[Hardcore] Al és Hina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Hinari on Kedd. Júl. 05, 2016 11:24 am


Őszintén szólva meglepett, amikor Al egy szép napos délutánon megkérdezte, kihívhat-e arénára. Éppen egy gyenge kis küldetésből sétáltam haza, és semmi egyéb tervem nem volt aznapra, egy csésze teán kívül, talán éppen Himével a kertben. Alex kérését azonban azonnal elfogadtam. Örültem is neki, mivel ez egy újfajta programot jelentett, amit vele kipróbálhatok, és nem mellegleg én is szintet szerettem volna lépni, és Alex is egészen közel állt már hozzá. Vagy talán azt hiszi, nagyközönség előtt majd legyőzhet? Rolling Eyes Na nem mintha sokan lennénk kint a nézőtéren, amikor csak egy szóra és pár lépésre van a tengerpart…
- Mivel te hívtál ki, én választom a pályát – lóbáltam a kezünket vidáman, már az épület felé menet. Egy halványkék, laza pántos felső volt rajtam, rövid szoknyával és szandállal. Egyelőre nem is gondoltam rá, hogy felszerelkezzek – Illetve itemeket nem szeretnék használni – tettem hozzá, egy az előzőnél kicsit komolyabban fordulva felé – Bár valószínű úgy se változtatna semmin – tűnődtem el, igaz nem tudtam pontosan, hogy neki milyen itemjei vannak. Ám mivel olyan kilencven százalékra saccoltam, hogy én kezdek majd, tényleg nem számított: egy Lökés Kristály, Copy és mellé a gyűrűm irdatlan nagy előnyhöz tudtak volna juttatni, ha akarom. De nem akartam. Mert minek? Rámosolyogtam a fiúra, lassan besétálva vele az árnyékba, amit az aréna adott. Lenyitottam a menüm, bejelentkeztem a pályára, és mivel konkrétan senki sem várakozott előttünk, hamar sorra is kerültünk. A pálya megalkotásával nem foglalkoztam sokat; egy egyszerű, aranyszínű mezőt állítottam be, selymes, térdig érő fűvel, az első találkozásunk emlékére. Ez azonban más lesz, mint akkor volt. Kedvem lett volna inkább leheveredni, és harc helyett együtt lenni vele, csak úgy, egyszerűen. Ám a visszaszámláló kitartóan kattogott, 59, 58… Talán fel kellene szerelkezni mostmár.

Lv47:

Élet: 50
Fegyverkezelés: 85
Erő: 92
Kitartás : 58
Gyorsaság: 111-->122
Spec. Képesség: 70
Páncél: 55

Sárkányfog Rúna: Míg tart a páncélod, 10%-kal kevesebb sebzést szenvedsz el. Pikkelyes lesz a fegyverviselő kezed.
Szivárvány Köpeny: Egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el.
Lila Koponya Gyűrű: Egy harcban egyszer egy körre lefoghatod ellenfeled, aki ebben a körben nem fog tudni semmit sem cselekedni

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Halász Alex on Kedd. Júl. 05, 2016 1:14 pm

tökmind1:
Szint:Szint:29
Élet:30 ( 30*5= 150 élet)
FK:50
Erő:160 ; 192 ; 208
Kit.:12 (60 CSP)
Gyorsi:33
Spec: 34
páncél:65

Szivárvány Köpeny: Egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el.

Totem Fejfedő:  körönként 20 HP-t regenerál a viselőjének



Csak nyugodtan. :3 Kíváncsi vagyok milyen lesz. ^^ - Válaszolt derűsen. Ok. Kanyarodjunk kicsit visszább.... szóval Hinari épp hazafelé tart, Al pedig ezt nagyon jól tudja, ugyanis lecsekkolta a mini mapon. Hogy miért? Mert már várta ám haza..... és igen. Első dolga volt elé sietni, csók, majd feltenni a nagy kérdést. - Arénázzunk! ^^ - Majd gyorsan hozzá tette a körítést is. Ahogy szokta. Lelkes gesztikulációval, és csillogó tekintettel. - Még nem voltam, de érdekel, meg nem akarok minden random taggal pvpzni a világba, szal annyira mégsem érdekel, de veled igen, és ott van az is, hogy szintet lépek vele és az jó, főleg hogy akkor már várható egy újabb képi is szal >< érted owo : D - Belement, már hogy ne ment volna bele, mikor ő kérte! Ő neki nem lehet nemet mondani, nah. Cool Főleg Hina nem tud : 3 Szóval így értek az Aréna berkei alá, kézen fogva. Al papucsba, rövid gatyában, ingben, Hina pedig egy csodás fölsőben ami a melegnek hála elég sokat mutatott : 3 Jószerivel a lány fölsőjének is beszélt Alunk, miközben válaszolt. Rolling Eyes  Nagy, vigyori pofival y.y - Itemeket amúgy se szoktam nagyon... csak ha tényleg fontos. A te képiddel viszont lerombolnád a fél Arénát, szal :3 ... hagyjuk azt is owo. - Belépnek az Arénába, ő egy citromos fagyira gondol, madj teleport a Hinari chan által megkreált mezőre. Al egyből elmosolyodott. - Nosztalgikus. x) - Lehívja a menüt, közben már megy is a visszaszámlálás. Flameberg a kézben, és két szivárványköpeny fog összecsapni nemsokára \o/

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1608
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Hinari on Kedd. Júl. 05, 2016 2:04 pm


Igen, még az ismerkedésünk elején egyre másra meglepett a lelkesedésével és a hevességével, mostanra azonban csupán nevettem rajta, és lágy csókkal fogadtam én is őt, mosolyogva hallgatva a szónokolását. Mint mindig most is volt valamilyen ötlete, és bár maga a kérés új volt, én azért nem mondtam rá nemet. Derűsen sétáltunk az aréna felé, egymás kezét fogva.
- Ne használjak képességet? – kérdeztem vissza csodálkozón és most először torpantam meg kissé, átgondolva a fiú kérését – Végülis… - jó hát, az indokaival nem lehetett vitatkozni, de csak azért, mert ilyen helyesen adta elő azokat Rolling Eyes - máskülönben csak megróttam volna a delikvenst, hogy a specek és főleg az arra osztott pontok is a küzdelem részei, de elnézve a velem szemben álló, szőke fiút, azokkal a zöld szemekkel… amik persze a felsőmhez voltak tapadva Rolling EyesRendben – adtam meg magam egy sóhaj kíséretében – Aktiválni nem fogok egyet se – tettem hozzá, arra az egy skillre gondolva, ami mindig velem volt, és még egyszer sem néztem utána, ki lehet-e egyáltalán kapcsolni. Valószínűleg nem lehetett; nem véletlenül nevezte pernamensnek a rendszer. Közben megérkeztünk, megtettük a harchoz szükséges előkészületeket, és nemsokára már mindketten a mező közepén álltunk – a felsőbb sorokban összesen három játékos lézengett csupán, kíváncsian várva a mérkőzés kezdetét. Felszerelkeztem, és két kézve fogott Katanával vártam, hogy nullázódjon a számláló.

Lopakodásra alkalmas tereptárgy persze nem volt. Csupán a szélben lengedező fű, s halovány emlékek suhantak át rajtam, ahogyan bólintottam a fiú szavaira; nosztalgikus. Egy kicsit talán késve is indultam meg, a harc kezdetét jelző gong után, de még ígyis sokkal gyorsabban páromnál, akinek kezében már ott volt a vöröslő fegyvere, de statjaiban tudtam, hogy nem fog könnyedén utolérni. A vértemet mondjuk az inventoryban hagyhattam volna… ha már ennyire tetszett neki a felsőm :3 Illetve amit az takart Rolling Eyes Ám még mielőtt a kard szelleme rám szólt volna, egy gyors bocsánatkéréssel tudattam vele, hogy rendben, itt vagyok, mármint benne a harcban és… de hogy sebezzem meg, ha pont ő áll velem szemben?
- Ez így lehetetlen… – fújtam ki a levegőt és váltottam irányt, próbálva mereven csak a ruháját nézni, sem lentebb, sem fentebb… majd felizzítottam a Katanát, és egy gyors és határozott vágással indítottam, próbálva csupán súrolni az oldalát (hiszen azt már sebzésnek veszi a rendszer, de neki annyira nem fáj majd), és mivel a várthoz híven maradt még időm, felcsaptam a kard élét, egy lentről felfelé ívelő pixelcsíkot próbálva hagyni a mellkasán, és ha szerencsém volt, elpixelezve a vértjét és az alatta lévő inget is ezzel… khm ^^”… majd egy szimpla szúrással fejeztem be, ott, ahol éppen tudtam, nameg nem volt semmi fontos szerv mögötte. Erre azért odafigyeltem.

3x Hinari (Sebzés: 92, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Halász Alex (Sebzés: Z:180 / S:196 / P:213, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)

Hinari (47. szint): 250/250 HP, 55 páncél, 290/290 CSP
Halász Alex (29. szint): 150/150 HP, 65 páncél, 60/60 CSP

3 támadás, elhasználtam 141 CSP-t.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd. Júl. 05, 2016 2:04 pm

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14248
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Halász Alex on Hétf. Júl. 11, 2016 7:18 pm

Volt az a másodperc, amikor Hinari megindult, és Al megint szinte mintha nem is látta volna. Aztán megállt. A lány megállt és kijelentette, hogy ... - Mi lehetetlen, Hina chan? O.o - Alnak ez egészen új volt. A tépelődés azon, hogy megvágja e a lány őt vagy fordítva, hiszen ez a sao és hiába az a csúnya bug, csak legyőzték azzal a kis itemmel, ami most is a nyakán volt felkötve hetykén. Átvágták a bugot. Meg aztán, pont azért jöttek, harcolni, megvágni egymást, pixelcsíkokat hagyni magukon. Őbenne mindez úgy csapódott le, mint egy barátságos küzdelem a dojoban. A mester hátrább figyel és bólogat, vagy ráncolja a homlokát. A végén pedig kiértékeli a küzdelmet. Hinari chan pedig leszegte a fejét.
Képes lesz így célozni? Fogalmazódna meg Al fejében a kérdés, de mire végiggondolná, már suhan is tovább a lány őfelé. Ezután az események felgyorsultak. Al annyit volt képes kieszközölni, hogy nagyjából amerről gondolta érkezni támadóját, onnan elmozdult. Ugyan csak alig-alig mégis éppen csak, hogy de kikerülte vele Hinari első szúrását. Vélhetőleg a hezitálás és a kínos precízséggel eldöntött "csak egy kis karcolás, semmi több" végzett az első vágással. Azonban a másodikra már összeszedte magát kardforgatónk és két istenes pixelcsíkot hagyott a fiún. Vértjét vesztve fordult meg egy kis piros ponttal a combján, de mit neki az! Nem fájt,.... a-annyira, a fejpánt egyből visszatöltött annyit, hogy a kezdeti nyilallást felváltsa egy kellemetlen bizsergés, ami lassan egyre halványodik az idő múltával. Alex arra összpontosított, hogy egyből válaszoljon. Tudta, hogy lassú, és addig akart ellentámadásba lendülni, amíg Hinari az utolsó vágás végénél tartott. Amíg még közel vagyok. Fölülről lendítette meg a kardot, kissé fölé tornyosulva a túl közel merészkedett lánykához. Szemeit eltakarta Hina elöl a haja. Érződött, hogy ez nem akármilyen vágás lesz a részéről.
Kell még gyorsi pont....még fegyverkezelés pont... még.... élet -.-
És vágott. A lány vállát, karját találta el, mélyen belevágva a húsba. A kard tovább szaladt a hátán és ezzel együtt el is sodorta. Úgy látszik a pillanat hevében súlyemelés kombóval együtt lendült bele a fiú.


A hozzászólást Halász Alex összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 11, 2016 8:05 pm-kor.

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1608
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Júl. 11, 2016 7:18 pm

The member 'Halász Alex' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14248
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Hinari on Kedd. Júl. 12, 2016 1:38 pm


Nem feleltem, az már túlzottan kizökkentett volna az amúgyis megtört ritmusomból. Majd talán később… vagy egyáltalán nem, legalábbis amíg nem vagyunk teljesen egyedül. Hiszen fogunk mi még egymással harcolni, és nem lenne jó, ha már attól megtorpannék, ha csak rámnéz, és ezt mindenki látná: figyelnem kellett rá, hogy ne lássák kéretlen szemek a gyengeségeim, mégha ez elég nehezemre is esett. Különösen azzal a tekintettel, amivel engem kérdezett No
Közben persze támadtam. Nem sikerült éppen úgy, ahogy terveztem, mert Al sikeresen tért ki az első vágás elől, de ezúttal nem hagytam, hogy a hiba befolyásolja a mozgásom; ez benne volt, ezzel együtt kellett folytatni, mintha… mintha nem is történt volna meg. Én se voltam tökéletes, és ő is ügyes volt. Ügyesebb, mint a múltkor ^^ Ám pont ennyi kellett hozzá, hogy ne tudjam egy támadási sorozattal kiütni, de végülis nem bántam: így neki is volt esélye, és én is fel tudtam mérni, hogy az új felszerelések és a szintlépései hogyan módosították a lehetőségeit. Aztán támadott. Illetve, még az én támadásom [i]alatt[/] támadott. Kitámasztottam a felé eső lábam, hogy amint lehet hátra tudjak szökkenni, de mire ráhelyeztem volna a testsúlyom, éreztem, amint a fegyvere belehasít a vállamba, és olyan erővel lök hátrébb, hogy pillanatok alatt a földön kötöttem ki. Súlyemelést adó vért ide vagy oda. Rögtön sárgába zuhant az életem, s nem kevés önualom kellett hozzá, hogy egy jókora nyeléssel bár, de fel tudjak állni. Most csak a meglepettséget éreztem, a mosoly, a büszke mosoly hogy igen, ő, ő a fiúm, az egyelőre elmaradt. Próbáltam számba venni, mi is következik most.
- Támadj – hallatszott az egyszerű megoldás; s én rámosolyogtam az előttem álló fiúra:
- Hihetetlenül erős vagy.
Majd elindultam. Lassú sétával, félig oldalra kitartott karddal, amit a jobb kezemmel markoltam szorosan, és elkezdtem élvezni a harcot, az egyenlő esélyeket, a vibrálást, ami átjárta a levegőt körülöttünk. Nem úgy, mint egy egyszerű gyakorló meccsen. Pillantásomon pedig hűen tükröződött mindez; az elszántság, s a lágy tekintet, amivel őt illetni szoktam, átváltozott valami mássá, valamivé, amit nem sokan kaptak meg eddig tőlem. Bőven le volt maradva szintben. Mégsem éreztem úgy, hogy ne lennénk egyenlő felek.

Maga a kombináció eleje hasonlított ahhoz, amit Yuichi tanított még régebben, de váltottam az irányát és a szögeket is, amit a penge éle a képzeletbeli körrel bezárt. S ugyan tekintetbe vettem a fájdalomérzetét, de már nem a bőrének puszta súrolására összpontosítottam, s ha nem vigyázott, a Katana minden bizonnyal felszakította testének pixeleit - vagyis felszakította volna, ha a lila fal nem állítja meg a mozdulatot. Nem láttam a halványkék fényt, hogy mikor szaladt fel a kard élén, s talán nem is volt, talán csak maga a mozdulat volt olyan, kiszámolt és tűpontos; amilyennek lennie kellett. Kifújtam a bent tartott levegőt, és dobogó szívvel engedtem le a Katanát. Vége volt.



A képim miatt biztos találat, amivel le is nullázom Alt.
És még ígyis nagyon jó játék volt, köszi :3

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Halász Alex on Szer. Júl. 20, 2016 1:56 pm

Két törtpillanat múlt el, míg Al rápislogott arra amit az elébb leművelt. Aztán - WOW. Kemény vagyok mi? Két ütésből megvagy szivi! Cool Yeahjj \o/ - Itt lett volna az a pillanat, hogy győzelmi táncba fog még a nyertes kihirdetése előtt, ha nem szólal meg a katana. Jah, hogy még tart a küzdelem? Hüm. Al megáll egy pillanatra. Hina szinte gépiesen engedelmeskedik a józan észnek, ami ezúttal egy program formájában materializálódott erre a világra, és Al elgondolkozik.
Talán, ... most kéne képiznem..... O.O ...
- Állj! - Tartja ki a kezét harcosunk. - Nincs tervem! O.o - De nem mindegy? Ha megáll a lány, ő bizony megindít egy újabb támadást, ha viszont nem, ami úgyszintén elképzelhető, akkor bizony védekező állás- áhh. Arra már nem volt ideje. Lerogy a földre. Rájön, hogy lett volna esélye. Őneki! Hogy újra egyesíthette volna a világokban szétszórt ékköveket, amik elhozzák nekünk a világbékét..... egyszóval a kard élével piszkálgatta a földet duzzogva. Hinari lerohanta. Rolling Eyes - Ez nem ér. >< - Feláll, szembenéz Hinarival azzal a kisfiús durcás, csak azért is ábrázattal az arcán. - Legközelebb legyőzlek, készülj fel! xP
Igen. Így végződött élete első aréna meccse. Hinarival kettesben, egyetlen bámészkodó lánykával a fölső szinten, és egy párocskával akik az együttlét miatt voltak a nézőtéren nem is a harcért. Aztán Al átvedlett a papucsos, inges, rövidgatyás szerelésbe, és elkezdte ecsetelni, hogy Hinarinak semmi esélye nem volt, csupán szerencse az egész. Nah meg a katana. Eszébe jutott egy régi anime is erről. Gyorsan meg is kérdezte, hoyg mi a helyzet a retro animékkel a lány részéről.
- Zanpakutou. te és a kardod együtt harcoltok. Tiszta Bleach. xD De ha te így, akkor Ichigo leszel, és akkor én meg Kenpachi x3
//ez tőlem záró volt, zárhatjuk, thnx ^^ //

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Totem fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel

Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1608
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4151/4400  (4151/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Hinari on Szer. Júl. 20, 2016 5:28 pm


Abban a pillanatban csak a harcra koncentráltam. Hallottam, ahogyan hangosan örül, nem, nem kellene ezt tennie, még tart a harc. A homlokomat ráncoltam. A Katana szólt. Megindultam. A vágás gyors és pontos volt, és amikor kifújtam a levegőt, tudtam csak reá nézni olyan lágyan, mint azt megérdemelte volna.
- Ahhoz még erősödnöd kell – feleltem mosolyogva, megmarkolva ingének felső részét, ott, az aréna közepén hajolva hozzá és adva neki egy csókot – Ne feledd, nem használtam képességet – nevettem rá egészen közelről, és ha akart, kapott még egy kis ráadást, mielőtt átadtuk volna a helyünket a pályán. Tetszett a lelkesedése, bár a túlzott magabiztosság még a hátrányára válhat. A fejemet ingattam, miközben magáról és a szerencsémről áradozott, de nem kezdtem vitába vele; jó volt hallgatni őt, és hogy hamar váltott: nemsokára már a retro animékről beszélt.
- Nem igazán ismerem őket – ráztam meg a fejem – Párat tudok névről, de nálunk nem volt annyira… elismert az ilyesmi – vontam meg a vállam, és bár bánhattam volna, hangom nem árulkodott ilyesmiről. Naithen sportolt és tanult, nem volt ideje ilyesmire. Én pedig többnyire olvastam iskola után, illetve eljártam pár osztálytársammal ide-oda, de az animék, főleg a régiek, nem sokat kerültek szóba. Így arról se volt fogalmam, Al milyen zanpakutouról beszél, ám ráhagytam a dolgot. Ami viszont rám vonatkozott, arra kíváncsi voltam:
- Remélem valaki szexi és helyes lány az az Ichigo – néztem Al szemébe sokat sejtető mosollyal – Kenpachi meg a végtelenül helyes, jóképű párja – tettem hozzá, megbirizgálva a nadrágja fűzőjét, már bőven a macskaköves utcákon sétálva. A párbaj után, mellette lépkedve, már fel se merült bennem, hogy esetleg a harci kvalitásokra érti a szerepeket. És amúgyis meleg volt, egy közös fürdés pedig mindkettőnkre ráfért már, egy ilyen küzdelem után.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3136
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Klein on Vas. Júl. 24, 2016 9:36 pm

Osu!

Lezárom az arénát. 90 exp és 240 arany a jutalmatok, a katana 23 expet kap. Legközelebb augusztus 20. után küzdhettek meg egymással.

Hinari: +10 pont
Halász Alex: +3 pont

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Hardcore] Al és Hina

Témanyitás by Sponsored content Today at 10:36 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.