Étkező és konyha

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Csüt. Szept. 29, 2016 11:12 am

Amint megnyugodtam kissé, könnyebben vettem a poénokat, és úgy mindent... Utáltam azt a tulajdonságom, hogy egy pillanat alatt fel lehet keverni bennem az állóvizet, és nehezen nyugszom meg utána. Most sem vagyok igazán megbékülve, de ezt a helyzetet könnyebben fogadom el, és alkalmazkodok hozzá, hogy hagyjam picit ülepedni a dolgokat. Viszont idővel be kell ismernem majd valamit, ami most még gondolati szinten sincs, meg csupán mint aprócska kis dobozban elhelyezett érzelemforrások ficánkolnak bennem. Ő már meglépett valamit, amit én nem. És ez az egyetlen dolog, ami miatt nem tudom annak látni őt, ami. Valamint ez magyarázza meg azt is, hogy én miért érzem magam kevesebbnek mellette, és ez miért bánt annyira, és miért emelek akkora különbséget kettőnk között. De mint mondtam ez még csak motoszkál bennem, és nem is szeretnék ezzel foglalkozni jelen pillanatban, bár a cselekvés, a tevékenység, az hogy kisebb hétköznapi feladatokat kell megoldjak, elősegíti a nyugodtságomat, valamint a tisztábban látásomat is. Hamarosan megvoltunk a reggelivel, elő kerültek a szószok, a kenyér, sőt, lassan a fiúk is, lányok is. Persze nem voltunk itt, mind, de a többségünk azért megjelent. Timi jó munkát végzett, bár lassabban szálingóztak le az emberek, vagy talán én kapkodtam a megterítéssel, annyira, hogy mire az első léptek zaját meghallom, minden készen legyen. Shu mondata tényleg jó zárónk volt, és helyeseltem is, mosolyogva, bár... azt nem értettem ezen miért kéne büszkének lenni. Természetes dolog, de a pozitívkodást nem fogom elrontani, így én is követtem őt ebben, még ha nem is biztos hogy azt éreztem amit ő.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Kedd. Okt. 11, 2016 9:47 am

/Ritsu/

Picit megrökönyödve figyeltem a fiút, de még így is cukinak találtam, megindított bennem valami kis anyáskodó érzést. Ellenkeztem vele, de annyira ártatlanul volt szerencsétlen, hogy nem tudtam ellene tenni, és felül kerekedett bennem, így pártfogásba vettem. Talán azért mert emlékeztetett az öcsémre, vagy hogy én mekkora baklövéseket vagyok képes elkövetni, de a lényeg hogy szimpátiát éreztem iránta.
- Igen, receptek kellenek. Azt küldetések adnak, vagy ritkább esetben lehet másoktól "örökölni". Ha valaki lemond a sajátjairól, és átadja neked, de az ritkán van, vagy ha éppenséggel tiert, tehát szintet vált. - Indítottam meg a gyorstalpalómat. Amikor felhoztam neki, hogy lemehetünk a konyhába, szélesre húztam a számat, elvigyorodtam. Tudtam, hogy értékelni fogja az ötletet, és jó érzés volt felkarolni, körbevezetni, és nem utolsó sorban... tapasztaltabbnak érezni magam mellette. Persze ügyeltem, hogy ne tűnjek fellengzősnek, de mit ad az ég, bevillant hogy Shukaku is hasonlóképp érezhet, amin én megsértődtem, és bántónak éreztem. Pedig nem... Vagyis nem tudom, most így a másik oldalt... nem olyan árnyakkal teli mint ahogy én éreztem, akkor.
- Igen, már éhes vagyok. - Hazudtam, de azt akartam hogy jobb kedvvel és lelkesedéssel tudjam lecsalogatni. Mondjuk jobban belegondolva nem voltam még éhes, de nem vetettem volna meg, semmi féle harapnivalót, szóval még jól is jött. De előbbre vettem a jártasságokat akartam átbeszélni.
- Hmm... jobban belegondolva azt az asztal mellett kényelmesebben meg lehet beszélni. - Mosolyodtam el, és végül megindultunk lefelé az ebédlő felé.


Az étkező hatalmas volt. Két nagyobb részből állt, az egyik a tényleges étkező, egy hatalmas asztallal, székekkel, hangulatos terítékkel, felül egy óriási csillár, alattunk szőnyeg, és két nagyobb szekrény, valamint egy hűtő. Ezt elhagyva, vele párhuzamosan egy pult, ami mögött maga a konyha volt. Már kisebb térrel, de két három főnek még pont eléggel. Ott volt látható, a sütő, a mosogató, a szemetes, a pult, és pár szekrény, és a szekrények mellett egy ajtó, ami a kamrába vezetett.

Leérve, kinyitottam a hűtőt és magam mellé engedtem a fiút. Volt választék bőven. Sült csirkeszárny, szószok, főtt kukorica, sütemények, valami gyümölcsleves, és valami szendvicsek is oda voltak készítve. A hűtő ajtajában, tej, jeges tea és jeges kávé.
- Ha gondolod, főzhetek meleg teát, és tudok sütni tükörtojást. - Na igen, a főzőtudományommal itt még nem büszkélkedhetek túlzottan... de azt még csak, csak összehozom. ^^"

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Ritsu on Vas. Nov. 13, 2016 4:01 pm

-Hmm. Nem, én nem tudok örökölni senkitől.
Küldetések árán lehet ilyeneket szerezni? Értem.
-OKÉ! - Ugrottam fel, és azzal a lendülettel mentem Kiwi után.
Vajon mi lehet oda lent a kaja? Valami rántott hús rizzsel? Vaagy.. RIZSESHÚS?


Amint leértünk Kiwi kinyitotta a hűtőt, majd végigsorolta hogy mi van "itthon". Volt ott csirkétől kezdve szendvicsig. Majd.. Kiwi megszólalt hogy tud csinálni tükörtojást meg teát. A csirke a kedvencem, viszont nem akartam megbántani.
Meg amúgy is kíváncsi voltam arra, hogy mennyire készíti az ételeket finomra. Mondjuk valahogy kinézem belőle hogy nagyon jól főz, süt.
-Aha! Tükörtojás. Az is az egyik kedvencem amúgy. Szóval ha nincs terhedre.. A teában még talán én is tudok segíteni. Ha elmondod hogyan kell.. - Tettem hozzá.

_________________
í  Í

Ritsu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 83
Join date : 2015. Dec. 13.
Age : 14

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
86/1500  (86/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Vas. Nov. 13, 2016 7:18 pm

- Hmm. - Hallattam a hümmögést, amikor kijelentette hogy, nem tud örökölni. Végül is, gondolhattam volna. Még nincs úgy ismeretsége, és nekem sincs sajnos, hogy támogatni tudjam benne...
- Utána nézek még, lehet-e máshogy is. - Jegyzem meg, tényleg nem árt hogy legyen receptje... és rémlik hogy, van rá más lehetőség is, de nem akarok butaságot mondani. Végül, amint megemlítettem a kaját, máris fel is pattant, hogy meglátogassuk a konyhát. Vicces, mennyire meg lehetne vezetni a hasával. Persze, ez csupán egy gondolat, távol áll tőlem az efféle viselkedés. Bár... Twisted Evil

Vetettem egy pillantást a hűtőre, majd felsoroltam a benne találtakat. Végül megjegyeztem, hogy én is tudok egyszerűbb ételeket elkészíteni. Szóval felajánlottam, amire rá is harapott. Elmosolyodtam, bár nem voltam olyan magabiztos, mint szeretnék. Gáz, volna pont most odaégetni... De kihívás elfogadva. Lelkesen álltam neki a dolgoknak. Így, hamar előkerültek a hozzávalók. Ő is felajánlotta a segítségét, majd elmondtam neki mit hol talál.
- Ha filteres teát szeretnél, jobb oldalt a dobozokban, az alsó fiókban a szekrényben. - Adtam ki, merre is keresse. Ha teatojásban készült, darabos teát szeretnél, akkor egy fiókkal lentebb. Vágathatsz, van gyümölcsös, fekete, és pár olyan is, amit még én sem kóstoltam. Én filteres, fekete teát kérek.- Mondom. Miközben én is elővettem a mellékhelységből a tojásokat. Biztos voltam benne hogy, nem rég hozhatta Shu, hisz legutóbb nem láttam ennyit.
- Hány tojásból kéred? Kérsz alá bacon-t? (szalonnát)- Néztem ki, a pulton, keresve a fiú tekintetét, miközben ő, a filtereket keresheti. Majd ha megtalálta, akkor kapta a további utasításokat.
- Ha megvagy, akkor idebent tudunk vizet forralni. Keresek bögréket. - Mondom, miközben begyújtottam a tűzhelyet, a serpenyőbe öntöttem egy kevéske olajat, majd beleütöttem a fiú által kért tojást, és ahogy kérte.
- Hogy szereted? Mennyire süssem meg? - Kérdeztem tőle, vélhetőleg már itt lehetett a közelemben, hisz vizet itt tudunk forralni. Leraktam két nagyobb bögrét a pultra, az egyik kék a másik zöld volt. Nagyjából kész is lehettem lassan az adagjával. Egy tányér a pultra, szépen lassan, hogy, ne folyjon szét.
- Mennyire sózzam meg? Kérsz rá színes paprikát is? - Kérdeztem tőle, és már ütöttem is a magam részét a serpenyőbe. Én csupán három tojást kérek, többet nem igazán tudnék megenni.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Ritsu on Hétf. Nov. 14, 2016 10:00 pm

Tegyük fel hogy nem rontok el semmit. Tegyük fel hogy megtudom csinálni. Meg-Tudom-Csinálni. Mi az a filter? Az a zacskó amibe por van? Asszem.
Á. Ez lesz az. Kiwi filteres, fekete teát kért. És itt is van a kezemben. Remélem nem valami fertőtlenítő. Szóval lássuk csak nekem milyen legyen. Nekem is mondjuk ilyen szacskós poros filteres izébizé. Bízok Kiwi ízlésében szóval én is olyat iszok amilyet ő.
-Értettem! Kettő fekete tea rendel!


-Kett.. Háro.. Négyet! Bacon? Zsír! Mármint olajjal csinálod, csak.. Na mindegy. Szóval igen bacon az finom.
Idebent.. Vizet.. Forralni. Ahaa.. Szóval öntök vizet ebbe. Meg ebbe. Vagy..
Ja nem, elsőnek ebben felforralom a vizet. Átöntöttem a bögrékből a vizet abba az izébe amibe forralni kell. Koncentráltam, nehogy valamit rosszul csináljak.


-Ha te kérsz rá paprikát akkor én is ha te nem kérsz rá akkor én sem. - jelentettem ki egy picit gyerekesen, de nem akartam különc lenni. Ha már eszünk akkor ugyan olyat együnk nem? Jó mennyiségben én talán picit.. Picit többet eszek, de egy jó férfi mindig sokat eszik. Legalábbis nekem mindig ezt mondták.
-Találomra. Úgy kb-ra sózd. Tuti nem lesz sótlan se, és túl sós sem.
Közben a víz felforrt, kiöntöttem a bögrékbe és beleraktam a filtert.


Oda raktam az asztal egyik oldalára a zöld bögrét neki, a másik oldalára pedig a kék bögrét magamnak.

_________________
í  Í

Ritsu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 83
Join date : 2015. Dec. 13.
Age : 14

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
86/1500  (86/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Pént. Nov. 18, 2016 7:56 pm

Jómagam a te élénkítő hatása miatt, kívántam azt inni, voltaképp jobban szeretem mint a kávét, legalábbis az ízét. De a hatását, a doppingot, és a fáradtság elmulasztását, vagy csökkentését, kifejezetten imádom. A fáradtság érzését, még talán a fájdalomnál is jobban utálom. Ritsu kicsit határozatlannak tűnt, de érzem én hogy, amint jobban összeismerkedünk, meg úgy mindenkivel, ki fog virulni. Viszont azt is tudom, hogy eleven egy srác, nem kell félteni sem. Míg ő bacon-nal eszi, én csak simán. Neki így kevesebb olajat is használok, mert a bacon enged némi zsírt. Szóval, igyekszem a legkevésbé elrontani, bár némi zsírt felszedhetne magára, meglehetősen vékonyka ez a fiú.

Kicsit meg volt kavarodva, vagy tényleg először csinál ilyet, vagy csak zavarja picit a jelenlétem és zavarban van. Az utóbbit gondolnám valószínűnek, vagy legalábbis tuti rásegít egy picikét. Túlzottan jól akarta csinálni, és így magát kavarja meg. De semmi gond, észrevette és tanult, én pedig nem tettem szóvá, csupán megmosolyogtam magamban az orrom alatt. Majd a gyerekes megszólalására, „ha te is akkor én is”-re, azért egy alig észrevehető szemforgatást megejtettem, bár… kicsinek én is csináltam hasonlókat.
- Akkor paprikásan esszük! – Jelentetem ki, én ugyanis úgy szeretem, meg paradicsommal, de azt most nem találtam, valamint azt lehet, tényleg csak én szeretem úgy.

Majd elkészült a tea is. Azt nem figyeltem tett-e bele cukrot, citromlevet, vagy bármi ízesítőt, csupán letettem a kék bögre mellé a nagyobb adag, baconos tükörtojást, a zöld elé pedig a simát. Majd elővettem a szekrényből még némi kenyeret.
- Jó étvágyat. – Kívántam, majd neki is láttam. Külsőre nem lett rossz, és ízre sem, reméltem hogy a fiúnak is ízlik így. Pár falat után, a bögre után nyúltam, még forró volt, fújdogálni kezdtem, majd belekortyoltam. Picit elkerekedtek a szemeim, és elmosolyodtam, picit el is kuncogtam magam. Bár nem kizárt hogy ő, így szereti, van aki még tejjel is issza. Viszont felálltam, és hoztam magamnak cukrot, meg citromlevet. Letettem az asztalra és beízesítettem a sajátom.
- Te is kérsz? – Kérdeztem rá. Bár, kezdőnek egész jó teát csinált. Az enyém elpárolgott úgy ahogy volt… ><” Mármint a legelső amit készítettem idebent.
- Amúgy, vannak valamiféle terveid, vagy elképzeléseid? Mármint hogy, merre fele akarsz fejlődni? – Kérdeztem rá, voltaképp hogy, a frontosokhoz akar-e csatlakozni, vagy csak eljátszadozni, de nem fejlődni különösebben, esetleg a legjobb kardforgatóvá válni és hasonlók.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Ritsu on Szomb. Nov. 19, 2016 11:48 am

-A paprikát szeretem.
Szerencsére nem paradicsomot mondott, mert azt utálom sőt.
Nagyon jól nézett ki, szóval szívem szerint neki is kezdtem volna, de előbb:
-Jó étvágyat.
Szerettem volna megkóstolni a teát mielőtt eszek, ezért elkezdtem kavargatni meg minden hogy hűljön. Megkóstoltam és egyből eszembe jutott, hogy nem raktam bele semmit.
Láttam hogy a Kiwi is a bögre felé nyúl, viszont nem bírtam időben szólni neki.
Amint belekortyolt, elszégyelltem magam, legszívesebben az asztal alá bújtam volna.
16 Éves vagyok és nem tudok egy teát sem készíteni. Szégyen.
-Azt.. Azt hittem. Hogy abba a filterbe van cukor meg ilyenek. Elrontottam sajnálom. Ezért legyen mondjuk a büntetés 5 fekvőtámasz. Régen, a kollégiumban mindig, ha valaki elrontott valami alapvető dolgot, akkor 5, 10 esetleg 20 fekvőtámaszt kellett megcsinálnia.
Magyarázkodtam, mentettem a menthetőt, de hát hiába. Amit elrontottam azt elrontottam, az időt pedig nem lehet visszapörgetni.
Ez után Kiwi idehozta az asztalhoz a cukortartót és azt az izét amibe a citromlé volt.
-Igen. Kérek.
Az volt a szerencsém, hogy a lány gyorsan váltott.
-Ami azt illeti. - Felültem rendesen, úgymond már feküdtem a széken, szégyenemben.
-Ami azt illeti, szeretnék egyszer frontharcos lenni. Mindenkit, aki szeretek, és/vagy sokat segített nekem, őket is szeretném kijuttatni innen. Úgy gondolom, hogy frontosként jobb és könnyebb is a kijutás. Persze oda kell egy bizonyos dolog, ami perpillanat nekem nincs meg. De ha egyszer sikerül bejutnom oda, az összes Vigost kijuttatom a játékból.
Hirtelen elhallgattam, majd megkérdeztem Kiwit, hogy ő merre szeretne továbbmenni, ha mindegyikre lehetne lehetősége.
Kezembe vettem a kést, villát és nekiláttam enni.

_________________
í  Í

Ritsu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 83
Join date : 2015. Dec. 13.
Age : 14

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
86/1500  (86/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Szomb. Nov. 19, 2016 5:12 pm


Természetesen elmosolyodtam, és kedvesen, barátságosan, a legkevésbé sem bántó szándékkal. Imádtam a krapekot, ugye.. van három öcsém, és három teljesen különböző temperamentum, ő viszont a legkisebbikre emlékeztetett.
- Semmi baj. – Mosolyodtam el, és a por állagú keverős tekát tényleg nem kell külön ízesíteni, a filtereset viszont igen. Végig hallgattam, a magyarázatát, majd meglepődve kérdeztem tőle vissza, kissé elkerekedett szemekkel.
- Valamiféle katonai, koliba jártál te? – Na, a mondat sem lett épp értelmes, de a lényeg benne van, és mivel kimondtam, visszacsinálni már nem tudom. És kollégium. Régi szép idők… Végül, nem engedtem hogy, a konyhában edze magát, arra ott van a gyakorló. Tényleg… lehet, egyszer el kéne oda is mennünk. Majd felálltam és ide hoztam amit kell. Cukor és citromlé. Megízesítettem a teáját, és vissza gondolva már, amikor bele kóstolt… is sejthette, vagy tudta, de én is gyors voltam, így már nem volt ideje szólni. No sebaj. Amúgy, sem volt olyan vészes… a kávé, keserűn sokkal rosszabb. Céltudatosnak tűnt, bár nem tudtam mennyire gondolja komolyan… Hisz, például Chariton nem akar kijutni, és úgy érzem Shukaku sem, bár ő… ezt nem jelentette ki annyira nyíltan mint a fiú. Vacak dolog ez így… de, elmosolyodtam a válaszon.
- Én is akarok csatlakozni hozzájuk, de az még számomra is odébb van… viszont, én nem csak a kijutás miatt… - Kezdtem bele…
- Tudod, rengetegen tűnnek el, vagy esnek ki, vagy halnak meg… - Kezdtem bele, a nem épp vidám témába, de jobb ha tisztában van a dolgokkal.
- Ez a játék veszélyes ha elbízod magad, viszont… kell, hogy motiváljon valami. – Folytattam.
- Engem, a kíváncsiság… és a megismerés motivál. – Válaszoltam.
- Azt már tudom… hogy, vannak olyan emberek, akik szeretnek itt lenni. Akik itt találtak barátokra, szerelemre… elfogadottságra. – Mondom, majd rá pillantok.
- Ha, eljutunk a százas bossig… akkor, mindezt el vesszük tőlük, és ők… nem szeretnek kint lenni. Nekik itt jó. – Magyarázom és közben figyelem, hogy érti-e. Itt, nagyon nehéz jót tenni… és még nehezebb megtartani, azt az egyensúlyt, ami szükséges ahhoz… hogy, mindenkinek meg maradjon a biztonságérzete. Neki láttam, az ételnek én is, és vártam hogy, lesz-e kérdése, és ha igen, miféle. Direkt nem akartam befolyásolni, és direkt nem mondtam neveket sem. Érdekel a véleménye, vagy… hogy, meddig jutott el gondolatban, valamint… hátha, van olyan ötlete erre a dologra, amire esetleg én, vagy sokan mások… még nem gondoltunk.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Ritsu on Vas. Nov. 20, 2016 2:38 pm

Nagyon finom volt a tojást. Nem volt sós, meg minden, tényleg jó volt. Na meg a bacon, maga a mennyország.
-Csak egy sima gimnázium kollégiumába.
Nagyon sok hirdetést láttam, és nagyon sok pletykát hallottam a frontharcosokról.
Egyszer mindenféleképpen szeretnék közéjük tartozni.
Az, hogy nem mindenki akar kijutni ebből a világból, hát.. Megértem. Sőt. Viszont biztos van olyan ember -például én- aki szeretni kijutni innen és visszamenni a családjához, barátaihoz és a többi, és a többi.


Ezenkívül vannak a piros indikátoros emberkék, akik bántják -rosszabb esetben megölik- a zöld indikátorral rendelkező embereket. Rajtuk szeretnék segíteni, mármint a zöld indikátoros embereken. De.. Mint már említettem nincs erre lehetőségem. Még.
Nem akartam különösen belemenni a témába, mert neki más véleménye van -ami nem baj- bár lehet azért mert ő több dolgot tud erről, és ezért más a gondolkozási menete.
Nem úgy gondoltam, nem akarom megfosztani tőlük ezt az örömöt. Ha ők itt érzik maguk jól, akkor nyilván nem fogok rosszat tenni, és nem is áll szándékomban.


-Én. Erre nem is gondoltam. Bocsánat.
Nem tudom hogy kellett e bocsit kérnem, de inkább odamondom, mert ha az lett volna a baj h nem kértem volna bocsánatot akkor az nagyobb baj, mintha fölöslegesen mondom. Ez most nagyon értelmes volt..
Miután befejeztem az evést, elszürcsöltem a teát, elkezdtem keresni az órát. Nem találtam se a falon, se sehol.


-Mennyi az idő? Mostanában rászoktam az edzésre. Mármint a kardforgatói képességemet próbálom fejlesztgetni.
Mindenesetre, ez a nap eddig tökéletes. Tényleg. Kicsit jobban megismertem a frontharcosokat, és még teát is megtanultam készíteni, sőt még ettem is egy jót.
Nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak.

_________________
í  Í

Ritsu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 83
Join date : 2015. Dec. 13.
Age : 14

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
86/1500  (86/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi on Kedd. Nov. 22, 2016 9:49 am

- Én is voltam kollégista, imádtam. – Jegyeztem meg, és gimi… akkor bizony jól kellett, hogy tanuljon. A gondolatodat sajnos nem hallottam, pedig érdekesek volnának, tudnánk róla beszélgetni, valamint az hogy, úgy érződik, hogy két ellentétes vélemény ütközik, nem kell rögtön arra gondolni, hogy ellenségeskedés lesz a vége. Én szeretem meghallgatni, mindenki álláspontját és mérlegelni.
- Nem, kell bocsánatot kérned… - Pislogtam rá nagy szemekkel, nem értettem ezt a szolidságot tőle, de idővel majd kivirágzik, biztos vagyok benne, hogy szép kis beszélgetéseink lesznek, a legpozitívabb értelemben.
A falon azért nem talált, mert mögötte volt, viszont a rendszermenüt lehúzva, is van egy beépített óránk, azon keresztül pillantottam meg.
- Mindjárt kilenc. – Mondom.
- Elkísérhetlek? Mármint… megnézném hogy, gyakorolsz. – Mosolyogtam, de én magam nem tudtam még… fogok-e kezdeni bármit is, idomárként nekem is kardom van, és késem is, de majd meglátom. Én nem szeretek mások ellen harcolni…. Ha belement, akkor én is lecsaptam a teámat, majd összepakoltam.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Ritsu on Szer. Nov. 23, 2016 3:05 pm

Még csak olyan korán van? Aludnom kellene még.. Hogy tudtam felkelni olyan hamar.. 


-Köszönöm az ételt, akkor..
Valamikor most ért el az agyamig az, amit mondott.
-Hát, hogy érted? Én egy farúddal szoktam püfölni egy boxzsákot. Tudom azt ököllel kell, de így is jó szerintem. Vagy párbajozni szeretnél?
Nem hátrálok meg egy párbajtól, szóval ha neki ez jó, és csak ilyen baráti játszmáról van szó, akkor teljesen jó.
-Ha.. Nem vagy ellene, akkor kihívlak egy párbajra.


Bár most jól belaktam. Szóval nem tudom.. Ha nem éppen erre gondolt, akkor gyorsan rá vágom:
-Sebaj! Majd akkor megyünk aztán edzünk meg minden. 
Egy nagy lendülettel felálltam, viszont vissza kellett ülnöm, mert majdnem kijött minden amit az előbb megettem, megittam.

_________________
í  Í

Ritsu
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 83
Join date : 2015. Dec. 13.
Age : 14

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
86/1500  (86/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Kiwi Today at 12:58 am

- Szívesen. – Válaszoltam mosolyogva. Majd a gyakorlási szokásaira kérdeztem rá.
- Nem, vagyok olyan… harcolós típus, de lehet tudnék mutatni egy, két trükköt. – Biztattam a srácot.
- Viszont nem, kihívott módszerrel és nem éles karddal. Megmutatom a gyakorlótermet, ott tudunk edzeni. – Mosolyogtam rá.
- És de, ellene vagyok. Párbajozni nem szeretnék. – Mondom meg neki, ha esetleg mégis, megpróbált volna kihívni. És már pattant is, de vissza is csüccsent, nem értettem mi baja lehetet, lehet gyorsan állt fel és megszédült, vagy csak megbotlott. De sebaj, gondolom össze szedte magát, így megindultunk lassan. Persze, idő telik el míg oda érünk, valamint még a terem előtt megtorpanok. Egyedül voltam már, de mégis picit furi, hogy nekem kell beállítgatnom mit szeretnék. Szóval  a terem előtt még volt pár kérdésem.
- Szóval, ha gyakorló fakardokkal állítom be, és vívó termet kérek így jó? Vagy kérjem sima tornateremmel? – Pillantottam rá, bár a vívó a szőnyeg miatt jobb, szerintem, de ahogy szeretné.

_________________

Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 482
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1728/1900  (1728/1900)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Étkező és konyha

Témanyitás by Sponsored content Today at 3:58 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.