek.
– Messze vagyunk a kijárattól, de az utat egy hét alatt könnyedén meg lehet tenni. Azonban tovább fog tartani. A folyosókon kell haladnunk, amik a kijárat felé haladva egyre veszélyesebbek lesznek és közben a Kaszást is el kell kerülnünk. Hideharu már elindult, hogy felderítse az előttünk álló szakaszt, azonban ha csendesnek is látszik a helyzet, mindenki figyeljen oda! Amint elindultunk, senki kedvéért nem fogunk lassítani, vagy megállni. Térkép egyelőre nem jutott mindenkinek, de az útvonal már adott. Ez az utolsó esély, hogyha valaki ki akar szállni. Könnyen lehet, hogy nem fogja mindenki megúszni az utat. Indulás után pedig, többet semmilyen ellentmondást nem fogok eltűrni. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem tudja követni a szabályaimat, az most büntetlenül elmehet. - vártam pár másodpercet, de nem gondoltam, hogy bárki is most akarna kiszállni. Így is lett. Bólintottam.
– Akimoto megy hátul, én elől. Fáklyát nem használunk, és teljes csöndet akarok a következő védett teremig. Indulás! - elindultunk. Hangtalanul meneteltünk a sötétben mintha nem is emberek, hanem az alvilág elfeledett szellemei lennénk, akik a földre tartanak, hogy káoszt és halált vigyenek minden élőnek. Készüljetek. Talán elfelejtettetek, de én nem felejtek. Tűzzel és vassal, de elveszem ami az enyém.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 17, 2014 5:18 pm


145. nap

A halálok számával és az út hosszával arányosan lelkesedés is visszaesett kicsit, de a fogukat összeszorítva mind folytatták az utat. Csak a cél lebegett a szemük előtt, ahogy az enyém előtt is. Már többször kellett új útvonalra térnünk különböző okok miatt. Hol el kellett kerülnünk az utunkba kerülő mobokat, hol pedig a Kaszást, vagy egy csapdát kellett megkerülnünk. Az elnyúló út miatt, még a kaja miatt is aggódhatunk, ha nem jutunk át időben. Egy játékost pár nyílvessző lyuggatott ki, amikor rossz helyre lépett, míg másik kettő eltűnt mikor előrementek felderíteni. Nem kezdtük el keresni őket. Inkább egy másik folyosóra tértünk át. Minden nehézség ellenére viszont, napról napra közelebb jutottunk a célunkhoz.
Elől haladtam, mellettem pedig Kaito lépdelt és egy térképet figyelve beszéltük meg a lehetséges útvonalakat. Már egy napja eseménytelenül haladtunk. Ha még két napig kitartana a szerencsénk, akkor el is érnénk a végét.
– Hideharu. - szóltam a pár méterrel előttünk haladó íjásznak. - A következő elágazásnál jobbra fordulunk. Úgy kétszáz méterre van. - bólintott és meggyorsította a lépteit. Pontosan tudta mit várok tőle. Egy gyors, csendes és precíz felderítést. Ezúttal viszont ezt már nem kaphattam meg. Az egyik pillanatban még semmi jele nem volt a veszélynek, a következőben pedig hangos morajlás kíséretében az egész plafon megroggyant felettünk. Mindenki rémülten nézett fel és abban a pillanatban a járat teteje leszakadt. Hideharunak esélye sem volt a több rázúduló több tonnás kövekkel szemben. Bő húsz méteres hosszúságban beomlott az egész járat. Egy pillanat múlva pedig, fülsüketítő zajjal a padló is megadta magát a nyomásnak. Percekig senki és semmi sem mozdult. A legtöbben még lélegezni sem mertek. Nem sokon múlt, hogy túléltük bár a fejünk felett rogyadozó mennyezet semmi jóval nem kecsegtet, ha túl sokáig időzünk még itt. Lenéztem az előttünk tátongó lyuka és megláttam a hatalmas kőhalmot, ahogy pár vörös pixel száll ki belőle. Azonban mást is megfigyeltem. Alattunk egy másik járat húzódott. Intettem Kaitonak hogy hozza a térképet.
– Tudod, mi van odalent? - kérdeztem fojtott hangon. Pár pillanatig csak a papírok zörgését lehetett hallani.
– Igen, megvan. Az a járat több órányi gyaloglást spórolhat meg nekünk.
– Akkor leereszkedünk. - a többiek felé fordultam. - Lógassatok le egy kötelet és induljatok, de óvatosan. - Akimoto bólintott és az irányításával el is kezdték az ereszkedést, míg én Kaitoval félreálltam, hogy új útvonalat tervezzünk.
– Őrület, hogy le kell mennünk a legalsó szintre… - morogtam.
– De logikus… mindenki a felső szinteken kereste a kijáratot.
– Remélem, hamar túljutunk a nehezén. Szívás, hogy pont Hideharu szaladt bele. Ennek nem lesz jó hatása…
– Már tényleg közel vagyunk és mind tudták, hogy nehéz lesz. Figyeld! Erre gyorsan átjuthatunk. - mutatott egy vonalra a térképen.
– Jó. Menjünk. - böktem a kötelek felé. Már mindenki lemászott. Előreléptem megragadtam a kötelet és a lábaim közé szorítottam. Felnézve láttam, hogy elég amatőr módon van rögzítve egy nagyobb kődarabhoz. Lenéztem a tizenöt méteres mélységbe. Gyerekjáték.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 17, 2014 9:49 pm


149. nap

Elértük az utolsó folyosót. Innen már nem lesz több elágazás. Csak ötszáz méternyi nyílegyenes gyaloglás a kijutásig. Miért érzem úgy, hogy a vesztünkbe rohanunk? Valahogy mindenkinek nehezére esett megtenni az első lépést. Valószínűleg ugyanaz járt a fejükben, mint nekem. Csapda. Csupa nagybetűvel. Túl egyszerű, hogy csak úgy elsétáljunk az ajtóig és kimenjünk rajta. Nehézkesen, de elindultam végül, gondosan figyelve minden lépésre. Ez elég is volt a többieknek, hogy ők is összeszedjék a bátorságukat. Összeszorítottam a fogaimat és minden lépés után azt vártam, hogy a fejemre omlik a plafon, vagy egy kasza vág ketté. A pixelzuhatag viszont elmaradt.
Elértük. Szinte el sem hittem hogy itt állok a hatalmas ajtó előtt. A kétszárnyú nehéz kőajtó akkora volt, hogy a folyosó végét szélességében és magasságában is betöltötte. Elővettem a kulcsot és magasra emeltem, hogy beleilleszthessem a kulcslyukba. Teljesen úgy tűnt, mintha az ajtót legalább 3-4 méteres emberekre tervezték volna. Mögöttem mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy mi lesz miközben szinte az egész testsúlyommal ránehezedve fordítottam el a zárban. A zár, hangosan kattant és a visszhangot messzire vitte az üres barlang. Kivettem a kulcsot és előrelátóan eltettem az inventorymba.
– Lássuk, mit rejtesz... - suttogtam és két tenyeremet az ajtó két szárnyára helyezve, teljes erőből nyomni kezdtem. Minden erőmet beleadtam, de az ajtó meg se moccant.
– Segítsetek neki! - csapódott mellém Akimoto a vállával és úgy próbálta tolni az ajtót de a többiek is észbe kaptak és pillanatokon belül újabb kezek, és vállak csapódtak neki az ajtónak. Végre nagy nehezen sikerült megmozdítani az ajtót és hamarosan teljesen kitárult. Egy nagy terem tárult elénk. Se a falakat, se a plafont nem láttam. A már-már rendellenesen sűrű sötétséggel még az én szemem is erősen küzdött. Egyet viszont tisztán láttam. A terem túloldalán, egy hasonló ajtó állt szélesre kitárva és gyenge fény szűrődött be rajta. A következő pillanatban viszont egy hatalmas árnyék takarta el a szemünk elől az ajtót.
– Fordulj vissza! - dübörgött fel egy túlvilági hang, olyan erővel, hogy az egész terem beleremegett és éreztem, hogy por hullik rám a láthatatlan plafonról. Körülöttünk hirtelen tüzek lobbantak fel és hirtelen megértettem, miért is volt olyan furcsán ismerős érzés belépni ide. Egy boss termében voltunk. Előttünk pedig maga a Kaszás magasodott, eltakarva az egyetlen kiutat. Az állkapcsa meg sem mozdult. Úgy tűnt mintha a hangja mindenhol ott lenne.
– Menjetek vissza a cellátokba, vagy elpusztultok. - a hang szinte beleivódott az ember testébe és megbénította azt.
– Beszél. - nyögte Kaito a hátam mögött.
– Észrevettem. - válaszoltam egy lépést hátrálva és a késemet felemelve. Egyszerű játékszernek tűnt csak a Kaszás fegyvere mellett. Valaki nem bírta a nyomást és felkiáltva rohanni kezdett vissza. Fél szemmel hátranézve és a bal karomat oldalra emelve jeleztem, hogy senki se mozduljon.
– Gyere vissza te bolond! - sziszegtem, de a kölyök nem állt meg, inkább rohant, ahogy a lába bírta. - Ne mozduljatok! - szóltam a többieknek, akik láthatóan szívesebben követték volna a társukat.
– Ugye nem várod el, hogy megküzdjünk vele!? - szűrte a fogai között Akimoto miközben védekezően szorongatta a kardját.
– Az ajtó nyitva van! - sziszegtem a bal karomat továbbra is sorompóként tartva előttük. - Csak el kell érnünk!
– És azt mégis hogy képzelted!?
– Ha jelzek. Szúrd belém a kardodat, míg sárgába nem megy az életem, aztán ha jelzek, rohanjatok.  
– Hogy micsoda!?
– Csak csináld! Bízz bennem! - szorítottam össze a fogaimat. A következő pillanatban megéreztem a hátamban a pengét, ami egy elég keserű emléket idézett fel bennem. A frontharcosok régi nagy sztárja, aki egyedül győzte le a második bosst. Kotaru… pont így szúrt hátba, csak mert játékos kedvében volt. Persze ma már senki sem emlegeti ezt a nevet. Feledésbe merült a viselőjével együtt. Én viszont emlékszem még rá és az ígéretemre. Ha él még valahol én megtalálom és levadászom. Az életcsíkomat figyeltem, ahogy csigalassúsággal közeledett a sárgához. A Kaszás nyugodtan várt, szemeivel egy pillanatra sem veszítve el. Nem pislogott, nem lélegzett és nem is mozgott. A puszta jelenléte is félelmetes volt, de nem támadott. Valószínűleg a döntésünkre várt. Várta, hogy megmozduljunk és valószínűleg aszerint fog cselekedni, hogy merre is indulunk el. Én azonban nem fogok meghátrálni a célegyenesben Ha valami balul sül el akkor végem, de ezen a ponton inkább a halált választom, mint a futást.
– Nem megyek oda vissza... - Szűrtem dühösen a fogaim között. Az életem elérte a sárgát és a hátamban érzett nyomás megszűnt. Itt az idő.
Mindent vagy semmit...

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 22, 2014 2:07 pm

Master of Shadows

– Kaito! - szólaltam meg végig a Kaszás szemeit figyelve. - Szükségem lesz a képességedre! - parancsoltam ellentmondást nem tűrően.
– És én hogy jutok ki? - kérdezte megrettenve.
– Kiviszünk. - válaszolta Akimoto habozás nélkül. Elégedetten nyugtáztam a helyzetet. Leengedtem a bizsergő karomat és egy lépést tettem előre. Kívülről talán nyugodtnak látszottam, de belül már számoltam a másodperceket, mint egy időzített bomba, ami minden másodperccel a saját vesztébe rohan. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a harcot nem nyerhetem meg, de tudtam mi az, ami a halálnál is rosszabb. Feladni. Elbújni az igazság elől és patkányként élni, ahogy Minoru tette. Azt hiszem most értettem csak meg, miért nem kereste a valódi kiutat. Kei tévedett. Nincs kiút. Ez egy halálcsapda… de mindez nem számít. Túl régóta küzdök ahhoz, hogy most feladjam. Talán az erőm átsegít ezen is valahogy. A vállaimra átokként nehezedő félelemmel dacolva, tettem előre egy újabb lépést. Soha nem adom fel. Kotarura gondoltam, Aikora, Hanára és mindazokra, akik elárultak. A fokozódó dühöm lassan elsöpört minden olyan jelentéktelen érzést, mint a félelem. Úgy gyűjtöttem magamba a haragot mintha az életem múlna rajta. Mint a sarokba szorított vadállat, aki bárkire rázúdítja haragját, aki túl közel merészkedik az utolsó menedékéhez. Azonban most nem engedtem ki a kezeim közül. Ezúttal én irányítottam a szétáradó dühömet és nem fordítva. Megragadtam és felvérteztem magam vele. A karom most nem azért alakult át vad bizsergéssel, mert dühös voltam. Azért voltam dühös, hogy átalakuljon és megvédjen. Újabb lépést tettem előre és abban a pillanatban megéreztem magamban Kaito képességének erejét. Innen már nincs visszaút, csak előre.
– Szóval a halált választod. - emelte fel tökéletesen kiszámított, hangtalan mozdulattal a kaszát, mintha csak az elburjánzott gazt akarná letarolni. Minden mozdulata olyan erőt sugárzott, amiről ember álmodni sem merhet. Aztán halálos pontossággal lendült előre, de fel voltam készülve erre a pillanatra. Aktiváltam a képességem és a hatalmas árnyfelhő teljesen elnyelt és elrejtett a kaszás szemei elől. Az árny takarásában elugrottam a penge útjából de a képességem nem fejeződött be ennyivel. Az árny nem csak szétterült és elrejtett, mint már oly sokszor, de hirtelen formálódni kezdett. Kavarogva tagolódott szét kisebb darabokra, amik lassan egyforma fenyegető formát vettek fel. Csak egy szempillantásnyi ideig tartott az egész és mögöttem már nem egy megtört gyilkosokból álló kis csapat gyülekezett. Egy kisebb sereg állt mögöttem rendezett sorokban. Ötven fekete páncélba öltözött harcos várt a parancsomra lándzsákat szorongatva.
– Most! - kiáltottam, mire mind rohanni kezdtek. Én egyhelyben maradtam. Muszáj volt mindent az irányításom alatt tartani és ilyen bonyolult dolgot még sosem próbáltam. Az árnykatonák egy része a Kaszást rohanta meg, míg a többi a mögötte lévő kijárat irányába rohant, ahogy tudott. A boss egyetlen suhintással három katonát szelt ketté a felé rohanók közül, amik úgy foszlottak szét, mint az ellegyezett cigarettafüst. Két másik árny vetette rá magát a csontos gigászra, de azokat is egy suhintással elintézte. Ekkor megneszelhette, hogy valami nincs rendben, ugyanis az őt megtámadó árnyak helyett az ajtó felé menekülőket célozta meg és mielőtt bármit is tehettem volna, lesújtott. Ezúttal szertefoszló árnyak közé pixelek is vegyültek. Rájött a csalásra, de talán elég lehet a megszerzett előnyük. Szétszóródva menekültek a feléjük száguldó Kaszás elől. Csak egy „nagyobb” csapat volt egyben. Két árnykatona cipelt egy harmadikat, aki láthatóan képtelen volt megmozdulni. Őket célozta meg. A pillanat törtrésze alatt hoztam döntést és mozdítottam el egy bábút. Egy negyedik árny vetődött neki a másik háromnak, fellökve azokat és elszenvedve helyettük a végzetes csapást. Újabb árny foszlott semmivé. A boss ismét csapásra emelte a pengét de mielőtt felmérhettem volna a helyzetet, egy barna hajzuhatag úszott be elém, teljesen eltakarva az eseményeket. Mire ismét láttam, hogy mi történik már késő volt. Újabb árny pusztult el pixeleket ontva magából. Csak egy pillantást vethettem a lányra, aki elszáguldott mellettem, de nem ismertem fel. Tovább irányítottam az árnyakat. Ügyesen sakkozva egymás után áldozva fel a feláldozható bábokat elértem a célomat. A Kaszás megtorpant az ajtóban a pár túlélő árnyék pedig, onnan nézett vele farkasszemet. Az árnyak megremegtek és az illúzió szertefoszlott. A megtépázott árnyéksereg helyén ismét csak egy csapat vörös ácsorgott. Fölényes mosolyra húzódott a szám, ahogy a felém forduló Kaszást néztem. Túljártam az eszeden.
– Helyettük is teljesítetted a próbát, de az önfeláldozásod hiábavaló. - kezdett újra beszélni, egy pillanatra megingatva a határozottságomat. - A kiút, amit kutatsz, nem létezik. Innen senki sem juthat ki élve. Az ajtón túl pedig, a halálnál is rosszabb sors vár.
– A halálnál csak a feladás lehet rosszabb! - nem hihetek neki! Bármit is mond, nem fogom feladni! Küzdök ha kell az utolsó életpontomig is.
– Akkor meghalsz. - a Kaszás olyan gyorsan tette meg az ajtó és a köztem lévő utat a hatalmas teremben, amihez foghatót még soha nem láttam. Reagálva a mozdulatra amilyen gyorsan csak tudtam, a fejem fölé emeltem a Parazitát és a sötét pengét állítottam a függőlegesen, lefelé száguldó elé. Olyan elemi erővel csapódott bele a pengéjének hegye a Parazitába, hogy azt hittem darabokra töri és talán így is lett volna, ha nem egy legendás fegyverről lenne szó. Minden erőmet bele kellett adnom, hogy tartani tudjam a hatalmas súlyt, ami rámnehezedett. Mégis úgy tűnt, hogy a Kaszásnak gyerekjáték ekkora erőt kifejteni. Olyan könnyedséggel és finomsággal hajtotta végre a mozdulatot, mintha csak a világ legegyszerűbb tánclépése lenne az egész, és mégis olyan erő volt benne, ami bármit képes lenne elsöpörni. Talán egy másodpercig sem bírtam megállni a hatalmas súly alatt mire a térdeim feladták a küzdelmet. Aktiváltam a harmadik képességemet, ezzel kijátszva az utolsó kártyámat is. A penge egyszerűen átszaladt rajtam, ahogy ezúttal én magam váltam árnyékká. Hangtalanul rohantam a szabadságot jelentő hatalmas ajtó felé, amit a többiek már elkezdtek becsukni és egyszerre ösztökéltek gyorsabb haladásra. A kaszás pengéje többször is átsuhant a testemen, de mivel nem volt mit eltalálnia, így meg sem sérülhettem. Átvetődtem az ajtó nyílásán és a Kaszás ismét megtorpant. Szinte el sem hittem.
Legyőztem a halált.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 22, 2014 4:56 pm

A Kaszás mozdulatlanul várt a lassan csukódó ajtó túloldalán, míg rá nem szóltam a többiekre.
– Állj! - csak egy szavamba került és megállt. Valamiért ide már úgysem jön utánunk.
– Miért nem követsz minket? - kiáltottam a bossnak. Nem igazán tudtam megérteni, hogy miért nem jön utánunk most. Valószínűleg még magamat sem lennék képes tovább védeni tőle nemhogy a többieket. Könnyedén lemészárolhatna minket. A Kaszás azonban ezúttal nem felelt. Vártam pár másodpercet a fenyegető mozdulatlanságban várakozó boss előtt, de néma csend honolt körülöttem. Talán egyszerűen csak kiértünk a területéről.
Intettem a többieknek mire újra rángatni, húzni kezdték az ajtót, hogy becsukódjon. Míg ezzel foglalatoskodtak Akimotohoz és a megcsappant életerejű Kaitohoz léptem, akik egy lányt fogtak le éppen.
– Ki ez? - kérdeztem, a furcsán ismerősnek látszó lányt figyelve.
– Nem tudom, de azt találtuk nála. - bökött fejével a lábam elé és lenézve egy ismerős papírdarabot pillantottam meg. Kaito egyik térképe volt az.
– Én tudom ki! - lépett hirtelen mellém Toshi az acsarkodó kutyáját fogva. - Ő volt Kei egyik felderítője, akire Minoru ráküldött minket!
– Hagyd beszélni. - szóltam Akimotonak aki elengedte a lány száját.
– Hogy szerezted ezt a térképet? - kérdeztem és a két felderítőnkre gondoltam, akik eltűntek idefelé. Nyilvánvaló.
– Találtam de…
– És hol a társad? - szóltam közbe mielőtt befejezhette volna a mondatot.
– Halott… kérlek…
– Szóval követtél minket. Miért?
– Kérlek, megteszek bármit, csak vigyetek magatokkal! - fakadt ki a könnyeivel küszködve.
– Ha jól számolom, minimum három emberünk halálához volt közöd.
– Kazuma… - zokogta. - nem akarok itt meghalni.
– Nyugodj meg. - tettem a vállára a kezemet nyugtatóan, amitől mintha remény csillant volna a kétségbe esett szemeiben. Csak egy pillantásomba került, hogy Akimoto és Kaito eleressze. Lassan a vállát fogva vezetni kezdtem a lányt.
– Én is tudok megbocsátó lenni. Komolyan gondoltad, hogy minden parancsomat teljesíted?
– Igen bármit! - kezdett kicsit megnyugodni.
– A segítségedre lenne szükségem, egy fontos dologban… - tartottam rövid szünetet. - Öld meg nekem a Kaszást.
– Miii!? - kerekedtek el hirtelen a szemei, de többre már nem jutott ideje ugyanis egy nagyot taszítottam rajta, mire átzuhant a mostanra már csak résnyire nyitott ajtón. Felsikoltott és egy másodperccel később csak pár apró pixel jutott át a becsukódó kapun. Elővettem a kulcsot és a zárba illesztettem, majd nehézkesen elfordítottam mielőtt ismét az inventorymba rejtettem volna. Nem kell, hogy többen kövessenek. Megfordultam és a szembenéztem a megmaradtakkal. A pillantásuk mindent elárult. Tisztelet és félelem. Ez minden amire szükségem van.
– Indulás! - mondtam és az élre törve indultam el az eleinte tágas, de nemsokára szűkülni kezdő járatban. Kaito elővette a térképét és elkezdte berajzolni az utunkat.
Pár perc gyaloglás után egy széles lépcsőhöz értünk, amely felfelé vezetett minket, de pár óra gyaloglás után minden megváltozott körülöttünk. A szűk járatnak hirtelen vége lett és a lépcső egy hatalmas földalatti lyukhoz ért. Tovább haladtunk rajta és hamarosan minden eltűnt körülöttünk. A sötétséget megtörő fáklyák fényében csak a kőlépcső látszódott. Mintha csak az űr egy eldugott sarkában lebegne, ahova még a csillagok fénye sem ér el. A pár méter széles lépcső kialakításáról a római viaduktok képe ugrott be. Pont olyan, csak épp meredekebb és lépcsősebb kialakításban, aminek az alja a semmibe vész. Ledobtam az egyik fáklyánkat és az, sokáig pörögve lassan tűnt el a feneketlen mélységben. Még a látásom se tudta felmérni a hely nagyságát. Minimum egy kilométerre lehet az alja de, lehet hogy még ennek is a sokszorosa. Szédítő gondolat volt. Pár óra gyaloglás után aztán, a lépcső mellett, egy több méter széles, lapos szikladarab jelent meg. Ezen is egyértelműen látszott, hogy nem természetes darab és ránézésre, valószínűleg valamiféle pihenőként funkcionált. Mivel már senkinek sem volt ereje folytatni az utat - engem is beleértve. Megálltunk és többen is azonnal elaludtak.
Leültem Kaito mellé, aki a többiektől kicsit messzebb a lépcsőn görnyedt egy papír fölé.
– Megint rajzolsz? - lestem át a válla fölött és megláttam magamat, ahogy egy seregnyi fekete páncélba öltözött katona élén rohanok a Kaszás felé.
– Jap. Hogy tetszik? - emelte fel a félkész rajzot. - Az lesz a címe… hooogy… - gondolkozott el mélyen. - Az Árnyak Mestere! Csupa nagybetűvel! - kiáltott fel.
– Ennél fantáziadúsabbra nem futotta? - morogtam.
– Cöh… más örülne, ha őt rajzolnám annyit, mint téged. - jelentette ki sértetten. Hátradőltem a lépcsőn, ő meg mellettem rajzolt tovább. Szemeimet a végtelen sötétségbe vesző lépcsőkön vándoroltattam végig, a gondolataimba merülve. Végül Kaito megszólalt fel sem nézve a rajzolásból.
– Mi lesz most?
– Hogy-hogy mi? Megyünk tovább.
– Van egy olyan érzésem, hogy mi vagyunk az elsők, akik eljutottak idáig. - nem válaszoltam csak magamban helyeseltem a gondolatra.
– De most, hogy a térképed és a kulcsod is értéktelenné vált, nem félsz? Azt mondtad, hogy míg ezek megvannak követni fognak, de most?
– Most félnek… tisztelnek és hisznek bennem. - jelentettem ki habozás nélkül és Kaito bólintott. - Bizonyítottam nekik. Egyelőre követni fognak. Ha valóban ez a kivezető út, akkor nem lesz gond.
– Ha ez az… - foglalta össze a gondolataimat. - Rám viszont számíthatsz. - nézett rám őszintén. - Én követlek a végsőkig. - ismét a rajzaihoz fordult. - Tudod… mikor azt mondtad, hogy megküzdöttél egy fekete bossal és túlélted, nem hittem el. - a jobbomon díszelgő Bunmei gyűrűre pillantott. - Már elhiszem. Félelmetes mikor harcolsz. Azt hiszem bármire képes vagy, ha egyszer elhatározod, hogy valamit véghezviszel. - morogtam valamit, amiből, igazából bármit lehetett érteni de én láttam, amit itt valószínűleg senki sem vett észre. Volt időm alaposan megfigyelni a Kaszás minden mozdulatát, míg a többieket üldözte, és amikor lecsapott rám. Túl nagy különbségek voltak a támadásaiban. Egyszer szinte csak lomhán legyintett a kaszával, - már ha lehetne bármelyik mozdulatát is lomhának nevezni - máskor pedig, hatalmas erővel csapott le. Nem egyforma erőbedobással küzdött. Nem küzdött teljes erejéből. Na és az, amit nekem mondott: „Helyettük is teljesítetted a próbát…”. Azt hiszem megértettem. Sosem az volt a célja, hogy megöljön mindenkit, akit csak elér. Ha valóban ezért lenne odalent, akkor senki sem élné túl az első napot. Inkább úgy tűnik, mintha egy szűrő lenne a két világ között, amin csak az arra érdemesek juthatnak át. Ha viszont ez igaz, akkor vajon a többi szava mit jelenthet? Valahogy már inkább tűntek baráti figyelmeztetésnek, mint halálos fenyegetésnek. Ebben az esetben pedig, még koránt sincs vége a megpróbáltatásoknak.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 22, 2014 6:09 pm

150. nap

– Segítség! - azonnal felpattant a szemem és egy pillanatig örültem hogy vége szakadt a rémálomnak, ami egész éjszaka gyötört de ismét felhangzott a kiáltás és rájöttem, hogy ez már nem álom.
– Valaki! - hallottam immár tisztán, Akimoto hisztérikus kiáltását. A hang irányába fordultam és megláttam a kezét, ahogy a szikla szélén próbál megkapaszkodni.
– Kazuma! - ordította, ahogy észrevett. - Segíts!
– Kapaszkodj! - kiáltottam, ahogy a szikla széléhez ugrottam. Hasra vetődtem, de Akimoto keze lecsúszott a szikláról.

– Hogy történhetett ez? Mikor utoljára láttam még a szikla közepén aludt. Kettő másikon kellett volna átmásznia, hogy a szélére jusson... - csendben szedtem a lépcsőfokokat. Még most, fél órával később is hallani véltem Akimoto sikoltását, az alattunk elterülő mélységből. Egyszerűen nincs magyarázat a történtekre. Az egyetlen magyarázat hogy valaki elárult minket, de mégis hogy tudta észrevétlenül a szikla szélére vinni Akimotot? Miért nem sleep pk-val intézte el csendesen és tisztán? Valahogy nem állt össze a kép. Azonban valahogy mégis megtörtént.
– Jobban kell figyelnünk egymásra. - súgtam Kaitonak. - Áruló van köztünk. - hátranéztem a mögöttünk mászókra. Heten voltak és legalább egy volt köztük, aki elárult engem de valószínűbb, hogy többen is, bár nem tudok rájönni, hogyan tehették. Kaitot leszámítva ő volt az a tagja a céhnek, aki a leghűségesebb volt hozzám. Ez nem lehet véletlen. Mostantól a belső ellenséggel is küzdenem kell.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Hétf. Szept. 22, 2014 11:58 pm

154. nap

Elszakadtam a többiektől. Fogalmam sincs mikor, és hogyan történhetett de egy tükörlabirintusban haladtam. Nem tudom mennyi ideje is bolyongok már céltalanul. Órák vagy napok. Lassan összefolynak. Csak megyek előre. Haladok előre. Már az elágazások is elfogytak, csak a tükrök kanyarodnak minden irányba és én követtem őket tovább. Dühös voltam, hogy ezt a soha véget nem érő utat kell követnem. Rohantam, de akkor egy újabb gondolat született a fejemben. Jó irányba haladok? A véget nem érő rohanásomnak mégis vége szakadt, ahogy bizonytalanul megtorpantam. Megfordultam és egy ismerős maszkos alakot láttam. Hollófekete haja és ruhája éles kontrasztot alkotott hófehér maszkjával bal vállából, pedig egy sötét ijesztő penge állt ki. Persze nem ijedtem meg a látványtól hisz ezt a külsőt én magam alkottam, hogy másokban félelmet ébresszen. Sokkal jobban érdekelt hogy miért nem mehetek vissza oda, ahonnan jöttem. Ismét megfordultam, hogy folytassam az utamat arra, amerre eredetileg is indultam.
Viszont hirtelen abból az irányból is csak a tükörképem fogadott. Bármerre néztem körbevettek a tükrök egy apró magányos cellát alkotva nekem. Mostmár tényleg dühös voltam. Valaki szórakozik velem. Dühösen emeletem csapásra a Parazitát és széttörtem az előttem magasodó tükörfalat. Apró pixelekké tört szét, de mögötte a szabadság helyett csak egy újabb tükör fogadott. Széttörtem azt is, de nem jutottam előrébb. Mindkét kezemmel felváltva zúztam szét az előttem magasodó tükröket legalább százszor sújtottam le a pengéimmel saját magamra és úgy tűnt, mintha tényleg minden csapással magamból tépnék ki egy darabot. Lihegve álltam meg és észrevettem egy újabb dolgot, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmemet.
Maszkom nyílásain keresztül a saját zöld szemeim helyett csak feketeség fogadott. Csak árnyékol - hitegettem magam és közelebb hajoltam a tükörhöz. Azonban akármilyen közelről néztem, nem láttam, mi rejtőzik a maszk nyílásának sötétje mögött. Elejtettem a kezemben lévő kést és a megfogtam a maszkomat. Lassan vált látatóvá a fehér homlokom, alatta üres tekintetem és az ajkak nélkül, örök vicsorba torzuló fogaim sora. Lassan lépdeltem Kaitoval az oldalamon a sötét barlangban. Egy ismerős árnyékot fedeztem fel a falon, de közelebb érve felfedeztem hogy csak egy szikla játszott a szemeimmel furcsa játékot.
– Fogy a kajánk. Még 1-2 nap és éhezni fogunk. - aggódott Kaito.
– Ha mást nem is, előbb-utóbb, biztos találunk pár denevért, vagy patkányt…
– Crow körülnézhetne.
– Ki? - ráncoltam a homlokom.
– Hát Kwon, Crow, ahogy tetszik. - nézett rám értetlenül és a mögöttünk esetlenül baktató dagi lovagra bökött. Nem is értettem, hogy feledkezhettem meg róla…
– Crow! Lenne egy feladatom neked.
– Nem... akarok meghalni... - nyüszítette.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Szept. 23, 2014 4:38 pm

155. nap

Felriadva néztem körül. Mindenki aludt körülöttem. Mi az, hogy senki sem őrködik? Dühösen néztem körbe az alvókon, de valami nem stimmelt.
– Kaito! - taszigáltam meg a lábammal, hogy felébredjen. - Hol van Crow? - kérdeztem, de a fiú csak álmosan pislogott vissza rám.
– Ki? - értetlenkedett.
– Hát Cr… - elakadt a szavam. Nem volt senki a céhben, akit így hívtak volna. Kaito arcát néztem, aki értetlenül nézett vissza rám.
– Jól vagy? Mintha a szokásosnál is sápadtabb lenne a maszkod…
– Nem… nincs semmi… - morogtam. - de miért nem állt őrt senki? - Kaito végignézett az alvókon. Látszólag ő is össze volt zavarodva. Aztán a homlokára csapott.
– Hát persze! Akimoto a soros! - alig mondta ki, megláttam egy alakot közeledni a csoport felé. Egy pillanatra megnyugodtam, ahogy felismertem Akimoto ráérős járását. Aztán eszembe jutott. Ő halott! Kaito elindult felé.
– Merre jártál? - kérdezte, mint egy régi cimborát, de hirtelen rossz érzésem támadt. Elkaptam Kaito kezét és visszarántottam.
– Hé! Mit csinálsz? - mielőtt válaszoltam volna. Akimoto, kivont karddal a fáklyák fényébe ért.
– Állj! - szóltam rá.
– Mit csinálsz!?
– Miért? - csendült Akimoto ismerős hangja, de azért megállt. Már magamban is kezdtem elbizonytalanodni.
– Dobd el a kardod és a felszerelésed! - parancsoltam rá.
– Mi?
– Most! - üvöltöttem dühösen megremegő bal karommal. Ijedten teljesítette a parancsot és a kard fémesen csilingelve hullott a földre. Már mindenki ébren volt és ijedten nézték a kibontakozó jelenetet. Aztán kardforgató levette a sisakját. A látvány minden gondolatomat egy pillanat alatt söpörte el. Előrelendültem és addig kaszaboltam, míg darabokban nem hevert előttem. Nem voltak pixelek csak hús, vér és csont. Azonban hiába égettem el mindent, ami megmaradt belőle, a látványt talán már sosem fogom tudni elfelejteni. Akimoto összezúzott koponyájának képét, ahogy értetlenül mered rám fél szemével, majd felordít fájdalmában, ahogy újra és újra lesújtottam rá.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Kedd Szept. 23, 2014 6:37 pm

156. nap

– Ki az a Crow? - kérdezte Kaito. Nem válaszoltam rögtön. Csendben meredtem felfelé, nézve a víz alatt lebegő halottakat. Sokan voltak és mindegyiknek én tehetek a haláláról. Pár percig így haladtam tovább aztán levettem a tekintetemet a gyengén hullámzó vízről és megszólaltam.
– Egy lovag… az első, akit az orrom előtt végeztek ki. - újra felidéződtek bennem az emlékek. - Haboztam és a gyilkos megszökött… igazából... nem is fontos. - vontam meg a vállam zavartan.
– Mégis mi ez a hely!? - fakadt ki.
– A pokol… - morogtam sötéten az első jónak tűnő definíciót, ami átfutott az agyamon. - Vagy maga a kézzel fogható, valósággá vált őrület.
– És mi a terved?
– Nincs terve! - hallottam a dühös kiáltást a hátam mögül. A céh, velem szembehelyezkedő három tagjára pillantottam. Szóval eljött a pillanat, hogy nyíltan lázadnak ellenem, de Kaitoval az oldalamon esélyük sem volt.
– Minoru és a Kaszás jól mondta! Mind meghalunk, ha tovább követjük! Akimotot is megölte!
– Csak azt ölöm meg, aki ellenem szegül… - sziszegtem baljósan. Időközben Dai és Toshi végre észrevette, hogy mi történik, és mellém lépkedtek.
– Ti csak menjetek vele, ha akartok, de nem kényszeríthettek minket is! - folytatta tovább a lázadó trió szószólója. - Jogunk van elmenni! - alig fejezte be a Parazita már fel is szaladt a torkába.
– Neked itt csak meghalni van jogod… - mondtam undorodva.
Rövid mészárlás volt.

– Mégis mit gondoltak?
– Az agyukra ment ez a hely…
– És nincs igazuk? - vetette közbe Dai mogorván. - Tizenhatan indultunk el, de már csak négyen maradtunk… Van egy olyan érzésem, hogy ha valaha is kijut innen valaki, az csak te leszel. - nézett rám. Nem válaszoltam csak a tőlünk kicsit arrébb őrködő idomárra pillantottam.
– Mégsem fordulhatunk vissza.
– Nem… bár már azt sem tudom, merre van az a vissza… vagy hogy ez a beszéd valóságos-e… - a pislákoló fáklyánk végleg kialudt, de senki sem mozdult, hogy újat gyújtson.
– Mire vártok?
– Ez volt az utolsó… - mondta Dai elkeseredve. - és még látásom sincs… - halkan szisszent a penge, ahogy előhúztam. Dai észbekapott és hátrébb húzódott.
– Mire készülsz?
– Sajnálom, de látás és fény nélkül csak hátráltatnál minket. A felszerelésed pedig, még hasznos lehet. - mondtam őszintén. Az oldalához kapott, de a fegyvere helyett a sötétben csak egy kristályt fogott meg. Céltudatosan emeltem fel a kést hogy lecsapjak rá, de akkor olyasmi történt, amire álmomban sem gondoltam volna. A kristály aktiválódott és világítani kezdett. Félúton megállt a kezem. Mindenki arcán döbbenet tükröződött. Közel fél év telt el az óta hogy utoljára aktiválódó kristályt láttam a többieknek pedig, még több. Azonnal az övemhez kaptam.
– Kezdetek Városa! - a teleport azonban nem jött.
– Talán ez is csak egy újabb illúzió… - mondta Kaito lemondóan.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 24, 2014 12:53 am

157. nap

Túl egyszerű lenne…
Még világított a gyertya kristály, amit véletlenül sikerült aktiválniuk, a teleport viszont még itt sem működött. Sokáig tanácskoztunk, hogy ez mit jelenthet, és hogyan használhatnánk ki, de nem jutottunk sokra. Végül nem mentünk, sehova hanem maradtunk éjszakára a helyünkön. Én vállaltam az első őrséget hisz tudtam, hogy úgysem lennék képes aludni. Mióta nem tudom, hol kezdődik az álom és ér véget a valóság, már abban sem vagyok biztos, hogy én ki is vagyok valójában. Kifordult világ ez. Bármerre is nézek a halottak szellemei, néznek velem farkasszemet a sötétségben. Türelmesen vártak és minden egyes másodperccel közelebb kerültek hozzá, hogy végleg megtörjék a józan eszem. Biztos voltam benne, hogyha túl sokáig időzöm itt, előbb-utóbb már nem lesz visszaút. Végleg elvesztem az eszem.
Talán már meg is történt. A pislákoló kristályra tévedt a tekintetem. Talán az elmém űz valami beteg játékot velem. Talán csak képzelem hogy a kristály valóban aktiválódott. Talán ezzel pislákoló fénnyel próbálom bizonyítani, hogy nem a sötétben ülök, hogy még nem vakultam meg. Még látom az igazságot, de az igazság az, hogy az őrület már rég győzött. Megráztam a fejem. Még ha valóban vesztettem is, akkor sem ismerhetem be. Csak addig van értelme folytatnom, míg képes vagyok elhinni, hogy az én kezemben van az irányítás. Ha elismerem, hogy minden kicsúszott a kezeim közül, akkor már nincs értelme folytatnom az utat.
Megnyitottam az inventorymat, hogy elterelhessem kicsit a gondolataimat. Céltalanul böngésztem a felszereléseim között. Talán még a Parazitának is adhatnék valamit. Sok értéktelen vacakkal volt teli, amit a halottaktól gyűjtöttem be. Valamelyik biztosan megteszi… és akkor megpillantottam.
Nem lehet ilyen könnyű…
A rég elfeledett apróság úgy bújt meg a fontos tárgyak között, hogy legalább háromszor siklottam át rajta, míg megragadta a tekintetemet. Ez nem lehet igaz. Biztos, hogy csak az elmém játszik velem. Gépiesen hívtam elő az apró tárgyat, és csak forgattam a kezemben. Nem mertem használni. Olyan jó volt belegondolni, hogy működhet, de ha használni próbálom és nem sikerül, az minden rémálomnál szörnyűbb lenne. Percekig játszadoztam vele a pislákoló fényben és végig csak egy gondolat ismétlődött az agyamban.
Lehetetlen…
Azonban minél többet gondolkoztam, annál jobban rettegtem a következményektől. Hiszen mi lesz, ha nem sikerül? Ha ez is kudarcot vall. Mégis milyen reményem marad? A gyertya kristály kialudt és a sötétség szellemei közelíteni kezdtek felém. Lassan óvatosan lépkedtek közelebb, és lépésről lépésre fertőzték tovább a gondolataimat. Szinte el is felejtettem a veszélyt. Lassan közeledtek, mint egy tapasztalt ragadozó, hogy ne ijesszék el a gyanútlan prédát még az előtt, hogy túl közel nem érnének. Egyáltalán nem éreztem veszélyben magam. Lassan hízelegték magukat egyre közelebb. Hívogattak, incselkedtek velem. Jobb életet ígértek. Nyugalmat. Egyszerűen csak hagynom kell, hogy közelebb jöjjenek...
Valaki azonban helyettem is figyelt. Valaki, aki régebb óta volt velem és többet segített rajtam, mint bárki más. Gyenge, figyelmeztető bizsergés futott rajtam végig és az ő nyugtalansága rám is rögtön átragadt. Az elmémre nehezedő köd mintha tisztult volna kicsit és új erőt merítettem a váratlan bátorításból. A józan eszemet lassan bekebelező hordák megtorpantak. Azonban tudtam, hogy így sem leszek képes sokáig ellenállni a szirén dalnak. Egy utolsó dolgot azonban mindenképp meg kell próbálnom, mielőtt végleg feladnám a küzdelmet. Az apró tárgyat úgy emeltem a magasba, mint egy pogány talizmánt és szinte könyörögve szólítottam meg, mintha csak egy rövid imát mormolnék el az engem körülvevő szellemek lelkéért.
– Kérlek. Vezess ki erről az átkozott helyről… - és megtörtént a csoda. Egy ragyogó csillag szállt fel a kezemből, melyet abban a pillanatban a legszebb dolognak tartottam a világon. A bosszúszomjas szellemek pedig, úgy menekültek a fénye elől, mintha egy falkányi oroszlán kergette volna szét őket. A többiek ébredezni kezdtek, és elkerekedett szemekkel nézték a fejünk felett lebegő csodát.
– Kazuma… nem tudom hogyan… vagy miért… de most mentettél meg mindannyiunkat.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 24, 2014 9:30 pm

159. nap

Két napja követjük már a fénylő kristályt és ez alatt minden baj elkerült minket. Nem értettem a dolgot, de nem is érdekelt. Amerre csak ment az illúziók szertefoszlottak. A fénye olyan utakat nyitott meg, amiket amúgy sosem láthatnék. Falak tűntek el, mint az árnyék, amire erős fény vetül. Velünk együtt haladt előre, akár gyorsítottunk, akár lassítottunk. Az utóbbi azonban nem sűrűn következett be. Két napja már egyikünk sem aludt, vagy evett. Nem volt mit és nem is akartunk megállni. A kijutás reménye mozgatta tovább a lábainkat.
Azonban hamarosan zsákutcába értünk. Hiába vetült rá minden falra a kristály fénye sehol sem nyitott nekünk újabb utat. Nyugtalanító volt de egyelőre nem hagytam, hogy ez befolyásoljon. Az előttünk lévő fal máshogy nézett ki, mint a többi. Míg körülöttünk mindenhol egyenetlen sziklafalak magasodtak, addig az előttünk lévő sokkal simább volt, nem tűnt olyan természetesnek, mint a többi. Közelebb léptem és elkezdtem végigsimítani a köveket. Bármi, ami utalhat a továbbjutásra, jó lehet.
– Lehetséges hogy elromlott? - kérdezte sután Kaito a kristályra célozgatva.
– Ne röhögtess… - morogtam morcosan. - Egy kristály nem romlik el. - jelentettem ki makacsul, de közben akaratlanul is elkezdett erősödni bennem a gondolat, hogy talán az egész csak egy újabb illúzió. Ekkor viszont észrevettem egy lyukat és mellette egy apró kéz és egy rövid felirat díszelgett a falba vésve.
„A megbocsátáshoz át kell élned az okozott fájdalmat.”
Többször is elolvastam az egyszerű szöveget és őszintén szólva, ijesztő volt. Csend telepedett közénk. Senki nem mozdult. Éreztem, hogy ismét tőlem várják, hogy mutassam az utat. Végül döntöttem. Ha idáig eljöttem, nem fogok visszafordulni bármilyen fenyegetéssel is kell szembenéznem. Előreléptem és a jobb kezemet falon lévő lyukba tettem. Egy másodpercig semmi sem történt aztán megéreztem. Olyan erős fájdalom öntötte el az egész testemet, amihez foghatót még soha életemben nem tapasztaltam. Mindössze egy másodperc elég volt hozzá, hogy alig bírjak talpon maradni. Leírhatatlan volt. Pár másodpercig bírtam csak mielőtt feladtam volna. Nehézkesen elkezdtem kihúzni a kezemet és minél kevesebb volt bent annál jobban enyhült a fájdalom. Abban a pillanatban viszont elkezdett csökkenni az életerőm. Mindössze pár pillanat elég volt hozzá hogy vörösbe csússzon. Megrémültem és visszacsúsztattam a kezem a lyukba, mire a fájdalom ismét felerősödött. Felordítottam az újra rohamozó fájdalomtól. Talán még egy percig tartottam a kezem minden erőmet beleadva, de éreztem, ha ez még sokáig folytatódik, akkor nem fogom kibírni.
– Ne… engedjétek… hogy kihúzzam… - préseltem ki magamból minden egyes szóért és lélegzetvételért keményen megküzdve. Hamarosan éreztem, hogy szorosan megragadják a jobbomat, és nem engedik semmilyen irányba elmozdulni…

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Kazuma on Szer. Szept. 24, 2014 10:49 pm

160. nap

Kinyitottam a szemem és Kaito arcát láttam meg az enyémtől alig pár centire.
– Mit… csinálsz? - kérdeztem nehézkesen, mire megfordult és felkiáltott.
– Felébredt! - újabb két arc jelent meg felettem. Nagy nehezen ülőhelyzetbe tornáztam magam.
– Mi történt? - tettem fel a kérdést még mindig erőlködve préselve ki magamból a szavakat, mire Kaito, nagy hévvel elkezdte mesélni a történteket.
– Ott volt az a lyuk meg a felirat, emlékszel? Beledugtad a kezed és elkezdtél remegni meg kiabálni. Megpróbáltad kivenni a kezed, de az életed csökkenni kezdett. Megkértél minket, hogy ne engedjük kihúzni a kezed és így is tettünk, de percről percre csak rosszabb lett. Először könyörögni kezdtél, hogy inkább engedjünk meghalni, aztán már ordítottál velünk. Megitattunk veled pár potit, mert már alig tudtunk lefogni és többször is megsérültél, ahogy kicsit sikerült kifelé erőltetned a kezed. De a végén még a bal kezed is átalakult és mintha teljesen önálló életre kelt volna. Kapkodott utánunk. Változtatta a formáját és kis híján megölte Dait. Aztán megmozdult a fal és kinyílt, te pedig egyszerűen átzuhantál rajta mint egy zsák krumpli. - Kaito szinte már aggódva nézett rám, ahogy elhallgatott. Pár pillanatig emésztettem a hallottakat és elöntött a szégyen érzése, bár valószínűleg nincs miért.
– És ti?
– Háát... megpróbáltunk mi is utánad menni, de egy erőtérben elakadtunk és a fal újra bezáródott. Dai vállalkozott rá, hogy ő jöjjön következőnek. Az is elég csúnya volt bár közel sem annyira, mint nálad. A felirat és a látottak alapján arra jutottunk, hogy a fájdalom erőssége és időtartama attól függ, hogy mennyit ölt az ember. Többet öltem, mint Toshi, így én következtem, hogy le tudjon fogni. - láttam rajta, ahogy beleborzong a gondolatba. - Rossz volt… A végére pedig, Toshi maradt. Ő és a kutyája viselte legjobban. Még csak kétszer ölt eddig. Aztán vártuk, hogy felébredj. - elgondolkodva, erőt gyűjtve meredtem magam elé. Végül újra megerőltettem magam egy kicsit és körbenéztem. Furcsán ismerősnek tűnt a hely, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy jártam-e már itt. A fejünk felett pedig, megláttam a fénylő kristályt, ami csak arra várt, hogy kövessük végre. Nehézkesen feltápászkodtam a földről.
– Tovább kell mennünk. - indultam el remegő kézzel.
– Jól vagy?
– Kutya bajom…
– Nekem nem úgy tűnik...
– Csak haladjunk végre! - csattantam fel és a kis csapat elindult.

_________________
"Trusting someone... means relying on them and only the weak do that."
"The only ones who should kill, are those who are prepared to be killed."
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.